A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy figyelemre érdemes bűnügyről tájékoztatta az MTI-t kedden. A közlemény szerint egy 51 éves nő egy társkereső oldalon keresztül több férfitól, folytatólagosan legalább százöt alkalommal csalt ki pénz, összesen több mint 15 millió forintot.
A nő “kamufényképeket” felhasználva, önmagát huszonévesnek kiadva regisztrált a társkereső oldalra, aminek egyébként nem lenne hírértéke, hiszen tudjuk, hogy a nők rendszeresen töltenek fel a társkeresőkre különféle alkalmazásokkal megszépített képeket illetve olyan fotókat, amelyeken valójában nem ők szereplenek, és a korukról is rendszeresen nem mondanak igazat – a férfiak ilyenfajta megtévesztése, átverése mára már hétköznapi dolog. Ez a nő azonban egyúttal megsejtette azt a lehetőséget is az online ismerkedésben, hogy azt ő kenyérkereső foglalkozásként is képes űzni. – Ennek már úgy kellene hatnia, hogy van hírértéke, de rá kell döbbennünk, hogy társadalmi állapotaink, a két nem viszonya oda “fejlődött”, hogy sajnos már ebben sem hat semmi újszerűen.
Az elkövető nem tett mást, csak a társkeresőn online levelezett a “megismert” férfiakkal, és soha egyetlen személyes találkozóra, randevúra nem ment el, helyette mindenféle problémáiról beszélt, betegségekre és halálesetekre hivatkozott. Aztán ezek a személyes problémák szolgáltak kölcsönkérések alapjául is. A nő egyebek mellett édesanyja, bátyja, fia, lánya temetési költségeire, bérleti díjra, uzsoratartozásra, betegsége költségeire kért kölcsön. És a férfiak segítettek neki. Úgy is, hogy soha a randevúra vonatkozó ígéreteit nem tartotta be és kamufényképeken kívül soha semmit nem láttak a nőből.
Úgy száz évvel ezelőtt, amikor a férfihoz tartozás, egy szerető, gondoskodó férj még értéket képviselt a társdalom szemében, lelkiismeretlen férfiak olykor úgy éltek vissza ezzel, hogy anyagi előnyöket, pénzt, értéktárgyat csaltak ki nőkből, például naiv özvegyekből a házasság ígéretével. Ezt nevezték közkeletű fogalommal “házasságszédelgésnek”. Inkább csak elvétve fordult elő, leginkább talán azért is, mert a társadalom mély megvetése sújtotta az ilyen magatartást. A magyar büntetőjog értelmezésében ma a házasságszédelgés nem önálló büntetőjogi tényállás, hanem a házasság ígéretével elkövetett csalás.
Nagyot változott körülöttünk a világ: a feminista propaganda az önmegvalósítás csúcsává magyarázta a nők szingli életformáját, így ma a férfihoz tartozásnak egyre inkább a nulla felé devalválódik az értéke. Lassan inkább csak “veszélyes fenyegetésnek” hathat sokak szemében, ha egy férfi feleségül akar venni egy nőt, de persze főként akkor, ha nem társulnak a házassági ajánlathoz jókora vagyoni előnyök.
Ebben a világban új fogalmakat is kellene alkotnunk a régiek helyére: a “házasságszédelgés” helyett sokkal inkább a “szexuális szédelgés” vagy “érzelmi szédelgés” fogalmait kellene bevezetnünk, és egyúttal leszögeznünk, hogy manapság a szerelem és a szexuális kapcsolat ígéretével nem a férfiak, hanem sokkal inkább a nők követnek el vagyon elleni bűncselekményeket. És nem elvétve, hanem egyre inkább tömegesen, leginkább talán azért is, mert ezt nem sújtja eléggé a társadalom megvetése. Ha egy kifosztott férfiról van szó, akkor a reakció leginkább csak annyi: “aki hülye, az haljon meg”.
Ha az egyre inkább atomizálódó, elidegenedő, elmagányosodó nyugati világban, a férfigyűlöletet a legmagasabb szintre fejlesztő országok egyikében elvétve egy-egy férfi végső elkeseredésében ámokfutóvá válik a rossz neveltetés, a lelki elhanyagoltság, a szexuális nyomor, a magány és a megalázottság hatására, akkor még az óceán túlpartján is tekernek egyet a “férfigyűlölet” feliratú szabályozó kapcsolókon. Így aztán ilyenkor a hazai férfigyűlölő nőmédia is rögvest elkezd az “incel” veszéllyel riogatni, és minderre egy nagyon fontos és veszélyes jelenségként hivatkozni, mert ugye “a szemét férfiak”… Viszont ha az orrunk előtt bontakozik ki és ölt egyre ízléstelenebb formákat egy olyan jelenség, amely a férfiak fokozódó szexuális természetű kihasználását, a nőtársadalom egyre nagyobb elkurvulását vetíti elénk, akkor valahogy senkinek a szeme sem rebben.
