1 megosztás
Címkék: ,

Már a nem kívánatos tánc is szexuális zaklatásnak számít

Sokkoló – ezzel a jelzővel illeti a BBC azt a brit tanulmányt, amely szerint a zenei fesztiválra járó nők közel fele, összesen 43 százaléka mondta azt, hogy tapasztalt már valamilyen nem kívánatos szexuális közeledést a fesztivál ideje alatt, 22 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy szexuálisan zaklatást élt át valamelyik fesztiválon. A kutatók szerint a szexuális zaklatás leggyakoribb formája a nem kívánatos és erőszakos tánc volt, de a verbális zaklatás is ide tartozik.

Mindez persze jól illeszkedik a múlt évi metoo-kampányhoz. Akkor számos #metoo-felirat alatt olvashattuk, hogy az illető hölgyet egyszer elhívta kávézni egy ismeretlen férfi, vagy a buszon megdicsérte valaki az öltözetét. De gyakran előfordult olyan kifakadás is, amelyben azokra a férfiakra panaszkodtak, akik a Tinderen megpróbálták elhívni a lányt egy randira. A hazai színtéren ezt a minden emberi megnyilvánulást kriminalizáló, legtöbbször a meglévő törvényi szabályozásra fittyet hányó vádaskodásnak még apostola is akadt Bombera Krisztina személyében, aki Hont András újságírónak írt egy nyílt levelet. Ebben a magyar celeb azt írta, hogy a nyomulásokat és a bókokat nem lehet elválasztani a szexragadozók cselekedeteitől. „Ezek azonos tőről fakadnak, foglalkozni kell mindegyik esettel, feltárni, beszélni róla, nem hagyni következmény nélkül egyiket sem” – írta. Vagyis innentől kezdve mindennemű tetszésnyilvánítást úgy kell kivizsgálni, mintha szexuális erőszak történt volna.

Ez a valóban sokkoló kriminalizálás – mint ismert – később egy egészen szánalmas bohózatba fulladt. Ennek csak egyetlen epizódja volt, mikor Gurmai Zita MSZP-s politikus előállt azzal, hogy régebben egy szállodában egy diplomata egyszer csak berontott a fürdőszobájába fésülködni, majd rávetette magát.

Így ne legyenek tehát kétségeink: hamarosan a fesztiválozó nőknek sokkal nagyobb százaléka fogja azt mondani, hogy szexuálisan zaklatták. Ebbe a végtelenül elinflált fogalomba ugyanis ma már minden emberi megnyilvánulás beletartozik – még akkor is, ha abban a férfi csak mellékszereplő.

Post Author: Richter András

f Facebook
1 megosztás


124
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
12 Egyéni hozzászólás
112 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
26 Hozzászólások szerzői
K.G.GaborAurelius RespectussRPdFoxtrott28common man Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
orenisi
Olvasó
orenisi

Bombera Krisztina celeb? Hogy szakadt volna rá a WTF vagy WTC vagy simán a WC. Egyébként kíváncsi lennék, hogy az ilyen nyomorultak hogyan keletkeztek. Kizárólag spermabankon keresztül?

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Az a nő egy retardált, emlékszem hogy zokogott 2011. szeptember 11-én, mintha a rokonai haltak volna meg a toronyban.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Van egy nagy kedvenc videóm (link lent), ami nagyszerűen mutatja be az alfahím jeleséget. Csak meg kell nézni a közönség reakécióját, mikor az arc még nem is csinált semmit. Szóval nagyon nem mindegy, hogy ki akar táncolni, mert ha ez a csávó akar, akkor az nem lesz nemkívánatos, vagy erőszakos. A videóhoz nincs magyar felirat, de nem is kell. (2:24-nél a csajszi :D)

https://www.youtube.com/watch?v=bTbaoO1T2Uc

Naooo
Olvasó
Naooo

Ezen mi olyan nagy szám? Egy fos nyikhaj.

Alter Ego
Szerkesztő

Rúdtáncos férfi??? Eszemfaszom megáll. Totális szereptévesztés. Tömény metroszexualitás. Ha ez a hímkurva egy “alfahím”, akkor én önként tökön lövöm magam. Az hogy ilyen férfiakat sztárolnak maguk a férfiak is, egyenesen vezet el ahhoz az elbuzult világhoz, amelyben simán teret kaphat az ilyen szexuális zaklatós hisztéria is.

Ha nem vagy rúdon pörgő, borotváltmellkasú pávián, akkor persze, hogy szexuális zaklató vagy. Konditerem! Szépségszalon! Önfejlesztés!” 

Szánalom! A férfi nem attól férfi, ha kigyúrva rúdon pörög félmeztelenül. Ezt kellene tudni, és ilyen hülyeségekkel, ilyen szar, valójában férfiatlan, metroszexuális példaképekkel, idolokkal még véletlen sem foglalkozni… és helyére is zöppenne a világ…

barrakuda
Olvasó
barrakuda

:D Ha én valamit nagyon jól csinálok, akkor én annak a kiválósága vagyok. Ez a csávó pedig bement ismeretlenül egy közönség elé, és oda-vissza voltak tőle. Még a rúdtánc előtt. Mielőtt bármit csinált volna. Még mielőtt bemutatkozott volna. Még mielőtt megszólalt volna. Ha ez a gyerek férfiatlan (miközben elalénak tőle a lányok, meg a homi is), akkor nagyon nem értünk egyet.

Bement többszáz ember elé, higgadtan, mosolyogva, kimért, magabiztos léptekkel, minha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, majd előadott egy fizikálisan elég megterhelő műsort. Mintha ez csak egy napi rutin lenne neki (valószínű az is volt). Hogy majolom-e? Én elég sok mindenkitől tudok tanulni, még az igazán gyökerek is tudnak kiváló leckét adni, szóval ja, teccik (sic!)!

“Az hogy ilyen férfiakat sztárolnak maguk a férfiak is, egyenesen vezet el ahhoz az elbuzult világhoz, amelyben simán teret kaphat az ilyen szexuális zaklatós hisztéria is.” – ezt fejts ki légyszi, mert nem értem az összefüggést.

Naooo
Olvasó
Naooo

Igénytelen közönség. Igénytelen lányok. Igénytelen zsűri.

wittukind
Olvasó
wittukind

A nagy jólét teljesen elhülyitette a homosapienst, ez mi a szar volt? Egy fingásverseny értelmesebb lett volna..

Alter Ego
Szerkesztő

“Ez a csávó pedig bement ismeretlenül egy közönség elé, és oda-vissza voltak tőle. Még a rúdtánc előtt. Mielőtt bármit csinált volna. Még mielőtt bemutatkozott volna.”

Tudom, hogy sokan beszopják az ilyen showműsorok parasztvakítását, de ez tele van megrendezett elemekkel. Még az is ki van találva, hogy ki hogyan, mikor pislogjon, nemhogy az, hogy hogyan lelkesedjen. Ha nem így lenne, akkor a szokásos faarcú  közönség és zsűri felvételeiből nem lehetne ilyen hatásos, lelkesítő műsort összevágni. Fizetett lelkesedők, fizetett tapsolók, fizetett bandzsítók…

“Bement többszáz ember elé, higgadtan, mosolyogva, kimért, magabiztos léptekkel, minha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga…”

Nagy szarban van a világ, ha már ez is egy férfias teljesítmény…

“majd előadott egy fizikálisan elég megterhelő műsort.”

Annyira megterhelő fizikailag a rúdtánc, amennyire a kurvák magakellető bárműsorából vált “sporttá”…

“szóval ja, teccik (sic!)”

Szerintem ez rémciki, de ízlés dolgában nehéz vitatkozni…

“ezt fejts ki légyszi, mert nem értem az összefüggést.”

