Férfihang.hu

“Házasodj migránsokkal” – buzdítják a németeket Soros civiljei

A Soros György által aktívan támogatott Mission Lifeline civil szervezet már korábban a politikai élet gyújtópontjába került, mivel a német NGO Lifeline nevű hajója 2017 őszétől a Földközi-tengeren hajózott és migránsokat “taxiztatott” holland zászló alatt, anélkül, hogy aláírta volna a Magatartási Kódexet. 2018. június 21-én például több mint 200 migránst vettek fel a tengeren. A szervezet alapítója Axel Steier, radikális baloldali aktivista, aki ellen már korábban ügyészségi eljárás is indult illegális migráció elősegítésének vádjával.

Az NGO-nak most új ötlete támadt a migránsok megsegítése érdekében: az elmúlt hét folyamán Twitter üzenetekben buzdították arra a németeket, hogy házasodjanak migránsokkal annak érdekében, hogy azok tartózkodási engedélyt kaphassanak. Úgy látják, hogy aki még nem házas, “véletlenül” beleszerethet valakibe, akinek még nincs tartózkodási engedélye. “Megtörténhet, ugye? Maradjatok nyitottak!” – hirdették egy múlt szerdán közreadott tweet-ben. 

A teljes német politikai elit megdöbbent. Többen tiltakoztak az NGO tevékenysége ellen, mondván, hogy a tartózkodási engedély megadásával kapcsolatos jogszabályok szándékos kijátszására biztatnak.

A kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti (Bundestag-) frakciójának oszlopos tagja, Philipp Amthor a Bildnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Mission Lifeline a színlelt házasságra felszólító abszurd és botrányos bejegyzésével leleplezte magát. A képviselő meglátása szerint mostani fellépésükből kiderült, hogy céljuk valójában soha sem a hajótöröttek megmentése volt, hanem a migráció fokozása és a külföldiek németországi tartózkodását szabályozó jogi előírások átalakítása egy baloldali ideológia alapján. 

Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakcióvezető-helyettese, Michael Theurer  szintén törvénysértésre buzdító felszólításként értékelte a bejegyzést:

“A Mission Lifeline ezzel nemcsak saját magát, hanem más segélyszervezeteket is hiteltelenített. Nem tisztán humanitárius, hanem szélsőséges politikai célokat követnek.”

Forrás: Az Origo.hu cikke nyomán

2 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 52 votes, average: 5,00 out of 5 2 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu

58
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
12 Egyéni hozzászólás
46 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
20 Hozzászólások szerzői
WildschweinT_TTuzliliomulomenennyb Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Asidotus
Olvasó
Asidotus

Most komolyan, az Origótól idéztek?

hunbagira
Újságíró

Zsindex, mennyivel hitelesebb? :) pláne földes bandikával ebben a témában? :D Amúgy hozta kuruc is a hírt. :) Ráadásul origonál is ott vannak a források.

Apa35ev
Olvasó

Nekem meg Harrach Péter lett a “Soros” ellenségem.
De említhetném még Révész Máriuszt, Balogh Zoltánt (Halász Pálma – CSBE) stb.

Mindenki mondja ki amit akar, mert itt még lehet.

Egyértelműen antifeminista lett a Fidesz közeli Mandiner.hu, mert olyan ember kezébe adták a hatalmat (Szilvai) aki okosan kritizálja a mai feminizmust és megkülönbözteti a normális értékrendű és a buta sátánszállta hatalommal felruházott nőket.
https://mandiner.hu/cikk/20170607_szilvay_gergely_es_partos_bence_a_mandiner_uj_vezeto_munkatarsai

Ki tudja őket mikor vágják le ha nem elég píszík. Építeni kell az utánpótlást!

