És mi is van a poligámiával? (3.)

A feminista logika „nem tud mit kezdeni” a poligámia intézményével sem, mivel alapvetően bevándorláspárti, idegenpárti, ezért az idegenek kultúrájának és életvitelének mindennemű kritikája elvi, marxista alapon távol áll tőle. A nyugati feminista ideológia, és ez bármikor fejére olvasható kritikája, tételesen „csak” európai viszonyokkal foglalkozik, a feministát teljes mértékben hidegen hagyja az iszlám világban a nők európai szemmel alávetett helyzete. Miért? A válasz egyszerű: mert a feminizmus nem a nők érdekét képviseli a politikában, hanem a nőket eszközül használva rombol az európai társadalmi morálban.

Érdekes hír, amelyet az Origo közölt április 2-án, hogy a svéd parlamentben, a kisebbségben kormányzó szociáldemokrata kormánnyal szembemenve megszavazták, hogy a továbbiakban Svédország nem ismeri el a külföldön kötött gyermekházasságot, azaz Ahmed ne hivatkozzon arra, hogy a 13 éves Fatima az ő felesége, mert jog szerint ez Svédországban és minden civilizált államban nemi erőszak, emberkereskedelem és emberrablás. És ennek egyenes folyománya, hogy Fatima elválasztható Ahmedtől, Ahmed pedig nem kérhet családegyesítést ezen a címen. Nem ez az érdekes, hanem az, hogy „a nagy feminista liberális” Svédországban ez bizony, nem volt így, a kormányzó párt a svéd állampolgárságú muszlimok szavazataira hajtva nagy szemforgatással szemet hunyt, hogy ezzel a durva képzavarral éljek, e jelenség felett. Tehát, más szavakkal, a genderideológia fellegvárában, az überliberális Svédországban nemes egyszerűséggel a képébe röhögtek egy megerőszakolt, jogfosztásban élő gyereklánynak. Mit egynek! Rengetegnek!

A harmadik világ, kifejezetten India és a muszlim világ országaiban elterjedt kényszerházasság intézményéhez a feministáknak és elvtársaiknak nincs egy rossz szavuk sem, az ilyesmi felett sunyin elnéznek. A gyermekházasság és a kényszerházasság nagyon is közeli fogalmak, és ennek oka ugyancsak egyszerű. Egy nő értékét leginkább fiatalsága, termékenysége és szépsége (illetőleg munkabírása) szabja meg. Mivel egy nő 10-13 éves korában már menstruál, és 1-2 évvel később gyakorlatilag már stabilan termékeny, lényegében a lány 12-14 évesen teljesen „piacképes”. Számos más ok mellett az európai alacsony reprodukciós szám azzal (is) magyarázható, hogy a fejlett világban a tanulóévek száma kitolódik, azaz fejlett Európai viszonylatban egy nő, ha egyetemet végez, eleve csak 23-26 korában lép be a munkaerőpiacra, így nem csodálható, hogy a diplomás nők – és tudjuk, hogy Európában a nőknek nagyobb százaléka diplomás a 24-38 éves korosztályban, mint a férfiaknak, lásd nőelnyomás – ritkán szülnek 30. életévük előtt. Mindennek pontosan nulla jelentősége van egy olyan kultúrában, ahol magától értetődő, hogy a lány nem dolgozik (mármint idegen, fizetett munkahelyen) és eleve nem jár iskolába se, nem is járhat, leginkább még alapfokúba se nagyon. Ott „nincs ok arra”, hogy miért ne adják férjhez a 13-14 éves lányt, talán etesse az apja, mikor már nem muszáj? Ők nagyjából nem is értik, hogy az európaiaknak egyébként …mi bajuk ezzel? Elvégre így a normális, nem?

Maga a kényszerházasság léte és jelenléte az alapvető kulturális különbözőségből származik, mivel a keresztény etika az emberi méltóságot és a szabad akaratot hirdeti, ezért a házasságkötést (amely katolikus szemmel egyébként is szentség) is csak szabad akaratból köthető, és bár ne tegyünk úgy, hogy gazdasági okokból Európában sosem létezett volna kényszerházasság, az egyház álláspontja ebben mindig is következetes volt: a kényszer hatása alatt (beleértve a tekintélyi félelmet is, azaz, ha valaki a szülő nyomását érezve, gyermeki engedelmességből fel sem veti az ellenérvet) kötött házasság érvénytelen. A keleti világban az egyéni szabadságjog, amely az emberi méltóság egyenes következménye, nem ismert, így a családfő, a sejk (a szó jelentése az arabban: az öreg) „az ügyvivő”, azaz ő kiskorú családtagjai és családja nőtagjai nevében jogosult, kész és képes nyilatkozni.

