Férfihang.hu

Internetes társkeresés: a nők 18, a férfiak 50 évesen a legkívánatosabbak

A nagyravágyás, a tömör üzenetek és a türelem az online randizás szentháromsága – ez derül ki a Science Advances című folyóiratban megjelent tanulmányból, amelyet a Qubit.hu szemlézett. A vizsgálatot a Michigani Egyetem kutatói végeztek egy meg nem nevezett népszerű, ingyenes online társkereső oldalon, ahol több mint 186.000 heteroszexuális férfi és nő párválasztási szokásait figyelték meg. A demográfiailag sokszínű mintát négy amerikai nagyváros (New York, Boston, Chicago, Seattle) lakossága szolgáltatta, a kutatók pedig egyetlen hónap (2014. január) üzenetterméséhez férhettek hozzá, természetesen anonim módon.

A kutatás több olyan jelenséget is igazolt, amelyek legendák és tapasztalatok alapján eddig is sejthetők voltak. „A heteroszexuális online társkeresés alapvető igazsága, hogy az esetek nagy többségében a férfiak veszik fel először a kapcsolatot – az adataink szerint több mint 80 százalékban férfiak küldték az első üzenetet” – írja a tanulmány, miközben az is bizonyosságot nyert, hogy „a nők nagyon szelektíven válaszolnak a férfiak üzeneteire – az átlagos válaszadási arány kevesebb mint 20 százalék volt”.

A kutatók a Google-kereséseknél is használt PageRank algoritmus segítségével állítottak fel az adatokból egy kívánatossági (desirability) rangsort, amelyen két kritérium alapján helyezték el a társkereső felhasználókat. Annál feljebb került valaki a listán, minél több kívánatos felhasználó írt neki és minél több kívánatos felhasználó válaszolt, amikor ő írt nekik.

A kutatást vezető Elizabeth Brunch, a Michigani Egyetem szociológusa szerint egyértelmű faji és nemi sztereotípiákra is sikerült rámutatni, a két legnagyobb kívánatossági mutatóval ugyanis a fehér férfiak és az ázsiai nők rendelkeztek, míg a legkisebbel a fekete nők. „Az ázsiai konnotációja nőnemű, ezért az ázsiai nők piacképessége sokkal nagyobb, mint az ázsiai férfiaké. A fekete férfiak és nők esetében pont ennek a fordítottja igaz” – mondta Brunch az Atlanticnek. Igaz a vizsgált oldal felhasználói 70 százalékban fehérek, így az ő preferenciáikat mutatják leginkább az adatok.

A férfi középkorúan és iskolázottan, a nő fiatalon és nem túl nagy végzettséggel kelendő

A nemek közötti kívánatosság megoszlása a kutatás egyik legszembetűnőbb eredménye: míg a férfiaknál az 50 éves kornál csúcsosodik a mutató, addig a nők esetében 18 éves kortól kezdve folyamatosan csökken. Brunch szerint azt eddig is tudni lehetett, hogy az idősebb nőknek van a legnehezebb dolguk a párkeresésben, így azon jobban megdöbbent, hogy a férfiaknál milyen kevés a különbség a kívánatossági mutató felső és alsó pontja között, miközben a nőknél óriási a zuhanás.

Emellett az iskolázottság terén is óriási a különbség a férfiak és a nők társkeresési szokásai között. A kutatás szerint egy férfi annál kívánatosabb, minél magasabb végzettséggel rendelkezik, vagyis egészen a posztgraduális végzettségig felfelé ível a mutató, eközben a nőknél az alapfokú diploma jelenti a kívánatossági csúcsot, az annál iskolázottabb nőket már kevésbé keresik fel.

Az is kiderült, hogy az emberek általában el tudják helyezni magukat a hierarchiában, ugyanis nagy átlagban a velük körülbelül azonos kívánatossági mutatóval rendelkező felhasználókra írtak rá a vizsgált időszakban. De Brunch nem véletlenül nevezi optimista realizmusnak a társkereső oldalakon tapasztalt viselkedést, ugyanis a férfiak és a nők többsége (a vizsgált felhasználók legalább háromnegyede) is előszeretettel próbálkozott be a hierarchiában nála jóval magasabban álló felhasználóknál, míg alacsonyabb szintre jóformán senki sem lőtt.

