Nagyanyáink korában az ideális vőlegényjelöltnek az alábbi feltételeknek kellett megfelelnie:
- Legyen egy fokkal szebb az ördögnél, de rendelkezzen erős, munkabíró testalkattal
- Legyen megbízható, tartsa a szavát és legyen munkája
- Tudjon udvarolni és bánjon jól a nővel
Manapság mintha erről az alapról alaposan elrugaszkodtak volna a női elvárások. A külső és az egzisztencia mellett most már érdekesnek és izgalmasnak is kell lennünk. Igaz ez általában kizárja a szintén elvárt megbízhatóságot és szavahihetőséget. Egyre többször hallom nőktől, hogy bár a randikon a jelöltek minden elvárásnak megfeleltek, mégsem lett semmi a dologból, mert a férfiak túl unalmasnak bizonyultak. Nos, az átlagemberek és az átlagos életet élő emberek, ha az unalmon a hétköznapiságot értjük, akkor tényleg unalmasak. Ha nem születtél milliomosnak, aki korlátlan anyagi lehetőségekkel és szabadidővel rendelkezik, akkor aktív életed jelentős részét unalmas tevékenységekkel töltöd, mint a munka, háztartás és a család. Ha emellett van egy, vagy több hobbid, amit folyamatosan tudsz művelni, vagy érdekes a szakmád, vagy az átlagostól eltérő a baráti köröd, akkor már a törpe kisebbséghez tartozol. Ugyanakkor lehet, hogy a vasút modellezés számodra nagyon izgalmas, de a veled szemben ülő nőnek értelmetlen dögunalom. Különben is, a nők többsége számára az, hogy izgalmas, vagy érdekes, az egészen mást jelent, mint nekünk. Egyrészt minden izgalmas, amit csak kevesek tesznek, vagy azért mert drága (pl utazás), vagy mert veszélyes (pl. extrém sport) Szintén izgalmas minden olyan tevékenység amibe személyesen be tudod vonni a nőt, ahol megmutathatja magát. A kérdés csak az, hogy amelyik férfi ilyen életet tud élni, az miért akarna kapcsolatot azzal a bizonyos nővel. Kétélű fegyver ez ugyanis, mivel az ilyen férfiakon fürtökben csüngenek a nők. Másrészt miért van az, hogy minden ilyen elvárást támasztó nő szintén „unalmas”. Ez az izgalomkeresés a másikban nem más, mint a saját unalmas életétől való kényszeres menekülés, hiszen az a cél, hogy az ilyen férfi kiragadja a nőt a saját hétköznapi valóságából és beillessze az ő érdekes és izgalmas univerzumába.
A másik fele a dolognak a szórakoztatási faktor. Nem elég izgalmas életet élni, azt egyrészt prezentálni is tudni kell, hogy a nő eldicsekedhessen vele és ettől többnek és jobbnak érezze magát, másrészt pedig ki kell, hogy töltse a férfi a nőben lévő szellemi és kommunikációs üresjáratokat. Vajon hány férfi fordította meg ezt az elvárást? Hányan kérték már számon egy nőn, hogy hozzon fel érdekes beszédtémákat, hogy legyen kompetens valamely szakterületen, legyen képes elsütni egy jó viccet, vagy észrevenni egy abszurd szituációt? Mi férfiak nem várjuk el ezt, vagy csak leszoktunk róla? A szórakoztató férfi a problémamentes férfi. Aki állandóan viccel és kiszolgálja humorral a másikat az látszólag gondtalan. Ez pedig a nőknek vonzó, még akkor is, ha nem igaz. A gond csak az, hogy mi elfogadjuk, hogy hétköznapiak vagyunk. Elfogadjuk hogy az életünk nagy része unalmas. Az a kis töredék pedig, ami megmaradt az életünkből teljesen a saját vágyainknak és időtöltésünknek, tökéletesen kielégít minket. Viszont így továbbra is megmaradunk a nők többségének szemében unalmas, hétköznapi csávónak. Olyannak, akivel lehet sétálni, szeretkezni, együtt élni, beszélgetni, de nem lehet virítani a Facebook-on a barátnőknek. Az viszont igaz, ha ez kevés, akkor megrántjuk a vállunkat és megyünk tovább. Hát így tűnnek el az igazi férfiak a radarról.
WEÖRES SÁNDOR: A KÉT NEM
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.
A nőé: mind, mely élő és halott, úgy, amint két-kézzel megfoghatod; a férfié: minderről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi — akár bölcs, vagy csizmavarga — a világot dolgokká széthabarja s míg zúg körötte az egy-örök áram, címkék közt jár, mint egy patikában. Hiába száll be földet és eget, mindég a semmiségen át üget, mert hol egység van, részeket teremt, és névvel illeti a végtelent. Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér, alkot s rombol, de igazán nem él s csak akkor él — vagy tán csak élni látszik — ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, eleven, csak az aprózó észnek idegen. A tétlen vizsgálótól összefagy; mozogj és mozgasd s már királya vagy: ő lágy sóvárgás, helyzeti erő, oly férfit vár, kitől mozgásba jő. Alakja, bőre hívást énekel, minden hajlása életet lehel, mint menny a záport, bőven osztogatva; de hogyha bárki kétkedőn fogadja, tovább-libeg s a legény vérig-sértve letottyan címkéinek bűvkörébe. Valóság, eszme, álom és mese úgy fér hozzá, ha az ő köntöse; mindent, mit párja bölcsességbe ránt, ő úgy visel, mint cinkos pongyolát. A világot, mely észnek idegenség, bármeddig hántod: mind őnéki fátyla; és végső, királynői díszruhája a meztelenség.
Úristen, annyira tökéletes költészet ez. Csakhogy ez a gyönyörű, részrehajló óda a másik nemről, aminek párját nőtől még soha nem láttam, önmagában bizonyítja, hogy a férfi észt sokkal több oka lett volna dicsőíteni. Végtelenül gazdag szókincsű, gyönyörűen pontos szerkezetbe foglalt remekmű, de lényegét tekintve nem más, csak egy kegyes, szerelmes hazugság a nők logikátlanságáról. Ilyen kegyesen, sőt tékozlón veti el a saját értékeit minden szerelmes férfi. Márpedig minden férfi szerelmes… legalább olykor… – Ezért tartanak ott a férfiak, ahol… Mert mindenki – a nők is együgyű önteltséggel – , elhiszik magukról azt, amit a fülig szerelmes költők dalolnak…
A KÉT NEM
A férfi: tűz, lobbanó élet.
A nő: kucorgó, énbe révedt.
A férfié: mit létrehozni kell, mi a földről magas égig emel; a nőé: vágya, hogy a mindenek egyedül érte történjenek meg.
A nő – akár cseléd, akár boszorka- a dolgokat mind maga felé vonja, és míg a nap ezer fényét árasztja, ő blúzához boglárnak kiválasztja. Hiába néz a földről kék eget, ha egyedül van, mindég elveszett, mert hol tett kell, karja támaszt kutat, és ahol még nincs, nem talál utat. Lehet cseléd, vagy lehet úri dáma, magát a minden közepének vágyja, s csak akkor él- vagy tán csak mást megéltet- ha férfimagtól fogan benne élet.
A férfi: nyílegyenes értelem, csak a kusza észnek érthetetlen. Hiszed, de nem tudod, mi a dolga, hibátlan úr, tökéletes szolga: a lobbanó vágy, hűvös akarat, bár lelke lágy, ő vaskemény marad. Két ökle dobol harci éneket, békét adj és azt megvédi neked, magját és vérét nőért önként ontja; de hogyha bárki világát lerontja, tovább-áll tüstént, vígan fütyörészve, a leány könnyét nyelheti kedvére. A fém hidegje, a tűz parazsa, a kő csendje mind néki inasa; mindent, mit párja képzelni sem mert, ő megépít és működtetni kezd. A világot- látni is képtelenség- megtartja válla, ez az ajándéka; míg a nőnek marad örök játéka: az esztelenség.
Az nem lehet, hogy tényleg uncsik vagytok? :)))))
frappans komment egy feltorlorongytol aki fuggonynek hiszi magat.
Te miről beszélsz, igor bloodscene komám? Nem hiszek én magamról semmit. (Mondjuk az is biztos, hogy nem azért nincs nőm, mert olyan baszottul unalmas lennék én vagy az életem. Épp ellenkezőleg.)
Látom nagy MGTOW vagy. Spanomnál (aki szintén elszánt MGTOW volt) is addig tartott ez az állapot, amíg be nem csajozott, lol…
Úgyhogy ne add fel a reményt, csak próbálkozni kell a lányoknál, vagányan és tökösen. Ha összeszeded magad, fog ez menni. Nekem is milyen frappánsan beszóltál, ha ugyanilyen tökös leszel a nőknél is, nem lesz itt gond. Kívánom neked a legjobbakat.
óó igen a kedvencem ez a szánalom szarkupac típus akik 30 évesen eddig eny nőt láttak de azért is fizettek és úgy is sikerült elbénázni vele a dolgot és akkor a sekélyes agyukba vették hogy akkor ők lesznek a menő független nagyvilági csávó a vicc kategória 160 nettós fizetéssel :DD
Aztán mikor végre megáll valami közepesen ramaty picsa nekik akinek csak egy balek hiányzott hirtelen kurva szerelmes pojácák lesznek, leszáll a csenevész faszukba a maradék eszük is és azt is letagadják hogy valaha a többi hasonló gyökérrel haverkodott és beszélte ki a számára felfoghatatlan és elérhetetlen nőket :D
Hát igen…mivel ma már egy nő is elő tudja teremteni saját magának a létszükségleteit, ezért ma már a férfi elsődlegesen igzalmi forrásnak számít egy nőnek.
Izgalmasnak lenni viszont hosszútávon L.E.H.E.T.E.T.L.E.N., és még g*ci sokba is kerül.
Én már nagyon régen eldöntöttem, hogy, csak azért, hogy nőkkel találkozzak, és izgalmas legyek számukra, nem fogok minden fölösleges szart bevállalni: nem fogok salsázni, bármennyire is élvezik és csinálják (rosszul) a nők, nem fogok mentálhigiénés klubokba járni, nem fogok minden dögunalom, énekes előadásnak nevezett, divatos, feminin macskanyávogásért pénzt kiadni és ott “jól érezni” magam, mert oda tódulnak a nők. Nem vagyok unalmas így sem nekik, max pici az esélye, hogy egy-egy találkozik velem…
“énekes előadásnak nevezett, divatos, feminin macskanyávogásért” – Ezek micsodák?
A számtalan, popzenének nevezett valamit játszó, tehetségkutatókon feltűnt, vagy másképp futtatott mai banda vagy “előadóművész”. Példákat nem írok, hogy ne sértsek senkit meg.
Konkrétan amikor erre rájöttem, azért kezdtem évközbeni belföldi utazgató életmódba (havi egyszer egy hétvége, lehetőleg barátokkal) és nyaranta azért vállaltam izgalmas, érdekes alkalmi munkákat (vízimentő, kamionos, hotel pincér, stb.), hogy legyenek érdekes sztorijaim, vagy mondhassak valami plusz izgalmas, érdekes dolgot a csajoknak.
És tényleg itt is kurvára ezt látom, hogy az életed izgalmasságban a felső ~20%-ban kell legyen, különben a csajok ~80%-a unalmasnak talál majd. És még stand up komikus módjára is elő kell tudni adni magad, nem elég a jó sztori, ha nem tudod jól elmondani. Hazudni is szoktam elég sokat ismerkedéskor izgalmasabb dolgokat. De nem nulláról találok ki sztorikat, mert azt vettem észre azok kevésbé hihetőek, hanem vagy a meglévő sztorijaimat színezem ki, vagy ismerősi körből hallott sztorikat mondok a magaménak, amiket már valaki jól előadott nekem részletesen. És önmagában nem abból jön a frusztráció, hogy unalmas vagyok, hanem hogy benne kell lenni a top 10-20% érdekes emberben, mert a csajok 80%-a, még bőven az unalmas csajok is ezt várják el, illetve hogy a csajoknak ezért cserébe nyilván nem kell semmit letenni az asztalra a pinájukon kívül, tehát ők maguk lehetnek unalmasak. Nyilván csinálom, mert punci, de ez megint az, hogy folyamatosan erősödik és durvul a verseny és egyre kevesebb férfi fogja dugni az elérhető nőket, ahogy a nőknek csillagászati magasságba emelkednek az elvárásaik. És ez a dolog csak rosszabbodni a fog a következő években, évtizedekben majd.
Egyébként a nők, amikor azt mondják hogy ők szeretnek utazni, általában azt értik alatta, hogy szeretik az olyan férfiakat, akik szeretnek utazni és világlátottak, jó sztorikkal. (Meg persze azt is mondják ilyenkor ezzel, hogy szeretnek sok idegen faszra felülni, de az most nem ide tartozik.)
Na ja. A nők nagyon-nagyon imádják az “utazás” topicot. Alaposan bele is kell kezdenem a hazudozásba, amikor ez a téma felmerül…
Utazás alatt nyilván az egzotikus drága helyeken wellnesszálloda van értve, nem hátizsákos stoppolós konzerven élős erdélyi túra :P
Lehet hátizsákos stoppolós túra is, ami utólag izgalmas volt és sokat tudsz róla izgalmasan mesélni, mert olyankor inkább a szórakoztatás a lényeg.
Viszont valóban, a jövőre nézve inkább olyan utazás az elvárás, ahová magaddal tudod vinni lehetőleg drága, egzotikus, luxus helyre, szóval azt is el kell hinteni, hogy ilyeneket is szoktál, ilyenre is képes vagy, stb. Ez tényleg olyan, hogy mindenben jónak kell lenni, egyre kevésbé van olyan, hogy valami átlagos vagy “rossz” dolgot kompenzálsz valami jóval. Itteni példa ugye, hogy legyél egyszerre nagy mesélő és izgalmas dolgokat átélő ember, de mellette legyen meg az anyagi rész is pénzt szórni a nőre. Legyél a legjobb mindenben, az a szívás, hogy ezt várják el. Még viszonylag fiatal vagyok, tőlem kevésbé várják el az anyagi oldalt, mint ahogy hallom a harminchoz közeli vagy már afelleti férfiakat, de érzem a változást ahogy idősödöm.
Aki egzotikumra vágyik, az takarodjon le egy tranzitzónába. Ott megkaphatja.
Mit gondolsz, miért főleg nők vannak a migszolosoknál meg a hasonló NGO-kban?
Ez a cikk zseniális! Tökéletes magyarázatot ad egy meglehetősen zavarbaejtő történet hátterére, amely nemrég esett meg Budakeszin. Hallottatok már Szirmai Gábor (65 éves) és Morvay Zsófia (33 éves) esetéről? Állítólag már túl vannak az esküvőn is! Egy önálló cikket is megérne ez az eset. A leányzó egy nagyon tehetséges és “jó családból” származó grafikusművész. Nem egy aranyásó jelölt – az úgy túl egyszerű lenne. Itt olvashatjátok a szerelmi történetüket az ő tollából: http://azember.hu/morvay-zsofi Szerintem nem véletlen, hogy megrendelték tőle a “Tükrös Tünde” ilusztrációját – ez egy mesterien alkalmazott tudatalatti befolyásolás! Szirmait sokan abszolút flúgosnak tartották, és erre egy igencsak nagy utalást tettek egy kis riportfilben, melynek címe “Szirmai Gábor különös világa”: https://www.youtube.com/watch?v=vfCJeHzdRDA Nem is írom tovább, hogy mi történt, mert már valaki megtette a linkben megadott videó alatt. Az eset úgy ahogy van sokkoló!
Mindig voltak zakkant tyúkok. Vannak nők akik nem a szokásos módon maxolják ki a hipegámiájukat. A művészek meg alapban nem kerekek. Közismert hogy pl. Picasso 79 volt amikor másodszor házasodott. A felesége meg 27 volt… Semmi köze nem volt az udvarláshoz és hasonlókhoz a dolognak. Picasso alsó hangon szociopata volt.
Értem én, hogy valami “zakkanás” van a csajban, de ha jobban utánanézünk a neten fellelhető anyagoknak, akkor fogjuk csak igazán megérteni, hogy milyen rendkívül érdekes esettel van itt dolgunk! Ez a rendkívül szép és művelt lány bármilyen fiatalabb milliomost i megszerezhetett volna magának – nem egy kiélt, magát egész életében traumatizált koldusnak tettető (a “snittjein” látszik a csöves-stílusú lakása is, az udvarába is érdemes benézni az alkony utcából), de valójában jómódú kalandort. A PR-heraldon is érdemes elolvasi M. ZS. és Sz. G. írásait. Különlegesen izgalmas pszichológiai kalandtúrában lesz része az érdeklődőknek! Az Armida kastély hideg pokolgépeiről szóló írás egy erotikus novellával is felér. Szex, vér és a pusztulás katarzisa!
