Leteszteltem egy társkeresőt, a címből könnyen kitalálható, melyik oldalra gondolok. Nem akarom kiírni a nevüket, mert úgy hallottam, elég agresszívek média-területen, így inkább nem akarok konfrontálódni velük. Mindenhol reklámozták a városban, ez pedig nem mindig jó jel, hisz az az elit társkereső is csúnyán bebukott. Hiába reklámozták még a tévében is, mások visszajelzései alapján egy rakás… Kevés felhasználó, sokba kerül, és azért gondoljuk már végig, hogy mennyire lehet elszállva magától az az egyén (jellemzően nő), aki csak olyannal akar szóba állni, aki diplomás? Most komolyan, már hátránnyal indul emberségből az a nő, aki ez alapján akar választani.

De lássuk a mostani tesztalanyunkat, ami a szerelemdoboz névre hallgat. Azt tudni kell, hogy pár éve kipróbáltam már, de csak két hétre és volt is pár találkám onnan. Akkor még teljesen máshogy nézett ki ez az oldal. Ha beléptél, ordított róla, hogy fiatalos az egész, a megjelenés, a küldözgethető kis izék, mindenről sugárzott, hogy ez a huszonévesek ismerkedős helye. Hát ez mára eltűnt. Ami most fogadott, az egy teljesen tipikus ismerkedős oldal, mintha csak a klónja lenne egy-két másiknak (ezek vajon egy cég kezében vannak?).
Természetesen már évek óta zajlik a trend, hogy előfizetés nélkül egyik sem ér semmit. Nem láthatod nagyban a másik fényképeit, nem írhatsz, csak korlátozott számú üzenetet, nem tudsz válaszolni, nem láthatod, mikor lépett be utoljára a másik (ami miatt írhatsz olyannak is, aki már hónapok óta be sem lépett), stb. Persze a nőknek könnyű, nekik elég az ingyenes rész is, hisz majd a férfiak előfizetnek és küldik a képeket, elérhetőségeket. Szóval előfizettem, hogy mindent lássak, mindent tudjak. Már a fizetés is érdekes, mert a népszerű csomagot választottam három hónapra (felesleges volt), ami bankkártyás fizetéssel 990ft/hó. Ez akárhogy is számolom, 2970 forint kéne hogy legyen a három hónapra. De a kártyámról közel 5000 Ft-ot vettek le. Értem én, hogy kártya tranzakciós díj, de ennyi? Mindegy ezen nem problémáztam, pedig kellett volna, már csak azért is…
Kitérnék két dologra, amelyek érintenek minden társkereső oldalt. Az egyik, hogy ezek a sunyik automatikusan megújítják az előfizetésedet, amint az lejár, hacsak nem mondod le időben. Ha a három hónapos előfizetésed lejár július 1-jén és előtte nap nem mentél rá, hogy kikapcsolod a megújítást, akkor figyelmeztetés nélkül leszívják a következő előfizetési díjat is. Erre mindenhol oda kell figyelni (tindernél is). Másik fontos dolog a paypal fizetés. Imádom a paypalt, évek óta használom. Azt szeretem, hogy el tudom kerülni vele a kellemetlenségeket. Nem csatolok hozzá bankkártyát, amolyan virtuális pénztárcaként használom. Átutalom oda, amit költeni akarok és akkor csak annyit tudok költeni, amennyi ott van. Így még a legrosszabb esetben is (ha lenyúlják), csak az ott lévőt összeget bukom.
Ha nem vagyok elégedett a vásárolt termékkel, vagy dologgal, akkor csak jelzem a paypal felé, ők visszaadják a pénzem, majd kiperelik a harmadik féltől (akitől vettél valamit) a pénzt. Na, épp ezt a biztonságot nyújtó funkciót nem tudom kihasználni. Ugyanis ezek a randioldalak csak úgy támogatják a paypal fizetést, ha kötsz hozzá egy bankkártyát is. Hogy miért? Mert így ugyanúgy lehúzhatják a következő előfizetési díjat, mintha sima bankkártyával fizettél volna. Épp az lett volna a célom, hogy ha paypallal fizetek (kártya nélküli módban), akkor a következő havit nem tudják lerántatni róla, mert addigra kiürítem. Így nincs sok értelme paypallal fizetni nekik. Közben hallom, hogy ma már akármikor be lehet pipálni, hogy ne vonjon le automatikusan pénzt új hónap kezdésekor, de akkor még nem volt ilyen opció.
