A mainstream médiát követő olvasó számára már régen lejárt lemez lehet Harry herceg esküvője, azonban egy lényeges aspektust a mai napig nem tárgyalt ki a média. Mindenhol az ara származásával foglalkoztak, mintha szándékosan rejtegetnék a frígy másik furcsa aspektusát. Ez a másik szempont pedig a pár párkapcsolati értékének szembeötlő aszimmetriája.

Harry egészen jóképű fiatalember. Ha a béta pontjait nézzük, akkor jobbat elképzelni sem lehet. Akit elvesz, annak életében anyagi gondja soha nem lesz. Emellé jár a média állandó figyelme, a celeblét, amiért a legtöbb fiatal naív nő bármit megadna.
De Harry nem áll meg a bétaságnál! Fiatalabb korában voltak botrányai is, amikkel egészen ígéretes “Chad”-nek indult. Füvezés, náci jelmez, rasszista megjegyzések. Igazi ZFG (Zero Fucks Given – mindent leszarok) mentalitása volt. Sokan még néhány éve is abban reménykedtek, hogy a herceg végre egy igazán tökös királyi sarj lesz. Tehát a párkapcsolati piacon igen értékes zsákmánynak tűnt.
Aztán jött az eljegyzés mint villámcsapás a derült égből. Mindenki azt kérdezte, ki ez a Meghan Merkle és miért jegyezte el Harry? 37 éves elvált amerikai színésznő. Mind a kora, mind a válása, mind a foglalkozása egyfajta “vörös zászló” (Red Flag – piros pirulás szakkifejezés azokra a jelekre, amik az életveszélyes – például alfa özvegy, folyton elégedetlen, szexmegvonással büntető, válással kifosztó – nőket jellemzik). Aki egy kicsit is képben van, az ilyen nőt maximum elköteleződés nélküli szexkapcsolatra tart. Ehhez hozzájön, hogy szétesett családból való, problémás a kapcsolata az apjával. Aki jót akar magának, az nem ilyen feleséget keres. Hogy lehet, hogy a világ egyik legrangosabb nemesi családjának sarja nem talált jobbat? Egy átlagos gimnáziumi osztály végzősei között találni vonzóbb fiatal nőt, talán még jól nevelt szüzet is. Eddig azt hihettük, hogy legalább egy hercegnek jut egy szűz és hűséges ara.
Hogy lehetséges ez az ordító aszimmetria a hercegi pár szexpiaci értékében? Hogyan történhetett meg ez a skandalum a királyi családban? Nem gondolhatunk másra, mint hogy a herceg a háttérhatalom eszköze a társadalmi normák további alakítására. A királyi család rendkívüli publicitásnak örvend és nem csak az angolok számára számítanak példaképnek. Az ő magánéletük tehát közügy. Talán a hollywoodi filmekkel összemérhető a társadalomra tett hatásuk. A társadalom értékrendjét lerombolni igyekvők számára tehát ideális eszköz a királyi család. A királyi család életét ráadásul testőrök vigyázzák, a programjaikat felügyelik és szervezik. Az irányításuk tehát egyáltalán nem tűnik lehetetlennek. Nem nehéz elképzelni tehát, hogy a titkosszolgálat emberei képesek lehettek Harry magánéletét annyira tönkretenni, hogy megkeseredettségében a színésznőcske mellett kötött ki.
Titkosszolgálati módszerekkel elérhették, hogy Harry herceg egyáltalán ne találkozhasson vonzó fiatal nőkkel, illetve akivel mégis, azt elidegeníthették tőle még mielőtt románc alakulhatott volna. Talán még megalázó helyzetekbe is belesodorhatták őt. A sokak által irigyelt királyi sarjat kíméletlenül incel létben tarthatták évekig, hogy ezzel megtörjék. Nem tartom kizártnak, hogy ezen titkosszolgálati program indulása óta maradhattak el a herceg balhéi, azóta válhatott unalmas konformistává.
Mikor már kellően frusztrálttá vált, akkor kerestek egy az ágendának minden szempontból megfelelő profit, aki vagy aranyásásból önként, vagy megbízást teljesítve behálózta a teljesen védtelenné vált herceget és beteljesítette az európai kultúra elleni merényletet. Erre a célra egy a testéből élő színésznő ideális jelölt.
Mással nem magyarázható, hogy az átlagemberhez képest korlátlannak tűnő lehetőségekkel bíró herceg ennyire rossz házasságot kötött. Nem ő lenne az első hatalmas úr, akit a színfalak mögül láthatatlan kezek irányítanak, és teszik pokollá az életét.
Harry herceg a faszkörhintáról leesett, fal előtt álló kiöregedő nőt felkaroló és asszonynak vevő bétának a prototípusa lett. Az elrendezett esküvőnek a szándékos de leplezett üzenete az, hogy az európai férfiak fogadják el: még egy hercegnek sem jár fiatal szűz feleség. Az átlagember pedig az ő értékét megközelíteni sem tudja, úgyhogy örülhet ha egyáltalán bárki összeáll vele. Vagy fordítva: egy harmincas éveinek végén járó elvált nőnek is legalább egy fehér lovon érkező herceg jár. Ez a tőzsdei manipuláció a már eddig is jelentősen túlárazott pina értékét a sztratoszférán túlra emelete.
A sussexi herceg ha bevenné a piros pirulát, akkor a düh fázisában a béta felkelés (beta uprising) ikonikus vezetője is válhatna belőle. Ha olvassa a cikkemet, akkor ezúton is üzenem neki, hogy nem bántani akarom őt. Áldozatnak tartom és szimpatizálok vele. Az engedelmes bétának nevelt, de a Piros Pirulának köszönhetően kitört férfi bajtársak nevében együttérzően ölelem őt. De sajnos félek tőle, hogy a nagyreményű fiatalembert örökre megtörték, és már soha nem jut el hozzá a szavunk.
Nekem ez túl konteós. Az viszont bizonyos hogy Harry találhatott volna jobbat is. Az meg elég durva hogy néger vért eresztenek be az európai uralkodóházak egyikébe. Más magyarázat lenne a döntésre ha úgy tekintetnénk, Harry herceg így folytatja a fityisz mutogatást.
A konteó faktor szerintem itt “átütött” minden eddig létező és még ezután is létezni fogó “ellenállást”:)
Amúgy a fickó kinézetre sem “álompasee”, az értékét meg végképp nem ez adja.
Nehéz megemészteni, hogy egy “hercegi sarj” ugyanolyan esendő és emberi mint bármelyikünk-az ő szara sem illatosabb-, nem kell ahhoz ármány , hogy valaki hülyeségeket csináljon, nem beszélve arról, hogy ez egyuttal a “hatalmát” is mutatja.
Annak ellenére keresztül tudta vinni az akarátát – hogy egy ilyen szutykot elvegyen-, hogy azért elég sokan és elég m,agas szintről húzták a szájukat, de úgy volt vele, mint az egyszeri legény:” édesapám, én nem tágítok!”.
Ő is a saját életének a “kovácsa”, mindenképpen megérdemli , hiszen ő döntött így.
