Szujó Flórián
57 megosztás

Nőpolitika ellenpontok nélkül

Foglyul ejtette a világot és benne hazánkat is az az egydimenziós gondolkodás, amit általában “nőpolitikának” neveznek. Ami a nemek társadalmi szerepeit, jogait illeti kizárólag ez az egyetlen megközelítés létezik; nemzetközi szervezetekben (pl. UNICEF), nemzetközi egyezményekben (pl. Isztambuli Egyezmény), az Europai Unió nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos irányelveiben, a nemzeti kormányok stratégiáiban, a pártok programjaiban, a felsőoktatási intézményekben, a médiában, a civil társadalomban, szóval a társadalom szinte minden területén, ami nagy befolyással bír.

Ezzel szemben alternatívára van szükség. Nem a nőpolitikával szemben, hanem az egydimenzióssággal szemben. Olyan alternatívára, amelynek része egymást kiegészítve a nőpolitika és a férfipolitika is, amely a nők és a férfiak nézőpontjából is megközelíti akár az egyenlőség, a szabadság és a biztonság kérdését is. Amely nem megosztja a nőket és a férfiakat, hanem közös célokat jelöl ki.

Olyan ENSZ-re volna szükség, amely fellép a világban a nőkkel és a férfiakkal szembeni igazságtalanságok ellen is. Olyan UNICEF-re, ami lányok és fiúk társadalmi hátrányai ellen is küzd. Olyan Isztambuli Egyezményre, amely a nőket és a férfiakat is védi a nemi, szexuális és családon belüli erőszaktól. Olyan Európai Uniós irányelvekre, amely a nők és a férfiak számára is védelmet nyújtanak. Olyan alkotmányra, amely a nők és a férfiak számára azonos alkotmányos garanciát nyújt a diszkriminacióval szemben. Olyan pártok által megfogalmazott célokra, ami a nők és a férfiak helyzetén is javítana. Olyan kiegyensúlyozott felsőoktatási intézményekre és médiára, ahol mindkét nem problémája figyelmet kap. És végső soron olyan civil társadalomra, ahol a kiegyensúlyozott gondolkodásnak, a nők és férfiak perspektíváinak is van képviselete.

Post Author: Szujó Flórián

Szujó Flórián
Fontosnak tartom, hogy a nemi alapú igazságtalanságok megváltozzanak, és hogy legyenek erre adott válaszok a férfiak esetében, valamint létrejöjjenek olyan civil kezdeményezések, amelyek ezeket az ügyeket képviselik. Szeretném, hogy a nemekkel és a nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó a nők és a férfiak létező problémáira adjon megoldást, a férfiak és a nők egységét teremtse meg és igazságosabbá tegye a társadalmunkat. Ehhez azt gondolom, hogy feltétlenül szükséges az, hogy ennek kialakításában a nők és a férfiak is részt vegyenek és a gátlástalan érdekérvényesítés helyett legyen törekvés a másik megértésére is.
f Facebook
57 megosztás


277
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
18 Egyéni hozzászólás
259 Válasz hozzászólás
4 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
22 Hozzászólások szerzői
SzivlapatDelinXcsakYSoldier of MotherMadamPash Cutter Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/12/14/megverte_a_pasijat_a_brit_love_island_musorvezetoje_rahivtak_a_rendoroket/ Hehe, de vicces…. Még kórházba is kellett vinni a pasast. Ráadásul a rendőröket is szomszédok hívták, nem az áldozat. Férfi egy ilyen eset után max. utcaseprő lehetne a mi szép feminista világunkban. Ennek a nőnek mi lesz ugyan a sorsa? Vezeti tovább a TV műsorát esetleg újabbat is kap majd?

rgs
Olvasó
rgs

Vezeti hát. Csinos, megél a testéből amíg lehet. (Oszt’ közben vitázhatunk a középosztályról, az is jó.) Amolyan befektetésféle. Prosti modern felfogásban. Mindennapok.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://femina.hu/hazai_sztar/szulak-andrea-exe/ Sztorizgassunk tovább…. Hehe, ez a dagadt tehén még dicsekszik is azzal, hogy a volt férje kocsijának kerekeit kiszúrta. És biztosan később is hívják majd a TV-be, mert ez milyen jópofa dolog már. Ha ilyen dologgal egy férfi celeb dicsekedne a TV-ben, annak azonnal követelnék az azonnali letartóztatását + utcaseprővé való lefokozását. A dagadt tehén meg még vicces is volt. És akkor még az effélék még azon csodálkoznak, hogy efféle kapcsolatokra igen kevesen vágyakoznak a “modern” nővel. Lassan már egyszer megdugod és ha nem akarod többet, már akkor kiszúrja a kocsid kerekeit és dicsekszik vele a TV-ben…….

tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://index.hu/belfold/2019/12/13/zaklatassal_vadolja_greczy_zsoltot_palanyi_nora/ A nőpolitikához: a nő által facebookon ígért kakaózást soha ne vedd komolyan, ne nézegesd a neked kakaózást ígérő nőt, üzletben meg se merd szólítani a neked kakaózást ígérő nőt. Majd ő szól ha baszni akar, akkor lehet majd vele kakaózni.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

No, itt egy újabb (bal)fasz, akit “megmetooznak”, vajon a Havas sorsára fog-e jutni ez is, vagy “kivakarja” magát? Tűkön ülök…..

(Megjegyzés: a De Niro-s idézet meg ultragáz…..)

Hunn
Újságíró

A csávó politikus, hatalma van, pénze van, nem is rosszképű. És mire megy vele? Megmetoo-zzák, mert még a Game alapjait sem ismeri. Milyen text-game-et futtatott ez a csávó? Semmilyet.

A Game életet ment. A Game megment a szexuális zaklatás vádjától. A Game az út a pinához. Koncentráljunk a Game-re, mert a mai nők meg sem érdemlik, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk nekik. Nem azt mondom, hogy a gyúrás és a pénz hátrányunkra válik, de: Game, Game, Game.

Ez a nő meg egyszerűen nevetséges. Tetszett a csávónak, aki meg akarta baszni, és ezt a tudomására is hozta. Az ilyesmi egy fiatal nő számára maga lehet a horror, a halálnál is rosszabb sors, nem szeretnék ilyenkor a helyükben lenni… A kurva anyjukat. Nekem ha egy nő felháborodna azon, hogy jó nőnek tartom és meg akarnám baszni, eskü pofán vágnám.

A béna csajozás ezek szerint már Magyarországon is a “szexuális zaklatás” bűncselekményének fog számítani előbb-utóbb??? Be is baszna.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tetszett a csávónak, aki meg akarta baszni, és ezt a tudomására is hozta.

Egyre “pikánsabb” a story….:

https://www.origo.hu/itthon/20191218-greczy-zsoltot-szexualis-zaklatassal-vadoljak.html

xcsakx
Olvasó
xcsakx
Reszet Elek
Újságíró

Csak úgy szortyog a feminista toposzoktól a csaj levele. Íme a legfényesebb gyöngyszem: “A félelem, hogy egy ribancnak néznek, lehullott, és egyre magabiztosabb lettem. Hiába hordtam magamaon a Metoo kitűzömet, hiába tiltakoztam, álltam ki az elnyomott, zaklatott társaimért, olyanokért, akik hasonló helyzetet átéltek, mint én. Erős és szerintem csinos nő vagyok, tudom, hogy mikor és mit és miért csinálok.”

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Hát kanos ez a Gréczy na, feltéve ha tényleg ő van ezeken a képeken és tényleg ez a nő volt a címzettje ezeknek a képeknek. Én is jó testű faszi vagyok közel az 50-hez, de képküldés helyett inkább olyan helyekre hívtam meg a nőket, ahol érvényesíthettem ezt az adottságomat (közös kocogás, strand, uszoda, stb.). Futóversenyekre, Margit szigeti kocogásra meg még csak hívni se kell őket.

Marcell
Olvasó
Marcell

Közvélekedés szerint Gréczy nem éppen jó testű, a f.szméretén is gúnyolódnak. Bár persze megnézném, minden ilyen vállalná-e az összehasonlítást magával vagy a faszijával.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A faszméreten gúnyolódni szerintem is a legalja, marad elég sok más ami ütősebb és nem adottság, hanem “tudatos döntés” kérdése, azok a gáz dolgok, meg az, hogy miután rábaszott még lennébb ásta magát s szarba…..

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nagyon úgy néz ki, hogy Gréczy rábaszott, keményebben, mint Borkai…..

https://www.origo.hu/itthon/20191219-meztelen-kepek-greczy-zsolttol.html

Reszet Elek
Újságíró

“Minden sorstársamnak juttassák el, mert csak ez segíthet rajtunk nőkön, akik áldozatok vagyunk ebben a férfiak által még uralt, beteg világban!”

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Update:

Lemondott a barom.
Közben az is kiderült, hogy nem “zaklatás”, ha “dokumentáljuk” a faszverés mozzanatait és az erről készült képeket elküldjük nőknek, “udvarlás” gyanánt……
(és mennyire verte magát a nyomorult, amikor osztotta Borkait……)

Az index nagyon kussolt eddig, most meg a szánalmas “magyarázkodását” leközölte…….

https://index.hu/belfold/2019/12/20/greczy_zsolt_lemondas_parlamenti_mandatum/

Bravó……

Reszet Elek
Újságíró

Nyilván a Borkai miatt szellőztették ki éppen most és éppen így a dolgot. Borkai balhéja kipattintásában csicseregték a DK “vezető szerepét”.
Amúgy a mai tizenévesek szokványos ismerkedését művelte, ami meglepő egy ilyen vén fasztól, de önmagában semmi extra. Szánalmas, hogy annyi realitásérzéke sem volt, hogy politikusként kompromittáló képeket ne adjon ki a kezéből. Sőt még készíteni sem célszerű, mert a mobilok könnyen feltörhetőek.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nyilván a Borkai miatt szellőztették ki éppen most és éppen így a dolgot.

Persze hogy “nyilván”, mert annyira hülyék, hogy amikor lezajlott a választás és eltelt két hónap, akkor kell ezt csinálni, nem választás előtt, hanem jóval utána……, logikus (a nyilván mellett…..)

Annyira hülyék, hogy amikor már nincs jelentősége, akkor bosszúból, két hónap múlva “nyírják ki” az isten barmát……

Logikus, sőt brilliáns, sokat nyertek vele, nem lett volna jobb várni a választásokig, vagy az előző előtt bedobni, á nem, ennyire hülyék, hogy most “lövik el”, amikor már semmi jelentősége, és a következőre is lecseng………

Szánalmas, hogy annyi realitásérzéke sem volt, hogy politikusként kompromittáló képeket ne adjon ki a kezéből.

Ennél sokkal szánalmasabb, hogy a Borkai ügy kapcsán állandóan exponálta magát, habzó szájjal “erkölcsösködött” és verte a nyálát……, az Isztambuli egyezmény

Azért az itteni nagyérdeműre rákérdeznék, hogy akkor most lehet faszverős képeket küldözgetni és ilyenekkel “ostromolni” a vágyott hölgyeket, mert ez “férfias” és “belefér”, vagy Hunn-hoz igazodva:

“Tetszett a csávónak, aki meg akarta baszni, és ezt a tudomására is hozta.”

“Belefér-e” az ilyen “tudomásrahozatal”?

(A momentumos díszfasz, Fekete-Győr András szerint :Gréczy csak „udvarolni” akart a nemi szervéről készített képekkel…..)

Reszet Elek
Újságíró

Okoska, Győrben most lesznek választások, a többivel pedig már meg is válaszoltad hogy miért most.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Kurvára nem lesz hatással a Győr-i választásra, ahogy a Borkainak sem, a szoci megcsalósnak, meg a kokózó másiknak sem volt.
A “fanok”, ha elmennek úgyis megszavazzák, akié meg otthon maradnak, vesztenek.
Egy DK-s (vagy “ellenzéki” ) sem fog emiatt a fideszre szavazni és vice versa.

Már “elvesztette” a Fidesz a nagy városok felét, Budapest “eleste” után, már Győr lófaszt nem jelent, így ha tudtak erről a nyomorultról a választások előtt és nem játszották ki, akkor hülye a komplett fideszes vezérkar.
Ha meg nem tudtak és most akarják kijátszani, akkor még nagyobb hülyék, mert időközben elpazarolnak egy “ütős képet”, ami 22-ben nagyot üthetne, főleg úgy, hogy akkor nem lehet közös jelöltek mögé besunnyogni és pofával kell vállalni a “pártot”, különben ugranak a szavazatok és a listás is bukó lehet..

Arról meg nem is beszélve, hogy gecis zsótinak semmi köze sincs Győrhöz, ahogy Tarlós sem Borkai miatt vesztett…..

Marcell
Olvasó
Marcell

A borkainak azért volt némi hatása az önkormányzati választásra, azért biztos hogy jó pár tízezren amiatt mentek el a fidesz ellen szavazni országosan, ha épp nem százezrek. Persze nem a korábbi biztos fidesz szavazók váltottak emiatt, hanem bizonytalanokat mozgósított (az ellenzék ellen nem mozgósított sz.rt se egy igénytelen kurvázásról készült felvétel vagy a kokózásos sem).

xcsakx
Olvasó
xcsakx

bizonytalanokat mozgósított

Ez mindig jól hangzik, a “bizonytalanok”, amire minden felmérési “mellélövést” rá lehet kenni.
Csakhogy ezen a valóságban nem léteznek, én még olyan emberrel nem találkoztam, aki csak úgy random ment volna szavazni és “bizonytalan” lett volna, akármit is “vetített” előtte, vagy utána. Mérni sem lehet ezen “langyosok” arányát, de tetszőlegesen fel lehet “nagyítani”.

Amúgy elképzeltem , ahogy egy “bizonytalan”(amúgy ez mi a faszt akar ez jelenteni?, hogy dönteni képtelen?vagy nem érdekli?vagy bármivel “át lehet billenteni”? stb.) felkel a választás napján és a szavazófülkébe belehasít, hogy bazmeg Borkai pucér seggéről volt valami(amúgy ki a a faszom az a Borkai?), és ezért ő Budapest/Debrecen/Miskolc etc valamelyik szavazókörzetében behúzza a “fidesz ellen”, bárki legyen is a jelölt, az ikszet……..

Azért is érdekes ez, mert pl. “gecis zsóltiról” sem tud senki a környezetemben, még az sem, akit érdekel a politika, ha rákérdezek, csak bambán visszakérdeznek, hogy ki a a faszom az, és mit csinált…..

Ezek a “bizonytalanok, olyanok mint az unikornisok/Isten…… valahol biztos kell lenniük, mert hanem nem jön ki a matek…….

Alter Ego
Szerkesztő

Nyilvánvalóan nem a “megfelelő” időpont volt a lényeg, mert mielőbb kellett valami, hogy enyhítsen azon a morális zuhanáson, amit előidézett Borkai ügye. Ami azért talál be, azért nem múlik el nyom nélkül, mert egyfajta “keresztény morál” jegyében politizál a Fidesz és egy morális leleplezés képes ezt a nimbuszt rombolni.

Véleményem szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala óta vált rutinná, hogy sötét, mocskos, “titkosszolgálati”, sőt bűnözői módszerekkel gyűjtött személyes felvételekkel, adatokkal él vissza a teljes politikai “elit”, és sajnos nem csak egymást mocskolják halálra, hanem ennek az egésznek a melléktermékeként a férfiszexualitást is.

Ne strapáld magad azzal, hogy visszakérdezel, hogy milyen módon igazolható morálisan Gréczy “zaklató” magatartása. A mellékelt zaklatásos sztorit nem hiszem el, hiába akadt annak előadására egy sötét… hajú, feltűnési viszketeg, negyedrangú Fidesz “politikusnő” és egy névtelen levélíró.

Borzalmasan ártalmas az egész társadalomra és a férfiakra nézve is az a fekete kalapos politizálás, amit mindkét oldalon művelnek.

Ami a Férfihangon leginkább téma lehet: holnapra már “kávéra, koktélra vagy kakaóra” meghívni egy nőt is bűncselekmény lesz…

De amúgy szerintem lehetséges, hogy te többet tudsz, mert ha más nem is, de minimum lelkes kazánfűtő vagy a Fidesz pártszékházban…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A mellékelt zaklatásos sztorit nem hiszem el,

Az ugye a te privát szubjektív hited, és a hitet a tények nem szokták megingatni……..

A valóság viszont az, hogy a DK-s idióta a magáról készített pornóképeket elküldte legalább egy embernek, de valószínű hogy többnek is, az utolsó, ATV-s interjúban, amikor ezekről kérdezték, akkor már szelektív amnéziában szenvedett, terelt és nem válaszolt a kérdésekre, a riporter pedig “alányalt” és nem forszírozta…….megnézhető, letölthető…..

Persze hogy kényelmetlen állást foglalni, (főleg egy DK-kötödésű fannak) de itt egynek sem volt gerince beírni, hogy meztelen, gecis képek nőnek való küldése az nem udvarlás, hanem beteg emberek szórakozása, nem sokban különbözik a mutogatós szatírtól ……..
comment image” rel=”nofollow

Alter Ego
Szerkesztő

Csak a félreértések elkerülése végett: nem vagyok “DK kötődésű fan”. Független gondolkodó vagyok. Biztosan az elfogultság hiányával függ össze, hogy hol Fidesz bérencnek, hol DK fannak kiáltanak ki. De amúgy “je suis….” alapon még akárminek is vallhatnám magam, ha szükségét érezném….

Elég sokféle olyan szituációt tudok elképzelni, amikor valaki anélkül küldhet gecis képet akárkinek is, hogy azzal bárkit is zaklatna… Elsőként történetesen konszenzuális alapon… Még akkor is, ha a nő esetleg egy felbujtott és egyben felbujtó bérlotyó. Több oka lehet annak is, hogy valaki nem akar emlékezni…

Maradjunk annyiban, hogy könnyen lehet, hogy te sem tudhatsz mindent a kazánházban…

Én bizonyíték hiányában bármit el tudok képzelni, te viszont csak egyetlen megoldást, és azt nagy hangon ki is hirdeted. – Gondoltál már arra, hogy a magadfajta ítélkezők éltetik a #metoo mozgalmat? A fejemet tenném rá, hogy nem az etikai késztetéseid miatt vagy ekkora moralista, hanem leginkább politikai alapon…

Valójában arra vagy jó itt, hogy reprezentálj mindenféle olyan negatívumot és szélsőséget, amitől egy józan, értelmes férfinak tartózkodnia lenne érdemes…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ne tekeregj: ” itt egynek sem volt gerince beírni, hogy meztelen, gecis képek nőnek való küldése az nem udvarlás, hanem beteg emberek szórakozása, nem sokban különbözik a mutogatós szatírtól…..”

Alter Ego
Szerkesztő

Mert talán nem is feltételezi senki, hogy csak úgy váratlanul, “udvarlásképpen” küldte azokat a képeket egy random nőnek. Van ott például olyan kép is, ami nem is szelfi módban készült és nekem úgy tűnik, hogy mosolyogva kommunikál azzal, aki fotózza. Meglehet, hogy mindenkinek sántít ez az egész szatíros, zaklatós sztori, nem csak nekem… Te meg persze csak csodálkozol, hogy miért nem akar veled együtt mindenki más is szatírt kiáltani…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mert talán nem is feltételezi senki, hogy csak úgy váratlanul, “udvarlásképpen” küldte azokat a képeket egy random nőnek.

A faszfej még ennyit sem tudott kinyögni az ATV-s interjúban:

Riporter:-Kezdjük azzal, hogy hogyan keletkeztek ezek a képek ? Milyen céllal kattintotta el a fényképezőgépet?
Gréczy: -Szerintem ne ezzel kezdjük….

(és ezek után erre a kérdésekre nem kaptunk választ….., csak terelt az „áldozat”……. )
……..
Riporter:-Elküldte-e ezeket a képeket annak idején valakinek?

Gréczy: -Én nem tudom, már nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, túl vagyok ezen a történeten..

Riporter:-Nem emlékszik arra, hogy ezek a képek csak számítógépen, vagy telefonján, fényképezőgépén voltak ?

Gréczy: -Nem is akarok már emlékezni rá ……
(és utána elkezd relativizálni és mosakodni…)

Utána is rákérdez még a riporter: „hogy most akkor ellopták, feltörték-e a postafiókját, vagy ő küldte el?” de erre sem volt egyenes válasz, csak annyi, hogy „ezzel a kérdéssel nem foglalkozik már, nem érdekli, (épp azt nem mondta, hogy felejtsük már el)………, szóval nagyon „égeti a markát” és szeretne szabadulni tőle, de csak még hiteltelenebbé vált……

https://www.youtube.com/watch?v=I-d2CEOU_Qk

Ezek a tények, persze, a fanok „feltételeznek” meg mosdatnak, mert valahogy oldani kell a kognitív disszonanciájukat…..

Van ott például olyan kép is, ami nem is szelfi módban készült és nekem úgy tűnik, hogy mosolyogva kommunikál azzal, aki fotózza.

Persze, főleg azok, amelyen látszik a „jobb keze is”, amivel készíti a képeket, hogyne mosolyogna, hiszen az általa elért és elküldött „végtermék” -ről készült fotók magukért beszélnek….…..

De elmondása szerint, ezzel ő már nem akar foglalkozni, „nem emlékszik”, de te feltételezel:) És nem vagy fan:) A (valódi:)fanok milyen légvárakat építhetnek, ha te „objektívként” így próbálod kimosdatni…… ?

Meglehet, hogy mindenkinek sántít ez az egész szatíros, zaklatós sztori, nem csak nekem…

Persze, meglehet:), főleg úgy , hogy a „koronatanú” egy hazug és gerinctelen szemét, aki még annak idején szervezte Borkai ellen a tüntetést és gyűjtögette az aláírásokat…..:)

Te meg persze csak csodálkozol, hogy miért nem akar veled együtt mindenki más is szatírt kiáltani…

Dehogy csodálkozom, egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik tényleg „pártatlanok” és elég gerincesek ahhoz, hogy a bármely “nem”, vagy “oldal” szemetét „meglássák” és adott esetben ezt ki is nyilvánítsák, és abból a háromból kettő nő:) A sok „férfi” közt……..

common man
Olvasó
common man

bf engem meggyőztél.Soha többet nem szavazok ilyen gusztustalan pedofil anyabaszókra.(eddig se)(remélem téged meg előléptetnek)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ha, ha, ha…….

common man
Olvasó
common man

Na jó ízléstelen a faszi de az ízlése annyira nem is rossz.Nekem is tetszik a haja ennek a szakértőnőnek így kiengedve, jól meg lehetne markolni mint a gyeplőt…Milyen szakértő?

Alter Ego
Szerkesztő

Lejártókampány menedzser.

Naooo
Olvasó
Naooo

Büdös dékásért sose kár.

Alter Ego
Szerkesztő

Igazából bármit mondhatott volna, hiszen egy névtelen “bejelentő” szavával állnának szemben az ő szavai. Viszont egyrészt nyilvánvalóan nem tudhatja, hogy meddig mennek el azok, akik ki akarják csinálni és nem tudhatja, hogy holnap nem állítanak e oda valakit, aki majd kijelenti, hogy ő az áldozat. Másrészt bármely további részlet tovább hizlalná a sztorit és tovább pörgetné az ügyet, tovább ártana a pártjának, tehát a leghelyesebb, ha ő maga nem mond semmit sem, főleg ha már döntött, hogy feladja a politikai karrierjét. Amúgy még egy valódi bűncselekmény elkövetőjét is megilletné a hallgatás joga.

A kérdés a riportban megválaszolatlan marad, de én elmondom, hogy miért nem elsőre ezeket a képeket vette elő a lejárató propaganda rendezője és kezdték inkább Pallányi Nóra – majdnem csak semmitmondó, de semmiképpen sem “zaklatás”-ról szóló – “kávés, koktélos, kakaós” picsaságával: egy jól felépített lejáratókampánynak érdemes a várakozás felkeltésére építenie, hogy mire a legfontosabb részt bevetik, addigra kellően felkorbácsolt érdeklődés forduljon a produkció felé. Ezért aztán a névtelen levelező is szolidabb képekkel kezdte és folytatást ígért. – Ez a médiatechnikailag pontos, szakszerűen kimódolt, kiszámított forgatókönyv árulkodik egyebek mellett arról, hogy egy mesterséges akcióról és nem egy spontán “lebukásról” van szó.

Egyébként szerinted ha egy frissen megismert csodaszép nő meztelen képeket küldene magáról és viszonzást kérne, követelne, akkor szerinted 10-ből hány férfi tagadná ezt meg és hány adná be a derekát a viszony folytatása érdekében, még akkor is, ha soha életében nem “szatírkodott” képek küldözgetésével?

De a véleményem igazolására valójában elég egyetlen videót linkelnem:

Elég megnézni ezt a “szegény, halálra zaklatott” nőt, ahogyan mesterkélten szavalja a sztoriját és közben minden “gyötrelme” ellenére a legvisszataszítóbb nősténykrokodil vigyorral bámul a kamerába. Bárki, akinek van egy gramm emberismerete és kommunikációs gyakorlata, az pontosan tudja, hogy hányadán állunk. És akkor többet én tényleg nem is szeretnék erről az egész ügyről mondani….

common man
Olvasó
common man

“Nem tudtam bemenni mert folyamatosan nézett”

Beszarok.Ez a gvléci majd jól odateleportál magához aztán nézheted a malacságait..
Nem tudtam,hogy idáig fajultak a dolgok…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egyébként szerinted ha egy frissen megismert csodaszép nő meztelen képeket küldene magáról és viszonzást kérne, követelne, akkor szerinted 10-ből hány férfi tagadná ezt meg és hány adná be a derekát a viszony folytatása érdekében,

Akkor ezek szerint egyetértesz azzal, hogy a férfiakat a farkuk(vagy azon keresztül a nő) irányítja? Mert ha igen, akkor rég veszett az egész feminizmus elleni küzdelem…..

még akkor is, ha soha életében nem “szatírkodott” képek küldözgetésével?

A hülyék biztosan küldenének, lásd:
https://alfahir.hu/2019/02/19/zsarolas_szex_tarskereso_bunugy

A „követelne” szó külön pikáns :), de ha egy domina mondja, akkor azt teljesíteni kell, mert hanem bünti lesz:)

De a véleményem igazolására valójában elég egyetlen videót linkelnem:

Már nem tudom melyik érvelési hiba a „vélemény igazolására linkelt videó”!:), de azt hiszem , hogy önmagában ez a „szerkezet” megér egy mosolyt:)
Még mindig tény :
– a barom DK szóvivő faszverős, gecis pornóképeket küldött magáról nő(k?)nek
– a nő(k) azt állítják, hogy kéretlenül kapták és „üldözte őket” a „szerelmével”
– nem emlékszik kinek küldte el(Sic!)
– nem is akar ezzel foglalkozni (Sic!)
– nincs feljelentés, per, becsületbe gázolás, illetéktelenek visszaéltek meg hasonló „fenyegetések”, ráégett a szar és próbálna a nyomorult kikecmeregni, de egyre nagyobb marhaságokat mond.
– ő az „áldozat”, ami még szánalmasabbá teszi az egészet, ráadásul még mindig neki áll feljebb,
– annyira „jó ember”, hogy ezek után is, hogy az a „legfőbb célja”:), hogy ne okozzon kárt a szeretett pártjának(a DK nyugdíjasok elmorzsolnak egy hálakönnycseppet:)DDD)
– miközben egy erkölcsi és politikai hulla, a fanokon kívül pontosan látja mindenki, hogy egy barom nyomorult, aki a saját „erkölcsi mércéjében” szopta meg az orbitális faszt.
– ennél még csak az a szánalmasabb, és egyre nevetségesebb az, aki mosdatni próbálja…..

Alter Ego
Szerkesztő

“A hülyék biztosan küldenének”

Köszönöm, akkor ennyiben is maradhatunk: Géczynek is módjában állt irdatlan nagy hülyének lenni… – Ebben talán még vitatkozni sem fogsz…

“Már nem tudom melyik érvelési hiba a „vélemény igazolására linkelt videó””

“Érvelési hiba…” – Eszem megáll; mondod ezt te, aki bármilyen érv és valódi bizonyíték helyett kinyilatkoztatsz és ítélkezel hülyepicsák névtelen vagy érvtelen zaklatásos hablatyolása alapján. De az biztos, hogy neked elmentek otthonról, ha szerinted Pallányi Nóra egy valódi zaklatási történetet adott elő…

“Még mindig tény”

A lónak a faszát tény. Senki nem tudja, hogy küldte vagy ellopták, és azt sem, hogy ha küldte, akkor konszenzussal tette-e. És ezzel együtt a további “tény” felsorolásod is csak üres, politikailag elfogult hablatyolás…

Majd akkor térjünk vissza az egészre, ha előkerülnek bármiféle valódi érvek, tények. Addig is maradjunk annyiban, hogy a te politikai ihletettségű inkvizíciós igényed áll szemben azzal, hogy én meg óva intek mindenkit az ítélkezéstől, az ártatlanság vélelmére hivatkozva és leginkább a férfiak érdekében. A többire meg teszek… nagy ívben…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Senki nem tudja, hogy küldte vagy ellopták.

Annyira nem:), hogy Gréczy nem adott erre semmilyen választ és próbálta kikerülni a kérdést miközben belesült a hablatyolásba és próbált a “lemondok a mandátumomról” terelőszöveggel “menekülni”…….:) Szánalmas vergődést sikerült kihoznia belőle, a riporter megsajnálta és nem forszírozta…..

És ezzel együtt a további “tény” felsorolásod is csak üres hablatyolás…

Hát persze, van, akit a valóság nem képes kimozdítani a hitéből…..
De a tény akkor is tény marad ha neked nem tetszik, pl. Egy ronda nő akkor is ronda, ha kismillió “egyéb értéke” van…..

én meg óva intek mindenkit az ítélkezéstől,

:)DDDDDD
Ezt az álszent dumát:)

az ártatlanság vélelmére hivatkozva és leginkább a férfiak érdekében.

Jó, hogy emlékeztetsz rá, Safe place, nemi alapon……

Alter Ego
Szerkesztő

“Ezt az álszent dumát”

Jól illik a cinikus világképedbe, hogy szerinted az egyszerű jószándék semmiképpen sem létezhet… – Sajnálom, mert tényleg szar lehet mindenféle bizalom nélkül élni…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

hogy szerinted az egyszerű jószándék semmiképpen sem létezhet…

Dehogynem, csak épp felettébb gyanús, hogy a ” jószándékod” most (is) egy lebukott, álszent, “erkölcsös” szemét kimosdatását jelenti….és a végső érved az, hogy a nyomorult “férfi”……..

Ismét csak azt tudom mondani : bravó…….

Alter Ego
Szerkesztő

Biztosan te jobban ismered, mint én, hogy ennyire kész véleményed van róla. Én viszont leginkább csak az ügyet ismerem, és az nem úgy fest, ahogyan azt te láttatni akarod.

common man
Olvasó
common man

Senki nem tudja, hogy küldte vagy ellopták.

Na de tudja valaki? Kicsoda?Meghát lemondott most akkor mi a bajod vele? Az ,hogy ráizgult valakire? Vagy az ,hogy lefényképezte magát? Lehet ,hogy fotosoppolni akart bizonyos részeket.És ha művészi fotóknak készültek?Van aki verset ír van aki fotókat készít….Vagy pedig szerinted be kéne vezetni valamiféle előírásgyüjteményt vagy iskolai tantárgyat,hogyan lehet nézni valakire(ha egyáltalán) Vagy ezt az egészet csak azért csinálod mert az illető békás?

Alter Ego
Szerkesztő

Nyilván csak az az egy dolog számít az ő értékrendjében. Sőt szerinte mindenki másnak is. Mit törődik ő a művészettel? Pedig hát:

:DDD

xcsakx
Olvasó
xcsakx

bármilyen érv és valódi bizonyíték helyett kinyilatkoztatsz

……

A lónak a faszát tény. Senki nem tudja, hogy küldte vagy ellopták. És ezzel együtt a további “tény” felsorolásod is csak üres hablatyolás…

……

ha majd előkerülnek bármiféle valódi érvek, tények.

………

Én viszont leginkább csak az ügyet ismerem, és az nem úgy fest, ahogyan azt te láttatni akarod.

