Úgy tűnik, Puzsér Róbert publicista reménybeli politikai karrierjének egyengetése mellett sem hanyagolja egy fontos témáját, a férfiak jogegyenlőségének ügyét. "A nemi háború manifesztuma" címmel nem régen megjelent publicisztikájában az Isztambuli Egyezmény rendkívül fontos ügyét járja újfent körbe.
A radikálisan feminista, súlyosan elfogult, férfigyűlölő Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban az egyik legnagyobb rejtély, hogy miért írta azt alá a FIDESZ és aztán miért jelentette ki több képviselőjük is, hogy azt soha nem fogja a kormányzat ratifikálni. Puzsér Róbert azt a megoldóképletet kínálja számunkra, hogy a kormányzat “szavazatok tömegét szimatolta a nemek közti háborúban és az antifeminizmusban”. Ha az írás további részeivel nem is, de ezzel az egy vélelemmel vitába érdemes szállni. Ha a kormányzat egy pillanatig is tekintettel lenne az antifeminista szavazókra, akkor nem építgetne töretlen lendülettel – ha nem is genderista, helyette viszont több évtizedes kommunista mintákon alapuló -, államfeminista rendszert.

A cikk már a harmadik bekezdésében jól ragad meg egyszerre két lényegi problémát is az egyezménnyel kapcsolatban, jelesül, hogy egy elfogult, férfigyűlölő feminista társadalomszemléleten alapul és így aztán alaposan megkérdőjeleződik a szakszerűsége.
“Nem szeretnék élő joganyagban olyan világmagyarázatot látni, amely egyrészt legalábbis vitatható, másrészt alkalmas férfiak tömeges kriminalizációjára és diszkriminációjára. Nem hiszek a patriarchátus nagy történelmi narratívájában: nem hiszem, hogy a férfiak eredendően elnyomók, a nők pedig eredendően áldozatok volnának. A férfiak nagy többsége nem bántalmazó, a nők nagy többsége pedig boldog és biztonságos életet élhet a nyugati társadalmakban. Aki abból indul ki, hogy a párkapcsolati bántalmazás történelmi örökség, olyan módszer, amellyel a férfiak kezelik a problémáikat, az nemhogy közelebb, hanem távolabb kerül a megoldástól. Az erőszaknak számtalan oka lehet: alkoholizmus, függőség, pszichés probléma, rossz kulturális minta, személyiségzavar, gyermekkori bántalmazás – és az okok sorának se vége, se hossza. Ezeket egyenként, nemtől függetlenül kell azonosítani és megoldani. A szociális intézményrendszernek, a megelőzésnek és a hatósági beavatkozásnak mindig differenciáltnak kell lennie, mert minden eset egyedi. Nem a maszkulin démont kell üldözni, hanem azt a démont, amely az erőszakért felel. Nem a férfiakat kell célkeresztbe állítani, hanem az erőszakot kell elfogadhatatlannak tekinteni.”
Megállapíthatjuk, Puzsér Róbert felvetései egybecsengenek azzal, amit Tamási Erzsébet kriminológus hiteles szakmai érvekkel vetett szembe a családon belüli erőszak kezelésének feminista modelljével. Lássuk át, az Isztambuli Egyezmény egy téves, radikális feminista történelemszemlélet talaján állva, női áldozati szerepkörből kíván durva revansot venni a férfiakon. Ami azért is súlyos probléma, mert az ostor vétlen áldozatokon csattanhatna: a közéleti vita feminista díszletei mögött reménytelenül szenvedő kiskorú fiú és idős férfiáldozatok tömegesen maradhatnának segítség nélkül, miközben a törvény vasszigora akár bemondás alapján is “vérpadra vonhatna” ártatlan férfiakat is. A Férfihang.hu egyik cikkében korábban részletesen bemutattuk Spanyolország elképesztő, drámai példáján keresztül, hogy az Isztambuli Egyezmény miképpen legalizálhatja a férfiak elleni nemi gyűlöletet és diszrkriminációt, és miként rombolhatja le a társadalmat. (Lásd erre a linkre kattintva.) Puzsér Róbert is erre a példára hivatkozik publicisztikájának egyik fontos bekezdésében:
“Az isztambuli egyezmény spanyolországi példa alapján fogalmazódott meg – csakhogy a 2005 óta hatályos spanyol törvény tapasztalatai azt mutatják, hogy a kemény és diszkriminatív jogi környezet egyáltalán nem csökkentette a családon belüli erőszak női halálos áldozatainak számát, az öngyilkosságok azonban riasztó mértékben megszaporodtak: számuk évi ezerkilencszázról háromezer-hatszázra emelkedett. A törvény hatályba lépése óta sok tízezer férfit börtönöztek be és tiltottak el gyermekeitől bármiféle bizonyíték nélkül, amire a feministák válasza az, hogy még keményebb törvények kellenek.”
Sokan, sokféleképpen fejtegették már a férfijogi mozgalom és a jogász szakma berkein belül is Puzsér Róberthez hasonlóan, hogy az egyezmény egyes célkitűzéseivel akár még egyet is lehetne érteni, ha azok megfelelő szakszerűséggel és ideológiai elfogultság nélkül valósulhatnának meg.
