Mai, tökéletesen feminizált világunkban sok szó esik arról, hogy a férfiak jó pár évtizede többet értek a házassági piacon. Hát még néhány évszázada! A férfiak bizonyos csoportjaira a gyakorlati poligámia volt jellemző, míg a 20. századi feminizmus fel nem számolta azt. De mit is ír erről a történelem?
Kezdjük egy a saját idejében is kivételesnek számító példával! A hatalmas fizikai erejéről és elvesztett csatáiról híressé-hírhedtté vált Frigyes Ágost, aki 1694 és 1733 között Szászország választófejedelme volt, majd 1704-ben II. Ágost néven Lengyelország királya lett, háromszáz gyermeket hagyott maga után. Háromszáznál jóval több partnere volt: bár egyszerű parasztasszonyokat is gerincre vágott, szeretői között említendő Aurora königsmarki grófnő, akárcsak Anna, Lamberg grófnője vagy Ursula, a későbbi tescheni fejedelemasszony és sokan mások. Nem csak hogy nem szorult egy elvált színésznőcskére, mint mai angol kollégája, de egyik szeretőjét sem volt köteles elvenni, mert történetesen már volt felesége. Önmagában nem újdonság, hogy a poligám hajlamú férfiak a lehető legtöbb nőt akarják megfektetni, míg a női hipergámia a létező legjobb férfi kegyeinek elnyerésére irányul, amivel aztán mindkét fél jól jár. Immár a történelem homályába veszett, így sokakra az újdonság erejével hathat, hogy az újkori társadalomtörténet-hamisító propagandával szemben a feudális, keresztény világ a férfi szexualitást alig korlátozta. A poszthatvannyolcas időszak nem az általános szexuális forradalmat, hanem a nők végletes szabadosságát hozta el, és ezzel fenekestől felforgatta a két nem erőviszonyait. Ez torkolt mára a nők #MeToo címszó alatt megvalósuló szexuális terrorjába.
Napjaink „alfái” csak hitvány karikatúrái a régmúlt potens férfijainak. Míg a régebbi korok leggazdagabbjai szeretők hadát tartották, addig a társadalmat igazgatni akaró feminista nő „erkölcsi” verdiktje szerint a mai multimilliárdosok (legyen szó Sorosról vagy Trumpról) kötelesek milliárdjaikat egyetlen nőre költeni. Igazán figyelemre méltó társadalmi változás, hogy amíg a 18. század elitje akár még hercegnőket és grófnőket is ágyba vitt szórakozásképpen, addig a 21. századi férfielit színésznőcskékkel, modellekkel és egyéb olcsó parazitákkal házasodik, akik aztán a válás után visznek házat, kocsit, pénzt, egy fél élet munkáját: a feminizmus a filléres kurvák árát milliószorosára növelte.
Amikor szóba kerül a Nyugat hanyatlása, nem árt figyelembe vennünk a szexuális potenciál évszázados csökkenését, akárcsak azt, hogy a férfiak partnereinek száma meredek esést mutat. XIV. Lajos még egy hadseregnyi szeretőt tartott, akik nem érhettek fel hozzá – nem is engedte őket nagyon a politika közelébe. Később XV. Lajos már hagyta, hogy Madame Pompadour a fejére nőjön. Aztán jött a tutyimutyi, határozatlan jellemű XVI. Lajos, aki már szeretőket sem tartott, és a nemi élete országszerte gúny tárgya is lett. Ez „red pill” nyelven annyit tesz, hogy a francia monarchia nem bukott volna el, ha a király nem veszíti el az alfa státuszát. Korunkban a feminizmus sem arathatott volna teljes diadalt, ha a Férfi nem dönt úgy, hogy átadja a hatalmat, és önként, beletörődve levonul a történelem színpadáról.
A posztmodern feminizmus által kialakított társadalmi eszmény azt üzeni a férfiaknak, hogy nem éri meg az elitbe vagy a felső középosztályba felküzdeni magukat. A befolyás, a vagyon és a politikai hatalom önmagában nem jelent alfa státuszt; a modern „alfaság” sem garancia arra, hogy a férfi egy kiemelkedő emberi kvalitásokkal rendelkező nőhöz illetve említésre méltó szeretőkhöz jusson; a válás pedig egyenlő az anyagi kivéreztetéssel, sőt manapság a férfitársadalom elitjét immár bármelyik éjjeli pillangó meg is metoozhatja, erkölcsi és jogi következmények nélkül.
Hiba lenne azt feltételezni, hogy a genderkurzus visszaszorításával, és a nemek közötti valódi jogi egyenlőség megvalósításával máris sokkal jobb lesz a helyzet. Intsen óvatosságra mindenkit, hogy pont egy egalitárius ideológia volt az, ami az autoritások eltörlésével megfosztotta a férfit férfi mivoltától.
Emlékezetes, hogy Trump megválasztását a férfiszférában az új erőre kapó férfiasság diadalaként ünnepelték; az elnök nem csak az állam első emberévé, hanem a férfiassága jelképévé is emelkedett. Vajon mit gondolhat most Trump, amikor fiatal felesége a publikum előtt látványosan ellentmond neki?
Hát… nekem a férfiasságról nem éppen a Trump jut eszembe, hogy őszinte legyek… A felesége meg igazi műnő agyon-vissza plasztikázva, akit a feminizmus is megbolondított…
Trump tényleg rossz példa. Ő pont az ellenkezője. Pornósztárokkal és luxuskurvákkal hetyegett egész életében, a felesége mellett is. Most hogy elnök szerintem meghúzta magát de ez csak átmeneti egy ilyen személyiségű embernél. A felesége meg nem műnő csak nincs méltósága hogy szépen öregedjen meg.
Megtehette és meg is tette a t. jómunkásember akivel csak lehetett (a 95%-ról nem is hallunk majd), pedig nagyon nem egy Adonisz. Pénz és hatalom. Btw, a “férfias” hős már rég nem az acélpáncélos Lohengrin. A középkorban is a gazdag vitt mindent ha igazán akarta.
Trump azért elég magas fazon, (190cm) és vegyük hozzá hogy most már baromira öreg! (72 évesen már senki nem egy adonisz) Régen úgy nézett ki mint Owen Wilson, csak normálisabb orral. Fiatalon is simán a pénze nélkül is alapjáraton alfa volt. De már pénzből akkor se volt hiány.
Nyal egy niggernek. Szánalmas. Nyal egy öregembernek. Az is szánalmas.
Melania nem feminista, csak szólok. (Akkor sem, ha esetleg PC nyomásra kijelenti.)
Mivan?
1. Semmi értelme a régi “házassági piacot” a maival hasonlítgatni. Régen nem volt piac. Valakit hozzád adtak a faluból, aztán ha szar házasságban éltél, elhunyhattál 45 évesen agyvérzésben vagy felkötnek az asszony megfojtásáért, mert válni normaellenes volt (vajon miért van annyi fájdalmas beletörődéssel teli asszonyvicc?).
2. Ki a tököt érdekel, ki mekkora alfa? Ennyire nem képes korunk férfija normális dolgokon keresztül meghatározni magát? Miért nem egy sikeres házasság és egy boldog család az etalon inkább? Alfasága megromlása miatt vesztette volna el a trónt a király? Azt hittem, hogy az ország eladósítása és csőd szélére jutása fontosabb tényező volt, na sebaj, ma is tanultam valamit.
3. Ha a filléres senkik ára megnő, akkor is azok az igazán szánalmasak a történetben, akik mégis megfizetik azt. Ha a férfi a döntéshozó, akkor neki kell viselnie a felelősséget azért, amiért semennyire sem bír ellenállni a pinának.
4. Aki volt valaki, sosem a vagyona miatt volt valaki, ugyanis az nem okozója, hanem következménye lehet olyan tulajdonságoknak, amik a feljutást vagy ott maradást lehetővé teszik. Minek szeretőt tartani és ezt igényként közölni? Ha meg a p*csa cuckold kapcsolatot akar, fel vagyunk háborodva.
5. A férfit férfi mivoltától hogyan fosztották meg? Igen, az egykeresős családmodell nem fenntartható, ami tényleg komoly hátrány lehet, de a fogkrém már nem fog visszamenni a tubusba. Talán nem attól leszünk szuperférfiak ma már, hogy megyünk ki a földekre napszámba és a vásáron eladott jószágokból visszük haza a pénzt, de aki igazán tökös, az szépen megtalálja a maga útját. Aki nem, annak jók lesznek ezek az ezerszer lefuttatott mesék.