A tények magukért beszélnek, te próbálod mosdatni a hazug nyomorult hülyét és véded újra a védhetetlent.
Géniuszok gyöngye, vedd a fáradtságot és nézd már meg azt az ATV-s interjút és cáfolj meg. Vagy már neki sem hiszel, csak a saját világod “véleményének”, meg a “feltételezéseidnek”? Tudom, hogy nem engeded, hogy a tények téged összezavarjanak, és képes vagy a végletekig elmenni, de eddig is “rád égett”, amikor beleálltál a védhetetlen “mosdatásába” és most is ott tartasz, hogy már én szégyellem magam, olyan szánalmasan vergődsz……
(És te nem vagy fan:)DDDDDD

Senki nem tudja, hogy küldte vagy ellopták.

Főleg Gréczy nem :)DDDDD és nem is akarja tudni, és nem tesz feljelentést, és nem perel és ő az “áldozat” és ez mind “logikus és egyértelmű” LOL:)DDDDDD

Alter Ego
Szerkesztő

Vadai nyilatkozata:

http://www.atv.hu/belfold/20191223-vadai-illegalisan-jutottak-greczy-zsolt-kepeihez?fbclid=IwAR16Je1nMszeLkl7qNwj1sMsWUS9W1Q8iNnpNUaWs2IZo77duzhyVnCByAg

Megjegyzem én már Borkai esetében is azt mondtam (persze tőlük akkor még nem hallottam), amit itt fentebb is fejtegettem, hogy magánfelvételekkel visszaélni, egy nagyon rossz út a magyar társadalom, a politikai élet számára.

Lehetséges, hogy nem fogjuk egymást meggyőzni. De nem is fontos, mert szerencsére nem muszáj egyformán látnunk a világot. – Boldog Karácsonyt!

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Megjegyzem én már Borkai esetében is azt mondtam (persze tőlük akkor még nem hallottam), amit itt fentebb is fejtegettem, hogy magánfelvételekkel visszaélni, egy nagyon rossz út a magyar társadalom, a politikai élet számára.

Visszakeresheted, de én azt mondtam Borkairól, hogy egy barom, akinek annyira elszállt az agya (valószínű a hatalomtól) hogy azt képzelte bármit megengedhet magának és hivalkodhat is vele.
Én akkor úgy tudtam, hogy tudatában volt annak(most az hírlik, hogy google szemüveggel, tudtán nélkül készültek a felvételek), de igazán ez a lényeg szempontjából mindegy, mert hogy felvétel készült az “orgiáról” és ez vagy a hülyék , vagy a túlpörgött “magabiztos” idióták önhittsége, ha ilyet tesznek.
Ennek ellenére megnyerte a választást Győrben, pont ott, ahol ennek “hírértéke” lehetett volna, ahogy MSZP-s szexbotrányos, a másik meg a drogos Lakner is.
Magyarul: nem számít, hogy mekkora gazember/idióta/seggfej/barom etc a “mi kutyánk kölyke” mert “harcostársunk” , ahogy Vadai is fogalmazott. Az MSZP szavazó számára az öszödi beszéd sem jelentett akkoriban semmit, egy DK-s számára meg külön büszkeség(!), és egyetlen egy sem ment ki tüntetni gyurcsibohóc ellen 2006-ban…….., max szégyelte egy része elmenni szavazni rá, de ennyi.

Borkai szintén egy idióta barom, (bár ő legalább nőkkel dugott, míg ez a nyomorult egyedül “szerencsétlenkedett” és tukmálta magát másra)

Borkait kivetette magából a Fidesz, míg a DK “áldozatozik” meg “harcostársazik”, hogy minden barmot mindig megvédenek………., csakhogy egy DK-fan esetében az előbbiek szerint se nem oszt se nem szoroz, míg egy DK-ellenesből csak mélyebb undort vált ki…… , azok után meg főleg, hogy Gréczy milyen performanszot lejtett Borkai esetében…….

Lehetséges, hogy nem fogjuk egymást meggyőzni.

Ezt én sem hinném, ugyanis ab ovo, nem lehet senkit sem meggyőzni, (maximum magunkat:)
Mindig azt a szeletét látjuk a valóságnak, ami minket igazol és a többit figyelmen kívül hagyjuk. Ilyen az “alaptermészetünk”.

De nem is fontos, mert szerencsére nem muszáj egyformán látnunk a világot.

Addig ezzel sincs semmi baj, amíg “vélemények ütköznek”, akkor viszont már baj van, amikor a valósággal, a tényekkel szemben a “vélemények” különböző “nemes ideák”-ból kiindulva fals, és nemegyszer, adott esetben akár ” életveszélyes”( lásd a tetűinvázió “nyugateurópai értékek szerinti kezelése” ) és vállalhatatlan, “öngyilkos” végletekig való képviseletébe “torkollik..

Kellemes Karácsonyt neked is.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Alter Ego látom kenitek ezt a Gréczy témát…. Ha ennyire benne vagytok, ne nézzek már utána, gyorsan tájékoztassatok a következő kérdésre: együtt élt ez a Gréczy nővel a kavarásai alatt? Mert a holtomiglan-holtodiglan elvárás az már sokat “szelídült”, de talán az erkölcsös férfi életvezetési parancsaként elfogadható a következő előírás: ha együtt élsz egy nővel, akkor – még ha nem is mondtad neki soha – vállalnod kell, hogy csak vele élsz szexuális életet addig, amíg vele élsz. Ha ezt nem tudod betartani, akkor ne élj vele. Mert ha Gréczy nem élt együtt nővel, akkor tulajdonképpen túl sok kivetnivaló nem volt a magatartásában. Az elvált, nővel nem élő ismerőseim kb. úgy éldegélnek, mint a Gréczy. Próbálkoznak, csetelgetnek, az ügyesebbnek van sport/strand/stb. közben más által készített sportgatyás/fürdőgatyás fotója is, amit vagy ki is tesz a társkeresőre/facebookra vagy kérésre elküldi a nőnek. Vagy Gréczyvel szemben mi lett volna az elvárás, ha nem élt együtt nővel? Az a picsa a csöcseit is kirakta a kirakatba, már elnézést kérek, a Gréczy pipaszár lábairól készült szelfi izgatott fel ennyire mindenkit?

Hunn
Újságíró

Szerintem Gréczy személye és pártállása teljesen lényegtelen. Ami a fontos az az, hogy maga az eset újabb precedenst teremthet arra, hogy Magyarországon is széleskörűen bevezessék a #MeToo című, férfiellenes boszorkányüldözést, a férfiszexualitás démonizálását.

Ez a Gréczy alapvetően egy balf@sz, amit liberál-bolsevik pártállása is bizonyít. Viszont ő egy újabb, kiváló példa arra, hogy önmagában a nők hipergám elvárásainak történő látszólagos megfelelés (státusz, pénz, külső, stb…) ebben a mai nőközpontú, feminista világban, valójában szart sem ér Game ismeretek nélkül.

Lassan ott tartunk, hogy a béna csajozás bűncselekmény lesz. A nők gyűlölik annyira a bétákat, hogy ha rajtuk múlik, a Btk. 10 évet mérjen ki érte. A Fidesz meg sajnos van annyira oldschool feminista, hogy bevegyék az Alkotmányba: minden nőnek alapvető emberi joga, hogy csakis és kizárólag ún. “jó pasik” szólítsák le őket és kívánjanak rá a sunájukra…

A Gréczy-ügy tanulsága: Game, Game, Game. Game mindhalálig. (És hogy sose küldj a farkadról fotót olyan nőnek, akit még nem b@sztál meg, bármekkora is legyen a kísértés… kek, kek, kek)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szerintem Gréczy személye és pártállása teljesen lényegtelen.

Amilyen “erkölcsi performanszot” lenyomott a Borkai ügy kapcsán, kurvára nem lényegtelen.

Ami a fontos az az, hogy maga az eset újabb precedenst teremthet arra, hogy Magyarországon is széleskörűen bevezessék a #MeToo című, férfiellenes boszorkányüldözést, a férfiszexualitás démonizálását.

Aki ilyen képeket küldözget, ráadásul az erkölcsről papol és közben csak egy (faszverős képekkel) nyomulós lúzer, az bizony megérdemli.
Külön pikáns, hogy ugyanazt a szart nyomta mint Havas, és ugyanúgy ráégett a saját szemete, és ugyanúgy van most mentegetve a másik “#metoos baromáldozat” …….:)

Ez a Gréczy alapvetően egy balf@sz, amit liberál-bolsevik pártállása is bizonyít.

A kettőnek semmi köze egymáshoz, nem liberál-bolsevik is lehet balfasz, de ennek még külön nagy volt a pofája és bőszen verte magát a napon, mikor vaj volt a füle mögött, ennek a pártálláshoz semmi köze sincs.

Viszont ő egy újabb, kiváló példa arra, hogy önmagában a nők hipergám elvárásainak történő látszólagos megfelelés (státusz, pénz, külső, stb…) ebben a mai nőközpontú, feminista világban, valójában szart sem ér Game ismeretek nélkül.

Csakhogy a kettőnek semmi köze egymáshoz. Ráadásul Ezt a “nöközpontú, feminista világ”-ot férfiak hozták létre, azok támogatják és engedik, és azok is tartják fenn, és az égegyadta világon nincs köze a nők “hipergám elvárásaihoz”, de ez is már ezerszer ki lett vesézve, de egyeseknél még mindig be van akadva a tű……

Lassan ott tartunk, hogy a béna csajozás bűncselekmény lesz.

Ez a “fokozat” már igen, az, ájvé….

A nők gyűlölik annyira a bétákat, hogy ha rajtuk múlik, a Btk. 10 évet mérjen ki érte.

Gyűlölik a lófaszt:) Azt sem érzékelik, hogy ők a világon vannak.Le sem szarják, észre sem veszik, ha mégis, akkor max szánják, de nem gyűlölik, miért tennék? Nekik nem tudnak ártani. (Az más hogy egy sikertelen, megkeseredett pinahiányos szerencsétlenek a saját érzelmeiket vetítik rá az általuk bűnösnek tartott másik nemre, de az már egyéni szocprobléma……és jólenne már leállni az állandó projektálással, mert azon kívül, hogy beszűkül az elme tőle, csak az önszopatás fokozására alkalmas…., de a mazo hajlamúaknak kifejezetten ajánlott….)

A Fidesz meg sajnos van annyira oldschool feminista, hogy bevegyék az Alkotmányba: minden nőnek alapvető emberi joga, hogy csakis és kizárólag ún. “jó pasik” szólítsák le őket és kívánjanak rá a sunájukra…

Mondtam, hogy előbb utóbb agybajt okoz a hülyeség fokozása, de hiába beszél az ember, aki igényli, úgyis túlpörgi…..

A Gréczy-ügy tanulsága: Game, Game, Game. Game mindhalálig.

Fenét, a ügy tanulsága, hogy aki exponálja magát, az ilyen szarokat ne csináljon magáról és főleg ne küldözgesse.
A Game-nek ehhez semmi köze, amúgy meg jó lenne, ha leállnál ezzel a game mantrával, mert amíg nincs nő, nincs kit “gamelni”, márpedig addig a game “űzése folytán bizony, csak a Gréczy féle jobb(illetve bal)kezes “élvezetek elérhetőek”, nő nélkül a “Game” csak szó szerinti faszverés……
(Vagy esetleg nem vagy tisztába a “Game” jelentésével és félreértelmezve nyomod a hülyeséget…….)

(És hogy sose küldj a farkadról fotót olyan nőnek, akit még nem b@sztál meg, bármekkora is legyen a kísértés…

Nem és, hanem ez a tanulság…..

Hunn
Újságíró

Te bf, te véletlenül nem az a kis buzi gammahím zsidógyerek vagy, akivel már jópárszor összeakadtam itt a kommentszekcióban, és aki mindig más és más név alatt kommentelgetve fáraszt engem az idióta baromságaival? Nem akarok ugyanis folyton ugyanazzal a fárasztó kis köcsöggel újabb unalmas szópárbajokat vívni, úgyhogy ha te az lennél, akinek gondollak, akkor kapd be a faszomat és aludj el.

Tisztelt Férfihang szerkesztóség! Ti rájöttetek már, hogy a bf / blackfriday / xcsakx, stb… néven kommentelő személy valószínűleg anno az Index feminista topicjából jött át szándékosan rombolni a közösséget, és vagy egy kis balos zsidógyerek, vagy pedig egy oridzsi feminista hülyepicsa?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Te Hunn, eddig tartott a “kivonulásod”?:) Nem úgy volt hogy besértődtél és önkéntesen távoztál?:)
(Azóta van már nőd, akit “Game”-elhetsz, vagy még mindig a “jobbkezed a feleséged”?)

Hunn
Újságíró

És már léptem is tovább. Amíg itt ilyen kommentelők vannak, mint te, addig nekem semmi dolgom itt.

“Férfihang”, mi? Kajak levágós, hogy egy feminista nő vagy. Stílusodból vitakultúrádból egyértelmű, és a legutolsó hozzám intézett kommented pedig végleg megerősítette számomra ezt. Férfi ilyet ugyanis nem írna egy másik férfinak egy Red Pill/Manoszféra oldalon. Bukta van, kisasszony!

Nektek nem tűnik fel, tisztelt Férfihang szerkesztőség, hogy “bf” személyében nem egy férfival vitáztok???

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“Férfihang”, mi?

Ahogy kinéz, inkább safe space, meg szemét(jelenleg gecis)mosdatás, ha a neme férfi, nemi alapon…….

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mert ha Gréczy nem élt együtt nővel, akkor tulajdonképpen túl sok kivetnivaló nem volt a magatartásában

Aham……. De ha már lusta vagy magad utánanézni, akkor szerinted ilyen képek küldözgetése nőknek, ebben nincs semmi kivetnivaló? :

https://www.vadhajtasok.hu/2019/12/19/ledobtak-greczy-re-az-atombombat-felkavaro-kepekkel-es-tortenettel-itt-a-folytatas/

Alter Ego
Szerkesztő

18+ Az alábbiakban megnézzük Szabó Tünde (FIDESZ) államtitkárnő pináját

Gréczy “kicsivel” többet mutatott meg magából, mint a lábait. Lehetséges, hogy nem láttad? De ennek sem kellene a karrierje teljes lerombolásához vezetnie, csakhogy egy férfigyűlölő társadalomban megtiltják a férfiaknak, hogy szexualitásukat kifejezzék. Ha politikus vagy illetve valamilyen közhivatalt viselsz férfiként(!), akkor különösen. Már azért is meghurcolnak bárkit ha akad egy száz éves fotója, amin ingben-gatyában van, és ha ennél is többet mutatott meg magából, akkor biztos, hogy lőttek a karrierjének. Főként ha jön egy teljesen névtelen levélíró nő, aki kijelenti, hogy zaklatta őt.

Nem tudni, mikor készültek a képek és nem is azért kérdőjelezték meg Gréczy morálját, mert kettős viszonyt folytatott, hanem mert bizonyítékok nélkül kikiáltották zaklatónak. Ez semmi más csak a szokásos #metoo boszorkányüldözés.

Gréczy meztelen képeivel szemben az valahogy nem annyira gáz, hogy az alábbi képen megcsodálhatjuk Dr. Szabó Tünde (FIDESZ) államtitkárnő pináját, merthogy rendesen levetkőzött a PlayBoy-nak. Valahogy mégsem állt ez a politikai karrierje útjába.
comment image
comment image

“Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, úgy érzem megtiszteltetés, hogy ennek a nívós elegáns újságnak márciusban én lehetek a címlapján.” – Szabó Tünde államtitkár

Arról a társadalmi kettős mércéről kell beszélnünk, amely mindent eltűr a nőknek és közben mocskolja, üldözi a férfiak szexualitásának megnyilvánulásait. Hiába jön bárki is a zaklatási váddal, mert nincs semmilyen bizonyíték rá, csak egy névtelen email, ami valószínűleg egy orbitális kamu. És ha bárkit is (pártállástól függetlenül) ellehet ilyen módin intézni, ez merénylet az egész férfitársdalom ellen.

Blackur
Olvasó
Blackur

Egy művészi aktfotó – amit a modell szabad akaratából készítettek és tettek közzé- [ akár férfiről akár nőről] és egy kéretlenül küldött meztelen fotó között ég és föld a különbség.

Alter Ego
Szerkesztő

Bizony, bizony…. Hát még mekkora különbség van egy szabad akaratból közreadott és egy ellopott illetve jogosulatlanul közreadott akt között…

Csak a gyengébbek kedvéért: Ha küld a barátnőd neked egy meztelen fotót, azt nem vagy jogosult az engedélye nélkül közreadni. Ha mégis megteszed, akkor egy szemét alak vagy. És az a férfiak aktjaira is ugyanúgy érvényes.

Szóval a nagy különbség Szabó Tünde és Gréczy Zsolt fotói között abból adódik, hogy az egyiket nem köznyilvánosságra szánták, aztán mégis annak dőlt össze a karrierje, aki nem önként “kurválkodott” a meztelenségével… A másik meg még büszke is lehet rá.

Kérdezzük meg, hogy miért? Azért mert az egyik férfi a másik meg nő? Esetleg még örüljünk is ennek, mint Böfi?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ha küld a barátnőd neked egy meztelen fotót, azt nem vagy jogosult az engedélye nélkül közreadni. Ha mégis megteszed, akkor egy szemét alak vagy.

Pontosan. Perelhet, és nyer is , kurva sok pénzt, főleg ha bizonyítja , hogy ezzel tönkretetted, ahogy a bosszúpornós és a fappeninges picsák is élnek vele, jogosan….

És az a férfiak aktjaira is ugyanúgy érvényes.

Ja, csakhogy “árnyalja egy picit a képet”, ha nem egynek küldi el ez az észlény és esetleg nem a “kapó felek kérésére”, sőt, ha még azt is hozzávesszük, hogy arra sem emlékszik, hogy mikor, milyen célból készítette, és kiknek, hánynak küldte el és milyen okból………, akkor már pikánssá is válik az “áldozatszerep”, meg a “metoo”-zásos mosdatása….., az meg pláne amivel te próbálsz itt ” házalni”, hogy mer “férfi” és “boszorkányüldözik”(Sic!:)

Na, akkor tartunk ott, ahol ez a barom, hogy se pénz, se posztó, mert nem tud (a sokból?) rámutatni egyre sem, hogy: né, ennek (meg ennek, meg ennek stb. :) küldtem el, ez(ek) élt(ek) vissza a személyiségi jogaimmal, per, kártérítés, hitelrontás, vagyoni és nemvagyoni károkozás miatti (sok) pénz követeléssel stb. stb. verhetné magát naphosszat a médiába, ennek ellenére csak sunnyog, amnéziás és (csak egy megvetésre érdemes) “áldozat”…..

Alter Ego
Szerkesztő

Szigorúan véve, morális értelemben Gréczy sem “jogosult” név szerint közölni, hogy kinek küldte el, ha elküldte egyáltalán. Mert az sem bizonyított, bármennyire igyekszel sulykolni. (Ha bárkinek is elküldte, az sem jogosít senkit semmire, a lejárató ítélkezésre sem.) A sulykolás persze segít elfedni azt a lehetőséget, hogy akár el is lophatták bűnözői, “titkosszolgálati” módszerekkel… Trükkös, hackeléses adatleszívás, keylog készítés, rejtett betörés, hadd ne részletezzem túl sokat a módszertanát az ilyesminek… Személyes véleményem szerint konspirációs, bűnszövetkezeti jellegű bűnügy, de minimum súlyos polgári peres ügy az is, amit Pallányi Nóra és mások közreműködésével kiviteleztek. Én ott kezdenem felgöngyölíteni az egész lejáratókampányt. Gréczy nyomozati érdekből is visszatarthat információkat.

Ahogyan Borkai esetében, úgy itt sem biztos, hogy meglesznek az elkövetők. És meglehet megy tovább a mocskos játék; a közélet tisztaságnak és a férfiak megbecsülésének rovására.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szigorúan véve, morális értelemben Gréczy sem “jogosult” név szerint közölni, hogy kinek küldte el,

Persze hogy nem, még jobban miért égetné magát, hisz amúgy is próbál szabadulnia szarától, de nem sok sikerrel….

ha elküldte egyáltalán.

Ja, amnéziájában arra sem emlékszik, hogy elküldte-e vagy sem, hogy ellopták-e vagy sem, stb……., az “áldozat”……..

Mert az sem bizonyított

Persze hogy nem, csak úgy hirtelen megjelent a neten, senki nem tudja hogy hogyan:)DDDDDD
Biztos Isten teremtette:) Egy csodával állunk szemben:)DDDDD

akár el is lophatták

Persze, akár, csakhogy az “amnéziás áldozat” erről sem tud, nem emlékszik és nem is akar tudni róla:)DDDDDDDDDD

bűnözői, “titkosszolgálati” módszerekkel… Trükkös, hackeléses adatleszívás, keylog készítés, rejtett betörés, hadd ne részletezzem túl sokat a módszertanát az ilyesminek…

:)DDDDDDDDDD

Gréczy nyomozati érdekből is visszatarthat információkat. Személyes véleményem szerint konspirációs, bűnszövetkezeti jellegű bűnügy, de minimum súlyos polgári peres ügy az is, amit Pallányi Nóra és mások közreműködésével kiviteleztek. Én ott kezdenem felgöngyölíteni az egész lejáratókampányt.

Sőt, az élénk fantázia még sok mindenre képes, de a valóságban erre semmi sem utal, mégy egy kurta-furcsa pici feljelentés sem…….szóval ennyit a “mosdató” konteóidról…..
A barom magát járatta le, semmi kampány nem volt benne, ha nem készít és nem küldi el a képeket, akkor nem érne semmit semmilyen “lejáratókampány” meg az összes konteós baromáság amiket csokorba gyűjtöttél “wishful thinkinges” szokásod szerint….

Ahogyan Borkai esetében, úgy itt sem biztos, hogy meglesznek az elkövetők.

Főleg úgy, hogy a kutya nem “nyomoz” utánuk, mert a főbarom még feljelentést sem tett, csak “áldozati szerepben” tetszeleg, meg “el karaja felejteni” amit meg is értek, mert “gecikínos” az ügy minden részlete…..

És meglehet megy tovább a mocskos játék; a közélet tisztaságnak és a férfiak megbecsülésének rovására.

Az egész konteós szófosás lényege erre volt kihegyezve, hogyaszondja: “a férfiak megbecsülésének rovására” :)DDDD és ez a “férfi” jelenleg épp ez a gecis véglény lenne:)DDDDDD? Korábban meg az “istenített” Havas volt?:)DDDDDD, Vajon még kik jönnek a sorba?


Nem igazán tudod elengedni és elfogadnia valóságot (szar ügy a kognitív disszonancia:) és újra meg újra felkérődzöd, újabb és újabb konteókat kitalálva……., ha nem lenne ennyire szánalmas és izzadságszagú az erőlködésed, még szórakoztató is lehetne, hogy az egód nem képes elengedni és rendületlenül küzdesz, mint disznó a jégen ………..

Alter Ego
Szerkesztő

“:)DDDDDDDDDD”

Ez a “mondatod” általában jól összegzi az “érvelésed” gondolati tartalmát (helyett a tömény manipulációt), minőségét.

“A barom magát járatta le, semmi kampány nem volt benne, ha nem készít és nem küldi el a képeket, akkor nem érne semmit semmilyen “lejáratókampány””

Azon túl hogy hazudsz, mert egyértelműen, jól láthatóan volt gondosan kidolgozott lejáratókampány, azon túl nem mondtál semmi újat, talán csak még kifejezettebbé tetted, hogy a férfiaknak tilos magukról aktot csinálniuk, tilos szexuális életet élniük, ahhoz partnert keresniük, mert ha kiderül, az a karrierjükbe kerülhet (ez a közös elem Gréczy, Havas, Borkai esetében)… és ezt te helyesled. Én meg már mondtam, hogy ez nagyon szomorú…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Azon túl hogy hazudsz,

Hiába erőlködsz, a konteóid eddig sem , és ezután sem “ütik” se a tényeket, se a valóságot, bármennyire is fájdalmas ez a számodra….

mert egyértelműen, jól láthatóan volt gondosan kidolgozott lejáratókampány,

Az istenbarma magáról készített faszverős, gecis pornóképeket, amelyet elküldött min egy személynek. Ha valaki rákattint a vonatkozó linkekre, az undoron kívül sokminden nem jut eszébe, és ehhez nem kell semmilyen “kampány”, mert magát “járatta le” a hülyéje, segítség nélkül…..

a férfiaknak tilos magukról aktot csinálniuk,

Ezen az “akton” visítottam a röhögéstől:)DDDDDDDD

tilos szexuális életet élniük,

No-no:) Pontosítsunk: a hülyebarma annyit veri a faszát amennyit akarja és élvezi a végtermékét korlátlanul, és még fotósorozatot (Aktot:)DDDDDDDD) is készíthet amennyit akar, de ha ezt valakinek elküldi, akkor idióta…….

mert ha kiderül, az a karrierjükbe kerülhet…

Nem bazdmeg, nem a magányos(incel:) szexuális élete “derült ki”, hanem a nyomorult ezt “dokumentálta ” és (kéretlenül) harmadik személyeknek elküldte, miközben habzó szájjal “borkaizott”…….
No ,innen ugorj neki még egyszer……

és ezt te helyesled.

Naná, sőt, minden kibaszott álszent geci megérdemli a sorsát, ha lebukik a nyomorultja…….

Én meg már mondtam, hogy ez nagyon szomorú…

Te csak mosdasd rendületlenül a hülye retardáltakat, (főleg ha farok van lábuk közt, aka “brotherhood”), és gyártsd a konteókat az antifeminizmus elleni harc legnagyobb “dicsőségére”……..

Apa35ev
Olvasó

Húú mekkora tőgye van az “államtitkár” (???) asszonynak!

Nem is értem miért nem csecsemőket szoptat béranyaként és abból élne.
A többiről nincs kép?
Novák Katalinéra is kíváncsi lennék, bár szerintem neki nem ilyen kemény, de szilikonmentes és löttyedt lehet.

Ők fogják vezetni az országunk, világunk, háztartásunk, gyerekünk egyszerre? Nekünk mi marad majd a közösből? A foci piával? Meg amit vadászunk az erdőben, mert az még “férfias” a középkorból? :)

(Amúgy ha nem hivatalos email-ről megy ki egy levél semmelyik bíróság (kivéve talán a korrupt magyart amit néha még a bizonyítottság sem érdekel, lásd. Györkös papa ügy) sem állíthatja, hogy egy adott személy küldte. Lehet éppen egy bosszúálló házastárs volt az. Vannak u.n. e-signók, hogy hiteles legyen a küldő fél személye.)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De ennek sem kellene a karrierje teljes lerombolásához vezetnie,

De, mert ő nem teheti meg…..

csakhogy egy férfigyűlölő társadalomban megtiltják a férfiaknak, hogy szexualitásukat kifejezzék.

Dehogy tiltja, a férfimellbimbó mutogatása teljesen megengedett, sőt:) azért még nem basztattak senkit….:), veri is magát erre egy pár tyúk, de annyit is ér a rikácsolásuk….Ha már mindenképpen “egyenlő mércével szeretnél mérni”

Ha politikus vagy illetve valamilyen közhivatalt viselsz férfiként(!), akkor különösen. Már azért is meghurcolnak bárkit ha egy száz éves fotója, amin ingben-gatyában van, és ha ennél is többet mutatott meg magából, akkor biztos, hogy lőttek a karrierjének.

Pontosan és nagyon helyesen.

Főként ha jön egy teljesen névtelen levélíró nő, aki kijelenti, hogy zaklatta őt.

Szar dolog a metoo, hogy javarészt ballibsi metoo-zók basznak rá állandóan, pedig eredetileg onnan indult hogy Trumpot szerették volna kicsinálni, bohrzasztó, hogy ennek ellenére rajtuk csattan az ostor…….

Nem tudni, mikor készültek a képek és nem is azért kérdőjelezték meg Gréczy morálját, mert kettős viszonyt folytatott, hanem mert bizonyítékok nélkül kikiáltották zaklatónak.

Ha egy nő sem jelentkezik, hogy „zaklatták” csak annyit tesz, hogy közzéteszi, hogy ez a balfasz miket küldözgetett magáról neki, akkor az is elég lett volna, sőt, Borkainál még ennyi sem volt és mekkora cirkuszt rendeztek, ott a metoo-t nem tudták „ráhúzni”, de nem is kellett.
Gréczy szemetének sem a metoo, vagy a „zaklatás” a „méregfoga”, az csak a jelenlegi trendi szarság meglovagolása, „példányszámnövelő” célzattal…..

Ez semmi más csak a szokásos #metoo boszorkányüldözés.

Nem az:) Bár ezzel próbálkozol állandóan, miközben az átlagemberben csak annyi van meg, ha esetleg tud valamit az esetről, hogy :” az a dákós, aki gecis képeket küldött magáról és ezek kikerültek”……sőt a 99 százaléka az embereknek a „metoo” szót nem is érti, csak néz ki a fejéből, ha meghallja, hogy ez meg mi…..

Vegyük észre, hogy az nem botrány, ha Schmukk Andor felesége meztelen képet oszt meg a Facebookon, ezzel nem lehet lejártani őt, még ha éppen most az ellenzékre vadásznak leginkább, akkor sem. Inkább lelkesednek még a nőmagazinok is Schmukk Andor (MSZP) nőjének idei karácsonyi üdvözletétől:

Persze hogy nem, mert annak a nőnek ez az „értéke”, képzeljük el, ha Gurmai Zitáról készült volna ez a „fehér karácsonyos” kép…..milyen köpéshullámoshányinger kommentzuhatagot kapna……, nőktől:)

Van itt még jobb is. Az alábbi képen Szabó Tünde FIDESZ államtitkárnőt láthatjuk, ahogyan korábban levetkőzött a PlyBoy-nak. Valahogy mégsem állt ez a politikai karrierje útjába.

Ja, mert geci zsóti nem a kárrierje előtt kámingáutolt, hanem utána „bukott” le….., ennyire egyszerű…. Ahogyan Vad Katalin is tisztes családanya, mert nem utólag derültek ki róla a pornófilmek……., de van férfi pornószínész is, sőt, Stallone is softpornóval indult stb. stb.

“Egyáltalán nem érzem kellemetlennek, kínosnak, hogy megjelent rólam több erotikusnak mondható felvétel. Sőt, úgy érzem megtiszteltetés, hogy ennek a nívós elegáns újságnak márciusban én lehetek a címlapján.”

Nem véletlenül, hiszen a Forbes-magazin által készített (Női:)Playboy-ban szereplő (férfiak) sem szégyellik az „értéküket”…….

Arról a társadalmi kettős mércéről kell beszélnünk, amely mindent eltűr a nőknek és közben mocskolja, üldözi a férfiak szexualitásának megnyilvánulásait.

Ez már összemosás és nem igaz, pont te verted magad nemrég arra, hogy a bimbótetováló „művészt” a faszbuk tiltja….

Hiába is jön bárki is a zaklatási váddal, mert nincs semmilyen bizonyíték rá, csak egy névtelen email, ami valószínűleg egy orbitális kamu.

Nehéz felfogni, hogy nem a „zaklatásba” bukott bele az istenbarma, hanem abba, hogy ilyen képeket készített magáról, ezeket küldözgette kéretlenül és közben az erkölcs bajnokaként tetszelgett és fesztiválozott (pl. Borkai kapcsán is, akire a metoo-t nem lehetett ráhúzni, de ott sem volt rá szükség…..)

És ha bárkit is (pártállástól függetlenül) ellehet ilyen módin intézni, ez merénylet az egész férfitársdalom ellen.

Márpedig én kifejezetten örülök annak, hogy ennyire „intoleráns” még a társadalom, hogy buziparádé.meg LMBTQ -k ide vagy oda, de azért egy határ csak maradt még, amit nem lehet átlépni , büntetlenül…..

Alter Ego
Szerkesztő

Ha százszor leírod, akkor sincs semmilyen bizonyítékod arra az állításra, hogy Gréczy bárkit is zaklatott illetve kéretlenül küldött neki képet. Zéró a hitelessége mindannak, amire hivatkozol, ezt neked is tudnod kell, tehát borzasztó rondán ferdítesz, manipulálsz.

