A mosónők korán halnak. És az olajmunkás férfiak? (1.)

A közelmúltban megjelent rövid cikkemben ígértem, hogy pár szóval megemlékezhetünk arról a köztudott tényről is, hogy a férfiak átlagélettartama miért is lényegesen alacsonyabb a nőkénél. Természetesen messze-messze nem kívánok foglalkozni ennek minden összetevőjével, hiszen ez egy rendkívül komplex téma, hanem csak annak egyetlen szeletkéjével, amelyről sem a média, sem a politikus, sem a közgondolkodás nem szól és nem tud, illetve nem akar tudni pedig a legfontosabb. Ez pedig a férfiak tömeges mérgezése, melyről 1945 után az ipari társadalmak, különösen a szocialistalusta táborban, mérhetetlenül sokat, és elmondhatjuk, felettébb eredményesen dolgoztak.

A férfiak elsősorban nem (csak) azért élnek rövidebb ideig, mert pöcs lóg a lábuk között, és annak hormontermelő tartozéka is van (a lábbakkal rendelkező emlősök közül csak a hódnak nincs zacsija, a spermaszintézishez a testhőmérsékletnél kissé alacsonyabb hőfok kell, ezért hordják nemi belsőelválasztású mirigyüket az emlősök testen kívül, hogy ezt biztosítsák, de a cuki farágók vízhűtéssel oldják meg a dolgot, ezért nekik a golyók a hasüregben maradnak) : ez eleve predesztinálja őket a veszélyesebb és „gyorsabb” életre, de számos megbetegedésre is, hiszen a nők nemcsak prosztatarákot nem kapnak, de például vérzékenységet se. Nő viszonylag ritkán hal meg siklóernyőzés vagy maffialeszámolás közben, és a kigyulladó olajfúró szigeteken sem apácanövendékek vesztik életüket. Mióta világ a világ, a férfiak átlagélettartama mindig is alacsonyabb volt a nőkénél, AMENNYIBEN ki lehetett küszöbölni a szülési halálozást, amely a nők átlagélettartamát nagymértékben visszavetette. Különösen igaz ez a „modern” ipari társadalmakra, ahol a férfiak jobban elhasználódnak, mint elődeik pár száz évvel, legfeljebb nem mártják beléjük a kardot, ugyanakkor a női szervezet – lévén az átlag nő ma már nem hord ki 8-10-12 vagy még több terhességet, mint egy középkori asszony, amennyiben nem üt be neki egy akkor szinte kezelhetetlen (bábabravúr!) farfekvés, és messze-messze nem végez annyi fizikai munkát. Magyarországon manapság (2017) a férfiak átlagosan 72, a nők 79 évre számíthatnak, azaz, túl azon, hogy előbb mennek nyugdíjba (átlagosan) és később kezdenek dolgozni (átlagosan), (mert nagyobb számban járnak felsőoktatásba), még plusz kicsit több mint hét esztendőre is számíthatnak, mint József a fáraó gabonaraktárának ajtajában. Mellesleg az uniós átlag alig több mint öt év, ami a nemek élettartam-különbségét illeti, azaz ez a több mint hét év feltűnően magas, amit tekintve aligha vigasztaló, hogy Litvániában, Lettországban, Lengyelországban és Csehországban (ugye, feltűnő, hogy a volt keleti blokk legiparosodottabb régióról van szó? – már előre súgok…) még nagyobb a különbség, Litvániában pl. 10,5 év.

