Alter Ego
463 megosztás

Gangnam style: Dél-Koreában letartóztatták szexuális zaklatás vádjával Kenderesi Tamás magyar úszót

A dél-koreai vizes világbajnokság helyszínét adó Kvangdzsuban szexuális zaklatással vádolták meg az olimpiai és világbajnoki bronzérmes magyar úszót, a 22 esztendős Kenderesi Tamást. A fiatal sportoló tagadja az ellene felhozott vádat.

Az ügyről a Yonhap mérvadó Dél-Koreai lap és a New York Times egyaránt beszámolt. A sajtóértesülések szerint a 22 éves úszót egy 18 éves nő rendőrségi bejelentése alapján tartóztatták le egy éjszakai szórakozóhelyen szombat hajnalban 3 órakor. A Dél-Koreai rendőrség előállítás és kihallgatás után ugyan  visszaengedte a sportolót szálláshelyére, de elrendelték, hogy a vizsgálat teljes lezárultáig, tíz napig nem hagyhatja el az országot.

Elsőként a magyar úszószövetség szólalt meg az ügyben egy közlemény közreadásával:

A Magyar Úszó Szövetség a koreai magyar nagykövetség munkatársaival együttműködve mindent elkövet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan tisztázódjék, jogosak-e a Kenderesi Tamás ellen felhozott vádak.

A vizsgálati szakaszban a magyar válogatott tagját megilleti az ártatlanság vélelme, ugyanakkor ha hivatalosan igazolást nyer vétkessége, úgy a MÚSZ a szövetség fegyelmi bizottságát fogja felkérni a további lépések megtételére.

A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű, az emberi méltóságot sértő cselekedetet, a magyar úszóválogatott tagjaitól pedig mindenkor a nemzeti színekhez és a sportág hagyományaihoz méltó magatartást követel meg. Ezen elvek megsértői az elkövetett vétség súlyának megfelelő büntetésre számíthatnak.

A #metoo kompatibilis hangvételűre sikeredett szövetségi nyilatkozatot követően megszólalt a megvádolt Kenderesi Tamás is, aki a következő szavakkal kívánta tájékoztatni a nyilvánosságot:

Szombat éjszaka, egy szórakozóhelyen a mellékhelyiségből visszafelé haladva a táncparkett felé, hozzáértem egy ott dolgozó, koreai táncoslány fenekéhez. Meg sem álltam mögötte, egyetlen, talán meggondolatlan mozdulatot tettem, ami miatt az érintett lány komolyan megharagudott, és feljelentést tett ellenem.

Megértve a helyzet komolyságát, teljes együttműködést tanúsítottam mindvégig. A rendőrségen közölték, hogy az esetről a biztonsági kamera felvétele rendelkezésükre áll, igaz, ezt nekem nem mutatták meg. Ezek alapján őszintén bízom abban, hogy igazolást nyernek a szavaim.

Úgy gondolom, nem követtem el semmilyen súlyos vétséget, azt viszont meg kell értenem, hogy megsértettem bizonyos erkölcsi normákat, amelyek a helyi értékrend alapját képezik. A történteket sajnálom, a koreai lánytól szeretnék elnézést kérni, amennyiben valóban megbántottam, de a szexuális zaklatás vádját teljes mértékben visszautasítom.

Minden bizonnyal valóban a helyi kulturális közeg, a nexus félreértése vezethetett komplikációkhoz.  A K-Pop (koreai pop) kultúra táncos-énekes női előadói úgy táncolnak, mint a legkirafináltabb lotyók, miközben valójában öntudatos, nagyra törő előadóművészek. Feléjük a popkultúrát igazán nagy nimbusz övezi és az előadók mindent megtesznek, hogy reflektorfénybe kerülhessenek. A hírnévre vágyó tinédzserek egy a világon egyedülálló gyakornoki rendszerben éveken keresztül készülnek a reménybeli előadói pályára. Normál tanulmányaik mellett akár napi hat órát is töltenek tánc és énektanulással. Majd a kivételes képességű szerencsések legalább két éven keresztül ingyen munkát végezhetnek asszisztensként egy már befutottabb, nevesebb előadó mellett, ami persze még mindig nem garantálja az áhított célok elérését. Vélhetően apuci pénzéből is bőségesen költenek a karriertervek elérésére. Így aztán minden bizonnyal szorgos és erkölcsös előadóművészként tekintenek önmagukra és nem olyan bárkurvaként, aminek egyébként kinéznek.

Mindent a szemnek…

A magát világhírnévre verekedő Dél-Koreai Psy ironikus produkciójából (“Gangnam style”) is tudhatjuk (tudhatnánk, ha értenénk), hogy a tehetős Dél-Koreában hódít a sznobizmus, mindenki egy idealizált újgazdag életforma bűvkörében él, így aztán széles néprétegek költekeznek akár hitelszámlák terhére is a látszat fenntartása érdekében. Különösen karakteres a dolog a nőknél, ezért még külön névvel is illetik a luxuscikkekre, Starbucks kávézásra bármennyit áldozni hajlandó nőket: töndzsangnjo (된장녀). Erről a “szexi ladyről” énekel sajátos, leginkább csak eredeti kulturális közegében érthető iróniával Psy. Szóval ha valaki Dél-Koreában jár, semmiképp se paskolja meg egyetlen táncoslány fenekét sem, mert mint most is kiderült, az öntudatuk van leginkább felturbózva és úgy tűnik nem csak az amerikai popkultúrát, de a #metoo-t is majmolják már. Az év eleje óta hatalmas szexbotrány, metoo-terror dúl Dél-Koreában, amiben gyakorlatilag boldog-boldogtalant megvádoltak illetve hírbe hoztak a zeneipar háza táján, hogy vagyonos férfiak megbízásából GHB droggal elkövetett nemi erőszak támogatásában vett részt; például konkrétan még Psy-t is beidézték. Az ügyben 354 embert vettek őrizetbe, de végül mindössze 20 nő esetében nyert bizonyítást, hogy tudtukon kívül bekábítószerezték őket. Ilyen hiszterizált viszonyok között akár egyetlen ujjal is hozzáérni egy táncoslány fenekéhez… maga a borzalom…

Csak reménykedni tudok, hogy azt valójában senkinek sem kell elmagyarázni, hogy valakinek a fenekére paskolni még nem szexuális zaklatás. És lassan talán majd a legértetlenebbek is felfogják, hogy miért merénylet a férfiak szexuális szabadsága és általában a férfiasság ellen az eszetlen, hamis vádaskodással átitatott #metoo.

Ha nem a férfigyűlölő #metoo hisztéria korát élnénk és Kenderesi Tamás nem “a világ legnagyobb és legundorítóbb bűnét” követte volna el éppen, ami miatt szegény nem győz majd fél életén keresztül szégyenkezni, akkor esetleg megfontolhatná azt is, hogy szabadulva a “szexuális zaklatás” vádja alól nagyobb összegű kártérítési keresetet indít a hölgy ellen, hivatkozva a hamis váddal neki okozott erkölcsi kárra és arra a pszichés bántalomra, amelyet egy ilyen eljárás okozhat. Tartok tőle, hogy esetleg úgy érzi majd, hogy nem éri meg neki a további felhajtást.

Reménykedjünk, hogy a tehetséges ifjú sportoló önmagát tisztázva mielőbb szabadul Dél-Koreából és az őt ért zaklatás hatására nem lesz olyan impotens, hogy ezután éjszakai szórakozóhelyen ránézni sem mer majd egy nőre.

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.
f Facebook
463 megosztás


771
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
31 Egyéni hozzászólás
740 Válasz hozzászólás
6 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
46 Hozzászólások szerzői
Kalmantraveller79sRPdMister DrebinRunning Man Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
common man
Olvasó
common man

Az,hogy a Kenderesi világlátása annyi amennyi nem vethető igazán a szemére egész nap a medencét látja gondolom vagy 15 éve.Bár felnőtt ember…Biztos van ott valami csapatmenedzser akinek mindenre figyelni kéne.Persze én is baromságnak tartom de rendkívül kellemetlen és még nincs is vége.Ha valahol büntetik oda ne vigyenek magukkal mákosrétest.

Ijk
Olvasó
Ijk

Akár szexuális zaklatás, akár nem, érdekes módon soha nem fogdostam, csaptam rá vadidegen nők seggére egy buliban.

Captain Admin
Olvasó

Vadidegen, ismeretlen nőt fogdosni nyilván bunkóság. De milyen érdekes, ugyanez fordítva teljesen megszokott, hogy bebaszott, magukból kivetkőzött nők belemarkolnak a seggedbe. Nekem sokszor volt már ilyen. Leginkább a 30-as elvált, épp a fasztengerbe ugrott agyhalottaktól tapasztalni, de fiatalabb, teljesen józan csajok is simán megteszik. Fura ez a kettős mérce.

Ha odamegyek egy ismeretlen nőhöz azzal a felszólítással, hogy szopjon le, az mi? Ugyanaz, mint ha egy nő jön oda hozzàm, hogy dugjam meg? :) Ezekből a példákból is jól látni, hogy teljesen értelmetlen a két nemet egyenjogúként kezelni ilyen szempontból is.

Ijk
Olvasó
Ijk

Ezért nem kell szórakozóhelyekre járni, vagy nagyon megválogatni. Tökmindegy ki fogja meg kinek a seggét, ez a személyes szférába való erőszakos betolakodás. Szerintem a férfiként megfogják a segged ott is azonnal ki kell rakni a helyről az illetőt, nem csak ha nőkről van szó.
Nyilván jelen esetben erős túlzás egy rendőrségi eljárás. Szerintem egy bocsánatkérésre való lehetőség után egyszerűen ki kellett volna rakni a helyről.

Reszet Elek
Újságíró
Captain Admin
Olvasó

Ha valaki kurvának öltözve kurvaként néz ki, kurvaként viselkedik, az kurva. Ennyi történhetett, egy helyi ribancot kurvának nézett KT. Ha egy seggre csapás vagy fenékbe markolás történt, akkor semmi következménye nem lesz, valamint ha ez már rendőrségi ügyet generált, akkor a nyugati világ elveszett. Azonban, ha folyamatos popsi markolászás/fogdosás történt, vagy ha a ribanc szólt és KT mégis folytatta, az már neccesebb.

Ami sokkal érdekesebb az ügyben az az, hogy ez, hogy valaki fogdossa a nők fenekét, a szörakozás, a buli, az este része. Mi másért tenné ezt valaki, ha ez nem lenne megszokott/normális? Itthon pedig ez, némi kommunikáció után/közben BŐVEN BELEFÉR. Sőt.

KT nem jól mérte fel a terepet, esetleg a kint tartózkodása a alatt a metoo közegről szóló hírek ellenére kapott annyi pozitív visszajelzést európaiként, hogy hihette azt, hogy belefér. 50-50% esélyt adok mindkét végletnek, bebaszott és tapló módon viselkedett, vagy a csaj túlpörgött egy sima seggrecsapást.

