Sok randit ma már egyből a lakásomra szervezek, de alapszabály, hogy első randi végén kell lennie csóknak. Ha nincs, akkor jó eséllyel halott a dolog (mindig van kivétel persze). Úgy vagyok vele, hogy inkább legyek lepattintva azért, mert túlságosan nyomulok, mintsem azért, mert lett volna lehetőségem, de kihagytam azzal, hogy lassan építgettem a dolgot. Most pedig itt a másik ilyen tapasztalat is. Társkeresős ismerkedés, aminek fő mozgatórugója a fotózás volt. Ő is szerette kattintgatni a gépét és én is. Kibeszéltük a fényképezőgépeket, megvolt a Canon vs. Nikon beszélgetés (döntetlen eredménnyel). Nem is kellett sok a közös kávézáshoz. Olyan 165 centi, vékonyka, fekete haj, zöld szem, hegyes áll, aranyos arc. Iszonyatosan tetszett. Az egész lány összhatásilag azonnal felkeltette bennem a „dugd, amíg bírod” érzést, sőt…
Picike csajszi volt, edzőcipő, farmer és póló. Nála nem vettem zokon ezt a szerelést, jól állt neki ez a lazaság. Kiderült, hogy ő is imádja a filmeket, így vagy két órán át azokról csevegtünk.
Később sétálni indultunk. Addigra már megtört a jég és a sok nevetés hatására minden ment, mint a karikacsapás. A Duna mentén sétáltunk elég sokáig, párszor majdnem el is ütöttek úgy rohangáltunk ide-oda. Addigra már ránk sötétedett. Egy padon ültünk és szinte megállás nélkül zajlott a csevegés. Nem dominálta egyikünk sem a randit, minden nagyon egyensúlyban volt. De tényleg, olyannyira minden úgy ment, mintha egymásnak teremtettek volna minket, hogy már nem csak megdugni akartam, hanem simán benne lettem volna vele akármiben!
Itt voltam puhapöcs. Tudni kell, hogy ekkor még tapasztalatlan voltam. Simán megcsókolhattam volna. De akkor még jófiú módjára azt hittem, a lassabb tempó komolyságot sugároz. Ennek ellenére úgy váltunk el, hogy lesz második randi.
Pár nappal később lett is. Itt megint hibáztam. Mindketten imádtuk a filmeket és épp adtak egy filmet egy olyan rendezőtől, akit mindketten szerettünk. Gondoltam jó ötlet moziba menni. Nem az! Mozi maximum a harmadik randin lehet. Első kettőn a nővel kell foglalkozni. További gond lehetett, hogy a film alatt sem foglalkoztam vele, a kezét fogtam (szánalmas), meg néha a combját. Az a baj, hogy ha érdekel a film, akkor az teljesen beszippant, megszűnik a külvilág. Szegény, meg gondolom arra készült, hogy ha már első randin nem smároltam le, akkor majd most végig csókoljuk a filmet.
Hát nem. Persze a film után még sétáltunk és beszélgettünk, majd mikor hazakísértem, nagy nehezen megcsókoltam. De úgy izgultam előtte, mint egy tini. Nem akartam elcseszni, nagyon tetszett ez a lány. Visszacsókolt, minden szépnek tűnt. Elköszöntünk, hogy lesz újabb randi. Jó nagy hülye voltam akkor.
Így utólag persze már könnyű látni a hibákat, de ez van. Másnap csevegés a facebook-on, de csak nagyon ritkán válaszolt. A következő randi firtatására pedig kinyögte, azaz megírta, hogy ennek nincs értelme. Tudni akartam a miérteket és mivel eddig őszintén (annak tűnően) beszélgettünk, ezért válaszolt is. Szerinte nem érdeklem eléggé, mert akkor jobban közeledtem volna már első alkalommal is. A második randinak is azért adott esélyt, mert amúgy nagyon bejöttem neki, de ennél nagyobb tempót remélt.
Még próbáltam szépíteni, hogy semmi gond, most, hogy tudom, pörgetem a dolgokat, de már nem akart harmadik randit. Törölt. Gyaníthatóan más gyorsabb tempót kínált mint én és két randi után már nem látta értemét egy olyan harmadik randinak, amin nincs spontán reakció (hisz azzal, hogy elmondta, mi a baj, a következő randira már rákészültem volna, az meg már nem az igazi).