Én sem hiszem, hogy egy összeesküvés áldozata lenne a kolléga (ha már ő is herceg, meg én is)
Azért az ilyen celebeknek még nehezebb lehet kiszűrni a jelöltek közül, hogy kit motivál az ismerkedésre az általa elérhető pénz, hatalom, ismertség faktor.
Nem nehéz, mindegyiket.
Vérmérséklettől függően az olvasó veheti poénnak a konteót. De az, hogy “Harry herceg a faszkörhintáról leesett, fal előtt álló kiöregedő nőt felkaroló és asszonynak vevő bétának a prototípusa lett.” az tutti.
Kedves Kálmán, szerintem ez az egész média psy-op (én legalábbis annak tartom ezt a Harry herceg-ügyet) kifejezetten a fiatal lányokat, nőket célozza meg. Az az üzenete számukra, hogy: “nyugodtan pazarold el életed legszebb 10 évét a faszkörhintán pörögve az “Alfa Fux”-ot kergetve, a végén úgyis jönni fog a “Beta Bux”, a herceg a fehér lovon, és elvesz feleségül, miután úgymond kiélted magad és megkomolyodtál.”
Ez a propaganda hatalmas hatással van a nőkre, hiszen megegyezik a női szexuális stratégiával (AF/BB), ezért pontosan EZ AZ, AMIT A FIATAL NŐK HALLANI SZERETNÉNEK!!! Ráadásul mivel Harry herceg mind az “Alfa Fux”, mind a “Beta Bux” kategóriáknak egyszerre és egyidejűleg felel meg, ezért azt is üzeni a nőknek, hogy ez a kombináció egy férfiban, bár ritka mint a fehér holló de a valóságban is létezik, csak ki kell várni, és eljön neked is, nem kell beérned kevesebbel… No igen, bármi, ami eléri hogy a nők elpazarolják a leglényegesebb 10 évüket, azt a média nyomatni fogja ezerrel…
Mi férfiként csak egyet tehetünk ezen propaganda ellensúlyozására: feleségnek és gyermekeink anyjának csakis 20 és 30 közötti nőt választunk. Akinél már eljött a 30 és a Falon túlról integet, hogy felhívja magára a figyelmünket, azt észre se vesszük ahogy ők se vettek észre minket fiatalon. Bosszúnak is édes. Főleg, ha az ember fennen hangoztatja ezt a véleményét, ezt a hozzáállását a nők előtt. A hatás priceless… :)
És már ezzel is megalkuvók vagyunk, és megalázó kompromisszumot kötünk, hiszen a “No hymen – no diamond!” lenne az igazi… És abba még belegondolni is félelmetes, hogy ami pár száz éve még a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a feleséged szűzként érkezik a házasságba, nem pedig más férfiak által már használtan, más farkak által már többször teleélvezett pinával, az ma a lehetetlenséggel határos…
Tudtam, hogy te átlátsz a szitán. Legalább ketten vagyunk, akik értik hogy működik a világ :-)
Szívesen olvasnám cikkedet is, Hunn barátom!
“
”
Ezzel egyetértek! Én is így állok hozzá! Kereszutülnéztek rajtam amíg fiatal és tapasztalatlan voltam kevés egzisztenciával és a pofám is kisebb volt. Most így 30 felett meg én nem keresem a társaságukat, engem senki nem fog kifosztani válperrel meg gyerektartással, meg drámává tenni az életem! Elmehetnek a fenébe!
Amúgy a cikk konteó szagú, de minden ami eddig a titkosszolgálatokról napvilágra került, az korábban konteónak is vad lett volna… titkosszolgálat = háttérhatalom. A politikusok meg a választások csak ködösítés.
“No hymen – no diamond!”
Ha ez a vágyad, röhejesen könnyen elérheted!
1000 Eurónál jóval olcsóbb egy szűzplasztika!
Csak annyi történt, hogy a -minőséginek hitt pina – elvette az eszét, minden családban megesik, amúgy is ő a “lazadó” bárányka a családban.
Az egyik skandiban – azt hiszem dán – már ferde szemű kölyök is van.
Az is jobb mint a néger.
Így is fel lehet fogni, de a fehér ember ne keveredjen mindenféle alja népséggel. Se négerrel, se indiánnal, se ferde szeművel, se semmi egyébbel.
A téma kapcsán azért Harry nagyon közvetlen felmenői körül is érdemes körülnézni :)
Az teljesen logikus, hogy cselédlányokat vetettek el velük, így tudják telhetetleníteni tovább az átlagpicsákat, nincs ebben semmi elmélet, ez maga az összeesküvés.
Làtom, elèg sok herceg van itt… De a cikkre reagàlva: az àtlag angolt marhàra nem foglalkoztatja a kiràlyi csalàd. Ez inkàbb a kulfoldi turistàk hulyìtèsère szolgàl, meg a rengeteg kiràlyi szir-szar àrusìtàsàra a reptereken ès a kiràlyi csalàdhoz kozvetlenul kotheto helyeken (de csak ott àm!).
Nem hiszem, hogy ne talàlt volna a mi fogalmaink szerint jobbat Harry herceg, ès azt sem, hogy ne tudott volna felesègul venni barki màs not, aki szòba jott, de neki ez a no kellett.
De ha màr konteòzunk, ez a sràc fiatalon, tragikus korulmènyek kozt vesztette el az anyjàt. Nem lehet, hogy van egy kis odipusz-komplexusa?
Lehet, hogy az angolok le se szarják, de mégis a fél világ nézte a bátyja esküvőjét. Legalábbis így hallottam, meg az egyetlen nőkollegám is nézte akkoriban ha jól emlékszem. Folyton benne vannak a bulvárban is. Óriási hatásuk van az átlagemberre világszerte.
Ugyanarra a “típusú” átlagemberre, amire nagy hatással van Alekosz, no meg a többi senkiházi, nem biztos, hogy kár értük.
Na ja, a kiràlyi eskuvo azèrt nagy esemènynek szàmìtott, munkaszuneti nap volt orszàgszerte. De napi szinten kevesek kovetik, amit azok ott csinàlnak a Buckingham palotàban.
Fejtsd ki lécci! Én is hallottam ilyesmi súgdolózást, de nem volt kedvem beleásni ebbe a részbe, meg nem volt teljesen tébáma vágó, és kivételesen igyekeztem rövidre fogni magamat. De kiváncsi vagyok a szaftos részletekre!
Ah, csak erre gondolok (az úriember Diana szeretője volt, de természetesen totál nem akkor, hanem csak Harry születése után, természetesen):
Károly amúgy nem homokos?
Hacsak Camilla Parker-Bowles nem férfi…
Volt már hasonló, amikor egyenesen a király, VIII. Edward vett feleségül egy elvált közrendű nőt (bár legalább nem volt benne néger vér), Wallis Simpsont, akivel aztán boldogan(?) éltek, amíg meg nem haltak. Ja, és neki le kellett mondania a trónról is ezért, ezt is megtette. Persze eköré is lehetne összeesküvés-elméleteket szőni annak ismeretében, hogy Edward eléggé szimpatizált a “náci” Németországgal, és ezért kellett eltávolítani ezzel az üggyel.
