Önbizalomhiányban szenvednek-e a nők?

Az az igazság, hogyha belefutok egy olyan nőbe, aki normálisan és kedvesen viselkedik velem, az ellen viszont védtelen vagyok. Olyat nem bántanék meg, soha.

Hunn,még egyszer ideirom neked, olyan eszed van mint nekem volt 13 évesen, de én akkor már túljutottam ilyen frusztrációkon…. azért már illene felnőni…

Az a legrosszabb az egészben, wittukind, hogy hát hiszen jómagam is belátom, hogy mindebben amit leírtál tökéletesen igazad van. Az a baj, hogy nekem 13 éves koromtól krisztusi korba lépésemig teljességgel kimaradt mindaz, ami egy normális és egészséges világban és társadalomban, egy normális és egészséges fiú, fiatal legény, és végül felnőtt férfi nőkkel való kapcsolatának organikus fejlődéséhez szükséges.

Ezek az élmények, tapasztalatok, sikerek és kudarcok, az én életemből teljesen hiányoznak. Nem volt visszajelzés, hogy ki vagyok én, és hogy hogyan látnak engem a nők mint férfit. Nem volt semmiféle valós kapcsolatom a nőkkel. És kb. megőrjít a gondolat, hogy olyan a világ, hogy ha nincs a Red Pill, vagy ha nem találok rá, akkor a nem önkéntes cölibátus maradt volna a sorsom, amíg meg nem döglök. Istennek hála a Red Pill-ért – és még így is lehetséges, hogy nekem már késő.

De a Red Pill-el is az van, hogy mintha fogták volna a 13 éves énemet, belerakták volna a 35 éves testembe, és azt mondták volna: innentől oldd meg úgy, mintha ennek a 20 évnek a tapasztalata a rendelkezésedre állna, hiszen senkit nem érdekel a nyomorod.

Iszonyatos nehézséget jelent ezt a 20 évet máról holnapra behozni. Ezzel küszködök a legjobban, szinte megoldhatatlan lelki problémát és belső feszültséget jelent ez nekem, amit nem nagyon tudok sehogy sem feloldani. Ráadásul kifelé ezt nem lehet, nem szabad mutatni. Megbeszélni szintén nem lehet senkivel. El kell játszani hogy minden rendben, és hogy mindig is minden rendben volt velem. Így csak belül rág ez az egész dolog. És ezek a titkolni való gondolatok és érzések elszigetelnek a körülöttem élőktől, és ezt a falat nem tudom hogy lehetne áttörni.

Max. leírom itt a fórumban, azt ennyi. Legalább megtudja a világ, hogy szélsőséges esetben ide is vezethet a férfiak Blue Pill-es, feminista kondicionálása, ahova én jutottam. Azért gyűlölöm a feministákat és a Gender-aktivistákat, mert tudom, hogy ide vezet, és látom ahogy szándékosan mérgezik a fiatal lelkeket. De az offline életben én nem terhelek senkit a nyomorommal, nem erőltetem rá magamat senkire. Szerintem a körülöttem élő emberek nem is sejtik, hogy mi zajlott és zajlik bennem, és lefogadom, hogyha megtudnák, talán el sem hinnék…

A  másik nem az ellenséged?

A másik nem meghódítandó, leteperendő, magunkévá teendő. Háborús analógiával élve a nők nem az ellenségnek, hanem a hadizsákmánynak feleltethetők meg. Inkább a vadászat metafórája illik hozzá: mi vagyunk a vadászok, ők meg a zsákmány…

Ha méltónak találtatsz erre.

Ezzel vitatkoznék. Alapvetően fizikai erőfölényünkből fakadóan azt tehetnénk a nőkkel, amit csak akarunk. Három okból nem tesszük.

1. Nevezzük ezt társadalmi szerződésnek, amely arról szól, hogy erőszak alkalmazása helyett udvarolunk, és mindig a nő választ.