Tévedsz. A házassági piac mindig is létezett.
Néhány évszázada pl. a 15 éves lányok nem a 15 éves fiúkkal házasodtak, hanem a 30+ férfiakkal. Régebben az életkori hipergámia volt a meghatározó.
A választott házassagi rendszert piacnak tekinteni valótlanság.
És egy korúak voltak nagyjából a delikvensek.
Már hogy ne lett volna piac?
Csak nem a lány döntött, hanem a családja. (Figyelj, nem az apját írtam, mert erős asszonyok akarata egy családban mindíg lenyomja a férfit -kevés szociopata kivételével-, mert a férfiak többsége házasságban konfliktuskerülő, beletörődik a nők akaratába, ha van a nőnek annyi esze is, hogy nem akarja győzelemként mutatni ezt, ami ellenkezést vált ki, hanem ügyesen manipulál… csak ezt nem divat feministáknál vizsgálni, pedig valószínűleg ez is genetikusan kódolt viselkedés mindkét csoportnál)
Vagyis igenis piac volt, “vevők” és “eladók” valamint “árúcikkek”.
Úgy vélem, hogy a feminizmus és annak tágabb „háza” – eredeti “táptalaja”, ahonnan kinőtt és kivirágzott, az az SJW és a PC, a tolerancia, a „másságtisztelet” stb szarságok, ami mellé most bejött a gender, a metoo és még várjuk a következő szemetet- az nem oka a férfiak „nyomorának”, hanem a férfinyomor következménye, velejárója. A feminizmus csak tünet és kórkép, de nem a betegség.
Ha innen nézzük, akkor nem a feminizmust kell ostorozni, vádolni és bűnbakként küzdeni ellene, olyan minta – “harc a békéért” – mert bármilyen „harcmodort” is dolgozzon ki az antifeminista „vezetőség”, csak ugyanolyan szinten kezelné és kezeli most is a társadalom „normális” része, mint a jelenlegi izmusokat, az SJW meg genderszarságokat, csak azt látja, hogy ez is „egyik” azok közül.
Eszme, ideológia ellen nem lehet harcolni, maximum tiltani, korlátozni.
A jelenleg leg paradoxonabb bizonyítéka ennek a liberális doktrína, ami szerint mindenkinek tiszelnie kell(!) a véleményét és világlátását, vallását, szokásait, kultúráját stb. stb., miközben a definiciójában benne van, hogy aki esetleg kifejti a véleményét , és ez épp ellentétes a doktrínával(tk. ha gyakorolja a szabad véleménynyílvánítás jogát!), akkor abban a pillanatban ki lesz reksztve és páriává változik! Kivéve az LMBTQ, a degeneráltak, az aljanép, a muzulmán, az antilófasz, minden szemétnek mindenhez joga van, ha a liberálisok által megmondott elveket követi, vallja, propagálja. Az, hogy ki kerülhet be “Ábrahám kebelébe”, egyszerű szabály szerint van eldöntve: ha a “közvélekedés” alapján valaha is “el volt nyomva”, “diszkrinálva” az illető, vagy csoport, akkor bár nincs kimondva, de tulajdonképpen “revansként” bármit és bármikor megtehet, mert hiszen joga van az elviselt x év vagy extrém módon, x száz-vagy ezer év “kirekesztés” , és a valamikori őseinek a vélt vagy esetleg valós szenvedései miatt minden eszközt felhasználni!
Az önmaga farkába harapó kígyó! A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT!
Minden radikális “eszme”, vagy csoport eljut erre a szintre. És ugye, “ahol fát vágnak, ott hull(ik) a forgács”, szóval kussoljon mindenki a PC és az SJW szellemében, ha nem, akkor minden retorzió jogos, sőt, kötelező ellene, nem számít, hogy milyen eszközzel és milyen áron, az “eszme fontossága” és non plusz ulra “foka” mindenek felett!
Ezek az eszmék jelenleg: a Tolerancia, a Másság Tiszelete-Dicsőítése, Egyenlőség, Egyenlő esély, “Pozitív” diszkrimináció! “Vallásszabadság”, “Kúltúra”-Tisztelet, az “Elesett fFelemelése”, az “Elnyomottak”(ezen belül a Nők, Cigányok, Négerek, a”kizsákmányolt” csoportok ) Támogatása, helyzetbe hozása, nem számít milyen áron, a józan ész nem szempont, mert most jelenleg erre is “Fusssa”, és bármilyen ellenvéleményt megformálónak csak elég ezt odavetni: “Miért, neked ez hol fáj?, az aktualitásoknál maradva pedig: Miért, hisz úgy is Továbbmennek(!)- mert ebbe az elnyomó mélyszegény intolleráns és szemét diktatúrába nem marad ,eg még az értelmes sem, nemhogy a “szegín menekült”!,/em>
Akiket nem érint a hatása, főleg annyira, hogy foglalkozzon vele, ezek az „alfák”-„gazdagok”-sikeresek-vezetők stb., a férfiak „felső 20%-a”, beleértve a politikai pártokat, azok vezetőit-tagságát.
A maradék 80%-nak a 75-80%-a megalkuvó és töketlen , mindig is az volt és mindig is az lesz, biológia törvényszerűség, ez az élet egyik velejárója.
Ami marad, az a 16-max 20%, azok, akik felismerik, hogy szarban vannak és itt nem állnak meg, mint a maradék 60%, a kesergés szintjén, hanem ezek azok akik “életképesebbek” és a töketlenekkel ellentétben nem(csak) sírnak, hanem hajlandóak tenni is – akár radikálisan is, -azért, hogy „jobb legyen” nekik.
Társadalmi változást elvárni ettől a max 20% elkeseredettől, ugyanakkora botorság, mint az, hogy az pl. AFD Németországban labdába rúg valós értelemben.
Idehaza a “megboldogult” Jobbik a maga max 20%-ával csak vicsorogni meg hőzöngeni tudott a „boldog békeidőkben”, Svédországban meg ugye a legutóbbi választások is ezt támasztják alá, ahogyan Franciaországban is mindig visszatáncolnak.
Ezek objektív korlátok.
Azok, akik képesek lennének változást „hozni”-„kierőszakolni”, azok soha nem fognak, mert nem érinti őket, fölötte állnsak és így egy patthelyzet alakult ki.
De hogy jutottunk el idáig?
Minek a következménye-velejárója a „feminizmus”? Miért jött létre? Ki, vagy mi segítette? Eltervezett? Zsidó-globál-tőkés stb. összeesküvés ?
Wass Albert tökéletes pontossággal és éleslátással leírta:
https://youtu.be/BkSX7l_sAKo
Ő akkor a Trianon-hoz vezető utat írta le, de igaz a cigányok, galaicíaiak, Koszovó, a jelenlegi „bevándorlásra”, a feminizmusra , az SJW-re, metoora stb. stb.
Igazán nem kell ok, csak épp hiányzó ember/nemzet, egy pár tökös „legény” , aki azt mondja, hogy eddig volt és aki túllép egy határon azt pofán lesz baszva és ha túllépi, tényleg pofán is lesz baszva.
Ha el van engedve a gyeplő, akkor reszeltek, országnak, népnek, nemzetnek. mindig utólag bderül ki, hogy hol is volt az a “gyeplő”, hol mkellett volna “megtartani”, ahogyan a metoo mondja: utólag derül ki, hogy ez erőszak/zaklatás, avagy flört volt-e, és az egyik félnek ebbe nincs semmilyen beleszólása, csak bűnös és bűnbak lehet.
A ciklus már jó ideje ismert, nehéz idők…->………-> nehéz idők a vége megint.
Azok vannak/voltak védve ez ellen, akik állandó basztatásban élik az életüket, és az „immunrendszerük” kénytelen szinten tartani a gyanakvásukat, a „konzervativizmusukat”, akiket az élet büntet állandóan, ha kicsit is beköszönt a „jólét”.
A föld mindig azé, aki teleszüli. Ha semmirekellők szaporodnak el, akkor egy pont után mindegy a minta, a hagyományok, szokások, főleg ha nincs semmilyen retorzió, ha valaki nem tartja be a szabályokat, büntetlenül lehet feszegetni a határokat, ha természetes szelekciót felülírja az egészségügy, ha az a kevés, ami megszületik, az arányaiban több „korcsot” tartalmaz, mint a korábbi sokból megmaradó-túlélő kb. 20-30%-nyi életképes.
