Nem felel meg az egyenlő bánásmód alkotmányos követelményének a hallgatói hitelszerződésről szóló kormányrendeletnek az a része, amely a diákhitel-tartozással rendelkező nőket jutalmazza – derül ki az alapvető jogok biztosának oldalán friss jelentéséből, írja a Napi.hu. Orbán Viktor kormányfő még tavaly májusban jelentette be, hogy a kétgyermekes nők tartozásának 50 százalékát, a háromgyermekesek teljes tartozását elengedik.
Székely László ombudsman szerint azonban nincs alkotmányos indoka annak, hogy a gyereket nevelő édesapa miért nem veheti igénybe a támogatást egyedülálló szülőként, szemben azzal az esettel, amikor az egyedülálló anyának jár ez a kedvezmény. “A jogalkotói mérlegelés eredménye nem felel meg az ésszerűség követelményének, hiszen a családok támogatása annak függvényében tér el, hogy melyik szülőnek van még vissza nem fizetett hallgatói hiteltartozása” – olvasható a jelentésben.
Az ombudsman álláspontja szerint az a megoldás felelne meg az egyenlő bánásmód követelményének, amely szerint ha az anyának már nincs vagy nem is volt tartozása, de az apának van, akkor az apa esetében is igényelhető legyen a támogatás. Székely László az örökbefogadás esetére is kitér a jelentésében. Úgy látja, a nő és a férfi közötti különbségtétel önkényes és indokolatlan, hiszen nemtől függetlenül azonos terhekkel jár együtt. Az ombudsman az alapjogi aggályok elhárítása érdekében felkérte Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterét, hogy úgy módosítsák a vonatkozó rendeletet, hogy a diákhitel törlesztésével kapcsolatos kedvezményeket valamennyi érintett család igényelhesse.
“2018. január 1-je óta 323 fő két gyermeket vállaló édesanya számára 222 400 000 forint összegben biztosítottunk 50 százalékos Diákhitel elengedést, míg 207 fő édesanyának 264 600 000 forint összegben engedtük el teljes Diákhitel tartozását, mivel három vagy annál több gyermeket vállalt” – közölte a Napi.hu-val Imre Zita, a Diákhitel Központ marketing és kommunikációs igazgatója, aki elmondta azt is, hogy összesen 105 ezer nő ügyfelük van.
A Diákhitel1 korábbi havi maximuma 50 ezer forint volt, ami 70 ezerre emelkedett, így egy tanévre 700 ezer forint kérhető. Míg korábban 40 éves korig lehetett diákhitelt igényelni, most már 45 éves korig van erre lehetőség. A 24.hu cikke szerint 2017-ben összesen 1940 Diákhitel1 és 209 Diákhitel2 ügyfélnek mondták fel szerződését a törlesztés elmaradása miatt. Ezzel a bedőlt diákhitelesek száma átlépte a 19 ezer főt. A diákhitelesek jó adósok közé tartoznak: csak az ügyfelek 8-10 százaléka nem törleszt időben.
A Diákhitel Központ adatai szerint 2017 végén a diákhitelek állománya meghaladta a 260 milliárd forintot. A konstrukció 2001-es indulása óta már közel 400 ezren éltek a diákhitel lehetőségével, a hitel kamata most sokkal jobb, mint a kezdéskor, amikor 14 százalék is volt.
Az adatok szerint a diákok 20-25 százaléka veszi fel a kizárólag képzési díjra fordítható diákhitelt, a Diákhitel2-t. Ennek a kamata már nulla százalékra csökkent. A szabadfelhasználású Diákhitel1 kamata pedig 2,3 százalék maradt, ezt a diákok 10-11 százaléka igényli. A diákhitelesek átlagosan 8 év alatt fizetik vissza a hitelüket a tanulmányok befejezését követően.
Ezek a diákhitelt elbulizták, elluxusolták.
Csak a szokásos “patriarchátus”… nincs itt semmi látnivaló.
Idézet az Alaptörvényünkből:
XV. cikk. (3) A nők és a férfiak egyenjogúak.
(5) * Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.
Hát igen, nehéz ezt eldönteni. Most a családokat védjük, amibe a férfiak is beletartoznak ? És akkor ez a kedvezmény jár a férfiaknak is. Vagy csak a nőket védjük ? Orbán szövegei szerint úgy tűnik, hogy elég csak a nőket védeni az intézkedésekkel. Vannak ezek a kirakat-jellegű dolgok, mint a gender szak bezárása, meg van a valóság: mint a 40 év utáni női nyugdíj meg ez a nőknek diákhitel elengedés téma is.
Igazság szerint ebből a felsorolásból a nőket ki kellene venni. Ha leszögezett egyenjogúság van férfi és nő között, akkor csak adott élethelyzetben lévő embereket védek (gyermeket nevelők, gyermekek, idősek, fogyatékkal élők, de ezeket nemüktől függetlenül.
“XV. cikk. (3) A nők és a férfiak egyenjogúak.
(5) * Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”
Ez nyilvánvaló paradoxon. Mondhatnának persze, hogy ez a szövegezés csak gesztus a nők felé, de ennél sokkal többről van szó. A férfiak jogai szisztematikusan háttérbe kerülnek a nők javára.
“Most a családokat védjük, amibe a férfiak is beletartoznak ? És akkor ez a kedvezmény jár a férfiaknak is. Vagy csak a nőket védjük ? Orbán szövegei szerint úgy tűnik, hogy elég csak a nőket védeni az intézkedésekkel. Vannak ezek a kirakat-jellegű dolgok, mint a gender szak bezárása, meg van a valóság: mint a 40 év utáni női nyugdíj meg ez a nőknek diákhitel elengedés téma is.”
Ebből minden szó igaz, de mondok én mást is: valahogy “elfelejtették” beletenni a feltételekbe, hogy nők is csak akkor vehetik igénybe, ha családban nevelik a gyerekeket. Magyarországon ma a gyerekek kb fele nem családban nevelkedik, pedig nyilvánvalóan ez lenne az érdekük. Meg persze az is pl, hogy váláskor tényleg ahhoz a szülőhöz kerüljenek, aki jobb feltételeket tud biztosítani (és ezt nem csak az anyagiakra értem, de arra is). Szóval bár a gyerekek, az idősek és a családok védelme is benne van az alaptörvény szövegezésében, mindezt felülírja a nők védelme.