Alter Ego
115 megosztás

Szabadságot a mellbimbóknak! – A jövőben a nők több amerikai államban nyilvánosan is félmeztelenkedhetnek

A történet a közösségi oldalakon elindított #FreeTheNipple mozgalommal kezdődött, mivel a Facebook, Instagram, Youtube, stb. szabályzatában tiltja a nőknek, hogy közszemlére tegyék fedetlen melleiket. A mozgalom élharcosai kitartóan követelik, hogy a nők szabadon megmutathassák bájaikat az interneten és a valóéletben egyaránt. – Isten tartsa meg ezt a szívmelengető vágyukat, és akár ezúton is kívánhatunk sok sikert nekik!

A mozgalom jelentős előrelépést ért el, amikor két nő pert indított és nyert Fort Collins városával szemben, azzal a hivatkozással, hogy az egyenjogúság jegyében a nőknek is joguk van póló és melltartó nélkül utcára menni. A felperesek jogi képviselője szerint a tiltás egyértelműen csorbítja az egyenlő jogokat, és a per végén a kerületi bíróság is erre az álláspontra helyezkedett. A város nem fellebbezett – tehát a bíróság joghatósága alá tartozó államokban (Utah, Colorado, Új-Mexikó, Kansas, Wyoming és Oklahoma) a továbbiakban a félmeztelenséget tiltó határozat már nem hajtható végre törvényesen.  Viszont egy másik perben, még 2017-ben a hetedik kerületi bíróság a tilalom mellett állt ki: így most úgy áll a helyzet, hogy a félmeztelenkedéssel kapcsolatban az USA-n belül nincs egységes törvényes álláspont.

Az üggyel kapcsolatban be kell ismernünk, hogy a feminizmus még nem teljesítette minden célkitűzését: a közterületi meztelenség lehetőségével még tartozik a társadalom a nőknek. Pedig a feminista mozgalomnak már a kezdetektől az egyik legnagyobb hajtóereje a nők kielégít(het)etlen exhibicionizmusa volt, mégis a mellbimbók diszkvalifikálása fennmaradhatott egyetlen konstans joghátrányként, amire a feministák esetleg még ma is hitelesen hivatkozhatnak.

Bármennyire is tagadják egyes feminista véleményvezérek a “melltartóégetés”-ről szóló sztorikat, valójában a feminista mozgalom hajnalán egymást érték a demonstrációk és botrányok, amelyek jórészt a még rövidebb miniszoknya, picsanadrág, bikini valamint a melltartó elhajítása körül bonyolódtak. Csak az utóbbi idők fejleménye az az erénycsőszködő feminizmus, amely a szexuális szabadságjogok ellen érvel és elsősorban a férfiszexualitás démonizálásával és üldözésével kíván éket verni a két nem közé. Lásd a #metoo  boszorkányüldözést és a szexuális kezdeményezés (utcai “beszólás, füttyögés”, “zaklatás”) elleni törvénykezés erőltetését.

Milyen “vicces” lesz, ha a szögesen ellentmondó feminista irányzatok (és kiharcolt törvények) hatására eljutunk majd abba a  világba, ahol a nők szabadon sétálgathatnak (fél)meztelenül az utcákon, de minden férfi köteles lesz félrefordítani a tekintetét és szájkosarat viselni, nehogy a fixírozással vagy az önkénytelenül is feltörő verbális tetszésnyilvánítással szexuális zaklatást kövessen el. – Nem kérdés, hogy a férfiaknak melyik feminista irányzatnak érdemes szurkolniuk. Ha választani kell, akkor inkább a végtelenségig feszített szexuális szabadosság, mintsem a szexualitás üldözésével megsavanyított, #metoos, gyilkos közhangulat.

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.
f Facebook
115 megosztás


93
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
21 Egyéni hozzászólás
72 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
25 Hozzászólások szerzői
lapposguttablackfridayBlackurhunbagiraRokapapa Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
rgs
Olvasó
rgs

Találó a cuki diznibimbóból kivirágzott főhedonista ms cyrus képe.