De azt is leírom, hogy semmit se ér ez ha a családjogi kódexünk nem követi a patriarchátust (apaközpontúságot) továbbá primitív-hazudozó bíró(nő)kre bízza a férfiak sorsát (a saját példámon ezt bizonyítani tudom, de senkit nem érdekel pláne a feminista indexet és hávégét. Közölték anno: “érdektelenség” miatt nem lenne cikk az esetemből, ide pedig azért nem írnám le cikkben, mert nem lenne elég hatásos és nem jutna el a döntéshozó jogalkotóig se).

Itt van egy friss Gillette-s beválogatás és a moderált-válogatott kommentek.
https://mandiner.hu/cikk/20190201_halasz_sari_a_gillette_alsagos_harca_a_ferfiassag_ellen

Nem írok be a mandinerre, mert úgyis a jobboldali píszí szerint moderálnak és teszik nyilvánosságra én pedig nem tartozok egyértelműen egyik oldalhoz sem. Ahogyan a Férfihang se amióta ismerem. A tisztességes férfiaknak az egyszerű igazság oldalára kell állni és némi szellemi erőt felmutatni, nem mindig a tűrést és hallgatást.

Itt egy példa mennyire üldözik még a jobboldalon is az apákat, mert azt hiszik feministák ha gyereket merészelnek nevelni:
https://nemzedek.mandiner.hu/cikk/20190124_farkas_edina_lina_tobb_ferfi_otthon_maradna_a_gyerekkel

9
3

@fogas paduc

Ezt haromgyerekes apakent cafolom, ahogy nonek a gyerekek ugy allnak egyre kozelebb az apjukhoz, sot, a kis kilenchonaposom is egyre gyakrabban keredzkedik at enhozzam.
A nohoz eleinte azert all kozelebb mert vele van egesz nap egyutt, nem azert mert a gyerekneveles speci noi dolog.

A fozes is “noi dolog” megis a hires mesterszakacsok mind ferfiak.
Attol nem lesz kevesbe ferfi valaki hogy jo apa. Sot.”

Sajnálom ezt az apát, hogy nyilvánosan leszavazták, de túléli ha nem egyedül él, csak nem fog többet hozzászólni. Vagy valódi patriarchátus vagy valódi egyenlőség a biológiai különbségeket figyelembevéve lenne a megoldás mert Magyarországon már egyik sincs igazán és Harrach Peti nem érti miért nem születik elég gyerek amikor annyi nő él itt, hogy csuhaj.

rgs
Olvasó
rgs

Ezt először máshol olvastam és félórát röhögtem a kis bölcsész utalgatásokon: “szerelembe esni”. Na ja. Hátha nem célozgatunk valami maszek zöldkártyára.
A következő beles-mindenes röhögés meg ez a “Soros civiljei” szókapcsolat volt. Origó, basszus.
Minden oldalnak megvannak a saját hülyéi – így lesz szép kerek a világ. Kib@szott állatkert :-)

hunbagira
Újságíró

Neked is. Zsindex mennyivel hitelesebb pláne, ebben a témában?:D

rgs
Olvasó
rgs

Nem a hírrel van bajom, hanem a tálalással. Olvasd el még egyszer amit írtam. Miattam zsézhetsz amíg akarsz, a két hülye akkor is egy pár marad.

hunbagira
Újságíró

Mi a baj a tálalással?

rgs
Olvasó
rgs

Mindkét oldal a saját céljára használja. Az egyik ingyenbelépőt kínál az EU-ba és veri a mellét hogy milyen jófej jogvédő (btw: én is megmenteném a fuldoklót, hogy tehetnék mást), a másik meg – bár igaza lenne abban hogy ne engedjünk be csak úgy mindenkit az országainkba – egyszerűen a “soros”-t mantrázza, mert akkor könnyebben rögzül. Nem megoldás egyik sem, csak reklámfogás – egyszerűsítve: majd csak elbillen a mérleg valamerre ha folyamatosan emeljük a súlyokat.
A megoldáshoz kellene egy erős és gondolkodó középosztály. Az meg nincs, keleten nem fejlődött ki, nyugaton meg elhülyült a jóléttől és a ráerőltetett pc-től.
Marad a propaganda.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

A megoldáshoz kellene egy erős és gondolkodó középosztály.

