“Nagyon ijesztő történet, remélem, ilyen a valóságban nem történhet meg” – írta az HBO öt részes minisorozatának befejező epizódja után egy tini az egyik közösségi oldalon. Már én is, de legfőképpen ő az a generáció, aki már csak annyit tudhat, amit a szüleink, a tankönyvek és esetleg a National Geographic elmeséltek róla (már, akinek). Számunkra csak történelem, ahogy maga a Szovjetunió is. Mégis, nézve ezt az öt órás filmet olyan érzésem volt, mintha én is megéltem volna, annyi minden ismerős: a panellakások, a bútorok, az autók, megannyi apró részlet, és emiatt könnyebb kapcsolódni annak ellenére is, hogy mindez a születésem előtt történt. De nem ez az egyetlen pozitívuma a sorozatnak, ez csak külsőség, a sorozat erőssége és tanulsága egész másban rejlik.
Csernobilt bemutatni, mondhatni, nem egy nehéz feladat. Egy jól dokumentált, viszonylag friss történelmi esemény, az elmúlt néhány évtized alatt pedig a kirakós minden egyes darabja a helyére került, nincsenek megválaszolatlan kérdések vele kapcsolatban. Éppen ezért elég olcsó és lusta forgatókönyvírásnak tekinthetnénk, ha mindössze annyiról szólna – még ha a kivételesen korhűen, pontosan rekonstruálva is -, miért és hogyan történt, illetve milyen következményekkel járt ez a lakosságra nézve. Az nem volna magasművészet, erre bármelyik dokumentumfilmes képes, az alkotók ennél jóval többet akartak. Ha előítélettel ülünk neki, feltételezhetjük, hogy mivel amerikai-brit koprodukcióban készült, valószínűleg nyugati propagandafilmet kapunk arról, hogy látjátok, micsoda gáz volt a Szovjetunió, bezzeg mi. Lehet így is nézni, de akiben csak lenézés, felsőbbrendűség-tudat mozdul meg, az semmit sem értett meg belőle.
Bár a sorozat köré felhúzott reklámkampány valóban politizált is, nézőként nem tapasztalod ezt a hátsó szándékot az alkotók részéről, inkább az ellenkezőjét. A Csernobil emléket állít a kisember áldozatának, felelősségvállalásának és igazságérzetének, ami annyira létfontosságú, hogy enélkül mi ma talán nem is lennénk itt. Ahogy a történelem folyamán számtalanszor, úgy ebben a történetben is megmutatkozik, hogy mindig vannak olyan emberek, akik megteszik, amit kell, kerüljön akár az életükbe is. Lehet, hogy csak egyszerű emberek: tűzoltók, ápolók, munkások, bányászok, mégis azonnal értik és cselekednek, mert tudják, hogy muszáj. A hatalom nehezen bízik a kisemberben, úgy tekint rá, hogy akkor boldog, ha tudatlan, és egyébként gyáva szembenézni az igazsággal, ezért jobb, ha nem is tudja, neki is, de különösen az államnak. Meg hát amiről nem tud, arról a száját sem jártatja. Mindezek ellenére a történet folyamán szinte percről percre szembesülünk vele, hogy az ember felelős és önfeláldozó, ha tudja, mi a tét, nem fut el, hanem szembenéz vele, viszont amíg csak lehet, tudatlanságra ítélik, és csak akkor csepegtetnek némi információt, ha kényszerhelyzetben vannak. Néha már annyi is elég, hogy legalább nem hazudnak nekik, még ha az igazat nem is mondják el. Az sosem hangzik el, hogy meg fogsz betegedni, sőt talán hamar bele is halsz, mégis érti mindenki. Ezek a jelenetek talán a legsúlyosabbak a Csernobilban: a hatalom pénzjutalomról beszél az “extra munka” kapcsán, még az az ember is erre kényszerül, akiről tudod, hogy ő maga is vágyik az igazmondásra és szenved attól, hogy nem teheti meg, mert nem szabad. Ő az, akinek ki kell állnia ezek elé az emberek elé és hazudni nekik, elhallgatni a kockázatokat, halálosan megbetegíteni őket, ezt a terhet ő viseli a vállán, miközben még abban sem biztos, hogy egyáltalán szükséges lépésről van szó; ő maga csak számokkal, százalékokkal, lehetséges végkimenetelekkel dolgozik. Igen, Valerij Legaszovról beszélek (Jared Harris játékán keresztül), aki a radiokémia képviselője, nem pedig reaktorszakértő, ennek ellenére ő kapja meg a feladatot, hogy mérje fel, pontosan mekkora kár is keletkezett és mi vezethetett odáig, hogy az atomerőmű felrobbanjon. Társául kénytelen-kelletlen mellé szegődik az eleinte ignoráns és pöffeszkedő, később nagyon is kedvelhető bürokrata, Borisz Scserbina (Stellan Skarsgard alakítja), aki hegyeket mozgat meg a további katasztrófák elkerülése érdekében. Mindez, hamar egyértelművé válik, egyenlő számukra a halálos ítélettel, ám a történet egy pontján kiderül, hogy az, hogy a saját életüket feláldozzák azért, hogy mások élhessenek, még nem elég.
A széria megjelenít egy fehérorosz kutatót, bizonyos Uljana Homjukot (Emily Watson), egy teljesen fiktív karaktert, akinek történetbe vonásának szükségességét az alkotók azzal indokolták, hogy ő testesíti meg úgy általában azon tudósok sokaságát, akik együtt dolgoztak Legaszovval és Scserbinával, hiszen az ő szerepük voltaképpen kisebb volt annál, mint amekkorának a Csernobil ábrázolja: a valóságban nem ők ketten hozták a döntéseket, hanem egy jóval nagyobb, szakértőkből álló kör. Ez nekem eleinte abszolút nem volt szimpatikus húzás, az utolsó részre talán valamennyire megbékéltem vele, mert kezdett egyértelművé válni, hogy Homjuk mintha a főszereplők és az egész szovjet tudóstársadalom lelkiismeretét jelenítené meg. A mai filmgyártásban természetesen ez a személy egy nő.
A sorozat reklámplakátjain egyetlen kérdés olvasható: “Mi a hazugságok ára?”, és nincs ember, aki abban ne értene egyet, hogy az igazság elhallgatása, a folyamatos félrebeszélés, felelősséghárítás, tagadás, a látszat fenntartására, az erő mutatására való mindenek feletti törekvése a Szovjetuniónak jóval több embert betegíthetett meg, mint azt egyáltalán fel bírnánk fogni. A mi szüleink, nagyszüleink is ott álltak május elsején a radioaktív esőben mit sem sejtve arról, mi hullhat rájuk, sosem tudjuk meg, hányan is haltak bele abba, hogy a szovjetek nem szerették hallani az igazságot. De a Csernobilnak nem az a célja, hogy a diktatúra gyengeségein hőbörögjünk. Mielőtt nekiláttam az ajánló megírásának, szétnéztem a közösségi oldalakon, és csodálkoztam a reakciókon. Az emberek többsége elgondolkodott. Egymás után tették fel a kérdést, hogy a világ, amelyben most élünk, különb nála? Ma kimondhatjuk az igazat? Biztos, hogy nem hazudnak nekünk? Eszembe jutott Fukushima. Rövid utánaolvasás után szembesültem azzal, hogy a japánok egy fokkal sem kezelték szebben a saját katasztrófájukat, mint annak idején a szovjetek. Ugyanúgy elhallgattak, ugyanúgy hazudtak, ugyanúgy csak hónapokkal, évekkel később derült ki, hogy micsoda pusztítást végzett, a csernobilivel megegyező mértékűt. Érdekében áll bárkinek felhívni arra széles tömegek figyelmét, micsoda veszélyeket rejt magában az atomenergia? Tuti, hogy hülyebiztos az összes atomreaktor az egész világon?
Az egyszerű ember nem csak erről kezdett el beszélni, hanem a globális felmelegedésről, légszennyezésről, az étellobbiról, a mindennap használatos vegyszerekről, kozmetikumokról, politikáról és még tudnám sorolni. Erős a gyanú, hogy sosem fognak nekünk igazat mondani arról, mennyire veszélyes az egészségünkre, jólétünkre bármi, amit eszünk, amit magunkra kenünk, amit használunk, ahogy élünk, ahogy döntünk naivan, mert abban nincs érdek. A különbség, hogy mások a módszerek, máshogy hazudnak, mi pedig elhisszük, hogy biztonságban vagyunk, mert az internet korában már nem lehet csak úgy titkolózni. Úgy érzem, az alkotók tudták ezt, újranézve az egyes epizódokat több párbeszédben felismerem ennek jeleit, és ez a Csernobil erőssége, amitől több és jobb, mint egy egyszerű történelmi dráma egy bizonyos korszakról, ami már mögöttünk van. Ez a történet kortalan, amire jó érzékkel, óvatosan hívja fel a néző figyelmét, nem lehet belekötni, mégis tömegek tették fel a kérdést, hogy a mi hazugságainknak vajon mi lesz az ára?
Nagyon sajnálom, hogy a korábbi beszélgetéshez képest végül nem sok szó esett ebben a cikkben arról a feminista történelemhamisításról, ami egyre elterjedtebb és például ebben a filmben is megteremtette Uljana Homjukot fiktív alakját.
Úgy állít ez a film kritikát mások hazugságával szemben, hogy eközben saját maga egy hazugsággal írja felül a történelmi tényeket.
Hadd idézzek a cikk szövegéből… egyetlen szót átírva:
“A sorozat reklámplakátjain egyetlen kérdés olvasható: “Mi a hazugságok ára?”, és nincs ember, aki abban ne értene egyet, hogy az igazság elhallgatása, a folyamatos félrebeszélés, felelősséghárítás, tagadás, a látszat fenntartására, az erő mutatására való mindenek feletti törekvése a FEMINIZMUSNAK jóval több embert betegíthetett meg, mint azt egyáltalán fel bírnánk fogni.”
Aztán még egyet, de ezt már változatlanul:
“Ahogy a történelem folyamán számtalanszor, úgy ebben a történetben is megmutatkozik, hogy mindig vannak olyan emberek, akik megteszik, amit kell, kerüljön akár az életükbe is. Lehet, hogy csak egyszerű emberek: tűzoltók, ápolók, munkások, bányászok, mégis azonnal értik és cselekednek, mert tudják, hogy muszáj.”