2. Nem teszünk olyat egy nővel, aminek nem örülnénk, ha azt egy másik férfi tenné a hozzánk tartozó nőkkel.

3. Jobban szeretjük, ha a nők önként és dalolva, lelkesen és nedvesen vannak velünk.

Erre épült a patriarchális társadalom. Erre, és a férfi és nő által is elfogadott monogám házasságra, mely mind a férfi (hárem), mind a női (hipergámia) szexuális stratégiát egyformán korlátozta. Ez biztosította, hogy a lehető legtöbb férfi és nő párt alkotva nevelje fel a következő generációt.

Csakhogy jött a feminizmus, mely ezt a formációt nőelnyomásnak hazudta, a női szexuális stratégiát maximalizálta míg a férfi szexuális stratégiát maximálisan korlátozta. Mindez megfejelve a szexuális forradalommal, melynek lényege ugyanez, pedig látszólagosan teljes szexuális szabadságot és szexuális egyenlőséget hazudik mindkét nem számára.

És most felteszek neked egy erkölcsi fogas kérdést, Deadpool.

Egy olyan feminista rendszerben, melyben a női hipergám szexuális stratégia maximalizálva van, míg a férfi szexuális stratégia maximálisan korlátozva van, és ebből következően a férfiak 80% a nők számára láthatatlan, és az az elvárás irányukba, hogy pofát befogva húzzák az igát és dögöljenek meg, a nőktől pedig ne akarjanak semmit, főleg ne szexuálisan…

…nos, egy ilyen szisztémában vajon elvárható-e a férfiaktól, hogy betartsák a patriarchális rendszerből ránk maradt társadalmi szerződést, ha ez az azzal jár, hogy garantáltan nem jutnak nőhöz és szexhez? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?

Ez így korrekt Hunn!

Az incel-lét legnagyobb tragédiája az, ami miatt még akkor is haragszik az ember a kib@szott világra, amikor már sikerrel túllépett ezen az élethelyzeten, azok az elvesztegetett évek, évtizedek.

Az ember nyilván rájön, hogy a múltban ő csinálta rosszul. Megérti a Red Pill segítségével, hogy mit is kellett volna tennie anno. Megtanulja a Game-et, hogy mit kell MOST tennie. És megteszi.

És akkor üt be villámcsapásként a gondolat, hogy bassza meg, a semmire vesztegettem el a fiatalságomat! Hogy kábé két-három Red Pill-es jótanács két mondatban megfogalmazva – annak idején, fiatal srácként, a kellő lélektani pillanatban – megfelelő pályára állíthatott volna!

És ehelyett kaptam a Blue Pill-es, feminista kondicionálást, amit elhittem, mert miért is ne hittem volna? Hiszen bíztam a felnőttekben, hogy jót akarnak nekem, fiatal fiúnak. Miért mondanának direkt rosszat, direkt hülyeséget? Mindez megfejelve a szexuális forradalom és a pornó által is propagált promiszkuitás hazug média-világával, és az “approach anxiety”-mmel, csak egy irányba vezethetett: az incel-lét felé.

Ez háborít fel, szinte az agresszivitásig, a feminista/Blue Pill-es propagandában. Hogy tudom, hogy hazugság, tudom, hogy szándékos, tudom, hogy jelenleg is mérgezi az emberek tömegeinek a lelkét, és tudom, hogy sokak számára incel-léthez fog vezetni. És sokkal több ember esetében, mint azt gondolnánk, vagy ahogy az első blikkre látszik, vagy ahányan bevallanák. Sokkal-sokkal több ilyen ember van. Sajnos.

“És akkor üt be villámcsapásként a gondolat, hogy bassza meg, a semmire vesztegettem el a fiatalságomat! Hogy kábé két-három Red Pill-es jótanács két mondatban megfogalmazva – annak idején, fiatal srácként, a kellő lélektani pillanatban – megfelelő pályára állíthatott volna!”
Ebben viszont teljes mértékben tévedsz. Ha elég lett volna néhány jótanács, hogy 180 fokos fordulatot vegyen az életed a nőkkel, akkor a mostani helyzetedben is elég lett volna a Red Pill, hogy “megfelelő pályára állj”. Azonban a Red Pill nem csodaszer. Elmondja, hogyan működik a rendszer, a szabályokat pedig megpróbálhatod a magad hasznára kamatoztatni. De ez olyan, hogy ha a foci szabályait tanulmányoztad több száz órát sem leszel automatikusan Ronaldo!

