Sosem gondoltam volna, hogy a legnagyobb mémgyárosok, korunk trénerei, pszichopatái, lelki zsarnokai és kufárjai, mint Szabó Péter, Oravecz Nóra, Fodor Ákos – hogy tényleg csak a legnagyobbakat említsem – eltörpülnek majd egyszer valaki mögött. Az alábbi képet egy hölgy készíthette. Abból gondolom, hogy hölgy, mert a képen Apa van megszólítva, és a hagyományos, boldog családot ábrázolja. S abból, hogy a szebbik nem előszeretettel használja, fogyasztja a virtuális világ efféle termékeit, s képzi belőlük saját lelkének vetítővásznát, projekciós felületét. Persze, mi férfiak is használunk, fogyasztunk mémeket, elröhögcsélünk rajtuk, s a „pasi-mémek” messziről felismerhetők, és összetéveszthetetlenek.
Szóval, a boldog család sétál a tengerparton. A Nap süt, meleg, sós illatú szél fúj. Mindenki makulátlan, tökéletes, és boldog. A kérdés, ami a legtöbb elvált apát foglalkoztatja: hogyan tehetek a legtöbbet a gyermekeimért, hőseink talpa alatt kerül megválaszolásra. Elvált apaként mire gondolna legtöbbünk? Hogyan tehetnénk a legtöbbet gyermekeinkért? Akik nyilván az édesanyjukkal élnek, mert nincs az a bíró, aki az átlagszituban Apának ítél. De legalábbis igen ritka esetben. Elég sokat beszélgetek elvált apákkal, a társadalom legkülönbözőbb szegmenseiből. Általában úgy lehetne összegezni a választ: minél jobb kereseti viszonyaim legyenek, hogy a gyermekeket – érthető okoknál fogva nem az anyjukat- tudjam támogatni, megadhassak nekik mindent. Akár a magániskolától a zenetanáron át a sportkarrierig, amire épp szükség van. Mindemellett megfelelően rugalmas munkaidő- és magánéleti időbeosztással gazdálkodjak, hogy ha szükséges, azonnal a gyermekek mellett lehessek. Hogy jelen lehessek az életükben. Csak pár sztereotip példa: ott lehessek a fiamnál, ha verekedett és botrány tört ki vagy megsérült, vagy ha meccsen játszik. Vagy kéri. Ott lehessek a lányom minden koncertjén, vagy ha bánata van. Vagy ha utánam sír. Az a félelmünk, ha nem tudunk jelen lenni, kvázi meghaltunk. A számukra. Hogy onnantól már pusztán csak erőforrás vagyunk, lapátoljuk a GDP-t, amíg elkaparnak. Ezt a belénk csontosodott félelmet talán sosem lehet levetkőzni. Legfeljebb enyhül, ha már felnőttek, és kirepültek.
Nos, amint a képen látjuk, nem így van! Az a legtöbb ha szeretem: Anyát! Értjük? A válásoknak ezer és egy oka van. De az most mindegy. Az is mindegy, hogy Apa például szoknyabolond volt, és a szó szerint félrekúrta a házasságát. Mint ahogy az is, hogy Apa erőforrásai egyszer csak kevesek lettek. Mint vöröshagymában a proletáröntudat. Elhalasztott kocsicsere, elmaradt horvátországi nyaralás, állami iskola, vagy egyszerűen csak nem volt elég pénz ahhoz, hogy kiköltözzünk abba a csinos, divatos lakóparkba – negyvenmillióért.
De ez van, megszületett a bírói ítélet. Láthatás, kötelezettségek, jogok, és a többi. Apa megy, újrakezd. Mert újrakezd. Odaadja a házat, kocsit, pulikutyát és berendezné a saját életét. Dolgozik, és igyekszik a fenti két elvárásnak megfelelően egyensúlyozni. Ekkor azonban bejelentkezik valaki azért az egy dologért, amije még maradt. Persze, elmantrázza minden reggel Apa, hogy nem is olyan rossz egyedül, s lám, milyen szépen halad. Hiszen már van bútor az albérletben, és talán nyárra összejön a pénz egy balatoni apás nyaralásfélére is. Apa húspiaci értéke nagyjából a banánköztársaságok gazdasági potenciáljával egyenlő, úgyhogy a szerelmi élet újrakezdésére úgy gondol, mint az Eurojackpot-főnyeremény lehetőségére. Csak élne. Ép pszichével, lelkivilággal. Na, még mit nem!
Anya bejelentkezett még egy dologért: Apa a jövőbe vetett reményéért. Apa, szeress engem! Pontosabban: Apa, engem szeress! Mert akkor tehetsz a legtöbbet. Vagyis: ami ezen kívül esik, az túró. Azok gombok, fa garasok. Persze, ne úgy szeress, ahogy férj a feleséget, nem úgy, ahogy a rántott húst, nem is úgy, mint anyádat, hanem úgy, ahogy Én, Anya akarom! Aztán majd Én, Anya, majd megálmodom, hogy mikor, melyik szeszélyem kielégítését engedem meg neked.
Hogy is volt a dolog azzal a GDP-lapátolással és az elkaparással?