Tragikus, hogy egy olyan táradalomban élünk, amelyben ma életvitelt lehet alapozni arra, hogy a társkeresőkön egy olyan széles férfi réteg létezik, amely elmagányosodása, immár megszokott rabigává vált szexuális kizsákmányolása hatására már azért is képes ismeretlen nőknek pénzt utalni, hogy valaki randevúzzon velük. Az a férfiak irányából elhangzó problémafelvetés már régen nem hat újdonságnak, hogy egyre inkább csak költséges randevúk, drága éttermi meghívások, ajándékok, wellnes hétvégék fejében, “BMW slusszkulccsal” a zsebben lehet csak ismerkedni. Egy olyan mélyreható társadalmi változás zajlik, aminek hatására mára már eljutottunk oda is, hogy egyesek a normál élet részeként fogadják el azt is, hogy ha randevúzni akarnak, akkor már előre kell segíteniük a nőknek, sőt egy randevú elérésére talán csak akkor van esélyük, ha pénzt utalnak.
Évekkel ezelőtt vetette papírra azt a közfelháborodást kiváltó mondatot egy fiatal nőíró, hogy “hova kurvultok még csajok?” Pedig a felháborodás helyett érdemes volna elgondolkodnia a nőtársadalomnak, minden nőnek önmagától is megkérdeznie, hogy vajon mennyire szippantotta magába őket is a járványosan terjedő kurvamentalitás. Attól tartok, hogy egy ilyen “elfogult férfimagazin cikken” túl lassan már társadalomkutatás, szociológiai kutatás tárgyává is érdemes lenne tenni ezt a jelenséget, mindenféle társadalompolitikai aspektusaival együtt. És sokkal inkább helye lenne a probléma megbeszélésének a nőmédiában is, mint a nem létező “incel terror” veszélyével való riogatásnak.
A nő erkölcstelen magatartása egyértelmű.A faszik hülyeségénél felmerül a kérdés ,hogy mennyi volt általános hülyeség belőle és mennyi volt a kiéhezett férfi “vaksága”.
Miért tudok szerkeszteni ha nem vagyok belépve?
Tapasztalataim szerint ha egyszer belépve már posztoltál, akkor azt a posztot a kilépésed után is tudod még szerkeszteni. Új posztot írni vagy korábbi posztra válaszolni viszont nem, ahhoz újra be kell lépned. Hogy ez miért van így, azt viszont ne tőlem kérdezd. De szerintem jó dolog ez, mert így le tudod írni ami hirtelen eszedbe jutott, és nem zökkent ki a gondolatmenetedből a belépés.
Ami viszont a kiéhezett férfiak vakságát illeti… a férfiszomjúság határtalan. Az, hogy hivatásos prostik pl. barátnő-feelinggel hirdetik magukat jelzi, hogy mire lenne igényük a mai férfiaknak, amit a valós életükben nem kapnak meg a nőktől. A kurvák észrevették ezt, és pénzt csinálnak belőle. És ez nem is annyira a szex, mert akkor a barátnőfeeling lényegtelen lenne. Hanem az intimitást keresnék szerencsétlen pasasok, azt, hogy egy nő végre férfiként kezelje őket. Pedig egy barátnőnek elvileg nem kellene a lehetetlenséggel határos, irreális álomnak lennie egy férfi számára…
Nézem a minap a Rosszlányok oldalt például, hirdeti rajta magát kábé ezer kurva. Az ezer közül találtam hármat (3 db!), aki méretre-alkatra nekem esetem lenne. De ott van mellette a 997 másik akit meg sem fontolnék, hogy megdugjam, nem hogy még fizessek is érte. És ez csak egy ilyen honlap a millió egyéb mellett. És ezeket mind-mind eltartják a férfiak, és nem egy, hanem naponta mondjuk 5, az év minden napján. De mindenféle nő, mert ha csak hamvas tinik és kora huszonéves lányok éreznék úgy, hogy a pinájuk hatalmas érték amit aranyárban mérnek, azt még valahol megérteném (mielőtt két pofonnal helyretenném a hülye fejüket). De bazmeg harminc és a halál között is rengeteg nő hiszi azt, hogy az ő pinája ér húszezer forintot óránként, és az a legdurvább az egészben, hogy nem is csalatkoznak ezen hitükben: a vendégeik eltartják őket, különben már rég nem hirdetnének. Furcsa világ ez, na.