Elmondtam, hogy engem a politikai vonatkozás nem érdekel, de neked szemmel láthatóan a mániád. Mindezt nem legitimálja a politika; eszetlen dolog, hogy nem látsz ennél tovább. Elég szomorú, hogy te még üdvözlöd is a férfiak elleni kamu zaklatási vádakat, a névtelen beböfögéseken alapuló közéleti boszorkányüldözéseket, a szexel történő lejáratást és a férfiakkal szembeni kettős mércét.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ha százszor leírod, akkor sincs semmilyen bizonyítékod arra az állításra, hogy Gréczy bárkit is zaklatott illetve kéretlenül küldött neki képet.

Ha ezerszer leírod is, kurvára lényegtelen, hogy a barom zaklatott-e, vagy sem, Borkai sem zaklatott:)
És hiába próbálod mosdatni, mert nem a “zaklatás” ténye a lényeg, hanem az, hogy a barom magárol ilyen képeket készített és ezt elküldte, önkéntesen minimum egy személynek, de a hogy az interjúban terelt, ott az “valószínűsíthető”, hogy sokkal tovább ment.
Ha az idióta a szaros gatyájáról, seggéről, szarás közben készít magáról képet és ezt elküldi, mert ez a perverziója és nem “zaklat” senkit, akkor is itt tartana.

Zéró a hitelessége mindannak, amire hivatkozol, ezt neked is tudnod kell, tehát borzasztó rondán ferdítesz, manipulálsz.

Én eddig csak a tényeket soroltam fel, nézd meg baszki azt az ATV-s interjút, és barom terelését/hazugságát és feszengését!

Elmondtam, hogy engem a politikai vonatkozás nem érdekel, de neked szemmel láthatóan a mániád.

Attól még a lényeg nem változik, engedd meg, hogy egy hazug ballibsi , erkölcscsőszszerepben tetszelgő semmirekellő nímand “férfi” bukásán röhöghessek és elégtétellel töltsön el.

Mindezt nem legitimálja a politika; eszetlen dolog, hogy nem látsz ennél tovább.

Te próbálkozol a “férfi megalázása, boszorkányüldözése” című nagyeposzt előadni az ügy kapcsán, miközben az üggyel kapcsolatos összes fórumon elhangzó hozzászólások 99%-a arról szól, hogy azért írta ki magát a barom (a politikai életből is), mert mindenkinek a gecis képei jutnak eszébe, ha megjelenik, ha tárgyal, ha komoly/politikai témában megnyilatkozik. Hiteltelen lenne és nevetséges. Nem a politika legitimálja, hanem a “bort iszik, vizet prédikál”
szart nem tolerálják tőle. Ennek semmi köze sincs a neméhez.
Cicciolina Olaszországban befuthatott “politikai kárriert”, itthon Michelle Wild-on csak röhögnének, ha ilyesmivel próbálkozna……
Az (fideszes)államtitkárral is az a helyzet, ahogy alapjában véve minden “női vezetővel”, elsősorban nő, és többedsorban “vezető”, róla is minden férfinek a playboyos képei jutnak eszébe ha meglátja, netán tárgyal vele, ezért is “kényelmetlen”, a kinevezése idején volt is “kampány” hogy “ezígyhogy”, hánytorgatás, de elcsendesült és most már “szetségtörés” lenne emlegetni, pedig a valóság ott sem változott. Ha akkor nem “bukott bele”, már nem fog. Őt pl a politika “legitimálta” és a közvélemény “lenyelte”-tolerálta,, ahogy pl. a pride-ot is. Arról nem is beszélve, hogy olyan “pozíciót” tölt be, ahol ennek nem sok szerepe van. Nem nyilatkozik erkölcsről, meg hasonló kérdésekről. Ahogy a kurvázó MSZP-s sem, az is maradt a szexvideói ellenére

Nem a politika legitimálja, hanem a “bort iszik, vizet prédikál” korábbi cirkuszban való részvétele, az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának követelése, a pártja és maga által is képviselt “metoos” “boszorkányüldözés” főmuftijaként baszott rá, megérdemelten, és jogosan:)

Wittinhoff nem erkölcscsőszködött, nem moralizált és nem verte magát ilyen típusú ügyekben, a titokban róla készített prostis videófelvételnek ezért nem nagyon lett semmilyen hatása, a választást nem befolyásolta, még kevésbé, mint Borkai esetében sem, sőt, dafke szavaztak rá, nem véletlenül.

De ez a nyomorult magáról készítette a gecis/faszverős képeket, amelyeket ő(az erkölcscsősz!) küldött el más(ok)nak!!!! Ez már “kiverte a biztosítékot”:)

Elég szomorú, hogy te még üdvözlöd is a férfiak elleni kamu zaklatási vádakat, a névtelen beböfögéseken alapuló közéleti boszorkányüldözéseket, a szexel történő lejáratást és a férfiakkal szembeni kettős mércét.

Hiába próbálod a “hamis zaklatási” /”boszorkányüldözézi” /”Férfiellenes szarrá” minősíteni, mert itt nem a férfiről szólt, ahogyan az előbb példaként felhozott Wittinghoff esetében sem történt meg a “szexel való lejáratás”, a D-209-es sem bukott bele, a “pufajkás voltam, na és” sem bukott bele a korábbi szarjaiba, a gecisre meg rájárt a rúd, így járt, nagyon helyes és mindig is üdvözölni fogom és leszarom, hogy te ebből “férfiellenességet” hozol ki.

Pont a felsorolt példáim mutatják, hogy mennyi a “kettős” mérce a férfiak esetén is:) nem nemekre van ez kihegyezve, hanem “esetekre” és most a gecis a fasz rosszabbik végén állt, ennyi, a legkevésbé sem a “zaklatási botrányba” bukott bele, hanem a képeit övező undorba ötvözve az álszent, kenetteljes, erkölcsőszös POLITIKAI performanszaival……

Alter Ego
Szerkesztő

“nem nemekre van ez kihegyezve, hanem “esetekre””

Hazugság, mert nők soha nem buknak bele, bármilyen szexuális tartalmú felvégtelek léteznek róluk. Lásd Dr. Baszó Tünde államtitkárnő csöcsös, pinás fotóját.

“A legkevésbé sem a “zaklatási botrányba” bukott bele”

Hazugság, mert a teljes magyar sajtó azzal volt tele, hogy “zaklatási ügybe keveredett” és ennek is jelentős szerepe volt

“hanem a képeit övező undorba.”

Ez viszont igaz, és pontosan erről beszélek, hogy ez a másik probléma a hamis vádak megtűrésén túl. Ha férfi vagy, geci folyik, spriccel a faszodból, akkor undorító vagy, ez elég a megsemmisítésedhez, főleg ha még te ezt magad felvállalod és szépnek is mered látni és lefotózod. Na akkor főleg annyi neked, ez elég a lejáratáshoz, most te magad is elismerted. Csak a vak nem látja, hogy beteges módon a férfiak szexualitása undorítónak, mocskosnak van beállítva, valami bugyuta prüdéria, aszexualitás, és férfigyűlölet jegyében és ezt mélyítik ezek a mocskolódó kampányok.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

nők soha nem buknak bele, bármilyen szexuális tartalmú felvégtelek léteznek róluk.
Lásd szabó Tünde csöcsös, pinás fotóját.

Édesfaszom , értő olvasás! nem „utólag derültek ki róla” észlény, hanem előre tudott volt!, akkor hogy lehet ezen (utólag) megbukni? Voltak elhaló próbálkozások az ellenzék részéről basztatni a csajt, de épp a „nőellenesség” és szexizmus vádjába rohantak volna bele (tátott szájjal a faszerdőbe), így csak nyeltek egy nagyot és jó képet vágtak hozzá:)

mert a teljes magyar sajtó azzal volt tele, hogy “zaklatási ügybe” keveredett

Mert a „csajok” zaklatást visítottak és ki meri a metoo érában a pinák szavát megkérdőjelezni?, no meg így még nagyobbat szólt az erkölcscsősz vesszőfutása:),de amúgy a győri sajtótájékoztató és az időközben a szájából elhangzó szentbeszédek és „követelések” pontosan megágyaztak a bukásának, „zaklatás” nélkül is……

Ha férfi vagy, geci folyik, spriccel a faszodból, akkor undorító vagy, ez elég a megsemmisítésedhez, főleg ha még te ezt magad felvállalod és szépnek is mered látni és lefotózod.

Ne hazudj és ne relativizálj megint:), Most már ott tartunk, hogy elnyomják a szegín férfi „művészeket” akik szépnek látják a gecis faszukat, OMFG!:) Tudtam, hogy van még tartalék benned:)DDDDD

Na akkor főleg annyi neked, ez elég a lejáratáshoz, most te magad is elismerted. Csak a vak nem látja, hogy beteges módon a férfiak szexualitása undorítónak, mocskosnak van beállítva, valami bugyuta prüdéria, aszexualitás, és férfigyűlölet jegyében és ezt mélyítik ezek a mocskolódó kampányok.

Bla, bla, bla, …….
Várom a további „mélységeket”, ahová még képes vagy lesüllyedni….., közben meg nézd meg a “védenced” sajtónyilatkozatát (és csendben szégyeld magad….):

https://www.facebook.com/dk365/videos/730689737448295/

Alter Ego
Szerkesztő

“nem „utólag derültek ki róla” észlény, hanem előre tudott volt!, akkor hogy lehet ezen (utólag) megbukni?”

Figyelj “észlény”, tök mindegy hogy előtte-utána. Ha az érv az, hogy Gréczy azért lett kínos a politikai életben, merthogy lehetne úgy politizálni. hogy “Gréczyről mindenkinek az álló fasza jut majd az eszébe”, akkor ugyanezen elv alapján el sem kezdődhetett volna Dr Baszó Tünde karrierje, hiszen hogyan politizálhatna, ha “mindenkinek azonnal a nedvesen csillogó csiklója és a felajzottan ágaskodó csöcsbimbói jutnak az eszébe'”.

Mert a „csajok” zaklatást visítottak és ki meri a metoo érában a pinák szavát megkérdőjelezni?, no meg így még nagyobbat szólt az erkölcscsősz vesszőfutása:)

Ha még te is “#metoo éráról” beszélsz, akkor sikeresen alátámasztottad a mondandómat. Köszönöm! Olyan korba értünk, ahol a vétkes politikai erők addig bátorították az ilyen-olyan beteg pinákat, hogy már merik szabadon kiélvezni a vádaskodással elérhető hatalmukat. De azért persze van itt egy nagy adag ferdítés is, mert nem “a csajok” kiáltottak, hanem egy jól megtervezett lejáratókampány nevesíthető vigyorgó gyilkosa és a kampány névtelen levelezője mocskolta be ezzel. A lejáratás kiagyalóival együtt persze örömködnek a magadfajta pártmegszállottak és utcasarki aktivisták a “vesszőfutásnak”. – Én meg azt mondom, hogy mindez egy sötét, undorító középkori vásári látványosság a férfiak terhére és egy rövidlátó barom, aki ennek örül.

Gréczy nyilatkozatán túl a többit is fontos lenne megnéznem? Mert bevallom nagyon nem érdekel…

Egyrészt nem “libliengem”, másrészt semmi okom arra, hogy szégyelljem magam, merthogy Borkai szexuális szabadságát pont annyira védendőnek gondoltam mindig is, mint Gréczyét. Amikor az a botránykeltés, boszorkányüldözés zajlott, akkor is pontosan ugyanazt mondtam, mint most. Nekem teljesen tiszta a lelkiismeretem, mert minden #metoo ügyben írott, vagy másodszerzőként szerkesztett cikkben a férfiak szexuális szabadságáért és magánéletének tiszteletéért emeltem szót bármiféle pártügyektől függetlenül. Mindkét oldalon éppen ideje lenne észhez térni és felhagyni a mocskolódással, mert súlyos társadalmi károkat okoznak.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

tök mindegy hogy előtte-utána.

Pont hogy nem és bazmeg nem érti, még most sem:)DDDDDD

Ha az érv az, hogy Gréczy azért lett kínos a politikai életben, merthogy lehetne úgy politizálni. hogy “Gréczyről majd mindenkinek az álló fasza jut mindenkinek az eszébe”,

Pedig de, sőt, a linkelt dákós sajtótájékoztatón ő nyomta ezt nagy garral Borkai-val kapcsolatosan:)DDDDD!

akkor ugyanezen elv alapján el sem kezdődhetett volna Dr Baszó Tünde karrierje,

No, no, ne keverjük, ha már mindenképpen nevezgetünk, ő Playboy Tünde, a Baszó az Borkai, ahogy (rábaszó:) Pöcsverő Geci meg a Géczy…..

hiszen hogyan politizálhatna, ha “mindenkinek azonnal a nedvesen csillogó csiklója és a felajzottan ágaskodó csöcsbimbói jut az eszébe’”.

Azt is kifejtettem, hogy amikor kinevezték, akkor kószán próbálkoztak “lejárató kampányba belevágni” ellene, de jobban féltek a “szexizmus” vádjától és lenyelték a békát:)
Lásd a HVG ezzel kapcsolatos, mondhatni “óvatos ” cikkét:
https://hvg.hu/itthon/20151002_kineveztek_szabo_tundet
a 444 még ennél is “szűkszavúbb” volt:
https://444.hu/2015/10/02/allamtitkar-lett-savolt-szabo-tunde
De azért 18-ban volt rá próbálkozás, (ahogy te fogalmazol: ): “lejárató kampányra”:

https://olkt.hu/18-perrel-fenyeget-a-meztelen-kepei-miatt-az-allamtitkarno-kepek/

csak épp nem jött be, mert nyert……

Olyan korba értünk, ahol a vétkes politikai erők addig bátorították az ilyen-olyan beteg pinákat, hogy már merik szabadon kiélvezni a vádaskodással elérhető hatalmukat.

Tessék mondani, konkrétan milyen „vétkes politikai erők”-re gondolt itt a költő, van ezeknek esetleg nevük, vagy ez is egy “háttérhatalmi konteós szarság”? És ezen politikai erőket milyen nemű emberek vezetik? Milyen nemű emberek „bátorítanak? Milyen nemű emberek engedik a vádaskodás büntetlenségét, sőt, támogatását? Netán nők?

De azért persze van itt egy nagy adag ferdítés is, mert nem “a csajok” kiáltottak, hanem egy jól megtervezett lejáratókampány nevesíthető vigyorgó gyilkosa és a kampány névtelen levelezője mocskolta be ezzel.

Még mindig nehéz felfognod, hogy saját magára piszkított az istenbarma, aztán ezt elküldte 3. személy(eknek), és csak idő kérdése volt, hogy mikor érkezik vissza a szar a hülye arcába.
Lovagolhatsz te a „lejáratókampányon”, meg azok, hogy ez egy „férfiellenes” „boszorkányüldözés”, de hiába erőlteted, nem az, egy hülye rábaszott a saját hülyeségére.
Egy közszereplő ilyet nem engedhet meg magának, akárhogy mosdatod, meg próbálod cirkalmazni, nemi harcnak beállítani , meg „férfibántásnak”, nem az.

A hülyék meg veled együtt örömködnek a “vesszőfutásnak” – mondom én, hogy sötét, undorító középkori vásári látványosság mindez és egy barom aki ennek örül.

Mert elégtétellel tölti el az egyszerű halandót, ha rajtakapja a papot amint bassza a kecskét, miközben a szószékről a paráznaság ellen prédikál:)

merthogy Borkai szexuális szabadságát pont annyira védendőnek gondoltam mindig is, mint Gréczyét.

Terelj, “juhász”, terelj…..

Alter Ego
Szerkesztő

Szavamra mondom, nem terelek, őszinte vagyok “mint egy gyerek”, éppen ezért mindenkinél jobban észreveszem és sérelmesnek érzem, hogy te úgy beszélgetsz (vagy játszol inkább a közönségnek), hogy a mondataid jelentős része manipuláció.

Tudom, hogy nehéz elhinned, de nekem nincs pártállásom, ügy alapon gondolkodom a politikáról, társadalmi kérdésekről.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

a mondataid jelentős része manipuláció.

Ez tőled nem újdonság, mielőtt elkezdesz személyeskedve provokálni, általában ez az első vád, hogy az ellenfél “manipulál”:)
Nem tudnék olyan, veled ellenkező véleményt megformáló illetőről, akire ezt ne sütötted volna rá:)
De sajnálattal közlöm, hogy a tények felsorolása, ismertetése, még mindig nem az.

Alter Ego
Szerkesztő

Mondtam én, hogy érzékeny vagyok azokra, akik hangulatot keltenek logikus érvek helyett… És nem szoktam tétovázni ezt közölni is… – Te meg a “tények”. Ez most legalább egy jó vicc volt. :D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

érzékeny vagyok azokra, akik hangulatot keltenek

Ne túlozz, az egód védelmében olyan mélységekre “lemászol”, hogy időnként a “vitapartnereid” kénytelenek szégyellni magukat, helyetted……..

Te meg a “tények”

Megértem a “fájdalmadat”, de sajnos nem tudok segíteni, amíg én a felsorolt valóságra szolgáltattam tényforrást, addig te a “véleményeiddel”/”levezetéseiddel”/” konteóiddal” meg (az ezekhez hasonlóan “kitenyésztett” ) “érvekkel” operálsz, a tények ellenében ……., ja, meg (egy idő után, amikor kifogysz, az “elméleteidből”, akkor előkerül az egyik jolly-joker:), “manipulálással” vádolsz, aztán általában ezt a személyeskedés követi, végül pedig a kitiltással való fenyegetőzés………….
Csak a szokásos……..
https://www.youtube.com/watch?v=TuVev3ok5Rg

Alter Ego
Szerkesztő

Persze… persze… – Pihenjél! :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

+1: Szanyi kapitány se bukott bele, hogy kúrogatta a gyakornoklányt:
https://hir.ma/18-2/gyakornok-lannyal-orgiazott-a-magyar-politikus-a-parlamentben/203667

+2: Ahogyan Volner János sem, aki dugta a szeretőjét a bokorban miközben lencsevégre kapták……:
https://www.origo.hu/itthon/20170616-volner-janos-jobbik-per-lebukas-megcsalas-bozot.html

+3 Vona “cukifiú” Gábor sem bukott bele abba, hogy félrekefélt:
https://www.origo.hu/itthon/20161030-szerelmi-botranyok-a-jobbikban.html

Talán annyi a közös bennük, hogy közben nem játszották el az erkölcscsőszt és a moralitás bajnokát, mint a gecis Gréczy……..+nem magukról készített “aktképeket” küldözgettek 3. személynek…….
Pedig mindhárom “férfi” volt, ennek ellenére még sem tudták “lejáratni” a gonosz, feminista erők:)
Fölöttébb érdekes:)

Alter Ego
Szerkesztő

Egész szép gyűjteményed van a szexbotrányokból. Lejáratókampány szakértő vagy?

Akkor mégis csak főleg azok buknak a politikai lejárató kampányokban, “szexbotrányokban”, akikre ráfogják, hogy zaklatók?

És ez most ebben a vitában melyikünknek jó?

És egyébként is: hol vannak a nők a gyűjteményedből? Őket nem éri meg kikémlelni, lesifotózni és szexbotránnyal buktatni próbálni? A nők csupa tisztesség vagy mégis lappang itt valami nemek közötti kettős mérce?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Akkor mégis csak főleg azok buknak a politikai lejárató kampányokban, “szexbotrányokban”, akikre ráfogják, hogy zaklatók?

Kapaszkodj meg jól, még az sem elég, lásd a következő két “versenyzőpárost” ,
+4-5: Donáth apucit és pici lányát:

https://ripost.hu/cikk-egy-diaklany-allitja-szexualisan-zaklatta-a-momentum-eu-kepvisel-n-je

“Kép”(bizonyíték) nélkül a “zaklatási vád” is csak “félkarú óriás”, nem sokat ér :)

Alter Ego
Szerkesztő

Persze azt te is tudod, hogy Géczy képei sem bizonyítékok semmi másra, csak arra, hogy van neki fasza, meg ondója… és hogy ezt hol ő, hol meg valaki más le is fényképezte… Nem is hiszi el a kutya sem a zaklatási sztorit… Ha jobban belegondolok, emiatt aztán lehetnek ennek még nem várt hatásai az egész magyar #metoo “mozgalomra”…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Persze azt te is tudod,

https://a.te.ervelesi.hibad.hu/kozvelekedesre-hivatkozas

Géczy képei sem bizonyítékok semmi másra, csak arra, hogy van neki fasza, meg ondója…

No meg arra, hogy ő csinálta magáról és ezt elküldte (minimum egy ) 3. személynek

és hogy ezt hol ő, hol meg valaki más le is fényképezte…

Ja, meg a Mikulás is hozhatta, sőt , a hétfejű paralelepippedon is, teleobjektívvel „kileshette”…….stb. stb. stb. még mindig „maszatolsz” és mosdatod…..

Nem is hiszi el a kutya sem a zaklatási sztorit…

Pontosan, de ez is tisztázva volt, hogy a „zaklatást” lehet tagadni, meg is tette, nagy pofával (a gecis képek előkerülése előtt:), addig, amig nincs bizonyíték, csak „1 az 1 elleni” nem sokat érő hajcihő, de ha többen állnak be a sorba, vagy objektív bizonyíték van rá (pl. elküldte az istenbarma harmadik személy(eknek)) akkor bizony szopóágra kerül.
Ez meg is történt, és a nagy harciasságból a behúzott farkú „áldozati szerepet” próbálta felvenni a nyomorult, nem sok sikerrel. A gecis képek után 100-ból 99 elhiszi, hogy ezeket kéretlenül küldte el nőknek, és nem számít az „igazság”, amit a főszereplő nem is akar tisztázni, mert „nem emlékszik”, mert „el akarja felejteni”, mert „túl van rajta” stb., pontosan azért, mert még nagyobb vödör szar érkezne a pofájába, ha sorra jelentkeznének az „áldozatok”.

Ha jobban belegondolok, emiatt aztán lehetnek ennek még nem várt hatásai az egész magyar #metoo “mozgalomra”…

Persze, minden álszent „erénycsősz” remélhetőleg belebukik a saját mocskába, megérdemelten.

Alter Ego
Szerkesztő

Ha több részletben, ekkora időeltolódással szerkeszted át ennyire jelentősen a kommentjeidet, akkor nehezen fogsz tudni rá választ kapni. Nem zavar?

Tessék mondani, konkrétan milyen „vétkes politikai erők”-re gondolt itt a költő, van ezeknek esetleg nevük, vagy ez is egy “háttérhatalmi konteós szarság”? És ezen politikai erőket milyen nemű emberek vezetik? Milyen nemű emberek „bátorítanak? Milyen nemű emberek engedik a vádaskodás büntetlenségét, sőt, támogatását? Netán nők?

Tök nyilvánvaló, hogy minden politikai erő, amelyik ilyen alantas eszközökkel él. A gusztustalan névtelen levelezgetés és vádaskodás közepette “nehéz” eldönteni (felelősen kijelenteni), hogy kik is állnak a kirobbantott ügyek mögött. Mindenki próbálja maga megfejteni. Az hogy milyen nemű emberek vezetik ezeket a politikai erőket, pont lényegtelen, nem a nemük miatt kártékonyak. De ha egyébként nem is nők a gusztustalan politikai cirkusz igazgatói, attól még a közvetlen vádlók nők, akik örömmel végzik a piszkos munkát, hogy saját kicsinyes személyes bosszújukat keresztülvigyék illetve az áhított hírnévbe, műsorvezetői székbe, szakértői állásba, miegyébbe verekedjék magukat… – Nem céloztam arra, hogy csakis nők felelnek mindezekért a káros jelenségekért, szóval nem is értem, hogy mivel akarsz vitatkozni, mire föl szeretnél visszakérdezni, hiszen az alapállításom jól érthető és igaz: a vétkes politikai erők addig bátorították az ilyen-olyan beteg pinákat, hogy már merik szabadon kiélvezni a vádaskodással elérhető hatalmukat.

Mert elégtétellel tölti el az egyszerű halandót, ha rajtakapja a papot amint bassza a kecskét, miközben a szószékről a paráznaság ellen prédikál

“Jajjj, de jó” hogy elmagyaráztad. Felesleges volt, mert nem az ám a baj, hogy én nem értem, hogy miért örül a pórnép a vásártéren a szadista kivégzésnek és Gréczy nyilvános herélésének, hanem az a baj, hogy te nem érted, hogy mindez miért amorális, gusztustalan és miért káros a társadalomra.

“Pont hogy nem és bazmeg nem érti, még most sem:)DDDDDD”

Bizony baszd meg, mert csak a te fejedben különbség, hogy időrendileg mikor kerülnek elő aktok X asszonyról vagy Y úrról. Egyformán kérdőjeleződik meg, hogy lehet e valaki politikus ha egy csupasz pina vagy egy csupasz fasz jut sokaknak eszébe róla. Csak te nem akarod észrevenni a nemi alapú kettős mércét, Így a fejedbe vetted, hogy csak az időrend számít. Illetve érdekes módon a férfi esetében szerinted közéleti személy ilyet nem tehet, a nő esetében meg semmi baj vele, még ha pénzért vetkőzik a fél világnak, akkor sem. Szerintem egyébként a huszonegyedik században és az eredendően varázstalanított politikai”elit” korában már mit sem számít. Csak akkor nemi kettős mérce nélkül ne számítson! Nyilvánvaló, hogy a gondolkodásodat nem csak a pinasovinizmus hanem a sok narancslé is összezavarta.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tök nyilvánvaló,

Hát persze, hogy az:)
https://a.te.ervelesi.hibad.hu/kozvelekedesre-hivatkozas

hogy minden politikai erő, amelyik ilyen alantas eszközökkel él.

A „nyilvánvaló” maszatoláson túl, még mindig várnám a konkrét „erőket” megnevezni……..a hablaty meg a terelés helyett…..

A gusztustalan névtelen levelezgetés és vádaskodás közepette “nehéz” eldönteni (felelősen kijelenteni), hogy kik is állnak a kirobbantott ügyek mögött. Mindenki próbálja maga megfejteni.

Tippem szerint a Mikulás lehet, vagy a zsidó háttérhatalom, Bilderber csoport, a fasiszták, nácik, a fidesz, a jobbik, a momentum, Soros stb. stb stb. …..gondolom mindenki kiválogatja a saját buborékjának megfelelőt…..
Magyarul megint konteózol/”elméletezel”/”logikusan levezetsz” és az ellnőrizhetetlen, 0 konkrétumot tartalmazó nagy semmit tálalod „érvként” és bizonyítékként……., csak a szokásos……

Az hogy milyen nemű emberek vezetik ezeket a politikai erőket, pont lényegtelen, nem a nemük miatt kártékonyak.

Annyira nem, mert, elég nehéz küzdeni „valamivel” ami nem beazonosítható, csak feltételezés/elméleti szinten „létező” „erő”:)! Hogy lehet így harcolni, ha azt sem tudja senki, hogy ki/mi az ellenfél/ellenség?
A nemük is azért lényeges, mert nem mindegy, hogy egy „libákból álló röhelyes”, vagy „farkasokkal/oroszlánokkal teli” „haddal” állunk-e szemben……

De ha egyébként nem is nők a gusztustalan politikai cirkusz igazgatói, attól még a közvetlen vádlók nők, akik örömmel végzik a piszkos munkát, hogy saját kicsinyes személyes bosszújukat keresztülvigyék illetve az áhított hírnévbe, műsorvezetői székbe, szakértői állásba, miegyébbe verekedjék magukat…

Aztán ki engedi meg ezeknek a nőknek, hogy ilyen „csúfságokat” vigyenek végbe?
Azt mondod, hogy a hülyepicsák/”gyerekek” a „baj okozói” és nem a férfiak/”felnőttek” akik ezt engedik? Ha tényleg így gondolod, akkor valóban igazad van abban, hogy a férfiak „áldozatok” , (a saját balfaszságuk és hülyeségük áldozata, kivétel nélkül, mindegyik, és tegyük hozzá, hogy megérdemelten….…….).

a vétkes politikai erők addig bátorították az ilyen-olyan beteg pinákat, hogy már merik szabadon kiélvezni a vádaskodással elérhető hatalmukat.

A nem létező „vétkes politikai erők” -re semmi szükség, mert ez a nők „alaptermészete”, evolúciós öröksége, ami jó ideig „kordában volt tartva”, de mivel „kinyílt Pandóra szelencéje” és egyre több mindent büntetlenül megtehetnek, így marad a kesergés, meg a sírás…..

Felesleges volt, mert nem az ám a baj, hogy én nem értem, hogy miért örül a pórnép a vásártéren a szadista kivégzésnek

Minél önteltebb, pökhendibb és kevélyebb egy ember, annál jobban igazak rá azok a dolgok , miket vagy amiért lenéz más embereket(pórnépet:)
Te sem vagy kivétel, csak te cizelláltabban tudod ugyanezt az „örömödet” „megindokolni”, de ugyanaz az atavisztikus ösztön van meg benned is, amikor elégtételt érzel.

és Gréczy nyilvános herélésének

Magát herélte ki az istembarma, amikor tátott szájjal elkezdett rohangálni a faszerdőbe:)

, hanem az a baj, hogy te nem érted, hogy mindez miért amorális, gusztustalan és miért káros a társadalomra.

A „pórnép” alkotta társadalomra?, ne nevettess…..:)

mert csak a te fejedben különbség, hogy időrendileg mikor kerülnek elő aktok X asszonyról vagy Y úrról.

Erőltesd csak a széllel szembe pisilést:) Meg továbbra is mosd össze az „aktot” a gecis faszveréses pornóképekkel, bravó, csak így tovább a relativizálás (női:) útján…..

Csak te nem akarod észrevenni a nemi alapú kettős mércét,

Dehogynem, állandóan papolok róla, csak köztünk az a különbség, hogy a „kettős mércék” döntő részének megvannak az okai/előzményei/magyarázatai és nem mellesleg, korábbi, sok-sok évvel korábban kialakult „létjogosultsága”, míg te hisztizel, hogy a világ miért nem a te kedved szerint működik…..

Így a fejedbe vetted, hogy csak az időrend számít.

Meg a többi, 9.999.999 is, rajtad kívül, mind a „fejébe vette”, szar ügy….., sajnálom, hogy egyedül maradtál….

Illetve érdekes módon a férfi esetében szerinted közéleti személy ilyet nem tehet,

Ha már az, akkor nem, bizony:), előtte igen és ha „túléli” akkor mehet a banzáj, ha nem akkor nem, Tünde esetében ez megtörtént, túlélte…., mindazonáltal, férfiak emelték ebbe a pozicióba és tartották/tartják most is ott………

a nő esetében meg semmi baj vele, még ha pénzért vetkőzik a fél világnak, akkor sem.

meg ne hagyjuk ki azt sem, hogy nem maszturbálós, („squirt”-ös:) „tárva-nyitva” képek ezek, hanem tényleg „aktok”:), míg a gecis esetében ez nem áll fenn:)
Naphosszat megy itt a kesergés, a sírás- rívás a metoo-val, meg a „zaklatással” kapcsolatban, hogy „hova jutott a világ, bezzeg…..”, miközben elfelejtésre kerül, hogy ez nem „mostani találmány”, több ezer éve fel van jegyezve, hogy Putifárné volt az első (jegyzett) „hamis” metoos és „zaklatott”……
Ez nem újkeletű dolog, ahogy az össze női „praktika”/feminzmus stb. stb. csak most kapott olyan teret, ahol már „kontrollálhatlanná vált a (balfasz) férfiak „engedélyével”, „jóváhagyásával”, „támogatásával”, bármennyire is kellemetlen és keserű , de ez a valóság……..
Továbbá hiába erőlködsz, de geci Gréczy nem ebbe bukott bele, hanem a magáról készített és általa, harmadik személy(ek)nek tovább küldött, aztán bumegrángként visszatérő faszverős, gecis képeibe, szóval mosdass meg relativizálj tovább………

Nyilvánvaló, hogy a gondolkodásodat nem csak a pinasovinizmus hanem a sok narancslé is összezavarta.