És mi lenne a megoldás?

rgs
Olvasó
rgs

A középosztály. Én nem tudom megoldani a világ problémáit. A regnáló politikusaink sem, bármennyi csatlóst találnak. Olyan réteg kell ami józan paraszti ésszel képes dönteni napi problémákról; ugyanezzel a józan paraszti ésszel felméri a jövőjét; kismértkében függ anyagilag a hatalomtól.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Az egyik ingyenbelépőt kínál az EU-ba és veri a mellét hogy milyen jófej jogvédő (btw: én is megmenteném a fuldoklót, hogy tehetnék mást), a másik meg – bár igaza lenne abban hogy ne engedjünk be csak úgy mindenkit az országainkba – egyszerűen a “soros”-t mantrázza, mert akkor könnyebben rögzül. Nem megoldás egyik sem, csak reklámfogás

Ez most egy önmaga farkába harapó kígyó?
A középosztály léte, nem léte a megoldás a vázolt problémára?
Tényleg nem értem akkor, hogy mi a “probléma”, mert eddig én abban a hitben voltam, hogy a “bevándorlás”-“menekültkérdés” a probléma, de ezek szerint valamit félreértettem.

rgs
Olvasó
rgs

Elindult egy jókora tömeg Európába mert jobb életet remélnek, itt meg nincs annyi hely. (Mármint ha a jelenlegi színvonalat tartani akarjuk.)
Nem tudom milyen kígyóról beszélsz, a gond az hogy megnyugtató megoldást nem kínál egyik csinovnyik sem erre. Oldaltól függően vagy nem engedünk be senkit, vagy _majdnem_ mindenkit (zárjuk ki a tömeggyilkosokat, ilyesmi).
Amíg maszatolunk meg büfézgetünk napszámra hazai vagy brüsszeli parlamentekben addig ez így is marad évekig.
Az se megoldás ha hagyunk mindenkit a tengerbe fulladni, bár nagyban egyszerűsít mindent.
Talán – és ehhez kellene a középosztály – az lenne a legjobb ha közölnénk a t. mindenkori hatalommal hogy nincs ingyenebéd, hanem munka van kurva gyorsan. Afrika nem ürül ki a tengerbe, ergo a kerítés csak félmegoldás; és nem is tudunk mindenkit befogadni. Leül, megbeszél pár hónapon belül – ha nem képesek rá a cuki kis politikusok akkor menjenek utat építeni. Leszarom hánysoros fejezetet akarnak a történelemkönyvben – dolgozzanak.

wittukind
Olvasó
wittukind

20.000 volt nélkül a kerités tényleg félmegoldás…és úgy gondolom hogy ha valakinek lenne mersze vagy 2-3 migricsónakot a tengerbe lőni, egy kicsit változna a helyzet…

Naooo
Olvasó
Naooo

Minden migráns leendő bűnöző.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Elindult egy jókora tömeg Európába mert jobb életet remélnek,

Korábban is próbáltak elindulgatni ilyen okból, de pl. Kadhafi keresztüllövette őket még Afrikában, el sem jutottak még a tengerig sem, nemhogy idáig.

Oldaltól függően vagy nem engedünk be senkit, vagy _majdnem_ mindenkit (zárjuk ki a tömeggyilkosokat, ilyesmi).

Te melyiket preferálod? ezt tettem fel kérdésként, de most sem foglaltál állást.
(Az külön megérne egy misét, hogy a tömeggyilkosokat hogyan válogatnád ki, no meg az is, hogy mivel a bejövők 99%-a muzulmán, ennek van-e bármilyen szerepe, vagy ez nem számít?, darab-darab, bevándorló-bevándorló, -“menekült-menekült”?)