Ahogy az életkorom halad előre, egyre kevésbé értem, hogy mégis, mi gondja lehet bárkinek is az idősebb férfi – sokkal fiatalabb nő felállással.
Mert a csajozás az nem olyan ám, hogy a fiatalabb nőt orvul elhalászod olyanok elől, akik valójában sokkal jobban megérdemelnék őt.
Ugyanis férfiként csakis és kizárólag az a nő a tied, akit meghódítasz és befűzöl, legyél akárhány éves is…
A nők sem mindig merik felvállalni, különösen vidékiesebb környezetben. Abban a korban, ahol, mindegy mit csinálsz, negyven fölött leginkább egy lúzernek szeretnének láttatni (az infantilis generációk sokkal könnyebben és nagyvonalúbban költik (mások) pénzét), a nőnek nagyon érettnek kell lennie, hogy a baráti társaság és a szülők ellenében is akár felvállaljon egy ilyen kapcsolatot.
Az említett esetben – írásai alapján – nyilvánvalóan érett személyiségű nőről van szó. Engem viszont leginkább az a kérdés foglalkoztat, hogy már ennyire nem számít a normális szexualitás a nőknek a harmincas éveik elején? A gyakori utazásból származó ingerek fontosabbak, mint a rendszeres szex egy olyan emberrel, akit nem kell 10 év múlva pelenkázni? A társadalom sokszor megveti pl. a fiatal homoszexuálisokat, de a nagy korkülömbségű perverzió államilag legális és elfogadott. Miért van ez így?
Fontosabbak. A nők többsége eleget dugott ma már 35 éves koráig, onnantól kezdve egyéb izgalmakra is vágyik.
Na de azt honnan tudod ,hogy az illetőt majd pelenkázni kell? És ha igen attól még ma lehet akár szexisten is(legalábbis az említett csajnak) A perverzió nem tudom mennyire elfogadott. A nagy korkülönbség viszont még nem perverzió.A buzikat meg nem kell belekeverni.Csúsztatóművész.
Még az 5-öt is alulról súrolja, nagyon nagy jóindulattal, nem hogy rendkívüli, még nem is szép .
rcsaba, nekem is ez jutott eszembe elsore, csak nokent nem akartam leirni. :D Azok utan mit kapott itt Pavlin Barbi, csodalkoztam, hogy a hihetetlen szep jelzot senki sem tette szova eddig. Az egyetlen pozitivum, hogy 33 eves kora ellenere nem tulsulyos, “csak” vekonyan zsiros.
Régen úgy mondták udvariasan:olyan érdekes arca van.
Viszont férfiként semmi kivetnivalót nem találnék abban ha egy 32 évvel fiatalabb nő valamiért engem akarna…(persze azért tessen nekem is)
Ízlések és pofonok… ahogy mondani szokják. Lehet hogy nem trendi “Dolly Buster” kategória, de sok embernek nem a szilikonprostik tetszenek és erről értelmes ember nem is nyit vitát. Ráadásul – ami ritka – van olyasmi előnye is, hogy jó fellépés kiemelkedően pozitív személyiségjegyekkel, ami egy átlag nőnél jobbára hiányzik. (A cikkek többsége erről szól ezen az oldalon). Az édesanyja egy kulturális ikonnak számít, itt van róla egy riportfilm: https://youtu.be/U1yXUBnxgbE Aki nem elállatiasodott bunkó paraszt az észreveszi, hogy miről is szól a film utolsó néhány perce – másodperce. Az egyetlen eddig általam talált esküvői fotót is az anyja rakta fel a fb.-ra. (Egy UAZ terepjáróval mentek az esküvőre.) Amúgy meg a pasijából is kihozott valamit, hisz a “múzeumfal”-ra már azóta ráépült egy emelet is. A 2018-as bemutatójukat pedig itt nézhetitek meg: https://youtu.be/V7lvaQ_00FA
A 10-es skála nem ízlés kérdése, az hogy egy nő 4 -es vagy 5-ös, lehet vitatkozni , de hogy egy 5 alatti nő “rendkivüli” szép lenne, azon nem nagyon. A szilikonprosti pedig mindenkinek tetszik, meg is dugná, az más kérdés, hogy eltartott kisujjal és fitymáló pofával, esetleg fintorogva, még azt is elhiszem, hogy hosszabb távra,” otthonra nem kéne”.
Csak azért ne legyünk álszentek, mert az erekció az nem tudat által determinált dolog, és abban a nő teste-kinézete bizony számít, nagyon is, és erre az állatias, nem tudatosan vezérelt receptoraink által ért ingerre “adja ki” az agyunk a “parancsot.”
Hogy a nő édesanyja milyen “ikon” és mennyire “sikeres”, az pont irreleváns, az adott hölgy értékéhez nem tesz hozzá semmit és nem is vesz el belőle, de lehet következtetni, hogy hosszú távon mennyire valószínű, hogy kívánatos lesz a lánya, és azért erre (is) elég jó indikátor.
Ha már választani kell , akkor én azt hiszem az állatias bunkó paraszt vgyok, és a kifinomult “értékeket” meghagyom azok számára, akiknek ettől lesz merevedésük, és nem is irigylem őket érte, sőt, szívesen veszem, ha ezért ők lenéznek.
Van egy gyerekkori barátom, akivel havi szinten tartom a kapcsolatot mai napig és ő elég jó sztorikat szállít, amik közül párat simán a magaménak adok el szépen lassan csepegtetve az első pár randin. De egy-két olyat is, amiktől sok csaj elérzékenyül. Emlékszem mikor elkezdtem ismerkedni és “magamat próbáltam adni”, mennyire nem váltott ki érdeklődést a csajokból. Próbálok tudod azért saját sztorikra alapozni, ahogy írtam is, de viszonylag későn kezdtem erre tudatosan figyelni és azóta sem élek extrém különleges playboy életet, ezért jó az ilyen, még ha kamuzni is kell.
ha valaki ekkora büdös csicska barom hogy ilyen bohócot csinál magából egy bőven unalmas perspektívátlan lotyóért aki még dugni se tud csak van rajta egy luk amit megdughatsz akkor faszikám meg is érdemled a sorsod :D
Erre szokták azt mondani kóros pinahiánytól elhülyült nyomorék.
majd akkor lehet röhögni az ilyen hülye igénypióca senki nőkön mikor 35 környékén megereszkedve elhájasodva vonyítanak hogy csak jöjjön már valaki mindegy is ki és tartson el a zabigyerekemmel együtt, azaz meg a nagy faszt.
A független férfi fogalmára meg nem kell kitalálni új nagyon hangzatos trendi angolból átvett jelzőket azt már kitalálta a magyar nyelv 300 éve: legényember. Akinek nem ment el az esze a pinától.
Gyereket csinálni pedig ilyen lét mellett is lehet, ha valaki erre óhajtozik, csak fizesd utána a gyerektartást míg az anyja mást húz le.
Sajnos, brutálisan elhülyített férfitársaink még ezeket is bevállalják! Igaz, nem a mi szintünk, általában már több kategóriával rosszabb, mint akitől a gyerek származik. Viszont még mindig nem jön el a pofáraesés/igazság pillanata, mert az újdonsült apuka szerény anyagi hozzájárulását a családhoz majd kiegészíti a vér szerinti apuka tartásdíja…
Kissé sarkosak vagytok. Egy harmincas már szült nő nem szükségszerűen hájas. Találkoztam már nagyon szexi kinézetűvel is. Harmincasként még tud szülni (bármennyire meglepő, vannak férfiak akik szeretnének gyereket). A pacáknak is lehet gyereke, akit nevelhet is. A döntése mögött lehet az is hogy anyát is szerezzen a gyerekének, a pénzbeli részeket pedig ha akarják kezelhetik osztottan vagy részlegesen osztottan. Szóval azért nem annyira fekete-fehér a dolog.
Ha már van (mástól) gyereke(i), akkor “használt árú”, akármennyire is jó dugni.
Az epigenetikát meg sem említettem.
Mindannyian használtak vagyunk. https://www.youtube.com/watch?v=RhM_CsETkx4
Epigenetika meg kimerizmus mindig van hacsak nem szűz, nem kaptt vért meg hasonlók.
Jó dolog a relativizálás, de azért nem mindegy a használat “foka-mértéke”.
Nyilván, éppen ezért ez nem is relativizálás. Kevéssé használt pasasnak kevésbé használt nő dukál.
A klipp szövege eléggé lelombozó…azért nem vagyunk annyira használtak..igaz nekem inkább a KISPIRICS elsó versszaka ugrana be inkább
A Bizottság egy jelenség volt a nyolcvanas években. Nem lehet igazán értelmezni a körülmények ismerete nélkül. Dadaista stílusukból adódóan bizonyos szempontból még úgy sem.
Ez az a Bizottság volt? nem nagyon voltam képben a 80-as években a Magyarországi dadaizmusról, ide inkább a Rolls Frakció, Pokolgép, P.mobil, Edda,-ezek jöttek be
Ezek mind-mind jók voltak.
Kevésbé használt pasasnak lehet hogy dukál, csak épp nem jut….
Még egyszer… a Kispirics első versszaka az ami dukál is és jut es..
Ezt a harmincas témát tényleg sablonosan kezelik nagyon sokan.Az első feleségem pont egy gyerek után pont harminc évesen volt a legszebb.De nem ő az egyetlen ilyen bár valószínűleg genetikai adottság is kell hozzá.
A harmincas téma azért lényeges, mert azok a srácok, akiknek fiatal korukban kimaradtak a fiatal nők, úgy érzik, hogy elvesznek, elvettek tőlük valamit. Semmi gondom nem lenne egy harmincas nővel, ha legalább egy olyan akadt volna, vagy akadna most, aki korábban nekem adja a fiatalságát. Uram bocsá, a szüzességét, amit 100 éve még MINDEN férfi megkapott amikor házasságra adta a fejét. Hogy te legyél az életében az első, a legfontosabb. Tényleg nem érzitek, hogy mitől rabolnak meg minket ezek a modern, ribancnak nevelt lányok?
Amíg ez nem történik meg, addig egy harmincas nőben csak azt látom, hogy na, ez is mással baszott amikor még szebb volt és fiatalabb, és ez sem állt volna le velem öt-tíz évvel ezelőtt. Úgyhogy a kurva anyját. Pedig lehet, hogy a világ legédesebb nője, és nagyon tudna szeretni, és jól kijönnénk egymással. De erre akkor sincs bocsánat. Először kell egy fiatal aki begyógyítja az ember lelkét. Utána beszélgethetünk a harmincasokkal is.
Hunn! Te mégis mi a jó büdös tetves kurva rohadt anyádat akarsz a fiatal lányoktól, te vén szottyos geci? :D Olvasom itt a kommentjeidet és elmondanám: lófaszt nem érsz a nagy game-del, mert valszeg egy OMEGA incel vagy, semmi más. Ronda lehetsz mint a dögvész és nem mellesleg egy neonáci tahó fasz. Mi az apád fasza kell neked, húszon éves lány te baromállat. Örülnél neki ha egy 60 éves szóba állna az undorító, gusztustalan mocskos fajtáddal. Te vagy a nagy férfi? Egy anyaszomorító senki vagy baszod. Semmibe veszed a nőket, tárgyként akarod kezelni őket és játszani akarod a nagy alfát. Alfa… aha, egy lúzer senkiházi vagy barátom. Egy patkány senki.
Szia Lenke! Mi van, már megint nem tudtad kiélni az indexen a mocskosbeszéd fétisedet? :)
Lenke??? Serital drága, te ezek szerint tudsz valamit, amit mi nem? Ki lenne ez a Lenke? Csak hogy mi is tudjuk…
Egy feminista, dührohamokkal küszködő troll az indexről. De nem biztos, hogy ő az, csak tippelek, mert az ő szintje ez, és szeret ide is járni beböfögni valamit. Párszor már kiszúrtam, agresszív és különösen mocskosan beszél.
Volt már róla szó, erre kaptam meg egyszer, hogy “áthozom a konfliktusaimat”, pedig pont hozzám nem szokott szólni (itt). Egy időben Deadpoolra volt ráállva, aztán Alterre, de már neked is láttam beszólni.
A Makipédián olvasható a jellemzése.
http://makipedia.shoutwiki.com/wiki/Aszat_Lenke
Viszont ismétlem: nem biztos, hogy ő az, más hülyék is léteznek. :)
Esküszöm pár ezer forintot fizetnék egy olyan jó szoftverért, ami a hozzászólások alapján (jellemző szavak egy csoportban való használata, mondatszerkezet, stb.) össze tudná gyűjteni az ugyanazon embertől származó hozzászólásokat a neten. Pár ezret az is megérne nekem, ha profilírozna is kb. így: “30-40 év közötti, vélhetően magányosan élő, alacsony szókincsű, nem szellemi munkát végző nő, aki vidéken, 10.000 fő alatti településen él”. Sokat lehetne tanulni belőle.
Ehh, addig jó dolog az internet, amíg anonim, vagy legalábbis mi egymás előtt anonimek tudunk maradni (arról nincs kétségem, hogy vannak szakszolgálatok, akik le tudják nyomozni a legtöbb esetben a kilétünket, hacsak nem teszünk extrém óvintézkedéseket – bár akkor sem biztos). Addig szórakoztató, és addig lehet büntetlenül olyan dolgokat kimondani, amit a való életben legfeljebb a legjobb haverokkal sörözve (már ha vannak ilyenek), nem baj, ha van egy ilyen “szelep”.
Facebookon sosem bonyolódnék vitákba sem a feminizmuskritikában, sem más explozív témákban (c-betűs, zs-betűs stb.) annál jobban féltem a seggem.
hogy némelyeknek milyen faszságokra van idejük…
Ha bűncselekmények elkövetőiről is felállítanak pszichológusok egy profilt, így a netes tevékenység is jól profilírozható pszichológiailag. Kár, hogy nem látsz benne fantáziát.
Van itt az oldalon pszichológus kíváncsi lennék a véleményére.Nem vagyunk egyformák de nálam a dühroham sorrendje:tettlegesség(ezt vissza szoktam fogni) ,rövid egy-két szavas szitokmondatok.Hosszabb levezető szitokmondatok megnyugvás.De ilyen választékos, összetett mondatos,viszonylag kerek tartalmú fogalmazás…Gyanús.Az első megdöbbenés után szórakoztató.
Egyébként Gerle Éva is a te kommentjeidet elemzi a facebookján éppen, “Szakkoment részlete a nőgyűlölő oldalon.” :)
https://www.facebook.com/csakazolvassa/posts/2104443779650419
Aldo nicken nem ő írogat ide, magát férfinak beállítva?
Ez már paranoia
Irány a facebook kedves Hunn, a te szövegeid tetszenek Csaó elvtársnőnek a legjobban. Egy szövegem bejött neki, de te vagy nála a király……. :-)
Most épp rólam őrjöng az oldalán A blogról írták rovatban, mert kicsit megpiszkáltam az indexen, aztán idegbe’ jött, Maunika. :)
“Te nem vagy blogger, téged nem látunk, te kussolhatnál is, snekinek nem tűúnne fel a giányod. Senki nem kötött beléd se simán, se nagy hízelkedős energiavámpírkodás után sunyin, mert senkit nem érdekelsz, ha gazdag vagy, akkor sem, de nem vagy az. Belém meg naponta kögtnek ismeretlenek, akik nem tudnak békében élni, mert nekem van egy blogom.
…
Titeket mindez zavar, és irigylitek, nem lennétek rá képesek, rusnya vagy, ezért mószeroljátok folyton, meg hallgattok el fontos tényeket, amikor rögeszmésen kielemeztek.
Nem futsz, nem vagy izmos, pornón lógsz, nincs jól sikerült gyereked, nincs saját ötleted az életedhez, nyomorú birkaszellemű nagyzoló netfüggők vagytok mind mély frusztrációkkal, pénz-szex-elismertség rabságban vergődtök. Persze, hogy baszom a csőrötöket.”
…
Hát mondjuk éppenséggel van blogom, pénzem, “ötletem az élethez”, sportolok és jobban nézek ki nála (mármint nem nagyobb a vállam, örüljön neki, de én csak vékony akarok lenni, szóval ezzel hiába jön), de nem ez a lényeg, hanem hogy csak eszeveszetten vagdalkozik ilyenkor, mert ez tesz jót a kis lelkének, én meg hát jól szórakozom rajta. :)
Gonoszak vagytok. Gerle Éva egyetlen gondja, hogy csak 1950 előtt született férfiakra tud gerjedni. Ilyen volt mind a két férje, mind a kettő meghalt már. És pont ez a baj. A neki kívánatos férfi korosztály (70+) már vagy halott vagy már nem tud szexelni. Marad így a futás meg a konditerem szegény nőnek.
“én csak vékony akarok lenni” – ezek szerint nem vagy az… sajnálatos.