Kitartónak kell lenni, de hosszú szöveget csak a nők írjanak

Nem érdemes azonban arra várni, hogy majd az egyetlen, tökéletes kiszemelt válaszol a megkeresésre, a kutatást vezető szociológus szerint ugyanis „a válaszadási arány egy átlagos üzenetre 0 és 10 százalék között van”. A szintén az Atlanticnek nyilatkozó szociológiaprofesszor, a Stanford Egyetemen oktató Michael Rosenfeld így Brunch tanácsát osztja: az óriási választék miatt a kitartás és a türelem mindennél fontosabb az online társkeresésben, de a nagy számok törvénye alapján ez idővel kifizetődik.

A konkrét felszedős szövegeket a kutatók meghagyják a bloggereknek, de kvantitatív adatokkal az üzenetek hatásáról is tudtak újat mondani: míg a férfiaknál általában nem számít, milyen hosszú üzeneteket írnak (kivéve Seattle-ben, de ennek okát még a tanulmány készítői sem tudták megmagyarázni), a rangsorban alacsonyabb helyet elfoglaló nők nagyobb eséllyel indulnak a kiszemeltjeiknél, ha hosszabb fogalmazással készülnek. A tartalmat tekintve pedig általánosságban elmondható, hogy a pozitív szavak sem hatnak a magasabb kívánatossági mutatóval rendelkező társjelöltekre.

5 votes, average: 4,00 out of 55 votes, average: 4,00 out of 55 votes, average: 4,00 out of 55 votes, average: 4,00 out of 55 votes, average: 4,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 4,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu

35
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
7 Egyéni hozzászólás
28 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
17 Hozzászólások szerzői
wittukindTelek ZoltánAlter EgoUPongiArt Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

Ezek a megállapítások csakis a véletlenek összjátéka lehet:) 31-es számú “versenyző” ki fog térni a hitéből:)

31Anna
Olvasó
31Anna

Csak nem rám célzol? :) Ha már megszólíttattam, válaszolok, bár ebben a cikkben a statisztikai adatok nyilvánvalóan hiányosak.

Mellesleg a statisztika azt támasztja alá, amit én tapasztalatként leírtam. :)

A nők az életkorban hozzájuk illő férfiaknál kezdeményeztek, ezért kiegyensúlyozott a férfiak “kívánatossági sorrendje”. :) A férfiak viszont jellemzően a kifejezetten fiatal nőknek küldtek üzenetet, tekintet nélkül a saját korukra, nem csoda, hogy többségüket válaszra sem méltatták. Miből feltételezed, hogy az 50-es úriembereknek tizenévesek udvaroltak?
Gondolod, hogy a tizenéves hölgyek találnak nehezebben párt maguknak, ők szorulnak életkori megoszlásban leginkább netes társkeresésre elsősorban, és ők kezdeményeznek középkorú uraknál?

Nem csoda, hogy a férfiak és a nők többsége is hoppon marad a társkereső portálokon.

Marcell
Olvasó
Marcell

Nem éppen azt támasztja alá, inkább azt, hogy sok a sugar daddy-t kereső golddigger nő ezeken a szájtokon, különben miért hozta volna ki az 50-es és (feltételezhetően) jómódú férfiakat a legkívánatosabbnak? Ha nem kaptak volna válaszokat, akkor nem jött volna ki ez az eredmény. Ez csak úgy jöhetett ki, hogy a legkívánatosabb, legtöbb üzenetet kapó fiatal nők közül ezek több választ kaptak valamivel, mint más férfiak, vagy éppen azok írtak rájuk elsőként, ugyanis ezt vette figyelembe a mérés, nem csak azt, hogy kik mennyi üzenetet kapnak.

31Anna
Olvasó
31Anna

Vagy azt támasztja alá, hogy sok a 35-50 év közötti nő, aki úgy gondolja, hogy egy 50 év körüli férfi illik hozzá korban. Az 50 éves férfi meg úgy gondolja, hozzá egy tizen-, huszonéves illik. Aztán csodálkoznak, hogy alig kap valaki választ. Mellesleg a férfiak tetszési görbéje nagyon kiegyensúlyozott, nem szignifikáns az 50-esek előnye.