“Egyetértek az intézményhálózat megerősítésével, a megelőzés fontosságával, a tájékoztató kampányok szükségességével és iskolai nevelésbe emelésével, a rendőrség jogköreinek esetleges szélesítésével, mindez azonban nem valósulhat meg az isztambuli egyezmény keretei közt, mert úgy az egész küzdelem radikális feministák irányítása alá kerül, akik nem megoldani, hanem épp élezni akarják a feszültséget, mert kifejezetten érdekeltek a nemek közti háború kiszélesítésében és elmélyítésében – erre építik politikai befolyásukat és egzisztenciájukat. Az isztambuli egyezmény szövegének kilencvennyolc százaléka elfogadható – ha megváltozna benne mindössze ötven szó, nem minősülne többé a nemek közti háború manifesztumának. Amint a „női áldozatok” kifejezés helyét az „áldozatok”, a „leánygyermekek” helyét a „gyermekek” szó veszi át, az egyezmény szövege sokak, sokunk számára elfogadhatóvá válik. (…) Az isztambuli egyezmény szövege jelen formájában elfogadhatatlan – az pedig, hogy az azt szövegező kurzus nem hajlandó a férfiak diszkriminációjáért felelős ötven szót megváltoztatni, épp eleget elmond a manifesztum céljairól.”
Ne feledkezzünk meg róla, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálásnak lehetősége Damoklész kardjaként függ fejünk felett. Magyarországnak minél előbb ki kellene lépnie ebből a súlyosan diszkriminatív, a modern jogelveket megcsúfoló, nagyon komoly, potenciális társadalmi kockázatokat hordozó egyezményből. Mindezt nem téveszthetjük szem elől már azért sem, mert a nőnap alkalmából is láthattuk, hogy ellenzéki politikusok és radikális feminista civil szervezetek képesek feminista egységfrontba tömörülni, hogy a férfigyűlölő Isztambuli Egyezmény ratifikálását követeljék. Az egyezményből történő kilépés érdekében fel kell lépnie mindenkinek, aki nem szeretné, hogy a posztkommunista örökségként ránk maradt és aztán uniós pénzen is tovább hizlalt államfeminizmus egy még durvább férfigyűlölő rendszerré fejlődjön tovább.
A Férfihang Civil Társaság tiltakozása, állásfoglalása ezen a webcímen olvasható az Isztambuli Egyezménnyel kapcsolatban.
Forrás: A Magyar Hangon közreadott publicisztika
“Puszér”
Itt, ebben a szuperországban már ratifikálva lett a megjelenés másnapján..és, valami “változás”? igazából nem is tudtam róla hogy ilyensmi létezik amig itt, a Férfihangon nem olvastam róla..az igazi életben, legalábbis itt, ilyensmi “egyezmények” hatása elenyésző…komolyan, elhiszitek azt hogy a köznép ilyensmivel foglalkozik? főleg itt, ahol már van kin röhögni???
És ez a Puzsér nem az amelyik polgármester akar lenni? és az a kép valódi? miért nem lettek azok a “tüntikék” hazakergetve hogy megegyék a tejbegrizt?
Országa válogatja, hogy hogyan szereznek érvényt a törvény betűjének. Nálatok Romániában úgy tűnik, még nem járatták csúcsra a lehetőségeket. Örülj neki!
Sajnos könnyen lehet, hogy a “köznépet” már csak akkor kezdi el foglalkoztatni, amikor a feleség, aki a legolcsóbban és a legteljesebb mértékben meg akar szabadulni az “urától”, betelefonál a rendőrségre, hogy az bántalmazza őt vagy a gyereket és egy óra múlva már jön is érte egy rendőrautó, hogy 48 órára vizsgálati fogságba helyezzék, aztán bármit is mond, már akkor is csak távoltartási végzéssel szabadulhat – lényegében hajléktalanként. Na, akkor elkezdi érdekelni a “köznép” csekély értelmű fiát, hogy “mi a fasz az az Isztambuli Egyezmény”, amire hivatkozva ezt tették vele. Olvasd el a cikkben szereplő link nyomán, hogy milyen szép is az élet Spanyolországban, meg nézd meg a dokumentumfilmet. – Aztán utána tegyél majd fel új kérdéseket!
Kérem szépen, én nem élek Spanyolországban, és a kérdésem az volt hogy ez a kép valódi-e? és ha az akkor kik azok akik ezeknek a kiscsajoknak meg fiúknak a kezibe adták azt a táblát??? azokat kell elásni élve és utána rendezni a dolgokat…
Az ebben a cikkben lévő kép? Nyilván nem hamisítvány. A két legnagyobb magyar feminista “NGO”, a Nőkért és a NANE egyesület adta a kezükbe a transzparenseket, sőt középen az egyik felsőfokon képzett ideológusuk és fővezérük, Antoni Rita áll. A velük szembeni ellenérzés azt hiszem jogos, de csak kulturáltan és óvatosan szabad értekezni a személyükről, mert nekik is vannak jogaik…
Az ott középen az az???? fută-maş singur în gură şi în pizda ei borîtă…..ennyit a jogaikról…
Há mán hogyne lenne itt csúcsra járatva a hülyeség? nem tudod hogy micsoda “miniszerelnöke” van romániának? és nemcsak ő hanem az egész bagázs….ennyire analfabéta kormány itt még az Elvtárs idején sem létezett…
Nem szívesen olvasok Románia ügyes bajos dolgairól, csak a magyarságot érintő hírekre vagy az uniós viszonylatban ingerküszöb feletti dolgokra figyelek az országgal kapcsolatban. Szóval bevallom, nem tudtam, hogy ennyire durván dilettáns a kormány.
