Jegyzet az abortuszszabályozásról

Gondolatkísérletként képzeljünk el egy országot, ahol az a törvény, hogy tilos lopni, azaz más tulajdonát elvenni. Ez eddig nem rendkívüli, a legtöbb országban – vagy tán mindegyikben – ez a törvény. Csakhogy van a törvénynek egy olyan kitétele, hogy tilos ugyan lopni, de bárki mehet lopni délután öt és este fél hét között, ha arra nagyon alapos oka van. Nagyon alapos ok lehet pedig a következő: a., közvetlen életveszély vagy éhenhalás veszélye b., ha bizonyítani tudja, hogy az eltulajdonított holmi egyébként jogszerűen őt illetné c., ha igazságügyi orvosszakértői bizottság igazolja, hogy nevezett személy kleptomániás d., csak, mert ő úgy gondolta. Utóbbi feltételek fennállta esetén a lopás törvényes, és akit meglopnak, sehol panaszt nem tehet, sőt, ha ez ellen kifogást emel, minimum lefasisztázzák, de általában el is ítélik.

Képzeljük el, hogy adott egy ország, ahol egyébként tilos a pedofilia. Nem nehéz, a civilizált országok csaknem mindegyike ilyen. De van a törvényben egy olyan kitétel, hogy meg lehet rontani és szexuálisan ki lehet használni kisgyerekeket, de szigorúan csak hat és nyolc év közöttieket, nagyon alapos indokkal. Nagyon alapos indoknak az számít, hogy az illető a., végszükség esetén, máskülönben elpusztul a világ b., az illető gyermek nemi erőszak alkalmazott a felnőtt elkövetőn c., csak, mert ő éppen most nagyon kanos. Az ilyen módon megrontott, megerőszakolt gyermek és szülője panasszal nem élhet, asszonysors, mondják a hatévesnek a bíróságon, és ennyi. Aki panasszal él ellene, az retardált, mucsai, elavult, klerikális, őskonzervatív, és nem is érdemli meg, hogy egy szabad, liberális államban szabad levegőt szívjon, ezért adott esetben le is csukják, mint uszítót.

Képzeljük el, hogy egy adott országban tilos a testi sértés, más ember agyba-főbe verése vagy legyilkolása. Általában ez így szokott lenni a „civilizált” országokban. De mondjuk van egy kitétel: szabadon üthetőek-verhetően azok, akikre rámondjuk, hogy azok, etnikai, vallási vagy rasszbeli hovatartozás-alapon. Kijelentjük, deklaráljuk, hogy bár az emberi élet szent, még a gyerekgyilkosokat és a maffiavezéreket, a népirtó háborús bűnösöket és a lincselőket se lehet kivégezni, de mi úgy döntöttünk, hogy a XY. egyszerűen nem minősül emberi lénynek, hanem csak egy szövetcsomó, mert az emberi élet nem a fogantatástól, hanem pl. a megkereszteléstől kezdődik, és mivel minden nő maga rendelkezik saját testével, (az nem számít, hogy nem az ő teste, mellékes…) és az, hogy ilyen szövetcsomókat miképpen eliminálunk, botmixerrel vagy tarkólövéssel, röhögünk-e hozzá, vagy csak vigyorgunk, az egyszerű egészségügyi kérdés, nem mellesleg alapvető szabadságjog.

Beteg elme szüleményei lennének a fenti példák, ezek nyilvánvaló képtelenségek, melyek soha, sehol meg nem valósulhatnának? Ezek lehet, de az élet védelme – az nem ilyen. A legtöbb, magát „civilizáltnak” nevező országban legális a gyermekgyilkosság.