Naooo
Olvasó
Naooo

Akkor majd mi is lóbálhatjuk a faszunkat az utcán?

lapposgutta
Olvasó
lapposgutta

A mejjed bimbaját, cukikám!

hunbagira
Újságíró

Naoo, ha megtanulsz “helikopterezni” akkor a mai kurvák még valóvilág győztest is csinálnak belőled. :D bár ahogy hírlik, a srácra tényleg vár a való világ.:D ahol jobb, ha inkább twerkelni tanul meg. :D

Naooo
Olvasó
Naooo

“egymás térték a demonstrációk”

Hiba.

Barnabás Pincés
Olvasó

Kérem szépen, határozottan ki lehet jelenteni, hogy fejlődünk.
Azt, hogy előrefelé, avagy visszafelé, még nem tudom megmondani, de a fejlődés kétségkívüli.
Csak az a kérdés, hogy aki a fedetlen csöcsök láttán kanos állapotba kerülve megdugja az illetőt, akkor mi van az elkövetővel?

Deadpool
Újságíró

Jártam már olyan fesztiválon, ahol a nők fedetlen keblekkel jártak és láss csodát, mégsem akarta őket megerőszakolni senki. Pedig a látvány magáért beszélt. Ugyanezen fesztiválon olyan férfiakat is láttam, akik egy szál faszban flangáltak és mégsem kiáltott senki metoo-t, pedig gyerekes családok is voltak ott. Akinek pusztán két mell látványától erőszakolni támad kedve, annak nem az utcán, hanem az állatkertben a helye.

Naooo
Olvasó
Naooo

Mióta jársz buzimenetre?

Hunn
Újságíró

Nem is tudtam, hogy te is jártál már Ozorán, Deadpool.

Deadpool
Újságíró

Volt szerencsém. :)
Hmm, én meg belőled nem néztem volna ki. Egyáltalán nem az a fajta szellemiség jön át a kommentjeidből. :)

tomgal
Olvasó
tomgal

Ő nem a szellemiség ,hanem a drog miatt ment : )

Deadpool
Újságíró

:D :D

Értettem.

Hunn
Újságíró

Pedig nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat a tomgal. Ozorára kifejezetten a zene miatt mentem. Értem én, hogy az átlagembernek “a drog az drog”, bár már ez a hozzáállás is meglepő tudatlanságot feltételez bárkinél, aki jelenleg 50 évesnél fiatalabb, és átélte a 90-es éveket. Partidrogok és heroin? A különbség ég és föld. De nem is ez a lényeg, hanem a muzsikaszó.

Reszet Elek
Újságíró

Hozzád messze más zenéket társítanék. Rock, metál és nemzeti vonal, nem pedig számítógépes zenék, ska, reggae meg hasonlók.

wittukind
Olvasó
wittukind

Ó, ne viccelj már, Reszet Elek…azt hiszed tudja a különbséget a WORMPHLEGM és az ANAL CUNT között?? vagy rájön kik a DISZTRAKTOR-ok??

Gejza
Olvasó
Gejza

Jó, de azért én azért két feltételt hozzáadnák:
– minimum térfogat/köbcenti
– maximális engedélyezett lógási érték

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Szerintem nyílt utcán,üzletben, közlekedési eszközökön stb (akár milyen meleg van) ne félmeztelenkedjen senki sem. Férfi sem. Náluk max az a kivétel,ha valami fürdőhelyen (fura lenne pl a Balaton partján ezt megtiltani) ,vagy nagyon nehéz fizikai munkát végezvén a forróságban teszik ezt. Halálom,amikor bejönnek hozzánk a melegben és megáll az orrom előtt egy félmeztelen pacák. És a legtöbbet közülük sem épp chippendale show-ból szalajtották,nagy sörhas , férfi csöcs stb. De tökéletes testtel sem illik az ilyesmi. Nőknél talán strandon,ha monokinizni akar,ha ez a heppje oké. De senki ne mászkáljon félmeztelenül, nyílt utcán, üzleteben, közösségi helyeken, mert bunkóság.

bence02
Olvasó
bence02

Valóban bunkóság, valamint garázdaság is. A munkahelyemen (barkácsáruház) egész nyáron harcolunk a félmeztelenül betévedő vásárlókkal.

