Uptade Norbi média balhéja kitűnően sikerült, hiszen vele van vele minden újság és az internet összes bugyra. Az ősi igazság ismét igazolta önmagát: a negatív reklám is reklám. Na, de miért is ütötte ki a biztosítékot sokaknál a fittnesz Cézár néhány, kocsmapult mellé való eszmefuttatása? Egyrészt mert olyan tabukat feszegetett melyek a közbeszédben eddig nem jelenhettek volna meg. Ez a nők és főleg az anyák testsúlya és a férfi szexualitás vizuális alapállása és ennek hatásai a házasságokra. Mert mit is mond ez a jóember? Azt, hogy bizony a nők jó része a terhesség és a szülés után elhagyja magát, elhízik, ami eliminálja a férfiak szexuális vágyát és ez végső soron váláshoz és apa nélkül felnövő gyerekekhez vezet. Mi volt erre a többség reakciója? A nők nem tehetnek semmiről, vagy ha mégis, akkor is, ők küzdenek, de hiába. Egyébként is, a férfiak nem is a jó testű, feszes bőrű nőkre gerjednek, hanem a meghízott feleségüket kívánják, mert ez így van rendjén. Az az igazság, hogy mindkét oldalnak van igazsága, csak hát ezekkel az emberek nem szeretnek szembe nézni.

Norbinak abban van igaza, hogy igen: sok nő a gyerekszüléssel bebiztosítottnak érzi a férfi figyelmét és gondoskodását. Nemcsak arról van szó, hogy meghízik, vagy sem, hanem arról is, hogy akar-e még szexelni a férjével egyáltalán. Sok helyen lehet olvasni ennek a viselkedésnek a magyarázatát. Nem is írnék róla bővebben. De könyörgöm, fogadjuk el, hogy vannak nők, akik a szexet eszköznek, férjmegtartónak, apaszerzőnek használják, és ha célba értek elengedik az egészet. Azt is lássuk be, hogy a testsúly dolog is eredhet ebből. Ha a nőt nem érdekli a szex úgy általában, vagy csak a férje által nyújtott szex nem érdekli akkor nem fog befektetni energiát abba, hogy lefogyjon, hacsak egy másik férfi nem kelteni fel az érdeklődését, vagy esetleg a környezetében lévő nőkkel nem akar ebben versenyezni.
Abban is igazat kell adnom neki, hogy a női test állapota igenis a férfi legfontosabb szexuális stimulálója. Hiába értem meg egy nővel magamat nagyon jól és erős a lelki kapocs, ha nem tud a testével felizgatni szexuálisan, akkor előbb-utóbb szakítani fogunk. Persze a férfiak azért annyira mégsem egyszerűek, mint azt ahogy Norbi állítja. A nagyon kívánatos és az abszolút nem kívánatos között széles a szürke zóna. Ki tudja pontosan megmondani, akár a saját párjával kapcsolatban, hogy +15, vagy + 20 kilónál konyulna el először a szerszám a hitvesi ágyban? Ezen kívül pedig a nő szexuális viselkedése is tud rontani, vagy javítani a férfi gerjedelmén.
Az ellen oldal jogosan mondja ugyanakkor, hogy minimális az olyan nők száma, akiknek a testét ne formálná át valamennyire a terhesség és a szülés, ami egy nagyon sokrétű és összetett változást hoz létre a nőben. A férfiak nem ostobák. Aki kicsit is szereti gyermekei anyját az tudja, hogy az utódlásnak ára van. Többek között az is, hogy a szeretett nő alakja kisebb-nagyobb mértékben megváltozik. Az apák többsége ezt elfogadja. A szélsőségeket pedig nyilván mindenki vérmérséklete szerint tolerálja, vagy nem. Mindenkinél máshol van a határ. A férfiak általában azt is díjazzák, ha legalább az igyekezetet látják a nőkön, hogy nagy vonalakban vissza akarják szerezni a szülés előtti testsúlyukat. Ha viszont azt tapasztalják, hogy még szándék sincs arra, hogy kisbálnából újra kívánatos sellővé váljanak, nos akkor ki-ki eldöntheti, hogy válik, szeretőt tart, kurvázik, vagy szenved otthon. Női oldalról pedig, biztos vagyok benne, hogy azok a nők, akik szeretik a gyermekeik apját, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a jó alak örömet okoz a férjüknek és lehetőségeik és adottságaik szerint mindent megtesznek ennek visszaszerzése érdekében. Érintett férfitársaimnak azt javaslom, hogy ugyan ne nyomasszák párjaikat, a celeb anyukák, szülés után két nappal már 50 kilósan edzek posztjaikkal, viszont terelgessék asszonyaikat és segítsék is őket abban, hogy egészséges és szexi alakjukat visszaszerezhessék, hiszen ez mind a két fél közös érdeke. Ha pedig ez már össze is jött, akkor mi férfiak is tegyünk meg mindent, hogy ne legyen pocakos aputestünk.
