George Herceg

A női boldogtalanság nyomában

Érdemes néha feminista oldalakat, női blogokat, fórumokat olvasni. És nem pusztán mazochizmusból. Ha lehántjuk a tartalomról a férfigyűlöletet, a feminista agymenést és sikerül elvonatkoztatunk az arroganciájuktól is, akkor gondolataik mélyére tekintve megragadhatunk néhány okot, ami miatt boldogtalanok a mai magyar nők.

A legérdekesebb jelenség az individualizmus és a mindenáron való önmegvalósítás követelése, tekintet nélkül a következményekre. Mivel nemektől függetlenül is ilyen kort élünk, a nők egy jó része úgy látja, hogy a férfiaknak jobbak az esélyei az önmegvalósításra, mint a nőknek, hiszen nem nyomasztja őket a gyerekszülés és a gyermekágy kötelezettsége. A nők jelentősebbnek érzik a rájuk nehezedő társadalmi nyomást is, mint amit szerintünk a férfiaknak kell elszenvedniük. Nem-e az okozza ezt a különbséget, hogy mi férfiak többségében jobban ki tudjuk zárni az ilyen pressziót és inkább alakítunk ki egy egyedi világképet és életmódot? Úgy tűnik, azt tökéletesen elfelejtik ezek a nők, hogy az önmegvalósítás rögös útja áldozatokkal is jár. Az egyik ilyen a környezet rosszallásának elviselése, a másik az esetleges hosszú távú magány és a családalapítás elmaradásának minden következménye. De ezek a hatások nemtől függetlenül mindenkit egyformán sújthatnak. A kiteljesedett karrier jól hangzik, de általában olyan önkizsákmányolás árán valósul meg, ami mellett a magánélet és a társas kapcsolatok jelentősen beszűkülnek. Adott lehetőség, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nők is ezt válasszák, de a következményeit önmaguknak kell vállalniuk. Bár irigylik a férfiak szabadságát, de a férfi szerepből következő problémákat már nem szeretnék vállalni.

A nők panaszáradatának egy másik motívuma szerint egyenesen a hagyományos női szerep, a családi szerep a boldogság akadálya. És sokan lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy a nő kiteljesedésének a legfőbb akadálya a gyerek. Mindez azért különösen ellentmondásos, mert mindeközben tömve vannak a meddőségi klinikák a szülést egyre türelmetlenebbül váró nőkkel és a társkeresőkön rendre “családcentrikus” vagyis gyermekvállalásra kész férfiakat keresnek a nők.  Végeredményként aztán oda lyukadnak ki ezek a panaszok, hogy a gyerek melletti kiteljesedésnek valójában a legfőbb akadálya a férfi, hiszen míg Ő szabadon önmegvalósít (mert a munkával pénzkeresés, az kizárólag önmegvalósítást jelent) addig a nő börtönben senyved otthon a gyerekkel. A háztartással és a családdal kapcsolatos munkamegosztás kérdése örökzöld témája ezeknek a honlapoknak és fórumoknak. Ha igaz, hogy a férjek pénzét, többségében a feleségek osztják be (lásd ebben a Férfihang.hu cikkben), akkor nem értem, hogy miért nem könnyítik meg az életüket megfelelő, modern háztartási gépek vásárlásával vagy akár bejárónő alkalmazásával.

A panaszok harmadik csoportjából azt láthatjuk, hogy minden társadalmi igazságtalanságot és anyagi különbséget a férfi-női ellentmondásokra vezetnek vissza. A férfiak a gazdagabbak, a férfiak jobban keresnek, a férfiak nagyobb hatalommal bírnak, írják le újra és újra. Nem lehetséges, hogy emögött valójában az húzódik meg, hogy a nők csak a náluk gazdagabb, magasabb bérű, nagyobb hatalommal rendelkező férfiakat veszik észre, és veszik egyáltalán férfiként számításba? Tény, hogy az egészségügyi és az időskori ellátásban többségében nők dolgoznak alacsony bérért és alacsony társadalmi megbecsüléssel, viszont a bányászok, az utcaseprők és a kukások férfiak és általában mindenféle más nehéz, mocskos és alulfizetett munkákat többségében férfiak végeznek el. Őket vajon miért nem veszik észre a férfiakra panaszkodó nők?

A feminista panaszáradat negyedik főcsoportjában olyan követelések merülnek fel, amelyek valójában már régen megvalósultak. Példának okért a  nők szexuális szabadsága. Talán Gerle Éva, feminista írónő és bloger tett hitet a legnagyobb intenzitással a női szexuális önrendelkezés mellett. Több írásában hangsúlyozta, hogy párkapcsolaton belül egy férfinak csak akkor lehetnek szexuális igényei a párjával szemben, ha azok időben, formában, és lelki állapotban is szerencsésen találkoznak az adott nő igényeivel. Ez nagyon szépen hangzik, csak nem számol a nemek közötti alapvető biológiai és szexuálpszichológiai különbségekkel, valamint a hétköznapok rideg valóságával. Ha minden pár csak akkor szeretkezne, amikor a lelki- érzelmi összehangoltság a lehető legoptimálisabb szinten áll, akkor jelentősen csökkenne az együttlétek száma, ami egy olyan, többek között szexuálisan is frusztrált társadalomban, mint a hazai, tovább rontaná az emberek életminőségét. A valóság sajnos nem a szappanoperák, leányregények és a szürke 50 árnyalata alapján épül fel, és azok a nők, akik két lábban állnak a földön, ugyanúgy nem ezt várják el a párjuktól, mint ahogyan a férfiak sem várják el a nőktől a pornófilmek világának egy az egyben történő lemásolását a hálószobában.

Összefoglalva elmondható, hogy akkor lennének a magyar lányok-asszonyok maradéktalanul boldogok, ha úgy lehetnének karrieristák, hogy a munkájuk egyben az önmegvalósítást is jelentené, a családalapítást és a gyereknevelést pedig vagy hagynák a fenébe, vagy kiadnák gebinbe valakinek, például a férfiaknak, a párkapcsolatban pedig a férfi keressen többet, de ezt tegye úgy, hogy közben átveszi a női szerepeket is, továbbá hiperérzékeny receptoraival találja meg azt a néhány ritka alkalmat, amikor szexuális együttlétet kezdeményezhet.

Szögezzük le, hogy ma az egyénnek, akármelyik nemhez is tartozik, jóval nagyobb szabadsága van saját sorsának alakításában, mint a korábbi korokban. A társadalmi csoportok jobban átjárhatóak, tanulni, pályát választani mindenkinek van lehetősége. Eldönthetjük, hogy vállalunk gyereket, vagy a munkánknak élünk, vagy megpróbáljuk összehozni a kettőt. A szabadsággal azonban a felelősségünk is megnőtt és nem mutogathatunk sem a társadalomra, sem a másik nemre, ha valamilyen okból boldogtalannak érezzük magunkat. Talán már csak ezt kellene a nőknek a feminista beteljesedés, a valódi társadalmi érettség elérése érdekében elsajátítaniuk.

3 votes, average: 3,67 out of 53 votes, average: 3,67 out of 53 votes, average: 3,67 out of 53 votes, average: 3,67 out of 53 votes, average: 3,67 out of 5 3 olvasó átlagosan 3,67 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: George Herceg

George Herceg
Amerika felfedezése után pontosan 484 évvel születtem meg a New Yorktól légvonalban 7043 km-re fekvő Budapesten. Apám tervezőként szennyvíztisztítókon dolgozott, míg Anyám Apámon, így 7 hónappal később egy februári napon egy szülészorvosnak sürgős esethez kellett sietnie. Kapcsolataim a nőkkel már ekkor megkezdődtek. Először Anyámmal érintkeztem, majd a nővéremet is megismertem aminek gyermekkoromra jelentős hatása volt. Felnövekedvén iskolákba és lányok után jártam. Később megtettem az első lépést a válás felé: megnősültem, ami után 5 évvel szabad lettem. Jelenleg a világegyetem két nagy kérdésével, az őskáosszal és a női lélek működésével foglalkozom.

240
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
21 Egyéni hozzászólás
219 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
26 Hozzászólások szerzői
common manWildschweinGejzaFreethemenMerida Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Reszet Elek
Szerkesztő

“Összefoglalva elmondható, hogy akkor lennének a magyar lányok-asszonyok maradéktalanul boldogok…” – mármint a feministák szerint.

herceg
Olvasó
herceg

Minden nő feminista, így pontosítanám: “mármint amit mondanak, aszerint”.

sRPd
Olvasó
sRPd

Ha maradéktalanul boldogokká válnának attól, hogy az összes felsorolt és fel nem sorolt feltétel teljesülne, halálra unnák magukat a kapcsolatban, és tönkretennék a drámázással. A nőknek mindig az kell, ami nincs.

herceg
Olvasó
herceg

… de persze hogy is válhatnának, hiszen nem az kell nekik, amit mondanak.

http://nyultam.com/wp-content/uploads/2012/11/nok.jpg

Mátyás Hunyadi
Olvasó

“Talán Gerle Éva, feminista írónő és bloger tett hitet a legnagyobb intenzitással a női szexuális önrendelkezés mellett. Több írásában hangsúlyozta, hogy párkapcsolaton belül egy férfinak csak akkor lehetnek szexuális igényei a párjával szemben, ha azok időben, formában, és lelki állapotban is szerencsésen találkoznak az adott nő igényeivel. ”

Két öreg férje volt, mind a kettő vagy 30 évvel idősebb volt a nőnek, gondolom nem nyüstölték agyon, a nő se kívánhatta velük rendkívüli módon a szexet, más szempontok (egyiknél a karrier, másiknál egy önkormányzati lakás bérleti joga) domináltak ott. Ha valaki az egyéb szexuális életéről tud valamit, az írja már meg, hogy megvalósult-e a feminista álom ?

sRPd
Olvasó
sRPd

Ahogyan most kinéz, a jelenlegi szexuális élete kizárólag a vibrátorokra korlátozódhat. Ez a megvalósult feminista álom: akkor kapcsolja ki és be, amikor akarja. A vibrátor nem fogja zaklatni. A vibrátor nem hagyja el másik nőért, másik férfiért, másik vibrátorért.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Jót röhögtem. Ennél valami zaftosabb is jön még, remélem.

common man
Olvasó
common man

Azért ez nem egészen így van.Szerintem egy vibrátornak is vannak jogai.Őt sem szabadna tárgyként kezelni…

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem a feministák harcolhatnának a női vibrátorok ellen is mert használatukkal saját magukat tárgyiasítják a nők.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Ezt az LMBTQ irányelvek nem engedik, te ezzel a szöveggel politikailag nem vagy korrekt. A vibrátorokat /dildókat ugyanis homoszexuális közegben is előszeretettel használják, te pedig ezzel a mondatoddal megtámadtad őket és a szexuális szokásaikat. Be akarsz tiltani valamit és korlátokat akarsz támasztani, amivel csökkented a boldogságukat, meggátolod az önkiteljesedésüket. Azt hiszed, hogy csak a te péniszed képes örömet okozni egy nőnek, ezért lendültél dühödt támadásba a vibrátorok ellen. Te egy elnyomó, fehér, heteró patriarcha vagy, csak azoknak juthat eszébe ilyen. :-)

SerialSlut
Olvasó

Állítólag van valami kigyúrt pasija.

Egyébként az indexen továbbra is ütjük, a mostani posztjai többsége emiatt született, és visszajár oda magyarázni a bizonyítványt, most viszont már a neglect rape-pel találkozik, mert meguntuk a kis nárcit.

Viszont voltak aranyköpései, például ismét leírta, hogy ő igényes, szép és jó. Ezen jókat röhögcséltünk egy ideig. Továbbá különös érzékkel találja meg mindig pont azt az embert és vagdos hülyeségeket a fejéhez, aki épp a szöges ellentéte annak, amivel fikázza. Például a díjnyertes sportoló(ka)t azzal, hogy lusták, kövérek és sosem sportolnak. Vagy a vállalkozókat azzal, hogy irigylik az ő szabad időbeosztását. Amikor ezeken tényleg mindenki elkezdett harsányan nevetni, hogy na pont a legjobb embert találtad meg, te szerencsétlen, akkor tekergésbe kezdett, hogy őt nem érdekli, ki kicsoda, nem is akarja tudni.

A kedvencem mégis az, hogy a facebookján közölte, hogy a pasik ne mondják el a véleményüket a nőkről, mert “mi kussoltunk tízezer évig”, és ne írják meg!!!! Ő most már az egész internyettet kontrollálná, csak az írhasson, akire ő rámutat. Még mindig nem érti, miért rühelli mindenki és csak rúgja, amikor alkalma van rá. :)

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Megnyugodtam Seri, hogy nőként is lehet Gerle Évát utálni. Már azt hittem, hogy mindenki a követője lesz. Gondolom valami személyi edző féle kúrogathatja, aki azzal álcázza a dolgot, hogy küld neki hetente edzéstervet. Így olyan mintha a személyi edzésért fizetne Évike, plusz a pasi még szerelmes is lett belé, ami grátisz van. Jobb ez a Gerle lelkének, nőként szexért pénzt fizetni azért már nagyon gáz még. De azért a személyi edzőnek is vigyáznia kell a női ügyfelekkel. Régi főnököm mondta mindig: – Drága fiam, ha a női ügyfél “szerelmes” beléd, akkor előbb fizet, aztán jöhet a szerelem. Ha fizetés után is van szerelem, akkor az őszinte is lehet. De ha női ügyféllel a fizetés előtt van a szerelem, akkor az sose fog fizetni.

SerialSlut
Olvasó

Nem hiszem, hogy Gerlének van pénze fizetni az edzésért. Inkább arra büszke, hogy ő 100 nőt bevitt ingyen ide meg oda. Nagyon megérheti a teremnek az ilyen biznisz. :)

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Legyen így Seri. Aki Gerle Évát utálja, annak én minden szavát elhiszem.

SerialSlut
Olvasó

Én végülis nem utálom (bár nyilvánvalóan nem is szeretem), az utálat már egy erős szó. Én csak megvetem és röhögök rajta, csak egy gyenge idegzetű hisztérika. Sokkal nagyobb kárt okoznak az Antoni Rita-félék, akik konkrét alapítványokat vezetnek és a prostitúció ellen hangolnak. Van tapasztalatom a SZEXE-vel is, hogy mennyire csak egy álszervezet, akik közben erre állami támogatást vesznek fel, szóval az ilyesmi ezerszer jobban cseszi az agyam, mint ez a szerencsétlen nárci, aki úgyis csak magával foglalkozik. Ő csak egy bohóc.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Akkor Seri te gondolom a gumibabákat meg a netes pornót utálhatod a legjobban a kurvamentő alapítványok mellett……

SerialSlut
Olvasó

Nem, egyiket sem utálom. Én az alkalmi/hobbikurvákat utálom egyedül. :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Azok kik?

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Azok a csinos nők lehetnek, akik ingyen is hajlandóak szexelni. Vagy ugyan nem ingyen, de olcsóbban mint a mi Serink. :-)

SerialSlut
Olvasó

Egyetemisták, modellek, hostessek. Akik nem főállásban, csak időnként. Erről már írtam itt régebben. A konkurencia ők, nem a pornó vagy a gumibabák. :)
Ingyen nem dolgoznak azok sem, csak olcsóbban. A hozzáállásuk sem olyan, tényleg hobbinak tekintik, amiért a lúzerek fizetnek is nekik. (Azért mondom, hogy lúzerek, mert aki azért fizet, hogy a csaj aztán pattogjon, hogy ő a kedve szerint szexeljen vele, az bocs, de tényleg egy vesztes. :D)

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Ugye mondtam Reszet Elek, kb. ezt mondja a mi Serink is. Fő konkurrenciája a csinos, olcsón, néha akár ingyen is szexelő nő, ha még fiatalabb is, akkor meg pláne…….

Reszet Elek
Szerkesztő

Egy korrekt, a jóhírére adó, a kuncsaftjait kiszolgálni akaró és tudó prostinak ők nem lehetnek konkurencia.

SerialSlut
Olvasó

Nem az a baj, hogy csinosabb vagy fiatalabb, mert ilyenek a profik közé is belépnek folyamatosan, mindannyian voltunk azok, a barátnőfílingesek amúgy sem zavarnak be nekem, abból aztán lehet egy millió is, nem az én területem. Az a baj, hogy ezek kontárok, azért is olcsóbbak. Mi minőséget adunk, ők meg nem, aztán erre a vevők is rá szoktak jönni, nem is tudják elvinni tőlünk őket végleg, de bizonyos szezonokban már ők is úgy készülnek, hogy az a vadászidény az ilyenekre. Vagy nem mindegy, hogy egy buliba hívnak egy profit, a többi meg ilyen kontár, aztán viheted el a hátadon az egészet egyedül, és ahhoz képest nem kapsz érte sokkal többet, mert ezek a picsák arra már rájöttek, hogy csak egy kicsivel kell kevesebbet kérniük érte.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

A világ összes pénze úgy sem lehet a tiéd. Ahogyan az ingyen szexre is alkalma kívánatos s férfiakon, úgy a szexért fizető férfiak pénzén is osztoznotok kell. Az élet nem habos torta – hogy egy klasszikust idézzek neked.