Pont 22 éves voltam, amikor egy tőlem pár évvel idősebb csajnak rácsaptam egy kurvanagy tenyerest a fenekére amikor lehajolt előttem valamiért egy munkahelyi rendezvényen. Lett nagy sírás rívás, meghalt a buli is, nagyon szégyelltem magam. Utána hétfőn szégyenkezve beszéltem a csajjal, bocsánatot kértem, ajándék csoki stb, mire jókedvűen megnyugtatott, hogy ne gondoljam túl, semmi gond nem volt, nem azért sírt,mert annyira fájt neki, hanem mert félt,hogy ott marad a tenyérnyom, és a pasija este észreveszi, de nem lett opyan nyoma,h meglátsszon. :) A tanulságot vonja le mindenki magának. ;)

Ijk
Olvasó
Ijk

Nem, attól hogy valaki kurvaként viselkedik még nem kurva és nem lehet fogdosni. Menj be egy sztriptízbárba, csapj rá az egyik táncos seggére, aztán majd repülsz is nyomban a helyről. Azok a nők is mutogatásra szerződtek, nem fogdosásra, paskolásra.
Megjegyzem egy kurvának is kijár az emberi bánásmód, sokszor olvastam olyat hogy fizet a szexért akkor neki bármit szabad. Nem, a kurva kölcsönös megegyezéssel működik, ha valakinek kevés az amit kap akkor legközelebb nem megy az illetőhöz.
Annyit erről a meetoo-ról hogy valóban egy felfújt lufi, és nem a nők védelméről, hanem a férfiak, pontosabban bizonyos férfiak kicsinálásáról szól. De milyen érdekes hogy én, meg gondolom ti sem kerültetek még zaklatási botrányba.

Gejza
Olvasó
Gejza

Abban igazad van, hogy senkit nem lehet csak úgy fogdosni, hiába néz ki annak, ami.
De ne felejtsük el, aki ilyen helyen dolgozik, az nagy eséllyel nem egy szent illetve egy vallásos szűz és sokkalta nagyobb a matematikai esélye, hogy itt valami más áll a háttérben, mint amit a hölgyemény állít.
Ronaldo barátunkról is volt videó, ahogy enyelgett vele a csaj, aztán feljelentette, valószínűleg mert az aktus után dobva volt és elmaradt a további patronálás.
Vagy a napokban mi is történt, ezt olvastad?
https://index.hu/kulfold/2019/07/28/ciprusi_nemi_eroszak_hamis_vad/

Hamisan vádolt csoportos nemi erőszakkal 12 izraeli férfit egy brit nő

2019.07.28. 14:48

A ciprusi rendőrség vasárnap hamis vád gyanújával őrizetbe vette azt a 19 éves brit nőt, aki korábban csoportos nemi erőszak elkövetése miatt tett feljelentést izraeli turisták ellen. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a fiatal nő azt állította, hogy a ciprusi Ajía Napa fürdőhelyen támadta és erőszakolta meg 12 férfi.

Sokkalta nagyobb az esély arra, hogy durciból avagy az elmaradt vagy várt pénz miatt jönnek ezen feljelentések, főleg ilyen helyeken lévő nőnemű egyedektől.

Még egyszer: ez a matematikai esély a dologra.
De meglátjuk persze és mea culpázom ezerrel, ha nem így van.

“. De milyen érdekes hogy én, meg gondolom ti sem kerültetek még zaklatási botrányba.”
Ez irreleváns minden ilyen dolog szempontjából.
Szerencsés vagy, ennyi.

common man
Olvasó
common man

Hamisan vádolt csoportos nemi erőszakkal 12 izraeli férfit egy brit nő

A 12 apostol.Vagy moszat ügynökök.Mindenkivel azért nem lehet ezt eljátszani.

Naooo
Olvasó
Naooo

Zsidókat csak zsidók büntethetnek, másnak nem szabad, bármit csináljanak.

Blackur
Olvasó
Blackur

Nem az a lényeg ITT mi fér bele han OTT. Mi itt mondhatunk bármit a fogadó ország törvényeit kell betartani bármi a véleményünk róla.

Naooo
Olvasó
Naooo

Kivéve, ha illegális migráns vagy, akkor semmit se kell betartani.

Naooo
Olvasó
Naooo

Akkor gondolom semmi baj, ha a csajod seggét csapkodom, de nem annyira, hogy meglátsszon.

Krisz101
Olvasó
Krisz101

jó de könyörgöm menjetek már az index cikkhez face-re és kommenteljetek mellette!!! elmebeteg takony béta FÉRFIAK gyalázzák a srácot!!!! áljunk már ki mellette!!

common man
Olvasó
common man

Onnan vagy 7-8 éve leiratkoztam.

Pash Cutter
Újságíró
Krisz101
Olvasó
Krisz101

eközben a koreai night clubban : https://www.youtube.com/watch?v=_9w6jbX55HE&t=10s

Krisz101
Olvasó
Krisz101

Itt a hölgyemény instaja. Rakeresve amint látom igazi feketeoves férfigyűlölő.
Mindenki nyugodtan kommentelje neki a véleményét, én még várok holnapig mivel az insta tiltott 24 órára
https://instagram.com/veramereux
Persze kis nárcizmus a nevének irasmodjaban nem meglepő

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Nehéz ügy ez…… A feleségem pár éve arról panaszkodott nekem, hogy sétált egy kerékpáros/gyalogos vegyes úton, ahol egy kerékpáros hátulról érte utol őt, majd elhaladva mellette a seggére csapott. Meg sem állt, csak rávert a fenekére, aztán tovább hajtott. A feleségem csinos nő, jó segge van, az a szoknya, ami akkor rajta volt, egy átlagos hosszú női szoknya. Ha egy jó seggű, idegen nőn látom az utcán ugyanazt a szoknyát, mint ami a feleségemen volt, eszembe sem jutna az idegen nő seggét megpaskolgatni. Ha megtenném, akkor pedig nem lepődnék meg, ha a nő kever le egyet nekem / a pasija kever le nekem egyet / akár idegen férfi kever le nekem egyet / rendőrök azonosítanak tanúk vagy térfigyelő kamerákról a nő feljelentése alapján. Néhány napja valami jelentéktelen horgász – kajakos vita során kaptam egy pofont egy horgásztól, rendkívüli módon szenvedtem attól, hogy nem üthettem meg azt a horgászt. Velem voltak a gyerekeim is + a státuszom nem engedheti meg azt, hogy minden idiótával verekedésbe keveredjek. Kb. azt érezheti egy nő, akinek a seggére csapnak, mint én a pofozkodó horgász esetén. Életemben először ütöttek meg felnőttként és ez elítélőbbé tett az ilyen női seggeket paskolgató barmok ellen. Nem lehet azt mondani, hogy már szólni sem szabad egy baromnak, mert még megüt, hagy csinálja inkább a baromságait. Nem lehet azt mondani egy nőnek, hogy ne hordjon csinos ruhákat, mert megpaskolják a seggét. Hanem el kell kapni a vitákat pofonnal rendezni akaró ökröket + a nők seggét paskolgató barmokat is. Meggyőződésem szerint a pofozkodó / nők seggét paskolgató férfiréteg jelentős mértékben azonos.

Deansdale
Admin

Nem annyira nehéz ügy ha nem teszünk úgy mintha az lenne. Valakihez kéretlenül, de nem fájdalmasan hozzáérni az udvariatlanság egyik formája, és az emberiség fáról lepottyanása óta elintézik a nők annyival, hogy “na elmész te kisapám a …”, illetve durvább esetekben egy pofonnal, és kész. (Feltéve, hogy nem tetszik nekik az illető, mert amúgy az sem példa nélkül való hogy ilyesmiből hosszabb-rövidebb kapcsolatok keletkezzenek.)
A gordiuszi csomó szét van vágva, a világ megmenkült, Superman visszamehet a telefonfülkébe visszaöltözni. Rendőrséget hívni egy ilyen esethez orbitális aránytévesztés, ha az illetőt végül meg is büntetik az meg abszolút igazságtalanság erkölcsi és jogi értelemben egyaránt. Ha pedig ez az egész egy bárban történik hajnali háromkor, amint egy részeg vendég egy fizetett táncoslány seggére paskol, az még enyhítő körülménynek is számít az amúgyis jelentéktelen ügyben. Ha a csajnak valami nem tetszett akkor a kidobókat kellett volna hívni és kipenderíteni a tapintatlan piást, a rendőrségi feljelentés továbbra is kolosszális hülyeség.
Ez az egész cécó hűen mutatja azt, hogy mennyire szétesett a világ agyilag. Mintha értelmes és autonóm felnőtt emberekből visszavedlettünk volna hisztis csecsemőkké, akik semmilyen váratlan vagy kényelmetlen helyzetet nem képesek megoldani, hanem mindenhez állam apuci segítségét igénylik, plusz minden egyes jelentéktelen semmiségre úgy reagálnak mintha a világ dőlt volna össze és sürgős, durva retorzióra van szükség, különben ki tudja mi lesz.

Na látod a horgászos téma teljesen más tészta, az fizikai erőszak, ott már lehetne akár a rendőrségnek is kutakodni, és milyen beszédes, hogy míg egy férfinak alkalmanként az ilyesmit is tűrni kell, addig egyes nők már ennek a századrészétől is arcidegzsábát kapnak és börtönbüntetést követelnek. Feltenném rá egy havi fizetésem, hogy azon nők 90%-a akik cikkeket meg facebook posztokat írnak arról hogy Kenderesi micsoda szemétláda és le a patriarchátussal, azok szívből leszarnák a te sokkal durvább eseted mert férfi vagy, és nem kis részük egyenesen azt mondaná, hogy úgy kell neked ha nem véded meg magad, hát miféle férfi az ilyen. Őket nem elvek mozgatják, vagy valami szellemi igény az igazságosságra, hanem egyszerűen csak a feminista agymosás büfög fel belőlük. Ha egy nőnek a seggére paskolnak, az nagyobb tragédia mint ha egy tucat férfit agyonlőnek, vágod.

És nem kell a nőknek azt mondani hogy ne hordjanak csinos ruhát, az ilyen esetek annyira ritkák és annyira jelentéktelenek hogy még ennyi törődést sem érdemelnek. A lányaidnak tanítsd meg, hogy ha ilyen történik akkor intézzék el egy beszólással vagy pofonnal, és ne kezdjenek a nőelnyomás érdekében alkalmazott szisztemikus erőszakról hablatyolni vagy rendőrért óbégatni.

herceg
Olvasó
herceg

“Ez az egész cécó hűen mutatja azt, hogy mennyire szétesett a világ agyilag. Mintha értelmes és autonóm felnőtt emberekből visszavedlettünk volna hisztis csecsemőkké, akik semmilyen váratlan vagy kényelmetlen helyzetet nem képesek megoldani, hanem mindenhez állam apuci segítségét igénylik, plusz minden egyes jelentéktelen semmiségre úgy reagálnak mintha a világ dőlt volna össze és sürgős, durva retorzióra van szükség, különben ki tudja mi lesz.”

Lehet már az is segítene, ha a “ribiket” újra ribiként kezelnénk és nem remélhetnének semmiféle hasznot (anyagi, hírnévbeli) az ilyen esetektől…

common man
Olvasó
common man

Gondolom a feleséged nem rázza a pináját éjszakai bárokban csábos mosollyal vadidegen férfiak orra előtt.Bármit mond bármelyik feminista a két paskolgatás között igenis óriási különbség van.Egy féltéglát megérdemelt volna a hátába vagy minimum a küllői közé.

Hunn
Újságíró

Arról a feleségedről van szó, tobbneju, aki ha jól emlékszem, válás során szarrá szívatott téged és tönkretette az életedet? Vagy most összekevertelek valakivel?

T_T
Olvasó
T_T

Hát ez elég gagyi cikk Altertől. Nem értem minek kell kiállni emellett a faszfej mellett?
Bunkó volt, most meghurcolják. Megérdemli.
Ennyi.