A közvélekedés azt tartja, hogy Magyarországon az emberek egészségi állapota rossz, az OECD országok között sereghajtók vagyunk. Na már most, ez a hölgyekre tulajdonképpen nem igaz, bár a spanyol nők átlag 85,5 évet élnek (ott, gyakorlatilag, folyamatosan borotválkozva), a magyar nők átlagélettartama az OECD középmezőnyében van, ellenben a férfiak esetén – igen! A magyar férfiak halálozási arányai – aligha árulok el ezzel államtitkot – riasztóbbak, mint egy devizahitelt lobogtató migráns. A férfiak fele nem éli meg a 67. életévét, a 40-60 éves férfiak halálozási mutatója európai összehasonlításban párját ritkító, max az oroszok és a belaruszok versenyeznek velünk, ha volna ilyen verseny. Jelenleg Magyarországon több 40-60 éves férfi hal meg, mint 1938-ban, amit nem kell kommentálni. (A 43’-as adatok, értelemszerűen, nem relevánsak :(. ). És még egy apróság: az Eurostat legfrissebb (2018.06.30.) jelentése szerint a magyar férfiak közül évente 17 000-en úgy halnak meg, hogy egyébként ha idejében szakszerű orvosi ellátásban részesültek volna – ez biztosan elkerülhető lett volna.

Amikor megszólal valaki mikrofon előtt, gyakorlatilag csakis a kincstári dumát hallgathatjuk, mindig megmagyarázzák, hogy ez stresszes és egészségtelen életmódnak, a helytelen táplálkozásnak, a dohányzásnak és az alkoholfogyasztásnak a következménye.

Ami persze, minimum féligazság, hiszen a csehek lényegesen több sör, a franciák sokkal több bort nyakalnak, mégse halnak bele, ha pedig stressz, a mozgásszegénység lenne az ok, nos, a nők között sokkal többen szednek antidepresszánst és többen állnak stressz és pszichés megbetegedés miatt kezelés alatt (igaz, ezt úgy magyarázzák, hogy a nő elmegy panaszkodni és dilidokihoz, míg a férfi állva szenved, és „eccercsak felbukik”) és az sem meglepő, hogy a nők nagy átlagban kevesebbet sportolnak, kevesebb fizikai munkát végeznek és nagyobb arányban elhízottak, mint férfiak. Én persze, nem vitatom, hogy ez a riasztóan magas halálozási arányszám, rossz egészségi állapot, a daganatos, a mozgásszervi, a szív-, és érrendszeri, emésztőszervi (máj) nagyon-nagyon sok tényező függvénye, de én kiemelném az elhallgatottat.

Ez pedig a krónikus, elsősorban ipari eredetű foglalkozási ártalmak, elsősorban krónikus mérgezések következményei, akik Magyarországon legkevesebb kétmillió, Európában legkevesebb ötvenmillió embert érintenek, enyhébb-súlyosabb mértékben. És ezek legalább hétnyolcada – férfi. Lévén, jellemzően ők dolgoztak ilyen munkakörökben. Ez főleg a volt KGST tagállamok iparosodottabb országait és régióit érintik.