Egy másik cikk alatt kitárgyaltuk a témát. Másoljuk át ide a kommenteket?:)
Pár() beszéd:
-Na akkor baszunk?
-Minek, tegnap már megvolt…
:)
Anyám menyasszonyként még csinos nő volt a régi képek tanúsága szerint, de én rá már csak egy kövér nőként emlékezem és én úgy is szerettem. Az utcánkban a kb. egyszerre építkező, nagyjából 1930-1950 között született férfiak és nők is mind kövérek voltak a 70-80-as években, amikor én ott felnőttem. Apám és anyám is meghaltak már, néha nézegetem a régi családi képeket. Feleségnek nem szeretnék olyan kövér nőt, mint az anyám meg az utcánk béli nők voltak. És ezzel szerintem sem az anyámat, sem úgy általában a nőket nem sértettem meg.
Én is a 70-80-as években nőttem fel, és olyan környéken, ahol szintén akkoriban építkeztek sokan. Ratkó-gyerekek főleg, akiknek akkoriban született jellemzően 2-3 gyerekük, nagyjából 1970-80 között (sokan már egy-két gyerekkel vágtak bele az építkezésbe), a Kádár-korszak “csúcspontján”, a környék ahol felnőttem, nagyrészt akkor épült be (ma Buda elit környéke, akkor is többnyire orvosok, mérnökök meg persze káderek építkeztek, de akadt akkor “egyszerű melós” is, a mi házunkban is volt több nem értelmiségi család, ma már az örököseik eladták a lakást legkésőbb 10 éve), jellemzően 3 szintes, 6-12 lakásos társasházakkal. Nem emlékszem, hogy túl kövérek lettek volna a nők, a mai mértékű kövérség, mint a fenti képen jobbra, viszonylag ritka volt, főleg fiataloknál, ellenben ma… Akkoriban még kevesebb chipset zabáltak az emberek, meg többet mozogtak, bár nemigen sportoltak. A férfiaknál egy kor után gyakori volt a sörhas, az igaz. Az anyukák sem voltak vékony bombázók, de bálnák sem. Mondjuk nem néztem akkor még anyákra “szexuális szemmel”, max. a suliban egy-két csinosabb fiatal tanárnőre később.
Amiről én írok, az a magyar vidék 70-80-as évekbeli állapota volt kb. 30.000 lakosig, ahol volt a cigánytelep sok helyen, mint a szar rész, a többi rész meg nagyjából homogén volt és kb. az emberek 5 %-ának volt valamiféle diplomája, de azok sem laktak “eiltnegyedben”, maximum kicsit ízlésesebb volt a házuk/kerítésük és voltak könyvespolcaik könyvekkel. A mi utcánkban pl. egy tanítónő meg egy agronómus volt diplomás, de akkor egy diplomás ember még tényleg értelmes ember volt, mert kb. 5 % jutott el diplomáig. Te Budáról beszélsz, kb. egy II-XII. kerületi részről, amit akkor is “káderdűlőnek” neveztek. Nem ugyanazokról az emberekről, nem ugyanarról a társadalmi rétegről beszélünk. Azok között is volt kövér (pl. Torgyán József is ilyesmi társasházban lakott a XII. kerületben), de jellemző típusa ennek a környéknek Medgyessy Péter/Nyers Rezső/Grósz Károly és bűntársaik, mert azért csak megbízható elvtársakat vettek be ezeknek a budai elit társasházak építésébe. Budán ezeket hívják még a “vén kommunisták” környékének.