Akkor most vissza magára az oldalra. A regisztráció gyorsan ment, egy halom csúszka meg miegymás, amivel be lehet állítani, hogy inkább étterembe jársz, vagy magad főzöl, koncertekre jársz vagy bulikba és ilyesmi. Semmi értelme nincs, ez alapján szűrni ostobaság. Látszik, hogy arra az álomra épül, hogy van egy tökéletes társunk és a sok-sok szűrővel annyira be lehet korlátozni, kit keresünk, hogy biztosan nem fogunk találni senkit.
Első körben a 20-28 közötti csajokra néztem rá Budapesten. Írtam is nekik, majd azt vettem észre, hogy úgy 30-40 nő után, már elfogytak azok, akik három napnál nem régebben léptek be. Ennyi, ebben a korosztályban ennyicske nő van és erős a gyanúm, hogy legalább a fele hamis profil, mert szinte semmit nem töltöttek ki az adatlapjukon. Ekkor bővítettem a keresést 27-40 éves korig. Na, ekkor már kibővült a lista, a három napnál nem régebben belépett nők száma több százra duzzadt. Úgy tűnik az egykoron fiatalos oldal nem hozott elég bevételt és kénytelen voltak a design-t is változtatni és megszületett az újabb negyvenes társkereső oldal.
Elkezdtem ismerkedni velük, de randiig nem jutottam el egyikkel sem. Ahogy azt már szerintem mindenki sejti, három típusa van fent a 30-40-es nőknek. Az egyik olyannyira magasra tette a lécet, hogy nincs az a pali, aki azt megütné, bár ahogy kiveszem a szavaikból, George Clooney és Pierce Brosnan nyerő lenne (két nő is elmondta, hogy olyan urat keres, mint a fentebb említettek valamelyike). Álmodozzatok csak. :P A másik típus, akit annyira „megtört” már az élet, hogy semmi humor nem szorult belé, kicsit talán megkeseredettek is. A harmadik pedig azon nők csoportja, akiknek eddig nem sok férfi lehetett az életében, de nem is tesznek érte. Értsd, nem az a baj, hogy nem szépek, hanem hogy nem is próbálnak meg tetszeni a férfiaknak. Semmi nőies kisugárzás, semmi próbálkozás, semmi…
Azt még hozzáteszem, hogy a negyvenesek nekem kicsit idegen terep, jobban ismerem a 20-28 éves korosztályt (nők terén), így a negyvenesekkel kapcsolatban nincs sok infóm (annak ellenére, hogy párral azért összehozott a sors régebben). Csak azt tudom, amit leszűrtem az elmúlt pár hétből. Mások visszajelzései alapján ezek az oldalak jobban működnek a vidékieknél. Ami amúgy érdekes, mert nézőpont kérdése. Leszűrtem a 20-25 közöttieket úgy, hogy nem állítottam be várost és ezrek jöttek le. Veszprém, Győr, stb. DE! Ha leszűrném csak Győrre, akkor valószínűleg nem lenne csak pár tucat találat ebben a korosztályban. Azaz, hiába sok a vidéki, hisz azok szétoszlanak az egész országra, így egy soproni férfi nem sokra megy azzal, hogy több ezer vidéki van fent, ha konkrétan Sopron környékéről ez a szám csak tíz.
Következtetés: Ha 20-28 között keresgélsz, akkor felejtős. Ha vidéki vagy, akkor is felejtős. Akkor nem felejtős, ha érdekelnek a pesti 30-40 közötti nők, de akkor valószínűleg mazochista vagy. És azt még nem is tettem hozzá, hogy annyi találatom, amennyi volt, lehet hogy annak köszönhető, hogy abban az időszakban keményen reklámozták az oldalt mindenfelé. Ha most mennék fel, talán még ennyi sem lenne.
A net lehetőségei csak fele a történetnek – a korlátokkal együtt teljes a kép..
Nekem is tanulságos a tapasztalataidat végigolvasni, olvasmányosan rendszerezed a tényeket.
Én egyelőre maradok az ősi módszernél.