Ezért írtam, hogy hiányos az információ. Valószínűleg vizsgálták az adatbázisban szerelők életkorát is, és azt is, hogy életkor szerint ki kit szólított meg, mert úgy van értelme az egésznek. Csak az valamiért nem szerepel a cikkben.

Na látjátok, ha ezt a statisztikát gender szakosok készítették volna, nem lenne ennyire hiányos! :)

UPongi
Olvasó
UPongi

Már itt is kezd olyan érzésem lenni, mint a rajtakapott feleség viccben: “Drágám, most akkor nekem hiszel, vagy a saját szemednek?”

Alter Ego
Szerkesztő

És ha egy RedPill elemző értelmezi, akkor meg mindez nem csak annyit jelent, hogy “sok a sugar daddy-t kereső golddigger nő ezeken a szájtokon”, hanem egyenesen azt, hogy kifejezetten sok a sugar daddy-t kereső golddigger általában a nők között. – Na ettől persze azonnal agybajt kap a feminista genderkutató… És persze sietve meg is magyarázza, hogy mindez nem a női számítás, hanem kizárólag “férfiprivilégiumok” és a “hegemón maszkulinitás” miatt van így… És természetesen ezek ellen kell fellépni és semmiképp sem a gusztustalan női számítás ellen… Már csak azért sem, mert az szegény áldozat nőktől elvonná az elvárható megélhetési biztonságot… – Lásd csak be Anna, nagyon is értünk mi itt titeket! Sőt még jobban is, mint ti önmagatokat.

Marcell
Olvasó
Marcell

A cikk szerint a PageRank algoritmust használták, tehát nem csak az számított, hogy kinek hányan válaszoltak, hanem a válaszolók “rangja” is.

common man
Olvasó
common man

Az is kiderült, hogy az emberek általában el tudják helyezni magukat a hierarchiában, ugyanis nagy átlagban a velük körülbelül azonos kívánatossági mutatóval rendelkező felhasználókra írtak rá a vizsgált időszakban.” Ha megnézed a grafikont a férfi átlag kívánatossági rangsort 0,45-0,55 kb 0,5 az ehhez az értékhez tartozó nők 30-32 évesek.Nyilván bepróbálkozhattak 18 éves csajoknál is ezért ott magasabb az érték de a 40-30 vagy az 50-35 teljesen normális és reális férfi nő párosítás.

31Anna
Olvasó
31Anna

Írtam egy kommentet a másik cikk alatt arról, hogy én tizenéves koromban nem láttam meg egy 40 év körüli emberben a férfit, és szerintem a kortársaim sem. Volt, aki ezzel nem értett egyet, azért örömködött a fenti hozzászóló, mert szerinte ez a grafikon ellentmond az általam írt tapasztalatnak. Szerintem meg épp, hogy alátámasztja.

common man
Olvasó
common man

Akkor ez a sugárdeddi jelenség vagy mi az csak kitaláció valami filmestől?

Flo
Olvasó
Flo

“a férfiaknál általában nem számít, milyen hosszú üzeneteket írnak…”

De a diagram számozása 0-tól kezdődik. Nyelv – kultúra – és véleményfüggő, hogy a lehető legrövidebb szöveges üzenet hány szavas, de szerény véleményem szerint hosszabb kell, hogy legyen, mint 0 szó.

Még valami: lám, azért még mindig a fehér férfi a legnépszerűbb, nők között viszont (ha hihetünk az adatsornak) szinte mindegy, milyen a bőrszín, csak a néger nő nem kelendő.

Aldo
Újságíró

Ahogy kinéz egy original néger nő, nem csodálom, hogy Afrikában sok férfi a majmokat dugta meg, elterjesztve az AIDS-et.
De a cikk szerint a megkérdezettek döntő többsége is fehér és a saját fajtájukat preferálják. Ez azért mégis jó hír.

Naooo
Olvasó
Naooo

Az édszet laborban tenyésztették ki amcsiba.

Aldo
Újságíró

Ha azért tenyésztették ki, hogy a négereket kipusztítsák, akkor elég hanyag munkát végeztek.

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Na akkor már a 80-20 as szabály sem pontos már, hanem 85-15 van már helyette! Haladun haladunk az esélyek egyre nagyobbak javuló tendencián vagyunk csak így tovább! ;) Akik vannak nők manapság társkeresőkön annak 90% a teljesen agyhalott már ránézésre is töbségüknek a homlokára is rá van írva hogy kell neki egy masszív eltartó aki csilli villi életet biztosít neki és pujájának!

