The Mechanic

A férfigyűlölet buborékja – 7/5. rész

A gazdasági tézis

Üvegplafon és üvegpadló: A férfigyűlölők visítanak az általuk feltételezett, mindent átható szexizmus „üvegplafonja” miatt, amely magyarázatod ad arra, hogy a legnagyobb cégek vezérigazgatóinak (CEO) 50%-a miért nem nő. Amit soha nem említenek meg, az az ugyanennyire valós „üvegpadló”. Láthatjuk, hogy a bebörtönzöttek, öngyilkosok és rokkantsággal járó munkahelyi balesetek 90%-át elszenvedő emberek mind férfiak. Ha ezeket a nem kívánt sorsokat mind maguk a férfiak tettei vagy döntései okozzák, akkor ezek nem ugyanazok az okok, melyek meghatározzák azt hogy ki kerül az „üvegplafon” fölé? Az hogy a férfigyűlölők nem képesek jóhiszeműen megbirkózni ezekkel a tényekkel, elmond nekünk valamit (de nem mindent) a különleges elbánásra való feljogosítottságuk irracionális érzékeléséről.

Az egyik legaljasabb mítoszuk hogy a „nők csak 75%-át kapják a férfiak keresetének ugyanazért a munkáért”. Meg fogom cáfolni ezt a mítoszt, miközben látni fogjuk, hogy mégis miért éri meg hirdetni ezt a hazug propagandát.

Az igaz, hogy átlagot vonva, a nők kevesebbet keresnek egy évben, mint a férfiak. Az is igaz, hogy átlagosan egy 22 éves kevesebbet keres, mint egy 40 éves. De akkor ez miért nem kor szerinti diszkrimináció, míg az előbbi a nemi diszkrimináció példájaként van felhozva?

Ha a nők tényleg kevesebbet kapnak ugyanazért a munkáért, bármelyik vezérigazgató leverhetné a versenyt azzal, hogy csak nőket vesz fel a cégéhez, így megtakarítva 25%-ot az alkalmazotti fizetéseken a versenytársaikhoz képest. Tényleg azt hisszük, hogy minden valamire való vezérigazgató és igazgatótanács olyan szexista, hogy feláldozza a profit dollármilliárdjait? Amikor egy apáca gyülekezetnek a „Társadalmi Felelősségvállalás Igazgatója” levelet írt TJ Rodgers-nek – a Cypress Félvezetők vezérigazgatójának – arról hogy a cég igazgatótanácsában több nőnek kellene helyet foglalnia, Rodgers olyan okfejtéssel válaszolt, hogy a nyereségre való törekvés miért összeegyeztethetetlen a politikai korrektséggel. Az, hogy az apácák gyülekezete recesszió-biztos fizetést ad egy „Társadalmi Felelősségvállalás Igazgatónak”, az már maga egy példa a kivételezettségre. Én egészen addig nem is tudtam arról, hogy a kolostorok a marxista hit felé fejlődtek.

Ráadásul a női vállalkozók felvehetnének más nőket is és felülmúlhatnának bármely férfiak által dominált vállalatot – amennyiben a nemek közti fizetési szakadék létezik -, de nem igazán látjuk ezt megtörténni bárhol is a világban. A piaci tényezők kiküszöbölnének minden ilyen hibát a női bérekben. Már ha léteznének. De nem léteznek, és azok, akik azt állítják hogy igen, nemcsak kimutatják a mérhetetlen gazdasági hozzá nem értésüket, hanem szemlátomást igen boldogok attól, hogy felhergelhetik a hasonlóan tudatlan nőket a nem létező igazságtalanságról. Azt figyeltem meg, hogy azok a nők, akik nyilvánosan működő cégek vezérigazgatói – vagy voltak –, soha nem állítottak olyat, hogy van egy összeesküvés, mely szerint a nők a teljesítményükhöz képest kevesebbet keresnek.

Hajlandó leszek engedni a törvénynek, biztosítsa hogy a Fortune 500 összes vezérigazgatójának 50%-a nő legyen, ha azt is jogilag biztosítjuk, hogy a börtönlakóknak, a nehézgépekkel és a zord időjárásban dolgozóknak, a mérgező gázokat belélegzőknek, és a veszélyes bűnözők üldözőinek 50%-a is nő legyen. Ez így fair. Nemde?

A Férfirecesszió és a Nőgazdaság (Mancession és Sheconomy): Én lennék a legboldogabb, ha a nők gazdasági sikere kizárólag a teljesítményükön alapulna. Sokuk esetében így is van, de sajnos túl sok alkalommal ez nem a piaci tényezők vagy a meritokrácia eredménye, hanem a politikai összefonódásé és ideológia-vezérelt korrupcióé.

A jelenlegi recesszióban, valamint a munkanélküliek aktuális visszatérésében, a férfi munkanélküliek aránya magasabb, mint a női munkanélkülieké. Ha ez csak a piaci tényezők miatt lenne, az rendben volna. Mindazonáltal, „feminista” csoportok keményen lobbiztak annak biztosításáért, hogy a kormány a gazdaságélénkítő pénzügyi alapokat a nők foglalkoztatásának növelésére fordítsa, a férfiaknak nyújtott támogatás rovására. A baloldali Obama-adminisztráció több mint lelkes volt az erőszakos vagyonátruházás elfogadásában, habár talán nem ez a pénzügyi átcsoportosítása volt a legjobb a gazdaság számára.