Kurvázol? :)
igazándiból nem értem ennek az egész cikknek az apropóját, az már 2 éves trend hogy ezek a kaptafára dizájnolt ostoba netes társkerek lassan az elvált nők klubjává satnyultak mind, nem kell előfizetni se hogy ezt észre vedd, rákeresel egy tök üres profillal és kidobja pillanat alatt hogy a 30 alatti nők kikoptak innen, csak a 30+-os lecsúszott eltopisodott hájas igénytelen prolik vannak fent jellemzően, minimum egy gyerekkel és szar egzisztenciával de kurva nagy igényekkel, felejtős mind.
amelyiknek még nincs gyereke, az nyilván nem veszi komolyan hogy ilyen helyről találkozgasson vagy 100 levelet küld neki a sok balfasz, esélytelen hogy a tiedet olvassa majd el. egyiket se fogja.
ellentétben érdekes megnézni azt is hogy nincs az az üres kép nélküli női profil amire ne érkezne napi minimum 10 levél, innentől komolytalan az egész.
fel kéne már ébredni hogy ezek a levelezgetős pontokban szűrős netes szarok már teljesen értelmét vesztett dolgok. azelőtt se volt sok értelmük, még 6 éve is csak mindenféle elbaszott selejtes nyomorékkal sikerült pár kósza randit össze hozni, ilyen helyen csak igénytelen aszexuálisok jöttek össze.
A Paypal-al kapcsolatban: „virtuális” kártyát kapcsolsz hozzá, aminek alapból 0 , vagy 1 forint az egyenlege és csak fizetés előtt állítasz összeg és tranzakciószám limitet, határozott időre, akár percre pontosan. Így kényelmes és elkerülhetőek a kellemetlenségek. Amúgy a Paypal is „megéri a pénzét”, mert ha külföldi pénznemben fizetsz, akkor kemény konvertálási költséget számolnak fel! Alapból, kissé trükközni kell, hogy a bankod árfolyamán számoljanak, de ezzel az átlagfelhasználó nem nagyon szokott foglalkozni, így szépen lehúzzák azok is, sokszor 10% fölött!
A XXI. század embere zárt és elidegenedett. Sokan van egyedül. Hatalmas, több ezres csordákban vonul a metróaluljárókban és a körutakon, leszegett fejjel, a világról tudomást sem véve nyomkodja a hülye telefonját. Rengeteg más ember veszi körül, ezen emberek számára nem emberek, csupán tereptárgyak. Munkahelye kivételével idegen embereket nem ismer, jóformán a családját se. Közege szűk, néhány barátja van legfeljebb, a legtöbb embernél ezek is “érdekbarátok”, ha létezne ilyen fogalom, mondjuk úgy, álbarátok. Jobb esetben, ha érdekli a világ és annak történései, a közélet, (a többséget nem érdekli), folyamatosan rácsodálkozik, és nem érti. Megdöbben adott esetben választási vagy szavazási eredményeken, hiszen “ismerősei körében teljesen más a gondolkodásmód”, és egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy ez csak azért van, mert a verébfészekben mindenki veréb, a világ pedig a fészek falain kívül is folytatódik, nem tudja. Nem beszél másokkal, nem beszél idegenekkel. Facebook profilján gyűjti az “ismerősöket”, a valóságban nem. Külföldiekkel, más országok embereivel végkép nem érintkezik, paradox módon manapság Londonban el lehet úgy három évet mosogatni, hogy angolul sem tanul meg (de lengyelül se). Zárt, belterjes világok alakulnak.
Régen faluhelyen mindenki ismert mindnekit, és bár nem ütötték a más dolgába az orrukat (vagy de…), de több száz vagy több ezer ember EGYÜTT élt. (Aprófalvas körnéyken több falu…) Volt merítés, ebben a merítésben voltak hajadon lányok (meg csinos fiatalasszonyok…) , nem kellett volna interneten lógni akkor se, ha lett volna. Társkeresésnek bőven elég volt, hogy pöttöm porbafingó korától a falu és a szomszéd falvak összes piciny leánya is körbevette, és úgy nőttek fel, hogy bőven volt alkalma megtapasztalni, hogy Erzsi nagyon buta, de házias, Kati határozott, de az orrát is fenn hordja, Juci úgyis a jegyző úrra bukik, a Rozinak nemcsak a szeme se áll jól, de belevaló is, csak sajnos, mindenkié belevaló…
Nem volt zsákbamacska, nem kellett “ismerkedni”, mert a nagymama mindent elmondott a kiszemelt lánynak még a vele egykorú nagypapájáról is, lehet, olyat is, amit a kiszemelt lány nagymamája se tudott.
