Mint arról korábban már hírt adtunk, a magyar férfijogi civilszervezetek összehangolt demonstrációt tartottak a Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt szeptember 26-án. A rendezvényen részt vett Dr. Hegedűs István, az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, Dr. Kiss Csaba, az Apaszív Egyesület elnöke, Csuzi Attila, A Férfihang Civil Társaság elnöke, Toplak Zoltán, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság elnöke és Szujó Flórián, a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság alelnöke. Beszédet mondott Toplak Zoltán és Szujó Flórián. Az apa és férfijogi szervezetek vezetői petíciót illetve nyílt levelet nyújtottak át az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyszínen megjelent illetékesének, aki kézjegyével hitelesítette az átvételt. A demonstráció 16 órakor kezdődött és hozzávetőleg egy órán át tartott, eközben rendbontás, ellentüntetés, zavargás nem történt.
A férfiszervezetek által közreadott petíciók rendkívül fajsúlyos felvetéseket fogalmaznak meg. Egy átfogó családjogi reformi szükségessége körvonalazódik felvetéseikből, amelynek része például a vélelmezett apaság korszerűtlen jogintézményének megszüntetése a kötelező DNS tesztek bevezetésével, a gyermekek közös felügyeletének, váltott elhelyezésének kötelező alapértelmezéssé tétele, a családjogi és gyámügyi hatósági eljárások rendjének szigorú felülvizsgálata és reformja, beleértve a szakértői részrehajlás és korrupció lehetőségeinek felszámolását, a férfiak érdekvédelmi szervezeteinek bevonása a férfiakat, apákat érintő jogalkotói munkába, az állami nemi diszkrimináció felszámolása, az apaság, a férfiúi családi szerepvállalás értékét felismerő és hangsúlyozó társadalompolitika létrehozása.
A demonstrációval kapcsolatban a magyar sajtó egészét előzetesen tájékoztatták a férfijogi aktivisták, azonban a Pesti Srácok újságíróin (a férfiszervezetek munkáját méltató cikküket lásd ezen a helyen) kívül a magyar sajtó egyetlen képviselője sem jelent meg a rendezvényen. Ezzel kapcsolatban Csuzi Attila, a Férfihang Civil Társaság elnöke utóbb kifejtette, hogy szinte semmi sem változott azóta, hogy hét évvel korábban létrehozták a Férfihang.hu-t: ha a férfiak érdekképviseletei szeretnék felvetéseiket eljuttatni a közvéleményhez, akkor szinte csak a saját sajtójukra számíthatnak. Véleménye szerint a magyar sajtó súlyosan vét etikai kötelezettségeivel szemben, amikor saját létét vagy nem létét ugyan közügyként tálalja, de például olyan fontos közéleti kérdésekben teljes érdektelenséget mutat, mint a férfi érdekképviseletek sürgető társadalmi felvetései és demonstrációi.
A rendezvény beszédeit meghallgatva és a beterjesztett petíciókat áttekintve az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársa úgy nyilatkozott, hogy az apajogi, férfijogi szervezetek felvetései több minisztériumot is érintenek, ezért minisztériumok közötti párbeszédre, egyeztetésre is szükség lesz, emiatt két-három hónap múlva várhatnak választ a férfiszervezetek.
Igazából még a gyermektartásdíj összegének maximálása is szükséges lenne, bár ez inkább rétegprobléma, a jobb módú férfiakat érinti csak, akiktől minden nő szívesen válna. Bár szerencsére ebben a bíróságok viszonylag reálisak, ha egy férfi havi 1 millió nettót visz haza, abból azért 2 gyerek esetén nem lesz havi 400.000.-Ft tartásdíj, de elvi lehetőség jelenleg van rá. Meg a fele-fele jelenlegi alapértelmezett törvényi tényállása sem jó. Egy nőt nem lehet arra ösztönözni, hogy jó módú férfi esetén rúgja fel nyugodtan a házasságát, mert az életszínvonala úgy sem fog csökkenni. A jelenlegi törvényeink két dologra ösztönzik a nőket: menj hozzá egy minél jobb módú férfihoz, majd ha már elég magas a házasság alatt megszerzett közös vagyon értéke, akkor add be a válópert és kérd a felét. És ezt nem csak a jómódú férfiak védelmében mondom. Csökkentené a jómódú férfi előnyét az az átlagos férfiakkal szemben, ha tőle is csak annyit lehetne követelni válás esetén, ami egy átlagos életszínvonalat biztosít a nőnek. Családjogi tapasztalatokkal mondom ezt, láttam már több olyan bontópert, ahol a bírónőről meg a titkárnőről is lerítt, hogy igen szívesen lennének a jómódú férfit éppen megkopasztó nő helyében. És ez nem helyes, nem támogatandó, a mai családjogi törvényeink pedig ezt támogatják.