Persze hogy nyilvánvaló:), a shaming language amit „a korábbi felsorolásból kifelejtettem” látom megjelent, csak a szokásos, folytasd kérlek:)

common man
Olvasó
common man

Annyira nem, mert, elég nehéz küzdeni „valamivel” ami nem beazonosítható, csak feltételezés/elméleti szinten „létező” „erő”:)! Hogy lehet így harcolni, ha azt sem tudja senki, hogy ki/mi az ellenfél/ellenség?
A nemük is azért lényeges a nemük, mert nem mindegy, hogy egy „libákból álló röhelyes”, vagy „farkasokkal/oroszlánokkal teli” „haddal” állunk szemben……

Na ez tényleg logikátlan akármire is írtad.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Hát Alter Ego……https://www.vadhajtasok.hu/2019/12/19/ledobtak-greczy-re-az-atombombat-felkavaro-kepekkel-es-tortenettel-itt-a-folytatas/ Ez azért durva. Ilyet normális ember nem küld senkinek. Ez a Gréczy egy idióta…… Egy dolog menthetné még a Gréczyt ebben az ügyben: ha a sajtó rendelkezésére bocsátana egy nőtől kapott e-mailt, amely mellékletként pucér, önkielégítést végző női fotókat tartalmazna + mellé egy felszólítást: “Te is küldj magadról valami izgatót Zsolti.” De hát ilyen nincs. Max. egy “küldj légy szíves néhány teljes alakos képet is magadról” női óvatoskodás létezhet. Mire Gréczy felvette a nőnek a magömlését……. Ez egy idióta.

Alter Ego
Szerkesztő

Ez egy elképzelés arról hogy mi történt, csak nem egy tény. Az egyetlen tény, hogy egy férfi intim felvételeit jogosulatlanul, névtelen lejáratókampányban közzétették és ez a férfi karrierjének lerombolásához vezetett. Gréczy és Borkai szexuális életéhez senkinek semmi köze nem volna, mindenki úgy él szexuális életet, ahogy a saját ízlése és kedve diktálja. (Akár kurvákkal, akár csoportos szexben, akár a csillárra is gecit spriccelve, akár arról saját maga és partnere(i) örömére felvételt készítve.) Ha esetleg valakit mégis zaklatott volna, annak egyetlen rendezési módja volna, feljelentést tesz ellene az illető “zaklatás” miatt. Aztán ha van ilyen per és ítélet, akkor lehet cikkezni a sajtóban és lehet morális ítéletet is alkotni. Addig nem. Ez így nem más, mint merénylet a közélet tisztasága, a férfiak szexuális szabadsága és megbecsülése ellen.

Deadpool
Újságíró

“Elég megnézni ezt a “szegény, halálra zaklatott” nőt, ahogyan mesterkélten szavalja a sztoriját és közben minden “gyötrelme” ellenére a legvisszataszítóbb nősténykrokodil vigyorral bámul a kamerába. Bárki, akinek van egy gramm emberismerete és kommunikációs gyakorlata, az pontosan tudja, hogy hányadán állunk.”

Nem tudom, ki hogy van vele, de én pár éve sokat foglalkoztam a non-verbális kommunikációval és a hazugságok leleplezésével. Akit esetleg érdekel téma, tudom ajánlani ezt a könyvet.

Amikor beszélünk, a szánk, a hangunk előad egy ‘történetet.’ Ezzel párhuzamosan a testünk is kommunikál, és az is előad egy ‘történetet’. Ha a két történet megegyezik, akkor valószínűsíthető hogy az a valaki az igazat mondja (esetleg profi hazudozó). Viszont ha ez a kettő különbözik, az illető hazudik.

Mi itt az állítás? Ezt a csajt zaklatták (Btk. 222. §). Na, most akit zaklattak, legjobb tudomáson szerint, az traumatizálódik. Átél egy olyan eseményt, amiben rohadtul nem akar részt venni, mindene tiltakozik ellene, de mégis megtörténik vele. Ez a csaj vajon ezt a benyomást kelti, tényleg így nez ki egy traumatizált nő? Egy traumatizált nő vajon ilyen lenézően beszél arról, aki őt traumatizálta? Nem inkább félnie kellene, félelemmel kellene gondolnia rá?

Érdemes megfigyelni továbbá, hogy a csaj miközben beszél, előre-hátra mozog. Feszeng. Mintha valami tőle idegen dologról beszélne. Mint aki nem tud azonosulni azzal amit mond – ergo, nem történt ilyen vele. – Nem állítom, hogy ez vagy a többi önmagukban perdöntő bizonyítékok, inkább mint megerősítő jelként érdemes figyelembe venni. Minél több ilyen ‘jelet’ fedezünk fel, annál valószínűbb hogy hazudik az illető. És itt van bőven… Nekem a kedvencem az eleje: “Tudom, hogy egészen elképesztő, de engem elkezdett zaklatni Gréczy Zsolt.” Akár kezdhette volna úgy is, hogy: Egyszer volt, hol nem volt… Mintha egy 14 éves csitri próbálna palira venni… Pont úgy mosolyog, mint aki tudja hogy rosszban sántikál (zavarban van – mosollyal kompenzál).

Azt el tudom hinni a csajnak, hogy Gréczy bepróbálkozott nála, de, hogy neki küldte volna G. a képeket?… Nagy összeggel mernék fogadni, hogy nem…

Csakszi meg egy balfasz.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mi itt az állítás? Ezt a csajt zaklatták

Le vagy maradva pár “brossúrával”……..
A “zaklatás” csak az “előjáték” volt, hogy finoman fogalmazzunk, azóta már rég túl vagyunk a “csúcsponton”, sőt, a gecis képek már úgy “betették a kaput”, hogy az “aktfotókészítő művész”(Sic!) már nem is emlékszik, hogy mivel csinálta ezeket a csodás képeket, kinek küldte el (vagy sem), ellopták-e tőle vagy sem, ő már egy amnéziás “áldozat”,aki szeretné elfelejteni (és még inkább “elfeledtetni”) .
+ “pozitívum” , hogy a párttársai kiállnak mögötte, (mi kutyánk kölyke és ha miferinket nem köpték le öszöd és 2006 után ,a kkor valószínű, hogy geciszsótit sem fogják:) támogatják, mosdatják és védik a védhetetlent…… No innen ugorj neki (és dicsekedj el újra, hogy te milyen hozzáértő vagy a hazugok leleplezésébe:) (IS:)DDDDDDDDDDD

Deadpool
Újságíró

Csakszi, te már megint csak a szard kened szét. Gyorsan lájkold fel magad, mert ez így kínos. :)

Még egy mínuszod is van… Tiszta szégyen… Gyász vagy, csakszi! :D Most már ideje összekapni magad.

Alter Ego
Szerkesztő

Tökéletesen igazad van. Ezt a nőt nemcsak Gréczy, hanem egész életében soha egyetlen férfi sem zaklatta vagy bántotta. Egyszerűen nem létezik semmilyen asszociatív élményanyaga ehhez a szerephez. Egyetlen negatív érzés, amit a férfiakkal kapcsolatban hitelesen fel tud idézni, az a megvetés. (Mert béna, szánalmas, “nevetséges ember” stb…)

Az én kedvenc részem meg az, hogy “…ez tényleg vicces (>átszellemülten nevet<) ...valaki a vállamra rakja a kezét. Ki az? Gréczy Zsolt! (>még jobban, már tele szájjal nevet<)" – Nesze neked zaklatás és trauma…

Csakszi nem csak simán balfasz, hanem még pártaktivista is. A legrosszabb kombináció. Ül a pártszékház kazánházában és görcsösen begépeli az előírt propaganda szöveget százszor, hogy fújf-fúj-fújj de gusztustalan Gréczy gecis fasza. Az valahogy nem hat rá, hogy szinte senki sem akar vele együtt köpködni.

Akad itt erős jobboldali elkötelezettségű kommentelő is, aki szerint szintén semmi ok a jókedvre, mert a legrosszabb rémálmunk valósult meg, amikor a jobboldal is elkezdte építeni azt a jövőt, ahol elég véletlenszerűen rábökni egy férfira, hogy zaklató (sőt elég azt mondani, hogy fasza van, ami gecis) … és már lehet is ásni a sírt neki.

A balfasz meg még örül is ennek…

Deadpool
Újságíró

“Ül a pártszékház kazánházában”

:’DD

(A gyűlölködést fűteni kell. Az a politika kerozinja.)

Hunn
Újságíró

bf, lehetni lehet, csak istentelen nagy baromság, kurvára nem célravezető… Én speciel nem tenném.

Naooo
Olvasó
Naooo

Pedig elég ocsmány ez a zsoltika.

Reszet Elek
Újságíró

Mindig jót nevetek, amikor visszaüt és az életrehívóit, támogatóit sújtja le a feminista-pc szarság.

Somogyi József
Vendég
Somogyi József

Érezze csak a kis magina a saját bőrén hehe :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Amely nem megosztja a nőket és a férfiakat, hanem közös célokat jelöl ki.

A férfiak min. 90%-a és a nők 99%-a szerint nem lehet beszélni semmilyen “megosztottságról”.
A “közös cél” is a legátverősebb BluePilles álom. Karinthy már rég megmondta:
“Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.”
A “közös cél” olyan, mint a jehovák által mutogatott kép: Az oroszlánok együtt legelésznek a zebrákkal a gyönyörűen megrajzolt szirupos tájban tájban. Nem létezik, mert hiába szépek az elméleti víziók, a gyakorlat mindig megcáfolja. A remény és a vakhit ellen nincs orvosság.

Olyan ENSZ-re volna szükség, amely fellép a világban a nőkkel és a férfiakkal szembeni igazságtalanságok ellen is.

Alapvető emberi tulajdonság, hogy a “kicsinek szurkolunk”, ösztönösen, és a kicsi mindig a gyerek, a nő. Ha már férfi kerül ebbe a pozícióba(áldozatszerepbe) akkor ő bizony elveszti a “férfiasságát”.

Olyan UNICEF-re, ami lányok és fiúk társadalmi hátrányai ellen is küzd.

Elég sok gittegylet van, amelyik “küzd” a nők, cigányok, “leszakadt társadalmi csoportok”, buzik/LMBTQ meg a franc tudja milyen “nyavalyával rendelkezők” “társadalmi hátrányai ellen”, ráadásul a “gyenge gyerek/nő” mindig segítséget, míg a gyenge férfi pedig mindig megvetést indukál mindenkiből. Paradox módon, ha esetleg valamikor eljutnánk arra a szintre, hogy az általatok vízionált “férfivédő” törvények életbe lépjenek, arra már nem marad férfi, akinek az érdekében ezen törvények bevezetésének értelme lenne ……

Olyan Isztambuli Egyezményre, amely a nőket és a férfiakat is védi a nemi, szexuális és családon belüli erőszaktól.

A fő ratifikáló muszlim országok telibe szarják az Isztambuli Egyezményt, az semmit nem “véd” egyetlen ott élő nőn sem.

Olyan Európai Uniós irányelvekre, amely a nők és a férfiak számára is védelmet nyújtanak.

A ballibsi progresszív/ a gyerek/ a nő, egyszóval a “gyenge”/”áldozat” alapismérve, hogy mástól, külső, “erősebb” vagy annak hitt erőtől/hatalomtól/gittegylettől/törvénytől várja a “segítséget”, magyarul ki van szolgáltatva, mert egyedül nem képes a “túlélésre”. Ha egy férfi kerül ebbe a “helyzetbe”, akkor nincs az a törvény, vagy irányelv/rendelkezés ami “visszaadhatná” a tökeit…..
A legszebb az egészben, hogy a férfiak szavazták/szavazzák meg és tartják fenn az őket “hátrányosan érintő” jogszabályokat. Automatikusan, behúzott farokkal.

Olyan alkotmányra, amely a nők és a férfiak számára azonos alkotmányos garanciát nyújt a diszkriminacióval szemben.

Ez is egy örök vita, hogy mit értünk diszkrimináció alatt. Pl. a vakokat miért “diszkriminálják”, hogy nem kaphatnak jogsit?
Amúgy az alkotmányra visszatérve, képzeljük el, hogy a jelenlegit nem “jobboldali”, hanem egy bal-libsi-progresszív és ráadásul női túlsúllyal rendelkező “demokratikus” “ellenzék” írta volna, (de akár Dúró Dórika:) mennyivel “férfibarátabb ” lenne……

Olyan pártok által megfogalmazott célokra, ami a nők és a férfiak helyzetén is javítana.

Konkrétan itt milyen “helyzetre” célzott a “költő”? Mit kéne javítani a nők részéről és mit a férfiak részéről?

Olyan kiegyensúlyozott felsőoktatási intézményekre és médiára, ahol mindkét nem problémája figyelmet kap.

Nemrég linkeltem a Kossuth rádió erre vonatkozó műsorát,(https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/
2019.12.11, Szerda, 11:32-tol, Vendég a háznál, Apák a pálya szélén-) nemhogy a kutyát, de még az itteni “közönséget” sem érdekli. Én élőben, autóban hallgattam és kb 3 perc múlva a velem utazó nő azt kérte, hogy kapcsoljak valami zenét, mert ez unalmas.

És végső soron olyan civil társadalomra, ahol a kiegyensúlyozott gondolkodásnak, a nők és férfiak perspektíváinak is van képviselete.

Az a helyzet, hogy amikor az általános lózungokat kissé megkapargatjuk, hogy konkrétan mit is tartalmaznak azok a szavak (azon kívül hogy jól hangzanak), mint a “kiegyensúlyozott gondolkodás”, a “perspektívák képviselete” , minden tiszteletem, de a valóságban mi a szarra gondolhatott a költő, amikor ezeket ilyen frappánsan “megeresztette”?

the hermit
Olvasó

Szerintem nem érdemes örömködni azon, hogy a jobboldal is fegyverként használja a metoo-t, inkább sírni kellene ezen. Pár évvel ezelőtti legvadabb rémálmaink válnak valóra éppen. Elég valakire bökni, és már meg is semmisítették, nemi alapon.
Persze csak ha férfi.

Reszet Elek
Újságíró

Viszont előbb vagy utóbb nekik is leesik hogy ez senkinek sem jó és a saját túlélésüknek is záloga ha nem engedik teret nyerni.

Hunn
Újságíró

Egyetértek.

Alter Ego
Szerkesztő

Tökéletesen igazad van.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

A női szexualitásról gyakorlatilag pedig már beszélni sem lehet.
1., Aktív prostituáltak a bulvárban folyamatos jelenléttel vannak. Ha egy nő prostituált, az nem szégyen. Ha egy férfi prostituálthoz megy, az szégyen. A teljes foglalkoztatottság illetve gyakorlatilag a munkaerőhiány korában arról beszélni, hogy egy prostituált a szegénység miatt rákényszerül a kurválkodásra……Kritizálni névvel, pl. egy sajtócikkben újságíróként, politikusként egy riportban nem lehet, mert az volt veled az utolsó riport, az volt az utolsó cikked. A vicc kategóriája.
2., A mindenhol jelenlévő mobiltelefonok és az internet világában, meg a “férfierőszakra” vadászó sajtó világában arról beszélni, hogy Európában egy európai nőt prostitúcióra kényszerítenek és ő senkitől nem tud segítséget kérni……… A vicc kategóriája.
3., A “nekünk is jár annyi szexpartner, mint a top férfiaknak, mert egyenjogúság van” szöveg szajkózása is gyakori, névvel felvállalva már elítélni sem lehet az ilyen beszédet. A női promiszkuitás nyilvánvaló felvállalása lehetséges. Férfiként nyilvánosan te nem vállalhatsz fel olyan véleményt, hogy célod 30 éves korodig legalább 20 nő megdöntése. Ez is a vicc kategóriája.
4., A női nemi szerv nyilvános látványa tabunak számított sokáig, de ezt a tabut a nők már megdöntötték – lásd Szabó Tünde államtitkár Playboy fotóit is fentebb. A legtöbb nő ingyen is engedné a nemi szervét és az arcát is egyszerre láttató képeket megjelenni Playboy szerű lapokban, pénzért pedig szerintem már a túlnyomó részük ráállna erre. Kritizálni névvel ezt sem lehet már. Ez is a vicc kategóriája.

Világunk teljesen szétesett, gyakorlatilag a szólásszabadság is már csak igen szűk területen működik a világban. Névtelen kommentekben pl. ezen a honlapon. Demokráciánk és fogyasztói társadalmunk ide vezetett: amit látunk ma, az alapvetően a nőknek tetsző világ, mert 53 % a női szavazó és a pénzek 80 %-a fölött is nők diszponálnak. Minden politikus az ő kegyeiket keresi, minden reklám és marketinges az ő világképüket erősíti. A számok ezt a dolgot már régen eldöntötték, ez a honlap is egy menedék, saját nevükön már itt is nagyon kevesen vállalnak véleményt. Mely jelenség alapvetően egy diktatúra jellemzője szokott lenni. Érdekes világ alakult ki körülöttünk.

Reszet Elek
Újságíró

Szabó Tünde még “karrierje” előtt készítette az említett fotókat. Önmagában nem látok benne kivetnivalót.
A többiben egyezik a véleményünk.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cicciolina A női morállal szemben igen megengedő a kultúránk, ennek a bizonyítéka pl. az is , hogy ez a Cicciolina nevű nő 5 évig parlamenti képviselő lehetett Olaszországban. Tulajdonképpen nem is tudnám megmondani, hogy mi lenne az a női szexuális magatartás, ami miatt nyilvánosan, a saját nevem alatt ellenvéleményt mernék megfogalmazni, hogy abból a nőből pl. államtitkár/képviselő ne lehessen. Szabó Tünde a kultúránk értékrendje szerint nem tett semmi helytelent a playboyos punci mutogatásával. Az meg, hogy a Playboyban általában nulla munkával sok pénzt keresni akaró nők fordulnak meg nagy számban? Nos ez pedig megint nem ítélhető el a kultúránk szerint.

Reszet Elek
Újságíró

Olaszország nem Magyarország. Az a gyanúm, hogy az olaszok olyan okból választották be, mint ami miatt nálunk a kétfarkúak megalakultak. Mindettől függetlenül nálunk Husika sosem lett volna képviselő.

Szabó Tündével kapcsolatosan nyilván más lett volna a helyzet ha állami tisztségviselőként vetkőzik le.

Engem nem fogtak vissza a társadalmi elvárások ha női szexuális magatartás okán minősítenem kellett valakit.

Kurvák mindig is voltak és sosem tartották sokra őket.

Alter Ego
Szerkesztő

És mikor milyen formában nem fogtad vissza magad?

Reszet Elek
Újságíró

“ami miatt nyilvánosan, a saját nevem alatt ellenvéleményt mernék megfogalmazni,”

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Elek, egyetértek.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Hát Reszet Elek, akkor minősítsd ezt a dolgot: http://www.borsonline.hu/celeb/amerikai-pokerkirallyal-hancurozott-zimany/97745 Zimány Linda valószínűleg dolgozott prostituáltként, amit ezek a képek is valószínűsítenek. Minősítsd, hogy politikai értelemben gátolnák-e Zimány Linda államtitkárra való kinevezését ezek a képek? Esetleg küldj képeket/cikket olyan női szexuális viselkedésről, ami pontosabban megjelöli a “méltatlan a tisztségre” fogalmi körét! Mert férfi téren bőséges információnk van már a “ha ilyet csinált, akkor max. utcaseprő lehet” minősítésekből, de női téren nagyon bizonytalanok vagyunk.

Reszet Elek
Újságíró

Semmirevaló, élősködő, szétplasztikázott kurva.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Látod tudsz te egyértelmű is lenni egy női szexuális viselkedés láttán. Szabó Tünde államtitkár Playboyban közzétett puncijáról egy árnyalt vélemény akkor tőlem: a Playboy szellemiségét köztudomásúlag a kevés munkáért sok pénzt akaró nők képviselik elsősorban. Köztudomásúlag a bárhol magukról kihívó fotókat közzétevő nők is ezt a szellemiséget képviselik. A magyar államigazgatásban ez a női gondolkodásmód nem kívánatos, mert annak hatékonyságát fogja csökkenteni. Kinevezése/felvétele ezért nem célszerű.

common man
Olvasó
common man

a Playboy szellemiségét köztudomásúlag a kevés munkáért sok pénzt akaró nők képviselik elsősorban.

Persze a sok kemény munka kevés pénzért az már dicséretes?

common man
Olvasó
common man

A magyar államigazgatásban ez a női gondolkodásmód nem kívánatos, mert annak hatékonyságát fogja csökkenteni.

Nekem volt jó női főnököm.Igaz ahogy a mester mondaná a fehér egyszarvú de a Timi még lehet jó főnök(attól ,hogy a képe alapján többen megbasznák)

common man
Olvasó
common man

Tündi

Deadpool
Újságíró

A fizetésed 40 %-át zsebre vágja az állam, még mielőtt kézhez kapnád. Ami marad, annak is kb. a harmadát szintén lenyúzzák rólatok ilyen-olyan jogcímeken (még egy jobbágy is ha kifizette a tizedet, békén hagyták). Ebből a pénzből politikusaink nagon jól érzik magukat: kokainoznak, kurváznak, nyaralnak, külföldi ingatlanokat vásárolnak… A nemzet strómanja és gázszerelője már a világ(!) leggazdagabb emberei közt foglal helyet, peckesen. Lackner Csabától nemrég azt is megtudhattuk, hogy aki ebből politkusként egy év alatt nem tud magának “megcsinálni” 100 milliót, az hülye!… Ti meg itt azon forgatjátok a szemeteket, hogy előkerült valami régi csöcsös kép a nőről??? Félelmetesen ostobák és szánalmasak vagytok… Ha ebben az országban egy politikus legnagyobb bűne az lenne, hogy kiverte vagy megmutatta a seggét-mellét-csunyáját, akkor ez az ország maga lenne a Kánaán… Ehhez képest mindenképpen. Kiállítottatok egy újabb bizonyítányt arról a fene nagy (kokain)keresztény-konzervatív, képmutató erkölcsösségetekről…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ti meg itt azon forgatjátok a szemeteket, hogy előkerült valami régi csöcsös kép a nőről??? Félelmetesen ostobák és szánalmasak vagytok…

:)DDDDDDD

common man
Olvasó
common man

mi az a csunya?

the hermit
Olvasó

Viszont előbb vagy utóbb nekik is leesik hogy ez senkinek sem jó és a saját túlélésüknek is záloga ha nem engedik teret nyerni.

a baloldal nem fogja belátni, mivel az osztályharc kliséin képtelen túllépni. Inkább látják túlélésük zálogának az ellentétek szítását különböző társadalmi osztályok között, mint bármi mást.

Reszet Elek
Újságíró

Nálunk a baloldal nem igazi baloldal, a jobb meg nem jobb.
Amúgy szia, rég láttalak errefelé.

the hermit
Olvasó

szia.
van különbség, de szerintem máshol sem léteznek ezek vegytiszta formában, meg amúgy is mindig minden változik. A liberálisokból libsik lettek, stb.

the hermit
Olvasó

Sokan nem értik, hogy ez az ügy (is) túlmutat Gréczy személyén.
A burkolt üzenet az, hogy a férfi szexualítás undorító, alantas, és üldözendő. Maga az erkölcsi fertő. Ezt tolják most, egyre nyiltabban, és ebbe állt bele a jobboldal is. Ennek kellene örülni? A férfihangon?
Az igazságérzetem is lázad, hiszen a zaklatást én se tartom követendő dolognak, de közben azt látom, a harcoló feleket két dolog nem érdekli ezekben az ügyekben: az igazság (tehát hogy mi történt valójában), és az esetleges áldozat, aki csak egy eszköz, és akit úgy dobnak el később, mint egy használt rongybabát.

Mikor egy ilyen ügynek vége van, nincs megkönnyebülés. Nincs katarzis, feloldozás. Semmi nem lett jobb. Pont ellenkezőleg.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A burkolt üzenet az, hogy a férfi szexualítás undorító, alantas, és üldözendő. Maga az erkölcsi fertő.

Fenét, a valóság az, hogy a faszverős, gecis képek 3. személynek való elküldése kiveri a biztosítékot, és ráég a baromra,nagyon helyesen.

Az igazságérzetem is lázad, hiszen a zaklatást én se tartom követendő dolognak, de közben azt látom, a harcoló feleket két dolog nem érdekli ezekben az ügyekben: az igazság (tehát hogy mi történt valójában),

Annyira nem érdekli a “feleket”, hogy a “főszereplő” is hímezik- hámozik, meg “amnéziás”, nem akarja tisztázni magát, áldozatszerepben próbál tetszelegni, nem tesz feljelentést, szóval undorító, hogy még ezek után nekiálltok mosdatni, relativizálni és szenté avatni, meg az antifeminizmus “élharcosaként” beállítani, nemcsak undorító de egyben kínos is …….(Az meg még külön “ráadás”, hogy a pártársainak “mikutyánkkölyke”, épp az egyik legvéresebben habzó szájú,( Isztambuli Egyezmény ratifikálását követelő!) feminista, “Vaddisznó Ágnes” a “védője, és ti ennek a másik szemétnek a kamuszövegeit “bizonyíttékként” idézgetitek szikrányi szégynérzet nélkül……)

és az esetleges áldozat, aki csak egy eszköz, és akit úgy dobnak el később, mint egy használt rongybabát.

Az baszki, “esetleges áldozat”, aki küzdött az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért……, de most, mivel férfi és barom, azért mosdatni kell, meg kell védeni……., az eszem megáll…….

Mikor egy ilyen ügynek vége van, nincs megkönnyebülés. Nincs katarzis, feloldozás. Semmi nem lett jobb. Pont ellenkezőleg.

Szörnyű, hogy a Disneyszivárványos “Happyend” elmaradt, milyen kegyetlen ez a világ, brühühüüüüü…….

the hermit
Olvasó

A postom nem csak a Gréczy féle ügyről szólt, de te nyilván annyit látsz benne, amennyit látni akarsz. Számtalan ügy volt, egyik a Borkaié, akinek az volt a bűne, hogy nem a feleségével kufircolt, hanem egy ribanccal egy hajón (nem mintha ez bárkire tartozna a feleségén kívül), de mondtak rá mindent, hogy kokózott (nem volt erre semmilyen bizonyíték, mégis tényként kezelték), meg ki tudja még mi mindent csinált. Gréczy egyébként a Borkai féle ügyben nagyon gusztustalanul viselkedett, szóval nem sajnálom egy cseppet sem. Saját orvosságából kapott most, hogy úgy mondjam.
Neked viszont nem sikerült az értő olvasást elsajátítani továbbra sem. Nem baj, gyakorolni kell… egyszer sikerülni fog.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Számtalan ügy volt, egyik a Borkaié, akinek az volt a bűne, hogy nem a feleségével kufircolt, hanem egy ribanccal egy hajón (nem mintha ez bárkire tartozna a feleségén kívül),

Tévedés, a bűne az volt, hogy ezt rögzítették és “kikerült”.
E nélkül bárki, bármit mondhat, írhat, semmi hatása nincs, mert a “hívek” leszarják, az ellenfelek “ágálnak”/ugatnak és a karaván halad tovább……
Borkainak az volt a bűne, hogy ha tudott róla, hogy felveszik, akkor az önhittségének a “jutalmát” kapta az arcába, ha meg nem tudott róla, akkor meg az óvatlanságáét.

de mondtak rá mindent, hogy kokózott (nem volt erre semmilyen bizonyíték, mégis tényként kezelték), meg ki tudja még mi mindent csinált.

Ahogy a Gréczy “zaklatását” is……….., mindkettőhöz “hozzáköltöttek”, hogy “ütős legyen”(Kunhalmi cica után “szabadon”…….,) 10.000 éve így működik a “média” meg a politika………

Gréczy egyébként a Borkai féle ügyben nagyon gusztustalanul viselkedett, szóval nem sajnálom egy cseppet sem. Saját orvosságából kapott most, hogy úgy mondjam.

Egyetértünk.

the hermit
Olvasó

Ahogy a Gréczy “zaklatását” is……….., mindkettőhöz “hozzáköltöttek, hogy “ütős legyen”……., 10.000 éve így működik a “média” meg a politika………

Egyiknél se derült ki az igazság, de nem is volt cél, hogy kiderüljön. Egyébként én nem védtem Gréczyt egy pillanatig se, ahogy szerintem más se. Mégis nekünk támadtál.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egyiknél se derült ki az igazság,

Borkainál egyértelműen igen: kurvázott.
Gréczy meg “nem is akarja tudni”, hát így ölég nehéz……, de lehet így legalább lehet feltételezgetni, mosdatni ………

Egyébként én nem védtem Gréczyt egy pillanatig se, ahogy szerintem más se.

Persze, de “sóhajok közt” előadtad, hogy “szegín áldozat férfiakat hogy üldözik”, az ember könnye majd kicsordult a sajnálattól…Alter meg keményen beleállt a mosdatásba, sőt mártírt próbált faragni a nyomorultból.

Hadd idézzelek:

“A burkolt üzenet az, hogy a férfi szexualítás undorító, alantas, és üldözendő. Maga az erkölcsi fertő.”

Ez nettó hazugság, pontosan úgy relativizálsz, mint a másik “mosdató”, aki “akt” -ként utalt az istenbarma faszverős, gecis képeire, már már “művészi magasságokba emelte”.
Nem a férfi szexualitás undorító, hanem a faszverős gecis képek másoknak való (kéretlen) küldözgetése, amit a küldözgető nem cáfolt, és nem is “emlékszik semmire”.

A másik is sokat izzadt, hogy valahogy összemossa az államtitkár korábbi életszakaszában készült tényleges aktképeivel és így “egy szintre emelve” , relativizálhassa, előadja ugyanazt a “nagyhalált”, áldozatként szerepeltethesse, a feminizmus elleni harc és “brotherhood” védelmében, amiről te is sóhajtozol……

Ugyanezt eljátszotta Havassal is, de itteni nickek kapcsán is próbálkozott ezzel, Hunn-al, meg valami SOM-al is, legyen az a férfi bármilyen aljadék, ha férfi, akkor a neme “felülír” minden szart amit elkövetett és ha támadják jogosan a szemete miatt, akkor a “férfit” támadják benne, azt meg védeni kell!(pontosan ugyanaz retorika és a módszertan, mint egy átlagos feminista /”antiszemitista” /”cigány” -védő/mentegető “érvelésben”, csak most a védett állat a “férfi”)

Nálad a másik része “lemaradt”, te már csak arra hivatkoztál, hogy ez egy “férfiellenes” dolog, miközben nem az, csak egy istenbarma pont a közepébe gyalogolt az “instant-karmának”.

the hermit
Olvasó

Én ugyan nem védek senkit, aki bűncselekményt követ el, legyen az férfi vagy nő. Kurvázni nem bcs, képet küldeni se, zaklatni vele viszont igen. Csakhogy a bcs nem bemondási alapon megy, hanem azt bizonyítani kell. Itt nem volt bizonyítás egyik ügyben sem.

Persze, de “sóhajok közt” előadtad, hogy “szegín áldozat férfiakat hogy üldözik”, az ember könnye majd kicsordult a sajnálattól…Alter meg keményen beleállt a mosdatásba, sőt mártírt próbált faragni a nyomorultból.

Mindketten azt próbáltuk elmondani, hogy a cél továbbra se szentesíti az eszközt, és embereket a szexen keresztül támadni aljasság, oldaltól és persze nemtől függetlenül. Tedd csak a hülyét tovább, elvégre jogod van hozzá.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mindketten azt próbáltuk elmondani, hogy a cél továbbra se szentesíti az eszközt, és embereket a szexen keresztül támadni aljasság, oldaltól és persze nemtől függetlenül.

Ha a gecis nem csinál magáról ilyen képeket és azokat nem küldi tovább 3. személynek, akkor nincs miről beszélni, nincs “szexen keresztül támadás”, ahogyan ha nincs Borkairól kúrós videó, ott sincs “támadás szexen keresztül”.

Mindkettő idióta, óvatlan és ennek megisszák a jól megérdemelt levét.

a cél továbbra se szentesíti az eszközt,

Ez meg külön “pikáns”, annak a fényében, hogy a “mindkettenből” a “másik”mosdatja a gecist, a nemére hivatkozva, pontosan a cél szentesíti az eszközt címszóval:)DDDDDD

Nyugodtan sóhajtozzál és mártirkodjál, álszent szemforgatások közepette. Ugasd a karavánt és sírjál, hogy milyen gonosz a világ…….

Alter Ego
Szerkesztő

“Világos”, mint a vakablak: Ha valakinek nincs semmiféle szexuális élete, akkor nem lehet a szexen keresztül támadni. – Bravó, te “észlény”!

Kezdelek már megint nagyon de nagyon unni. Te érvtelen, pofátlan, öntelt, idegörlő pártaktivista! Sürgősen hagyjál fel ezzel a lekezelő, fennhéjázó, lekicsinylő, sértő stílussal, amit megengedsz magadnak a vitapartnereiddel szemben! Mert ellenkező esetben, hogy stilszerűen fogalmazzak: szerintem hamarosan megreptetlek a “gecibe” megint… Aztán “sírjál, toporzékoljál, ugasd a karavánt”…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“Világos”, mint a vakablak: Ha valakinek nincs semmiféle szexuális élete, akkor nem lehet a szexen keresztül támadni. – Bravó, te “észlény”!

