Vannak közhelyek, melyek ugyan nagy általánosítással, de valósan írnak le egy jelenséget. A médiában és a női blogokon gyakran előforduló, általában nők által megfogalmazott toposz, miszerint a férfiakat taszítják az okos nők, nem ebbe a kategóriába tartozik.
Először is néhány fogalmat nem árt tisztázni, ami elvezethet e közhely kialakulásának okához. Elsősorban azt kell megvizsgálni, mit értenek a nők az okosság fogalma alatt. Az IQ-t? A műveltséget? A diplomát? A szellemi erőfeszítéseket és azok eredményeit? A karriert? Én úgy látom, hogy sokan, ha az okos nő fogalmát használják, és elsősorban önmagukra vonatkoztatva, akkor a diplomát és a karriert értik rajta. Okos nő az, aki a saját cégét vezeti, esetleg egy multinál felső vagy középvezető. Ez pedig nem más, mint a szellemi képességek pénzre váltása és annak elismerése. A kérdést tehát inkább úgy kéne a fentiek alapján feltenni, hogy utálják-e a férfiak a karrierista nőket? A válasz egyértelműen nem, csak éppen egy férfinak nem érdemes egy ilyen hölggyel hosszú távon tervezni. Miért? Mert a férfi számára fontos, hogy a partnere minőségi időt fordítson rá és később a születendő gyerekeire, valamint a háztartásra. Erre egy karrierista nő mellett nem lesz se idő, se energia. Másodszor pedig a férfiak tisztában vannak a női természet azon aspektusával, amely nem teszi lehetővé, hogy tartós és jól funkcionáló párkapcsolat alakuljon ki egy jól kereső nő és egy átlagosan kereső férfi között. A hipergámia létezését lehet utálni, de a férfiaknak muszáj elfogadnia. A HR vezető kislány nem lesz boldog felesége a portás Józsinak. Nincs ezzel gond, ha a férfi párválasztási stratégiája számol e jelenség következményeivel.
Na de okos, csak a karrierista nő lehet? Mennyire fontos egy férfinak a partner szellemi szintje? Nem gondolom, hogy a férfiak általában a náluk butább hölgyek társaságát keresnék, bár vannak, akiknek minden bizonnyal simogatja az egóját, ha oszthatja az észt a barátnőjének. Mivel az okosság nem egyenlő az okoskodással, ezért a férfiak a saját szellemi nívójuknak nagyjából megfelelő, de tudásával és műveltségével nem kérkedő, a szellemi dialógusokat, nem szellemi párbajjá degradáló nőket preferálják. Ebből következik, ha te, mint nő azt gondolod, hogy egy férfi azért nem választott téged, mert okosabb és műveltebb vagy nála, akkor alapvetően rossz úton jársz. Tapasztalataim szerint a műveltség, a szellemi potenciál egyenes arányban nő a szerénységgel és a másik véleményének tiszteletben tartásával. Magyarán, aki okoskodik általában nem a legélesebb kés a fiókban. Egy nagyobb fokú önvizsgálat rámutathat arra, hogy a férfiak nem az okos, hanem az okoskodó nőktől tartják távol magukat és ezt milyen jól teszik. A férfiak, ahogyan a fizetések terén is, a szellemi síkon sem szeretnek versenyezni a saját partnerükkel. Ennek oka, hogy van elég versenyhelyzet a munkaerőpiacon, a vállalkozói szférában és a sportok világában. Párkapcsolatban, házasságban és főleg, családban a versengés kikapcsolása mindenki érdeke, hiszen így lehet csak harmonikus együttélést biztosítani.
Szeretjük tehát az okos nőket, hiszen a párkapcsolat nem csak szexből áll, és jó beszélgetésekhez kell a szellemi partner, ugyanakkor a karrierista és az okoskodó nőket sem utáljuk csak nem lépünk velük a családalapítás rögös útjára.
Alapjába véve az oktatási rendszer miatt van ez. Még a feminfo is cikkezett egyszer arról, hogy az oktatási rendszer olyanná vált, hogy a nőknek több, a fiúknak pedig kevesebb sikerélményük van benne. Több nő megy egyetemre, és szerez diplomát.
Igen ám, de a szabadalmak 95%-át érdekes módon továbbra is a férfiak jelentik be, szóval a világ szekerét ők tolják nagyrészt továbbra is.
A nőket túlságosan elbűvöli egy darab papír, és a birtoklásával járó presztízs, még akkor is ha alapvetően a kőműves okj-val is többet lehet keresni mint azzal a papírral. Nem mintha mondjuk a férfiak között ne lenne ilyen, de a férfiak képesek könnyebben átlátni azon a szitán, amit az iskolarendszer hosszadalmas évek fárasztó munkájával kialakít: a kinti világban az számít, amihez értesz, és nem az amit tudsz. Ezért van a szabadalmak terén ez az arány, amit fentebb leírtam.
Apropó presztízs: nem tartjátok érdekesnek, hogy régen, amikor az IT szektorban leginkább ilyen lélekörlő, fülkében csücsülő munkahelyek voltak addig a feministák nem nagyon panaszkodtak arról, hogy kevés a női informatikus? Érdekes, hogy pont azóta tart a rinya erről, mióta meghonosodott ez a babzsákfoteles, csocsóasztalos “sztártáp” kultúra…
Kicsit elkanyarodtam, a lényeg: nem az okos nőket utáljuk, hanem a darab sz*rt se érő papírjukra mellüket döngető, önmagukat “értelmiséginek” tartó, és maguknak is szigorúan értelmiségi párt alanyi jognak tartó ostoba p*csákat…
A kőműves pont azért képes többet keresni mert ahol a nők megjelennek a munkaerőpiacon, ott a reálbérek esni kezdenek. Mivel a presztízs igénye a kényelemre törekvéssel találkozik, a végeredmény egyértelmű.
Vegyészmérnök, programozó matematikus és hasonló szakmát űző nőtől soha nem is tapasztaltam a már többször leírt mísz picsáskodást, tanítótól, tanártól, általában bölcsésztől meg hasonlótól annál inkább.
Közben a legtöbb meg buta mint a segg, viselkedni nem tud, a műveltsége meg jobbára fehér foltokból áll amelyeket aprócska tudásmorzsák kötnek össze.
Valódi értelmiségiből nagyon kevés van és a mai korszellem sem igazán kedvez a “kialakulásuknak”.
Okos nő az aki a munka mellett össze tudja szervezni a kiegyensúlyozott családi életet is, és netán hasznos ötletekkel tudja ssegíteni a baráti körből esetleg családjából őt megkérdeő embereket. Mert józan gondolkozású, tapasztalt és és logikusan látja a problémákat.
szóval fater, ez a cikk alapvető ténybeli tévedésekben van, olyan alig akad hogy okos nő, az hogy sikerült kiseggelnie a nagy picsájával páraknak egy eladható diplomát pl jogász vagy hr-picsa, könyvelő esetleg kontroller vagy más alapvetően primitív, elemző képességet, logikát és rendszerben gondolkodást nem igénylő végzettéget sikerült kierőlködnie magából.
és mert a bájos pofikájával, kipakolt szolizott csöcseivel és a kurva nagy egójával, beképzelt dumájával épp bele illett valami “fiatalos és dinamikusan fejlődő” lófasz kft hasonló tulajdonságokkal bíró csapatába ahol a ocsmány szutyok judapesten ezekért a 12 egy tucat képességű picsákért is képes a cég havi 350 nettót leperkálni, és ebből már lehet hitelekhez folyamodva látszat jólétet imitálni magunk körül DE az még a legkevésbé se enged következtetni hogy az az adott picsa pont az eszével kereste volna ezt össze.
sima színészkedés, és nem mellesleg kellően értéktelen és kibírhatatlan belső tulajdonságok is párosulnak ezekhez az esetek többségében.
Bárgyú tartalmatlan amcsi sorozatokon a hasonló felszínes miss picsa barátnőkkel közösen szocializálódott undorító viperafészek a többség, tapasztalat, voltam már alvállalkozó ilyen jellegű körökben mozgó cégnél, a hányinger kerülgeti az embert az ilyen társaságokban.
Aztán az ilyen lotyók teszik ki a 35 évesen macskával a fotelban fröcsögő lenézett ribancok népes táborát akik fossák tele a netet a senki által nem olvasott nyilvános online naplókkal, és elsírják egymás virtuális vállán hogy kibaszott velük a férfiak irányította társadalom.
Ez nagyon pontos és életszerű diagnózis volt, nem mellesleg szakadtam a röhögéstől, miközben olvastam :) “Fiatalos és dinamikusan fejlődő” lófasz kft. És tényleg. Minél jobban csengő neve van egy munkahelynek vagy munkakörnek, annál biztosabb, hogy a nagy büdös semmiért kapják ott a fizetést,legalábbis olyan értelemben, hogy arra még egy értelmes óvodást is belehetne tanítani, csak hát azt nem szabad.Sok ilyet láttam már, különös ismertetőjelük, hogy valami túlmisztifikált angol kifejezést használnak a munkakörük leírására, de az egyébként nem áll másból, mint napi pár e-mail megírása és “kapcsolattartás”, esetleg valaminek a megszervezése (tehát szól Janinak, hogy az szóljon Gézának és oldják meg..) adatrögzítés, “elemzés”. És éppen ezért kell a diploma, hogy a sok haszontalan, semmittevő amúgy elmondhassa magáról, hogy valamit elért az életben és ennél fogva értékes. Legalább az önámítás működik. (Na meg jó üzlet az egyetemeknek) De, ha választási helyzetbe kerül, élő problémával találja szembe magát, akkor megáll a tudomány, a rendszer lefagy, mert arra nincs betanítva.
igaz!
Fehér férfiak!
Akkor majd bemutatlak a bölcsész haverjaimnak. Legyen meg a diploma, aztán majd lesz valahogy.
Minden évben megy a hiszti az egyetemeken, hogy milyen kevés nő jelentkezik a reál szakokra, ami természetesen mekkora elnyomás már, holott senki sem akadályozza meg őket, hogy jelentkezzenek. De mivel a nagy részüket nem lehet kiseggelni zéró teljesítménnyel, ezért persze, hogy nem fognak jelentkezni rá. Már a faszom tudja hanyadszor rendezik meg a “lányok és a tudomány” rendezvényt, aminek az égvilágon semmi haszna, az előbbi ok miatt. Fiúk és a… rendezvények természetesen nincsenek.
Egész pontosan zsidók.
Igen, Guttenberg, Heisenberg, von Braunk, Otto, Wankel.Diesel, Bell stbstbstbstbstbstbstbstbstbstbstbstbstbstnb zsidók voltak…:)
TV reklám. Tegnap láttam. Egyetem. Előadóterem. Oktatónő. Mit reklámoz? Hashajtót…
ez jó :)
igaz.