Egyébként, ha ahhoz van kedvük, járjanak csak félmeztelenül a feminista ribancok. Majd ha jól megerőszakolják, meg letapizzák őket a nyílt utcán, talán észhez térnek. Talán…

common man
Olvasó
common man

Ültem a négyes buszon aztán a kiscsaj addig dörgölte magát míg beszorult a mellbimbója a fülembe.Két megállót kellet visszagyalogolnom.

Reszet Elek
Újságíró

Különös belegondolni, hogy valamikor az elődeik azért harcoltak hogy a nők a jog előtt egyenlőek legyenek és hogy ugyanazt a bért kapják ugyanazért a munkáért.
Ezek meg a meztelen csöcsökért. Attól tartok az a világ is beteg, amely ezeket kinevelte és nem csak a mozgalmáraik.

Gejza
Olvasó
Gejza

Egyébként meg – ahogy itt többen is nehezményezik a dolgot és szerintem is, jogosan – nem azt kellene engedni, hogy félmeztelen lehessenek a nők is, hanem, hogy a férfiak ne lehessenek.
Nem hiszem el, hogy egy trikó/ujjatlan póló – ami mondjuk egy-két számmal nagyobb pluszban is, esetleg – ne lenne elég ahhoz, hogy az embernek ne legyen melege.
Természetesen egy tűző napon dolgozó – mondjuk útépítésen aszfaltozó – emberke nyilván már konkrétan szenvedés kategória és ilyen szélsőséges esetekben azért sajnáljuk is az illetőt, de a mindennapokban azért tényleg egy közízlést illetve társadalmi normát figyelembe vevő szabályozásnak azért lehet, jogosultsága lenne.

wittukind
Olvasó
wittukind

Következik hogy a 120 éjszaka kötelező olvasmány lesz? szegény isteni márki, túl korán halt meg, most már Dolmancé és Juliette világsztárok lennének….

wittukind
Olvasó
wittukind

Ezt azért nem hagyhatom szó nélkül…nem nagyon érdekelnek a minuszok vagy pluszok, de…aki erre a kommentemre minuszt adott azt jelenti hogy nagyon azsúrba van ami ami a 120 éjszakát illeti és ismeri Dolmancé-t is….vagy pedig egyszerüen hülye…

Dániel Sinkó
Olvasó

A kedélyek borzolásán kívül bármi máshoz ennek is mi köze van…. mintha én meg azért tüntetnék, hogy a vonat elé állván, a találkozás követő 200. nanoszekundumban ne válljak nyálas vérhabbá, mert az milyen már.
Nyilván megerőszakolni nem ettől fogják őket, de hogy odaszólogatás, füttyögetés, csöcsmarkolászás, ezáltal #metoo több lesz, az is biztos és maguknak köszönhetik. És nem, nem áldozathibáztatás.

lapposgutta
Olvasó
lapposgutta

Rosszabb! Elhatalmasodik a neglect rape!

Hunn
Újságíró

Ezen női követelés hátterében a következő áll: a nők gyűlölik a bétákat. A fő törekvésük az, hogy a bétának nevelt férfiakat megfosszák szexuális énjük kifejezésének minden lehetőségétől, illetve amelyik mégis kimutatná, azt megbüntettessék a többi férfival. Ismét visszatértünk a feminizmus leglényegéhez: a női szexuális stratégia, a hipergámia maximalizálása a férfi szexuális stratégiák maximális korlátozásával. Ennek a része ez is.