Olyan “szexuális élete” lehet bárkinek amilyet akar(és a hatályos jogszabályok nem tiltanak!), de azt “dokumentálni” nagyon nagy kockázat…….ezt megosztani 3. személlyel pedig idiótaság, főleg ha közszereplő az illető……
Persze, folytathatod a maszatolást, relativizálást és a mosdatását, de minél inkább erőlteted, annál nevetségesebbé válik a “hozzállásod” ……., az “érveid”-ről nem is beszélve………

Blackur
Olvasó
Blackur

Kb 10 mp alatt gyárt egy újabb nevet. . .

Alter Ego
Szerkesztő

Azért ha nagyon szükséges, akkor 30 mp alatt kitiltom nem csak az aktuálisan használt IP-jét, hanem a teljes IP tartományokat, amelyekből bejelentkezik. Nem a furfangossága miatt járhat vissza, hanem azért, mert csak időleges tiltásokkal szeretném arra szorítani, hogy bizonyos szabályokat betartson: például ne folytasson legalább nyílt férfimozgalom ellenes propagandát és ne intrikáljon, manipuláljon azok ellen az aktivista szellemiségű hozzászólók ellen, akik a férfiak össztársadalmi érdekeiről, igényeiről fogalmaznak meg (jelenleg esetleg még) úttörő gondolatokat. Ezekben az ügyekben nem hatnak meg a személyes igényei a szólásszabadsággal kapcsolatban – azért sem, mert a férfihang nem egy közszolgáltatás, hanem egy olyan civil projekt, amelyet aktivisták működtetnek áldozatos munkával bizonyos társadalmi célok elérése érdekében.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Már magában a képek megléte,hogy valakinek elküldte a bizonyíték ,úgy,hogy egyetlen üzenetet,emailt sem tud felmutatni,amiben ezt kérték tőle. Ha valakit ártatlanul megvádoltak,az védekezik és minden rendelkezésére álló bizonyítékkal igyekszik bizonyítani az igazát ,ártatlanságát. Még csak feljelentést sem tett… De itt nem is polgári peres ügyről van szó. Itt nem tettek ellene feljelentést,hogy zaklatással vádolják,tehát nem beszélhetünk bizonyítási eljárásról ( abban az esetben nyilván meg kéne mutatni az emaileket,amiket GZS küldött és az illetőnek is fel kéne fednie magát), miért nem tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen GZS ? Miért nem csinál rendőrségi ügyet belőle,ha íly ártatlanul elbántak vele ? Mert tudja jól,hogy még szarabb helyzetbe kerülne. Ha valakit nyilvánosan megvádolnak valamivel a médián keresztül ,amit nem követett el, akkor bizony meg kell védenie magát,ha tudja….és bizony a közvélemény nem bíróság,ott annak hisznek amit olvasnak,látnak és ha GZS nem tud semmi értelmeset felmutatni magyarázatként,akkor bizony ő csak egy faszverős, álszent szexuális zaklató lesz az emberek szemében. Ha lenne bármi védekezésre használható a kezében,rég felhasználta volna.Nem tette. Ez egy beismerés az emberek szemében.

Alter Ego
Szerkesztő

Az ne is zavarjon, hogy egyetlen élő embert nem tud senki sem felmutatni, aki azt állítaná, hogy Gréczy őt zaklatta. De neki viszont muszáj lenne névtelen, nem létező fantomokkal vitatkoznia és mentegetődznie. Valódi vád sincs, de ő már mondjon védőbeszédet. Sőt valójában már azt is felesleges, mert már megvan az ítélet is! Finoman szólva sincs ebben semmi logika!

Arra gondoltál már, hogy esetleg azért nem csinál ügyet belőle, azért nem mond semmit sem, mert már így is kicsinálták őt, ha a feje tetején táncol akkor is, és politikai értelemben meg minden további csócsálgatása az ügynek csak további károkat okoz?

common man
Olvasó
common man

Ha valakit ártatlanul megvádoltak,az védekezik és minden rendelkezésére álló bizonyítékkal igyekszik bizonyítani az igazát ,ártatlanságát.

Ha valakit ártatlanul megvádoltak és elkezd védekezni nyilvánosan lehet,hogy éppen ingyenreklámot csinál a hamis vád mellett..
Ja és akkor valaki le tudná írni összefoglalva időrendben mi is történt? Olyan egysorosokban.Ami tényleg meg is történt.

Alter Ego
Szerkesztő

Így van. Pontosan. Egyet tehetne okosabban: sűrűbben hangsúlyozhatná, hogy hamis a sajtó által jogosulatlanul közvetített egyrészt nevesített másrészt névtelen vád, és nyomozást, feljelentés, pert fog kezdeményezni, beleértve a súlyos sajtópereket, kártérítési pereket a személyiségi jogainak a megsértéséért.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ha valakit nyilvánosan megvádolnak és teljesen ártatlanul (önmagában ,hogy ilyen képeket készít ugye nem bűn ) meghurcolnak,akkor kutya kötelessége ártatlanságát bizonyítani, a vádlókat,rágalmazókat perelni ,pláne,ha közszereplő. Ha nem védekezik,az beismerés. Ha neki van igaza,ellopták a képeit, beetették,az bizonyítható .Én perelnék,hallatnám a hangomat,addig mennék,míg nyílvánosan főműsoridőben be nem bizonyítanám a dolgot. Ő nem tudja, mert bizony megtette.

Blackur
Olvasó
Blackur

Vivien a témától függetlenül hol van az ártatlanság védelme.? A bűnösséget kell[ene] bizonyítani. Abban Alternek van igaza, hogy már nemegyszer egy nő szava elég egy férfi ellen mindenféle jogi eljárás nélkül.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Jogilag igazad van ( és ha Alter is szimplán jogilag gondolta volna, neki is). Ha nem sértelek meg vele, annyit helyesbítenék, hogy a helyes szakkifejezés az ártatlanság vélelme, vélelmezik az ártatlanságot, amíg nem bizonyítják annak ellenkezőjét. ( elég sok jogot olvasok, meg aztán munkajogba kénytelen voltam beletanulni).
De itt-legalábbis egyelőre nincs per- sem polgári, sem büntető , itt közvélemény és közerkölcs van . És bizony ebben baromira szarul áll Gréczy és nem védekezik, semmi értelmes , bizonyítható magyarázata nincs. A “nem tudom, nem emlékszemmel ” csak beismeri az egészet. Ezért nem értem én és más sem , miért nem bizonyít, perel , ordít, hogy én semmi ilyesmit nem tettem , tessék itt a telefonom, vizsgálják be mikor törték fel, mikor továbbították a képeket stb. Én egyébként nagyon drukkolok , hogy pereskedés legyen belőle, mert akkor bizony előkerülnek a bizonyítékok, jó eséllyel a nőnek is fel kell fednie magát…
Egyébként itt már hárman vádolták meg zaklatással , szóval azért nem csak egy nő szava van. Ha továbbra sem védi meg magát, akkor pedig elkönyvelik g.cis zaklatónak, a közvélemény nem foglalkozik az ártatlanság vélelmével.
Magam 90%-ban biztos vagyok benne, hogy bizony küldözgette fűnek-fának a fotóit, magát sérthetetlennek gondolta és jókora exhibicionizmus lakozik benne. Mint ahogy arra is nagy tétben fogadnék, hogy bizony ezeknek a képeknek jó áruk volt, ugyan a nő valóban kéretlenül kapta őket, de igencsak jól járt velük.

common man
Olvasó
common man

Az ,hogy egy országgyűlési képviselő magát sérthetetlennek gondolja emiatt olyasmit csinál amilyesmit nem volna szabad az teljesen elítélendő éppen úgy mikor pl. a fia(lánya) részegen karambolozik mert azt hiszi mindent megtehet.De ezt most nem kell belekeverni.Nem országgyűlési képviselők is küldözgetnek képeket tesznek tisztán szexuális ajánlatokat és a nagy számok törvényében bízva természetesen többeknek elküldik.Mert baszni akarnak,perverz a fantáziájuk nem tudnak normálisan ismerkedni még kevésbé kapcsolatot fenntartani és a többi…

Blackur
Olvasó
Blackur

Nem sértettél meg :), itt egyvalaki sértegeti a többieket de neki szabad.
BUÉK :)

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ide írok válaszban,mert azt kell mondanom ebben az esetben Bf-fel értek egyet. Néhány kiegészítés.

Borkainál azért nem csak a kurvázgatás verte ki a biztosítékot-bár biztosan sokaknál már szimplán az is (hogy közben álszent módon családos képekkel kampányolt ugye)-hanem ez,hogy itt bizony igencsak felmerült a korrupció :

http://nyugatifeny.hu/2019/10/07/unios-tamogatast-kapott-az-allamtol-a-borkai-zsolttal-jachtozo-luxusmodell-video

De most ugye nem a Borkai ügyről van szó.

GZS egy barom,annyira fejébe szállt a dicsőség és a hatalom,hogy azt hitte bármit megtehet ,ráadásul valóban egyetlen értelmes magyarázata ,védekezése nem volt,mert NINCS mivel. Tobbneju tökéletesen megmondta mi az egyetlen lehetséges normális és elfogadható magyarázat,ha csak egyetlen olyan üzenetet,emailt fel tud mutatni,amikor ezeket a képeket KÉRTE tőle valaki. Legalább egy nő és akkor szóba jöhet a fotólopás , beetetés stb. Ilyet nem tudott produkálni.Rég megtette volna,ha lenne ilyen,nem hülye,nem bukna bele és nem mondott volna le.

És nem ,nem az a baj ,hogy vannak vágyai és szexualitása stb,de ha kéretlenül ilyesmit küldözget az bizony zaklatás. Az állófaszos,geciverős képek NEM TARTOZNAK az udvarlás és ismerkedés fázisába. Ez bizony zaklatás,pláne,ha direkt megkérik,hogy ne küldjön ilyeneket. Az Ilyen képek a nők 99%-nál csak akkor elfogadhatóak (valakinél még ezután sem) ,ha már kialakult szexuális kapcsolat, vágy van. A nők nem férfiak,a nők nem képekre izgulnak,mi nem maszturbálunk random jó pasik képeire , még pornóra is igen ritkán . A nőkből ki kell váltani a vágyat. Ezzel nem lehet,csak undort ,ha kéretlenül valaki ilyesmit küld. A nőknél ez bizony hangulat kérdése ,maszturbálni fog egy nő egy erotikus könyv olvasása közben , vagy erotikus film nézése közben, ha a vele szexuális kapcsolatban élő/lévő férfival van telefonban, Skyp-on stb, de nem,soha nem fog felizgulni egy magáról kéretlenül ilyen képeket küldőre. Ezt bizony zaklatásnak éli meg(szinte) minden nő,akár egy valóban” jó pasitól” is.

Ettől függetlenül elég szánalmas dolognak tartom bármely párt részéről ,hogy a “másik oldalt ” ezzel járatja le, de sajnos van vaj a fülük mögött bőven (itt is ott is) és nagyon egyszerű az ellenszer. Nem kell ilyesmit csinálni,ha politikus vagy. Meg kell elégedni a hatalommal és (jóval érdemeiken felüli) juttatásaikkal.

Reszet Elek
Újságíró

Zaklatás de a csaj is sáros. Telefont le lehet tiltani, számot lehet változtatni, ez meg olyat is írt, hogy még el is költözött.
Amiket ír következményként az az erős túlzás kategória. A szövegeit láthatóan megírták, “ideológiailag átgyúrták”, felépítették.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Ja,persze,a nő sem ártatlan bárányka,amúgy lazán el tudom képzelni ,hogy “meglovagolta” az ügyet (már a Palányi Nórásat) és mivel voltak ilyen képek,amivel a zaklatást valóban elkövette GZS,még akár pénzért is felajánlhatta a lejáratóknak ezeket. Szóval nem,a nő messze nem ártatlan…

Reszet Elek
Újságíró

Ha nem politikus csinálta volna, akkor csak annyit mondanánk hogy egy bunkó szórakozik és egyáltalán nem tekintenénk valami bűncselekmény kategóriának.
Szóval szerintem a zaklatásnak beállítani túlzás legalábbis abban az értelemben ahogy manapság ezt a szót elkezdték használni.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Egy közszereplőnek mindig jobban kell vigyáznia a jó hírére,pláne egy politikusnak,pontosan azért ,mert náluk jóval jobban “számít” ,ugyanis nekik feddhetetlennek kéne lenniük. Erkölcsileg kikezdhetetlennek,mert a közvélemény ezt várja el. (helyesen)
Ha az első kérésem után, hogy ne tegyen ilyet, továbbra is kéretlenül küldte volna a képeket (a letiltások ellenére ) és telefonon is zaklat,kapásból feljelentem. Tanuljon belőle ,hogy nem tehet meg akármit. Nem azért mert politikus,hanem azért ,mert bunkó zaklatás amit tesz.

Még annyi ,hogy egy politikus milyen előnyöket is élvez:

1. Hatalma van
2. Magas (sokszor érdemeihez viszonyítva a megérdemeltnél),jóval magasabb hivatalos jövedelme van.
3. Lobbik,mutyik által sok extra pénzhez jut.
4. Megannyi juttatást, költségtérítést kap (közlekedés,lakhatás)
5. Ismertségének köszönhetően megkülönböztetett bánásmódban részesül.
6. Mentelmi joga van.

Mi az egyetlen amire figyelnie kéne?! (még jó hogy ebbe belebuknak) Hogy törvényt ,közerkölcsöt sértő dolgokba ne keveredjen. De a sok baromarcú még erre sem képes.

Alter Ego
Szerkesztő

Igazad van Elek… Egyébként is hogyan is lehetne “zaklatás”, amikor valaki önként a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetbe hozza magát és ennyire intim fotókat ad a másik kezébe.

Ordít az egész sztoriról, hogy nem igaz. Még Gréczy sem akkora barom… Szerintem ezt a szarul megírt fantazmagóriát csak a zaklatástól rettegő, azt már esetleg elszenvedő pszichés problémával küzdő nők hiszik el, illetve azok akik a totális elfogultságig gyűlölik Grécyt… No meg azok, akik nem szoktak gondolkodni… de az már mindegy is… mert ők a folyton az orruknál fogva vezetett emberek.

Alter Ego
Szerkesztő

Ahogyan manapság elkezdték használni a szót, zaklatás már az is ha ha meghívnak valakit “kávéra, koktélra, kakaóra”, főleg ha egynél többször megtörténik…

common man
Olvasó
common man

azt kell mondanom ebben az esetben Bf-fel értek egyet

Na de miben értesz egyet?

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Általánosságban, amit a GZS üggyel kapcsolatban írt…

common man
Olvasó
common man

Az állófaszos,geciverős képek NEM TARTOZNAK az udvarlás és ismerkedés fázisába

Persze azért mondod mert te is olyan konzervatív “jólnevelt” vagy.Mint mondjuk akár én is.De hát nem mindenkinek egyforma az értékrendje.És bizony VAN olyan nő akinél ez bejön.Még ha számodra ez elképzelhetetlen is.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Dehogy elképzelhetetlen, adtam is egy százalékot ezen nőknek :). Azt írtam a nők 99% – ánál ez nem jön be. Nyilván nem tudhatjuk pontosan hányan vannak.Hozzá kell tegyem, hogy vegyük azt, hogy GZS kipróbálta, hátha ezen nők közé tartozik alanyunk is. De amikor egyértelmű visszautasítást kapott, sőt felszólítást , hogy álljon le, miért nem tette?!

Alter Ego
Szerkesztő

Szárnyal a fantáziád és készpénznek veszel és tovább költesz egy névtelen lejáratólevelet, ami nem csak zaklatásról szóló panasznak, hanem még irodalmi alkotásnak is hiteltelen. Olvastad egyáltalán? – Pont egy íróbarátom kisregényét lektorálom, na abban is ilyen realizmussal összefüggő problémák vannak….

common man
Olvasó
common man

Ha viszont csak 1% akkor szegényt inkább sajnálni kéne mert a mássága miatt majdnem százszor nehezebb neki magához illő társat találnia…Több toleranciát kérem…(nem csak a buzik a mások)

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

:)

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Persze,nyilván ,(egyébként nem csak arc nélküli hülyegyerekek küldözgetnek ilyesmit, konkrétan vacsoránál este ,az eddig normálisnak tartott 26 éves volt kollégája-soha nem volt köztük szexuális tartalmú beszélgetés- küldött egy farkas képet,mondván “olyan hangulatban volt ” ),persze nyilván helyretette a lányom,de akkor is…
Itt nem a “szegény nőről” van szó, róla is leírtam a véleményemet. Ez az idióta GZS annyi nőnek küldözgethetett ilyesmit,hogy az sem tudja melyik az ,csak most ráb…ott ,ez a luvnya meg szerintem lazán pénzt csinált a dologból és kihasználta,hogy erre bizony vannak vevők,amikor kirobbant a botrány Palányi és Zsoldos Daddy élettársa körül. Nyilván túlzás a lakcímet váltok,meg mindenhonnan törlöm magam ebben az esetben. Egyébként ,ha valaki mindig új és újabb emailcímről küldözget képet,MMS-t,SMS-t használ, azért igen zaklató tud lenni.
Ez megint egy olyan téma,amit férfi nem igazán ért meg. (most nem konkrátan erről az esetről beszélek,mert szerintem is túlzás amit a nő állít, de attól még GZS elkövette a zaklatást abban a pillanatban,amikor az (igazolható) első felszólítás után nem állt le.)

Abban az esetben,amikor egy “férfi” így viselkedik ,akkor egy nő kezdi prédának,áldozatnak érezni magát,mint akire vadásznak, Ha nem hagyják békén és mindenhonnan zaklatja az illető szexuális tartalmú dolgokkal,akkor egy nő NEM ÉRZI BIZTONSÁGBAN magát. Félni kezd,ugyanis nem tudhatja mikor válik az írásbeli,virtuális abúzusból valós,személyes “megkeresés” (lásd Pásztor Anna ügye, a pasi egyértelműen mentálisan retardált volt,öngyilkos lett a börtönben, de még azt is képes volt behazudni magának,hogy kölcsönös szerelemről volt szó,ja és cipőbe rejtett késsel ment a koncertjére ).És bizony nem lehet tudni,hogy egy ilyen zaklatás meddig megy el,mikor válik megszálottsággá.Szóval egy szimpla vállrándítással, meg letiltom,meg nem nézem meggel nem lehet letudni az ügyet.

Ameddig egy férfi,ha esetleg ilyen tartalmú képeket kapna kéretlenül (persze a férfiak sem a szomszéd 60 éves Marika nénitől,vagy a földszinten lakó 120 kilós csajtól várják az ilyesmit),egy jót röhög, vagy kiveri rá,nos a nőknél ez nem így van.Amikor sorozatosan ,mindenhonnan érkezik kéretlenül az ilyesmi,azt bizony zaklatásnak éli meg…és bizony,hogy mi a zaklatás,azt nem a zaklató dönti el,hanem a zaklatott.

Deadpool
Újságíró

Vivi, az az eshetőség is felmerült benned, hogy mondjuk 3 éve Gréczy felesége belekukkantott a telefonjába, meglátta hogy csalja a férje, felhúzta az agyát, majd azzal állt bosszút, hogy eladta a sztorit a konkurens mediának, akik meg csak a megfelelő pillanatra vártak? – Csak jelzem, hogy ezt az lehetőséget sem látom cáfolva.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Igen, felmerült, erre maradt a maradék 10%. 90 , hogy megtette, írtam korábban. A feleség amúgy nem várt volna ennyit, ha megcsalnak és kiborulsz, akkor ott , akkor helyben állt volna inkább bosszút. Még az is felmerült, hogy valaki még nagyobb hal nejével dugott és nem fedheti fel a nő kilétét, bár ekkora lovagiasságot nem feltételezek, hogy bizony le kell nyelnie a békát, de a maradék 10 % a bosszú, de 90, hogy ő küldözgette. A portálok képközlése és tényként kezelése erre enged következtetni, a forrésuk bombabiztos, perelhetetlen. Ezért örülnék , ha jogi útra menne a dolog. Ott mindent bizonyítani kell pro és kontra.

common man
Olvasó
common man

Még az is felmerült, hogy valaki még nagyobb hal nejével dugott és nem fedheti fel a nő kilétét, bár ekkora lovagiasságot nem feltételezek,

Nem is kell lehet ,hogy csak nem szeretné anyonveretni magát…

Alter Ego
Szerkesztő

Ajjaj… Bizony tele a világ kiéhezett férfiakkal… Jó páran akadnak, aki nem riadnak vissza semmitől sem és kikezdenek a nőkkel… sőt egyes disznók még “farkas képet’ (hogy idézzelek) is küldenek… A nők meg nem győznek bujkálni… Házról házra menekülni, elköltözni… Mert lehet, hogy egy gyilkos szatír… cipőbe rejtett késsel… Úristen! Most mi lesz? Átnevelő tábor kellene a férfiaknak vagy férfinapi herélés? Mit csináljunk? Mi tévők legyünk? Szegény nők, mind rettegnek… Vacognak a félelemtől az icipici miniszoknyáikban és push-up melltartóikban. Jujjj…. Jujjj.. Jujjj….

common man
Olvasó
common man

Amikor sorozatosan ,mindenhonnan érkezik kéretlenül az ilyesmi,azt bizony zaklatásnak éli meg…és bizony,hogy mi a zaklatás,azt nem a zaklató dönti el,hanem a zaklatott.

Sorozatosan mindenhonnan érkezett?

common man
Olvasó
common man

és bizony,hogy mi a zaklatás,azt nem a zaklató dönti el,hanem a zaklatott.

Hát ez így van.És ezzel vissza sem lehet élni.Nem is éltek vissza ilyesmivel.Elég a bemondás.Lecsukni.Kész.
Ez erről szól nem arról a hülyéről akit itt állítólag többek is védenek.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Nem,nem elég a bemondás. És nagyon remélem ,hogy soha nem is lesz elég. A közvéleménynek sok esetben elég ,hogy véleményt alkosson,de bizony egyetlen precedenst sem tudok Magyarországon ,amikor azért került börtönbe valaki,mert valaki valamit állított.Pontosan EZÉRT mondom ,hogy,ha valakit nyilvánosan megvádolnak valamivel,amit nem követett el,akkor kutya kötelessége perelni és jogilag is megvédeni magát és utána nyilvánosan, széles körben követelni a rehabilitációját a közvélemény előtt is. Azok ,akik ezt nem teszik,igazából beismerik a tettüket és azért nem perelnek,mert bizony kiderülne az igazság. (az esetek 99%-ban)
Itt van egy-két eset,amikor ez megtörtént és ez a követendő út . Tényleg ,ha tudtok olyan esetről,hogy valakit bemondásra elítéltek Magyarországon ,anélkül,hogy bizonyítottak volna bármit ,arra kifejezetten kíváncsi vagyok,mert én egyetlen ilyesmire sem emlékszem, itt vannak a követendő példák:

https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/bebizonyosodott-artatlanok-az-eroszakkal-vadolt-budapesti-mentok/75drxly

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/kosz-zoltan-merhetetlen-duh-amit-ereztem-2477567

Mondjuk az kifejezetten szerencsétlen ebben a két esetben ,hogy az elkövetők 18 éven aluliak,mert nem fognak büntetést kapni a tettükért ,csak max egy ejnye-bejnyét….

common man
Olvasó
common man

Nem,nem elég a bemondás.

Azért nagyobb volt a szele a vádnak mint a hírnek ,hogy mégis ártatlanok.Nem tudom ez milyen érvelési hiba de ezt én most tőled hallottam először…
Ja és az is sokat mondó ,hogy ilyennel próbálkoznak ,egyre gyakrabban és akár még be is jöhet.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Igen,ez tény sajnos,hogy a vád sokkal hangosabban szól a médiában ,mint amikor bebizonyosodik,hogy a vád alaptalan volt. Remélem szép summát leakasztanak a hírt és nevüket lehozó portálokról Kószék. Én nem tudom elképzelni,hogy szimplán bemondásra ilyen bejöhessen. Az már a vég lenne.
Ilyen esetekben amúgy kötelezném jogilag mindazon portálokat,ahol szalagcímben lehozták a “hírt”. Hogy ugyanekkora terjedelemben és nagyságban azt a hírt is lehozzák,hogy bizony ártatlanok….

common man
Olvasó
common man

Őszintén Vivien ha a lányodnak küldött volna valaki ilyen képet azért pár gombnyomással el tudta volna intézni.

Alter Ego
Szerkesztő

Egyébként valóban létezik a jelenség a neten, csak azokat a képeket arc nélkül (többnyire szerintem nem is a saját képüket) küldik buta nicknevekről hülyegyerekek (azoknak bezzeg a fél agyuk ellenére is van annyi eszük, hogy ne buktassák le magukat), de egyébként tényleg egyetlen gombnyomással, tiltással el lehet intézni a kéretlen pornográf képeket. De ez a Gréczy meg olyan hülye lenne, hogy ezt arccal névvel, mindenféle tiltakozás ellenére teszi? Ki hiszi ezt el?

Naooo
Olvasó
Naooo

“de ha kéretlenül ilyesmit küldözget az bizony zaklatás”

Micsoda? Pisztolyt tartottak a fejéhez, hogy nyissa meg? Dehogy, minden nő élvezkedik az ilyenen, ha valaki nyal neki.

Deadpool
Újságíró

“azt kell mondanom ebben az esetben Bf-fel értek egyet.”

Ez legközelebb legyen egy intő jel!

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Attól még, hogy nagyon sok mindenben nem, azért akadhat olyan amiben igen.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Kettő/többes mérce, feminizmus, ballibsik, “bevándorlás”, patkányinvázió, “nyomorultak”, iszlám, sharia, emberrablás, stb. stb. ami kell , szinte minden benne van:

https://www.origo.hu/nagyvilag/20191223-ladj-ly-francia-filmrendezo-botranyat-nyomorultak.html

Alter Ego
Szerkesztő

Fontos kérdés, hogy mégis hogyan kivitelezte pontosan Grécy ezt a zaklatást? Például a zaklató képek készítésekor hogyan fotózta le önmagát két méterről, ahogyan éppen álló farokkal a DonPepe pizzéria étlapját nézegeti? Lehet, hogy egy pizzaperverz ez a Grécy és attól áll fel neki vagy ez egy előre gondosan kitervelt reklám? :D És vajon kit kért fel a “zaklató felvétel” elkészítésre? :D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“Nem emlékszik”………:)DDDDDDDD

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Nos, mivel fotós lánya vagyok (édesapám amatőr fotósként ugyan nem ebből élt,de díjnyertes fotói ,kiállításai voltak és azért engem is tanítgatott ) kicsit értek hozzá. Azt még a laikusok is tudják ,hogy létezik időzítő, még apám Lubitel gépén is volt (amivel amúgy szuper képeket lehetett csinálni ) ,sok okostelefonon van már időzítő,polcra ,szekrényre bárhova rakhatta. A fürdőszobások meg láthatóan tükörből készültek. De egyébként régi szerető, kurva bárki is csinálhatta kérésre, de attól még azokat a fotókat elküldte bizony. És azért nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét ,mert bizony megtörtént. Ez a “nem emlékszem”,meg “nem akarok emlékezni” meg több,mint beismerés és röhejes is egyben.

Alter Ego
Szerkesztő

“…bárki is csinálhatta kérésre, de attól még azokat a fotókat elküldte bizony.”

Ezt honnan tudjuk olyan biztosan? Csak nem neked küldte és ezért biztosan tudod, hogy nem ellopták? :D

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Onnan, hogy nem közölte volna le minden portál, joggal számítva esetleges perekre, ha nem lenne bombabiztos a forrás és bizonyítható , hogy bizony egy- több bizonyos emailre lettek kiküldve a fotók. Egyetlen portál sem olyan hülye , hogy egy esetleges bűncselekményből származó fotósorozatot leközöljön.
Totál biztos a hátterük, ellenkező esetben nagyon sok milliót veszíthetnének. Amúgy megint személyeskedsz. Nem kell egyetérteni, de személyeskedni sem.

Alter Ego
Szerkesztő

Sajnos teljesen tudatlan és rémesen naiv vagy a sajtóval kapcsolatban. A Pesti srácok politikailag erősen elfogult portál adta közre Pallányi Nóra “zaklatási” vádját. Borzalmas szégyen. Többet gondoltam róluk. Vadhajtások.hu ugyancsak erősen politikailag elfogult portál közölte le a fotókat és saját maguk leírták a képek közreadásakor, hogy nekik soha nincsenek semmiféle fenntartásaik, ami a kezükbe kerül, az leközlik. Nem ellenőriztek semmit sem. Biztosan sérthetetlennek hiszik magukat illetve tudják, hogy a politikusbarátaik majd kifizetnek bármilyen peres számlát. A többi sajtótermék a fotókat nem merte átvenni, csak meghivatkozták. A névtelen levél állításait viszont átvették, de semmit nem ellenőriztek, ahogy te azt képzeled, mert egy névtelen novellán nem lehet semmit sem ellenőrizni. – Ez a #metoo! Üres, hamis vádak, lejárató mocskolás… Férfiak lejáratása öt perc alatt. Az ellenőrzést, a sajtóetikát és a pertől való félelmet nem ismerik.

Szóval néha kicsit tájékozódj is, mielőtt badarságokat beszélsz!

common man
Olvasó
common man

https://she.life.hu/herself/20180911-mik-a-jo-pasi-ismervei-herczeg-zsuzsa.html
na most az ötös pont akár félre is érthető vagy inkább tágan értelmezhető…

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Helò!
Most komolyan törlik innen a nem tetszõ cikkeket amik nem felelnek meg a pc elveinek?
Idáig jutott a nagy férfimozgalom meghajoltatok a meanstremnek! Elég sajnálatos hogy engedtetek a rendszer szorításának és hogy árulòk férkõztek be de hát ennek is eljött az ideje!
Sajnálom hogy eltértetek a kijelölt útròl! :(

Reszet Elek
Újságíró

Miről beszélsz?

Foxtrott28
Olvasó
Foxtrott28

Nem találom : Megszégyenítő verbális erőszakot alkalmaznak a nők az udvarlás során!

Alter Ego
Szerkesztő

Véletlen sem… Honnan vetted ezt?

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Hát gyerekek….. Gréczyt “el kell engednünk”, mert mi nem tudjuk őt megvédeni. Nem hülye gyerek ő, de még sem tudta magát sem megvédeni, pedig a Gyurcsánynak van pénze jó ügyvédekre is. Ahogy elnézem az életrajzát, kvázi “rocksztár” volt azért ő 2018-ig, amikor is Gyurcsány maga mellé vette képviselőnek. Nem való a képviselőség a “rocksztároknak”. https://hu.wikipedia.org/wiki/Gr%C3%A9czy_Zsolt

the hermit
Olvasó

Senki nem védte őt a DK-s agymosottakon kívül. Ennyire nem megy az értő olvasás?

tobbneju
Olvasó
tobbneju

The hermit ne vedd magadra, te nem védted Gréczyt. Alter Ego, Reszet Elek, Hunn, Blackur, stb. kritizálta itt a “krokodilmosolyú” mihazánkos hölgyet, akit Gréczy “zaklatott”. Sőt ezt a nőt még utána is kritizálták itt a honlapon, hogy a netet ellepték Gréczy magömlésének képei. Akkor pedig már elég nehéz volt csak a mihazánkos zaklatott csajra lokalizálni, mert az a dolog addigra már eltörpült Gréczy gecis fotói mellett. Így értsd Gréczy itteni “védelmét”, ha nem hiszek egy “áldozatnak”, akkor az azért az “elkövető” védelmének számít még itt is. A mihazánkos nő “zaklatása” egy viccnek minősül egyértelműen, a magömléses fotók egy képviselő esetében sajnos már lemondási okok. Azért nézd meg ezt a videót, a krokodilmosolyú csaj által előadott dolgokért még nem kellene lemondania Gréczynek a képviselőségéről. https://www.youtube.com/watch?v=1Oaa-5jNeVY

Alter Ego
Szerkesztő

“ha nem hiszek egy “áldozatnak”, akkor az azért az “elkövető” védelmének számít még itt is.”