Ehhez csak annyit tegyek hozzá hogy a legfeministább véglények az udmr háztáján leledzenek..sőt, az egyik még a magyar kissebséget összemosta a buzikkal, mondván hogy a kissebségek össze kell fogjanak….ettől nekem elment tőlük a kedvem…
Hát épp ez az, hogy a “bennfentes” párszáz aktivistán kívül, beleértve mindkét oldalt, senki még le sem szarja.
Már ezt a cikket is sokkal-sokkal többen olvasták érdeklődve, de amúgy tényleg nagy baj, ha nem foglalkoznak a dologgal kellő mélységben az emberek, ahogy írtam fentebb is. A társadalmi “baleseteknek” gyakori oka a közéleti érdektelenség, demokratikus hanyagság.
Nehéz a “fasisztákkal”,……….., ha le sem szarják az igét……..
Várj csak, Csakszika, megpróbálom kitalálni, hogy mit is akarsz bemagyarázni nekem illetve sokkal inkább önmagadnak.
(A) A férfiakat a zabáláson, az iváson és az “utódláson” kívül semmi nem érdekli, így a saját jogaik és a táradalom sem. És mivel magad is ilyen vagy, ezért ha bebizonyítod, hogy a férfiak többsége is ilyen, akkor megnyugodhatsz, hogy nem is vagy egy nihilista, haszontalan, alkoholista fasz, hanem te reprezentálod a férfit.
(B) Én és a többi férfijogi aktivista hülyék és rosszindulatúak vagyunk, mert bele akarjuk ütni az orrunkat abba, amiről ti már eldöntöttétek a FIDESZ székházban, hogy hogyan is lesz jó a férfiaknak, akiket úgysem érdekel semmi, ami nem is baj, mert ti viszont kivételesen érdeklődő és egyben tévedhetetlen férfiak vagytok, akiknek semmi szüksége a fontoskodó érdekképviseletek ugatására.
Hmmm? Nem hiszem, hogy van egy (C) lehetőség…
A „belemagyarázás”, „ötlelés”, „logikai levezetés”, meg „egyértelmű”, „mindenki látja, tudja” stb. bábok és „kreálmányok” a te reszortod, annyit is ér ………, jó “próbálkozást”.
Már megint ez a hülye bábos szöveg, szerintem passzolhatnád, mert totál önleleplező: mindig akkor veszed elő, amikor nagy zavarban vagy. :D
Szóval nem mondasz A-t vagy B-t, csak üres mantrázással próbálod kimosakodni magad. Látod, nem csak balfasz, de még őszintétlen is vagy. Még magaddal is. :D
Ne erölködj.
De de, fogok. Színt kell vallanod! :D
Kedves Bleki! Jó a beszélőkéd hát terjeszd te is az igét!És a grafikon kezdetben lapos éppen ,hogy csak emelkedő vonala hirtelen meredekbe csap át…
Én most azt kérdezem :ahol ratifikálták az egyezményt ott eljött a Kánaán?Ott megszűnt minden gonosz elnyomás? Saját válaszom a nagy lófaszt meg a kurva anyjukat(ami nincs az hogyan tud megszűnni) de ha valaki tud korrektebb választ és adatokat hát írja le.(kérem)
Ahol ratifikálták, ott semmi nem változott, se erre, se arra, mert senki le sem szarja, épp ez a lényeg, hogy nem a jogszabályoktól függ, ,hiába tilos az asszonyt verni törvényileg, ha a “társadalom” ránt egyet a vállán, ha pl. pofánkapják otthon az asszonyt……….., próbáld egy cigányra/arabra/albánra/törökre stb. rákényszeríteni az “egyezményt”, kiröhög.
Épp így, ha nyilvánosan ver egy nő egy férfit, akkor a “társadalom” röhög rajta, ha van isztambuli, ha nincs. Ilyen a “természetük”.
Valami azért csak történik az Isztambuli Egyezmény hatására, mert ahol következetesen bevezetik, ott valamitől csak-csak tömegesen kisemmizetté, hajléktalanná, bebörtönzötté válnak férfiak és széthullanak a családok. Arra azért csak jó, hogy az “erőszakáldozatoknak” járó júdáspénzért jó sokan feljelentsék és megnyomorítsák az eldobandó férjüket, akár “pofán kapta” az őket, akár nem.
Nekem mégis az a tábla ,amit azok a szerencsétlenek cipenek, nem hagy békén…”hány áldozat kell még”-aszondja…elolvasván, csak innenn, eme hadiüzenet szövegét, ha tényleg törvénybe foglalják, akkor lesz is…mármint áldozat, és mind a két oldalról….mert sajnos ide jutottunk hogy a nő már nem kiegészitője a férfinek, hanem ellenfele, és ebbe olyan félresikerült egyedek is besegitenek mint azok a fiúk ott a képen….
És igazán ez a legkínosabb, azok a férfiak a képen……..
Pelcné sem érti miért nem ratifikálta a saját pártja a magyar férfiak ellen?
https://hvg.hu/itthon/20150304_Pelczne_nem_erti_miert_szavazta_le_a_part
Gondolom az Avonos Halász Pálma nyomására -aki bevezetette a kapcsolati erőszak jogalkotását (CSBE) Magyarországon- Révész Máriusz a ludas vagy egy eurológus aki nem akart lemondani korunk vívmányairól. Nem tudom pontosan.