A béta férfiak legfőbb ismérve pedig az, hogy a nők által hozott, random szabályokat, akár általános viselkedésükben, akár kifejezetten a szexualitásban betartják. Azért követelik a feminista nők “mellbimbó szabadságát” mert tudják, hogy a férfiak ma már olyan béták, hogy a nyíltan felkínálkozást jelentő női szexualitásra is el fogják nyomni magukban a nemi ösztönt, és úgy tesznek majd, mintha mi sem történne. Így a nők egy kicsit kínozhatják majd őket, kiélhetik a hatalmukat fölöttük. A muzulmán világban ugyanezt persze nem mernék megtenni ezek a bátor feministák. Mert tudják, hogy ott meg lennének baszva, mégpedig kajakra…

Számomra az alfahím legfőbb meghatározása mostanra az lett: egy olyan férfi, aki mit sem törődik a nők által a férfiak számára hozott bármiféle random szabályokkal. Akinek a nők nem mondhatják meg, hogy mit csináljon, lett légyen szó bármiről. De tényleg bármiről.

wittukind
Olvasó
wittukind

Ez igy van és mégde, Hunn, mert én, ha találkoznék egy csóré és egy felöltözött nővel, csakis az utóbbival állnék le , szeretem én megtalálni a kincseit…de ha ki van rakva az utcára, az már csak egy ócska kurva és úgy kell eljárni vele, ahogy Dolmancé…vagy a 4 lovag a 120-ból…

Hunn
Újságíró

Tényleg azt hiszem, wittunkind, hogy a fedetlen vagy nem fedetlen mellbimbó kérdése csak másodlagos. A fontos az, hogy észrevegyük: ebben a nőközpontú, feminista világrendben kizárólag a nők diktálják, hogy mi az a viselkedés ami elfogadott, és mi az, ami nem. Mégpedig mind a nőknek, mind a férfiaknak ők diktálnak. Nekünk férfiaknak pedig “csupán” annyi a dolgunk, azt a lapot osztják, hogy engedelmeskedjünk.

Ebből van kurvára elegem. Én a magam részéről befejeztem a nőknek való engedelmeskedést. És idegesít a többi csávó, akik nem elég, hogy vannak annyira balfaszok, hogy engedelmeskednek a nőknek, de még engem is rákényszeríthetnek.

Delin
Olvasó
Delin

Hunn, azt azèrt tisztàzhatnàd magadban, hogy tèged a többsègi fèrfitàrsadalom korlàtoz, vagy a nők.

Egyèbkènt ezt màr megint tùl gondolod. Szimplàn arròl van itt szò, hogy tàrsadalmilag egy fèlmesztelen fèrfi jobban elfogadott, mint egy nő. Itt sèrül a “nemek közti egyenlősèg”, a nők csak azt akarjàk, hogy amit lehet egy fèrfinak, lehessen egy nőnek is. Ez a faèk egyszerűsègű logika àll az egèsz mögött, nem az hogy hergeljèk a nők a tömegeket, akik szàmukra szexuàlis szempontbòl egyèbkènt is làthatatlanok. Egy àtlag nő a szexualitàsàt mindig csak azokra a fèrfiakra vetìti ki, akik neki bejönnek, a többiekkel nem szàmol. (A prostik/ aranyàsòk/ egyèb szexmunkàsok màs kategoria ilyen szempontbòl.)

Amit a femik megint nem vesznek figyelembe, hogy a nők biològiailag nem egyformàk a fèrfiakkal, de ebben nincs semmi ùj.

Hunn
Újságíró

Én tisztáztam már magamban ezt a kérdést, delin. A feminista nők más, nálamnál bétább férfiakat felhasználva kényszerítenek. Ezek közé értendő természetesen az adott esetben a feminista törvényeket velem betartató rendőrséget is.

wittukind
Olvasó
wittukind

Hunn, olyan hogy “feminista nő” nem létezik mert ez egy oximorom….ha majd férfi leszel egyszer(alterego meg kalman tudja) mikor..rájössz hogy van még más ÁBC is…

Hunn
Újságíró

Ne fárasszál, wittukind. Ez a lenézős-lekezelős stílus pontosan az, amire kinyílik a bicska a zsebemben a hétköznapok során is. Én rákényszerítem magamra az illemszabályokat, az udvarias viselkedés és kulturált kommunikáció szabályait, éppen ezért konkrétan meg tudnék gyilkolni bárkit, aki aszerint áll hozzám, hogy mit gondol rólam, hogy hogyan érez velem kapcsolatban, vagy éppen milyen hangulata van.