Amikor a szépség válik a férfiasság fokmérőjévé, akkor a férfiak jelentős része már nem számít férfinak, mert mint tudjuk, a férfiaknak csak egy nagyon szűk hányada számít férfiszépségnek a nők szemében. Ha ehhez a férfiak még asszisztálnak is, akkor már régen elvesztettek valamit a férfiúi lényegükből. A férfiasságból pusztán külseje alapján kitagadott és önként is elférfiatlanodott férfitömegek pedig társadalmi léptékekben is képtelenek kiállni magukért. Ezért szépen keresztülverik az ilyen  “férfi”társadalmon, hogy a sanda nézés is legyen szexuális zaklatás és a férfinak kuss a neve, ha nem áll elég jól rajta az izompóló és a (férfi)tanga(bugyi). Az önbecsülésétől megfosztott, metroszexuális, elbuzult, személyiségzavaros, tehetetlen férfitömegek képtelenek tiltakozni, fellázadni, kiállni magukért. Ez az összefüggés.

Következésképpen szerintem egy öntudatos férfinak el kell vetnie a metroszexuális divatjelenségeket. Még egy önmagát bátran vállaló valódi buzi (példának okáért egy Milo Yiannopoulos) is értékesebb tagja a férfitársadalomnak, mint egy rúdon pörgő, pávián, hímkurva, tangamatyi.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Te viszont nem szopod be, mert különlegesen jó szemed van hozzá. Jár a piros pont.

“Nagy szarban van a világ, ha már ez is egy férfias teljesítmény…” – Bizony hogy teljesítmény. Ez mind metakommunikáció. Így jelzed, hogy mennyire vagy domináns. Sokan ezt nem tanulják meg a rossz szülői minta miatt, ami komolyan kihat az életükre. A legtöbb ember pont emiatt keresi a PUA, RedPill közösséget, mert ami másnak megy zsigerből, az neki nem. Jobb híján pedig kénytelen vagyok ezt idelinkelni.

Ha szerinted a gyakorlat, amit a srác csinál, nem megterhelő fizikailag, akkor kérlek adj tanácsot nekem, hogy te hogyan edzed magad, mert nekem még egy sima zászló sem megy.

“Amikor a szépség válik a férfiasság fokmérőjévé …” – csak a szépséget nem említettem meg, ezt te hoztad fel. Milo pedig domináns, nem behúzott nyakkal éli az életét. Ezért nem fikázod.

 

Reszet Elek
Újságíró

Hú de szar vagy! Még egy zászló sem megy? Javaslom a gravitációs tréninget.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

A leengedett zászló azért megy.

Alter Ego
Szerkesztő

“Leengedett zászló” – beszédes… ha sokáig foglalkozol ezzel a sok hülyeséggel, annak a leengedett zászló lesz a vége…  :D

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Minek húzod le?

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Hát ha az lesz a vége, hogy egy függőleges rúdban kapaszkodva fekszem a földön, azt vállalom.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ez mind metakommunikáció. Így jelzed, hogy mennyire vagy domináns.”

Beképzelt nagypofájú senki, mindet jól pofán verni.

Alter Ego
Szerkesztő

“akkor kérlek adj tanácsot nekem, hogy te hogyan edzed magad, mert nekem még egy sima zászló sem megy.”

Nekem Winston Churchill adott programot, amikor a hosszú élet titkáról kérdezték és csak annyit válaszolt: “No sport!” :) – És nem csak azt ajánlom szemrevételezésre, hogy meddig élt…

“csak a szépséget nem említettem meg, ezt te hoztad fel.”

Igazad van, de mentségemre szóljon, hogy alapos okkal gondoltam, hogy azt akarod méltatni, mert ebben a fickóban semmi de semmi különleges nincs azon túl, hogy ő a jótestű-jóképű csávó, aki rúdon kelleti magát. A magabiztosság szemléltetésére szerintem máskor ne egy hivatásos hímkurvát (hanem esetleg egy átlagos megjelenésű férfit) hozz példának, akkor kevésbé lesz félreérthető a mondandód…

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Hát ugye a max életkor az főleg genetika. No sport-tal meghalhatsz 50 évesen is. Ek kb az a szint, mint a velveten a néni tanácsa a hosszú életről. Persze értem a viccet, de ezek a klasszikus korreláció tévedések. Nincs összefüggés. ITT  van még pár, csak a poén kedvéért.

Talán tényleg kicsit félreértehtő voltam, de azért rögtön tisztáztam, hogy a srác viselkedésére gondolok, a rúdtánc előtt, és nem arra, hogy hogyan néz ki. A videóban viszont akkor is magabiztos, és halál laza. Lehet, hogy szöges ellentétben áll az általad elfogadott férfi archetípus megsemélyesítőjével (ez nagyon látszik azon, hogy feszt szidod), de attól még rendkívüli hatással van a közönségre. Azért tettem be a videót (és ezt nem bántam meg), mert szerintem nagyszerű példa arra, hogy nem mindegy ki az aki táncolni akar a lánnyal a fesztiválon, mert pusztán a jelenségeddel is hozzájárulsz ahhoz, hogy “nemkívánatos tánc” helyett egy jó flört/party legyél. Ez a jelenség, vagy metakommunikáció pedig fejleszthető. Amúgy nem hímkurva, hanem egy átlagember, aki elég sok munkát fektetett abba, hogy valamiben nagyon jó legyen. A magabiztosság szemléltetésére pedig nincs jobb példa, mint az az átlagember, aki elérte azt.

 

Alter Ego
Szerkesztő

Az nagyon jó hír lenne az átlagférfinak, ha ez a fickó lenne az átlag, de nem. Ez az ember ritka genetikus adottságokkal rendelkezik. Sokan, ha megfeszülnek, gyúrnak éveket és plasztikai sebészhez mennek, akkor sem fognak soha így kinézni. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem attól lesz valaki nem kívánatos jelenség egy nőnél, mert nem néz ki férfi topmodellnek. Jó megjelenéssel könnyebb a dolga bárkinek, de ott nem adhatja fel senki, hogy “úgysem leszek egy Brad Pitt”. Nem leszel, nagyon sokan nem lesznek, de egy férfi ezer módon lehet érdekes anélkül is. Szépség ideálokat hajszolni vagy az elérhetetlenségén dühöngeni értelmetlen és kifejezetten nőknek való dolog.

Széppé nem, de magabiztossá viszont bárki válhat, de nem úgy ha megpróbál megszépülni. A magabiztosság kialakításához csak az kell, hogy sokszor átlépje az ember a “komfortzónáját”.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Azért ez nem ennyire lehetetlen dolog, mit ahogy leírod (persze hacsak nincs valami betegség, de maradjuk az átlagnál). Itt  vannak a fő testalkat típusok, mindenki valamelyikhez konvergál. Ehhez kell egy jó étrend, egy edzésterv, kitartó munka, és megvan a kívánt izomzat. A legtöbben csak legyintenek, hogy minek nekiállni kondizni, pedig heti 2-3 óra edzésről van szó csak, de azt évekig kellene csinálni. Pontosan az emeli ki ezt a gyereket az átlagból, hogy évekig dolgozott, mire átlagosból ilyen lett. Mert míg az átlagember otthon TV-zett, addig ő edzett, dolgozott, küzdött a céljaiért. Nem így született ő sem.

Azért egy vékony nőt te is szebbnek tartasz, mint egy rinocérusz típusút, nem? Az is a szépség része.

“A magabiztosság kialakításához csak az kell, hogy sokszor átlépje az ember a “komfortzónáját”” – én ezt annyival kiegészíteném, hogy ehhez kell a pozitív visszacsatolás is. Hiába vágunk bele az ismertlenbe, ha nincs belőle sikerélményünk. A leginkább jövedelmező dolgok eléréséhez (akár egy nyelv megtanulása) vezető úton pedig gyakran csak évek múlva jön szembe a sikerélmény. Addig pedig marad a kitartás és önmotiváció. A legtöbb ember ezek hiánya miatt fordít hátat a céljainak.

Reszet Elek
Újságíró

Hosszú távon a motiváció sajna nem sokat ér, az önfegyelmezés sokkal inkább.