Ez egy nagyon jó ötlet, csak túl logikus. A politika sosem fog olyan dolgokat használni amik nem váltanak ki érzelmeket. Illetve egyet kivált: az önzést a nők részéről (a gyerekek érdekére hivatkozva) és az a gond hogy, ötletem sincs mivel lehetne eladni, ha el lehet egyáltalán.
Majd meglátjuk.
A házasság védelme alapvetően konzervatív érték. Aki a házasság fenntartását segíti elő, az eredményesen nem támadható.
Az aranyásók egy létező jelenség, amit a nyugati világ családjogi rendszerei hívtak elő. Túl sok nő ácsingózik a gazdag férfiak megszerzésére, a házasság alatti jó életre, majd kellő idő után a felhalmozott vagyon felének lenyúlására válás útján. Nem hinném, hogy az aranyásó üzemmód ellehetetlenítése eredményesen támadható.
.
Azt hiszem készitek magamnak egy időgépet és visszamegyek 85.126 évvel ezelőttre, akkor még talán normális világ volt errefele, nem rágódtak kitudja miféle “valódi egyenlőség”-geken…
Ezt te erősen rosszul látod. Amikor pl. házasságban élő nő esetén sem kell a férj hozzájárulása a nő abortuszához, nos ott valóban nehéz valódi egyenlőségről beszélni. Továbbá régen nem voltak genetikai vizsgálatok, de minden gyerek mellé rendelni kellett egy férfi eltartót és ez lett a nő férje minden körülmények között. A gyerek származásában csak a nő lehetett biztos régen. Ma a genetikai vizsgálatok valódi egyenlőséget teremthetnének, ha a férfi apasága bejegyzéséhez akár házasságban is ragaszkodhatna genetikai vizsgálathoz és ugyanúgy szükséges lenne az apai elismerő nyilatkozat is, mint házasságon kívül született gyermek esetén. Nyilván ezt nem lehet kötelezővé tenni és a legtöbb férj nem is ragaszkodna ehhez, gondolkodás nélkül elismerné a gyereket. De a szokások meg a jog sokszor nagyon el tudnak egymástól térni. Lehet hogy jogod van valamihez, de nem élsz vele. De ha nincs jogod valamihez, akkor nincs jogod és nem vagy döntési helyzetben sem. Különösen érdekes ez a férjnek adható “férfijog” annak tükrében, hogy a nőt meg korlátlan, a férj beleszólása nélküli abortuszhoz való jog illeti meg. Szóval a házasság jogintézménye férfi oldalról erősen ki lett már üresítve, míg női oldalról túlzottan meg van erősítve. Szóval a srácok mind a házassági vagyonjogi téren, mind a közös gyermekekkel kapcsolatos jogok terén pontosan érzik azt, hogy a házasság egy férfiaknak rendkívül hátrányos, egyenlőtlen jogintézmény. A legtöbb férfi ezt csak ösztönösen érzi, de remélem te tudatosan is átlátod azt, hogy a jelenlegi családjogunk idejétmúlt és messze nem felel meg a “valódi egyenlőség” követelményeinek. A te hozzáállásod pedig ezen a téren idejétmúlt valóban, a modern fogamzásgátlás és kockázatmentes abortusz tényei a házasság intézményének teljesen új alapokra való helyezését követelik meg.
“A te hozzáállásod pedig ezen a téren idejétmúlt valóban”- ezt én dicséretnek vettem, köszönöm.
Az a minusz kettő bizonyitja hogy igazam van…
Én mondjuk a szülési “process” integráns részévé tenném a DNS levételét, és az apához való ellenőrzést. Mint ahogy mossák a légutakat, és letörlik a magzatmáz jó részét. Kötelezően, nem választhatóan. Apasági perek százaiban nem kellene veszkődni, illetve a kakukkfiókák számát is drasztikusan csökkentené. Nem véletlen pl., hogy Franciaországban, az anya beleegyezése nélkül TILOS megcsináltatnia a pasinak (büntetőjogilag fogják meg apukát, nem szabálysértés!).