Aldo
Újságíró

Nemtől függetlenül a társkeresők felhasználónak döntő többsége selejt. Antiszociális, depressziós, megkeseredett, reális önként nélküli szerencsétlenek, akik ideálokat üldöznek.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez általánosságban is igaz a ma embere legtöbbjére.

rumospiskóta
Újságíró

Aldo : gondolom “reális önkép” -et akartál írni. Amúgy a megállapításod helyessége miatt nem járok ilyen helyekre : szomorúan látnám be a saját selejtességemet.

Aldo
Újságíró

Igen, azt akartam.

Tuzliliom
Olvasó
Tuzliliom

Minden fórum olyan, amilyenné a felhasználói teszik. Engem megdöbbentett ez a látlelet a korról, és a mindennemű törekvés hiánya, hogy ne ezt a bizit állítsuk ki magunkról. Sőt, még a közbeszédben terjed is, hogy mert az olyan… Talán mi vagyunk olyanok, túlnyomó többségében, sajnos.

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

Az ember nem tudja eldönteni lassan, hogy sírjon vagy nevessen?:)

http://www.origo.hu/nagyvilag/20180816-nem-talalt-pasit-megtevesztes-miatt-beperelte-a-tarskereso-oldalt-es-nyert.html

Arra külön kíváncsi lennék, hogy a bírság mit ítélne azoknak a férfiaknak, akik ugyanilyen indokkal fordulnának bírósághoz, úgy, hogy a társkeresőkön a 80-20%-os a az arány a férfiak és a nők számát illetően.

Reszet Elek
Szerkesztő

Nyomorult golddigger visszakapja a pénzét mert sikertelen volt a próbálkozás más lenyúlására. Agyrém!

common man
Olvasó
common man

Szerintem jogos volt a reklamáció elég sok pénzt fizetett és az igényeit is nyíltan jelezte.Ami a nagy baj ,hogy fordítva szinte az összes férfi perelhetne.Nem tudom volt-e valaha ilyen per vagy egy férfi kiállna-e ilyennel a nyilvánosság elé?

Aldo
Újságíró

Mivel ezzel az üggyel precedenst teremtett itt a lehetőség, hogy a férfiak is pereljenek.

Kalman
Újságíró

Mekkora vén golddigger már :-) Három gyerekkel kifinomult úriember pénzügyi vezetőt keres, aki szeret utazgatni.

Jó én kifinomult éppen nem vagyok, de ilyen kvalitásokkal nem 47 éves elvált nyanyákat hajtanék az tuti. LOL

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

És még akar egy negyedik gyereket!

common man
Olvasó
common man

És ha úgy nézne ki mint a volt feleséged? Lehet ,ő is arra gondolt valakinek pont ő lesz a nagy ő.Lehet az 69 éves is.Félreértés ne essék az első reakcióm nekem is ez volt:****** *** * ***** ******! Szerk:összekevertelek bocs.

Aldo
Újságíró

“A 47 éves, elvált Burkinek már három gyereke van,”
Mulatságos, amikor a több hete lejárt, megromlott halkonzerv kaviárnak képzeli magát. Igazi többszörösen selejtes áru, amint levesznek a polcról és kidobnak a szemétbe, mert oda való.

“2013-ban regisztrált a társkereső oldalon azzal a reménnyel, hogy itt megtalálja álmai férfiját, leendő gyermeke apját. “
Hova a francba akar még szülni? Vagy szerinte akkora buli egy retardált roncsot a világrabaszni, akit aztán 24 évesen is lehet pelenkázni?

“Az oldal regisztrációs díja igen drága, 12 600 font, azaz több mint 4 millió forint volt.”
Ha ennyi pénzt képes elszórni egy regisztrációra, akkor minek neki pasi? Vagy egy balek kell, aki finanszírozza a szórakozását? Gondolom ezt a 4 millió forintot is pár kizsigerelt ex férj dobta össze.

“Azt azonban a bíró is elismerte, hogy a nő elvárásai nem voltak szerények.”
Akkor miért nem utasította el a keresetet a picsába? Talán a kedves bíró (nő?) is regisztrált?