Alapvetően igaz volna, csakhogy Pallányi Nóra szemmel láthatóan egéshzen egyszerűen nem lehet áldozat, mert nem is adott elő semmit, ami miatt őt áldozatnak lehetne tekinteni. Észrevenni, hogy valójában még csak nincs is zaklatás a zaklatásos sztoriban (és semmiféle zaklatott lelkiállapot sincs), pedig nem egy személy védelme, hanem a józan ész védelme. Már ha bármiféle józanságot és értelmet számon lehet kérni egyáltalán egy #metoo ügyben.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Alter Ego….. Magát az előadott tényállást valószínűleg kb. 90 %-ban el lehet hinni ennek a mihazánkos szépségnek. Az általa előadott “feldúlt és zaklatott” állapot nem hihető egyáltalán, a nő majdnem elröhögte magát néha ezen az egész faszságon, de végigmondta ezt a süket szöveget, mert a mihazánkos cimborák szépen megkérték rá, ő meg azért fizetést is kap onnan.

Alter Ego
Szerkesztő

A “tényállás” hihető, mármint az, hogy Gréczy meg akarta baszni (már elnézést a nyersességért, de ez az egész egy olyan műfaj, ami igényli az egyenes beszédet), de az nem zaklatás, hogy meghívta kávézni, kakaózni, és amikor meglátta itt-ott, akkor beszélni akart vele és aztán a hipermarketben a vállára tette a kezét. Ezt mind elhittem, miért ne, hiszen minden férfi ezt csinálja, ha valakivel kapcsolatot akar létrehozni, csak éppen ezt zaklatásként tálalni, na az az agymenés, a gigantikus pofátlanság, és ezzel lejáratni erős jogsértés. Főleg úgy, hogy Pallányi Nóra híva fel Gréczy figyelmét magára, ő jelölte ismerősnek a közösségi portálon ésatöbbi…

Aztán, hogy milyen ügyesen beidőzítették hogy előbb jöjjön Pallányi Nóra, aztán a fotók, hogy folyton mélyüljön a sztori és egyre nőjön a figyelem és a botrány, na az már a lejáratókampány menedzseri “szakértelem”.

Blackur
Olvasó
Blackur

Kit kritizáltam?

Pash Cutter
Újságíró

Az AlterEgo és a fidesznyikek közti vitához:

Azért az elképesztő, hogy még a Mi Hazánk Mozgalom és a FIDESZ is képes gesztusokat tenni a MeToo irányába. Hogy most ne is említsem, hogy a magukat radikálisnak tartó, nem egyszer a Gender-feminizmust kritizáló portálok is, mint a Pesti Srácok és a Vadhajtások, képesek MeToozni. Csak hogy eltegyenek, félreállítsanak egy ellenséget az útból. Ez nem antifeminizmus – ez az antifeminizmus illúziója.

Miért nincs egy olyan tökös politikai párt Magyarországon, ami keményen konfrontálódik a MeToo-val minden fronton? Miért csicskul be az összes hazai politikai párt a MeToo előtt? Hogyan válhatott ez a férfiellenes rágalomhadjárat ekkora szent tehénné az országban? Hogyan lehetséges az, hogy olyan egykori jobboldali ikonikus személyek is tiszteletüket teszik a MeToo előtt, mint Vona Gábor, Toroczkai László és Orbán Viktor?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Azért az elképesztő, hogy még a Mi Hazánk Mozgalom és a FIDESZ is képes gesztusokat tenni a MeToo irányába.

Semmi elképesztő nincs benne. Csak, ahogy a többi „antifeminista harcos”, a saját buborékotokon belül nem akartok tudomást venni a tényekről és valóságról.
Az „ideáitokat” próbáljátok „ráhúzni” a világra, és közben megfeledkeztek, hogy azok akiktől elvárjátok, hogy az általatok elképzelt világot megalkossák, ugyanolyan gyarló lények mint bármelyik átlagember.

Hogy most ne is említsem, hogy a magukat radikálisnak tartó, nem egyszer a Gender-feminizmust kritizáló portálok is, mint a Pesti Srácok és a Vadhajtások, képesek MeToozni. Csak hogy eltegyenek, félreállítsanak egy ellenséget az útból. Ez nem antifeminizmus – ez az antifeminizmus illúziója.

Szörnyű, de tényleg, hallatlan………
Attól mert „radikális” az még nem jelenti azt, hogy nem „BluePilles”, azért mert kritizálja a gender-feminizmust még nem jelenti azt , hogy RedPilles, és attól, hogy valaki RedPillel találkozott, még nem „változik meg”……..A „cél szentesíti az eszközt” pedig emberi tulajdonság, oldal, hit, párt stb. független, elég csak a régi és közkeletű :” Szerelemben és háborúban mindent szabad!”-ra gondolni …….elég régi “találmány” ez is….

Miért nincs egy olyan tökös politikai párt Magyarországon, ami keményen konfrontálódik a MeToo-val minden fronton?

Pontosan azért, amiért egy antifeminista tüntin/performanszon több a sajtós , mint a „tömeg”……Mert nincsenek „bikacsordák”, mert pont azok nem küzdenek ilyen „gondokkal” akik „vezetik” ezeket a pártokat, mert a „felső tízezer/vezető réteg” nem érzékeli ezeket, han néha igen, akkor sem fog kilógni a sorból….

Miért csicskul be az összes hazai politikai párt a MeToo előtt?

Mert az emberek, nemtől függetlenül, 99%!-ban „feministák”, így vannak szocializálódva, ez nekik a természetes. Az „antifeministák” olyan kis arányt és mennyiséget képviselnek, hogy még a buzik/LMBTQ-, meg a többi elcseszett legkisebb „érdekvédelmi” lofaszoknak is egyenként „több tagjuk van”, arról meg nem is beszélve, hogy az „antifemninizmus szervezetek” pontosan ugyanazzal az eszközrendszerrel és narratívával küzdenek, mint azok, akiknek ez a lételemük és bizony, az „ellen” ebben jobb……

Hogyan válhatott ez a férfiellenes rágalomhadjárat ekkora szent tehénné az országban?

Ez már (dákósnyikes:) csúsztatás, mert se rágalomhadjárat nincs , sem „férfiellenesség”, és a „szent tehenesség” sem mai találmány, még Putifárnétól indult, kiskezitcsókolom,….., ahogy a „válási asszonytartás” is Hamurapival kezdődik, minimum…….

Hogy lehetséges az, hogy olyan egykori jobboldali ikonikus személyek is tiszteletét teszik a MeToo előtt, mint Vona Gábor, Toroczkai László és Orbán Viktor?

Mert ez a való világ, és amig mereszted pl. te is a boci szemeidet, meg csodálkozva kérdezed a nyilvánvalót, addig bizony még mindig az „álomvilágodban csücsülsz” és elvárod, hogy a világ változzon a te „felismeréseid” szerint……., nem fog…… és lehet újra csodálkozni, (a „haladók” meg már a hisztinél „tartanak”…..)

the hermit
Olvasó

Hányingert keltő a cinizmusod. A te világodban nincsenek elvek, hadd gratuláljak hozzá.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ne ríj babám……., mert:

“Nem vagyok cinikus, csak tapasztalataim vannak, ami persze majdnem ugyanaz.”

Oscar Wilde

Illetve:

“A cinikus embernek annyira torz a látása, hogy a dolgokat olyannak látja, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek lenniük kellene.”

Ambrose Gwinnett Bierce

És most sírok egy kicsit…….:)

Alter Ego
Szerkesztő

A cinizmusról az én kedvencem:

“Minden cinikus emberben egy kiábrándult idealista lakozik.”

(George Carlin)

Csakhogy sem ez, sem az általad citált idézetek nem rólad szólnak. A tiéd egy másik fajta cinizmus, szóval nehogy abba a tévhitbe ringasd magad véletlenül, hogy bármi közöd van Oscar Wilde vagy George Carlin bölcs kiábrándultságához. Te soha nem voltál idealista, te egy mezei morál nélküli ember vagy, aki még örül is az erkölcsök hiányának és gúnyolja azokat, akiknek elveik és ideáik vannak. Főleg azokat gyűlölőd és gúnyolod, akik szeretnék a világot, a társadalmat egy jobb hellyé változtatni. Te egy mezei semmirekellő vagy, aki a mocsoknak örül; úgymond egy savanyító baktérium. Szóval ne az emberekről, hanem a savanyító baktériumokról szóló idézetek között keress valamit a cégéredre…

Dehogy sírsz, te csecsemőként sem felsírtál, hanem inkább felröhögtél… Te már előre tudtad és gúnyosan kiröhögted, hogy anyád mekkorát fog csalódni… benned…

——-

Ilyennek látszol kívülről. Stimmel az énképeddel? – Mert ha nem, akkor esetleg próbálj meg másképp beszélgetni. Adnék egy (minimális) esélyt annak is, hogy a morális érzékeden túl a kommunikációs képességeiddel is(!) súlyos gondok vannak és esetleg talán csak azért látszol a valóságosnál is semmirekellőbbnek.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Köszönjük Emese:)

Egészségedre.:)

Banánt most nem dobnék, de helyette küldöm neked ezt:

https://www.youtube.com/watch?v=q0hyYWKXF0Q

Alter Ego
Szerkesztő

Köszönöm! De a te lelki egészségedért is kellene már valami hasznosat tennünk…

common man
Olvasó
common man

Ez olyan szar zene ,hogy még az írásaid is jobbak..

Alter Ego
Szerkesztő

Ha értenéd a dalszöveg mélységeit, akkor nem küldted volna ezt a számot nekem.

Így vagy te is a Férfihanggal: sírva könyörögsz te ezért a táncért; valamiért neked éltető elemed, könnyen lehet sokkal jobban, mint bárki másnak. Így válik kérdésessé, hogy ki is itt valójában a táncoló majom.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ugye, hogy ugrottál, pedig még nem is dobtam neked oda…….

Alter Ego
Szerkesztő

Istenem, annyira szánni való vagy.

Megmutatom neked az általad küldött szám énekesnőjének egyik élő fellépést és egy interjút vele. Ebben az a szép, hogy sok ember sokféle gondolatot fog ebből szintetizálni magának, csak te nem értesz majd továbbra sem egy szót sem… és nem csak a nyelvi korlátok fognak az utadba állni.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

És még fokozza, és már a rácsait is rázza,……..édes jó istenem…….

Alter Ego
Szerkesztő

Na de hagyjuk a szófosást! Nem mész SOM-al boxolni? – Ott még lehetne egy leheletnyi esélyed embernek érezni magad… :D

Deadpool
Újságíró

“Hányingert keltő a cinizmusod. A te világodban nincsenek elvek, hadd gratuláljak hozzá.”

Csakszi a csirihau prototípusa.

“Minden jel arra vall, hogy a legközelebbi korszakban a föld uralkodó lénye nem az ember lesz. Leginkább madárhoz hasonlít éspedig nagyságban és alakban a keselyűhöz. Félig madár, félig rovar. Szárnya nem tollas, hanem szaruhártyás, amikor repül, úgy zúg, mint a bogár. Nyaka, lába is ilyen szaruréteggel borított és éles, üvegszerű karmai vannak.

Több száz, néha ezer lény él egy csoportban, de minden rend és vezető nélkül. Maguk között sem okosabbat, sem hatalmasabbat nem tűrnek meg. Szüntelenül veszekszenek, tökéletesen értelem nélkül, egymást lökdösik, tépdesik és taszigálják, ok nélkül egymást mardossák, vagy, lesből, egymás fejére ütnek, egymás oldalából, vagy combjából húsdarabokat tépdesnek ki és lenyelik. Ezek szerint mindegyik csaknem állandóan tele van vérző sebekkel. Mivel a sebek, természetesen, fájnak, a lények ingerültek és folyton egymást figyelik, mihelyt az egyik csak gyanús mozdulatot tesz, támadásnak vélik, odakapnak és felvisítanak. A másik erre dühében szárnyával csapkodni kezd és visszavág, eszeveszetten forgolódik, horgas csőrével jobbra-balra csapdos, tekintet nélkül arra, hogy mit és kit talál. Most a többi is odafigyel, odasereglik, vijjogni kezd, csődület támad, azonnal két párt alakul. Az egyik a másikat szidalmazza és piszkolja. Megrohanásra azonban nem kerül sor, mert egy perc múlva a pártok már egymás között is összevesznek és így civódnak tovább.

A sok száz madár-rovar berregő zúgással repül, de rendesen nem nagyon messzire. Néhány mérföld után leszállnak, mert elunják és amilyen lármásak, rendetlenek, piszkosak, amilyen eszeveszetten veszekszenek, éppen olyan restek. Ahol megtelepszenek, ott pillanatok alatt mindent fölfalnak, állatot, hangyát, tetűt, egeret, gilisztát, békát, levelet, füvet, a fa levelét, kérgét, rügyét. Ahonnan eltávoznak, ott sivatag támad, puszta föld és a kövek.

Egyetlen állat sem tud ellenük védekezni, mert amilyen aljasak, hitványak, sóvárak, olyan vérszomjasak és mohók. Elefántot, orrszarvút éppen úgy pillanatok alatt szétszednek, mint oroszlánt, vagy krokodilust. Nincs szenny, amit el ne kapdosnának, különösen egymás elől. Ha valamelyik a falatot már nem tudja lenyelni, el akarja dugni. A többi azonban résen van és akit azon kap rajta, hogy ételt elrejt, azt azonnal véresre püföli.

A hím cementszürke, horkoló hangon berreg, körülbelül, mint a motorkerékpár, vagy a géppisztoly. A nőstény eszeveszetten tarka, piros, sárga, kék, lila, zöld szarutollaival kelleti magát, szakadozott fejhangon visít, csőrével szüntelenül tollait fésüli, peckesen illegeti magát. A hím brutális, zaklatott, tele méreggel és lihegve sürgölődik a koncért és a nőstényért, lecsap, veszekszik, kurrog, tolong. A nőstény, mint a vámpír, ha egyszer hímhez jut, folyton nyakán lóg, szidja, bántalmazza, alvás közben is fölzaklatja, követelőzik, sértődik, duzzog, siránkozik, panaszkodik, pletykál, zsivajog. Bár a lény faja rovar, mégis elevenszülő. Gyermekeiket úgy nevelik, hogy azokat a hím a nőstényre, a nőstény a hímre uszítja, amíg a kis rovar az undortól mindkettőt megcsalja, meglopja és becsapja.

Az új faj neve csirihau. Latin, illetve tudományos neve csirihau communis. Többféle varietasban szerepel, van europeus, africanus, asiaticus, americanus és itt is többféle alfajt különböztetnek meg.

A csirihau szemmel láthatólag azt hiszi, hogy amit csinál, az az egyedül józan és ésszerű élet. Amit lehet, felfalni, amit nem lehet, a többi elől eldugni s ami ereje ezen felül marad, párzani és horkolni. A létezés egyetlen lehetősége azonnal mindent bekapni és a nőstényt lerohanni, aztán vijjogni és verekedni. Vezetésről szó sem lehet. Egyik se hisz a másiknak egy szót sem. Így valósul meg a teljes egyenlőség. Csak az él meg, aki éppen olyan kegyetlen, komisz, zsivány, aljas, vérszomjas, alattomos, kéjsóvár, sunyi, mohó, erőszakos, mint a többi. Sohasem tisztálkodnak. Régebben a varietas germanicusnál szokás volt a fürdő úgy, hogy vezényszóra a vízből hol kiugrottak, hol bele. A szokás már idejét múlta. A többi fajta más szokást honosított meg éspedig, hogy ürüléküket egymásra kenik. A szenny így vastagon és csomókban áll rajtuk, a koszfoltok között üt át a sebzett véres hús és az ótvar. Sok csirihau tele van fekéllyel, soknak fél lába van, félszeme, vagy bevert feje. Különösen kedvelt szokás, hogy egymást szárnytövön vágják. Akkor nem tud röpülni, a többitől lemarad, az idegen törzs elkapja és széttépi. Néha vele marad nősténye, de csak azért, hogy a hímet agyonüsse, felfalja és csürhéjét ismét megkeresi.

A csirihau józanságával igen meg van elégedve. Azt hiszi, hogy sikerült az életet tökéletesen leegyszerűsíteni a maga teljes realitására. Ez a valóság, a többi csak mellébeszélés. Ez a létezés kvintesszenciája, minden fölösleges szentimentalizmus nélkül. Ez az úgynevezett létért való küzdelem, mindenki csak magára gondol, magát biztosítja, önmagának szerez annyit, amennyit tud, mindegy, milyen áron és milyen úton. Ez az ésszerű, a józan, az okos, a praktikus. Aki mást mond, az csak saját érdekeit védi raffináltan és valami trükkel akarja ugyanazt. A csirihau az ilyesmin keresztüllát. Az élet alapvetően önző. A rend és az uralom arra lenne való, hogy egyesek a többi rovására jól élnek. Ezt megszüntették. Náluk nem lehet hazudni. Mindegyik amúgy is tudja a másikról, hogy zabálni akar, zabálni és párzani és horkolni, a többi tökéletesen érdektelen.

Ez a csirihau. Ez a századokon át melengetett és némán táplált eszmény, a józan valóságérzék csodája, a fanatikus próféták monomániájában és az exakt tudósok kísérleti racionalizmusában közösen kiérlelt, most megszületésre váró új világtörténeti lény. Ez az emberben mint állatfajban való hitnek, a choc en retour-nak, az örvénybe való visszaszédülésnek édes diadala. Ez a puha bűvös álomnak és a kőkemény szükségszerűség realitásának tündöklő egysége, a várva várt boldogság és az utópiák nagy nyilvános érdeme. Erre készült az emberiség oly titokban, célját még önmaga előtt is letagadta, hogyha majd eléri, gyönyöre annál nagyobb legyen. Mialatt a szószékről morált és humanizmust, tökéletes embert és társadalmat, oly sok vallást és tudást hirdetett, legőszintébb szívbéli izgalmával erre gondolt és ez volt benne a valóság, amelytől úgy rettegett és amelyet oly szomjasan várt, amelytől irtózott és amelybe beleszédült. Ezzel fenyegette és ezzel kecsegtette magát, félelmetes duplán, sóvárogva, akarva és nem akarva, mert, amit az ember akar, azt eltaszítja, amit nem akar, azt magához vonzza. Most végre felszabadult. Ez a humánum már nagyon a terhére volt. Ostoba és korlátolt előíté1et, régi idők csökevénye, amely arra kötelezte, hogy legalább külsőségekben tisztességesen viselkedjék. Most már nem kell szégyenkeznie, ha dühében zabál és kéjesen marakodik, mindezt a létért való küzdelem jegyében, ha irigy és gonosz és pimasz és hazudik és vigyorog és vijjog és vérszomjas, ha lesből a másik torkát elharapja, ha a másik szemébe ganéjt ken és ha gennyes fekélyekben vájkál. Nincs többé gondja gátlásokra és az illemre, micsoda felszabadulás! Úgyis mindig ez volt a valóság. Hát nem voltunk mindig bestiák? Ember! – álnok hazugság, bigott képmutatás! Milyen hálásak vagyunk az idealizmusnak, amely fennhéjázó eszméivel bennünket ide vezetett és kitermelte bennünk az ellentétet, mialatt malaszttal beszélt és senki sem vette észre, valójában mi történik.

Ez a csirihau, a bűvös kép valóságos arca, amely századok óta a cselekvő és a gondolkozó ember szívében él, amelyet most sikerült felszabadítani. Katasztrofális megrázkódtatásnak kellett elkövetkeznie, hogy e lény megvalósulhasson. E megrázkódtatás nélkül talán a lélek e gyermekét még ezer évig kellett volna rejtegetni. Most egyszerre pattant ki a bámuló világ szemeláttára, mint Zeus fejéből Pallas Athéné.

Halleluja csirihau!”

Blackur
Olvasó
Blackur

A stílusa olyan amilyen de amit leért abban sajnos van valami. Itt van 20 törzstag a shen meg a többin több 100. Szervezik a Pécs pride ot egész szép létszámmal. A facen teljesítménytúra meg buchraft csoportokban megjelentek homár társkereső posztok rövid idő alatt 100 körüli támogatorrsággal. A nőknek szóló kölcsön a 22 éves államtitkár stb stb.

Alter Ego
Szerkesztő

És akkor most mi légyen? – Úgy mutatna túl a Böfikés kontraproduktív totális nihilen egy ilyen hsz, ha néhány szót erről is ejtenél…

Blackur
Olvasó
Blackur

Ha tudnám akkor társadalmi csoportot vezetnék és terjeszteném a tudást. Itt valamennyien véleményt formálunk nem világot váltunk meg. Egyszer kétszer írtam pár kedvességet az emlétett helyekre, pasik oltottak le :)) Amit a saját környezetemben tudok azt teszem de egyénként kevés vagyok. Amúgy tényeket írtam le NORMÁLIS stílusban ezért tán ne ess nekem :)

common man
Olvasó
common man
Alter Ego
Szerkesztő

Nem estem neked, nem is akarok… Csak próbálnám hangsúlyozni, hogy a tények és nehézségek ellenére is tenni lehet és kell valamit… A szomorú tényeket természetesen tudja mindenki. Azt is, hogy ha női pletykamagazint vagy akár csak buzimagazint írnánk ugyanezzel az erőbefektetéssel, akkor már rendesen meggazdagodtunk volna valószínűleg… Így meg nem győz mindenki dolgozni és még költeni is az ügyre… Ez van… – De ha valaki tenni akar a férfiak társadalmi érdekeiért, akkor biztosan talál legalább két szalmaszálat, amit keresztbe tehet. Hogy sok hála nem lesz benne, annak nagy az esélye és azt tudja szinte minden férfijogi aktivista beállítottságú ember szerintem… – Ötletelni, próbálkozni mégis jó dolog. A nihil maradjon Böfié…

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Böfi előtt rejtve maradnak pl. az olyan dolgok is, hogy a 65 év felettiek ingyenes utazása pl. egy rakás vénasszonynak jó első sorban. A férfiak ugyanis már vagy halottak 65 év felett, vagy egészségi állapotuk okán túl sokat már nem tömegközlekednek. Aki pl. a 65 év felettiek ingyenes utazását megszüntetné, az 80 %-ban vénasszonyoktól követelné meg, hogy jegyet vegyen. Ilyen értelemben ez is antifeminizmus. De aki az állami szféra leépítését követeli, az is egy 80 %-ban nők által uralt terepet támad, tehát alapvetően antifeminista. Miután demokrácia van, ezért a 65 év fölötti vénasszonyok, meg az állami szféra körömreszelő női meg fogják buktatni az olyan politikai erőket, aki ilyenekre törekedne. Majdnem azt mondom, hogy ezeken a dolgokon alapvetően csak háborús körülmények (nincs már elég működőképes jármű és azon senki nem üldögélhet ingyen, a vénasszonyok meg végképp nem) vagy egy vesztes háború (a bennünket legyőző hatalom szarik arra, hogy az állami szférából elzavart semmittevő nők mit gondolnak) változtathat. Marad még az, hogy annyira szar lesz már az Állam semmit tevő nőit meg a vénasszonyokat adójukkal eltartó férfiak helyzete, hogy Trump meg Boris Johnson szerű politikusokat választanak meg dühükben. Az angolszász országokban egyre erősebb már az Államtól semmit nem kapó “adófizető férfiak dühe”, akik döntően fehér bőrűek. Amíg itt Európában a Szilveszteri petárdázás miatt elkóborló, a vénasszonyok lelki társaiként szolgáló kutyák sorsán aggódunk, addig marad a lassú süllyedés, a “demokrácia”, ami egyre inkább a vénasszonyok diktatúrája ma már. Ez itt valóban a 22-es csapdája: ha változtatni akarsz ezen, akkor politikai értelemben őrült vagy, mert a vénasszonyok a következő választáson leváltanak. Ha nem akarsz ezen változtatni, akkor marad a lassú süllyedés és katonai értelemben vett védtelenné válás egy idő után.

Naooo
Olvasó
Naooo

“hogy Trump meg Boris Johnson szerű politikusokat választanak meg dühükben”

Cseberből vederbe.

“Ez itt valóban a 22-es csapdája: ha változtatni akarsz ezen, akkor politikai értelemben őrült vagy, mert a vénasszonyok a következő választáson leváltanak.”

Nem tudnának, mert azonnal elvenném a nőktől a szavazati jogot. És az sem segít, ha faszinak vallja magát, max bezáratnám a bolondok közé.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

a 65 év felettiek ingyenes utazása pl. egy rakás vénasszonynak jó első sorban.

Igen, a irigység talán a legelső „ősbűn”, ha hihetünk Éva „péniszirigységét” illletően, de dícséretes, hogy a másik nem is „képviseli” ezt a „bűnt”:)

A férfiak ugyanis már vagy halottak 65 év felett, vagy egészségi állapotuk okán túl sokat már nem tömegközlekednek.

És ez a nők miatt van, pfúj……..

Aki pl. a 65 év felettiek ingyenes utazását megszüntetné, az 80 %-ban vénasszonyoktól követelné meg, hogy jegyet vegyen. Ilyen értelemben ez is antifeminizmus.

Az, és milyen gusztustalan formában….

De aki az állami szféra leépítését követeli, az is egy 80 %-ban nők által uralt terepet támad, tehát alapvetően antifeminista.

Így is megy a sírás, hogy milyen lassan mennek a hivatali ügyek, no akkor lenne igazán ájvékolás…..

Miután demokrácia van, ezért a 65 év fölötti vénasszonyok, meg az állami szféra körömreszelő női meg fogják buktatni az olyan politikai erőket, aki ilyenekre törekedne.

Ja, ezeknek a „nőknek” ilyen hatalmuk van:), no baszki, sikerült „leküzdened magad” elég keményen, eddig azért a negró ennyire nem világított a szádban, vagy lehet, hogy én nem figyeltem eléggé…..

Majdnem azt mondom, hogy ezeken a dolgokon alapvetően csak háborús körülmények (nincs már elég működőképes jármű és azon senki nem üldögélhet ingyen, a vénasszonyok meg végképp nem) vagy egy vesztes háború (a bennünket legyőző hatalom szarik arra, hogy az állami szférából elzavart semmittevő nők mit gondolnak) változtathat.

Esküszöm, hogy visszasírom Hunn-t, tényleg………Az ő „incelforradalmában” még volt halványan, nyomokban valami logika, de ebbe a baromságba, apám, tényleg meglepődtem……

Marad még az, hogy annyira szar lesz már az Állam semmit tevő nőit meg a vénasszonyokat adójukkal eltartó férfiak helyzete, hogy Trump meg Boris Johnson szerű politikusokat választanak meg dühükben.

Várj, elképzeltem ezt a „dühöt”……………………..OMFG!:)DDDDDDDDDDDDDDDDD

A többin már fetrengtem és csak nézek ki a fejemből:), Nálam megnyerted a hülyeség nonpluszultra díját, komolyan………
(Látom, eddig két “támogatód” máris akadt,gratula…..:)DDDDDDDD

Blackur
Olvasó
Blackur

Nem akarom ide önteni a faszságaimat, amióta itt olvasgatok sok mindent máshogy nézek, kövezzetek meg a női portálokon is láttam használhatót de nekem ez későn jött. Abban bizom a fiatalabbak is rátok találnak.

Pash Cutter
Újságíró

Létezik olyan, hogy erkölcs. Morál. Etika. Amit te folyamatosan igyekszel relativizálni a Férfihangon.

Az a baj, hogy a hazai jobboldal is legitimálja a MeToo-t. A Havas- és Gréczy-üggyel a jobboldal is beáll a sorba, miszerint a MeToo jó és hasznos folyamat – miközben épp az ellenkezője: rossz és haszontalan folyamat. A MeToo egy posztmodern jelenség, és mivel posztmodern, destruktív. Egyetlen jobboldali cselekvés fogadható el a MeToo kapcsán: a felszámolása. Ezt az egész MeToo-mozgalmat fel kellene számolni az utolsó emberig. Ez lenne a morális kötelessége egy nemzetközpontú politikának (az egyik a sok közül).

A MeToo morálisan aláássa a társadalmat. Ezzel tisztában van-e a fideszes politikus?

Ha lenne mögöttük szilárd ideológia; ha a “konzervativizmus” és a “liberalizmus” nem csak egy szó lenne, akkor tisztában lenne a MeToo következményeivel. De szólhatnának Miniszterelnök Úrnak a drágán fizetett tanácsadói, a konzervatív pózban megdermedő Békés Márton, Szilvay Gergely, Lánczi András is. (Habony és G. Fodor nevét nem említem; ők szerintem fürödnek abban a szarban, ami a MeToo.) Ha itt valódi elvek lennének, nem puszta hatalomvágy, korrupció, érdekek, tennének ez ellen valamit. De nem tesznek semmit, mert ez nekik jövedelmező. Közben meg a társadalom erkölcsi alapjai bomlanak megállíthatatlanul. Mi lesz ennek a vége?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Létezik olyan, hogy erkölcs. Morál. Etika.

Persze, hogy létezik, csak épp azok akik erre hivatkoznak, általában a legnagyobb álszentek.Mindig a “szegény”/”elnyomott”/”hátrányos helyzetű” stb. vagyis az, aki valamilyen szempontból “vesztes”, mindig az operál ezekkel a hangzatos “ideákkal”. Minél nagyobb lúzer valaki, annál “fejlettebb”:) a “morálja”, “erkölcse” és az “etikája”, mivel próbál a nyomorából/kényszerből “erényt kovácsolni”………, addig , amíg esetleg hatalomhoz/pénzhez/nőhöz etc nem jut…….Ha igen, akkor pontosan olyan lesz, mint amit kritizált vesztesként:) Ecce Homo:)

Amit te folyamatosan igyekszel relativizálni a Férfihangon.

Nincs rá szükség, mert ezt a valóság, persze, a “vesztesek”-nek más nem marad, így próbálják ezt kimaxolni és kompenzálni vele a kínjaikat, így oldva általában a sikertelenségükből (és az ebből adódó fruszrációjukból) fakadó, kognitív disszonanciájukat…..

Az a baj, hogy a hazai jobboldal is legitimálja a MeToo-t.

Ahogyan legitimizálja a “klímahisztit” is. mert ha “szembemenne”, akkor a saját szavazói feszítenék keresztre, kurva gyorsan kiírná magát, mert tényleg pórnép/proli a 90%……, lehet ezen keseregni, de csak a valóságban csak “alkalmazkodik” a helyzethez, ha úgy tetszik “megalkuszik”, mert nem szeretné a (biztos)hatalmát/ bukását kockáztatni…..

A “cirkusz és kenyérből” a kenyér jó ideje megvan, és szükség van a cirkuszra is, és most éppen ezek a “témák” vannak “napirenden”……

A Havas- és Gréczy-üggyel a jobboldal is beáll a sorba, miszerint a MeToo jó és hasznos folyamat

Nem hinném, és ezt is túlmisztifikáljátok. Kétféle “metoo-ba belebukott” ember van:
– Aki saját jogán annyira hülye, hogy “vajjal a fején napozik” és ráég a saját szemete: Havas, Gréczy stb….
– Aki “útban van” és “elengedik a kezét” , magyarul: kurvára nem számít, hogy a valóság mi, hanem a már “értéktelenné ” válik az illető, akkor leszarják, hogy mi lesz vele, pl. Weinstein,

És van a “harmadik”, amelyik nem bukik bele a metoo-ba, mert vagy nem exponálta magát ilyen témákban, nem erkölcscsőszködött meg verte magát, illetve elég “fontos”, “túl sokat tud” etc,. max háttérbe szorul, de igazán nem bukik semmit vele……….., illetve a “Trump” típusú, aki magasról leszarja és “alfahímként” szemberöhögi és beint az egész bagézsnak……, és ez imponál, nőknek és férfiaknak is………..

Ugyanis az összes metoo lófaszt sem ér akkor, ha csak a “libák gágognak”, ahhoz, hogy “sikeres” legyen, kell a férfiak/ hatalmon lévők “engedélye” is.

– miközben épp az ellenkezője: rossz és haszontalan folyamat.

Ha jól emlékszem, akkor Trump ellen indult, de kurvára nem jött be, miközben az “elindítói” /”elvközössége”, avagy a ballibsikhez kötödő “prominensek” sorra ráakadnak a szopórollerre., amit ők szorgalmaztak….

A “jobboldal” meg köszöni szépen az “ingyenajéndékot” és mint Trump példája is mutatja, az igazán “erőseknek” ez semmit nem árt, sőt! A férgesért meg nem kár!
Értem én az ájvékolást, hogy “ma neki, holnap neked és holnapután nekem” és hű, meg ha, ettől is lehet naphosszat “rettegni”, de sok értelmét nem látom…….

