A férfigyűlölet buborékja – 7/6. rész

a Gazdasági Tézis folytatása …

A nemek közötti szerződés: Az egyszerű férfi nem akar ennél többet a túlélés érdekében. A legtöbb átlagos férfi elegendő pénzt tud összekaparni a megfelelő élethez évi két hónap munkával. Az ok, amiért egy férfi akár keményebben is képes dolgozni a saját szükségletein felüli plusz pénzért, az hogy elcsábítsa a jövendőbeli feleségét, finanszírozzon egy otthont és egy rakás gyereket és így végül elismerjék a társadalom oszlopos tagjaként. A fiatal férfi, aki magas gazdasági potenciállal rendelkezik és jól be tud illeszkedni a társadalomba elég mély nyomot tud hagyni a lány szüleiben ahhoz, hogy megnyerje a lány kezét a házassághoz. A férfi ezután a kemény munka felé venné az irányt, aminek gyümölcse az államhoz, a munkaadóhoz és a családhoz vándorolna. A férfi teljesítményének a 80-90%-a más emberekhez ment, de viszonzásul magas státuszt és családot kapott, így boldog volt a szerződéssel.

A Négy Szirén megváltoztatta ezt. Felruházta a nőket azzal, hogy az alfa férfiakat üldözzék, a velük való házasság matematikai valószínűtlensége ellenére. Eközben teljes mértékben mellőzték a béta férfiakat. A béta férfiak, akiknek azt mondták, hogy legyen felelősségteljes, eredményes életük, rájöttek hogy átverték őket.

Azokat a férfiakat, akik a két évtizeddel ezelőtti társadalmi szabályok alatt kiemelkedtek a tömegből, a mai szabályok gyakran teljesen cserbenhagyják és ennek eredményeként elutasítják a társadalom fenntartását. Márpedig ez nagyban függ az ő termelékenységüktől és leleményességüktől. A nők azt hitték, hogy képesek felszabadítani magukat a hagyományos kötelezettségeik alól (elképesztő módon azt látjuk, hogy most boldogtalanabbak, mint valaha), miközben a férfiak még a mai napig is teljesítik az övéiket. Különösképpen mint a nők finanszírozói és védelmezői. Szükségtelen mondani, hogy a férfiak a bennük gyökerező lovagiasság ellenére végül azt fogják érezni, hogy a lovagiasság bizonyos mértékű hálát kíván, mely nem igazán érkezik meg.

Hogy meglássuk azt, mi történik, ha a férj és az apa szerepe leértékelődik és az állam lép a helyébe, nem kell messzebb mennünk az afro-amerikai közösségnél. Detroitban mára az átlagos otthon értéke a 2003-as 98.000 dollárról 14.000 dollárra csökkent. Az autóipar már jóval 2003 előtt elvitte az álláslehetőségeket Detroitból, ezért a hanyatlás nem kizárólag a gazdasági elvándorlásnak köszönhető. Más városok, úgymint Baltimore, Oakland, Cleveland és Philadelphia alig vannak jobb helyzetben. Azoknak akik azt hiszik, ez nem történhet meg a fehér közösségekkel, vessenek egy pillantást a britek legalsó rétegére. Az Egyesült Államok fehér népességének alsó része ugyanazzal a végzettel nézhet szembe, mint a feketék. A városok, mint például Los Angeles veszélyesen közel került a „detroitifikáció”-hoz.

Ráadásul úgy tűnik, hogy az emberek elfelejtették, a társadalom fizikai biztonsága – különösképp a nőké – maradéktalanul függ az „agresszor” és a „védelmező” férfiak arányának bizonyos szint alatt tartásától. Minél több férfit hajítunk ki a munkaerőpiacról, a bűnözés annál inkább egyfajta alternatívaként jelenik meg számukra. Még a magasan művelt férfi is lehet támadó, ha úgy érzi cserbenhagyták. A Nyugaton majdnem minden mostanában elkövetett lövöldözést és terrorista támadást olyan férfi követett el, aki tanult volt, jó karrier kilátásokkal rendelkezett, de hiányzott egy szerető nő az életéből.

A jó munkahellyel rendelkező férfi bizonyára nem fog bűnelkövetővé válni, helyette inkább csak nem lesz hajlandó segíteni a bajbajutott nőnek. Még többen egész egyszerűen elfordulnak a klasszikus megmentő szereptől. Ideértve a rendőrt is, aki talán úgy érzi, hogy ebben a mindent körülvevő férfigyűlöletben nem kapja meg a neki járó tiszteletet. A biztonság olyan akár a levegő – csak akkor tűnik fel, ha már nincs. A nők rettenetesen sokat veszítenek azzal, hogy közömbössé teszik a férfiakat.