Állandóan valódi egyenlőségről beszélnek sokan, de az a probléma, hogy ezt liberális alapon fogják meg. Tehát 100 forintnak 50 a fele, de ha nő és férfi osztozik rajta, akkor 80 és 20 a fele? Miben másabb? Hol van itt az egyenlőség? Egyébként én bevezetném a válási adót, aki elválik az élete végig xyz mennyiségű pénzt kell adó formájában fizetni. Ekkora talán meggondolják, hogy a kimondott igenek-hez felelősség is tartozik, s a jóban rosszban az tényleg jóban rosszban. Személyi választása mindenkinek van, de legyen már mögötte felelősség is. Minél többször válik annál több az adó. Nézz szét, mennyi válás van, és mennyit adnak be nők? Ez a probléma. Most ha nem is tudja lemajmolni a fószert, egyszerűen továbblép mert neki jár a boldogság, majd megint majd megint, maga mögött hagyva sok szétcsonkított családot, házasságot, mindezt azért mert nem bír a vérével és semmi felelőssége (még csak társadalmilag elítélt hozzáállás sincs) a döntéseinek. Ehelyett a kormány adómentességet ad a 3 gyerekes anyáknak. Ez így szép és jó lenne, de én hozzátenném, abban az esetben ha a gyerekei apjával házasságban és 1 háztartásban élnek. Most ha van 3 gyereke 3 fószertől, s tételezzük fel a gyerekeit is maga mögött hagyta az “anya”, ilyenkor mi van? Szét nézek némelyik “anyát” a facebookon kívül semmi más nem érdekli, a gyerekei sem, max eszközként használja őket. Ekkor is jár az adómentesség sajnos, ez meg diszkrimináció akárhogy is nézem.
Pont erről irtam én is hogy a megoldás az hogy leoltódjon a viillany, de le lettem hurrogva
Most kezdik pedzegetni (ill. felmerült) mint gyermekszám növelő intézkedés, hogy ha nő három gyereket szül, élethosszig tartó adómentességet kap.
Ez most annak tényleg jó lesz, akinek már van 3 élő gyereke. Az addig tartó folyamat azonban még mindig megoldatlan, ami a gyermektelen/1 gyerekes/2 gyerekes pár stabil és hosszabb távra is tervezhető lakhatásának megoldását jelentené, továbbá az első és a második gyerek megszületéséhez szükséges évek “túlélése” is nehéz egy átlagos jövedelmű párnak. Jelenleg egy 3 gyermekkel rendelkező pár, ahol a férfi és a nő is dolgozik, ott már valóban jelentős a támogatás adómentességek és egyéb juttatások formájában. A hibás ingatlanpolitika, az ingatlanadó hiánya, az új lakás építés mániákus támogatása leginkább a lakhatás terén nullázta le pl. a CSOK intézményét.
Ez úgy lenne ideális ha jól is nevelődnének a gyerekek. Érzelmileg stabil nőnek szabadna csak gyereket vállalnia.
Nők és az érzelmi stabilitás.
Önmagukhoz képest, na. ;)
Mengele csettintene….
Miért nem a férje kapja? Az én feleségem azzal, hogy szül hármat még csak azt a jogot szerzi meg, hogy szülhet még kettőt :-). Ez így egy kihasználatlan adókedvezmény lesz…
Kivéve, ha papíron övé lesz az én jövedelmem is :-). Na, az mekkora fless lenne! Váláskor az ő nyakába varrnák, hogy tartson el engem! Hmmm. Nem is hülyeség!
Nem látjátok a lényeget. Ha a nő munkajövedelme lenne adómentes, az sokkal inkább a családfenntartó szerepre készteti a nőket míg értelemszerűen a családi szerepköri kiesést kizárásos alapon a férfi tudja pótolni. Másik részről a kieső adóforintokat valakinek be kell fizetnie. Tippeljetek ki fogja ezt megtenni…
Hát ez az. Teljesen gáz a nőket adómentessé tenni. Akkor már inkább fizessen tényleg az állam a takarításér, szoptatásér és főzésér. (Az ingyenmunka mítoszára válaszként ugye.) De csak ha a férje elégedett a teljesítménnyel.
Van, ahol a szoptatásárt előléptetést adnak: https://444.hu/2018/08/22/eloleptettek-az-argentin-rendornot-aki-megszoptatott-egy-siro-gyereket-egy-korhazban
n de abba is gondolj bele hogy a három gyerekbe is hathatólagosan közreműködött az a 3 balek életű büdös barom, tehát itt kurva nagy bajok vannak ám a faszik fejében is, én olyan picsát aki már valaki mástól gyereket szült és otthagyta eszembe nem lennék komolyan venni, gyereket végképp nem csinálok neki, magamhoz nem költöztetem egy percre se, keressenek az ilyen nyomorult piócák az utánfutójukkal más palimadarat, tele az ilyenekkel az ország :D
Egy kicsit azért kimaradt a lényeg- volt-e még valaki ott azokon kivül akik meg vannak nevezve a cikkben? esetleg egy valaki aki itt kommentelt mélyrehatókat? milyen volt ha volt?