Maradjunk – egyenlőre – idehaza. Magyarország 1939 előtt viszonylag kevéssé iparosodott ország volt, a szépséges versalliesi kastélyparkban álló budoárban aláírt nem egészen önkéntes szerződés alapján addig iparának és bányászatának jó részét is elvitte a bank 1920-ban. 1949-es fordulat után az akkori nagy bölcs vezér kiadta a jelszót, hogy legyünk a vas, az acél és a süket duma országa, és átvette a „fejlett szovjet ipar” minden bölcsességét, azaz az értelmetlen és igénytelen, energia-, és nyersanyagpazarló tömegtermelést. A földjüktől megfosztott parasztságot tömegesen hajtották be az ipari és építőipari munkahelyekre, ahol az ipari munkakultúra és szakképzettség nélküli emberek egy vak mesterlövész eredményességével és precizitásával dolgoztak. Az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek szocialista tömegipara hírből sem ismerte a foglalkozás-egészségügyet, legfeljebb papíron, de leginkább ott sem, és elképesztően környezetszennyezően, tűz-, és robbanásveszélyesen, valamint munkáspusztítóan dolgozott. Komplex dolog, hogy miért szenvedett rengeteg ember idült egészségkárosodást, többnyire krónikus mérgezést. Sok anyag veszélyességével – azbeszt, nikkel, biszfenolok, dioxin, ftalátok – nem is voltak akkoriban tisztába, másokét – benzol, arzén, azovegyületek – ismerték, de vagy alábecsülték, vagy fikarcnyit sem törődtek vele. Sem a műszaki kultúra, sem a technikai lehetőségek nem tették lehetővé a hatékony védelmet, a dolgozókat érő veszélyesanyag-terhelést vagy nem monitorozták, vagy tessék-lássék, vagy a kapott eredményekkel nem törődtek. Nem állt rendelkezésre automatikus folyamatirányítás, nem voltak intelligens vezérlőrendszerek, mindent „kézzel” kellett csinálni, a dolgozók nyitott technológiákban érintkeztek veszélyes anyagokkal, műszaki védelem nélkül. Védőeszköz, megfelelő munkaruházat vagy volt, vagy nem volt, mai szemmel nézve alacsony védőképességgel, de ezek használatát sem követelték meg, általában véve a technológiai-, és általános munkafegyelem (lásd: italozás) finoman szólva is laza volt a szocializmus éveiben. A közgondolkodást a „mit nekem” és a „nem mindegy?” uralta. Persze mindez nemcsak a foglalkozási ártalmak, hanem a munkabalesetek számát is magasan tartotta. A heveny munkabalesetek akkori, – erősen kozmetikázott! – száma is erősen beszédes, de azt legalább feljegyezték, mikor X vasúti saruzó elvtársat letarolta a mozdony, Y. favágó elvtársra rádőlt a fa, vagy Vályi Péter miniszter a diósgyőri acélgyárban gyakorlatilag csukafejest ugrott a kokillába, vagy egyel kevesebb műszak jött fel a várpalotai vagy a putnoki, edelényi bányából, mint amennyi lement, de hogy ki, mennyi, milyen mérget evett, és 20-30-40-50 évvel később miért halt meg ezért májdaganatban, hasnyálmirigy-daganatban, tüdőrákban, mezoteliomában (az azbeszt okozta speciális daganatos megbetegedés, ami nem a tüdőszövetben, hanem az azt kívülről borító mezothel sejthártyában keletkezik) , májsorvadásban, stb. ….azt nem írja a Szabad Nép. Sem.

Főleg azért, mert a hatvanas, hetvenes években krónikus mérgezést szenvedett emberek 15-25 évvel később, betegségük manifesztálódása után, gyakorlatilag 1985 után kezdtek tömegesen halni. Rákban, miegymásban. „Sok a rákos. Mer’ minden le van mérgezve. Mer’ méreggel etetnek minket, meg műkajákkal. Meg chemtrail.” – véli a hatelemis. Pedig jó helyen kapirgál, csak nem lehet neki megmagyarázni – úgysem hiszi el – hogy a mérget nem most eszi, hanem ötven éve ette. Most azt szenvedi meg, amit 40-50 éve csinál, „mikor még minden jó volt” „akkor még a fa is fából volt” „a szocializmusban nem volt ennyi beteg”. Mert hát olyan érthetetlen. Érthetetlen, hogyha beteszed az időzített bombát a kocsid alá, csak egy óra múlva robban, nem azonnal.

Érthetetlen, hogy Dezső bácsi miért nem élvezte egy hónapig se a nyugdíját, miért halt meg vastagbélrákban, mikor sosem dolgozott vegyszerrel, hiszen villanyszerelő volt. Holott Dezső bácsi, a hatvanas évek derekán oda-vissza villamosította az alföldi tanyákat, fiatal kezdő szerelőként, és úgy mászott a kátrányos villanypóznára, mint mókus a diófára, nem pedig vonagolva, mint a Sally művésznevű hölgy a táncosrúdra. Kezet nem mosott ebéd előtt, kátrányos kézzel szívta a füstszűrő nélküli munkást, mondván, van abban kátrány elég, ette kilószám a krezolt, a fenolt, a benzpirént a kátrányból, foggal blankolta a kadmium-sztearáttal lágyított és csúsztatott PVC szigetelésű alumíniumdrótot. Ne is beszéljünk a higanykapcsolókról. Volt ugyan védőkesztyű, de olyat a b.zik hordanak, meg minek is? Ki hallott még róla, hogy a kátrány mérgező? Hülyeség.