Nemcsak legális, hanem egyenesen kötelező, ha valaki nőgyógyásznak megy, sőt, aki megtagadja, azt elítélhetik. Aki ellene szót emel, azt lefasisztázzák, aki ezt erkölcstelennek nevezi, azt hülyének tartják, aki ellene szavát felemeli, azt minimum lehurrogják. Olyannyira legális a gyerekgyilkosság, hogy például egy apának nincsen joga arra, hogy jogszerűen megmentse gyermeke életét, azt az ő megkérdezése, véleménye nélkül, sőt kívánsága ellenére megölhetik, sőt, ha ellene tenni akar, ő kerül börtönbe. Ha már olyan hülye volt, hogy felcsinált egy olyan nőt, aki meg akarja ölni a magzatát, akkor az apa véleménye, az, hogy pl. ő vállalná és felnevelné azt a gyereket, nem is számít semmit, így a gyermekének meg kell halnia. Pont. Egyébként az emberi szabadságjogok, a törvény, a demokrácia liberális értelmében.

Igen, a magát oly demokratikusnak, humánusnak és civilizáltnak tartó Európa csaknem minden országában ez – törvény. Kaparj kurta, neked is lesz. Kaparásod.

Az Egyesült Államok több államában az utóbbi időben nagyon szigorú abortusztörvényeket fogadtak el, melyek a magzatgyilkosságot akként kezelik, ami: emberölésként. Ez magától értetődően nagyon súlyos heveny idegbajt idézett elő toleránséknál és csak részben azért, mert az Egyesült Államokban az egészségügyi szolgáltatások területe rendkívül busásan jövedelmező üzletág. Sokkal inkább azért, mert nagyon-nagyon veszélyesnek tartják azt hogy bármely állam joggyakorlatának alaptézisévé tegyék az Istentől rendelt természetjog, az emberi méltóság és az emberi élet védelmét. A feminista érvelő ezt nagyon nem szeretné.

Olvastam a 444-en egy „aranyos” cikket, melyben a szerző nagyon szellemesnek gondolva önmagát, azon szándékozott gúnyolódni, hogy Mississippi államban az élet szentségére hivatkozva eltörölték az abortuszt, majd kivégeztek egy gyilkost. Ilyenkor lát bele az ember teljes mélységében abba a pokoli bugyorba, amely ezeknek a személyeknek a nyakán ül, és gondolja végig, hogy van-e lehetőség megmagyarázni és megértetni ezekkel, hogy a halálbüntetés igenis, az emberi élet szentségéből és az életvédelemből következő logikus cselekmény, mert szerepe a gyilkosságok meggátlása. Részben közvetlenül (a gyilkosok ismételt gyilkosságot ne kövessenek el) részben elrettentési alapon. Nincs lehetőség. Épeszű embernek nem kell magyarázni: józan ember: ártatlan, védtelen kisgyermeket megölni – nem szabad. Elvetemült, társadalomba nem beilleszthető gonosz, javíthatatlan gazembert – végső eszközként – elemi alapjog. Liberális: elvetemült, társadalomba beilleszthetetlen, gonosz, javíthatatlan gazembert megölni – nem szabad, ártatlan, védtelen gyermeket – elemi alapjog. Akinek ezt magyarázni kell, annak teljesen felesleges. Valójában – sokkal kevesebbeknek kell ezt magyarázni, mint hisszük, mert többnyire az is tudja, aki tetteti, hogy nem tudja.

Az abortusz kérdése alapvetően a társadalom egészét tekintve nem azért „megosztó”, mert az embereknek nincs annyi józan eszük, erkölcsi érzékük és ép logikájuk, hogy ezt (a fentit) belássák, hanem azért, mert egy rendkívül csúszós és kényes területről van szó, melyet egyébként általában a konzervatív gondolkodók, közírók, véleményformálók és sajtó sem kezel helyesen, sem kellő empátiával, sem kellő logikával. Össztársadalmi szinten a teljesen elmebeteg szélsőliberálisok, nihilisták, anarchisták, öngyűlölők és szélsőséges feministák (meggyőződésem, hogy a feministák jelentős része sem osztja e téren a szélsőségesek nézeteit, de lehet én vagyok végtelenül naív) számaránya, de közvetlen befolyása is jelentéktelen. Társadalommérgező, emberiségellenes tevékenységüket, üzeneteiket, halálpártiságukat, elmebajukat a legtöbb esetben a „nagy többség” felé nem tudják célba juttatni, elképesztő médiaagymosás segítségével sem. Az abortuszkérdésben való hangoskodásuk leginkább annak tudható be, hogy ezen a téren az általánosan mérhetőnél sokkal nagyobb társadalmi támogatottságot tudnak elérni, egyszerűen azért, mert az átlagpolgár nem áll olyan mentális és etikai szinten, hogy föléemelkedjen saját gyarlóságának. Ez pedig egy fontos lehetőség a saját maguk elfogadtatására. Marx és Lenin se azzal kezdték, hogy mindenkit permanens forradalomba és globális kommunába akarok terelni, hanem azzal, hogy én olyan együttérző vagyok a szegény munkásokkal….