Édes jó Istenem… No comment…
Bővebben? :-)
Inkább nem. De most megtudtam, hogy háttérhatalméknál zavar támadt az erőben. Eddig azt akarták, hogy ne szaporodjunk, most meg azt, hogy igen? Ti tényleg mindent meg tudtok magyarázni… meg az ellenkezőjét is. :D
Ezek hol vannak?
Csak egy kicsit vidd tovább ezt a gondolatmenetet… Csak egy kicsit.
Lécci vezesd le nekünk tudatlanoknak!
Tovább viszem én.A kis Georget lehet ,hogy már egy robotlányhoz fogja a titkosszolgálat hozzákényszeríteni azért ,hogy a robotok is kapjanak alapjövedelmet.(ez egy baromság)Na de tényleg elmondhatnád mire gondoltál mert már ketten nem tudjuk.
Inkább nem. De most megtudtam, hogy háttérhatalméknál zavar támadt az erőben. Eddig azt akarták, hogy ne szaporodjunk, most meg azt, hogy igen? Ti tényleg mindent meg tudtok magyarázni… meg az ellenkezőjét is. :D
Kedves Deadpool, megmagyarázom neked. A háttérhatalmak azt akarják, hogy a fehér ember kipusztuljon. A háttérhatalmak azt akarják, hogy fehér férfiak ne alapítsanak fehér nőkkel családot, és ne legyenek fehér gyerekek.
Ezzel szemben a fajkeveredést maximálisan támogatják. Kiemelten támogatják a színesbőrű férfi – fehér nő kombinációt. A heteró fehér férfinek semmiféle szaporodását nem támogatják, de ha már muszáj és elkerülhetetlen, akkor úgy vannak vele, hogy a fehér férfi dugjon alacsony SMV-jű színesbőrű nőkkel. Lényeg: mindkét felállás végeredménye, hogy az aktusból megszülető gyermek nem fehér.
Örülök, hogy segíthettem… :)
Hülye angolok, angol hülyék!!!
Vajon mi számít Harry fele vagyonának, amit pár év múlva Merkle kisasszony követelni fog… :) Mert, hogy cifrább sztorit fogunk mi még hallani, mint Dianaról abban szinte biztos vagyok…
De a fenti konteo kicsit azért sok nekem.
Nyilván nem tudja csak úgy kisemmizni az angol királyi családot. Azért azok sem hülyék. Az évszázadok alatt összeharácsolt lóvéról nem fognak csak úgy lemondani.
Azt hiszem ezek a vagyonok pontosan le vannak tisztázva.De a történet ,ellentétben sokakkal,nekem nem olyan hihetetlen.Nem is értem ,ettől sokkal cifrább dolgok is történtek akár ezeknél is.
Meg van olyan üzenete is ,hogy ha még a királyi családnak sem snassz egy kis fajkeveredés akkor az átlag európai is fogadja el a kedves déli jövevényeket(vérfrissítésnek).Puhítás. Csak úgy sunyin.Nincs kimondva.
Ha én lennék II. Erzsébet és ilyen unokám lenne, simán leköpném.
“Egy átlagos gimnáziumi osztály végzősei között találni vonzóbb fiatal nőt, talán még jól nevelt szüzet is. Eddig azt hihettük, hogy legalább egy hercegnek jut egy szűz és hűséges ara.”
Unalmas már ez a szűzfétis.
Bárcsak ez lenne itt az egyetlen unalmas dolog, de hát Istenem. :D
Lehet sokan már “relatív” szűzre gondolnak? Amúgy a kurvák nem szűzként kezdik? De a mai világban mi a jelentősége ? A régiben is csak korlátozva adta meg azt amit a javára írtak.
“Lehet sokan már “relatív” szűzre gondolnak? Amúgy a kurvák nem szűzként kezdik?”
Senki se akar olyan nőt hosszú távra, akinek túl sok férfival volt dolga korábban – de az természetes, hogy ez a határ nem mindenkinél egyezik meg.
Az a baj, hogy aki nem kurva, azért nem az, mert senki nem volt nek elég jó, vagy pedig mert nem véletlenül nem akarta senki se felcsinálni. Ez a mostani szexpiac el van cseszve, de lesz majd a jövőben sok más szexpiac, remélhetőleg más leosztással. A férfiaknak arra kéne koncentrálnia, hogy az új generációkban már ne ismétlődhessen meg a blue-pill kondicionálás, meg úgy általában a kissrácok háttérbe szorítása.
Milyen lenne szerinted a jó “szexpiac”?
Szűz lányok férjet keresnek egy életre.
Meg szűz fiúk, mert egyik nélkül nincs másik. Akik feleséget keresnek egy életre. De hogy mi a biztosíték, hogy a két szűz ember házassága nagyobb eséllyel annyira jó, hogy egy életre szól, még kérdéses. Vagy töröljük el a válás lehetőségét, és préseljük egymáshoz a két embert a halálukig. Ez szuper lenne.
Így van, szuper lenne, hiszen holtodiglan holtomiglan.
Anna, ismered az alfaozvegy fogalmát, vagy azt a mondást, hogy kurvából lesz a legjobb feleség? Ezek a témák elég jól ki lettek már itt vesézve korábban.
Az ember, mégha osztonszinten nem is igazán monogám, családban tudja a leghatékonyabban nevelni az utódait. Inkább érezd magad osszepréselve, mint legyél szingli anya, vagy semmilyen.
Arról nem is beszélve, hogy a szingliskedésnek is megvan a bojtje 40 felett, csak ebbe ti nem szoktatok belegondolni idejében.
Éljen Red Pill! :) Aranyosak vagytok, hogy ilyen szívből jövő aggodalommal figyelitek a 40 feletti nők életét és aggódtok értük.
Szerintem nincs annál rosszabb, mintha valaki felnőtt élete minden napját kénytelen azzal az emberrel eltöltenie, akitől viszolyog, aki megmérgezi az egész életét. Számtalan embert ismerek, aki elvált, majd az új házasságában, az új partner mellett harmonikusan él. Talán jobb lett volna neki, ha az előző házastársa mellett kínlódja végig az életét?
Miből gondolod, hogy te megalapozottan tudsz tanácsot adni egy nőnek, mi a jobb: rossz házasság, szingli anya, vagy 40-es egyedül élő szingli? Ugye, nem a Red Pill kézikönyvekből veszed a “”tapasztalataidat”?
ceus feminista agymosott vagy.A nőnek boldog házasságban jó élni de ez a lehetőség fel sem merül nálad.
Azokban az országokban ahol nincs válás le szokták lövetni az asszonyt (válás helyett)
Na látod! Csodálod, hogy a nők nem akarnak patriarchátusban élni? :)
Patriarchátus akkor lenne ha csak a férfiak kezdeményezhetnék…
“A nők” te vagy a szóvivő a minden véleményt képviselő vagy csak hasraütés?