Általában értem, igaz, a maradni szó helyesebb lett volna. 172/54 vagyok. A lényege az volt, hogy nem izmot akarok építeni, hanem alakformálásra és ilyen “picsás” dolgokra használom a sportot, nem kívánnék eleve sem akkora vállat növeszteni, mint az övé. :)
Akkor menj bunyózni. Swanknak működött.
Elek, ebben egyáltalán nem az a lényeg, hogy én személy szerint hogy állok a sporttal (amennyi kell és amennyit akarok, annyi van), hanem az, hogy szokásához híven vagdalkozik csak, élve a kis álomvilágában, safe space-ében, hogy ő nagyszerű, minden kritikusa pedig csóró, nyomi, műveletlen, lusta, fostestű és irodában punnyadó, emiatt vagyunk iszonyúan irigyek rá. Ennyivel mindent kimagyaráz. Persze, hogy minden értelmes lény megveti.
Azert a dagi es testepito kozt van par atmenet. Nem hiszem el, hogy egy fitness model kategorias no helyett egy dagit valasztanal, nem minden testepito csaj nez ugy ki, mint egy ferfi.
Kondi kapcsan gondoljatok inkabb Jennifer Lopezre. Jobb teste van ma 50 evesen, mint 20 eve.
Lopez emberileg nagyon gáz. Olyannyira hogy a látványt is lerontja. Dagadtak kíméljenek. Nálam az nagyon nagy red flag.
Mar eszrevettem, hogy ez nalad red flag. Ferjem is ilyen, bar annyit hozza tesz, hogyha mar nem szep egy no (kover/csunyabb arcu), akkor legalabb ne legyen hulye. A ketto egyutt sokkk.
…
A classic kategoria, mar szerintem is tul ferfias, azonban egy Regos Lili fele fitness kategoria szerintem szep (foleg a par napos verseny forman kivul). Ok is epitenek izmot, nem is keveset.
Hmm, most elbizonytalanitottal, hogy a fitness az hivatalosan testepitokategoria-e vagy sem.
https://peakshop.hu/girl/fitness-versenykategoriak-tudnivaloi/
Na most ennek a nőnek van férfiasabb állkapcsa vagy a basszusgitárosnak? (jó zenész csak nézni nem szabad)
https://www.youtube.com/watch?v=-CfV2iVMeKA
https://www.youtube.com/watch?v=wy2ef9vFqZg
Nem is tudtam ,hogy ennyi gitáros lányka van(remélem tényleg azok.)
https://www.youtube.com/watch?v=N2c2TJfUnJE
Szerintem a sok “tesztotól” már nem is menstruálnak. Ezek tényleg betegek…a második foton szereplő “modell” meg szemmel láthatólag Lombroso pozitív.
Néha a zombival is találsz közös nevezőt.
A menstruáció elmaradását a rendkívül alacsony testzsír okozza. A fitness csajok erősen a minimális 17-22% alatt vannak. Éppen ezért is tartom természetellenesnek a női testépítést és túlzott fitness-mániát. Ha egy csajnak eres a karja, kockás a hasa az már egészségtelen.
Valami pasinak írta a facebookon, hogy sosem lesz olyan kockás a hasa, mint az övé, azon jót kacagtam. :)
Tudom hogy érvelési hiba de én még nem találkoztam olyan férfivel akinek ezek tetszettek volna.Mert itt van ez a példa ő is izmos alacsony zsírtartalmú még doppingolt is és mégis egész más:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jelena_Gadzsijevna_Iszinbajeva
A pillanat amikor rádöbbenünk, hogy Serital relatíve jó társaság :-)
…
Én is birom a Seritalt. Tulajdonképpen bármelyik nővel, aki nem non-stop feminista baromságokat mondd, egész jól el tudok lenni.
Hunn, egyszer már tényleg dumálhatnánk valamilyen módon. Tudom, hogy őrzöd az inkognitódat, de mondjuk emailben akkor. Kíváncsi vagyok, milyen vagy, amikor nem itt, a nagyközönségnek szónokolsz, hanem csak kettecskén vagyunk.
Ha nyitott vagy erre, írj levelet, tudod a címem már, de nicknév + gmail, ha mégsem.
Ne legyetek nímandok, hogy nímanddal foglalkoztok, tiszta szégyen.
Mint látom, tényleg hosszan idézget. Lassan élő klasszikussá válok, egy legendává. A hírhedt HUNN, a szüzek bánata, asszonyok ostora. A patriarchális reakció, a kulák zsoldos fasizmus megszemélyesítője egy személyben. (A “kulák zsoldos fasizmus”-t a Buharin-perből loptam, Szolzsenyicin Gulág szigetcsoportját olvasom éppen.)
Amúgy az internetes anonimitás azért jó, mert az ilyenek simán meghurcolnák az embert nagy nyilvánosság előtt. Ahogy az egyik kommentelője írja, nem szó szerint idézem: “félelmetes, hogy az ilyenek ott vannak a társadalomban, a munkahelyeken, a buszon utaznak mellettünk, stb…” Mármint az olyanok, mint én. Szerintem, ha lehetőségük volna rá, ezek meg is öletnék az olyanokat, mint amilyen én vagyok.
Furcsa az, és ezt nem tudom hova tenni, és tényleg nem értem, és hátha valaki meg tudja nekem magyarázni. De mintha ezek a gyökerek tényleg annak örömködnének, ha nem találnék nőt magamnak, mintha tényleg annak szurkolnának, hogy a nők szóba se álljanak velem.
Ezt egyszerűen nem értem. Miért jobb az a társadalomnak, és személy szerint ezeknek a picsáknak is, ha én inkább a magánytól és a szexuális nyomortól utcai fegyveres ámokfutásról álmodozom ahelyett, hogy huszonéves lányokat szólítok le a diszkóban, és néhanapján egy-egy szerencsésebb napomon össze is jön valami? Ha ezt megmagyarázza nekem valaki, annak adok egy Nobel-díjat.
Az a bajuk, hogy nem tekinted igazi noknek a 30 ev feletti noket, magat a noiseguket kerdojelezed meg. Nem tartod oket szexualisan vonzonak es csaladalapitasbol is alapbol kizarod oket. Ezaltal csupan a koruk miatt, elvesztik mindazokat a privilegiumokat, amit nalad csak a huszoneves nok elveznek. Persze, hogy alapbol tagjak, hogy errol ferfiak tomegei igy gondolkodnak, meg a gondolata is remiszto. Igazabol nem erdekli oket, hogy van-e nod, vagy nincs. Ha nincs, azert jo, mert cafolja az elmeleted es nyugodtan aludhatnak, hogy ok meg 30 felett is kellenek/tetszenek a ferfiaknak. Ez nem rolad szol, hanem roluk, a sajat onertekelesukrol.
De hát ha én amúgyis csak egy rusnya és csóró incel lúzer vagyok, ráadásul ennek ellenére primitív, gonosz, elnyomó patriarchaként gondolkozom, akivel egy nőnek együtt lenni valószínűleg még a halálnál is rosszabb sors… nos, akkor nem inkább örülniük kéne, hogy nem őket akarom, és maximálisan támogatniuk kellene, hogy akkor már inkább a fiatal lányok szenvedjenek visszataszító ölelésemtől és undorító szőrös mancsom borzasztó érintésétől???
Amúgy megnyugtatok mindenkit: nálam a huszonéves lányok nem élveznek privilégiumokat. Én már csak vissza akarom kapni a pénzemet :)
Egy no minden ferfire szeret hatni, fuggetlenul attol, hogy kell-e neki az illeto vagy sem. Itt nem konkretan rolad van szo, hanem a jelensegrol. Ha te igy gondolod, egy masik is igy gondolhatja es egy harmadik is. (+ egy olyan no blogjarol beszelunk, akinel 25+ ev korkulonbseg volt a parkapcsolataiban. Nem az idosebb ferfi/fiatalabb no felallas verte ki nala es a kovetoinel a biztositekot, hanem hogy 1. az alapjan ertekelted a noket, hogy kivel fekudnel le, 2. altalanosan beszoltal es leirtal minden 30 feletti not)
Persze, hogy Gerle Éva is szeretne a férfiakra hatni, csakhogy annyira zavart, hogy eközben arról ír cikket, hogy ő senkinek, csakis magának akar tetszeni. Aha, persze… Biztosan ezért képes még fotóstúdióba is elmenni, hogy a fenekéről zoom-fotókat készíttessen… csak úgy magának, mert szereti nézegetni önmagát… de azért hopp, “véletlenül” csak megosztja… Aztán még elejt pár mondatot kommentben a rózsaszín, csodaszép pinájáról is. (Ezeket már nem fogom tudni megmutatni a blogján, mert időközben jelszóval védte le a posztot.) – Eszem megáll. Nagyon trükkös ez az Éva… Csak kár, hogy ezt az egész “csak magamnak akarok tetszeni” mesét nem hiszi el senki, még ő önmagának sem…
Persze attól még nem lesz mentálisan rendben az ilyen nő, ha a többiekhez hasonlóan ő is tetszeni akar, merthogy az efféle lelki betegek csak azért akarnak tetszeni, hogy aztán jól nemet mondhassanak és saját mesterkélt elérhetetlenségük által értékeljék fel önmagukat. Mi több, ezek a nők az elutasítással akarják büntetni a férfinemet. (De főleg csak akarnák… már amikor nagy ritkán egy teljesen óvatlan, a physiognomiával mit sem törődő, korlátozott emberismerettel rendelkező balfék közelebb merészkednek hozzájuk.)
Egyébként tényleg mélyen önleleplező, hogy a feministák hatalmas elfogadással viszonyulnak a homoszexualitáshoz és mindenféle egyéb szexuális elhajlásokhoz, viszont idegrohamot vált ki belőlük az a szexuális preferencia, ha valaki kijelenti, hogy neki csak a huszonéves nők tetszenek. :)
Elfojtott tetszeni akarás, magánéleti kudarcok sorozata, kiábrándultság, kontroll mánia, szexfóbia, frigiditás… – Sanyarú, magányos sors az ilyen… – De megmagyaráznák, hogy a bolondok a rács másik oldalán vannak.. – Muszáj is volt Gerle Évának újra beleszőnie egy cikkébe a Férfihangot… Pedig megtehetné, hogy pont annyit foglalkozik velünk, mint amennyit egyébként mi szoktunk vele: semennyit…
Még a 80-s években hallottam ,hogy egy nőnek a legnagyobb sértés ha nem kap lehetőséget a férfitól hogy visszautasíthassa.
Common! Ezt be kéne kereteztetni. :)))))
Kösz de én csak kigyűjtöttem.
Szerintem elutasítani valakit inkább egy elég kellemetlen dolog, nem olyasmi, amire vágysz, direkt keresd az alkalmat.
Nem is azt mondtam ,hogy te keresed az alkalmat.Az alkalom tolakszik oda(ekkor elutasíthatod és az lehet kellemetlen) vagy azért se akar semmit pedig várnád.Gyakorlatilag átnéz rajtad.Pedig jó nő vagy.Mondjuk a harmadik szerelőnél már bosszankodnál.
De miért számítana, hogy nem akar tőlem semmit? Akkor igen, ha nem lenne pasim és a kutya se nézne rám. Bemásolok egy sztorit, amit egy-két hete írtam az indexre, ami igazából csak annyit mutat meg, hogy működik ez “belülről”, ha tényleg nem keresed az alkalmat és nem vágysz rá.
“Megálltunk a benzinkútnál venni pár dolgot, kávét, én mentem be, a pasim leparkolta magát a dohányzó területen. Amíg vásároltam, megszólított egy 40-esnek tippelhető, alacsonyabb, kicsit görnyedt, némiképp ápolatlannak is tűnő pacák, váltottunk néhány szót, de semmi különös, mert nem úgy válaszoltam, mintha bármikor folytatni akarnám a beszélgetést, csak udvariasan épp annyit mondtam kb, hogy igen/nem, egy szóval sem többet, nehogy biztatásnak érezze. Mikor kijöttem, még csak, hogy ne legyek bunkó, ha már néz, mondtam, hogy hát szia, szép napot. Kitipegtem én is a dohányzóhelyre, ott ugyanúgy találtam a pasimat a telójával, ahogy hagytam, álltunk ott aztán csendben, hogy cigi-kávé-telefon, így zsonglőrködve, aztán egyszer csak belépett a képbe a csávó, hogy látja, hogy én is ráérek, ő is, megiszunk-e egy kávét a büfében. Kávéval a kezemben. Mutattam, hogy kösz, már van, és odanéztem a pasimra, hogy esetleg hozzászólna-e a beszélgetéshez vagy mi van, de fel se nézett. A csávó meg nem ment el, hogy akkor mást megiszunk-e vagy esetleg máskor, én meg elgondolkodtam, hogy pontosan mit is mondjak, aztán rájöttem, hogy ha csak arra fogom, hogy ott a pasim mellettem pár lépésre, ha nem tűnne fel, akkor bemutatom, de ezzel nem segítenék neki sokat, mert csak azt gondolná, hogy amúgy nincs vele probléma. Úgyhogy a férfihangos múltat alapul véve azt mondtam, hogy kedves vagy, de nem vagy az esetem egyáltalán (kihangsúlyozva), úgyhogy köszönjünk el. Nem ment el, kérdezte, hogy miért. Mondtam, hogy kicsit fejleszthetné magát akkor, ha már a véleményemre kíváncsi így komolyban, kicsit legalább szedje rendbe magát. Itt aztán láttam, hogy kibújt az önérzet, és odabaszta, hogy jó, akkor én is olyan mai csaj vagyok, aki csak a buzikra bukik. Ezen a ponton a harmadik fél, mint Csipkerózsika felriadt álmából, és akkor először odanézett, hogy “mi van?” És a csávó szemében is a felismerés, mintha akkor vette volna észre, hogy mellesleg végig ott állt egy pasi. :D:D
Néztem ezt a kettőt és remekül szórakoztam a pillanaton, aztán a pasas köszönés nélkül elindult és beszállt a kocsijába, a drága párom meg teljesen értetlenül nézett rám, hogy “ki volt ez?”, össze volt zavarodva.
Még mindig ezen röhögök, Lolkán és Bolkán így egymás mellett, akiknek fogalmuk sincs, mi zajlik körülöttük. :)”
Nyilván akkora önbizalmad van ,hogy nem kell semmi megerősítés.(még)De biztos te is találkoztál már olyanokkal akik érthetetlenül voltak önbizalom hiányosak.A történet jó ne vedd sértésnek nem lehet ,hogy szegény pasi abban reménykedett hogy a barátod csak a munkáltatód?
Hát erre nem is gondoltam, igazából akár az is lehetett. :)
Bár azért remélem, hogy nem úgy néztem ki, mint aki benzinkutakon strichel, meg akkor inkább őt kellett volna megszólítania, vagy őt is.
Megerősítésről az a véleményem, hogy azért csak érzed azt 40 felett is, hogy érsz-e még valamennyit bárkinek. Például nem híztál el, csinos vagy, törődsz a külsőddel, szép a hajad, ilyenek, akkor azért csak ott van, hogy még nőnek érzed magad. Egy kapcsolatban meg pláne, mert ha még el is jutsz addig, hogy ritkán néz rád más, csak van egy férjed, aki azért még szokott. Ha van egy biztos pont, a többi lényegtelen. Egy idő után úgyis ez van, az élethez tartozik, normál esetben ehhez egy nő hozzászoktatja magát lassan, ahogy telnek az évek.
30 felett már kevesebb pasinak tetszel, 40 felett meg pláne nagyon kevésnek, ez örök igazság, tök mindegy, hogy ki mondja, az megint egy más téma, hogy a közlő meg önmaga lehetőségeit nem tudja felmérni, de a kettőnek nincs köze egymáshoz. Vagy te és ő, külön-külön egy ilyen szócsatában (mint ez a Csao és társai-Hunn), én éppen ezért tartom murisnak, mert jelen esetben mindkét félnek igaza van. :)
Ma már nem tudom milyenek de a 90-s években sokat utazván rengeteg ajánlatot kaptam és bizony voltak köztük első osztályú kinézetűek is.(na nem mind)
Akkor még nem volt internet, ma a normális kinézetűek ott hirdetnek és lakáson dolgoznak, tényleg csak a legalja maradt az utcákon.
“ma a normális kinézetüek ott hirdetnek és lakáson dolgoznak, csak a legalja maradt az utcákon”
hát…én köszönöm a helyretevést, úgy kell nekem, legalljaként még mindig a szabadban szoktam ismerkedni.
“hát…én köszönöm a helyretevést, úgy kell nekem, legalljaként még mindig a szabadban szoktam ismerkedni.”