Az emberek mindig sokkal megértőbbek és toleránsabbak saját hibáikkal szemben, mint a másokéval. Gyilkolászni, lopni, bankot rabolni, sikkasztani az átlagember nem szokott, ezért mivel erkölcscsősz, képmutató, és mert lelkiismerete nem tiszta, ezekre súlyos büntetéseket követel. Melyek azok a bűncselekmények, amelyeket az átlagember „megbocsát”? A válasz egyszerű: amit bárki, így ő maga is, véletlenül is elkövethet: például a szemetelés, a közlekedési baleset, meg ilyesmi. Ja, és persze, – az abortusz. Há’ az nem bűn. Hogy is lenne az, mikor azt én csinálom, nem egy bűnöző. Bűnöző az, aki nekem azt meg akarja tiltani. Struccfej van, homok van, mér ne dugnának? A struccfej azért is találó, mert olyan, mint a manga-rajzfilmek leányai. Nagyobb a szeme, mint az agya. Hogy felelősségtudat? Hogy önérzet? Hogy önfegyelem? – Ugyan már, ezek olyan gyökér középkori, prűd dumák!

Más ember bűnét könnyű megítélni. Sajátunkat nem könnyű. És az abortusz igénye, a „becsúszott baleset”, bárkit utolérhet. Közbevetett példa: ha előáll egy felelős politikus azzal az elképzeléssel, hogy a büdös, közveszélyes, közbiztonsági és közegészségügyi problémákat hordozó semmirekellő, alkoholista hajléktalanokat meg kell rendszabályozni, jön a liberális, és szegényellenességgel vádol, mivel az ő olvasatában akkor teszünk jót egy hajléktalannal, ha hagyjuk a saját hugyában részegen fetrengve a kukában turkálni, és a híd alatt meghalni. „Látod, milyen jó neked, én liberális megvédem a szabadságjogaidat”, aki pedig megrendszabályozná, megmosdatná, fedelet adna a feje fölé, kiütné a kezéből a pálinkásüveget, és visszaszoktatná a munkára – az fasiszta, szegényellenes, és rosszat akar neki. És ehhez – mérhető társadalmi támogatottságot is kap. És miért van ez így? Mert mindenkiben ott motoszkál a kisördög, hogy én is juthatok ide. Az átlagember többé-kevésbé megértő a hajléktalannal, megértő a devizahitelébe belebukottal, megértő egy beteg emberrel. Hátsó gondolat: ez velem is megtörténhet. Ugyanakkor nem toleráns például a cigányokkal, mert ő úgyse lesz cigány, a kisgyerekekkel, mert (sajnos) már nem leszünk ismét gyerekek, vagy a homoszexuálisokkal, mert úgysem langyosodik be. Az az ideológus és kommunikációs szakember, aki valamennyit is konyít a szakmájához, bolond lenne nem előre venni egy ilyen nagyszerű témát, mellyen keresztül szavazókat, közvéleményt befolyásolhat. „A gonosz konzervatívok és a hülye keresztények, akik mesebeli barátjukban hisznek, ellenzik az abortuszt, mert szemétládák, és mert nem hisznek a valódi szabadságban.” Az átlagember tökéletesen tudja, hogy a gyermekgyilkosság nem szabadságjog, tökéletesen tisztában van azzal, hogy a gyermekgyilkosság bűn, csak a családapa fél attól a szituációtól, mikor a tizenhat éves lánya bejelenti, hogy idő előtt nagypapa lesz, vagy az egyetemista srác, hogy a tegnapelőtt felszedett alkalmi barátnője közli, hogy úgy döntött, az előző hónapban benne megfordult huszonhat fiatalember közül csak ő lehet az elkövető, és ilyenkor de jó, hogy van kiskapu, még ha az lángol is. Ha a közösségi oldalon megjelenik, hogy „XY agyonvert egy kiskutyát”, akkor az intenet népe nagyjából máglyára akarja hurcolni a szemét kutyagyilkost (holott lehetséges, hogy egy bolhás kóbor dögöt ütött agyon, aki a gyerekére támadt, de a körülmények vizsgálata túllép az átlagos konzumidiótán….) , az nem éri el az ingerküszöböt, hogy tegnap 100 magyar nő ölette meg gyógyításra felesküdött orvossal a babáját. Hogyisne, oda én is tartozhatok…