Nos, ennyi. Akkoriban ez volt a második lökés, ami abba az irányba mozdított, amelyen most is járok. Hogy pörgetni kell a dolgokat, inkább, azért pattanjak le, mert túl nagy tempót diktálok, mintsem azért, mert túl lassút. Utólag neki is hálás vagyok, ha nem mondja meg, hogy túl lassú a tempó, akkor később, vagy talán sosem jövök rá, hogy mi velem a baj és úgy végzem, mint a többi jófiúcska: „Nem kellek a nőknek, pedig rendes gyerek vagyok és kedves is… és mivel nem kellek, minden nő kurva.”
Na, igen. És innen visszatekintve szeretném péklapáttal pofán ba**ni az összes idióta, puhapöcs újságírót, megmondóembert, forgatókönyvírót, barátnőt, aki azt a képzetet alakítja ki jószándékú és megfelelő minta nélküli srácokban, hogy a “tisztelet” meg a saját vágyaink elnyomása vezet a boldog párkapcsolathoz.
Az összesnek a jó édesanyját, azt a hernyótalpast.
Mi lehet a távlati céljuk ezzel? Vagy csak annyi ,hogy a női réteg jobban ( v)egye a terméket?
Nincs céljuk, vakon vezetnek.
Képzeld el, ha azt írnák, hogy csókold meg-dugd meg az első randin, hányan ülnének nemi erőszak miatt a börtönben, milyen lenne a metoo arány?
Ilyenkor megint abba a hibába esik az átlagjúzer, hogy ezt így kell általában csinálni, miközben pontosan tudjuk, hogy ha elég nagy a szintkülönbség, akkor a csaj a legbétább szarságokat is elnézi és a hörcsöge a pasi “javára” magyarázza, míg a nem egyértelmű szintkülönbségnél ez a “próba”, ha meg szintkülönbség sincs, vagy negatívba hajló, akkor bármit csinálsz is, “erőszak” lesz belőle. Mindig tuti bukás, ha bármilyen módon kinyílvánítod, hogy neked ő a főnyeremény, legalábbis ha azt érzi, hogy neked jobban kell ő , mint neki te és főleg, ha ezt a “próbát” elbukod..
Hogy a letőségtől menniyre lesz “lámpalázas”, az adrenalin és az izgalom mennyire veszi el a józan eszét, az nem a másikon, hanem mindig az illető férfin múlik.
A PUA leegyszerűsített lényege is az, hogy a vágyaidtól függetlenül, ha képes vagy “darab-darab”-nak tekinteni – ha mégsem, de legalább hihetően előadni- akkor esélyed van, míg ha “beájulsz” akkor biztos elbuktad.
Az alkoholos cikkből is egyértelműen kitűnik, hogy a saját gátlásaink akadályoznak, és lehet projektálni a nőkre a sikertelenségünket, de igazán a saját töketlenségünk az oka 90%-ban.
Igen, lehet ezt gyakorolni, “alsóbb kategóriával”, akit nem dugnánk meg, nincs kozkázat.
A férfiasság és a tesztoszteron egyik ismérve – következménye- a “kockáztatás” és annak “mértéke”, amivel együtt jár(hat) a kudarcok tömkelege (is) és azok feldolgozása, no meg az abból való tanulás. Aki erre nem hajlandó, azt lehet sajnálni, meg ajnározni, vigasztalni, megérteni, becsülni, de jobb nem lesz neki ettől.
Igenis VAN céljuk!
A fiatal férfiak tömeges feminista kondicionálása és blue pill-es elbétásítása!
Ez a céljuk!
Szóval a nők-feministák-etc. összesküdtek a férfiak ellen?
Ha ez a hit könnyebbé teszi az életed, esetleg segít rajtad, akkor hajrá, ha meg bekorlátoz, akkor meg ez van.
Amúgy meg ha igazad van , akkor ez nem cél, hanem eszköz, és szopnak is rendesen a nők is a férfiak nyomora miatt, de hogy még tudatosságot is feltételezel róluk ebben az ügyben, finoman szolva is, de te nagyon túlbecsülöd őket, de ugye ez is a te dolgod.