Maria Shriver – a legszerencsésebb életű nő, aki hatalmas vagyonra tett szert először a nagyapja, majd a férje által – mostanában publikálta az „Egy Női Nemzet: A Shriver jelentés” című könyvét, mely arról kárörvend, hogy a nők a közelmúltban hogyan szárnyalták túl a férfiakat a gazdaságban. Az egész kutatási anyag hamis feminista mítoszokból és hibás statisztikákból áll, ahogy itt alaposan felhívták rá a figyelmet. Éppen úgy kitaláció, mint a nyíltan szexista „a nők jobb menedzserek” állítás (képzeld el, ha egy férfi mondaná ezt fordítva). Ráadásul a jelentés rávilágít a gazdasággal kapcsolatos szakértelem hiányára (bizonyítékként felhozva a mindenütt jelen levő „a nők kevesebbet keresnek”, és számos egyéb mítoszt), és arra a téves hiedelemre, miszerint a vállalatok a társadalomtervezés eszközei, nem pedig a profitszerzésé.

Mindezek a fiktív kutatások és szerveztett férfiellenes lobbitevékenységek elérték céljukat. Példaként a ma is látható esetben, ahol a férfi munkanélküliségi ráta soha nem látott módon rosszabb, mint a női.  A „férfirecesszió” folytatódik, ahogy az Egyesült Államok átteszi telephelyét a „Nőgazdaságba”, és a munkanélküli férfiak milliói közül néhányan – akik nagy összegű „gyerektartással” tartoznak, de nem akarják megfosztani a gyereket a kétszülős családtól – börtönben kötnek ki, mert kifogynak a pénzből. Továbbá újra kiemelném, hogy az Egyesült Államokban élő férfi munkaerő 10-30%-a a tényleges 70%-os adóbefizetés terhe alatt él, ez pedig csírájában fojtja el a motivációt az új technológiák feltalálásához vagy az új cégek elindításához. Teljesen felesleges arról vitatkozni, hogy a legmagasabb szövetségi jövedelemadó-sávnak 35% vagy 39.6%-nak kellene-e lennie, mikor a munkások egy része a bevétele 70%-át automatikusan másnak továbbítja. E zsarnoki rendszeren túl, egy rakás adófizetői pénzbe kerül a rengeteg munkanélküli férfi bebörtönzése is. Világos, ahogy minél több adófizető férfi lesz adófogyasztó, az dupla veszteség a kormány költségvetésének. Legközelebb, ha valaki megemlíti, hogy az Egyesült Államokban van a legtöbb börtönlakó a világon, mindenképp említsd meg, hogy ezek közül sokan pusztán csak elveszítették a munkájukat és nem önszántukból váltak el. Mindeközben a nők simán csak élvezték az életet.

A kormány buborékja: A köz és versenyszféra munkaerejének eloszlása nem igazán függ össze a nemekkel. Ez azonban megváltozik, amint a 100.000 dollárnál nagyobb keresetű nőkre helyezzük a hangsúlyt. A következő diagram a Cato Intézettől megmutatja, hogy amikor a teljes kompenzációt (fizetés + juttatások) vesszük górcső alá, a közszféra maradéktalanul túlszárnyalja a versenyszférát ebben az évtizedben. Vajon olyan mértékben nőtt az átlagos közalkalmazott termelékenysége a versenyszférában dolgozókéhoz képest, hogy kétszer többet kell fizetni nekik? Vajon az adófizetők kapnak valamit a pénzükért cserébe?

De tovább is van. A társadalombiztosítási adók nagy részét férfiak fizetik, de a nők kapják meg (amiatt, hogy a nők átlagban 7 évvel élnek tovább a férfiaknál). Ez még nem is jelentene problémát, de a tény, hogy a nők használják fel az Egyesült Államok egészségügyi ellátásának kétharmadát – annak ellenére, hogy a 2500 milliárd dolláros éves kiadást férfiak fizetik – bizonyára megér egy vitát. Az talán „természetes” a nők számára, hogy több egészségügyi ellátást igényelnek, mivel ők azok, akik képesek szülni. De egyúttal az is „természetes” volt a férfiaknak, hogy ezt csak a feleségüknek finanszírozzák, nem pedig a nők szélesebb körének. Az egészségügyi állások zömét a nők töltik be, és nem csak a fontos feladatkörökben, mint például a nővér, hanem még az adminisztratív és a bürokrata munkakörökben is. Tulajdonképpen minden kormányzati kiadás a védelem és az infrastruktúra kivételével, a Medicare-től az Obamacare-en (fordító: a Medicare és az Obamacare egy amerikai egészségbiztosítási program), a jóléti államon és a női közszféra állasokon keresztül a börtönpopuláció megnövekedéséig, valamennyi vagy a férfiaktól nőkhöz való vagyonátruházás, vagy a Házasság 1.0 lerombolásának mellékterméke. Minden esetben a „feminizmus” a tettes.