A jólét mellé párosult először az abortusz, amit büntetlenül el lehetett végezni, majd a kegyelemdöfést a hormonális fogamzásgátlás adta meg az ántivilágnak.
Az abortusz „rutinműtétté” vált. A városok megszaporodása, abszolút és relatív növekedése, az urbanizáció, a zártabb közösségi formák “kárára”. Ez ugye a fejlődés egyik következménye-velejárója, hogy el lehet bújni, és igazán nincs kontroll, lehet “szinliskedni”, sőt ezt propagálni, mert trendi, -a kényszerből erény. Erre még pluszban a hormonális fogamzásgátlás véleményem szerint kinyitotta Pandora szelencéjét és nem nagyon lehet már visszazárni.
Mivel a nő kezébe került a „Piros gomb” így olyan hatalmat kapott, amit már nem lehet kontrollálni.
Nem a feminizmus a fő baj, az csak a végterméke az apró és lényegtelennek tűnő dolgoknak, ebben csúcsosodik ki, de nem ok, hanem következmény. És hiába küzd bárki is bármilyen formában a tünetek ellen, mert csak szarabb mellékhatások jönnek, és az eredeti okok fennállása folytán csak fájdalmasabbá válik.
TaketheBlack, az alábbi idézet tőled annyira jó, hogy – ahogy mondani szokás – ezt be kellene kereteztetni:
PON-TO-SAN!!! Ezt érzem már mióta! Ezért volt, hogy egy-két éve bedobtam a törülközőt, és elkezdtem baszni az egészre, már ami a pénzt, a karriert, a társadalmi előbbre/feljebb jutást illeti. Mert MINEK, ha nem kapjuk cserébe azt, amit elvileg kapnunk kéne érte?
És ezért mondom azt ma – mivel azóta arra azért rájöttem, hogy a megélhetésnek meg kell lennie, a férfinak belső igénye, hogy eltartsa magát és a családját – hogy FELLÁZADOK a nőközpontú világrend, a nőuralom ellen.
Hunn : Nade kérem.. ha fellázadtál akkor érdekel hogy mit próbál neked üzen a posztmodern feminizmus és az általa kialakított társadalmi eszmény?
Elsősorban a megélhetésnek kell meglennie, aztán a hatalomvágynak kell kielégülnie – aztán az eredményekhez valahogy mindíg hozzácsapódó “társult személyiségeknek” is ki kell elégülniük.
Meg se úszhatnád akkor már.. majd..
rumospiskóta, amióta fellázadtam, azóta nem hogy az nem érdekel, hogy mit szeretnének a feministák, hanem az sem, hogy mit szeretnének úgy általában a nők :)
A hatalomvágyban nem vagyok biztos. Igazából szerintem egy férfi két esetben érzi úgy, hogy él: háborúban és szex közben. Minden más unalmas. (Hacsak hatalom alatt nem az élet-halál fölötti rendelkezést értjük.) És igazából mivel a mai világ ilyen picsogós/soy boy-os pacifista, tehát a háborúzás kilőve, marad a szex…
Esetleg vissza lehet vezetni egyetlen közös eredőre, a vadászatra. Csak akkor élsz, ha vadászol, akár férfiakra (háborúban) akár nőkre (szexhez). Mert ne mondja nekem senki, hogy a városi életforma és a számítógép előtt ülve végzett munka közben azt érzi az ember, hogy él. Azt csak a megélhetés miatt csináljuk. És közben megy el az életünk, pedig háborúzhatnánk is… (vagy dughatnánk, ha következetes akarok lenni…)
Hogy őszinte legyek, én nem látom és nem érzékelem, hogy a -Hunn által- kiemelt rész, tartalmát tekintve miért állná meg a helyét. A cikk alapvetően a régebbi korok leggazdagabbjairól szól, de kizárólag az uralkodókat és szokásaikat vizsgálja. Értem, hogy az ő tulajdonságaikból, magatartásukból és életmódjukból következtetni lehet nagyobb általánosságban az adott kor társadalmi normáira, a szerző afféle archetípusként hivatkozik rájuk. Viszont szerintem hiba lenne kizárólag az uralkodók és az ő szűk, bennfentes köreik szokásainak változásából társdalmi következtetéseket levonni, hiszen az államigazgatás csak egy rendkívül elenyésző szelete a társadalomnak és az adott kor leggazdagabbjai sem csak közülük kerültek ki; grófok, nemesek, földbirtokosok, kereskedők, egyházi személyek és úgy általában a magántulajdonnal rendelkezők. Ha általánosságban alfahímekről beszélünk, akkor mai viszonylatban még ennyire sem állja ki ezt az összehasonlítást, hiszen manapság kis szerencsével és leleményességgel már egy sikeres vállalkozó is tartozhat jövedelmét és státuszát tekintve a legfelsőbb osztályba. Ha innen nézzük, a sikeres, alfákat adó réteg elég heterogén, többféle ember, többféle tulajdonsággal, arról nem is beszélve, hogy (ahogyan arról korábban már beszéltünk) az alfaság nem kifejezetten a pénzről és a vagyonról szól és nem csak az egzisztenciálisan sikeres férfiak között vannak alfák, így nem vagyok biztos benne, hogy az említett példákból levonható általános következtetés a többség számára. Egyszerűbben szólva mondhatom azt is, számomra Trump, Putyin, Macron, Orbán vagy XIV. Lajos nem reprezentálja az alfákat és az alfaságot vagy legalábbis nem hiszem, hogy egyenlőségjelet lehet tenni a nevek és a fogalom közé, mivel sokkal komplexebbnek látom a kérdést.
Egy kissé úgy érzem, hogy az idézet némileg összefügg a most megjelent cikkel a bétásodási folyamatról. Nem igazán látom, hogy miért ne érné meg egy férfinak a felsőbb középosztályba felküzdenie magát. Hiszen itt is beszéltünk már arról a jelenségről, hogy az a felső 20% akihez a nők ösztönszerűen vonzódnak, hülye lenne egy nőnél megállapodni, amikor lubickol a promiszkuitás paradicsomában. A státusz, a hatalom, a pénz, az ezzel járó lehetőségek és önbizalom még mindig a felső középosztály/uralkodó osztály kezében vannak. Az, hogy egy férfi mennyire hagyja betörni magát az asszony vagy a társadalmi nyomás hatására, teljes mértékben az egyéntől függ -nem elvitatva azt a tényt, hogy a feminizmus előretörése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sok férfi asszisztáljon saját maga kasztrálásához, bétásításához. De abban nincs változás, hogy a motivációink az élet megannyi területén még mindig a szaporodásra vezethetőek vissza. Kis túlzással, azért tanulunk, azért akarunk jó állást, sok pénzt és státuszt szerezni, mert -egyrészt versenyzünk hím társainkkal, másrészt viszont- meg akarjuk kapni a legjobb nőket, lehetőleg minél többet. A válás miatti vagyonmegosztás, egy metoo-botrányba való belekeveredés reális veszélyek lehetnek, de nem gondolom, hogy ha ezen férfiak tudatosan alfa életmódot követnek, nem hagyják magukat megvezetni és/vagy domesztikálni, akkor tömegeket sújtana a motiválatlanság egy sikeresebb élet elérése vagy a középosztályba való tartozás igénye iránt. A hozzászólásom nem valamiféle cáfolat akar lenni, inkább kérdéseim, kételyeim támadtak a cikkben, az idézetben látott állításokkal kapcsolatban.
Egy kis színes, olvasnivaló a témával kapcsolatban:
https://velvet.hu/randi/2017/11/04/hetente_2-4_not_fogyasztok_el_a_parkapcsolatom_mellett/
Like:) És a következő is megérdemelne egy “vastagon kihúzott keretet”:
Nem igazán látom, hogy miért ne érné meg egy férfinak a felsőbb középosztályba felküzdenie magát. Hiszen itt is beszéltünk már arról a jelenségről, hogy az a felső 20% akihez a nők ösztönszerűen vonzódnak, hülye lenne egy nőnél megállapodni, amikor lubickol a promiszkuitás paradicsomában. A státusz, a hatalom, a pénz, az ezzel járó lehetőségek és önbizalom még mindig a felső középosztály/uralkodó osztály kezében vannak. Az, hogy egy férfi mennyire hagyja betörni magát az asszony vagy a társadalmi nyomás hatására, teljes mértékben az egyéntől függ -nem elvitatva azt a tényt, hogy a feminizmus előretörése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sok férfi asszisztáljon saját maga kasztrálásához, bétásításához. De abban nincs változás, hogy a motivációink az élet megannyi területén még mindig a szaporodásra vezethetőek vissza. Kis túlzással, azért tanulunk, azért akarunk jó állást, sok pénzt és státuszt szerezni, mert -egyrészt versenyzünk hím társainkkal, másrészt viszont- meg akarjuk kapni a legjobb nőket, lehetőleg minél többet. A válás miatti vagyonmegosztás, egy metoo-botrányba való belekeveredés reális veszélyek lehetnek, de nem gondolom, hogy ha ezen férfiak tudatosan alfa életmódot követnek, nem hagyják magukat megvezetni és/vagy domesztikálni, akkor tömegeket sújtana a motiválatlanság egy sikeresebb élet elérése vagy a középosztályba való tartozás igénye iránt.