Ey egy nagyon jó cikk, nincs is mit róla kommentelni, estleg kiegésziteni, igy van normális férfi nem utálja az “emancipált” nőt, de vannak akik el vannak ájulva tőlük..ez legyen az ő bajuk.
A probléma az hogy a nők számára az okosság egyenlő az okoskodással, na ezt kell egy férfinak helyretenni…
“A férfiak utálják az okos nőket”, ennek a red pill fordítása a következő: a férfiak utálják a velük versengő nőket, akik le akarják győzni őket.
Ha egy nőről sütnek a státusz szimbólumok (BMW, drága mobil, drága óra, drága ruha, drága napszemüveg, stb.) az a nő verseng a környezetével, így veled is. Férfiként te csak még drágább cuccokkal tudod őt “legyőzni”. De igazából meg kedved sincs hozzászólni. Vagy ha férfiként te is ugyanúgy versengesz a környezeteddel a státusz szimbólumok birtoklásával, akkor meg kevés lesz neked az a “rajongás”, amit te más nőktől megszoktál és amit neked ez a nő produkálni tud. Ez a nő is okosnak fogja mondani magát, akitől félnek a férfiak. És lehet tényleg kitűnő tanuló volt az iskolában is, sőt akár jól is végzi valahol a munkáját sok pénzért, de érzelmi értelemben “nem okos”.
De aki nőként egy bármiről szóló vitában mindig “győzni” akar, állandóan verseng a férfival, hát azzal se nagyon lesz már következő beszélgetés. Egy férfi fölé kerekedni vágyó nő soha nem lehet vonzó annak a férfinak. Kedvenceim a helyesírási hibákat kijavítgató nők, akik ezzel azt üzenik, hogy te szellemileg alattuk vagy. Ami esetleg igaz is lehet, de miért nem csendben jegyzi ezt meg magának a nő és épít le téged valami kegyes ürüggyel, ha ez neki ennyire fontos ? Azért nem, mert imád versengeni, imád fölénybe kerülni bármilyen területen főleg egy férfival szemben és élvezi a “győzelmét”. Ami egy munkahelyen esetleg előléptetéssel és egy a nővel a pozícióért versengő férfi ottani legyőzésével járhat együtt, de párkapcsolati téren meg a férfi lelépésével jár együtt. Ez a nő is okosnak fogja mondani magát, akitől félnek a férfiak. És lehet tényleg kitűnő tanuló volt az iskolában is, sőt akár jól is végzi valahol a munkáját sok pénzért, de érzelmi értelemben “nem okos”.
Szerintem ez alapvető félreértés. Akiket te férfiakkal versengő nőknek nézel, azok (illetve a nagy többségük) valójában nem a konkrét férfit akarják legyőzni, hanem tesztelni a férfi versenypozícióját a többi férfihez képest, serkenteni a versenyképességét. Az a nő, aki állandóan ellentmond neked, cselendzsel ezzel-azzal, az valójában a harckészültségedet teszteli. A nő drága BMW-je (amit egyébként az apjától kapott) pedig nem azért van, hogy azt múld felül, hanem azért, hogy a többi BMW-tulaj férfit. Ez is kerülendő párkapcsolati attitűd persze, mert ki a faszom akar egy ilyen presztízsstresszben élni még otthon is.
Aztán vannak persze véres komolysággal versengő nők, de ők a barátnőikkel (=saját vetélytársaikkal) versengenek. Valahol olvastam, hogy a nők azért vesznek maguknak méregdrága dizájner cuccokat, hogy a többi nő azt higgye, hogy a pasija halmozza el ilyenekkel.
Hát barátom, inkább rólad mondanám, hogy ez egy zavaros katyvasz itt igen csak. Csak megsúgom: az az alapvető tévedésed, hogy azt feltételezed, hogy egy nő csak egy férfitól kapott BMW-ben ülhet. És innentől sajnos bukó az összes okoskodásod. Egy BMW-ben ülő nőről alapállásban inkább azt feltételezd, hogy övé a kocsi és onnantól nem fogsz nagyot tévedni. Leginkább azonnal érzed mellette, hogy vesztes vagy és hozzá sem mersz majd szólni. És a nő kb. ezt is akarta elérni, rosszul lett volna ha hozzászólsz, érvényesült az akarata, tehát ő győzött és még csak meg sem kellett szólalnia elutasító üzemmódban. Így képzeld az életben a női versengést.
Faszért veszekszel velem? Menj el kurvázni, vagy verd ki, ha ennyire rajtad van az ideg.
Mert ostoba vagy és a való életben az ilyeneket a magamfajták úgy söprik félre, mint tájfun a rozzant viskót. Már megint ez a rossz szöveg az én feltételezett élethelyzetemről meg a szexuális nyomoromról. Biztos csak az ír ilyeneket, aki az anyja szuterénjében lakik 45 évesen és pornóra veri ki. Megsúgom neked, minél fentebb van egy férfi a hierarchiában, annál lesújtóbb a véleménye a nőkről, a vele versengeni akaró nőkről meg aztán végképp. Én nem azért támadlak téged, mert irigylek tőled bármit is, hanem azért mert ellenállsz nekem és személyemben támadsz engem.
Ez az “anyja szuterénje” nálad becsípődés, vagy tényleg ott laksz, mert már nem először vered magad erre. Csak kiváncsiságból kérdezem, mert ha igen, akkor ok, ha nem és “érvnek” szánod, annak meg elég gyenge.
Nem ezt a Csuzi Attilánál olvashattad, összekeversz vele. Én először használom. De úgy megtetszett a Csuzinál. A te érvelési technikád meg olyan brilliáns, hogy igyekszem tőled is ellesni ezt azt……. De kicsit néha azt érzem, mintha trágyadombban keresném a gyémántot, ha olvaslak. Állandóan szaros a kezem, de nem találok semmit.
Elnézést kérek, lassan nem tudlak egymástól megkülönböztetni. Amilyen tempóban nyomod az alázásnak szánt nyomorod, lassan te is moderátor leszel.
Faszikám te egy kurva bekorlátolt saját énképedtől elájult sekélyes egy fasz vagy. ennyi
Szuverén joga szuterénben élni.
Sőt, az anyjával élni még szuverénebb jog.
Ráadásul közel van a Fressnapf!
:)
Statuszszimbolumos ervelesed, mar a masik kommentednel se ertettem teljesen. Miert gondolod, hogy egy no versengeni akar barmelyik ferfival azaltal, hogy draga ruhai, autoja, ekszerei stb van? Ez spontan azt mutatja, melyik tarsadalmi reteghez tartozik, ami neked fusztralo statuszszimbolum, az neki alap, azt szokta meg. Nem olyan celzattal vesz fel egy designer taskat/orat/ruhat, hogy fusztralja atlag jozsit, hanem mert az tetszik neki es van ra penze is. Egyebkent is, nem jobb tudni elore, hogy egy no, milyen tarsadalmi reteghez tartozik es ezaltal milyen statuszu ferfi johet szoba nala? Minek vesztegesd olyanra az idod, akinel eselyed sincs? Az, hogy valakit fusztral az anyagi helyzete a mai fogyasztoi tarsadalomban megertem, de minek ezt tul gondolni es ott is ellenseget latni, ahol nincs.
Ez megint egy tévedés. A magassarkú cipőt is azért hordják a nők, mert a nagyobb testmagassághoz nagyobb tekintély, nagyobb elismertség és nagyobb hatalom társul alapesetben. A magassarkú cipőre az a süketelés, hogy “csinos vagyok benne”, a valóság meg kb. ez. Alacsony, de a cipő felvétele után már a nálam csak kissé magasabb férfiak sem fognak hozzám szólni. Szerinted ugyan mitől lenne más a motívuma egy BMW-s, drága órás, drága telefonos, drága öltözetű nőnek, mint egy ugyanolyan férfinak ? Ne az én feltételezett frusztrációmról elmélkedjél, hanem a jelenségről. Már megint ez a “kuss lúzer, ne rinyálj, vegyél akkor BMW-t” szar szöveg. Lépjünk már ezen túl.
Ertem. Evolucios szempontbol akkor sok ferfit verek a 176cm-es magassagommal, es azert veszek fel 10 centis magas sarkut, hogy meg nagyobb hanyadukat legyozzem. Az ember mindig tanul valami ujat.
Hát igen, tanulsz. Eddig biztosan nem érdekelt, de most majd néhány őszintébb, 180 cm alatti férfit kérdezz majd meg, hogy magassarkú cipőben kedvelik inkább a társaságodat vagy normális cipőben. Ne szerencsétlen, a saját kondicionálásukban beragadt férfiaknál érdeklődj, akik szerint “amit egy nő csinál az mindig tökéletes és indokolt és ha esetleg meg mégsem, akkor is biztos mindig a férfi tehet róla”. Nem hinném, hogy ezek a férfiak magassarkú cipőben kedvelnék a társaságodat jobban. És csak az érzéseiket fogják megfogalmazni neked, az okokat valószínűleg nem fogják tudni megfogalmazni neked. Valószínűleg érzékelik a viselkedésedet alacsonyabb talpú cipőben is, meg magassarkú cipőben is. És valószínűleg nem ugyanúgy viselkedsz velük. És ezt ők pontosan érzik. Azt pedig pontosan tudják, hogy melyik érzést kedvelik jobban. És az okok elsősorban nem bennük rejlenek (férfi egó meg ilyen süketelések) hanem elsősorban benned, a te eltérő viselkedésedben.
Meglepodnel, hany alacsonyabb ferfinak indul be a fantaziaja magasabb nokre. ;)
Egyebkent, ha nem potencialis pasikent tekintesz egy ferfira szerintem nem szamit a magassag a no viselkedesenel. Az csak egy ok a sok kozul, ha bekerult a pasi a “nem vonzo” kategoriaba, mindegy hogy 160 vagy 190 cm.
Delin te soha nem fogsz ilyet megkérdezni, mert nem is érdekel téged ezeknek a férfiaknak a “lelki élete” veled kapcsolatban, hogy magassarkúban vagy normál cipőben érzik veled jobban magukat. Nem szeretnéd azt sem, hogy esetleg jobban érezzék magukat, leszarod. Nyilvánvalóan ez csak az én problémám lehet, mert csak tőlem hallottad eddig ezt a problémakört. A szokásos kondicionálás szokásos köreit futod. Maradjunk ennyiben.
Nem hozok direkt kellemetlen helyzetbe embereket. Megkerdeztem a ferjem, o mondta, hogy lehet van benne valami, amit mondasz. Bar o elintezte annyival, hogy az alacsony ferfiak mindig kompenzalnak a magassaguk miatt, ugyhogy hordjam nyugodtan, nem oszt nem szoroz.
Egyebkent tenyleg szebb a nok laba es feneke magassarkuban. Vekonyabbnak hatsz, feszulnek az izmok, jobb a tartasod es kerekebb a feneked. Ez nadragban is latszik.Ne mondd, hogy nem veszed eszre a kulonbseget…
Ettől most konkrétan elsírtam magam…..