Ezt a helyzetet – ezt a kommunikációs fórt – a keresztény, a konzervatív oldal meglehetősen ügyetlenül kezeli. Elővezeti az erkölcsi prédikációkat a meg nem született élet jogairól, a magzat szívhangjáról, az élet szentségéről, és ítélkezik, mint általában gyilkos felett szoktak. Ha eléggé szélsőjobboldali, akkor leidiótázza a Pápát is, mert Ferenc Pápa többször szót emelt azért, hogy mielőtt bőszen dobáljuk a köveket katolikusként homokosokra, elváltakra vagy abortuszon átesett nőkre, esetleg toljuk már meg saját szemünkben is azt a rohadt gerendát.

A bolygó lakosságát óriási többségükben nem szentek és sátánivadékok, hanem 99%-ban esendő, aggódó, sokszor hibázó, sokszor bizonytalan és nagyon gyakran lusta, megfelelő szituációkban buta és szűklátókörű, félelmeire, a többség véleményére hallgató, birkaszellemű átlagemberek alkotják. Olyanok, akiket a tömegmédia, a tömegvélemény, a szokások, a kiüresedett, tartalmatlan rituálék, áltekintélyek és reklámok nagymértékben befolyásolnak. Régen sem volt ez másképpen, hiba pl. azt hinni, hogy a középkor európai embere vallásos, istenkapcsolatban élő volt. Ha így lett volna, nem lettek volna tömegháborúk. Akkor is a többség csak felületes népi vallásosságot követett, rituálékat, meghatározott szellemi cél nélkül. Ma annyiban rosszabb a helyzet, hogy az üres népi vallásosság helyét átvette a még üresebb istentelen konzumidiotizmus. Tíz nőből kilenc utólag megbánja az abortuszát, és tíz nőből nyolc döntését beszűkült tudatállapotban, valamilyen kényszerhelyzetben hozza. Az átlagos abortuszra jelentkező nő tizenéves lány, akinek még be se nőtt a feje lágya, vagy olyan többgyermekes anya, aki úgy érzi nincs energiája még egy gyerekre. Előbbi jobban fél a szülei haragjától vagy a barátnők gúnyolódásától, mint a műtőasztaltól, utóbbi sírva jön ki a rendelőből. Ítélkezni könnyű, pálcát törni nem nehéz. Az, hogy egy 16-33 éves nő úgy nő fel egy társadalomban, hogy mikor kikaparva és vérveszteség után, nagy semmivel a fejében gondolkozik el először azon, hogy jaj Istenem, én ezt most miért csináltam, és nincs mellette senki és semmi hogy megvédje, és egész életében se családtól, se közösségtől, se nemzettől nem kapott olyan szilárd értékrendi nevelést, hogy ez fel se merülhetett volna, mint lehetőség, ott nem ő az egyetlen bűnös. Egyszer, úgy öt éve egy hölgy, egy közelebbi ismerősöm mondta, hogy nem tudja eldönteni, hogy a megfogant harmadik gyereküket megtartsa-e. Én racionális érvek mellett (három gyerek a jelen családtámogatási rendszerben kevesebbe kerül, mint kettő…) elmondtam neki mindent, amit csak élet szentségéről és az emberi tisztességről a Szentlélek elmondani segített. Tíz perc múlva megállíthatatlanul zokogva mondta, hogy ő nem is akarta elvetetni, csak senki, de senki nem volt, aki megerősítette volna. Azt se mondta senki a szemébe: persze, vetesd el, minek az? – De segítséget, támogatást se kapott. Harmincezer bűnös asszony mögött legalább félmillió szarzsák áll, akik közül egyik se feküdt keresztbe a harmincezer bűnös asszony előtt, mikor az elment abortuszra. Ismerek olyan taxisofőrt, aki kifejezetten sportot űz abból, hogy: – hová megyünk? – a klinikához, nőgyógyászat – Abortuszra? – Én oda Önt el nem viszem! – Na de fogyasztóvédelem, panaszt teszek! -Tegyen. Nem érdekel. A lelkiismeretem nem engedi, hogy gyilkosságban működjek közre. Pont. Én mentem, hívjon másik taxit. Gáz, kocsi elindul. Ha minden tizedik nő ennek hatására elgondolkodott, és megállt, ez az ember már tucatnyi gyermek életét megmentette. És úgy tudom, sosem panaszolták be.