Köszi. Örülök, hogy hasonlóan látjuk.
Na várjunk, fiúk. Én NEM állítom azt, hogy egy férfi számára abszolút nem érdemes anyagi biztonságra, anyagi és társadalmi előmenetelre törekedni. Azt sem állítom, hogy ez kifejezetten káros lenne csajozás szempontjából.
DE!
Ezzel szemben azt állítom, hogy az anyagi gyarapodásba befektetett energiáért cserébe – ami kurva kemény és nehéz, teljes embert kívánó munka – egyre kevesebb jön vissza, egyre kevesebbet kap az ember fia, már ami a nőket és a szexet illeti! Ha közgazdász szemmel nézzük, úgy is mondhatnánk, hogy a ROE (Return On Investment) mutató egyre szarabb megtérülést jelez ezen a téren.
Azért belevágni a gyarapodásba, hogy az majd puncimágnes lesz, HÜLYESÉG. Mert ez a hozzáállás azt jelzi, hogy piedesztálra emeled a nőt, és csak akkor érsz fel hozzá, ha a lábad alatt ott egy zsák arany, ami egyenlő magasságba emel vele.
Egy nő igenis azért szeressen, mert férfi vagy, és igenis azért kívánjon, mert farkad van. A pénz az csak kiegészíti, és nem helyettesíti a Game-et. Mert ha csak pénzed van, de nem tudsz bánni a nőkkel, akkor a rafkós picsák csak lehúznak,. és röhögnek amíg a pénzedet költik, és közben mindent megtesznek azért, nehogy szexet kelljen adniuk cserébe.
Egy férfi számára TILOS a “Béta Bux”-státust megcélozni a nőknél – legalábbis ha jót akar magának az ember fia… ami nagyon NEM egyenlő azzal, hogy maradjunk ruppótlan csövesek… :)
Utóirat: mindez az egyes harcosról szólt természetesen, amit a fentiekben írtam. Ugyanakkor, mindezzel párhuzamosan, zajlik a feminista, gender-ideológiai alapú társadalom-mérnökösködés, ami több vonalon akarja kiszorítani a férfiakat az életből. Ennek része a felső-vezetők szintjén női kvóta bevezetésének követelése, illetve az idézetben említett törekvés, hogy a férfiak kedvét, motivációját igyekszenek elvenni úgy en bloc az egésztől…
Hunn! mondom én neked- lehet egy magát kurva nagy “alfának” hisző faszi mert x6-osa van és a csajszi odalapúl, de ha csak egyet intesz neki a túloldaról jól a szemibe nézve és csak annyit mondasz- gyere egy kávéra, már ott is hagyta…. ja, van erre egy fajta dolog ami a pua könyvekben nem hiszem hogy benne van, legalábbis én ilyensmiről idáig soha nem hallottam
“Az első szerelmem minenre megtanitott már amit te csak könyvekből olvastál”-ez az idézet jutott eszembe
– Idd meg a szar kávédat.
Nem tudod te hogy megy ez, ne kottybelészilvalé, jó?
– Bocsika, de ilyen talpnyaló csicskákkal nem közösködöm.
Nyugi, senki nem adott semmit a szádba, hiszen gyakorlatilag a cikkben leírtakra reagáltunk, de azért jó, hogy ezt tisztáztad, mert az elkezdtem baszni az egészre, már ami a pénzt, a karriert, a társadalmi előbbre/feljebb jutást illeti megnyilvánulásod némileg arra engedett következtetni, hogy a visszavonulást, a fegyverletételt, ha úgy tetszik a MGTOW-hozzáállást képviseled ebben a kérdésben.
De így tiszta sor, hogy nem erről van szó.
A linkelt cikk az egyik olyan összefoglaló, ami tömören, esszenciálisan prezentálja a “receptet” és a “tudást” amire egy valamire való férfinak szüksége van:
A lényeg: nem attól lesz sikeresebb a nők körében valaki, hogy feltűnő autóval, méregdrága cuccban mászkál, egy nő sem tudja magától egy milliós óráról, mennyi az annyi. Nem. Az összkép és a magabiztosság, ami számít! Illetve ami nagyon fontos: mivel sok vas van a tűzben, így laza maradhat a férfi, egyik randin sem kell nyomulni, görcsölni, hiszen folyamatosan ott a B terv, ha ő nem, akkor majd a másik, vagy egy prosti telefonszáma a névjegyzékből. Ez a kulcsa az egésznek, a nők befeszülnek, ha egy pasi akarja őket, és egyből minden működik magától, ha kicsit félvállról veszed. Sőt, lehetsz akár őszinte is velük, úgy beszélgethetsz, mint előtted senki, nincsen tétje egy randinak sem! A nők millió kilométerről megérzik, ha valaki nem tud bánni velük, ezért nem szabad futni utánuk, azt megtették már a többiek rengeteg alkalommal. A drága kiegészítők semmi másra nem jók, mint pozicionálni magunkat a történetben, attól egy nő sem tolja le a bugyit, ha megvillantod a kápét, csak az önérzetükbe tiporna az ember, és ez nem vezet sehová sem.
Ami nagyon fontos még, hogy mások legyünk, mint a többi férfi, akivel eddig dolguk volt, azért kell igényesen, nagyvonalúan élni, mert ebben a történetben szeretnék látni magukat, hiszen a mi szintünk az ő szintjük is egyben, ami sokat számít egy nőnek.
A csajozáshoz idő és pénz is kell.
……. ………….
Amit tudnotok kell, ha nem is gyakran találkoztok nyíltan a fajtámmal, de nem vagyok egyedül. A korombéli férfiak közül többen működtetnek tökéletesen kettős életet, akár 4-5 rendszeres szeretőt tartva, évtizedes távlatokban is.
……………………..
Ami meglepő lehet: mindegyikünknek extrastabil a párkapcsolata, a legrendesebb és figyelmesebb férjek, barátok vagyunk, hiszen nem feszítik a kapcsolatot a ki nem élt vágyak. Körülöttem már mindenki elvált ebben a korban, a kivétel azok, akik okosan és ügyesen menedzselik a nős dolgaikat.
A nőink sem hülyék, sejtik, tudják, hogy valami van a háttérben, de nem kutakodnak, mi pedig rutinosak vagyunk az álcázásban, nincsen otthon telefonnyomogatás, emailezés, nincsenek a családi időből ellógott randik, változás a napi ritmusban (ezeken bukik be mindegyik félrelépő). Minden munkaidőben zajlik és előre lebeszélve, akár egy napon belül több csajjal is akár. Megbeszélni otthon ezt lehetetlen, a poliamor kapcsolatok csak időlegesen működnek, a nők nem alkalmazkodnak egy olyan helyzethez, ahol nincsen érzelmi kizárólagosság.
Szerelem? Az nincsen, vagy nagyon ritka, a túlzott érzelmek csak elrontják a szeretői kapcsolatot, valaki többet akar, mint a másik, és borul a status quo, ezért kerülendő. A legjobb ha a szeretőnek is van kapcsolata, férje, barátja és nem akar borítani mindent.
Aki külső szemlélő csak a felszínt látja, drága autó, mindig igényes öltözet, holott a lényeg ezer apróság összessége és a néha szemtelen magabiztosság.
………………………………………..
A korombéli sikeres férfiaknál alig ismerek olyat, akinek nincsen szeretője vagy szeretői, ez amolyan kötelező kellék, mint a milliós óra a kezeden.