Mivel buta vagyok, nem igazán tudom felvenni ezt a logikai fonalat, de most az a lényeg, hogy azért ne hordjon egy nő magassarkút, mert attól bizonyos férfiak nem érzik jól magukat?
Vannak viszont alacsony férfiak akiknek magas nőjük van +15-20 cm és többször láttam (beszéltem is),hogy direkt magassarkúban “járatja” a csaját.Büszke ,hogy ilyen nője van. Szerintem akkor tehetnénk igazságot ha tudnánk a pontos számadatokat.Azért valahogyan oda mertek ezek is menni a 162 centijükkel .Jelszó: mindenkit leszólítani aki magassarkúban van.
Én 183 vagyok. Anno volt egy 205 centis csajom. Bitang jól néztünk ki együtt.
Kb. + szegyeljuk magunkat, hogy mindenfele statuszszimbolummal borzoljuk a kevesbe tehetos ferfiak kedelyet, mert ezzel is csak versenyezni akarunk veluk. En tenyleg megprobaltam az elejen komolyan venni ezt az elmeletet, de mar csak vigyorogni tudok. :)
Ezért vettem én Atecát, mert ha jobb kocsid van, az hergeli őket, a Seat van úgy a határon, amit még el bírnak viselni dühroham és kurvaanyázás nélkül. :)
A magassarkú meggyalázza a férfinemet, már a létezése is skandallum…….
Nem értem mit kavartok ezzel a magassarkúval. Mindegyikőtök téved. A magassarkú szexuálisan vonzóbbá teszi a nőket és ezért is hordják. Megfeszíti a lábszárakat, a csipő szögén változtat (termékenység) és a mellkas is más szögbe kerül ami kiemeli a melleket. Plusz van még egy pszichés faktor is, ez pedig az hogy kiszolgáltatottabbá teszi viselőjét elvégre nem lehet benne jól futni, eltolja a test súlypontját stb.
Öltözni meg státuszból öltöznek és a többi nőnek. A folyamatos cicaharc a szociális dominanciáért, a jobb pozícióért.
Pontosan, no ezt próbáld lenyomni a “konteós” torkán………
https://femina.hu/kapcsolat/milyen_magas_vagy_annyira_lesz_sikeres_a_parkapcsolatod/
https://index.hu/tudomany/alacsony/
Két cikk csak így gyorsan a témából. Szenditől régebben olvastam is valami könyvben ilyesmit Elek. Nem hinném, hogy a Szendi által átnyálazott kutatási irodalom alapján bárki is kijelenthetné azt, hogy egy magas nő az elmúlt néhány százezer évben vonzó volt a férfiaknak. De természetesen az evolúciós eredetű női vonzerő és a modern nyugati nő “szépsége” már teljesen más fogalmak. Így ebben az értelemben igazad lehet, végül is a hosszú női haj is néhány százezer évig evolúciós termékenységi szignál volt, míg most egy rövid hajú nőt is “szépnek” kell tartanunk. A termékenységet jelentő, evolúciós gyökerekkel bíró női szépség és a modern nyugati nő “szépsége” valóban elváltak már egymástól, teljesen más fogalomrendszerben is gondolkodunk, ezért nem is értjük egymást. Egy magas nő, ugyanúgy mint ahogyan egy idős nő evolúciós értelemben soha nem volt vonzó a férfiaknak. Egy nő testmagasságának növelése mesterséges úton (cipővel) evolúciós értelemben teljesen értelmetlen dolog. De úgy látom, ezt itt igen nehéz megérteni. Talán a két cikk……… De végül is tökmindegy. Ha egy nőnek az a tévképzete, hogy ő magasabbnak kinézve szebb és vonzóbb, akkor majd dönt erről a tévképzetről az evolúció vagyis a férfiak. De ettől a “kiemeli a vádlit” meg “megfeszíti a lábszárakat” női magazin színvonaltól azért beszarok………
Márpedig akármennyire is erőlködsz, ez az oka. Én valamennyivel az átlag felett vagyok a 172 centimmel, nem érezném szükségét magasabbnak tűnni, viszont laposban olyan eh. Minden ruha, miniszoknya, nadrág magassarkúval az igazi, úgy kecses, nőies, szexi. A pasim meg így is, úgy is 190 felett van, nem sokat számít, hogy 172 vagy 182 kettő vagyok mellette. Az egyik fiamnál meg magassarkúban magasabb vagyok, mégsem tűnik fel, hogy lenéznék rá. :)
Látod te révbe értél, azt az alacsony fiadat meg etesd jobban, hogy nőjön még, hogy fog mutatni a magas sarkús nők mellett ? Mert neked ő így is szép és jó, de emlékezz vissza azoknak a férfiaknak a sorsára, akikre te annak idején 20 évesen lefelé tudtál nézni magassarkúban……………… A fiad sorsa is ez lesz a magas sarkús nőkkel, ha nem tudsz rajta növelni még vagy 10 centit.
Nem szó szerint a fiam, csak így nevezem a munkatársaimat, hogy a fiúk, de a fiúim hülyén hangzana, ezért mondom, hogy fiaim. De persze ezt nem tudhattad, én basztam el, megszoktam odaát, hogy ezzel mindenki tisztában van. 27 éves múltam.
Szóval egy felnőtt pasiról van szó.
Pedig azt hittem, hogy van legalább egy saját fiad, aki mondjuk csak 175 centire sikeredett és gondoltam, hogy ha egy nő idegen férfiak problémáival nem is tud együtt érezni, legalább a saját fiát szereti annyira, hogy elképzeli azt, hogy a magas sarkús nők majd hogy fognak keresztülnézni a 175 centis fián akkor, amikor ismerkedés céljából megszólítja őket. S miután fiatal lánykorában ő is pont így nézett keresztül egy 175 centis férfin, ezért legalább a saját fia fájdalmát át tudja kicsit érezni, amikor az majd panaszkodik neki. De akkor te ezt még nem tudod átérezni, mert nincs alacsony fiad, aki panaszkodik neked. De nem is lesz alacsony fiad, mert te okos vagy, megtartod a 190 centis barátodat és attól nem születhetnek 175 centis silány alakok……..
Nem gondolom, hogy a 175 centi annyira kevés volna egy pasinak, hogy azért silánynak kéne nevezni. Egy 160-165 centis csajhoz, aki még magassarkút is akar hordani, simán való. Amúgy meg rajta sem látom, hogy különösebben meghatná, hogy nincs 180, mert jól néz ki, jó nőkkel fut, szóval panaszt még nem hallottam tőle erre.
Egyébként elhiszem, hogy egy alacsony pasinak nem jó, mert a magasság hozzátartozik a férfiszépséghez, de ha nem feltűnően kicsi, akkor nincs nagy gáz.
Ha pedig valaki elcsaklizná tőled azt a 190 centis félistent és elhagynád a 30-at életkorban, még a végén a társkeresőn a magasság rovatban egyszer a ” 175- ” adatot fogod feltüntetni azzal, hogy “komoly kapcsolatot” keresel. A komoly kapcsolat az ugye a red pillben az, hogy most már akár jelentkezhetnek csak 175 centis, enyhén kopaszodó, csak kicsit pocakos, akár szemüveges urak is 40-ig, kellő kitartással, elég idő és anyagi áldozat ráfordítása esetén bizonyíthatják “elkötelezettségüket”. Persze Alfa Aladár nem olvasgat női adatlapokat (Komoly kapcsolat ? Mi a szar az ? Két éjszakát is akar a csaj ?), így ő is rád fog írni majd. Komoly dilemma lesz ez…….. De lassan már átmentem mesemondóba itt, miközben melletted már ott horkolhat a 190 centis Adonisz.
Szerintem ezt egy kicsit túltolod. El meg nem kívánom hagyni, szóval hacsak ő nem dob ki engem, nem kell hasonló szövegeket írnom társkeresőkre (és nem is tenném). 190 felett amúgy is rezeg a léc, akkora magasság már nem is kényelmes, nem ettől lesz valaki Adonisz, neki pl a szép arca inkább az erőssége a szememben, az 175 centisen is működne, legalább közelebbről látnám. :)
Én igen.
A magassarkútól most elvonatkoztatva (azt körülrágtátok rendesen… :) ) a komoly kapcsolat terminustól már engem is kiver a víz. kivétel nélkül azt tapasztaltam, amikor egy kicsit megvakargattuk a felszínt, h őnaccsága túltolta egy kissé valahol, és az emberi psziché (na jó, a női…) nem képes az érzelmi-hormonális kilengéseket olyan sokáig és nagy amplitúdóval elviselni, ahogy azt sokan szeretnénk. Előbb-utóbb jön a szervezet félreérthetetlen kinyilatkoztatása, hogy most már hagyjál engem ezekkel a hormoncunamikkal békén, fellép a kül fokú kiégés, és ekkortól szeretnének megállapodni, meg komoly kapcsolatot keresni. Frankóul levonul olyankor a szajha a színről és a nagyvilági, sok baráti kapcsolatot ápoló, de nehezen megkapható dáma előpipiskedik, aki mindig is elköteleződni szeretett volna, azért maradt benne addig is mindenben, csak nem úgy jött össze neki. Neked már beszól, rendre utasít, elszámoltat, pár összefekvés után azonnal közös jövőt vízionál, közben meg potyog ki a szemét a lukas vödörből, nem győzöl csodálkozni mi minden volt benne. Feltéve, ha a nulladik alkalommal már száztonnás súllyal odadübbentett csakis komoly kapcsolatot akarok vészjelzés ellenére még vagy olyan bátor, h nekimenj a dolognak. A másik kedvencem, amikor azonnal arról kezdenek faggatni, hogy volt-e már egyéjszakás kalandom. Ez két dolgot jelent: neki volt, most viszont már “komoly kapcsolatot” szeretne.
Na, akkor öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé!
Van egy gyerekkori barátom, nem több 160-nál,és ehhez 47-es a lába, vonásai enyhén majomszerűek már 25 évesen is erősen kopaszodott.
És vadultak érte a jobbnál jobb csajok. Sokszor vitte el az orrom elől a kiszemeltet.
Valami elemi, falrengető humora volt.
Zoli, szerinted egy magas no vonzo, vagy sem egy alacsonyabb ferfinak? Ezt folyamatosan valtogatod a kommentjeidben. Ha vonzo, akkor ertheto, hogy szamara negativum, ha egy no a magassaga miatt nem tekinti potencialis partnernek. Viszont, ha nem vonzo szamara, total irrelevans, mint gondol rola a magas no, mert erdektelenek egymas szamara parkapcsolati/szexualis szempontbol (innentol max ego kerdes a dolog).