SerialSlut
Olvasó

Ez inkább egy szakmai dolog, nem a pénz. Aki profi, már nem fog éhen halni, csak mert megjelenik néhány picsa, de az olyan pillanatok azért bosszantóak lehetnek, amikor együtt kell működni velük. Ha többcsajos buli, mindenki tudja, kiket ajánljon, akik értenek is hozzá és jó is velük dolgozni, ez egymás között megvan. Amikor ezek odaállítanak, azzal nem tudsz mit kezdeni, nem tudod irányítani őket, nem felkészültek, nem hallgatnak a jó szóra, aztán dolgozhatsz helyettük, és ismétlem: ezt nem fizeti meg neked senki. Ha profikkal dolgozol együtt, ilyen nincs, akkor azért fizetnek, amiért odamentél. :)

hunbagira
Újságíró

Mi a különbség a profi és amatőr között, szakmai szempontból ? Hogy az amatőr nem olyan jó színésznő, mint a profi, így eleve csak olyanokkal megy el, aki valamennyire bejön neki, alapból is?
Amúgy Napóleon mondott valami olyasmit, hogy 2 dolgot sokszor jobban csinálnak az “amatőrök” mint a “profik”, a hadvezetést és (igen) a prostitúciót.

Naooo
Olvasó
Naooo

Aszongya kontárok, mintha kurvának lenni valami baromi nagy szakma lenne.

Reszet Elek
Szerkesztő

” aki azért fizet, hogy a csaj aztán pattogjon, hogy ő a kedve szerint szexeljen vele” – mármint hogy a csaj kedve szerint?

SerialSlut
Olvasó

Igen, elég sok ilyet hallok.

Reszet Elek
Szerkesztő

Nyilván nincsen garancia hogy az ember mindig minőséget kap, de ha megkapja akkor visszajön. Ilyenekhez tényleg csak az igénytelenek meg a lúzerek járnak vissza, az istennőzős, szub-késztetésű idióta pacákok.

SerialSlut
Olvasó

Ezt mondom, hogy hosszútávon nem visznek el senkit, időnként bosszantóak, mert az emberi természet azért olyan, hogy ráugranak az olcsóra is, hátha. Az mindig vonzó, ha valami kevesebbe kerül, “legalább most az egyszer, most jó lesz csak ez”. Az ilyen gondolatok tesznek nekünk keresztbe. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

A nő csak egy lyuk. Vagy 3 lyuk.

Reszet Elek
Szerkesztő
Mátyás Hunyadi
Olvasó

Serikém…… Kezdesz itt már-már erkölcsi magasságokba emelkedni: a modern kurva, aki nem tekinti lúzereknek azokat a férfiakat, akik fizetnek neki. Mindjárt az jön, hogy te egy kicsit szerelmes is vagy az ügyfeleidbe, míg azok a kis gonoszok meg nem. Mindjárt beszarok attól az elképzelt gyönyörtől, amit te lelkileg nyújtani tudsz egy férfinak……

SerialSlut
Olvasó

Miért tartanám lúzereknek? Üzleti megállapodásnak tartom. A fodrász sem nézi le a kuncsaftot, ha nála vágat hajat.
Az egyik takarítőnőjelöltem jut eszembe erről, a hozzáállása. Elkezdett osztani, hogy miért nem takarítok magam és hasonlók, mintha anyámmal beszéltem volna. Ki is penderítettem rögtön, mert hát csak igazat adtam neki, akkor végülis én is meg tudom csinálni, nincs rá szükségem. Tehát ő elveszített egy munkát, mert nem fogta fel, hogy annak örülnie kéne, hogy van, aki nem szeret takarítani, hanem inkább fizet érte neki, hogy megtegye helyette. Én így gondolkozom, hogy örülök, hogy ebben van pénz, ebből meg lehet élni és nem lúzer az, aki befizet egy minőségi szolgáltatásra, akár idő/energiaspórolásból, akár sajátos igény miatt. Ő legalább tudja, mit akar, és érti, hogy a jót meg kell fizetni. Mert olyan is van, aki sok mindent akarna, csak minél olcsóbban, na azokat sem szeretem. Én a vevőt partnernek tekintem és a magam részéről mindent megteszek, hogy megtartsam. Mi mindent megszerzünk, megszervezünk, amit akar. Akkor is, ha személy szerint én nem is vagyok benne, de az is megtartás, hogy én intézek neki valami mást, amivel hasonlóan elégedett lesz. Ezt pl. a taxitársaságok is csinálják, hogy ha nincs szabad autójuk, de törzsutasuk vagy, akkor inkább felhívják a konkurenciát és átadják nekik a munkát, de meg akarnak tartani, hosszútávon megéri nekik. Én is ezt csinálom.
Ő elégedett és fizet, minden erről szól, ezt csak így lehet és szabad nézni.

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem az igazi vízválasztó a szexigény. Az aki azért veszi meg mert nincsen, az valahol lúzer kategória (és szerintem ezt a lányok is megérzik), az akinek ugyan van, de valami nem szokványosra, különlegesre vágyik, az megint egy másik tészta.

SerialSlut
Olvasó

Más a barátnőfílinges szex (én az 1:1 felállások többségét annak nevezem) és már a speciális igény, ez sem keverendő. Én éppen azért vagyok a speckó vonalon inkább, mert egyrészt az érdekel, másrészt nem is akarok addig eljutni, hogy lenézzem a vevőimet, mert az nekem sem tenne jót. Ezt nem lehet így csinálni, kiölné a szakma iránti elhivatottságot. Ezért is fontos, hogy mindenki azon a területen mozogjon, amit valóban szeret is csinálni, nem csak a pénzt látja benne. A hozzáálláson múlik minden, és a szakma legnagyobb ellenségei azok, akik nem veszik elég komolyan vagy csak kihasználják a vevőiket. Mint ezek az alkalmi kurvák, hogy visszakanyarodjunk az eredeti témához. :)

Delin
Olvasó
Delin

Elek, ugy tunik, hogy nalad kimaradt, hogy SS csoportszexre specializalodott. :)

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Még jó Delin, hogy az gyerek néha alszik is. Mi lenne itt velem, ha most valami gyerekdalt énekelgetnél éppen és nem tudnál rám figyelni ? Még azt hittem volna, hogy Seri lovakra specializálódott. :-)

Delin
Olvasó
Delin

Nem rad figyeltem, de te nem erted, amit ir SS, azert josz Zimany Lindaval. Azonban igazad van, nem kellek en ide, atvaltok olvaso uzemmodba. Hatha kiderul miert fizetnek atlag pasik csoportos szexert (foleg amikor csak egy no van) 1:1 felallas helyett.

SerialSlut
Olvasó

Akkor ajánlott olvasmány, ezért írogatok:

http://serial-slut.blogspot.com

DennisVT
Újságíró

Beleolvasgattam, nemrossz, majd visszanézek még. Néha érdekel az ilyesmi, egy swingernőcis blogot is olvasgattam egy darabig.

Delin
Olvasó
Delin

Mar ratalaltam par hete, csak nem akartam ra hivatkozni itt, amig te nem teszed. Nekem tetszik a blogod, mas vilag, mint amit ismerek.

Hunn
Olvasó
Hunn

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Serital blogot fogok olvasni… :)

Jól fogalmazol, Seri, jó a stílusod, érdekesek a sztorijaid. El is olvastam az összes eddigi blogposztodat.

Ha hiszed, ha nem, van olyan dolog, amiben nagyon hasonlítunk egymásra (legalábbis az alapján, amit írtál): a hétköznapi helyzetekben a körülöttem lévő emberekkel én is kulturáltan és normálisan, kifogástalan udvariassággal, az illemszabályokat maximálisan betartva viselkedem, és engem is nagyon zavar, ha nem ugyanezt kapom vissza. No, hát ilyen vagyok én a hétköznapokban (egyszer mintha írtad volna, hogy kíváncsi lennél rá, mennyire vagyok normális a hétköznapi életemben, a posztjaimhoz képest) Ugyanúgy kettős énem van nekem is, egy a felszín, meg egy ami alatta van. (Bár valószínűleg ezzel minden ember így van.)

Van egy dolog, amiben viszont pont ellentétesek vagyunk: én a magam részéről sosem vennék részt egy gangbang-ben (mármint nyilván esetemben a fiúbanda tagjaként értve ezt), a pisiszex a nőkkel viszont, mint olyan, bejön nekem… :) Tehát ez pont fordítva van, mint nálad. Persze az utóbbi tényleg nem egy olyan dolog, amit bárkivel megtenne az ember.

Írod a “Na de mi a jó a csoportszexben?” című posztodban a legvégén, hogy (idézem szó szerint a blogodat): “Ha viszont nagyon mélyre akarnék leásni, amit ebben a posztban nem tennék meg, a feminizmusig, illetve az erőviszonyok felborulásáig jutnék, de akár a férfiak erőszak, sőt csoportos erőszak iránti igényén is elgondolkozhatnék.” Ezt lenne kedved bővebben kifejteni? Tényleg nagyon érdekelne, hogy itt mire gondoltál.

SerialSlut
Olvasó

Lenne, de nem itt, a farkasok előtt. Javasoltam már, hogy írj privátot, még mindig félsz tőlem? :)

Hunn
Olvasó
Hunn

Nem félek én egyetlen nőtől sem ezen a földön, kedves Serital… De mondjuk téged sem olyannak ismertelek meg, mint aki fél a farkastól… Ráadásul a téma is pont olyan, ami az oldal profiljába vág, azért is jutott eszembe, hogy itt kérdezlek meg.

Tényleg kíváncsi lennék a gondolataidra a fentebb említett kérdés kapcsán, úgyhogy ha mindenképp ragaszkodsz a privát levelezéshez, akkor az alábbi e-mail címre tudod elküldeni nekem az ezzel kapcsolatos leveledet:

mister.hunn@gmail.com

SerialSlut
Olvasó

Nem félek, de azért tanulok a hibáimból. :) Itt most már nem szeretnék ilyen dolgokba belemenni, mert úgyis csak provokációnak bélyegzitek, ahogy az mindig is történt, mindenkinek jobb így, tartsuk fenn a békét. Úgyhogy inkább írok a mailedre.

hunbagira
Újságíró

SS cikkéhet írj kommentárt Hun, majd kérjétek meg Altert, hogy rakja ki cikként. Szerintem így a farkasfalka is nyugton marad. :)

Blackur
Olvasó
Blackur

Tesó látod hogy fordul a világ ilyent le nem írtál volna 1 éve :)))

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Hát Seri, én meg úgy gondolom, hogy aki sok pénzért a Marriottban megdugta a 20 éves Zimány Lindát, azt a férfit a 20 éves Zimány Linda se tudta lenézni. Akik viszont majd a 40 éves Zimány Lindát fogják dugni tizedáron az olcsó külvárosi motelben, azokat a 40 éves Zimány Linda is le fogja nézni. Nehéz meghúzni azt a határvonalat, ahol ez a dolog átbillen. Ha te még nem nézed le az ügyfeleidet, akkor az azért nem a te erkölcsi nagyságodról vagy remek üzleti érzékedről szól. Maximum az életkorodról és a testi állapotodról, amiért ha valaki sokat is képes fizetni, azt azért nehéz lenézned.

SerialSlut
Olvasó

Nekem inkább úgy tűnik, te akarod mindenáron rám húzni az elképzeléseidet rólam. Zimány egy luxuskurva, akivel nem mozgok hasonló körökben, az év vevőim többsége távol áll a milliárdos bankártól vagy politikustól, szóval elég gyakran számításba kell venni, hogy “ennyi pénzünk van erre” és hasonló mondatokat, szóval ha éppenséggel az alapján ítélném meg az embereket, hogy mennyi pénzük/hatalmuk/befolyásuk van, akkor már most lenézném őket. Itt nagyon nem az olyan felállásról van szó, amit te most elképzeltél magadnak. :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Emlékszem hogy ez a csoportos dolog már előkerült. A magam részéről nem preferálom, sosem osztoztam nőn és nem most fogom elkezdeni.

Naooo
Olvasó
Naooo

Pedig jó csúnya.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nő nem szeret fizetni, csak kapni.

common man
Olvasó
common man

Spermidin-hogy működjön a kémia.Ahogy én is csak mostanában hallottam róla úgy a nők se biztos hogy ismerik. Élethosszabbít,fiatalít,szépít,betegségeket előz meg jókedvre derít.Élelmiszerekben is van de nők számára van sokkal jobb forrás is.Mindenki csak jól járna a “használatával”.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Egyébként érdekelne, hogy ez a SerialSlut nevű olvasó miért jár ide írogatni ? Nézem az aberrált blogját is. Ment innen oda valaki kuncsaftnak ? Szerzett ez innen esetleg ügyfelet ? Vagy mitől ilyen lelkes ez itt a mi elméleteinkre ? Ha valaki esetleg őszinte lenne……..

Reszet Elek
Szerkesztő

Gondolom neki sem csak munkából áll az élete. Van egyfajta gyakorlatias lényeglátása ami van amikor hasznos, ha meg hülyeséget mond van ami másokat vitára sarkalljon. Amúgy meg asszem jobbára külföldön fejti ki tevékenységét, szóval nem itt kínáltatja magát.

SerialSlut
Olvasó

Látod, ezért nem vettelek komolyan, amikor még olyan szépeket írogattál nekem. :)
Most jön majd az uszítás, a fikahegyek, a kergessük el, a minek ír ide, a rohadt provokátor és a többi. Nem tudsz újat mutatni.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Nem akar innen téged elkergetni senki. Csak nem látom át a motivációidat. Itt döntően nőhöz csak nagyon nehezen jutó fiatalabb férfiak, meg elvált középkorú férfiak vannak. Szokásos szocializációval, ebből fakadó lelkiismeret furdalással. Hogy nem sikerül, hogy nem sikerült. És próbáljuk belátni, hogy nem basztunk el semmit, maximum csak annyit, mint a sivatagba kitett jegesmedve. Nem megfelelő a szocializációnk, nem megfelelő a nőkhöz való hozzáállásunk, mert az idejétmúlt időkből származik. Ami 1955-ben még jó is lett volna, de a női fogamzásgátlás és orvosilag már kockázatmentes abortusz világában idejétmúlt lett. És keressük az új utat, utakat. Ábrándozunk még a szűzen elvett feleségről, de minimum arról, hogy a feleségünknek mi voltunk az első és később is az egyetlen, meg a holtomiglan-holtodiglanról, de már tudjuk, hogy ez szinte egyetlen férfinak sem jut már. Próbálunk valami új értékeket felállítani, amiért érdemes még egyáltalán küzdeni. De nehezen megy és káosz van. Szenvedünk a “mindenki csinálja azt, ami neki jólesik” értékrelativizmusától. Félünk a magánytól és a szegénységtől, ami családalapítás és a nagy esélyű válás esetén a legtöbbünkre jó eséllyel vár. Hogy a gyerekeink helyett anyánkkal otthon/idegenekkel közös bérletben kell laknunk. Vagy egy lakásban egy ellenséges nővel, aki legszívesebben már holtan látna minket. A félelmeinkre pedig igazából senki se kíváncsi, magányunkat és szegénységünket titkolnunk kell. Szenvedünk attól, hogy mindenki eszközként kezel bennünket. Akitől elsősorban pénzhez lehet jutni. Ha pedig már nem tudunk elég pénzt adni, akkor értéktelenné válunk. És erre megjelensz itt te, és szembesülünk a te rideg, pénzéhes, megcsinált, természetellenes valóságoddal. Ami nyomasztó. Ami taszító. Amit nőknél egyébként is tömegesen tapasztalunk. Próbáltak itt többen másnak látni, mint aminek te magadat láttatod, de te nem hagyod ezt. Te testesíted meg azt a nőt itt, akitől a legtöbben rettegnek itt. Azt az érzést, amit talán Hobo száma ad vissza érzelmileg a legjobban: https://www.youtube.com/watch?v=mS9f7V3U4RI És talán ezért a legzavaróbb a te jelenléted: hogy még azt a kis reményt is megölöd, hogy a nőket újra értékesnek tudjuk látni. Mert azért hidd el, itt mind azt szeretnénk elérni.

SerialSlut
Olvasó

Hát nem hiszem, hogy meg tudnám ítélni, mennyi igazság van abban, amit mondasz. Viszont ezzel azt mondod, hogy gyakorlatilag szükséged van (és a többieknek is) egy safe space-re, amiből kizárod a “rideg, pénzéhes, megcsinált, természetellenes valóságot”. Olvasod is, amit írsz? Ezt a feministák csinálják, ez az ő szokásuk, többek között Csao-nak. Nem azt kéne megtanulni, hogy lásd meg a szépet egy olyan világban, ami első ránézésre csak nyomasztó és kiábrándító?
“Próbáltak itt többen másnak látni, mint aminek te magadat láttatod, de te nem hagyod ezt.” Nem, általában valóban nem szoktam hagyni, hogy a földbe döngöljenek és rágalmazzanak, és igazából nem is értem, miért várnád el tőlem. Ha én eltűnök vagy meggyőzitek magatokat, hogy nem is létezem, attól nem lesz nektek jobb. Kis győzelem esetleg, hogy na megvédtük a safe space-t ma is, ahol tovább álmodozhatunk egy másik világról, de ez tényleg megoldás? Hogy ellenségek lennénk, az csak a te fejedben létezik, nem a valóság.

Reszet Elek
Szerkesztő

““rideg, pénzéhes, megcsinált, természetellenes valóságot” – több ez mint feminizmus. A mai világ egyenletéből egyre inkább kivonják magát az embert. Lásd pl itt: https://www.ferfihang.hu/2017/09/28/a-progressziorol-igor-safarevics-gondolatai-i-resz/, utolsó fejezet, A jelenkor utópiája címen.
De nyugodtan oda lehet tenni a kedvencet: https://youtu.be/1ZQfDUttYVA?t=7061

Hunn
Olvasó
Hunn

Én arra tippelek, Mátyás Hunyadi, hogy Serital motivációja első körben az volt, hogy- szakmájából kiindulva – üzleti lehetőséget szimatolt abban, hogy – ahogy te magad is írod fentebb- “Itt döntően nőhöz csak nagyon nehezen jutó fiatalabb férfiak, meg elvált középkorú férfiak vannak”…

Csakhogy ez nem jött neki össze. Hiszen az itt megforduló férfiak pont, hogy nem tranzakcionális szexre vágynak. Pont, hogy nem a prostitúció igénybevételére, vagyis a férfiak “Béta Bux”-szerepének kimaxolására törekednek. Épp ellenkezőleg.