Van, amivel egyetértek a cikkben, és van, amivel nem, de az mindenképp érdekes téma, hogy egy uralkodó személyisége milyen jól jellemzi az országa aktuális helyzetét, illetve még inkább azt, hogy merre tart az ország. A cikkben is említett Franciaország kitűnő példa erre: az egykori rettegett nagyhatalom, hatalmas gyarmatbirodalom ura ma egy olyan vezetővel rendelkezik, aki életerős fiatal férfi létére egy öregasszonyt vett el feleségül, és a politikai tevékenységének egyik központi eleme, hogy csontig benyal a migránsoknak. És persze Harry herceg esete is egyszerűen szánalmas: az egyik legnevesebb uralkodóház sarja, akinek reális esélye van arra is, hogy valaha akár a trónra is ülhessen, de ha ez nem így történik, akkor sem versenyezhet a státuszával szinte senki, szóval egy ilyen férfi nem egy jó házból való, vonzó, jó nevelést kapott hajadont vesz feleségül, hanem egy elvált, nála idősebb, leharcolt B-kategóriás színésznőcskét. Elkeserítő.
Ennél csak azoknak a nagyhatalmaknak az esete durvább, ahol a legfőbb politikai vezető egy nő. Az az igazi mélyrepülés. Th. May egyetlen szót sem veszteget a dél-afrikai fehér farmerek ellen folyamatban lévő holocaustra, de az azt végrehajtó fekete politikai vezetéssel a legmagasabb szinten tárgyal. A. Merkel legelső gondolata akkor, amikor tömegtüntetés van egy német férfi migránsok által történt brutális megkéselése miatt, hogy nem szabad eltűrni a külföldiek ellen irányuló “hajtóvadászatot”. Később persze kiderült, hogy semmiféle hajtóvadászat nem volt, de Merkel nem érezte úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie.
Azt nem állítom, hogy a magyarok az erényeikkel kiemelkednek a többi európai nép közül, de az ilyesmiket, mint amit ez a két pokolra való boszorkány művel, a magyarokkal szerintem nem lehetne megcsinálni.
Csak az utolsó mondatodra: azt hiszem, hogy meg lehetne. Sajnos. Csak most pillanatnyilag szerencsénk van, hogy nem ilyen vezetésünk van.
Meggyőződésem, hogy a magyarokkal a felét sem lehetne megcsinálni annak, mint ami jelenleg Németországban megy. Itt már lámpavason lógnának az érintett politikusok, újságírók, közéleti személyek, ha ezt művelnék, illetve ahogy mondtam, elég lenne a felét megtenniük. A németek, ha egyszer irányba állítják őket, tényleg az utolsó emberig kitartanak – láttunk már erre példát, ugyebár. És ez a mostani irány is kb. úgy fog végződni a pusztulást tekintve, mint a hetven évvel ezelőtti, csak ebből már lehet hogy nem lesz újra felállás.
Egy picit ellentmond ennek Olaszliszka, no meg pl. a cigányok betelepítése Miskolcon.
A “kuruc” magyarok semmivel sem voltak “jobbak” egyik esetben sem, mint a németek.
Ha megnézzük a jelenlegi állapotokat, akkor megvan itt is a 30%-nyi “hegedűshadnagy”, a balliberális pártok és azok támogatói, belelértve a kozmopolitákat, a hazátlanokat és bozgorokat , és a 30% az sok, azzal királyt lehet csinálnbi és buktatni is , elég megnézni nyugat európát, az összes vezető max 30%-nyi támogatottságú, de inkább az alatti pártból kerül ki és max koaláznak kisebb “SZDSZ”-ekkel , akik aztán “csóválják a kutyát”.
A fészek rakós tetves cigányok ki lettek baszva a lakótelepről.
Többek között ez is szerepel a Szargentíni jelentéseben, miszerint szegény ártatlan romák jogait úgy megsértették és nem kikúrni kéne őket, hanem javítani az életkörülményeiket.
Tizen x év múlva, és azokat még -már lehetett, mert hiába nogo zóna, de degeneráltak, nincs imámjuk és szaud arábiájuk aki verné az enszbe az asztalt, az őket simogató +helsinkik” is muszlimbékevallás követőit részesítik orális örömökben, ezekről meg “megfeledkeztek”.
De, a betelepítéskor kuss volt, a kurucok kussba otthagytak mindent, ebek harmincadjára.
Olaszliszkával mi a helyzet?
Itt utoljára ’56-ban lógtak lámpavason az arra megérettek, de sajnos csak elég kevesen.
Valakitől olvastam hogy a németek azért nyugodtak mert ők úgy gondoljàk majd a politikusok megoldjàk a problémàkat meg amíg megvan a megfelelő életszínvonaluk addig szerintük minden rendben. Mi tudjuk hogy a politikusok még semmit nem oldottak meg sőt csak tetézik a meglevő bajokat.
Azért a több millió km2-nyi szaharai homok azért nem volt akkor jelentős gyarmat. Azt is csak azért foglalták el, hogy megmutassák az angoloknak, hogy ők is tudnak gyarmatbirodalmat épíetni.
Már lassan annak is örülni kell, hogy nem arab vagy nigger.
A legsúlyosabbat kihagytad: a csaj néger, szóval a kölykökön is látszódni fog. Szerencsére csak a 6. helyen szerepel, így nem valószínű, hogy király lesz belőle.
Noshát, én úgy olvastam valahol hogy a nemtudommár milyen lakosság 12 százaléka Temüdjin leszármazottja mind…vajon tudott ő is arról a bizonyos “piacról” vagy csak tette a dolgát?
És ki tudja feltérképezni hogy hány nem a történelemkönyvekben szereplő férfi hagyta a magját mindenfelé ahova lehetett? mondhatnék én is egypár dolgot de nem a neten hanem mikor vaegyszer találkozunk…
Amíg a 7köznapi lányok annyira közönségesek, amennyire, addig a filléres kurvák mindigis többet érnek.
Most őszintén: 15-16 ezerért már kapsz kurvát egy teljes órára. Ehhez képest egy 7köznapi lány ér annyit, mint egy prosti? Hát, vannak akik igen. Csakhogy a legtöbb lány, akivel szembetalálkozunk, nem. Mivel csak nyelik a pénzt, a figyelmünket és a hízelgésünket, de szexelni már nem hajlandók érte.
Nagy Vezetőnk, és Dicső Tanítónk, Donald Trump szinte minden könyvében megemlíti a házassági szerződés fontosságát. A jelmondata: “Szeretlek! Itt írd alá” mélyen beleivódott valamennyi férfi olvasójának szívébe, és elméjébe. Sokat lehet tanulni ettől a csókától.
Trumpnak meg nincs más dolga, mint csökkentenie a felesége zsebpénzét. Szerintem a neje nem úgy értette, ahogy a gagyi, liberális sajtó kiforgatja a szavait, de ha mégis, akkor a férjének nincs más dolga, mint csökkenteni a zsebpénzt. Akkor majd eszébe jut, hogy kinek dolgozik valójában.
Szerintem -lazán- ez is kapcsolódik ide:
https://index.hu/tudomany/til/2018/09/26/7000_eve_egyszer_csak_eltunt_a_ferfi_genek_95_szazaleka/
Méghogy nem létezik a 80-20-as szabály… :)
Nincs infónk, nem tudjuk mi történhetett. Viszont az is látható hogy átmeneti dolog volt, nem működött, a történelem szemétdombjára került (feltéve hogy a jelenségnek a társadalmi berendezkedés volt az oka).
Nekem ez inkább a női opportunizmusra példa.
Én is viccesen írtam. :)
De amit te írtál, az tovább gondolásra adhat okot. Az AF/BB talán pont a női opportunizmus egyik példája…
A téma kapcsán a vezárgondolatot legutóbb Rókapapa írta le. A nemi szerepfelosztásnak köszönhetően a nő egyedül szinte életképtelen. Gyönge hogy megvédje és ellássa magát (különösen viselősen). Ezért van szüksége védelmezőkre és ezért érzékenyek a nők a szociális helyzetükre lévén egy nő számára a közösség elfogadása élet-halál kérdés volt egykor. Ha “védelmezőt” választott az mindig az elérhető legjobb volt, ahol a legkisebb energiabefektetéssel a legnagyobb hatásfokot volt képes elérni. Mivel a “védelmező” nyilván mindig erősebb volt mint a nő, annak sajátos manipulációs technikákat kellett kialakítania és alkalamaznia.