Mivel híresség ezért megússza egy ejnye-bejnyével. Max megtanulja, hogy nem úgy közeledünk egy lányhoz, hogy megfogjuk a fenekét. (Mivel itthon túlsztárolt májer, ezért talán nálunk jobban bejön a csajoknál, mert híres. Ott viszont egy külföldi tapló.) Sztriptízesek kivétel. Hát mivel a gyerekkor kitolódik ezért a 22 éves agyilag még 16-nak minősül, de most megtanulja, hogy hacsak nem sztriptízes csajt bérelt, akkor nem fogdossuk a lányok fenekét.
Ha bulizni megyünk, ott sem úgy kezdjük az ismerkedést, hogy megfogjuk a csaj fenekét. Mert bunkóság, és a legtöbb nőt csak felidegesítjük vele.

Blackur
Olvasó
Blackur

Vigyázz miket írsz ezért a nézetért ljk már kapott :)))

T_T
Olvasó
T_T

Nem szoktam hozzászólni mások beszélgetéséenke, de már cikkből is kitűnik, hogy mi van akkor, ha valaki bedől a máznak, és nem érti, hogy a nők a való életben miért nem olyanok, mit akikre otthon recskázik.
Nem kéne félreérteni a K-popot, mint a fenti gyökérnek. A röhej az, hogy ennek a hüylegyereknek lealázásához még a #metoo-ra sincs szükség. Magától volt hülye. Talán drogozott is, vagy csak megszokta, hogy mivel sportsztár, ezért itthon elnézőbbek vele a hipergám ösztönök miatt.

common man
Olvasó
common man

Te tornából fel voltál mentve? Honnan ez a zsigeri gyűlölet?

Ijk
Olvasó
Ijk

Itt arról lehet vitatkozni ha rácsapnak a seggére az szexuális zaklatás-e, és ér rendőrségi feljelentést. Szerintem nem, semmiképpen nem nevezhető bűncselekménynek, azért a szexuális zaklatás sokkal komolyabb dolog és nem kellene ilyen szintre degradálni. Úgy látszik Koreában annak számít, nincs közünk hozzá, ahogy az arab országokban lévő törvényekhez sem túl sok. Jelenleg itthon sem seggrepacsiért, sem füttyögésért nem állít elő a rendőr, ettől függetlenül taplóság, a srácnak az empátia érzéke kicsit hiányos ha nem érti miért sértette meg. Valószínűleg segítene rajta ha pár 40-es puma már a reptéren elkezdené markolászni a seggét miközben lehajol a bőröndért.

T_T
Olvasó
T_T

Ljk: Csak akkor nem bűncselekmény, ha már párkapcsolatban vannak. Idegenben minimum tirpák bunkóság. Minimum. Azt nem tudom, hogy itthon egy random nőnek adott seggrepacsiért előállít-e a rendőr, ha a csaj bedühödik, mert még nem próbáltam. Miért? Hogy ne állítson elő a rendőr. Ennyi.
A hülyegyerek kockáztatott, rácseszett. Most majd megtanulja, hogy nem így keltjök fel magunkra a kiszemelt nő figyelmét. Bár nem értem, hogy ezt eddig miért nem tudta. Szülők/idősebb férfirokonok nem magyarázták el?

Ijk
Olvasó
Ijk

Én nem azért nem fogdosom meg nők seggét mert félek a következményektől, hanem mert van annyi tisztelet, együttérzés bennem hogy nem teszek másik emberrel olyat ami neki rosszul esik. Namármost nincs olyan nő aki élvezi ha látatlanban fogdossák idegenek. Még ha olyan a munkája ami szexuális ingereket okoz, akkor sem. Szerintem ennek magától értetődőnek kellene lennie mindenkiben, akkor élhetőbb lenne a társadalom is.

T_T
Olvasó
T_T

Detto.

Deansdale
Admin

Szerintem elég nagy tiszteletlenség hogy a nőket csenevész, magatehetetlen báboknak tartod, akik képtelenek kezelni egy olyan szituációt ahol valaki utánuk fütyül vagy rácsap a seggükre. És miért is gondolod, hogy ez automatikusan szarul esik minden nőnek? Tengernyi kapcsolat és házasság született már ilyesmiből, akár a szüleid is összejöhettek így. Azt is garantálom neked, hogy ha az aktuális hollywoodi sztárszínész 10 nő seggére rácsap akkor 9 elalél a gyönyörtől (persze ez nem jelenti, hogy utólag nem hurcolnák meg őt a metoo hírnévért és a vetélytársak irigységéért).

T_T
Olvasó
T_T

Nem tudom kinek írta, de ha feljelentette, akkor se nem magatehetlen, se nem báb.

Bazinga
Újságíró

Emlékszem pöcsös iskolás korunkban elég sokszor rácsaptunk a jobb csajok seggére (sztem mások is :D). Csúnyácskább lányok meg irigykedve nyugtázták, hogy bezzeg az ő feneküket senki sem csapkodja :D

Gondolom nem mondok újat senkinek azzal, hogy megfigyelhető az a törekvés, hogy jelentéktelen, apró tiszteletlenségeket próbálnak kriminalizálni pl. ne ülj széttett lábakkal, mert azzal elnyomod a nőket (bár ezt nem tartom tiszteletlenségnek) , ne füttyögj, mert azzal tárgyiasítasz stb..

T_T
Olvasó
T_T

Ez kamu. Már csak a tanárnők miatt is, akik eléggé kényesek erre. Ahogy a legtöbb lány is. A középiskolásoknál már más a helyzet, mert ott a csajok már tüzelnek.

A fütyülés szerintem is proli dolog. Főleg így a 21. században, de lehet, hogy csak én nem értem ezt segédmunkás modort. A magam részéről én hümmögni szoktam, ha egy jó csaj elmegy mellettem. Arra még nem kaptam beszólást. Vagy nem értik, vagy örülnek neki, mivel ez a vonzó külső elismerésének jele.

d4n13l
Olvasó
d4n13l

Mangina vagy, valld be gyorsan es megbocsatunk.

T_T
Olvasó
T_T

Nem vagyok az. Csak sok kommentelővel ellentétben én szoktam szórakozóhelyen csajozni. Nem úgy, mint azok az életképtelen fogyik, akik is nem értik, hogy a hülyegyereket miért hurcolják meg: a saját hibájából.

Naooo
Olvasó
Naooo

Szórakozóhelyre komoly ember nem jár.

d4n13l
Olvasó
d4n13l

Szigoru vagy, a gond pedig ezzel az, hogy te te is emberbol vagy es bizony te is hibazhatsz. Itt nagyon kevesen allitjak azt, hogy helyes, amit Kenderesi tett, viszont eleg sokan azt, hogy elegge tulkapas-szaga van a dolognak. Ezen gondolkodj el, legyszives.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Bazinga:Szerintem egyetlen (normális) nő sem azért van kiakadva ,mert ha egy pasi széttett lábakkal ül,azzal elnyomja őt,hanem ,mert belóg a terébe, nyomorgásra kényszeríti és képes akár 2-3 ülést elfoglalni így. Ez valóban egy bunkó dolog ,de amiatt főleg , mert egy fizetett jegy/bérlet áráért (már ha van),valaki úgy érzi hogy akár több helyet elfoglalhat, vagy mást kényelmetlen utazásra kényszeríthet. Nőknél is van ilyen , ők kifejezetten szétpakolni szeretik a 28 táskájukat teljes természetességgel.Én a szolgáltató nevében ellenőrökkel büntetném (egész sokat be lehetne szedni) a saját kényelmük miatt mást kényelmetlen utazásra/állásra kényszerítőket. Ha van hely bőven, én ugyan magasan szarok rá,hogy szétteszi a lábait valaki vagy sem,de ha nincs , akkor legyen tekintettel a többiekre. Azért van az a csak kicsit széttárt lábas ülés,ami nem kényelmetlen a férfiaknak ,de azért mástól sem veszi el a helyet. Csak tekintettel kell lenni a másikra, ennyi.

Bazinga
Újságíró

VivienLeigh:

Nézd, amiket felsoroltál azok nem problémák. Probléma az, ha súlyos betegséged van, vagy éppen nincs munkád stb. De az hogy a néhány perces buszozásod alkalmával éppen nem úgy ülsz/állsz ahogy az a legkényelmesebb lenne, az az égvilágon senkit nem érdekel és tökéletes látszatprobléma gyártás. Én régen, amikor még buszoztam és leakartam ülni egy szétterpesztett lábú férfi mellé, akkor nem szaroztam, hanem leültem és odabasztam én is a lábamat, ahogy éppen kényelmes volt és elfértem, a mellettem ülő pedig vette a lapot és odébb tette magától a patáit…probléma megoldva. Nőként is odalehet szólni, hogy kicsit húzódjon arrébb, ki lehet nyitni az embernek a száját, ha valami nem tetszik neki.
Nem rinyálni kell és állambácsitól vagy az ellenőrtől várni, hogy sújtson le a neked nem szimpi alakokra, hanem neked kell a saját komfortzónádért ilyen értelemben kiállni, ha azt más tiszteletlenségből nem adja meg.
Egyébként meg a tömegközlekedés nem a tág helyekről híres, számolni kell azzal, hogy más emberekkel leszel kénytelen összezsúfolódni. Persze persze, zavaró meg minden, de azért nem akkora problémák ezek az életben, mint amekkorára fel van fújva.

Naooo
Olvasó
Naooo

Pedig bírnám, ha lesújtanának ilyen kis szírszar kokerókra, akik nem tudnak viselkedni, mondjuk ólmos bottal.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Egy picit félreértettél Bazinga. Persze hogy nem ez a legfőbb probléma, csak mivel megemlítetted és úgy tűnt ,hogy tévesen ítéled meg, miért nem szeretjük mi nők,de inkább embereket mondanék ” pl. ne ülj széttett lábakkal, mert azzal elnyomod a nőket (bár ezt nem tartom tiszteletlenségnek) ” (több emiatt férfiak közötti konfliktust hallottam tapasztaltam ),szóval itt nem arról van szó a legtöbb embernél,hogy az zavarja ,hogy valaki konkrétan így ül (legalábbis engem biztos nem),itt a jogtalan helyfoglalás az ami zavaró bárki részéről,de ebben igazad van,hogy messze nem ez a legnagyobb probléma. (annyit zárójelben megjegyeznék ,hogy nem pár percet buszozom,hanem konkrétan másfél órát tömegközlekedem a munkahelyen és a lakhelyem között,általában busz,vonat,metró,villamos kombinációban, hosszú évek óta ,mindezt hajnali 3-as keléssel, 12 óra melóval ,amit tömegben ,stresszben vagyok kénytelen eltölteni,szóval a hazafele másfél óra már maga a pokol. De nekem sem ez a legnagyobb bajom,hanem a sok őrült,aki szabadon mászkál,konkrétan fizikai támadás ért,azóta hordok gázpisztolyt-engedéllyel )

rgs
Olvasó
rgs

VivienLeigh: A támadást sajnálom, remélem nem lett baj. Én férfiként üvegtörőt hordok, nehéz és hegyes, a másik vége meg csavarhúzó…
Ettől a nemzetközivé vált terpeszproblémától agyfaszt kapok, mocskosul nem arról van szó ez lenne a férfinem titkos fegyvere, a nők inkább zárt lábakkal ülnek. (Talán az esetleges szoknya miatt, mittomén’.) A minden irányba kinyújtott láb, a folyosó közepére dobált csomag és a folyamatos hangos kárálás a kiba mobilba viszont nemtől függetlenül általános (jaja, gendersemleges tiszteletlenség) – szimplán és érzelemmentesen bele kell állni/ülni a helyzetbe, 5%-nál kevesebb az akinek ennél több figyelmeztetés kell. Ott mondjuk jobb ha nagyobb darab férfi vagy.

