A férfiak csaknem felének fogalma sincs arról, hogy a felesége hányszor él át orgazmus szex közben, negyedük pedig nagyobbnak gondolja ezt a számot a valóságnál. Ezt az eredményt mutatta legalábbis a Brigham Young University „átfogó” kutatása, melyben 1683 heteroszexuális pár vett részt.
A kutatásból azonban kiderülnek a pontos számok, vagyis annak aránya, hogy az együttlétek során hányszor élnek át orgazmust a férfiak, és mennyiszer a nők. Míg a férfiak 87 százaléka szinte minden alkalommal elélvez, addig a nők esetében ez csak 49 százalékra igaz. A kutatás megállapította: a férfiak 43 százaléka pedig rosszul mérte fel, hogy eljut-e a feleségük a csúcsra.
Sajnálatos módon azonban a felmérés nem szólt arról, hogy a megszólaltatott nőknek hány százaléka volt eleve képtelen az orgazmusra. Ahogy arra sem kérdeztek rá az orgazmusra képtelen nőknél, hogy önkielégítéssel el tudnak-e élvezni. De nem kaptunk választ arra sem, hogy a párjukkal kielégületlen nők korábban mennyi ideig kondicionálták magukat pornóval, vibrátortokkal, maszturbációval arra, hogy képtelenek legyenek hús-vér férfival elélvezni. Márpedig amíg nem kapunk választ ezekre a kérdésekre, kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy az orgazmushiányos 51 százaléknyi nő között rengeteg ilyen eset létezik.
Amúgy is kit érdekel neki is annyi ideje van rá mint a férfinek!
A női orgazmus olyan mint a férfi mellbimbó. Vakbél. Farokcsigolya. Semmi értelme, semmi haszna, de “történelmileg így alakult ki”, és hát nulláról kifejleszteni ugyanazt sokkal macerásabb lett volna, úgyhogy inkább meghagyták.
Nos, ez azért nem teljesen így van. Feltételezem, ön nyilván nem a vakbélre,a coecumra gondol, hanem a féregnyúlványra, az appendixre. Természetesen léteznek fejlődéstani maradványok a legtöbb fajnál, így az embernél is, és az is tény, hogy az világi majmok méretéhez képest az emberi klitorisz csökevényesebb. Ugyanakkor a megtermékenyülés szempontjából a női orgazmus nem lényegtelen. A nemi erőszakok folytán a megtermékenyülési arány meglehetősen csekély, a jugoszláv belháború tapasztalatai alapján nem több 1-2%-nál. (Megjegyzem, ezért is képmutató az abortuszpártiak azon érvelése is, hogy “mi lesz az erőszak folytán fogant gyerekekkel”, ezek száma rendkívül csekély, mellesleg természetesen “esemény utáni” tablettával kivédhetőek, mármint tényleges, valós nemi erőszak esetén, nem akkor, mikor a “hölgy” több hónappal később konstatálja, hogy őt “tulajdonképpen megerőszakolták”. ) A női orgazmusnak fontos hatása a méhizomzat jellegeztes megmervedése, a méhszáj kinyílása. Nagyon szépnek nem nevezhető kifejezéssel a XIX. században ezt hívták az anatómusok “ondót szürcsölő állatnak”. Az orgazmus kifejezetten elősegíti a spermiumok célirányba állítását, valamint ekkor megváltozik a hüvely nedveségtartalmának összetétele is, “spermabarátabbá” válik, az egyébként kifejezetten magas tejsavtartalmú és ezért biocid közeg. Az orgazmus nem előfeltétele a megtermékenyülésnek, de nagymértékben elősegíti azt.
Általánosságban elmondható, hogy összetett rendszerek, így egy fejlett szervezet, vagy egy ökoszisztéma rendszerében az összetevőknek nagy biztonsággal szerepe van, a dolgok nem véletlenül olyanok, amilyenek.
Ön azt mondja az utód miatt a megtemékenyülésért dugunk? Nem. Napi egy dugás vagy kettőt számolva. De lehet heti egy is bizony nem az utód nemzés a cél. A női orgazmust önmagában vizsgálva viszont pont,hogy ma fegyvernek használják mutatja az – hogy sok nő bizony pénzért baszik. Azaz ő tud úgy is adni,hogy nem lényeges az orgazmus számára. Ezt persze készpénzre a zsidó mammonra váltja azonnal. És az az azonnalon van egy jelentős hangsúly. Azaz családban férj mellett már nem látja át,hogy ő tud adni bármikor ezzel hosszútávú előnyöket kap, biztonságban van. Ez ma nem cél, nem pálya az azonnali az igen és a készpénzre válthat. De hogy fokozzam 20-30 éve még a G pontot is esetleg csak kutatták. Azaz hülyeség. Magyarán a nő képes adni, képes békét teremteni. De ma nem cél az. A felforgatás melyet a szájába adtak az inkább. A ma reggel fehéret akar, de este már az ellenkezőjét – azaz ingatagságát, döntés képtelenségét, tartás és hosszútávú írányítását ( mely végsó soron neki is hoz a konyhára) vették ki a családból. És az én az egyén a ma rövidtávú szemléletet tolták alá. Loreál Párizs megérdemled. Valósítsd meg önmagad – majd lesz elvált azaz lelépett Tescó polcfeltöltő két apától két gyerekes kesergő. Miért, mert nem kell adnia – ha tud se. Nem kell elmosogatni, hisz az rabszolga meló, még ha van mosogató gép se. Így lesz multi bérrabszolgája , cigivel a szájában és kesereg. Holott adhatott volna otthon segget , de ma ugye nehogy már! Mire fel? Ezt a mentalitást ennek az ellenkezője is tökéletesen mutatja. Azaz Vajna apó Timikéje! Dzsuzsák nője! Stb, stb, stb. Azaz ha van pénz akkor bármit. E kettő van jelen. No persze vannak bírónők is. Akik egy mesterséges cion paragrafust betanuló és visszamondó nők védelmezői. Jó pénzért megvédik e két beteg szemléltet és női életformát. Ez az életforma a mindent ide de semmit nem adunk. Ha van sol pénz akkor , de csak akkor igen.