Ezért van az, hogy a túlélés a nőt ösztöneiben megalkuvóvá tette. Erkölcs, morál és tartás mind-mind csak külső erőhatás és ezért követ kettős párválasztási stratégiát. Míg egy férfi számára (aki ugyanúgy minták alapján sajátítja el) mindezek internalizálódnak és saját identitásának a része, férfiasságának a kifejeződése lesz, addig a nők számára az erkölcs és a morál csak tanult viselkedésforma, sosem válik a természerük részévé.
Lehet szidni a természetet, a teremtést, az evolúciót de minek? Ez van, az ég kék, a víz nedves, a nők meg ilyenek. Egyszerűbb elfogadni a tényt és ennek megfelelően, azaz nőként bánni velük. Mindenki boldogabb lesz így.
Rókapapa eme mélyen szántó gondolatmenetének szerves része volt az is, hogy a nőknek nincs is joguk élni… Ezt a mély sötét és sehova nem vezető demagógiát talán már lehet kifogásolni, nem?
A te kontextusodban ez a kijelentés (mármint az életképtelen) érthető, viszont vele és elvtársaival az a probléma, hogy egyáltalán nem megérteni akarják a dolgokat, hanem van egy szent hitük és azokhoz keresik a jól hangzó paneleket amiket aztán összefüggéstelenül idehánynak. Puszta hangulatkeltési célzattal. Ez csak nekem szúr szemet?
Akinek van szeme a látásra majd meglátja. Mellesleg nem megérteni akarom a dolgokat. A fenti bejegyzés már azután van. A hozzászólásaim konzisztensek csak össze kell kötni az olvasónak. Nincs szándékom bármiféle hangulatot kelteni vagy like-okat gyűjteni. Amúgy meg olvass Weiningert!
Nem rólad beszéltem, szerintem te más ligában játszol.
Konkrét műve(ke)t tudsz ajánlani?
Egy műve jelent meg: https://moly.hu/konyvek/otto-weininger-nem-es-jellem
Érdemes elolvasni ha másért nem hogy ellentmondjon neki az ember.
Köszi! Nem találtam még letölthető változatot, csak a kritikáját. Nem túl biztató.
Deadpool, lég láttam ekkora feketeöves pszichopatát, mint te. Te jelentesz veszélyt a társadalomra, nem Hunn. Akkor is, ha nincs betegségtudatod.
Örömet okoz neked, hogy érző emberi lényeket erkölcsileg megsemmisíthetsz?
Ki kell ábrándítsalak, teszteltem, nem vagyok az. Nem okoz örömöt, és az meg had ne legyen már az én hibám, ha lecsapom a magas labdákat…
Kis ember, kis hatalom.
Én jókat mosolygok azon, hogy miközben nekünk még az élethez sem volna jogunk, mert életképtelenek vagyunk, ezzel párhuzamosan megy a rinya, hogy a nők túlélők, ezért nekik semmi sem szent. De persze bárkinek joga van abba az illúzióba menekülni, hogy bár sanszosan a nő él túl, nem ő, mert mi már csak ilyenek vagyunk, de azért ő az életképesebb példány. :D
Értelmezésben látom még vannak problémák. A valóság kimondása pedig nem rinyálás. A nő önmagában kevéssé életképes, a túlélésére másokra van szüksége akiket felhasználhat. Éppen ezért nem is lehet az ideák teremtménye mert az erkölcs, a becsület és hasonlók hatékonyabban ölnek mint nem egy fegyver. Egyszerű képlet, sajnálatos hogy nem értetted meg.
Éppenséggel az élet nagy igazsága az is, hogy a nap végén az számít, ki éli túl. Abba meg nem egy férfire fogadnék egy nővel szemben, úgyhogy bármilyen látványosak is az ilyen két féltéglával mellydöngetős produkciói Rókapapának, én azért ezt továbbra is tartom. :)
” Abba meg nem egy férfire fogadnék egy nővel szemben”
Ha holnap létrejönne egy (férfi) csoport, amelyik akár erőszakkal is elvenné a nők szavazati jogát mit csinálnának a nők? Partizánként, illegalitásba vonulva háztól-házig harcolnának? Nem valószínű. Ami valószínű, hogy más férfiakhoz fordulnának, hogy védjék meg őket. Ilyen értelemben valóban túlélők a nők.
https://www.jack-donovan.com/axis/2011/03/violence-is-golden/
Nem lenne melegvíz minden nő 3 percen belül belehalna.
Szerencsére erre nem kell fogadásokat kötni. A Survivor műsor több epizódja is jól mutatja, hogy veszítenél. És mégmielőtt: a férfiaknak sem a krémjét válogatták be!
És azt is tudom, hogy benne van a pakliban, hogy megrendezett jelenetek… de szerinted átmenne, most bármelyik amerikai adónál, hogy a olyat rendezzenek, amely a nőket negatív színben tünteti fel? Kétlem…
Ugye azzal tisztában vagy, hogy a Survivornek már csak az USA-ban lement 37 évada, amit elég sokszor nyertek meg nők? A Survivorrel jönni épp ezért nem is érdemes, mert ha néztél ezek közül egy jó párat, akkor rájössz, hogy nem minden nő olyan gyenge, mint képzeled. De ha már a magyarnál akarunk maradni, akkor a tavalyi legnagyobb meglepetése is az volt, hogy a csajok sokkal erősebbek, szívósabbak voltak, mint amit kinéztek belőlük, még a vasággyal együtt 50 kilós kiscsaj is, sőt ők egy időben át is vették az irányítást a saját törzsük felett, ők látták el a tábort, a pasik meg mostak, ezt ők maguk vallották be, mert kínosnak érezték.
Azt mondani, hogy a játék negatív színben tüntetné fel a nőket, az egy baromság, amúgy meg lebuktat, hogy te nem láttál még túl sok Survivor évadot igazából. :)
Épp, hogy a játék során kijön, hogy a pasik mindenféle elvek meg becsület meg hasonló okokból kidobatják magukat onnan, tehát meghalnak, a nők viszont a bent maradásra és a játék lényegére koncentrálnak, azaz a túlélésre, és olyankor bizony általában összefognak. Gyönyörű volt, amikor az egész játék arról kezdett szólni az egyik évadban, hogy összeállt 3 csaj és egymás után szórták ki a pasikat, de nagyon trükkösen, azok meg pislogtak, hogy mi történik. Az egyik legjobb évadként szokás emlegetni, mert a Survivort nézi, ilyesmit akar látni, nem bölcselkedéseket az életről, aminek a végén aztán a nagy bölcs megdöglik, mert túlélni azt nem tud. Ahogy éppen ezért az is megfigyelhető a játékban, hogy az erős pasik is nőket választanak maguk mellé, mert tudják, hogy ez az érdekük. Már az elején mindig felállnak a férfi-női párosok, és olyankor nem a nő a gyengébb fél, ugyanis épp a gyengébb pasik támadják az erőseket, hiszen veszélyesnek tartják őket, és olyankor a női praktikák segítségével maradnak bent.
Éppen ezért is olyan érdekes a Survivor. Ez olyasmi, amire a pasik nem szoktak gondolni, hogy nem biztos, hogy a nő az ellenség, hanem a többi, náluk gyengébb, és nem biztos, hogy az erős jól jár, sőt ő az első számú célpont.
Ezzel persze nem azt mondom, hogy ha pusztán túl kell élni, amihez erő, leleményesség, ész, a megfelelő ösztönök kellenek, akkor ne egy pasira fogadnék. Laboratóriumi körülmények között férfira. Viszont ez nem életszerű, onnantól meg, ha életszerű példákat képzelek el, a nőre.
Egyébként beletrafáltál… tényleg nem sok Survivort láttam! :)
De arra mindenképp jó volt, hogy felhoztam példának. Ugyanis szépen kifejtetted, hogy hogyan kellene működni az életben is, kiegészíteni egymás gyengeségeit. A leleményességet senki nem vitatja el a nőktől, hiszen ez a túlélési eszközük, ahogy fentebb valaki írta. Ahová erő kell? Khmm… ezt szerintem nem gondolhatod komolyan. Vagy nagyon el vagy tévedve…
UPongi ezt te nem értheted! A fekete fehér, a fehér meg fekete mert a gyönge erős, az erős meg gyönge.