A MeToo egy posztmodern jelenség, és mivel posztmodern, destruktív. Egyetlen jobboldali cselekvés fogadható el a MeToo kapcsán: a felszámolása.

Nagy szavak ezek és pontosan olyan “üresek” is.
Ha behelyettesítjük a “MeToo” helyére a “szegénység” szót, akkor a következőt kapjuk:

A “szegénység” egy posztmodern jelenség, és mivel posztmodern, destruktív. Egyetlen jobboldali cselekvés fogadható el a “szegénység” kapcsán: a felszámolása.

Ezt az egész MeToo-mozgalmat fel kellene számolni az utolsó emberig. Ez lenne a morális kötelessége egy nemzetközpontú politikának (az egyik a sok közül).

Nem fog sikerülni, mert a MeToo “gyökere” a “feminizmus”, amit szintén nem lehet felszámolni, mert nem írthatod ki az emberiség 80-90%-át……

A MeToo morálisan aláássa a társadalmat. Ezzel tisztában van-e a fideszes politikus?

Szerintem ilyen “mélységekig” jó ha “százezerre pár ha jut” ha egyáltalán valaki foglalkozik is vele, amit nagyon kétlek….., fogalmuk sincs erről az egészről és szerintem kurvára nem is érdekli őket……..
Amelyik fideszes politikus “bukott”, annak bukásában ez nem vagy marginális szerepet ha játszott, nem szignifikáns…..

Ha lenne mögöttük szilárd ideológia; ha a “konzervativizmus” és a “liberalizmus” nem csak egy szó lenne, akkor tisztában lenne a MeToo következményeivel.

Mint korábban is említettem, túlmisztifikáljátok, a saját buborékotokon belül óriásira nagyítjátok és torz, hamis premisszára épülő rettegést kreáltok a világotokba……, miközben jól tudjátok, hogy vannak, akik “érinthetetlnek” , ha nem túlságosan hülyék……..

De szólhatnának Miniszterelnök Úrnak a drágán fizetett tanácsadói, a konzervatív pózban megdermedő Békés Márton, Szilvay Gergely, Lánczi András is. (Habony és G. Fodor nevét nem említem; ők szerintem fürödnek abban a szarban, ami a MeToo.)

Szerintem fogalmuk sincs erről az egész “rettegésről”, még érintőlegesen sem üti át az ingerküszöbüket……

Ha itt valódi elvek lennének, nem puszta hatalomvágy, korrupció, érdekek, tennének ez ellen valamit.

Mutass egyetlen egy “hófehér” személyt, pártot, formációt stb. (aki számít, és nem egy nevesincs ismeretlen gittegylet:) , mert a politikának/hatalomnak ilyen a természete, addig “lázadó” és “Robin Hood” valaki, amíg “király” nem lesz, utána már mások a játékszabályok és jöhetnek az újabb “lázadók” ha képesek letaszítani az új királyt a trónról, akkor ugyanazt fogják csinálni stb. stb. stb………,

De nem tesznek semmit, mert ez nekik jövedelmező.

Hülyék lennének, elég a más által (és a soraikban időnként felbukkanók által) “kavart szart kezelni”, maguknak miért csinálnának, akaratlagosan?

Közben meg a társadalom erkölcsi alapjai bomlanak megállíthatatlanul.

A társadalom “erkölcsi alapjai” már rég felbomlottak, és ennek a MeToo-hoz semmi köze, maximum “kórtünet” /következmény, de nem ok……..

Mi lesz ennek a vége?

Semmi extra, pár síránkozón és rettegőn kívül…… a karaván halad, a kutyák ugatnak…….

the hermit
Olvasó

Nyilván nagyon szeretnéd, ha mindenki ugyanolyan erkölcsi hulla lenne, mint te magad, azért igyekszel mindenkire kenni egy kicsit a saját kiábrándult nihilizmusodból. Az emberi természet szerencsére sokkal bonyolultabb a leegyszerűsítő elméleteidnél. Van benne jó is, rossz is, de hazugság az állítás, miszerint mindig a rossz kerekedik felül.
Rossz hírem van: a társadalom még mindig nem bomlott fel, persze erősen próbálják szétverni az alapjait mindenféle módszerekkel, de az kevés.
Lehetnek olyan fiatalok, akit elhiszik ezt a sok szart, amit idehánytál, de ők lesznek az elsők, akik később agyonütnek majd.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nyilván nagyon szeretnéd, ha mindenki ugyanolyan erkölcsi hulla lenne, mint te magad,

Faszt érdekel engem, hogy “mindenki” milyen legyen, mert nem számít. Mindenki ragaszkodik a saját buborékjához, semmi értelme energiát ölni abba, hogy kivedd onnan, mert nem fog semmilyen külső hatásra sem kijönni.

azért igyekszel mindenkire kenni egy kicsit a saját kiábrándult nihilizmusodból.

Azt még eddig nem sikerült értelmeznem, hogy miért projektáljátok a saját nyomorotokat felém, de valószínűsíthető, hogy így könnyebben elviselitek……

Az emberi természet szerencsére sokkal bonyolultabb a leegyszerűsítő elméleteidnél.

Persze, mert az ember,
kevély, büszke (főleg a “vesztes”, mert neki más ezen kívül nem sok maradt, ráadásul ehhez még társul egy roppant irritáló gőg is!)
buja is (persze, ha van rá lehetősége:), ha ,nincs akkor megy napestig a vinnyogás meg a grécyzés)
– de legfőképpen talán irigy és az “Éhségének” csillapíthatatlan volta erre vezethető vissza…., ennek következtében
kapzsi, és egyúttal zsugori is, minél inkább “adományoz” nyilvánosan, annál inkább
– ráadásul mohó és azonnal kell neki minden, máris……
– de nagyrésze lusta tenni a vágyaiért
– ezért haragszik (a világra:) és állandóan bűnbakot keres, miközben csak tükörbe kéne néznie…..

Van benne jó is, rossz is, de hazugság az állítás, miszerint mindig a rossz kerekedik felül.

“Kultúra”, szocializáció, neveltetés, vallás, rassz és még jó néhány “feltétel” határozza meg/predsztinálja/determinálja etc. azt, hogy adott egyén/csoport/törzs/rassz/felekezet etc. számára, mi a “jó” , illetve mi a “rossz”. És tudom, hogy ez “szentségtörés” , de akkor is relatív ez a két fogalom, és szituáció(helyzet meg az előbbiekben fel, és fel nem sorolt “összetevők”), függvénye, hogy adott esemény, tény, vélemény etc. etc. mennyire “jó”, vagy mennyire “rossz”……….

Rossz hírem van: a társadalom még mindig nem bomlott fel, persze erősen próbálják szétverni az alapjait mindenféle módszerekkel, de az kevés.

Végre, ez egy jó hír, örülök neki, mert akkor minden rendben van……., van még remény, nem kell ríni, meg sopánkodni, szörnyülködni naphosszat…..

Lehetnek olyan fiatalok, akit elhiszik ezt a sok szart, amit idehánytál, de ők lesznek az elsők, akik később agyonütnek majd.

Nagyon helyes, mert akkor a “haragodat” felváltja majd a “jogos elégtétel”……

the hermit
Olvasó

Persze, mert az ember,
– kevély, büszke (főleg a “vesztes”, mert neki más ezen kívül nem sok maradt, ráadásul ehhez még társul egy roppant irritáló gőg is!)
– buja is (persze, ha van rá lehetősége:), ha ,nincs akkor megy napestig a vinnyogás meg a grécyzés)
– de legfőképpen talán irigy és az “Éhségének” csillapíthatatlan volta erre vezethető vissza…., ennek következtében
– kapzsi, és egyúttal zsugori is, minél inkább “adományoz” nyilvánosan, annál inkább
– ráadásul mohó és azonnal kell neki minden, máris……
– de nagyrésze lusta tenni a vágyaiért
– ezért haragszik (a világra:) és állandóan bűnbakot keres, miközben csak tükörbe kéne néznie…..

Ezek közül nyilván több igaz rád, és azért gondolod, csak ezekből áll az összes ember, de nem. Hasonló hasonlónak örül, ahogy mondani szokás. Te pedig ennyit vagy képes látni, ahogy egy régebbi postomban már megemlítettem, hogy a te univerzumodból hiányzik a morál, most hozzáteszem, mivel képtelen vagy felismerni, ezért azt hiszed, nem létezik.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az álszent és moralizáló faszfejek a kedvenceim:)
Mindig azok buknak a legnagyobbat:)

common man
Olvasó
common man

Az álszent és moralizáló faszfejek a kedvenceim:)
Mindig azok buknak a legnagyobbat:)

Most te örülsz ha az álszentek megbuknak? Lehet,hogy te meg csak egy kis álgonosz vagy?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Most te örülsz ha az álszentek megbuknak?

Jó látni, hogy megkapják a megérdemelt büntetésüket.

Lehet,hogy te meg csak egy kis álgonosz vagy?

Valódi gonosz vagyok, az Antikrisztus, maga az ördög, de már ezt is kitárgyaltuk……

common man
Olvasó
common man

Úgy én már James Bond is voltam, úgyhogy ne vágjál fel annyira.

https://www.youtube.com/watch?v=dS-E7Ux2pgY

Alter Ego
Szerkesztő

Ő maga is megmondta:

“Mindenki ragaszkodik a saját buborékjához, semmi értelme energiát ölni abba, hogy kivedd onnan, mert nem fog semmilyen külső hatásra sem kijönni.”

A sok erkölcsnélküliségből származó logikai bukfencből kedvencem az a rész, hogy “minél inkább “adományoz” nyilvánosan, annál inkább kapzsi” – ami egy tipikus mentegetődzés a kapzsiságra, m úgyis mindenki más is csak képmutatásból ad bármit másoknak, akkor meg ugye minek. “Nem adok senkinek semmit és akkor legalább nem vagyok képmutató” – mondja az ilyen… :D Vicces és félelmetes egyszerre ez az önmagába gabalyodó morálnélküli-morális logika.

Egyébkénk böfi erős rokonságban áll a genderistákkal. Azok szerint a nem egy társadalmi konstrukció, szerinte meg egyenesen az erkölcs is az. Pedig pont annyira genetikusan, biológiailag kódolt a jószándék is. Nem véletlenül hasonlít egymásra annyira a legtöbb vallás… De az a ő buborékjában ez tényleg mind-mind badarság… – Böfi van neked esetleg genderdiplomád?

Deadpool
Újságíró

“Nem véletlenül hasonlít egymásra annyira a legtöbb vallás…”

Pontosan. Csakszi a felettes-ént akarja elhazudni, eltagadni, de arról tudott, hogy van. Ez nem hit, hanem műveltség kérdése…

“A személyes emlékeken kívül mindenkiben adva vannak a nagy, ősi képek, ahogy Jakob Burckhardt egyszer találóan megfogalmazta: az emberi elképzelés örökölt lehetőségei arról, ami ősidők óta mindig is volt. Ennek örökletes volta magyarázza meg azt az alapjában véve különös jelenséget, hogy bizonyos mondatémák és motívumok az egész Földön azonos formákban ismétlődnek. Azonkívül azt is megmagyarázza, hogy miért reprodukálhatják az elmebetegek pontosan ugyanazokat a képeket és összefüggéseket, amelyeket már régi szövegekből is ismerünk.

(…)

A projekció esetében a beteg ingadozik az orvos túlzott, beteges istenítése s a gyűlölködő megvetés között. Az introjekcíónál viszont vagy nevetséges önistenítésbe, vagy állandó morális önmarcangolás állapotába jut. Mindkét esetben ugyanazt a hibát követi el: a kollektív tudattalan tartalmait egy bizonyos személynek tulajdonítja, így azután vagy önmagát, vagy valaki mást istenné vagy ördöggé tesz. Ez az archetípus egyik jellemző hatását mutatja: elemi erővel ragadja meg a lelket, és az emberi korlátok áthágására kényszeríti. Túlzást, felfuvalkodottságot (infláció!), megkötöttséget, illúziót és megszállottságot okoz jó és rossz értelemben egyaránt. Ez az oka annak, hogy az embereknek mindig szükségük volt démonokra, sosem tudtak istenek nélkül élni, kivéve a „homo occidentalis” egypár különösen bölcs példányát a közelmúltban, azokat az „Übermensch”- eket, akik számára az „Isten halott”, tehát ők maguk lesznek istenekké, hideg szívű, kérges koponyájú kisistenekké. Az istenfogalom ugyanis irracionális természetű, szükségszerű pszichológiai funkció, amelynek egyáltalán semmi köze az Isten létének kérdéséhez. Hiszen erre a kérdésre az emberi értelem sosem adhat választ; Isten létezésének bizonyítékát még kevésbé tudja valaha is felmutatni. Ez tulajdonképpen fölösleges is: egy mindenható, isteni lény gondolata mindenkiben él, ha nem tudatosan, akkor tudattalanul, mivel ez archetípus. Valamiféle felsőbb hatalmat érzünk a lelkűnkben — ha ez nem tudatosan Isten, akkor legalábbis a „has”, mint Pál mondja (Fil 3,19). Okosabbnak tartom ezért, ha az Isten gondolatát tudatosan elismerjük; különben egyszerűen valami más lesz istenné, rendszerint egy silány és buta dolog, amit egy „felvilágosult” tudat kigondolhat. Értelmünk már nagyon régen tudja, hogy az Isten igazi létét és mivoltát még csak elgondolni sem tudja, nemhogy elképzelni, Isten léte egyszer s mindenkorra megválaszolhatatlan kérdés. A „consensus gentium” (emberi egyezség) örök időktől fogva istenekről beszél, és örökké fog is beszélni róluk. Bármily szépnek és tökéletesnek tartsa is az ember értelmét, meg lehet győződve arról is, hogy ez a szellemi funkcióknak csak egyik lehetősége, és a világ jelenségeinek ez csak a neki megfelelő részét magyarázza meg. E körül azonban minden oldalon az irracionálissal találkozunk, az értelemmel össze nem egyeztethető dolgokkal. Az irracionális is pszichológiai funkció, ez a kollektív tudattalan, míg az értelem a tudathoz van láncolva.

C. G. Jung

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az “Admin” meg a “Majdnem Admin”, amikor egymás alá “nyalnak”, sőt, időnkét egymásra is “tromfolnak”……Szuper:)

“Nagy elmék ha egymásra találnak”:)

Csak így tovább:)

https://www.youtube.com/watch?v=3UhCiTa5M5g

common man
Olvasó
common man

bf meg lájkojja ikszcsakot….

Marcell
Olvasó
Marcell

Úgy tűnik nincs igény rá. Lengyelországban pl. van egy Janusz Korwin-Mikke. Persze ő is csak egy színfolt, sokak csak trollnak tartják (Puzsérék őt is gyalázták kicsit a műsorukban pár éve), jelenleg a Konfederacja nevű pártban van (ez több pártból állt össze, mint a nevéből is sejthető), ez egy 5-6%-os támogatottságú euroszkeptikus párt. Midenesetre Korwin annyiban autentitkus figura, hogy most egy nála 44 évvel fiatalabb volt szépségkirálynővel él együtt, akit a jelek szerint nem zavarnak a korábbi “nőellenes” kijelentései. :)

Soldier of MotherMadam
Újságíró
Soldier of MotherMadam

Sziasztok SOM vagyok!

Jövő Márciusban lesz két éve, hogy MeToo-zott engem XCsakX-BlackFriday-Bf nickhez tartozó személy mert elmeséltem, hogy “pajzsként használtam a barátnőmet” egy részeg jobbikos ultra ellen elkerülvén a verekedést.
Ezt követően felajánlottam, hogy kiállok nyilvános verekedésre bármelyik engem itt támadó hímnemű ellen, hogy bizonyítsam nem a gyávaság miatt használtam a barátnőmet hanem mert ismerem az embereket, tudva azt hogy nyilvánosan még egy szalmaszállal sem mernek nőhöz érni idehaza mert annyira félnek tőlük. Ha 1-2% eséllyel mégis megtette volna az feljogosított volna engem, hogy félholtra verjem a suhanc kölköt és akkor nem varnak börtönbe, mert az asszonyt védtem. Ez a konzervatív álláspont szerintem még a rendőröknél is elfogadott.

Továbbra is fenntartom, ha kiderítitek ki ez az XCsakX-BlackFriday-Bf és majd a kitiltása utáni nickjei mögött lakozó személy akkor kiállok vele egy számára férfias valódi bunyóra. De jöhet a “Dan” nevű nickel egyszerre is.
Jelen pillanatban stílusát és intelligenciáját tekintve számomra G. Fodor Gábor-nak tűnik Bf (Black Friday) aki lopkodja a portáljára a témákat. Nemsokat talált eddig, ha igaz a teóriám.

Úgy látszik itt még Géczy-t se meritek a legtöbben védeni miatta, annak ellenére, hogy simán lehetne.
Nem az a lényeg, hogy az öszödi böszme embere, hanem az, hogy egy szerencsétlenül járt férfi akit megaláznak.
Emiatt egy áldozat aki segítségre szorul.
Ha nem segítünk akkor marad a rettegés és a nők egyre nagyobb hatalma.

Mondok egy példát, hogy kellett volna GZS-nak csinálnia, hogy ne tegyék tönkre.
Jómagam több száz erotikus és porno képet csináltam a páromról és magunkról melyeket Bitlockerrel védett háttértáron tárolok melyhez kizárólag én férek hozzá, mert a fejemben a jelszó. A lényeg az ebben, hogy a barátnőm állandóan azzal próbálkozik, hogy lekapjon amikor a farkam is látszik. A saját szexuális izgalmi szintjének növeléséhez kellhet ahogy nekem is mert már 9 éve együtt élünk. Minden alkalommal megakadályozom, hogy lefotózzon mert nem attól tartok egyenlőre, hogy továbbadja hanem attól, hogy megszerzik tőle a képeket és kikerül az internetre ahol szabad préda, mint Gréczy esetében is. Ami egyszer közös titok az nem biztos, hogy a jövőben is az lesz. Rákerestem a “bosszúpornó” szóra ezen a page-en és szégyen, de egyedül Bf használta. Sajnos nagyon profi, mert nyilvánvalóan sokat fizetnek neki, hogy beleássa magát felületesen mindenbe és megossza a férfiak kollektíváját és ne alakíthassunk ki közös célt a feminizmus ellenében.

2019. december 27. péntek 16:29
Bf
“Ugyanezt eljátszotta Havassal is, de itteni nickek kapcsán is próbálkozott ezzel, Hunn-al, meg valami SOM-al is, legyen az a férfi bármilyen aljadék, ha férfi, akkor a neme “felülír” minden szart amit elkövetett és ha támadják jogosan a szemete miatt, akkor a “férfit” támadják benne, azt meg védeni kell!(pontosan ugyanaz retorika és a módszertan, mint egy átlagos feminista /”antiszemitista” /”cigány” -védő/mentegető “érvelésben”, csak most a védett állat a “férfi”)”

Hunn te se hagyd magad! Csak van gyenge pontja ennek az elmeháborodottnak! Ha ésszel nem megy akkor erővel.
Nekik az a céljuk, hogy befogjuk és csak tűrjünk. Épp az ellenkezőjét kell tenni és ki kell tálalni, mert ha nem beszélünk róla akkor nem is létezik probléma és minden a nők kénye kedve szerint fog történni.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Azt hiszem, hogy kész vagyok:)
Épp az előbb olvastam tobbneju “vénasszonyos”, “antifeminista” “javaslatait” és azt hittem, hogy ez már az alja, de nem, neked sikerült alámenni:)
Gratulálok, komolyan:)DDDDDDDDDD

Alter Ego
Szerkesztő

Ha engem ennyiszer hívnának, akkor már csak büszkeségből is ringbe lépnék, még akkor is, ha soha nem boxoltam és kevés esélyem volna. Miért nem mész? Egy szép, rangos sport- és sajtóesemény lenne. Odaküldöm a Férfihang kameráit is. Te tudod, mi kell a pórnépnek, és te nem is nézed le az efféle kíváncsiságot és látványosságot sem, amint azt fejtegetted a minap éppen. Most még talán én is megnézném, ahogyan “a pap bassza a kecskét, aki a szószékről az erényről prédikál” – ahogy te magad fogalmaztál. Gyerünk alfahímek királya! Még a főnöködnek sem derogál beállni focizni, hát légy férfi te is! Ígérem, majd még szurkolok is neked: “Hajrá Magyarország”… öööö…. izé… Hajrá Böfi! :DDDDDDDD

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Megérdemled a “rajongóid” és ők is téged………van valami “közös” bennetek……

Alter Ego
Szerkesztő

Csak nem elkezdesz el pont most moralizálni (“sírdogálni”)? Ne baszd meg! Ilyet sem láttam még tőled!

Sakkmérkőzésre legalább kiállsz? Vagy maradsz mindörökre a szájkaraténál? Mi lesz így a férfiasság eszményével? :DD

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Csak ténymegállapítás.
Ahogy látom, a szánalmas erőlködésnél tartasz…….., ez után általában a tehetetlen düh jön, mocskolódással fűszerezve……

Alter Ego
Szerkesztő

Te meg a “t é n y e k”… – Szakállas vicc!

Valamiért igazán elkötelezett rajongóim sajnos nekem nincsenek, csak neked. Rajongásig imádnak mint látszik, úgy tűnik, hogy egyre többen szeretnének téged közelebbről is “megszeretgetni”. :D

Dühh? Dehogy. Most nagyon jól szórakozom, és ezt csakis neked köszönhetem! :D

Soldier of MotherMadam
Újságíró
Soldier of MotherMadam

Csakszi-XCsakX-BlackFriday-Bf!

Mivel értelmi fogyatékkal élőnek tartalak meg sem fordul a fejemben, hogy elképzeld a valóságot és bármiféle érdemi vitát lehetne veled folytatni. Esetleg hallottál már a kerékről mint az ősember főnökeid? Tudvalevő, hogy nem nyúlunk bele forgó szerkezetbe mert megsérülhetünk. A magadfajták úgy képzelik el visszamaradott agyukban a “barátnőmet pajzsként használtam” tényét, hogy jön egy megvadult bika és a férfi maga elé állítja a nőjét, hogy azt öklelje fel és a nője szoknyája alatt sírva beszarik a félelemtől mint egy kislány vagy egy buzi. Hiába szeretnéd ezt bebeszélni másoknak nem így történt és tőled el se várom, hogy megértsd. Pontosan tudom, hogy működnek a tuskó magukat istennek képzelő erőszakos egyének. Szembeállnak veled és próbálnak nagyobbak lenni és fenyegetni, esetleg azonnal leköpni. Ezt akadályoztam meg azzal, hogy elérhetetlenné váltam a számára mert forgó táncba kezdtem a barátnőmmel amivel a bika összezavarodott. Semmi köze hozzá mikor és hol táncolok a barátnőmmel. Ezzel ha támad akkor 30-40% valószínűséggel a barátnőm kapja a maflást vagy a köpetet és akkor nyugodtan szétverhetem, mert csak a nőket, gyerekeket védi a társadalom és az állam. Leírtam régen, ha szembeállok vele és esetleg megverem akkor a jobbikos haverjai rugdosnak agyon engem, viszont ha hozzáér a barátnőmhöz akkor őt. És éppen ezért voltam biztos a dolgomban, hogy a barátnőm biztonságban van ahogy a mai napig is lassan 9 éve. Sajnos ezt őszintén leírtam és sokakban elöjött feminista nővédő ösztön és kiközösítettek az oldalról, de “csakszi-XCsakX-BlackFriday-Bf és a SerialSlut nevű “hölgy” volt a legnagyobb gyűlölködő akik tovább rombolnak és akadályozzák az építkezést amiért sokan megszólalni se mernek. Épp az a feministák célja, hogy csakis a nőknek legyenek igényeik és problémáik, a férfiak pedig némán szolgálják őket ellenszolgáltatás és döntési szabadság nélkül. Kösz nem és ezt kollektívan kell odamondani vagy olyan vezetőket választani akik a férfiakat is emberszámba veszik és nem a nőkre szabják a törvényeket amiket a férfi csak nyel.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ne erőlködj, csak még jobban megalázod magad……..minél többet “magyarázod”, annál szánalmasabb……..

Naooo
Olvasó
Naooo

“Mondok egy példát, hogy kellett volna GZS-nak csinálnia, hogy ne tegyék tönkre.”

Ez nem tanult az elődjétől, faszt vertem neki, na és?

Pash Cutter
Újságíró

“Jelen pillanatban stílusát és intelligenciáját tekintve számomra G. Fodor Gábor-nak tűnik Bf (Black Friday) aki lopkodja a portáljára a témákat. Nemsokat talált eddig, ha igaz a teóriám.”

G. Fodor Gábor a Férfihangon? Létezik ilyen? (És akkor valójában a Bf vs. Alter Ego fight egy G. Fodor Gábor vs. Csuzi Attila fight?) Érdekes gondolat.

Mondjuk az tény, hogy intellektuáliasan egy magasan képzett értelmiségből eléggé lesüllyedt egy ilyen lumpenproli szintre . Biztos a Habony hatása…

De hogy trollként betámadja a Férfihangot. Elég meredek állítás!

the hermit
Olvasó

A G. Fodor ennél intelligensebb. Egyébként van rá egy fogadásom, hogy pl a Bayer- minimum- olvasgat itt, Puzsér meg a FAM is eléggé biztosan, meg is említették a Férfihangot az egyik Apuban.

common man
Olvasó
common man

Egyébként van rá egy fogadásom, hogy pl a Bayer- minimum- olvasgat itt

Senkinek sem árt egy kicsit szélesebb látókör.Nagyon jól teszik ha teszik.

Marcell
Olvasó
Marcell

Arra emlékszem, hogy pár éve említették, de úgy hivatkoztak rá (asszem FAM volt), hogy “a nőverés jogáért tüntető Férfihang” szóval finoman szólva nem sok köszönet volt benne.

common man
Olvasó
common man

Mondom magamnak ki a lófasz ez az ürge rákerestem így már ismerősebb volt a képe alapján.Mondjuk állítólag öniróniával is rendelkezik ez inkább a feltételezés(mármint ,hogy azonos a nagy észosztóval) ellen dolgozik.
https://cink.hu/g-fodor-gabor-elmeselte-hogyan-manipulal-1668663935

Hunn
Újságíró

Nem hagyom magam, csak már meguntam, hogy konkrétan 2019-ben (current year! kek) arról kell vitatkoznom itt a Férfihangon valakivel, hogy vajon az antifeminizmus hülyeség-e, hogy a hipergámia létezik-e vagy sem, hogy a game működik-e vagy sem, hogy a Red Pill az faszság-e vagy sem, hogy szükség van-e férfiaktivizmusra vagy nincs. Vagy mondjuk arról, hogy faszság-e alapból bármi, amit én mondok, pusztán azért, mert azt én mondom. Én úgy vélem, hogy a Red Pill alap axiómák már le annak rakva, És ha örökké ezeken rugózunk csak, ezeken vitatkozunk valakivel, akkor sosem jutunk előbbre, nem leszünk beljebb.

Én bf-fel, blackfriday-jel, xcsakx/csakszival legközelebb akkor állok szóba, ha előbb ír egy cikket arról, hogyan csajozott be, és használható tippeket ad benne a többi férfi számára is. Előbb nem. És leszarom, hogy ki ő személyesen. Nekem pénzem nem belőle van, pinát nem ő szerez nekem, nem része az életemnek a csávó. Az bosszant csak, hogy szétbassza itt a kommentszekciót.

Ki az a G. Fodor Gábor amúgy? Rágugliztam a névre, de aki feljött ezen a néven a keresőben az egy jobboldali fazon aki a 888.hu-nál valami tótumfaktum, ezért gecire meglepne, ha olyan baromságokat gondolna, mint amiket bf barátunk előad…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

hogyan csajozott be, és használható tippeket ad benne a többi férfi számára is.

Még mindig nem lehet “más számára nőt szerezni”, “Game-bajnok”……..
Minden “tipp” és “trükk” megtalálható ezen az oldalon, nem azokkal van a baj, hanem “aki” szeretné “alkalmazni”, az nem alkalmas rá……., szóval csak “Game”-elj tovább (a kezeddel) és keresd a “tuti receptet”……..

common man
Olvasó
common man

Tippről beszélt nem szerzésről.(ez a csúsztatás)
Tudok főzni.Elkészítek egy rizsfelfújtat (rizskoch).Saját kútfőből tudom ,hogy nem csak mazsolát lehet bele rakni hanem mondjuk kandírozott meggyet.Ezt elmondom többeknek.Ettől még nem lesz senki mesterszakács, aki tök béna az valószínűleg az is marad de lesz aki fel tudja használni a tippet.Ezt jelenti a tipp.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tudok főzni.

Ez a lényeg, ő “nem tud”, így bármilyen tipp (amelyeknek mindegyike megtalálható ezen az oldalon is!) nem hordoz számára érdemi információt……ahogy a “Game”-et sem lehet “egyedül művelni”…….

Így visszaérkeztünk a kiindulóponthoz: másnak nem lehet nőt “szerezni”…..

Szóval jó “tippelgetést” és innen ugorj neki, még egyszer……….

common man
Olvasó
common man

Honnan tudod ,hogy nem tud? Mi számít nem tudásnak? Tojásrántotta? Zacskós leves? Mirelit készétel megmelegítése? Mindannyian kicsiként kezdtük.Van aki lassabban nő van aki gyorsabban.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Elég “lassan” nő, főleg hogy mástól várja a mannát…..

common man
Olvasó
common man

Senki sem tökéletes.Az unokaöcsém 2-3 év után kezdi megfogadni a tanácsaimat.Ezek a mai fiatalok…A Nagy-korallzátony se egyik napról a másikra keletkezett.Mostanra meg már állítólag az űrből is látható…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az unokaöcsém 2-3 év után kezdi megfogadni a tanácsaimat.

Csakhogy a “delikvensünk” másban/a világban keresi a “hibát” és csodák csodája, nem akar a világ az istennek sem “idomulni” a hülyeségeihez, és ezen még pluszba meg van sértődve és “véres incelforradalmakról álmodozik”, hiába verték bele az orrát rajtam kívül is elegen a saját piszkába, nem képes tanulni belőle, helyette konteózik meg “áldozatszerepben” tetszeleg.

Naooo
Olvasó
Naooo

Hogy hihetnek konteókban, mikor binláden robbantotta le a két tornyot afgán barlangból, bemondták a szíenenen.

Blackur
Olvasó
Blackur

Nem adtátok fel a reményt, hogy bármiről is meggyőzzétek ?:) . Irigylésre méltó a kitartásotok.

Hunn
Újságíró

Ez eddig egy nagy nulla (0!) volt, kedves bf kisfiam (kislányom?).

Plusz aki egy, a Férfihanghoz hasonló, egymást az önfejlesztésben segíteni próbáló Red Pill férfiközösségben, egy egyébként is köztudottan a saját incel-problémáját leküzdeni próbáló férfitársáról (jelen esetben rólam) olyat ír, hogy az illetőnek kábé teljesen felesleges bármilyen tanácsot is adni mert alapból “nem alkalmas rá” (mármint a csajozásra)… nos, azt alapból basznám ki úgy, mint a macskát szarni. (Amúgy pontosan ez a fajta hozzáállása és az ilyen “Game-elj tovább a kezeddel” típusú hozzászólásai azok, ami miatt én nem férfit, hanem egy feminista nőt gyanitok a bf nick-név mögött.)

Tisztelt Férfihang adminok, ez úton tisztelettel kérem bf és összes kibaszott alteregójának a végleges és örök időkre szóló kitiltását, a fenti férfiközösség-romboló, az egymás segítésével totálisan ellentétes hozzáállása, és a férfimozgalmakkal ellenséges megnyilvánulásai miatt. Aki a minimális férfiszolidaritásra nem képes annak ellenére, hogy a férfitársa nem személyes és való életbeli vetélytársa egyik nő kegyeiért sem, annak nincs helye hozzánk hasonló férfiközösségben.