A te dolgod, hogy honnan szeded a kurváidat. Én csak tényt közöltem. :)
Serial, megjegyzem, ha ilyen kommenteket írogatsz ide-oda, az is erősen önigazolás szagú. Én történetesen nem szoktam regényt írni arról, ha sugárzik valakiről, hogy akarna valamit tőlem, de nekem éppen akadnak jobb lehetőségeim is. Pedig aztán egy férfi esetében sokkal ritkábban jön ez annyira egyértelműen szembe, mint egy nőnél, szóval inkább beszélhetnénk erről mi férfiak sűrűbben, merthogy ritkább élmény… Mégis milliószor többször sorolják a nők azokat a “trófeákat”, amelyeket nem akartak hazavinni…
Szóval hétköznapi magánügy… Az élet része… Ha valakinek erről “muszáj” beszélgetnie, akkor az szerintem már maga a probléma indikátora… Persze az is lehet, hogy az általam képzeltnél is erősebben jellemző a nőkre, hogy mennyire jó nektek visszautasítani egy közeledést, és nem lépi túl az átlagot a te megnyilvánulásod sem. De nagy a kontraszt, amikor előbb azt állítod, hogy egyszerűen csak kellemetlen, aztán meg bemásolsz ide egy kisregényt arról, hogy mennyire “vicces”volt legutóbb is… Semmiképp sem kellenek ezek a “Gerle Évás” hazugságok; sokkal kevésbé kellemetlen az nektek, mint amennyire nagyon is élvezitek ti nők, ha visszautasíthattok valakit…
Még ennyi idősen azért feltételezem, hogy kinézi bárki azt, hogy vannak ilyen sztorik, azért csak kinézitek belőlem ezt anélkül is, hogy bizonygatnom kéne. A lényeg, hogy megmutatom benne, hogy néz ki ez a másik oldalról, amikor tényleg nem ad hozzá semmit a napodhoz, a kedvedhez vagy nem akarod a figyelmet felkelteni, mert innen indult az egész, hogy a nők arra várnak, hogy pasikat utasíthassanak vissza. Nem, ez szerintem nem igaz, inkább csak kellemetlen.
Azt nem mondtam, hogy a legjobb sztori volt, nem is ide írtam eredetileg, de mivel csapongó vagyok, beugrott ez a történet és gondoltam, berakom. A valóságban ez inkább így néz ki, és nincs mögötte az, hogy alig várod, hogy lekoptathasd. Inkább azt nem akarod eleve, hogy félreértse és le kelljen koptatnod. Épp emiatt én szeretem is eleinte azt feltételezni, hogy csak kedves, mindenféle hátsó szándék nélkül. Ezekből a helyzetekből mindenki csak menekül, ahogy épp tud és inkább keveset mond, mint többet.
(És nem vicces, hanem kínos, amiben megláttam a humorforrást a VÉGÉN. De annak a felkérős-elutasítós részhez már nincs köze.)
Akkor ennyi erővel ne beszéljünk semmiről, mert ha már valamiről beszélünk, az baj. És akkor ebből kiindulva például Hunn esszéi is önigazolások, vagy ha ő mondja, akkor az egész más? :)
(Közben eszembe jutott, hogy ez teljesen ugyanaz a helyzet, mint amikor mész az utcán és pénzt/cigit tarhálnak tőled, te meg próbálod megúszni anélkül a lerázását, hogy kínos legyen. Biztos mi akkor is direkt várjuk, hogy belekerüljünk egy ilyen szituba. :D)
Nem mondtam, hogy nem lehet bármiről is beszélni, csak azt, hogy én mit tudok belelátni, ha arról beszélsz… – Erős az analitikus kényszer bennem… :)
Vagy inkább a belém állási, most már tényleg felvállalhatnád, hogy vonzódsz hozzám. Kevés férfi baszogat ennyit, mint te. :)
Vallj szerelmet, hadd utasítsalak vissza, ennyit csak megér, hogy bizonyítsd az elméleted, nem? :D
Másokra is pont annyira figyelek, mint rád; az elemző kényszer mindenre és mindenkire kiterjed. Viszont feléd elkötelezett is vagyok: viszonoznom kell az őszinteséged… és persze a vonzalmad… talán azért is, mert visszautasítani “kellemetlen” lenne. :)
Hát a viszonzással eléggé elkéstél, én már másfél éve felajánlottam azt a bizonyos hate fuckot, most már nem kell a figyelmed. :)
Valójában most lelepleztél: tényleg csak a mérhetetlenül túláradó őszinteséget (kritikai igyekezetet) akarom viszonozni. És futóbolond lennék, ha komolyan vennék egy afféle mondatot. :)
Milyen kritikai igyekezetet?
Csodálom, hogy visszakérdezel. Senki nem “baszogatott” itt még annyit, mint te. De őszintén szólva még akár azt is el tudom, képzelni, hogy a saját nézőpontodból igaznak érezted a “kritikát”, de hogy mennyi méltánytalan előfeltevést, előítéletet is társítottál hozzá, azt meg csak én tudhatom…
Igen, de az én szemszögemből ez csak visszaütés volt, mert úgy éreztem, te szálltál rám. A kritikáim jó része tényleg nem kifejezetten a személyednek szólt, hanem egyszerűen nem tetszettek dolgok, pl. a bulvárvonal, amin sokszor hajba kaptunk. Az például most nincs, aminek örülök is. Meg én olyan vagyok, hogy erősebben fejezem ki a véleményemet, mint általában szükséges volna (ezen dolgozom), és emiatt is tűnhet echte rosszindulatú baszogatásnak, pedig sok esetben nem erről van szó igazából. Éppen ezért háborodtam fel állandóan azon, hogy egyszerű szarkeverésnek, rosszindulatnak bélyegezted ezeket a dolgokat, mert abszolút nem értettem vele egyet, mivel én ismertem a motivációimat. :)
Igazából amikor azt látom, hogy gyakorlatilag ugyanaz történik, mint amit a feministák csinálnak, akkor legyen cikkíró vagy kommentelő, akkor be fogok szólni, mert zavar. Ha a femik azt mondják, hogy minden férfi hülye, arra nem az a jó válasz, hogy akkor minden nő hülye. Ez az ő szintjük. Ezért nem szeretem az ilyen típusú cikkeket, lásd a legutóbbi a csaj halálával kapcsolatban, mert ez méltatlan, felesleges és ugyanolyan elítélendő. Én értem, hogy te híve vagy a szólásszabadságnak, én meg ezek szerint annyira mégsem. Erre mondod, hogy én kontrollálni akarom a férfihangot, pedig szerintem nem jobban, mint sokan mások, másoknak is vannak kritikáik, mások is jelzik, ha valami nem tetszik nekik, egyszerűen rám jobban figyelsz és előbb veszed zokon, a balhék többsége ezért mélyült el. Én is tudom, hogy nem én vagyok itt otthon és pont nem számít a véleményem, attól még leírom, én meg így működöm. Ez olyan lelkiismereti kérdés.
A másik meg, hogy ha felidegesít valaki, tudom szidni, mint a bokrot (jellemhiba, de minél jobban “ismerem” az illetőt, annál inkább visszafogom magam). Ez nem jelenti, hogy ha lehiggadok vagy eltelik x idő balhé nélkül, akkor ne változna a véleményem. A higgadt, “beszéljük meg a dolgokat” típusú beszélgetések a kedvenceim, és általában működnek is. Veled is volt ilyen, csak aztán jött Lenke (egyébként Lenke volt az, igen, a kis drága! :D) és ezt látta, jól bekavart, te megsértődtél a fél évvel korábbi, indexes kommentjeimen, és kettőt léptünk hátra ismét. Onnantól magyarázhattam volna, hogy azt felejtsd már el, már nincs jelentősége, akkor már nem voltál rá nyitott. Szóval áldozatul estél Lenke szarkeverésének, most akkor így utólag szólok.
Szóval rólad is mondtam dolgokat, akkor úgy gondoltam. Most már ez szelídült, nem valószínű, hogy újra leírnám, de amikor provokálsz, akkor érzem, hogy ismét megy fel a pumpa, de azért nem annyira, mint régen. :)
Sajnos nem tudom megígérni, hogy mindig ennyire fog tetszeni a tartalom. :) Egyébként nem feszélyez annyira az egész sztori, hogy túl sokat csócsálgassam. Viszont fontos: nálam a leplezetlen őszinteséget valójában ki kell érdemelni, ezért ne tekintsd baszogatásnak! :)
Ez elutasítás?
Common, ez annak a konstatálása, hogy valójában nincs is mit elutasítani.
Egészséges lelkülettel legfeljebb csak kellemetlen. Az ő esetükben egy olyan hurok visszacsatolás, amely két funkciót tölt be: egyrészt igazolás, hogy minden férfi “öntelet, jogosultságtudattal átitatott, tolakodó, agresszív, fasz, fasz, fasz…” másrészt meg bizonyítéka annak, hogy “nő vagyok, értékesebb vagyok náluk, kellenék nekik”. Szóval talán kellemetlen is mindez, de mégis úgy kell, mint egy falat kenyér…
Ha ez a rend felborul, és nem akarja őket senki “megerőszakolni”, akkor támad aztán az ilyen beteges pszichében végképp kétségbeesés, mert azt a borzalmasan nyomasztó érzést kell átélniük, hogy “rendes férfi ugyan nem létezik, de mi az, hogy még ezek a szemét nyomorékok sem akarnak zaklatni és megerőszakolni, hát nem vagyok én ilyen értéktelen…”
Ezért ennyire felforgató támadás a pszichéjük ellen Hunn, aki jól megtestesíti számukra a gyűlölt, “ócska” patriarchát… na de mi az, hogy szarik rájuk? :) Ha más nőknél még sikerei is vannak “még egy ilyennek is”, az a végső sorscsapás, mert akkor nem lehet örömködni, hogy a szemét férfiak mind elnyerik a megérdemelt nyomorukat… – Szóval Hunn, ez a magyarázat a lentebb található makacs kérdésedre, hogy miért is akarnának pont téged a legszívesebben megnyomorodva és végül holtan látni… ugyan elsők között, de nem kizárólag téged… :)
Valóban Alter, ez úgy jöhet le számukra, “hogy már senki nem akarja megölni bástya elvtársar?! Én már szart érek?!” :) és tényleg.:D
Alter, ertem mit mondasz, de ne keverd ide a nemieroszakot. Ideteved egy atlag no, elolvassa a kommented es az jon le neki, hogy azt hiszed a nok arra vagynak, hogy megeroszakoljak oket. Az ilyen kommentreszeket lehet remekul kimasolni es peldalozni vele FB-n, hogy tessek, en megmondtam mi megy itt… Egyebkent se jo hasonlat, nemieroszaknal, pont a noi valasztas es esemenyek feletti noi kontrol szunik meg.
A “megerőszakolni” szót gondosan idézőjelbe tettem… Aki képes az értő olvasásra, az reményeim szerint érti, ahogy te is… Aki viszont félre akarja érteni és csak félre képes érteni, az úgyis csak félreérti, bármit is írhatok én.
Egyébként pedig az említettek, vagyis a lelki beteg feministák mindent erőszaknak vagy annak szándékának akarnak érteni…. Ezért is érzem indokoltnak a szóhasználatot; valóban idézve őket.
Nah igen, ezt nem ertem nalad maskor se. Van a feministak szintje, amit te magad is lenezel, mert gagyi, ugyanakkor mert ok csinaljak, te is csinalod. Ha ok megtehetik, te is megteheted. Ez nekem dedo kategoria, csak annyit ersz el vele, hogy az o szintjukon kommunikalsz es letrehozol egy antifemista gagyit. Egy mindket oldalt ismert olvaso mit lat ilyenkor: a feminsta gagyi vs. antifeminsta gagyi parharcat. Egy atlag olvasonak viszont csak az antifeminista gagyi marad meg, mert nem ismeri a gender/feminista oldalt amire probalsz reflektalni.
Kard ellen nem lehet imádsággal harcolni. Soha nem fogom mellőzni a kritikát és a szarkazmust, azért, hogy kielégítsem minden kényes ízlésű és/vagy tájékozatlan ember elvárását is. De egyébként is, hol van már abban a “gagyi”, hogy egy kommentben felrajzolom a feminista férfigyűlölet gondolkodási sablonjait?
De hát a jó isten áldja meg őket, engem meg meg tizen- és huszonévesen “írt le” minden nő, az alapján megítélve, hogy lefeküdnének-e velem (természetesen nem), az miért nem fáj senkinek, csak nekem? (Költői kérdés volt, KEK) Nekem talán volt kegyelem? És a hozzám való negatív viszonyulásuk alapján úgy tűnik, hogy kurvára MOST SINCS. Hát akkor meg mi a faszt akarnának tőlem, hogy álljak hozzá a dolgokhoz?
Az idő neked dolgozik.Még ha te korlátozod is a szóba jöhető nők korát a lehetőségeid akkor is folyamatosan bővülnek.Akármit pofáznak te simán jó vagy a 20-60 korosztálynál az ő lehetőségeik viszont pont fordítva működnek.Ha pedig úgy adják elő magukat mintha 18-22 évesek lennének ,garantált a kudarc.(esetleg egy 20-30-40 évvel idősebb összejön egyiknek másiknak)
Azt akarják, hogy ne is próbálj álmodozni huszonéves csajokról, mert ez sérti az egójukat, hiszen a szemükben te olyan lúzer vagy, aki őket sem érdemelné meg szerintük (ahogy minden “hímsoviniszta” ilyen szerintük, legalábbis ha nem Brad Pitt kinézetével és pénzügyi helyzetével bír az illető – vagy legalábbis annak hazai megfelelőjével). A szokásos hipergámia, a férfiak 80%-a fogatlan incel lúzer stb., akik nem is tekinthetők férfiaknak, ezért rettenetesen felháborító vagy komikus számukra, hogy ezek a mocskos, gusztustalan lények szexuális tárgyként tekinthetnek rájuk akár titokban is, ezzel “bemocskolva” őket, hiszen mindezt – a “szépségüket”, a p.nájukat kizárólag Mr. Chad Thundercock számára tartogatják ugye. Ahogy te is írtad már. Le kell szarni, nem kell foglalkozni velük, öregedjenek meg a macskáikkal… Mert a legtöbbnek nem fog más jutni az irreálisan magas elvárásaikkal, amikből elvből nem engednek soha.
Mai világban, inkább 90 az a 80..
De amúgy a hszed rendben van.
Sajnos nem.
Már két-három korosztályt megfigyelhettem a mostani 30-40+ sávban.
A középtől felfelé – ahol a férfiak jelentős része keresgél – mindig akad egy olyan lúzer végül, akit bepaliznak.
Az illető nem áll a tudatosság, vagy az önbecsülés azon szintjén, hogy felfogja, mit is vállalt – vagy már rettenetesen reménytelen.
(Újak kedvéért: egy ilyen relációban a férfi mindig kevesebbet fog kapni a kapcsolatban, mint adnia kell. A nő odaadása, szexuális étvágya, türelme, empátiája, a kapcsolat fenntartására szánt ideje, energiája közelében sem lesz annak, mint amit a korábbi kalandjai, kapcsolatai során nyújtott. )
Nem érte te ezt, egy átlagnőnek olyan szintű áldozati és/vagy felsőbbrendűségi komplexusa van egy férfival szemben. Hogy tényleg “természetes” neki, hogy miközben leköpött, beléd rúgott, elvárja utána, hogy megköszönd. Haverom , Pénteken mesélt egy storyt – ami vele történt meg előző héten- elvitte randizni a csajt (mondani sem kell nem hamburgerezőbe) majd a randi után a kis kurva közölte, hogy elvihetné a másik hímhez (aki egy köcsög arabzsidó ingatlandíler) Kérdezem tőle:mondom, legalább leütötted vagy minimum beleköptél az arcába( srác, amúgy nem elveszett kis szerencsétlen, tehát megtette volna) ? Mondja: hogy, ekkora pofátlánság sokkjától egyszerűen nem jutottam szóhoz, csak tátogtam mint hal a szatyorban, utólag jutott ez nekem is eszembe. És meséli, hogy még fokozta is a kis kurva: “hogy mit kell ezen megsértődni, hogy valakivel elindul és nem vele megy haza”
De ugye nem vitte el a srác a csajt a másik csávóhoz, hunbagira? Ugye nem?
A Mammutnál találkoztok? Persze.Hogy ez itt Tápiószentmárton ?Bocs vidéki vagyok.Azért hívjál ha lesz rám időd…
Azt mondta-akaratlagosan- elindult a keze, és ezt eszrevette a kispicsa. Így rögtön elkezdett távolodni…közben lökte be az utolsó mondatot.
A feminista kondicionálás miatt.
A határon ilyenkor felsír egy “menekült” csecsemő…..
KEK, LEL, LOL stb…..
A feminista kondicionálás miatt, megint……
Épp az a helyzet, hogy semmit, de te próbálkozol.
KEK , LEL, LOL
Na, hagy má’ békit neki, azt irtad hogy mindent elhiszel, amit ir, akkor minek még vegzálod?