Amúgy a legdrasztikusabb változások az első hónapokban, első évben vannak, szóval egy év sporttal is nagy eredmények érhetőek el. Arról nem is beszélve hogy nem a cél hanem az út számít, az azzal járó külső és belső változások.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Azt gondolom, hogy az önfegyelmet a motiváció táplálja. Van ugye a marshmallow (mályvacukor) kísérlet, ahol egyedül hagynak egy gyereket egy szobában egy mályvacukorral, valamint azzal az ígérettel, ha nem eszi meg az édességet a pszichológus visszatéréséig, akkor kap még egyet. Ide katt a videóért. Hosszú távú felmérésben azt találták, hogy aki gyerekként ellenállt a kísértésnek, az felnőttként is sikeresebb lett.

rumospiskóta
Újságíró

AlterEgo : Amikor a szépség válik a férfiasság fokmérőjévé, akkor áll fejre a régi világ.  Akkor jön az hogy akarunk-e szebbnek látszani mint amilyenek valójában vagyunk, akkor jön az hogy mit teszünk azért hogy szebbnek látsszunk mint amilyenek valójában lennénk, akkor jön az hogy megmagyarázzuk-e hogy a szépségünk meg a vonzerőnk az nem függvénye egymásnak.

Ez egy fontos sarokpontja a csalódott férfiak oldalának.. akarok-e szép lenni?  Csalódtam a nőkkel kapcsolatos ábrándjaimban, akarok-e a női szemeknek tetszeni?  Alkalmazkodom-e a női igényekhez vagy nem?

Ki vagyok én, és kivé akarok lenni…

Reszet Elek
Újságíró

“Amikor a szépség válik a férfiasság fokmérőjévé, akkor áll fejre a régi világ.” – A szépség mindig is a férfiasság fokmérője volt. Egy sudár termetű deli legény nyilván sikeresebb volt a nőknél. A mai kor rákfenéje az, hogy egyre inkább ez válik az EGYEDÜLI fokmérővé.

Amúgy meg értelmetlen a vita. Az ember adjon magára és igyekezzen jól kinézni.

rumospiskóta
Újságíró

Aki nekem tetszik férfi, az csak annyi hogy szeretnék úgy hatni a nőkre mint ő – nem a szeme vagy a bicepsze tetszik.  Szóval szerintem egy férfinak a szépsége nem a férfiasság fokmérője hanem a sikeresség záloga.  És ez annyiban számít hogy beállok-e a saját szépségükért küzdők és az azt méricskélők közé – illetve  azt kezdem-e propagálni hogy mindenki igyekezzen a női igények elé menni.

Nem is vita ez hanem közös gondolkozás..

Alter Ego
Szerkesztő

“Szóval szerintem egy férfinak a szépsége nem a férfiasság fokmérője hanem a sikeresség záloga.”

Nem. Nagyon kisszámú férfi sikerességének záloga. A többiek ha megfeszülnek sem fognak ezzel hódítani szombat este és végül rúdonpörgésből élni. Mégis nagyon sok átlagos vagy egyenesen csúf férfi is sikeres ezen a világon… a nőknél is…

Új géneket senki nem szerezhet magának, de új attitűdöt igen.

rumospiskóta
Újságíró

AlterEgo : az új attitűd akkor sikeres ha nem lyukas álöltözet hanem saját bőrré változik. Fiatalon nagyon szerettem volna színész lenni hogy bárkit eljátszhassak egy színpadon, félutamon megértettem amikor arról panaszkodott valamelyik sikeres színész hogy milyen nehéz a szerepek közül újra megtalálnia a saját arcát – és ennyi idősen amennyi vagyok, már számít hogy ki vagyok én és miért és hogyan lettem ilyen.
Tudod.. a világ három legfontosabb dolga közül a harmadik az azért én vagyok.
És ezt csak azért mondtam hogy rólam egy új attitűd úgy ligne-lógna mint bikáról a gatya. Inkább röhögök egyet és nem akarom megtanulni hogy milyennek látszom női szemmel nézve.

Alter Ego
Szerkesztő

Utóbbi mondatot nem személyesen neked szántam, hanem a témához kapcsolódó általános megállapításnak.

Egyébként szerintem soha semmilyen életcélban, semmiben nincs olyan, hogy már nem akarom. Az ember annyi éves, amennyinek érzi magát… És sokszor annyi, amennyinek érezni akarja magát… A kifejezetten fiatalok csak néznek értetlenül az öregekre, akik már egészen pontosan tudják és gyakorolják ezt a “titkos” módszert. Félúton van esélye annak, hogy az ember megértse és utánozza az öregeket.  :)

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Mi a tököm fizikálisan megterhelő, egy grillcsirke mozgásának az utánzásában?

Esetleg költöztessen egész nap, vagy pakolásszon egy raktárban 12 órát 6 napon keresztül…

Igazi edzésen (nem ilyen tükörmajmos bohóckodáson), meg kidöglik 5 perc alatt, mert valójában nem bírják az szintollal felfújt izmai… ;)

barrakuda
Olvasó
barrakuda

:D Gondolom nem sokat edzettél még életedben. Ehhez a grillshow-hoz főleg calisthenic, azaz saját testsúllyal végzett edzés kell (pl a Fegyencedzés című könyv elég népszerű), azok fejlesztik a funkcionális izmokat. Bár nem tudom te mit értesz igazi edzés alatt.

wittukind
Olvasó
wittukind

Igazi edzés-fölásni a kertet, bevetni, elülteni a mindent, kapálni, öntözni, begyüjteni…ez egy értelmes edzés is…

Reszet Elek
Újságíró

Az nem edzés de abszolút funkcionális.

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Hamar eljutunk a “hát ez el sem bírná a cementeszsákot” színvonalú roppant magasröptű szövegekig, ha így folytatjuk. Félreértés ne essék: én is rühellem ezt a szépfiú típust, de ne a kispöcsűség legyen már az egyetlen reakciótok, ami érkezik a fizikai teljesítményére vonatkozóan, mert ez tényleg nem könnyű. Akkor sem, ha kertet ásni is nehéz.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Asztamindenit mesélj még a rúdtáncolásról had sírjam el magam :)

Igaz én birkóztam, meg úsztam, meg egyéb, de nyilván egy rúd körül pörgő kis nyikhaj az sokkal-de sokkal férfiasabb… ;) Taníts még mester!

 

 

barrakuda
Olvasó
barrakuda

“de nyilván egy rúd körül pörgő kis nyikhaj az sokkal-de sokkal férfiasabb” – hát ugye ezt majd a lányok eldöntik.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem tudják jól eldönteni, mert buták.

ggwp
Olvasó
ggwp

Őszintén szólva, volt szerencsém egy pár éve, a HotManDance vezetőjével találkozni kb egy nap erejéig, munka miatt, és eszméletlen intelligens csávó, teljesen jó fej volt és szimpatikus. Mérnöknek tanult, el is végezte, és a munkája mellett kezdett bele ebbe a táncszerűségbe, olyan jól ment hogy már csak ezzel foglalkozik. Nyilván amikor találkoztunk akkor még mindkettőt nyomta, de már akkor is 100 milliókat keresett vele, személyesen mesélte, pont akkor építkezett. Egyszerűen nem megy hogy utáljam, mert tehetséges volt mérnökként is (nyilván szerencséje is volt). Viszont eladta a testét, sokan hímkurvázták le e miatt… (még ha csak táncol is) nyilván nekem sosem lenne gyomrom egy ilyenhez, de ő magasan a felső százalékban van ezzel pénz terén is, és ennek ellenére is azt mondom hogy nem semmi amit egyedül véghez vitt, egyszerűen nem tudom lenézni emiatt, még ha nekem ilyenhez sosem volna gyomrom. Vagy ki tudja, a pénz nagy úr, és neki soha többé nem lesz ilyen gondja. Mesélte hogy szinte érezni a punciszagot a koncertjein, és ha bevinne oda, nagyjából fél órán belül találnék valami nőt…mesélt másról is de az nem annyira publikus. :D

https://index.hu/nagykep/2018/01/22/hot_men_dance_ferfi_sztiptiz_revu_nagykep_riport_magic_mike/

 

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Köszi, ez egy jó sztori :D. Nem ismertem eddig őket. Azért ha valaki valamiben jó, az soha sem véletlen.