Igen. És többnyire leginkább férfiak. Legyen szó akár a Titanic mentőcsónakjairól vagy éppen Csernobilról. Már csak ezért is durva, súlyos arcátlanság a filmkészítők történelemhamisító hazugsága…
ezzel most nem értek egyet, mivel a szinésznő nagyon jól alakitotta, fogta meg azt a karaktert. engem azokra az idősebb, 50-60 éves, szakértő tanárnőkre emlékeztet, akiktől az egyetemen még volt szerencsém tanulni.
az a típus aki kiválóan oktat, valóban ért ahhoz amit csinál, egy régebbi, jobb világban még nem a férfiak hátán mászott fel oda ahová jutott, hanem valós tudással és teljesítménnyel.
egyébként náluk rengeteg ilyen volt, mivel annyi férfi halt meg a 2. WHban hogy kénytelenek voltak a nőket is bevenni a tudományos életbe, kivételezés nélkül és VALÓS igény alapján.
azt is el tudom fogadni hogy egy szinte csak férfi protagonistákból álló szereplőgárdát egy női szereplővel ellenpontoznak, ez szakmailag rendben van. ugye ő ~30 tudóst helyettesített, akiknek mind csak pár mondatos szerepük lett volna mellesleg egy extra cock-festet kreálva.
a másik női főszereplő is egy letűnt nőideált jelenített meg, a férjéért utolsó pillanatig kitartó tűzoltófeleséget. régen voltak ilyen nők, az én családomban is. de még ha nem is voltak, akkor is azt mutatja meg, hogyan KELLENE viselkedni egy nőnek nem azt hogy hogyan kell lepattani, ha baj van
Homjuk alakját muszáj volt betenni (véletlenül sem férfiként) – a hbo elásta volna magát enélkül. Nekem nem volt bajom vele, télleg a jobbféle ötvenes tanárnő – jobb lett volna nélküle de így se rossz. A tűzoltófeleség: ilyen asszony kellene nekem is, minden tiszteletem.
Férfiak voltak a filmben. AZ tetszett igazán. Nem tökéletesek, de tették a dolgukat. (És végképp nem ezek a gatyaratya “szuperhősök” jóganadrágban, mint ami a marvel seggéből folyik.)
Krisz, valòs igèny most is van nőkre a tudomànyos èletben, mert ma sincs fizikàlisan elèg szàmù fèrfi, hogy kielègìtse a keresletet. (A megnövekedett hallgatòi lètszàm, az ùj alkalmazott tudomànyàgak ès a vàllalatok igènye pl PhD-sokra nagyban növeltèk a keresletet a II.vh-hoz kèpest.) A feminizmus negatìv hatàsa a nőkre itt is remekül kijön. Ma màr, ha egy nő ilyen területen dolgozik, a laikusok első feltètelezèse a “kitszopottleezèrtapozièrt” utàn, hogy kvòtanő (jelentsen ez akàrmit, vagy legyen az arànyuk akàrmekkora is az összeshez kèpest). Ìgy az itt dolgozò nők megìtèlèse a feminizmusnak hàla alapbòl mìnuszròl indul ma (az ideàlis semleges helyett).
Bevallom a filmet azóta sem láttam, csak a cikkíró korábbi ismertetőjéből és első reakciójából tájékozódtam. Tehát nekem semmilyen pozitív filmélmény nem tudta befolyásolni időközben azt a véleményem, hogy káros dolog, ha pozitív eszményeket rendszeresen nőkkel testesít meg a filmművészet, mindezt ráadásul akár történelem hamisítás árán is. Anélkül is sok tekintetben túlságosan, mondhatni kritikátlanul pozitívak a társadalmi sztereotípiáink a nőkről, bármennyire is ennek az ellenkezőjét állítja a feminizmus.
Valami (hív)pozitív niggert nem raktak bele?
Nem, de hiányolták is…
https://www.youtube.com/watch?v=5cFSWxzXXOo
Úgy gondoltam, hogy a sorozat egyszerűen többet érdemel annál, mint hogy csak arról beszéljünk, hogy beleraktak egy fiktív női karaktert. Ez az egyik ok. A másik, hogy az első három epizód megnézése után mondjuk ha 5-ös skálán mérjük, akkor 5-ös szintre csesztem az agyam rajta, aztán ez a végére úgy 2-esre szelídült.
Páran itt már kifejtették, miért, minddel egyetértek, illetve hozzátenném, hogy a sorozat zárórészének végén el is árulják, hogy nem valós személyről mintázott, tehát nem áll meg többé a történelemhamisítás vádja. Korábban úgy tűnt, hogy csak interjúkban akarják vállalni ezt az írók, de nem így történt, egy néző sem él abban a hitben, hogy Homjuk létezett.
Összefoglalva: én kihagytam volna őt, de már nem is érzem akkora tragédiának, hogy végül belekerült, mert jól megírt és eljátszott karakter, a végére le is koppan, mi a szerepe, hogy valóban csak a szovjet tudóstársadalmat testesíti meg és ezt vállalták is.
Utolsó lapon kisbetűvel.
Titanikot is tudatosan süllyesztették el.
Na, SS, Első lévén, egy virtuális pezsgőt megnyithatsz ebben a francos melegben…..én sajna nem láttam a filmet, de katona voltam mikor ez történt, és májusban, mikor a tenger partjára mentünk az ágyúkkal lőni, éreztem hogy olyan furcsa meleg volt, persze semmit sem tudtunk, csak mikor szabadságra hazajöttem tudtam meg mi történt a szabadeurópától….
de ha tényleg érdemes akkor megnézem a hbo2 vagy 3-on, biztos újraadják..
kiváló sorozat, mindenkinek kötelező, akinek elege van a mostani tronok és hasonló szociopata szutyokáradatból, ami dől felénk, a nézhetetlen feminista PC sorozat és filmdömpingből. torrentről kiváló minőségben tölthető (pl rarbg), angol és magyar felirat is elérhető.
kedvelhető, pozitív karakterekkel, akik reális, hétköznapi viselkedést és reakciókat produkálnak, szemben a mai filmekben szokásos hollywoodi pszichopaták által megírt teljesen irreális viselkedési mintákkal, amikkel normális emberek nem tudnak azonosulni.
itt van pl egy kiváló jelenet.
https://www.youtube.com/watch?v=PM0GFfhj1Ik
Amúgy sorozat kapcsán elgondolkodtam még a Fukushimai katasztrófán is.
Nekem az jött le, amit amúgy a mindennapi életben tapasztalunk nap mint nap.
Történetesen azt, hogy egy olyan rendszer, amelyet emberek terveztek, építettek és üzemeltetnek nem lehet 100% -ig biztonságos.
Ilyenkor azért felmerül a kérdés, hogy készen állunk el, hogy megfizessük az árát ha elszabadul a szarvihar?
Amikor Fukusimában beküldtek egy robotot az ugyanúgy megpusztult kb. egy perc alatt mint a filmben a másik robot a tetőn.
A két eset között több mint 30 év telt el és még most sem tudunk csinálni olyan gépet amit magunk helyett tudunk beküldeni ha elszabadulnak a dolgok.
Fukusimánál a mai nap is száz tonna számra ömlik a radioaktív talajvíz az óceánba. Pár hete olvastam egy cikket arról, hogy újságírók megpróbálták kideríteni, hogy amit a boltban kapni halkonzerveket, fagyasztott halakat, tengeri herkentyűket, ezek valós származási helye kideríthetó-e, egyáltalán mérik-e a feldolgozas során a sugárfertőzöttségüket? Mindkét válasz nem.
Igen megy radioaktív anyag az óceánba. Amit viszont az újságok nem közölnek, hogy milyen jók vagyunk a radioaktivitás detektálásába.
A Fukushimai radioaktivitás a környező óceán felső 150 méteres rétegében 12000-szer KISEBB mint a normál háttérsugárzása a tengervíznek.
A csúcson a tonhalakban felhalmozódó radioaktivitás 130-ad része volt egy egyéjszakás kaland során megtapasztalt radioaktivitásnak (emberi test normál, K40 és C14 izotópokból származó háttérsugárzása).
Ilyen értékek mellett van értelme feltüntetni, hogy honnan származik a hal?
A benne levő higany sokkal károsabb mint a radioaktivitás, mégsem panaszkodnak miatta.
“A Stuxnet vírus röviddel az után bukkant fel Japánban, miután a nukleáris létesítmények védelmével megbízott izraeli biztonsági cég elkezdett ott dolgozni. Lehet persze véletlen, hogy ezek az izraeli biztonsági cégek vonzzák a bajt, ugyanis a 7/7-es londoni merényletek idején a Verint Systems izraeli biztonsági cég védte a Metro aluljárókat, és a 2001/9/11-es merényleteknél ugyancsak izraeli cégek dolgoztak a “terroristákat” gépre felengedő bostoni és new-yorki reptereken. Ja, és az ikertornyokban is. Ennek a pici országnak a világ ilyen sok helyén dolgoznak szorgos munkatársai? Vagy csak ott, ahol baj történik?”
“A rossz nyelvek szerint egy biztonsági kamerának a XXI. században már nem kellene fél tonnát nyomnia, és az sem igazán szép tőle, hogy ennyire hasonlít egy nukleáris bombára.”
“a mi hazugságainknak vajon mi lesz az ára?”
Nagyon jó a téma. Számomra egyértelmű, hogy a világ folyamatait befolyásoló elit egy jelenleg még csak takaréklángon üzemelő, széles körű népességcsökkentő programba kezdett, ami majd egyszercsak begyorsul.
A családok szétverése, a nők átprogramozása a tipikus feleség/anya szerepből egy hipergám ösztön állattá, a saját érdekek minden fölé rendelése, a kifejezetten káros és alapvetően felesleges védőoltások kötelezővé tétele stb a leginkább szembetűnő jelei ennek.
Amint sikeresen létrehozták az eltervezett vegyes, nemzeti identitás nélküli társadalmakat a nyugati világban, ezt kiterjesztik globálisan és élünk majd egy modern kori rabszolga világban mint a Black Mirrorban, ahol mindent büntet a rendszer ami kicsit is eltér az elit számára optimálistól. A sok harmadik világ beli ehenkórászt meg vagy kilövik mint a zombikat a filmekben, vagy csak hagyják, hogy felzabálják őket az addigra teljesen rezisztenssé vált baktériumok.
Szép új világ. Aki ettől optimistábban látja a jövőt, annak fogalma sincs, hogy mi hogyan működik a világban.
https://www.youtube.com/watch?v=4TFLwydyeTU
Ugye, észlelted a jogosultságaid megemelését? Már tudsz cikket beküldeni a korábbi beszélgetésünk végén ismertetett módon.
Persze, már lassan elkészülök az első cikkel. ;)
Szerintem ez egy atomenergia-ellenes propagandafilm. Azaz bármennyire is jól megcsinált, hatásos, de alapvetően kártékony faszság.
Ezt mondd az áldozatoknak és hozzátartózóiknak. Mi az, ami megéri ezt ? Ja , mi lehet ettől kártékonyabb faszság :
https://www.youtube.com/watch?v=uisAws6v2mo
https://www.youtube.com/watch?v=c_k5n79_gpY
Persze nem a te életed , nem a te gyereked , akkor meg ki nem szarja le ugye…
Amúgy itt vannak atomerőművekkel kapcsolatos érvek és ellenérvek. Azt azért mindig elfelejtik , hogy azt az uránércet is bányászni , szállítani kell és egy igen instabil cuccról van szó. Az emberiség egyébként folyamatosan az
oroszlán bajszát húzgálja sok mindennel.
https://24.hu/tudomany/2014/01/23/atomenergia-ervek-es-ellenervek/
Szerintem is remek film ,engem különösebben nem érdekelt , hogy egy nő jeleníti meg a tudósok összességét, de szerencsésebb lett volna- még akkor is ha dramaturgiailag nehezebb megoldani- az eredeti tudós csapatot megjeleníteni , megnevezve a valós férfiakat és nőket a csapatból.
