A nemi háború manifesztuma – Puzsér Róbert az Isztambuli Egyezményről

Úgy tűnik, Puzsér Róbert publicista reménybeli politikai karrierjének egyengetése mellett sem hanyagolja egy fontos témáját, a férfiak jogegyenlőségének ügyét. "A nemi háború manifesztuma" címmel nem régen megjelent publicisztikájában az Isztambuli Egyezmény rendkívül fontos ügyét járja újfent körbe.

A radikálisan feminista, súlyosan elfogult, férfigyűlölő Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban az egyik legnagyobb rejtély, hogy miért írta azt alá a FIDESZ és aztán miért jelentette ki több képviselőjük is, hogy azt soha nem fogja a kormányzat ratifikálni. Puzsér Róbert azt a megoldóképletet kínálja számunkra, hogy a kormányzat “szavazatok tömegét szimatolta a nemek közti háborúban és az antifeminizmusban”.  Ha az írás további részeivel nem is, de ezzel az egy vélelemmel vitába érdemes szállni. Ha a kormányzat egy pillanatig is tekintettel lenne az antifeminista szavazókra, akkor nem építgetne töretlen lendülettel – ha nem is genderista, helyette viszont több évtizedes kommunista mintákon alapuló -, államfeminista rendszert.

A cikk már a harmadik bekezdésében jól ragad meg egyszerre két lényegi problémát is az egyezménnyel kapcsolatban, jelesül, hogy egy elfogult, férfigyűlölő feminista társadalomszemléleten alapul és így aztán alaposan megkérdőjeleződik a szakszerűsége.

“Nem szeretnék élő joganyagban olyan világmagyarázatot látni, amely egyrészt legalábbis vitatható, másrészt alkalmas férfiak tömeges kriminalizációjára és diszkriminációjára. Nem hiszek a patriarchátus nagy történelmi narratívájában: nem hiszem, hogy a férfiak eredendően elnyomók, a nők pedig eredendően áldozatok volnának. A férfiak nagy többsége nem bántalmazó, a nők nagy többsége pedig boldog és biztonságos életet élhet a nyugati társadalmakban. Aki abból indul ki, hogy a párkapcsolati bántalmazás történelmi örökség, olyan módszer, amellyel a férfiak kezelik a problémáikat, az nemhogy közelebb, hanem távolabb kerül a megoldástól. Az erőszaknak számtalan oka lehet: alkoholizmus, függőség, pszichés probléma, rossz kulturális minta, személyiségzavar, gyermekkori bántalmazás – és az okok sorának se vége, se hossza. Ezeket egyenként, nemtől függetlenül kell azonosítani és megoldani. A szociális intézményrendszernek, a megelőzésnek és a hatósági beavatkozásnak mindig differenciáltnak kell lennie, mert minden eset egyedi. Nem a maszkulin démont kell üldözni, hanem azt a démont, amely az erőszakért felel. Nem a férfiakat kell célkeresztbe állítani, hanem az erőszakot kell elfogadhatatlannak tekinteni.”

Megállapíthatjuk, Puzsér Róbert felvetései egybecsengenek azzal, amit Tamási Erzsébet kriminológus hiteles szakmai érvekkel vetett szembe a családon belüli erőszak kezelésének feminista modelljével. Lássuk át, az Isztambuli Egyezmény egy téves, radikális feminista történelemszemlélet talaján állva, női áldozati szerepkörből kíván durva revansot venni a férfiakon. Ami azért is súlyos probléma, mert az ostor vétlen áldozatokon csattanhatna: a közéleti vita feminista díszletei mögött reménytelenül szenvedő kiskorú fiú és idős férfiáldozatok tömegesen maradhatnának segítség nélkül, miközben a törvény vasszigora akár bemondás alapján is “vérpadra vonhatna” ártatlan férfiakat is. A Férfihang.hu egyik cikkében korábban részletesen bemutattuk Spanyolország elképesztő, drámai példáján keresztül, hogy az Isztambuli Egyezmény miképpen legalizálhatja a férfiak elleni nemi gyűlöletet és diszrkriminációt, és miként rombolhatja le a társadalmat. (Lásd erre a linkre kattintva.) Puzsér Róbert is erre a példára hivatkozik publicisztikájának egyik fontos bekezdésében:

“Az isztambuli egyezmény spanyolországi példa alapján fogalmazódott meg – csakhogy a 2005 óta hatályos spanyol törvény tapasztalatai azt mutatják, hogy a kemény és diszkriminatív jogi környezet egyáltalán nem csökkentette a családon belüli erőszak női halálos áldozatainak számát, az öngyilkosságok azonban riasztó mértékben megszaporodtak: számuk évi ezerkilencszázról háromezer-hatszázra emelkedett. A törvény hatályba lépése óta sok tízezer férfit börtönöztek be és tiltottak el gyermekeitől bármiféle bizonyíték nélkül, amire a feministák válasza az, hogy még keményebb törvények kellenek.”

Sokan, sokféleképpen fejtegették már a férfijogi mozgalom és a jogász szakma berkein belül is Puzsér Róberthez hasonlóan, hogy az egyezmény egyes célkitűzéseivel akár még egyet is lehetne érteni, ha azok megfelelő szakszerűséggel és ideológiai elfogultság nélkül valósulhatnának meg.

“Egyetértek az intézményhálózat megerősítésével, a megelőzés fontosságával, a tájékoztató kampányok szükségességével és iskolai nevelésbe emelésével, a rendőrség jogköreinek esetleges szélesítésével, mindez azonban nem valósulhat meg az isztambuli egyezmény keretei közt, mert úgy az egész küzdelem radikális feministák irányítása alá kerül, akik nem megoldani, hanem épp élezni akarják a feszültséget, mert kifejezetten érdekeltek a nemek közti háború kiszélesítésében és elmélyítésében – erre építik politikai befolyásukat és egzisztenciájukat. Az isztambuli egyezmény szövegének kilencvennyolc százaléka elfogadható – ha megváltozna benne mindössze ötven szó, nem minősülne többé a nemek közti háború manifesztumának. Amint a „női áldozatok” kifejezés helyét az „áldozatok”, a „leánygyermekek” helyét a „gyermekek” szó veszi át, az egyezmény szövege sokak, sokunk számára elfogadhatóvá válik. (…) Az isztambuli egyezmény szövege jelen formájában elfogadhatatlan – az pedig, hogy az azt szövegező kurzus nem hajlandó a férfiak diszkriminációjáért felelős ötven szót megváltoztatni, épp eleget elmond a manifesztum céljairól.”

Ne feledkezzünk meg róla, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálásnak lehetősége Damoklész kardjaként függ fejünk felett. Magyarországnak minél előbb ki kellene lépnie ebből a súlyosan diszkriminatív, a modern jogelveket megcsúfoló, nagyon komoly, potenciális társadalmi kockázatokat  hordozó egyezményből. Mindezt nem téveszthetjük szem elől már azért sem, mert a nőnap alkalmából is láthattuk, hogy ellenzéki politikusok és radikális feminista civil szervezetek képesek feminista egységfrontba tömörülni, hogy a férfigyűlölő Isztambuli Egyezmény ratifikálását követeljék. Az egyezményből történő kilépés érdekében fel kell lépnie mindenkinek, aki nem szeretné, hogy a posztkommunista örökségként ránk maradt és aztán uniós pénzen is tovább hizlalt államfeminizmus egy még durvább férfigyűlölő rendszerré fejlődjön tovább.

A Férfihang Civil Társaság tiltakozása, állásfoglalása ezen a webcímen olvasható az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban.

Forrás: A Magyar Hangon közreadott publicisztika