Meg szűz fiúk, mert egyik nélkül nincs másik. Akik feleséget keresnek egy életre. De hogy mi a biztosíték, hogy a két szűz ember házassága nagyobb eséllyel annyira jó, hogy egy életre szól, még kérdéses. Vagy töröljük el a válás lehetőségét, és préseljük egymáshoz a két embert a halálukig. Ez szuper lenne.
NEM! Házasságra tapasztalt idősebb férfi – fiatal szűz nő az ideális. A fiatal szűz fiúnak pedig az idősebb, tapasztalt nőkre lenne szüksége ahhoz, hogy tapasztalt férfivá válhasson a szűz nővel kötött házassághoz.
Ez mindig is így volt, mert ezzel mindenki jól járt. A férj is megkapta azt, ami a számára érték: a nő fiatalsága, ártatlansága és szépsége. A nő pedig későbbi életkorban élvezhette a fiatal srácokban azt, amit szűz nőként amúgy sem értett vagy értékelt volna.
Már megbocsáss, de az a bizonyos idősebb nő megcsalta a már idősebb férjét, aki ezzel jól járt? Hol van itt a sírig tartó hűség?
Egy fiatal lány pedig a saját kortársait tartja vonzónak, egyáltalán nem jár jól, ha ki tudja, milyen érdekből hozzámegy egy tíz-húsz évvel idősebb férfihez.
Induljunk ki a realitásokból, kedves 31Anna. Nem a sírig tartó szexuális hűség a lényeg, mert az ember gyarló, és ez betarthatatlan. A válás lehetősége nélküli házasság lényege az, hogy a nő ne szúrhassa hátba a férfit, ne léphessen le a fele vagyonával és a gyerekeivel, ne tehesse tönkre az életét.
Mivel az az idősebb nő fiatal, házasuló korában a lényeget: a fiatalságát, a szüzességét és a szépségét már élete nagy szerelmének, a férjének, gyermekei apjának adta, ezért a férfi számára tök mindegy, hogy a használt punciját és egyre kevésbé szép testét kinek adja később. Ez már nem okoz keserűséget, szemben azzal, ha eleve egy használt 30-ast kell elvennie és azzal gyereket vállalnia, mint ahogy azt a mai faszkörhintázó nők erőltetnék ránk, ha hagynánk.
Nem igaz, hogy a fiatal nők a saját kortársaikat találják vonzónak: engem fiatal férfiként leszartak a nők, kb. úgy viselkedtek velem, mintha undorító és taszító lennék, akinek az esetében még a gondolat is nevetséges és hányingert keltő, hogy egyáltalán felmerül bennem olyan, hogy szexre vágynék velük. Ellenben 35 fölött számomra megfordult a trend. Úgyhogy nekem aztán dumálhatsz, hogy mennyire nem érdeklik a fiatal nőket az idősebb srácok, és mennyire a fiatalokhoz vonzódnak, a saját élettapasztalatom ennek tökéletesen ellentmond. A fiatal srácok max. 20%-a számít vonzónak a fiatal nők számára, míg a 30-as, 40-es férfiak aratnak.
Értem én, hogy paráztatni akarjátok a felnőtt férfiakat, hogy ne is kezdjenek fiatal nőkkel, mert “úgysem kellünk nekik”, dehát megbaszhatjátok. Mire számítotok? Hogy fiatal korunkban csak néztünk irigykedve, és ezért felnőtt emberként is félreállunk majd? Most ezt nem gondolhatjátok komolyan…
(Egyébként ez az az egyetlen dolog, amiért bármelyik nőt gondolkodás nélkül agyon tudnék lőni, amikor előjön nekem ezzel a dumával… fiatal pasiként incelként, totális magányban és teljes szexuális nyomorban éltem, és akkor jönnek azzal, hogy “akkor fiatal férfiként tetszettem volna a nőknek, de most már nem”, de egy nő sem volt ott akkor…)
Hát nem. Egyáltalán nem hiszem, hogy oly igen érdektelenek lennének a korosabb úriemberek, ha a feleségük fiatalabb fiúkkal félrelép. Ez bizony nagy-nagy keserűséget okozna nekik. Hogy fiatal fiúk csapatostul 30-40 éves éves hölgyekkel bocsátkoznának kalandokba tömegesen? Messze nem jellemző.
Ráadásul az ifjú ara sem feltétlenül boldog, ha használt szerszám birtokosa az illető vőlegényjelölt. Ha meg még prostituálthoz is látogatott a szépreményű férfiú, pláne.
Én pedig szintén a saját élettapasztalatomra építek: tizenévesen konkrétan nem láttam meg a férfit egy 10+ évvel idősebb emberben, sőt tapasztalatom szerin a kortársaim sem.
Már megbocsáss, de olvastam néhány korábbi kommentedet, amelyek szerint erősen hiányolod a vágytól pihegő hölgykoszorút, de legyen igazad! :)
Ezt a 20%-ot hogy számoltad ki? Én speciel boldogult egyetemista éveimben messze nem azt tapasztaltam, hogy a fiatal srácoknak csak ötödének lett volna párja. Meg most sem. Szerintem nézz körül, és számold össze még egyszer.
Nem tudom, miért gondolod, hogy paráztatni akarok bárkit bármivel. Mert miért? Ráadásul nem is egyedül vagyok, hanem többes számban akarlak paráztatni? :)” És titeket, így királyi többesben? Speciel egy 40 fölötti ember még számomra is idős férfiként, pedig már nem vagyok tizenéves. Ha te ezt másképp tapasztalod, egészségedre, hidd el, nekem abszolút mindegy, hogy te kit tüntetsz ki a figyelmeddel. Honnan gondolod, hogy én valami fondorlatos terv részeként félre akarlak állítani, amit ráadásul még komolyan is gondolok?
Hát, kedves 31Anna, ezért kellene kitiltani a nőket a Manoszférából. Az ember igyekszik kitörni az incel-létből, igyekszik önmaga legjobb verziójává válni, hogy rendbe hozza az életét. Erre idejönnek az ilyen feminista picsák, és lelkesen nyomatják, hogy az ember feleslegesen erőlködik, hogyha cigánykerekeket hány, felnőtt férfiként akkor is taszítónak fogják találni a nők. Fiatalon leszartak, most meg már késő, és így jártál.
Azt ugye észrevetted, hogyha rád hallgatnék, akkor csak két opcióm maradna a szexuális életre: a kurvázás és a nemi erőszak? És mivel fiatalon kurvákhoz kellett járjak, mert ugye a fiatal férfiak annyira vonzóak a nők számára, csak én nem vettem észre, úgyhogy mivel pénzt már erre többet nem akarok költeni, ha rád hallgatok, maradna a második opció? Ez hogy tetszene neked, te hülye liba?
Nekem most esett le, hogy ti, feminista nők, tényleg nem csak afféle hasznos idióták vagytok, akiket egy ideológia félrevitt. Ti tényleg gyűlöltök minket. Ti tényleg azt akarjátok, hogy magányosan, szexuális nyomorban, nem önkéntes cölibátusban élve, lehetőleg minél előbb dögöljünk meg, és ne is legyünk.