rgs
Olvasó
rgs

Na meg hogy az ilyen-olyan rohadt hátizsákot nem bírják levenni a tömött buszon… csak forgolódnak és néznek mint a birkák a hályogos kis eszükkel.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Igen, a hátizsákosoktól én is nagyon ki tudok ezért akadni (ezzel amúgy több gondom van ,mint az így-úgy ülőkkel) . Köszönöm kérdésed, nagyobb bajom nem történt (2 marok kitépett haj, felszakadt fül, fekete mellek, de azért így is a Balesetiben kötöttem ki). De nem hagytam magam, kiütöttem az illetőt :)-felszakadt a feje. (mire jó a kettle bell) De végül még így is két fiatal férfi kalauznak kellett lefogni (az egyiket hasba is rúgta,amúgy Bp-en belül fényes nappal vonaton történt , minden előzetes szóváltás,pillantás nélkül,hátulról támadt,mert épp baja volt a világgal és én voltam kéznél). A legszomorúbb az, hogy akár drogos,akár simán őrült volt, még aznap kiengedte a rendőrség ,mert “lehiggadt”. Meg is kérdeztem később az illetékestől írásban ,hogy ezek szerint simán gond nélkül mellé ültetné az anyját, gyerekét ,feleségét, mert lehiggadt. Ja,ez úgy derült ki,hogy egy hónap múlva ugyanezen a vonaton összetalálkoztam vele,de akkor is balhézott (szóval inkább őrült) ,de egy elképesztően hatalmas ,min 150 kg és 185 magas kalauz csaj volt,aki leszállíttatta és azért vele nem mert szembeszállni.És egy éve történt pontosan (8 nap múlva) és azóta sem volt semmi tárgyalás stb.

common man
Olvasó
common man

Kamerás vonat volt vagy régi fajta? Annyiszor gondolkodtam az ilyenen mert ha mondjuk az ilyennek eltöröd kezét lábát kitéped a nyelvét az persze nem arányos védekezés.Az egyetlen társadalomra hasznos megoldás az lenne ha kiesne a a vonatból.. Ezért kérdem megnézték vagy számít vagy egyáltalán nem számít?

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

A régi vonat volt,nem volt kamera. Viszont volt tanúm-több is,de egy nyugdíjas tanárnéni el is jött a rendőrségre tanúskodni. A kalauz is a közelben volt,a vonat legvégében ( a médiára jellemző módon az internetes hírportálon úgy hozták le,hogy törölni kellett a vonatot,mert két utas összeverekedett,hát azért van némi különbség,hogy megtámadnak valakit és védekezik,vagy valami szóváltás után összeverekednek )

Ez már a vonat visszafele jövő részéről (mert nyilván vonat visszalábát is törölték) szól,de a MÁV nyilatkozata az én esetem

https://24.hu/belfold/2018/08/08/verekedes-miatt-toroltek-egy-jaratot-es-osszezsufoltak-ket-vonat-utasait/

common man
Olvasó
common man

Valahogy éreztem én ,hogy nem szabad túl közel ülnöm hozzád…A vonat halála.A verekedős hölgy és a népgazdasági károkozás.Megszüntettek egy járatot a verekedő utasok miatt.
Na bocs ezek amolyan vígaszviccelődések. De ha beszámítható, kártérítést neki(mármint fizessen) ha nem akkor zárt intézet.(azt ugye megszüntették).
Ja és hol vagy te a kis szaroddal a szegény délkorejai lány szörnyű szenvedései mellett…

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

:)
Mielőtt félremenne a dolog, a támadó nő volt, nem valami nőgyülölő drogos férfi. A támadás szempontjából a nemeknek nem volt jelentősége, illetve annyiban, hogy nagyobb eséllyel tudtam szembeszállni . De mint tudod , drogos, őrült addig megy, míg le nem szakítod a fejét. Az első pár mp sokkja után ki tudtam emelni mögülem az ülésről ( miután hátulról kitépte a hajam és ököllel verte a fülem) amikor szembe került velem, akkor láttam egyáltalán, hogy nő, ekkor markolhatott a mellembe, nem is éreztem, eldobtam a szomszéd ülésre , de már jött vissza, ekkor sikerült behúzni neki , próbáltam álkapcson találni , mert attól kifekszik, de picit elcsúszott és ugyan földre került ,meg felrepedt a bőr az arccsontján , az eszméletét nem veszítette el. Kelt volna fel , ekkor érkezett a kalaj, őt hasba rúgta, végül a másik érkező kalaúzzal együtt sikerült lefogni. Ezt az utasok végignézték ( köztük testépítő fickó is) , de a kalaúz férfiaknak minden elismerésem, mert ez egy tomboló őrült ( vagy drogos) volt.
Amúgy akkor is szembeszálltam volna, ha férfi az illető, igaz kevés eséllyel. Ha esélyem nincs is, szerencsém lehet. Nem vagyok áldozat típus. Utólag még szerencsésnek is tartom az esetet, hogy nem az idős bácsi a kutyájával, vagy a babát váró nő, kisgyerekkel ült előtte.

    bny
    Olvasó
    bny

    Sejtem a választ, de cigány volt?

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Nehéz megmondani, külső jegyei alapján nem volt tipikus cigány

    common man
    Olvasó
    common man

    Látod eszembe nem jutott volna ,hogy nő is tehet ilyet(ez már manginára utaló jel?).Mondjuk megtámadott férfiként is nehéz lett volna egy ilyen helyzetből jól kijönni.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Igen, az ember természtetes beidegződése, hogy erőszakos cselekményt csak férfi követhet el, pedig ez nem igaz . Az őrület meg nem válogat végképp

    rgs
    Olvasó
    rgs

    Minden elismerésem, jól csináltad! Sajnálom a történteket.

    Se - se
    Újságíró
    Se - se

    Vivien Leigh : Én vasutasként tudtam hogy jó helyen ülök a közeledben.. :-)))

    common man
    Olvasó
    common man

    Namármost nincs olyan nő aki élvezi ha látatlanban fogdossák idegenek

    De van olyan nő aki szereti bár a látatlan nem elég egyértelmű.

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Szerintem feltétlen próbáld ki. Első körben tudom javasolni maffiózók és cigányok barátnőjének fogdosását szórakozóhelyen, mivel a párjuk is általában agresszívabb ők különösen nyitottak az ilyen határozott, férfias közeledésre és minimum egy szopással díjazzák a mellékhelységben.

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    Aki ilyen szarokkal leáll, azokat nem letapizni, leköpni kell.

    Bazinga
    Újságíró

    ” nincs olyan nő aki élvezi ha látatlanban fogdossák idegenek”

    Be kell előtte mutatkozni.

    Deansdale
    Admin

    Van egy olyan sejtésem, hogy a srácot markolászták már nők kéretlenül, csak mivel ő normális ember ezt elintézte egy vállrándítással, nem hívott rendőrt. Manapság hála a feminizmusnak sok nő teljesen el van állítódva agyilag, valamiféle arisztokráciának képzelik magukat akiknek ha a plebsz hozzáér a seggéhez az börtönt ér. Józan paraszti ésszel nézve ez elképesztő, dehát hol vagyunk már a józan észtől… Pfff. Ki lett nevelve az emberekből, generációról generációra feltűnően egyre hülyébbek a fiatalok, ahogy beépül az elméjükbe a beteg progresszív értékrend és világlátás.

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    lófaszt számit annak. csak rámentek mert úszó. nézd már meg a videót amit linkeltem, tangabugyiban verik magukat a figyelemribancok

    common man
    Olvasó
    common man

    Az meg van valahol, hogy a gyerek tkppen mit csinált?

    ulomenen
    Olvasó

    Bunkó volt, most meghurcolják. Megérdemli.

    Mindig el tudok rajta csodálkozni, hogy sok embernek mennyire nincsen arányérzéke, ha igazságszolgáltatásról van szó… Nem, nem érdemli meg. Egy szórakozóhelyen történő fenékérintés nagyon nincsen arányban egy nemzetközi meghurcolással.

    Mivel híresség ezért megússza egy ejnye-bejnyével.

    Miért, milyen büntetés jár egy fenékfogásért? Szerintem a bíróságtól semmilyen. A kialakult szokásjog alapján egy (óvatos, nem túl erős, jelzésértékű) pofon jár érte cserébe.

    Mert bunkóság…

    Igen, az. Nem pedig bűncselekmény. Bunkóságért nem jár bírósági ítélet.

    T_T
    Olvasó
    T_T

    Nem lesz komoly baja, mert van annyi pénze, hogy megússza+szórakozóhelyen nem így kell ismerkedni idegen nőkkel.
    Ha járnál ilyen helyekre, tudnád.
    Szerintem a konzulátus vagy haverjai kiköhögnek egy kis pénzt a bírónak, hogy elengedje egy ráijesztéssel. Nem tudom, hogy az ottani pénz hogy viszonyul a forinthoz. Ha jobban, mákja van. Ha nem, akkor még cseszegetik egy kicsit.

    Milyen büntetés? Passz. Nézz utána! Mivel ezeknek van pénze, ezért kétlem, hogy túl rosszul jönne ki belőle.

    “Igen, az. Nem pedig bűncselekmény. Bunkóságért nem jár bírósági ítélet.”
    A legtöbbért alapból kijár, de csak kevés parasztkodás miatt ér utol a törvény. (Főleg ha férfi az áldozat) Ez pont ezek közé tartozik. Ennyi.

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    A sok parasztkodásért földesúri nemesi cím jár?

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    itt max te vagy aki nem jár ilyen helyekre.

    bny
    Olvasó
    bny

    Tisztelem a véleményedet, de szerintem sem érdemel a srác ilyen meghurcolast. Párszor itt már elmondtak, hogy a nők általában csak a szintuk alatti pasik közeledeset tekintik szexuális zaklatasnak. Az alfaket nem, még akkor sem, ha az bunkó módon tortenik. Lehet, hogy Tomi a lány szemében nem volt alfa? Nem ismerem az ottani szokásokat, és a nők viselkedésmodjat, de kétlem, hogy nagyon elterne a mienktol.
    Nekem is fogtak már meg szórakozóhelyen a fenekem. Volt, hogy olyan férfi, aki szamomra jóképű volt. Elinteztem egy csúnyán nezessel. És nem, nem azért mert egy feslett lelkű nőszemély vagy kis kurva vagyok, vagy mert barlangban születtem. Hanem mert ez nem a világ vége… Ha olyan markol meg, aki nem tetszik? Lehet, hogy még pofán is verem. De jelenetezni, neadjisten feljelenteni..? Ugyan már.

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    Akkor egy fotót magadról, kit lehet nyugodtan csöcsörészni.

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    istenem de hülye vagy. neked sem volt még nőd, éjszakai ismerkedésről még fogalmad sincsen.
    ez megy ott: https://www.youtube.com/watch?v=_9w6jbX55HE&t=10s

    ulomenen
    Olvasó

    Csak úgy megkérdeznék valamit a sok habzó szájú manginától (nem szoktam ezt a kifejezést használni, de ők most úgy viselkednek). Megkérdezem, noha tudom, hogy egyikük sem fog értelmes, egyenes választ adni. Kussolni fognak lapítva, vagy mellébeszélnek.
    Szerintetek egy szórakozóhelyen történő fenékfogást elkövető személy megérdemel ekkora hisztit, hírverést és meghurcolást.
    Kérdés: Mit érdemel akkor az a személy, aki valakit akarata ellenére, nyilvánosan, nagy tömeg és tévékamerák előtt megcsókol?
    Vegyük figyelembe, hogy a csók:
    1. többezer, a tv miatt többmillió ember előtt történt, nem egy félsötét szórakozóhelyen, így jóval megalázóbb
    2. a csók sokkal intimebb dolog, így jobban megsérti a másik ember magánszféráját, mint egy fenékfogás
    3. a csóknak van egészségügyi kockázata is a megcsókolt személyre nézve, a fenékfogásnak nincsen

    Várom az arányos büntetési javaslatokat, magyarázattal…

    https://www.ferfihang.hu/2015/05/11/harry-herceg-es-a-csok-szemleltessuk-a-nemek-kozotti-tarsadalmi-kettos-mercet/

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Nem az a kérdés hogy mit érdemel, hanem hogy taplóság-e. Igen, az, és jelen esetben a személyes testőreinek kellett volna azonnal közbeavatkozni. És igen, még a seggfogásnál is nagyobb taplóság.
    Büntetési javaslatot meg itt sem teszek, minimum biztonsági személyzetnek kellett volna elvezetni a nőt, ugyancsak egy kis elbeszélgetéssel.