Aki szeretné „befogadni” az most is megteheti, akinek nem kell az most is próbálja nem beengedni őket. Kire célzol, amikor “maszatolókról” ,meg “büfézgetőkről” beszélsz? A Nyugati kormányok ezek, vagy a Magyar kormány maszatol, büfézget?
Egy kalap alá venni, relativizálni két ellentétes álláspontot nem igazán tartom szerencsésnek. Az összemosást pedig eléggé irritálónak, legalább egy férfi ne éljen vele, hamár a nőnél ez “alapfícsör”

Az se megoldás ha hagyunk mindenkit a tengerbe fulladni,

Nem, mert ha nem engedik a tenger közelébe, illetve nem állnának sorba értük az NGO-k, akkor egy pár fulladás után „megunnák és hazamennének”, de amíg ez segítve van, addig ez ezzel jár és lehet szörnyülködni meg hivatkozni rá, sőt, az apja hibájából vízbefúlt gyereket lehet szebbnél szebb partszakaszokra áthelyezni, hogy minél „ütősebb” , szívbemarkolóbb képpel lehessen házalni.
30 évvel ezelőtt ugyanez volt a mantra, csak akkor pókhasú – éhező afrikai gyerekekkel kuncsorogtak a „gazdag európai” pénztárcája után, aztán látjuk hogy milyen eredménye lett a “békehadtestes, határoknélküli orvosi NGO-knak”, a szaporodás „megsegítésének”.

Talán – és ehhez kellene a középosztály – az lenne a legjobb ha közölnénk a t. mindenkori hatalommal hogy nincs ingyenebéd, hanem munka van kurva gyorsan.

Véleményed szerint mit kéne tenniük?
2016-ban a 3,6 millió szavazó 98%-a egyértelműen közölte, hogy mi legyen az irány, de ezek szerint ebben a középosztály nem volt benne, ami azért hihetetlen, mert az október 2-a igazán nem nevezhető „nyaralós” időpontnak, illetve azt sem hinném, hogy akadályoztatva lett volna a “középosztály”, hogy a szavazataival más irányt mutasson.

Afrika nem ürül ki a tengerbe, ergo a kerítés csak félmegoldás;

Itt érzek egy kis ellentmondást, mire lenne ez az „ergo”? Ha Afrika „kiürülne a tengerbe”(sic!), akkor nem kéne kerítés, mert el sem jutnának eddig, de lehet, hogy az “ürül” szót is félreértem.

A kerítés a mi részünkről eddig a legjobb megoldás, és szintén nem értem az ezzel kapcsolatos „fél” szót mire érted? Mi lenne az „egész”, a „jó” megoldás szerinted?

és nem is tudunk mindenkit befogadni.

Főleg, ha nem is akarunk, akkor miért kéne ezt erőltetni?

Leül, megbeszél pár hónapon belül, ha nem képesek rá akkor menjenek utat építeni.

Itt kikre gondoltál? a „középosztályra”, esetleg az általuk választott „vezetőkre”?

