Az Amerikai Egyesült Államokban élő, 18 éves Asria Canada egy szegény családba született, ahol a mindennapi megélhetés gondot okozott, ezért a lány 14 éves korában szülei hozzájárulásával elköltözött otthonról. Barátoknál vállalt bentlakásos házimunkát, hogy ezzel teremtse meg önfenntartásának feltételeit. Később 16 évesen hivatalos munkavállaló lett és azóta folyamatosan van munkája, jelenlegi munkaadója a McDonald’s. Ennek köszönhetően saját albérletében, önállóan tartja el magát. Sikeresen leérettségizett, majd főiskolai tanulmányokra jelentkezett, meteorológusnak tanul majd, de a tandíj fizetéssel kapcsolatban problémái lennének, emiatt fordul a Marjorie’s Hope nevű jótékonysági szervezethez segélyért.

A szervezet nem csak ösztöndíjat adott a törekvő fiatal nőnek, hanem egy hatalmas meglepetést is kitaláltak: egy vadonatúj autót is beszereztek a lánynak, hogy a közlekedéssel se legyenek problémái. A kocsit lényegében cégek adományozták Asria-nak, amelyet szalaggal átkötve ajándékként kapott meg. A fiatal nő hálásan nyilatkozott a sajtónak:
Nagyon meghatódtam, és le voltam döbbenve. Korábban szerettem volna egy kocsit, de amit választottam, az még azelőtt lerobbant, hogy a papírokat elintéztem volna. Nagyon sokat jelent ez nekem.
A jótékonysági szervezet munkatársai úgy nyilatkoztak, hogy a tinédzser kitartása nagyon megérintette őket, ezért igyekeztek a legteljesebb mértékben segíteni neki.
Forrás: A Yahoo Lifestyle cikke.
Az igen, nálunk ekkora karrierrel, az albit nem tudná fizetni, (nem hogy sulit) de az se semmi hogy ezek szerint ez ott ANNYIRA RITKA hogy ennyire meg kell ünnepelni és díjjazni :)
Ott is sokmillió ember él szegénységben, sőt egyenesen vegetál gettókban. Szóval nem ez lehet a megoldás. Talán van valami különleges ebben a fiatal nőben, ami valamiért rejtve marad a mi szemünk, értelmünk elől…
Nyilván nem mindegy melyik államban melyik környéken követte el ezt az attrakciót.
“Barátoknál vállalt bentlakásos házimunkát”
Videók vannak róla?
“de a tandíj fizetéssel kapcsolatban problémái lennének, emiatt fordul a Marjorie’s Hope nevű jótékonysági szervezethez segélyért.”
Újabb segélyes.
Azért nem kell ezt túlreagálni.Amerika teli van mindenféle ilyen-olyan jótékonysági szervezetekkel.Az autót meg le kell fordítani magyarra: kapott egy összvonalas BKV-bérletet.
Hogy ti mindig csak arra tudtok gondolni! (velem együtt)
Nem kellett volna odaajándékozni ezt a pár százezer forintos tragacsot a lánynak mert mi lesz amikor lerobban a gép?
A kocsit fenn kell tartani ami nem ingyenes. Vagy adtak neki 10 év assistance garit is annyira szegény és rászoruló nagylány?
Mindenestre a Bumblebee 18 éves főszereplőnőjét hívhatná társának mert a filmben kiválóan tud kocsit szerelni és mindent megoldanak majd együtt. Felnőtt érett lányok + az Űrdongó is segít majd nekik a kerékcserében.
Attól viszont jobban röhögök, hogy Orbán keresztényeinek meg fog gyűlni a baja a “haladó” egyházzal.
Lehet még sok idő mire PR Kinga is papnak menne és az erkölcs bajnokává szenteltetné magát meg összes magyar nőt. https://hvg.hu/elet/20190513_Bojkottaljak_az_egyhazat_a_nok_Nemetorszagban
Aki papnő akar lenni, az protestálkodjon. Legközelebb már imámok és müezzinek is akarnak lenni?
Nem a cikkhez kapcsolódik, de azért érdemes belinkelni valahova :)
https://kepmas.hu/ferfiak-akik-csalodottak-utkeresok-tamadok-vagy-onfejlesztok-ferfimozgalmak-magyarorszagon
‘Férfihang
A korábban ismertetett mozgalmak ellenpólusának is tekinthető a Férfihang Civil Társaság mint férfijogi szervezet és internetes lapja, a Férfihang.hu, amelynek öndefiníciója: közéleti, kulturális és életmódmagazin férfiaknak (mások szerint: antifeminista férfimagazin). Főszerkesztője Csuzi Attila, aki egyben a Társaság elnöke is. A Férfihang hangnemét és témaválasztásait a harcias érdekvédelem, feminizmusellenesség (időnként a nőellenesség is) jellemzi. A nők társadalmi és családon belüli térhódítását érdeksérelemként, frusztráló jelenségként élik meg. Politikai pártpreferenciájukat a férfiakkal, apákkal szembeni „emberséges bánásmód” alapján határozzák meg. Keményen kritizálják a kormány kizárólag nőknek kedvező családtámogató intézkedéseit.’
A folytatást kihagytad:
A magazin stílusa nagyon hasonlít a szélsőséges feministák megnyilvánulásaira: ahogyan ők minden egyéni és közösségi, nőket ért hátrány hátterében a patriarchális társadalmi berendezkedést vizionálják, e cikkek szerzői minden férfiakat érő hátrányért a nemzetközi feminizmust (és az államfeminizmust) okolják.