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    Azt se tudtam ez a gyerek a világon van, ez ennek már reklám. Igazi sztár lesz belőle, mint a többi hírességből.

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    igen, de menjünk index FB-ra és védjük be a srácot minél többen!!!
    amúgy ez megy az ottani helyeken
    https://www.youtube.com/watch?v=_9w6jbX55HE&t=10s

    bny
    Olvasó
    bny

    Nyilván nem csapkodjuk idegen no/férfi fenekét sem szórakozóhelyen, sem máshol, de ilyenert feljelenteni valakit… A srác jó kis bajt hozott a saját fejére. Bár azt nem tartom életszerűnek, hogy egy híresség/sportoló szórakozás előtt felcsapja az aktuális ország illemkodexet, hogy megtudja, jár-e halálbüntetés egy fenekmarkolas miatt. De emiatt meghurcolni nem kéne…Valószínűleg úgy be volt rúgva hogy azt se tudta milyen rendezvényen van (nyilván ez nem menti fel). Nem lennék meglepodve, ha esetleg még az is felmerülne, hogy elveszik az érmeit, neadjisten kizarjak a szovetsegbol.
    A fenekmarkolasrol:
    Ha szórakozni megy az ember, az ilyen megesik (szerintem 1000-bol 1 lánnyal). De egy beszolassal, max pofonnal el lehet intézni az ilyet – vagy majd elintezi a hölgy párja :) Nem kell alszentkedni – ha valaki szórakozni megy, akkor kikeni-kifeni magát, miniszoknyát, feszülős nacit stb vesz fel. Ez TERMÉSZETESEN NEM jogosít fel senkit a fenekmarkolasra, de vannak férfiak, akik ezt felhívásnak veszik a keringőre. Számítani kell/ lehet rá, hogy az ilyen előfordulhat – nagyon ritkán.. Helyén kell kezelni az ilyen szituációt.

    d4n13l
    Olvasó
    d4n13l

    No szajabol hallhattuk, jar a like.

    bny
    Olvasó
    bny

    Szerintem ez (lenne) a normális hozzaallas nemtől függetlenül.

    Hunn
    Újságíró

    SZEXUÁLIS ZAKLATÁS, mint olyan, márpedig NEM LÉTEZIK, és pont.

    A valóságban idióta picsák vannak, akik nyíltan és szándékosan a férfiakban szexuális kihívást és vágyat keltve öltözködnek és viselkednek, és elvárnák, hogy ezt csakis és kizárólag a nekik tetsző férfiak (az ún. “jó pasik”) vegyék észre és csakis azok reagáljanak. A többi férfi pedig “gyakoroljon önkritikát” és tegyen úgy, mintha valamiféle nem nélküli lény, esetleg vak volna.

    A nőknek a világról és a férfiakról alkotott ezen elképzelése maga a színtiszta női idiotizmus. A férfiszexualitást démonizáló feminista #MeToo-mozgalom pedig csak adja alájuk a lovat. Remélem a srác úgy jó magyarosan grab-bolta a vágottszemű kis ringyó pussy-ját, á la Donald Trump, és büszkén vállalva férfiszexualitását nem kér bocsánatot. Ha bocsánatot kér, elveszett ember.

    Többet mondok: egy nőközpontú, feminista világban, melyben a korlátozás nélkül elszabadult női hipergámia a férfiak legfelső 20%-nak szánja a puncik 100%-át, míg a világot és benne a nők kényelmes életét működtető férfiak 80%-tól az incel-létbe, a nem önkéntes cölibátusba való csendes beletörődést követeli meg, ideje lenne felülvizsgálni a nemi erőszakhoz való viszonyunkat is.

    Hiszen előbb-utóbb a férfiak 80%-a számára – már ha asszonyt és gyermeket akar magának, pláne ha nem valami faszkörhintáról leszédült 30+os roastie-tól akarja ezt – lassan már csak a nőrablás marad az egyetlen út. Őseink, Hunor és Magor meotiszi ingoványbeli példája is erre sarkall minket.

    Ne tegyünk már úgy, mintha ma egy nemi erőszaknak ugyanaz lenne az erkölcsi és emberi hatása, mint a keresztény középkorban. (Nem mellesleg a nem önkéntes cölibátus, a hosszútávú incel-lét lelki és pszichológiai hatása egy férfi számára tökéletesen megegyezik azzal, amit egy nő érez, ha éveken keresztül, nap mint nap brutálisan megerőszakolják!)

    És ha egy férfi számára a fentiek alapján utódnemzésre az asszonyrablás és gyengéd erőszak maradt az egyetlen út, akkor természetesen az abortusz feletti döntés hatalmát is ki kell venni végleg a nők kezéből. Milyen dolog ez, hogy náluk van a teljes reprodukciós kontroll, nálunk meg semmi?

    Radikális gondolatok, tudom. De férfiként semmi értelme együttműködni ezzel a feminista társadalommal, sem részt venni benne, sem elfogadni a reprodukciós törvényeit, melyek lényege a hipergámia maximalizálása, a férfiak maximális reprodukciós korlátozásával párhuzamosan. A francba velük!

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Ironikus csapdahelyzet, ha bevonod magad a társadalomba azért nem jutsz puncihoz, ha kivonod magad azért nem. De itt nem is a puncihoz való hozzáférés a probléma, itthon szerintem még egy gyenge képességű fiúcskának is akad, hanem a feleségnek, anyának alkalmas nőkhöz való hozzáférés, akihez ha este hullafáradtan hazamész a melóból akkor a feltöltődés vár, nem a háború meg a kihívások. Rengeteg kapcsolat van amiről szinte lerí hogy a házasság fő mozgató rugója a milliós esküvőn való villogás és az instagramra tölthető luxus nászút képei. Aztán pár évet lehúznak a hitelből vásárolt vadiúj ingatlanban, de egy idő után már az sem adja meg az izgalmat, a hitelt fizetni kell, külföldi nyaralások elmaradnak, a napi starbucksozást is lassan félre kell tenni, ez egy idő után elviselhetetlen, unalmas. Magyarul egy szar házasság amiből keresni kell a kiutat, a lehetőség illúziója pedig mindig felbukkan.
    Nem kellett volna bocsánatot kérni, ha már odanyúlt be kell vállalni a “pofont”. Én elítélem a nők fogdosását, nyilván ez se nem erőszak, se nem zaklatás kategória. Viszont a lehető legrosszabb amit csinált férfi szemszögből.

    common man
    Olvasó
    common man

    Hát igen bevállalni a pofont.Normál helyen megfogta volna két nagydarab faszi és kidobják.Persze udvariasan megkérve.Ha ellenkezik persze lehet vadabbul is.És kész el van intézve.És nem akarok “relativizálni” de ez a hír még mindig előrébb van az elterjedt keresőben mint a drága migger valódi bűntette Frankfurtban.

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Nem az a legfőbb gond hogy a kiscsaj kihívta a rendőrséget, hanem hogy azok ki is mentek. Azért egy helyszínre kiszállás, ügy elindítása is aránytalanul magas erőforrásokat igényel, ahhoz képes hogy egy kidobó kirakja az illetőt. Biztos már nagyon nagy a jólét ott, csak azt soha nem szabad elfelejteni hogy a jólétet mindig valakinek a kemény munkája, kizsákmányolása biztosítja.

    31Anna
    Olvasó
    31Anna

    Nyilván azt sem tartod szexuális zaklatásnak, ha egy nálad lényegesen erősebb homoszexuális férfi téged kezd tapogatni, aki ellen nem tudod megvédeni magad. Ráadásul az eset bármikor megismétlődhet, mert a társadalom nem véd meg ellene. Te is igényled, hogy személyiségi jogaidat, testi épségedet, vagyontárgyaidat védje a társadalom. Így van ezzel más is.

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    xenomorfocska, ez nem talált….buzik csak egymást tapenolják..

    common man
    Olvasó
    common man

    31Anna
    Te ,hogy közeledsz a másik nőkhöz?

    Merida
    Olvasó
    Merida

    Csak az első bekezdésedre reagálok, mert a többi annyira elborult, hogy inkább nem vesztegetek rá szót. Nőként, amennyiben szexuális vágyat keltő módon öltözködöm és viselkedem (ami alapból relatív, tehát az is lehet, hogy éppen nem direkt és nem tudatosan csinálom), nem várom el senkitől, hogy “nem nélküli lényként” viselkedjen. Azt viszont igen, hogy ha közeledik felém, azt kulturáltan tegye. Ha valaki megtetszik, annak próbálok előtte jeleket küldeni, azaz “flörtölni”, aki nem tetszik, azzal nem teszem, ez némi támpontot ad arról, hogy érdemes-e próbálkozni. Nyilván mindenkinek mást jelent a flört, ebből adódhatnak félreértések. A közeledést vagy elfogadom vagy tapintatosan elutasítom. A seggrepacsi már csak azért sem értékelhető közeledési forma, mert nincs lehetőségem eldönteni, hogy akarom-e vagy sem. Ha nemet mondtam, a férfi ezt vegye tudomásul. Ekkor, ha az illető intim helyeken próbál megérinteni, az szexuális zaklatás. Ha igent mondtam a közeledésre (randira/italra/táncra), akkor FOKOZATOSAN próbálkozhat az intimitás kialakításával, például tánc esetében egyre szorosabban magához húzni, esetleg megcsókolni. Ez esetben oké, hogy próbálkozik, de ha valamit kérek, hogy ne csináljon, és mégis csinálja, az szexuális zaklatás. Ha nem egyezik a felek tempója, érdemes tisztázni, hogy ki mit akar a másiktól, ennek megfelelően folytatni vagy inkább mással próbálkozni. Nem értem, ebben mi olyan bonyolult, felháborító vagy elfogadhatatlan.

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    S amig ezt ideirtad, a rántás odaégett-e? (ha nem tudod, mi az, nem kell reagálj)

    Merida
    Olvasó
    Merida

    Ez az információ mennyiben vinné előre a vitát?

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    milyen vitát? miről?

    common man
    Olvasó
    common man

    Most elment és azt keresi az interneten.

    common man
    Olvasó
    common man

    esetleg megcsókolni.

    téged?