Aztán meg viszont itt ragadt, mert érdekesnek találta a cikkek témáit, a hozzájuk fűzött kommenteket, a vitákat, no és persze a kommentelő férfiakat is. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Serial Slut egy rejtély. Az előadott identitását sokan kamunak gondoltuk a kezdetektől. Akadtak itt gyanúk arra vonatkozóan is, hogy inkább a radikalizálódás veszélyét hordozó szervezeteket megfigyelő beépülő ügynök, vagy mélyebb tanulmányozást folytató gender studies szakember, mint prostituált… Prostinak túl művelt, művelt nőnek túl nagy kurva… Egy vérbeli manipulátor. A magam részéről soha nem díjaztam a szereplését. Amúgy sem hoznak különösebben lázba a prostituáltak, több tekintetben méltóságon alulinak gondolom, ha egy férfi fizet a szexért. Aztán meg számomra a moralizáló prosti maga a vicc és a hideglelés egyszerre . Nekem nyilvánvalónak tűnik, hogy egy férfiak kifosztásából élő nőnek alapvetően semmi alapja és valójában érzéke sem nagyon lehet például a párkapcsolatok moráljáról elmélkedni.

Nem leszek népszerű vele, de elmondom, hogy szerintem annak köszönheti a megtűrt helyzetét, sőt hovatovább népszerűségét az identitása ellenére vagy épp amiatt, mert szerintem akad itt néhány férfi, akiknek a szex leginkább a kurvákkal eltöltött “intim” perceket jelenti. Nekik cinkostársuk, mondhatni jó barátjuk általában a kurva, és a saját szexualitásukat “deszakralizálnák” és magukat is leértékelnék vele, ha utálnák a kurvákat.

Igazából senki nem tudja, hogy kicsoda Serial Slut. Szerintem senki nem látta őt soha.

SerialSlut
Olvasó

Ott a delgombod.

Alter Ego
Szerkesztő

Valamilyen módon mégis színesíti a párbeszédet a jelenléted. Pont azzal is, hogy sok rejtélyt vet fel és sok érdekes vitára adott alkalmat. Emellett tudhatod, hogy a hol nagyobb, hol egészen mérsékelt ellenérzéseimmel együtt is nagyobb híve vagyok a szólásszabadságnak, minthogy egykönnyen használjam azt a del gombot.

SerialSlut
Olvasó

Nem kell a rizsa, Alter, csak vállald be, hogy nehezen válnál meg a boxzsákodtól. :)
A vitákat nem bírod te annyira, hogy végeredményben hasznosnak tartsd őket, te beszólni szeretsz nekem és a maradék pár megtűrtnek, mindössze erről van szó.
Igazából pont az a bajod, mint a femiknek: a safe space nem működik, mert unalmassá válik egy idő után, hogy csak magatok közt vagytok, nincs csörte, nincs izgalom, nincs kit rúgni. Nem a szólásszabadság híve vagy te, csak eljutottál a felismerésig, hogy egy közösség úgy működik a legjobban, ha mindig van kit ütni. Ez vagyok én meg csakszi.
Szóval hogy ki a valódi manipulátor, ki nem őszinte, ki nem szövi a fondorlatos kis terveit, azon azért elég erősen el illene gondolkozni. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem most provokálsz, hogy méltassalak ezért vagy azért, vagy csak az a célja provokációnak, hogy újfent mentegetődzni legyek kénytelen… – De mindkettő esélytelen. :)

SerialSlut
Olvasó

Látod, te vagy, aki nem bírja az egyenes beszédet, igazából a saját nyomorodat vetíted ki rám. Te vagy, aki folyton mókol valamit, én csak az arcodba vágom, amit gondolok. Igazából most fedted fel magad, hogy szándékosan generálod a balhét, mert jót tesz az oldalnak.

Reszet Elek
Szerkesztő

comment image?itemid=4655891

Alter Ego
Szerkesztő

Nem generálok semmit. A “balhét” meg az élet szerves részének gondolom, és az általam annak tulajdonított világjobbító szerep mellett bevallom még szórakoztat is. Nincs jelentősége számomra annak, hogy jót vagy rosszat tesz az oldalnak. Minden rám ragasztott negatív bélyeged ellenére pont olyan nyersen őszinte vagyok, mint ahogy azt magadról állítod.

SerialSlut
Olvasó

Tell me what you gon’ do to me
Confrontation ain’t nothin’ new to me
You can bring a bullet, bring a sword, bring a morgue
But you can’t bring the truth to me
Fuck you and all your expectations
I don’t even want your congratulations
I recognize your false confidence
And calculated promises all in your conversation
I hate people that feel entitled
Look at me crazy ’cause I ain’t invite you
Oh, you important?
You the moral to the story? You endorsin’?
Mothafucka, I don’t even like you
Corrupt a man’s heart with a gift
That’s how you find out who you dealin’ with
A small percentage who I’m buildin’ with
I want the credit if I’m losin’ or I’m winnin’
On my momma, that’s the realest shit

Röviden és tömören. :)

Reszet Elek
Szerkesztő
Mátyás Hunyadi
Olvasó

Igen, azért nyomasztó a SerialSlut által megjelenített nő, mert nincs emberi arca, nincs semmilyen kereted, amihez alkalmazkodni lehetne. És mert érzed, hogy semmiért nem tud hálás vagy elismerő lenni. Egy ilyen jellegű nővel folytatott kapcsolat olyan, mintha úsznál előre, de nem tudod, hogy hol van a part. Hogy hol a cél ? Van-e egyáltalán cél ? Vagy csak úszol, amíg ki nem merülsz és akkor vége. És egyre több az ilyen nő.

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem kicsit másról van szó. Férfiként valahol ösztönösen tudjuk, hogy egy nőt a szexusa korlátozásával lehet “uralni”. Ahogy azt is hogy “uralás”, azaz kapcsolati dominancia nélkül nem lehet megtartani.
Ezt próbálják némelyek valamiféle nőtől való félelemnek beállítani meg belső bizonytalanságnak, pedig valójában ez inkább valamiféle genetikusan kódolt hím tapasztalat.
No meg persze ezért tűzi a nők szexuális szabadosságát minden dekonstrukcionalista mozgalom a zászlajára.
Ezért nem tud a legtöbb férfi mit kezdeni az SS-hez hasonló nőkkel. Pedig ha lefosztogatjuk a külső sallangokat, legbelül ugyanazt találjuk.

Alter Ego
Szerkesztő

Nagyon fontos, kiérlelt gondolatok a nő felett férfiuralomról.

Csak a végét nem értem. Ha lefosztjuk a sallangot, akkor Serial Slut maga a töményen provokatív ellentétje mindannak, amit a nő uralásáról összefoglaltál.

A nő, aki állítása szerint férfiak tucatjától szedi az apanázst, közben tart egy állandó szeretőt, a “párját”, valamiféle tökéletes lúzert, akivel kivasaltatja a haját és kisminkelteti magát, mielőtt elmegy és pénzért és egyben élvezetből is szétbaszatja magát egy gangbang partiban. (A részletek tekintetében frissen tájékozódtam a blogján.) Az uralhatatlan, sőt a férfiakat rafináltan a szexen keresztül leuraló nő tökéletes mintapéldája. A méhkirálynő herékkel és dolgozókkal. Az emberi ösztön-genom obszcén antitézise.

Szerintem akiben mindez nem ébreszti fel azonnal a férfi ősösztönök dühét, az talán nem is férfi, legfeljebb talán egy folyton megalkuvó, kurvázó mangina. Könnyen lehet, hogy ha nem eladni akarja magát itt, akkor inkább halálra idegesíteni a férfiakat. :)

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem csak a helyén kell kezelni a dolgokat és persze magát SS-t is. Vannak nők akik erre valók, vannak akik meg másra. A gond ott kezdődik ha egy férfi összekeveri a dolgokat.

A sallangok alatt ugyanazok az alapvető női igények lapulnak meg. A valamennyire ugyanebbe a hibába eső, azaz a szexuálisan kötetlen létezésben leledző nők szoktak utólag, a harmincas éveikben arról írni és beszélni, hogy milyen hiba volt, hogy mennyi minden elmaradt emiatt, hogy mennyire megbánták meg hasonlók. Minden életkornak megvannak a saját dolgai, SS most éppen lemarad olyan dolgokról amiket utólag már nem fog tudni bepótolni mert más életszakaszban lesz.

Hunn
Olvasó
Hunn

Pontosan: a helyükön kell kezelni őket. A jelenségért többek között felelős a promiszkuózus életmódot propagáló média. És a férfiak is, akik elhitték azt, hogy a szexuális forradalom a férfiak számára is lehetővé teszi ezt a promiszkuózus életmódot, a rekreációs szexet párkapcsolat nélkül.

A rekreációs szex ugyanis egy fiatal nő számára nem kihívás, szinte bármikor bárkitől megkaphatja. De ha mindenki ugyanazt akarja tőle, akkor előbb-utóbb elgondolkodik azon, hogy mit lehetne ebből még kihozni? Innentől logikus az út, hogy pénzt kérjen érte.

A büntetés pedig elvileg az lenne, hogy miután pénzért végigmegy rajta a férfilakosság, nem talál magának párt és nem tud családot alapítani, mert a fiatalságát és a szépségét beváltotta apróra, és a legszebb éveit már nem tudja egy férfinak adni. Elvileg. Sajnos a Male Thirst világában ez egyre kevésbé igaz, ezért ez egyre kevésbé tartja távol a fiatal nőket attól, hogy rálépjenek erre az útra…

SerialSlut
Olvasó

“A nő, aki állítása szerint férfiak tucatjától szedi az apanázst, közben tart egy állandó szeretőt, a “párját”, valamiféle tökéletes lúzert, akivel kivasaltatja a haját és kisminkelteti magát, mielőtt elmegy és pénzért és egyben élvezetből is szétbaszatja magát egy gangbang partiban. (A részletek tekintetében frissen tájékozódtam a blogján.) “

Ahhoz képest itt kurvára nagyot hazudsz, de hát te már csak így működsz. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Lehet, hogy magad sem tudod, hogy miket hordtál össze? :)

“Ha munkába igyekszem, akkor is próbálja hasznossá tenni magát, említettem már, hogy még a hajamat is kivasalja, segít öltözni…”

Így már mindenki eldöntheti, hogy hazudtam-e.

SerialSlut
Olvasó

Pontosan tudom, mit írtam, éppen ezért várom a sminkelésre, a lúzerre meg a szeretőre vonatkozó bizonyítékokat.

Alter Ego
Szerkesztő

Feleslegesen rugózol egyetlen szón, a smink az öltözés része. Úgy elégedettebb lennél, ha azt írtam volna, hogy segít felöltöztetni, hogy mások levetkőztessenek? Szóval még udvarias is voltam… és úgy rémlik, hogy talán egy másik posztban emlegettél sminket is.. vagy nem? Kell keresgélnem?

Nem szerető? Élettárs vagy Férj? – Még rosszabb. – Ezesetben is kedvezőbb, ahogy fogalmaztam.

A “lúzer” az egy értékítélet, természetesen nem tudom bizonyítani, de nem is igényel bizonyítást, mert a vak is láthatja.

SerialSlut
Olvasó

Aha, szóval a hazugságaidat megpróbálod úgy eladni, hogy te csak finomabban fogalmazol, ha azt írod, hogy vőlegény helyett szerető, némi segítség helyett sminkelés. Tekeregsz, mert megint egyszerűen megpróbáltad manipulálni az olvasókat, hogy a valóság helyett azt gondolják, amit neked kedves.

A pasimról meg most szállj le, mert viszonzásul még előveszem a te nődet, de azt nem köszönöd meg.

Alter Ego
Szerkesztő

Egyrészt: Kötetlen fogalmazásban tűrhető pontossággal fogalmaztam. Okod nincs rá, hogy azt állítsd, hogy hazudtam.

Másrészt: Mindennek van határa. Nekem itt ne fenyegetőzzél, te szaros kurva, mert én nem Hunn vagyok. Ha velem húzol ujjat, azt vagy így vagy úgy, de garantáltan csúnyán megkeserülöd! Megértetted vagy megértessem veled?

SerialSlut
Olvasó

Pontosan azt csináltad, mint mindig: csúsztattál, elferdítetted a valóságot, hogy úgy szóljon, ahogy azt te hallatni akarod. Klasszikus Alter.

Én húzok ujjat veled? Mint mindig, most is te kezded, mert te ilyen különleges hópihe vagy (akárcsak a feministák), hogy neked mindent szabad. Te fikázhatod más párját, de ha visszalőnek, ajvékolsz és fenyegetőzöl. Tisztességtelen vagy, és ez most a napnál is világosabbá vált, pattoghatsz itt és fenyegetőzhetsz, te támadtál.

A pasimról kocc van.

Alter Ego
Szerkesztő

Te csak egy névtelen, szaros kitaláció vagy, sem neked, sem a “pasidnak” következésképpen nincsenek személyiségi jogaid. Majd ha ideírod a polgári neved, hozzám hasonlóan, akkor majd nyünnyöghetsz.

De nehogy azt hidd hogy a névtelenséged hosszútávú garancia. Fogadunk, hogy előkerítelek akár a föld alól is?

SerialSlut
Olvasó

Miért fogadnék? Miért ne kerítenél elő? Ez nem teszi semmissé a dolgot, hogy te provokálsz, te fikázod azt, aki nekem fontos, majd őrjöngsz, ha csak megpendítem, hogy én is lehetnék olyan geci, mint te. Úgyhogy higgadj le.

Viszont gratulálok, hogy nyilvánosan megfenyegettél kidoxxolással és feltételezhetően még az életemre töréssel is. Szép, nagyon szép.

Alter Ego
Szerkesztő

Még egyszer elmondom, te agyhalott ribanc: te csak egy névtelen, szaros troll vagy, nem lehet megsérteni rajtad semmit sem. Te viszont nyugodtan próbálkozhatsz, mert én engedtem meg, amikor nyilvánossá tettem a kilétemet. De a súlyos retorziókat garantálom.

SerialSlut
Olvasó

Veled ellentétben én sosem bántanék ártatlanokat, mint ahogy te tetted a párommal. És akkor ezek szerint a többiek is itt mind csak “névtelen, szaros trollok”, kezdesz csaósodni, ő használja ezt érvként vitákban. Mondom: higgadj le, lásd be, hogy itt most te vagy a provokatőr, te lősz rám, nem fordítva.

A fenyegetéseidet lementettem, ez konkrétan büntetőjogi kategória. Egy dolog felhúzni valamin magad, meg más dolog kidoxxolással és életre töréssel fenyegetni valakit, sőt felmerül bennem a kérdés, hányszor tehetted már meg ezt itt bárki mással, csak mert nem volt neked szimpatikus vagy felcseszte az agyad.

Alter Ego
Szerkesztő

Csaónak abban bizony igaza van, hogy legalább névvel áll a véleménye mögött és a nevével vállaja a felelősséget mindenért.. Kivételesen neki is lehet igaza. Itt is vannak rajtam kívül is valódi polgári személyek, akik nem csak trollok, hangemberek, mint te. Ha nem egy rejtőzködő senki lennél, akkor lenne mit tiszteletben tartani rajtad, és meg is tenném. Az arccal hirdető sarki netkurváknál is kevesebb vagy. Mint mondtam: egy kitaláció. Így viszont sem számonkérni, sem fenyegetőzni neked itt nincs jogod. Semmi!

SerialSlut
Olvasó

Akkor ez Hunnra miért nem érvényes vagy még 100 másikra, miért mindig csak rám?

Újra megkérdezem: biztos, hogy vissza akarsz élni az adataimmal?

Alter Ego
Szerkesztő

Miről beszélsz? Itt csak te vagy az, aki vissza akar élni bárminemű valós információkkal, adatokkal. Te magad fenyegetőztél vele nyilvánosan. És mint mondtam, ezért meg is fogod égetni magad.

SerialSlut
Olvasó

“A pasimról meg most szállj le, mert viszonzásul még előveszem a te nődet, de azt nem köszönöd meg.”

vs.

“De nehogy azt hidd hogy a névtelenséged hosszútávú garancia. Fogadunk, hogy előkerítelek akár a föld alól is?”

Biztos vagy te ebben?

Újra megkérdezem: biztos vagy benne, hogy az a helyes út, hogy visszaélsz at adataimmal?

Alter Ego
Szerkesztő

Biztos, hogy aki valóban jogot akar sérteni az te vagy. A “pasid” fogalma mögött egy blogregény áll, az én nőm meg létező személy.

SerialSlut
Olvasó

Rendben.

Balton
Olvasó
Balton

Azért meg kell hagyni nagy agent provocateur vagy, ugyanazt a kottát nyomod mint annak idején HUN-nal max pár oktávval fenntebb-lenntebb. Ebben neked mi örömöd van, azon kívül károsnak dolgokat reklámozol itt? Ha itt kapsz a mondandódra egy lájkot, vagy egyetértenek valamiddel akkor azzal milyen űrt töltesz ki?