Ez elgondolkoztatott:
Ha csak intimitásra van szükségük a férfiaknak, akkor ahhoz feltétlenül szükség van nőre? Egy baráti társaság nem elég?
A potenciális kliensek persze gondolhatják azt, hogy egy dologra van szükségük, miközben tulajdonképpen egy más dologra…
Olvastam a Nincs többé jófiú könyvet ( No More Mr. Nice Guy ) és ott az egyik gondolat az volt, hogy egy baráti társaság sokat segíthet egy férfi kapcsolataiban nőkkel.
Van hogy “pornófílingre” vágynak.
Tudod, Reszet Elek, ha “pornófílingre” vágynak az egy fokkal jobb helyzetet indikál, de Red Pill-szemmel nézve az is rendkívül beszédes. Mert az azt jelenti, hogy barátnőjük ugyan van, de az a nő – akár tudatosan, akár ösztönösen, de – még mindig a tőlük jobb pasit várja, hogy megjelenjen az életében, és annak tartogatja magát és a teljesen önfeledt szexualitását…
Nem szükségszerűen. Értelmes ember nem szexuális devianciák alapján választ hosszú távra partnert. Ezért ha valami nem szokványosra vágyik akkor mást kell keresnie. Egy hivatásossal ez teljesen más mintha szeretőt keresne, ráadásul szeretőben is nehézkes lehet megtalálni.
Másrészt attól hogy rendszeresen a kedvenc ételed eszed néha megkívánhatod a krumplis tésztát is, aztán még a kedvenc is jobban fog ízleni utána.
Nem úgy értettem a fentieket, Kocka, hogy CSAK intimitásra vágynak, hanem úgy, hogy arra IS.
https://ripost.hu/cikk-kamuszerelemmel-verik-at-az-internetezo-magyar-noket Szélhámosok férfiak között is vannak. Egy férfi azonban ritkán jut el 15 millióig, hamarabb lebukik. Egy 51 éves nőtől meg ez igen szép szélhámosi teljesítmény, még ha csak 25 lett volna. :-)
Az igazság az, hogy az idősebb nők egy csomó olyan szexuális perverziót bevállalnak, amit a fiatalok nem. Ez magyarázat lehetne arra, hogy egy 51 éves nő mire alapozva tudja lehúzkodni a férfiakat, de ezt az esetet nem lehet eszerint értelmezni, hiszen itt nem volt semmi szex.
A fiatalok is. A nők legtöbbjének alapban van valami perverziója. A férfiaknak meg általában a középkort elérve.
A téméhoz kapcsolódva:
https://444.hu/2019/08/08/vajna-timea-felek-hogy-egy-csoroba-szeretek-bele-en-nem-akarok-eltartani-ferfit
Vajna Tímea: Félek, hogy egy csóróba szeretek bele. Én nem akarok eltartani férfit
Nem ez az első, és nem is az utolsó alkalom, hogy társkereső honlapon pénzt csalnak ki az emberek egymástól.
Nem kell adakozni, de ha mégis kölcsönt adunk, csakis bizonylat ellenében.
Amúgy mennyit kapott a nő?
Mellesleg arról a horvátországi lövöldözésről fogtok még részletesebben cikkezni?
Nem ártana.
Ez a hir azér van hogy kell ezt a sok hülyét sajnálni?? úgy kellett nekik, azt hitték hogy minden ami fénylik villanykörte….vagy románul: nu tot ce zboară se şi mănîncă…..aki érti tudja miről irtam…
Nekem még az a gondom, hogy a nagy (mű)felháborodásban elsikkadt a lényeg, hogy hogyan is szívatta a férfiakat, mire fizettek ezek a balfaszok ?
Nekem gőzöm sincs mert nem értek ezekhez a társkereső akármikhez….de úgy látszik a csajszi igen….
5 női szeretőtípus, aki nem is akar kilépni ebből a szerepből
A kiváró
A vak
A harcos
A “barát”
A majdnem prosti
https://she.life.hu/herself/20200612-5-noi-szeretotipus-aki-nem-is-akar-kilepni-ebbol-a-szerepbol-angyal-ani.html