A svédországi Lund Egyetemen Germund Hesslow professzor előadása hatalmas hallgatói felháborodást váltott ki. A neurofiziológiát oktató tanár az óráján kijelentette, hogy a férfiak és a nők között alapvető biológiai különbségek vannak, nem csupán társadalmi konstrukciók különböztetik meg a két nemet egymástól. Az “Örökségünk és környezetünk” című órán a tanár egy bizonyítékokat felsorakoztató kutatást is idézett, aminek nyomán kifejtette: nem lenne szabad, hogy a nemek különbözősége áltudományos viták tárgyát képezze.
Habár tudhatjuk, hogy a genderfeminizmus milyen elképesztő ideológia terror alatt tartja a svéd közéletet, mégis talán Germund Hesslow sem gondolhatta, hogy a pokol összes démona szabadul el, ha az egyik óráján kifejti, hogy egyértelmű biológiai különbségek vannak a férfiak és a nők között. Azonban az óra után a Lund Egyetemen hallgatói annyira felháborodtak, hogy a rektori hivatalt is megkeresték panaszaikkal. A közreadott bejelentés szerint Hesslow professzor véleménye teljesen szembemegy a svéd értékekkel. Az vita hatására hivatali nyomozást is indítottak a tanár ellen “antifeminizmus” és “transzfóbia” gyanújával, ami az elmeroggyant svéd társadalomban egy komoly vád, hiszen a skandináv ország mindegyik iskolájában létezik egy genderpolicy, mely kimondja, hogy a hallgatókat nem csak megilleti a nemek közötti egyenlőség, hanem az egyén szabad akaratára kell bízni a döntést, hogy melyik nemhez tartozónak gondolja magát. Ilyen viszonyok között a professzor gyakorlatilag az állásával játszik, amikor a nemek létező biológiai különbségeit teszi vizsgálat tárgyává.
Az egyetem vezetése sietve fel is szólította a tanárt, hogy tartózkodjon az efféle megjegyzésektől; ő viszont kijelentette, hogy erre nem hajlandó, ugyanis már eleget tűrt az egyetemen és felkészült arra, hogy megvédje az álláspontját és semmiképp sem engedi, hogy bedarálja a genderlobbi terrorja. Az ügyében indított eljárásról elmondta a professzor, hogy annak egyetlen célja, hogy megszüntessék az óráját és megszabaduljanak tőle. A 69 éves professzor nem sokkal nyugdíjazás előtt áll, mégis könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy megalázó módon egyszerűen kirúgja majd az egyetem.
“Hesslow professzor véleménye teljesen szembemegy a svéd értékekkel.”
Na látjátok, ezt szeretem a természettudományokban. A gender őrülteknek véleménye van csak, tisztességes kutatónak pedig tények sora áll a rendelkezésére. Hajrá, professzor úr!
Volt idő fiatal suhanc koromban amikor azt hittem hogy Svédország jó hely és milyen szerencsés aki oda születik. Ezt hittem az USA-ról is, ma már tudom hogy akkor sem mennék oda élni ha bottal kergetnének. És attól tartok lesz ez még roszabb is !
“erre nem hajlandó, ugyanis már eleget tűrt az egyetemen és felkészült arra, hogy megvédje az álláspontját”
Van az a pillanat, ha máskor nem, hát nyugdíj előtt, amikor már az ember önazonossága fontosabb, mint a fizetési csekk.
Hány és hány ilyen “old white male” lehet a nyugati egyetemeken, akik saját jól felfogott érdekükben befogták a szájukat éveken, évtizedeken át.
De láthatóan egyszer mindenki töke teleszalad.
Kanadában Jordan Peterson megtette, és celeb lett.
Sőt, gazdag ember. A józanság megéri.
A celeb talán nem jó kifejezés, túl tág.
Igen, felkapott lett, igen, vadásznak rá a haladár TV stúdiók (és égnek be sorra), igen, rengeteg fellépése van, de nem, nem egy Győzike és nem is lesz soha.
Tegyük hozzá, hogy ehhez szükség volt az igencsak kiemelkedő intelligenciájára, és kitartó énmárka-építésére.