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    Pfújjjj! nyalakodni undoritó-mi lehet a szájában…..

    common man
    Olvasó
    common man

    Nyelvére van tetoválva egy vibrátor..

    common man
    Olvasó
    common man

    Pinádhoz nyúltak már?

    common man
    Olvasó
    common man

    Ha nemet mondtam, a férfi ezt vegye tudomásul. Ekkor, ha az illető intim helyeken próbál megérinteni, az szexuális zaklatás.

    kozép aflikábo vaygok nem beszéli madjdyar t

    Reszet Elek
    Újságíró

    “ha valamit kérek, hogy ne csináljon, és mégis csinálja, az szexuális zaklatás” – Akkor engem rendszeresen szexuálisan zaklattak a nők Hányszor kértem hogy hallgassanak el végre mégsem tették a pofát súlyba. Olyan is volt hogy kértem húzza le a bugyiját és nem csinálta…

    Merida
    Olvasó
    Merida

    Húha, túl értelmes volt a hozzászólásom, azért kellett kitörölni? :O

    common man
    Olvasó
    common man

    0.00 %

    Reszet Elek
    Újságíró

    Nem volt törlés CA kitiltása óta. Ne próbálj áldozati szerepben tetszelegni.

    common man
    Olvasó
    common man

    Volt egy csaj aki napokig állította ,hogy törölve lett valami hozzászólása.Ő lenne az más néven? Annak mi értelme lenne?

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    Ne tessék mán viccőni, kérem! idejön ez a valami, ir összevissza és komolyan tetszik venni….

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Nekem,mint nőnek erről következő a véleményem :

    Hülye volt ? Igen. Volt joga hozzá: nem. Történt szexuális erőszak,vagy annak kísérlete: távolról sem. ?Max zaklatás : ” A zaklatás az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás “.
    Kb bolhából elefántot csináltak.
    Szerintem egészen más ,ha valakinek az utcán, boltban, buszon stb csapnak a fenekére,mint egy bárban,ahol kb mindenki piázott, ráadásul nyilván alig,vagy szexin öltözve vonaglik valaki. Persze meg kell tanulnia Kenderesinek ,hogy ehhez nincs joga (most meg is tanulja egy életre az biztos),de azért keresztre ne feszítsük már ! Ezt mondom úgy ,hogy nyomták 15 évesen koromban hozzám álló farkukat férfiak a tömött buszon, meg nyúlt alám cigány a boltban, meg markolt bele a mellembe fényes nappal nyílt utcán paraszt. Ez megmaradt,igen szar érzés volt.De az 3-4 alkalom amikor rácsaptak a seggemre ,buliban, suliban, szórakozóhelyen ,hát megvallom alig emlékszem rá ,igen homályosan. Persze nem örültem annak sem,mert utálom ,ha csak hozzámérnek engedély nélkül ,de nem álltam meg a fejlődésben és erőszak túlélő sem lettem. Nyilván rászóltam,hogy te paraszt bunkó,aztán annyi.

    Annyit tudnotok kell (és 30 éves tapasztalattal állítom ezt ) ,hogy a dél-koreai lányok a világ összes nemzete közül ,a leginfantilisabb, butább és elkényeztetettebb csajai az egész világon.

    Ja, szerencsére a barátnője sem gondolja tragikusnak a dolgot :

    https://www.life.hu/news/20190729-megtorte-a-csendet-kenderesi-tamas-baratnoje-szilovics-fanni.html?utm_source=beuszo

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Az a gond hogy az egy teljesen más kultúra, ő meg belemászott a szarba. Nyilván szövetségnek kellett volna minimum felvilágosítást adni, nehogy nőhöz nyúljanak, jobb esetben bekorlátozni a sportolókat az ilyen bulikázásokkal. Nyilván nem gondolták hogy ez lesz.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Ebben igazad van,hogy minden országban kellene egy meetinget tartani a helyi szokásokról .A dél-koreai lányok (a fiúk sem sokkal jobbak ,de ők tán ennyire nem gázok) kultúrájáról annyit,hogy kb minden problémára hangos visítós sírással, hisztivel reagálnak, saját felelősségről távolról sem hallottak ,szerintem a kifejezést sem ismerik, teljes természetességgel próbálják a szüleik ! hitelkártyáját használni nem kis összegek kifizetésére huszonévesen, elméletileg felnőtt fejjel. A tehetős fiatalok között dívik bulikon a pénzégetés ,aki a legtöbbet égeti,az a legnagyobb “arc”. stb.

    Ez a a jelenlegi helyzet, egy halálraítélt nemzet :

    http://kidsnews.hu/2018/09/miert-maganyosak-del-koreai-fiatalok/

    http://www.globoport.hu/167204/mitol-ennyire-depisek-a-del-koreai-fiatalok/

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Szerintem Észak-Koreának csak várni kell még 10-20 évet és le sem kell rohannia Dél-Koreát. Kíváncsi vagyok az ottani nők hogy szocializálódtak.

    common man
    Olvasó
    common man

    Még jobban lezárják a határt.Maradjanak délen.

    common man
    Olvasó
    common man

    Az ember társas lény szerintem ez alap dolog.Ez ellen dolgozni természetellenes.

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101
    Somogyi József
    Vendég
    Somogyi József

    Kamu az egész a retkes feministák meg a mocsok maginák legalább most élvezkednek egy kicsit nagyobb örömük ne is legyen az életben…

    Wang B
    Olvasó
    Wang B

    Szerintem a csaj azután hívta a rendőröket, miután kiderítette, hogy ki taperolta meg a fenekét. A botrány remek reklám. Egyébként, bár nekem sem stílusom, suhanc koromban én is kipróbáltam, letaperoltam egy ismeretlen csinos lány fenekét a diszkóban. A csaj reakciója egy mosoly volt..

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh
    common man
    Olvasó
    common man

    Eddig is volt felvétel csak mi nem tudhatjuk mi volt rajta.

    Pash Cutter
    Újságíró

    https://fuhu.hu/kenderesi-ugy-koreai-szemmel/

    “A lány nem dolgozott táncosnőként ott, egy vendég volt a sok közül. Felháborodottan reagált, majd feljelentést tett. A rendőrök kimentek a helyszínre, ahonnan addigra már az úszó elment. Megnézték a felvételt, amin tisztán látni, hogy mi történt, ennek alapján eljárást kezdeményeztek a magyar úszó ellen. Az előzetes letartóztatásról a bíróság tíz nap alatt hoz döntést. Addig a rendőrség őrizetbe veheti, illetve védekezhet szabad lábon, ahogy ez esetben is történt. Idő közben ha netán bocsánatot kér a lánytól, és ő azt elfogadja, akkor csökken a büntetése. Tíz nap alatt kihallgatják a tanúkat, illetve a gyanúsítottat. A koreai jog szerint az őszinte beismerés és megbánás nagyban csökkenti a büntetést. A vallomás tétel alatt ugyanarra sok alkalommal rákérdeznek. Amennyiben egyszer is mást mond, hazugságnak minősül az állítása. A jelenlegi állás szerint mindenképp felelősségre vonják, fontos, hogy őszinte megbánást tanúsítson, és ha a sértett ezt elfogadja, akkor írhat egy levelet, amiben jelzi ezt, ez sokat segíthet az úszónak.” (Eugenia S. Lee)

    Még Kenderesi kérjen bocsánatot, mert megrágalmazták jogtalanul. Mert a MeToo-val hiszterizált Dél-Koreában így szokás. Az eszem megáll. Jó, hogy nem kötik fel helyben!

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Nagy kegyesen hazajöhet. Én egyet nem értek,ha egy koreai bárban engem külföldiként lehúznak,becsapnak,ne adj Isten kirabolnak,akkor is ilyen elánnal száll ki a rendőrség? Ennyire unatkoznak a rendőrök,hogy konkrét nyomozást indítanak egy ilyenért ?! Szerintem az így beszedett pénzbírságok jelentős állami bevételt képeznek…

    https://www.origo.hu/sport/egyeni/20190730-uszas-hazaterhet-koreabol-a-szexualis-zaklatassal-vadolt-kenderesi-tamas.html

    common man
    Olvasó
    common man

    Annyi szép hely van a világon pont egy koreai bárba mennél? Még elméletben sem bírnád ki azt a zenét(nem is az) Múltkor beszéltél róla most megtaláltam néhány évtized után ezt a kis lendületes számot:
    https://www.youtube.com/watch?v=qDikCyQTwbY

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Hát persze,hogy nem :)

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Hu Common , nem is tudod mennyire belenyúltál ezzel a Gillan nótával a lelkembe. Konkrétan ez volt az az album ( Glory Road), amivel beleszerettem 12 évesen a rock zenébe ( bátyám tette be a kazettát a kis MK27-be,épp beteg voltam otthon, hogy ha jó zenét akarok hallgatni , ezt hallgassam végig) Ez a szám az egyik legnagyobb kedvencem. Ugyanilyen szuper szám a gyorsak közül a No Easy Way. Ha a linkelt tetszett, ez is fog :)

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    Ez tök rossz zene.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Akkor hallgass Lagzi Lajcsit, meg Modern Talking-ot :) Amúgy meg ugye : ” De gustibus non est disputandum “

    common man
    Olvasó
    common man

    Aránylag jó ízlése van csak trollkodik.
    Ennek még a szövege se tetszene:
    https://www.youtube.com/watch?v=b_5CgNbo0ns

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Tudom :)

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    https://www.youtube.com/watch?v=EwmdLKw1ta0

    Ez a legszarabb latin mondás. Hogyne lehetne vitatkozni, van akié szar, az enyém meg jó, cáfold meg.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Meg az On the Rocks, meg kb az összes szám az albumról. És ki más írt volna arról, ha egy nő fáradt és nem tud teljesíteni úgy szex közben , mint Gillan :) ( Sleeping On the Job)

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    VivienLeigh – én akkortályt fedeztem fel a Sin After Sin-t és a Priest in the East-et…meg valamit amit a tt-cske a klubokban hajkurász..nekem csak odacseppent….

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    valami undorító femilibsi tróger az a nő, gondolom előrántották még korábbi, brüsszeli konferenciázgatós, ingyenösztöndíjaskodós libsi haveri körből.

    Wang B
    Olvasó
    Wang B

    A csaj rendesen kimaxolta a helyzetben levő lehetőséget, két legyet ütött egycsapásra. Egyrészt ő lett most “valaki”, (írt volna róla a New York Times, ha a koreai JóskaPista csapott volna a valagára? ..ugye, hogy nem), másrészt így a saját értékét az egekbe lőtte, hiszen neki még az is derogál, hogy egy olimpiai bronzérmes úszó tapizta le. Hogy képzeli, ő az Istennők Istennője! Aha, persze. Ha letelik az öt perc hírnév, az lesz aki volt: egy noname geciputtony.

    Captain Admin
    Olvasó

    Szentesi Éva “újságíró” nőtől ma megtudhattam, hogy “Egymillió “megfogott segg” országa vagyunk…
    És a felét még csak nem is érdekli.” :D Hihetetlen.
    Úgy megnéznék már egy férfihang kemény mag vs ilyen “újságírónők” nyilvános kerekasztal beszélgetést.

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    ugranak az ingyenkoncra sajnos. de csodálkozol? nézd meg itt is mennyi agyatlan van. ahelyett hogy összezárnánk. nem is értem az ilyenek mit keresnek itt. ott meg agyatlan manginák hordái dühöngenek.
    a nőknek már nincs szüksége több védelemre.
    https://www.youtube.com/watch?v=qycP4HLyA3k&

    common man
    Olvasó
    common man

    Beszélgetéshez beszélgetőpartnerek kellenek…

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    “Normál tanulmányaik mellett akár napi hat órát is töltenek tánc és énektanulással.”

    Mi a fasznak ez a sok ugrabugráló és kornyikáló selejt. Aki énekesnek vagy táncosnak készül, azt egyből be kéne baszni egy munkatáborba.

    “Csak reménykedni tudok, hogy azt valójában senkinek sem kell elmagyarázni, hogy valakinek a fenekére paskolni még nem szexuális zaklatás.”

    Akkor mi az? Benyúlni a pinájába? A szarfejű migránsok által seggen fogdosott német nők se panaszkodjanak?

    common man
    Olvasó
    common man

    Nagyságrendileg milliószoros fogdosás volt ,van ott.Nem látszódott semmi a hazai szörnyülködőkből.