Nem biztos ,hogy magasabbnak látszásról van szó hanem hosszabb lábúnak látszásról.Az meg lehet ősi előny ugyanis jobban el tud futni az ellenség elől.
“Egy magas nő, ugyanúgy mint ahogyan egy idős nő evolúciós értelemben soha nem volt vonzó a férfiaknak. Egy nő testmagasságának növelése mesterséges úton (cipővel) evolúciós értelemben teljesen értelmetlen dolog. De úgy látom, ezt itt igen nehéz megérteni. ”
Egy dolog valamiről elmélkedni, és megint más a gyakorlat. Nehéz elképzelnem, hogy te férfiként nem nézed meg a magassarkúban flangáló csinos hölgyeket? Talán kicsit jobban is, mint egy sima lapos talpú nőt? Ugyan már…
Kétlem, hogy az járna olyankor a fejedben, hogy “ez evolúciós értelmetlenség”. Nem is láttam még a való életben olyan férfit, akinek ne tetszett volna mondjuk a barátnője vagy felesége magassarkú cipőben.
“De ettől a “kiemeli a vádlit” meg “megfeszíti a lábszárakat” női magazin színvonaltól azért beszarok………”
Hogy ebben mennyi igazság van, könnyű kideríteni: kérj meg egy nőt, hogy vigyen el cipőt vásárolni. Ha felhúz egy magassarkút, akkor látni fogod, hogy kerekebb a feneke, formásabb a combja és a vádlija=szexuálisan vonzóbb. De ezzel szerintem te is tisztában vagy. A testmagasság pedig azért emelkedhet meg, mert az ezzel járó egyéb előnyök sokkal nagyobbak. Inkább lesznek 5-10 centivel magasabbak és formásabbak, mint alacsonyabbak és kevésbé formásak.
Na de akkor ezeket minek hordták?
https://www.google.hu/search?rlz=1C1VSIB_huHU779HU779&biw=1536&bih=750&tbm=isch&sa=1&ei=a0zCW_OyI4nwrgTgpZe4DA&q=glam+rock+shous+mens+70s&oq=glam+rock+shous+mens+70s&gs_l=img.3…20459.28209.0.29601.5.5.0.0.0.0.113.424.3j2.5.0….0…1c.1.64.img..0.0.0….0.XQ1KzGmLPSg
Talajmenti fagy ellen, kiskorú!
Sétálni a forró aszfalton,esetleg öntödében?
A “szexualisan vonzobb” ferfi szotarban, ugyanaz, mint a ” szebb vagyok” a noiben.
Ugyan a tudományban nincs demokrácia, hanem tények vannak, de ti majd szavaztok a kérdéskörben. A gond csak az, hogy a kérdést sem tudnátok megfogalmazni, hogy tulajdonképpen miről is kellene szavaznotok a tények ellenében ? Aztán utána mehettek férfiként keresni a termékenynek látszó, csodaszép magassarkú cipős nőket, nőként pedig vegyétek fel a legmagasabb sarkú cipőiteket és bízzatok abban, hogy magasabbnak látszani nőként jobb dolog.
A jobb az definicio fuggo, dehogy feltunobb, eszre vehetobb, szexualisan vonzobb (szebb), az biztos.
Igazából én nem is jöttem rá hogy a csajszik vagányabbak magassarkúban mig meg nem jelent a balerinacipőcskedivat.
Igen, nem véletlenül- átlagosan- 10 cm-es platformja van a magassarkúnak, mert ezzel akarják kikúszöbölni a nemi dimorfizmust- suba a subához elv- alapján. Gond megint a hipergámiánál van, ugyanis a 150-es, 160-as is kispicsa is minimum 180-as pasit akar.
Bagira, ez a legnagyobb baromság, amit eddig mondtál. :)
A magassarkú, a minél magasabb nem azért kell, hogy nagyobbnak tűnj, hanem mert formássá teszi a vádlit, minél magasabb, annál kecsesebb, annál jobban néz ki, ezért találták ki. A nők lábujjhegyen járnak, ha eddig nem tűnt volna fel.
Csak egy pasi képes úgy gondolkodni, hogy a nők azért hordanak magassarkút, hogy nagyobbnak tűnjenek tőle. :D
Na megjött a “csinosabb vagyok tőle” szokásos süketelés. Sok nő nadrággal meg télen is hordja a magassarkút, ahol/amikor nem látszik a vádlija. Na erre is kérünk egy elméletet.
Teljesen mindegy, lapos cipőben ugyanúgy rövidebbnek tűnik a láb, ugyanúgy kevésbé formás, mint magassarkúban. Ez a nadrág alól is kivehető. De örülj, mert nagy divatja van a formátlan, ocsmány balerina cipőknek régóta, amikben még egy szupermodell is esetlennek tűnik, az ő külsejükön is csak ront, hiába van meg a magasságuk és vékonyak. Egy nő magassarkúban szép, a többi cipő meg csak arra való, hogy fusson bennük a gyerek után vagy leugorjon a boltba.
Szerintem nem kell magassarkú feltétlenül.Mondhat bárki bármit a holdjáró cipőkben is hosszabbnak tűnt a lányok lába(nekem tetszett) . Ma meg vannak azok a vastagabb talpú edzőcipők az is “csinosít”.Jó a magassarkú biztos,de tönkreteszi a lábat a lábfej előbb-utóbb csúnya lesz tőle.,csak ritkán kéne hordani.
Bütyköt csinál, az tény. A holdjárók nekem is tetszettek, de akkor még túl kicsi voltam ahhoz, hogy nekem is lehessen, szóval várom, hogy a divattörténelem ismételje önmagát. :) Igazából minden csinosít, aminek magasabb a sarka vagy a talpa, szóval egyszerű cipőt csak akkor érdemes hordani, ha semmiképp sem cél valakinek tetszeni.
Hát akkor fordítom a szövegedet red pillre SS: amikor lapos cipőben vagyok, akkor odajönnek hozzám alacsonyabb férfiak is, ilyenek is meg mernek szólítani. Ilyenkor belém villan: Úristen én ilyen szar nő vagyok, hogy ez a törpe kis köcsög meg mer engem szólítani ? Komolyan el kell gondolkodnom az önértékelésemen, talán a pszichológusomat is felkeresem, mert a héten már a harmadik alacsony értéktelen pali akart velem beszélgetni.
Viszont észrevettem, ha a 10 cm-es sarokkal ellátott cipőmben vagyok, akkor csak sudár, elfogadhatóan magas férfiak szólítanak meg. Ilyenkor szépnek érzem magam és kívánatosnak, értékesnek, hiszen ezek a sudár termetű magas férfiak tartanak engem kívánatosnak. A törpék eltűnnek a radarról, meg sem mernek szólítani a kis köcsögök, mert nyilvánvaló nekik, hogy ilyen szép nőnél semmi esélyük nem lehet.
És teljesen nyilvánvaló az, hogy a magassarkú cipő akkor széppé tesz. Érdekes jelenség ugyan és némileg zavar, hogy lapos sarkú cipőben is megszólítanak a magas termetű, sudár férfiak, esetleg lapos sarkú cipőben is vonzó lehetek talán ? …….. De akkor is, a törpék lekopnak ha magas sarkúban vagyok, így ezt a negatív gondolatot (“lehet a lapos sarkúban is ugyanolyan szép vagyok”) elhessentem magamtól, maradnak a magas férfiak, elég ha azoknak tetszem.
Ez a red pill magyarázat, a “nő szebb a magassarkúban” meg annyira kurvára blue pill, hogy nem is magyarázom tovább.
Te bolondgombát reggeliztél?
Nem, a fenti bővebb szöveget a pszichológiában “passzív agressziónak” nevezik, a magas sarkú cipő ennek a passzív agressziónak a jelensége: nehogy ide merj jönni hozzám te kis törpe szarházi, meg ne merj szólítani. Ez a passzív agresszió.
Szóval te kijelented, hogy én személy szerint azért hordok magassarkút, hogy azzal érjem el, hogy az alacsony pasik távol maradjanak, a magasak meg odajöjjenek. :)
+ hogy versenyezz a pasikkal, azt kihagytad :) ugyanez igaz a markas ruhara, taskara es ekszerekre. Meg, hogy a nok agyaljak tul a dolgokat. :)
Nem gondoltad te ezt így végig soha. Csak max. észrevetted – de már nem is emlékszel rá – hogy valamikor régen lapos sarkú cipőben alacsonyabb férfiak is meg mertek szólítani, míg magas sarkúban meg már csak magasabb férfiak szólítottak meg, akik jobban tetszettek neked. Te ebből annyit éreztél hogy szebbnek érzed magad, hiszen a neked nem tetsző alacsony férfiak ismerkedései ajánlatai elmaradtak, míg a magasabb férfiak (akik egyébként lapos cipőben is ugyanúgy megszólítottak volna) ismerkedési ajánlatai “túlreprezentáltak lettek”. Ha egy héten eddig lapos cipőben ismerkedni akart veled 3 veled kb. egyforma magas férfi és 3 nálad jóval magasabb, akkor ebből a magassarkú cipőre váltás után maradt neked heti 3 magas férfi. És ezt a jelenséget torzította el az észlelésed a “biztos szebb vagyok így” irányba. Míg ha számoltál volna, akkor a heti 3 magas férfi ismerkedési kísérlete így is-úgy is megvolt. Ez kb. annyira tévedés a nőknél, mint egy új 7-es BMW volánja mögött jóképűnek érezni magadat férfiként csak azért, mert az aktuális szépségkirálynő is szóba áll veled. Csak a férfiaknak őszintébben megmondják, hogy nem a BMW-től lesznek jóképűek. A nőknek meg ezt a magassarkú cipő dolgot nem mondja el senki. Hogy nem attól válnak széppé, hogy az alacsonyabb, nekik nem vonzó férfiakat lekoptatják magukról a magassarkú cipőikkel. Ezt csak én mondom el itt és csak neked. Úgy hogy látatlanban üzenem neked: ugyanolyan szép vagy lapos cipőben is, mint magassarkú cipőben.
Igen, és persze smink nélkül és sminkben is, frissen mosott hajjal és zsírosan, testhez álló ruhában és macinaciban, hiszen az efféle szépségtrükkük valójában nem is léteznek, csak mi, butácska nők beszéljük be magunknak, hogy az ilyesmiktől jobban nézünk ki. :)
És a 48 órás dezodor? A lefürdés?
Drága a víz.
Baszki, ez azért túltesz minden eddigi, legelvadultabb női konteon….
OMFG!
Akkor miért 10 cm körül van az átlag magassarkú?
Mert kb 10 centi körül ideális, onnantól dolgoznak az izmok. Vannak kisebb sarkak, de azokkal amúgy nem lehet szép cipőt csinálni, sokat nem segít, az öregasszonyok szoktak csak néhány centiset felvenni, az illik a térd a lábszárközépig érő szoknyáikhoz. :)
Az a jó, amikor már tényleg lábujjhegyen állsz, nem csak kicsit emeled meg.