Az orgazmus hormonális hatásairól már esett szó. Keress rá az oxitocinra.
Igen, ismerem a kötődéshormon mechanizmusát, de vegyük észre, hogy ennek is csak a férfiorgazmussal kapcsolatban van evolúciós értelme.
Egy nősténynek primer érdeke, hogy a vele párosodó hímet (vagy bármely random hímet!) magához kösse, hiszen nélküle kétséges lenne a magzatának a kihordása, megszülése, és a fiatal ivadék gondozása. A hím orgazmusa közben felszabaduló oxitocin a nőstény szaporodási stratégiáját támogatja.
Egy hímnek azonban nem érdeke, hogy egyetlen nőstény, és a bizonytalan származású (!) utódja mellett horgonyozzon le évekre. Számára sikeresebb szaporodási stratégia a szőnyegbombázás, de ebben egyaránt korlátozza a saját orgazmusakor, és a nőstény (esetleges) orgazmusakor felszabaduló oxitocin (is).
A nőstény (esetleges) orgazmusakor felszabaduló oxitocin hatása pedig redundáns, hiszen a hímben már bizonyosan megvan.
Ha a hím monogám lenne és a fogamzás egyetlen aktusból biztosan bekövetkezne még igazad is lehetne.
Nincs ilyen összefüggés. A kötődés kizárólag női érdek, függetlenül attól, hogy történt-e fogamzás.
Mindenesetre egy nagyon jó új viccet hoztál létre.
Tudod mi a közös a a férfi mellbimbóban, vakbélben, farokcsigolyában, bölcsességfogban és a női orgazmusban? :)
Én sem értem, hogy miért kell foglalkozni ennyit a női orgazmussal. Én eljutok a csúcsig, oldják meg a nők is. :D
Ne haragudj, de ez marhaság.
Kábé mintha azt mondanád, hogy aki túl sok Forma 1-et néz, az idővel képtelen lesz a saját Suzukijával beállni a saját garázsába.
Érdekes, én ezt pont fordítva értelmeztem. Kb. úgy, hogy mivel a nők nehezebben jutnak el az orgazmusig, tanulniuk kell ezt a képességet, és ennek a módja a pornó, maszturbáció. Ha nem csinál semmit, nem fejleszti, tanulja ezeket a dolgokat, akkor nem lesz (vagy csak nehezen) orgazmusa. Így a mondat értelme számomra az, hogy ha nem tett semmit a saját orgazmuskészségének a fejlesztésére, akkor ne csodálkozzon, ill. ne a férfit hibáztassa. (A cím is erre utal.)
Elég belegondolni, hogy a férfi tinédzserek mennyit “gyakorolnak”.
Be haragudj Art;de van benne igazság. Egy kibtt maximalista kölyök voltam tizenévesen,mindent amit lehetett a szexről elolvastam,megtanultam. Közben meg élveztem azt,hogy testépítő és férfi modell vagyok (még pénzem is akadt)
Egy görög istent képzelj el,altestileg szrabbul eleresztve. A tényállás az volt,hogy amelyik csajszi lapvibrátorral masztizott,vagy nézte az apja,bátyja mittomén ki szar pornóját: lehetett szűz is akár,max minden trükkömet bevetve tudott elmenni.
Az aki meg megmaradt a realitás talaján ilyesmiben; piszkosul jól szórakozott,holott nem egyszer kuncogtak amikor lekerült a boxer.
Az orgazmus némi túlzással:hozzáállás kérdése. Durván kései magömlésben szenvedek. Békülős szex,vagy egy mégsem annyira szexi női,nem is igen tud kielégíteni. De voltam fülig szerelmes,és akkor ment minden fél órán belül.
Agyhoz: https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/j.1743-6109.2012.02706.x
A nemiszerv kapcsán pedig adja magát a dolog. A death gripnek létezik női megfelelője. A sok és egyre erőteljesebb csiklói stimulus érzéketleníti a nőket a normál ingerekre, a hüvelyiek kapcsán meg belépnek a csikóhoz kialakuló pavlovi reflexek.
Szóval a nőknek sem jó sem a masztizás, sem a pornók nézegetése.
Hátha olvassa valamelyik közülük… Persze az alapérzékenység sem egyforma van ahol egy lehelet is elég, meg van a másik véglet ami nem is tudom mi.
Megen ezek a brit tudósok….még a végén kiderül hogy az angol nőknek pinájuk sincs…marad a szájuk
Ide is illik a régi vicc: Tudod miért játsszák meg a nők az orgazmust? Mert azt hiszik érdekel.
Az orgazmus magánügy.
Áhhh…semmi újdonság, naná hogy mindenért mi vagyunk a hibásak.
Vegyenek akkor vibrátort, kész, problem solved.