Hát a kurva anyátokat! Annak idején az SS simán kivitte a terhes zsidó meg komcsi picsákat a hómezőre és belelőtte őket az árokba. Remélem még eljön a napja, amikor veletek feministákkal mi is megcsináljuk ugyanezt.
Kedves Hunn! Szerintem kifejezetten jó, ha olyannal is kommunikáltok, aki nem ennek a Red Pill butaságnak az elkötelezett híve, mert teljesen rágörcsöltök erre az “ideológiára”. Ami persze a ti bajotok, nem az enyém! De az már jelent valamit, ha problémát okoz az állításod megvédése, és a legkisebb ellentmondás is gyilkos indulatot vált ki belőled. Próbáld külső szemmel olvasni a hozzászólásodat, és látsz egy bizonytalan, szitkozódó, erőszakosnak látszani akaró embert.
Én leírtam az általam tapasztalt, érzett dolgokat. Hogy ebből hogy vezetetted le, hogy mi gyűlölünk titeket!? Ha te úgy tapasztalod, hogy ragadnák rád, mint középkorú férfira a fiatal hölgyemények, mire ez a nagy kirohanás? Nem lehet, egy hajszálnyit bizonytalan vagy a Nagy Igazságban, amit Red Pill oldalak tömnek a fejedbe, mert ellentmond a mindennapi tapasztalataidnak?
Igen tudom, hogy annak idején az SS kivitte a terhes zsidó meg komcsi nőket a hómezőre és belelőtték őket az árokba. Azt is tudom, hogy sok ember ennek örült. És azt is tudom, hogy te ezt szeretnéd megcsinálni. Igen, ez a Red Pill, és a férfimozgalom, hiszen nincs itt senki, aki elhatárolódna az ilyen hozzászólásoktól. Ideje felhívni erre az emberek figyelmét, mentem is a hozzászólásodat.
Tényleg, kedves 31Anna, te hülye feminista picsa, elmentetted? Akkor olvasgassátok sűrűn és minél többször, hátha kiolvasod belőle, hogy miért van egyre több olyan ember mint én, és hogy ezek miért fogják végül levágni azt a hülye fejeteket!
Kedves 31Anna, elmentheted és mutogathatod a hozzászólásaimat fűnek-fának, ettől még nem változik az a tény – amit egyébként bizonyítana a fenti párbeszédünk is, ha nem csak az én kommentjeimet mentetted volna el, hanem az egészet, köztük a sajátjaidat is – hogy nem arról van szó, hogy a férfiak – köztük én is – gyűlölnék a nőket.
Mert arról van szó -amit a mi fenti párbeszédünk is bizonyít – hogy a férfiakban a nők elleni gyűlöletet TI szítjátok, TE és a többi FEMINISTA. És azért nem csak ellenetek, feministák és feminista nők ellen támad fel a férfiakban a gyűlölet, hanem az összes nő iránt, mert egyrészt ti magatok úgy nyilatkoztok, mintha az összes nő nevében beszélnétek, a többi nő pedig nem tiltakozik, “nem határolódik el” tőletek (hogy én is ezt a gyönyörű zsidó/libsi mű-kifejezést használjam…)
Hiszen mit állítasz fentebb te, az összes nő nevében? Kijelented, hogy én, így a negyedik X. felé közeledve, nem vagyok férfi. Hogy engem a nők nem tartanak annak, és csinálhatok bármit, ez nem is fog megváltozni. Hogy én a nők számára szexuálisan taszító és undorító vagyok, és az a gondolat, hogy én nőre, szexuális életre, intimitásra és társra vágynék, már önmagában is nevetséges. Hogy én gyakorlatilag nem vagyok emberi lény. Hiszen annak, amit te a fentebbi kommentjeidben nekem, illetve rólam írtál, annak ez a lényege, ez a mondanivalója.
Ha én ezt, ne adj` Isten, elhiszem neked, ha én ezt komolyan veszem, akkor eleve gyűlölettel fogok hozzáállni az összes nőhöz. Akkor eleve úgy fogok hozzáállni az összes nőhöz – még azokhoz is, akinek esetleg tetszhetnék, csak nem tudok róla, és nem is feltételezem, hiszen én úgy tudom, hogy ők is biztos úgy vannak velem, ahogy te mondod, – hogy: “Nyuszika, baszd meg a fűnyíródat!”
Mi több, ha elhinném, hogy a nők tényleg úgy tekintenek rám, tényleg úgy gondolkodnak felőlem, ahogy te mondod, akkor nem maradna más eszközöm arra, hogy helyreállítsam a téves elképzeléseteket arról, hogy nem tekintetek férfinak, mint hogy bebizonyítsam, hogy bármit is gondoljatok rólam, én férfi vagyok – és ez a nemi erőszak. Kés a torkotoknak, és hadd szóljon…
MÉG SZERENCSE, HOGY NEM HISZEK NEKED, NEM IGAZ?
Ezt azért is írom nagybetűvel, nehogy valamelyik hülye nekem szándékosan félreértse a kommentemet, és megvádoljon azzal, hogy veszélyes lennék a társadalomra, vagy rosszat akarnék tenni bárkivel is. Nem vagyok az, és nem akarok én bántani senkit. NEM ÉN vagyok az, aki veszélyes! A kibaszott feminizmus az, ami veszélyes a társadalomra. A kibaszott feministák azok, akik felelősek a nők iránti gyűlölet kialakításáért és felerősítéséért. Az ilyenek, mint TE, kedves 31Anna…
Lassan tényleg vezetni kéne valamiféle statisztikát arról, milyen időközönként támad fel benned a gyilkolás iránti vágy.
Kedves SerialSlut, lassan észre kéne már venni, hogy ez nem időtényezőtől függ, tehát a statisztikád irreleváns lenne.
Ezt a vágyat bennem a feministák “triggerelik”. Ti. ha elég hosszan kommunikálok egy feminista nővel, ez a vágy szinte automatice előjön belőlem. Hiszen egyik sem nyugszik, amíg előbb-utóbb ki nem hozza belőlem az állatot.
Érdekes módon NEM FEMINISTA NŐK esetén , a velük való kommunikációm során, ilyesmi elő sem fordulhat, és még nem is fordult elő, soha, semmikor…
Kedves Hunn! Először is, úriember nem szitkozódik!
Másodszor: olvasd már el, mit írtam:
“Én pedig szintén a saját élettapasztalatomra építek: tizenévesen konkrétan nem láttam meg a férfit egy 10+ évvel idősebb emberben, sőt tapasztalatom szerin a kortársaim sem. ”
Válaszod: “Erre idejönnek az ilyen feminista picsák, és lelkesen nyomatják, hogy az ember feleslegesen erőlködik, hogyha cigánykerekeket hány, felnőtt férfiként akkor is taszítónak fogják találni a nők. Fiatalon leszartak, most meg már késő, és így jártál.”
Szerinted a női populáció kizárólag a tizenévesekből áll? Ha azt mondom, “én nem láttam meg tizenévesen egy középkorú emberben a férfit, és szerintem a kortársaim sem,” ez azt jelenti, hogy a felnőtt férfiakat taszítónak találják a nők? Nem érzed az ellentmondást?