Ahogy apám idézte időnként egy főnökét: “Eu te cred, cum sa nu te cred, si eu sant mincinos:)”
Ia-auzi brîu,trece rîu…..még a végén multilingvisták is vagyunk….
So-so:)
Hát redpill műveltség ide vagy oda még mindig logikus gondolkodást feltételezel róluk?
Nagyot “mész”, ma. :))))
Tesó légy hálás ennek a donnanak híresség lettél általa:)
Hogy mit akarok a huszonéves lányoktól, kedves Donnarumma? Hát horogkeresztet és Adolf Hitler képét akarom rátetováltatni a seggükre, hogy a farkam azonnal a Heil Hitler-köszöntésre lendüljön ha csak rájuk nézek…
Miért kérded? Neked vannak huszonéves lányaid, kedves Donnarumma, vagy esetleg már ők is öregebbek? Remélem találkozom velük az életben, és ha feláll rájuk a faszom, akkor megbaszom őket pinába, szájba, seggbe. Aztán patriarchálisan elnyomom őket, persze csak ha jól viselkednek és kiérdemlik. Ha nem, akkor kiállítom őket az utcára strichelni temelléd.
Azt tudod egyébként, hogy a nagy pofádat kizárólag a férfiak által kitalált internet anonimitásának köszönheted? A való életben, egy-az-egyben akkora sallert kapnál tőlem amikor leállnál nekem ilyen stílusban ugatni, hogy haláláig nedves lenne bármelyik nő, aki látja amikor megkapod. Én már az a generáció vagyok, aki hisz a női egyenlőségben, tehát NEM hisz abban, hogy egy férfi sosem üthet meg nőt: vagyis amiért egy férfi pofont kapna, azért a nőt is ütöm.
:)))
Látod mekkora egy tahó fasiszta agresszív vadbarom vagy? :D És neked kell nő? Tedd a faszodat inkább húsdarálóba, többre megy a világ. Ilyen selejtes faszoknak mint te jobb is ha nem szaporodnak. Természetes kiválasztódás, a selejt incelként elhullik. Volt nincs :)
A lezbikus is meg a buzi is, bukta.
Én már 2006-ban tudtam, hogy fasiszta csőcselék vagyok, mert a Gyurcsány Ferenc is megmondta, úgyhogy 2019-ben ezzel a kijelentéssel végképp nem mondasz újat nekem.
Mi, fasiszták tetszünk a legjobban a nőknek, nem tehetek róla. A Hugo Boss cuccok teszik.
Eredj vissza a Zsindexre a filoszemita söpredék közé, oda való vagy.
Selejt.
Igazán szép beköszöntő! Gondolom méltó az írójához. Ugye Tonna Donna?
“Tonna Donna”
Honnan tudod, hogy kövér?
még a szavai is zsírosak…
Elmehetsz lassan “profilírozónak”. Egy kövér, magányos, szexhez nem jutó nőt feltételezel erről a nőről. Mint ahogyan a nők itt minket mind puncihoz nem jutó, fogatlan, az anyja szuterénjében a farkát verő szerencsétleneknek tartanak. Jellemrajz készítéshez komolyabb adatbázis lenne szükséges. Talán facebook hozzászólások alapján már lehetne tipizálni. De nagyon sok felhasználó nagyon sok hozzászólását kellene elemezni. Több ezres nagyságrendben.
Valamiféle első benyomás mindig van.Aztán vannak gyanús hozzászólásrészletek amiből feltámadhat egy halvány gondolat ,hogy a férfinéven kommentelő esetleg nő vagy a magát dagadt nőnek sejtető esetleg egy sovány férfi.Meg kell hozzá valaki akiben van némi üldözési mánia vagy tapasztalat.Találtam egy ilyet nem tudom ez ma mennyire kiterjedt vagy érvényes:
https://piacesprofit.hu/kkv_cegblog/tilos-a-szemelyisegteszt-millios-birsag-is-johet/
Ez maradjon itt meg mementónak. De remélem tiltani azért lehet az ilyet. Szép dolog a szólásszabadság, de ez itt egy elmebeteg.
45 vagyok, és a mai napig képtelen voltam megnősülni. Ezért, és nem azért, mert nem lett volna jelentkező. Sőt, a legtöbbször azért voltam egyedül, mert kirázott a hideg, hogy egy olyan nőnek véletlenül besikerül általam és akkor megkapom vagy húsz évre, ha kell, ha nem.
A tökéletesség ,az csak a legnagyobb zen-mesterek privilégiuma.Ha te utódokat akarsz , anyának kiválaszthatod az abban a pillanatban legjobbnak tűnőt.
Egyik sem votl zen-mester, nem kellett volna tökéletesnek lenniük (azzal ráértem volna én foglalkozni), de a kis figyelmeztetés, hogy nyomokban mogyorót is tartalmaz nagyon enyhe eufémizmusnak bizonyult sok esetben. Meg tudtak még akkor is a nők lepni, amikor azt hittem, már minden típussal találkoztam. :)
Nem a nőre értettem a tökéletest hanem arra ,hogy te hiába törekszel valamiféle tökéletes mondjuk 20 évre előre biztos megoldásra nem lehet előre kiszámolni.Tehát bele kell törődni (ha akarsz utódokat) a bizonytalanba.Aminek irányítására viszont már több tudás áll rendelkezésedre.Csak akkor és ott ne felejtsd el alkalmazni.
Tökéletesen tisztában voltam vele, meg is fricskáztalak azzal, hogy kitekertem az érvelésed. :) Amiről beszélsz, az egy másik dolog: a bizonytalan az még legnagyobb mesterek sajátja is, a tökéletes az meg gyakorlatilag senkié. Azt viszont lassan fel kellett fognom, hogy egy dolgot megtehetek: ha van nekem is épp elég bajom, akkor eldönthetem, hogy akarom-e még pluszban cipelni más testi-lelki-érzelmi szennyesét, vagy elég nekem a magamé is. Minden esetet külön-külön kell valóban mérlegre tenni, hogy megéri-e. Nagyon nagy presszió nehezedik a férfira különösen a család és a szűkebb közösség oldaláról, tehát, azt gondolom, nem olyan egyszerű egy ilyen döntés mellett következetesen kiállni, mint amilyennek elsőre látszik.
Így utólag nézve nem is értem miért nem láttam rögtön a nyilvánvalót.De a döntés része a tied te állítod fel magadnak a fontossági sorrendet.
persze én is ismerek nagyon dekoratív 30 körüli egy gyerekes csajokat, de attól nem kéne egyik se komolyra, nem véletlen pattintották őket korábban, aztán normális alak nem hagyja lelépni a nőt a 2-3 éves kölkével, ezek a nők pedig szinte kivétel nélkül egy elbaszott életű seggcsóró szar, tipikus pióca aki pusztán támogatót keres a más kölkének az anyagi és idegi terhei mellé. Mert nem jött be a számításuk az első pasival hogy majd jól megpuhítják a hapit a gyerekkel mert jó parti lett volna, csak nem hatotta meg hogy van gyereke.
Most normális alak minek pazarolná az amúgy közösen is eltölthető időt valaki idegen gyerekének a dadusgatására? ugyan már, elvtelen fasz az ilyen aki a saját nézeteit köpi szembe egy nagy ígéretért, hogy majd lesz később idő egymásra meg majd lesz közös gyerek, aztán a lófaszt lesz idő, abból csak egyre kevesebb jut, ha meg lesz még egy gyerek akkor a gond is dupla és kezdődik elölről az egész.
Fel kéne ébredni az álom országból sokaknak.
Ezt az utazast temat elegge tul toltatok negativ iranyba. Itt felesleges kulon valasztani a nemeket, nem az a lenyeg. Egyszeruen van, aki szeret uj dolgokat szemelyesen megtapasztalni (uj kornyezet, emberek, szokasok, stb) es van, akinek erre semmi igenye, mert szereti a megszokott dolgait es csak extra stresszforras az ismeretlen hely. De ha mindenkeppen altalanositani akartok, az elso csoportba tartozo nok, tenyleg szeretnek utazni es fognak is, akar pasival, akar nelkule (ezt fedezhetik szuloi penzbol, sajat munkabol, kulfoldi tanulas/munka/osztondij, vagy fizetheti az aktualis pasi is). Naluk ne kamuzzatok utazasrol, hamar ki lehet szurni es azonnal leirnak. A masodik csoportot vagy abszolut hidegen hagyja a tema, vagy tenyleg arra vagyik, hogy szorakoztassak. Az utobbi kategorianal lehet van alapja, amit irtok, de hiba lenne ebbol altalanositani az osszes nore.
Utazzon a f@szom. Nagy-Magyarország határain kívülre nem megyek. Magyarországon kívül nincs élet, és ha van is, az nem ugyanaz.
Inkább kamuzok valamit.
Amikor Indiában, Goán elromlott a scooter-em, vodkával töltöttem volna fel a benzintankot, de elittuk egy hátizsákos rasztahajú francia túristalánnyal, akivel utána a vízesés alatt szeretkeztünk, a szent tehenek bociszemű, zordon tekintetének kereszttüzében . Ekkor megvilágosodtam.
Látjátok, megy ez.
?rlvnet=1&rvtype=content
Kedves Reszet Elek, örülök, hogy van, aki kiszúrta a kulturális utalást, amit elrejtettem fenti kommentemben… :)
Hunn, tudnod kell, hogy mindkét recens ollós-homár faj és az 59 langusztafaj is Nagy-Magyarországon kívül él. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy homárokkal sikerült volna megőrizni Nagy-Magyarországot, de… egy biztos, Vietnámban többféle homár is él, és annak ellenére sikerült egyesíteni az országukat, hogy azért ez nekik nagyon sok áldozattal járt.
“Amikor Indiában, Goán elromlott a scooter-em, vodkával töltöttem volna fel a benzintankot, …”
Az elromlott scooter-t csak vodkával lehet üzemeltetni? Még csak rizspálinka se jó, holott az akár rendelkezhet is hasonló alkoholszázalékkal, de nem, MUSZÁJ, hogy valami olyan itallal töltsed fel, ami helyben (Indiában) csak aranyáron szerezhető be. De miért?
“…de elittuk egy hátizsákos rasztahajú francia túristalánnyal, akivel utána a vízesés alatt szeretkeztünk, a szent tehenek bociszemű, zordon tekintetének kereszttüzében . Ekkor megvilágosodtam.”
Remélem, a megvilágosodást úgy érted, hogy azóta, ha elfogy a benzined a megbuherált scooteredben, nagyobb odafigyeléssel választod ki az üzemanyagot.
Kedves Flo, arra célzol, hogy egy olyan társaságban, ahol olyan emberek beszélgetnek, akik már tényleg utazgattak valamerre a világ körül, azonnal lebuknék a hazug mesével?
Hunn: Igazából ezt én megfelelő hangsúly mellett jó dumának tartom. Érzékeltetned kell, hogy ezt te nem komolyan mondod, hanem parodizálsz másokat, akik nem bírnak a seggükön ülni. Kvázi engem is, de engem ez nem zavar.
Aztán az is eszembe jutott még a kis szösszenetedről (ami a sokmillió komment között lényegtelensége mellett is valahogy átütötte az ingerküszöbömet), hogy az én számból mennyivel hitelesbben hangoznának ilyen sztorik, mikor épp Magyarországon vagyok (mondjuk Vietnámból még nem látogattam haza, Anglia meg azért nem olyan kurva egzotikus hely). Mondhatnák ilyesmiket, de nem sokat nyernék vele.
Francia lány akkor akár genetikai raszta is lehetett.
“az elso csoportba tartozo nok, tenyleg szeretnek utazni es fognak is, akar pasival, akar nelkule”
Minek? Máshol is csak unalmas minden. Inkább tanuljanak meg főzni.
https://www.youtube.com/watch?v=PIb6AZdTr-A
Nana! A szórakoztató férfi gyakran inkább a barátzónás! Amúgy a nagyanyáink elvárásába benne van az is hogy volt két világháború ami után a nők örültek hogy egyáltalán bármilyen férfihoz jutottak. Most megfordult a nemek aránya a párkeresésre alkalmas korosztályban, sokkal több a férfi mint amennyi a nő, tehát a nők elvárásai alapból magasabbak.
Persze a média, fogyasztói társadalom stb, eléjük prezentált példák miatt, meg a látható alfák miatt ez még jóval magasabb, hogy még inkább képesek egyedül maradni minthogy az igényekből alább adni.
Saját tapasztalat hogy mondjuk Budapesten, nehezebb a csajozás, mint mondjuk Szegeden, ahol viszont magasabb a párkeresős korban levő fiatal nők aránya. Tehát az a nő képes volt még le is szólítani aki budapesti változatban lepattintana.
Hozzád hasonlóan látom ezt a jelenséget. Nagyanyáink korában még (kisebb-nagyobb) kihívást jelentett a biztonságos, kiszámítható életfeltételek, életszínvonal megteremtése, ezért elsősorban az számított, hogy ki tudja ezt biztosítani, ez után jött a többi szempont.
A 90-es évek közepe/vége óta viszont hazánkban szép lassan felnő egy új generáció, egy addig nem ismert, új társadalmi modellben, kapitalizmusban és teljes szexuális szabadságban. Ennek következtében a mai nők az élet megannyi területén, így a párkapcsolatokban is teljesen új normatívákat, referenciákat sajátítanak el. Más környezetben szocializálódnak, megváltozik az értékrendjük. Ezért van az, hogy a kapcsolatok egyre rövidebb ideig tartanak. A fogyasztói társadalomban, ha egy adott termékkel nem vagy elégedett, nem elviszed megjavíttatni ahogy egykoron, hanem kidobod a picsába és veszel helyette újat. Ma már minden sorozatgyártott, így az emberi kapcsolataink is. Ha a partneredre ráuntál, a kapcsolatból kifacsartad a legtöbbet, amit a magad javára tudtál, akkor dobod és mész fel a társkeresőre, a Tinderre másikat nézni.
A másik súlyos probléma, hogy napjainkban egy élményközpontú világban élünk. Ennek megalapozója szerintem a reklámok és a reklámipar volt. Ha megnézitek, a legtöbb reklám nem magát a terméket kívánja eladni, hanem egy élményt akar eladni. Azt kínálja, hogy ha ezt és ezt a terméket megveszed, akkor ilyen és ilyen élményben lesz részed. A közösségi média terjedésével az élményközpontúság csak hatványozódott, olaj volt a már meglévő tűzre is. Mindenki a lehető legfantasztikusabb képeit teszi fel, a kalandjairól, a hobbijairól, az utazásairól, a nyaralásairól, a csodálatos életéről. Mindenki ebben utazik (már aki fent van ezeken), mindenki egy életérzést akar eladni, demonstrálni a külvilág felé és mindenki ezt is keresi.
Ezért van az, hogy ma már (különösen a 35 alatti korosztálynál) elsődleges szempont lett a nők párválasztási szokásainál, hogy az adott férfi milyen potenciális „élménycsomaggal” kecsegtet számára. Hol az a mámorító, pezsgő életérzés, amit a reklámban és az instagramon a barátnői képein látott, akik szerencséjükre már kifogták azt a pasit, akik ezt az ideális életet megadják számukra? Már csak neki kell megtalálnia. Kegyetlen világ jön a 80% számára.
Ezt nagyon adom.
Annyival egészíteném ki az olaj a tűzre részt, hogy ez az emberek többségét fel fogja perzselni. Elevenen.
Az emberek többsége nem engedheti meg magának azokat a fergeteges kalandokat, utazásokat, hobbikat, amiket az Instagramon demóz a többi ember felé, ez pedig csak állandó frusztráltságot, és az élettel való szűntelen elégedetlenséget fog generálni a legtöbb emberben.
A nők, akikből sokkal egyszerűbb volt mindig is konzumidiótát nevelni, nagyon könnyedán áldozatul esnek.
Ez a baj, ezt mondom én is: fogyasztói társadalomban fogyasztói szemlélet a férfi-női kapcsolatokban. Mekkora barmok már az emberek, könyörgöm.
Na, ha élmény kell, én úgy döntöttem, hogy az oldschool élményt fogom megadni a nőknek: a patriarchális elnyomást! És nem, kurvára nem utazunk el egzotikus helyekre. Már csak azért se, mert hol marad utazásra ideje egy nőnek ebédfőzés és az újszülött szoptatása között, he? Szerintem kajálni fogják a csajok.
Bizony a konzumidiotizmus, meg az azonnal dobd el úgy is van jobb (nak tűnő). De ez megfigyelhető a divat, a státusszimbólumok terén is. Egészen értéktelen szarokat, pár ezer ft-ot érő ótvar műbőr táskát adnak el milliókért – Louis Vuitton – ami még ronda is! Mint egy 90-es évekbeli csomagolópapír a lengyel piacról.
Vagy a Gucci – bármi, hányinger szar mintha turkálóból és nettó giccsből készültek volna. A császár új ruhája effekt.