Azt hiszed a fejembe látsz, pedig csak tippelgetsz, fogalmad sincs hol tartok fejben. Éppen ezért kifejezetten unalmas és fárasztó a hülyeségeidet hallgatni. Amikor a hasonló hozzászólásaidat olvasom, bennem mindig egyetlen gondolat fordul meg: értem én, amit mondasz, de mi köze ennek hozzám? Én már rég nem itt tartok, ezek bennem évek óta letisztult dolgok, ez az ember ennyire hülye lenne, hogy abból amit mondok nem veszi észre? Talán tényleg én fogalmazok rosszul? Egyszerűen nem értem. Úgyhogy nagyon szépen megkérnélek, hogy ezt talán fejezd is be.

wittukind
Olvasó
wittukind

Na, látod, Hunn, én egy Charcarondontosaurusz vagyok Donar Mlöllnijr-jével a mancsomban…a te bicskád nem ér egy bolhafingot sem…és nem is érted hogy én nem “kezellek” semerre…drink, fuck and rock….mit jelent ez számodra??

Hunn
Újságíró

Megmondóalfának a legkönnyebb lenni, wittukind. Én is elkamuzhatnám a veleszületett Red Pill gondolkodásának köszönhetően mindenben sikeres férfit, csak nem látom értelmét.

A bicska azért jó, mert az átlag civil fél a késtől. És azért nem jó, mert a cigányok, akik ellen adott esetben önvédelemből tényleg használni kellhet, nem félnek tőle. Sőt, lehet hogy előveszik a sajátjukat, és mivel ők gyerekkoruk óta bicskáznak, ilyen esetben szinte garantált a szopás. Ezért jómagam is áttértem már a viperára, csakhogy az online perszónámhoz már hozzánőtt ez a kés-dolog, ezért irodalomtechnikai okokból nem akartam ezen változtatni.

“Drink, fuck and rock” nem jelent nekem semmit, a “sex and drugs and rockandroll” jelszóra asszociálok vele kapcsolatban, ami a kultúrmarxisták által mesterségesen megtervezett “ifjúsági kultúra” idő-, egészség- és ifjúság-elpazarlására felhívó, szubverzív jelmondata. Neked mit jelent?

wittukind
Olvasó
wittukind

Nem tudom mi az a “megmondóalfa”, Hunn, de ha rám értetted, nincs igazad…én soha életemben klubokban nem jártam, nincs semmiféle nemtudommilyen “profilképem” valami hülyitőn, nincs autóm(már), nem ragadnak rám és nem is szaladgálok affektált csajszik után(minden ami 52 alatt van, nekem csajszi), a “drink, fuck and rock”-nak semmi köze a hippikhez…de ezt te már nem érted meg, miért…

Hunn
Újságíró

A “megmondóalfa” mint olyan, az egy, általunk itt a Férfihangon megalkotott, új kifejezés, mely egy bizonyos fajta online férfi-viselkedést ír le, mégpedig tűpontosan. Olyan online viselkedést, mely rád is – bár elismerem, nem mindig, csak alkalmanként – jellemző.