Én személy szerint a továbbiakban nem kívánok egy közösségben lenni ezzel az emberrel. Ha úgy döntötök, hogy neki továbbra is itt a helye, akkor szomorú szívvel távozom, mert ti azért hiányozni fogtok. Jó volt, hogy hosszú ideig volt egy hely, ahol a Red Pill alapvetésekkel egyetértő férfiak egymást támogatva megvitathatták az élet tényeit és a világ dolgait. Szerintem helytelen, hogy egyetlen nárcisztikus egyén – ez a bf nick-nevű gammahím (vagy esetleg feminista nő?) – aki baszik a Red Pill-re és a férfitársaira és egyáltalán nem nyitott a tapasztalatainkból felismert következtetések, tények és igazságok nemhogy elfogadására, de intellektuálisan és őszintén nyitott megvitatására sem – szétbaszhatja a kommentszekciót a hülyeségeivel. De ez már a ti keresztetek, én léptem.

Alter Ego
Szerkesztő

Igazad van, Hunn, szerintem is Böfi az egyik legkártékonyabb tagja a Férfihang.hu olvasó-hozzászóló közösségének, ezt hangoztattam is sokszor. De végleg kitiltani most nem tudom őt, mégpedig azért, mert ő már régen véglegesen ki van tiltva innen. Ez közölve is lett vele hosszú idővel ezelőtt. Gyakorlatilag jogellenesen használja az oldalt.

Talán jobban is igyekezhetnénk, hogy technikai eszközökkel érvényt szerezzük a kitiltásnak, de gondolom sokkal hatásosabban demonstrálja, szimbolizálja a közösség szándékait és elvi-ideológiai elkötelezettségét, ha maga a közösség tanácsolja el őt innen. És persze, ha valóban társadalmi változást akarunk kieszközölni, akkor mindenek előtt a Böfi féle hülyéket kell elsőként a helyükre tennünk, még akkor is, ha olykor győzni látszanak a rutinjukkal. Kedves Hunn és kedves mindenki: Tessék őt a helyére utasítani! Magyarán elküldeni a picsába. Addig is, amíg végleges sikerrel járnak a célkitűzéseink, legalább van kin gyakorolni…

Hunn
Újságíró

Köszönöm válaszodat, Alter Ego.

Bf személyével kapcsolatban két lehetséges opciót látok, amiből az egyik az, hogy ő egy feminista aktivistanő, aki szándékosan jött ide, hogy rombolja az itt kialakuló férfiközösséget. Ezt egyrészt a férfijogi aktivista mozgalomhoz való hozzáállásából gondolom (mert kétség se férjen hozzá: a feminista nők ellenségnek tekintik az ilyen mozgalmak minden egyes tagját, és magának a férfimozgalomnak a puszta létét is fenyegetésként élik meg a nőközpontú társadalomra, és az abban általuk elfoglalt ideológiai hatalmi helyzetre nézve). Másrészt pedig a férfiszexualitáshoz való hozzáállása, férfitársainak feltételezett szexuális életéről (vagy annak hiányáról) tett, szarkasztikus megjegyzései egy-az-egyben a mindegyikünk számára ismerős, klasszikus női mintákat jelenítik meg.

A másik lehetséges opció pedig az, hogy bf egy nárcisztikus gammahím, aki “megmondóalfa” pozícióra tör az itt kialakult férfiközösségben. Én bf kommentjei mögül nem érzem ki azt a nőknél sikeres férfit, akit férfitársai is elismernének odakint a való életben. (Ezt nem gúnyolódásképpen vagy lenézésképpen írom, én magam sem vagyok alfahím.) Nem kétlem tehát, hogy neki is megvan a maga keresztje. Csak azt nem értem akkor, hogy miért van az, hogy ahelyett, hogy igénybe venné ennek a férfiközösségnek a segítségét abban, hogy önmaga legjobb verziójává váljon, ahelyett azt csinálja, amit csinál.

Csak az időnket pazaroljuk vele, és az időnk ezen a Földön ebben az életünkben is véges. Ha nem lehet kitiltani őt az általad fent említett okok miatt, akkor szerintem a leghelyesebben akkor cselekednénk, ha semelyik hozzászólására nem reagálnánk, ha egyetlen kommentjére se válaszolnánk. Soha, semmikor. Mintha nem is létezne. Mintha nem is írt volna semmit. Egyszerűen ha azt látjuk, hogy a kommentelő bf, akkor már görgetnénk is tovább, és el sem olvasnánk a mondandóját. Nem kell nekünk minden egyes férfit személyesen, energiát, fáradságot és időt nem kímélve meggyőznünk az igazunkról. Senkit sem hagyunk hátra: a patriarchátus eljövetele után ő is be fogja majd látni, hogy anno nekünk volt igazunk…

the hermit
Olvasó

A Hír tv-n van egy műsora “Nyolcas” címmel, youtube-on találsz. A Fidesz egyik fő ideológusa.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez olyan, mint egy rosszarcú rajzfilmfigura.

common man
Olvasó
common man

Jelen pillanatban stílusát és intelligenciáját tekintve számomra G. Fodor Gábor-nak tűnik Bf

Na mondjuk ha normál testalkatú ember vagy és tényleg ő az ebből nem jöhetsz ki jól…(kivéve ha mondjuk a majom-stilusu kung-fu szakértője és nem bánt)

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Naooohoz és egyéb konteó hívőkhöz néhány kérdés:

1., Ha kereskedőként azt látom, hogy a női vevőim minden 1.000.-Ft-jából dupla akkora a hasznom, mint a férfi vevőim 1.000.-Ft-jaiból akkor a női vagy a férfi vevőim seggét fogom nyalni a reklámokban, kinek a tetszésére akarok alakítani mindent a világban?
2., Ha kereskedőként azt látom, hogy a havi bevételem 80%-a nőktől származik és csak 20%-a férfiaktól, akkor kinek a kedvét keresem, kinek az ostobaságait szajkózom (marketing)?
3., Ha pedig azt látom, hogy a diplomás női vevőim kétszer annyit költenek, mint a szakmunkás végzettségűek és a hasznom is dupla a tanult női vevőn, akkor minden erőmmel támogatni fogom a nők oktatását?
4., Ha pedig azt látom, hogy a legnagyobb hasznot termelő vevőim gyermektelen nők, akkor engedek róluk bárhol, bármi negatívat mondani/írni?
A kapitalizmus azért egyre női arcúbb, mert a nők költésein jóval nagyobb a haszon. Minél több pénz fölött tud rendelkezni egy nő, annál nagyobb a haszon. A kapitalizmus népességileg önmagát falja fel, nem kell ehhez semmiféle összeesküvés senki részéről. Elég a következőket népszerűsíteni a nagy haszonnal járó üzletmenethez:
1., Ne engedd, hogy az apád/férjed vagy tulajdonképpen bárki belepofázhasson egy vásárlási döntésedbe! Dönts egyedül, legjobb döntés a magányosan hozott döntés.
2., Ne bízz olyan férfiban, aki nem engedi át neked a saját pénze fölötti rendelkezést!
3., Tanulj és keress sok pénzt!
4., A gyerekvállalás miatt kevesebb pénzt fogsz keresni és kiteszed magad annak a kockázatnak, hogy a vásárlási döntéseidbe beleszólhat egy férfi. Ne tűrd ezt, még ha vállalnál is gyereket, ez pénzügyi erőszak! Minél előbb menj vissza pénzt keresni és ne tűrj a vásárlási döntéseidbe beleszólást! Mindenki azt csinál a pénzével, amit akar.

A dolog teljesen racionális. A dolog teljesen értelmetlen.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

1., Ha kereskedőként azt látom, hogy a női vevőim minden 1.000.-Ft-jából dupla akkora a hasznom, mint a férfi vevőim 1.000.-Ft-jaiból akkor a női vagy a férfi vevőim seggét fogom nyalni a reklámokban, kinek a tetszésére akarok alakítani mindent a világban?

Kissé értelmetlen a kérdés, mert specifikálni kéne az eladandó „árút”, mivel egy barkácseszköz kereskedő tönkremenne, ha a nőkre , míg egy kenceárus szintén tönkremenne, ha férfiakra „hegyezné” ki a „reklámjait”. Az meg még inkább „elrugaszkodott”, hogy valamelyik nem „tetszésére” akarnál alakítani valamit, miért, Isten vagy, hogy hatalmadban állna?
A reklámok amúgy sem a nemek „seggét nyalják”, hanem max a vágyaikat keltik fel. De ha te azért vásárolsz, mert a seggedet nyalják a reklámok, akkor fogadd őszinte részvétemet…..

2., Ha kereskedőként azt látom, hogy a havi bevételem 80%-a nőktől származik és csak 20%-a férfiaktól, akkor kinek a kedvét keresem, kinek az ostobaságait szajkózom (marketing)?

Na, ez már kissé pontosabb kérdés? De hadd válaszoljak (hülye kérdésre) kérdésre: Melyik az a hülye ember/ kereskedő, aki nemhogy nyerni, hanem veszíteni szeretne?

3., Ha pedig azt látom, hogy a diplomás női vevőim kétszer annyit költenek, mint a szakmunkás végzettségűek és a hasznom is dupla a tanult női vevőn, akkor minden erőmmel támogatni fogom a nők oktatását?

A kettőnek semmi köze sincs egymáshoz, még akkor sem, ha esetleg valamilyen (megrendelt) tanulmány korrelációt mutatna ki, akkor sem érdekelné „ilyen mély szinten” a mezei kereskedőket…..Arról még nincs tudomásom, hogy valaha egy kereskedő támogatta volna bármelyik nem oktatását ilyen bizonytalan cél érdekében…….(Hogy mennyi marhaságot tudtok itt összeizzadni, az ember esze megáll…..)

4., Ha pedig azt látom, hogy a legnagyobb hasznot termelő vevőim gyermektelen nők, akkor engedek róluk bárhol, bármi negatívat mondani/írni?

Ki nem szarja le, hogy miket írkálsz? Kereskedőként?(!)
( Arról nem is beszélve, hogy minél inkább oltják a nőket, ,annál inkább bizonyítani akarnak, szóval még „produktív” is lehet)

A kapitalizmus azért egyre női arcúbb, mert a nők költésein jóval nagyobb a haszon.

Ezért a baromságért kár volt ennyire nyakatekerten, ennyi hülyeséget összeizzadni……

Minél több pénz fölött tud rendelkezni egy nő, annál nagyobb a haszon.

Ezt az éleslátást, atyám, (közgazdasági Nobel díjat érdemelnél…….)

A kapitalizmus népességileg önmagát falja fel, nem kell ehhez semmiféle összeesküvés senki részéről.

Ja, „haldoklik”, évszázadok óta……, csak ennek mi köze az általad kérdezgetett baromságokhoz?

Elég a következőket népszerűsíteni a nagy haszonnal járó üzletmenethez:

No, végre, „megérkeztünk” a lényeghez:
A mocskos kapitalisták(kereskedők) basznak ki a férfiakkal…..
Bravó……, mégy egy zseni……
(Kemény küzdelemben szorongatod SOM olvtársat, én neked szurkolok…….:)

Naooo
Olvasó
Naooo

A mocskos kapitalisták magukon kívül mindenkivel kibasznak a betervezett elavulásukkal, nem ártana már őket letörölni a Föld színéről.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Te Böfi, te remek kritikus vagy. A kapitalizmus is folyamatosan fejlődik, elemezni is érdemes a folyamatokat. De látom, hogy te az önálló elemzéseket nem szereted, te csak az elemzéseket szereted elemezni. Próbálj majd pottyantani egy saját kis kupacot is egyszer, ne csak az én “kupacaimat” moppolgasd fel jó ízűen. De kapsz egy újabb moppolási feladatot kettő kérdéssel: 1., Szerinted az egyedül utazók hány %-a nő? (Szerintem 70-80%) 2., Szerinted férfiaknak vagy nőknek szól inkább ez a cikk? (Szerintem nőknek.) https://nuus.hu/eletmod/utazas/0101/6-ok-hogy-2020-ban-elkezdj-egyedul-utazni/ Aztán esetleg írj egy elemzést az utazási piacról is majd önállóan, nézegess prospektusokat papíron és a neten is, számold össze a képeket majd magányos nő/magányos férfi/gyerek/több nő/több férfi/családi kép felosztásban. Aztán vonj le következtetéseket, ha megy.

Delin
Olvasó
Delin

Inkàbb hivatalos statokat nèzegess, jobb mint a spekulàciò gagyi cikkek hatàsàra. Pl a lenti euròpai staton jòl làtszik, hogy több a fèrfi repülőn utazò, mint a nő…

https://www.statista.com/outlook/269/102/flights/europe#market-globalRevenue

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Nem tudom Delin, hogy szerinted a repülőgépen való utazás az hogyan kapcsolódik a minden utazási szolgáltató vágyát megtestesítő, hatalmas profittal járó luxusfogyasztáshoz (magányosan utazgatok a világban) 2020-ban? Most idelöksz egy adatot, hogy a londoni/frankfurti/stb. repülőgépes “munkásjáratok” miatt a férfiak nem alulreprezentáltak a repülőgépes utazásban. Nagyszerű, ma már Mátészalkáról nem csak a “fekete vonat” van Pestre a retkes munkásszállóra, hanem Debrecenből elvisz a “munkásjárat repülő” Londonba is akár. A valóságot inkább utazási irodák üzleti statisztikáiból ismerhetnéd meg, ezek azonban kevésbé publikusak. Néhányan azért néha őszinték is, mint pl. ebben a cikkben is: https://www.travelo.hu/boresgasztro/20190119-nok-ferfiak-maganyos-utazas.html Nem én ülök itt fordítva a lovon. Elég egyszer végigmenni az Andrássy úton és megszámolni a japánnak kinéző turistákat: 8 nőre talán 2 férfi jut. És azért nem fogom neked 100-or végigjárni az Andrássy utat, hogy meggyőződhessek afelől, hogy 800 japán női turistára 200 japán férfi turista jut. Vagy még annyi se. Próbálj néha nyitott szemmel is járni a világban és elemezni a látottakat.

Delin
Olvasó
Delin

Mindenkèppen elmegyek az Andràssy ùtra, ha vilàgot akarok làtni. :D Jesszum pepi, szerencse, hogy a luxusutaknak semmi köze a repülőkhöz ès a statban lèvő bevètel nagy rèszèt nem a US utak adjàk, hanem az àltalad vìzionàlt munkàsjàratok. ;) A hasznàljunk utazàsi irodàt utazàshoz mondatodbòl làtszik, hogy nem igazàn vagy kèpben a vilàgutazàs gyakorlati rèszevel kapcsolatban sem…

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Rossz indulatú emberrel igen nehéz vitatkozni is, te pedig Delin egy rossz indulatú ember vagy. Nem pontosan használsz fogalmakat, és pl. fogalmam nincs arról, hogy te az én szövegemben hol találtad meg a “használjunk utazási irodát utazáshoz” mondatot, ami alapján éppen megkaptam tőled a korlátolt idióta minősítést, aki nyilvánvalóan a neten nem tud repülőjegyet vagy szállást foglalni. Én egyrészt egy helyen az “utazási szolgáltató” szót használtam, ami nem egyenlő az “utazási irodával”, hanem annál jóval tágabb fogalom. Majd tájékozódj az “utazási szolgáltatások” fogalmáról, pl. itt: https://www.parlament.hu/documents/10181/1202209/Infojegyzet_2017_81_utazasi_csomagok.pdf/d75520c8-6f65-4338-8d74-a0e849caa9d0

Minden utazási szolgáltató örül a fiatalabb egyedül utazó szingli női utazónak, de talán még jobban örül az idősebb elvált/özvegy egyedül utazó női korosztálynak, mert ők adják a bevétel zömét. És ne tévedj meg: attól, hogy 30 japán nőt egy csoportban látsz mozogni a Dunakorzón, ezek attól még mind az “egyedül utazó nő” kategóriájának minősülnek üzletileg. Csak a legelvetemültebb nők mozognak egyedül utazva teljesen magányosan.

Aztán valóban használtam még egyszer a szövegben az “utazási iroda” fogalmat, mert azért ezek még léteznek, nyilatkoznak a sajtónak is, és vannak üzleti statisztikáik is. Sőt megnyugtatlak: a “boomer generáció” és a még az előttiek (1964 előtti születési év) bizony jó ideig még életben fognak tartani utazási irodákat és az egyedül utazgató, pénzes elvált/özvegy öreg nőknél nem nagyon akad nagyobb hasznot termelő ügyfélkör. Te ragadtál le a neten utazást szervező fiatalabb női korosztálynál, akikre utazási irodát már én sem építenék, mert ők megoldják maguknak a repülőjegy/szállás foglalását a neten ha kell. De mindenképpen önállóak és nem szorulnak senki segítségére, pl. egy utazási irodáéra sem.

És pl. nem is értem, hogy az egyedül esetleg akár magányosan (tényleg csak ő) utazó nők pszichológiai/szociológiai témakörétől te hogyan jutottál ehhez a mondathoz: “a statban lèvő bevètel nagy rèszèt nem a US utak adjàk, hanem az àltalad vìzionàlt munkàsjàratok. ;)” Hogy jön ez ehhez az alapvetően pszichológiai/szociológiai kérdéskörhöz? Ki az ördög akarta légitársaságok árbevételét vizsgálni?

Az Andrássy út – Deák tér – Kempinski Hotel – Deák Ferenc utca – Vörösmarty tér – Dunakorzó tengelyen pedig kb. ugyanazokat az embereket láthatod, mint bármelyik európai nagyváros turisztikai övezeteiben. Elég ezen az útvonalon végigmenni és a turisztikai világtrendek kb. felismerhetőek annak, aki figyel. Néha járok arra. Ha neked ott ezeket a turistákat látva semmi nem jut eszedbe, az nem az én bajom.

Remélem a férjed nálam jóval pengébb és ő meg tud téged győzni néha valamiről. Vagy lehet inkább megtanulta a bölcs hallgatást és tartózkodik bármilyen vélemény kifejtésétől, mert te “úgy is jobban tudod nála”.

Delin
Olvasó
Delin

Kevered a szarkazmust a rosszindulattal, nincs kedvem/időm minden logikai kapcsolòdàsi elemet kifejteni a kommentjeim es a tèma kapcsàn (fèrjem tud követni ebben, köszi, hogy aggódsz èrte).

Nem gond, hogy nem nèzted meg a linket, amit küldtem (nem egy statot tartalmaz, hanem többet dinamikus valtozòkkal), csak akkor rejtèly minek fikàzod valami lègből kapott mesèvel, főleg, hogy pàr àllìtàsod alà is tàmasztja.

Az utazàsi szolgàltatò fogalmàt valòban fèlreèrtelmeztem a kommentedben, azt jò, hogy tisztàztad.

A linkekben ès a koràbbi kommentjeidben egyszerre utalsz a fiatalabb ès idősebb női generàciòkra, jò, hogy az utsòban kettèszetted, azzal kb egyet is èrtek. Kultiràlisan, anyagilag ès vilàgnèzetileg se vedd a nőket egy kalap alà, teljesen màs egy àtlag amcsi, japàn, vagy egy magyar nő vilàgszemlèlete ès anyagi lehetősège. Màs marketinggel is bombàzzàk őket a cègek, de attòl mèg a dràga, dìszdobozos magàny mèg nem lesz èdesebb, vagy könnyebben emèszthető.

A 2. linked pl full feminista propaganda cucc, a valòsàgban egy àtlag 40+ nő, főleg gyerektelen, nem tud utazgatva “Sex & City” èletet èlni. Ez sehol nem àltalanos női trend a vilàgban, csak egy csillàmpònis femi hazugsàg, amire nem lehet alapozni.

Az az àzsiai női turista, aki megengedhet magànak egy euròpai utat nem reprezentàl egy àtlag àzsiai nőt, bőven anyagilag a sajàt tàrsadalmi berendezkedèsük felső harmadàban van. Beszèlhetünk erről a felső rètegről bàrmelyik orszàgbòl, de akkor ne hivatkozzunk ràjuk àtlag nőkènt.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Delin….. Elbeszélünk egymás mellett. Az utazási szolgáltatásokat egyedül igénybe vevő női réteget elemeztem, akik valóban nem a magyar “átlagnők”. A magyar átlagnő örül, ha a barátjának van autója és azzal néha elviszi kirándulni év közben, nyáron meg a Balatonra/esetleg horvátba. Mert örül, hogy nem kell tömegközlekedéssel szarakodnia, kicsit érdekesebb autóval a nyaralás, ha csak az üzemanyagba meg a szállásköltségbe kell beszállnia az anyagilag még elviselhető, ennie meg otthon is kell. Ha meg a barát egy “Béta Béla”, akkor a puncija használatáért a nyaralás is ingyen lehet akár neki. A már átlag fölötti, a barátnőivel Korfura utazó magyar kishivatalnok nő (rendőrhadnagy, call centeres büfészakos diplomával, könyvelő egy könyvelő cégnél, banki ügyintéző, ügyvédjelölt, stb.) kb. ugyanaz, mint a japán kishivatalnok nő, max. amit a magyar kishivatalnok nő megengedhet magának (egy hét Korfu), az a japán nőnél egy európai körút lesz 1-2 hétben, mert több pénze van. És hogy 30 japán nő kószál Budapest utcáin szervezett út keretében turistacsoportként együtt mozogva, vagy 3-4 magyar kishivatalnok “barinő” utazik együtt Korfura, az üzletileg egy dologban különbözik: az egy utazóra eső haszon mértékében. De Párizsig/Rómáig/Barcelonáig a magyar kishivatalnok nő is eljut egyedül egy szervezett turistacsoporttal egy rakás másik nővel, mondjuk Japánba már nem, ez lényeges különbség egy japán és egy magyar kishivatalnok nő között. Férfira max. a magyar átlagnőnek van szüksége a fentiek szerint turisztikai okokból, anyagilag feljebb már elvannak a barinőkkel, szervezett turistacsoportokkal. És ezek a nők nagyságrendileg többen vannak, mint a férfi utazók. A férfiak a barátnőjükkel/feleségükkel utaznak együtt – ha van nekik – , más férfiakkal és turistacsoporttal női partner nélkül szinte soha. Ha ez szerinted nem érdemel vizsgálatot – már csak üzleti szempontok miatt sem – akkor tulajdonképpen mi érdekel téged?

Delin
Olvasó
Delin

“más férfiakkal és turistacsoporttal női partner nélkül szinte soha”

Ezt honnan veszed? Az igaz, hogy nem az Andrassyn fognak korzòzni nappal napernyővel a kezükben, nem ott kell őket keresni. Bàr belegondolva nem is rossz az Andràssy ùt környèke, csak menj arra este, az a fèrfi turistàk ideje. ;)

A fèrfiak szabadidejükben leginkàbb sportesemènyre, hobbijuk/sport/szex miatt utaznak nő nèlkül, vagy ugyanùgy, mint a magànyos nők, szeretnek ùj orszàgokat felfedezni. A nők csordaszelleme külföldön leginkàbb a csoporthoz valò tartozàs miatt nèpszerűbb ès együtt biztonsàgosabb. A kèt nem nem egyforma ebben sem, màs rizikòfaktorral szembesülnek egy külföldi utazàs soràn. Propagàlni a nőknek az egyedül valò külföldi utazàst szerintem ìrtò nagy felelőtlensèg, a profitròl szòl, semmi màsròl.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

” A férfiak a barátnőjükkel/feleségükkel utaznak együtt – ha van nekik – , más férfiakkal és turistacsoporttal női partner nélkül szinte soha.”

Ez így nem igaz. 30 év elemzése következik.Ennyi éve látom,tapasztalom és “handlingelem” az utazókat.

Alapvetően a 80-as és 90-es évek utazóközönsége az elitebb társadalmi rétegekből került ki,illetve kifejezetten munka ügyben, úgymond business utasok voltak többségben,legalábbis az egyedül utazók körében.(lényegesen több férfi business utazó,mint nő,mára a nők száma, az ilyen céllal utazók körében megnőtt, de még mindig nem éri el a férfiak számát) A szockó célpontokra a magyar átlag családok és átlag emberek is el tudtak jutni,mivel olyan állami támogatás volt ezeken a jegyeken , hogy egy 4 tagú család mondjuk évente egyszer lazán ki tudott menni az NDK-ba. A fapados légitársaságok beköszöntével (és a szockó célpontok megszűnésével) ez a kör kitágult,”a repülés mindenkié” (mi ezt úgy mondjuk mindegy kié) lett . Utazik boldog , boldogtalan ,sajnos még a funkcionális analfabéta is. Rengetegen utaznak munkások,dolgozók Dublinba, Londonba, UK egész területére,de még a kurva is fapadossal repül bárhova megrendelésre. Az egyedül,vagy csoportosan egyedül utazók (férfiak együtt, nők együtt ,kettesben,egyedül,vagy csak nők,vagy csak férfiak) létszámában nincs különbség,sőt inkább a férfiak vannak többségben. Ha nem így lenne,azt is leírnám.
Csak úgy magányosan utazgató nő igen ritkán van. Még nyáron, chartereknél elő-előfordul ,hogy 2-4 barátnő együtt utazik,de egyedül egészen ritka. Férfiak rengeteget utaznak együtt,vagy egyedül pl európai focimeccsekre, szex célpontokra ,ide brutális mennyiségben jönnek legénybúcsúra (főleg UK-ból) , leánybúcsúra is jönnek,de jóval kevesebben. A különböző fesztiválokra is kb fele-fele az arány. A klasszikus business céllal utazók között,még mindig több a férfi,de mint írtam,nő a nők aránya.
A japán csoportok esetében az arány 2/3-1/3 a nők javára. Általában idősebbek,nyugdíjas korúak ,sok esetben a férjük már nem él, (pedig ott mindenkinek magasabb az átlagéletkora). Amikor szimplán nőkből álló csoportot látsz az tematikus program,ugyanis japánoknál ez nagyon gyakori,hogy egy városnézés, turista csoport esetében több fakultatív cucc van, amiből választhatnak, (akad egy-két férfi aki a női programot választja) szóval ha ilyen van ,akkor a férfiakat a karaoke clubban keresd egy szaké mellett.

Egyébként országonként változó,hogy milyen a nemek megoszlása az egyedül utazók körében. Magyarországról/ra kb azonos,kicsit több férfi utas van.

Nyilván egy muszlim /afrikai országból jóval kevesebb egyedülálló,vagy csak nőkből álló utas lesz,mint Európában, vagy USA-ban. De a kínaiak,indiaiak sem utazgatnak nagyon egyedül nőként. (és már akkor a világ két legnépesebb országánál tartunk) Az egyedül utazás nőnek ritkán passzió és annyira nem közkedvelt dolog.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Köszönjük Vivien. Hogy hogyan lehet összemosni a külföldi munkahelyére pénzt keresni repülőgéppel egyedül utazó férfit a külföldre barinőkkel/szervezett csoporttal pénzköltési céllal, férfi partner nélkül repülőgéppel utazó nőket……… Akkor így fogalmazok neked: aki a külföldi tartózkodásából mínusszal tér haza (kedvtelési célú utazás) annak a nagy része nő, ráadásul férfi partner nélkül utazó nő. Kb. olyan arányban van ez, mint a színházakban templomokban: 75 % nő, 25 % férfi. A 25% férfihez tartozik 25 % nő, a maradék 50 % nő pedig férfi partner nélkül utazik/színház látogat/ misét látogat. Feminista magyarázat szerint a férfiak igénytelenek, szerintünk pedig a dolgok már annyira női ízlés szerint működnek, hogy férfi szemmel egyszerűen már nyomasztóak/unalmasak. Ezért max. a nőnk noszogatására megyünk színházba/templomba/utazni. És valóban én is voltam már egyedül templomban, de rajtam kívül nem is volt ott akkor magányos férfi, így nem láttam megdőlni a 95%-ban igaz “elméletemet”.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Nem összemostam , leírtam,hogy rengeteg férfi utazik kedvtelési céllal főleg sporteseményekre ,focimeccsekre elsősorban , szexuális túrákra, különböző tematikus eseményekre (horgász,vadász,hegymászó stb) ,legénybúcsúkra ,a külföldi munkákra utazókat csak megemlítettem, mint az egyedül utazók táborát növelőket . Nem tudom honnan veszed ezt :

” Akkor így fogalmazok neked: aki a külföldi tartózkodásából mínusszal tér haza (kedvtelési célú utazás) annak a nagy része nő, ráadásul férfi partner nélkül utazó nő. Kb. olyan arányban van ez, mint a színházakban templomokban: 75 % nő, 25 % férfi. ”

Ez egyszerűen nem igaz. Még a az azonos nemű csoportok esetében is több kizárólag férfiakból álló van. (öreg cserkész,ilyen club, olyan baráti társaság,drukkerek stb)

De biztosan jobban tudod,én csak 30 éve látom nap mint nap és nem csak látom ,hanem tevékenyen részt veszek adott esetben az ügyeikben.

Delin
Olvasó
Delin

Vivi, kàr a gőzèrt, vannak, akiket a tènyek ès a valòsàg sem kèpes összezavarni. Nem vèletlen ignoràlja többnejű màr màsodjàra a sex/sport/hobbi cèlù utazàsi szokàsokat gyakorlò fèrfiakat. Ùgy tůnik a gazdag özvegyek/elvàlt öreglànyok a gyengèi. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Kínkeserves, dilettáns “vajákolás”, amit összeizzadtok időről időre ( az “ötleteléses” meg konteós hülyeségeket nem is számítva ……….)

Alter Ego
Szerkesztő

Mondja ezt az, akinek még a saját gondolatai sem alkotnak egy konzisztens világképet. A RedPillből, a genderideológiából és a végső nihilizmusból vajákoltál össze magadnak egy totálisan öncélú, inkonzisztens, széthulló világnézetet. Természetesen ennek a skizoid világnak te vagy az egyetlen ura, így lehetősége, “joga” sincs senkinek azzal vitába szállni. Így persze könnyű…

Naooo
Olvasó
Naooo

Kereskedő? Az az mikor a termelő 100-ból kap 20-at, az állam 30-at a kereskedő meg 50-et? Le a kereskedőkkel. Meg az ilyen állammal is. Ezeket kiiktatjuk beköszönt a jólét.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://www.blikk.hu/sztarvilag/szulak-andrea-kemenyen-odaszolt-a-vekony-ferfiaknak/h3w0j54 Imádom Szulák Malackát….: “Egy férfi 100 kiló alatt csak karácsonyfadísz.” Én nem tudom, hogy ez hány 100+ kilós palival szexelt és azoknak milyen lehetett a szexuális teljesítménye? https://hu.wikipedia.org/wiki/Mike_Tyson Nehézsúlyú profi ökölvívóknál is elég komoly súlyhatár a 100 kg: úgy foglalnám össze, hogy minél több vagy nehézsúlyú ökölvívóként 100 kg-nál, annál nagyobb lesz az esélyed, hogy megverjenek, a leghatékonyabban verekedő férfiak 100 kg körül vannak, nem kell ennél több, vagy inkább nem is lehet. Ennyit Röfike valóságáról, amit a teljesítményről meg a férfiasságról képzeleg. Max. a saját hájassága miatt mostanra már – öregen és túl a klimaxon – képes megbocsátani egy férfinak is a hájasságát, ha az még hajlandó szóba állni vele. De a hájasságot, mint a férfiasság legfőbb elemét kiemelni, a valóságérzékelés súlyos problémájára utal más téren is Röfikénél.

VivienLeigh
Olvasó
VivienLeigh

Na ezt kell csinálni,ha a médiában alaptalan rágalmak jelennek meg. Bizonyítékokat felsorolni és leperelni még a gatyát is az ilyen hírek lehozóiról…Akinek igaza van,akinek nincs a füle mögött semmi,annak ez az egyetlen járható út véleményem szerint.
https://magyarnemzet.hu/belfold/lejarato-kampany-zajlik-a-miskolci-korhaz-ellen-7686440/

És ezek a vádak :

https://hvg.hu/itthon/20200119_Orban_Viktorhoz_fordul_Bangone_a_borsodi_korhaz_feltetelezett_illegalis_beavatkozasai_miatt

Szivlapat
Olvasó
Szivlapat

Vajon mi lesz a vége?

Láthatatlan netes hadsereg követeli vissza Johnny Deppet, a feleségverőt”

“Ugyan is bár nagy port kavart, mikor 2016-ban napvilágot láttak a pletykák, hogy Johnny Depp bántalmazta akkori feleségét, Amber Heardot, az sem elhanyagolható információ, hogy a Daily Mail birtokába jutott egy hangfelvétel, amin Heard elismeri, hogy ő is bántalmazta Deppet, de élcelődik, hogy úgy sem fog neki hinni senki, mivel férfi.”

https://index.hu/kultur/2020/11/10/a_popkultura_lathatatlan_hadserege_kuzd_a_felesegveroert/