Aztán lehet nyafogni, hogy tönkre teszi a lábatokat, hátatokat stb.
Egy nőnek szépnek kell lennie, ezért bevállalja ezt is, ahogy az összes többit is.
A műköröm is ezért van?
Jó duma ez az izmozás, még szépen van benne egy adag racionalizálásra alkalmas tartalom is. Még egyetem alatt, húsz éve, amikor egy barátnőmért ugrottam fel az albérletükbe, az ott lakó csajok adták neki a tippet, hogy húzzon hozzám magassarkút, úgy kisebb a magasságbeli különbség… Tudomásul vettük, mint tényt.
Okos fiúnak tűnsz, akkor indokold meg, én miért húzok magassarkút, ha nem azért, hogy szebbé tegyen. Ha ebben nincs semmi, amit mondok, akkor magyarázd meg. :)
Annyit akartam mondani, hogy ne zárjuk ki a hosszanti különbségek kiegyenlítésének igényét sem, és annak lehet egy picit van köze ahhoz, hogy kábé azonos szemmagasságból szeretik a hölgyek is szemlélni a dolgokat, de, gyanítom, a barátnők a csókváltáskor fellépő kényelmetlenségeknek akarták rögtön az elejét venni… :)
Miért húzol magassarkút? Nem tudom.
https://www.google.hu/search?q=domina&rlz=1C1VSIB_huHU779HU779&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiKlujiwYPeAhUFqIsKHfIdAvsQ_AUIDigB&biw=1536&bih=750
Én nem vagyok domina, úgyhogy ez nem magyarázat. :)
Azért nem kell megsértődni, nyugodtan hordhatsz magas sarkút, meg faszik is járhatnak 7-es BMW-vel. És nem kell neked megértened senkit sem, még saját magadat sem. Mindenre elégséges magyarázat a “mert úgy tetszik neki”. Minek vagytok ti itt tulajdonképpen ? Nem tanulni jöttök ide és emberi motivációkat meg érzelmeket megérteni? A saját faszságaitokkal tele az újság, ha az tetszik, akkor nem itt kellene engem meggyőzni arról, hogy ti helikopterek vagytok. Ha arccal, névvel vállalnátok az ökörségeiteket, még talán érdekelne is egy kicsit. De így kb. annyit ér a böfögésetek, mint légyszar az ablaküvegen. Kissé zavarja kilátást, de alapvetően lényegtelen.
Neked mi a szar bajod van? Én éppenséggel kellően vállalom magam, úgyhogy pont ne nekem magyarázz, és köszi, továbbra is húzok magassarkút, mert szerintem az szépít. :)
Megtűrünk itt benneteket a szólásszabadság nevében az ostobaságaitokkal együtt, feministáéknál cenzúra van, ott nem vitáznak senkivel, törlés van és kész. Férfihelyeken mint itt is, nincs komoly cenzúra, de ne kelljen már seggre esni minden idetévedő feministától meg elmebetegtől és “tisztelni” az alapvetően szokványos, mindenhonnan ömlő ostobaságaitokat, ami döntően kimerül a női lapok közhelyeiben, a lúzerezésben, meg a “biztos soha nem volt még nőd, bibi” agymenésekben. De ne legyen cenzúra, ez itt nem egy safe place, ahol senki lelke nem sérülhet és minden széplélek érzelmi biztonságban van, itt azért a hülye megkapja az esélyt hogy lehülyézzék és elgondolkodhasson az ökörségein. Kb. ennyi a bajom, de ez nem nagy baj, jó ez így.
*Legyint*
:)
:)
Most te vettel szemelyesre egy olyan dolgot, amit nem kell, se SS, se en nem tamadta a szemelyed csak az elmeleted. Ezt most kicsit tultoltoltad. Vannak dolgok, amiket tenyleg nem kell tulkomplikalni. A no legfobb erteke minden idokben a termekenysegen tul a szepsege volt, ez mai is igy van, a fogyasztoi tarsadalom tesz is erre egy jo nagy lapattal.Vergodik is ellene minden no es feminista, de attol meg igy van. A no alapveto osztone, hogy tetszen, a magassarkutol pedig egyertelmuen formasabb.Ez felul ir kb mindent. Lehet jatszik az is, hogy magassagban is egy szinten akar lenni a pasival, hogy kiegyenlitse a ferfi magassagbeli elonyet (mar, ha van ugye:). Az is lehet, igy elriasztja defaultbol az alacsonyabb pasikat, de nem hiszem hogy ez lenne az elsodleges modszere. Szamon kerheted, hogy nah de hol van ilyenkor a noi empatia? Ebben a kerdesben sehol. Egyebkent se empatiat var egy ferfi se a noktol, ne altassuk magunkat.
Hidd el nekunk Zoli, a nok ebben a kerdesben tenyleg ennyire egyszeruek. A magassarkuban szebbnek erzik magukat, ezert hordjak. Ennyi.
Kértél engedélyt szólni? :)
Ez ilyen feminista kondicionalas, nem tudom mikor kell befogni. :)
Egyébként alapvetően nincs gond az ösztöneitekkel, hogy magas férfiakhoz vonzódtok. Régen akinek az apja sok élelmet tudott biztosítani a családjának, annak a fiai is nagyobbra nőttek. Aki nőként a nagyobbra nőtt férfiakhoz vonzódott, az elvezetett egy egyszerű pozitív szelekcióhoz, mert a nagyobbra nőtt férfi jó eséllyel maga is több élelmet szerzett, ugyanúgy mint az apja és így több élelem jutott a nőnek meg a gyerekeinek is, több gyerek maradt életben, azok is nagyra nőttek. Egyszerű jelzése volt ez 100 ezer évekig a férfi, illetve a férfi apjának élelemszerző képességének. Az apám korosztálya, akik mondjuk 1938-1956 között nőttek fel, 18 éves korukig gyakorlatilag alig ettek húst, mert a háborúban hiánygazdaság volt, utána meg az oroszok vittek el mindent. Alacsony növésű ez a korosztály férfiban, de nőben is. Szóval evolúciós késztetéseket tekintve nincs azzal gond, hogy magas férfiakra vadásztok és nem szívesen álltok szóba alacsonyabbakkal, de az “így vagyok szép” indokoláson túl próbáljunk már kissé tovább látni, mert ez férfi szemmel az ostoba liba szintje, azoknak meg rengeteg hely van a neten a zavarmentes olvasgatásra, ahol pl. a magamfajtától is megvédik, ha odamerészkedik. Ostoba libák a magasabb férfiak iránti vonzalmukat sem a fentiekkel magyarázzák, hanem azzal, hogy “nekik az tetszik”. Itt meg mit keresnének ostoba libák ?
Tűlspilázod, ezt is.
Ne spilázzá! Plázázzá!
“Hidd el nekunk Zoli, a nok ebben a kerdesben tenyleg ennyire egyszeruek. A magassarkuban szebbnek erzik magukat, ezert hordjak. Ennyi.”
Itt a lényeg, elbeszéltek egymás mellett. SS meg Delin arról ír, mitől ÉRZI MAGÁT szépnek egy nő, mi meg arról, hogy MI miért taunk szépnek egy nőt. De a férfihangon hadd legyen már a férfi nézőpont az elsődleges!
Márpedig nekünk nem tetszik semmi mesterséges dolog a nőn. Nem kell se magassarkú, se smink, se rúzs, a műkörömről nem is beszélve, semmi ilyen szarság. Ezt a nők a többi nő kedvéért csinálják, pont. Megakadályozni ebben nem fogunk titeket, de azt hadd mondjuk már el, hogy NEKÜNK nem ez kell. Pont.
Latom kimaradt par komment. Itt nem arrol volt a vita, hogy tetszik vagy nem tetszik-e a ferfiaknak a magassarku. Zoli azt allitotta, hogy a nok azert hordanak magassarkut, mert ezaltal is versenyezni akarnak a ferfiakkal, az egy nagy kamu, hogy a szepseguk miatt teszik ezt.
Az egy dolog, hogy mi akar, hogy mi jut, az meg egy másik.
Mivel baromi sok férfi nem éri el a 180-at, kénytelenek beérni az alacsonyabbal.
Nem cselendzsel. Játszmázik. Bár erre majd ráfázik.
A nemócsó bömöst a blekk frájdéjkor nyerte kuponnal.
Nemáá, hogyé egy utcai pakett abbó a dizájner cuccbó?
Kevered a versengést a parasztkodással, de egyébként egyet értek.
Okos nő.. mit is jelent a fogalom?
Művelt nő? Gyorsan működő agyú nő? Bölcs és megfontolt nő?
Egy sokdiplomás és hozzám nagyon hasonlóan gondolkozó nő unt rám mikor huszonév után megborult a házasságom… és most egy a MensaHungarIQa méréshatára fölött teljesítő nő rajong értem.
(én meg egy sokkal a saját szintem alatt teljesítő nőt nézegetek az ágyban szívesebben)
Okos nők…nanáá.. hess! :-)
Az ágyban nem nézegetni kell. Hajlok arra a véleményre, hogy ha nincsen dugás akkor nincsen együttalvás sem.
Az átlagos csajok jobbak az ágyban. Az igazán szépek megszokták hogy kiszolgálják őket csak oda kell tartaniuk a picsácskájukat. Mondjuk ez a mi nemünknél is igaz (kivéve a picsát ugye).
Reszet Elek : ó, hát azért számít hogy hogyan néz ki aki ott fekszik.
Szóval ha ÚGY néz ki.. izéé.. ha tetszik nekem, akkor egészen másképpen műxik a mutatvány.
Az teljesen igaz hogy a szépeknek moráljuk van, a csúnyáknak meg vágyaik..
Az is árnyalja a képet hogy aki nekem tetszik az nem az a látvány aki mindenkinek tetszik.. és ha a sok egyforma között találok egy OLYAN -t, akkor nekem örvendezik a szemem is, ő meg alig hiszi a bizonyításokat.
Szóval emez a nő nekem babonázza meg a szememet és csak ritka kevés másnak – de elhiheted hogy leizzadva az összegyűrt lepedőn.. szóval csoda vonzó.
Egyszer kapcsolatos, személyiségfejlesztős cikk kapcsán összefutottam egy ilyen nagyokos “nekem két diplomám van, túl jó vagyok, senki nem felel meg nekem” picsával.
Bármit írtak neki a fórumozók, semmi nem volt jó neki, lényegében a teljes férfi nemet egy halálos ellenségnek tekintette, akit bármi áron le kell győzni, hogy így bizonyítsa önnön felsőbbrendűségét. Persze igényei azok voltak. Mivel csak trollkodni mentem, szépen felvázoltam neki, hogy ezt még eljátszhatja egy darabig, de amikor 39 évesen legalább 5 évet lehazudva a korából kétségbeesetten legalább 6 társkeresőn lesz tag, akkor már nem lesz ekkora arca. Meglepő módon a szokásos nőgyűlölőzés helyett a többség egyetértett velem. A nő pedig többet nem szólt hozzá a témához és eltűnt a fórumról.