Másik mondatom: “Speciel egy 40 fölötti ember még számomra is idős férfiként, pedig már nem vagyok tizenéves.”
Azért vagy rám mérges, mert leírtam a saját érzéseimet? Mondom a sajátomat, és nem állítottam, hogy ez a több milliárd nő mindegyikére érvényes. Hol beszéltem én az összes nő nevében?! Kiemelnéd nekem azt a mondatomat?
Hol jelentettem ki, hogy nem vagy férfi? Ezt hol állítottam, légy szi’, emeld ki ezt a mondatot, szókapcsolatot, szótagot a kommentemből!
Hol írtam, hogy csinálhatsz bármit, te nem kellesz a nőknek, hol utaltam rá?
Bizonyíts, légy szíves, mert így csak nevetséges szitkozódás, visszataszító sértegetés, amit itt leírsz, amivel megvádolsz!
A gyűlöleted irreális. Naná, kell egy bűnbak!
Mellesleg nem csak a te kommentedet mentettem, hanem az összes üzenetet. Többek között épp az a lényeg, hogy ok, indok nélkül zúdítottad rám ezt a szennyet. Tudom, hogy nem hat meg a dolog, elvégre hozzászoktatok ehhez a stílushoz ezen a portálon, már fel sem tűnik senkinek.
Aki pedig egy terhes anyát képes megölni, az nem ember. Egyedül vagyok ezzel a gondolattal ezen az oldalon?
Kedves 31Anna, amit te írtál, az férfiszemmel nézve, röviden és tömören pontosan azt jelenti, ahogyan én azt értelmeztem, úgyhogy továbbra is a kurva anyádat.
Amúgy egyetlen szerencséd van, amiért nem haragszom rád: azért, mert rájöttem, hogy részedről pszichológiai projekcióról, kivetítésről van szó. Gondolom a neved előtt a 31 az az életkorodat jelzi, és lassan-lassan kezdesz rádöbbenni, hogy bármit is kamuztak a feministák, egy nő 30 fölött megszűnik nőnek lenni a – hangsúlyozom, a párkereső, családot alapítani akaró – férfiak szemében.
És mivel annyit hallottad már, hogy a nők és a férfiak egyenlőek, ezért azt hiszed, hogy ennek az életnek ezen a területén is így kell lennie, és a 30+ férfiakra is ugyanúgy muszály vonatkoznia, ahogy a 30+ nőkre. Sőt, hogy igazságtalanság lenne, ha nem így lenne, ami ellen fel kell lépni. Ha mással nem, azzal, hogy a férfiakat meg kell szégyeníteni, “shaming language”-gel, azzal, hogy el kell hitetni velük, hogy minden felnőtt férfit szexuálisan taszítónak találnak a fiatal nők. Tipikus feminista tempó, nem is egyedül csinálod: a teljes feminista társadalom, meg a média is mögötted áll ebben a konkrét kérdésben. Úgyhogy nem csak a te kurva anyádat, hanem az övékét is.
Nem úgy általában férfi szemmel nézve, csak egy irracionális, hisztis férfi szemével nézve. :) De úgy látom, már válaszoltak helyettem, nem ragozom tovább!
“Egyedül vagyok ezzel a gondolattal ezen az oldalon?”
Egyáltalán nem vagy egyedül, elég sokan háborognak Hunn érvelésének indulati rétegei miatt, pont úgy ahogy sokan méltatlankodnak Naoo antiszemita viccein is, és sokan követelik annak a betiltását is, hogy egy bizonyos 31Anna nevű felhasználó férfigyűlölő, társadalomellenes, feminista-genderista ideológiákat propagálhat a Férfihangon és ezzel ráadásul folyamatosan “triggerelhet” más olvasókat.
A Férfihang.hu egy véleményszabadsághoz kifejezetten ragaszkodó vitafórum, csak a nagyon durván és tartósan a beszélgetéseket és a kívánatos kommunikációs-attitűdöt leromboló hozzászólókkal szemben lépünk fel. Amíg lehetséges, a moderáció helyett sokszor inkább a közösség önszabályozó erejére bízzuk, hogy a káros jelenségeket megakadályozza. Beleértve ebbe azt is, amikor egyre “prolibb” stílusban én vitatkozom valakivel, hogy ne legyen már akkora “paraszt”.
Mi férfiak többnyire valahogy így szeretünk vitatkozni. Remélem segítettem ennek a jellemzően férfi szubkultúrának a megértéseben.
“A Férfihang.hu egy véleményszabadsághoz kifejezetten ragaszkodó vitafórum”
A Férfihang.hu ahhoz is ragaszkodik, hogy ideggyenge, ok nélkül őrjöngő, szakemberre szoruló egyéneknek homokozót biztosítson.
Ahhoz ragaszkodik a Férfihang, hogy bárkinek megszólalási lehetőséget biztosítson. Igaztalanul, batárságtalanul eltorzítod a valóságot. Hunn szövegei többször lettek moderálva. Nem csak azért, mert némely kirohanása tényleg ízléstelen, hanem azért is, mert egyébként meg megéri elválasztani az ocsút a búzától… Hunn néha bizony nem beszél hülyeségeket… Amit az incell jelenségről állít, az is megéri legalább a gondolkodást. Amíg nem lép át törvényi kereteket addig egyéni döntési szabadsága minden moderátori joggal rendelkező közreműködőnek (több mint fél tucat önkéntes), hogy kívánja moderálni vagy sem…
Nem tettem oda a végére, viszont ott van az elején. És a kommentem egy szava sem torzít a valóságon. Köpedelem ez a néhány fentebbi komment, te pedig az oldalára állsz, ahelyett hogy letörölnéd, és azzal magyarázod, hogy néhány korábbi kommentje már moderálva lett. Hunn néha bizony nem mesél hülyeségeket, de csakszi sem a néhány értelmes kommentje miatt lett kitiltva. Ez nem mentség.
És a feminista hülye picsáról, ill. a kurva anyádról nekem hamarabb ugrik be a barátságtalan jelző.
Igen, utóbb láttam, hogy felszínesen olvastam és az az “is” bizony az elején van, és közben azért módosítottam is a szöveget, miközben te már minden bizonnyal válaszodat írtad.
Ne haragudj, de el sem olvastam az összes fentit. Ha hiszed, ha nem, de nincs időm minden kommentet elolvasni, mindent észrevenni és mindenkivel megvívni. Én is leginkább csak szabadidős tevékenységként beszélgetek itt; és nem is a lap főállású moderátora, hanem a fejlesztője, az egyik társfőszerkesztője és egyik szerzője vagyok. Javaslom, hogy ha bárki lát valamit, amit moderálni kellene, akkor írjon levelet az info@ferfihang.hu címre, kérje le és küldje el a moderálandó komment címét (láncszem ikon a komment felett) és majd a moderációt végző önkéntesek foglalkoznak vele. Tudomásom szerint ilyen visszajelzés Hunn kommentjeivel kapcsolatban még egyetlen egy sem érkezett. (Szemben például X kitiltását követelő levelekkel és közreműködői üzenetekkel.) Amit én láttam, és úgy ítéltem meg hogy szükséges, azt a magam részéről moderáltam, például a lámpavasas kirohanásokat.