A patriarchátus működik, mert ráveszi az egymást kiegészítő a férfiakat és nőket, hogy működjenek együtt. A „feminizmus” nem működik, mert bátorítja a nők erkölcstelen viselkedését, mely végül szanaszét veri még a béta férfiak tartós lovagiasságát is, ezzel mindkét nemet sokkal rosszabb helyzetbe hozva. Nem titok, hogy az egyedülálló anyaság pénzügyileg erősen meg van támogatva, de csak kevesen tudják, hogy az egyedülálló hajadonság is – különféle fenntarthatatlan és viszonzatlan eszközzel. Az egyetlen megoldás a férfigyűlölő társadalomra annak porba tiprása és száműzése.

A lakosság összetételének átformálódása: Szóval elérkeztünk a társadalomhoz, ahol a „feministák” úgy érzik, hogy „fel vannak jogosítva” a különleges bánásmódra, emellett „függetlenek”, és „magabiztosak”. A tények szerint viszont súlyosan függenek a férfiak által befizetett adóktól, az alkotmányellenes árnyékállamtól, mely beszedi a férfiaktól a házastársi tartásdíjat és a „gyerektartást”, a férfiak által fenntartott infrastruktúrától, a férfiak által feltalált technológiáktól és a biztonságtól, melyet szintúgy a férfiak tartanak fent. Szóval pontosan mit is kapott a társadalom ezektől a nőktől, akik a legkiváltságosabb társadalmi osztály, akik valaha is éltek?

Első lépésként tisztázzuk: hiszem, hogy egy nőknek kellene arról dönteni, hogy hány gyereket szeretne szülni vagy arról hogy gyermektelen marad. Azonban egy gyermektelen nőnek nem lenne szabad hozzájutnia más nők gyermekeinek erőforrásaihoz. Ez így fair és a dolgozó korúakat, akik az adójukkal támogatják az idősebbeket, nem kellene arra tanítani, hogy kötelezettséget érezzenek az olyan nők támogatása iránt, akik úgy döntöttek, hogy nem vállalnak gyereket.

Vegyük három húszéves, egyedülálló nő hipotetikus példáját, akik közül az egyik balos-„feminista”, a másik vidéki konzervatív, a harmadik pedig istenfélő muszlim. A következő táblázat tartalmazza az imént említett három nő becsült gyerekszámát az életkoruk előrehaladtával. Amikor az emberek a nyugati társadalom születésszámának eséséről beszélnek, gyakran nem képesek magyarázatot adni a 23 és 33 évesen gyereket szülő nők által okozott szakadékra. Ahogy a táblázat mutatja, a három fiatal hölgy 1:1:1-es arányának negyven év kell, hogy 12:4:0 legyen az arány az unokák számának tekintetében. Vegyük fontolóra, hogy mi már húsz éve benne vagyunk a negyvenéves folyamatban, így a szóban forgó nők mindegyike ma már a negyvenes éveiben van.

Szóval, hogyan is becsüljük meg az árát annak, amit a társadalom végül fizetni fog azért, hogy a fiatal nők a rúdtáncot választják, 300 dolláros csecsebecséket vásárolnak és hogy a kormány bürokratájaként dolgoznak (mely a kormányt még inkább a férj helyettesítővé teszi). Ha egy szánalmas hatvanéves Code Pink (fordító: társadalmi igazságosság mozgalom) hárpia látványa lenyűgözőnek tűnik, amint tizenkét muszlim kamaszt tanít arra, hogy a férfi és női nem csak egy társadalmi konstrukció, akkor vegyük szemügyre az ábrát. Ez a világtérkép (kattints ide a nagyításért) megmutatja, hogy hány tizenöt év alatti gyermek van a nagyobb országokban 2005-ben (tehát a 1990 és 2005 között születettek), a legtöbb gyermekkel rendelkező országok arányában. Megjegyzendő hogy Mexikó és az Egyesült Államok ugyanakkora gyerekszámmal rendelkeznek, míg Pakisztán és Banglades körülbelül annyival, mint egész Nyugat-Európa. Mialatt a fejlődő országok termékenysége látszólag lefedi a Nyugati szintet, az 1990 és 2005 közötti születésszám már bizonyos mértékben betekintést enged a rideg valóságba. Szükségtelen mondani, hogy ha előre ugrunk tizenöt évet az időben, akkor az ábrán látható arány megmutatja a 20-35 év (a nők termékenységi évei) közötti felnőttek arányát 2025-ben, nemzetenként. Még a közeli jövő is azoké, akik megszületnek.

A baloldali-„feministák” gyorsan tenyésztődnek ki, de gyorsan le is cserélődnek. Azonban ne gondoljuk, hogy általuk gyűlölt konzervatívokkal, hanem inkább más „feminizmussal” ellentétes kultúrákkal. Az állam, amit a baloldali-„feministák” úgy imádnak, azon nyomban ellenük fordul ha utánaszámol, hogy ezek a nők se nem termelnek új adófizetőket, de még csak új technológiákat sem hoznak létre. Az állam meg fogja találni a módját annak, hogy megfossza őket a jelenlegi különleges elbánást jelentő, „feljogosított” státuszuktól. Ha azt gondolnák, hogy a férj felé való kötelezettség egy szörnyű rabiga, várjuk ki amíg kötelezettségeik lesznek a férjet helyettesítő állam felé.