Én hinni nem hiszek semmit, kedves CurioSophus, én jelenségeket figyelek meg, és levonom belőlük a logikus következtetéseket.
Nem a nők esküdtek össze a férfiak ellen, hanem a feminizmus is része annak a szubverzív, kulturális marxista doktrínának, amivel a fehér, keresztény társadalmakat jelen időben teszik tönkre. (Az, hogy mindez hol kapcsolódik a zsidó faji politikához, abba inkább most bele se megyek, mert késő van és aludni is kéne még, ha holnap meló.)
Nagyon jól látod viszont, hogy a nők is úgymond “szopnak” a férfiak ilyetén nyomora miatt. A cél sosem az volt, hogy a nőknek jó legyen. A cél az volt, hogy a fehér, keresztény férfiak és nők ne találjanak egymásra, és ha mégis egymásra találnának, akkor nem működjenek a kapcsolataik, és minél kevesebb sikeres házasságból minél kevesebb fehér gyermek szülessen.
Nagyon úgy tűnik, hogy a taktika kiválóan működik, és öles léptekkel haladunk is a cél felé…
A kreaconisták is ezzel kezdik, hogy „logikusan következtetnek” és ennek az az eredménye, hogy a dínó csontokat Isten azért rejtette el, hogy „próbára tegye a hitünket”.
.
Akkor a kínaiak nyernek, az indiaiak dettó, a muzulmánok meg nagyon, „logikailag” akkor ezek is benne vannak vastagon, mert ha más nem, akkor viszont tétlenül nézik, hogy a fehér férfiakat „akaratlagosan szopatja” az akármilyen lobbi.(Amúgy szerény véleményem szerint magasról szarnak ők az egészre, mert megvan a saját nyűgjük, nem hogy még összeesküdjenek is a fehér férfiak ellen )
Ezt, ha úgy tetszik, akkor a fehér férfiak hozták a saját fejükre, bedobták a gyeplőt a lovak közé és most már önjáróvá vált, persze, ennek ürügyén még „logikailag” lehet itt boszorkányüldözni, de attól még a gyeplő a lovak közt van, és azt kéne visszaszerezni, de ahogy a jelenlegi állás mutatja, nem sok esély van rá, mert a férfiak 80%-a vak és nem tudod felnyitnia a szemüket, sőt, ha szóba kerül esetleg egy társaságon belül, akkor neked véged és a saját fajtársaid:)-t.i. a „fehér férfiak” fognak „élve felfalni”!
Nehéz úgy valakinek az érdekében bármit is tenni, ha ő ragaszkodik a saját nyomorához, ha meg próbálod felnyitni a szemét, ,akkor te válsz az ő legnagyobb ellenségévé.
Azért mert valami valakit pozitívan érint, még nem jelenti azt hogy ő idézte elő, vagy benne volt a keze.-Bár őszintén, a logikát és a pozitív hozadékot nem nagyon látom ebben a „lobby” számára, a muzulmán tömegekkel való elárasztásában még úgy sem, hiába okoskodunk utólag meg „fedezünk fel” összefüggéseket.
Sehova sem kapcsolódik, csak így könnyebb, ha van bűnbak, akkor van mit/kit szidni és nem kell semmit tennünk, csak „harcolni” az ellenséggel, ami a szájtépésben kimerül, és büszkén lehet nyugovóra térni.
A nők a saját ösztönkésztetéseik korlátlan kiélési lehetőségei miatt szopnak – többek közt a fogamzásgátlás lehetősége,”jogok”,mobilitás, városi lét stb – nem a férfiak nyomora miatt, hogy ez a kettő együtt jár, az inkább egybeesés mint ok -okozati összefüggés.
Ha nem létezne fogamzásgátlás/jogok stb, akkor nem számítana annyira a férfiak “Blue állapota”, vagy max 10%-ban. Mivel létezik, az csak súlyosbít mindkét nem helyzetén, de nem az egyik indukálja a másikat, hiába kényelmes és felmentő ez az elmélet.
És nem, a Sátán nem szövögeti x idő óta ezt a „borzalmas” Tervet és a „földi helytartói” most ezeket szépen végrehajtják, de minden korban ezekkel házaltak különböző szekták, most sincs ez másképp.