A megbízható elvtársak valóban nem vettek be kívülállókat a társasházaik építésébe, vannak pl. “BM-es házak”, ahol szinte minden eredeti lakó belügyes volt, mára már nagyrészt kicserélődtek, nem homogén, bár emlékszem a kilencvenes, kétezres évek választásain az amúgy többségben jobbra szavazó kerületben volt jó pár ilyen szigetszerű szavazókör, ahol 90%-okat kapott az MSZP, ilyen volt pl. a XII. kerületi volt tiszti lakótelep (amelyek lakásait persze gombokért megvehették a rendszerváltás után a bennük lakók).
Na de visszatérve a kövérekre, szerinted jellemző volt a jobb oldali képen látható női test? Talán negyven felettől igen. Jártam azért strandra stb.
Miért sörhas? Volt aki egész életében megivott tengernyi sört és mégis lapos maradt.
Ez alkati kérdés… Van, aki rengeteg hízlaló ételt eszik, és mégsem hízik meg…
Ezt a “kicsit mindenkinek igaza van” felfogást nem igazán kedvelem. Nem kellene ott tartanunk, hogy ha valaki kimond egy nyilvánvaló igazságot, akkor utána háromszor annyi ideig magyaráznia kelljen, hogy pontosan mit is értett alatta és mik a kivételek ez alól, meg mennyi ideig kell várnia a férjnek, stb. Normális ember úgyis tudja, hogy nem 5 kilóról és a szülés után 5 perccel- ről beszélt.
Még ha Norbi azt is mert volna mondani, hogy a terhes nőnek meg a kismamának is van szája és keze is, amit használhat is a férje nemi szerve körül nyugodtan, akkor meg már lehet keresztre is feszítenék.
Alap, hogy menstruációkor szopni kell a nőnek, nem is értem hogy merülhet fel olyasmi, hogy nem.
“egészséges és szexi alak”
(Csak zárójelben: kicsit álságosnak érzem ezt, mármint az egészség emlegetését olyan témánál, ami pusztán a szexről szól valójában. Igazából senki le sem szarja, ha valaki úgy éri el és tartja meg a kívánt súlyt, hogy napi két almát eszik, amíg jól néz ki. A vékonyság nem feltétlenül egészséges, életmód és táplálkozás kérdése.)
Az egészséges és szexi alak nem azonos a vékonysággal!
De.
Kerek segg nem lehet vékony csak a lapos
Seri, azért az “egészséges nő” fogalma elég egzakt dolog, bármit is ködösít erről pl. a Coca-Cola.
A testzsír százalék egzaktan mérhető, és ennek alapján a nők a következő besorolásokat kaphatják az orvostudomány szerint: “20-39 év között: 21%-ig túl vékony, 22-33%-nál egészséges, 34-39% túlsúlyos, 39% fölött elhízott”
További részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/9256/testzsir-szazalek
És hát a női szépség elég szorosan összefügg a termékenységgel is: a normális férfiak ösztönösen az egészséges, tehát teherbe esésre és a gyermek kihordására gond nélkül képes, termékeny nő testi tulajdonságait mutató nőket tartják szépnek. Szendi úr szeret érdekes következtetéseket levonni, de ez az írása kb. a valóság: https://www.tenyek-tevhitek.hu/a_termeketlen_szepseg.htm Racionálisabb országokban (Ausztrália, Új-Zéland) állami egészségügyben pl. 20 % alatti testzsír százalék értékkel (túl vékony) nem vállalnak mesterséges megtermékenyítést. Érzésre azt mondanám, hogy a 39 % fölötti testzsír százalékkal (elhízott) rendelkező nők mesterséges megtermékenyítése is ugyanannyira esélytelen dolog. Egy nő 22-33% testzsír százalék között vonzó, alatta-fölötte már nem. Minél soványabb(20 % alatt) vagy minél kövérebb (40 % fölött) nőkhöz vonzódik egy férfi, az annál inkább eltávolodott már fajunk ösztönszerű, evolúciós megalapozottságú, természetes hajlamaitól.