Nem pontosan értem, hogy miért az lenne a “lényeg”? Egyetlen fontos dologgal függ az csak össze, mégpedig azzal, hogy ma a férfi érdekképviseleti civil munkát és a férfiak véleményét nagyon sokan egyszerűen nem merik vállalni. Félnek a megszégyeníteni, ellehetetleníteni törekvő támadásoktól. Aki nem mer a polgári neve alatt itt beszélgetni, az nem mer az érdekképviseleti fellépésben sem részt vállalni, rendezvényre elmenni. Mint láthatjuk, ebben a tekintetben is a munka elején járunk még: túl sok a nicknév, az inkább névtelenül elmondott vélemény. Pedig alig vannak itt olyanok, akik szerint nem kellene átfogó reformokat végrehajtani a férfiak jogegyenlőségének megteremtése érdekében. Sőt egyesek olyan messzire mennének, hogy egyenesen a férfiak jogelőnyét követelnék – ez viszont azért probléma, mert azt a véleményt végképp nem lehetne támadások nélkül a közéletben megúszni. Nekik, vagyis a végképp kiábrándultaknak mondom: a jogegyenlőség, a méltányos társadalompolitika elegendő ahhoz, hogy minden férfi kényszerek nélkül élhesse az életét – és ennek az igénye bármikor egyenes gerinccel vállalható.
Becsszóra mondom, ha én ott laknék, elmentem volna és szót is kértem volna, polgári nevemmel eggyütt megmondtam volna a tutit, tetszett volna vagy nem,.
Rám bármikor számíthattok. Nyilvános facebook profillal tolom itt, tervezek majd elmenni sörözésre is ha lesz, ez a megmozdulás sajnos elkerülte a figyelmemet. Egy órát ellettem volna ott, dumáltunk volna egyet. Kellene készítenünk egy módosítási javaslatot a Polgári Törvénykönyv családjogi részéhez a házassági vagyonjogi és a gyermekekkel kapcsolatos jogok témaköreiben. Alapvetően a házasság intézményét szeretném egy a mostaninál sokkal komolyabb, a férfiaknak is jogokat biztosító jogintézménnyé átalakítani. Aztán nyilvános levélként kitenni ide + megküldeni pártoknak, országgyűlési képviselőknek, netes/nyomtatott újságoknak, minél több helyre. Írogattam itt már ezekben a témakörökben egyfajta olvasónaplóként, írás közben is gondolkodott rajta az ember, figyelt az esetleges észrevételekre is, ha voltak. De ezt ennél komolyabban kellene csinálni és a nyilvánosság előtt is felvállalni. A “férfiak kívánságait” mi tudjuk a legegzaktabban, egy törvényszöveg pontossági szintjén megfogalmazni, persze mellette kell azt olvasmányosan előadó, indokolással is ellátó népszerűsítő szöveg, hogy miért akarjuk azt a törvényszöveget, amit akarunk.
Köszönjük. Magam is arra gondoltam már egy ideje, hogy el kellene kezdeni a felvetéseket konkrét törvénymódosítási javaslatokba önteni. Nagyon sokat tudnál segíteni. Akadnak más jogászok is a Férfihang Civil Társaság közreműködői között és a partner szervetekben is, akik egészen biztosan szívesen bekapcsolódnának a munkába, sőt ez a demonstráción is felmerült bizonyos formában. Bár egy a Férfihangon publikáló jogásznő szerzőnk korábban javasolta, hogy ha újra születek, akkor orientálódjak a jogi pálya felé, azért egy ilyen terv mindenképpen igényli a képzett szakemberek munkáját. Tehát rád is nagy szüksége van az ügynek. A kommunkációs és média hátterét természetesen ezer örömmel és nagy erőbedobással biztosítja egy ilyen kezdeményezésnek a Férfihang. A sörözés inkább az olvasók fóruma, egyébként a demonstrációkon túl a civil munka legnagyobb része telekommunikációs és online keretek között zajlik, így az aktivizmus nem ró a szükségesnél nagyobb terhet senkire. Ha komoly a szándékod, akkor akár a következő napokban is elkezdhetünk megszervezni egy online munkacsoportot.
Attila és Zoltán, Jó ez így, hogy van néhány olyan férfi aki kimérten és a nagy nyilvánosságnak megfelelő hangnemben és stílusban kommunikál, arccal valódi polgári névvel. Ők képviselhetik azokat akiket viszonylag könnyű lenne megfogni mert temperamentumnknál , nézeteiknél, hitüknél fogva hamarabb eljár a szánk ne adj Isten még a kezünk is. Mi arra alkalmasabbak vagyunk hogy egy támogató hátteret biztosítsunk, illetve kendőzetlenűl álnév alatt hangot adjunk az ötleteinknek , kívánságainknak. Biztonságosabb ez így mindenkinek. Például van itt 1 – 2 számomra nácinak tünő kommentelő, akik habár az “ügy” érdekében nagyon jól beszélnek, mégis gyakorlatilag vállalhatalan lenne a személyük a nagy nyilvánosság előtt mint a férfiak képviseletét ellátó arc és név. Nekünk a háttérben kell maradni.