Az erő csak fizikai lehet? Hát ezért lepődnél meg a Survivorön. :)
Na, akkor pár pontban:
– megnéztem a statisztikát, több férfi győztes van a Survivorban
– mivel nem nagyon nézem ezeket a műsorokat, csak cikket olvastam róla (régebben), kiderült még a nevére sem emlékeztem pontosan. A cikkben, ahol azt elemezték, hogy miért a nők teljesítenek rosszabban a túlélésben az a Bear Grylls: The Island volt. Ugyan ezt sem nézem, de szabályok szerint itt nem taktikázni, meg szavazókat meggyőzni kell hanem… túlélni.
– az erő az erő, ha más erőre gondolsz, azt illene valamilyen jelzővel jelezni. A fizikai erőt, akkor szokták külön jelezni, ha a téma mindkettőt érinti és fontos a pontos megkülönböztethetőség miatt. Szerintem.
Mi köze Bear Grylls műsorának a Survivorhöz? Éppenséggel az ő műsora megrendezett. Ő volt az, aki bedobatott egy legyengített krokodilt a tábor közelébe, hogy aztán a versenyzők halált megvető bátorsággal legyőzhessék és megehessék sok napnyi éhezés után. A Survivor nem ez a fajta szemfényvesztés, az a taktikáról szól, nem a létért való küzdelemről, Grylls meg azt akarta bemutatni, csak hát ilyen csalásokkal, különben tényleg megdöglöttek volna még a férfiak is.
Azt sosem állítottam, hogy több női győztes lett volna, csak hogy relatíve sok akad, tehát nem jelenthetjük ki, hogy a Survivor bizonyítja, hogy a nő fog veszíteni, mert az egész onnan indult, hogy ezt állítottad, épp a műsorra hivatkozva. De mivel a Survivor csak egy játék, ahol senki sem az életéért küzd, csak pénzért, ezért valóban csak arra jó, hogy megfigyeld, a két nem taktikája miben különbözik és mi vihet előbbre, hogy alakulnak az erőviszonyok, amikor csak egy maradhat a fődíjra. Erről írtam le a saját megfigyeléseimet, hogy bizony a férfiaknak is szükségük van ebben a nőkre, mert nekik mások az erősségeik, arra a fajta erőre pedig ebben a játékban időnként nagyobb szükség van, mint a fizikai erőre. Az életben ugyanezt látom, nem ilyen faék egyszerűségű minden, ahogy a férfihangon egyesek látni szeretik a világot.
Szóval a Survivort szerintem ne keverjük ide, ha azt akarjuk bizonyítani, hogy a pasi a valaki, a nő meg a senki. :)
Öröm neked leírni valamit, hogy aztán kiderüljön, nem is érted mit írtam! :)
Szerk.: próba
Te, mintha egy kicsit átírtad volna azt a hozzászólást. Így nem igazán fair. :)
A lényegét, amiben azt állítottam, hogy a Survivort csak tévedésből hoztam fel, azt nem írtam át!
Sőt át sem írtam igazán, hanem hozzáírtam, hogy a Bear Grylls műsora nem szavazós.
Hát pedig most már eléggé máshogy lehet érteni, mint akkor, így meg kicsit érdekes, hogy még be is szólsz. :)
Ezt állítod te. Én meg az ellenkezőjét. :)
Nem állítom, hogy nem szoktam szerkeszteni utólag. (inkább pontosításnak nevezném), de azért annak még a gondolata is sért, hogy azt feltételezed a hozzászólásod után átírtam, hogy beszólhassak neked.
De most először megbocsájtok! :P
Látni kéne ismét az eredeti szöveget. :)
Hát másfajta szemfényvesztés?
Én nem lepődök meg bóvli sorozatokon.
“a csajok sokkal erősebbek, szívósabbak voltak, mint amit kinéztek belőlük, még a vasággyal együtt 50 kilós kiscsaj is”
Kamu.
A fináléba jutásért a sziget faszagyereke meg egy csaj küzdöttek egy akadálypályán (mászás, úszás, futás, célba lövés, logikai feladvány, volt minden – ez mindez sok hét éhezés után, azért azt figyelembe kell venni), a pasi centikkel nyerte meg a versenyt, és nem azért, mert gyenge volt. Azt megéri megnézni, ott a csajnak nem ciki, hogy végül alulmaradt, elméletileg le kellett volna verjék, mint vak a poharat. :)
Itt meg lehet nézni:
http://rtl.hu/rtlklub/survivor/eldolt-hogy-kivel-megy-a-dontobe-iliasz
És ami a médiában van az úgy is van. :D Ellenben a sötét weben körbe járt a fotó ami a románokkal történt Ceglédbercelnél. A “nem túl szép” látványon túl tudod mi volt a sokkoló. Hogy egy női belügyes nem volt a képen. Valahogy nem éreztètek, hogy a hulla darabokat nektek kellene felkaparni a 4 -esről. Arra jók a férfiak hiszen azért vannak…
Pontosítunk: más férfiak. Mert ugye te sem abból élsz, hogy hulladarabokat kaparsz fel a 4-esről. :)
Meg jössz ezzel, mintha nem dolgozna elég nő az egészségügyben. Nem ők cserélgetik a szaros pelenkákat sem ugye.
Hát nem dolgozik elég nő az egészségügyben, mindig megy a panasz kevés az ápoló.
Le is verte volna! Csak nem az volt a feladat! :)
Kamu.
Furcsa, hogy ezt hoztad fel példának, mert ez a videó szerintem pont a fizikai “fölényről” szól. Pláne az utolsó lövéseknél látszik. Én vadász íjászkodtam. Pontosan tudom a kimerültség mennyire hatással van a koncentrálásra és a célzásra.
De egyébként le a kalappal, tényleg nem ciki neki, hogy alulmaradt.
A fizikai fölény egy tény, arról nem is érdemes vitatkozni. Én azt mondom, hogy nem akkora, mint amekkorának a férfihangon be szokás állítani. Itt az az állítás szokott elhangzani, hogy a nők nem képesek rá, abszolút semmire. Ez meg nem azt mutatja. Ugyanúgy megcsinálta, több idő kellett neki, jobban kifáradt, nem győzte le nyilván, de megcsinálta, és nem akkora különbséggel.
(Egyébként nem csak neki, de a többi csajnak is volt még sok “nem ciki” pillanata az erőnléti versenyek folyamán.)
Szerintem elég nagy az a fizikai fölény. Ez akkor látszik, amikor hasonló fizikai felkészültségű nőt és férfit hasonlítunk és olyan erőkifejtésnél, ami összehasonlítható. Nekem nem szokásom regényeket írni, mint neked, tehát röviden: a kötélmászás például nem az, ami összehasonlítási alap, remélem nem kell magyaráznom miért, ha egy kicsit átgondolod. Ez már inkább:
https://www.lifesitenews.com/news/transgender-female-boxer-gives-female-opponent-concussion-breaks-her-eye-so
Ezt hoztam fel példának, mert a Survivorről beszéltünk, minden onnan indult, hogy azzal példálóztál, mint bizonyítékkal a nők életképtelenségére. Akkor azt hozom fel, nem boxolókat meg a haditengerészetet, de tudom, hogy én vagyok egy ufó. :)
A tévés show-k megrendezett dolgok, úgy kell csinálni, hogy a nézőknek tetsszen. Ha a nézők nők és azoknak az tetszik, hogy legyőzhetnek egy férfit bármiben is, akkor 2 út van: egy fizikailag erős nőt engedek össze egy fizikailag gyenge férfival, de ez a győzelem nem olyan élvezetes a nőknek. Vagy szólok előre a fizikailag erős férfinak, hogy fogja vissza magát és éppen maradjon le/veszítsen. Ne keverd össze a tévénéző nők álmait a valósággal. A tévékben ma már alapvetően női vágyakat látni, ezek kvintesszenciája a mindenféle sorozatok, a saját vágyaikat szeretik bámulni a nők. Férfiként kereskedelmi tévét nézni ma már nyomasztó, épeszű férfi nem is néz ma már tévét. A valóság meg előbb-utóbb mindenkinek szembejön, az értelmesebb nőknek hamarabb.