Az “egészséges” nő képe szezonról szezonra változik. Igen, egyébként nem egzakt dolog volna, a trendek azonban befolyásolják a véleményedet a szépségről, ezek akkor is hatnak rád tudat alatt, ha kapálózol ellene, hogy denemisz. :)
A karcsúságot, “áramvonalasságot” akkor is szépnek, kívánatosnak, egészségesnek fogod látni, ha közben a csaj szét van esve és szar kajákat eszik, szóval a szexhez a valódi egészségnek alapvetően nem sok köze van. Vannak látványos egészségtelenségek, mint pl. az elhízás, akkor kiszúrod, de amúgy nem, és ha aközött kellene választani, hogy egy nő egészségesen legyen 70 kg vagy egészségtelenül 55, nem kérdés, melyiket fogja választani a farkad. Ezért mondom, hogy álságos az egészséggel jönni, amikor szexualitásról és kívánásról van szó.
Alapvetően egyetértek veled, de vannak a vágyak és van a realitás, ahogy a nő, (bár más okból:) úgy a férfi a “dugósprektumának” tág volta által, de “megalkuszik”:), dugás terén és az “állandóra való elfogadás” terén is:)
.
A legnagyobb baromság és igénytelenség férfitól, nőtől is, ha ilyesmiben megalkuszik, különösen hosszútávon. Nem tudnám számba venni, hány alkalommal segített már át a párom kettyósságain az a teljesen egyszerű megállapítás magamban, hogy “hülye vagy, de legalább szép”. :) Ez a másik, ami nagyon zavar, ha már témánál vagyunk, hogy közhely, hogy a nőket nem érdekli a külső, inkább a pénztárca, és ez így nincs rendben. Tudom, hogy igaz, csak legszívesebben felráznám őket. Pénzt lehet szerezni, fejlődni, dolgozni érte, de a csúnya emberből szép sosem lesz, és megjelenik a kapcsolatban, ott dolgozik a háttérben az undor. A szex akkor jó, ha fizikai vonzalmon alapul, nem azon, hogy milyen szép ékszert kaptam tőle ma is, vagy milyen jó apja a gyerekeinknek. Ha valamiben “át kellene nevelni” a nőket, akkor számomra ez volna az első.
Persze, nem életszerű, hogy a kor előrehaladtával az emberek továbbra is ugyanolyan jól nézzenek ki, az képtelenség, de formában lehet maradni.
Szóval én értem a pasikat és ezek az igények teljesen jogosak is, sőt azt szeretném, ha a nők is így állnának hozzá. Felejtsük el, hogy a férfinak csak egy fokkal kell szebbnek lennie az ördögnél, nem ciki a sörhas vagy a kopaszodás. Több volna a jól működő párkapcsolat, a rendszeres és kielégítő szex, ha nem bélyegeznénk minden ilyesmit felszínességnek, hanem elfogadnánk, hogy a külső valóban számít, és nem csak a nőknél.
SS, örülök, hogy nem csak èn vagyok vizuàlis tìpus. Bàr az tèny, hogy ez extra hipergàmmà tesz, dehàt ez van, innen szèp nyerni.
Kortól (is) függ az a “hosszútáv”, ugyanis huszonévesen még 5 év is sokszor már a nagyon -nagyon hosszú kategória, onnan nézve a 40 már nagyon öreg, a 60-ra meg földet rá….., nemhogy évtized, vagy több:)
A 40 fölöttiek tudnak erről beszélni.
Minél fiatalabb a nő, annál inkább fontos az általad felsorolt preferenciák, viszont minél idősebb, annál inkább kezd lényegtelenné válni a nő számára a fizikai kinézet……
A biológiai ösztönkésztetésekből kifolyólag, mondhatjuk azt is, hogy fiatalon “tökéletes genetikával rendelkezővel hajlandó dugni/gyereket szülni”, mert ha el is vész, akkor még lehet másik, de ha túléli (a tökéletes “szerelemgyerek”:)akkor nagy előnyben van az utód a “szépsége” miatt, míg idősebben, minél jobban csökken a teherbeesés és a “tökéletes gyerek” esélye, annál inkább a remélhetőleg megszületendő, “akármilyen, de élje túl ” az erősebb “késztetés”.
És mivel a férfiaknak könnyebb megalkudniuk, nagyobb a spektrumuk, míg a nőknek ez komoly “sérelem” , ezért ők le fogják verni ennek az “árát” a balekon, ha a 80%-nyi maradékelvűbe kerül, kénytelen megalkudni…..
Ez igaz egy férfire, egy nőre nem:
https://pbs.twimg.com/media/AtFPs15CEAIicGj?format=jpg&name=small
Ájvé….