én nagyon helyeslem ezt a kvázi szélmalom harcot amit el akarnak itt kezdeni egyesek, mert ez tipikusan a széllel szemben pisálás esete lenne, mert senkinek se érdeke, hogy a férfiaknak meglegyen a kellő egzisztenciális biztonsága a házasságokban, mert akkor mivel tartaná sakkban őket a rendszer a munkaerő piacon, ha nem kéne a folyamatos csőd és lecsúszás veszélyével számolni?!
Elhihetitek ez nem egyéni ostobaság eredménye hogy itt senkinek nem tűnt még fel mekkora a kiszolgáltatottság és aránytalanság. Én attól támogatok minden ilyet.
Bár nekem teljesen érdektelen az ügy mert eszembe nem jutott és nem is fog márkit elvenni, meg mostanra már gyereket se csinálni akárkinek, eleve abból a korból kinőttem, nem hiányzik nekem a vén koromra egy kölök akinek a szaros botladozóan induló életét még támogassam, épp elég a magamé, na meg a korosztályomban az összes olyan picsa akiben a szándék megvolt a gyerekre már valami balekkal elintézte, én meg más kölkét elvből nem veszem magam mellé ha az anyjához az jár széria tartozéknak, szóval innentől bezárult a kör, de még van bőven aki a hasznát láthatja ha végre sikerül elérni valamit.
Én mondjuk úgy vagyok, hogy nickkel bevallom, hogy szerintem el kellene venni a nők szavazati jogát. Négyszemközti beszélgetésben is, ha normális az illető.
Viszont a valódi identitásommal nagy nyilvánosság előtt nem vállalnám ugyanezt, mert előfordulhat még, hogy árt a karrieremnek, ha híre megy.
Egy “tömeg”ben vállalható célokért demonstrálva meg mernék jelenni, abban nem érzek kockázatot.
Kálmán, Persze, így vagyunk ezzel sokan. Annyira el vagyunk lehetetlenítve ha csak az ártatlan véleményünket is merjük vállalni, irreális megtorlásokkal kell számolnunk. Én nem a szavazati jogukat venném el hanem a munka és karrier lehetőséget. Persze valamilyen szempontból ez mégtöbb terhet róna ránk férfiakra, de végeredményben mégis csak jobb világ lenne hosszútávon. És inkább a családnak és a nőknek lenne jobb mint nekünk.
Úgy tünik mindenkinek vannak jogai mindenhez már csak a felnőtt fehér hetero férfiaknak nincs. Feminista jogok, melegjogok, leszbijogok, szinesjogok, gyerekjogok, stb….
Amint felnőtt fehér heteró férfi válik belőled, közellenség leszel , akit le szabad / le kell húzni a többiek által. És ha szót mersz emelni a magad érdekében mindenféle ….istának vagy ….fóbnak bélyegeznek. Lesz itt még valaha normális világ ?
Lesz, persze, csak a jólétnek kell befellegzenie, vagy, ahogy én már irtam ide és mondtam is, le kell oltódjon a villany és mindjárt kezd minden helyrerendeződni.
És mégis miből gondolod, hogy egy összeomlásból pont te jönnél ki jól, és utána a lábaid elé borulnának a nők? Már ha egyáltalán túlélnéd… https://archive.is/slVS2
Nem gondolok én ilyensmit, de látom te félted a tyúkszaros életedet…
És mi van akkor, ha a válás után a volt férjnek ítélik a gyermekeket? Mert van ilyen is!
Az szerintem csak kivételes esetben fordul elő, ha az anya teljesen nyilvánvalóan alkalmatlan a gyereknevelésre, drogos, bűnöző életmódot él, bizonyíthatóan teljesen elhanyagolta a gyereket stb. Esetleg le is mondott róluk.
Ajánlott irodalom/film: Kramer kontra Kramer. Ez még a harmadik hullámos feminizmus előtt íródott/készült.
Vagy ha kurva. Akkor örökbefogadni sem lehet. Ezen már nem egyszer felcsesztem az agyam.
No de miért?
Kívülről nem mindig ítélhető meg az alkalmatlanság. Sok nő érzelmileg nyomorítja meg a gyerekét, úgy, hogy mire ez egyáltalán kiderül, akkor már késő.
Konok Péter: A Férfihang a nőverés szent jogáért tüntetett a parlament előtt
https://coub.com/view/sh70v
Igazából meg most kell a vasat ütni, talán most lehet a magyar családjogot új alapokra helyezni és a házasságot ismét valódi tartalommal felruházni a mostani aranyásó jog helyett, ami alapvetően csak a férfiak gyerekeiktől való megfosztására meg vagyonukból történő kirablására való. Orbán leégett ezzel a Sargentini jelentéssel, az “Európa hős védelmezője” pozíció esetleg 2019 tavasszal erősödhet meg, ha Európa lakói a bevándorlásellenes erőket emelik meghatározó pozícióba. De ha ez nem így lesz, akkor Orbán egy marginális figurává fog válni, aki már 9 éve erőlködik a születésszám emeléssel Magyarországon, de semmit nem ért el, sőt már a születésszám csökkenése is elindult az idén. Igazából mostanra már megérett az idő a “kísérletezésre” akár radikálisabb jogi megoldásokkal is, mert a születésszám csökkenése a bevándorlás tiltásával együtt egyenes út az ország kiürüléséhez és a vegetáláshoz. Ha Orbán nem tud emelni a születésszámokon, akkor sorsa a történelem szemétdombján lesz, mert ez az egyetlen valódi kérdés ma Európában, ami égetően megoldást kíván. De Orbántól bármit is akarunk, azt követelni kell tőle. Kérni a szolgák szoktak, az meg igazából senkit se érdekel, de Orbánt meg biztosan nem érdekli.