Aztán a töpszli biciklis kölyökarcú lelépett és néhány valóban államférfi (Lázár János) aszonta nono itt a Nane meg a Norvég Alap. Azóta nincs ratifikálva, de Szél Bernadett és nőtársai tülkön ülnek és amint felvetődik a téma azonnal ugranak, hogy tovább harcolhassanak a nők túlhatalmáért, egyúttal a férfiak mesterséges lenyomásáért.
Mert máshoz nem értenek és nőiesíteni kell mindenkit, mivel minden urának képzelik magukat mert szülnek vagy nemszülnek.
A feministák addig ismételgetik magukat amíg valamelyik főtulok bedől és rántja magával a többit.
A magyar bluepillférfi meg néz bambán és röhög ezeken magában, mert semmit se ért belőle.
Aztán mikor becibálják a rendőrök ártatlanul akkor is bambán néz, majd iszik és minden megy tovább.
Kikapcsolódásként nézzétek meg az idei szépségkirálynő jelölteket. Csak én látom őket rettenetesen csúnyáknak, talán egy kivételével (217), akinek legalább kedves arca van?
(A képet lehet nagyítani.)

Az a 197-es terhes vagy miért áll úgy? egyébként az ott jobbról a negyedik, az ügyeske…
Amúgy sem nádszál termet, ráadásul még a széles látószögű objektív sem kímélte öt a kép szélén, ahol a legnagyobb a lencse torzítása. :)
A fekete lyuk elgörbíti a teret.
Pedig a Föld tényleg lapos.
Nem lehet lapos mert az Alföld mellett ott van például a Mátra az kiáll belőle.Ha lapos lenne a folyók nem folynának.Tehát vagy gömbölyű vagy ferde.
és sajtból van a hold…..
Van két-három harmonikusan szép arcú, két-három karcsú, arányos testalkatú lány, de igazán különleges szépség egy sem. Az utcán egy napsütéses délutánon egy óra séta alatt több kivételesen szép nőt lehet látni, mint ebben a teremben összesen. Szóval tényleg semmi különleges.
De azért rondának nem látom őket, ha bármelyikük is szeretne velem “beszélgetni”, nem zárkóznék el, hajlandó lennék szemet hunyni a vaskosabb combok, kiélt vagy kissé torz illetve kalács és telihold arcok és a picit zavaros tekintetek fölött is. :)
Egyébként éppen beterveztem egy cikket a szépségverseny kapcsán… Ezért kerestem videót, de sajnos nem találtam sehol.
A csúnya talán tényleg kicsit túlzás, akkor mondjuk átlagosnak, de számomra az arcuk elég ellenszenves. Igaz, persze, hogy egyikük sem mosolyog, unott képpel hallgatnak valami eligazításon valószínűleg, de aki szép, az ilyenkor is az lenne. :)
Az igazán, tényleg szép arcú, alakú csajok már tinikoruk óta modellügynökségeknek dolgoznak, ezért sincs igazán sok értelme ennek a versenynek.
Ahogy az indexen valaki már megállapította: igazából ez luxuskurva válogató lehet, tehát a többség nem nyerni akar, csak hogy felfigyeljenek rá. Már, amelyik nem naiv, hanem kicsit tisztában van vele, hogy egy ilyen versenyből mit lehet kihozni, miért is van.
Én ismertem olyan szép csajokat akik sosem dolgoztak modellügynökségeknek.
Vannak, persze. Úgy értem, ha már mutogatni akarják magukat, ha ez eleve bennük van, akkor már rég egy modellügynökségnél dolgoznak, nem 25 évesen jut eszükbe először indulni valami országos szépségversenyen. Ahogy a lakáson dolgozó prostik között is vannak náluk szebbek, éppenséggel akár nekik is egy kiugrási lehetőség lehet egy viszonylag rangos verseny, aztán mégis vannak nem kevesen, akiknek annyi elég, nem akarnak jobban keresni. Aranyásóknak is megéri. Igazi naivának kell lenni ahhoz, hogy valaki egy ilyenen gyakorlatilag cél nélkül induljon, mert úgy semmi értelme.
Miért ők mind 25 évesek?
Mit tudom én, ránézésre kb, most mit kötözködsz? :)
Ja nem kötözködök azt hittem ez valami korcsoportos verseny.
Szerény véleményem szerint is elsősorban kurvaválogató, másodsorban szórakoztatási célból, tv műsor, szponzorok stb. Köztudott, hogy a legszebbeket utána rögtön megkeresik az ún. ügynökségek, és most arra a fajtára gondolok. :)
Nem tudom, kik vannak a zsűriben, de ha minden igaz, ezt Rogán Cecília és Sarka Kata cége csinálja jelenleg.
Az NCIS-re ?
Mecsoda sikeres két picsa lehet, jövőre bekerülnek a top 100 luvnyába.
Én arra tippelnék, hogy nagyobbrészt naivák. Ezek a lányok különlegesnek gondolják magukat, elismerésre, sikerre, pénzre vágynak, modellek szeretnének lenni. Szerintük sokat megér a szépségük és persze nem a szó “mocskosabb” értelmében, hanem éterien elvonatkoztatva. Az egész világ úgy van megkonstruálva, hogy nők tömegei ezt gondolhassák magukról szépségversenyek nélkül is, hát még azokon. Ezeknek a lányoknak szerintem egy jelentősebb része vérig is sértődne, ha kurvának néznék őt. Ez a szépségkirálynő lelki alkatának ostoba naivitása. Ha nem így volna, akkor nem volna egy nevezetes, tragikus sorsú Molnár Csillánk sem.