Az embereknek nem szükséges hogy manipulálják/irányítsák/tönkretegyék stb. megy az maguktól is, sőt, még nem is kell kezdő lökést adni nekik, mert elég csak egy összetevőt – a jólétet- megnövelni/megadni, vagy kiküzdik ezt is maguktól, és gyönyörű önveszélyes és ön -és környezetpusztításba kezd és a mohósága soha nem csillapodik – női princípium.
Semmi taktika sincs benne, és cél sem, maximum az élelmesek gazdasági hasznot húznak az amúgy is megtörténő hülyeségek tömkelegéből.
Ahogyan pl. az irigyelt és nagyrabecsült svédek, mindkét félnek adtak el fegyvereket, és kereskedtek velük, szépen megzsírosodtak, (Svédország mint Soros:) és a jólétben – ők is- az eszüket vesztették, meg is érdemlik a sorsukat, de az másnak nem ad elégtételt.
Svédországot is zsidók tették tönkre.
Kedves CurioSophus, nagyon sok mindenben igazad van. A fehér férfiak szemének kinyitása valóban nehéz – hozzáteszem, a zsidókérdésben is, mint azt a mellékelt ábra is mutatja… :)
Tökéletesen igaz.
Nèzd, Hunn, a te osszeeskuvès elmèleted foleg itt sàntìt, hogy:
1. A keresztèny, fehèr ember a zsidòk csicskàsa (szemèly szerint ezt ìgy tùlzònak tartom, de van benne igazsàg)
2. Ès a zsidòk pont ezeket a csicskàkat akarnàk lecserèlni muszlimokra, akikkel a sajàt orszagukon belul is csak tùlmèretezett hadsereggel bìrkòznak meg (ahol a nòket 2, a fèrfiakat 3 èvre sorozzàk be).
Ez nem ellentmondàs egy kicsit?
UI: Izraelben a GDP 10%-àt koltik honvèdelemre, mikozben ez egy magas bàzisèrtèkben oszlik el.
UI2: akkor, de csakis akkor lenne èrtelme Izrael rèszèrol a muszlimok szètterìtèsènek, ha az oket kozvetlenul fenyegeto muszlimokra koncentràlnànak. Palesztinokra, libanoniakra, esetleg jordànokra, egyiptomiakra (direkt nem soroltam a szìreket, mert veluk pont az Izraelieknek nem volt nagyobb balhèja mostanàban).
Ehhez kèpest Angliàban a muszlimok nagy rèsze pakisztàni vagy bangladesi.
Na, eddig nem karattyoltam hozzá az “összeesküvéselmélet”-ekhez, de lenne egypár észrevételem:
-ha mégnézzük a neveit a mindenkori balos fölförgatóknak vagy különféle izmusok megalapitóinak, kezdve Saultól(gyengébbek kedvéért-st.paul), átmenve Weishaupt, Marx, dadaizmus, frankfurti iskola, feminizmus, liberalizmus és máson azt veszzük észre hogy mindahány a bizonyos jehova kiválasztott népéhez hajaz…ugyanúgy a kapitalizmus és a szocializmus is az ők találmánya. Meglehet hogy ebben a “kiválasztott nép” szintagmában van valami igazság, hiszen ennyi egybeesés mégis furcsa lenne…nem jön ide a Toplak Zoltán, hogy mondja meg….ez a YWHE, létező valami vagy átverés?
És hogy a nőket ne feledjem, minden ilyen hergelős izmusnak elsőnek a nők dőltek be, a férfiak csak igyekezdtek utánnuk igazodni mert, na, a punci teljhatamú…
És még valami…a muszlim dolog. Észrevették hogy majdnem hiába volt a különféle izmus, az európai fehér férfit teljesen nem lehetett átnevelni, nos akkor ki kell őket helyettesiteni, de nem arab vagy berber hanem szaheli vagy shuddi niggerekkel, amelyek csak fölenni tudnak, alkotni semmit, ez egy fajta bosszú valamiért amit csak egyesek értenek meg…
“Észrevették hogy majdnem hiába volt a különféle izmus, az európai fehér férfit teljesen nem lehetett átnevelni, nos akkor ki kell őket helyettesiteni, de nem arab vagy berber hanem szaheli vagy shuddi niggerekkel, amelyek csak fölenni tudnak, alkotni semmit, ez egy fajta bosszú valamiért amit csak egyesek értenek meg.”