https://www.youtube.com/watch?v=BkSX7l_sAKo

rgs
Olvasó
rgs

“Te melyiket preferálod? ezt tettem fel kérdésként, de most sem foglaltál állást.”
Nem ezt kérdezted, hanem ezt: “A középosztály léte, nem léte a megoldás a vázolt problémára?”
Meg ezt: “És mi lenne a megoldás?”
Meg ezt: “Ez most egy önmaga farkába harapó kígyó?”
Mondd már melyik szólt a preferenciáról. Vagy tegyek kis nyilacskát a hozzászólásomhoz hogy melyik oldalra húzok? Ne gyerekeskedjünk már.
“Az külön megérne egy misét, hogy a tömeggyilkosokat hogyan válogatnád ki” – az tényleg. Gondolom azért próbálkoznak ezzel, nem? Titkosszolgálat, ilyesmi.
A büfézgetést meg pont látjuk Brüsszelben meg nálunk az ellenzéknél, magyarázzam?
“2016-ban a 3,6 millió szavazó 98%-a egyértelműen közölte, hogy mi legyen az irány, de ezek szerint ebben a középosztály nem volt benne” – tök jó, arról vitázhatunk hogy Magyarországon milyen vastag a középosztály de egyértelműsítem: EU-ról beszéltem. Arról is lehet diskurzus.
A kerítés azért félmegoldás mert nem éri körül Európát. Afrika önként meg nem fullad a tengerbe. Törökország vagy Líbia szívesen elteszi a eurót a táborokért cserébe, legfeljebb elengednek párszáz embert ha csúszik a fizetés.
Fasza kis dolog hogy pártállást vársz el tőlem, de ez engem nem érdekel.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Maszatolsz.
A titkosszolgálat nem képes és nem alkalmas rá, eddig sem nagyon sikerült nekik, és mindig szerencséjük kell hogy legyen, ami a valóságban nem lehetséges. A már bennlévők is biztosan tönkreteszik Európát, a most beözönlők csak gyorsítanak az elkerülhetelen folyamatonkon.
Az Eu elveszett, a jelenleg “bennlévők” elevenen felfalják a multikulti jegyében. A diszkurzus nem segít, majd a fegyverek (jó esetben) “eldöntik”, ha nem, akkor csak “sima” behodolás lesz.
A kerítés hosszáról nem Magyarország tehet, a többiek meg nemhogy nem akarnak védekezni ellene, hanem állandóan azon vannak, hogy hogyan teríthetnék szét, ránk is, a szemetet.
Afrika szemetét vagy ott nyírják ki, vagy itt kell velük megküzdeni, harmadik út nincs.

Gejza
Olvasó
Gejza

“Az se megoldás ha hagyunk mindenkit a tengerbe fulladni, bár nagyban egyszerűsít mindent.”

Én meg megfordítanám:
Senkinek nincs joga az életével – öngyilkossággal – zsarolni a másikat, vagy tömegeket, nemzeteket.
Senki nem lehet olyan aljas és/vagy ostoba, hogy ezt eszközként használja fel mások ellen.

Nem egy ember teszi ezt balszerencséből hanem több százezren szervezetten.
Ez nem arról szól, hogy segítenünk kellene, hanem tűrnünk, meghajolnunk, kiszolgálnunk és behódolnunk egy agresszor megmozdulás ellen.

rgs
Olvasó
rgs

Nem erre gondoltam. Hanem arra hogy 1. teszünk az ellen hogy elinduljanak 2. visszafordítunk mindenkit akinek nincs papírja
Gondolom ez nem zárja ki azt hogy kihalásszuk az embereket a tengerből.

common man
Olvasó
common man

Kik halásszanak? Azt írod:kihalásszuk. Kikre gondolsz? Nekünk nincs is tengerünk.A Balatonon meg csak horgászni szabad…

Naooo
Olvasó
Naooo

Én meg belerugdosnám az összes migránst a tengerbe.

common man
Olvasó
common man

én is megmenteném a fuldoklót, hogy tehetnék mást

Aztán a líbiai partoknál “kimentett” fuldoklót melyik szárazföldre raknád ki? Líbiában, az van legközelebb és aztán gyorsan menthetnél újabb fuldoklókat vagy a tenger másik oldalán,és akkor nem menthetnél gyorsan újabb fuldoklókat?

rgs
Olvasó
rgs

Líbiában. Mi ezzel a gond? Teleportáljam a Nirvánába? Hagyjam megfulladni? Teoretikusan jó kis kérdés, a gyakorlatban meg nem tudnék visszarúgni senkit a tengerbe. Pont ezért nem én döntök erről. Te szeretnéd kipróbálni milyen?

common man
Olvasó
common man

Líbiában. Mi ezzel a gond?

Ki mondta neked ,hogy ezzel gond lenne.A gond azzal van,hogy nem ott rakják ki őket .Sőt de ezt te is tudod(csak játszod itt az agyad teszed a nagy humanistát) nem mentenek hanem szállítanak és nem Líbiába.Ja és a tömeggyilkost ? Azt is mentenéd? Akkor te is az vagy.