Balton
Olvasó
Balton

Szerintem töröld a picsába az egész nicket meg a hozzátartozó emailcímet, ha lehetne akkor minden működését is. A mai gdpr-es világban a rossebb se tudja hogyan nyalhat vissza a fagyi. Igazából nem az itt működéséről van szó az magáért kiált, ha akar ui. visszajön, mindíg visszajönnek…

SerialSlut
Olvasó

Már késő. Elismerte, mit művel, visszaél mások adatival, nyíltan megfenyegetett, lementettem. Párhuzamosan egy adatvédelmi tisztviselővel beszélgetek, mióta ezt elkezdte.

Balton
Olvasó
Balton

Ez porhintés, amit te itt leírsz. Adatvédelmi tisztviselő és névtelenül természetesen és párhuzamosan vele beszélgetve, nem mondta hogy hagyd ott a beszélgetést? Ő ajánlotta a provokációt netán? Ő a pasid? Vagy ő is a “pasid” Detto mint Hun-nál. Inkább legyen a bátyám agyonver az elegánsabb nem?

Teljesen egyértelmű hogy provokáció volt, és Te kezdted, bár ezt nem feladatom eldönteni/megítélni. Te egy a vitátokon kívülálló harmadik személyt fenyegettél hogy kvázi homályos utalással valamivel ráadásul elsőként. “A pasimról meg most szállj le, mert viszonzásul még előveszem a te nődet, de azt nem köszönöd meg…”

SerialSlut
Olvasó

Ő kezdte, ezt épeszű ember látja. Arról meg, hogy mennyire kamu az adatvédelmi tisztviselővel való kommunikációim, nézzetek utána az indexen. :)

Balton
Olvasó
Balton

Gratulálok egy hős vagy, de nem vagyok alter felkent papja, úgyhogy elengedema témát. Felvilágosult 21.sz nő vagy, érdemes volt már csak ezért is megszületned.
Egy kis fricska: f.szra fel!

Alter Ego
Szerkesztő

Soha semmilyen védett adatot nem adott meg a regisztrációjához kapcsolódóan, ergo nem is tudna senki olyannal visszaélni. Még az email címe is kábé annyi, hogy mekkmekk@freemail.hu. Ami nem jelenti azt, hogy privát vagy hivatalos nyomozásban nem lehet előkeríteni őt, ha visszaélést követ el. Vannak rá megfelelő módszerek és meg is fog történni, ha szükségét érzem. Ezt is megbeszélheti nyugodtan az “adatvédelmi tisztviselővel”, akit ezúton is csókoltatok. Aztán egy alapvetően nyilvános peres eljárásban még többet fogok én is, és mindenki más is megtudni róla a személyes találkozás örömén túl. Így még akár válhat a Férfihang reklámarcává is… Nekem mindenképpen csak végtelen örömet fog szerezni, az nem lehet kérdés…

SerialSlut
Olvasó

Megbeszéltem, körbe is röhögött téged, hogy közösségi oldalról szerzett információt te visszaélésnek bélyegzel, hiszen magad raktad ki, kötötted össze. Úgyhogy innen fuss neki még egyszer.
Viszont te mint adatkezelő, bizony visszaélsz, és ezt nyilvánosan, nagy mellénnyel vállalod is. :)
A férfihang tehát egy olyan hely, ahol ha valakinek nem tetszik a véleménye vagy összeütközésbe kerül az adminisztrátorral, kidoxxolják és minden létező módon fenyegetik, ez reális veszély. A férfihang bármikor képes adatokkal visszaélni, sőt akár harmadik (negyedik…) félnek, az egész közösségnek kiadni, életet veszélyeztetni, ha “szükségét érzi”.

Alter Ego
Szerkesztő

Vicces vagy ribanc, nem lett kidoxolva semmi, nincs is mit, de majd a nyilvános perben minden nyilvánossá válik közérdekű adatként. Te viszont magad fenyegettél egy harmadik személy adataival és személyiségi jogaival való rosszindulatú visszaéléssel, bár ennek mértékét még nem tudjuk, hiszen egyelőre egy nyilvános zsarolásban jelentetted be az elkövetési szándékod. Mostantól imádkozzál, hogy nehogy történjen valami és téged gyanúsítsalak. Mondom, hogy csúnyán rajta vesztesz, ha velem baszakodsz, de látom nem veszed komolyan.

SerialSlut
Olvasó

Itt egyelőre te baszakodsz velem és egyedül te fenyegetsz, akármennyire is tekeregsz és próbálod ismét manipulálni az olvasókat. Nagyon súlyos dolog, amit csináltál, amire készülsz és amit vállaltál, egyszerűen nem is értem, hogyan lehetsz ekkora barom. Tudod, mit csinál egy épeszű ember ilyenkor, Alter? Nem nyilvánosan vall saját maga ellen, hanem szépen, csendben kinyomozza az adataimat, megkeres és agyonver vagy veret. Mindenki ezt csinálja. Te annyira nem tudsz uralkodni az indulataidon, hogy mindezt ELŐRE közlöd itt, lementhetően, bizonyíthatóan? Végülis szinte ez melletted szól, hogy még nincs nagy gyakorlatod benne. Higgadtan, csendben, minél kevesebb ember bevonásával – így csinálja, akinek esze is van.

Alter Ego
Szerkesztő

A gengszter barátaid biztosan így járnak el. De hiába hablatyolsz: én a törvényes eszközök végső határokig való kihasználásával fogom megkeseríteni az életed következő három-öt évét, de csúnyán, és ezt a fenyegetést jogom is van megtenni feléd, és ez valójában nem is fenyegetés, hanem ígéret, amit be is fogok tartani, ha szükségessé válik.

SerialSlut
Olvasó

Nekem nincsenek gengszter barátaim, common knowledge. Ez az, hogy még én is tudom, hogy akinek esze van, így intézi, mert ez az egy hatásos. Hát csattogj be az ügyvédedhez, mutasd be a nagy fenyegetésemet, aztán én is becsattogok az ügyvédemhez és bemutatom a te fenyegetéseidet, és meglátjuk, melyiket tartják súlyosabbnak vagy egyáltalán komolyan vehetőnek. Én tudom, meddig mehetek el. Te nem. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Majd szépen kiderül, hogy milyen barátaid vannak.

Te csak hiszed, hogy nem tudom, hogy meddig mehetek el. És ugyanígy fogalmad sincs arról, hogy valójában meddig megyek el.

De nem kell az üres szövegelés, vagy kezdd el beváltani a zsarolásod és “vedd elő a nőmet, hogy azt ne köszönjem meg”. Vagy ha csak ennyiben merült ki a hangemberkedésed, akkor ideje hogy kussolj!

SerialSlut
Olvasó

Azt elfelejted, ezt mire írtam: arra, hogy fikáztad a pasimat. Finoman céloztam rá, hogy neked sem esne jól, ha én ezt tenném, és mint mondtam: veled ellentétben én nem bántok ártatlanokat. Az én válaszomban ugyanúgy volt egy “ha”, mint a te fenyegetéseidben, kedvesem. :)

Mindentől függetlenül pontosan tudod, hogy a te fenyegetéseid sokkal súlyosabbak voltak, és gyönyörűen demonstrálták, hogy gyengék az ideid, nem gondolkozol, mikor elszáll az agyad, átmész agresszorba, tombolsz, vagdalkozol, durván fenyegetőzöl olyan dolgokkal, amik minimum GDPR-t sértenek, csak mert még mindig nem tanultad meg, hogy felelősséged is van. Megérte?

Alter Ego
Szerkesztő

És még te mered azt mondani, hogy itt bárki hazudik. Ezt mondtad, szó szerint:

“A pasimról meg most szállj le, mert viszonzásul még előveszem a te nődet, de azt nem köszönöd meg.”

Ez ugyan hogyan változik át azzá, hogy:

“Finoman céloztam rá, hogy neked sem esne jól, ha én ezt tenném, és mint mondtam: veled ellentétben én nem bántok ártatlanokat.”

Csak arra volt jó a mai felesleges kis intermezzo, hogy mindenki átlássa, hogy mennyire hazug és rosszindulatú vagy. Látod még a hirtelen támadt 10 perces pozitív hírneveddel sem tudtál élni, inkább kibukott a valódi éned és elszaladt veled a ló.

SerialSlut
Olvasó

Klasszikus feminista húzásokkal élsz: megpróbálod a történetet a saját szád íze szerint előadni, pedig az a mondat tökéletesen érthető és átlátható, akárhogy is tekeregsz. Itt néhány csekély értelműt persze mindig be tudsz húzni, de jelenleg nem teszel mást, mint a saját nyomorodat vetíted rám, a rád vonatkozó ítéletet próbálod rám kenni, de voltaképpen nem győzöl meg senkit. Itt van, végigolvasható, talán tényleg jobban járnál, ha használnád azt a delgombot, amivel úgyis fenyegetőzöl évek óta, mert ezt most buktad. Nem érzed a határokat, ferdítesz, csúsztatsz, próbálod manipulálni azokat, akik gyengébb jellemek. A provokatőr te vagy, mindig is te voltál, nem véletlen, hogy ezt a vádat kened mindenkire, aki átlát rajtad. Klasszikus csao-féle húzás. Te magad pontosan olyan vagy, mint a feministák, akikkel már van elég rutinom, nem véletlenül tudlak nagyon könnyen kezelni és kihozni a valódi személyiségedet.

Most viszont minden eddiginél komolyabb hibát vétettél, amelynek jelentőségét fel sem fogod.

Alter Ego
Szerkesztő

Most már tényleg egy vicc vagy. Mindenki elolvashatja és értelmezheti kedve szerint, és ez így is fog maradni.

SerialSlut
Olvasó

De nagyon rossz nekem. Még mindig nem jöttél rá a lényegre, ugye? :)

Alter Ego
Szerkesztő

Meséld el nyugodtan a “lényeget”.

SerialSlut
Olvasó

Okosabbnak tartod magad nálam, hát majd kitalálod.

Alter Ego
Szerkesztő

Oké, kitaláltam: csak egy buta, rosszindulatú kurva vagy, de butább és rosszindulatúbb, mint valaha gondoltam volna.

SerialSlut
Olvasó

Az előbb még csak kitaláció voltam, most már egy buta kurva? Nem vagy épp következetes. :)

Alter Ego
Szerkesztő

A kurvát tekintsd annak, aminek szánva volt: lekicsinylő, szándékoltan sértő jelzőnek.

SerialSlut
Olvasó

Nem a kurván sértődnék meg, hanem a bután éppenséggel, de egyiken sem fogok. Attól, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, még nem vagy ostobának nevezhető. Azért ezt mélyen belül te magad is tudod. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Végeztünk! Szia! További hozzád méltóan szép napot!

SerialSlut
Olvasó

Mindig öröm veled beszélgetni.

Bazinga
Újságíró

Serial Slut:

“Azt elfelejted, ezt mire írtam: arra, hogy fikáztad a pasimat. Finoman céloztam rá, hogy neked sem esne jól, ha én ezt tenném, és mint mondtam: veled ellentétben én nem bántok ártatlanokat.”

Jajj…..aki kicsit dörzsölt, az tudja, hogy te csak egy troll vagy, aki itt csipegeti fel a figyelemmorzsákat. Akármilyen témához szólsz hozzá, a beszélgetést mindig elviszed a kurvás vonalra, majd ha nem tetszik valami, egyből áldozati pózba vágod magad, eljátszva hogy téged bántani akarnak…uncsi.

A múltkori sztoriddal is csúnyán felsültél, amikor eljátszottad, hogy céged van, és a vége az lett, hogy miután lebuktál, hisztiztél pár sort. Látom már blogot is írsz a képzelt kis életedről. Ez mondjuk érthető, ahogy a tini lányok is írnak olykor kitalált történeteket, néha ezzel a vágyaikat is kivetítve, úgy nálad is befigyel ez a jelenség. Valljuk be, “Serial Slut” a szexuális vágyaidnak a kivetülése, és egyben egy figyelemfelhívó karakter, mert ha éppen figyelemre vágysz, csak bedobod a témát és már is kapod az oltást.

Egyébként a “pasid” tényleg egy lúzer. Máshogy nem nagyon lehet értelmezni azt, ha valaki más férfiakkal osztozkodik a nőjén (Feltéve, ha átbasszák a fejét. Akkor csak vak).

SerialSlut
Olvasó

Te maradj ki ebből. Mindig ugraniuk kell a haveroknak a védelmében? Egyedül nem megy még ellenem sem?

Bazinga
Újságíró

Serial Slut:

Jó, kimaradok. De még ezt az egyet. Említetted itt Alterral kapcsolatban, hogy a fenyegetése büntetőjogi kategória. Ami nem, de most hagyjuk.

Beleolvastam a blogodba. Ha már büntetőjog, te már rögtön felfedsz egy komoly bűncselekményt, amikor a “menedzsereidről” (akiket fiaidnak is nevezel) külön posztban részletesen meséled el, hogyan segítik a te prostitúciós tevékenységedet. Bakker, és ezt holmi blogolásból, hogy legyen mit olvasnia az embereknek…. Épeszű ember nem kürtölné ezt világgá, még névtelenül sem, mert ugye a technikai lehetőségek ma már adottak az ilyen esetekre…tulajdonképpen bármikor kattanhat rajtuk a karperec.

Profik ilyen hibákat nem vétenek. De még amatőrök sem. Na, ennyire vehető komolyan az egész.

SerialSlut
Olvasó

Németországban, Hollandiában és Belgiumban teljesen legális a menedzserkedés, te húgyagyú!

Egyébként pedig a SZEXE-vel felvettem a kapcsolatot múlt év júniusában, és pontosan megérdeklődtem tőlük, hogy mik a blogolás szabályai a témáról.

Úgyhogy nem ártana utána járnod a dolgoknak, mielőtt rágalmazol valakit.

Bazinga
Újságíró

Ott már valóban legális, bizonyos keretek között (ezt mondjuk eddig is tudtam, csak azt nem, hogy a történeted ott került megrendezésre). Végül is, gondolhatná az ember, hogy ott játszódik,de én ilyen földhöz ragadt vagyok, nincs meg a kellő fantáziám, úgy mint neked.

“Úgyhogy nem ártana utána járnod a dolgoknak, mielőtt rágalmazol valakit”

Jó, azért elolvasni nem fogom a teljes blogot, annyit nem ér a dolog.

SerialSlut
Olvasó

Nem kell mindenbe beleütni az orrodat és rágalmazni, főleg, ha kedves sincs utána járni. Csak úgy akkor ennyit a hírhedt logikádról és feltételezgetéseidről. Mondom én, hogy pont olyanok vagytok itt néhányan, mint a feministák. Egyetlenegy fokkal sem különbek.

Reszet Elek
Szerkesztő

SS: “Mondom én, hogy pont olyanok vagytok itt néhányan, mint a feministák. Egyetlenegy fokkal sem különbek.” – Ne általánosíts!

SerialSlut
Olvasó

Mi abban az általánosítás, hogy “néhányan”? Épp azért írtam így, mert nem akarok az általánosítás hibájába esni. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem nem kellene adni alá a lovat. Itt senki nem olyan, mint a feministák. Pontosabban egy valaki olyan, az pedig maga Serial Slut. Amikor ő feministának akar bélyegezni bárki mást, akkor az puszta szómágia, manipuláció. Ami már csak azért is rosszul áll neki, mert valójában ő maga akart több ízben a feminista táborba állni, hogy rajtuk keresztül népszerűsítse a prostitúciót és őket használja fel a prostitúcióval összefüggő céljaihoz. Csakhogy még azok is kivetették maguk közül. Azóta utálja őket annyira és azóta áskálódik ellenük (is).

Valójában Serail Slut a feminista zsarnok mintapéldája: ha valaki bátorkodik egyet nem érteni vele, ha valaki kritikát fogalmaz meg az ő meggyőződésével szemben vagy az életformáját elveti, akkor hisztizik, mocskolódik és zsarol. – Ez a tipikus feminista profilja.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

a feminista zsarnok mintapéldája: ha valaki bátorkodik egyet nem érteni vele, ha valaki kritikát fogalmaz meg az ő meggyőződésével szemben vagy az életformáját elveti, akkor hisztizik, mocskolódik és zsarol. – Ez a tipikus feminista profilja.

Ezt jó lesz megjegyezni……

Alter Ego
Szerkesztő

Mint mondtam korábban, szükség esetén hamar kiderül, hogy gengszterek-e a barátaid. Ha egy gramm is igaz netán a sztoriból, akkor elég egy apró nyomozói szándék és hamar felgöngyölödnek az ilyen prostitúciós bűnbandák.

SerialSlut
Olvasó

Tudod, ez az arrogancia csak akkor ér valamit, ha biztos vagy magadban. Ha mégis tévedsz, arra van forgatókönyved?

Alter Ego
Szerkesztő

Nincs. Most jöttem a hathúszassal…

SerialSlut
Olvasó

Jól van.

Reszet Elek
Szerkesztő

comment image

Naooo
Olvasó
Naooo

“fikáztad a pasimat”

Most a kémműhold is ledöbbent a terület felett.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

“vedd elő a nőmet, hogy azt ne köszönjem meg”.

Amíg a nyilvános adatokat közli, vagy linkel a nyilvános facebook oldaladról, vagy a nőd oldaláról, amit önként raktatok fel, és nem fűz hozzá semmit, pl. nem rágalmaz, addig ezt megteheti.

Az más kérdés, hogy ha olyan vélt vagy valós adatot, esetleg rágalmazást, jóhírnevet sértő nyilatkozatot tesz, ami nincs fenn pl a facebookon, vagy más, nyilvános, közösségi oldalon,illetve bár igaz kijelentést, akár tényt, vagy adatot közöl , amit te vagy a nőd által nem lett “kirakva”, közzétéve, akkor annak van jogi következménye, adott esetben ez elég súlyos is lehet.