A márkaépítés sem kizárt, hogy tudatos volt, de akár a vitakultúrája, akár a szakmai háttere és igen, az intelligenciája tekintetében is kiemelkedő. Ezért is estek neki a progresszíó xer, xir, xar bajnokai, mivel nincs rajta fogás, pontosan érzik a veszélyt. A lexikális és klinikai pszichológiai hátteréből pontosan tudja azokat az információkat és adatokat, amikkel egy vitában, a teljes logikai-sérült femináci garnitúrát ipponnal viszi földre. Ráadásul mindezt úriemberhez méltóan (nincs köpködés) és megsemmisítőleg. So you are saying Kathy rá a tanú… Gotcha!
Nekünk csak egy Puzsér jutott de ő is jobb mint a semmi :)
https://www.facebook.com/szelsokozep/photos/a.743055165751197.1073741828.735084226548291/1590181127705259/
A gender papnői közül talán Antoni Ritát tartom a legtöbbre. Kolléganőivel ellentétben az életét nem kizárólag a nőjogi konferenciák, a CEU és a Starbucks határolta véleménybuborékban tölti, hanem van bátorsága/karizmája a közvélemény előtt megvívni a feminista vitákat és kiállni azért, amiben hisz. Másrészt azért, mert azt a sok mocsok személyeskedést, alázást, fenyegetést amit kap, azt nem lehet könnyű cipelni.
Nem vagyok meggyőződve arról, h a lenti írásában felvázolt diagnózis Orbán Gáspárról és szektájáról igaz. Különösen nem vagyok meggyőződve arról, h tudatos művelet lenne Orbán és Habony részéről, h a kis herceget már huszonévesen szakrális vezetőnek nevelik. De egyrészt tartok azoktól az emberektől, akik Istennel beszélgetnek, kézártétellel gyógyítanak és holt nyelveken beszélnek. Másrészt az abortusz vitában maximálisan a szülők mellett állok és nem gondolom, h ezt a döntést a társadalom kiveheti az anya és az apa kezéből. Ezért megosztom Antoni kisasszony gondolatait, mindannyiunk épülésére.
Szerintem a celebet az különbözteti meg a híres embertől, hogy a celeb nem szükségszerűen valamiféle teljesítmény folytán kerül a figyelem, a média közzéppontjába. Celebnek lenni elég lehet, ha bohócot csinálsz magadból egy vetélkedőben, bekamerázod a házad vagy tücsköt eszel a dzsungel mélyén. A celebek létének, tevékenységének nincs hozzá adott értékük a világhoz, a kultúrához, a társadalomhoz, sokszor még érvényes tartalmuk sincsen. Jordan Peterson szerintem semmiképp sem celeb, egy már korábban is méltán elismert filozófus, akinek a teljesítménye, munkája és markáns véleménye, kiállása hozta meg számára figyelmet, amelyre láthatóan kíváncsiak az emberek.
Nagyon durva, hogy idáig fajultak a dolgok a “fejlett Nyugaton”. Nyilván mindenki ismeri a Gyalog-galopp című filmet, sokan kívülről tudják idézni belőle a klasszikus jeleneteket – ez a svéd eset számomra ismét azt mutatja, hogy a film készítői, a Monty Python csoport tagjai már évtizedekkel ezelőtt, zseniálisan meglátták a nyugati társadalom igazi problémáit. Az a film valójában nem egy vígjáték, az csak a felszíne. Valójában egy nagyon pontos korrajz. Minden egyes jelenete színigaz a mai világban. Ez a svéd eset például egy az egyben a boszorkányos jelenet.
A boszorkányos jelent inkább a metoo, nem? Kavanaugh a számba rakta a farkát 1983-ban, de már elmúlt. Igaz, most feljelentem.
A metoo is az, persze. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként, hogy mi lesz ezzel a Kavanaugh-jelöléssel. Ha visszalép, vagy elbukik, az nagyon rossz jel lenne. Azt mutatná, hogy most már tényleg nincs befolyása a józan észnek, bármit meg tud csinálni ez a véleménydiktatúra. (És ugyanúgy kíváncsiak lehetünk arra is, hogy mi lesz a magyar vízilabdázók ellen felhozott vádakkal.)