Én nem láttam a filmet de attól ,hogy remek film még bőven lehetnek mögöttes szándékai.Amúgy meg pont az ottaniak közt(is) voltak akik bírálták a filmet.És azt meg nem kéne sugalmazni, ha mondjuk valaki szerint ez egy ótvar szar film vagy kritizálni meri akkor mindjárt meg kell vagy lehet vádolni ,hogy érzéketlen az áldozatokkal szemben.
Ne röhögtess , olvasd el kik bírálták és milyen új verziót akarnak leforgatni. (Oroszország kommunistái párt , menten beszarok) A CIA beépített ügynöke tette az egészet. Ha nem lenne komoly a téma sírva fetrengenék a röhögéstől:
https://24.hu/kultura/2019/06/13/csernobil-hbo-oroszorszag-kommunistak-sorozat-betiltas/
https://player.hu/kult/az-oroszok-szerint-kamu-a-csernobil-sorozat-ezert-megcsinaljak-a-sajatjukat/
De , ha valaki szerint ez egy ótvar szar film ( a tényt ,hogy atomenergia ellenes- mi más lehetne- nem tagadom)
az igenis érzéketlen az áldozatokkal szemben és nem tiszteli az ott elesett , vagy megbetegedett és később elhunyt, vagy megnyomorodott embereket.
A szerelem vakít.Te meg az vagy ebbe a filmbe.
Ugyan annyi joguk van bírálni sőt!
Senki nem mondta , hogy nincs joguk , csak épelméjű ember tudja , hogy a tények makacs dolgok. És itt TÉNYEK vannak . Mérések , felvételek, szovjetek által levezényelt bírósági tárgyalás ,ahol elítélték a három erőmű vezetőt , Legasov kazettái , jegyzetei stb, stb stb
Nézd meg, szerintem tetszik majd.
Lehet ,hogy tetszene, nem kizárható,láttam már amerikai filmet amiben nem a sablonokat ismételgették.Nem tudom mi volt a címe de két mesterlövész harcáról szólt a németet egy általában szimpatikus szerepeket játszó amerikai színész játszotta és sajnos nem ugrik be a neve(ha esetleg valakinek)az úgy emlékszem jó volt.Másik. Ott van a MacGyver sorozat(1985) nyilván az egy szórakoztató kategória eleve nem kell komolyan venni.Volt viszont egy része ami Magyarországon játszódott na azután már tényleg nem lehet komolyan venni.
.Hál istennek egyet se néztem de mivel ránk magyarokra is vonatkozik olvastam róla csak hát ez a történet már régen volt nem számít(?)
https://magyarnemzet.hu/archivum/media/tortenelmet-hamisit-a-szulejman-de-imadjak-a-magyarok-3963007/
És az összes: a magyarok ilyenek, olyanok ,Balkán,fővárosunk Bukarest ugyan így megvannak a németekre és az oroszokra vonatkoztatva is ha nem jobban.Nem kell csodálkozni ha másképp állnak hozzá főleg egy ilyen érzékeny témához ami bizony a legjobban őket érintette, érinti.
Szerintem erre gondolsz (és Ed Harris )
https://www.imdb.com/title/tt0215750/?ref_=nm_flmg_act_48
Kösz ! Ezen a néven agyaltam.(most nézem azért nem is tisztán amerikai)
Ja meg találtam egy dokumentumfilmet de még azt sem láttam
https://www.youtube.com/watch?v=0gVqoVZBGcE
Itt van egy nagy klasszikus is ,amit valószínűleg már láttál, amerikai létére elképesztően “nem részrehajló ” és igazából a német ezredes lett a sztár :
https://www.imdb.com/title/tt0058947/
A szulejmánt azért ne keverjük ide.
Ugyanakkor kibaszott vicces a dolog.
Az egységsugarú honpolgár össze vissza fossa magát az M1-n, hogy jönnek a muszlimok és mindenkit megesznek.
Majd este megnézi a Szulejmánt. :D
Elárulom neked, hogy egyedül a ruszkik bírálták és csak kb. olyan dolgokba tudtak tényszerűen belekötni, hogy a tűzoltókon nem is olyan sisak volt.
A filmben nem hangzik el semmi olyan állítás ami a valóságban nem történt volna.
Csak az atomenergia-ellenes faszságokat mantrázod. Az megvan, hogy mennyi atomerőmű üzemel a világban? Vagy, hogy más erőművek baleseteinek mennyi az áldozata? A magyar energiaellátás hány százaléka származik paskból?
Nem teljesen elfogulatlan vélemény, de azért első megközelítésben ajánlom:
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-zoldenergia-karosabb-mint-az-atomenergia-allitotta-a-tedxdanube-egyik-eloadoja/
Hát nem az.És a legnagyobb baj ,hogy ilyenekkel bombázzák az átlagembert minden oldalról.Csúsztatások hazugságok fizetett szakértők,szakértőből lett bértollnokok.A legtöbb ember nem járatos ezekben a kérdésekben hihetetlen de annyit sem tudnak ,hogy egy köbméter az 100 vagy ezer liter.Őket az érzelmi vonalon befolyásolják vagy próbálják befolyásolni szintén mindenféle lobbioldalról.
Másik oldalról meg azzal bombázzák az embereket, hogy az atom mennyire kártékony. Hát lófaszt! Van még rajta mit fejleszteni, de amúgy az emberiség jövője.
Nem , nem az lesz , tájékozódj mik vannak :
https://chikansplanet.blog.hu/2016/12/07/nap_es_szel_helyett_napszel_es_magma_lesz_az_energetika_jovoje
És már a kínaiak is :
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ha-kina-mutatja-a-jo-iranyt-merre-tartunk-mi.679501.html
Ebből NEM SZABAD politikai kérdést csinálni. Én FIDESZ szavazó vagyok (bár messze nem mindennel értek egyet, jelenleg ez a legbiztonságosabb megoldás migráns ügyben ) , de Paks-ot nem támogatom.
Hidd el, semmi köze nincs az atomenergia-pártiságomnak bármiféle pártpolitikához, vagy PAKS II-höz. Egész egyszerűen faszságnak tartom, amit a sötétzöldek terjesztenek róla.
Politikai kérdést az atomenergia-ellenesek, zöldek csinálnak belőle.
A sötétzöldek ugyanolyan sötétek (vörösök), mint a feminácik.
Aki a Fideszre szavaz, a korrupcióra szavaz. Az olyan fajta inkompetens, pénz- és pozícióhajhász korrupcióra, amit a Chernobyl sorozat is megjelenített, és amitől ökölbe szorult az agyunk. Ha nem lenne egybites a gondolkodásod (Orbán vagy Gyurcsány), akkor látnád, hogy más pártok is képviselhetnek helyes ügyet, hatékonyabban tudnák megszervezni a Paks II-t (nem ötven százalékos túlárazással és a magyar nép két generációra kiterjedő eladósításával).
Én akkor szoktam felhúzni magam, amikor látom, hogy (nagyjából) írástudó emberek megvallják, hogy ők Fidesz szimpatizánsok. Sajnos megfelelő forrásból tájékozódni nem tudnak, így az atomenergiáról alkotott véleményük is fing a levegőben.
Ha másra szavaznék akkor is a korrupcióra szavaznék. A hagyományos demokráciák ideje lejárt, a szokványos megoldások már nem működnek. A mai politikai elit olyan mértékben szakadt el a közemberek világától és szükségleteiről ill. olyan mértékben vált számonkérhetetlenné, hogy a mai többpártrendszeres, négyévente egyszer sazvazó mechanizmus csak egy bohózat.
“Ha másra szavaznék akkor is a korrupcióra szavaznék.”
Ezzel nyugtatod a lelkiismereted? A fidesz is csak annyit tud lopni, amennyit a “bölcs nép” enged neki.
Megkérdezhetem , de most tényleg komolyan , minden él nélkül (és minden hátsó szándék nélkül) ,hogy Te , meg Razide , vagy akár bárki más , milyen pártot ajánlana ? Én vettem a fáradtságot és átolvastam a pártok programját egy éve (illetve több ,mint egy éve már ).
Ami nekem fontos: kerítés marad, migráns hordák no (volt szerencsém a Keletiben találkozni velük). Nem akarok a saját hazámban mecseteket és alkalmazkodni más “kultúrájú” , más vallású emberekhez.
Ellenzem a meleg házasságot. (főleg gyermekek örökbefogadását meleg pároknál)
Ellenzem az Isztambuli egyezmény ratifikálást.
Jóval nagyobb apai jogokat követelek és nemi egyenlőséget , mind bíróság ,mind egyéb helyeken.
Én ellenzem ,(tudom nevetséges) a mentelmi jogot is.
Nyilván ellenzem a korrupciót , mutyizást stb.
Amúgy számomra környezetvédelem is fontos még.
Nem tudok jobbat ajánlani. Szerintem nincs jobb, nincs kormányképesebb párt a jelenlegi felhozatalban. Viszont téged senki nem kényszerít, senki nem tart pisztolyt a fejedhez az urna előtt, hogy válassz. Az is egy választás, ha nem választasz. Lehet arra a szavazólapra egy faszt is rajzolni…
Még csak azt sem mondom, hogy le kell ezeket cserélni. Nem kell. Csak rosszabb lenne a helyzet…
Elméleti példa: van egy párt, megnyeri 2/3-al a választást. A 4 éves ciklusa alatt nemzetinek mondja magát, miközben neoliberális politikát folytat, pl: elprivatizálja a termőföldet, aláírja az Isztambuli egyezményt, internetadót vet ki, letelepedési kötvényt árul, “rabszolga törvényt” alkot, stb. stb.
A 4 éves ciklus eltelte után a választópolgár reakciója:
a) Éljenez, csahol, őrjöng, vagy ha ezt nem is, de beletörődik abba, hogy ez ezzel jár, mert ha másra szavazna, akkor csak rosszabb lenne (és ebben amúgy teljesen igaza is van), majd fogja magát, elmegy szavazni, és a következő ciklusra újabb 2/3-al indul neki a párt, teljes magabiztossággal, hiszen nincs mitől félnie, a választási eredmény azt mutatja, hogy a választópolgár le sem szarja, amit csinálnak.
b) A választópolgárok egy része úgy érzi elég kijózanító pofont kapott, ez az erkölcsi színvonal az övéké alatt van, és fogják magukat, néznek egy másik pártot, vagy csak egyszerűen nem mennek el szavazni, mert úgy látják, hogy ettől már tényleg csak rosszabb van. A párt ugyan megnyeri választást, de már nincs 2/3-a, csak egyszerű többsége.
A kérdésem a következő:
Szerinted melyik esetben kényszerül arra a párt, hogy tükörbe nézzen és vissza vegyen az arcából? Melyik esetben kényszerül arra, hogy jobban odafigyeljen legalább a látszatra?
Érted mire akarok kilyukadni?
Tehát a megoldás az hogy senki sem megy el szavazni. Értem.
Még az is ezerszer jobb lenne, mint ez. Ott látná az ember, hogy van szolidaritás, van nemzet, az emberek képesek összefogni. Ami most van, az csak egy nemzetnek csúfolt korrupt lelkű csürhe, amit kilóra meg lehet venni.
Persze, hogy értem. Nem is örültem a kétharmadnak. Kontroll mindig kell. De a nem szavazás, nálam nem opció.