Balton
Olvasó
Balton

Pls takarítsd már ki innen, ui. visszajön majd. Mondjuk érdekes hogy egy női boldogtalanság okát kereső cikket offol és b..sz széjjel. Így megadva a kérdésre a választ: a női boldogtalanság oka, maga nő… hahaha
szerkesztve klasszikussal:
Gagyog, s ragyog
talpalatnyi hely kell nekem, hol … elvetem

SerialSlut
Olvasó

Mennyire máshogy is hangzik ez, ha nem hazudod el a többit, igaz? :)

“Az a megállapodás közöttünk, hogy a munkám miatt neki sosem mondok nemet. Ez onnan jött, hogy a korábbi, prosti barátnői általában neki nyavalyogtak, hogy nem akarnak dugni, mert annyit dolgoztak, nyűgösek, fáradtak, itt fáj, ott fáj, szóval mindenkivel, csak vele nem, és ezt nagyon a szívére vette. Nálam meg szökőévente fordul elő, hogy azt mondanám, most inkább ne, egyébként sem gyakori eset, akkor viszont úgy vagyok vele, hogy annyit nem ér, hogy ezzel megbántsam. Amit megbeszéltünk, én tartom. Egyébként is hihetetlenül képes pörögni, átadni az energiáját, mindig ötletel, kreatív, játszik. Ilyenkor rettentő domináns is egyébként, ami nagyon szexi. Ha munkába igyekszem, akkor is próbálja hasznossá tenni magát, említettem már, hogy még a hajamat is kivasalja, segít öltözni, véleményt mond, vele aztán tényleg kibeszélem az egészet, az az egyik közös program, és olyankor nem csak örül magának és élvezkedik rajta, hanem komolyan veszi és kielemzi a dolgokat, emiatt értem egész jól, hogy működik a különböző emberek agya, ha szexről van szó. Ebben határozottan a pasim a legjobb, mindig tudja a tutit és van jó válasza.”

Reszet Elek
Szerkesztő

Simán definiáltad a(z élethivatásként megélt) cuckold szót.

Balton
Olvasó
Balton

Egy ilyen tipusú emberre, hogy lehet felnézni? Hogyan lehet domináns? Mit lehet kielemezni azon hogy a barátnőm s…gében más f…sz járt az esteazt hogy áá biztos úgyse élvezte? Hazajön majd és akkor az enyémet úgyis fogja. Hogyan segít, bakot tart hogy könnyebben belelühessen? De most komolyan mi a fuck van ezzel a világgal?

Naooo
Olvasó
Naooo

UN-DO-RÍ-TÓ

Bazinga
Újságíró

“A nők panaszáradatának egy másik motívuma szerint egyenesen a hagyományos női szerep, a családi szerep a boldogság akadálya. És sokan lépten-nyomon azt hangoztatják, hogy a nő kiteljesedésének a legfőbb akadálya a gyerek.”

Mondják ezt általában olyan nők, akik elég távol állnak a hagyományos női szerepektől…na de nem ez az igazi ok, hanem az, hogy sokkal inkább kerülik a felelősséget és a kockázatvállalást, szemben a férfiakkal, és ez a karrierépítésben nem a legelőnyösebb dolog (máshol meg igen). De ez így jól is van, a férfi és női ösztönök teljesen másra lettek finomhangolva. Viszont mivel sok nő ezt nem képes belátni, és a munka, karrier világára vetíteni, jönnek a kifogások és a “családi szerep”, mint végső akadály, amit ugye legtöbbször szingli ,gyermektelen nőktől hallani, tehát még csak nem is azok mondják, akik illetékesek a témában.

Ha megkérdezel egy mai fiatal nőt, hogy mit jelent neki az “önmegvalósítás”, akkor unalmas frázisokból álló handabandát fogsz hallani, mivel fogalma sincs róla. És mivel fogalma nincs róla, és nincs is semmilyen, vagy már alig van társadalmi nyomás erre nézve, jobb híján megtöltik az ő “önmegvalósítási terveit” a bulvárlapok, hollywood, a tévé, az insta, meg a multicégek (tudjuk milyen ideológiákkal). Irreális elvárások, idealizált világkép ezzel pipa. Csoda, hogy nem boldogok?

A gyermektelen, karrierista életmód nem való minden embernek, maximum a társadalom egy kis részének. A baj az, hogy az átlag nőt is erre próbálják rávezetni, akik így tudat alatt, legbelül sosem lesznek boldogok, akármennyire is próbálják ezt kifelé kommunikálni.

Bazinga
Újságíró

“Talán Gerle Éva, feminista írónő és bloger tett hitet a legnagyobb intenzitással a női szexuális önrendelkezés mellett. Több írásában hangsúlyozta, hogy párkapcsolaton belül egy férfinak csak akkor lehetnek szexuális igényei a párjával szemben”

Már régen rossz, ha valaki megakarja mondani, hogy másnak milyen igényei lehetnek a saját párkapcsolatában…jobbat mondok: döntsék el ők, mi a jó nekik és mennyire rugalmasak ilyen téren. Ha Gerle Évát zavarja mások nemi élete, akkor a hiba talán az ő készülékében van. (Rágugliztam a hölgyre, hát….inkább nem mondok semmit..)

Delin
Olvasó
Delin

Jol osszeszedett cikk. Ma mar a nok is valaszthatnak a hagyomanyos noi szerep, a hagyomanyos ferfi szerep es a ketto kevereke kozt, semmi nem koti oket, max a sajat kepessegeik. A problema ott van, hogy a boldogsag eleresehez nagyfoku onismeretre van szukseg, tudnunk kell mi tesz minket boldogga, kell lennie egy fix kepnek a fejunkben, hogy kepezljuk el magunkat 5-10 ev mulva. E szerint kell felallitanunk a sajat normainkat, jol kell felmernnunk az ehhez szukseges dolgokat es szemelyeket, ez pedig nagyfoku tudatossagot igenyel es folyamatos reviziot, ami nagyon keves ember sajatja. Kulon nehezseg, hogy mast sugalhat a kozvetlen kornyezetunk, a tagabb tarsadalom, es a media, minden kozegnek masok a felenk tamasztott elvarasai, ezert kell szikla szilardan ragaszkodni a sajat elkepzelesunkhoz, mert nem lehet mindenkinek megfelelni, igy nem is lehet cel. Lehet van mas ut is, egy egyszerubb, de en nem ismerem.

Hunn
Olvasó
Hunn

Helyzet az gyerekek, hogy a nők számára az egyenlőség a férfiak korlátozását jelenti!

A férfi ugyanis, mivel – ez a vesszőparipám – erősebb, gyorsabb és agresszívabb, mint a nő, ezért azt tehet a nővel, amit csak akar, rá tudja kényszeríteni az akaratát a nőre.

Tehát ahhoz, hogy a nő egyenlő legyen a férfival – vagyis ő is azt tehessen a férfival, amit csak akar, és rá tudja kényszeríteni az akaratát a férfira – az csakis és kizárólag a férfiak korlátozásával érhető el.

Ez lehet a férfiakba a feminista kondicionálással belenevelt önkorlátozás, vagy a többi, szintén feminista kondicionált férfin keresztül történő kényszer alapú korlátozás (ide értendőek a nőközpontú, feminista állam törvényei és erőszakszervei).

Ez az a bizonyos “valódi egyenlőség”, ami a feminizmus végcélja!

common man
Olvasó
common man

Szerintem nincs végcéljuk.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Helyzet az gyerekek, hogy a nők számára az egyenlőség a férfiak korlátozását jelenti!

Én kíváncsi lennék rá, hogy ha nem titok, akkor, ez az „egyenlőség”, téged, személy szerint, miben korlátoz?

A férfi ugyanis, mivel – ez a vesszőparipám – erősebb, gyorsabb és agresszívabb, mint a nő, ezért azt tehet a nővel, amit csak akar, rá tudja kényszeríteni az akaratát a nőre.

Majdnem, egy az egyben, pl. zárt helységben, ahol a gyengébb fél(nő) nem tud elmenekülni, és úgy, hogy társadalom többi tagja erről nem szerez tudomást, vagy ha igen, akkor erre a férfinak „felhatalmazása” van, vagy egyszerűen el lehet titkolni, akkor, abban az esetben igazad van. Ezt bizonyítja minden psziphopata gyilkos , amíg el nem kapják, hogy lehetséges. Mivel ezek az esetek elhanyagolható mennyiségűek, nem megengedettek, így lehet róla álmodozni, de, amíg ezek a feltételek nem állnak fenn, addig megint a bilibe lógatott kezed ránt vissza a “fájdalmas” valóságba.

Tehát ahhoz, hogy a nő egyenlő legyen a férfival – vagyis ő is azt tehessen a férfival, amit csak akar,

Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy azt tehetsz, amit akarsz. Alap fogalmi és értelmezési gondok merülnek fel, most is.
(Amúgy nem tudom eldönteni, hogy még lövöd magad, vagy ezek csak a korábbi zakkant elme „utánlövései”?
Azt sem igazán értem, hogy miért hagynak a hülyeségbe ilyen szinten téged „elmerülni”? Elvileg itten te segítséget kapsz “mentáhigiénisen”, vagy ez ennyit ér?)

és rá tudja kényszeríteni az akaratát a férfira – az csakis és kizárólag a férfiak korlátozásával érhető el.

Fenét, elég, ha belengeti, hogy nincs szex, vagy annak ez és ez az ára. Nem kell itt semmit és senkit „korlátozni” a hím csimpánzot nem korlátozza semmi, amikor élelemért szexet vásárol, a nősténytől, ez egy ilyen „szakma”.

Ez lehet a férfiakba a feminista kondicionálással belenevelt önkorlátozás,

Attól, hogy ilyen faszságokat ismételsz, a saját nyugtatgatásodra és a nyomorod magyarázataként, másra kenve , indoklásként, az nem felmentés, és nem is válik valósággá, csak a te buborékodban.

KEK, LEL, LOL

common man
Olvasó
common man

de, amíg ezek a feltételek nem állnak fenn,

De fennállnak legalábbis fizikailag.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Azt hiszem, hogy “püfffneki díjat” kiérdemelted, legalábbis én, személy szerint, neked adnám.

hunbagira
Újságíró

Jaj, bántják itt “szegény”, “ártatlanul” üldözött csakszikát. Hát mindjárt elsírom magam. :D Ugye, élethossziglan tartó holokauszt kárpótlást, nem fogsz követelni a férfihang fórumozóitól? :)

common man
Olvasó
common man

Amúgy meg pont te támasztod alá a Hunn kijelentését.

Alter Ego
Szerkesztő

Őszintén szólva én hamarabb elhinném rólad, hogy valami keménydrog végzett az agysejtjeid tetemes részével. Ha épp lennél, akkor az erőszak filozófiáját nem kevernéd össze a tevékeny erőszakkal. Gondolom te az erőszakról és annak lehetőségéről megnyilatkozó minden egyes embert a rács veled átellenes részén látnál, mindezt úgy, hogy mindeközben az, amit leművelsz itt nap mint nap, az valójában nem más, mint a gátlásokon makacsul átbukó szadista verbális erőszak.

hunbagira
Újságíró

“amit leművelsz itt nap mint nap, az valójában nem más, mint szadista verbális erőszak.” Ez így pontos..:) A legjobb, amikor 2 nappal azelőtti önmagának is ellentmond, csak hogy kiélje pszichopata hajlamait aztán, ha visszaütnek neki, akkor áldozatpózba vágja magát. Hol lehet ismerős eme magatartásforma?! :D

Hunn
Olvasó
Hunn

“akkor az erőszak filozófiáját nem kevernéd össze a tevékeny erőszakkal”

Köszönöm, Alter Ego! Végre egy ember, aki érti, hogy miről beszélek!

Egy olyan világban, melynek az identitás kultúrmarxista dekonstrukciója és a valóság progresszív relativizálása a lényege, az ember, ha érteni akarja a világot és azt, hogy mi történik benne, nem tehet mást, mint visszatér az alapokhoz, és onnan építi fel újra az egészet.

common man
Olvasó
common man
Reszet Elek
Szerkesztő
common man
Olvasó
common man

Jó ez, már csak a mikrofonokat kell őstulok-velőscsontra cserélni.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

az erőszak filozófiáját nem kevernéd össze a tevékeny erőszakkal.

Én nem keverem, de a “hirtelen radikalizálódó” prototípusa a védenced, mentálhigiénés “segítés” ide, vagy oda, vagy épp annak ellenére…..

Hunn
Olvasó
Hunn

A “hirtelen radikalizálódó” az én lennék? LOL Én ugyanígy gondolkodtam eredetileg, mielőtt a feminista kondicionálás elérte volna nálam is a hatását, és elkezdtem volna elnyomni magamban a maszkulinitást. A Red Pill csak visszavezeti az embert oda, ahonnan elindult, és megvilágít olyan dolgokat, amit belül mélyen valahol mindig is tudtál.

hunbagira
Újságíró

“Fenét, elég, ha belengeti, hogy nincs szex, vagy annak ez és ez az ára. Nem kell itt semmit és senkit „korlátozni” a hím csimpánzot nem korlátozza semmi, amikor élelemért szexet vásárol, a nősténytől, ez egy ilyen „szakma”.’

De – az állatok közötti valódi alfa- akik agyonveri, ha előtte megerőszakolja a nőstényét…Te darwinista, te….:D Vegyél már elő egy biológia könyvet, ha már ennyire tetszik a darwinizmus… te szerencsétlen.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Téged sem az eszedért fognak ellopni, “nyomozóúr”….
(a zsidók meg a vajda kimaradt……., ejnye ejnye, puhulsz)

hunbagira
Újságíró

“nyomozóúr”-nak nem kell annak lenni, amikor 2 mondaton belül, bebuktatod magad n+1-ik regeden. :) mert egszerűen annyira buta pszichopata vagy, hogy képtelen vagy rövidtávon legalább hitelesen szerepet játszani.

common man
Olvasó
common man

Ahogy én értelmezem amit mond:az átlagférfi erősebb,gyorsabb,okosabb az átlagnőnél.Az első próbálkozáshullám szerint ez azért volt mert a nőket nem engedték tanulni sportolni stb. Miután ez már szabad volt nekik még mindig nem lettek se gyorsabbak se erősebbek se okosabbak.Ha a kvótaigényeket az oktatás nőkre szabását figyeljük van igazságtartalma a mondanivalójának.A fizikai erőfölény a kezdeményező készség korlátozásának kísérletére nem hozok példát .Legyen ez feladat. Persze az arányokon a hatások erősségén vagy gyengeségén esetleg végzetszerűségén biztos mindenki más véleményen van.

Hunn
Olvasó
Hunn

A nők feminista egyenlősége, kedves blackfriday, jelen életszakaszomban leginkább a családalapítás lehetőségében korlátoz.

Tehát te is elismered, hogy egy-férfit csak egy vagy több, nála erősebb férfi (pl. rendőrség) tudja megakadályozni, hogy azt tegyen egy nővel, amit csak akar? Illetve ha nincsenek ott, akkor ezt már csak megtorolni (pl. börtönbüntetés) tudják? Köszönöm. Kell még mondanom valamit, Ildikó?

Az egyenlőség – a nők számára, ha megfigyeled azt, hogy mit gondolnak arról, hogy mi az, amit egy férfi megtehet és egy nő nem, és mit kellene egyensúlyba hozni – akkor megértheted, hogy a feministák számára ez pont azt jelenti, amit én mondtam. És akkor leesik, hogy miért nem érik be a tényleges egyenlőséggel, miért alkotnak olyan törvényeket, amik a férfiakat korlátozzák, a nőket meg segítik, és miért nevezik ezt mégis “egyenlőségnek”.

Valamit amúgy félreértesz. Az APA (American Psychological Association) szerint nyilvánvalóan toxikus maszkulinitástól szenvedek, de ez nem jelenti azt, hogy el is mennék hozzájuk kezelésre, vazze.

“Belengeti, hogy nincs szex?” Tudod, az egyik legnevetségesebb feminista törvény a házasságon belüli nemi erőszakról szól. Mondom én, hogy a feminizmus csakis a férfiak korlátozásával teremt egyenlőséget, és azt, hogy a nő azt tehessen egy férfival, amit csak akar…

Poén az, hogy a kommented fele nyilvánvalóan azt bizonyítja, hogy igazam van kek kek kek

common man
Olvasó
common man

Feministák ≠nők.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Persze hogy nem, Feministák = Nők+a Férfiak 90%-a.

Alter Ego
Szerkesztő

Gondolom, hogy te ennek örülsz. De hamarosan végképp lebeszéljük őket róla. Bár máris sokat panaszkodnak a feministák, de nemsokára a szimpla szitokszónál is durvább sértés lesz, ha valakit feministának neveznek. :D

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Gondolom, hogy te ennek örülsz.

Ez tény, miért örülnék?

Ja és Serialal egyetértve:

https://www.ferfihang.hu/2019/02/26/a-noi-boldogtalansag-nyomaban/#comment-107808

Alter Ego
Szerkesztő

Egy polcra is teszlek benneteket, értsetek csak egyet…

common man
Olvasó
common man

Te melyik csoportba tartozol?

blackfriday
Olvasó
blackfriday

A férfiak 10%-ba, de ez miért kérdés? Te is a Ghibát próbálod rámhúzni, mint Alter?

common man
Olvasó
common man

Nem akarok én semmilyen kipát rád húzni…Örülök ,hogy te is a jók táborába tartozol…

blackfriday
Olvasó
blackfriday

A nők feminista egyenlősége, kedves blackfriday, jelen életszakaszomban leginkább a családalapítás lehetőségében korlátoz.