De szemtől szembe találkoztál-e ilyennel?- ha ilyensmivel kezd ágálni megmondani neki hogy nem ez érdekel hanem ahogy nézem a seggedet, Rubens vár rád itt sarkon hogy lefessen?
Találkoztam. A csaj állandóan az emelt szintű töri érettségijével vágott fel, de egy kivetítős előadáson fogalma sem volt arról, hogy kicsoda Gavrilo Princip és de Gaulle tábornok.
Ezután megkértem, hogy segítsen már mert nem ugrik be pár évszám: tatárjárás, mohácsi vész, aranybulla. Először csak próbált terelni, de én csak nem tágítottam, így próbált lerázni, hogy mit kérdezek tőle hülyeségeket, meg különben is rég volt már az érettségi. (kb. 4 hónapja). Na, ezután odaszúrtam neki, hogy akkor add vissza az érettségidet. Jó poén volt, mert feldobta egy kicsit a napomat, ő meg valahogy nem említette többet az érettségije fokozatát. Az ilyen nők általában frusztráltak és idegbetegek. Hosszútávra természetesen alkalmatlanok, de még dugásra is. Az egyetlen amit lehet velük csinálni, hogy jól beléjük baszod az ideget.
Ez az emelt szintű töri érettségis az a klasszikus jó tanuló lány, aki mindent betanul, beseggel, aztán gyorsan el is felejti, mert alapvetően nem érdekli, csak hát ötösnek kell lenni…
Ha még csak ez lett volna a legnagyobb baj vele. De a mindennapi élet dolgaihoz is teljesen ostoba volt. Olyan volt, mintha egy másik bolygóról jött volna ide, bár a tananyagot az szépen be tudta magolni szó szerint, mint a verset.
Újabb “okos” nők szorulnak férfiak diszkriminálásra:
http://www.autoszektor.hu/hu/content/ismet-lehet-palyazni-az-abb-noi-muszaki-egyetemi-hallgatok-reszere-kiirt-mentorprogramjara
Uránbányász mentorprogramjuk nincs nőknek?
Ennek az egésznek annyi értelme van, mintha az olimpiai 100 méteres futás döntőjében egy hónaljmankós féllábúnak akarnának előnyt adni, úgyhogy megengedik neki, hogy a 95. méterről indulhasson, miközben a többieknek a 0-ról kéne, de még ekkor sem tudná megnyerni a versenyt.
Ez a nőket nyomjuk be bármi áron a műszaki pályára totálisan felesleges. A reál szakokat még mindig nem sikerült annyira lezülleszteni, hogy a szar 2-es matek is elég legyen. Persze az ezzel járó jó fizetés az kéne, de megdolgozni érte már nem akarnak. Minden évben van több egyetemen ilyen tudományos nap, ami a csajokat célozza meg. Valamelyik városi tévé is beszámolt az egyikről. Látni kellett volna a résztvevő csajok arckifejezését. Mindegyiken ott volt a “ki a faszt érdekel ez az egész, legyen már vége, mit keresek én itt”.
Ki kellene takarítani a nőket a munka világából.
A törvény előtti egyenlőség az egy dolog, azzal egyetértek.
De a munka világában simán lehetséges, hogy egy hülye picsa döntésén múlik az ember munkája, és ez kurvára nem egyenjogú helyzet.
Kérdem én: ki helyezi fölénk, döntési, hatalmi helyzetbe ezeket a rüfkéket, és milyen jogon?
Ha nincs minimum 4 gyereke ( de még akkor sem biztos!), akkor “unalmában” simán kefélne “szabadidejében” a “postással”:_ https://worldnewsdailyreport.com/dna-tests-prove-retired-postman-has-over-1300-illegimitate-children/
Nem véletlenül volt pl. a féfi anyjának “felügyelete” alatt a menyecske.
Ez már túl sok követelmény és még kevés is:)
Nem biztos, hogy ide illik, de mivel jól elkcseszték ezzel az új felülettel, nincs kedvem keresgélni:
https://hvg.hu/tudomany/20181011_amazon_hr_mesterseges_intelligencia_munkaero_toborzas_allasajanlat_allaskereso_szexizmus_szexista_diszkriminacio
A patriarchális kurva anyját a Skynetnek:)
mi olyan kihagyhatatlan ezeknél a linkeknél, hogy ilyensmikkel kinlódsz?
Hát ha ez nem fake, akkor azt kell mondjam, hogy zseniális. Stanislaw Lem manapság ilyen novellákat írna. Be kellene keretezni, és kitenni a falra, mindenki okulására.
Ezekkel a robotokkal csak a gond van. Múltkor meg rasszisták és antiszemiták lettek. :) Az volt a “gond”, hogy egyszerű matematikai algoritmusokban nehéz beprogramozni a “kivételeket”. Így a kultúrmarxista ideológiát.
Skynet az utolsó reményünk?! :)
https://444.hu/2016/09/09/rasszista-a-robot-aminek-egy-nemzetkozi-szepsegversenyt-kellett-zsuriznie
“Microsoft Tay nevű chatbotja például pár óra alatt elkezdett neonáci nézeteket terjeszteni a Twitteren, olyanokat posztolt, mint hogy a holokauszt nem történt meg, hogy utálja a feministákat, és minden feminista a pokolra jut, vagy hogy Hitler semmi rosszat nem tett.” :D
Hufnágel mesternek a végén igaza lesz? :D
Sziasztok, egy kicsit OFF lesz, de vmelyest ideillik az “okos nő” témához.
Többször szóba került itt, hogy az elmúlt x évben úgy alakult át a magyar oktatási rendszer (de gondolom sok más helyen is a világon), hogy a lányoknak jobban kedvezzen, és részben vagy nagyrészben ennek köszönhető a felsőoktatási többségük.
Jelent itt meg erről részletesebben cikk? Vagy tudtok ajánlani ezzel kapcsolatban valahol megjelent írást? Van valakinek elmentve a könyvjelzők közé ilyesmi?
Konkrétumokra gondolok inkább, hogy milyen változások történtek az oktatásban, számonkérésben, és azok miért segítik inkább a lányokat mint a fiúkat.
Köszi!!
Az IT-szektorral kapcsolatban, még ca. 3 ével ezelőtt, írt a jelenségről Wastrel asszem. Több kommentben elő jött már, de írás nem volt róla külön globálisan elemzve a helyzetet. Talán dean blogján, bár ez nem biztos. Ha volt Elek ui. tudni fogja.
De szerintemm ez nem x, hanem inkább 2x vagy 3x, a legjobban a felősoktatásban látszik egyébként ez a tendencia.
Dennis, a konkret kutatast nem talaltam meg, de regebben olvastam, hogy ez kozvetetten azzal is osszefugg, hany eves korban kezdik el a gyerekek az iskolat, kulonosen a fiuk, mivel ok “kesobb ernek, mint a lanyok”. Ha egy kisfiu tul koran kezdi az iskolat, amikor meg nagy a mozgasigenye, nem tud egy helyben megulni, igy nem tud koncentralni, folyamatos kudarcelmenyek fogjak erni egy poroszos tipusu oktatasi rendszerben, mint a magyar. Ezen tovabb ront egy kevesbe fejlett kommunikacios keszseg, es egy “nem kerdezek, egyedul is megoldom” attitud. Egyszeruen sokan nem motivaltak a tovabbtanulasban az addig atelt sok kudarcelmeny miatt. A masik szempont, hogy a ferfiak fizikai/szakmunka altal a fiatal eveikben relativ jol tudnak keresni, igy nem motivaltak, abban hogy x evvel eltoljak a tenyleges penzkereses kezdetet.
Osszessegeben tehat, szerintem inkabb a korai iskolakezdesi eletkor a hunyo kisiskolaskorban. A rendszer igazabol mindenkinek rossz, a lanyoknak is (ok stresszesebbek, testileg betegszenek meg, ha jobban teljesitenek is a fiukhoz kepest). A szulok vagy/es az ovonok az elmult evtizedekben szerettek, minel korabban iskolaba kuldeni a gyerekeket, allami szinten noveltek a tananyagot es az oraszamot, megszuntetve az iskolak es a tanarok autoritasat, hogy egy kicsit is szemelyre szabjak az oktatast. Ez lett az eredmeny.
Az alabbi cikk is inkabb az iskolakezdes korat boncolgatja. Kimutattak, hogy azok a fiuk, akik kesobb kezdik az iskolat, sokkal sikeresebbek a kortasaiknal tanulmanyaikban, sportban, es igy kesobb felnottkent is.
https://theconversation.com/how-your-birth-date-influences-how-well-you-do-in-school-and-later-in-life-102401
Tja, hát nem kellett volna minden problémát évezredeken keresztül vaginával megoldani, akkor mostanra nem tetszettek volna elgoldiggerkedni átlagosan 300 grammot az ember legnemesebb szervéből.
Márpedig 30 deka az parizerből is sok, hölgyeim!
A méret a lényeg, kár, hogy ezt a mára tény mára kivétel nélkül kikerült a világ összes biológia tankönyvéből, nehogy sértse ezeknek az “okos” nőknek a érzékenységét.
A méret a lényeg
Az “okos nő” annál okosabb minél jobban el tudja rejteni hogy mennyire okos. Azaz tudja mikor kell befogni a száját, és nem okoskodik tovább hanem kussol. Ha van olyan intelligens hogy fel tudja fogni azt hogy mennyire ellenszenves és visszataszító az egy férfinak amikor arrogánsan jártatja a száját , és meg akar győzni, és csak mondja, mondja, mondja….. Na ilyen tényleg okos nőből van sajnos nagyon nagyon kevés. Talán már ki is haltak, de legalább is kihalófélben vannak.
Az intelligencia inkabb IQ, mig a masik, amit irsz inkabb EQ. A ketto altalaban nem ugyanannyira fejlett, masreszt nem mindig cel, hogy szimpatikus legyel a masiknak. Egy no sose okoskodik egy olyan ferfival, akit vonzonak tekint. Veluk soha, ez osztonos.
“Egy nő sose okoskodik férfval….. ” Valóban ez így igaz !… De csak addíg, és szigorúan addíg amíg szerelmes. Utána már általában okoskodik.