Hunn
Újságíró

100 milliókat keresett vele

Ebben hol van a pénz? Eskü nem értem…

A másik, amit nem értek, az a pornó. Szerintetek abban hol van a pénz? Mert a végfelhasználó ingyen nézi a számítógépén! Miért éri meg hát csinálni? Pénzmosásról lenne szó? Vagy egyszerűen a (((szubverzív társadalom-mérnökösködő elemek))) tolják bele a veszteséges bizniszbe a milliárdokat, hogy ezáltal érjék el a társadalmat pusztító céljaikat?

Aldo
Újságíró

“Rúdtáncos férfi??? Eszemfaszom megáll. Totális szereptévesztés. Tömény metroszexualitás.”
Egyszer egy ilyen gyantázott köcsög elmagyarázta, hogy nem úgy van az. A férfi rúdtáncos az nem metroszexuális, nem is buzi, hanem sportoló, mert ez komoly koreográfiát, koncentrálást és erőt igényel.

Reszet Elek
Újságíró

Persze ha egy férfit kezelnek szexuális tárgyként akkor minden rendben van (pláne ha még homár is), de ha nőt akkor meg vircsaft van. Engem nem zavar a dolog csak a szemforgató kettősmérce.

Amúgy vannak jobb videók is, szerepeltek itt, de hátha nem ismered:

https://www.youtube.com/watch?v=1WhQ-AEZovE  (0:32 a csúcs meg 2:04)

https://www.youtube.com/watch?v=AyW_eSteRgU (1:49 a csúcs és 3:42 stb)

Alter Ego
Szerkesztő

Az ilyen minden apró gesztusig kiagyalt, megtervezett, fizetett tapsolós, színjátszós “got talent” hülyeségeken túl ez a szar videó is folyton előkerül, mint a kigyúrt férfitesttől való elalélás példája. Biztos a hímringyók trénerei gondolják ezt jó reklámnak, és a célcsoportot képező, izomagyú, metroszexuális hülyegyerekeknél ez talán működik is, mert nekik még véletlenül sem tűnik fel, hogy a férfi a rákos betegként sokáig küzdő, “a poklot megjáró”, halott anyjáról beszél, (azzal kezdi, hogy mindjárt sír megint, újra és újra, erre reagál sírós (és nem felizgult) arccal a nő már 0:30-nál) akiért versenyt akart nyerni. A riporternő erre a szomorú sztorira reagál és nem a férfi “csodás testére”, az összes arcjátéka egyértelműen az elhangzó nagyon szomorúan győzelemittas nyilatkozatnak szól, pontosan leköveti annak minden elemét.

Reszet Elek
Újságíró

Látom jó hangulatban vagy. A lényeg nem a pacák kigyúrtsága, hanem hogy hogyan reagál a csaj a jelenlétére, milyenek a hangsúlyai, a testbeszéde.

Alter Ego
Szerkesztő

Ha valaki a halott anyjáról beszél, akkor pont nem fogja egy nőt érdekelni a teste. A lényeg szerintem az, hogy a videón nem az van, amit sokan gondolnak. Amúgy is az ilyen szintű izomzat már a nők egy nagyon jelentős részét taszítja.

Amúgy tök jó hangulatban vagyok (tobbnyire tudatosan használok provokatív és túlzóan emocionális nyelvi elemeket), csak éppen nagy ellensége vagyok a férfiak metroszexualizálásának, amivel kapcsolatban sokan nem fedezik fel, hogy a “testépítés” már eleve az, sőt-sőt-sőt, egy önmagába forduló, önmagát szexualizáló attitűd (“autoerotikus megszállás”), ami totálisan férfiatlan. A nő legyen szép és foglalkozzon magával, ne egy férfi. “A férfi elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél.” A többit más vonalon kell produkálni. Aki önnön (és más férfiak) szépségével foglalkozik és a “szépsége” hiányában nem érzi “alfahímnek” magát, az önként férfiatlanítja, szúrja tökön saját magát és lép férfiatlan tévutakra.

Reszet Elek
Újságíró

Az anyjáról 0.52-től beszél, az ominózus ajak harapdálás meg 0:32-nél van.

“tobbnyire tudatosan használok provokatív és túlzóan emocionális nyelvi elemeket” – Miért is? Mi értelme?

“A nő legyen szép és foglalkozzon magával, ne egy férfi. “A férfi elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél.” A többit más vonalon kell produkálni.” – Meglep hogy annyi év és TRP cikk után még mindig így gondolkodsz. A való élet nem ezt igazolja. Túl jó véleményed van a nőkről.

“Aki önnön (és más férfiak) szépségével foglalkozik és a “szépsége” hiányában nem érzi “alfahímnek” magát, az önként férfiatlanítja, szúrja tökön saját magát és lép férfiatlan tévutakra.” – Ez viszont teljesen más tészta, nem sok köze van az előző megállapításhoz.

Alter Ego
Szerkesztő

Az ajakharapdálásnál a sírásról beszél. Írtam is. És a riporternő amúgy is már ismeri a sztorit. Szerintem egy szemernyi olyan elfogódottság nincs abban a nőben, amit beleláttak.

“Miért is? Mi értelme?”

Nyomatékosítás, intenzívebb tudatállapotba helyezés, gondolkodásra ösztönzés.

“Meglep hogy annyi év és TRP cikk után még mindig így gondolkodsz. A való élet nem ezt igazolja. Túl jó véleményed van a nőkről.”

Saját “TRP”-m van, már akkor készen állt, amikor azt sem tudtam, hogy Amerikában létezik egy erősebb manoszféra. Több okból sem érdemes a metroszexuális befelé fordult férfi irányába haladnia a férfitársadalomnak:

– A nők nyilván nem aszexuális lények, de lényegesen kisebb szerepet tölt be az életükben a szexualitás, mint egy férfiéban.

– A nő a saját hiúságát és tetszeni vágyását soha nem fogja lecserélni a férfiak iránti rajongásra.

– A nők szinte a biszexualitás szintjéig maguk is a női szépséggel foglalkoznak és nem a férfiszépséggel. A nők néha már-már annyira divatoznak, szépségápolnak egymás figyelméért, elismeréséért mint a férfiakért. Szóval úgysem lesz valójában soha a fókusz a férfiszépségen.

Személyes szinten mindez azt jelenti, hogy a külsőbe fektetett rengeteg energia nagy valószínűséggel nem fog megtérülni, mert önmagában nem fogja sokkal növelni a szexpiaci értékét egy férfinak. Már csak azért sem, mert minél többet foglalkozik magával egy férfi, annál férfiatlanabb és annál inkább nem kell a nőknek, akik azt akarják, hogy velük foglalkozzanak. Minél inkább magával foglalkozik egy férfi, annál inkább a nő hódolatát várná, amit nem fog megkapni, közben ő maga pedig már lélektani okokból elfelejtett hódítani. Végül aztán úgyis jön egy ronda, kövér, céltudatos, gazdag maffiózó és lenyúlja  a szépfiú nőjét. Aztán lesz nagy sírás rívás. Ez a végén nyilván egy túlzó analógia volt, de aki akarja, érti, hogy miről beszélek.

Társadalmi téren pedig tudjátok hogyan fest a metroszexuálissá vált férfi társadalmi kudarca? A Japán nagyvárosokban élő “fűevő” férfiak. Magukkal foglalkoznak egyvégtében, de nőkhöz így sem jutnak, sőőőt már nem is akarnak. A férfi önmaga felé fordulása és a férfi társadalmi kudarca nagyon is összefügg.

wittukind
Olvasó
wittukind

Nem is gondoltam volna hogy egy magát marxistának mondó valaki ilyen korrekten meg tudja mondani a lényeget..