Csak épp a konkrétumok hiányoznak, de segíts nekem, melyik korban, időben, társadalomban nem lennél/lettél volna korlátozva? Milyen ideális állapot lenne számodra a megfelelő és ezt az ideális állapotnak a biztosítása kinek/minek lenne a feladata, felelőssége?
Ha jól értem, akkor te a feminizmus, a feminista kondicionálás és a nők „feminista egyenlőségének” vagy az áldozata?

Tehát te is elismered, hogy egy-férfit csak egy vagy több, nála erősebb férfi (pl. rendőrség) tudja megakadályozni, hogy azt tegyen egy nővel, amit csak akar?

Leírtam a feltételeket, amikor ez megtehető, ha azok teljesülnek, akkor igen, nem látom, hogy mit kéne elismernem, hiszen megadtam azokat a szituációkat, amikor ez megtörténhet. De általánosítani, körülménytől függetlenül, az ordító nagy baromság, ha erre kérdeztél volna rá esetleg, akkor a „bármikor, körülményektől függetlenül”-re a válaszom az , hogy nem, legalábbis jelenleg .

Illetve ha nincsenek ott, akkor ezt már csak megtorolni (pl. börtönbüntetés) tudják? Köszönöm. Kell még mondanom valamit, Ildikó?

Pl. Natascha Kampusch imába foglalja a neved, de hogy a másik nem is képviselve legyen, Ilse Koch áldozatai is, ennyi talán elég is, ugye, Ildikó……

Az egyenlőség – a nők számára, ha megfigyeled azt, hogy mit gondolnak arról, hogy mi az, amit egy férfi megtehet és egy nő nem, és mit kellene egyensúlyba hozni – akkor megértheted, hogy a feministák számára ez pont azt jelenti, amit én mondtam.

Ez a jelen valósága.
A nők/feministák megfogalmazták az „igényeiket”, amiktől azt hitték, hogy nekik jó lesz ha teljesülnek, ezt a FÉRFIAK pedig teljesítették(mert „megtehették” és úgy gondolták, hogy ez semmit sem változtat, nem lesz lényegi hatása, nem beszélve arról, hogy a nemrég linkelt balfasz képviselő is az anyjára hivatkozott amikor a női szavatjog mellett szavazott, ami az anya hatalmát bizonyítja a gyereke felett, feminizmustól függetlenü!), aztán kiderült, hogy ez mégsem olyan jó, mint aminek elsőnek látszott, de ezt a tényt sem a nők, sem a férfiak 90%-a nem látja, vagy nem akarja belátni, és mindkét fél 90%-a tovább „nyomja”, mint a süket azt a bizonyos csengőt.

És akkor leesik, hogy miért nem érik be a tényleges egyenlőséggel, miért alkotnak olyan törvényeket, amik a férfiakat korlátozzák, a nőket meg segítik, és miért nevezik ezt mégis “egyenlőségnek”.

És ezt a „tudást” a hajadra kenheted, mert ez a női éhség kimaxolt formája, amit a FÉRFIAK tettek és tesznek lehetővé és az (elméletben elképzelt) ámokfutásodat is a FÉRFIAK azok, akik meghiúsítanák, ha a valóságban mégis nekirugaszkodnál.

“Belengeti, hogy nincs szex?” Tudod, az egyik legnevetségesebb feminista törvény a házasságon belüli nemi erőszakról szól.

Amit FÉRFIAK hoztak és nem engednek megszegni.
De kikerült a megcsalás büntette is, azt sem büntetik.

Mondom én, hogy a feminizmus csakis a férfiak korlátozásával teremt egyenlőséget,

Nem a feminizmus korlátozza a férfiakat, hanem a többi férfi teszi ezt.

és azt, hogy a nő azt tehessen egy férfival, amit csak akar…

amit FÉRFIAK szavaztak meg, FÉRFIAK tartanak fenn, és még mindig a FÉRFIAK DÖNTÉSÉN múlt és múlik jelenleg is. A NŐK maximum felbújtók.

Nem mai találmány és nem a jelenkor teremtette meg az alapot, hanem : „

….a női társadalmi hatalom is rejtett. Bár igaz, hogy a nyílt hatalmi pozíciók többségét férfiak birtokolták a múltban, ne feledjük, hogy ez csak úgy volt lehetséges, hogy a társadalom ezt elfogadta. A társadalom (értsd: a csorda) mindig is a női princípium fennhatósága alá esett, a társadalmi normákat és erkölcsöket a nők irányítják. Amit a nők akarnak, azt akarja a társadalom. Amit a nők szociálisan elfogadhatónak tartanak, azt találja szociálisan elfogadhatónak a társadalom. A nőknek hatalmas társadalmi hatalmuk van, a férfiaknak elenyészően kevés.
“A természet olyan sok hatalmat adott a nőknek, a bölcs törvény keveset.” – Samuel Johnson

Hunn
Olvasó
Hunn

Tehát azt mondod, kedves blackfriday, hogy a feminizmust is férfiak kényszerítik ránk? Tulajdonképpen nem is tévedsz, bár azt nem látod át, hogy ez is csak azt bizonyítja, amit én mondok. Tudod mit? Akkor ez azt jelenti, hogy ha nem akarunk feminizmusban élni, akkor az a dolgunk, hogy megöljük azokat a férfiakat, akik ezt ránk kényszerítik, és probléma megoldva.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Tehát azt mondod, kedves blackfriday, hogy a feminizmust is férfiak kényszerítik ránk?

Senki nem kényszeríti(ez a te mániád), ez az alapösztönök között az egyik, biológiai, evoluciós alapja van, és a kényszer alkotta keretek tartották mindig is kordában.

az a dolgunk, hogy megöljük azokat a férfiakat, akik ezt ránk kényszerítik, és probléma megoldva.

Bár, mint említettem, nem kényszeríti ezt senki, inkább a jóváhagyásukkal, engedélyükkel, beleegyezésükkel, vakságukkal történik meg.

Ki akaraod nyírni a férfiak 90%-át? Merész vagy.

Hunn
Olvasó
Hunn

Attól tartok, kedves blackfriday, hogy kevered a szezont a fazonnal. Amiről te itt beszélsz, az nem a feminizmus, hanem a hipergámia. :)

Akkor itt az ideje befejezni a jóváhagyást, az engedélyt, a beleegyezést és kinyitni a szemet, és kurvára megszűntetni a feminizmust és eltörölni mindazt, amit elért. Ha csak ennyin múlik, akkor minden oké, ezt öt perc alatt rendbe lehetne rakni.

A férfiak 90%-a feminista lenne? Az durva lenne, lévén már a nők esetében is a nők 90%-ánál jóval kevesebb nő támogatja ma már a feminizmust…

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Attól tartok, kedves blackfriday, hogy kevered a szezont a fazonnal. Amiről te itt beszélsz, az nem a feminizmus, hanem a hipergámia. :)

Nem kevertem, de a kettő nem zárja ki egymást, együtt járnak.
Ha mélyebben belemegyünk, a nő részéről a feminizmus a női hipergámiából indul, a női shit teszten keresztül manifesztálódik és ez jelenleg, engedélyezve, támogatva és társadalmi szintre van emelve.
A “személyre szabott”, egyéni shit teszten elbukott az anyja révén pl. a balfasz képviselő, mert anyucinak nem mondunk ellent, majd a társadalom is lassan erodálódott.
A férfiak részéről a “fogadókészség” mindig is megvolt, – a nő biologiai értéke, a törzs, nemzet, útódszülés képessége, a fajfenntartás záloga és ebből fakadó értéke nagyban hozzájárult, hogy “mangina” férfiakat termeljen ki, ami az adott, szigorú és szabályozott keretek közt, a szűkös források, a környezet/természet és a társadalom szigorú szabályai és a kihágással járó “büntetése” visszafogta és adott kényszerpályán egyensúlyba tartotta.

A feminizmust nem tudod eltüntetni, eltörölni, mert az emberi nem sajátja, ösztönszinten kódolt mindkét nemben. Mindenkit nem írthatsz ki.
A feminizmus mint “entitás” nem létezett és most sem létezik, nem megfogható és nem “materializálható”. Nem lehet leszokni róla, kizárni, csak korlátok közé szorítani, ami jelenleg nem opció a fejlett társadalmakban.

A nők 100%-ban feministák, AWALT, a férfiakakt meg az evolúció/Teremtő, hittől függően, “kondicionálta” feministává, hamár annyira ragaszkodsz a külső ok megnevezéshez.

Azt meg nem tudod kinyírni, megsemmisíteni.

Hunn
Olvasó
Hunn

Sosem gondoltam volna, hogy képes leszel engem meglepni, blackfriday, de ez most sikerült. Arra számítottam, hogy válaszként írsz majd valami szokásos hülyeséget… …erre derült égből villámcsapásként kapok tőled egy logikus és értelmes hozzászólást, kiérlelt gondolatokkal, jó érvekkel, meggyőzően előadva. Egy minőségi kommentet. Nem lehetne ilyet többször is?

Ha jól értem (és természetesen jól értem), a következtetésed tehát neked is az, hogy a hipergámiát csak korlátozni lehet és korlátozni is kellene, de ez egy feminista társadalomban, mint a jelenlegi, nem lehetséges. Ezzel egyet is értünk.

Vagyis akkor a legfőbb eltérés a hozzáállásunkban abban rejlik, hogy te azt mondod, hogy ez van, így jártunk, ebbe muszáj beletörődni, úgysem tudunk rajta változtatni, mert mindez az emberi természetből fakad – míg én azt mondom, hogy ebbe egyszerűen nem lehet beletörődni, ezt a helyzetet nem szabad elfogadni, mert ami van az a mesterséges kultúrmarxista társadalom-mérnökösködés és feminista kondicionálás eredménye, és minden erőnkkel arra kell törekedjünk, hogy változtassunk rajta.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

A hipergámia ösztön, és az az ösztön (is) nem véletlenül maradt meg, evolúciós előnnyel járt.
A szűkös erőforrások és az egyed halálának nagy kockázata miatt keretek közé volt szorítva.
A “korlátozni kellenével” az a baj, hogy ez nem emberi döntés kérdése( pár kivételtől eltekintve) volt sohasem, hanem általában a körülmények kényszerítő ereje, a „keret” jelentette a korlátot nem a férfiak akarata, vagy döntése.
Ember akkor korlátozhatja, ha rabszolga sorba taszítja, ami bár csábítónak hangzik, de nem opció. Ehhez legközelebb az iszlám áll, de kurvára túltolja, ezt nem veszi már be egy átlag európai gyomra.

Minden társadalom feminista az ég áldjon meg. A feminizmus maga a nő, és a férfiak is azok.1000 évvel ezelőtt sem engedték, hogy a fiúk bántsák a lányokat, fizikailag pláne nem.
Minden korban és társadalmi berendezkedésben ott van a feminizmus, a nők és férfiak fejében is. Neked is, nekem is. Ha másként nem , akkor az anyákon keresztül, akik első pillanattól kezdve kisajátítják a gyerekeket, a fiúkat duplán, érzelmi kötődést hoznak létre és ez a drog olyan erős, hogy felnőtt korában is anyuci kívánságait teljesíti. A valamikori anyakultusz elkorcsosult annyira, hogy már nem is kell anyának lenni, elég ha puncija van, megilleti minden jog, ami valaha csak az anyának járt. Nők napjától kezdve az összes szarságig.

Sehol nem állítottam azt, hogy muszáj lenne, vagy egyáltalán bele kellene törődni.
Ez egy adottság, amit nem lehet megváltoztatni, vagy hatással lenni rá.
Egyénileg mindenki csak saját magáért tud tenni, és az ehhez való viszonya, az erre való reagálása az ami megkülönbözteti azoktól akik elbuknak.

Én azt mondom, hogy bármennyire is vonzónak tűnik, de bikacsordák nincsenek, maximum háború idején , rövid időre. De jó esetben több a béke, mint a háború.

A „mintakövetés” is szent grálnak van kikiáltva, ami szintén bukta.
Ezért is:
http://www.she.hu/herself/20180503-kemenylegenyt-nevelek-a-fiambol-greta-may.html

Nem lehet hitet adni a hitetlennek, motivációt a motiválatlannak.

Ajánlom Kassai Lajost, a lovasíjászt, a filmet, a vele folytatott beszélgetéseket, és a „hitvallását” aminek a tömör lényege az, hogy nem az ősöket kell követni, hanem azt amit az ősök követtek a jelenkorban rendelkezésünkre álló erőforrások segítségével.

Mindig az határoz meg téged, hogy hogyan reagálsz arra, amire nincs ráhatásod, és ezen belül pedig az, és ez a 0. lépés, hogy felismerd és tudd megkülönböztetni azt amire van, attól , amire nincs, pontosan és egyértelműen.

Feltéve, de nem megengedve, hogy a „konteóid” szerinti összeesküvés eredménye a jelen nyomorod, ha te abban a világban élsz, akkor annak a foglya leszel, amíg élsz, mindegy, hogy igaz, vagy sem.

Nem számít, hogy a dugóban te nyomod-e a dudát erősebben vagy más, az sem számít, hogy miért van dugó, főleg, ha x kilométerre vagy tőle, nem érdekes, az számít, hogy reálisan tudod-e mérlegelni a helyzetet és találsz-e kiutat, esetleg van-e türelmed kivárni és fruszrációd nem válik-e ön és közveszélyessé.

Lehet itt álmodozni arról, hogy kiírtod azokat, akik szerinted téged akadályoztak, vagy akadályoznak, de ne felejtsd el, hogy mindig, amikor egy ujjal mutatsz a szerinted bűnősre , akkor egyúttal hárommal mutatsz magadra, nem véletlenül.
Hiába győzöd le azt az egyet, amíg a „hárommal” nem küzdesz meg, csak hajkurászod a kék madarat és soha nem fogod utolérni, ami hosszú utat is eredményezhet, de ugyanakkor elpocsékolt időt és energiát is.

Hunn
Olvasó
Hunn

A korlátozás nem közgazdasági kérdés, hanem kultúrális kérdés, blackfriday. És kiválóan működött is az elmúlt ezer évben. Tradicionális házasságnak hívják.

Nem az emberi természetet kell megváltoztatni, hanem a kultúrát. Ahogy a zsidó kulturális marxisták megváltoztatták a kultúránkat – elsősorban a tömegmédiájuk segítségével – ugyanazokat az eszközöket alkalmazva akár vissza is térhetnénk a saját fehér, keresztény, európai – magyar – kultúránkhoz.

Erre valóban nincs közvetlen ráhatásom, de rám viszont hatással van mindez. Tehát foglalkozom vele, tehát írok beszélek róla. Mert a kulturális háborút jelenleg az interneten vívjuk, itt és most, azért.

Nem hiszek konteókban, összeesküvés-elméletekben. Mi értelme lenne annak? Téves alapokról kiindulva csak téves eredményekre lehet jutni. Ezért van az, hogy én csak olyan dolgokról írok, amit bárki más is észrevehet – ha hajlandó körbenézni…

blackfriday
Olvasó
blackfriday

A korlátozás hatalmi vagy külső körülmény vagy ezek együttesének a függvénye, a kultúra az ennek csak az utánlövése, esetleg hagyománya.

Azzal azért legyünk tisztába , hogy nem tudatosan, valaki által kitalált és alkalmazott , rákényszerített dolgokról beszélünk.
A korlátozás az ántivilágban fajfenntartási kényszer volt, az adott szűkös gazdasági, egészségügyi és szociális (kasztrendszer) keretek közt. Ezek a kényszerből született „hagyományok” „kulturálissá” váltak az idők folyamán, szokásrendszerré, a kompromisszumok révén egyúttal az egyén és a közösség túlélésének, fennmaradásának alapfeltételének egyikévé.
Ahogy a jóléti keretek tágultak/tágulnak, úgy a dekadencia előbb utóbb felüti a fejét.
A korlátozás bomlása mindig a gazdasági, egészségügyi és szociális jólét emelkedésével kezdődik. Erre a nyugati, felvilágosult kultúrákba rétetézett a hormonális fogamzásgátlás és ez a nők kezébe lett adva. Ez a kegyelemdöfés.
A „kulturális” hagyományok, szokásrendszerek, egy ideig még az új keretek közt is működnek, de finoman elkezdenek erodálódni, fokozatosan lazulnak és ha azok megváltoznak, akkor onnan nincs visszaút, az egyén a saját „szabadságát”, „szabadosságát” önmagától soha nem korlátozza, legalábbis a 90%. Külső erő, kényszer esetén megalkuszik, alkalmazkodik, de sok idő, hogy meg is „csontosodjon”.