Mégis mi a fene bajod van a kopaszodással? Hogy a picsába hozod össze a kövérséget vele?
Ugyanaz, mint nektek a lógó csöcsökkel mondjuk. Nem tetszik, nem vonz, számomra nem szexi, és a mai világban már lehet ellene tenni. De ez még mindig felháborító gondolat, hogy egy férfi elmenjen hajbeültetésre, bezzeg a mellimplantátum vagy a botox nem az. :)
Azt hittem a kopasz fej szexi. Na jó persze tudom, kigyúrt testtel és alfahím fejszerkezettel az. :)
Ízlés dolga, nekem sehogy sem. Olyan hossz kell, amibe bele lehet túrni, és sűrű haj. :)
Ez a gyengém.
Én mégis kihagynám ezt az ingyendugást.
Nekem úgy sem tetszik. Mindig a börtönviseltek, bűnözők jutnak eszembe a kigyúrt kopaszokról…. Egyébként sem tetszik sehogy a kopaszság…
És mondd, SerialSlut: azt a háttérben dolgozó undort, amit mi, férfiak (csúnyák és jóképűek egyaránt) érzünk, hogy a mai világban már legtöbbször és a legtöbb esetben csak használt pinát kapunk, azt mivel kívánjátok ti nők így kollektíve – vagy akár egyéni szinten, személyesen – ellentételezni, kompenzálni?
Azt elhiszed amúgy, hogy a férfiak többsége (engem is beleértve) – egy röpke fiatalkori időszakot leszámítva, amikor az adott fiú még tapasztalatlan és hiú, és áhítozik a nőknek való szexuális és esztétikai megfelelésre, a női elismerésre (az én incel fiatalságomból ez, mint olyan, kimaradt) – pont leszarja, hogy egy adott nő szerelemből, szexuális/testi vonzalomból, pénzért, vagy milyen – bármi egyéb – okból rakja szét neki a lábát? (Hogy a nő a háttérben undorodik? Hadd szenvedjen a ribanc…)
Persze, elhiszem, hogy pont leszarjátok. Aztán meg kezdődik az ajvékolás: megbántottak, átvertek, csak a pénz kellett, csakis erről szólt ez a történet. :)
Jó is, hogy mondod, SerialSlut: azok a nők, akik csak annyit tudnak kihozni egy férfiból, hogy pénztárcának nézik és kiszedik belőle a pénzt, azok a nők egyszerűen vesztesek. Az ilyen nők általában nagy nullák. Emberileg is, meg szexuálisan is.
A női legenda szerint ezekből a nőkből egy jóképű, jó testű férfi kihozná azt a szexistennőt meg a többszörös orgazmust is, amit az átlagos férfitest iránti undoruk örökre elrejt az átlagos férfi tekintete elől. (Ugyanezek a nők a jóképű, jó testű férfiaknak pedig valószínűleg azt hazudják, hogy ők meg a pénz hiánya miatt nem kapják meg tőlük azt, amire vágynak…)
Ezek a nők általában nem szeretik a férfiakat. Amelyik nő szereti a férfiakat, annak úgyis az a fontos, hogy gyönyört adjon a testével a férfinak, hogy a férfi örömét lelje benne. Az ilyen nők az igazán jó szeretők, akik tudnak bánni a férfiakkal. Amelyik nő szereti a férfiakat, abból úgyse lesz se aranyásó, se kurva, se ribanc.
Szövegértés. Csak épp a lényegét nem értetted meg annak, amit írtam, annyira csak a magad hangját szereted hallgatni.
Már hogyne értettem volna meg a lényeget, kedves SerialSlut???
A lényeg az, hogy a feminizmus és a vele párhuzamosan futó, azzal egy tőről fakadó szexuális forradalom egyik, a férfiak számára mentálisan talán legkártékonyabb, szubverzív tanítása az, hogy a nő egyfajta “szexuális legfelsőbb bíróság”, és “igazi” szexnek csakis és kizárólag az számít, ha a nő a férfi testére izgul rá, és többszörös orgazmusa van (de legalább egy minimum). És hogy amelyik férfi nem ilyen, az szart se ér és álljon félre, ne is próbálkozzon…
Hát egy nagy túrót! Gyakorlatilag ez a kibaszott baromság tette tönkre a teljes fiatalságomat és torzította el fiatal férfiként a gondolkodásomat, az önértékelésemet és a saját test-képemet (gyakorlatilag most, felnőtt fejjel nézve jöttem rá: egyértelműen testkép-zavart okozva nálam fiatal srácként, ami úgy berögzült már, hogy a mai napig alig tudok ettől megszabadulni, és még mai fejjel is gyakran szorongok emiatt, hiába tudja a tudatos énem, hogy baromság) úgy, hogy az az incel-léthez vezetett.