Akkor olyan nőt kell keresni akinek nem az IQ-ja magas hanem olyat akinek az EQ-ja magas. Milyen kár hogy ilyet még nem láttam társkereső oldalakon. Pontosítok: legyen magasabb EQ-ja mint IQ-ja. De azért ne legyen sötét mint az éjszaka
Az EQ mindenkepp fontosabb parkapcsolati szempontbol egy ferfi szamara.Nem veletlenul nincs sok ilyen no tarskeresokon (alt ok a kevesbe szepek, vagy extra valogatosak), a tobbi magas EQ-ju not eloben hamar elkapkodjak. :) A no IQ-ja parkapcsolati szempontbol pedig a ferfi preferenciajatol fugg, hogy ertek vagy sem. pl szempont-e, hogy intellektualis tarsa is legyen a no, vagy arra ott a tobbi ferfi.
Ez most jó volt, Delin. Azok tényleg többnyire foglaltak, egy jó kapcsolati adottságú nő szinte bármilyen szarból ki tud hozni egy tartós kapcsolatot vagy akár házasságot is.
“A férfiak, ahogyan a fizetések terén is, a szellemi síkon sem szeretnek versenyezni a saját partnerükkel…”
… mivel otthonra egy nőt szeretnének, nem egy másik férfit.
Kéne már egy cikk kb. azzal a címmel, hogy : “Hülyepicsák önigazoló szarságai”, avagy a hörcsög ész nélküli száguldása…….
Mottó: “Biztos vagyok benne, hogy vár rád valahol egy olyan társ, aki büszke lesz rád, és csillogó szemmel meséli majd a barátainak, hogy milyen sokoldalú és ügyes vagy. ”
lásd: http://www.she.hu/nofilter/20181012-ha-feltekeny-a-pasid-a-sikereidre-akkor-mergezo-kapcsolatban-elsz-dosa-eszter.html
Szuper cikk. :) Mondjuk az nem volt világos, hogy milyen élethelyzetre gondol pontosan a szerző- a nő a ffivel való kapcsolata előtt vagy közben (kúrta-e szét) utazta-e be a fél világot, de iskolapéldája mentalitás azoknak a lelketlen, Gellért-hegynyi egójú picsáknak, akiket kerülni kell, mert meg fog enni reggelire… :)
Nah igen, ha szintje fole valaszt az a baj, ha ala akkor pedig az. Ti sose voltatok meg buszkek a baratnotok/felesegetek szakmai sikerere?
Az elég kevésnek adatik meg
Miért lenne?, inkább mázlista,
Alá nem “választ”, hanem “kényszerül”, és ennek azért megvannak a “kódolt kifutási pályái”.
Én nem, egyrészt az az ő sikere, én miért lennék büszke rá? Mert én dugom? Vagy miért?
Kíváncsi vagyok hogy itt hány van, aki büszke a felesége/nője “szakmai sikereire”?
Jó háziasszony…másra egy nőnek nincs szüksége, erre lehetne akármelyik férfi büszke.
A férfiak büszkék is , a nők egy része vonult ki nagy elànnal a konyhàból!
Sok no pedig egy egyszeru kerdest nem bir ertelmezni. Valamiert mindig lekuzdhetetlen vagyat erez, hogy kozhelyeket puffoktasson, ahelyett, hogy kinyissa a szemet es lasson.
Màr bocsànat , Delin nem is làttam mit írtàl vagy kérdeztél én Wittukindnek vàlaszoltam!
A kozhelynek a konyhát gondoltad?
Mi a baj vele? Az evésről nem lehet leszokni!
Majd legközelebb jobban figyelek ne legyek vakegér! :)
Nem, nem lady, neked van igazsagod, mint mindig. Ezek a mai lanyok/asszonyok mar nem tudjak hol a helyuk. Szivesen kifejtenem ezt bovebben, de keptelen vagyok barmilyen agyi tevekenyseget folytatni a fozes, a gyerekek es egyeb tetemes haziasszonyi teendoim mellett. Tudom, hogy te megertesz. Rohanok is a konyhaba, meg a vegen odaeg a hus, bele se merek gondolni milyen ejnye-bejnye lenne itt akkor, ha az uram haza er. Tudod, o olyan ember, aki nem tud az evesrol leszokni, akarhogy is probalja. Neki az a legfontosabb. A hasa. Meg a tisztasag. Rend a lelke mindennek ugye.
Nehogy nekiálljatok vitázni a női szerepek prioritását illetően…
Dràga szerkesztő úr èn nem vitatkozok csak kérdezek és tanulok!
naccsága, nem megy ez igy, irjon valamiről amit tapasztalt is…
Jajj wittukind, ez a rideg valosag. Van fogalmad mennyit eszik es koszol 3 gyerek + az uram? Sok ez egy embernek, plane egy asszonynak.
Van fogalmam, ami pedig a koszolást illeti, azt inkább a nőcike követi el, de lehet vannak kivételek
Ah egy igazi no, mindig friss, ude es kivanatos. Nem eszik, csak csipeget, ruhaja mindig takaros, lesi ura minden kivansagat. Nalatok talan nem igy van Szekelyfoldon?
Székelyföldön nem tudom, hogy van de itt, kukutyinba igyekszünk….
Tényleg Cucuteni-ben élsz? Akkor úgy kell most értelmeznünk a helyzetet, hogy nem székely vagy, hanem csángó? – De azért tudd, hogy innen nézve az nekünk majdnem egykutya. :)
Alter Ego:
egyszer már irtam hogy hol élek, mikor volt egy kis beszélgetésem a néhai Koriander-el, és az hogy mi vagyok…egy kicsit kucifántosabb aminek itt a neten nincs helye hogy irjam..
Sosem írtam nekem mindig igazam van.
Csak tudod a hàziasszonysàgot hiszen ügyes is vagy ! De ezek szerint nem szereted?
Lady, hogy kerdezhetsz ilyet? Minden no vereben van a haziasszonysag, arra szulettunk. A legjobb, ha minel tobb gyerekunk van, ugy sosem unatkozunk. Amit egyszer megcsinaltunk, 5 perc mulva kezdhetjuk elorol. Nem lesz idonk olyan uri huncutcsagokra, mint utazas, mindenfele konferencia. Jol is neznenk ki. Onmegvalositas? Szakmai fejlodes? Phujjj, hat megorult a vilag. Hogy ezt egy ferfi esetleg ertekelje, vagy akar tamogassa is? Ugyanmar, hat csak nem orultek meg a ferfiak, hogy egy masik ferfival eljenek? Nem, nem. Ilyenrol szo sem lehet, ezt egy igazi no tudja. Elvegre mar nagyanyaink is megmondtak, hogy minden ferfihez a gyomran at vezet az ut. Az a kulcs. Onnantol aso, kapa, nagy harang. Boldogan elunk, amig meg nem halunk.
Vicces, hogy a pasik élete mennyire a kaja körül forog, de közben ez jó is, mert egyszerűen boldoggá lehet őket tenni. Én néha elgondolkozom a napom végén, hogy ettem-e egyáltalán aznap, ennyi jelentősége van az ételnek az életemben, még szerencse, mert egy nőnek nem is illik ennie. Inni is csak csábosan, szívószállal, ezért azt sem felejtem el soha. :)
Fasz-pénz-rang-fasz-pénz-rang.
“Vicces, hogy a pasik élete mennyire a kaja körül forog, de közben ez jó is, mert egyszerűen boldoggá lehet őket tenni.” Vicces hogy még ez az egyszerű dolog is nehezen érthető. A nyugodt táplálkozás csökkenti a stresszhormonok szintjét. Kémia működés közben. .
Hűvös lesz az éjjel, legalább legyen valami a gyomrodban, ami melegít….
Utazni minek?
Hogy lehessen felvágni vele, hogy itt meg itt jártak, aztán siránkoznak, hogy mennyibe került és, hogy nincs pénz semmire.
Aha,, szeretnek dicsekedni a nők azzal, hogy voltak “Görögbe”, “Spanyolba”, “Olaszba””, de azzal nem, hogy mennek Dubaiba bepasázni…
Mert a hivatalos verzió szerint csak fellépni mennek oda. Hogy mi a produkció, arról persze nem beszélnek.
Jó hogy itt vagy. Nem hagyod, hogy safe place-é tegyük ezt a helyet magunknak, ahol nem is akarunk szembesülni a “modern nő” elvárásaival és a nagyapánk életét sírjuk itt vissza egymás vállán.
Önmegvalósítás, szakmai fejlődés…….. Ezek időigényes dolgok sajnos, ami elviszi az időt. Elviszi az időt és azt az időt nem fogod a házastársaddal és a gyerekeiddel tölteni. Van az a vesszőparipám, hogy sem a magyar, sem külföldi egyetemek szociológia/pszichológia tanszékein nem foglalkoznak ténylegesen releváns dolgokkal. Vizsgálni kellene pl. azt, hogy a házastársak által együtt töltött idő mennyisége (heti/havi/éves bontásban) hogyan befolyásolja a közös gyermekek számát, a házasság fennállásának időtartamát ? Mert ha bármi korreláció van, akkor érdemes lenne feltárni egyértelműen. “Érzésre” azt mondanám, hogy van egy optimálisan együtt töltött időmennyiség a házas feleknek, ami a legkedvezőbb a gyerekszám és a házasság hossza vonatkozásában. Persze mindenki “különleges hópihe” de azért ez valószínűleg egy jól meghatározható átlagszám lenne, ha tudományos alapossággal kutatnák. És miután én pl. nem érzem magam rendkívül különlegesnek, ezért én pl. törekednék arra, hogy ezt a kutatási eredményként meghatározott időmennyiséget a házastársammal és a gyerekeimmel töltsem. Most csak szubjektív érzések vannak, de az biztos, hogy az önmegvalósítás és a szakmai fejlődésre fordított idő túlzásba vitele problémákat okozhat, mert a családtól von el időt. És mennyi a túlzás ? Hát ez az. Nem tudjuk, mert senki nem mondja meg, hogy az átlagember maximum mennyi időt lehet távol a családjától a házasság szétesésének komoly kockázata nélkül. És most rólam beszélünk, az átlagemberről, aki nem látja olyan tisztán az életét mint a “különleges hópihék” és szeretne fogódzókat. Pl. csak annyit: amennyiben a nem alvással töltött heti idejéből (kb. heti 112 óra) a felénél (56 óra) többet tölt távol családjától, úgy az ön házasságának időtartama erősen rövidülni fog és kevesebb gyermeke fog születni. És akkor mindenki kimatekozhatja, hogy a több születendő gyermek és a hosszú házasság a fontos-e neki vagy az önmegvalósításra és szakmai fejlődésre szánt idő ? Valamennyi szakmai fejlődés persze a család mellé is beleférhet, de nyilvánvalóan komoly korlátok vannak, amiket most sokan csak ösztönösen éreznek. És ha a saját pszichológiai törvényszerűségeinkkel sem vagyunk tisztában (stabil kapcsolat fenntartásához szükséges minimális idő az átlagembernek), akkor alapvetően csak azt érezzük, hogy egy önmegvalósításra és szakmai fejlődésre vágyó nővel olyan kevés időt fogunk együtt tölteni, hogy abból sem gyerekek sem hosszú házasság nem fog kijönni. Akinek pedig férfiként célja a hosszú házasság és a több gyerek, az ösztönösen érzi azt a nőtípust, aki rászán erre annyi időt, amennyi ennek megvalósításához és minél hosszabb távú fenntartásához szükséges. Ösztönösen ezek nem azok a nők lesznek, akik túl sokat használják az önmegvalósítás és a szakmai fejlődés szavakat.