A születetésszám emelése kudarcra ítélt vállalkozás, hiszen a nők nálunk is egyre inkább olyanok, mint a nyugati nők. Nyugaton sem gazdasági okokból nem szülnek.
Születésszám-növekedést max. a cigányságtól lehet várni, ha feltétlenül cél, akkor őket lenne érdemes jobban ösztönözni erre. :D
Más út pedig nincs a születésszám emelésén kívül. Vagy maradnak a spontán folyamatok, amik akkor is lesznek egy zuhanó népességű országban, ha a magyar hatóságok az egész országot dróttal is veszik körbe. Ha ugyanis Nyugat-Európába bemehetnek és ott állampolgárságot/menedékjogot kapnak afrikai/ázsiai emberek, akkor ők már idejöhetnek “betelepítés” nélkül is, szabályosan német/francia/olasz stb. útlevéllel/papírokkal. Kereskednek itt, házasságot kötnek magyarokkal, üzletelnek, ingatlant vesznek, dolgoznak. És semmit nem tehetünk majd ellene, legfeljebb lassabb lesz a folyamat mint mondjuk a francia Marseille-ben. Ép eszű ember ezzel tisztában van. Nekem sem tetszik, de Orbán a leszavazása után jelenleg egy szélmalomharcot vívó Don Quijote-nak tűnik. Aki vagy feltalálja a “spanyolviaszt” egy teljesen újszerű családjogi rendszerrel, amit minden európai ország követni fog, mert elkezdődik a népességszám növekedése nálunk, vagy lenézően, csendben hátba veregetik majd néha Brüsszelben, amikor néha oda kényszerül menni. Ebben tudunk mi segíteni Orbánnak, ha pontosan megfogalmazzuk, hogy mi mit szeretnénk egy házasságban, mi mit várunk el a nőktől és ezért milyen törvényeket akarunk. Ha ez sem segít, akkor meg marad a lassú vegetálás itt Magyarországon és én is lassan megszokom, hogy jó eséllyel az unokáim között már lesznek csokiszínű gyerekek is az afrikai/ázsiai menyeimtől/vőimtől.
Szerintem lesz születésszám növekedés. A magyar(országi) társadalom legfelső egy, és a legalsó két tizedébe tartozók körében. Az első csoportba tartozók tudják majd igazán igénybe venni a jövedelemadó mentességet. Ezt Naooo talán másképpen fogalmazná meg.
Az első csoport már eddig is kapott jó sok kedvezményt, amit ők tudtak igazán igénybe venni (családi adókedvezményt, csokot)
Nem biztos ,hogy csak a jelent kell figyelni az okok keresésénél.Melyik korosztályról beszélünk? Szerintem akinek most a legaktívabbnak kéne lennie azok az 1985-1998 között születettek.Az intézkedések meghozásánál ezt a tényt szerintem figyelmen kívül hagyják.Mire gondolok?Mit láttak ezek a korosztályok gyerekként? Harmonikus boldog családokat?Biztos ilyen is volt de ezek vannak kevesebben.A többi ? A rendszerváltás előtt gürcölés a kicsit több pénzért, kevés együttlét, rendszerváltás után munkanélküliség 40% infláció depressziós szülők, optimistáknál remények aztán kiábrándulás, kábeltévé általánossá válása sok elé ültetett gyerekkel,kevés együttlét anyagi különbségek drasztikus növekedése(nem mindig becsületes munka által) újabb lelki csapás a szülő vagy lépést akar tartani és még többet hajt vagy feladja kivonul, kocsma, játékterem adósság felakasztja magát és így tovább.Ez így történt.Ezek a gyerekek ebben nőttek fel.Hogy hogyan lehetne ezzel a nemzedékkel elhitetni ,hogy a családi élet nem (csak) ez? Ehhez szakemberek kellenének .És az is ,hogy egyáltalán gondolkozzanak róla.Fontos a pénzügyi gondolkodás az adókedvezmények de itt és most ez nem elegendő.