Alter Ego
Szerkesztő

Bár szoktam Marxról vitatkozni, egyes gondolatait méltatni, és állást szoktam foglalni, hogy Marx munkásságát helyén kellene kezelni, egyáltalán nem kell szemétre vetni, de marxistának szerintem még a legelfogódottabb pillanatomban sem neveztem magam. Ha már nagyon muszáj címkézni, akkor esetleg baloldali beállítottságúként, méginkább humanistaként, konzervatív liberálisként sokkal inkább szoktam aposztrofálni magam…

Naooo
Olvasó
Naooo

A maffiózókat már rég ki kellett volna irtani. Milyen kormányok azok, amelyek ezt nem teszik meg? Hát maffiakormányok.

wittukind
Olvasó
wittukind

Demokraták-tovább keverni és hűlyiteni a plebszet, ez a direktiva..

Reszet Elek
Újságíró

“A nők nyilván nem aszexuális lények, de lényegesen kisebb szerepet tölt be az életükben a szexualitás, mint egy férfiéban.” – Ez alapvető tévedés. A nők életében sokkal fontosabb ez a szerep, fontosabb, mint a miénkben. A különbség annyi, hogy ez mennyire hat a hosszútávú döntéseikben. Ez utóbbiról már lehet vitatkozni.

“Személyes szinten mindez azt jelenti, hogy a külsőbe fektetett rengeteg energia nagy valószínűséggel nem fog megtérülni, mert önmagában nem fogja sokkal növelni a szexpiaci értékét egy férfinak. Már csak azért sem, mert minél többet foglalkozik magával egy férfi, annál férfiatlanabb és annál inkább nem kell a nőknek, akik azt akarják, hogy velük foglalkozzanak.” – Komolyan mondom nem tudom honnan szeded az ilyesmiket. Az hogy valakinek 20% vagy 12% a testzsírja nagyon is sokat számít női tetszés szempontjából. Itt pusztán fizikai vonzalomról beszélünk. Egy narcisztikus személyiség még több figyelmet is kap, sikeresebb a nőknél rövid távon. Hosszú távon persze kész kudarc. Másrészt nem minden a nők körül forog. Elsősorban nem a nők miatt sportolunk, fürdünk meg, öltözünk fel.

A japán fűevők meg más tészta.

wittukind
Olvasó
wittukind

Szeretek olvasni ilyen magvas hsz-eket….azt mondta nekem, gyereknek az a nő hogy a lényeg hogy nézel az illető csajszi szemébe és már megvan a lényeg…lehet hogy tetsző szemed kell legyen…nem tudom

Naooo
Olvasó
Naooo

Ha ez így lenne, akkor a nők nyalnák a faszik seggét.

wittukind
Olvasó
wittukind

Lehet nem tudod de van ilyen is…

Naooo
Olvasó
Naooo

Bemennének faszlóbálva a diszkóba és válogatnának a jelentkező picsák közül.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Ezek is jók, de amit linkeltem, azon a gyökér legyalult egy egész közönséget pusztán azzal, hogy létezett.

Alter Ego
Szerkesztő

A teljesen művi showbábjátékot valóságnak percepcionáló szépfiú jelöltek szerint… Gondolom te a pankrációt is készpénznek vetted…

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Ha jól tudom a pankráció koncepciója az előre eldöntött kimenetelen alapszik már a megalapítása óta. A tehetségkutató meg tehetséget kutat. De javíts ki ha tévedek. Elő szokott fordulni velem. Szükségem is van egy ilyen mentorra, mint te.

Alter Ego
Szerkesztő

Érted te, hogy mire célzok. Sajnos szemmel láthatóan egyes tehetségkutatók pont annyira kutatnak tehetségeket, mint a pankráció valódi győzteseket. És ezt egyébként is látni kell, nem csak a rúdtáncos srác miatt mondom. Műbalhé az egész… Kitalált külsőségekkel és kimenetellel. Sok hűhó semmiért.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Bizonyítsd és elhiszem.

Alter Ego
Szerkesztő

Ennyi energián nincs erre és ennyire nem is fontos, hogy elhidd. Figyelj, légy résen és elemezz. Meg fogod látni.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Hát ha nem haragszol: én a mitús ribiknek sem hiszek, még a Weinstein ügyben sem. Mondani bárki mondhat bármit. De aki állít, az köteles bizonyítani is.

Naooo
Olvasó
Naooo

Minden rosszat elhiszek a zsidókról.

Alter Ego
Szerkesztő

Mondjuk annyira nem is értem, hogy mit kell ezen bizonygatni, mert már a televíziózás őskorában is “TAPS!” és “OVÁCIÓ!” táblákkal rohangáltak és integettek a felvételekkor a nézőtér előtt. Azóta csak kialakult egy még tökéletesebb módszertan. Legalább egy kicsi médiaműveltségre minden embernek szüksége van. Nem csak egy szakembernek, hanem egy tudatos médiafogyasztónak is tudnia illene ezt.

https://24.hu/szorakozas/2017/03/06/napi-haromezerert-tapsolok-hogy-ne-dogoljek-ehen/

barrakuda
Olvasó
barrakuda

A videó amit linkeltem egy válogatás volt. Egy válogatáson pedig éppen azokat az embereket kell benttartani, akik a közönségnek tetszenek, hiszen az ő figyelmük elnyerése a cél, az hozza a pénzt. Semmi értelme annak, hogy ezt megbundázzák, mert akkor saját maguk ellen dolgoznak.

A TAPS meg az OVÁCIÓ táblákat meg akkor mutatják fel, mikor István a vagyonelleőr helyesen válaszolt a 25000 Ft-os kérdésre, vagy ha bevonul Kolompár Marlonbrandó, aki megcsalta az anyját a lányával.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

“gyökér legyalult egy egész közönséget pusztán azzal, hogy létezett.”

Ha jól megfizetik őket, a szőrös sörpocakomon is felizgulnak a nőstények. ;)

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Legalábbis eljátsszák. Az is valami.

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Mert ezeknél a grillcsirkéknél, nyilván mindegyik reakció őszinte volt… ;)

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Dehogy. Mindet megvették. Csak eljátszották. De minket nem vernek át. Mi jól lelepleztük őket!

Alter Ego
Szerkesztő

Napi háromezerért tapsolok!

https://24.hu/szorakozas/2017/03/06/napi-haromezerert-tapsolok-hogy-ne-dogoljek-ehen/

Ember, hol élsz te? A Marson? Olyan műveletlen és naív vagy, hogy az már csuda… – Nem vagy te véletlenül testépítő? :D

Menjél inkább néha könyvtárba az edzőterem helyett! :D

(Ezt most csak azért, mert akkora arccal gúnyolódtál.)

Naooo
Olvasó
Naooo

“Tamás ennek ellenére azt mondja, hogy örül, mert
ha nincs ez a lehetőség, akkor már rég haza kellett volna költöznie.”

Az meg maga a pokol, a világvége, döghalál, pestis.

barrakuda
Olvasó
barrakuda

<gúnyolódás>Igazad van. Mivel a 22 éves Tamás magyar kvízműsorokban tapsol, az American’s Got Talentben nem lehetnek valódi reakciók.</gúnyolódás>

Nem járok könyvtárba amúgy, van ebookom. Konditerembe sem járok, van súlyzóm és főleg a saját testsúlyos edzést végzem inkább. De voltam már konditeremben audiobook-kal. Na az a műveletlenség non plus ultrája.

Alter Ego
Szerkesztő

Nem tudom eldönteni, hogy a naivitásodnak vagy a kognitív disszonanciádnak kell-e betudni, hogy úgy képzeled, hogy ez csak a kvízműsorokban és nem minden televíziós produkciónál van így…

Nem tudom, hogy mikor járok el helyesen, ha hagyom, hogy vita helyett éltesd csak nyugodtan határtalan lelkesedéssel a videó izomagyú csávóját és lásd benne a saját testépítői céljaid megvalósulásának lehetőségét vagy ha azt mondom, hogy ne is álmodj, a kigyúrt hímringyó karrier szinte vágyálom, mert a társadalom még ma is csak alig gondolkodik ilyen szerepmodellekben a férfiakról. Hozzáteszem: szerencsére!

barrakuda
Olvasó
barrakuda

Ebből a disszonanciából könnyű kilépni, mivel nem tudod bizonyítani az állításodat. Mondatm már: bizonyítsd és elhiszem. Ennyi.