Szokták volt mondani, hogy Izlandon kevés a válás, mert kevés a félrekúrás. Mi lehet az oka? Egyszerű. Abban az országban Rejkjavik kivételével nincs is európai értelemben vett város, a többi település nemigen van felette tízezernek, és eléggé elszigeteltek. Egy bizonyos közösségméret alatt az emebrek nem idegenednek el, és ahol mindenki mindenkit ismer, nehéz tódítani. Vatikán lehet még olyan ország, hogy mindenki ismer mindenkit, de ott nem nyilvánosak a szexuálpszichológiai adatok, ami meg kiderül belőle, az ugye, mindig botrány.
Persze, ez a világ vélhetően még jó sokáig nem jön vissza, majd csak akkor, ha az emberek megint korlátozott méretű , emberi léptékű lakó-, és helységközösségekre cserélik a egészségtelenül nagy városokat. Ebben az esetben azonban vélhetőleg nemcsak az “internetes társkeresés” százlábú csigához hasonló fogalma fog elkopni, hanem valószínűleg a Cloney-rajongó ideáloka kergető, nekik semmi se jó harmincas szinglik is a helyükre kerülnek. A diliházba.
Még egy megjegyzés: minden korban voltak és lesznek vénkisasszonyok, azaz olyan nők, akik lelkialkatuknál fogva hipohonderek, rigózusak, makacsok, és a női báj nem természetes szériatartozékuk. Régen ezek a hölgyek apácaként, nevelőnőként, varrónőként vagy boszorkányként tevékenykedve voltak hasznos tagjai a társadalomnak, és szinte minden grófii család is rendelkezett egy “pártában maradt” kiházasíthatatlan nagynénivel, akivel lehetett ijeszgetni a béreseket. Csak míg egy párkapcsolatra képtelen férfinek ezer lehetősége volt magát kibontakoztatni, természettudósként, püspökként, Casanovaként vagy Sobri Jóskaként, addig a hölgyek esetén ez régen kvázi nem volt egyszerű. A politika és a társadalom azt hazudja, hogy de, ma – az. Nos, a baj az, hogy nem! Nőnek egyedül maradni – minden ellenkező híreszteléssel szemben – ma sem egyszerű. Csak ma nem szégyen, ezért befelé fáj. De ez hosszabb fejtegetést igényelne…
Hát a végére nem hiányzott ez a nagy nősajnálat.
No meg közben elpusztul a társadalom, mert annyian vannak/lesznek…
Csettintsen Thanos?
???
Nem vagy képben a friss popkulttal.
Nagyon úgy fest. :)
Amúgy szereztél egy óriási fekete pontot. Nem tudom milyen algoritmus alapján ugrott fel( milyen időközönként) a topiktalis banner, de nekem konkrétan 17:30-kor, pedig többször ránéztem az oldalra az adott napon is.
He?
Röviden a szerkesztő úr hibájából nem jutottam el a ferfihang talira. :) Emiatt húzom az orrom.
Vagy tíz nappal előtte feltettem a hírt aztán még frissítettem is rajta hogy a két vezércikk között legyen. A feltett hírhez friss kommentek is születtek. Nem tudom mit tehettem volna még. Sokaknak sikerült értesülnie róla, ott is voltak a találkozón. Pontosan miért nem értesültél róla? Nem jártál itt?
Hát nekem egyszer ugrott fel aznap, pedig mindennap többször felnézek a honlapra.
“Külföldiekkel, más országok embereivel végkép nem érintkezik”
Jól teszi, azt ugyan minek.
A magyar nő épp ellenkezőleg… Nem véletlen Bugyimpest a pornóipar fővárosa már vagy 30 éve.
Szerintem ezt csak itt mondják nálunk. Prága se kutya.
Attól még nálunk is ég a ház. hunbagira írta, hogy Kelet-Európa zárkózik fel, de Európa színpadán mi is játszottunk, és nem a miénk volt a leghitványabb szerep…
Nemcsak budapest, hanem prága is. De budapest már régen nem a magyar nők miatt, no persze nem az történt, hogy hirtelen erkölcsösebbek lettek asszonyaink, hanem teljesen kiszorították őket – már itthon is :)- a piacról főképp a moldáv-roman kisebb részt a “szovjet” (mondjuk moldávia is az) lánykák főleg ukránok. Panaszkodnak is rájuk kurváink rendesen a vonatkozó honlapokon, hogy “gátlástalanok” (értsd: többet vállalnak ,olcsóbban és odaadóbbak) és mindegyik ilyen kis “nyeszlett” (értsd: dagadt lelakott szarok vagyunk hozzájuk képest :) Szóval valóban ócska kurva asszonyaink miatt költözött ide woodman és rocco, de általában mostanában ukrán/román lányokat “kasztingolnak”.