Miért? Ha nem titok.
mutánska! te itt politizálsz ahelyett hogy a cikkhez irnál hozzá…legyünk okosabbak, azért…
Még csak az első részt láttam. És te mennyit néztél meg?
Ahogy az is egy döntés, ha nem döntesz….. A legrosszabb döntés….
Igen, lehetne, “öntudatosan” és “ellenállóan”….
( Brian: – Ti vagytok a Júdeai Népfront?
Reg: – A jó édes anyád!
Brian: – Mi?
Reg: – Méghogy Júdeai Népfront! Mi a Júdea Népe Front vagyunk! Méghogy Júdeai Népfront! (nevet)
Brian: – Én is… csatlakozhatnék?
Reg: – Nem, kopj le!
Brian: – Nem akarok ilyet árulni, ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a rómaiakat, mint bárki más!
Judit: – Ez biztos?
Brian: – Ó, holtbiztos! Régóta utálom a rómaiakat.
Reg: – Figyelj! Ha csatlakozni akarsz a mozgalomhoz, tényleg utálnod kell a rómaiakat.
Brian: – Utálom!
Reg: – Igen, és mennyire?
Brian: – Nagyon!
Reg: – Fel vagy véve. Figyelj! Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot!
Francis: – És a Júdeai Nemzeti Frontot is!
Stan: – És a Júdea Népe Frontot. A Júdea Népe Frontot. Köpködők!
Reg: – Mi vagyunk a Júdea Népe Front!
Stan: – Ó. Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
Reg: – Népe Front!
Francis: – És mi van most a Nemzeti Fronttal, Reg?
Reg: – Ott ücsörög. (Rámutat egy magányosan ülő idős emberre.))
“Ahogy az is egy döntés, ha nem döntesz….. A legrosszabb döntés….”
Na böff.
“Igen, lehetne, “öntudatosan” és “ellenállóan”….”
Meg lehet balfasz módjára beállni a sorba, majd itt keménykedni.
Az idézeted meg pont engem igazol :DDDDDD
Istenkém….
https://hvg.hu/businessmagazin/20160916_hvg_extra_business_dontes
Látjuk, faszt rajzolgatásra buzdítva…..
Igen……
Istenkéd….
“Kik állnak a döntéshozók mögött?”
Leírja a hávégé, hogy az illuminátusbűnözők? A hávégé?
“https://hvg.hu/businessmagazin/20160916_hvg_extra_business_dontes”
Egy újság reklámját hányod ide érvnek? Fuhhh…. súlyos…
Látom nem érted ezt a demokrácia nevű játékot. Nem baj, elmagyarázom. Az Országgyűlésben, amikor szavaznak lehet: szavazni igennel, nemmel és lehet tartóóÓÓÓóózkodni. Hallottál már erről? Javaslom ismerkedj a fogalommal…
Érdekes módon egy politikus felett senki nem tör pálcát, ha tartózkodik, de ha a választópolgár él ugyanezzel a lehetőséggel, akkor az olyan elvtelen embereknek, mint te mindjárt kinyílik a csipája. Ha ez gyávaság, meg nemtörődömség a választópolgártól, akkor a tartózkodó politikus mégis mi a faszt keres a parlamentben? Ha nincs véleménye, mégis miért lett megválasztva, mi nagyokos? Arról nem is beszélve, hogy az azt is megteheti, hogy be sem megy szavazni….
Persze, meg van ennek is az oka. Nincs nagyobb félelme egy politikusnak, mint a választói inaktivitás, hiszen ezekből a szerencsétlenekből élnek, ezek adják nekik a felhatalmazást. Nem véletlenül mantrázzák a tévében választás előtt, hogy menjen el mindenki szavazni, mindegy kire, menjen el…
És ha már ismét megragadtad az alkalmat az okoskodásra, meséld már el kérlek, hogy neked mégis miért fáj, ha nekem nem tetszik az étlap? Miféle érdeked fűződik ahhoz, hogy pálcát törj felettem, hm?
Ne haragudj, nem tudtam, hogy funkcionális analfabéta vagy, én kérnék (újra) elnézést….., de ha ennyire számít neked, „ki mondja”, akkor áss „mélyebbre” mert az újságreklám is „átveszi” ezt az „alaptételt”….Ha az egód engedi, akkor kérdezz rá nyugodtan szakembertől, sőt , van itt “házi” mentális szaki, biztos válaszolna rá…….., ha nem akkor marad a személyekedés, abban meg elég jó vagy, így hát hajrá, ne fogd vissza magad………
Ha jól emlékszem, akkor a nagyondemokratikus EU a Sargentini jelentés kapcsán a tartózkodókat „kivette”, szóval érdekes kérdés……(ahogyan a „langyosokat” is kiköpi az Úr….)
Dehogynem, beszari és annyira gerinctelen, hogy a lovak közé dobja a gyeplőt, és „mossa a kezeit”……., hogy aszondja , „én ott se vótam”…..
A tartozkódó mindig „másra”, a többségre bízza a döntést……ennél elvtelenebb, gyávább és károsabb nem sok van, ezért is vetik meg, mindegy, hogy politikus vagy sem…….
kurvára leszarják az inaktivitást, mert az inaktívak épp hogy szart sem számítanak, adott esetben egyetlen egy aktív is eldöntheti számára a kedvező, vagy kedvezőtlen eseményt,…..értem a nagy mellényed, de azért ne told fullba már a kretént…
Persze hogy ezt a baromságot tolják, mert hülyén nézne ki ha azt mondanák, hogy „csak az menjen el, aki rám szavaz, aki meg nem, az maradjon otthon….. és akkor még te értekezel arról, hogy a hülyéket megvezetik a politikusok, ájvé…..
Őszintén leszarom, hogy neked mi tetszik és mi nem, sőt, örülök, hogy te a „csendes többségbe tartozol”, mert kurvára nem számít, hogy ilyen faszt rajzolsz a szavazólapra….., tartózkodj öntudatosan és „bomlaszd a redszert”….. a hőbörgésed inkább mulattat, főleg hogy ilyen nagy mellénnyel nyomod a hülyeségeket….….
Megteszed az te magad, önként és dalolva,( ilyenkor én csak egy kávét kérek……)
Csak most látom mit hazudoztál itt össze, csakszi. :)
“Ne haragudj, nem tudtam, hogy funkcionális analfabéta vagy, én kérnék (újra) elnézést….., de ha ennyire számít neked, „ki mondja”, akkor áss „mélyebbre” mert az újságreklám is „átveszi” ezt az „alaptételt”….Ha az egód engedi, akkor kérdezz rá nyugodtan szakembertől, sőt , van itt “házi” mentális szaki, biztos válaszolna rá…….., ha nem akkor marad a személyekedés, abban meg elég jó vagy, így hát hajrá, ne fogd vissza magad………”
Milyen szakembertől és mit kell megkérdeznem, csakszi? Nem azért röfögtél ide, mert te vagy a szakember? Ha értesz hozzá, akkor miért nem böfögsz ki magadból egy épkézláb választ, ha meg nem, akkor mit ugatsz itt, mint egy fogyatékos?
Te döntésképtelenségnek akarod behazudni azt, hogy valaki nem egy megy el szavazni. Pedig az is egy döntés, ha valaki végignézi az étlapot, látja hogy van a szar, a fos és húgy, majd feláll és kimegy az étteremből. De ha neked ez döntésképtelenség, akkor ezek szerint veled a szart is meg lehet etetni. Büszkén hirdeted itt, hogy neked nehogy a képed elé tolják a hugyot vagy a fost. Mert te kizárólag csak szart eszel! De azt nagyon öntudatosan! :D A hugyot vagy a fost válasszák az idióta lipsik, na de a szar! Az ám a valami! Életed végéig azon csámcsognál ha tehetnéd. Így kell ezt csakszi, légy rá büszke, hogy ilyen öntudatos és harcias szarevő vagy! A Párt biztosan az! :D
Mennyit érnek manapság ezek a béna beböfögések? Kommentenként kapod az aprót vagy órabérben vagy? Vagy mi a zsákmány? Valamit hasznod kell hogy legyen, mert azt már rég tudjuk, hogy ingyen nem hiszel te semmiben.
“Ha jól emlékszem, akkor a nagyondemokratikus EU a Sargentini jelentés kapcsán a tartózkodókat „kivette”, szóval érdekes kérdés……(ahogyan a „langyosokat” is kiköpi az Úr….)”
Röffröff…
1. Mit jelent az, hogy kivette, csakszi? Elmagyaráznád? :D Én ugyan ismerem az Európai Parlament döntéshozó mechanizmusát, de a többiek biztosan kíváncsiak lennének egy érthető válaszra, értelmetlen böfögés helyett.
2. Csak hogy világos legyen csakszika: még a nagyondemokratikus unijóban is van tartózkodás, ott is lehet döntésképtelennek lenni, pedig oda sem azért választják a képviselőket, hogy annyit se tudjanak eldönteni, hogy az igen-t vagy a nem-et nyomkodják…
Szóval, már megint csak terelsz és hazudsz.
“”Érdekes módon egy politikus felett senki nem tör pálcát, ha tartózkodik”,
“Dehogynem, beszari és annyira gerinctelen, hogy a lovak közé dobja a gyeplőt, és „mossa a kezeit”……., hogy aszondja , „én ott se vótam”…..”
Ki tör pálcát? Mutass egy cikket, nagyokos. Biztosan van tucatjával jobb- és balodalon is, ha ilyen vehemensen állítod, esetleg te biztosan felszólaltál már ez ellen korábban és készséggel meg is mutatod, hogy hol.
Vagy inkább ismét csak hazudsz. Jól mondom, okoska? Soha, egyetlen egyszer sem láttalak kiállni itt semmilyen értékért, semmilyen erkölcsért, te csak a kávékat kéred magadnak vagy mások felett ítélkezel és gúnyolódsz, és most azt hiszed hogy hitelesen elő tudod adni, hogy ez téged valaha is érdekelt akár egy pillanatig? Gátlástalanul hazudsz és még ostoba is vagy.