Meg szépen bevilágítva, menőnek, rusztikusnak leírva egy olyan tál ami gyárilag mintha lepattogzott volna róla a zománc, kb mint vidéken amiből a kutyáknak adnak inni – ugyanezt megveted 23400ft-ért a Buttlers-ben.
Vagy ami sznoboskodás a szaros tornacipők között van! A tech kütyük mondjuk jók tudnak lenni de gyakran olyan veszi meg akinek semmi szüksége rá, ki se használja, és azért ott is megvan hogy iphoneX 400 ezerét, miközben egy xiaomi redmi5p lenyomja sebességben tudásban, mindenhogy, 58 ezerért…
Nagyban ez kocsival. A-ból B-be elvisz. Egy árszint felett már nem a kényelmet, minőséget, biztonságot fizeted, hanem a márkát, a nagyzolást.
De egészen aprónak tűnő tételeken is égetik az emberek a pénzüket feleslegesen és aztán hajszolják a pénzt – félkész kaják, superfoodok, divatdiéták – még csak nem is fogyókúrák már, hanem glutén, vegán, bio, lófaszmentes, vagy a legnagyobb átbaszás a “teljes kirőrlésű” – namost régen az volt az olcsó szar ami nem volt rendesen letisztítva, hanem ment bele a dzsuva rost. Most meg beárazzák (barnacukor ugyanez – technikailag olcsóbbnak kéne lennie sokkal mint a fehér cukornak).
És még van ezer dolog amire az embereknek nincs igazán szükségük de nap mint nap megveszik, eldobják.
A megjavítás, bütykölés legfeljebb néhány férfi hobbija, de még az ismeretségi körben varrni is több férfi tudott mint nő.
“De egészen aprónak tűnő tételeken is égetik az emberek a pénzüket feleslegesen és aztán hajszolják a pénzt – félkész kaják, superfoodok, divatdiéták – még csak nem is fogyókúrák már, hanem glutén, vegán, bio, lófaszmentes, vagy a legnagyobb átbaszás a “teljes kirőrlésű” – namost régen az volt az olcsó szar ami nem volt rendesen letisztítva, hanem ment bele a dzsuva rost. Most meg beárazzák (barnacukor ugyanez – technikailag olcsóbbnak kéne lennie sokkal mint a fehér cukornak).
És még van ezer dolog amire az embereknek nincs igazán szükségük de nap mint nap megveszik, eldobják.”
Ez így van. Minden szart megvesznek a birkák, aztán meg rinyálnak, hogy épp a legfontosabbra (havi egy homárra) meg nem telik. Hát bazmeg, aludj a híd alatt, de enni csak kell valamit, és az nem lehet akármi (hanem legalább havi egyszer homár, lehetőleg barnacukor nélkül).
“A tech kütyük mondjuk jók tudnak lenni de gyakran olyan veszi meg akinek semmi szüksége rá”
Kibújt a szög a zsákból, hogy te technikai kütyükre szórod a pénzed, és lenézel másokat, akik esetleg nem úgy használják mint te, vagy főleg ha másra költenek! :-P
Nem szórom, feleslegeset én se veszek. Max kihasználtság :P – és a tech cuccokban is leírtam hogy ott is van sznobizmus, meg császár új ruhája effekt meg parasztvakítás. Azt is meg lehet kerülni.
Are You Living an Insta Lie? Social Media Vs. Reality
https://www.youtube.com/watch?v=0EFHbruKEmw
Pontosan, szoktam is linkelgetni ezt a videót..
ne aggódj pár hónap után az a szegedi picsa is lepattint mert van miből válogatnia annak is, annyi a hülye gyökér ott is.
Kedves Férfiak! Próbálok pár mondattal segíteni, hogy ne legyen olyan kesze-kuszaság a fejekben. :) Én nőként a következőképp gondolkodom: vagy megszeretem az illetőt vagy nem. Ennél egyszerűbb nincs. Nincsenek kőbe vésett kritériumok, mert lehet hogy 10-ből 8-nak megfelel, de a puszta lényét nem szeretem meg. Volt olyan barátom, aki nem volt utazós mint én sőt több mindenben is különböztünk, de mégis nagyon szerettem. Egyedi és megismételhetetlen önmagáért. Igaza van Tuzliliomnak: felesleges bármilyen plusz szokást felvenni, ha közben elveszítjük vagy meghazudtoljuk önmagunkat. A görcsösség, a megfelelni akarás nem vezet semmire. Sok férfi ismerősöm van, akiket meghallgatok, elmesélik történeteiket. Volt olyan aki már feladta, azt mondta hogy szarik az egészbe. Ha majd kell valakinek jó, ha nem nem. És összejött neki az áhított hölgy. :) Másik ismerősöm mesélte, hogy amikor kipattintotta magát bulira akkor sokkal kevesebb esélye volt, mint mikor lazán ment és csak jól akarta érezni magát. Akkor tapadtak rá a nők. :) A lényeg tehát a lazaság és a természetesség. A felületes, felszínes picsákért pedig nem kár! Sok sikert kívánok mindenkinek!
Köszönjük szépen a tanácsot! ;)
Probléma azzal amit írtál: “Kedves Férfiak! Próbálok pár mondattal segíteni, hogy ne legyen olyan kesze-kuszaság a fejekben. :) Én nőként a következőképp gondolkom:”
Na most itt bukott meg a dolog ha bizsereg a n.ni akkor mind 1 mert borulnak a feltételek, ha nem akkor hiába van kipipálva minden a listán akkor se jön össze! Érted?
” Volt olyan barátom, aki nem volt utazós mint én sőt több mindenben is különböztünk, de mégis nagyon szerettem.”
Hát igen. Csak VOLT…
Különben a hsz-ed nagy részével egyetértek.
Na ja. Barát volt vagy a párod? “Egyedi és megismételhetetlen önmagáért.” amolyan Coelho-s gyerekség, mehet a naplementés képre, a jobb felső sarokba. Helló, helló, mindenki egyedi csak épp mindenkit prímán el lehet rakni a cukroszacskó mögé a konyhaszekrényben – egy évben egyszer előkerül. “A szerelem elűzi az időt. Az idő a szerelmet.” /Annie Girardot
“Volt olyan barátom, aki nem volt utazós mint én sőt több mindenben is különböztünk, de mégis nagyon szerettem. Egyedi és megismételhetetlen önmagáért.”
Ez egy csapda! A nők opportunistán szeretnek: azért, amit nyújtani tudsz, és nem azért, ami vagy. Ez az
“egyedi és megismételhetetlen” még semmit nem jelent, ahogyan a sokat hangoztatott “csak légy önmagad” tanács. Úgy légy egyedi, és úgy légy önmagad, hogy az önfejlesztés által önmagad lehető legjobb verzióját nyújtsad!
“A lényeg tehát a lazaság és a természetesség.”
Ezzel viszont egyet tudok érteni.
Biztos? És ez jó neki? Biztos? Vagy csak kívülről úgy látszik?
A probléma már egészen kisgyerek korban elkezdődik. Egy kisfiú felé folyamatosan elvárásokat támasztanak, ezáltal állandóan versenyhelyzetben van. A legjobbnak kell lennie a suliban, a társasági életben, a melóban, mindenhol, mert különben egy élhetetlen lúzer lesz a környezete szemében. Emiatt persze nagyon sokan szenvednek mindenféle lelki kórságtól, de a szerencsésebbek ezáltal hasznos tapasztalatokat szereznek, sikerélményt élnek át, amelyből táplálkozik az önbizalom.
Egy kislánytól általában nem várnak el hasonlót. Ő apuci kicsi hercegnője, akivel már ovis kora előtt elhitetik, hogy a világ körülötte forog és elég csak szépnek lennie, mert majd a férfiak hason csúsznak előtte. Az egyetlen versenyhelyzet, amibe kerülhet, az a többi lánnyal a külsőben való rivalizálás, de mivel a fiúk úgyis körbeugrálják őket a valóságban és most már a közösségi hálókon keresztül is, az egójuk betegesen eltorzul. Mivel semmiben nem tudnak sikerélményt elérni, merő önbizalomhiányban szenvednek, ezért követelik ezt a férfiaktól.
Vegyünk egy képzeletbeli férfit, legyen Laci. Laci két használható diplomával – nem bölcsész – rendelkezik és éppen munkát keres. Az interjún felajánlanak neki egy minimálbéres portás állást. Mi fog történni? Laci szó nélkül feláll és kisétál az ajtón. Miért? Mert tisztában van a saját értékeivel. Ezután megismeri Julit, aki a fent említett unalmas, önbizalomhiányos, kibírhatatlan picsa, aki semmit sem tud nyújtani hosszútávon, a pináját kivéve. Persze mivel egész életében körbeugrálták az ellenkező nem tagjai, úgy el van ájulva magától, hogy még az ágyban is szar. Tehát nem izgalmas, nem érdekes, nem kedves és egy fadarab az ágyban. Jó eséllyel Laci fog idegeskedni, hogy megfeleljen az igényeinek, hogy megbaszhassa úgy, hogy nem is vár el Julitól semmit, csak azt, hogy a pináját a rendelkezésére bocsássa. Komolyan ekkora balfasz lenne a férfiak nagy része? A válasz az, hogy sajnos igen. Mert ha a többség az asztalra csapna és kőkemény elvárásokat támasztana a nők irányába, akkor azok nem lennének ennyire elpofátlanodva.
Az elvárásokban az a legjobb, hogy nem kötelező nekik megfelelni. Lehet bátran nemet is mondani. De aki erején felül gürcöl, hogy több pénzt harácsoljon össze, ezért folyamatos stresszben, gyomoridegben éli az életét, némi pinahasználat reményében és nem vár el cserébe semmit, az nem is siránkozzon.
Nagyon helyes.
Most képzeljük el, hogy egy fiút így nevelnek…..
Mik lesznek belőlük?
Ahogyan az „alfáknak” is:)
Tévedés, elég csak kirakni egy képet a faszbukon és annyi “sikerélménye” van, hogy csak győzze megköszönni.
Nem szenvednek önbizalomhiányban, hanem nem értik, hogy az ösztöneik büntetlen kiélése közben miért nem kellenek a legalább 2 szinttel magasabban fekvő jópaseeknak. Na, ettől vannak megzavarodva. Akin átnéznek azokkal szemben olyan önbizalommal rendelkeznek, hogy magasról leszarják őket. Na ezek meg sírnak, hogy nem jutnak puncihoz, mert „úgy” meg sem látják őket, akik meg igen, azok meg nagyon vállalhatatlanok.
Most akkor el van ájulva magától, vagy önbizalomhiányos?
Mik is lennének ezek az elvárások?
Az „alfa”-„jópasee” bármilyen elvárást támaszt, teljesítik, a csicskák meg örüljenek ha néha megkapják a punci …….igéretét.
De majd a punciknak nevelt férfiak és az amazonnak nevelt lányok hej, de boldogok lesznek:)
Amíg 10-szeres a kereslet, addig mindig el lesznek pofátlanodva, akárki, akármennyit hisztizik is emiatt.
Aztán már most nagy a riányálás a szexrobotok miatt:
https://qubit.hu/2018/09/09/ahogy-a-pornoipar-a-melytorkozast-ugy-normalizalhatjak-az-eroszakot-a-szexrobotok#
Egyrészt a “nincsszükségférfiakra” feminácik úgy tűnik nem elégednek meg azzal a törekvéssel hogy a férfiakat kiheréljék, cölibátusba kényszerítsék, elriasszák, de még úgy az egyedülálló a “lúzereknek” se legyen jó!
Másrészt viszont fosnak. Nagyon is:
Akik eddig kb csak a pina hatalmával tudtak élni, és semmilyen más képességük nincs az életben, azok megrettennek hogy ez már többé nem lesz Joly Joker, és esetleg kellemes társnak, barátnak is kéne lenni.
Akiknek eddig a szexért cserébe elnézték a kibírhatatlan viselkedésüket azok most aggódhatnak? Mondjuk olyan szinten nem áll szvsz. a technika hogy ez ennyire súlyos lenne, de az aggódás már megvan.
Hivatásos rettegők, hivatásos rettegők mindenhol.
Nem veszik figyelembe azt a tényt, hogy a pornó ipar mindig elsők között húzott hasznot a technológiai fejlődésből. Ha egy nap elterjednek az élethű, emberhez megtévesztésig hasonló szexrobotok, akkor nem nagyon fogják megállítani, de ez még erősen sci-fi kategória.
Ha már a feminizmus elérte hogy megszűnjön az “én kenyeremet eszed” családfenetartói függés, a nők dolgoznak, el tudják tartani magukat, akkor (egyrészt ne is várják el a férfitól az anyagi biztonságot) ideje hogy a pinahatalom is megszűnjék.
Pinahatalom? Senki sem kényszerít arra, hogy pinák után loholj, csak a saját ösztöneid és egód. Ebből a kettőből a szexrobot is csak az elsőt fogja kielégíteni.
Nagyon vicces, de a belső, szaporodásra sarkalló késztetés rosszabb. mint ha egy személy kényszerítene. Attól ugyanis meg lehet szabadulni, el lehetnek kerülni – a saját tested biokémiai irányúbaszkurálását viszont nem.
És akkor a filmipar, a reklámok, a közösségi nyomás szóba sem került.
Manipulálni lehet (vagy már dolgoznak rajta)Vegyianyag ,agyhullám.Nem járkálok fémsisakban meg a csapból is szoktam inni de…
” túl unalmas”
Téves a cikkben megfogalmazott jellemzés.
Nők számára amit jelent: nyugodt, békés, konfliktuskerülő, értelmes megbeszélésekre, megoldásra, kompromisszumra törekvő, életét általában kiszámíthatóan töltő, tervezett és kevés spontán cselekvéssel rendelkező, vagyis nagyjából a “jófiú”.
Végül is az, aki mellett az életük vélhetőleg százalékos arányban a legkiegyensúlyozottabb, legbiztonságosabb lehet a fentiek miatt, de akkor meg kellene állniuk a nagy élethabzsolási igényükben – amit ugye megírt a Cosmo is, hogy nekünk ez kell, ez jár – és odafigyelni és értékelni olyan dolgokat is, hogy például milyen szépen süt a nap és csiripelnek a madarak és milyen jó a levegő.
És, mondjuk milyen jó ezt úgy nézni és megélni, hogy közben finom kávét kortyolgatok.
És az élet szép.
Én megélem az ilyen dolgokat, az ilyen jellegű dolgokat minden nap és ennek örülök és mosolygok és nem érti a női kollégám, hogy nap mint nap minek tudok örülni.
Én próbálom elmagyarázni, de nem látja úgysem meg, mert ez olyan egyszerű dolog, semmiség, ez van és kész.
Pedig nem.
De akkor is.
Unalmas.
Ezzel együtt fogadjunk, hogy tele van a női kolléga fészbúk-fiókja motiváló, az élet örömeire felhívó, giccses műmájer posztokkal.
Sziasztok!
Mióta itt olvasgatok ezeket a témákat számtalan cikkben körbejártátok megvitattátok vannak megmondóalfák akik leírták a tutit, de társadalmi jelenségre társadalmi megoldást nem kínált senki. Vagy csak én nem láttam?
Mert nincsen társadalmi megoldás. Csak egyéni megoldás van. Sok egyéni megoldás pedig hozhat társadalmi változásokat. Régi/új minták, elvárások, berendezkedés stb.
Reszet Elek : Szerintem társadalmi helyzetek vannak. A jelenségek helyzetté sűrűsödnek, az alakulófélben levő helyzetre pedig egyéni válaszok alakulnak. Ha ezek működnek akkor egyéni megoldásoknak nevezhetjük.
Sok egyéni megoldást pedig társadalmi megoldásnak.
Ezzel nem mondtál ellent nekem. Én azt állítottam, hogy ebbe a körforgásba csak az egyén szintjén lehet módosításokat eszközölni, közjogi ill társadalmi oldalról ilyesmiket nem lehet szabályozni (ezt éppen a pc-neomarx-femiták próbálnák), az ösztönöket, a hipergám késztetéseket, hogy kinek mi tetszik és hasonlókat nem lehet törvényi szinten szabályozni. Az ilyesmiket legfeljebb a társadalmi pressziók, elvárások és az ellesett egyéni minták képesek.
Kedves Blackur, igenis VAN társadalmi megoldás, pontosabban: lenne, lehetne…
Régóta ajánlgatom, de a mai férfiak túl gyávák és puhák ahhoz, hogy elfogadják azt.
Megoldás: a PATRIARCHÁTUS bevezetése, szexuális ellenforradalom és szexuális fehérterror!
Lengjen vissza az inga, egy átmeneti időszakban szükség lesz a nők tényleges, kőkemény, brutális és erőszakos elnyomására, mielőtt visszatérhetünk a jóindulatú szexizmushoz.
Ráadásul ha mi nem csináljuk meg, mégpedig zárós határidőn belül, akkor megcsinálják majd a nőinkkel az Európát elárasztó migránsok…
Én egyedül sajnos kevés vagyok mindehhez, a többiek meg puhák.