Ki az a Molnár Csilla?
Ejh, “fiatal barátom”: :)
“1986. február 28-án Máltán, a Miss Európa szépségversenyen 3. helyezést ért el. Győzelme után néhány hónappal a gimnáziumot magántanulóként folytatta, hogy eleget tudjon tenni a királynőségével járó felkéréseknek. Életét azonban megkeserítették a pletykák és az egyre szaporodó családi és közéleti konfliktusok.[2] 1986. július 10-én kora délután szülei házában halálos adag gyógyszert vett be, és már nem tudták megmenteni az életét. A tragédia miatt az 1986-os szépségversenyt a középdöntőnél leállították, és 1989-ig nem is rendeztek Magyarországon ilyen vetélkedést.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_Csilla_(sz%C3%A9ps%C3%A9gkir%C3%A1lyn%C5%91)
Most nézem, majdnem napra pontosan akkor született, mint én.
Általa ihletett, abban az időben keletkezett popzene a “Szépek szépe balladája”:
Köszi…:)
Mindig azt hittem, harmincas vagy.
Kb annyinak is érzem magam. – Csak a várható élettartam tekintetében szívás, hogy nem igaz. :)
Ez most nagyon meglepett. Így egészen újra kell értékelnem magamban a dolgokat, de azért csókolomot nem köszönök. :)
Nincs értelme átértékelned. A 35-höz képest csak 15 év különbség az 50, ami nagyon hamar el tud repülni, akár anélkül is, hogy túl sok nyomot hagyna, legfeljebb egy kicsivel több Molnár Csillára emlékszik az ember és egy kevés plusz tapasztalat lerakodik, de azzal sem tud sokat kezdeni az emberek egy jelentős része. :) Csókolomot semmiképp se, még tizenévesekkel is csak szigorúan tegeződök! :)
Molnár Csilláról még én is hallottam, az Álmodj, királylány miatt, meg olvastam róla pár cikket régebben, csak az alaptörténetről. Úgyhogy ahhoz nem kell éppen idősebbnek lenni, hogy ismerje valaki.
Értem, hogy a kor csak egy szám, de egyelőre elég elképzelhetetlen, hogy 50 legyek, és most itt másfél éve harmincasnak hiszlek, hadd akadjak már fenn ezen egy kicsit. Eleket mondjuk nem, őt olyan hatvanasnak képzeltem mindig is, valahogy az jön át a stílusból, nálad nem.
Oké, akadj. :) Valószínűleg genetikus adottság, sokáig nem csak gondolkodásban, hanem külsőre sem akartam öregedni, akkor az zavart – viszont azért kezd már látszani, most meg ez. De a mentalitásom semmiképp sem szeretném a számhoz adaptálni. Van olyan unokatestvérem, aki 40 évesen is huszonévesnek látszik és neki is pont annyi esze van hozzá. Szeret is érte, amikor ezt közlöm vele. :)
Pasinál nem gáz annyira, nőként van ez, hogy 25 felett már csalni kell. Én például még egy pár évig 24 leszek, aztán kicsit öregítem magam 26-ra. Amíg még hihető. :)
Bevallom, néha már csak poénból sem szoktam igazat mondani a koromról. Kb öt évvel ezelőtt történt, hogy azt mondtam egy harminc közepe tájékán járó csajnak, hogy 40 vagyok. Azt mondta, hogy nem mondok igazat, mivel ő utalt rá, hogy a “tapasztaltabb” férfiakat szereti, ezért most öregbítem magam, de még véletlen sem vagyok negyven, közelébe is alig járhatok. – Szóval akkor hirtelen nem tudtam, hogy nekem mit is “kellene” hazudnom. Tényleg vicces volt, amikor bevallottam, hogy még így is fiatalítottam magamon. :) De mint mondtam, azt hiszem, már rohamosan romlik a helyzet, a biológia egyszercsak visszaveszi a magáét.
Azt viszont nem tudom, hogy te valójában mennyi vagy. Elárulod?
https://www.youtube.com/watch?v=QFx150f5lKg
Naooo :D
28. Épp csak.
Ez vicces helyzet lehetett. Min érzed, hogy romlik?
Nem is tudom pontosan… Ha megnézem a mostanában készülő fotóimat, már nem azt látom, hogy legalább 10-et letagadhatok, az utóbbi három évben felszedtem pár kilót, pedig mindig stabil súlyom volt, bármit, bármennyit ettem, egy kicsit elkezdtem kopaszodni, amit sose hittem volna, aztán egyre gyakrabban nem akarnak sziával visszaköszöni a tinik vagy fiatal húszasok egy boltban vagy egy liftben. :) Egyelőre szerencsére csak ennyi… Bár így maradna. – Na jó, túl sokat beszélek magamról, pedig ennyire hiúnak nem hiszem magam.
A huszonnyolc meg engem lep meg erősen, mert bevallom én is harmincasnak gondoltalak. Valahogy sokkal több van a te fejedben annál a 28-nál.