És mi a véleményed arról, amikor vitanapot tartanak és kong a Parlament az ürességtől? :)
Szerelmetes pártod képviselői csak akkor járnak be dolgozni, amikor gombokat kell nyomogatni… A törvény megvitatásánál miért nincsenek jelen a képviselők, csakszi? Az miért nem érdekli őket, amiről később nekik kell szavazni? Nem ez a munkájuk, nem ezért kapják a fizetésüket? Az Országgyűlés gombnyomogató droidokból áll, nagyokos… Ez is gerinctelenség, ez is beszariság szerinted? Mert akkor szerelmetes Pártod a gerinctelenség és beszariság pártja, csakszi. :)
De persze azokat kell köpködni, akik nem mennek el rájuk szavazni… :D
Egy behódoló mangina vagy, csakszi. :D
“Őszintén leszarom, hogy neked mi tetszik és mi nem, sőt, örülök, hogy te a „csendes többségbe tartozol”,
Valóban? Akkor miért kommentelsz oda kényszeresen minden hozzászóláshoz, ahol szerelmetes Pártod a téma? :D Elgondolkodtál már azon, hogy mennyire hihető egy kijelentés tőled? :D
Hazudsz, csakszi, folyékonyan hazudsz…
És csak így a végére, adalék gyanánt:
Amellett. hogy egy újabb bizonyítéka annak, hogy mennyire “leszarod” amit mondok, azt is sikerült megmutatnod hogy mennyire egy gyerekes balfasz vagy…
2 lájk csakszi? Mikor kaptál te utoljára két lájkot? :D Még fénykorodban is alig sikerült összehozni szökőévente egy ilyet, itt meg higgyem el, hogy volt 2 olyan olvasni tudó ember, akinek a hitvány semmitmondó beböfögés lájkot ér? :D Ráadásul éppen akkor, amikor éppen nincs rajtad a kényszeres válaszolási inger? Nem érzed szánalmasnak hogy saját magad nyomkodod fel, nagyfiú? :DDDD
Egy elvtelen, gátlástalan, önmagát lájkolgató, pitiáner hazugsággyáros vagy, csaksziboy. :)
Akad még itt olyan szellemi nagyágyú, aki hisz neked? Lassan szólj be a főnökségre, hogy küldjenek helyetted egy magasabban kvalifikált jobbágyot, ez a random belefingás a levegőbe amit itt produkálsz, már régen hatástalan. :))
Nemcsak funkcionálisan analfabéta vagy, hanem még lusta is (nem a legjobb párosítás…….), ráadásul meg nagyrészt hisztizel és mocskolódsz….
Pontosan, ez (is) egy döntés, ráadásul a faszrajzolóknak(nemszavazóknak) kuss van…..
Mondom én, hogy az értő olvasás nem az erősséged, épp hogy azt mondom, hogy ez is egy döntés (a legrosszabb……)
És még a logikával is hadilábon állsz….
(A szalmabábjaidról meg ne is beszéljünk….+
A személyeskedéssel meg a fröcsögéseddel lassan lekörözöd Altert, az pedig nem semmi….)
Ne légy, lusta, járj utána, aztán lobogtasd a „többieknek” …….
Persze hogy van, csak ugye ha „úgy jó”, akkor szavazatnak számít, ha meg „másként jó”, akkor meg fingreszelésnek és nem veszik figyelembe……, mikor mi a “jó” a nagyondemokratikusoknak……
Hogy csillogtathasd a „tudásod”, „igazmondásod” és „bölcsességed”………
Pontosan az, mint a szajkózott „miniszterelnökségi kandidátusok vitáiról”……., amikor a légy kapkod a sas felé és le szeretné húzni a szintjére….
Ha kussba maradnak, akkor nem, csak vergődnek állandóan, azért már ne a faszt rajzolgató („lázadó”) „farok” csóválgassa a kutyát…..
Kérdezd meg az Admint, hogy ki lájkolta, ne nekem hisztizz e miatt (is)….
Azon még soha nem gondolkodtál el, hogy azok a migránsok hogyan tudtak a déli határtól eljutni a keletiig? És annyi ember egyszerre?
Van egy olyan érzésem hogy azokat pártunk és kormányunk juttatta oda szándékosan, hogy demonstrálja a lakosságnak, milyenek a migránsok.
Pont ez volt a cél, hogy majd mindenki összefossa magát.
Szerintem ez így nem igaz, viszont valószínűleg tudatosan nem állták útjukat, mert már évek óta ment a vita az EU-val, hogy nem vagyunk hajlandóak gyakorlatilag ellenőrzés nélkül mindenkit beengedni a határőrizeti jogunktól megfosztva és még pénzért sem csinálunk befogadóközpontokat, migránsvárosokat az országban, hogy aztán innen osszák szét őket igény szerint és aztán a maradék a mi nyakunkon maradjon. Ha így történt, akkor logikus lépés volt teljesen fellazítani az ellenőrzést mindenhol, mindet egyszerre szélnek ereszteni, hogy hadd rohanják le egy menetben nyugateurópát…
Ezt követően aztán már kevésbé volt támadható a nyilván már korábban eldöntött kerítés építés, ami lényegében összhangban áll a schengeni egyezmény elvárásaival.
A lehető leghelyesebb és leghazafiasabb döntés volt szembemenni azzal a szerepelvárással, amit ránk akartak testálni.
Nagyon régen még lelőtték a betolakodókat, ma már nyalják a seggüket.
Gondolom a déli határig is ők szervezték az útjukat. Persze , hogy onnan már szervezetten kerültek föl. Valamit kezdeni kellett velük , valahol összegyüjteni és viszonylag ellenőrzött helyen tartani. A déli határon kiskertekben, gyümölcsösben, mindent letaroltak, az emberek féltek.
Amúgy már korábbról ismerem a migráns fajtát Németországból , Londonból stb.
Lehet ,hogy már a jugo határhoz is a Viktor szállíttatta őket oda ?
Ez már 5 harmad… Hihetetlen diktatórikus hatalomkoncentráció,s,táborok is júj.
Ha erre utasították a páholyban, akkor igen.
NSDAP
MINDEN politikus csal , lop , hazudik. Ha nekem egybites a gondolkodásom , akkor te meg igen naiv vagy , hogy bármilyen más pártnak ( valahol sajnos) esélye lenne a közeljövőben jelentős befolyás szerzésre. Gondolom feltűnt , hogy én pl. atomenergia ellenes vagyok (bár messze nem a szélsőséges fajtából ,de hiszem ,hogy más lesz a jövő, más alternatív , jobb megoldások is létezhetnek )
félreértetted..azért vagy egybites mert fidesz-szavazó vagy, minden más 2
Az emberek sajna “egybitesek”, Gyurcsány már az ellenzék vezére, ha Orbán bukik, akkor ő jön ismét (persze lehet, hogy a b. neje fogja képviselni a bársonyszékben, vagy a kedvenc tv-műsorvezetőnője).
Egyszer már csináltak politikai ügyet ebben az országban az energetikából, amikor az akkori ellenzék közös erőfeszítéssel ellehetetlenítette a nagymarosi vízerőmű megépítését. Ami ugyebár megújuló energia lett volna, csak hát jaj, csúnya gát elrondítaná a Dunakanyart, meg unokáink is nyögnék az árát stb. Nem kétlem, hogy Paks II. is csak akkor épül meg (bár akkor sem biztos), ha Orbánék még maradnak addig, amíg meg nem épül és üzembe nem helyezik, bár az ellenzékből simán kinézem, hogy még ilyen esetben is bezáratná, miután kormányra kerül (ahogy Nyugaton is vannak példák a zöldek követelésére idő előtt leállított, vagy akár gyakorlatilag kulcsrakész állapotban bezáratott, sosem üzemelt atomerőművekre). Hogy mivel fogja az ország a várhatóan növekvő villamosenergia-igényét fedezni így Paks I. bezárása után? Gondolom importból, szélből, napból és fosszilisból a jelenlegi lakossági áramár háromszorosáért minimum, ahogy az okos németek is csinálják.
Olyan üzleti érdekeknek vagyunk kiszolgáltatva, amelyek jelentős behatással lehetnek az ország jövőjére. Paks II. a lehető legnagyobb energetikai függetlenséget adja minden látszat ellenére. Természetesen mindenkinek az érdekeit sérti Európában, akiknek zsíros üzlet lehetne olajat és gázt vagy országon kívül termelt elektromos áramot eladni nekünk.
Nyilván aki áldozat volt a hozzátartozóit nem fogod meggyőzni arról hogy hasznos is lehet az atomenergia. Közlekedési balesetben jóval többen halnak meg , az elektromos autókat preferálja a politika de arról hallgatnak , hogy ezeket el kell látni árammal s újra megnyitottal szénbányákat és szénerőműveket. Egy úszó szállodahajó napi 300 000 l nehézolajat éget el mindenféle szűrés nélkül a konténerszálítók többet szennyeznek mint az összes autó, nézz utána mennnyi energia víz kellpl sajt vagy marhaahús előálításához.
Itt nem arról van szó , hogy nincs haszna az atomenergiának , itt arról van szó mekkora árat kell , vagy kellhet fizetni érte. Tök jó , hogy többen úgy nyilatkoznak , hogy nem is látták a filmet ,de azért osztják az észt. Egyetlen más erőmű fajta ,vagy közlekedési cucc ,akármi , nem tud akkora pusztítást okozni ilyen rövid idő alatt és ennyire tartósan , mint egy ilyen atomerőmű katasztrófa. Ha megnézitek a filmet a legnagyobb veszély a robbanás után még fenn állt, egy jóval nagyobb tragédiát igyekeztek pánikszerűen megelőzni . A lehetséges hatások is elhangzanak. Fél Európa elpusztult volna, a másik közel fele sugárfertőzötté válik. Mi tud még ilyen pusztítást végezni ? Arról nem is beszélve , hogy meddig lett volna lakhatatlan a bolygó ezen része ? Megéri ?
Az atomenergia azért lett elsődleges ellenség mert ha gond van akkor nagyon nagy gond van. (De Csernobil is megúszta volna ha nem lett volna ott az a pár idióta. Fukusima már más kérdés.) Ha egy repülőgép leesik akkor százak halnak meg egyszerre. A közutakon arányosan lényegesen többen. (És ott is jórészt az idióták miatt.)
Gondolj a hormontartalmú gyógyszerekre. Ömlenek a folyókba mivel nem lehet szűrni őket. Vagy a DDT. Betiltása után is mérgez. (Van ahol még használják.) Vagy az azbeszt (pl. az azbesztes eternitcsövek meg a régi szigetelések).
Btw, ne legyenek illúzióid: a szénerőművek sem a barátaink, csak lassabban ölnek. Az most még befér. (A dízeles résszecskeszűrős nonszenszt már nem is említem. Önmagában is hülyeség a “nanoméretűre” égetett korom, de vajon hányan járnak megkerült szűrővel az utakon?)
Egy pillanatig sem gondolom , hogy a szénerőművek a barátaink, tisztában vagyok az általad felsoroltakkal. Én inkább ezeket preferálom és úgy gondolom , hogy valóban errefelé keresendő a megoldás , mint fentebb is linkeltem , én ezekben hiszek és látom a jövőt :
https://chikansplanet.blog.hu/2016/12/07/nap_es_szel_helyett_napszel_es_magma_lesz_az_energetika_jovoje
És egy nagyon érdekes sorozat:
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-jovo-energiaja-ultimate-power-builders/movie-109799
A napenergia és a szélenergia helyett, napszél-energia
Huszonötödik századra sem jó Sci-fi. Ettől közlekedni sem lehetne az űrben, nem beszélve arról, hogy mekkora mocsokkal jár egyetlen apró műhold fellövése is (millió tonna kerozin), hát még egy napelem farmé. És még ha menne is, nem elég ám azt az energiát megtermelni az űrben, le is kell utána sugározni a földre. Például nagy energiájú mikrohullámú nyalábokkal. A szájba repülő sült galamb gyakori ebéd lesz ebben a távoli jövőben. Azt meg hadd ne is részletezzem, hogy milyen is lenne, ha Obi-Wan Kenobi reszkető öreg kezéből kipottyanna a bekapcsolt lézerkard. Mert ha egy kis pályaelhajlás miatt megpásztázná egy ilyen nyaláb a földet…
“A mozgási energia felhasználása”
Az, ami a cikkben is: diszkó játékszer.