“Ramirez elsőéves volt az 1983/84-es tanévben a Yale-en, éppen akkor, amikor Kavanaugh is gólya volt ugyanott. A nő szerint mindketten részt vettek egy kollégiumi piálós játékban, ahol az emberek körben ültek és mindig rámutattak valakire, akinek innia kellett. Ramirezre elég sokszor mutattak, írja a cikk, amitől hamar be is rúgott. Homályosan emlékszik a történtekre, de abban biztos, hogy
valaki egy péniszt lóbált az arca előtt.
„Emlékszem a péniszre az arcom előtt. Még abban az állapotban is, amiben voltam, tudtam, hogy én ezt nem akarom” – emlékszik vissza a New Yorker cikkében. Ramirez azt mondja, cukkolták és gúnyolódtak vele, és végül még meg is érintette a nemi szervet, amikor megpróbálta eltolni magától a férfit, írja a BBC.
Állítja, hogy több minden kimaradt neki aznap éjjelről az alkoholfogyasztás miatt, de arra viszont emlékszik, hogy az arcába tolt pénisz után jobbra nézett, és Kavanaugh állt ott, és a férfi éppen röhögve húzta fel a nadrágját.
„Addig nem akartam megérinteni egy péniszt, amíg nem megyek férjhez. Kínosan, megszégyenítve éreztem magam”
– utalt hívő katolikusságára. ”
Megalol és közben abszurd ez az egész minden részében.
– 35 évvel ezelőtt
– Egy vélhetőleg drogos, piás ribanc szövege.
– „Addig nem akartam megérinteni egy péniszt, amíg nem megyek férjhez. ” …….ezért nagyon ügyeltem arra, hogy csak a számmal dolgozzak.
Áh, tényleg röhej ami itt megy…:S
De a hívő, katolikus erkölcsébe érdekes módon az belefért, hogy a piás, cuccos osztálytársaival lógjon és azokkal üvegezős játékot (szeintem egyébként vetkőzős játékot, mivel ilyenkor az a szokás) játsszon. Nagyjából annyira lehet konzervatív neveltetésű, mint Baukó Éva.
Lehet, hogy úgy akar tiszta maradni, hogy csak seggbe engedi.
Teljesen hiteles. Miért, te nem emlékszel arra, hogy mit csináltál 35 éve?
Hát… Csak tippelni tudok. :-p
És a legdurvább az egészben, hogy az Egyesült Államok szenátusa érdemben foglalkozik ezzel. Ahelyett, hogy a titkárságról üzennének ennek a ribancnak, hogy “Mi nem vagyunk illetékesek az Ön problémájában, tetszik tudni, itt a nagyfiúk intézik az ország fontos ügyeit. Kérjük, forduljon a pszichológusához.” Még ezzel is jóval többet kapna, mint amit megérdemel.
Egy jó hír ebben a cenzúrától és feminista véleményterrortól sújtott világban: Megválasztották Kavanaugh-t főbírónak. Meggyőződésem, hogy ez hatalmas jelentőségű esemény az egész világ számára, nem túlzás azt mondani, hogy a sátán erői jelentôs csatát vesztettek ezzel.
Ugyan… A midterm választások lesz a valódi csata, ha demek többséget szereznek és megimpícselik a csrámpot, akkor lesz még haddelhadd. Addig van még egy hónap, sok minden lehet. Ez csak arról szólt, hogy addig ne tudjanak konzervatív bírót választani, ezt elbukták. Viszont a Kavanaugh-ügy a repub szavazókat is mozgósította, most győztesnek érzik majd magukat és hátradőlnek, a demokraták meg még hisztisebbek lesznek. A választás szempontjából az lett volna a jó, ha folytatódik a Kavanaugh-cirkusz, hogy még több semlegest fordítson az egyre szélsőségesebb demokraták ellen (persze az igazhivő demokrata tábor már csúcsra van mozgósítva, de az is marad, és gyakorlatilag a csrámp eltávolításáról szóló népszavazás lesz a választás). Persze ha a demokraták olyan hülyék, mint amilyenek remélhetőleg, akkor továbbra is Kavanaugh-n lovagolnak majd a hátralévő egy hónapban.
Ehhez nem lehet sokat hozzászólni.
Mindenkit köszöntök a sötét középkorban!
Úgy van, nem nagyon van mit hozzászólni, de mi az a “sötét középkor”?