Azt hiszik, hogy a feminizmusnak csak valamiféle “vadhajtásait” kell lenyesegetni, a “túlzásaiból”, “túlkapásaiból” kell visszavenni, és a férfiak és nők valamiféle “teljes és valódi egyenlősége” elhozza majd a kánaánt… mintha ezt egyszer már elhozta volna, csak valahol túlléptünk volna rajta…
Áhhhh…. (Sóhajt… Legyint…)
Itt vannak a határainkon tízmilliószámra az erre jelentkezők. Olyan visszalengést hoznának arra az ingára, hogy az Európában még a középkorban sem volt soha így.
Tudod mi a gáz, Tuzliliom? Hogy az európai, fehér nők, akik visítva tiltakoznának, ha csak megemlítenénk, hogy nem minden a kedvünkre való ebben a szép, új, feminista világban, és valószínűleg az agyonlövetésünkre szavaznának ha sejtenék, hogy mire gondolunk – mert arra vannak kondicionálva, hogy mi béták vagyunk, és a bétáknak kuss, a béták lázadását mindenáron le kell verni – ugyanezek a fehér, európai nők tömegesen tüntetnek, hogy eresszék rájuk a migránshordákat, és amikor itt vannak, maguk fekszenek be alájuk és önként és dalolva vetik nekik alá magukat, és az se zavarja őket, ha tömegesen erőszakolják meg őket – mert a migránsok alfának vannak beállítva a médiában, és úgy is viselkednek a hitetlen ringyókkal.
Következtetés: ha az európai fehér férfi tököt növesztene és kérlelhetetlen, kegyetlen alfaként viselkedve elkezdené helyükre tenni az európai fehér nőket, akkor az európai fehér nők ugyanúgy önként és dalolva vetnék alá magukat, ahogy azt a migriknek is teszik…
Én csak olyat ismerek, hogy büdös migráns.
Te ismersz büdös migránsokat, Naooo? Hát milyen társaságba jársz te mostanában? Aggódom érted…
Ha egyet ismersz, ismered mindet.
https://www.youtube.com/watch?v=UxpVwBzFAkw
Van hozzá magyar felirat.
Sajnos – szerintem – ez nem olyan egyszerű. A migránshordák nem csak önmaguktól vonzók.
Valaki már leítrta itt egyszer, hogy a popkultúra, a reklámosk a médai már mióta tolja a fehér kontinensen a néger rappert, amerikai elnököt, gengsztert. Vonzónak, egyenrangúnak, stb. állítva be.
Továbbá, az fehérből is az értéktelen szemetet népszersíti kukkolóshow, Éjjel-nappal Budapest stb.
Senki sem szólja le pl. Molnár Ricsike barátnőjét,. aki a szétkokszolt, aranyláncos tahó bűnöző mellett feszít a Mercédesben a FB-on… Miért is nem?
Az első lépés ennek a leállítása az ilyen agymosásnak, kútmérgezésnek.
A cikkírónak mindenképpen igen idealizált elképzelése van arról, milyenek voltak a régi házasságok általában.
Igazad van, kedves Szergej55. Mostanában rákaptam a régi magyar írókra, pl. Krúdy Gyulára (tőle “A vörös postakocsi” a kedvencem), Kolozsvári Grandpierre Emilre, stb…
Nagyon érdekes a régi könyveket Red Pill-es lencsén keresztül olvasni. Arra jutottam, hogy régen ugyanaz volt, mint ma. Alfa fux-ok és béta bux-ok, rendes lányok és ribancok, fehér lovagok és kurvák és társaik… Semmi sem változott.
A megoldás nem a visszatérés valamiféle idealizált, sosem létezett múlthoz. A megoldás úgy alakítani az életünket, ahogy nekünk tetszik, és lehetőség szerint ráerőszakolni az akaratunkat a körülöttünk lévő világra és eseményeire, ahogy sikerül és ahogy az az erőnkből telik…
Reszet Elek!
Ha szemetes az erdő az társadalmi probléma , ha 1-2 ember nem szemetel egyéni megoldás ha kampány büntetés stb hatására szűnik meg a megoldás társadalmi. A cikkek nem Julcsiról ,Giziről szólnak hanem a nőkről. Józsi, Pisti így úgy amúgy lehet sikeres de ezek egyéni megoldások. A szemétszedés lehet sántít de gondolom érted mit akartam mondani. Barátsággal Black
Szerintem olyan felülről jövő megoldás, mint pl. megváltoztatják a jogszabályokat, előírják az öltözködést, büntetik az ükmk-t, stb…, nem létezik. Ezek a folyamatok már eljutottak addig a szintig, hogy visszafordíthatatlanná váltak. Innen már csak a totális összeomlás vagy a világvége következhet. Élvezd a hanyatlást!
Negatívan látom, de örülnék, ha megcáfolnátok.
Szerintem sem létezik. Az a világ amelyet ismertünk, amiben felnőttünk valóban a múlté és érezhető hogy kemény idők jönnek. Azt viszont hogy mi következik nincs ember aki tudná. Szerintem az az ember ami ma létezik el fog tűnni. A jövőben sajna sokkal inkább genetikusan és technikai eszközökkel módosított “értelmes” lényeket látok és ezek pusztulását. Hogy marad valami a romokon? Passzolom.
A probléma nyilván társadalmi, a megoldása az ami sajna csak egyéni lehet.
A példáddal élve minél több embernek kell elkezdenie szedni a szemetet, ami következményeként egyre kevesebben akarnának szemetelni és egy idő után igencsak szóvá tennék ha más megpróbálna.
Sziasztok ! Üdv mindenkinek :)
Sokszor merítettem innen erőt mikor nehéz helyzetben voltam , tanultam is sokmindent Tőletek .
De most csak azért regisztráltam , hogy ezt belinkeljem :)
https://www.youtube.com/watch?v=CxZDCcqFP4c
Nem rossz xD
Ezt a Pussy Riot videót ismered? Öröm nézni :)
https://www.youtube.com/watch?v=0MsX4B_ZBQU
Ok , azok tinik , szerintem ott a helyszínnel volt a gond . De az általam linkelt videóban az az érdekes , hogy felnőtt saját magukat intelektuálisnak gondolt feminista picsák , berúgva vagy beszívva , nem értik meg hogy nekik oda NEM SZABAD bemenni . Márpedig azért mert a nagy csúnya bácsik azt mondták , hogy nem . És ezt ők nem tudják megemészteni . Inkább lemennek kutyába , de nem hagyják .
A másik megdöbbentő dolog a tömeg fújolása , mikor valamelyik nő eltaknyol egy lökéstől vagy egy pofontól . De könyörgöm ilyen viselkedésre mi lehetne a válasz ?
Zseniális videó. Azok a írországi(?) kidobósrácok nagyon visszafogottak voltak. Persze minden türelem elfogy egyszer. Ha ugyanezt férfiak csinálták volna, amit ez a három picsa művelt, akkor az első beszólásra-bemozdulásra leverték volna őket, mint vak a poharat.
Az én kedvenc videóm pedig ez, amin a berkeley-egyetemi tüntetésen az alt right-os srác lecsapja a rasztahajú, feminista, antifa csajszikát :)))
https://www.youtube.com/watch?v=H53NdJIux2s
Ezt nem lehet megunni, egyszerűen nem lehet megunni…
Akár ezt nézem, akár a Pussy Riot-os videót, önkéntelenül is mindig úgy elvigyorodok hogy fülig ér a szám…
Automatikusan jókedvet csinálnak az embernek.
Lehet, hogy ilyeneket kéne nézni mielőtt csajozni indul az ember, az “approach anxiety” ellen… :)
Ez a videó, ahol a kozákok elbánnak a Pussy Riot-tal, nem véletlenül lett világhírű… :)
Jobb, mint egy Benny Hill show.
Jó a cikk! Lényegre látó, logikus..
Legyen egy férfi “nem unalmas”.. ugye ez lenne az “elvárás”..
Na de kétféle “nem unalmas” férfi létezik.. Az egyik verbálisan, gondolatilag “nem unalmas”…. A másik pedig életvitel életnívó szempontjából… És hát itt jön a nők “meghasonlása”.. Hosszútávon (több évtizedre) hogyan lehet egy férfi verbálisan, gondolatiságban “nem unalmas” …???? Mert hosszú távon egy férfi ha gazdag akkor lehet egy egész életet “érdekesen” élni… És azt kissé lassabban “unja meg” a nő.. (és még ez sem biztos…!!!! egyébként… és itt jön a másik megalkuvás…hogy eszében sincs egy ilyen férfitől elválni…). NA DE HA A VERBÁLISAN ÉRDEKES FÉRFI KEZD UNALMAS LENNI…NA AKKOR LÉP TOVÁBB IGEN HAMAR A NŐ…
tényleg ilyenkor a nők a saját unalmas életük(személyiségük) elől menekülnek…
Tényleg megint azok nők, és férfiak járnak jól akik “egyszerűek” és nem szeretnek egyedül élni… NA ŐK BOLDOG PÁRKAPCSOLATBAN FOGJÁK LEÉLNI AZ ÉLETÜKET!! :)) )
Azt hiszem, ebben a kommentben van egy fontos igazság: verbális készségek. Fentebb is szóba került az, hogy egyesek bármit bekamuznak, ha pinát akarnak fogni és alapvetően működik is, legalábbis egy darabig.
Azok, akik viszont kevésbé jó verbális kommunikációs készséggel rendelkeznek ilyen szempontból hátrányban vannak. Különösen akkor problémás ez valaki számára, ha egyébként rendelkezne “eladható” értékkel vagy egyenesen kamu nélkül is tudja azt produkálni, mint a másik csak kamuval, épp csak nem tudja magát eladni.
Persze, lehet mondani, hogy szar neki, de attól még ilyen is létezik.
Egy háziasszonynak nincs ideje unatkozni, mindig van mit tenni a ház körül, tv-vel vagy annélkül, és ha van egypár gyerek az unatkozásnélküli nap meg is van.
És még egy kis hegyaljai utángondolgodást tennék hozzá… tulajdonképpen nem a férfiak unalmasak hanem a modern “önmevalósitott, emancipált” nő az aki unatkozik mert már nem akar asszony lenni hanem valami elcseszett férfi de nem megy neki, tehát a hülye fárfiak kitalálták neki a faszbukot meg tindervalamit(vannak itt akik jobban bele vannak mint én), de az is már uncsi kezdett lenni, tehát mi a teendő? csak a férfiak kell kitaláljanak valamit ami a nőket elfoglalja, például egy igazi háziasszony kurzust inditani ami kötelező legyen minden 15 évét betöltő feminnek…semmi gép nélkül, csak úgy, konzervativan….unatkozás kizárva lesz instant mint egy ….trililuliii
Szolgálunk és védünk. Régen kajával és karddal, ma meg jófejeskedéssel és pénzzel.
Lehetne inkább 6000 évvel korábban születni?
Szerintem ez hülyeség. Nagyon alacsony népsűrűség, bőséges táplálék, konfliktusok esetén csak arrébköltözés. Kb. így nézhetett ki a dolog.
Nézd meg pl. a busmanokat. Félsivatagi környezetbe szorultak vissza, kőkorszaki szinten élnek (éltek nemrég), nem háborúznak, vannak “nyugdíjasaik” és simán a WHO ajánlásán felüli a táplálékbevitelük.
Ez így kb. evolúciótagadás. Kedvező, versenyhelyzet és nehézségek nélküli életben nem alakultak volna ki azok a testi és pszichológiai vonások, amik ma jellemzik az emberiséget.
Akik nem bírták a versenyt, azok elhúztak, kiszorultak a sz.r helyekre, mint a sivatagok stb.
Ez a lényeg. A verseny. A bőséges ételkínálat bőséges versenylehetőséget teremtett.
A kép szövege szörnyűséges erőszakkal átitatott gyötrelmes nyomorúságról, az ábra pedig emberek egymás közötti erőszakjáról szól.
Az evolúció érvényesülési színtere addigra már megváltozott, nem a fizikai adottságok és hasonlók számítottak, hanem a jobb belső működésű közösségek, a technikailag fejlettebb kultúrák bizonyulhattak sikeresebbnek. Nyilván voltak nehézségek, de ezek sokkal inkább az időjárásból, az állatok vándorlásából és hasonlókból adódhattak nem pedig ellenséges közösségek folyamatos harcából.
Gyanítom a várható élettartam magasabb lehetett, mint évezredekkel később, a történelmi ókorban és középkorban és a táplálkozás is jobb lehetett.
A kép gondolata csak valamiféle visszavetített elképzelés, a modern ember lineáris (és progresszív) történelemszemléletének folyománya.
Lecsó-pörkölt-gulyásfőző versenylehetőségeket.
“A bőséges ételkínálat bőséges versenylehetőséget teremtett.” Szép kerek marhaság. Több természetfilmet kellene nézni.
http://www.she.hu/herself/20180911-mik-a-jo-pasi-ismervei-herczeg-zsuzsa.html
http://www.she.hu/nofilter/20180910-15-ok-ami-miatt-sosem-leszek-igazi-ferfi-pechal-peter.html
2 gyöngysuem
Az első linkre- és mig az a szuperlény mintapapucs összevissza nyüzsög körülötte, a nő mit csinál?- ez nem jött le ebből a megkérdezgetésből.
A második már egyszerübb ábra, ez egy seggfej aki ott dolgozik ahol, lehet otthonról és hogy mit akart ebből kihozni….majd a “kolleganői” fölvilágositják, ugy lehet
Szerintem egyáltalán nem vészesek ezek a cikkek. Az elsőben tipikusan ugyanazok a kívánságok vannak amiket egy kislány is szeretne az apukájától. Tartsa be az ígéreteit, figyeljen és vigyázzon rá, kedveskedjen neki, játsszon vele. Ezek a legtöbb nőnél alapok és ha akként szemléled a nőket amik, akkor egy férfinak sem problémásak.
A másik cikk meg arról szól, hogy a férfiakkal kapcsolatos társadalmi igények is gyakran a “ha van rajta kalap azért, ha nincsen akkor meg azért” kategóriába tartoznak.
Te miért olvasol ilyen hülyeségeket? Nem a te lelkednek való.Nem biztos ,hogy “érett” vagy az ilyenekhez.
Ezt a hsz-et nekem cimezted?- nem volt honnan tudjam mik, mig meg nem néztem…a többi résszel egyetérték, nem nekem valóak.
Blackurnak írtam.A két “gyöngyszeméhez”.
Teljesen férre lettem értve.
Azt szerettem volna kifejezni hogy nem értek egyet azzal hogy idióta rabszolgabohócnak kell lenni ahhoz hogy ne unjanak meg minket. Nem vagyok hajlandó életem végéig bohóckodni hogy szórakoztassam őket. Munkával eltartással szolgálok és kézzel lábbal (vagy ami a kezem ügyébe kerül) védek. Erre vagyok hajlandó. De hogy bohócot is csináljak magamból? Még régem sem , nemhogy most.
Régimódi vagyok? Elavult? Begyepesedett?
Mert a nénik aztán bazi izgalmasak! Az átlagos, vagy mondhatnám középszerű nőknél is beakad egy-két tenyészbika a huszonéves korszakuk alatt, ha csak néhány alkalomra is, akihez mérnek mindent a továbbiakban. Elcsépelt témakör ez, az érintettek tagadják és elkenik a valót. Gusztustalan ribanc előélettel művelik a nagyságos asszony tempót. Nem mind de a mutatósabb 30+ egyedülállók jelentős hányadára megáll ez. 40 felé már jó lesz a pusztán szexkapcsolat is, addig alaposan “bejáratják”, elpicsázzák az éppen istenített nárcisztikus/tahó helyespasikák őket. Van húsz évük kiizgulni magukat. A panaszkodás ingyen van. Kedvenceim a kis töpszli, max 1,55-1,60 alacsony mitugrálsz f@szpörgettyűk, akik úgy ugráltatják a bakjukat vagy férjüket, mintha ez lenne a világ rendje. Jót mulatok ezt látva, nyugalommal tölt el, hogy ezt a kategóriát már kipipáltam idejében. Akkor éppen arra megfeleltek, ma mindennapi infarktusveszélyt jelentenének csupán. Nő vezet: drága élvezet!
Olyan cikket csináltok, hogy Miért unalmasak a mai nők a férfiaknak?
Lehet cikksorozat is.
Egyik ismerősöm elvált, aztán elvett egy 20+ évvel fiatalabb nőt utána meg panaszkodott , hogy nincs közös témájuk nem tudnak semmiről beszélgetni.
Ha beszélgetni kellett neki, akkor nem jól választott.
Azért a szex ritkán tart 24 óra hosszat…
Mért nem, gyerekkel nem nehéz pedig.