Igen, hát köztudottan a két leggyengébb férfi került a döntőbe, csak hogy a női nézők örüljenek az illúziónak. Ez a feminista világ már csak ilyen. :)
Nem akarom túlragozni, de néha én is látok ilyen “szupernős” filmet a gyerekeimmel, ahol elitkatonának kinéző férfiakat gyilkolnak le női hősök. Szerintem férfi nézők ilyet nem szeretnek látni, mármint hogy egy nő legyőz/legyilkol egy férfit. Ezt nyilvánvalóan csak női nézők szerethetik, az ő vágyaik jelennek meg ezekben a filmekben is. A férfiak azt sem szeretik nézni, ha férfi gyilkol nőt. Férfiaknak a férfi gyilkol férfit az opció egyedül, ami megjeleníthet a filmnéző férfinak egyfajta “én is ilyen tökös legény szeretnék lenni” ideálképzetet. De férfiként senki nem szeret sem gyilkos nőket, sem nőgyilkos férfiakat nézni. A valóság meg hát ugye az elitkatonaságnál köszön szembe, ahol a legjobb nők talán bekerülhetnek a leggyengébb férfi katonákkal, mondjuk 200 főből 1 nő a 197. helyen. Szóval azért így nézd a szupernős filmeket, ezek azért ilyenek, hogy a nők megvegyék a mozijegyet, mert manapság már a nők férfiakat legyőző/legyilkoló nőket akarnak látni a mozikban. Én még emlékszem a Linda című alkotásra a 80-as évekből, ahol ez a 45 kilós Linda 100 kilós palikból ütött le egyszerre 4-et. Szóval a modern magyar feminizmus már a 80-as években itt volt Linda képében. :-)
Szerencse, hogy itt vagy és felvilágosítasz. És még kérdezik, miért olvasom a férfihangot. :)
Látom érdeklődő vagy, ezért estére küldök még egy kis olvasnivalót, ha nincs jobb dolgod. A kereskedelmi tévék meg a kommersz filmek mellett leginkább a reklámok azok, amelyeknek leginkább tetszenie kell a fogyasztónak, azt kell látnia a fogyasztónak, amit látni szeret. Érdekes kis tanulmány egy szakembertől amit magam is így éreztem, ha néha reklám ér valahol. Ha nincs időd, akkor összefoglalom neked a lényeget: a reklámok nagyrészt női fogyasztóknak készülnek, ezek a női fogyasztók pedig balfasz és szánalmas férfiakat akarnak látni a reklámokban. Szomorú, de ez ma a valóság.
Nagyon kedves vagy, köszönöm, már csak egy jelszót kérnék a gépedhez. A TeamViewer is megteszi.
http://www.elelmiszer.hu/download.php?id=17289
Próbáld innen nézni.
https://index.hu/kulfold/2017/09/26/elso_noi_tengereszgyalogos_tiszt/ Idézek a cikkből: “Az előző elnök, Barack Obama kormányzata 2012-ben – akkor még kísérleti jelleggel – tette lehetővé nők számára is, hogy a tengerészgyalogságnál teljesíthessenek szolgálatot. 2012-ben 32 nő kezdte meg a kiképzést, de egyikük sem volt képes befejezni. 2015 decemberétől az Obama-kormányzat végleg engedélyezte a szebbik nem katonai szolgálatát a tengerészgyalogságnál is. A hétfőn diplomázott főhadnagynő akkor szegődött el a haderőnemhez három nőtársával, ám csak neki sikerült végeznie.”
Jókat is szoktál írni, de most igen messze vagy a valóságtól.
Ez csak a mai jóléti femináci társadalomban életszerű, ha valóban a túlélésről lenne szó, megfojtanának, mint egy kölyökkutyát.
Itt a lényeg:
“Épp, hogy a játék során kijön, hogy a pasik mindenféle elvek meg becsület meg hasonló okokból kidobatják magukat onnan, tehát meghalnak, a nők viszont a bent maradásra és a játék lényegére koncentrálnak, azaz a túlélésre, és olyankor bizony általában összefognak. Gyönyörű volt, amikor az egész játék arról kezdett szólni az egyik évadban, hogy összeállt 3 csaj és egymás után szórták ki a pasikat, de nagyon trükkösen, azok meg pislogtak, hogy mi történik.”
Egy ilyen szurvivor-féle műbalhénak (ja nem is, nyilván közjegyző hitelesíti az egészet) annyiban van köze a valósághoz, hogy a férfiak tényleg nem jutnak mentőcsónakhoz ha süllyed a hajó. Becsület meg hasonló elcsépelt elvek. (Férfiként majd nyilván a rosszabbik arcomat adom a HD-hez hogy utána még a villamoson is leköpjenek, LOL) Btw, ha ott vagy a kis húszfős túlélőgruppoddal az armageddon (és nem egy reklámokkal jól kitömött televíziós vetélkedő) közepében akkor az első ármánykodást vagy lerendezed két pofonnal vagy mentek mind a levesbe. Fogadj akire akarsz.
A férfiak szocializáltsága (na jó, a boldog békeidőkben) tud(ott) olyan erőteljes lenni, hogy inkább a halált választották, mintsem áthágják a lovagiasság szabályait. (Ld Titanic.)
Tuzliliom: (mifaxért nem írja ezt oda ez a csilivili motor automatikusan?)
Egyelőre van még kraft most is. Ha nem lesz akkor jön a következő erősebb kutya.
Sokkal egyszerűbb és kellemesebb elismerni ha a férfi valamiben jobb.Az meg butasâg ràgörcsölni és bizonygatni hogy én akkor is lenyomlak mert nem birom elviselni ezt. Inkàbb a női oldalt kellene erősíteni a kedvességet a gondoskodàst. Jaj de hülyeségeket írok ez már nem menő most a tökös nők ideje van !
A jàtèkban is kiütközik a női taktika és manipulàció ami igazân nem sportszerű.
Ez a levezetés a történelmi múltban megáll. Még azt is elfogadom, hogy akár genetikailag, de szociológiailag mindenképp mélyen beágyazott ennek a hatása máig.
De a világ megváltozott.
Mára nem a fizikai erő a siker kulcsa és a terhesség, segítség nélkül, nem a pusztulás maga.
Beszéld meg ezt az ösztöneinkkel.
Nem tévedés, hogy a régi uralkodók között több volt az alfa. Lásd a 190 centis III. Bélát. Külföldön ilyen volt Nagy Péter cár is. A mai napig mutatogatják a csizmáját.
Vagyis az alfa az magas és nagylábú!?
Vagy minimum kézzel tördeli a lópatkót, mint a cikkben is említett Erős Ágost, akinek 300+ zabigyereke volt :D
Ha már alfaság a téma, Fenyő Iván mitől alfa? Mert Marlon Brando, Bradt Pitt férfiszemmel is vonzóak, na de Fenyő Iván alfasága a rettenetesen irritáló pofájával teljes rejtély számomra. Mit esznek rajta a nők? Nem is eszik, habzsolják.
Fenyő Iván nem alfahím. Ha Fenyő Iván megparancsolná, hogy induljak szuronyrohamra egy ellenséges lövészárok ellen, kiröhögném.
A legszűkebb értelemben használtam az alfaságot, tehát a férfi szexuális vonzerő olyan foka, ami minden más szempontot felülír a nőknél. Lehet, hogy e definíció szerint FI nem alfa, de akkor mi lehet az a plusz, ami miatt mégis nagyon sok nőt megdöntött (már “sztársága” előtt is)?
Tudom. Én pedig egy másik leszűkített értelemben használtam a kifejezést. :)
Nem tudom, mi Fenyő István titka, csak tippelek: egyrészt nem csúnya gyerek, másrészt valószínűleg férfias az egyénisége, a stílusa.
Honnan jött ez most elő?
Érdekelnek azok az esetek, amelyek a korrektnek tűnő kategóriák (alfa, béta, erős béta stb) egyikébe se illenek igazán.
Őróla honnan tudsz akármit is ami nem csak feltételezés? Próbáld meg berakni az elemző programokba a képét.
rezes! Igazából, szerintem, az alfaság és bétaság kérdésében – s ez régi vesszőparipám – nem emberi kategóriák vannak, hanem viselkedési formák. Sem az alfaság, sem a bétaság nem velünk született tulajdonságok, mint pl. ha valakinek kék a szeme, vagy barna a haja.
Az alfaság és a bétaság férfi viselkedési formák. Mégpedig tanult – és ennek következtében igenis megváltoztatható – viselkedési formák.
Íme egy kiváló példa az alfaságra, illetve pontosabban, az alfa viselkedésre (mivel egy kép, pláne videó sok esetben többet mond száz szónál is, ezért csatolok egyet):
https://www.youtube.com/watch?v=KeNo70ICgVI
A lényeg 1:05 és 1:27 között található (persze érdemes a videót a legelejétől nézni, hogy kontextusban legyen a jelenet). Ahogy a srác – megszólalás nélkül – viselkedik a lánnyal, na, EZ az alfa viselkedés…