Azért ez elég szélsőséges vélemény, még ha van is benne igazság, tény, hogy a román, ukrán csajok a legszebbek és legfelkapottabbak, viszont még mindig nagy a kereslet a magyar csajokra is, úgyhogy aki akar, tud karriert építeni. Meg amúgy sem értettem soha ennek a jelentőségét, ez egy egyéni játszma, az nem jelent semmit, hogy a magyar nők átlagban nem szépek, nem fognak sehonnan elzavarni azzal, hogy “te magyar vagy, azok meg rondák, úgyhogy nem kellesz”, ha jól nézel ki. :)
Aszongya román csajok, hahaha.
A redlifeon megy állandóan a sírás, hogy a jobb kupokban már esélyük nincs a “gátlastalan” LOL:) román/ukrán lányoktól.
Mondjuk szerintem kupiban dolgozni akkor is az alja, ha menő helyről van szó. Az alatt már tényleg csak a kamionparkoló van. Aki nem tud/akar függetlenedni pár éven belül, az épp olyan is. Csitriknek jó, megtanulni az alapokat, belőni a helyét a világban, aztán tovább kell lépni.
Szóval könnyeket nem hullajtok értük. :)
Uccsó ilyen élményem egy zürichi szaunaklub volt 2 éve ott kb 50 százalék volt román/moldáv lány (még a zenéket is hozzájuk igazítottak ilyen elbaszott román rap ment végig :D) 30 exszovjet és 10 bulgár és 10 az összes többi.
Hogy te Németországról beszélsz? Ne idegesíts már fel, a legrosszabb példa, oda már a szakadtakon kívül senki sem megy, mert nem lehet pénzt keresni. A 2 eurós klubok világa lett. Azért Németországon kívül még lehet érvényesülni másfelé, bár az tény, hogy inkább az én korosztályomból futok össze, fiatalabbakkal jóval ritkábban, szóval a megbízható, régi motorosokkal, hogy úgy mondjam. :)
Zürich mióta Németország – ok, hogy nemet nyelvterület- de nem Németország.
Már amennyire a svájci németnek közé van a hochdeutchhoz, ugye.
Amúgy zürichi globeot nem nevezném 2 eurosnak. :)
Bassza meg, Köln volt a fejemben, hogy azt írtad. :D:D:D
Úgy fel is paprikázódtam rajta nyomban, hogy te Németországgal példálózol. :D:D
De ha már így lassan eljutott, hogy Svájcról beszélünk, akkor az hozzátartozik, hogy még mindig sok kerítő próbálkozik onnan magyarokkal, és amúgy épp Svájc volt, ahonnan pár éve kikergetett egy arab faszi, aki a barátnőjének akart megtenni, de csak 5 évre, és nem akarta megkérdezni róla a véleményemet. :D
Hát én úgy tudtam szaunaklub, laufhaus, ablak, flaszter…a rangsor.
Rangsorolhatsz, de onnantól, hogy nem vagy független, voltaképpen csak vigasztalod magad. Ez egy szubjektív vélemény. Többet ér a középkategória függetlenként, amikor magadnak dolgozol, mert a nap végén ez csak egy olyan munka, mint a többi. Én nem értem meg azokat, akiknek erre nincs igényük, ahogy a napi 8 órában, egy irodában szorgoskodó kishangyákat sem. Az élet túl rövid.
A rangsor alapja – a tudomásom szerint- elkérhető tarifa. Azok pedig így csökkennek.
Elbeszélünk egymás mellett. Én legalábbis nem a pénzről, hanem az önbecsülésről. Hiába keresel valamivel többet, nem csak az számít.
a magyar picsák többsége amellett hogy kicsit se néz ki jól egy szláv vagy román ribanchoz képest még feltűnően ostoba is és a nagy semmire olyan beképzelt nagypofa mintha most jött volna az akadémia díjkiosztójáról. megértem hogy leszarják ezeket már a profik, én azon csodálkozok hogy lehetett eddig erőltetni ezt a sok hülye magyar lotyót ebben a kurva iparban, mikor egyik nagyobb égés volt mint a másik, és jobbára a fele ócska cigány volt már az utóbbi években, az az igénytelenség legalja.
De milyen román picsák? Az mind albán cigány.