Na ne öregíts! :)
26 voltam, amikor elkezdtem itt kommentelni, de durva, hogy már két éve volt lassan! Akkoriban szerintem mondogattam is. Szerintem ez is megtévesztő lehet, mert tudok komolya lenni, ha akarok, de amúgy általában a dolgaim többsége azért eléggé “huszonéves”, pl. zene, filmek, életstílus úgy általában. Van pár barátnőm, barátok, akik házasok, kisgyerekesek, velük érzem azt, hogy mély az a szakadék köztük és köztem. Azok a beszélgetések fárasztanak igazából, tudok sok mindenről, csak hosszabb ideig nem esik jól. Még mindig sokkal jobban rá tudok hangolódni egy 20 évesre, mint egy 35-re mondjuk, bár ez ugye attól is függ, hogy mennyire veszi komolyan magát.
Inkább szerintem abban érezhető kicsit, hogy egyre kevésbé vagyok lobbanékony, de mindig csak egy picivel kevésbé, akkora változások nincsenek. :)
Hogy élted meg az 50-et? Így lelkileg, hogy úristen, 50. Amikor apám lett 60, akkor mondtam neki, hogy megöregedtél, hallod, ő meg annyit felelt, hogy “hát igen, én is sokallom”. Az tetszett. :)
Ha szellemi értelemben öregbítelek, az csak dicséret. Bármennyire nem hiszed esetleg, de nagyon sok tekintetben távol állsz a korodbeliektől. Ha egy átlag 28 éves lennél, akkor most sem itt múlatnád valószínűleg az időd, mert más kérdések foglalkoztatnának jobban, mint amikről itt megy a társalgás többnyire. Ha ennek az okát keresem, akkor arra tippelnék, hogy az élet neked szegezett pár nehéz kérdést.
Már észre sem veszem. Harminchárom voltam, amikor a születésnapomon először pánikba estem, hogy az élet el tud múlni. De talán jelenleg könnyebb, mert egyre kisebb mértékben engedem ünnepelni a születésnapomat, hogy ne kelljen tudatosítani magamban az idő múlását és egyre gyakrabban mondogatom, hogy ennek semmi jelentősége. Ja és nincs gyerekem, aki emlékeztetne rá, hogy megöregedtem. :)
Én is úgy szoktam most már pár éve, hogy eleve előbb elkezdem magam idősebbnek mondani, szóval pl. amikor már épp elmúltam 27, akkor már sokszor 28-at mondtam, emiatt most kicsit meg is kavarodtam a szülinapomon, hogy 28 vagy 29 lettem, ki kellett gyorsan számolnom. :) Aztán így már más, mert addigra gyakorlatilag megszoktam.
Ha az átlagos 28 évesekkel akarnám összemérni magam, szerintem abban különbözünk, hogy elsőre megmondom, mi jár a fejében (mi az az 5 téma, amik közül valamelyik éppen benne lehet), míg rólam az isten nem mondja meg, éppen mire gondolok, mert annyi minden érdekel. És szerencsére ilyen emberek is vesznek körül, akikkel spontán kialakul egy két órás beszélgetés valami teljesen elrugaszkodott, elméleti dologról. A 28 éves vagy a körüli barátnőimmel ilyen nincs, talán egy van, aki kellően szórakozott ahhoz, hogy bele lehessen futni vele ilyesmibe, de akkor is visszarángatja magát a jelenbe és inkább elkezd pofázni az esküvőjéről, és ez amúgy irritál. Én egy fakockával is eljátszom egy üres szobában, rögtön érdekelni kezd, hogy az vajon mit keres ott, mi a funkciója, ki készítette, vajon vannak-e érzései, lehet-e buzi egy fakocka, mert vannak meleg pingvinek is, és tényleg, náluk az hogy alakulhatott ki, és hogy áll hozzájuk a többi pingvin, és akkor ők basznak is-e egymással vagy csak érzelmileg kötődnek… :) Szóval az én agyam így működik, és ezt sok 28 évesnél eddig még nem tapasztaltam.
Ezt az utat feminizmus-antifeminizmus ügyben is megjártam már, nem véletlenül változott elég sokat a véleményem a dolgokról, még ha ez itt nem is látványos, mert inkább csak egymásba állás van.
Jó kérdés.De ha mondjuk egy műfasz “akit” mindig egy nő használ…
Kedves Serital, érdekelne hogy mire jutottatok a pingvinekkel kapcsolatban.
Azt olvastam, hogy elég sok közöttük a homoszexuális, úgy 10%-nyi, és ők gyakran fogadják örökbe az elhagyott kispingvineket, szóval ez cuki. De persze olyan is van, hogy tojásokat rabolnak, az már kevésbé. De szerintem nem dugnak egymással, csak amolyan érzelmi kapcsolatok, mert hát az állatoknak is vannak érzéseik. A növényeknek is, bár nem tudom, köztük vannak-e buzik, na egy újabb kérdés, ami felvetődött, és ez most a te hibád. :)
” A növényeknek is, bár nem tudom, köztük vannak-e buzik,”
A rózsaszín banán elég gyanús:
http://www.goldenpalm.hu/musa%20velutina.html
Szeretem a rózsaszínt, de jól néz ki! Azt írják, az íze nagyon édes és tele van apró magokkal. A sárkánygyümölcs is jól esik a szemnek, de megenni nem éri meg.
Ez is érdekes dolog.A rózsaszín,pink ,ciklámen önmagában nem buzi ahogy a szivárvány sem.Ugyanúgy bizonyos ruházat bajusz-szakáll-hajviselet sem az. Csak kisajátítják.Aztán magyarázkodhat az ember ha a fehéret összemosta a mosógép a pirossal.
