Farrell: A fiúk és a férfiak felé való empátiahiány ad nekem céltudatosságot

Dr Warren Farrell a “The Boy Crisis” szerzője jelenleg azon dolgozik, hogy létrehozzon a Fehér Házban egy tanácsot a fiúk és férfiak számára, ahol a család, az iskola és a kormánypolitika szintjén foglalkoznának a könyvben felvetett problémákkal.

Dr Warren Farrell-hez nem régen az ‘Ask me Anything’ Reddit-en tehettek fel kérdéseket az oldal olvasói, hozzászólói. Az alábbiak ezek közül emeltem ki néhány fontosabbat.

Dr Farrell, a férfiak és fiúk oldalán tevékenykedni, ahogy azt ön is teszi sok munkával és energiával jár, más dolgokról való lemondással. Miért csinálja?

Igen, ezzel jár. Úgy érzem, hogy épp a fiúk és a férfiak felé való empátiahiány ad nekem céltudatosságot. Különböző okok miatt, nem félek a kritikától, kivéve a feleségemétől. Úgy tűnik, hogy a hátterem a feminizmussal arra készített fel, hogy megértsem mindkét nemet. A hétvégi workshopok, amit pároknak tartok, és ahol azt tapasztalom, hogy szinte minden pár estében nagyobb a szerelem vasárnap, mint pénteken nagy örömmel tölt el engem. Igazán nagy örömmel, elég szerencsés vagyok ahhoz, hogy ez a munka segítségemre legyen abban is, hogy a feleségemmel egy csodálatos házasságot alakítottam ki. Az, hogy ő értékeli a munkámat szintén segít abban, hogy energiát fektessek bele.

Mit gondol a patriarchátusról? Létezik ma valahol ország szinten? Valaha is létezett? Olaszországban van egy olyan Facebook oldal, ahol az emberek úgy interpretálják az ön munkáját, hogy a patriarchátus soha nem létezett. Én nem szeretem azt a szót, hogy patriarchátus, mivel a feministák eszközévé vált, szóval szükségem lenne akadémiai forrásra, mint az ön véleménye. Ez hasznos lenne a szakdolgozatomhoz az egyetemen.

A patriarchátus kifejezés démonizálva lett. A női tanulmányok azt állítják, hogy a világ a patriarchátus által uralt, ami egy olyan rendszer, ahol a férfiak hozzák a szabályokat a férfiak előnyére és a nők kárára. Minden része ennek a mondatnak pontatlan. Ezzel a szemben a világ a túlélés szüksége által volt uralt és ahhoz, hogy túléljünk a nőknek kockáztatni kellett az életüket a gyermekszüléssel, a férfiaknak pedig kockáztatni kellett az életüket azért, hogy a háborúban megvédjék a gyerekeket és a nőket. A nők feláldozzák a karrierjüket, a férfiak áldozatokat hoznak a karrierjük során – feladva az olyan foglalkozásokat, amit szeretnek, de nem keresnek jól, mint az oktatás, zene, művészet, írás. Azt gondolom, hogy a “The Boy Crisis” összegzésében, a “Why Men Earn More–and What Women Can Do About It” és “A férfihatalom mítosza” című könyvben magyaráztam el ezt mélységében a leginkább.

Mit gondol a toxikus maszkulinitás koncepciójáról?

Millió éveken át a férfiak arra voltak programozva, hogy rendelkezzenek hősies intelligenciával, vagyis rövid életre készüljenek, szemben az egészséges intelligenciával, vagyis a hosszú életre való készüléssel. A mi szocializációnk, hogy legyünk eldobhatók arra szolgált, hogy elválasszon minket az érzelmeinktől, azért, hogy cselekedeteket hajtsunk végre és ne emberként létezzünk. Azt tanultuk, hogy amikor nehézségek jönnek, akkor keresztül megyünk rajta, nem azt, hogy eldönthetjük, hogy keresztül megyünk-e rajta, vagy terapeutához megyünk. Ez 100%-osan funkcionális ahhoz, hogy megöljük az ellenfeleket és megelőzzük azt, hogy átvegyék felettünk az uralmat. De ez a férfi áldozatvállalás – nem privilégium – arra késztet minket, hogy fogékonyak vagyunk azokra a társadalmi hatásokra, ami a hősiességet követeli meg. Azért fejlődtek ki toxicitások, hogy sikeresek legyünk, nem férfi privilégium miatt, hanem amiatt az elvárás miatt – ami létezik minden férfi felé, aki szeretne tisztelt és nők által szeretett lenni – hogy megvédje a nőket, gyerekeket és más férfiakat azzal, hogy feláldozza magát.

Warren, nagy rajongója vagyok. Középiskolás korom óta MRA (férfijogi aktivista) vagyok és mindig zavart az a negatív percepció, ami ezzel kapcsolatban jelen van. Én magamat többnyire liberálisnak, politikailag középen állónak tartom, miközben azt látom, hogy az MRA-kat a nácikkal, az alt-righttal és a szexistákkal azonosítják, aminek semmi alapja nincs. Mit gondol arról, hogy miért alakult ki a közvéleményben egy ilyen negatív percepció a férfimozgalomról?

Biológiailag arra vagyunk programozva, hogy a férfiak megvédjenek minket. A férfiak érzelmeinek kifejezését nyafogásnak tekintik. A nők az alfa férfiakba szeretnek bele, nem a nyafogós férfiakba. A tisztbe és az úriemberbe szeretnek bele, nem a közkatonába és a pacifistába. Ugyanakkor a nők arra vannak programozva, hogy védjék a gyerekeiket. Ez az oka annak, hogy a “The Boy Crisis” jó fogadtatást kapott nők részéről – és még feministáktól is – akiknek fiaik vannak.

Ön szerint a feminista csoportok és a férfijogi aktivisták csoportjai együtt fognak működni? Merthogy néhányan közülük ugyanazokat az egalitárius értékeket vallják.

Fontosnak tartom, hogy a feministák sokkal több hatalommal, befolyással rendelkeznek jelenleg és ritka az amikor a nagyobb hatalommal rendelkező fél nyílt párbeszédet folytat a kevesebb hatalommal rendelkezőkkel (jelenleg ide tartoznak azok a csoportok, akik a fiúkkal és férfiakkal foglalkoznak). Azok a feministák akik kontroll alatt tartják a feminista ideológiát, egy olyan képet mutatnak a férfiakról, mint akik elnyomók és kifejezetten ritkán mutatják be a férfiak sebezhetőségét. Azt remélem, hogy ez változni fog a jövőben. Betty Frieden és Gloria Steinem például kiegyensúlyozottabb párbeszédre törekszik, különösen Betty Frieden például a “The Second Stage” című könyvében. Mostanában a feministáknak megjelentek a saját toxicitásaik, például a #Believe Women, és a #MeToo néven megismert mozgalmak, amelyek nem valósítanak meg semmilyen dialógust, csak egy egyoldalú  monológot.