“Egy olyan kifinomult úriembert keresett, aki lehetőleg a pénzügyi szektorban dolgozik, gazdagon él és nyitott a külföldi utazásokra. Fontos volt még, hogy akarjon gyereket, mivel Burki mindig is arról álmodott, hogy négy gyereke lesz.”
Meg legyen legalább 185 centi, egy Brad Pittbe oldott George Cloony keverék, izmos, képes legyen ötpercenként komplett személyiséget váltani: az egyik percen legyen egy tahó seggfej, aki megalázza, mert az izgi, majd legyen egy kedves aranyos romantikus jófiúcska, aki virággal pitizik neki és a kívánságait lesi. De legfőképp legyen hajlandó házassági vagyonjogi szerződés nélkül házasodni. Megint megkérdezem, hogy 47 évesen, hova akar szülni? Ez nem pofátlan kívánság, hanem sci-fi.

“Lemarc Thomas, a Seventy Thirty vezérigazgatója szerint elég olyan gazdag férfi volt akkor az oldalon, akik megfeletek Burki elvárásainak.”
De még ez sem volt elég.

“Ezzel szemben a bíró szerint akkor 100 férfi felhasználó volt aktív, ami nem volt elegendő ahhoz, hogy a nőnek legyen esélye olyan párt találni, aki az igényeinek megfelel. “
Akkor mégis mennyi felhasználó szükséges? 10000? 100000?

“Ha tudta volna a felhasználók pontos számát, nem regisztrált volna az oldalon, a cégnek pedig tudnia kellett, hogy hamis látszatot kelt.”
De gondolom rengeteg olyan felhasználó van, aki 100 aktív tagból is képes választani.

“Az ítélet szerint Burkinek vissza kell kapnia a tagdíját, és további 500 fontot az okozott lelki sérelmekért.”
Az ilyeneknek nincs lelkük.

” Ugyanakkor a társkereső oldalnak 5000 fontot ítélt meg rágalomért, egy Burki által 2016-ban írt Google-kritika miatt. Richard Parkes bíró szerint ugyanis a cég alapvetően nem tisztességtelenül működik, csak abban az időben nem volt elég aktív férfi felhasználójuk.”
Megint a víz a hülye, mert a kacsa nem tud úszni. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogyha egy férfi perelt volna ugyanezen okokból, mennyi idő alatt lett volna kiröhögve.

Art
Olvasó
Art

Azért nézzük már meg jobban ezt a kívánatossági grafikont, főleg a női felét:

http://www.ferfihang.hu/wp-content/uploads/2018/08/kivanatossagi-rangsor.jpeg

Vegyük észre, hogy a grafikon eleje a 18 évnél le van vágva, valószínűleg politikai, vagy khm… bűnügyi okokból. Némi extrapolációval rájöhetünk, hogy a 14-16 éves nők még ennél is kívánatosabbak, aztán onnan megállás nélkül csak a lejtő van (kivéve a New York-i öregasszonyokat, amit nem értek).

Ajánlom ezt azoknak a hölgyeknek a figyelmébe, akiknek 35-40 évük körül válik világossá, hogy végleg kiestek a pixisből, és erre nemhogy szerényebbre vennék a figurát, hanem óriási pofával acsarkodva nekiesnek a férfiaknak, hogy hogy merészelik ezt:)

Telek Zoltán
Újságíró

Nézem itt a sok találgatást az okokról……. Az ok rendkívül egyszerű. Ha egy társkeresőn van 27.200 nő összesen, abból 16-35 év közé esik 5.200 nő átlagosan. 22.000 nő tehát 35 év fölötti, míg 5.200 nő van az alatt. 35 és a halál közötti életkorú nők fő keresleti célpontja az 50 körüli férfi, mert az jó lehet a 35 évesnek is meg a 75 évesnek is, meg mindenkinek, aki közte van. A családot akaró, az időből lassan kifutó 35 évesnek még erős kompromisszum az 50 körüli férfi, a 65 évesnek meg főnyeremény. 30 alatt, de most már inkább 35 alatt meg még nem akarnak kompromisszumot kötni, “kompromisszumos” férfival nem akarnak együtt élni, feleségül menni. Ha te egy társkeresőn 50 körüli férfi vagy, akkor elvileg 22.000 életkorilag elérhető (35+) nő van ott, így nekik írogatva sok válaszlevelet fogsz kapni, a “rendszer” “népszerűnek” fog mérni. Ha valaki a még válogatási helyzetben lévő 16-35 közötti korosztálynak írogat, ott alacsony lesz a válaszlevelek száma, de eleve csak 5.200 főnek lehet írni. Így ha egy 35 éves férfi csak 16-35 év közötti nőknek írogat (azok 5.200-an vannak és még válogatnak is) akkor nagy ritkán kap csak választ, azt a “rendszer” népszerűtlennek jelzi. Míg ha valaki 50 körüli férfiként 35 és a halál közötti nőknek írogat, azok 22.000-en vannak és jó eséllyel visszaírnak és kész is a népszerűség. Kérdés, hogy kinek kell ez a “népszerűség” ?