A magam részéről el kell ismernem, hogy a “drink, fuck and rock” jelszó viszont nekem nem mond semmit. Ráadásul hiába írtam be a Google keresőbe a kifejezést, nem hozott fel olyan érdemleges találatot, mely a mi beszélgetésünk kontextusába beleillene. Ezért arra kérlek, wittukind, hogy légy szíves, és fejtsd ki nekem a lényegét, előre is köszönöm.

wittukind
Olvasó
wittukind

ok, Hunn, kifejthetem, de 2 db. dalszöveggel ilusztrálom, nem lesz magyarul de érdemes elolvasni:

-She is waiting to kiss my hand
but she will wait for my command
my chains and collar brought her to her knees
she now is free to please
before her surrender she had no life
now she’s a slave not a wife
her only sorrow is for women who lived with lies
she’s taken off her disguise
woman be my slave,that’s your reason to live
woman be my slave, the greatest gift I can give.

ez a rész a “fuck”-ot magyarázza….a másik kettő később, ugyanigy..

wittukind
Olvasó
wittukind

na, itt a kifejtés a “drink and rock”-ra:

-Let us drink to the Power drink to the Sound
Thunder and Metal are shaking the ground
Drink to your Brothers who are never to fall
We’re all Brothers of Metal here in the hall
Are hearts are filled with Metal and masters we have none

sikerült kifejtenem?

lapposgutta
Olvasó
lapposgutta

Marhaság, Hunntalan! Éktelen fasság!
Te nem emléxel rá, mert még csak kéjes álom voltál, amikor berobbant a miniszoknya PONTOSAN ugyanezeket a szörnyű veszélyeket károgták a faszhiányos “nők” és a pinahiányos “férfiak”.
A mini meg köszöni , jól van.

Taki
Olvasó

A fedetlen mellbimbó régen az erényesség jelképe volt!
https://mult-kor.hu/20091027_a_pucer_keblek_aranykora

herceg
Olvasó
herceg

200 év múlva majd a pornó alapján megállapítják, hogy a 21. századi ember nyugodtan kefélt buszokon és különböző egyéb nyilvános helyeken…

bence02
Olvasó
bence02

Nincs szó hatalomgyakorlásról, egyenlőségről, alfa-és béta hímekről. A cél az ingerlés. Néhány rendkívül sötét nőszemély így akarja gerjeszteni az indulatokat. Ha meglátnék egy fedetlen csöcsökkel sétáló nőt, biztos, hogy alaposan megbámulnám, de semmi esetre sem erőszakolnám meg. Vannak viszont olyanok, akik genetikájukból adódóan nem lennének ennyire visszafogottak. Az erőszakos bűncselekmények (legyen az fizikai, vagy szexuális) általában a nyílt utcán történnek.

Egy-két ilyen eset, és megint lehet majd a férfiakat hibáztatni, erőszakoskodó állatoknak beállítani, primitív ösztönlényekként bemutatni, akiket csak a farkuk vezérel. Ez a céljuk ezzel a nevetséges határozattal.

Reszet Elek
Újságíró

Szerintem nem jutottak el még eddig a szintig sem. Inkább csak annyi, ha a férfiaknak lehet, akkor a nőknek is.
Persze totál értelmetlen a dolog. A férfiak melle sosem volt erotikus “célpont”, azaz egyáltalán nem ugyanaz a műfaj a mutogatása.
Másrészt meg az egész csak a női test további deszexualizálása felé tett újabb lépés lenne. A történet ugyanaz mint a szőrös nők esetében vagy a menstruáló futóbolondnál (Kiran Gandhi).

tobbneju
Olvasó
tobbneju

“Islam is right about women”, vagyis az iszlámnak igaza van a nőkről. Deansdale blogján láttam, az USA-ban provokálják ezzel a felvilágosultakat, akik feministák is egyszerre meg az iszlám nagy barátai is. Pl. ebben a kérdésben sem nyitnának vitát.

El Bandi
Olvasó
El Bandi

“ahol a nők szabadon sétálgathatnak (fél)meztelenül az utcákon, de minden férfi köteles lesz félrefordítani a tekintetét és szájkosarat viselni, nehogy a fixírozással vagy az önkénytelenül is feltörő verbális tetszésnyilvánítással szexuális zaklatást kövessen el.”