Itt most pornózásra gondolsz? A prostizásban a magyar nyelv ismerete komoly versenyelőny. Ott nem hinném hogy annyira nyomulnak az ukrán csajok. Vagy tévednék?
Nem a pornóra kifejezetten, hanem úgy a szexiparra nagy általánosságban. Hunbagira inkább a prostikról beszélt.
A közismert oldalakon nem tűnt fel hogy jelentős számban lennének “keletiek”. Azokon a legnagyobb népesség a cigány, utána meg hazánk lányai. A kiállók felhozatalát nem ismerem de szerintem ott meg alapban a döntő súly “C-kategóriás”. A prémium kategóriásokra nem tudok mit mondani, ott szerintem van annyi pénz hogy kinézetre és ne kért pénzre válogatódjanak a szolgáltatók, a telefonszámok meg ismeretségi körben mozognak.
Nem tudom, milyen oldalakat nézegetsz, azok nem feltétlenül azt mutatják meg, kikre van a legnagyobb kereslet, csak azt, hogy abban a kategóriában mely ország luvnyái próbálkoznak a leginkább. Az egy unalomig ismételt duma, hogy az ukrán csajok a legszebbek, ezt mindenki tudja. A másik, hogy minél keletebbre mész, annál szebbek a csajok. A magyarok megítélése olyan közepes. Ha felteszik azt a kérdést, kik a legjobb nők Európában, akkor jön a válasz, hogy a kelet-európaiak, abba általában minket is belevesznek, viszont ha már kifejtősebb, akkor jön, hogy az ukránok, a románok, a lengyelek, a csehek… minket nem szoktak említeni. A szerbeket sem valamiért, pedig átlagban jobb nők, mint a magyarok.
Ebből kifolyólag közülük több kerül a prémium kategóriások közé, mint a magyarok mellé.
Milyen románok? Az albáncigányok?
Hogy beszélhetsz így a római birodalom utolsó túlélőiről? :)
A dákó román elmélet nem véletlenül kapott szárnyra.
Ne haragudj, de nem az volt az alapszempont, hogy kik a legszebbek, hanem kik a leggátlástalanabbak, és ott eléggé visszük a prímet. az egy másik dolog, hogy az árversenyben kezdünk alulmaradni.
Tévedsz középkategoriás kupiktól felfele már nem találkozol magyar csajokkal sehol.
Hát már bocs, de én találkozom. Nem sokkal, de találkozom.
Ok, én is találkoztam az említett helyen egy darabbal, ha bákói csángó kislányt nem számolom.
Magyar csajoknak -átlagban- márcsak az ablak és a flaszter maradt. Az alja a “szakmának”..attól meg már sokan visszarettenek. Csak cigó és keverékjeik vállaljál.
Most akkor nem Magyarországról beszélünk?
Én a pornózásra utaltam az elején… És nem abban az összefüggésben, hogy kik a szebbek.
Ez nagyon top lett , nyugodtan fejtegesd hosszabban ha nem gond ! :)
Ja , Tóth György Károlynak vàlaszoltam mielőtt más kezdene beszàmolót tartani !
Szuper. Ha megengeditek, csak egy apróság, lehet nem is passzol teljesen a témához. Valahogy mindig kísért a gondolat, hogy se nem kelet se nem nyugatként mindenből a legrosszabbat sikerült meghonosítanunk, és arra azért veszett rátartiak vagyunk. Az ismerkedésnél az a gyanúm, hogy komoly hendikep még a jó magyar szocializálatlanság és civilizálatlanság is, mely az idegenek kapcsolatfelvételét jócskán megnehezíti. Igaz, hogy a feminista törvényi szabályozás miatt egy jenki nő lazán el tud válni bármikor, de ismerkedni s könnyebben ismerkedik- nálunk megvan a férfilét minden nyűge mellett sokunknál a kényszerű cölibátus is, melyre a női társadalom faragatlan, neveletlen, sokszor tahó honi egyedei kárhoztatják a férfiakat. Egy picit idevágó történet, bár nem ismerkedésről szól, de a kohézió hiányát jól érzékelteti.