A test hőmérsékletének felhasználása
Hát én nem tudom, mi van a londoni metróhálózatban, de aki pincében (metróalagútban) akar a levegőből hőenergiát kivonni, az szerintem nem normális, agyára ment a “‘Mátrix”.
Geotermikus energiatermelés
Nem olyan könnyű még 5 km mélyre sem fúrni, de az a mélység szerintem csak vulkanikus területeken elég. Úgy tudom, az Oroszok vezetik a mélyfúrás technológiai rekordjait, tehát ha ez az ügy olyan egyszerű lenne, akkor biztosan hagynák a fenébe az atomerőműveket. De egyébként még ez a projekt sem elég zöld a Greenpeace-nek, mondván, hogy a kén és széndioxid kibocsátása problémás lehet a Thor projektnek. :)
Az idézett cikkben nem esett egyetlen szó sem a fúziós energiatermelésről, ami az atomenergia helyett valóban az emberiség biztonságos energiatermelésének a jövője lehet. Jelenleg egy leírhatatlanul gigantikus nemzetközi kísérleti erőmű építése zajlik Európában. Kérdés, hogy rengeteg elköltött pénz és évtizedes munka végén lesz e egyáltalán használható eredmény.
A második linkem tartalmazza azt az ismeretterjesztő sorozatot ,ami meglehetősen behatóan foglalkozik a fúziós energiával (többek között). Magam is ezt tartom a legjárhatóbb útnak.
Amúgy érdekes cikk a témában :
https://www.origo.hu/gazdasag/20180614-csendben-megepitettek-nap-melegebb-fuzios-reaktor.html
rég meg leszek én murgyelve mire egy kutyaólat, legalább, ki tudnának ilyensmivel világitani…de, el kell a kapott pénzt költeni valamire, ugye?
A Lockheed Martin is ígért mindenféle csodát. Állításuk szerint egy kamion méretű mobilerőművel hamarosan képesek lesznek egy egész várost fúziós energiával ellátni:
https://www.lockheedmartin.com/en-us/products/compact-fusion.html
De az ígéreteken kívül senki nem látott még semmit, pedig aztán nekik, mint higtech haditechnológiai vállalatnak van pénzük és szakemberük is.
A fúziós energia kutatás már 50 éve abban a fázisban van, hogy majd kb 10 év múlva…
De úgy legyen. Nagyon szeretném látni.
Még szerencse , hogy amúgy az ezzel (alternatív energiaforrások összességére értem ) foglalkozó kutatók és tudósok nem annyira “lelkesek” mint te , nem csak a problémát látják , de dolgoznak a megoldáson is. Egyébként viszonylag rövid időn belül kénytelenek lesznek valamit kitalálni és mint tudjuk, teher alatt nő a pálma.
Lelkes az ember meg optimista is.Iskolába jártam még ,79-80 tájékán, jött egy faszi előadást tartani a Tudományos Akadémiától .Amiket akkor elmesélt kb ugyanitt tartottak.
No igen, jó lenne sietni, mert miközben ezrek meghalnak az atom balesetekben, addig milliókat megölnek az olajért folytatott háborúkban. És ez hatalmas világbirodalmak érdeke. Pont úgy, mint az atomtechnológia birtoklásának ellehetetlenítése.
Attól tartok, hogy a technológiai nehézségeken túl birodalmi érdekek miatt is kész csoda lenne, ha sikerre vezetnének ezek a kutatások.
De amúgy én nagyon lelkesen szeretnék remélni, csak elég nehéz…
Ez mondjuk igaz, már a korábbi kommentbe bele akartam tenni, hogy sajnos ugye mocskos anyagi érdekek is állnak ám a háttérben , hogy ne haladjanak annyira azok a kutatások…
De van egy futurizmusba hajló kérdésem is: gondolkodjunk el egy kicsit, hogy az olcsó, korlátlan villamosenergia milyen további népességrobbanáshoz fog vezetni…
Vagy korlátozni kell az emberek elemi jogait a szaporodáshoz, mint Kínában vagy milliárdokat kell kilőni a Marsra, mert ennyi ember nem csak a bolygót, hanem egymást is fel fogja falni az olcsó energia ellenére is.
Úgy gondolom sosem lesz igazán “olcsó” az az energia (max azoknak akiknek a kezében van a dolog ) ,mindig meg fogják kérni az árát. A lakossági nagy energiafelhasználás , pedig a fogyó nemzeteknél jellemző. A túlnépesedésért felelős országok (főleg Indiára, Bangladesre, bizonyos afrikai országokra gondolok ) lakossági energia használata nem jelentős. Nem emiatt fog még jobban túlnépesedni a világ. És igen , sajnos a folyamat csak úgy állítható meg , hogy korlátozni KELL (persze hogyan , ki stb) a szaporodást sajnos. Más lehetőség nincs.
Szerinted hány éven belül lesz olyan olcsó tömegtermék egy kamion méretű vagy még kisebb fúziós reaktor, ami egy vödör vízzel megy, mint egy számítógép? – Mert szerintem nagyon könnyen lehet, hogy az lesz.
Nem gondolom , hogy “valaha” (mondjuk az elkövetkező 100 évben biztosan nem) engednék a technológiát birtoklók a tömegtermékké silányítást . Az energia k. nagy business ,ez nem számítógép szintű cucc , ezért jó sokáig lehet fizettetni az emberek milliárdjait . Amúgy ezek az országok járnak élen a túlnépesedésben jelenleg :
Nagyon gyors, szinte robbanásszerű a folyamatos népességnövekedés. Élenjáró: az afrikai Niger, Uganda, Mali, Szomália, Etiópia, Kongó de az élmezőnybe tartozik Jemen és Afganisztán is.
Azért azt megnézném ,hogy ott tömegtermék lenne valaha is a fúziós reaktor.
Elég egyetlen ilyen reaktort megszerezniük tanulmányozásra, és egy hónap múlva Kínában egy tömeggyártó üzemben fog lefelé potyogni a gyártósor végén. :) Ugyanúgy, ahogyan elég volt pár orosz vadászbombázót megvásárolniuk.
Mit gondolsz, miért rabolta el gyakorlatilag az állam a Huawei cégvezérének a lányát Kanadában? :)
Nem állítom, hogy ha sikerül egyet létrehozni , akkor Kínának nem lesz egy igen rövid időn belül, de tökéletesen tisztában vannak vele ott is ( és a kereskedelem igen erős állami felügyelet van azért) hogy a legnagyobb pénz, az olcsón előállítható energia minél nagyobb profittal, minél több emberhez való eljuttatása. Azért egy fúziós zsebreaktor nem futószalag technológia. Te magad kételkedsz abban, hogy egyáltalán valamikor is létrejön egyáltalán.
Nyilvánvalóan az van, hogy nálunk sokkal-sokkal okosabbak sem tudják, hogy valójában mi lehetséges technológiailag. A tudományos elit egyik része akkora monstrumot épít, mint az ITER, a másik fele azt mondja, hogy egy teherautó platóján is meg tudja csinálni. Ha az utóbbi változat vagy valami ahhoz közeli dolog esetleg valóra válik, akkor én azt gondolom, hogy főleg egy elképesztő ipari és társadalmi forradalom előtt állunk, mert az egy mobil, viszonylag könnyen gyártható és lemásolható technológia lesz.
Egy vödör víz viszont kurva drága lesz.
Nikola Teslát hogy leállították, az ingyen energiájára nem lehet fogyasztásmérőt szerelni.
…
Ha a film bármilyen művészi kvalitásáról stb. nyilatkozna valaki anélkül ,hogy látta volna akkor jogos a felháborodásod.De ha a Csernobili történésekről nyilatkozik valaki akkor nem.Én nem a filmből tudok Csernobilról.
Csernobilról én sem a filmből tudok . Én erre a részre gondoltam:
“Én nem láttam a filmet de attól ,hogy remek film még bőven lehetnek mögöttes szándékai.Amúgy meg pont az ottaniak közt(is) voltak akik bírálták a filmet.És azt meg nem kéne sugalmazni, ha mondjuk valaki szerint ez egy ótvar szar film vagy kritizálni meri akkor mindjárt meg kell vagy lehet vádolni ,hogy érzéketlen az áldozatokkal szemben.”
Nem a csernobili eseményekről volt szó , hanem a film szándékairól , meg a film bírálóiról. Ez a kommented NEM a csernobili történésekről szólt ez nyilvánvaló.
“Lehetnek”-feltételes mód.Ha azt írtam volna:”vannak” akkor igen de nem azt írtam.
Meg hát ez sem konkrétan a film:
“Ezt mondd az áldozatoknak és hozzátartózóiknak”. vagy
“Persze nem a te életed , nem a te gyereked , akkor meg ki nem szarja le ugye…”
Ki terel személyesbe?
??? Ez lehet ,hogy személyes ,de nem is neked írtam, meg nem is arra ,hogy olyan valaki nyilatkozik ,aki nem látta. Ez arra született -és itt is konkrétan a filmről volt szó!- , hogy a film egy kártékony faszság. Szóval de, a filmről beszéltem . A film elsősorban az áldozatokról és a hősökről szól. Nem véletlenül emelnek ki sorsokat (Vasily tűzoltó és családja stb ) .
Ja. meg hadd legyenek már fenntartásaim a menyasszonnyal szemben ha mindjárt egy ordas nagy hazugsággal kezdi a pályafutását.Van akit annyira elkápráztat a szépsége ,hogy nem is tartja olyan nagy hazugságnak van akit annyira ,hogy meg van győződve ,hogy ez az igazság és van vagy lesz olyan aki arról lesz meggyőződve hogy aki nem hiszi el az a rosszindulatú hazug rágalmazó.
Amit nem említett a film, hogy a veszélyeket politikai okokból nagyon is erősen felturbózta az UKRÁN politika. Még külön politikai párt is alapult rá. Hogy mi bizonyítja, hogy politikai okokból nyomták a radioaktivitás veszélyeit? Az hogy a szovjetunió szétesése és ukrajna fügetlenedése után ez a párt fél éven belül megszűnt. Addig volt hasznos, míg nyomást lehetett vele gyakorolni a központra. Majak sokkal nagyobb nukleáris katasztrófa volt csernobilnál, mégsem érdekelt a kutyát sem.
Becsapódó kisbolygó, már csak irányba kell állítani, mint annó a dinoszauruszok idejében.
És mi a helyzet a szénbányászattal, meg a radioaktív, erősen mérgező meddőhányókkal és salakkupacokkal?
Eltöltöttem pár óra játékidőt nem virtuális meddőhányókon.Készültek házak is salakbetonból akkor örültek ,hogy olcsó építőanyaghoz jutottak aztán kezdték feszegetni ,hogy inkább ebből mégse kéne.
Marhaság!
Nem állított semmit az atomenergiáról.
1.Az egész arra ment, hogy eleve szarul volt megtervezve.
2.A tervezési hibákat eltitkolták a kezelő személyzet előtt.
3.A személyzet ráadásul még hülye is volt.
Ez a három tényező sikeresen okozta azt, hogy felrobbanjon az egész kóceráj.
De semmi olyan üzenete nem volt, hogy húú akkor tiltsuk be az atomot.
De ami az atomenergiát illeti.