Szerintem pl. a rózsaszín póló nem buzis, az egy napbarnított bőrön jól mutat és nem is gondolnék arra egyből, hogy meleg, ha egyébként a viselkedése nem olyan. Ha már pinkre volna festve a hálószobája, erősen elgondolkoznék… :)
A színek önmagukban, eredendően nemsemlegesek, csak ez a megszokott, hogy ma az erősebb, feltűnőbb színeket a nők és a buzik szeretik, pláne a babakéket és a rózsaszínt, de én mondjuk szeretem, ha egy pasi szereti a színeket, elég unalmas, amikor csak fehérbe, feketébe, szürkébe, barnába meg khakibe öltözik. Annyi van még ezeken kívül! :)
https://www.youtube.com/watch?v=qhiG6_83pbc
Az óvodai jelmezbálon nagyon sok kislány akar királykisasszony lenni(vagy annak valamilyen klónja)
Amúgy szerinted miért van egy ilyen verseny ? Van nő is a pontozók között?
Miért kéne legyen? még ha leszbikék,akkor is….
Hát a zegyenjogúság miatt.Amúgy meg Weinsteint a zsűribe !
Nah, azrt Alter ne essünk túlzásba. Egy fancy szórakozóhelyre sem igaz ez, nemhogy a délutáni metróra amivel a tenyerestalpas munkásasszonyságok (akiknek tisztelet) indulnak haza.
Na jó, egyfajta költői túlzásba estem, hogy jobban kifejezzem, hogy semmi letaglózót nem látok a képen. :)
Mowgli, csak úgy megjegyzem hogy a munkásasszonyságok jó nagy része nem tenyerestalpas….inkább illik ez az irodában tepsedőkre ahol egyeseknek már nem elég egy szék, akkora aseggük…
Mivel szinte ő az egyetlen, aki mosolyog (kivéve a 176-os), a többi ilyen “resting bitch face”-t vág. :)
Nincs semmi baj velük, valóban nincs köztük kirívó szépség, bár a feketeruhást is megnézném bikiniben, bár lehet hogy akkor észre sem venném a többi között. :)
A fontos kérdés talán az lehet, hogy vajon ők mind kivételesen szépnek tartják magukat? Esetleg mindenki mondta, hogy milyen szépek és sok kőműves füttyögött is? Mert az ő kivételes szépségükbe vetett hitük is rávilágíthat, hogy miért is teszik olyan magasra a nők a mércét.
Ami jelenti azt hogy változtak a bejutási föltételek? persze hogy a kép is torzit egy kicsit, de, ahogy a Főnök is mondta, egyiket sem utasitanám el ha “beszélgetni” akarna….
Párszor már beszéltünk erről, én is ezeket a “versenyeket” erkölcstelennek tartom. Milyen verseny az, amiért nem kellett megdolgozni? Hiszen azt mutogatom, amit Isten/Természet/Sors (mindenki a felfogásának megfelelőt behelyettesítheti) adott, amihez én semmit nem tettem hozzá. A dolog többi részét meg te is jól tudod és ki is fejtetted.
Másodszor totálisan értelmetlennek, ugyanis az állítólagos céljait azt pont nem valósítja meg. Azaz, összehasonlítja ki a szebb( amiről már volt sokszor szó itt) aminek vannak objektív kritériumai.
Viszont túlzásba sem kell esni, ezek a lányok azért messze jobbak (nah, jó nem mindegyik :)) mint a magyar utcai átlag. Ugyanis az elterjedt ellenére a magyar nők nem a világ legjobbjai illetve messze nem itt van a legtöbb jó nő, hanem – érzésem és elérhető statik szerint- az átlagot hozzuk európában illetve kicsit az alatt, a franciákkal, olaszokkal holtversenyben.
És még mielőtt- bár tudom neked nem kell- a magunkról magyar pasikról is ezt gondolom. :)
Egyébként nem véletlen, hogy nemzetközi szinten soha nem nyertünk semmit, sőt a döntőbe sem nagyon tudott bekerülni magyar lány.
Hanem a dél-amerikaiak tarolnak, európából meg az exszovjet és a nordikus világ tudja őket megszorítani és modellszakmában is ez a helyzet.
Ukrán, román, svéd. Tudjuk. :)
(Gyere már privátba valamikor, el kell mesélnem valamit.)
Modellszakmában azért ott van Palvin Barbi meg Mihalik Enikő .
“Viszont túlzásba sem kell esni, ezek a lányok azért messze jobbak (nah, jó nem mindegyik :)) mint a magyar utcai átlag. Ugyanis az elterjedt ellenére a magyar nők nem a világ legjobbjai illetve messze nem itt van a legtöbb jó nő, hanem – érzésem és elérhető statik szerint- az átlagot hozzuk Európában illetve kicsit az alatt, a franciákkal, olaszokkal holtversenyben.”
Igazából ez is valamiféle hamis társadalmi nézet, ami főleg ugye a férfiaktól van, a férfiaknak van.
Ugyanis a realitás az, hogy a nők nem szépek. (Na jó, talán ugyan úgy az a százból egy)
De a lényeg és érdemes ezen jobban elgondolkodni és elemezni: a női szépség lényegében a smink.
Az alap és a fő kontúr a szem kihúzása, optikai nagyítása a szempillával együtt.
Aztán mellé jön a többi dolog, de az a látványnak inkább a finomítása, az nem okoz akkora hatást, mint a szem kiemelése.