Azoknak a nőknek akik izgalomra vágynak:
http://www.ferfihang.hu/2018/09/06/ahol-megismered-hataraidat-es-igaz-baratokra-lelsz-az-ejtoernyozes/
+címem nincs de úszás a cápák között ,olcsóbb verzió valamelyik szennyezett hazai folyóban.Ugye milyen jó főzőcskézni?
Mi ezzel már túl extrémek vagyunk illetve a többség rendelkezik valamilyen katonai és küzdősportos képzettséggel/múlttal. (és nem -nem sima bokorugrók bivalybasznádról) . És ez már kis ribanc fejecskéjükbe beindítja a biztonsági vészcsengőt, ezek nem olyan pasik, akikkel “cicázni” lehet. Pl: ha félre mennek szétbasszák őket és új pasikájukat is. Tehát a a fő vörös posztó a mai picsáknak a kemény fehér pasi.
Humoros story volt. Egyik kiscsaj jött tandemet ugrani- és utána fel akarta hívni izraeli pasikáját, hogy jöjjön ő is- tandemes srác mondja, hogy inkább ne. Kiscsaj kérdezi miért ne- ebben a pillanatban a versenyugró csapat hangos sieg heilel szállt be a mi-8-asba. Tandemes srác: “hát ezért” . :)
Mondjuk tény, hogy a srácok sokat tettek a (katonai) ejtőernyőzés fejlődéséért. :)
https://www.youtube.com/watch?v=OAeboXo953c
Brutál áldozatok árán. Nem is csoda hogy utána már nem volt nagyobb légi bevetésük a háború végéig.
Ezzel nem cáfoltál semmit. Csak tettél egy témába nem illő kiegészítést, ami szintén kicsit sàntít, ugyanis a tobruki az mi volt? Honnan számítod a nagyot?
Mennyivel volt a nagyobb veszteség arány, a ruszkik rzsevi és az angolszászok normandiai/ hollandiai (a híd túl messze volt, ugye :))akcióinál?
Igen, az ejtőernyős akciók kockázatosak és nagy veszteséggel járnak.
És itt a nagy veszteség nem a dolog természetéből adódott, hanem azon hogy a ( nem sokkal korábban müködésbe lépett )blatchley park segítségével az angolok mindent tudtak. A támadás konkrét időpontját a ledobási zónákat. És ez mèg nagyobbá teszi eme fiatal német gyerekek hősiességét , hogy így vívták ki a győzelmet illetve az angolok szégyenét.
A németeknek volt a világon elsőként egy kompletten felfegyverzett és kiképzett, elit szinten ráadásul, ejtőernyős hadosztálya. Ezt elsőkét hadosztályszinten és kizárólagosan légi úton Krétán vetették be, ott viszont gyakorlatilag kivéreztették az A-NZ/görög csapatok őket. Mivel a hadjárat elején nem kaptak normális nehézfegyverzetet sem pedig légi/tengeri támogatást, valamint a szövetségesek sem omlottak össze (elsősorban vezetési szinten). Ennek köszönhetően, soha többet nem lehetett hadosztályszinten bevetni német ejtőernyős csapatokat. Erre célzott Elek (gondolom). A kapkodva kivitelezett akciónak köszönhető, hogy pl. Máltát nem sikerült már lerohannia a németeknek 41-42-ben. Viszont ezen csata hatására kezdték az angolszász országok fejleszteni az ejtőernyős csapataikat, ami 44-re már 3 komplett hadosztályt tett ki.
Én még mindig úgy tudom, hogy -német szempontból- a fő probléma az volt, hogy az ultra segítségével a britek mindent tudtak. Így felkészülve várták őket , a veszteségek nagy része emiatt nem is konkrétan a harc tevékenységek során érte őket, hanem az ereszkedés közben mészároltak le komplett zászlóaljakat gyakorlatilag célba lőve rájuk, nem túl lovagiasan.
Erről – mà mint az ultráról- a német vezérkar semmit nem tudott illetve X
Dönitz megsejtette (mert a tengeralattjáró háborúban lógott ki, legjobban az ultra lólába) de senki nem hitt neki, hogy feltörték a kódjainkat.
Ezért azt hitték, hogy standard “normàlis” körülmények is között az ekkora veszteség arány. plusz ami tényleg veszteség volt a szállítórepülő kapacitás több, mint felének elvesztése ez sztàlingradban “köszön vissza” durván.
Nos igen, kétségtelen a Turing-féle csoport hatása a háborúra, de ebben az esetben oly sok minden más mellett csak az egyik hátráltató ok volt.
Sem a politikai következtetés, hogy a szigetlakók minimum semlegesek lesznek a beavatkozáskor, sem pedig a földetérés logisztikai katasztrófája nem hatott pozitívan a csatára. Mivel nem egy helyen ért földet a katona és fegyverzet az első 1-2 napban, 80%-os volt a veszteségi arány, az aktuálisan legelitebb nemet csapatoknál.
Az meg hogy nem túl lovagias az ejtőernyősre lőni relatív, a jól képzett csapatok (az ejtőernyősök mindenhol azok) legsérülékenyebbek a levegőben-vizen szállítás-kirakodás közben, célszerű ott megsemmisíteni őket.
Az elveszett szállítógép kapacitást, ha éppen nincs vita a német légierő gyártási volumenének az alakításában, simán pótolni lehetett volna addigra.
Ebben is mint oly sokmindenben Gőring megalomániája és a valóságtól való fényévnyi távolsága volt a meghatározó.
Kicsit szétoffoljuk a cikket “tudományossal”, lehet ezért vagyunk unalmasak a nőknek?
:)
Balton már válaszolt. A többire: Német ejtőernyős alakulatok későbbiekben is részt vettek a háborúban de nem légi bevetéssel hanem gyalogságként (pl. Afrika ha már említetted; Ramcke).
Emlékeim szerint tobruknál ledobás volt, igaz csak 2 zlj erejű.
https://www.youtube.com/watch?v=71f7Dbisq3c
A néni egy Puzsérbőrbe bújt Csernus – de baromira igaza van!
Kösz hogy linkelted. Érdekes volt végignézni. Csides Kata már hatvanon túl van, nincsen igazán képben a mai tizen/huszonévesek mentalitásával. A cikkben leírt jelenség sajna létezik, noha szerencsére még nem vált teljesen általánossá.
Má’ miben? Nekem annyi jött le ,hogy akik fikáz(z)(t)ák az itteni női kommentelőket ,hát,persze mindig a jobbra törekszem én is, de van rosszabb sokkal rosszabb is.A riporter pofavágásai és “diszlexiája”(alányalása) jól kiegészítették a káromkodó- szitkozozódó-becsmérlő érvrendszert használó hölgy előítéletes logikátlan fecsegését.
Az egész kirohanás arról szól, hogy az álomvilágukban mit képzelnek el az ideális férfiről(és erről egy 2- alatti nő “szakért”, az külön bónusz).
Egyúttal igazolja a cikk állításait , no meg a az összes szar női sztereotípiát, beleértve a shittesztet meg a hipergámiát, AWALT-ot.
És tényleg nem a legélesebb kés a fiókba a liba, mert nem jut el az agyáig a cikk értelme, hanem egy nőket védő Szent Johannaként fröcsög és gyaláz.
Nem mellékesen, az is igaz, hogy egy nő hiába érti meg a RedPillt, úgyis az ösztönei után megy . Nem képes saját magát korlátozni, ilyen a “természete”.
És ezredjére is igaz, hogy a férfi az ellenkezőjét tegye annak, amit egy nő tanácsol párkapcsolati témában.
A felolvasó “díszfasz” meg megér egy külön misét.
Amúgy ő szexuálpszichológus. E minőségében minden bizonnyal hallania kellett pl. evolúciós pszichológiáról. Nyilván a hely, az író személye és a közeg, környezet ismerete nélkül értékelt egy szöveget (és annak íróját).
Akkor már inkább egy Lux Elvíra.
Vajon ez is úgy van, hogy aki nem ért hozzá és nem is csinálja, az oktatja/”gyógyít”?
Híresek lettetek:
https://www.youtube.com/watch?v=71f7Dbisq3c
Aki nem akar 50 percet elvesztegetni az életedből, amit soha nem fog visszakapni, azoknak a kedvéért összefoglalom pár pontban, hogy miről szól a videó:
1. Felolvassák egy női olvasó levelét, aki arról panaszkodik, hogy mostanában csak unalmas férfiakba fut bele.
2. Felolvassák a Férfihangos cikket, ami arról szól, hogy észrevehető tendencia mostanában, hogy az az általános hozzáállás a nők körében, hogy a férfiak unalmasak. (Arra amúgy nem jönnek rá, hogy a Férfihang nem egyetlen szerző blogja.)
3. A tévés picsa elmagyarázza, hogy ez tökre nem is így van, a cikkíró elmebeteg hülye, a dolgokat tévesen látja és rosszul gondolja. És valószínűleg egy unalmas köcsög aki csak irigykedik a nem unalmas férfiakra. Tehát a nőknek igazuk van, és minden a férfiak hibája.
4. A fő baj valójában az, hogy a férfiak bunkó ősemberek, akik két épkézláb mondatot nem tudnak felböfögni.
Megjegyzés (mármint az enyém): a mainstream média, a televízió a férfiak feminista, Blue Pill-es kondicionálásának alap eszköze. Miért számítanánk hát arra, hogy Red Pill értékeket közvetítsen? Hogy bármiben is igazat adjanak a Manoszférának, vagy kifejezetten a Férfihangnak, egy televíziós műsorban? KEK Nem szabad tévét nézni.
A mainstream médiában minket, amíg világ a világ, úgy fognak beállítani, mint nőgyűlölő, veszélyes elmebetegeket. Erre számítani kell. Csak azokat a srácokat sajnálom, akik a mainstream médiában hallanak először a Manoszféráról, és elhiszik azt, amit rólunk állítanak. Ez egyébként tudatos manipuláció a média részéről, konkrétan meg akarják akadályozni a fiatal srácokat, hogy rátaláljanak arra az útra, amin ki tudnának törni a Mátrixból…
Pontosan. Köszi, hogy összefoglaltad, hogy nekünk már ne kelljen ezzel rabolnunk az időnket! Biztos vagyok benne, hogy egységnyi időre vetítve 1000x több LULZ volt a kommentedben mint a filmecskében!
Kacagtam ezen a “nőn”. “Mer hogy beteg pasiról beszélünk, érted BETEG.”
?itemid=11902813
A kukker nem kerül pénzbe, ingyen osztogatják minden sarkon.
“A mainstream médiában minket, amíg világ a világ, úgy fognak beállítani, mint nőgyűlölő, veszélyes elmebetegeket.”
Pedig arra buknak a ribancok. Majd a nekem járó 200 nőstényt fogadom sorban.
Jesszus Boris… FixHD? “Az NMHH 2013-ban közösségi televízióvá nyilvánította.” Uramatyám, az milyen állat? Minek? Milyen pénzből? Az adás minősíthetetlen, unatkozó bölcsészek tologatnak egyetlen cikket, ráadásul a nagydarab vehemens hölgy állandóan a szemüveges manuska szavába vág (Sztoj, lol. Oroszul is tud, bakker.). De úgy látszik működik köztük a kémia. Megérdemlik egymást. Egyetlen rohadt falatnyi pénzenergiát nem toltak ki közben, se egy dimenziókaput nem csuktak be. Azért ez piszokság.
Pedig jó ez a videó. Hozza azt az igazi trash movie élményt, ami annyira szar, de mégis szórakoztató. Egy szerencsétlen szemüveges balfasz bólogat egy elhízott, alpári, kivénhedt, megkeseredett picsának.
https://velvet.hu/randi/2019/01/13/nem_a_nagy_o-t_vadaszom_szeretot_keresgelek/
Az ostoba ringyó… kek Nekem amúgy kételyeim vannak, hogy a Velvet-re meg hasonlókra valós emberkék irkálják a dolgaikat, és nem az újságírók hozzák össze saját kútfőből a párkapcsolati cikkeket. De ha mégis, akkor ez az ország egy aranybánya egy minimális Game-mel rendelkező férfi számára…
Hát “Eivissa” szerintem nagyrészt valóban saját kútfőből hozza össze a cikkeit, a nicknév mögött pedig valószínűleg egy meleg pasi van.
https://velvet.hu/randi/2019/02/23/feb_23_jofiu_vs_rosszfiu/
Tudod mit, Blackur? Ha egy nő:
1. egy szépséges, ártatlan szűz, 2. aki épp betöltötte a nagykorúságot, 3. külsőleg és szexuálisan az eseted, 4. szerelmes beléd, 5. családot alapít veled, 6. szül neked egy-két gyereket, 7. jó anyja a gyermekeidnek, 8. meghitt családi otthont teremt neked, és kiszolgál téged, mint a ház urát 9. nem csal meg, de eltűri hogy te csald, 9. hűségesen kitart melletted halálodig, és 10. a temetéseden felgyújtja magát a sírodon, mert nem akar nélküled tovább élni…
akkor, de csak akkor, esetleg, néha, ha épp úgy hozza kedved, mert épp ahhoz van hangulatod, és ez szórakoztat… akkor -talán – megérdemli, hogy néha jó fiú is legyél vele, szökőévente maximum egyszer…
…de amúgy meg tényleg csak a rosszabbik énünket érdemlik meg. Mert ezek tényleg nem nyújtanak ma már nekünk igazából semmit sem, nem is akarnak, de szerintem már ha akarnának se tudnának, mert már az anyjuk is ugyanolyan ringyó volt, mint ők maguk.
Március 12-én egy unikális előadás hangzott el Biatorbágyon. Tanulmányozzátok a lélekben fiatal életművész Szirmai úr érdekfeszítő eszmefuttatásait: http://volgyhidtv.hu/kulturido-20190321 A rózsaszínű pulcsiban a meglehetősen bájos feleségét is láthatjátok egy perc erejéig. Alighanem erre mondják “Szinbádi hangulat!” Tanuljatok meg érdekfeszítően előadni korrodált gépalkatrészekről és korabeli ornamentikákról és lehet – nektek is lesz csajotok!
Működik még a műszer? Úgy látszik igen, vagy Zsófinak nem fontos a téma. :D
Köszönöm, ez egy igen jó kérdés a témához! Nos, az nyilvánvaló hogy nagy szélhámosságokra is vetemedik a kérdéses örökifjú, hisz nem csak a műszerén eszközöltek hegtetkót, hanem kapott vagy “27 késszúrást” is. Saját leírása szerint így összevagdosva átvergődött (nyakig merülve) egy férgekkel teli mocsáron, utána orvosi ellátás nélkül felengedték egy nemzetközi repülőjáratra, melyet majdnem lekésett a késeléses ügy miatt. Párizsban átszállt, és onnan jutott csak el Budapestre, ahol végre rendes orvosi ellátást kapott. A repcsin max. egy elsősegélyláda lehetőségeit élvezhette, esetleg seblezárást kaphatott néhány öltéssel. Értem én, hogy a mai filmekben minden lehetséges, de ha én valakit hasbaszúrok egy szabvány rövidpengés svájcibicskával, és az utána még megmártózik egy trópusi mocsárban (a kibírhatatlan fájdalomról most ne is beszéljünk), az nem biztos hogy élve megússza, még ha azonnal a legmodernebb ellátásban részesül is. Szirmai úr megnyilvánulásaiban ez a legzavaróbb, hogy néha teljesen hülyére veszi azokat az embereket, kiknek sajnos nem adattak meg azok az anyagi és időbeli lehetőségek mint neki, és ezért fél életüket le kell gályázni. A fentebb említett előadásában valahol szó szerint megjegyzi, nem hiszi hogy van nála okosabb ember (legalább is vízkerék témában). Én úgy gondolom, nem számít gáncsoskodásnak, ha egy magát nyilvánosan prezentáló személyiség viselt dolgait elfogultlanul és tárgyilagosan kielemezzük, hátha kiderül, hogy valami tiszteletreméltó nagy tettet is végrehajtott életében! (Mert eddig sajnos ilyenről nem tudok.)
Egyszerűen arról van szó, hogy jóval több a férfi, mint a nő. Evidens ezek után, hogy még a bányarémek kapnak napi 10 levelet társkeresőn, és elkezdik magukat királykisasszonynak vizionálni, aki nem éri be az egyszerű pórnéppel. Nem véletlen, hogy az átlag lányok se átlag férfiakat keresnek, hanem maguknál sokkal jobbat.
Nem a férfiak unalmasak, hanem a nők igényei szálltak el. Nem a zsömle kicsi, hanem a pofájuk nagy…
Demográfiai értelemben jóval több vagy hogyan?
Piackepesseg szempontjabol. A ferfiak osszessegenek a 20-40 kozotti vallalhatoan kinezo nok kellenek, akik nyilvanvaloan kevesen vannak es kemenyen valogatnak. Aztan 40 folott elkezdenenek kukazni valami normalisabb foszert, de a hajo mar elment.