Nincsenek testépítői céljaim, de szoktam, edzeni. Szinkrontolmács sem akarok lenni, de nyelvet is szoktam tanulni. Sőt, főzni is szoktam, mégsem vágyom szakács karriere. Azért tolsz túl mindent, hogy bizonyítsd az igazadat?

Nem éltetem ezt a csávót, de tudok tőle tanulni (mindig van mit). Amúgy kigyúrt hímringyót sem látok. Vagy neked van szükséged erre az alázásra, hogy különbnek érezd magad tőle?

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Anno a 4 kis  mama-kedvence, szépfiú a Beatles is legyalulta az egész közönséget, pedig szánalom ahogy kinéztek a gombafrizurájukkal.

Vagy mondjam Justin Biabert?! :D

Most komolyan ezeken élveznek a nőstényhordák? Ki volt az a barom aki kitalálta, hogy a nőknek van ízlésük?!

Alter Ego
Szerkesztő

Nyilván tetszetős, de aligha értékelné ezért túl a nők egy jelentős része. Ahogy egy férfi sem fog pusztán a tetszetős idomai alapján egy nőt.

Az a baj, amikor egyes férfiak elhiszik, hogy pusztán ezzel közönségeket lehet “legyalulni”. Az a baj, amikor férfiak tömegesen elhiszik, hogy ők is építhetik az életüket a “szépségükre”, sőt elhiszik, hogy arra is kell építeniük.

Reszet Elek
Újságíró

“egy férfi sem fog pusztán a tetszetős idomai alapján egy nőt” – Mi van? Hol élsz te?

Amúgy meg nem ismered Kyle Troyt.

Alter Ego
Szerkesztő

Mi van? Hol élsz te?”

Akkor ezen a helyen várom annak a férfinak a jelentkezését, akihez feleségül adhatnám azt a szomszédomban lakó 28 éves szinglit, akinek nagyon tetszetősek az idomai, de egyébként feltűnően buta, unalmas és ordenáré módon jellemtelen.

Reszet Elek
Újságíró

Biztosan valamilyen kolostorban. A nők jobbára rövidtávra használhatóak, nagyon kevesen alkalmasak párkapcsolatra. Rövidtávra szükségesek és elégségesek is lehetnek a megfelelő idomok.

Alter Ego
Szerkesztő

Akkor helyben vagyunk: rövidtávon a férfiak látványos izomzata és rúdon pörgése is beválik, csak túl hosszú távon kell hozzá tréningezni és elhülyülni.

Reszet Elek
Újságíró

Az elhülyülésre nem tudok mit mondani mert nem is ismerem a fickót. A látványos izomzata meg nőket szerezhet neki. Gyanítom többen vágynak rá, mint rád vagy rám.

Alter Ego
Szerkesztő

Nem is a fickó elhülyüléséről beszéltem, hanem általában arról az elhülyülésről, ami akkor fenyegeti a férfiakat, amikor metroszexualizálják magukat. És ez egy korjelenség, része ennek az is, aki nem is tudatosítja magában.

Biztosan nőket szerezhet neki a látványos izomzata. Ez az ember egy kész férfimodell. Akkor most álljon neki minden férfi férfimodellt faragni magából a szirszar génjeivel esélytelenül, hogy nőket szerezzen? Nekem úgy rémlik, hogy vannak más módszerek is…

Alter Ego
Szerkesztő

És egyébként:

“A zsiráf is szép állat az állatkertben, de nem vinném haza.”

Reszet Elek
Újságíró

Így van. Nem kell megkérned a kezét hogy megkúrd.

Alter Ego
Szerkesztő

Szegény csaj nem lesz boldog. Viszont innen már csak egy lépés annak a megértése, hogy éveken át tartó izzadással sem lesz hosszútávon sokkal boldogabb ember egy önmagát metroszexualizáló férfi attól, hogy hárommal több üresfejű szomszédlányt kúrt meg.

Egy átlag embernek ha jól emlékszem a társadalom kutatásokra, akkor 10-15 szexuális partnere van egész élete során… Mennyivel emeli ezt meg a sokéves edzés?

barrakuda
Olvasó
barrakuda

“Most komolyan ezeken élveznek a nőstényhordák?” – Igen :D

Alter Ego
Szerkesztő

Nem! Ezen csak szombat este szórakoznak… és nem hordák… csak egyesek…

És egyébként: http://www.ferfihang.hu/2018/06/19/mar-a-nem-kivanatos-tanc-is-szexualis-zaklatasnak-szamit/#comment-95634

Naooo
Olvasó
Naooo

Fesztiválra baszni járnak a nők is, a többi csak mellékes.

Aldo
Újságíró

Ja, csak utána kiderül, hogy mekkora mocsok kurvák, így igyekeznek jobb színben feltüntetni magukat ezzel a zaklattak hisztivel.
Amúgy lassan eljutunk odáig, hogy csak a pornó rendezőket, producereket nem lehet megvádolni szexuális zaklatással.

Balton
Olvasó
Balton

Nosszerintem ez sincs már messzez, kb. 2 éve, az egyik férfi pornószínészt James Deent megvádolták azzal hogy a filmjeiben erőszakosan és megalázóan bánik a női szereplőkkel. Úgy hogy a jelenet forgatókönyvében az volt hogy erőszakosan és megalázóan bánjon a másik szereplővel. Igazából kitették az arcot a stúdiótól, és nem is kapott szerepet nagyon. Ott voltak olyan hangok is, hogy a rendezőt is felelősségre kellene vonni hogy miért hagyta..

https://www.thedailybeast.com/tori-lux-james-deen-assaulted-me-too

Icedetin
Olvasó
Icedetin

Na szép…

Kérdezném, forgatókönyvíró (akik között szép számmal vannak nők, legnagyobb megdöbbenésemre), az egész stáb…stb… stb… Hol volt ekkor?

Másik, a színésznő állítólag felnőt önálló nő, aki mondhat nemet is…

wittukind
Olvasó
wittukind

“Felnőt önálló nő”- igy leirva oximoron, ilyen nincs, és milyen nemet kéne mondjon egy pornófilmben?

herceg
Olvasó
herceg

Azt hiszem a kedvenc elemem a story-ból az volt, amikor az egyik okos hölgy azt állította, hogy mivel Deen őt a forgatás közben (a teljes stáb szeme láttára) megerőszakolta, legközelebb már csak úgy volt hajlandó együtt dolgozni vele, hogy a saját rendezője is jelen volt.

Amiről persze eszembe jutott ez: https://www.marieclaire.com/sex-love/a15957811/cheated-with-my-rapist/

Na ennyire kell komolyan venni az egész “évekkel ezelőtt így-meg-úgy” témát.

Reszet Elek
Újságíró

Amennyire emlékszem az egész a válása kapcsán előrángatott megerőszakolás kártyából-indult el. Hiába a vagyonmegosztás fontos dolog. Utána a szakmában azért szedték elő mert állítólag forgatáson volt hogy nem állt le, amikor elvileg kellett volna. Különösebben nem bánkódom a dolog kapcsán, emberi szemetek egymást érintő ügyes-bajos dolgainak nincs különösebb jelentősége.

Aldo
Újságíró

Ez mondjuk vicces mert Deen is zsidó.