Nem kúrhat meg minden nőt Orbán Viktor személyesen, hogy biztosítsa a magas születési számot. Ehhez kellenek a magyar férfiak is. A kulcs itt van. Ha a nőkön, illetve a nekik való kedvezésen, nekik adott plusz jogokon és plusz anyagi eszközökön, a nők seggének a nyalásán múlna, akkor már húszmillióan lennénk. És itt jön be a politika: patriarchátust csinálni, mely a férfiakat családalapításra ösztönzi. Aztán a nőket majd lerendezzük mi – akár ami a gyermekáldást, akár ami az esetleges lázadozásukat illeti…
Hát az ne is, van már itt elég zsidó, sok is.
orbán (és az eddig létrejött radikális pártok) egyszerű szelepek. ennyi és nem több. orbán eleve csak félig-meddig. a bibsiknek és cigóknak ő sem mer beszólni. a radikális pártok is maradnak a beszólás szinten.
ha igazi ilyen párt/mozgalom létrejönne azonnal betiltanák a párizsi békeszerződés értelmében. ennyi.
amúgy meg kínában is kezd begyűrűzni amiről beszélünk, pedig őket nem köti semmi ők megtehetnének bármit.
Ez az, éppen ezért gondolom én hogy tulajdonképpen egy paradigmaváltás kéne valahogy elinduljon(ez valahogy mélyebb kéne legyen mint egy korszellem), léteznek itt Európában ilyen emberek akik ezt el tudnák inditani, semmi estre sem fogják valami plusz törvények ezt megcsinálni mert igy nem lehet, ahogy bagira itt leirta. Éppen ezért a magukat férfijogi szervezeteknek nevező társaságok igenis hangot kell adjanak a “náci radikális”- oknak is, másképp csak továbbra a sárba dagonyáznak…
Az a baj a “náci radikálisokkal”, hogy valójában az egyik legginocentrikusabb politikai csoportok közé tartozik, aminek a legjobb példája a hitler-féle pogány termékenységkultusz. A másik fő problémám velük, hogy gyakorlatilag tagadják a biológiai alapú női természetet, és külső befolyással magyarázzák a nők sötétebb oldalát.
És itt vannak ilyen csoportok?
Nem értetted meg az idézőjeleket, amit irtál annak semmi köze semmihez, ez az mgtow állapot illyenné tesz?
esetleg akkor lesz valamilyen szintű változás, amikor végképp nem találnak embert arra, hogy a 75kvos távvezetéken 30m-en kánikulában/fagyban( mert ugye emancipált asszonykáink annyira nem akarnak egyenlőek lenni, hogy ezt bevállalják) dolgozgasson (van még pár hasonló példa). bár akkor lehet bevezetik a kötelező munkaszolgálatot kizárólag férfiaknak a feministák nagy örömére. emlékezzünk csak ki volt az elsős vh brit főtoborzó asszonnya bizony a szüfrazsett führer.
de akkor is időlegesen, mert – ha összeesküvés elmélet, ha nem- cél az, hogy megteremtsék a capuccino népességből álló falanszter világukat orwell/huxley/merle nyomán.
Gratulálok a tettekhez! Legalább tiszta emberek vagytok, nem sunnyogók akikkel tele az ország.
Sajnos nem tudtam kimenni, mert dolgoztam 4-ig.
Én vagyok a 800 km-es apa és a helyzetem csak annyiban változott, hogy 3 hetente hozom vissza a fiam hétvégékre, de legalább a szünetekben hosszabb időt velem van. Elértem ezt azzal, hogy tököt növesztettem, hogy az anya nemhogy nem mer velem kekeckedni (mióta egyszer ráhívtam a rendőrséget, ezenkívül a gyámhivatalnál soron kívül kellett magyarázkodnia és a drága ideje ment el vele), de tartásdíjemelést se mer kérni, mert tudja, hogy sokkal jobban keresek mint ő és fél hogy a gyerekelhelyezés megváltoztatását kérem, pedig tudhatná semmi esélyem nem lenne apaként. A gyerek ottmarad ahol rendszeresen él és az iskolája van, az apa meg fizet és nem tudja mire megy el a tartásdíj. A legfontosabb viszont, hogy nem adok neki támadási felületet, nem kommunikálok vele csakis a gyerekről. Mert az utódom. Nem a gyerekem. AZ UTÓDOM.
Nem az anyák ellen kell harcolnunk hanem a gyerekeinkért és ebben az állam a ludas!
Gondolom emlékeztek a papírfecnimre amire ráírtam saját kútfőből és megkérdőjeleztem 1 éve:
Születésszám a nők számától és gyermekvállalási hajlandóságtól függ?
Józan paraszti ésszel. Ki volt az az elmeháborodott aki ezt a KSH-nál megállapította és elhiteti a magyar családokkal?