Aha, most már nem muszlim, hanem néger bevándorlók kellenek, hogy lecseréljék a fehéreket, mert… Hát erre a kérdésre még nem kaptunk érdemleges választ.
De tudod, mit segítek neked. Olvass utána a fallasa zsidóknak. Őket Etiópiából engedték be Izraelbe. Néger zsidók, ha úgy tetszik. Az úgymond igazi zsidók a fallasákkal csináltatják az aljamunka nagy részét, és úgy tűnik, jobban tudják őket idomítani, mint nyugaton teszik a bevándorlókkal. Pl abból se csináltak problémát, hogy kijelentették: a születésszabályozás elsősorban a szegényebb családokban kell, hogy hangsúlyosabb legyen (ami főleg a fallasákat jelenti), ezért számukra sokkal több lehetőséget biztosítanak a terhességmegszakításra és a védekezésre. Ma már kevesebb gyerek születik a fallasák között, mint az ottani országos átlag.
Na, kíváncsi vagyok, ezt hogyan tudod beépíteni az elméletedbe.
Sehogy mert nem érdekel mit épitettek be izraelbe kik,de látom hogy téged valahogy zavar vagy összezavar ez az európai invázió…azok a négerek is muszlimok lehet te onnan Vietnámból nem tudod mi a szahel de attól még létezik és hála az unicef féle glittegyletteknek, szaporodik mint a csótány de ez már geopolitikai issue, úgy hogy jobb Vietnámban lenni, vagy Laoszban, mikor kicsi voltam, oda szerettem volna menni….
Csak a talpnyaló papucsok nyomulnak a nőknél.
Nem az a lényeg hogy nem nyomultál, mert a nyomulás sem vezet célra.
Amin elment ez az egész hogy annyira tetszett a lány hogy magad fölé helyezted, rágörcsöltél, elkezdtél agyalni, tervezni. Nyilvánvalóan a magyarázat hogy úgy érzi nem tetszik eléggé neked és nem nyomultál szokásos süket duma. 2 randi alatt leszűrte hogy neked ő magas szint, a túl jó nő akinél óvatosnak kell lenni el ne cseszd mert szökőévente van ilyen lehetőséged. A tetteid csak a tünetei voltak a belső alárendeltségednek.
Azért tartom baromságnak bizonyos szinten a PUA módszereket, mert teljesen mindegy mit lépsz amíg minden lépésed bűzlik a határozatlanságodtól. Amíg legbelül nem vagy képes a nő fölé helyezni magad, de legalább egyenlő szintre addig el fogsz bukni, teljesen mindegy hogy játszod meg magad.
Szóval ne aggódj amiatt hogy azon úszott el mert kezdő voltál és rosszul számoltad ki a lépéseket. Azon ment el hogy szakadék volt köztetek az önbizalomhiányod kontra a szépség és a punci piedesztálra emelése miatt.
Ironikus az élet hogy amíg az igazi eufóriát, beteljesülést jelentené az áhított punci megszerzése addig pont ez az isteni túlértékelése visz kudarcba, amikor pedig képes vagy a helyén kezelni, ezáltal tényleg vonzóvá válni akkor már közel sem jelenti azt a felsőrendű beteljesülést amikor megkaptad.
Egyet kell értenem.
Na, hát épp itt van a lényeg. Ez az egész puncimánia egy serdülőkori illúzió sokaknál, itt is azt veszem észre nem egy hozzászólón, hogy sokkal többet vár az egésztől, mint amit ez jelent és adni tud. Mindig az érett önmagatokra hallgassatok!
Többet várni mihez képest? Amit ez jelent és adni tud.Na de nincs olyan,hogy ez univerzálisan ennyit jelent mindenkinek.Mennyit tud adni? Éppen sokat is.Lehet egy hosszú boldog kapcsolat kezdete,élete legjobb dugása,semmi szex de lesz egy új állása,vevő a telekre,vagy “csak” tapasztalat.(mondjuk a tapasztalatot nem annyira a sok-hoz sorolnám..)