Hunn
Újságíró

A forradalom felfalja saját gyermekeit…

Darth_Peter
Olvasó
Darth_Peter

Ott egye meg a fene az egészet! Ne menjünk fesztiválra, ne ismerkedjünk, ne szóljunk hozzájuk.  Ha minden zaklatás, akkor inkább iszok egy sört egyedül. Hagyni kell hogy ez a hiper érzékeny dolog magába roskadjon és azt kérdezzék, hova lettek a férfiak. Egyék meg amit főztek. Ja, mellesleg nem teszik hozzá, hogy ha sokmillióval a zsebben, nagy arccal, stb,  közeledik valaki az nem zaklató, hanem minden oké. Minden a hipergám mérce megütésén múlik.

De minek elérni a mércét, ha egyedül sokkal békésebb életet élhetünk? MGTOW!

Egyébként is, a “szerelem” egy baromság!

rumospiskóta
Újságíró

Én “éhen” is döglenék, minden lelki békém mellett is.  Fesztivál nélkül persze tudok élni..

T_T
Olvasó
T_T

“De minek elérni a mércét, ha egyedül sokkal békésebb életet élhetünk? MGTOW!”

Ez a másik rossz hozzáállás. Bár a “szerelem” tényleg egy nagy baromság, de ugye tudod, hogy a saját mércédet kell elérned? A nő meg vagy méltó hozzád, vagy nem.

Darth_Peter
Olvasó
Darth_Peter

A saját mércém egy dolog, az az én fejemben van, apránként haladok felé. Külső szemlélő nem látja meg semmi köze hozzá.

Egyrészt tökmindegy hogy a nő “méltó” e valakihez (nem is használom ezt a szót…), ha a nő kap jobbat… és a világon mindenkinél van jobb valamilyen tekintetben.

Másrészt meg nem érdekel. Túl sok és változatos drámát éltem már át, illetve láttam már. Nem kell több.

haemorgen
Olvasó
haemorgen

Szerintem meg pont, hogy a törvény által nem igazolt vádaskodás a zaklatás.

Fura belegondolni, hogy a prostitúciót igénybe vevőket büntetnék a feministák. A pornót és a szexrobotokat betiltanák. – Most akkor hogy is van ez? A “zaklatás” csökkentése érdekében inkább az állami támogatásért kéne lobbizni, nemde?

Gejza
Olvasó
Gejza

“Fura belegondolni, hogy a prostitúciót igénybe vevőket büntetnék a feministák. A pornót és a szexrobotokat betiltanák. – Most akkor hogy is van ez?”

Az úgy van, hogy te fogyasztó vagy, te energia- pénzügyi forrás vagy ma hetero fehér férfiként a társadalomban.

Arra koncentrálsz az életedben, hogy a különböző izmusok – mint a feminizmus – által és azokkal működtetett létező kizsákmányolást tud teljesíteni, minden téren. Fizikailag, szellemileg, anyagilag.

Most képzeld el, hogy a “rabszolgaságod” megszűnik azáltal, hogy megveszel egyszer egy 99%-ban a női test anatómiáját lemodellező robotot, ami a technológiai fejlettségnek hála szinte mindent tud számodra, akkor mivel tudnának sakkban tartani?

Szerinted miért jönnek a cikkek arról, hogy ha lesz szexrobot, akkor a férfiak majd ugyan azt hiszik a hús-vér nőről, hogy tárgyak??? Hogy ennyire megy az ellenpropaganda?

Ez a cél, ezt akarják elérni, ezért támadnak, újfent.

 

 

herceg
Olvasó
herceg

Hiába, ha már egy egyszerű relatíve élethű robot veszedelmes konkurencia lehet manapság…

Hunn
Újságíró

Hiába, ha már egy egyszerű relatíve élethű robot veszedelmes konkurencia lehet manapság…

Kizárt. Az ember agya számára a nem élő tárgy – ha az egy nőre akár megszólalásig is hasonlít, sőt, minél jobban fog hasonlítani, minél jobban meg fogja azt közelíteni, annál inkább igaz lesz az, hogy  – nem azt fogja jelezni, hogy na itt egy szexi nő, hanem azt, hogy ez a valami halott. Nem viccelek. Hacsak nem nekrofil az ember, egy szex-robot nem fog vágyat kiváltani belőle. Ez egy bukott üzlet lesz a gyártók számára.

Blackur
Olvasó
Blackur

Tesó 1963  ban volt egy sci fi a kibernerosz tündöklése s bukása címmel  abban leírták mindezt már akkor. Sajna tévedsz ez már most hatalmas üzlet.

common man
Olvasó
common man

Ha nem is manapság de idővel.Gyerekkoromban még alig volt műkaja és műital,pár évtized eltelt és csak körül kell nézni.De nem olyan mint egy halott mozog,mesterséges izmai állítható hőmérsékletűek,izzad,nyálzik,hormonokat bocsájt ki magából,nyög,beszél,neves szinésznők,pornósok,viselkedésmintájával,cserélhető szűzhártya művérrel,felárért igazi, fejlődő országokból.Szadisták megfojthatják “meghal” újraéleszthető ,leharapás elleni garancia,ami most eszembe jutott azt le sem írom..Nyilvánosház 5 igazi lány, 8 szexrobot.Mondjuk én kajában is a természetest szeretem de majd lesz aki” igényt teremt” a műnek ha úgy adják a számításai ,hogy profit termelhető.Ahogy a szójás “virslit” megveszik majd erre is lesz vevő.Az is lehet ,hogy először perverzek fogják használni aztán normálisak balhéból aztán ki tudja.

Lucius
Olvasó
Lucius

“Csak meg kell nézni a közönség reakécióját, mikor az arc még nem is csinált semmit.”

Ez a lényeg, a többi hablaty !

Naooo
Olvasó
Naooo

De a közönség is szar.

wittukind
Olvasó
wittukind

Na, és hogy a cikkhez is szóljak hozzá… a Reading fesziválról nekem a LYNYRD SKYNRYD és a JUDAS PRIEST ugrik be….szerettem volna ott lenni de még kicsi voltam és problem is lett volna oda jutni… igy maradt 3 MANOWAR koncert de ilyent hogy “nem kivánatos tánc” nem tapasztaltam, inkább az ellenkezőét.

SZERK: Bocsánat, a LYNYRD SKYNRYD a Knebwroth fair park 76-os koncertjére gondoltam, de a lényeg ugyanaz

Még valami….vajon a Van Zant öccsnek még szabad a Konföderációs zászlót lengetni?

Hunn
Újságíró

Elmennek az anyjukba… Ez amúgy már nukleáris szintű shit-teszt. Ezen röhögve átgázolunk, nem igaz, uraim? Alig várom a nyári fesztiválokat, eskü meg-#metoo-zok minden kis picsát :)))

Naooo
Olvasó
Naooo

Fesztiválra csak az alja jár.

Hunn
Újságíró

Sose gondoltam, hogy a tetejéhez tartoznék. Találkozzunk Ozorán, Naooo! (Megdugjuk a nyugati SJW hippikurvákat, és fasszal áttérítjük őket a nemzeti szocializmusra.)

Naooo
Olvasó
Naooo

Várom már mikor kezdenek itt is lövöldözni ezeken a kuplerájtanyákon, előbb úgyse hagynak fel a hülyeséggel.

Aldo
Újságíró

Mert a fesztiválok is legalja szarok. Nyilván csak a moslék jár oda.

Hunn
Újságíró

OZORAAAA!!!

Blackur
Olvasó
Blackur

Attól függ melyikre

Lucius
Olvasó
Lucius

Csak a fesztivált csinálják

Blackur
Olvasó
Blackur

Sziasztok bocs az off ert de ahová illene ott már elültek a hozzászólások had tegyek ide 2 gyöngyszemet:

http://tele.blog.hu/2018/06/22/a_rinyalo_palikkal_akik_szerint_nincs_normalis_no

 

http://www.she.hu/herself/20180619-nem-a-meret-lett-volna-a-lenyeg-dragam-torocsik-edit.html

xcsakx
Olvasó
xcsakx

1. Nem MINDEN nő hajt a pénzre. Olyanok is vannak persze

90% vs. 10%. Ez pont olyan, hogy nem számít, hogy mekkora a farka , csak nagy legyen:)

2. A pasik között sokkal több van olyan, aki a pénzre hajt. Én speciel sokkal több olyan férfit ismerek, aki kihasználja, anyagilag lehúzza a nőket, élősködik rajtuk és cserébe még meg is csalja és meg is alázza őket, ezzel szemben ilyen nőt nem ismerek. 