A vonzalom 3 fázisból tevődik össze:
– külső (genetika, arcvonások, fizikum stb.)
– személyiség (lazaság, menőség, game stb.)
– státusz (anyagiak, tisztelet, megbecsültség, hierarchia stb.)
Ezek a tényezők az egyes életkorokban változó mértékben kapnak jelentőséget. Fiatal korban döntő mértékben csak a külső, és kisebb mértékben a személyiség kap szerepet. Na mármost, ha egy tizenéves srác nem született alfa genetikával, akkor nyelheti akármilyen dózisban a piros pirulákat, nem fog akkor sem az iskola nőcsábásza lenni! Fiatal korodban egyszerűen nincs annyi lehetőséged sem változtatni a dolgokon, tekintve, hogy szinte semmit nem te befolyásolsz az életedben.

A hipergám ösztön egyébként már egész fiatal korban megmutatkozik:
Már az általános iskolában is a lányok általában ugyanabba a pár fiúba szerelmesek az osztályban. Ha van 15 fiú, akkor általában abból 2-3 lesz az, akikért az osztály lányai odáig lesznek.

Kedves Jack, ez úgy hangzik – a média és a fogyasztói társadalom káros hatásait nem számítva – mintha a 13-18 éves kamaszlányok rendkívül megbízható kezébe lenne letéve a fiatal srácok pszichoszexuális fejlődésének kulcsa? Akkor talán vegyük ki onnan!

A régiek az ánti-világban nem voltak sem elmaradottak, sem prűdek, sem álszentek, sem hülyék. Bár nem hallottak 23 genderről, de azt a kettőt, amit kellett, jól ismerték, és pontosan tudták, hogy mit és miért csinálnak. Nem lehet minden srácból Brad Pitt-et és minden nőből topmodellt nevelni – de egészséges testű, egészséges erkölcsű, és egészséges szexualitású embereket igen.

Nem véletlenül szeparálták annak idején nemek szerint a kamaszgyerekeket, nem véletlenül nem engedték a kapcsolatokat, a szexualitásról nem is beszélve. Akkor eresztették már csak össze őket, amikor kifejlett testű és érettebb gondolkodású fiatal felnőttek voltak. Akik, pont a kényszerű elválasztás miatt, tudták értékelni azt, hogy már szabadok – és tudták értékelni a másikat. És így nem volt olyan helyzetre lehetőség, hogy egy későbben érő kamaszban, akár fiúban akár lányban, valami rossz élmény miatt olyan tüske maradjon, ami a felnőtt életét is megmérgezi.

Ez hiányzik a mai világból, a nevelés. Nem lehet mindenki született alfa, de megfelelő neveléssel igenis férfias férfiakat és nőies nőket lehet kinevelni. Mindkét nemet lehet úgy nevelni, hogy lehetőleg minél jobban megfeleljen a másik nem valódi elvárásainak.

De ez csak Red Pill, vagy még pontosabban fogalmazva, a valóság és az igazság talaján lehetséges. A feminizmus és a Blue Pill félreviszi az embereket. Most olvasom az Abigél című könyvet Szabó Magdától, ami egy lánynevelő intézetben játszódik. Nagyanyáink korosztálya, időben nem túl távoli, és mégis ég és föld, mintha egy másik világban játszódna a mai liberális fertőhöz képest. Azokból a lányokból nem lett sem ribanc, sem feminista, pedig ugyanolyan fiatal lányok voltak, mint a mostaniak. A különbség? A megfelelő nevelés!

“Kedves Jack, ez úgy hangzik – a média és a fogyasztói társadalom káros hatásait nem számítva – mintha a 13-18 éves kamaszlányok rendkívül megbízható kezébe lenne letéve a fiatal srácok pszichoszexuális fejlődésének kulcsa? Akkor talán vegyük ki onnan!”
Akkor lehetséges, hogy valamit rosszul fogalmaztam meg.
Egyáltalán nem jó, hogy a szexuális/párválasztási ösztönökről teljes mértékben lekerültek a korlátozások. Sőt! Ennél károsabb nem is történhetett volna a társadalomban! Ha mindenki az ösztöneinek megfelelően cselekedhet… nos akkor eljutunk oda, ahová jórészt már el is jutottunk.