Ez azt jelentené, hogy legyen az emberi populáció 80%-a nő mert képes szülni, 20% férfi (alfa) és aki a 20%-ba nem fér be ezeket tartsa el az adójából. Itt tartunk most. Lehet építkezni, mert van mit. A feminizmus a nők férfiasítása, a férfiak nőiesítése, az egyenlősítés totális zsákutca, mert sem egyformák sem egyenlőek nem vagyunk és nem is leszünk soha. Nyugodtan lehet érvelni, tűntetni is mert a jövő minket fog igazolni.
Akit meg érdekelne a fiam véleménye az egészről, majd egyszer remélem meglátja ha már legalább 14 éves lesz mert tisztel engem és hallgat rám, nagyon jó gyerek maradt, nem tudták elidegeníteni. Remélem egyszer beszélhet róla a nagy nyilvánosság előtt mit akartak vele tenni, de én megakadályoztam és megyek érte erőmön felül tűzön-vízen át, a fél országon keresztül.
https://www.facebook.com/anemaznem/
Nézzétek meg az október 2-i bejegyzést, este 19:47ről.
8 év facebook használat után először jelentettem egy oldalt.
Ha ugyanarra gondolunk, helyretették egy kicsit a kommentelők is szerencsére. Úgy látom mintha innen is betrollkodott volna valaki :D
Nem látok ilyen bejegyzést, ez a fészbúk egy darab szar.
Ez téma itt a Férfihangon is megérdemelne egy reakciót! :)
https://index.hu/techtud/2018/10/05/lancoljuk_a_feher_gyerekeket_a_padlohoz_a_radikalbal_megszallta_az_egyetemeket/
Valaki, aki esetleg jobb nálam az írásban? :)
Eszmeileg teljes mértékben támogatom a felvetést. Meglepőnek tartom egyébként, hogy az Index, ez a szélsőbaloldali revolverlap, egy ilyen hosszú és korrekt cikket írt erről.
Szésőbaloldalinak nem nevezném az indexet, főleg nem a szó eredeti értelmében. Mainstream kozmopolita liberálisok. Azt meg látják ők is, hogy a hoax által leleplezett részben speciálisan amerikai ideológiai agybajokra Magyarországon nincs fogadókészség, leszámítva a CEU néhány tanszékét meg pár feminista bloggert, és csak a Fidesznek kedvezne ha ilyeneket pártolnának. A 444 is írt ugyanerről az esetről már, az indexhez hasonló hangvétellel.
Most már fideszesek. :D
http://szabadindex.eu/ :D
Ez a link egy hoax, mint amit le is ir…..ha nem akkor libsikéék nemcsak nagyszájuak, buták is.
A híradás a hoaxról valós, megtörtént.
Ez arra világít rá, hogy ugyanígy szopták be az összes genderfeminista kamut. De svédországban már rég leleplezték, (hiába tolták keresztül a gyakorlatban nem váltotta be sehogy a hozzá fűzött reményeket) meg is vonták miatta az állami támogatást, mégis virágzik ez a “vallás”
http://mandiner.hu/cikk/20151005_a_norveg_gender_paradox
És még csak ezután kezdték el nyomni igazán nálunk ezt a baromságot. Ez olyan mintha mi most kattannánk rá a mágneses karkötőkre miután már évek óta közröhej mekkora átverés meg vissza is fizették az árát. :P
Az a norvégoknál volt. A svédeknél már ilyen leleplezés sem lehetne. Őket még a többi skandináv ország is kifigurázza a hülyeségeik miatt.
A svéd férfiak éppen tarkóig húzzák a golyóikat, hulljon csak a férgese. Németország a következő, az már nagyobb baj.
Captain Sweden, yes! :D
De hülye vagyok, nem értem miért kevertem össze. Mondjuk fáradt voltam tegnap.
Egyébként is mi ez azon az indexe, mikor megnyitottam az jött be előszőr hogy “aggyá pénzt”- nem szégyellik magukat?
Sajna nem. Újságíróknál ez amúgy is ritka dolog.
Hogy valami változik az Index.hu-n, az már szinte biztos:
https://index.hu/belfold/2018/10/08/debrecen_egyetem_lakossag_fejlesztes/
Bár nem kifejezetten tartozik, az itteni témákhoz, csak a cikk hangvételére gondolok…
Mi változott? többet nincs aggyál pénzt vagy kell még több?
Nyilván fizetett PR-cikk, tegna a Videotonról jelent meg egy (mármint a vállalatról).
Ismer valaki kifejezetten antifeminista jogászt akihez lehetne fordulni szerződéskészítés ügyében ?
Egy férfijogi aktivista jogász elérhetőségét eljuttattam a regisztrációnál használt email címedre.
Köszönöm
Jó dolog volt. Gyakrabban kéne ilyet csinálni, és hosszabb videókkal.
MINDENT BELE!!!
Költői hasonlat Macron sajtófotójához:
Az ott a felső képen úgy vigyorog mintha a baba húga lenne a Conjuring-ból..és az Annabell-ből..