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

Kérdés, hogy kinek kell ez a “népszerűség” ?

Azoknak a nőknek, akik ösztönszinten azokhoz vonzódnak, akik másoknak (is) kellenek. A nő népszerűsége nem dob a szexpiaci értékén, egy ponton túl inkáb ront, nagyon sokat, minél nagyobb a “híre”.
A férfi népszerűsége mindig emeli a szexpiaci értékét, ennyire egyszerű.
Amúgy meg felvázoltál egy sikeres stratégiát az 50 körüli férfi számára, ha elég népszerű, akkor lennébb is válogathat, mert a “csillogó üveggolyók” mindig babonázólag hatnak a nőkre:)

Telek Zoltán
Újságíró

Nem vázoltam fel semmiféle sikeres stratégiát az 50 körüli férfi számára. Te statisztikai adatokat értelmezel félre. Én egyszerű statisztikai elemzést végeztem a mért adatok alapján. Attól, hogy a társkeresőkön lévő 50 körüli férfiak általában reálisan mérik fel az esélyeiket, leginkább a 40+ os nőknek írnak, akiktől sok választ is kapnak és jó a statisztikájuk, még nem népszerűek a 18 éves lányok között és azok nem esnek térdre előttük. Az “élet császárai” azok, akikkel a 18 éves nők összeállnak vonzerejük csúcspontján. És ezek között már ritka az 50 körüli férfi, nem pénzközpontú kapcsolat max. valami híres, jóképű színésznek, énekesnek jöhet össze 50 évesen 18 éves nővel. Attól hogy valaki 50 évesen pénzel egy 18 éves nőt, az nem az élet császára, hanem csak egy szerencsétlen balek, akit “megfej” egy pénzéhes nő. Javasolom neked, hogy próbáld értelmezni a valóságot, mert egy 50 éves férfinak még nem kell eltemetnie magát, de már nem érdemes versenyeznie a 18 éves nőkért. Neki céljaitól függően (szabadidőpartnert akar már csak, esetleg belefér még a családalapítás) kell nőt keresnie, ezt pedig alapvetően az adott nő életkora (40 alatt van-e még) és a nő gyerekeinek a száma befolyásolja.

CurioSophus
Olvasó
CurioSophus

Objektív tény, hogy ha magas a statisztikája(=sok nő által keresett!) egy férfinak, az azt jelenti, hogy a nők által keresett-(és mivel nincs az benne , hogy melyik korosztályból kerülnek ki, így az nem ront ezen a pozitívumon:) , ennek következtében hamarabb “megállnak” neki a nők, kortól függetlenül. Én csak ennyit állítottam.
Az, amiket te még hozzáfűztél, javasoltál, meg levezettél, az ettől a ténytől független dolgok, lehet velejárója is de nincs összefüggésben.
Én csak annyit állítottam, hogy 50 körüli férfi , da a 40, 30 stb. is, ha fel tudja “tornázni”a népszerűségét, és te erre adtál egy jó receptet, akkor jobb helyzetben van, mintha 0 népszerűséggel próbálkozna, akár fiatalabb női korosztállynál, ennyi.

Marcell
Olvasó
Marcell

Ha jól értem a statisztika figyelembe vette a válaszolók népszerűségét is, a népszerűek pedig a fiatal nők.

wittukind
Olvasó
wittukind

Azt a mindenit, hogy miről maradok én le….de azért se költözök Seattle-be ezér….