Amire én ki akartam lyukadni, az az a folyamat, amelynek eredményeképpen egyre több mentálisan sérült férfipalánta termelődik ki a társadalomban, illetve a gyökérokok feltárása.
Alapvetően úgy hiszem, hogy az ösztönök teljesen sosem irthatóak ki. Az ösztönök még évmilliókig benne lesznek az emberiségben, mind a poligámia, mind a hipergámia. Ám az emberi faj kapott egy tudatot is, a gondolkodás képességét. Megvan hozzá a képessége, hogy az ösztönei kordában tartásával egy fejlettebb, jobb fajjá legyünk. Ha a korlátozások meglennének, akkor egy mentálisan sokkal egészségesebb férfigeneráció nevelkedne ki a társadalomból. Elvégre hiába akarná minden lány az iskolában az osztály alfahímjét, hiába vágynak a nők a nagymenő srácokra – nem tennének eleget az ösztöneiknek. Nem adnák oda magukat. Helyette egy bizonyos kort elérve házasságra lépnének egy megbízható, figyelmes, gondoskodó (béta) férfival, akivel – ugyancsak a szabályozásnak és az erkölcsöknek köszönhetően – tartós szövetséget alkotnának, kiállnának egymás mellett, a gyermekeik számára pedig teljes családot alkotnának, egy egészséges közeget, amiben felnőhetnek.

A társadalmi normák jórészt megszűntek, helyette előtérbe kerültek újra az ösztönök. Mi történik? A “szexpiaci olló” folyamatosan nyílik. Egyre kevesebb pasi viszi az összes nőt, akik számára ez a Mennyország, a többi pedig magányosan sínylődik a földi Pokolban. Az egyre növekvő számú elkeseredett férfiak pedig kétségbeesésükben már annyira leadnak az igényeikből, annyi mindent megtesznek, ami miatt (visszatérve a cikkre) már gyakorlatilag a nők legnagyobb része is bőven kap pozitív visszajelzést, amiből felépíthetik az önbizalmukat – még ha csúnya, ha dagadt stb. akkor is.

Az előző hozzászólásomhoz kapcsolódóan pedig még annyit tennék hozzá, hogy fiatalkorban ráadásul szinte mindenben eleve eldöntetett a sorsod alakulása. Tekintve, hogy a genetikád határozza meg leginkább a férfi-nő hierarchiában betöltött pozíciódat, hiába ismeri meg a Red Pillt a tizenéves korosztály, nem sokat érnének vele. Ha valaki bétának születik egy ösztönök uralta világba, akkor 99%-ban garantált, hogy a sorsa a magány, a kudarc és a teljes nőhiány lesz élete első X évében – ilyen alapokból pedig teljesen felállni és meggyógyulni azt kell mondjam, hogy lehetetlen.

Pedig valahogy muszáj lesz felállni és meggyógyulni, mert lefeküdni és meghalni nem opció. Ugyanis még dolog van, géneket kell továbbadni. Én azt vettem észre magamon – már így a Red Pill után – hogy alapvetően két különböző Frame-ben működik az agyam. Az egyes számú a “csajozós vagány vagyok”-frame, a kettes számú a “befordult vesztes vagyok”-frame.

Az, hogy mikor éppen melyikben vagyok, az szerintem az itteni kommentjeim alapján is megállapítható.Amikor sírok az incel múltamon, olyankor a kettes számú frame-ben vagyok. Amikor Hall of F(l)ame-díjas PUA témájú kommenteket írok, olyankor az egyes számúban.

Fő problémám az, hogy nem tudok véglegesen benne maradni az egyes számú frame-ben, hanem –  főleg ha sokat vagyok egyedül – szinte automatikusan visszacsúszok a kettes számúba. És ha nem veszem észre magamat, akkor hosszú időre bele tudok ám ragadni…