Hölgyismerősömnek meséltem húsz évvel ezelőtti Egyesült Államokbeli élményeimről. Épp csak egyetemet végzett ösztöndíjasként érkeztem és a közép-nyugati városka utcáján húztam a gurulóst, keresve a kollégiumot. Egyszer csak lefékez mellettem egy kurva nagy terepjáró (akkor még) kishazánkban ezek szinte ismeretlenek voltak, kiszáll egy Jockey-kalapos figura, úgy öltözve, mint akit skatulyából húztak ki. Felajánlja, hogy elvisz, miután tisztázzuk, hova cűgölök. Hátra beülök a nagyi mellé, elegáns kosztüm, ékszerek. A magyar hölgyismerősöm annyit mond, hogy te be mertél ülni….? Be én. És nem gondoltad, hogy szervkereskedők is lehetnek? Na ez az egy, ami meg nem fordult a fejemben, inkább olyan volt, mintha egyenest a Dallasba csöppentem volna, egy olajbáró famíliába. Ez a szitu kishazánkban elképzelhetetlen, az együttműködés és párbeszéd ilyen formája, hogy leszólnak a nincstelennek is, és megkérdik, segíthetnek-e.. Sőt, nincs is értelme, mert azonnal gyanakvással és elutasítással találkoznának,. Az illető hölgyet nem tudtam meggyőzni, hogy minden reálisabb volt abban helyzetben, mint az, hogy ők szervkereskedők lettek volna, nagymamástul, mindenestül. Nos, ebben a közegben kell még ráadásul a magyar ffiaknak kínlódniuk, a letaglózott hazai ffi-önérzet miatti női exogámiáról nem is beszélve. de az egy másik hozzászólás lehetne.
Nőink -amikor pofájukba van vágva “külföldiezésük” – nagyjából ugyanezzel vádolnak bennünket, hogy zártak hallgatagok vagyunk.
Tényleg valami végletesen elromlott- magyarorszagon különösen- hogy mint kiderült ugyanaz a problémánk egymással mégsem tudjuk megbeszélni.
Ámerika, a boldogság otthona….., 20 évvel ezelőtt…..
Körítéstől függetlenül a magyar nőkről leírtak valósak.
Igen. Kelet-Európában azt nem tudjuk elképzelni, hogy mennyire lehet másképp is beszélgetni egymással. Nyilván idealizálni nem kívánom őket, de attól a sok méregtől, amit itthon nyelünk, a közlekedéstől kezdve mindenütt a “mikrogyőzelmektől”, megkímélhetnénk magunkat.
De, el tudjuk képzelni, elég csak megnézni, hogy milyen formában mocskolódnak a nagyondemokratikusak Ámerikában, nem beszélve a metoo-ról és az összes PC SJW szarságról, én meghagynám nekik ezt a “másképp beszédet”, mi meg maradunk mucsiak.
Abba a hibába esel be, hogy usa-t a két part alapján ítéled meg, pedig – szerintem- nincs a világon még egy állam, ami szellemiség terén ennyire ketté van szakadva. Eastcoastról és westcoastról igaz, amit írsz, de ha beutazol a “bibliaiövezetbe” és/vagy “mélydélbe” mintha nem, hogy azonos országban, de még nem is azonos világon lennél.
Másrészt tuzliliom nem a pc és sjw szarságokat elemezte, hanem egy általános női attitűdőt hasonlított össze a két ország között.
Tuzililiom szerint ott “illatosabb” a ….., “bezzeg a”…. stb.
Az átlagember jobban van szocializálva. Közép-Nyugatnak köze nincs Hollywoodhoz. Lehetne onnan is megközelíteni, hogy mennyire felszínes ez az érdeklődés és segítő szándék, ami látható rajtuk, de ez, szerintem, lényegtelen. A kapcsolatteremtési készségeik, a kommunikációra való hajlandóságuk fényévekkel jobb, mint kishazánkban. Nálunk kifejezetten barbár, sötét, civilizálatlan régiók is akadnak, külföldieknek is feltűnik azért ez a mogorvaság.
https://www.youtube.com/watch?v=wLzeakKC6fE
Amerika annyiból más mint Magyarország, hogy a bot végén van egy répa, hogy jobban ösztönözze az embereket a tekerésre.
https://videa.hu/videok/film-animacio/black-mirror-1.evad-2.resz-szinkronos-magyar-gO2PFxUfth2cFs13
Köszönöm, nem ismertem.
who is america?
Ez is elég jó, minden oldalnak beszól.
https://www.youtube.com/watch?v=4tmphaqpMm0
Azt ugye tudjátok, hogy a lavbox szülőatyja civilben hardcore redpilles? És itt is van közöttünk, csak nem jegyeztem meg a nikkjét. De remélem coming outol.
A jó marketinges redpilles.
kellner denes, es a lovebox mar anno is huspiac volt. o meg eladta az egeszet es kiszallt a picsaba. jol tette, keresett rajta egy szep osszeget, es a felhasznalok/kozosseg meg mentek a levesbe.