    Naooo
    Olvasó
    Naooo

    Mert a feministák és a migránsbehurcolók ugyanaz a zsidó brancs.

    Hunn
    Újságíró

    Helyzet az, hogy a férfiak többsége nemhogy gátlástalanul és bunkón közeledne a nőkhöz, hanem éppenhogy kőkemény “approach anxiety”-től szenved, és az esetek többségében nem közeledik a nőkhöz sehogy sem.

    Csakhogy, mivel a férfiaknak ez a 80%-a a nők számára eleve láthatatlan, ezért a nők eleve fel sem fogják, hogy mennyire visszás ez az egész feminista nyüszögés a szexuális zaklatásról…

    A legnagyobb baj az, hogy a férfiemberben alapból meglévő “approach anxiety” mellé a #MeToo-kampánynak köszönhetően – mintha az a para, ami alapból megvan, nem lenne untig elég – most hozzáadódik egy újabb.
    Hogy vajon az ismerkedés során, amikor az ember fia közeledik egy nőhöz, szexuális énjét és célját felvállalva (mi másért?), akkor a Game-et és a fizikai eszkalációt vajon nem fogják-e a #MeToo-s agymosás miatt a nők szexuális zaklatásként értelmezni és kezelni, és eszerint reagálni rá?

    Én mindenesetre a #MeToo kapcsán már régen elhatároztam, hogy azzal a nővel, aki kétségbe vonja azt az Isten adta férfijogomat, hogy bármelyik nekem tetsző nőt leszólítsam és fűzni próbáljam, vagy a közeledésemre úgy reagál, mintha szexuálisan zaklatnám, azzal onnantól agresszív leszek. És az Isten legyen irgalmas ahhoz a férfihoz, aki fehér lovag manginaként a segítségére siet, vagy aki megpróbál megakadályozni a fentebb említett alapvető férfijogom gyakorlásában, mert én biztosan nem leszek…

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    jó de könyörgöm menjetek már az index cikkhez face-re és kommenteljetek mellette!!! elmebeteg takony béta FÉRFIAK gyalázzák a srácot!!!! áljunk már ki mellette!!

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    Azt látom hogy az embereknek mostmár nyáron megy el az eszük, nem tavasszal….nekem halvány fogalmam sem volt hogy ez a srác létezik, ugyanis én azt mondom hogy az úszás nem sport..azért tanulunk úszni hogy ne fulladjunk vizbe, egy bazinban oda-vissza pancsolni gáz hogy sportnak nevezik….mostmár én is megtudtam hogy ez a fiú létezik és valami bajt csinált ott, a szájmaszkos idióták országában….de ezért ilyen csiricsárét csapni, háát, nagyon félrement a világ, már a túlérzékenység lett a mérvadó szempont, mindenki szaros kiskölyökké vált aki hisztizik mert lenyelte az iphonját…..

    Pash Cutter
    Újságíró

    Kenderesi kifizette a pénzbüntetését, ami…

    Le se merem írni!

    2500 dollár, vagyis 550 000 Ft!!!

    AZTAPICSA! Egy fenékpaskolás ára.

    Mennyibe került volna, ha csak a vállát érinti meg?

    rgs
    Olvasó
    rgs

    Állítólag visszautalják a különbözetet vagy mégse ha mégsem. Tökkorrekt, biztosígylesz, vagymi. A felvételt az eseményekről még mindig nem láttuk, gondolom mindenféle jogok miatt ezután sem fogjuk.
    Keserűen mondom, de pont miután mélyen elszomorított a hajókatasztrófa a Dunán belefutottam a közeli délkoreaiii’ étterem délkoreaiii’ munkásaiba akik úgy szórták el a csikket szakmányban az utcán hogy kettő méterre volt a kukán a fémtartó. Attól csak még jobban elszomorodtam pedig bagós vagyok.

    Krisz101
    Olvasó
    Krisz101

    Gyenge férfiaknak sajnos ez jut. Nagyobb baj h az úszó szövetség mocskos vezetése kiáll emellett a lejárató kampány mellett. Én biztos hogy nem fizettem volna ki semmilyen büntetést hiszen azzal a bűnösség edet elismered. kötve hiszem hogy ilyenért hosszabb ideig ott lehetne tartani valakit az országban.

    barrakuda
    Olvasó
    barrakuda

    295 a dollár csak szólok, szóval a 2 500 dodó az 737 500 Ft.

    Reszet Elek
    Újságíró

    “”Egy pillanatig sem kételkedem Tamás ártatlanságában! Engem hívott elsőként, miután megtörtént a szerencsétlen eset.
    Teljesen véletlen volt, hogy hozzáért a lány fenekéhez, sajnos, egy zsúfolt bárban ez előfordulhat. A lány egyértelműen túlreagálta az esetet, alaposan felfújta az ügyet – nyilatkozta az ugyancsak sportoló, Győrben kézilabdázó Szilovics Fanni”

    https://www.origo.hu/sport/egyeni/20190730-szexualis-zaklatas-kenderesi-tamas-del-korea.html

    Somogyi József
    Vendég
    Somogyi József

    A hajós baleset miatt izmoznak a tetű ferde szeműek inkább az unkránnokal baszakodjanak, csak azokkal nem mernek a gyáva gecik…

    Pash Cutter
    Újságíró

    Kellene egy szimpátia tüntetés Kenderesi Tamás mellett!

    Mit szóltok az ötlethez?

    Elbandi
    Olvasó
    Elbandi

    Szerintem jo ötlet. És nem csak KT miatt, hanem ugy általában a férfiak védelmében kéne tüntetni. Én még tovább is mennék. Létrekéne hozni egy nemzetközi érdekvédő csoportot, hálozatot, a férfiak ENSZ-ét, vagy hasonlot. Ami általában segítené, védené, képviselné a világ férfiait az egyre brutálisabb nemi alapu elnyomással, megalázással szemben.

    Elbandi
    Olvasó
    Elbandi

    Egyetértek a cikkel, elképesztö, az a szexuális alapu terror ami mostmár az egész világban a férfiakat éri nap mint nap. Nevetséges ugy mond “bűnökért” elképesztően tulzó büntetéseket szabnak ki. Egy seggrepacsiért rendörségi eljárás, és nemzetközi megalázás ? Elképesztő. Akármilyen elmebeteg társadalmi állapotok vannak is ott Koreában, a követségnek akkor is tiltakozni kéne az ügy kapcsán. És minimum valami nemzetközi perrel megfenyegetni a ribancot.
    És komolyan megkéne a vizsgálni, hogy vajon a fehér emberekkel szembeni rasszista gyülölet mekkora szerepet játszott az ügyben, akár nő, akár a hatoság részéről.

    gpetersz
    Olvasó
    gpetersz

    “Csak reménykedni tudok, hogy azt valójában senkinek sem kell elmagyarázni, hogy valakinek a fenekére paskolni még nem szexuális zaklatás. ” Hanem mi? Ha ez a haverom, gyerekem, párom, akkor nem. De egy idegen egy szórakozóhelyen? Ezt még a jóval maszkulinabb régiek is bizalmaskodásnak hívták volna. A metoo faszsága ellenség, de hülyeségeket nem kell írni.

    common man
    Olvasó
    common man

    Valahol ez egy csapdahelyzet mert egy meghatározás alá tol be egészen eltérő nagyságrendű dolgokat és ha valaki a kirívó aránytalanság ellen tiltakozik azt mindjárt be lehet támadni a “bűnösök” mentegetésének hamis vádjával.

    gpetersz
    Olvasó
    gpetersz

    Én nem érzek csapdahelyzetet. Ami történt: tiszta sor.

    Bármennyire is kurvássak a koreai táncos/énekes csajok, bármennyire is spicces és fiatal az úszónk, semmilyen kultúrában egy idegen nő seggének “érintése” (csapás, fogás, simítás) egy idegen férfitól NEM elfogadott.
    Semmilyen korban, semmilyen országban. Pláne nem “szexualitás” mentes.

    Még akkor sem, ha most a metoo feminista valkűrjei egy kacsintás miatt is kivágják a szíved.
    Lehet mondani, hogy a 700K-s bünti sok, lehet mondani, hogy csaj csak a lóvéra ment, és ez mind igaz is lehet, de ha nem “érinti” meg az úszónk, akkor nincs az egész.

    Viselkedni kell, idegen országban, ezt hívják úgy, hogy : gyerekszoba.

    A probléma gyökere itt most nem ez a mostani férfigyilkos kurzus , hanem a viselkedni képtelenség. A reakció rá, már eshet kritika alá, de azért azt leírni, hogy “a fenékpaskolás” nem szexuális zaklatás (holott szexuális is és zaklatás is), nekem kissé röhejes.

    common man
    Olvasó
    common man

    …szexuális zaklatásnak számít még az “úgy nézett rám” a “terpesztett lábakkal ült” a “kihívóan nézett rám” a “megindult felém” a “jelenlétemben viccet meséltek”a” cinkosan összenéztek”…….

    common man
    Olvasó
    common man

    Hol az alsó határ? Ha a vonaton velem szemben ülő nő csöcseit feltűnően nézem.Netalán ha a szemébe nézek? Végignézem a testét és arra gondolok…és ez az arcomra van írva? Hol a határ ?

    gpetersz
    Olvasó
    gpetersz

    Ezt tőlem kérdezed? Nyílván egy seggrecsapás nem 2500 dollár, már itt elment a pc-kisvonat a koreaiakkal. Zaklatásnál gondolom kultúrája válogatja. Muszlim országban akár a bámulásért kivágják a szíved…
    Én valahol az érintésnél húznám meg a határt. De semmi sem fekete vagy fehér.

    Jut eszembe, muszlim. Anno a kölni szilveszter esetén is teljesen helyénvaló volt a felháborodás a tapizások miatt, a rejtett erőforrások-értékesebbek mint az arany afrikai előemberek részéről. Mondjuk mohamedék keze megcsúszott és nem csak tapi volt, hanem 7-8 nemi erőszak is.

    Ijk
    Olvasó
    Ijk
    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    Ez a nap vicce…ugye?

    common man
    Olvasó
    common man

    Ha a Győző begerjedt volna és túlteszi magát az első meglepetésén ? Mondjuk a nő vagy nők fejét a 0,0x másodperc alatt fölállt faszára navigálta volna a férfiasan lapát kezeivel….Még ma is börtönben ülne.Vagy egyszerűen kivégzik. Zaklatta a szüzeket.

    Ijk
    Olvasó
    Ijk

    Elég lett volna ha ő is megfogdossa őket. Két liba feljelenti, a kutya nem hiszi el hogy ők kezdték.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Egy svédországi hotel liftjében szinte biztos hogy volt kamera ( egy ausztráliai ribanc is ezen bukott meg, aki megverte magát a liftben) . Én biztos feljelentést tettem volna férfiként, Svédországban meg pláne. Már csak elvből végigvittem volna.