Alter Ego
Szerkesztő

A “Soros civiljei” szókapcsolat teljességgel helytálló. Soros György az Open Society Foundations alapítványon keresztül és más utakon Európa szerte civil szervezetek egész hálózatát pénzeli és hívja életre. A Férfihang berkein belül ezt a tényt már akkor részletekbe menően ismerhettük a magyar feminista civil szervezetekkel összefüggésben, amikor még nem volt divat “Sorosozni” és az ellen tiltakozni sem. A magyarországi (radikális) feminista szervezetek létezését gyakorlatilag Soros Györgynek köszönhetjük. Az ő pénze nélkül soha nem érte volna meg ilyen szervezeteket létrehozni.

rgs
Olvasó
rgs

Nem ezzel van bajom. Az egyszerűsítéssel már sokkal több. Ott a komplett holivúd, a reklámipar, a vezető us vagy eu média, stb. Ezt nem mind Soros pénzeli egymaga. Csak könnyebb ennyit mondani oszt letudtuk a civilezéssel.

Youngowl
Olvasó
Youngowl

Megnéztem a forrást. Origo? Ajjaj! Aztán biztonság kedvéért megnéztem az origo forrását. Ja az nincs. Ne menjünk már egy szint alá, ha kérhetem!. A Férfihangot nem egybites emberek olvassák. Ezt vegyétek figyelembe.

hunbagira
Újságíró

Twitter üzenet volt a forrás. De lehet azt, csak a kuruc hozta. Igen a kuruc korrektebb mint az orbánista origo.
A férfihang szerkesztői meg nem merték a kurucot megjelölni forrásként. :)

Youngowl
Olvasó
Youngowl

Nekem ez kevés. Az hogy nem írnak ki semmit egy szegénységi bizonyíték. Az origo még nem arról híres hogy penge lenne igazmondásból.

hunbagira
Újságíró

Ott a kuruc link, kuruc meg visszutalt a bild cikkre és soros ngo twitter üzenetére.

Naooo
Olvasó
Naooo

Mi kevés? Ezektől minden kitelik.

Reszet Elek
Szerkesztő

Nem értelek. Ott a cikk közepén az alapul szolgáló twitter bejegyzés. Ha nem elég klikkelj rá és máris a twitteren vagy. Én sem vagyok oda az Origóért, de jelen esetben teljesen rendben van a forrás feltüntetése tekintetében.

hunbagira
Újságíró

Parancsoljatok itt van forrás.
https://kuruc.info/r/6/194491/

Youngowl
Olvasó
Youngowl

Na végre. Szar ügy hogy ezt így kell kerülőkkel elérni.

hunbagira
Újságíró

Ja ez ilyen nyúl kiugratás volt? :) Akkor rossz helyen kopogtattál, nem vagyok szerkesztő csak “külső munkatárs”. :)

common man
Olvasó
common man
Naooo
Olvasó
Naooo

Niggert minden zsidó családba.

Marcell
Olvasó
Marcell

De vegyék meg maguknak. :)

common man
Olvasó
common man
Naooo
Olvasó
Naooo

Pfej de utálom ezt a sok büdös futbalistát.

hunbagira
Újságíró

Én is.
De nem rajtuk múlt, hogy ők lettek a legnépszerűbbek, hanem a kemény a férfiak hülyeségén. Ők csak éltek a lehetőséggel.
Ha rögbi nem esik szét 5 fajtára, és isten tudja hány szövetségre. A küzdősportokra ugyanez igaz. Akkor kb a labdarúgás jó, ha a 3. legnépszerűbb sport lenne.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Magyarországon nem ismerek muszlim nő – magyar férfi párost. De afrikai nő – magyar férfi párost sem. A fordítottját (muszlim férfi – magyar nő, afrikai férfi – magyar nő) annál többet. Nem hinném, hogy ez magyar specialitás lenne. Nekünk itt Európában fehér férfiként nagyon nem biznisz a muszlimok/afrikaiak beengedése, mert jobban kellenek a nőknek, mint mi. Területet kellene védenünk, a nőknek kell menniük Afrikába/Ázsiába, ha olyat akarnak. Kérdés, hogy demokratikus úton van-e még esély itt bármire is ? Minél feministább egy államvezetés, annál több ott az afrikai/ázsiai (Svédország, Németország, Franciao., stb.), mert demokratikus úton azt választják, aki beengedi őket. Nehéz idők előtt állunk, a behódolás folyamatos.