Az emberiség társadalmi szerkezete szét fog esni

A hozzánk hasonló emberek már 100.000 éve itt élnek, de az emberszabásúak még őket is megelőzve, 1-3 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön. Az első emberek 99,99%-ának elsődleges célja ugyanaz volt, mint minden más fajnak. Ez nem más volt, mint a fajfenntartás. A nők voltak a fajfenntartás legfontosabb elemei, hiszen ha a férfiak nagy része meg is halt, a születendő gyermekek száma nem csökkent túl nagy mértékben. Azonban a nők hiánya már komolyan befolyásolta ezt a számot (az emberek régen nem éltek tovább 40-45 évnél). Emiatt az emberi agy olyan irányba fejlődött az évek során, hogy a nőkkel kivételesen jól kell bánni, míg a férfiak megmaradtak a feláldozható kategóriának. Mivel az erőforrások nőkhöz való csoportosítása egyenes arányban volt a gyermekek túlélési esélyével, a férfiak és nők is aszerint alakították ki életüket, hogy ez a status quo a normális. A nők igénye lett az emberiség igénye is.

Ahogy a társadalom fejlődött, a prioritások változtak. Először is a technológia fejlődése lehetővé tette, hogy a gyermekhalandóság 50% körüli értékről rendkívül alacsony értékre essen vissza. Így nem volt tovább szükség 12 utódra ahhoz, hogy közülük legalább 6 megérje a felnőttkort. Másodszor, ahogy az emberiség a mezőgazdaságtól egy tudásalapú gazdaság felé haladt, a tervezett gyermekek száma visszaesett. Ha megnézzük, ma majdnem minden, gazdaságilag jól vagy közepesen teljesítő országnak 2 alatt van a születési rátája, ráadásul rengeteg nőnek még gyermeke sincs. Harmadszor pedig egyértelművé vált, hogy az emberi faj az első, amelyik nem csak utódot hoz létre, hanem valami mást is. Ezt hívjuk ma technológiának. Ennek eredményeképp az a korábbi irányvonal, mely szerint a nőhöz kell juttatni a megtermelt javakat az utód túlélése érdekében mára már elavulttá vált.

Az agyunk kábelezése mégsem igazodott hozzá ehhez a rettentő friss változáshoz és valószínűleg nem is képes rá. A nők úgy vannak programozva, hogy végtelen mennyiségben éljék fel a javakat, a férfiak pedig arra, hogy kérdés nélkül megtermeljék azt. Emiatt a valaha érvényes, mára elavulttá váló biológiai ok miatt a társadalom még mindig automatikusan átcsoportosítja a megtermelt értékek nagy részét a nők számára. Ez a gyermekek nevelésére szánt pénz fogyasztási cikkek formájában kerül a nőkhöz, miközben az árnyékállam ennek költségét és következményét a férfiakra terheli át. A legtöbb ember azt gondolja hogy a ma létező társadalom normális, képtelenek észrevenni hogy már igencsak idejétmúlt a nőkhöz lapátolni a pénzt. A 21. században már nincs értelme a javak szétosztásának. Ha mégis ebben gondolkodunk, akkor bármilyen módszer is jöjjön szóba, az egyenlő elosztás elvét felejtsük el.

Menj el egy plázába vagy bevásárlóközpontba! Az ott lévő termékek legkevesebb 90%-a olyan dolog amit egy átlagos férfi soha sem venne meg. Mégis elfoglalják a polcokat, bizonyítva hogy piacképesek. Hogy kik veszik meg őket? Csak nézzünk körbe bármelyik virágzó országban. Azt fogjuk látni, hogy a nők leveszik ezeket a tárgyakat a polcokról, majd kifizetik azzal a pénzzel, amit a társadalom adott nekik. Példaként említve: az áruházi termékek, a gombamód szaporodó házhoz-szállító éttermek, a jelzáloghitel-kamatok, a manipulált bíróságok amelyek támogatják a hipergámiát, mind-mind hűen képviselik a nőkhöz került javak felhasználásának módját, pontosan úgy ahogyan régen működött a világ. Ez a valaha volt legrosszabb pénzügyi áthelyezés és ahogy a rossz befektetés, ez is a lufi kipukkadását fogja eredményezni.

Ez nem egy javaslat arra hogy térjünk vissza a tizenkettes születési rátára. Itt arról van szó, hogy az emberi psziché idejétmúlt a férfi és a nő számára is és mikor ez a helyzet megoldódik, az lesz az emberi történelem legnagyobb sorscsapása. Néhányan ezt a „technológiai szingularitás” egyik fajtájaként említik, melynek bekövetkeztét bőven 2020 utánra datálják (sokkal valószínűbb a 2060-65). Azonban még kiemelkedő gondolkodók is elkerülik a megemlítését a nyilvánvalóan bekövetkező eseménynek, mely meg fogja oldani a régimódi nemi szerepeken alapuló erőforrás átcsoportosítás problémáját.

Tovább a cikk következő részére >>

Forrás: https://www.singularity2050.com/2010/01/the-misandry-bubble.html

Szerző: Imran Khan