( a cset http://www.ferfihang.hu/chat/ miért nincs benne a navmenüben? )
Hahaha
Kb. ugyanez van férfiba is.
3 típus.
1, Aki nagyon keveset volt nővel és az anyán kívül nem nagyon lát otthon nőt. Tipikus félenk mamahoteles pasik akik 40 körül még facérak és család terén sehol sincsenek.
2, Rengeteg van aki elvárja, hogy rabszolga legyen a nő. Konyha és háztartás, gyerek, munka és minden más. A kapcsolat hímtagja meg nagy büszkén ordít a sör és kaja után a tv elöl mert ő a szuperhős aki ledolgozott 8 órát. És az asszony aki reggel 5 kor kel, 10 után fekszik?? Ezek a tipikus mamahoteles pasik. Ha van egy nő aki változtatni akarja és a pasi is akarja lehet belőle valami. De ha drága mama beleszól az ő szava szent.
3, Azok a pasik akik rondák, öregek és fiatalos, szép csajokat keresnek. Egy csoró ne akarjon 10 milliós verdát mert nem tudja fenntartani.
4, Az a típus aki szeretne ember lenni. Lenni egy kapcsolatban. Érti a mi szót és úgy is viselkedik.
Mi dolgozunk, mi vacsorázunk, mi utazunk, mi, mi…miiiii. Nem én központú. Hanem mi. Nem segít hanem teszi a dolgát otthon. Figyel a másikra is. Ez az a típus akit mindenki szeretne. Ritkaság számba megy régen és ma is. Ilyen pasiért még a vénlányok is összeteszik a kezüket.
Elég nagy hülyeség 5 évre sűríteni, 1 városra a keresést. Szerintem 10-15 év max (minél idősebb vagy annál kevesebbet számít.).
Alapjáraton egy városra nézni kevés jelentkezőt jelent. Érdemes min. 20-30 km-t beállítani. Mert ha a szomszéd faluban lakik már nem is jó??
Minimum 5 települést jelent és ha csak falunként 5 jelölt van. Kapásból 25 jelölttel több.
Taktika kérdése. Ha szűkre szabod az ideált ne csodálkozz ha egyedül halsz meg!
Ez kicsit savnyás-szőlő nem? 3 tipust mondasz és négyet sorolsz fel? nem lehet hogy több is van? Nem látom pl. a fehérlovas királyfijjút, meg aki érezhetően jól keresztbe tett neked…
Ezeket olvastad valahol, amiket írsz vagy megélted? Azt írtad van olyan pasi akiért a vénlányok összeteszik a kezüket, netán Te az lennél?
Az külön tetszik hogy pont Wolf-ot fikázod a végén, hogy egyedül halna meg. Nem tucc te semmit te lány.
Ennyire szarul főzöl?
Nekünk jó a szomszéd falusi, nektek kell nagyvárosi csibész.
Az hogy az ember szeret munka után egy sört felpattintatni meg lazulni az meg gondolom két gyerek után derül ki, az azt megelőző öt évben semmi nyoma… Lehet el kellene indítania “Gondolkodás” szakot mondjuk a Corvinuson, oda elég sok nő jár.
Tudod mi ebben a legérdekesebb, kedves Andrea Török? Amikor emberek között vagyok, és hallgatom a nők beszélgetéseit, amikor hallgatom társalgás közben a tiedéhez hasonló, férfiakat lenéző-lekezelő dumákat a nők szájából, olyankor sosem szólok közbe, sosem állok le velük vitatkozni.
Olyankor mindig mindössze annyit gondolok magamban az illető hölgyről, hogy: na, ez tipikusan az a nő, aki nem tud, nem is akar, de ha akarna se tudna semmit se nyújtani egy férfinak…(Ez természetesen automatikusan írja felül az adott nő iránt a külseje miatt érzett esetleges szexuális vonzalmat.)
Ezeket a nőket mindig megjegyzem magamnak, hogy még véletlenül se próbálkozzak náluk a jövőben. Szóval nem akarok találgatni, de ha a férfiakkal való viszonyod esetleg nem tökéletes és hagy maga után kívánnivalót, akkor én már pontosan tudom azt is, hogy ez miért lehet. (Sőt, még az életkorodat is meg tudom tippelni: már elmúltál 30. Ne kérdezd honnan tudom, mert a végén még megmondom. :) )