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    feljelentést “férfiként” nem…esetleg ha anyám tyúkja vagy…még mindig viccnek látom ezt a …

    common man
    Olvasó
    common man

    Férfiként ebből nagyon nehéz lenne jól kijönni.Talán ez a nem csinálok semmit volt a legkisebb rossz.

    common man
    Olvasó
    common man

    Én biztos feljelentést tettem volna férfiként

    Ha a mostani női lelked férfitestbe költözne-inkább így mondd!

    bence02
    Olvasó
    bence02

    Üdv mindenkinek!
    Nagyjából két hónapja bukkantam rá a Férfihang.hu-ra, és azt kell mondanom, hogy ez az, amit kerestem. Úgy látom, itt értelmes emberek osztják meg egymással nézeteiket, eléggé kultúrált hangnemben (ez azért mostanában a magyar kommentszekciókban igencsak ritka).
    Sikertelen voltam mindig is a nőknél (átnéztek rajtam, a randevúig el sem jutottunk, már az iskolában is levegőnek néztek, pedig normálisan viselkedtem velük, stb.) és évekig magamat okoltam ezért. Azt hittem, velem van a baj, csődtömegnek, lúzernek éreztem magam. Aztán szép lassan rájöttem, hogy egy magamfajta átlagos srác szóba sem jöhet a nőknél. Egyszerűen két kategóriába sorolják a férfiakat (lúzer és alfahím), én pedig nem tudok megfelelni az általuk felállított elvárásoknak. Idén határoztam el, hogy nem fogok azon férfiak sorsára jutni, akik folyamatosan tepernek a lányoknál, hogy aztán megalázottan és önbecsülés nélkül, kihasználtan maradjanak egyedül.
    Kenderesi Tamás esetéről pedig csak annyit, hogy szegény fiú valószínűleg végleg elesett a nagy lehetőségektől, csupán azért, mert egy öntudatos nőszemély megvádolta. Sajnos a #metoo férfigyűlölő gépezete a mai napig működik, ha lehet, még erőteljesebben, mint eddig bármikor.

    common man
    Olvasó
    common man

    csupán azért, mert egy öntudatos nőszemély megvádolta.

    Ez nem öntudatosság ez feltűnési picsáskodás Öntudatos lett volna, akkor lekever azonnal egy jó nagy pofont amivel jelezte volna, hogy elutasítja a fiatalember “szerelmi” közeledését.

    Hunn
    Újságíró

    Leszel te még nagy csajozógép, ifjú padavan, ne aggódj egy percet se. Jó helyen jársz, Isten hozott, bence02.

    Én amúgy egyre inkább úgy látom, hogy alfahímek nincsenek, csak elszabadult női hipergámia van. És mivel a nők úgy látják, hogy tényleg nincsenek már férfias gondolkodású és viselkedésű férfiak, egy olyan férfi, aki végre azt mondaná nekik, hogy NEM, ezért úgy vannak vele, hogy ha már mindenki béta vagy omega, akkor annak legalább legyen pénze vagy nézzen ki minimum kurva jól, aki akar tőlük valamit.

    De ez a jelenség nekünk is irányt mutat. A gyúrás és a gazdagodás egy dolog – egyik sem taszítja a nőket – a lényeg mégis a fejünkben lakozik.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Íme ,az utca emberének véleménye. Szimplán túl van tolva szerintem is az ügy. Egy jól irányzott pofonnal ,vagy egy leoltó rászólással el lehet intézni az egészet. Nem kell túldramatizálni,pláne nem rendőrségi eljárást csinálni belőle. (könyörgöm ,az a rendőr pont egy valóban bűncselekmény mellől hiányozhat épp ). UI : én azóta nem segítek a dél-koreaiaknak (nem is kötelességem, de tudnék segíteni bizonyos esetekben) . Ja,és továbbra is állítom,hogy nincs egyedül külföldiként a dologgal Kenderesi és igenis tudatosan ” utaznak” a külföldiekre. Szép kis summákat le lehet gombolni így, akármiért is. Magát a cselekményt ettől még elítélem, de arányosan kell kezelni és büntetni is.
    Nekem a néni válasza tetszett nagyon (bár köze nem volt a kérdéshez : ))
    https://24.hu/belfold/2019/08/02/kenderesi-tamas-del-korea-szexualis-zaklatas-2/

    common man
    Olvasó
    common man

    “Bulihelyen vannak állapotok…Hogyha nekem a barátnőmnek megfogná valaki a seggét azzal én intézkednék..”

    Merida
    Olvasó
    Merida

    “Csak reménykedni tudok, hogy azt valójában senkinek sem kell elmagyarázni, hogy valakinek a fenekére paskolni még nem szexuális zaklatás.”
    De igen, nagyon is az. Ha valakit akarata ellenére megérintesz egy intimnek számító helyen, az szexuális zaklatás. Akárhogy is néz ki.

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    S ha pl. a szájadat paskolják meg az mennyire intim?

    Merida
    Olvasó
    Merida

    Hmm, fura kérdés. Hogy kell elképzeljem? Valaki odanyúl és megsimogatja a számat? Valamennyire intimnek számít, mert nem szokás a másik szájához érni, csak a párkapcsolatban (fordítva ugye megszokott, hogy puszit adunk valakinek). Nem venném jó néven, az biztos.

    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    tulajdonképpen pofánbaszást akartam irni, de nem rimelt volna..

    xcsakx
    Olvasó
    xcsakx

    Mindig attól függ, hogy “ki” paskol…….a többi mese habbal…

    Merida
    Olvasó
    Merida

    Nem tudom, ezt hogy érted. Szerintem minden esetben az, hacsak nincs az illető nadrágjára írva, hogy “paskold meg nyugodtan”.

    xcsakx
    Olvasó
    xcsakx
    wittukind
    Olvasó
    wittukind

    csakszi! próbálj te is megszabadulni a fixációdtol, végy példát Hunn-tól, menj el dógozni….

    xcsakx
    Olvasó
    xcsakx
    sRPd
    Olvasó
    sRPd

    Ahhoz képest, hogy index, egész jó cikk lett. Sajnos apró hiányosságként nem hangsúlyozták eléggé, hogy nem történt “zaklatás”.
    De hogy mindenki számára világos legyen, belinkelem ezt a szintén kevésbé friss cikket.
    https://pestisracok.hu/fordulat-a-kenderesi-ugyben-nincs-szexualis-zaklatas-a-jegyzokonyvben/

    sRPd
    Olvasó
    sRPd

    Kihozom ide, mert már nem bírom követni ezt a sok szemetet, ami itt zajlik.

    Egyre kevésbé hiszek az ilyen mesékben, hogy 15 éves kislányokat megzaklatnak gonosz férfiak a bevásárlóközpontban.
    Szerintem ezek csak kitalált példák, amivel a feminista manipulátorok próbálnak meg hatni a védelmező ösztöneinken keresztül az érzelmeinkre és . Talán évente egyszer előfordul ilyesmi, és úgy állítják be, mintha mindennapos jelenség lenne, és minden nő elszemvedi.

    40 év körüli vagyok, nyitott szemmel járok, de még sosem tapasztaltam ilyesmit, se boltban, se szórakozóhelyen.
    Férfiak véleményére lennék kíváncsi: tapasztalt már valaki olyan, hogy 30 éves férfi boltban 15 éves lányt zaklasson, amiből botrány kerekedett?

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Ezt sohasem úgy csinálják,hogy sok tanú legyen. Nekem (a mennyiségről) az a véleményem, hogy jóval több van,mint ti gondoljátok és jóval kevesebb,mint a feministák állítják.

    (engem is boltban,12 éves koromban zaklattak először-fenékfogdosás,cigány )

    Kíváncsi voltam találok-e vmi hiteles statisztikát. És ez a 8-12 év közötti (magyarul gyermekkorú) áldozatok csak. É s persze csak azok az esetek,amiből rendőrségi ügy lett. A fiatalkorúakról nem találtam.

    ” Diószegi Gábor rendőr alezredes 2005-ös tanulmányában hasonló következtetésekre jutott, miután tételesen megvizsgálta a 2000 és 2003 között gyermekkorú személyek sérelmére elkövetett, nemi erkölcs elleni bűncselekmények nyomozati anyagait. A Legfőbb Ügyészség büntetőeljárásokról készített listája alapján megállapítható volt, hogy az említett három évben 411 gyermek, köztük 352 lány és 59 fiú – döntően 8 és 12 év közöttiek – szenvedett el szexuális abúzust. Az esetek döntő hányada – a 357 bűncselekményből 224 – szemérem elleni erőszak volt, 65 esetben azonban erőszakos közösülés is történt.”

    http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/szexualisan_bantalmazott_gyermekek

    sRPd
    Olvasó
    sRPd

    Ezek közül a dokumentált esetek közül egy is sok. Vagyis így is túl sok.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    A helyzet az,hogy értem én,hogy miért hihetetlen ez, aki normális,aki rendes,az egyszerűen nem tudja elképzelni,hogy ilyesmi megtörténhet. Igazából felfoghatatlan. Szerintem amúgy az elkövetők száma nem sok,csak azok ismétlődően elkövetik a cselekményeket.

    sRPd
    Olvasó
    sRPd

    Én csak nem tartom életszerűnek, hogy valaki egy Tesco vagy Aldi méretű üzletben megfogja egy guggoló lány punciját. Akárhányszor megyek boltba, mindig tömve van emberrel, és azonkívül hogy “tárgyiasítják” a pénztárost, magyarul úgy beszélnek vele, mintha valami rabszolga lenne, ill. a parkolóban anyázzák egymást, többnyire tudnak viselkedni az emberek. Amúgy tapasztalatom szerint ezt a fajta “tárgyiasítást” többnyire nők követik el.

    A te esetedben fenékfogás volt. Arra azt mondanám, hogy illetlenség, de nem mondanám olyan bűncselekménynek, aminek ilyen statisztikákban lenne a helye. Azt elismerem, hogy három fenyegetően fellépő cigány esetén ez elég megrázó tud lenni, pláne, ha kinéznek messziről, követnek, körbevesznek, de az már szintén más kategória.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Ez azért is van , mert kapásból budapesti üzletből indulunk ki. Én jártam monori, gyömrői Tescoban, ahol hétköznap délelőtt lézengtek az emberek. Persze ez csak egy lehetséges magyarázat.

    Persze, az én esetemben eszünkbe sem jutott rendőrségi ügyet csinálni, max az életkorom miatt volt több mint illetlenség. Apám párszor lejött a boltba velem, hátha megjelenik a fickó…

    sRPd
    Olvasó
    sRPd

    Az életkorod miatt valóban több. Én is ugyanúgy járnék el, mint apukád tette.

    VivienLeigh
    Olvasó
    VivienLeigh

    Ezt találtam még ,de ez csak egy megye és csak a kórházba jutott esetek száma,a rendőrségre,pláne orvosi ellátásra szorulók sehol nincsenek ugye …

    2000 és 2015 között eltelt 15 év alatt 400 18 éven aluli leány és 26 18 éven aluli fiú került ellátásra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye négy kórházának szakrendelésein nemi erkölcs elleni bűncselekmény elszenvedése miatt. Az ellátásban leányok esetében döntő többségben a nőgyógyászati – gyermeknőgyógyászati osztály, míg fiúk esetében a gyermekgyógyászati és traumatológiai osztályok vettek részt. Az áldozatok fő jellemzőit a 2. táblázatban összegeztük.

    https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=5&ved=2ahUKEwjW5NjO1ZbkAhUGiYsKHcdDDTQQFjAEegQIAhAC&url=https%3A%2F%2Fpea.lib.pte.hu%2Fbitstream%2Fhandle%2Fpea%2F23099%2Fenyedy-andrea-tezis-hun-2019.pdf%3Fsequence%3D2%26isAllowed%3Dy&usg=AOvVaw3X0NjD37M3ecY_zU8ALg8J

    common man
    Olvasó
    common man

    Most ezt ide rakom:Az úszósapkás alapján nem értem de a másik kép már jobb.(ami közben eltűnt)
    https://index.hu/sport/2022/07/07/bedrogozhattak-a-kanadai-uszonot-a-pesti-ejszakaban-a-vb-bucsubulijan/?token=628cdfdbf2ee31ec379e6229c8c84938