Na és ha elvesszük a sminket illetve lényegében csak ezt az említett alap szem- és szempilla kifestést, kiemelést, akkor kapunk egy csúnya, sok esetben férfias arcvonású embert.
És ha elnézegetjük ekkor a nőt, láthatjuk, hogy igazából csúnya, kemény és erős arcvonásokkal rendelkezik a legtöbbjük.

Egyik kedvenc példám Heidi Klum, “modell” :
Lehet egyébként nézegetni a “no makeup” találtatokat főleg YT-n, ahol nagyon sok van a témában, a kedvencem mostanában egy kínai kb 50-60 év körlinek kinéző nő, aki 20 évest csinál az arcából, egy másik nőt, egy másik embert a sminkkel.
És igazából ez jobban belegondolva egy abszurd az életünkben és lehetne egy külön téma is:
Egy illúzió, egy hazugság lett a valóságnak elkönyvelve, ez lett a realitásunk, ez lett a mindennapjain egyik alapja, hogy az eredetitől és a természetestől teljesen átfestett női arc miatt a nők milyen szépek.
Nincs semmi egyéb célom ezzel, csak szerettem volna rávilágítani, hogy mennyire torz ez is az életünkben, ha jobban belegondolunk, hogy egy festett és így átmunkált arc miatt nem a valóságról beszélünk, hanem arról, hogy kinek van jobb kézügyessége illetve eszköztára arra, hogy az arcát nap mint nap olyannak tudja mutatni, ami igazából nem létezik és amire azt mondjuk, hogy szép.
És, hogy ez a hazugság és hamis kép hogyan lett a valóság és a tény, miközben nem is létezik.
Először is ez a kép egy fos.(a királynőjelőltes)Nem tudom ki és mivel csinálta de Petőfi idejében jobb fényképeket készítettek… Szóval embernek kezét levágni.Aztán a másik véglet a fényképek manipulálása.Még számítógépes beavatkozás nélkül is lehet manipulálni hát még avval.Hogy valójában valaki milyen nő azt szerintem élőben kell látni.Saját tapasztalat:volt szépségkirálynőt v.helyezettet ,anélkül ,hogy tudtam volna ki az tömegből 100m-ről ill. kisebb csoportból kb 300 m-ről kiszúrtam.A második meg egyáltalán nem fényképhez volt öltözve.Azért ezek mind kurva jó nők voltak.A lényeg ha valakit élőben jónak találunk akkor az valóban jól néz ki.A fénykép az csalhat így is úgy is.
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, létezik az hogy az oldatokon nincs fent Rollo Tomassi 9 szabálya magyarul? Keresem keresem de nem találom.
Egy haveromnak akartam elküldeni aki nem beszél angolul.
Iron rules of Rollo Tomassi.
Köszi.
Létezik. Tartalmukkal a megjelentetett cikkek foglalkoznak de direkt a szabályok még nincsenek.
Valamelyik fórumon belefutottam Mia Farrow és Woody Allen nevelt fiának “vallomásába”, amelyet internetes nyílt levélben írt le. A srác 14 éves volt amikor szarcunami beindult, tehát elég jól emlékszik. Elmeséli, hogy milyen mérgező légkört teremtett az anyja, hogyan trenírozta a gyerekeket, hogyan vette fel a vallomást. Elmeséli azt is, hogy mivel napok óta azt hallgatta, hogy Woody Allen a megtestesült gonosz, végig árgus szemmel figyelte a viselkedését az ominózus napon, amikor az anya a barátnőjével vásárolni ment. Két dada is volt a házban, mindenkinek elmondták, hogy Woody Allen egy szörnyeteg. Az esetet két független nyomozás is kivizsgálta, mind a kettő azzal zárult, hogy a molesztálás nem bizonyítható, az anya befolyásolta és kényszerítette a gyerekeket. Ennek ellenére a #meetoo kampány miatt a média és a néptömeg már ítélkezett is, senki sem hajlandó kiadni Woody Allen memoárját.
http://mosesfarrow.blogspot.com/2018/05/a-son-speaks-out-by-moses-farrow.html
Kis színes Ausztráliából: https://www.dailymail.co.uk/news/article-6996829/Good-Samaritan-says-woman-accused-assaulting-fixing-car-up.html
A sztori röviden: 19 éves lány karambolozik. 36 éves, nős, gyermekes férfi megáll, segít neki félrevontatni a kocsit és két órát tölt azzal, hogy megszerelje és menetképessé tegye. Amikor a lány elhajt, még követi is egy darabon, hogy meggyőződjön arról, minden rendben van-e. Pár nappal később a lány feljelenti őt, azt állítva, hogy erőszakoskodott vele, és szexet követelt cserébe azért, hogy megszerelte a kocsiját. A férfit azonnal letartóztatják, két hetet tölt az ország legszigorúbb börtönében. Munkahelyéről kirúgják, felesége válást kezdeményez. Végül több hónap után ejtik az ellene felhozott vádat, mert a nyomozók keresztkérdéseinek súlya alatt megtörve a lány bevallja, hogy csak kitalálta az erőszakoskodást.
Szegény fickó, mintha nem lenne elég baj neki az, hogy Kenan Basic-nek hívják.
Kemény sztori, annyi hogy a lány megölelte őt hogy segitett, de…milyen felesége volt neki hogy ezt elsőből elhiggye? hol dolgozott hogy helyből kirugták?? ez az igazi probléma nem a csajszi föltünési viszketegsége….