Mostani, Red Pill-es fejemmel azt mondom: csakis és kizárólag az számít, hogy a férfi egy számára szexi, jó nőt húzzon fel a farkára, és pont. Hogy a nő mit gondol, mit érez, mi tetszik neki és mi nem, az férfiszempontból teljesen lényegtelen. (És a kurva anyját az összes feminista nőnek utólag is, annak a srácnak a nevében, aki lehettem volna, ha ez a faszság nincsen…)
Hát a nemi erőszak továbbra is bűncselekmény, hiába “világosodtál meg”, sokra nem mentél vele. :)
Nem a nemi erőszakról beszélgettünk, SerialSlut, hogy jött ez egyáltalán ide???
Én arról beszélek, hogy már a fiatal srácok, sőt a kamaszfiúk fejét is azzal tömik, hogy ha nincs tökéletes teste meg nagy farka, akkor ő szexuálisan értéktelen, és ne is próbálkozzon a nőknél.
Vicces, amikor nők arról panaszkodnak, hogy kisebbségi érzésük meg önbizalomhiányuk van, amiért a média tolja az arcukba a nagy mellű meg tökéletes testű topmodelleket. Ugyanis a nők 99%-a esetében a fiatalság egyenlő szépség, és előbb-utóbb úgyis odamegy hozzájuk egy férfi, aki leszólítja őket baszás céljából, hogy ilyen finoman és arisztokratikusan fejezzem ki magamat. És onnantól a lányok tudják, hogy ők is megfelelnek a férfiak elvárásainak, hogy az ő testük is érték, amivel örömet és gyönyört tudnak adni a másik nemnek.
Egy férfi esetében senki nem szól, hogy hé, öreg, most már más van, vagy hogy hé, öcsém, az hogy te egy fiatal férfi vagy, a te fiatal férfi tested az valójában egy vonzó dolog a nők számára… és így eltelhetnek évtizedek az ember életében, miközben úgy gondol a saját testére, hogy az teljesen értéktelen…
Nekem sem szólt senki, hogy a fiatal férfi testem az valójában érték, és vonzó a nők számára, sajnos.
Én is úgy gondoltam, hogy értéktelen vagyok.
Még a kurvák is megaláztak, egy sem dícsért meg, mert azoknak is csak a pénz kell, nem szorult beléjük még minimális megértés sem.
Nézd, kedves AdminKapitány, a prostitúció nyilván nem jótékonysági intézmény. De most, így utólag visszagondolva, amikor anno 14-15 éves kamaszfiúként először jártam kupiban, akkor azért – már csak emberségből is – válthattak volna velem pár szót a lányok arról, hogy mennyire biztos az, hogy nekem feltétlenül dolgom van-e ott velük…
Számtalanszor megfogadtad, hogy nem állsz szóba csaxival. Megint feldobtad a magas labdát azr csodálkozol ha leüti. Nézd vissza a prosti cikknél ahol rinpocse vel vitázol az összes név hirtelen megváltozott:))
A kijelzett nevet váltogatja. Majd mindjárt visszaállítom Rinpocse-ra. Az a személyisége tetszett nekem. És annyi szabályt legalább tartsunk, hogy egy nick, egyféle zavarkeltés! :)
Alter Tied az oldal azt engedsz ide akit akarsz . De ezzel a tetszik nekem-el lábon lőtted magad. Ha Neked csaxi tetszik akkor már értem miért nem tetszenek mások. De miatta egyre többen hagyják el az oldalt, megéri?:)
Mindig sietek leszögezni, hogy az oldal mindazoké, kik a férfiakról-férfiaknak írnak ide. Az egy másik kérdés, hogy bizonyos döntéseket nekem kell meghoznom.
