Szujó Flórián
28 megosztás

Nemzetközi Férfinapi Konferencia 2019

November 19-én Férfinap alkalmából nemzetközi konferenciát szervez Oslo-ban a fiúk, férfiak és apák életével és egyenlőségével kapcsolatos kihívások témájában a MannsForum. A szervezet vezetőjével interjút készítettünk korábban, amely ebben a korábbi cikkünkben olvasható. Az eseményen európai és észak-amerikai társadalomkutatók, politikusok, gondolkodók és civil aktivisták szólalnak fel a témában.

Guttorm Grundt, a MannsForum nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó csoportjának vezetője a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta a sajtónak, hogy nagy változások voltak a nők és a férfiak életében az elmúlt 50 évben és a nemek közötti egyenlőség kihívásaiban, azonban az egypólusú, férfiak perspektíváját mellező gondolkodás ahhoz járult hozzá, hogy a fiúk, férfiak és apák nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásait a családban, illetve az egész a társadalomban alul-értékelik és alul-kommunikálják.

Sok fiú és férfi negatív önképpel nő fel, apa, férfi nevelők, tanítók, pozitív nemi szerepminták nélkül. A fiúk és a fiatal férfiak túlsúlyban vannak a statisztikákban az alul-teljesítők, a korai iskolaelhagyók, a drogfüggők között, valamit az erőszak, a munkanélküliség, a mentális betegségek és az öngyilkosságok területén is felülreprezentáltak. Abban bíznak, hogy az esemény hozzájárul ahhoz, hogy rávilágítson a fiúk, férfiak, apák élethelyzeteire és egyenlőséggel kapcsolatos kihívásaira, illetve a nemzetközi szakértők segítségével adekvát válaszokat is szeretnének adni ezekre.

A vezető előadó Dr Warren Farrell – amerikai politika- és társadalomtudós, egyetemi tanár – lesz, aki számos nagy hatású könyv szerzője a feminizmus, férfimozgalom és nemek közötti egyenlőség témájában. A fiúk krízéséről és a nyugati világ nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásairól fog előadást tartani, amivel legutóbbi könyvében, a The Boy Crisis-ben is foglalkozott. A könyv bemutatásáról és a körülötte kibontakozó politikai kérdésekről egy Warren Farrel-el folytatott nyilvános beszélgetés közreadásával adtunk hírt ebben a korábbi cikkünkben. Dr Farrell nemcsak a konferenciára érkezik Oslo-ba, hanem részt vesz egy parlamenti eseményen is, melyen arról lesz szó, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a fiúk a mai társadalomban.

 

A nemzetközi konferencián további előadóként részt vesz Karen Straughan, kanadai férfijogi aktivista, vlogger is, aki YouTube csatornáján közreadott eszmefuttatásaival jelentős nemzetközi elismerést vívott ki magának; ő a fiúk és férfiak nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásairól fog beszélni és azon belül is kiemelten a problémák fő okának feltárására helyezi majd a hangsúlyt. A Dán Apák Szövetségének és a World Fathers-nek a vezetője, Jesper Lohse elkészítette a világ első nemek közötti egyenlőségről szóló katalógusát apáknak és gyerekeknek, ami szintén ezen a konferencián kerül bemutatásra.

Simon Simonsen dán politikus (Socialdemokratiet) arról fog beszélni, hogy miért tartja szükségesnek, hogy a politikai pártok ahogyan a nőket, úgy a férfikat érintő témákkal is foglalkozzanak, és ezek a fontos kérdések teret kapjanak kifejezetten ezekre az ügyekre specializálódott politikusok, szóvivők által. Dag Furuholmen, norvég pszichiáter egy survey-kutatás nyomán fogja bemutatni, hogy a társadalomban mennyire elterjedtek a mítoszok a férfiak privilégiumairól. Asle Toje társadalomkutató pedig “Az elveszett fiúk és az államfeminizmus öröksége” címmel tart előadást.