Érthetetlen, miért halt meg Feri bácsi májrákban, pedig legfeljebb napi egy fröccsöt ivott ivott, és vegyszerrel se dolgozott, rendes martinász volt és kohászmester. Hogy Feri bácsi az acélötvözés közben teli pofával szívta a króm-, és nikkelgőzt, és mikor az orra kifekélyesedett a sok krómtól, leöntötte az öntöde nevű sörözőben egy szódás kisfröccsel, és ment a telekre. Hogy légtérmérés? Légtérelemzés? Hogy elszívás? Hogy porleválasztás? Hogy respirátor? Ki halott ilyet az LKM-nél, hiszen a diósgyőri vasgyárban mindenki tudja, és Pataky Attila is azt énekli, hogy az LKM a „Lenin Kib.szott a Munkásokkal” rövidítése.

De hogy Laci bácsi is feldobta a negyvenhetes talpait, az az óriási ember, leukémiában, pedig semmi veszélyesnek nem ment a közelébe, hiszen „csak” postás volt, negyven évig a csomagokat hordta hátra a felvevőből a postagarázsba, az a medve méretű pasas, hogy aztán a kórházi ágyon negyvenhat kilóra fogyva csukják le a szemét 58 éves korában? Laci bácsi a posta autószerelő műhelye mellett járt át 40 évet, és szívta azt az oldószergőzt, benzingőzt, amit a szerelők (akik szintén nincsenek már életben) és a hetvenes, nyolcvanas években még bőven benzollal hígították az autófestéket, és az ólmos benzint használtak, és hogy kibukott a csontvelő, biztosan köze lehetett hozzá a napi nyolc órában szipákolt 20 mg/liter koncentrációjú benzolgőzt tartalmazó levegőnek.

És Béla bácsi? Ő gyár közelébe sem járt! Egész életet madárfüttyös faluban, téeszparasztként élte le, téesznyugdíjas lett. Sose ivott, sose cigizett. Mégis elvitte a hasnyálmirigyrák . Pedig Béla bácsi egész életében a földeken volt! – Igen, mert a földeken szórta a DDT-t, a hexaklór-ciklohexánt, az aldrint, a para-diklór-benzolt, meg ezekkel a rengeteg dioxint, biszfenolt, és persze a rettegett sárgamérget, a dinitro-orto-krezolt, amitől levélgomba, lisztharmat, fuzárium, levéltetű, drótféreg, almamoly mind megfekszik! ..Meg az is, aki permetezi…. Hiába szájmaszk, hiába kalap, ezek gyakorlatilag harcanyagok. Gyereke, unokája sem lesz egészséges, hiszen a dioxin nem válogat. Így készülnek a diszlexiás, autista, sajátos nevelési igényű gyerekek. Talán nem kellett volna a szülők, nagyszülők nemzedékét genetikailag kifejezetten károsító hatású anyagok tömegével terhelni.

Ne legyünk igazságtalanok. A környezetszennyezés ugyan az ipari forradalom kora óta közismert, és Britannia erdejeit és talaját már a XIX. század közepére letarolták, de olyan szinten, hogy 1871-ben egy yorkshire-i polgár tinta helyett a Calder folyó vizével írt levelet a tisztelt királyi tanácsnak, nem arról, hogy a víz mennyire kristálytiszta. Én ezt 1988-ban a Szinva vizével is meg tudtam csinálni (ma pisztrángot lehet fogni benne!!!). Hol vannak már a régi szép idők, mikor 1306-ban Londonban Edward király, a nyakigláb (1273-as) rendelete alapján nemcsak a walesi énekeseket grillezték, hanem város légszennyezőit is felakasztották! Magyarország csak a hatvanas évek végére jutott el arra a szintre, hogy folyói halottak, Balatonja foszfáttól eutrofizált, összes talajvize nitrátos és ihatatlan legyen. Nagy dicsőség, de meg kell jegyzeni, hogy ezt globálisan mindenki megcsinálta, és a legkínosabb, hogy a buliba később beszállók semmivel sem bizonyultak okosabbaknak azoknál, akik a hülyék bátorságával első körben már lemérgezték földjüket és lakosságukat, sőt!

(folytatjuk)