Ha a cica elméri a szintjét és 2+ fölött áll be a sorba „jópasee” -ért, akkor ennek ez az ára….

+ By the way

A másik kedvencem, hogy a palik a tökéletes külsejű,

Megvan a kulcsszó…

Guccsi-Ármáni cuccokba öltözött,

Irreleváns, nem a ruhát dugják…, főleg nem a cimkéjét….., ez női szempont:)

 

műcsöcsű, műszájú, műpicsájú, agyonsminkelt, műszempillás, műkörmös, szolibarna műanyag picsákat hajkurásszák,

Lásd feljebb a kulcsszót….

 

és utána elcsodálkoznak, hogy a plasztik külső nem hogy nincs ingyen, hanem még kurva sokba is kerül haviszinten, és mivel az ilyen nők nem dolgoznak, ezért nekik – a paliknak – kell ezt ki/megfizetni.

Ha az éhkoppon maradó „futókra” gondolsz, igazad van, de ezeknek meg se állnak a fikázutt luvnyáid, így hamis okoskodást tolsz….

Döbbenetes! És ha egy Ferrarit veszel, akkor is elcsodálkozol, hogy sokba kerül a fenntartása? 

Nem, csak egy nő nem ér annyit, mint egy Ferrari…..,nem beszélve arról, hogy mennyi vinnyogás van a nők tárgyiasításásról, erre tessék, csak egy használati tárgy:)

 Ami meg végképp érthetetlen, hogy a legrusnyább, és ráadásul még tök csóró palik

 Az a kurva Freud, már megint…., :), csak kibújt a szög a zsákból…., Go To 1. Pont…..és sírj….

is mind elvárják, hogy ilyen top nőjük legyen!

Meg sem látod őket, akkor miért izgat, hogy miért/kiért epekednek? Amúgy meg nem várják el csak szeretnének.….:)

Nyugi , egynek sem jut, ha ez vigasztal….

 “Minden nő csak az izmos palikra hajt”

Legalább nézzen ki jól, ha már pénze nincs:)

Go To 2. pont nyígásához és vedd elő újra  a zsepit….

Frászt, azok amúgy is impotensek, ki a franc akar egy impotenst otthonra?

Amelyik addig tolja , meg is érdemli, de megint az a kurva Freud , állandóan előbújik:), hogy „otthonra nem kéne”:), de villogni a többi hülyepicsa előtt, arra jó lenne:)

“A rendes pasik nem kellenek a nőknek”

Mert nem léteznek rendes pasik, csak balfaszok, akik ezt a szar dumát nyomják…..remélve a jutalmat (szánalomszexet)……

Ja persze, a saját bevallása szerint minden utolsó köcsögláda RENDES PASI. Ja, hogy mégse vagy az?  Hát így jártál, változz meg.

Azért a felhő(d)be beleférnek, valamire jók ők is, ha másnak nem, hát elrettentő példának…..

 

“A nők nem akarnak főzni, takarítani” – miért, a férfiak igen?

Mi köze van a halnak a biciklihez?

A nők ugyanúgy lehúzzák a maguk 8 óráját, úgyhogy hadd legyen már pontosan annyi kedvük a házimunkához,

Csakhogy ez (sem) kedvfüggő…és igen, szar vagy, ha egyest kapsz, hiába kap az osztály többi része is egyest…., az még nem ment fel téged…

 mint a teremtés úgynevezett koronáinak. (inkább gyökereinek)

Irreleváns…

A pasik csodálkoznak, hogy nem találnak nőt,

Dehogynem, csak azok nem állnak meg nekik…, azért megy  a nyígás….

miközben folyamatosan antifeminista, hívsoviniszta dumákat és cselekedeteket produkálnak.

Azoknak meg mindig van:)

Hát pedig mi nők már nem vagyunk rabszolgák, és a francnak hiányzik, hogy rabszolgaságban tartsák.

Mikor is voltak a nők (külön a férfiaktól:) rabszolgák?, Kinek a rabszolgái?

Milyen érdekes, hogy azok a férfiak, akiknek nem azért kell a nő, hogy legyen egy alárendelt rabszolgája, (!!kiegésztés: hanem a nő önként és dalolva megy le még a rabszolga szint alá is és azt örömmel teszi, sőt, elvárja), mindig van kapcsolata, és nem kell nyivákolnia, mint egy kiscicának, hogy képtelen nőt találni.

Ja csakhogy ezek a férfiak a vágyott felső 10%, amihez ha te (időben!) sorba állsz, akkor sem valószínű, hogy sorra kerülsz….

Lehet nőt találni b+szod, és a hiba nem a nőkben van, neked kéne végre tököt növesztened.

Egyetértünk…

Ja, és miért csodálkozol, hogy a társkeresőn vagy a fészbúkon senki sem válaszol, mert kurvára nem tudsz helyesen írni,

Ez irreleváncs, ha bredpitt/tomcruise stb az illető, sőt az utóbbi még diszlexiás is……

 és a nőknek már rohadtul elegük van a faszosképekből, meg a “Sya micsi” jellegű magasröptű kezdeményezésekből?

Főleg ha ezt átlagjóska csinálja, a szemét, hogy mert megszólítani?:)

 Mi lenne, ha egyszer megírnál egy normális levelet normális helyesírással, bővített mondatokkal és némi értelmes tartalommal? Hú, lehet, hogy még választ is kapnál?

Ha balra húztad, Shakespeare összest is elzengheti, max a felhődbe férne bele…., ha meg jobbra húztad, és hejjespasee…, akkor analfabéta is lehet, sőt, ha pakiarabnigger, még egzotikusabb.. …..

És nem, NEM JUT ötmillió férfi minden nő ujjára.

De, csak ezek 90%-a nem jut el a nő retinááig, sem:)

Tele van a világ gyönyörű, ámde nulla önbizalommal rendelkező lányokkal, akik nem értik, hogy a pasik miért nem mernek odamenni hozzájuk

most elsírtam magam….

és magukban keresik a hibát: “biztos kövérnek tart”,

Dehogy tart, te kövér vagy…..

“nem nézek ki elég jól” etc.

Pontosan, kevés vagy az ő szintjének….

 pedig csak annyi a gond, hogy ők nem kezdeményeznek,

gondolom, valahogy így: 5.000, gumi nélkül 10.000……….

 a paliknak meg nincs kinőve a töke, hogy megtegyék.

vagy te raktad kissé magasra a mércét és ez nagyon eltájolt…..

Szóval rohadtul elegem van már a tehetetlen, töketlen, síró palikákból, akik semmit nem tesznek azért, hogy barátnőt találjanak, de  a saját hibájukból adódó frusztrációjukat a teljes női nemen kell mindenáron levezetniük.

Nekem is, ennél jobban már csak a rinyáló semmirelekellő faszkörhintás ribik zavarnak, akik túlértékelik magukat és vinnyognak, ha a „túlcélzott” kiszemelt még meg sem dugja őket……

Reszet Elek
Újságíró

Xcsakx vagy? Már nem tudom követni a neveket.

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28
Reszet Elek
Újságíró

Nagyon találó.

sRPd
Olvasó
sRPd

Szerintem is találó. Ez a Puzsér mintha bújná a férfihang fórumot, mert eléggé képben van.

K.G.Gabor
Olvasó
K.G.Gabor

Ismerjük el, ezt a Bombera Kriszta nevű félkegyelműt, egészen biztos, hogy nem az esze miatt fogják ellopni, már ha valakinek gusztusa támad rá valaha.
Az a Gurmai meg nézett valaha tükörbe, hogy ilyet állít? Szerintem a lőtéri kutyát sem érdekli ő, nemhogy valaki “rávesse” magát.