Naooo
Olvasó
Naooo

A nők már csak ilyen hátbaszúrósak, de fenyítés jó megoldás.

Kalman
Újságíró

Mára nyilvánvaló lett, hogy a nőknek szavazati jogot adni tévedés volt. Sajnos nem elegen látják ezt még mindig ahhoz, hogy tenni lehessen ellene. Még az antifeminizmuson belül is radikális gondolat, hogy csak a férfiak dolga legyen a politika, különösen a külpolitika. Pedig teljesen nyilvánvaló a józan ész alapján. Csak a józan eszünket már régen elvesztettük.

hunbagira
Újságíró

Demokratikus körülmények között?! Nincs! Eleve amióta a nőknek választójoga van, addig ők döntenek. Tekintve, hogy ők vannak többen.

wittukind
Olvasó
wittukind

Egyébként miért lenne probléma mire buzditják a németeket? ettől az évtől úgyis 3 van nekik, legyen ez a kissebb malőr….

Naooo
Olvasó
Naooo

Mindig probléma, ha zsidó buzdít valamire másokat.

bny
Olvasó
bny

Ez elképesztő. Köszi a Bild forrást, így már hitelesebb. Ha bárhol szóba kerül, hogy számomra a fekete és muszlim férfiak taszítóak, rasszistának vagyok bélyegezve. Miért?
Nem csoda, hogy a fehér férfiaknak a fekete nők általában nem kellenek. Szerintem kevés kivételtől eltekintve nem szép az arcuk. Se a …. hajuk.
Van egy ismerősöm, aki egy fekete (keresztény) férfival házasodott össze. Bár a srác elég rendes, diplomás (tényleg), viszonylag normálisan gondolkodik dolgokról, nyilván nem ez az általános. És egyébként elmondta, hogy kicsi kora óta az volt a terve, hogy SZŐKE, európai felesége legyen – ahogy a szülőhazájában MINDEN fiatal srácnak. A srác nővére egyébként egy (német) fehér férfihoz ment feleségül nemrég (bár eléggé soyboy így ránézésre – gondolom az ottani fräuleinoknak ő nem volt elég férfi, a feketék után ácsingóznak…).

Rohanunk a vesztünkbe. Hol lesznek ennek a vége? Undorító ez az egész pc-sjw-feminista korszellem.

ulomenen
Újságíró

Jelen barátnőmben többek között az is tetszik, hogy sosem volt vagy lenne más fajtájúval. Jó kis egészséges rasszizmus van benne :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Rossz társaságba keveredtél…

common man
Olvasó
common man
Tuzliliom
Olvasó
Tuzliliom

Amikor nyugaton éltem, azért szoptam, mert magyar vagyok. Idehaza meg azért, mert magyar vagyok. Még egy kis enyhén sötétebb pigmentációm sincs. Egyszerű ez.

ulomenen
Újságíró

Van a németeknél más baj is:

“Szeretném emlékeztetni Európa lakosságát, hogy ezt az agyonverős játékot kulturált német barátaink egyszer már előadták a húszas-harmincas években.
Akkor a nácik és a kommunisták félreguláris utcai bandái verték egymást agyon, a két baloldali szélsőséges párt azon veszett össze többek között, hogy a zsidókat vagy a gazdagokat kell-e likvidálni. De nem voltak kompromisszumképesek és nem tudtak megegyezni például a gazdag zsidók agyonverésében (a két halmaz metszete), mint nemzeti minimumban. ”

https://kiettemeg.pestisracok.hu/2019/01/nemetorszagban-mar-verik-a-kepviseloket/