A Cato Intézet diagramja a Szövetségi Kormány kiadásairól betekintést enged a nem védelmi jellegű kiadások fokozatos növekedésére az 1960-os évtől fogva. A védelmi kiadások csökkenésével felszabaduló pénzügyi forrás nem vándorolt vissza az adófizetők zsebébe. Ehelyett inkább még több társadalmi programba pumpálták azokat. Senki sem gondolhatja komolyan azt, hogy nem védelmi kiadások szempontjából Amerika jobb politikát folytat 2010-ben, mint 1960-ban, még ha a kiadások magasabbak is. És ahogy korábban megvitattuk, ennek a növekedésnek a nagy része a „feminizmus” közvetett vagy közvetlen eredménye. Mikor az állam és a helyi kormányzati pazarlást hozzávesszük, feltűnik, hogy a GDP 20%-át a Házasság intézményének helyettesítésére költik, és még mindig nem sikerült hatékonyra megcsinálniuk. Emlékezzünk, hogy a férfiak fizetik az adók 70-80%-át.

A baloldal legvégül megtalálta a tökéletes trójai falovat, aminek segítségével a zsarnoki állam kiterjesztheti hatalmát. A „feministák” lobbiznak a férfiaktól a nőkhöz, valamint a versenyszféra iparából a kormány kasszájába való vagyonátruházásért. Eközben pontosan tudják, hogy bárki, aki ezt megkérdőjelezi, az a „nőgyűlölő” jelzővel elhallgattatható. Sokkal hatékonyabban, mint ahogy az ötödik hadoszlop újságírója és egyszerű szocialista elvtársa tenné a saját ellenfelével. A konzervatívok különösképpen ki vannak téve a megszégyenítő beszéd erejének. Legtöbbjük maga mögött hagyja akár az elveit is, csak hogy támogasson bármilyen szocialista szemléletű ötletet, ha az a „lovagiasság” köntösébe van csomagolva. Ez valami csodálatos módon éppen az ellenkezője annak, ami „nőgyűlölővé” tesz valakit. Azonban van okunk azt hinni, hogy az adóbeszedés az Egyesült Álamok számos részén – úgymint Kalifornia, New York, New Jersey, Massachusetts – elérte a telítettség állapotát. Ahogy az optimális pontot már sikerült elhagynunk, az adók növelése inkább csökkenést, sem mint növekedést fog okozni a bevételben. A kormányzati adók emelése a mai naphoz képest egy év múlva, tehát 2011 január 1.-ére valószínűleg egy újabb recessziót fog okozni, mely nem lesz olyan könnyen átvészelhető a mára már elszegényedett férfiak számára.

Minden férfi elveszíti a motivációját a társadalom fenntartására, akit elszakítanak a gyermeküktől (közben megfosztva a jogtól hogy megakadályozza a válást), vagy akit kizárnak a munkaerőpiacról a társadalomtervezés miatt (és nem a piaci tényezők eredményeképp). Nincs ez másképpen azokkal sem, akik kénytelenek megtanulni, hogy a társadalom, amiben valaha hittek és amiért néhány esetben hadba is léptek, már nem tiszteli a törekvéseit.

folytatása következik …


Forrás: https://www.singularity2050.com/2010/01/the-misandry-bubble.html

Szerző: Imran Khan

0 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 5 0 olvasó átlagosan 0,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: The Mechanic

The Mechanic

2
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
2 Egyéni hozzászólás
0 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
2 Hozzászólások szerzői
wittukindReszet Elek Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Reszet Elek
Szerkesztő

A cikkhez. Nem szabad leragadni a részletekben. Ez nem pusztán egy ország, a korábban leginkább kapitalistának tartott ország kórképe. Sokkal inkább a tendenciát érdemes figyelni és ennek megvalósulását tőlünk nyugatra, de már Európában illetve sajna nálunk is.
Ha a cikkben foglaltakat szem előtt tartjuk számos itthon tapasztalható jelenség is új értelmet nyer.
A kormányzati szféra nemi arányai nálunk is brutálisan nőpártiak, A versenyszféra adminisztrációs kötelezettségein keresztül plusz (női) munkahelyek lértehozására presszionálják a vállalkozásokat. Az egészségügyi ellátás tekintetében jóval nagyobb felhasználók a nők, ahogy támogatásból is jóval többet kapnak (akár a munkábaállást, akár az abban maradást, akár a korábbi nyugdíjat, akár a legújabb orbáni terveket vesszük). A pénzszivattyú a férfiaktól a nők, a versenyszférából az állami felé jól láthatóan nálunk is megvan. És még sorolhatnám az érdekes hasonlóságokat.

wittukind
Olvasó
wittukind

Ebbe az 5-ik részbe tényleg nincs miért belekötni..esetleg egy ráadás…..itt, romániában, amióta a Dragnea elvtárs polcra ültette a videlei nőstényeit egy nem olyan régi fölmérés szerint a nők megitélése főleg közéleti szempontból, kb. 17 százalékot esett, nem mintha olyan nagy lett volna azelőtt…