Pl. az indiai kasztrendszer, az iszlám is fokozatosan erodálódik. A keresztény kultúrkör a legdinamikusabban és a legjobban. Amíg „érvényt lehet szerezni” az „ősi törvényeknek”, és amíg az új generációnak, azon belül a férfiaknak van „kitörési lehetőségük” pl. az iszlámban, ha „radikalizálódik”, vagy Indiában, ahol csoportosan erőszakolnak kisgyerekeket, nőket addig, ideig, óráig még tarthatóak a régi keretek.
Ha engedélyeznék/rákényszerítik a fogamzásgátlást elég magas intelligenciával rendelkező népekre, mint pl a kínaiak, akkor rohamléptekkel érnek mminket utol és lassan le is hagynak.
A 70-80 alatti, primitív átlag IQ alatt ez nem nagyon működik, ezért is sikeres a niggerek és muzulmánok szaporodása, mert a keretek náluk tőbbé kevésbé merevek, a természetes szelekció visszaszorult/megszűnt, hála a modern orvostudománynak, meg a nyugati hülyéknek akik etetik és támogatják a niggereket, nyakló és kontrol nélkül szaporodnak, míg a muzulmánok be vannak határolva a belterjes primitívség, a szigorú keretek és az elbaszott szocializációjuk miatt.
A primitív csoportoknál nem hatnak a “modern vívmányok”, mert az alacsony intelligenciájuk determinálja és korlátozza a fejlődésben, a szaporodás szempontjából , kedvező körülmények közt, ebből a szempontból, “sikeressé” teszi őket. A cigányoknál is ugyan az a helyzet. A 75 alatti átlag IQ-val rendelkező emberi populációt ha nem szabályozza az eredeti élőhelyén külső , szűkös körülmények, akkor addig szaporodnak amíg vagy háború, vagy betegség , éhinség meg nem tizedeli őket. Az IQ-val még korelál a várható életkor is, nem véletlenül.

Viszont pl. Iránban már belekóstoltak, a törököknek is más az alapjuk,

A házasság csak egy jelkép volt, aminek valamikor volt tartalma, kompromisszmok árán, de biztonságot , túlélést biztosított a résztvevők számára, mára már gyakorlatilag kiürült.
Kínában pl. nem voltak és most sem nagyon vannak ezek a „zsidó kulturális marxisták”, a „médiájuk” méginkább korlátozott, még ott a kommunizmust sem a zsidók csinálták és ott a kommunizmus a többi lehetőséghez képest jobb választás volt, az adott lehetőségek közt.
A kultúra változtatása úgy, hogy az objektív, gazdasági, jóléti keretek nem szűkülnek, nem megvalósítható, csak tabula rasa lehetséges, mert a változás expanzív, a szellemet nem lehet visszagyömöszölni a palackba, ahogy kihal a korábbi „kemény” generáció, úgy az újnak már mások az alapok.
Nincs mihez visszatérni, mert nem lehet függetleníteni magad sem a társadalomtól, sem a globalizációtól. Azt nem akarod felfogni, hogy nem akarat kérdése és ebbe nincs az egyénnek beleszólása, csak reagálni tud rá, válaszolni, de sem befolyásolni, sem akadályozni nem képes rá.
Nincs kulturális háború, ha leszakadsz a „mátrixról” és kimész a való világba, akkor a valóság mindig pofánver.és elfogynak a harcostársak, tök pucéran áll az ember a felöltözött tömeg közepén és nem talál másik pucért, akivel legalább összekacsinthatna, a közös nyomor nem teremt csoportot, közösséget, hadsereget.

Merida
Olvasó
Merida

A fejlett országok törvényei nem elsősorban a nőket védik meg a férfiaktól, hanem úgy általában a gyengébbeket az erősebbektől, azáltal, hogy büntetik az erőszakos cselekedeteket. Üdv a civilizációban. :)

Ijk
Olvasó
Ijk

Nem akarnak a nők egyenlőséget, vagy azt sem tudják mi az. Feministák hajszolják ezt, náluk az egyenlőség azt jeleneti hogy felelősség és következmények nélküli hatalom, ilyen meg nem létezik mert önmagában paradox. Hogy létezhetne olyan döntés aminek nincs valamilyen következménye, és az nem vetül vissza a döntéshozóra? Feminin nők irtóznak is a döntéshozataltól, mint ahogy a feminin férfiak is. Nem véletlen az hordja a nadrágszíjat egy családban aki meghozza a döntéseket.
Azt kellene belátni a fene nagy szabadságban hogy bármilyen utat választunk az életben annak következményei vannak. És lehet másokat hibáztatni, mutogatni, megírni blogokon hogy szemét férfiak, de a végén te fogsz ott állni az adott élethelyzetedben és neked kell viselni a következményeket.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Feministák hajszolják ezt, náluk az egyenlőség azt jeleneti hogy felelősség és következmények nélküli hatalom,

De azok a nők akik nem akarták, azok sem panaszkodnak e miatt….., kussban élvezik első körben, aztán ahogy megjön a bátorságuk , ugyanúgy hangoztatják….,

Marcell
Olvasó
Marcell

Az erősebb férfi is azt tehet a gyengébb férfival, amit csak akar, rá tudja kényszeríteni az akaratát. Ha egy kigyúrt b.zi (vagy alkalmi b.zi) kinéz magának a börtönben, és te gyengébb vagy, akkor így jártál. Azért az ún. civilizált (civil) világban ezt az állam törvényei korlátozzák. Bár a c.gányszaporulat miatt Mo-n is egyre több lesz az olyan helyzet, ahol nem tud érvényt szerezni a korlátozásnak, ekkor történik meg, hogy két “bokszolóállásba helyezkedő” drogos kanc.gány végigver egy tucat siklóvállú hipszterlibsit és a nőiket egy belvárosi kocsma előtt, azok öten sem bírják lefogni az egyiket, lepattannnak róla, majd még a rendőrjárőr sem mer utánuk menni előállítani őket.

common man
Olvasó
common man

Azok cigányok voltak? Az első hírekben nem is olvastam.Lehet nem volt szemtanú?

Marcell
Olvasó
Marcell

Hát az index nem fogja megírni, de feltűnően kerülte a témát (ha nem cigányok voltak, szerintem külön kihangsúlyozták volna hogy nem voltak azok), viszont a sztereotípiák (lepukkant házban lakó drogosok népes “társasággal” (rokonsággal?)) cigányokra engednek következtetni, lehet, hogy tévesen.

Hunn
Olvasó
Hunn

Cigányok voltak hát. Viselkedésük alapján gondolom ezt így mindenképp. Nagyon-nagyon meglepődnék, ha nem azok lettek volna…

Ez az eset is példa arra, hogy miért kellene engedélyezni a magyar állampolgárok számára, hogy önvédelem céljára lőfegyverrel járhassanak. Életem egyik legnagyobb csalódása, hogy a rendszerváltás szabadsága nem hozta meg számunkra a fegyvertartás szabadságát.

Ami fura a sztoriban az az, hogy a megtámadott emberek nem érzékelték a veszélyt. Nekem eddig életem során, ahányszor balhéba keveredtem az utcán, a hatodik érzékem mindig előre súgott, jelezte hogy baj lesz.

Egyszer egy buszmegállőban álltam budapesti külterületen két-három haverral, és az utca túloldalán elment egy zajosabb cigány társaság. Én pedig valahogy azonnal éreztem és TUDTAM, 100%-ig biztosra, hogy ezek vissza fognak jönni hogy megagyaljanak minket. Úgy is lett.

Hallgatni kell a belső hangra, a hatodik érzék figyelmeztetésére, minden ilyen esetben. Ha pedig cigányokról van szó, akkor még külön belső riasztóra sincs szükség hogy tudd, vigyázni kell….

Bazinga
Újságíró

“Ez az eset is példa arra, hogy miért kellene engedélyezni a magyar állampolgárok számára, hogy önvédelem céljára lőfegyverrel járhassanak”

Ha csak magyar állampolgárságtól függne, akkor két héten belül tele lenne lőfegyverrel a cigánysor is. Ha csak fehéreknek lehetne, az jobb lenne egy fokkal, igaz én ezt se támogatnám teljes szívvel, mert van elég fehér is, akiből kinézek ezt-azt és veszélyt jelenthetne rám nézve. A legjobb szerintem a cigányság kitelepítése lenne egy külön területre, aztán szervezzék meg maguknak a dolgaikat, ahogy akarják. Akik meg képesek beilleszkedni a többségi társadalomba, azok maradjanak.

Hunn
Olvasó
Hunn

A cigánysort illetően teljesen igazad van, Bazinga. Úgyhogy akkor maradjunk abban, hogy minden magyar embernek, aki fehér és keresztény, lehessen pisztolya.

Tudom, hogy amit most mondani fogok, az rasszizmus, de cigánynak viszont ne lehessen, és ha mégis lőfegyvert találnak nála, akkor statáriálisan kössék fel.

Az lehet, hogy van rossz szándékú fehér ember is bőven. De ha nekik is tartaniuk kell attól, hogy nálunk is lehet lőfegyver, akkor tuti, hogy sokkal-sokkal udvariasabban viselkednének, és százszor is meggondolnák hogy mivel próbálkoznak be…

A cigánykérdés megoldására jómagam is az apartheid pártján állok. Legjobban annak örülnék, ha Magyarország területe C.M.Ö.-vé (cigánymentes övezetté) válna…

Wang B
Olvasó
Wang B

“Ez az eset is példa arra, hogy miért kellene engedélyezni a magyar állampolgárok számára, hogy önvédelem céljára lőfegyverrel járhassanak”

Elég a gumilövedékes, mondjuk ahhoz is kell engedély.

Hunn
Olvasó
Hunn

Lehet hogy te igen, de én viszont gumilövedékessel nem érzem biztonságban magamat, Wang B. Nem tudom, mire számíthatok ha használom, mi fog történni a támadóval, biztosan megállítja-e, stb… A pisztolynál ugyanez viszont teljesen egyértelmű.

Wang B
Olvasó
Wang B

Hunn, valóban, meg sem közelíti a hatékonyságát a gumilövedékes az igazinak, de a semminél több. Igazi lőfegyverhez (nem vadászati) legálisan Magyarországon szinte lehetetlenség civilként jutni, gumishoz viszont hozzájutsz. Gumilövedékessel nem lehet pontosan célozni sem csak kb., de a támadót megállíthatja, ami épp elég hogy lelépj. Ellenben ha leterítesz egy kétméteres kancigányt éles lőfegyverrel, annak a következményei is súlyosak lehetnek.

blackfriday
Olvasó
blackfriday
common man
Olvasó
common man

Így már elképzelhető,hogy cigányok.

Reszet Elek
Szerkesztő

Kancigány mindkettő.

hunbagira
Újságíró

Mondjuk itt kivételesen “belharcról” van szó, ahol minden pofon jó helyre ment, és ahol a magamfajta, csak egy kávét kér. :D
A “Wittula” (exsirály) belpesti zsidó hipszter hülyegyerekek – nemhogy törzs inkább centrumhelye. Itt vagy a szimplában szokták megrendezni a Szentesti bulit a keményen zsidók kölkök. Tehát a hely, ilyen gettó a gettóban. :)
Nem véletlen volt ott a zsindexes sajódávidka….

common man
Olvasó
common man

Védett állatok legeltek a nemzeti parkban védett növényeket? Akkor a szegény rendőröket sem szabad bántani.Ez már meghaladta a kompetenciájukat és a hatáskörüket.

hunbagira
Újságíró

Igen, az egyszerre induló programok miatt, lefagyott a sünöknél a rendszer. :)

Hunn
Olvasó
Hunn

“Az erősebb férfi is azt tehet a gyengébb férfival, amit csak akar, rá tudja kényszeríteni az akaratát.”

Pontosan. Erre épül az egész koncepció, amit államnak és törvénynek nevezünk. Ezért nem mindegy, hogy kik vannak hatalmon, és milyen törvényt hoznak. Ezért nem mindegy, hogy azok, akik rendelkeznek az állami erőszak kontrolljával, azok hajlandóak-e azt használni a civil lakosság védelmében is, vagy hagyják, hogy pl. a cigányok következmények nélkül terrorizálják őket. Vagy pl. hogy feminista törvények betartását kényszerítik-e rá a férfilakosságra.

Art
Olvasó
Art

… a társkeresőkön rendre családcentrikus férfiakat keresnek a nők.

Családcentrikus férfiakat azok az egyedülálló nők keresnek, akik 1-2-3 neveletlen kölyköt zsákmányoltak az előző házasságukból, aztán rájöttek, hogy családi pótlékkal meg tartásdíjjal együtt se bírják ki hónap végéig egy addicionális erőforrás nélkül.

Nem férfi kell nekik, hanem egy random balek, aki önként és dalolva beáll ennek a családi táplálékláncnak a legaljára.

VincentLaw
Olvasó
VincentLaw

Jó pár társkereső appot megjártam már, de én sem igen tapasztaltam, hogy annyira családcentrikus pasikat keresnének azok a nők, akik számomra is potenciális ‘barátnő jelöltek’ lennének. Csak olyanok találnak/találtak be,

akik a saját testi paramétereimhez képest messze nem kompatibilisek (könnyebb átugrani, mint megkerülni – bocsánat, de nem gerjedek rájuk)

akik már gyerekkel büszkélkednek (25 évtől felfelé – habár már volt olyan is, aki 20 alatt több gyerekkel volt megáldva)

vagy aki már 30 feletti, és az ismerkedő beszélgetések közben már közli velem, hogy 1 – 2 éven belül szeretne gyereket (ketyeg az a fránya biológia óra)

vagy az olyanok, akik épp pár nappal korábban léptek ki valamilyen kapcsolatból, és lelki papírzsepiket keresnek (volt olyan, akivel alakult is a dolog – kis naívan úgy gondoltam – egyik nap meg beközli, hogy bocs összejött valakivel)

Alter Ego
Szerkesztő

“az ismerkedő beszélgetések közben már közli velem, hogy 1 – 2 éven belül szeretne gyereket (ketyeg az a fránya biológia óra)”

Nos, ennek a rövid megfogalmazásaként értelmezendő hogy “családcentrikus férfit keresnek”.

VincentLaw
Olvasó
VincentLaw

Valóban, kicsit pontosítok. Nem is azzal van a gond azoknál a nőknél, hogy “családcentrikus férfit keresnek”, inkább a
hangsoly a ‘hogyan’ – on van. Sok esetben a 30 és jóval e feletti esetekben a kapálózást érzem (‘most már jó lenne megállapodni’, ‘nekem ez is jár’ mentalitások), amivel nem hiszem hogy az értelmesebb férfiakat be lehetne vonzzani. Engem biztosan nem, sőt taszít is.

Plusz ilyeneket már az ismerkedések kezdetén bedobni sem pozitív. Olyankor átfut az az agyamon, hogy miért most, mit csinált eddig, csak nem most szállt le arról a bizonyos ‘fütyi körhintáról’? Bezzeg ha érdeklődni mersz a múltjáról, akkor megkapod a sablon válaszokat, hogy a “múlt az elmúlt, az nem lényeges, a jelen van”, vagy “mindenki fiatalon tapasztalatokat szerez”, vagy valami orbitálisat ferdítenek, hogy ne tűnjenek olyan könnyűvérűnek.

Alter Ego
Szerkesztő

Igen, így fest a helyzet és mindezen egészen biztosan rengeteg férfi ütközik meg hozzád hasonlóan. Vita természetesen nincs közöttünk, csak segítettem a cikk üzenetét értelmezni, és most gyorsan egy kevés utólagos szerkesztéssel a későbbi olvasóknak is.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-kerdesek__3848966-nagyon-gonosz-vagyok-ha-nem-szeretem-a-parom-gyereket-mar-mindent-megprobaltam Vicces ez az oldal, de emberi kérdésekben azért tanulságosak a hozzászólások. Ez egy boldogtalan nő, aki rosszul van attól, hogy a férje előző házasságból származó 12 éves fia szeretne odaköltözni, a férje pedig örül ennek. Úgy tűnik a lakás a férfié lehet, mert igyekszik a nő visszafogni magát. De azért boldogtalan. A hozzászólások meg….. Gyakorlatilag a női lélek teljes sötétsége feltárul (nincs szex, költözz el/zavard el, ha odavinné a férfi a fiát, stb.). Magam is küzdök hasonló problémával, mert a második feleségek egy idő után már látni se akarják az első házasságból származó gyerekeket, ezek szerint nem csak az én esetemben. Hányingert keltő a gyerekes nőkkel összeálló férfiakkal szembeni elvárásokat összevetni ezekkel a hányinger keltő női hozzászólókkal, akik a nőt szinte mind felmentik mindenféle felelősség alól és “jóváhagyják” a legszemetebb viselkedést is, ami ezzel a férfival meg a fiával szemben elkövethető. A “gonosz mostoha” a régi mesékben sem volt soha férfi, mindig csak nő, valószínűleg a férfi gyerekeivel szemben undorítóan viselkedő nő régen is nagyon gyakori volt. Pedig férfiak is vettek el özvegyeket gyerekekkel, de azokból az élethelyzetekből a régiek sem faragtak “gonosz férfi mostohaapa” jellegű meséket, mert valószínűleg rendkívül ritka volt. Hiába no, régen is a nők voltak a lelketlenebbek az özvegy férfiak új házasságba vitt gyerekeivel. Most az özvegység már ritka, de a patkány nők nem ritkultak.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Azért az igasszághoz hozzátartozik, hogy ha a fiúról igazat mond, akkor a faszt érdekelné , hogy ki fia borja, senkinek nem kellene, nemtől függetlenül. Attól még a gonosz mostoha levezetés mind áll, de deviáns , elkényeztetett kölyköt én sem bírnék elviselni, senki kedvéért.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

A gond az, hogy a férfinek ezzel a nővel is van egy közös gyereke. És valószínűleg a férfi lakásában laknak, itt a nő nem nagyon dirigálhat. A saját lakásodba azt engedhetsz lakni, akit szeretnél, a saját gyerekedet meg főleg beengedheted lakni a saját lakásodba. Az élet bonyolult. Ha a férfinak tényleg választania kell a nő meg a fia közt, akkor a nő a rövidebbet fogja húzni. Te sem a férfi élethelyzetébe élted bele magad, hanem a nőébe. Ezen az oldalon azért ez furcsa. Én ugyanis a férfi élethelyzetével szerettem volna foglalkozni. Hogy te mit tennél, ha a fiad meg a második feleséged között kellene választanod. De ha nincs fiad és még első feleséged se volt, akkor tényleg eszedbe sem jut szolidárisnak lenni ezzel a férfivel.

common man
Olvasó
common man

A férfi élethelyzete az ha eddig nem nevelte rendesen a fiát(hogy miért arról ennyi adatból csak feltételezhetünk) akkor kezdje el amíg nem késő.Ki kell jelölni a szabályokat határokat aztán be kell tarta(t)ni.A gyerek törődést kíván.A szigorúság ugyanúgy törődés mint az elkényeztetés(a seggének kinyalása jelen esetben) csak sokkal hasznosabb úgy általában is de ebben a példában még inkább.