Nem helyesen beszélünk. Ugyanis nem is lehet helyesen beszélni. Általában tenni kell, és csak bizonyos helyzetekben beszélni. Ismerek egy szociális nővért. Ő azt mondta, hogy ő már kb. két tucatnyi nőt beszélt arra rá, hogy ne ölje meg a gyerekét, ha nem kell neki, adja örökbe, had éljen, van, aki szeresse, hiszen gyermektelen párok tömegei fogadnának örökbe (Magyarországon gyakorlatilag minden nem cigány és nem sérült újszülöttet el lehet helyezni örökbefogadó szülőknél – most nincs arra lehetőségünk kitérni, hogy cigány újszülöttet miért nem.) Azt mondta, hogy ezt végül is vagy három nő tette meg, a többi, miután megszülte, megszoptatta és magához ölelte, már többé nem volt hajlandó elengedni azt, aki első felindulásában meg akart ölni.

Lehet, én vagyok a naív, de szerintem tízből kilenc nőt igenis, anyává lehet tenni, gyilkos helyett. Győzhet benne a jó. Igen, ma tömegek nőnek fel erkölcsi nihilben, ez a kádárizmus lényege. Csak ez nem törvényszerű, hogy így legyen, hogy az a megesett lány – vagy asszony (abortuszon átesett háromgyerekes anya mondta: mentem haza, és azon tűnődtem, mit fogok mondani a gyerekeimnek, hol voltam? Képzeljétek, megöltem a kistestvérkéteket?) ne a semmibe álljon. Csak ne botmixeres Papp Réka kisasszony szólítsa meg, akiből, sajnos, süt a sátán, hanem az, aki meg akarja érteni. És se őt, se a benne fejlődő életet nem tekinti szövetcsomónak. Hanem embernek. Soha, senkit nem fogunk tudni meggyőzni arról, hogy a gyereke nem egy szövetcsomó, ha őt annak tekintjük.

Jelen esetben is a liberális sajtó szétgyalázza – nemcsak nálunk, világszerte – a középső amerikai államok azon kezdeményezéseit, mely alapján nincs olyan, hogy vérfertőzésre, nemi erőszakra, súlyos fejlődési rendellenességre hivatkozva mégiscsak abortálunk. Nincs, mert ez ugyanolyan fal-indok, melyet az 1992-es datálású, jelenleg hatályos magyar törvény határoz meg, amely vérlázító pimaszsággal „magzati élet védelméről” címet viseli, és a magzati élet semmibevételét valósítja meg. Gyakorlatilag ugyebár, ez képletesen tiltja, hogy elabortáljanak magzatot, de „az anya súlyos válsághelyzete” című, bemondásra történő kijelentésével gyakorlatilag zöld utat ad a kaparásnak, és ugyebár, nem meglepő, hogy a bekövetkező abortuszok 99%-a ezzel az indokkal történik.