Az atomerőmű is olyan jószág mint bármilyen más rendszer amelyet ember tervez, épít és üzemeltet.
Nem tud 100%-os biztonsággal működni.
Hiába tervezel meg valamit nagyon alaposan és bástyázod körbe mindenféle szuper és alapos üzemeltetési szabályokkal.
1. Egyrészt lesz olyan esemény vagy események láncolata aminek hatására a tervező vakarja a fejlét, hogy erre nem gondolt. (Lásd Fukushima)
2. Aztán üzemeltetés, karbantartás során előállhatnak további váratlan események amelyre nem gondoltak vagy csak egyszerűen az üzemeltető személyzet inkompetens, lusta, nemtörödöm.
Hidd el az emberi lustaság, inkompetencia, nemtörődömség olyan mint az ALIEN vére ami átégette a Nostromo szintjeit. Na ez ugyanolyan pusztító a felállított biztonsági rendszerekre és óvintézkedésekre.
Nem tudsz olyan biztonsági kerítést vagy védőfalat vonni amit át ne égetne ennek a három dolognak az elegye. És ez azért van így mert az emberek alapvetően így működnek: A múltkor se volt belőle baj, most se lesz gond.
Csak érintőlegesen foglalkozik vele a film, de már a ruszkik ebben az erőműben előzőleg csináltak két ilyen biztonsági tesztet. Csak azok sikertelenek lettek. Ez a harmadik próbálkozásuk volt már lazábbak voltak hiszen akkor sem történt semmi durva csak nem sikerült, mi baj történhet?
Az atomenergiával amúgy az a gond, hogy mint ahogy sok mást ezt sem tudjuk 100% -os biztonsággal üzemeltetni. Csernobil előtt meg után is volt már számos nukleáris esemény. Ráadásul nem is a Csernobil volt a legnagyobb durranás hanem a Cseljabinszki. És ilyenkor felmerül a kérdés, hogy az “olcsó” atomért cserébe hajlandóak vagyunk-e megfizetni annak az árát, hogy ha elszabadul a szarvihar akkor egy 1/4 Magyarországnyi terület megy a lecsóba.
Lehet az lenne a megoldás, hogy az ilyen létesítmények valahol távol lennének minden emberi településtől, hogyha beüt a szar, akkor minimálisak legyenek a károk.
Nem tehetem meg, hogy ehhez a cikkhez ne kommenteljek, három nyomós okom is van rá, de mindenekelőtt gratulálok SS-nek, mert kifejezetten jó cikk lett.
Az okaim növekvő fontossági sorrendben a következők:
1. Filmbuzi vagyok és nagyon megérintett a sorozat.
2. Én már éltem , 15 éves voltam a katasztrófa bekövetkeztekor és családomat jelentősen érintette az esemény.
3. Ma apák napja van és ez meglehetősen összefügg az előző ponttal. Itt szeretném megragadni az alkalmat , hogy felköszöntsem az édesapákat, Isten éltesse őket sokáig !
Nem vagyok ( távolról sem) egy síró-rívó fajta, de bevallom, hosszú idő után először, filmnézés közben kicsordultak a könnyeim .
Aki régebben olvasta a kommentjeimet tudja, hogy az ország észak-keleti feléből származom. Édesapám egy nagy építőipari vállalatnál dolgozott építésvezetőként.
Főleg a fúrások miatt kötelezően volt minden nagyobb beruházásnál Geiger-Müller számláló. Pár nappal a robbanás után történt, április végén, hogy apukám mesélte otthon, hogy aznap elromolhatott a számláló, mert minden ok nélkül , pörgött/csipogott, mint az őrült ( ez egy mikrofonra erősített változat volt). És én akkor kérdeztem meg 15 évesen először, hogy mi is az a Geiger-Müller számláló.
Édesapámnál 8 év múlva ( az évek ugye egyenesen arányosak a km-ek számával) rákot diagnosztizáltak, mégpedig pont olyan fajtát, ami kifejezetten ” sugárbetegség” kapcsán szokott kialakulni. Még 8 évet élt köszönhetően a rendkívül pozitív életszemléletének és mindenkori egészséges életmódjának, de bizton állíthatom, hogy Csernobil miatt veszítettem el 31 évesen az édesapámat. Egy rendkívüli férfit egy fantasztikus édesapát. Természetesen én ma apák napján rá emlékezem ezzel a kommenttel is.
A film gyönyörű emléket állít valóban a kis embereknek, akiknek helyén volt a szívük. Akik “csak” tették a dolgukat , megmentettek minket egy még nagyobb katasztrófától, amiről nekünk amúgy halvány fogalmunk sem volt. Mélységesen meghajlok a rengeteg férfi ( és kevéske nő előtt, főleg az egészségügyi dolgozók között voltak) akik emberfeletti munkájukkal és önfeláldozással elvégezték a munkát, mert el kellett , valakinek el kellett végeznie. Ez a legjelentősebb erénye a sorozatnak, hogy méltó emléket állít, ezeknek a hétköznapi hősöknek. Emellett eltörpül bármilyen PC fogás, eleinte én sem értettem , miért kell egy személyben megtestesíteni egy csapat tudós munkáját ( aztán rájöttem, igen nehéz lett volna tizen- emberrel leforgatni , hogy az egyik könyvtárban kutat, másik kettő a bóros homok lejutási idejét méri , egy másik a haldokló mérnököket kérdezi ki stb) Igen, jó eséllyel PC fogás, hogy ezeket az embereket pont egy nő személyesíti meg . Csak igazából a történet szempontjából teljességgel lényegtelen a megtestesítő tudós neme. Semmi jelentősége. Meglepve vettem tudomásul , hogy környezetemben többen nem nézték tisztességesen végig a sorozatot és az eredeti emberekről és sorsukról
szóló epilógust figyelmen kívül hagyták. Itt mutatnak egy fotót Valery Legasov tudós csapatáról, amiben férfiak, nők vegyesen láthatóak. De elfogadom ,legyen ez a hibája a sorozatnak, PC fogás. Jelentőségében eltörpül a sorozat erényei mellett:
-Végre bemutatják a teljes igazságot, fény derül a robbanás utáni időszak, akkor előttünk teljesen eltitkolt, mélyen elhallgatott veszélyes napjaira.
-Érthetően ,laikusok által is felfoghatóan magyarázza el egy atomerőmű működését és sokat tesz azért , hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő
-Méltó emléket állít azoknak a hős férfiaknak ,akik megakadályozták a még nagyobb katasztrófa bekövetkezését és a már meglévő károkat enyhítették.
Én köszönöm ezeknek a férfiaknak ,hogy élhetek,egészséges vagyok,hogy a lányom is élhet ,sokan sokat köszönhetünk nekik,akik az életüket és egészségüket áldozták értünk és igazából csak most 33 évvel később kapják meg méltó elismerésüket.
( filmes szempontból fantasztikusan ábrázolt Boris Scherbina jellemfejlődése , Skarsgard kiváló alakításában . Fantasztikus az operatőri munka is )
És egy kis ´ízelítő az akkor híradásokból (internet hiányában amúgy is minden jóval lassabb és cenzúrázottabb volt)
https://www.hirado.hu/2017/04/26/napokig-ultek-a-magyar-lapok-a-csernobili-atomkatasztrofa-hiren/
Ez egy dramatizált sorozat, Csernobilról már készült több dokumentumfilm, pl.a Discovery Csernobili csata című filmje (fent van a jútyúbon magyarul). Akit érdekelt a téma, azoknak semmi újat nem mondott az HBO sorozata.
Én természetesen azokat is láttam, de a cikk kapcsán erről a sorozatról írtam. Így lényegesen nagyobb tömegekhez és új generációkhoz jutott el a történet. Maguktól igen kevesen keresnek rá egy általuk át nem élt , a történelem homályába burkolózó eseményre. Pont ez a lényeg, így eljuthatott azokhoz is , akiket nem érdekelt a téma ,de most már igen. (legalább egy picit)
Kezicsókolom, VivienLeigh, itt a csodaországban 90-ig csak a szabadeurópából tudtunk hireket….aztán meg mindenféle hülyeséget irtak az újonnan alapitott újságok hogy mennyire “radiáltak” meg az oroszok…
Köszi, Vivien!
Számomra a legérdekesebb következmény, amit a sorozat hozott, hogy most sokan mesélnek arról, hogy élték meg a robbanás utáni időszakot, valahogy erről korábban nem igazán esett szó. Igen, lehet kritizálni, hogy a Csernobil semmi újat nem mutatott, de ezt csak az mondja, aki el sem tudja képzelni, hogy a fiatalabb generáció mennyire keveset tud róla, hiába van egy-két dokumentumfilm, igazán ez volt alkalmas arra, hogy szélesebb körben elterjessze a történetet, újra foglalkozzanak vele az emberek úgy, mintha csak tegnap történt volna. Hogy Fukushimát mintha mindenki teljesen elfelejtette volna, még megemésztettem, mert rendben, Japán messze van, Európát nem különösebben érintette a dolog, bár azért ezt sem könnyen, mert én nagyon jól emlékszem a róla szóló híradásokra, a heteken át tartó breaking newsra, de ez már egy ilyen világ, minden csoda három napig tart. Na de Csernobil nem olyasmi, amit egykönnyen el kéne, sőt lehetne felejteni, mégis úgy tűnik, mintha ez történt volna, én sem emlékszem, hogy a “felnőttek” beszéltek volna róla a környezetemben, nem meséltek arról, hogy élték meg azt az időszakot, sőt a suliban sem rémlik, hogy külön téma lett volna, maximum megemlítették és annyi. Lehet röhögni azon, hogy egy mai tini reméli, hogy ilyen a valóságban sosem történne meg, de úgy érzem, nem az ő sara ez, hogy nem hallott még róla. Miért egy brit-amerikai sorozat kell ahhoz, hogy az érintett nemzetek lakói is beszéljenek róla?
Részvétem apukád miatt. :(
Megesnek ilyen dolgok és mégsem beszélnek róla: https://en.wikipedia.org/wiki/Soviet_submarine_K-19
Valahogy úgy érzem, de hát mondjuk én nem érthetem, persze, hogy nem ugyanaz a két kategória. Nem ugyanaz nem beszélni a radioaktív felhőről és esőről, ami miatt a szüleid, nagyszüleid idő előtt meghaltak, ezzel automatikusan úgy kezelve a helyzetet, mintha nem is lett volna nagy ügy.
Ha legalább lenne évente egyszer egy emléknap, már többen tudnának róla.
A két dolog között a kapcsolat a kisemberek hősiessége, halált megvető önfeláldozása egy milliókat és generációkat érintő katasztrófa elkerülése érdekében.
Egészen meglepő összefüggés, talán pont ezen a tengeralattjárón dolgozhatott Anatoliy Dyatlov, ugyanics Csernobil előtt atomtengeralattjárókkal melózott és egy kisebb baleset következtében sugárbeteg is lett, feltételezhetően hazavitte a sugárzást, mert sajnálatosan a pici kisfia egy éven belül meghalt leukémiában (lehet ezért volt ilyen a személyisége)
Köszönöm !
Nem láttam a sorozatot így nem is tudok véleményt nyilvánítani róla. A cikk jól megírt, lehet hogy ebből és más ajánlásokból is kiindulva megnézem a sorozatot.