Delin
Olvasó
Delin

Itt nem az uj felesege es a fia kozt kell valasztania, hanem ha elfajulnak a dolgok a lanya/i vs fia, ha egyutt maradnak a csaladi beke es haborus zona kozt, ahol szinten a fia vs. lanyai erdekellentete a lenyegi kerdes. Az egyetlen win-win szintu az lenne, ha kepes lenne megnevelni a fiat, de valoszinuleg ez a hajo mar elment. Itt ez a problema, nem az uj feleseg hozzaallasa.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Hamis dilemmát állítasz fel, common és Delin már rávilágított. A faszi nem képes a saját fiát kordában tartani, ezzel megszopatja a környezetét.
Ugyanazt a szöveget nyomod, mint bármelyik feminista, csak épp most nem a nő/anya van “kiemelve”, hanem az apa, pontosan úgy, érzelmi alapon.
Nem kell választania, egyszerűen “vak” és ezt te még nemi alapon/apa fel is mented.

Bazinga
Újságíró

“A saját lakásodba azt engedhetsz lakni, akit szeretnél, a saját gyerekedet meg főleg beengedheted lakni a saját lakásodba.”

Ezt nem vitatja senki. Az együttélésnek ugyanakkor vannak szabályai, amik rá is vonatkoznak. Ha jól sejtem van egy már kialakult családi életvitelük, megszokott napi rutinjuk, ehhez az “új” gyereknek is alkalmazkodnia kell, akár tetszik, akár nem.

“Ha a férfinak tényleg választania kell a nő meg a fia közt, akkor a nő a rövidebbet fogja húzni. Te sem a férfi élethelyzetébe élted bele magad, hanem a nőébe.”

A férfi érdeke, hogy mindkét személy tudjon a másikkal együtt élni, minél kevesebb konfliktus legyen, mert az rá is és a kapcsolatára is kihat. Fogalmazhatunk nyersen is: ne szarja el a gyerek a kapcsolatát, csak mert “lázadó” korban van. Ki kell jelölni a határokat, a feltételeket és abból nem szabad engedni. Ez még a gyerek hasznára is válik, mert tanul egy kis önfegyelmet és önállóságot. Nehéz lesz, de máshogy nem megy. Vagyis megy, de akkor számolni kell hosszútávon a mérgező légkörrel, és esetleg a kapcsolat
tönkretételével is. 12 évesen már fel lehet fogni ezeket, hogy apa érdeke is azt kívánja, hogy…

Ezekkel a dolgokkal számolni kell. Mármint, ha az embernek két családja van, és azokat összeereszti egy fedél alá. Még egy családon belül is meg kell oldani az együttélést, hát még ilyenkor. Az biztos, hogy nem egy életbiztosítás, de aki ezt tervezi, az szervezze is meg valahogyan, ne csak úgy sodródjon az árral, lesz ami lesz alapon.

Annyiban mondjuk van felelőssége a nőnek is, hogy a kifogásait egyértelműen beszélje át a férjével, mondja el szerinte hogyan és miben kell alkalmazkodnia a fiúnak, hogy az együttélésük zökkenőmentes legyen. Ha ezt elmulasztja és a hátuk mögött “durcáskodik”, vagy érthetetlen veszekedéseket generál (ennek meg mi baja?), akkor ő is jól kitol saját magával (meg mindenki mással).

Reszet Elek
Szerkesztő

Úgy tűnik, az ugyancsak a pacák előző házasságából származó lánnyal nincsen semmi problémája.Más lesz itt a gond, gyanítom a fiú egy elnevelt szardarab. Sejthetően nem véletlenül váltak el és az sem véletlen hogy felezték a gyerekeket pedig a lány sem lehetett tíz évesnél idősebb. Szóval kíváncsi lennék a fiú anyjára is meg hogy az apátlanság faktor mennyire működött. No meg az is érdekes hogy egy tizenkét éves gyerek csak úgy elköltözhet az anyjától.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Te meg a “bíró” szerepét vállaltad fel Elek. Te sem a férfi élethelyzetébe élted bele magad. Nem azon elmélkedtél, hogy ha neked kellene választanod a fiad meg a második feleséged között, akkor te férfiként mit tennél ? Mert a 12 éves gyerek azt nem kérheti az apjától, hogy küldje el a második feleségét magától. Valószínűleg eszébe sem jut a gyereknek ilyet kérni, mert szereti az apját. Ez csak a nőnek jut eszébe, hogy elűzze a gyereket. Sajnos adódik a következtetés, hogy ez a nő meg nem szereti ezt a férfit. Mert akit szeretünk, attól nem kérhetünk ilyet. Ez a férfi ennek a nőnek a szemében csak egy eszköz. Olyanról ugyanis nem elmélkedik pl. hogy pénzt szerez valahonnan és vesznek egy 3 szobás lakást. Vagy ez egy drágább környék és a lakás árából inkább menjenek egy olcsóbb környékre nagyobb lakásba. Vagy valami. Nem, a gyerek egy 10 szobás palotába se kellene ennek a nőnek. Ilyen opció nincs, a gyerek nem kell és ennyi.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez egy nő levele volt és te annak tartalmát bíráltad. Miért kellett volna a férfi élethelyzetébe képzelni magam?
Attól mert pacák kellene a pártját fognom? A levél alapján ez a gyerek apátlan és ebben nyilván a pasas is benne van. Az biztos hogy rosszul választott első feleséget is. Ez már két hiba. Nem tudta, nem akarta vagy nem tűnt fel neki hogy milyen kis szardarabbá kezd kinőni a fia. Tizenkét évesen már nagyon nehéz lesz mély változásokat elérni.
Ha ez a férfi csak eszköz lenne, akkor a másik gyerek sem lenne ott ill. két szoba három lakóhoz nem vállalna fel a nőce újabb gyereket, esetleg talált volna tehetősebb eszközt.
Őszintén szólva fordított esetben, ha a gyerek tényleg olyan mint amilyennek leírja, nekem se kellene és az anyja sem, ha hagyta hogy ilyenné váljon. Ilyen nővel milyen közös gyereket lehetne nevelni ha már korábban elhasalt a legfontosabban?

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Eddig én azt gondoltam, hogy férfi élethelyzetekben próbálunk meg tanácsokat adni, aki kéri. És részvétet mutatni, ha láthatólag igényli. A törött lábú ember sem azt várja tőled, hogy kioktasd a lépcsőn járás törvényszerűségeiről, miközben ő a lépcső alján fekszik. Hanem részvétet és a mentők hívását, meg esetleg szakszerű elsősegélyt.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ismétlem, a linken csak a női interpretáció szerepel. Nem a férfié aki tanácsot kérne.Hogyan adhatna bárki is tanácsot olyannak aki nem is kér.

Másoknak meg annyi a tanács amit leírtam. Nézd meg kit veszel el és ne hanyagold el a gyereked nevelését mert kora kamasz korára totál megszívod!

Ha már elváltál, a gyereked elnevelt és kényszerhelyzetben vagy nem csak a magánéletedben de egzisztenciálisan is, milyen tanácsot lehetne adni? Pláne ha fel sem tűnik hogy a gyereked elfuserált.

Amúgy is kevés körülményt ismerünk hogy egyedi tanácsot lehetne adni. Általánosságban pedig minden eset olyannyira más és más, hogy megint csak igen nehéz dolog lenne.

Megjegyzem eredetileg a nő ekézése volt a kommented indítója. Most már eljutottunk oda, hogy az elesett pasi tanácsáról beszélünk.

Őszintén szólva nem tudom hogy mit lehet kezdeni egy 12 éves sráccal. Ha olyannyira elfuserált attól tartok a mintái is azok lehettek. Néhány év múlva még durvább lesz a helyzet.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

Ugyanazt tolod, mint csaó, csak a nemeket cserélted fel.

Merida
Olvasó
Merida

Azért a nő nem azt kérte, hogy űzze el a gyereket és ne jöjjön többet oda, csak nem akar vele egy fedél alatt lakni. A férfi egyszer már eldöntötte (vagy elfogadta), hogy külön él a fiától, az új feleséggel felépítettek egy új életet, ezt akarja a férj hirtelen felforgatni anélkül, hogy figyelembe venné a párja véleményét. Szerintem ha szeretünk valakit, akkor egy közös döntésnél figyelembe vesszük az ő szempontjait is és nem próbáljuk belekényszeríteni számára rossz helyzetekbe. Mellesleg a kérdésből az is kiderül, hogy a nő okkal nem akarja a gyereket.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Tiltsátok már le a francba ezt a Serial Slut nevű felhasználót. Az első feleségem jut eszembe róla, az is mindig, minden vitában “győzni” akart. Meg fenyegetőzött, hogy mi lesz akkor, ha nem úgy lesz, ahogy ő akarja. Miután egy-egy ilyen “győzelme” után már csak a pofon következhetett volna, ezért az első házasságom elköltözéssel és válással ért véget. Itt az “elköltözés és a válás” Serial Slut tiltását jelenti, még szerencse, hogy a neten pofozkodni nem lehet. :-)

Naooo
Olvasó
Naooo

“vagy akár bejárónő alkalmazásával”

Mert már van nekik bejáróférfi.

“Szögezzük le, hogy ma az egyénnek, akármelyik nemhez is tartozik, jóval nagyobb szabadsága van saját sorsának alakításában, mint a korábbi korokban.”

Ebben a mocskos kizsákmányoló kapitalizmusban?

Mátyás Hunyadi
Olvasó

Hát gyerekek…….. Az igazi feminista – hasonlóan egy önhitt férfihez, mindig “győz” egy vitában és mindig meg akarja semmisíteni erkölcsileg a másik felet. Serial Sluttal is ezért nehéz bármit is, mert mindig “életre-halálra” megy a küzdelem. Vagy te semmisülsz meg erkölcsileg vagy ő. Nincs kompromisszum készség, nincs realitásérzés. Japán ezért kapott 2 atombombát annak idején. Nagyon nem jó az, amikor a megadás készsége vagy lehetősége nélküli emberekkel kell “harcolni”. Túl nagyok lesznek a saját veszteségeid is. Elcsapongtam, de ezt érzem ebben a mostani “Serial Slut – Alter Ego” háborúban is. Az esélyek rossz felmérését és a végsőkig való küzdelmet főleg nők szokták folytatni bármilyen téren is. Serial Slutnak is már “atombomba” (kitiltás) járna régen. Alter Ego még – a japán példával élve – a hagyományos módon harcol, megkísérli a partra szállást egy esélyeit tévesen felmérő, kompromisszum képtelen ellenféllel szemben. Hogy az majd így is “megadja magát” esetleg. És közben ő is iszonyatos veszteségeket szenved. Nincs ennek így semmi értelme kedves Alter, a “partra szállási kísérleteid” csak a saját erőidet emésztik fel feleslegesen.

blackfriday
Olvasó
blackfriday

“hasonlóan egy önhitt férfihez”

Hm.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez a viselkedés az önigazoló emberek sajátja nemtől függetlenül. A nők között talán valamivel több ilyen van, lévén kevesebb az érzelmileg önjáró, autonóm nő. NAgyon mérgező dolog ha valakinek folyamatosan szüksége van külső önerősítésre, belső bizonytalansága megtámogatására.

Alter Ego
Szerkesztő

Nem emészti fel az energiáimat, a kényszerű rutin miatt sem. Amikor arról kellett dönteni, hogy nevemmel vállaljam-e azt, amit sokaknak nem akaródzott, akkor szembe kellett néznem a kockázatokkal. Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy mindenféle holdkórosok az emberre vessék magukat. Megfogadtam, hogy a legkisebb ellenséges, ártó aljasságot olyan mértékű retorziókkal fogom honorálni, hogy az a továbbiakban elvegye a kedvét minden jelentkezőnek. Szóval nem szimplán szemet szemért elv van, hanem minimum háromszor verem vissza azonnal bárkin az ártó, romboló szándékot. Vannak hozzá részletes és kegyetlen akciótervek is. Szóval én nem tréfálok: ha kell, rászánom a kellemetlenkedést, a brutális sárdobálást, a magánnyomozást, a három éves pereskedést, az informatikai- és sajtóháborút is, hogy minden perce szenvedés legyen és kellően sokat sírjon az illető. Kényszerű munka, de a végső mérlegben meg kell érnie. Nem hiszem, hogy lehetne másképpen, hogy a sakálok ne zabálják fel az embert.

blackfriday
Olvasó
blackfriday
T_T
Olvasó
T_T

Ha elutasítják a pert, és még a feljelentőket ítélik el, én áttérek…

T_T
Olvasó
T_T

Érdekes cikk, viszont nekem pont az a bajom a partnereimmel, hogy alapvetően az online pornón szocializálódnak. Vagyis nem tudják mit kell csinálni az ágyékon kívüli területekkel.
Szóval épp az lenen a helyes, ha a nők leszállnának a pornóról, és odafigyelnének a férfiak igényeire. Azaz, hogy a szex nemcsak 2-3 luk tömködéséről/nyalogatásáról szól.
A többivel egyet értek. A férfiak MINDENHOL annyit keresnek, mint egy nő. Legalábbis papíron. Valójában sokszor kevesebbet, mert a nőknek több jutalék jár, hiszen a HR-esek szintén nők. Erről szintén nem írnak a feminista bloggerek.
Az viszont nagyon találó, hogy a nők hiába hisztiznek, hogy milyen sokat keresnek a férfiak, ha ők osztják be a pénzt. Saját tapasztalat: mi férfiak sokszor még a prostiravalót is alig tudjuk félretenni (pedig egy hünapban 1x nem árt), mert a nők még akkoris szigorú pénzügyi kontroll alatt tartják a párjukat, ha nincs is gyerek, akire foghatnák a dolgot.

Merida
Olvasó
Merida

Amit az online pornóról írsz, az a férfiaknál is nagy probléma, sőt, a felmérések szerint sokkal több férfit érint, mint nőt. Meg a pornófüggőség is.

Reszet Elek
Szerkesztő
Hunn
Olvasó
Hunn

Tipikus. A feleségnek viszket a pinája, és ez “természetesen” jogos indok arra, hogy egy, a gyermekét szerető édesapát elválasszon a gyermekétől. Hiszen a feleség csak a pinája – bocsánat, a szíve – szavát követi a neki járó boldogság útján. És aki őt jól megkúrja, az nyilván alapból sokkal alkalmasabb mostohaapaként a lánya felnevelésére, mint a vér szerinti édesapa. Vagy ilyesmi.

Ki kéne mondani végre társadalmi szinten, hogy a házasság célja és lényege nem az, hogy a nő élete végéig szexuálisan kielégült, szerelmes és boldog legyen. Hanem a házasság célja az, hogy a megszületett gyermekeket a vér szerinti szülők neveljék fel. És ennyi.

Mátyás Hunyadi
Olvasó

https://videa.hu/videok/film-animacio/holtodiglan.2014.open.matte.-DKPFIPR1vEADDgZX Érdekes film ez a feminista állam és társadalom működési reflexeiről.

blackfriday
Olvasó
blackfriday
Hunn
Olvasó
Hunn

Ez is tipikus. A nő nyolc hónapig folyamatosan csalta a férjét. Ki a hibás a kapcsolat megromlásáért? Hogy merülhet fel egyáltalán ez a kérdés? Természetesen a férj a hibás… lol

Reszet Elek
Szerkesztő
Freethemen
Olvasó
Freethemen

Idegesítő ez már nagyon

Gejza
Olvasó
Gejza

Charlize Theron Is ‘Shockingly Available,’ Begs Men To ‘Grow A Pair And Step Up’
“I’ve been single for 10 years”

https://www.dailywire.com/news/45601/charlize-theron-shockingly-available-begs-men-grow-paul-bois

Wildschwein
Olvasó
Wildschwein

Nos, kedves férfitársaim, csak rajta: ki hívja először randira a hölgyet, hátha eljön, bebizonyitva ezzel, hogy a hipergámia nem is létezik? És hát miért is ne fogadná el a meghívást egy 44 éves, jól kinéző, népszerű színésznő, akinek a pályafutása során már rengeteg sikerben és csillogásban volt része, és aki most pont egy tökös férfire vágyik? Jó, az igaz, van néhány red flag is, például két örökbefogadott gyerek, meg az, hogy afrikai gyerekeket segítő alapítványa van, meg az, hogy “a női jogok harcosaként felhívta magára a figyelmet, lelkes és harcos állatvédő”, de hát megijed ettől egy igazi férfi? Ugye hogy nem. Mint ahogy attól sem, hogy korábbi élettársai között olyan neves színészek voltak, mint Stewart Townsend és Sean Penn – hát mit számít, hogy ilyen magasan van a léc, csak hívja már el valaki randizni, légyszi, légyszi, hiszen már tíz éve szingli… De hát hogy lehet ez, ha Sean Penn-nel 2015-ben szakítottak? Jaj, hát nem mindegy, ilyen apróságon fennakadni, jaj, hol vannak már az igazi férfiak????

common man
Olvasó
common man

Még magyarul sem tud.