Egyébként a dologról lehet beszélgetni a ma esedékes olvasói találkozón is, mert tudomásom szerint lesz ott egy-két önkéntes moderátor is, sőt ajánlkozni is lehet moderátornak, szóval teljes mértékben teret nyerhet magának az olvasói közösség önszabályozása.
“Ne haragudj, de el sem olvastam az összes fentit. Ha hiszed, ha nem, de nincs időm minden kommentet elolvasni, mindent észrevenni és mindenkivel megvívni.”
Én egyáltalán nem haragszom. Azt írod el sem olvastad az összes fentit. Annáét meg igen? 4 napja van kinn az első alávaló kommentje, és inkább szólod le Annát. Mondjuk a többször módosított és finomított kommentből már nem ez jön át. Mindegy.
hunnak egy árva szó sem. Had garázdálkodjon tovább. Nehogy egy pillanatra is megzavarja ebben a végtelenül egoista hisztijében valaki. Tudod jól, és gondolom a moderátorok is, hogy kb. ő az egyetlen ember akit moderálni kell.
Egyébként köszönöm az infót, de távol áll tőlem a spicli mentalitás. Ha valakivel problémám van, azt itt fogom megírni hogy mindenki lássa, ezt tartom tisztességesnek, eddig is ezt tettem és nem kívánok ezen változtatni.
Szerintem meg rémeket látsz, előítéletes vagy és ebben lassan már Serial Sluttal is versenghetsz. Reszet Elekkel feltétlenül beszélgess el a moderáció problémájáról a találkozón, vele való egyeztetés után minden további nélkül lehetsz a lap egyik moderátora és máris nem rajtam kell számon kérned mindezt, annál inkább sem, mert jó esetben valójában semmi közöm nincs is hozzá. Egy olyan olvasói közösség, amely annyira jó társaság, hogy személyes találkozókon is beszélget egymással, biztosan meg tudja oldani, hogy saját magának tetsző módon moderálja a számára működtetett internetes fórumot.
Nem akarom rád kenni, ha nem te a reszortod a moderálás, akkor ne is vedd ezt az inget magadra. Vegye az, akinek igen. A találkozóra nem fogok tudni eljutni.
A Férfihang egy magyar Red Pill oldal. A magyar Manoszféra és a magyar Alt Right zászlóshajója, már ami a társadalmi kérdéseket illeti, de emellett kiváló csajozási tanácsokat is találhatunk itt, szóval úgy is mondhatnám, hogy az oldal a magyar Game kultúra szülőhelye is.
Kezdő és haladó reménybeli magyar Pick-Up Artistok ugyanúgy megtalálják itt a sikerhez vezető úthoz szükséges infót, mint a nem önkéntes cölibátusból, az Incel-lét szexuális nyomorából kitörni vágyó, megtört emberek. És nem csak a cikkek fontosak: a kommentelő férfiközösség támogató ereje is legalább annyira életbevágó.
Én az olvasók legutóbb említett csoportjához tartozom. Évtizedes Incel-létből és önsorsrontásból próbálok kitörni azzal, hogy követem a Férfihangon elhangzott jótanácsokat: törekedj arra, hogy önmagad legjobb verziójává válj, viselkedj és gondolkodj férfiasan, bátran ismerkedj és eszkalálj a számodra vonzó nőkkel.
Mégis, hogyan és MIÉRT kellene visszafogottan reagálnom arra, amikor egy támogató férfiközösség motiváló jótanácsai helyett azt találom itt, hogy bevallottan feminista nők azzal “biztatnak” a teljes női nem nevében, hogy feleslegesen erőlködök, hogy ne is próbálkozzak, mert nem fog változni semmi, mert a nők számára nem vagyok férfi, nem számítok férfinak, és nem is leszek az soha, csináljak bármit, ha cigánykerekeket hányok, akkor se???
Egy kicsit szélesebb optikával szemlélve a dolgot: mi egy olyan liberál-bolsevik világrend ellen megyünk, amely a halálunkat akarja. Feminizmus, Gender-kurzus, migráns-simogatás: mindezek ugyanannak az ember-ellenes, tömeggyilkos szisztémának a részei. Amely azt akarja, hogy mi mindannyian megdögöljünk, ti is, én is: magányosan, nyom nélkül, utódok nélkül. “White Genocide”, mond ez a kifejezés valakinek valamit? (Arról nem is beszélve, hogy ugyanennek a kultúrmarxista bandának a szülei-nagyszülei több, mint százmillió ártatlan embert legyilkoltak már a XX. század folyamán…)
Tényleg az lenne a legfontosabb, hogy vigyázzunk a nyelvünkre, nehogy azok az emberek, akik hivatásszerűen mindezt propagálják – akár a politikában, akár a médiában – vagy laikusként mindezt a halálkultúrát támogatják, mint például a saját bevallásuk szerint is feminista kommentelő nők itt, a Férfihangon – szóval nehogy ezek az emberek a posztjainkból valamiképp arra a következtetésre jussanak, hogy haragszunk rájuk? Hogy nem hagyjuk magunkat? Hogy készek vagyunk harcolni ellenük? Hogy nem vagyunk hajlandóak lefeküdni a sarokba, és a fal felé fordulva, sírdogálva várni a halált? Hogy ha fegyver lenne a kezünkben, akkor felelősségre vonnánk őket mindazért a szubverzióért és pusztításért, amit nap mint nap elkövetnek ellenünk, és nem bánnánk velük kesztyűs kézzel?
Annál, hogy az Incel-jelenség egyre tömegesebbé válik Magyarországon, valóban fontosabb lenne az, hogy a srácok nehogy csúnya dolgokat mondjanak csúnya szavakat használva az interneten???? “Angry White Men”, ezzel szoktak gúnyolni minket a libsik mostanában. Hát, vállalom. Ezek a mérges fehér férfiak már bejuttatták Trump-ot a Fehér Házba. Én mindaddig mérges leszek, amíg vissza nem állítjuk a Patriarchátust. És biztos, hogy lesz még egy-két olyan kommentem, amitől lesz, aki a szívéhez kap… De vajon tényleg nem lenne okom a haragra, vajon a haragom tényleg alaptalan lenne??? Kötve hiszem…
Naoo jó arc, hiányozna innen a humora.