Keszulnek kutatasok mindenrol es annak az ellenkezojerol is. Csak az atlag ember nem hasznalja a Google Scholar-t, pedig ingyenes es mindenki szamara elerheto, akinek van internete. Tuti megoldast azonban egyik sem fog nyujtani senki problemajara sem, azt mindenkinek maganak kell kimaszatolnia. En abban hiszek, hogy az atlagos megoldasok ma mar nem mukodnek, ezt tamasztja ala, hogy a hazassagok 70%-a (tobb, mint az atlag) valassal vegzodik. Akkor meg miert fogadjak el minden kozhelyet fenntartasok nelkul, amit az atlag puffogtat? Ha figyelted a kommentjeimet, az osszeeskuves elmeletekben sem igazan hiszek, mindenre van egy mar-mar trivialisnak mondhato megoldas, csak meg kell talalni. Pl a lenti cikk nalam total mukodik (bar nalunk a napi 10 perc, minimum fel ora, de ugye itt jon be a szemelyreszabas). Bar ketseges mennyire fogadod el, ha csak felesleges lelki terheleskent fogod fel a parkapcsolati minosegi ido iranti igenyt.
http://www.vous.hu/hir/20180923-kapcsolaterosito-napi-kommunikacios-rituale
Abban igazad van, hogy az embernek priorizalnia kell mi a fontos, egy nap mindenkinek 24 ora. Ez azonban nem jelent torvenyszeruen kizarolagossagot. Pl miota en es a ferjem is tudatosan tervezzuk a karrierunket, sokkal tobb idonk van a csaladra (egymasra es a gyerekekre is). Nem az van, hogy dolgozunk, mint a hulye latastol mikulasig, attol csak kieg az ember es nincs ideje semmire. Ezert nem ertem miert hasznaljak az emberek itt szitokszonak a karriert, a csak penzkereses az igazan idorablo es csoppet sem elvezetes. Maga a karriertervezes inkabb hasznos, tudatossag munka teren is, hogy ne menjen el az ido hulyesegre es minel kevesebb idot toltson az ember “nem szeretem” dolgokkal. Az, hogy kicsit is legyen valasztasi lehetosege egy atlag embernek, a tanulas es a szakmai fejlodes az egyetlen ut, meg ha sokszor nagyon melos is rovid tavon. Ezert kapok agyfaszt itt, amikor 100.-jara latom itt kommentekben leirva, hogy mindennek a tanulas az oka. Ennel karosabb konkluziot levonni, kevesebbet lehetne. Meg veletlenul se vagyok “kulonleges hopihe”, mindenttudo megmondo ember, pedig plane nem, csak egy total atlag ember, aki probal egyedi megoldasokat hasznalni az eleteben. A safe place pedig nagyon kenyelmes dolog, lehet is celja az oldalnak, csak eppen elorebb nem jut benne senki.
Oszt beraknak a gagyi cikk alá két majmot.
Delin…… Az a cikkecske egy viccnek se jó. Kb. annyit értenek meg belőle az emberek, hogy kb.: “Na akkor ha este hazaesek és 10 percet beszélgetek a házastársammal, akkor mindent megtettem a kapcsolatért.” És pedig nem. Kellhet a 10 perc beszélgetés az ágyban este elalvás előtt, de előtte kellett volna a közösen elköltött vacsora meg a közösen megnézett film a netről/kutyasétáltatás/kocogás/bármi is. A karrier, az önmegvalósítás, szakmai fejlődés ezeket az időket “öli meg”. Amikor nem csinálsz igazából semmi lényegeset, csak úgy vagy a másikkal, a házastársaddal, a gyerekeiddel. Naoo kevésbé óvatosan fogalmaz és keresetlenebb nálam, de ő meggyőzni nem akar senkit, csak egyértelműsíti az érzéseit.
Tudtam, hogy gagyinak tartod majd. :) Az mind szep es jo, amit irsz, de statisztikak szerint az emberek napi 10 percet sem figyelnek aktivan a parjukra, erted 10 perc. A fo idorablo pedig a tv, facebook, telefonozas, chat, forumra irkalas, nem az onfejlesztes. Te nem vagy red pill fun, hogy ennyire ez a mumus nalad?
Figyelj ide…… Szerintem ez az “aktív figyelem” úgy működik, hogy pl. együtt lógsz a feleségeddel/gyerekeiddel sok időt és közben lehet lesz egy-két fontosabb, a feleket is érintő téma, ami éppen nyomasztja őket, gondot okoz. De ez lehet lemegy 10 perc alatt. De előtte kellett 3 óra, amíg megérett rá a helyzet. De a 3 óra nélkül nincs 10 perc “aktív figyelem” sem. Mondjuk állsz a vízparton és pecázol a fiaddal, alapvetően csendben vagytok és célszerű dolgokról beszélgettek (mikor vágjon be, hova etessen, stb.), és egyszer csak valamikor majd lesz aktív 10 perc, amikor pl. a fiú előadja hogy aggódik a barátnője miatt, mert az már több hete valami ürügyekkel elszabotálja a randi meghívások nagy többségét. És akkor elkezdődik az apjának az aktív 10 perc, amikor ő is elmesélheti, hogy 18 éves korában hogyan szívatta meg őt is így egy nő. Mert ilyenkor nem lehet azt mondani, hogy “ne rinyálj” meg “férfi vagy, szedd össze magad”. Mert akkor lehet soha többé nem lesz már több aktív 10 perc a felek között. De jó eséllyel nagyon mással sem, hanem innentől mindenki férfiasan csendben ül a saját maga nyomasztó gondjaival magányosan. Én így gondolom a dolgokat.
Zoli, en nem akarlak meggyozni. Ha egy no neked arra panaszkodik, hogy elhanyagolja a parja es nem erted mi a feneert picsog, amikor a ferje mindent megtesz erte, foleg, amikor mar eg a haz minden hulyeseggel is kedveskedett neki (ekszer, virag, wellness). Gondolj arra, hogy az ok lehet csupan az elmaradt napi aktiv 10 percek voltak, ami lassan ugyan, de kinyirta az intimitast a kapcsolatbol, csokkentette noi reszrol a kotodest es zerora redukalta a szexet.
Ezen felnevettem, tényleg:)
Hiába no, kutyából nem lesz szalonna, az alap oprendszer mindig mindent felülír egy nő esetében:) Falra hányt borsó erölködni.
A sziv szava mindenek felett. ;)
Ha az időrabló tényező valamilyen chat alkalmazás, akkor annak a kapcsolatnak már vége. Mert jobb esetben a chat másik végén egy “barátnő” van, akivel megbeszélik mekkora egy lúzer alak vagy rosszabb esetben már egy másik pasi. :)
Régen rossz, ha valakinek ezeket tanítani kell, és ilyen cikkekkel felhívnia figyelmét. Ha két személyiségnek súlya van, akkor amúgy sem folytatnak időtöltés végett treccspartikat, ahol ez megy, az az egész annyit is ér. Mindig meg voltam döbbenve, mert mindenki, akivel úgy döntöttem, hogy eltöltök egy kis időt, kiemelte, hogy velem lehet beszélgetni. Tessék…? Akkor másutt hogy mentek a dolgok? Elő a brét és hajrá? És ez mindenkinek kielégítő volt? Egyre inkább az a gyanúm, hogy az alapoktól vesztettük el a fonalat, az oktatási rendszerünkben, aztán kompenzálunk külféle tüneti kezelésekkel.
Azt hiszem mi kb ertjuk egymast. Ha megnezed a multkori minosegi idos cikk alatti kommenteket, egyertelmuen latszik, hogy ez nem csak, hogy nem alap, hanem az igeny ra is nevetseg targya.
Akkor te voltál az álompassee, az odaadó jófiú? Nem is akart egy sem elengedni ilyen performansz után?
Rohanjál, ott a helyed.
Sose.
Az a baj, hogy a nők keverik az intelligenciát az arroganciával. Dirigáló seggfejekké válnak, hipnotikus fennhangokkal.
Erre nincs szükség. Az ilyen parasztokat kerüljük. Az, ha okos, nem jogosítja fel arra, hogy seggfej legyen.
De sajnos a filmek – de még a mesék is – elhülyítik őket.
A férfiak nem az okos nőket utálják hanem a segghülye okoskodó nőket akik okosnak képzelik magukat.
Nincs itt semmi látnivaló. Az okos nők nem írnak ilyen femináci szarságot. Mert okosak.
Szerintem mindenki a szerepének megfelelően legyen okos. Van, amiben egy nőnek valóban érdemes okosabbnak (vagy inkább bölcsebbnek) lennie egy férfinél, mert ez a képessége, érzékenysége teszi arra alkalmassá, hogy összetartsa a családot és harmóniát teremtsen otthon. A férfinek is van ebben persze feladata, de a fő felelősség a nőé. A párkapcsolatban a nő az akció, a férfi a reakció, ha ez nem így van, akkor megborult az egyensúly és mindenki szenved.
Az én társam a világ dolgaiban sokkal tájékozottabb és tapasztaltabb, mint én, nagyon szeretek vele beszélgetni vagy csak hallgatni, amikor bizonyos összefüggésekről beszél, legyen az történelem vagy aktualitások. Van egy felszínes rálátásom, de a tudásom sosem lesz olyan mély, mint a körülöttem lévő átlag férfiaknak, annyira egyszerűen nem érdekel, hogy ebbe több időt fektessek. Ugyanakkor az emberek belső motivációit és a jellemüket kimondottan jól érzem, a párom ebben ki is kéri a véleményemet szinte mindig. Akár a családjáról, akár a neki dolgozókról van szó. Egy pár éve jöttem rá, hogy a szüleim pont ugyanezt csinálják, szóval valószínűleg ezt a mintát viszem tovább. Mivel az ő családjában is ez a leosztás, köztünk ez elég jól működik.
Nagyon sok rossz példát látok erre, ahol frusztrált emberek azonnal felkapják a fegyvert és sáncok mögé vonulnak, ha a másik tanácsot ad. Mondjuk az okoskodó, felsőbbrendű kioktatást jószándékú segítségnyújtásnak eladni, na azt is sokan tudnák tanítani. Kisebbségi komplexusok instant triggerelése, a másik oldalon ego fényezéssel.
Nem lehet elégszer elmondani, hogy a jó kapcsolat alapja a magas önismeret. Enélkül harc lesz, egymás kihasználása, fojtogatása, ostoba versengésekkel.