A liberális ideológia, mint a nyugati világ terméke, bár gyűlöli a kereszténységet, alapvetően, anélkül, hogy ezzel tisztában lenne, ennek talaján áll. A gond az, hogy mivel nem érti, csak majmolja, külsőségeiben és elveiben utánozni próbálja, de mélyebb tartalmát, összefüggéseit képtelen átlátni és természetesen erre nem is törekszik. A liberális ideológia nem tud mit kezdeni az emberi méltóság keresztény fogalmával, ahogy a szeretet – másnak a legjobb akarása – fogalmával sem, és a jogok szeretet – azaz cél – nélkül értelmetlenek. Ezért eredendően nincs és nem is lehet válasza a MIÉRT-ekre, és szilárd erkölcsi világrend nélkül állandóan és állandóan tilalomfákba, tabukba és önellentmondásokba ütközik. Másságkultusza célja valójában nem a másik ember tisztelete, a más nyelv, más rassz, más vallás iránti megértés és krisztusi szeretete, hanem a saját kultúra, nép, nemzet degradálása, lenézése. A másságkultusz nem másságtisztelet, hiszen a tisztelet feltételezi a hibák meglátást, a szeretet feltételezi a jóra való intést. Liberális ideológia nem tudja kezelni azt a helyzetet, mikor nem az történik a világban, amit ő „szeretne”, nem a „gonosz” (fehér, keresztény, heteroszexuális, stb…) követ el gaztettet, hanem a „kizsákmányolt”. Pontosan úgy van vele, mint Trockij komisszárja, aki megdöbbenve látja, hogy a gonosz burzsujok helyett a hős proletár vöröskatonák verekszenek részegen a Téli Palota bársonyszőnyegeit retkes csizmáikkal taposva. Ezeket a kínos helyzeteket nem tudja kezelni, mivel a tévedhetetlenség jogát is maguknak vindikálják, mert egy bölcs tudja, hogy tudása adott esetben kevés, a tudatlan mindig okosnak hiszi magát.

Egyenes következménye ennek a „lefagyásnak”, ennek válasznélküliségnek az a jelenség, amelyet no-go zónáknak neveznek. Ne tettessük magunkat: nagyon jól tudjuk, hogy egy Franciaország, egy Németország, egy Nagy-Britannia rendelkezik azokkal a lehetőségekkel, technikával, felszereléssel, szaktudással, fegyveres erővel, ezeréves törvénykezési-, és joggyakorlattal, hogy állama területén a törvényességet és a biztonságot fenn tudja tartani. Egy afgán, egy szomáli vagy egy mauritániai kormány esetén igen, reális, hihető, hogy az államhatalom szegénysége, korlátozottsága, tudás-, és forráshiánya miatt valóban nem képes funkcióinak ellátására, de még ez nyugat-európai országokra persze, hogy nem igaz. No-go zóna? Olyan terület, ahol az állam nincs jelen, ahol a „törvénykezés” helyi klánok és kiskirályok kezében van, ahol nincs rend, nincs biztonság, ahol önkény van? Nem kérem, ez csakis és kizárólag akarat kérdése, akarat pedig azért nincs, mert a szervező ideológia, amely az akaratot mozgatja, ezt a kérdést nem tudja kezelni, erre nincs válasza.

Miért? Hát, mert ez az ideológia hibás, téves. A gyermekházasság, a csadorba burkolt, vert és erőszakolt, iskolába nem járt 12-13 éves kislányok nem egyedi áldozatai ennek, pusztán látványos áldozatai, mert látványuk a legégetőbben vágja a képébe az embernek meg azt a fajta erkölcsnélküliséget, amelyet a szekularizált, talaját és hitét vesztett nyugat mutat. A beözönlő, mikor látja a nyugati világ gazdagságát és az ő szemében romlottságát, ugyanakkor gyengeségét, azt a választ fogja adni rá, amit logikusan adhat egy olyan kultúrából jött ember, aki részvétben és szeretetben nem, zsákmányszerzésben és véleménye igazában annál inkább hisz.