Alter Ego
Szerkesztő

“Németországban már verik a képviselőket”

Magyarországon is. Szóval szerintem minket ezzel nem lehet meglepni. A különbség csak annyi, hogy itt nem a liberálisok vernek, hanem őket verik, és nem maszkban, hanem biztonsági őr egyenruhában. Ami azért szerintem nagy szégyen… – pártállás ide vagy oda. Pedig szerintem azt a tévés nullát kellett volna inkább felképelni, aki nem hajlandó fogadni egy parlamenti képviselőt. Mondom ezt leginkább talán egyfajta konzervatív tekintélyelvűség nevében…

“Magyarország, mi magyarok hatalmas áldozatokat hoztunk az elmúlt harminc évben, hogy visszataláljunk a normalitásunkba. . Messze vagyunk még tőle (…)”

Írja a cikk szerzője… És szerintem is… csak nem biztos, hogy egy dologra gondolunk…

Wildschwein
Olvasó
Wildschwein

T. Szerkesztő Úr, ez nagyon durva volt, hogy a német AfD-képviselő megverését a magyar (vagy mondjuk inkább így: magyarországi) ellenzékiek tévészékházbeli bohóckodásához hasonlítod. Ehhez vagy erőteljes felszínesség kell, vagy pedig mélyből jövő rosszindulat. Ez nagyjából olyan, mint amikor Frans Timmermans a migránsok beözönlését az 56-os magyar menekültek Nyugatra érkezéséhez hasonlította. Szomorú, hogy ilyen összehasonlítást pont a Férfihang szerkesztője tesz.
És ez a képviselőverés Németországban egyáltalán nem egyedi eset, rendszeresen előfordul AfD-tagokkal, hogy a kocsijukat savval leöntik vagy a házukra Molotov-koktélt dobnak. Csak erről nem számol be a mainstream sajtó. És az ilyen akciókra a felhívásokat “civil szervezetek” teszik közzé, részletes instrukciókkal, a célpont nevével, címével. Mégpedig olyan szervezetek, amelyek állami támogatásban részesülnek azért, mert a “jobboldal elleni küzdelem” a programjuk. Nem a “szélsőjobboldal”, hanem a “jobboldal”. Igen, erre manapság Németországban, 13 év “kereszténydemokrata” (CDU) kormányzás után, állami támogatást lehet kapni. Másik példa: egészen hihetetlen, de már több, a Bundesligában szereplő sportegyesület elnöke nyilatkozott úgy, hogy ők márpedig ki fogják zárni a bérletes nézők közül az AfD-tagokat. Persze kérdés, hogy ezt ők egyáltalán honnan tudnák, de maga a tény, hogy egy legálisan működő parlamenti párt ellen ilyen hecckampányt lehet folytatni, az egészen döbbenetes.
És nem, ezt nem lehet párhuzamba állítani azzal, amikor nálunk azt írja valaki egy internetes fórumon, hogy “a sógoromat azért rúgták ki, mert nem a Fideszre szavazott”. Amiket említettem, az nem suttogó propaganda, hanem tények.

T_T
Olvasó
T_T

A hónap Darwin-díjasa…
Tényleg, nem készít a honlap egy ilyen rovatot, hogy melyik hónapban kinek akarjátok odaítéli a Darwin-díjat? Természetesen több “ember(?)”-t versenyeztetve.
Én kíváncsi lenné rá. :)

Amúgy még milyen szerencse, hogy egy keresztény politikus buzdít színlelt házasságra. Már azt hittem, hogy… hé, várjunk csak…!

Reszet Elek
Szerkesztő
wittukind
Olvasó
wittukind

Tehát lehet jóbarát a török meg a görög….