Ha az adott szabályozás megengedi a „nemi erőszak” vagy „vérfertőzés” miatti várandósságok terhességgé átminősítését és elabortálását, azzal egy felelőtlen jogszabályalkotó nagyjából csak annyit érne el,mint a török deftár, mikor adót szedett a marhára, a disznóra meg nem: hogy onnantól mindenki disznót tartott. Ez esetben a nők – sem Ámerikában, sem itt – nem „súlyos válsághelyzet” – hanem bemondásra történt nemi erőszakokra hivatkozva kérnének abortuszt. Ez esetben minden tinilány története olyan sablonos lenne, mint a német bevándorlási hivatalban jelentkező január elsejei születésű szír agysebész Ahmednek, kérem, buliban voltam, berúgtam, valaki Ginát adott nekem, mikor magamhoz tértem, nem volt rajtam bugyi, és nem emlékeztem semmire, most meg terhes vagyok, nem tudom, ki volt, persze, feljelentést teszek, de egyébként kérek egy abortuszt. A feministák valószínűleg örülnének neki, hogy a rendőri statisztikában egyik évről a másikra a sokszorosára emelkedne a nemi erőszakok miatti feljelentések száma, az pedig, hogy mi az igazságszolgáltatás félrevezetése, eddig se érdekelt senkit, és legyünk őszinték, elenyésző bűn a magzatgyilkossághoz (gyilkossághoz) képest. Egyébként pedig nemi erőszak esetén nincs szükség művi abortuszra, nemcsak azért, mert nemi erőszak esetén nagyon ritka a megtermékenyülés (elmarad az orgazmusos méhszájmozgás) hanem azért is, mert „esemény utáni” tablettával a pete beágyazódása meggátolható, és az a nemi erőszak, amelyet 24 órán belül nem követ feljelentés, nem is volt az. Mint mikor a modellhölgyek váratlanul „metoo” emlékezni kezdenek arra, hogy a gazdag csávó harminc éve zaklatta őket.

A súlyos fejlődési rendellenességgel fogant magzatok nagy része pedig egyébként is spontán kilökődik, illetve ennek folyamatos veszélye fenyeget, tehát ez esetben lelkiismeretes orvos egyébként is elvégzi a terhességmegszakítást az anya életének védelme céljából, mivel az orvosi etika mindig is azt tekintette elsődlegesnek, ha választani kell.

Nem véletlen, hogy ezt a témát az úgy-ahogy tárgyilagos sajtó is kerüli. A valódi tárgyilagosság – a mai világban állásfoglalásnak számít.

Magyarországon 1956 óta, – nem tudom, hogy a kommunista rendszer perverziója vagy tudatlansága és érzéketlensége áll-e mögötte, utóbbira gyanakszom – éppen június 4-én, a trianoni gyásznapon jelent meg a kormányrendelet, amely ezt engedélyezte – mióta engedélyezett a magzatgyilkosság, hatmillió gyereket abortáltak el. Nevelésük költségét feléltük, ez biztosított relatíve magasabb életszínvonalat, mint a katolikus lengyelek vagy az ortodox románok életszínvonala, nem pedig az, hogy Kádár elvtárs annyival ügyesebb, okosabb és jobb ember volt, mint a Kárpátok Géniusza vagy Jaruzelsky tábornok. Azaz: felfaltuk gyerekeinket, ezek a gyerekek most hiányoznak. Ötven-hatvan éve még kinevették Ahmed BenBellát az ENSZ közgyűlésben, mikor Algéria elnöke azt mondta, azé az ország, azé a világ, aki teleszüli.

Nagyon ritka, hogy egy népet kiirtanak. Előfordul, de nagyon ritka. Többnyire egy nép, egy nemzet úgy szűnik meg, hogy nem akar már élni.