A középkorban az a vallás tanításaitól eltérő emberekkel szemben az inkvizíció és a világi hatalmak együtt léptek fel, büntették és akár ki is végezték őket, esetenként máglyahalállal. Erre csak akkor került sor, ha az illetőt semmilyen módon nem tudták rávenni álláspontja visszavonására. A középkor évszázadai folyamán egész Európában néhány ezer ilyen esetre került sor.
Talán már nem is túlzás azt mondani, hogy a feminizmusnak már több üldözöttje van mint amennyi az egész középkorban volt.
https://www.youtube.com/watch?v=qWJyyUexXHc
Milyen sötét is volt a középkor?
https://www.youtube.com/watch?v=Cqzq01i2O3U
Erről van szó, amit a videóban az úr nem emlit az a hierarchia, amit úgy általában mindenki természetesnek tartott.
Meg hogy az emberek csak Isten előtt egyenlőek (ugyanannyira bűnösök).
Azért meg volt még ebben az esetben is egyfajta hierarchia, amit értelmeztek is mindenféleképpen, annyi hogy az egyenlőségesdi nem volt divat akkoriban…
Ezek már klinikai esetek:
http://www.life.hu/csalad/20110524-semleges-nemunek-nevelik-a-gyerekuket-hogy-ovjak-a-vilagtol.html
https://www.vice.com/en_uk/article/j5q3kb/watch-our-new-documentary-raised-without-gender?utm_campaign=global&utm_campaign=mandiner_201809&utm_medium=ctabutton&utm_medium=link&utm_source=vicefbuk&utm_source=mandiner
No meg egy kis szines:
http://www.life.hu/csalad/20180922-beperelte-a-szuleit-annabelle-jefferson-mert-csunya-geneket-orokolt.html
Nohát, csakszi, honnan van neked időd és kedved ilyensmiket keresgélni a neten…
az első linket elolvastam, szerintem ez kamu kell legyen, ilyen nincs, vagy ha van akkor a gyereket rögtön elvenni és a degenenált barmokat sósavban megfürösztetni, ez a helyes eljárás.
a másodikat nem tudtam megnyitani
a harmadik linkre jól illik egy idézet-“a hülyeség házhoz jön”
Hívhatjuk ezeket kromoszóma-tagadóknak?
Mit ad isten mik történnek: https://johannesthezeroth.blogspot.com/2018/10/megiscsak-egy-blog-6-resz.html?m=1&fbclid=IwAR11Tq7dDXcwilyAP64l0ahRscKsV2vzN_MaY2zhbj4AZSPHWJ6oHXMS4Cw
Hülye németek? Német hülyék?
Meghatározó változtatást vezettek be Németországban 2019. január elsején: a harmadik nemet. Ez azt jelenti, hogy az anyakönyvekben a nem megjelölésére immár a nő és a férfi kifejezés mellett a divers szó is alkalmassá vált. Ennek jelentése: különböző, különféle, vegyes. A változtatást az alkotmánybíróság rendelte el még 2017 végén, a parlament pedig tavaly elfogadta azt.
https://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2019/01/09/fenekestol_felforgatja_a_nemet_cegek_kommunikaciojat_a_bevezetett_interszexualis_nem/
És hozzá a megunhatatlan:
https://www.youtube.com/watch?v=geKP4vlYDu0
A legjobb komment:
towerhugo
2019.01.09 08:04:40
És akkor most elérkezett a pillanat amikor abba lehet fejezni a vitát meg rinyálást, hogy azonos munkért a férfiak vagy a nők kapnak több fizetést. Mert ugye nem sértegethetjük a munkavállalókat azzal a kérdéssel még statisztikusként sem, hogy kategorizáljuk őket nemi identitás szerint.
https://www.dailymail.co.uk/health/article-6639655/Stressful-jobs-cause-weight-gain-women.html
Kertben kapálni , lavórban kézzel mosni, vasalódeszkán vasalni vagy dugni …semmi stressz, irány a konyha’!!!
http://www.origo.hu/nagyvilag/20190207-lecsaptak-a-liberalis-cenzorok-a-lanyra-aki-ki-merte-mondani-hogy-csak-ket-nem-letezik.html