Nincs itt semmi baj, ezzel párhuzamossan, tovább kell fokozni, a férfiak szexuális elnyomását terrorját, és mindenféle jogi procedurát mellőzve a helyszinen statáriálisan kell kivégezni a perverz szexuális zaklató férfiakat. Az persze nem elég ha csak elkövetővel végeznek, hanem 50 méter sugarú körben minden férfit ki kell végezni. Ebből majd tanulnak a perverz elnyomo férfiak.

Rokapapa
Újságíró

Bámulatosak a feminizmus kicsapongásai. 15 éve azért hisztiztek, hogy a női bokszolóknak is fedetlen felsőtesttel kellett ringbe szálniuk. Aķkor azzal érveltek, hogy a mellük is a nemiséget hangsúlyozó testrészük, tehát intim testfelület így annak megmutatása nem egyeztethető össze a sporttal. Akkor pont az egyenjogú szabályozások ellen érveltek.

A jelenlegi hisztijük is azt példázza, hogy a nők alkalmatlanok az egyenjogúságra és a túlzott taníttatásuk káros a társadalomra így csak ablakon kidobott pénz.

hunbagira
Újságíró

Ez a kicsapongás, csak làtszólagos. Ezt már hunn kifejtette részletesen, de más is elnagyoltan.
Szóval a nők ilyen ízeltlábú társadalomban érdekeltek, ahol ők méhkirálynőként basznak a kiválasztott alfákkal a többi férfi az meg rájuk se merjen nézni. Csak annyi, hogy a természet igazságosabb, mint a babiloni szajha, ugyanis méhkaptárban/termeszvárban a ” dolgozók” azok ki nem fejlett nőstények és így, csak egy méhkirálynő van.

Reszet Elek
Újságíró
VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Igen az. Ez is érdekes :

https://www.she.hu/herself/20190925-mitol-lesz-igazi-ferfi-egy-ferfi-a-nok-szerint-takacs-solya.html

(amúgy több megállapítással egyetértek benne.)

tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://www.life.hu/hirek/20191003-egyejszakas-kalandokkal-tette-tul-magat-a-valason-galambos-dorina.html Szabadságot az egyéjszakás kalandozó életmódnak és annak nagy nyilvánosság előtti hirdetésének is! Tiszteletet minden viselkedészavaros ostoba ribancnak!

Blackur
Olvasó
Blackur
xcsakx
Olvasó
xcsakx

“Azt kell megértened, hogy te ennél többet érdemelsz, de ha ezt nem követeled meg, akkor soha nem is fogod megkapni.”

:)DDDDDD

A szerző faszi amúgy “dobogós helyen van” a fehérlovagos /mangina irásaival, és nagy valószínűséggel nem fogja elkerülni ő sem a (megérdemelt) sorsát:)

Blackur
Olvasó
Blackur
wittukind
Olvasó
wittukind

Tulajdonképpen nem is váltott semmit, csak aszondja hogy most már van fasznövesztő szer(vagy mi a…) meg viagra meg pénz a card-on meg kutyapicsa…annyit és nincs tovább….Hatakamatatravcsinbummm jól mondta….soha nem elég….

Reszet Elek
Újságíró
wittukind
Olvasó
wittukind

“Az irigy semmit sem alszik éjszakákon át”- ez mintha Hunn másik neve lenne…

Hunn
Újságíró

Uraim, kíváncsi lennék, hogy felmerült-e már bennetek az a kérdés, miközben elnéztétek magatok körül ezt a szép új nőközpontú, #metoo-s feminista világrendet, hogy vajon szexuális zaklatásnak számít-e, ha egy tömegközlekedési eszközön utazva ránéztek egy nőre?

Ne is törjétek tovább azt a buksi fejeteket. A válasz természetesen: IGEN!!! (Mint ahogy azt az alább csatolt videóból is megtudhatjuk.)

https://www.youtube.com/watch?v=UHxAxRYIlfE

Bármelyik férfi esetében a feminista világrenddel történő kollaboráció magában hordozza a megérdemelt büntetését. Ki kellene már lassan mondanunk: nem működünk együtt, a picsába a feminizmussal!