A beszédek után egy panelbeszélgetés következik, amelyen a résztvevők lehetőséget kapnak rá, hogy interaktív beszélgetést folytassanak az előadókkal. A program ezt követően kulturális eseményekkel folytatódik, példaul Cassie Jay dokumentumfilmjének, a The Red Pill-nek a vetítésével.  A korszakalkotó férfijogi filmről korábban közreadott cikkünket lásd itt. A nap a parlament elé vonulással, demontrációval zárul.

Az előadások és kulturális programok korlátozás nélkül, ingyenesen látogathatóak. Várhatóan az eseményt követően az interneten is elérhetőek lesznek az előadások.

A Nemzetközi Férfinapi Konferencia részletes programja:

10:00 Arne Børke (Mannsforum): Üdvözlet Osloban Európa Zöld fővárosában

10:10 Jan Bøhler (norvég politikus – Munkáspárt): Welcome to Gender Equality Champion Norway

10:20 Warren Farrell (amerikai társadalomtudós, egyetemi oktató, szerző): A fiúk krízise és a nemekkel kapcsolatos kihívások az Egyesült Államokban és a világban

11:30 Karen Straughan (kanadai férfijogi aktivista, gender politics vlogger): A fiúk és férfiak nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívásai és stratégiák Kanadában

12:10 Jesper Lohse (Dán Apák Szövetsége, elnök, World Parents Organisation, alapító): A világ első nemek közötti egyenlőségről szóló katalógusa apáknak és gyerekeknek

13:00 Dag Furuholmen (norvég pszichiáter, a Man, Myths, Lies and Truth könyv szerzője): Milyen mítoszok vannak a fiúk, férfiak és apák privilégiumairól? Egy norvég surveykutatás eredménye.

13:30 Simon Simonsen (dán politikus, Socialdemokratiet): Miért szükséges, hogy a pártoknak legyenek a férfiakat érintő kérdésekre szakosodott politikusai is?

13:50 Panelbeszélgetés: Hogyan lehetne csökkenteni a nemek közötti konfliktust és létrehozni egy pozitív klímát a nemek közötti egyenlőséghez, illetve a fiúk, férfiak és apák egyenlőségéhez? A résztvevők a konferencia előadói, illetve Matts Hertsberg a PappaBarn elnöke (a PappaBarn egy svéd apa – és gyermekjogi szervezet)

15:35 Asle Toje (norvég társadalomkutató): Az elveszett fiúk és az államfeminizmus öröksége

16:00 A konferencia hivatalos része véget ér, kulturális programok következnek, illetve demonstráció a parlament előtt.

Post Author: Szujó Flórián

Szujó Flórián
Fontosnak tartom, hogy a nemi alapú igazságtalanságok megváltozzanak, és hogy legyenek erre adott válaszok a férfiak esetében, valamint létrejöjjenek olyan civil kezdeményezések, amelyek ezeket az ügyeket képviselik. Szeretném, hogy a nemekkel és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó a nők és a férfiak létező problémáira adjon megoldást, a férfiak és a nők egységét teremtse meg és igazságosabbá tegye a társadalmunkat. Ehhez azt gondolom, hogy feltétlenül szükséges az, hogy ennek kialakításában a nők és a férfiak is részt vegyenek és a gátlástalan érdekérvényesítés helyett legyen törekvés a másik megértésére is.
f Facebook
28 megosztás


2
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
2 Egyéni hozzászólás
0 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
2 Hozzászólások szerzői
ulomenenAlter Ego Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

“Jan Bøhler (norvég politikus – Munkáspárt): Welcome to Gender Equality Champion Norway”

Ez már több, mint önkritikátlan rövidlátás… Ez már egy ostoba vicc, rosszabb esetben cinizmus és gúny…

ulomenen
Olvasó

Ma van a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.

Csak mondom. Bocs, ha esetleg már szóbakerült.