Nézzük meg a realitásokat, ehhez elég megfigyelni néhány környezetedben élő párt és kicsit nagyobb mértékben a válási statisztikákat és polgári pereket. Sehol sem látom, hogy egy párkapcsolat bárkit is megváltott volna, sőt a legtöbb esetben csak még több nehézséget hoz, ami egyáltalán nem baj, ha az ember kijön magával és a világgal, csak hát itt van kurva nagy bökkenő az esetek 90%-ában. Na most aki elkezd görcsösen punci után kuncsorogni (akár talpnyalással, akár nőgyűlölettel, hiszen mindkettő mögött ugyanaz a motiváció, csak máshogy van bedolgozva a tudatba), az pont egy viszonylag marginális problémából gyártja le a saját világfájdalmát, és a végén tényleg meghülyül valami miatt, amit sokkal kevesebb akarással elérhetne egyébként, ha kicsit kinyitná a szemét.
A párkapcsolat nem megváltást hoz hanem beteljesülést.De ,hogy meddig? Na most azért nem leszek szerzetes mert lehet ,hogy nem tart örökké mint a mesében.
Nem szerzetesnek kell lenni, hanem ezt a dolgot is a helyén kezelni. A szerzetesség pont az ellentéte annak, amit helyesnek és ésszerűnek gondolok, de csak az egyik véglet.
szuper, micsoda csoda cikkek jelentek meg ezen 3 nap alatt….összefogva, hogy kell, vagy nem, nyomúlni műkörmös csajokhoz jó vagy rosszfiúként….a rosszfiút nem érdelki hogy a körom mű, amig a pina nem az, a jófiú pedig….álmélkodik hogy mik vannak….
Feltéve, hogy akad egyáltalán egyedülálló nő, akivel szóba lehet állni. Még csak az, hogy lekoppintanak, de ennek valahogy híre megy és rontja az esélyeket a következő jelöltnél (pl., felsőoktatásban, munkahelyen, baráti körben, állandó szórakozóhelyen, stb.).
“Még csak az, hogy lekoppintanak, de ennek valahogy híre megy és rontja az esélyeket a következő jelöltnél (pl., felsőoktatásban, munkahelyen, baráti körben, állandó szórakozóhelyen, stb.).”
De ha nem megy híre semmi ilyesminek, és így vagy incel, akkor meg buzinak fognak tartani egyesek.
Ezzel az erővel levegőt sincs értelme venni, egyszer úgyis megdöglünk, nem?
“Olyan 165 centi, vékonyka, fekete haj, zöld szem, hegyes áll, aranyos arc…Picike csajszi volt, edzőcipő, farmer és póló.”
Picike? Vietnámban ha egy nő 165 centis (ismerek azért ilyet), az szinte toronyként magasodik a többi fölé. Méghogy 165 centi nektek picike, hát beszarok…
“Hogy pörgetni kell a dolgokat, inkább, azért pattanjak le, mert túl nagy tempót diktálok, mintsem azért, mert túl lassút.”
Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával, de én egyik napról a másikra nem tudnám feladni az incelséget. Én első vagy második randin nem azért nem akarok smárolni sem egy nővel, mert hogy ő biztos túl korainak tartja, hanem merthogy én magam tartom túl korainak – él bennem elég sok ellenérzés, félelem a nők kapcsán.
Félelem max a nemi betegségektől(előtte és utána közben nem) de azt elkaphatod két hónap udvarlás után is.
Ez az udvarlàs szò màr règ tùlhaladott, mondjuk inkàbb randizgatàsnak. Nem a nemi betegsègektol fèlek, hanem hogy olyasvalakiben bìzom meg, akiben nem kène. De ha ez tènyleg csak nàlam problèma, akkor valami velem nimcs rendben.
Egy nőnél két hónap az már bőven udvarlás.
Vérhastól,mindenféle trópusi betegségtől nem félsz ? Vagy mekkora dolgokra gondolsz? A barátnőd bevallja,hogy férje van? Vagy ne ilyen nagyot.Nem jön el és nem is mond semmit? Vagy eljön de olyat mond és úgy megy el? Mondták már neked hogy legyünk barátok? Nem volt még vérhasam de sokkal szarabb lehet.
“Vérhastól,mindenféle trópusi betegségtől nem félsz ?”
Na, hát ez az, hogy valami szar betegséget így is úgy is elkaphatok, akkor miért kéne a nemi betegségektől külön is paráznom?