Elhiszem, hogy ezzel a gondolattal nem vagyok egyedül, de az a bizonyos “mindenki” hol háborog, hol méltatlankodik? Erre utaló jelet én nem láttam, ezért hívtam fel rá a figyelmet. Engem nem karcolnak meg az ilyen Hunn-féle súlytalan sértegetések, de a portált nagyon támadhatóvá teszik. Pedig szerintem is szükség lenne speciálisan férfiak problémáival foglakozó erős civil szervezetekre, de ilyen nőgyűlölő retorikával ezeket a társadalom nem fogja elfogadni. Hasba lőtt terhes nők, az utcán válogatás nélkül megerőszakolt nők, levágott női fejek, a konyhához meztelenül odakötözött terhes nők, a háztartásbeliek paraziták, a dolgozó nők nélkülöznek minden nőiességet, a nők messze többsége aranyásó; buta, önző, döntésképtelen ösztönlény. Ha most erről írna cikket egy újságíró, vajh milyen képet mutatna a férfimozgalomról? Ha fel akarjátok vállalni a férfiak képviseletét, érdemes lenne ezeket a dolgokat is szem előtt tartani. Persze, a ti dolgokat, ha titeket ez nem zavar, engem meg pláne nem.
A feminizmus nem férfigyűlölő és nem társadalomellenes, én meg pláne nem vagyok az. :) Viszont lehetőséget teremtek arra, hogy a hozzászólásaimat megcáfoljátok – ha tudjátok-, és így az idetévedő idegeneknek és az oldal rendszeres látogatónak antifeminista nézetei ez által még inkább elmélyülhetnek. Szívesen! :) Én nem provokálok, hanem vitatkozom olyan dolgokkal, amivel nem értek egyet.
Az egyetemen többségében férfikkal tanultam, manapság többségében férfiakkal dolgozom. Tudom, hogyan vitatkoznak a férfiak. :) (Ja, és 18 éves koromig versenyszerűen sakkoztam, főként fiúk között, sőt felnőtt férficsapatban. )
Na ezért nem szeretnek sokan ezért a kis sunyi provokációkért.Persze egyedül vagy a hős zsándárk .Semmivel nem vagy különb attól aki kurvaanyázik.
Kicsit több tiszeletet neki, most már megbizott lett.
“Én pedig szintén a saját élettapasztalatomra építek: tizenévesen konkrétan nem láttam meg a férfit egy 10+ évvel idősebb emberben, sőt tapasztalatom szerin a kortársaim sem”
Elég sok nő elég sok férfiban igen, persze nem a kocsmapultot támasztó lepukkant alkeszekre kell gondolni. Sőt, apakomplexusosak is vannak.
“n speciel boldogult egyetemista éveimben messze nem azt tapasztaltam, hogy a fiatal srácoknak csak ötödének lett volna párja. ”
Gondolom nem műszaki felsőoktatási intézménybe jártál, én igen, és ott kb. ez volt az arány. Jellemzően a “Chad”-oknak volt csaja, nekünk többieknek ritkán. :) Pedig már viszonylag régen volt (internet sem nagyon volt még, nemhogy internetes “férfiszféra”, redpill stb.) Persze lehet, hogy ez más szakokon nem így volt. Vagy csak nem igazán foglalkoztál vele, hogy a számodra teljesen érdektelen srácoknak van-e valakije. :)
“Gondolom nem műszaki felsőoktatási intézménybe jártál, én igen, és ott kb. ez volt az arány.”
Miért? Csak karon belül lehet csajozni?
“Vagy csak nem igazán foglalkoztál vele, hogy a számodra teljesen érdektelen srácoknak van-e valakije. :)”
Téged érdekel, hogy a számodra érdektelen csajoknak van-e valakije? Mert én magasról szarom le őket.
Nem szűz és erkölcsi megfontolásból, neveltetése által nem kurva.Létező,létezhető variáció? Vagy ilyen nincs?
Persze, épp ezt akartam én is sugallni, hogy nem mindenkinél van ugyanott a léc. Van ilyen, csak nem gyakori.
A szexpiac az mindig ugyanolyan, nem függ társadalmi-szociális-gazdasági berendezkedéstől, csak épp a keretek meg a korlátok mennyisége és milyensége “változtatható”.
De a “jóparti” az minden kereten belül jóparti, a 0 pedig minden keretben 0.
Aha, a jó magasugró minden lécet átugrik, a kevésbé jó semelyiket sem.
De most kpmolyan, pont attól szexPIAC, hogy hatással van rá a mindenkori kereslet-kínálat.
Igen és az értékes:-fiatal-szép-egészséges-szülni képes stb. nő iránti kereslet kb 10x nagyobb. Minden korban, minden körülmény között.
Ahogyan az értékes:- potenciállal-vagyonnal-sikerrel-kiváló genetikával – átlagtól eltérően “(minél jobban elütő) elütő” stb.rendelkező férfiak iránt is 10x nagyobb a kereslet.
A keretek többek közt a fogamzásgátlás, a mobilitás és a jólét (mikro és makro “globalizáció”) valósága és büntetlen kiélhetősége, extrém mértékben megnövelte a nők “lehetőségeit” – mint a csecsemő kezébe adott éles borotva: “össze – vissza vagdossák magukat is meg környezetüket is.”
Divatozhatnak a dagadtakkal, a faszkörhintázó , kivénhedt szinglikkel, az alapvető ösztönöket ez nem igazán érdekli, viszont az ezzel egy időben szopóágra került férfiakat még pluszban sújtja a BluePill “kondicionálás”, ami minden korban megvolt, csak nem számított, mert nem tudtak ezzel a nők visszaélni, a korábban felsorolt merevebb keretek-“korlátok” miatt, viszont ez még most plusz ütésként tovább “kalapálja” a férfiakat és a “sok az eszkimó kevés a fóka” miatt kénytelenek jóval alább adni az igényeiket és jobban megalkudni, ami még plusz fruszráltságot-ellenállást eredményez.
De lehet itt álmokat kergetni mindkét nemnek, jó esetben időben felébrednek, még jobb esetben kiesnek a reprodukciós folyamatból.
Nem tudom, ez mennyire hiteles forrás:
https://www.femcafe.hu/cikkek/sztarok/meghan-markle-harry-hazassagi-szerzodes
Az ötödik hét vége még csak csak, de az ikreknél azért a hülyeség kiverte a biztosítékot:)
A strandon kezembe akadt egy Story magazin. Abban olvastam, hogy Meghan Markle az esküvője óta – tehát kevesebb mint egy év alatt – Forintra átváltva félmilliárdot költött ruhákra. Ki gondolta volna, hogy eszetlen költekezésbe fog kezdeni az új pozíciójában.
Azt is kielemezte az újság, hogy valószínűsíthetően Harry tőkejövedelme nem fedezi a költekezést fenntartható módon, a Diana hercegnőtől örökölt tartalékait kezdte felemészteni, hogy kiszolgálja a végtelenül értékes feleségének hipergámiáját. Ha így folytatják pár év alatt el fog adósodni, és akkor aztán garantált lesz a válás!
Harry, az ég szerelmére, térj észhez!
Nem ez volt a legokosabb döntése a fickónak, de hát nem egy észlény.
Szerintem is, itt egy olyan dolog lett nagyon is tudatosan és körültekintően a háttérhatalom által titkosszolgálati módszerekkel megszervezve amit kb 10 – 15 év múlva fogunk látni, amikor majd a herceg a politikai hatalom csúcsán lesz. Ezzel a házassággal fognak a femministák és a liberálsok példáulozni. De inlább nem megyek bele jobban. Hunnal és Kálmánnal értek egyet.