Felmerült Fukusima. Ennek kapcsán a japán mentalitást kell figyelembe venni. A japánoknál az egyén problémái mindig a közösség problémái is. Alapban nagyon nehezen kezelik a közösségi problémákat és hajlamosak az egyéni hibákat elhallgatni. Ha nem beszélnek róla akkor nincs is probléma. Egyáltalán nem fura hogy így kezelik a fukusimai problémát csak sajna jelen esetben másokra is ártalmas.
Sosem voltam atomererőmű-párti. Számomra ugyanúgy elavult technológia, mint a robbanómotorok. Elég fura dolog lenne végső soron lassú robbanású atombombákat normálisnak tartani. Manapság már egyre inkább van alternatíva és nem olaj/szén/urán relációban vagyunk kénytelenek gondolkodni.
A cikk kérdésfelvetése viszont jóval messzebb visz Csernobilnál vagy az atomenergetika felhasználásánál. Az egyén és a közösség viszonyához, az állam és polgárai kapcsolatához, a modern manipulációs technikákhoz, a mai állampolgárok emberi kvalitásaihoz stb.
És ne feledkezzünk meg erről sem:
https://honvedelem.hu/cikk/18430
Csernobil után még 12 évig robbantgattak.
10 évig-86-96-ez tiz év…
oké
A “zöld” energiáknál is elfelejtenek egyes tételeket közölni, például az iszonyúan környezetszennyező ritkaföldfém termelést. A kitermelési ész tisztítási helyeket holdbeli tájakhoz szokták hasonlítani, nem beszélve az olyan apróságokról mint a hatalmas helyigény és hogy velük egyenlő mennyiségű fosszilis energián alapuló erőművet kell készenlétbe helyezni, mert az energiahálózatok nem bírják el az ingadozó termelést. Szél és naperőmű nem rendelkezik tartalékkal felhős ég és szélcsend esetére, mint a szél, olaj, gáz vagy atomerőművek, ahol az udvarban állnak a tartalékkészletek.
No igen. Az emberiség két nagy technikai vívmánnyal adós amelyek nagyot dobnának a dolgokon. Az egyik az energiatárolás, a másik meg a maradandó és megbízható adattárolás.
Globális rendszerekről lévén szó a nap valahol mindig süt és nem felhős az idő. A földhő meg pláne konstans.
Most akkor mi a film és mi a valóság?(télleg ha lesz rá megnézem)
https://nemvagyegyedul.cafeblog.hu/2019/06/15/egy-no-menti-meg-europat/
Csernobil idején mi a szabadban játszottunk és ettük a mosatlan gyümölcsöt.
Egészen addig, míg – sosem felejtem el azt a napot – azzal jött haza édesanyám, hogy a buszon mellette utazott egy ember aki már nem emlékszem milyen intézetnél dolgozott (KSHI talán, volt ilyen?) aki azt mesélte, hogy valami nagy gebasz van a ruszkiknál, mert kiakadt az intézetben a Geiger-Müller számláló…
Para volt, na.
Az viszont nem igaz, hogy a kommunisták `86-ban május elsején mindenütt kiterelték az embereket az utcára ünnepelni, mert ez csak a Szovjetúnióban, pl. Kijevben volt így, Magyarországon nem.
Két gyönyörű fej salátát vettem az akkor minden kereszteződésben fellelhető zöldségesstandon.Kb harmadáron a város másik végén lakó kollegám is ugyanígy tett tőlem függetlenül.Akkor még nem tudtuk mi a dörgés de szerencsére nem lett bajunk neki az egész családja evett.Nagyon ritkán fúj keleti szél akkor viszont vagy tíz napig az volt még a Dunántúlon is.Ha igaz amit mondanak még Berlin is kapott valamennyit belőle.
Nyugalom. Az alábbi képen Artur Kornyejev sugárzási szakértő látható a csernobili “elefántlábnál”. A képet hosszú záridővel “szelfizve” készítette. Ha jól látom, különösebb védőfelszerelés nélkül. A kép szemcsésségét vélhetően a helyszíni sugárzás okozta. Az “elefántláb” a megolvadt üzemanyagrudak, grafit, reaktorköpeny, beton és miegyéb elegye. Az anyagot kóriumnak nevezik, és azt mondják, talán ez a legmérgezőbb anyag a földön.
Kornyejev a reaktort borító szarkofág egyik felügyelőjeként valószínűleg mindenkinél többször látogatta meg a területet, és ennek folyamán rekordmértékű sugárzást kapott a történelemben. Mindezt anélkül, hogy belehalt volna, sőt lehetséges, hogy még ma is él. Mindenesetre 2014-ben a The New York Times magazinnak nyilatkozott az akkor 65 éves szakember. Azt mondta nekik:
“A szovjet sugárzás a legjobb a világon”.
Forrás: https://www.origo.hu/tudomany/20160127-csernobil-katasztrofa-titokzatos-foto.html
Amennyire tudom a fotó 96 környékén készült, akkor a sugárzás már “csak” a tizede volt a 86-osnak. A védőfelszerelés sztem ilyenkor már nem komplett ólompáncélt jelent, hanem levehető/lemosható/eldobható ruházatot és maszkot hogy a sugárzó por ne maradhasson sokáig testközelben és ne kerüljön a szervezetbe pl. a légzéssel.
2017-es felvétel:
https://www.youtube.com/watch?v=C4g3FkXUhx0
A tűzoltók ruhái környékén még mindig a normál érték négyezerszerese a sugárzás. Csak az időtől függ hogy meddig maradhatsz. (Visszatérve az elefántlábra ami 86-ban 5 perc alatt megölt volna ahhoz 10 év után egy óra kell.)
A három “öngyilkos” búvár mindazonáltal még most is él.
Biztos van nálam sokkal okosabb is a témában, de 1. nem tudta senki hogy a víz mennyire szennyezett 2. azt sem tudták hogy az alsó betonpajzs mekkora sugárzást enged át. Teljesen dupla vagy semmi volt. Szerencsére túlélték.
A film végén róluk is szó esik. Igazoltan kettö él közülük. Ami létezik védőfelszetelés rájuk agatták. A nagy sugárzás felfelé irányult. Szerencsétlen homokszóró helikopterpilóták mind meghaltak.
Forrás? A helikopteren politbürö tag is volt.b Őket nem volt szokás kockáztatni.
“A mi szüleink, nagyszüleink is ott álltak május elsején a radioaktív esőben”
Mi nem jártunk ilyen hülyeségekre.
“Eszembe jutott Fukushima. Rövid utánaolvasás után szembesültem azzal, hogy a japánok egy fokkal sem kezelték szebben a saját katasztrófájukat, mint annak idején a szovjetek.”
Azt zsidók robbantották direkt fel. Szerintem Csernobilt is direkt.
“Érdekében áll bárkinek felhívni arra széles tömegek figyelmét, micsoda veszélyeket rejt magában az atomenergia? Tuti, hogy hülyebiztos az összes atomreaktor az egész világon?”
Le az atommal, éljen a 100× drágább megújuló, életképtelen szarság.
“hanem a globális felmelegedésről”
Az is egy nagy céókettő átbaszás, lopás.
A zsidók is csak azt csinálják amit az idegenek parancsolnak nekik.
Nem idegenek, jól ismeri mindenki, yahwe-nek hivják, ez az a globális szörnyeteg, amiről Borisz irt…..
Ezek képesek voltak gyíkembereket kitalálni, hogy tereljék magukról figyelmet.
Úgy gondolom, ezzel a cikkel sok mindenre választ kaphatunk .
1. A film rendezője atomerőmű-párti, de a biztonságos üzemelés híve, valóban nem hangzik el semmi atomerőmű ellenes a filmben
2. A vasúti hídon tüzet bámuló emberek, ami 100-200 méterre volt a felrobbant reaktortól ( ezt a film végén közlik is) kisgyerektől nagypapáig mind meghaltak.
3. A helikopter baleset jóval később következett be, de én bárhol keresetem , bármilyen nyelven, a homokot szóró pilóták mind rövid időn belül elhaláloztak. Pártfunkcik 10-20 méterre nem közelítették meg a reaktort, csak távolabbról szemlélték, így is kaptak bőven. Remek cikk érdemes elolvasni. Ennek fényében is úgy látom, igen jó filmsorozat lett a Csernobil.
https://m.hvg.hu/
A cikk címe Csernobil iszonyatosan nyomasztó, de mennyi igaz belőle.
Csak néhány kérdés, nem annyira a sorozattal, hanem a témájával.
Tud valaki mondani az atomenergián kívül olyan energiaforrást, képes az alapenergia igenyt biztosítani és nem széndioxid kibocsájtó..(ha elfogadjuk, hogy van globális felmelegedés és ezt az ember okozza) ? Most a konteokat hagyjuk.
De amúgy van ilyen amit Marcell említett a vízienergia. Amit szintén magukat zöldnek álcázó rombolócsoportok lehetetlenítenek el az “elit” mellett, aki nem akar duzzasztót panorámás villácskája előtt (ahogy viaduktot sem ezért nem lesz végül M0-sunk sem befejezve)
Ui: SS nek gratula a cikkhez.
Sajnos nálunk a vízenergia praktikus okok miatt nem megoldás.(amellett,hogy a rombolócsoportok megfogalmazás teljesen helytálló)
Mert hát nagy a Duna de: munka= erő* út.Jelen esetben az erő a Duna vize 2400m3/s középérték, az út, ez a problémás a teljes magyar szakaszon 26 m esés ez kurva kevés és a part meglehetősen lapos.Az eredeti tervek alapján is csak egy kis rész jutott volna nekünk a teljes termelésből.
https://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/ttkuj/16het/foldrajz/foci16.html
https://www.villanylap.hu/lapszamok/2013/december/2747-a-bsi-vizerm-20-eve
…
Miért van az az érzésem hogy ez sötétzöldék atomellenes propagandája? Miközben már évtizedek óta annyira más erőművek vannak mintha nem is ugyanaz a technológia lenne, és akkor is csak nagyon nagyon sok emberi mulasztásnak és kummantásnak és sorozatos szándékos előírásszegés kellett hozzá hogy összejöjjön egyáltalán a katasztrófa.
A német zöldforradalom megbukott a világ legdrágább energiáját állítják elő, mint kiderült csak exportált szennyezéssel, nem hatékonyan viszont hurrá hurrű el lehet sózni az újonan felfedezett irtózatos mennyiségű palagázt ami alaperőműnek kell ezekhez a szarokhoz.
Miközben építenek már tóriumos erőműveket is. Neem neem az egész napelemmel buziskodó greenwashing mögött a palagáz+szén ipar áll NEM titkoltan.
…
Jó termőföldeket borítanak be a szar nepelemeikkel, hogy valakik hülyére megszedjék magukat rajta. Betiltani.
Látom, sok ember, itt is bevette a sorozat túlzásait/ferdítéseit. Ajánlom ezt a cikket, egy tisztább képhez:
http://nuki.hu/?p=412&fbclid=IwAR2e8QPZSWphIhOY5dtWYnPs4hiuDyfbJgmYG6zcGSrGU1Y8EJNpO4Y5W78