“Ha szereti az anyjukat.” Íratlan szövegként a kép alapján sugallt tartalomból még tegyük hozzá: “…..és 190 cm magas és van elég pénze meg hajlandósága is a teljes családot tengerparti nyaralásra vinni és bármilyen jól is néz ki és bármennyi pénze is van, nem akarja a pénzét más nővel és az azoktól származó gyerekeivel is megosztani egy szerényebb életszínvonalon.” Undorító fogyasztói reklámkép ez is, rajta van az a teljesen hamis világkép, amit eszünkbe se jusson megvalósítani. Lelkiismeret furdalást pedig végképp ne érezzünk a láttán.
persze csak szeresse az anyjukat, az meg ott b*ssza át ahol tudja. több mocskos nárcisztikus önző nő van mint férfi, mondom ezt úgy h 190cm magas vagyok, ha akarom adonisz, ha akarom átlagos, anyagiakat mindig odatettem bőven neki, új ház, nyaralások kb semmi kötelessége nem volt, semmibe nem szállt be (nem is kellett neki), de én csak szeressem. S mikor jön a képbe a másik? Miért csak a állandóan a nő igényeit nézzük? Mert a hülye férfi kergeti a képen lévő álomképet? A végén az lett, hogy soha nem elég semmi, arról már nem is beszélek h még a saját szemetét sem akarta összeszedni, nem ám hogy takarítson vagy valami. Kicsit a politikusok garasosságához tudnám hasonlítani, követel, hazudozik, manipulál, kapzsi, iszonyú kapzsi és sosem elég… A legtöbb nő ilyen, tisztelet a kivételnek, de én olyannal még nem találkoztam. A másik meg csak tűrjön, azért h tudjon vkit szeretni? vagy ne akarjon elvált férfi lenni? ilyen áron nem kell. A képen lévő idilli álomkép nem létezik, legalábbis nekem nem jött össze, pedig igyekeztem odatenni magam, de ehhoz 2 felnőtt ember kell, nem elég hozzá 1 barom, aki kb csak az igényeket szolgálja ki, amiből egyre több lesz.
Minden gátlástalan, mocsok, elpofátlanodott nőre jut minimum 10 szerencsétlen, akik erejükön felül teljesítenek, anyagilag, érzelmileg stb. hogy a drágalátos nagyságos asszonynak megfeleljenek. Ezt fogják természetesnek venni.
Ezekről tervezek cikket írni, ugyanis erra már külön “iparág” épült -“partihostesskedésre” -.sok hipergámia miatti szerencsétlen már a szexnélküli kísérésért illetve reményért is képes fizetni.
A cikk témája nagyon jó példa arra, hogy a feminizmus nem csak a férfiakra, hanem a gyerekekre (de főleg a kissrácokra) is nagy ívben szarik. Persze emellett van egy áldozati szerep is, hogy szegény nőknek tökegyedül kell feláldozniuk magukat a gyerekek (meg a háztartás) oltárán. De azért csak kibújik néha a szög. És persze nem véletlenül maradt le, hogy mikor teszi az anya a legtöbbet a gyerekeiért. Mert lehetett volna az a képaláírás, hogy:
A HÁZASTÁRSAK AKKOR TESZIK A LEGTÖBBET A GYEREKEKÉRT, HA SZERETIK EGYMÁST”.
Persze így ebben a formában ez sem teljesen igaz, de ugye, mennyire más csengése van egy olyan mondatnak, ami a nőktől is elvár valamit?
“Apa erőforrásai egyszer csak kevesek lettek. Mint vöröshagymában a polgári öntudat.”
Az nem inkább proletáröntudat akar lenni?
Flo : ” A HÁZASTÁRSAK AKKOR TESZIK A LEGTÖBBET A GYEREKEKÉRT, HA SZERETIK EGYMÁST”
Na ez a legfontosabb.
De, de és nem is a szerző a ludas, hanem a szerkesztői végső simítás során lett valami elfigyelmetlenkedve.
“Akár a magániskolától a zenetanáron át a sportkarrierig, amire épp szükség van.”
Én különleges vagyok, nem voltam csodagyerek.
Egy apa akkor tesz a legtöbbet a gyerekeiért ha szereti őket. Ha képes szeretni egyáltalán, akkor a gyerekeit is fontos.
Első hogy élni szeressen, aztán az élete folytatásait (az utódokat) is szeretnie kell.
Az élete volt párját : nem kell.
Egy apa akkor tesz a legtöbbet a gyerekeiért ha JÓL szereti őket. Sok szülő erre nem képes.
nem csak sok apa nem képes, de sehol sem látom leírva, hogy amíg anyuci a facebookon tetszeleg vagy nézi a nagyobb bmw-vel rendelkező egyedet, akkor hol jön a képbe a gyerek? csak laikusként kérdezem és ironikusan :) nem az apukákat látom a telefonba meredve az utcán…
“Egy nő akkor teszi a legtöbbet a gyerekeiért ha szereti az apjukat. ”
– Érezzük ugye hogy ettől mekkora patriarcháliselnyomós visítást rendeznének femináciék?
Na és?
Férfiaknak való mémeket kell készíteni ellenpólusként. Máskülönben honnan tudna a társadalom, hogy emennyire sz@r a férfiak a helyzete, ha csicska módon sosem szólalnak fel a problémáikért, és ők nem kezdik kivetíteni a valóságukat a vászonra.