“A barátnőd bevallja,hogy férje van?”
Kapiskálod a lényeget. Egyik nő sem 100%-ig őszinte egy randin, te sem lehetsz az, de sose tudhatod, hogy mi az, amit nem tudsz. Mondjuk lehet, nem is kéne agyalnom rajta.
“Mondták már neked hogy legyünk barátok? Nem volt még vérhasam de sokkal szarabb lehet.”
Voltam már barátzónában, de már nem lehetne ezzel bepalizni. Vérhasam viszont simán lehet még. Vietnámban eddig a legdurvább eset az volt, mikor egész éjszaka a WC-re jártam hányni, fosni, meg inni, mert száradtam kifelé teljesen. De aztán az elmúlt hamar.
Angliában volt ennél rosszabb is, ott a bal szememre majdnem megvakultam, mert az egyik (angol) lakótársam azzal a törülközővel törölte fel a padlót zuhanyzás után, amibe én a kezemet töröltem, mielőtt a szememben nyúlkáltam volna (kontaktlencsés vagyok).
Ezt a picikézést én sem értem. Egy 165 centis nő bőven középméret, ha felvesz egy tűsarkút, még magas is… Mit szóljak én a 155 centimmel???
Valószínűleg olyan filigrán őzike alkatú lehetett.Tornacipőben.Meg ha az író 193
https://www.google.hu/search?q=turnschuhe+mit+dicken+sohlen&rlz=1C1VSIB_huHU779HU779&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=2ahUKEwjdyOrk4d3cAhUN_aQKHauFBOgQsAR6BAgGEAE&biw=1536&bih=754
“Mit szóljak én a 155 centimmel???”
Vietnámi L-es méret…
Ezt a picikézést én sem értem. Egy 165 centis nő bőven középméret, ha felvesz egy tűsarkút, még magas is… Mit szóljak én a 155 centimmel???
Kedves Tina74, egy 155 centi magas nő pont az én esetem! Látatlanul is szerelmes vagyok beléd, mint minden alacsony lányba! Hozzám jössz feleségül? Lesz három gyerekünk, keresek valami jól fizető munkát, leszokok a cigiről, nem iszom, nem drogozom, és verni is csak akkor foglak, ha úgy érzem a viselkedésedből, hogy tudat alatt igényled! Tudsz főzni?
Hunn, neked kellett volna Vietnàmba jonnod, itt talàlnàl olyat, aki gyereket is szulne neked, mèg a cigirol se kène leszoknod. Az èn ìzlèsemnek tùl alacsony a legtobb… De 165 centi, na az màr valami.
Van egy természetes alfa unokatesóm. Csak csajozással, koncertezéssel, és minimális munkával utötte el a 20-as és a 30-as éveit is. Kapaszkodjatok meg: alacsony, 165 cm-es fickó.
Valószínűleg számít a magasság is, de nem ez az első és legfontosabb szempont a nőknél. ,,Frame is everything.”
Hívd meg a Tinát a találkozóra.
A legideálisabb az lenne, ha belelátnánk a nők fejébe, de legalább ismernénk a kommunikációjukat. Azaz olvassuk a jeleket, testbeszédet, értjük az utalásokat, és annak függvényében gyorsítunk vagy lassítunk. Viszont a női kommunikációhoz nem értünk (szerencsére ?), vagy túlgondoljuk, túlmatekozzuk. Úgyhogy a hüvelykujjszabály ha jól értem az, hogy maximális sebességre kell kapcsolni. Ha túl gyors, akkor úgyis szólnak.
Egyáltalán nem kell nyomulni náluk, semmi értelme az egész párkapcsolati cirkusznak: rengeteg időt, energiát és pénzt belefektetsz, és a tizedét se látod viszont soha. Az egész egy deficites baromság. Azzal meg főleg nem kell adni a nők alá a lovat, hogy lemegyünk előttük kutyába.
A legjobb döntés messzire kerülni őket, veszíteni semmit nem vesztünk, csak nyerünk a dolgon. Előbb-utóbb be fogják látni, hogy férfiak nélkül ők se érnek semmit.
Kíváncsi vagyok, azóta változott-e valamit a helyzet, vagy csak még rosszabb lett…