Dehogy tetszik csaxi faszsága. Főleg nem tetszik, amikor engem próbál hitelteleníteni, durván lejáratni. Nyilván bosszantó ez, ember vagyok én is. De ha elmúlik ez az indulat, akkor az marad, hogy ez az ember végülis csak egy szegény lelki sérült bolond, aki sokkal inkább sajnálatra és szánalomra méltó, mint komolyabb retorzióra. Újabban nem tartom igazából veszélyesebbnek, mint egy dühöngő autista gyereket. Ezért van az, hogy amíg bepötyög pár hülyeséget és a komolyabb ártó tevékenységét szünetelteti, addig szelepként meghagyok neki egy nicket, mert amennyire monomániás, úgysem maradna nyugton, ha legalább egy-egy sort nem írhatna be valamilyen nicken. – Az sem baj, ha olvassa és érti ezt ő is, hátráltatni a céljaim keresztülvitelében nem tud akkor sem.
Viszont: az egy dolog, hogy csaxi megszállott, bolond, de voltak itt ép tudatú(nak gondolt) “ellenzékiek” is, akiktől én többet vártam volna emberileg. Nem az ellenvéleményük verte ki a biztosítékot, hanem például az, amikor Delinből felbugyogott, hogy egyenesen osztozik a cybergyagya ellenem irányuló súlyosan dehonesztáló véleményében és vakgyűlöletében. Ha valaki szerint cybergyagya egy okos redpill, én pedig hiteltelenítem a férfimozgalmat, amire egyébként is csaxi és úgy tűnik Delin szerint is semmi szükség, akkor viszont azt gondolom hogy nem fogom eltűrni, hogy itt szervezzenek ellenmozgalmat. Még a csaxi elméjéről leszakadt Ripocse is megjegyzi, hogy milyen szépen elédelegtek itt. Ha egy cybergyagya és egy Delin egyesítik az erőiket, az már vészterhesnek tűnik. Szóval egyesüljenek meg közösüljenek valahol máshol. Habár valószínűleg Csaxi csak egy monomániás bolond, de a Delin és Viven féléket egy sokkal számítóbb, eltökéltebb és sumákabb gyűlölet és igyekezet motiválja még az ennek ellentmondó látszat ellenére is.
Egyébként feltűnt valakinek is, hogy mindig akkor lángol fel leginkább a manipuláció, aknamunka, Alter gyűlölet, amikor egy-egy fontosabb férfimozgalmi írás jelenik meg? Na ennek a lehetőségnek vetettem most véget. Azért lettek megreptetve a sumák ellenlábasok, a fogösszeszorítva az alkalmat leső gyűlölködők, Csaxival, vagyis az ő lelki trénerükkel és motivátorukkal együtt, hogy a jövőben ennek ne legyen tere itt. Az egészet sokkal inkább motiválta egy hosszútávú döntés, mint amennyire a hirtelen támadt csalódottság az épeszűnek vélt “ellenzékben” és az undor.
Megértem, hogy azok, akiknek csak könnyed társalgás, szórakozás a Férfihang, és nem is közvetlenül az ő bőrükre megy alkalmanként a degradálás és gyűlöletszítás, most aggódnak a szórakozásukért és rám haragszanak, mert azt hiszik, hogy tönkretettem azt, de sajnos az ő vidámságuk csak egy alacsonyabb prioritású cél az egyebek mellett. – Szerintem inkább van szükség legalább belsőbb köreiben zavartalan férfimozgalomra és egymást támogató férfiközösségre, mint a locsogásra a manipulatív, férfimódon ejakuláló (arconhugyozó) feministákkal.
Nagyon helyes, ne hagyd magad, sokan támogatunk. Annak külön örülök, hogy visszakaptad a hitedet.
Köszi a választ! Ja és se nem utállak se nem haragszom max 1-2 dologban más a véleményem:))
Hogy engedtek be olyan fiatalon?
Az ember öreg fejjel jön rá, hogy a prostik lelke gyakorlatilag halott. Sajnálom őket, de ezt a tényt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Én azt nem hiszem, hogy a többség lesz.rja, akkor nem színlelnék a nők az orgazmust, meg nem hazudnának a “párjuknak” olyanokat, hogy “hú de nagy” stb.
Persze ha már szociopata lett valaki, akkor gondolom lesz.rja, sőt izgatja, ha a nő valójában undorodik, de azért teszi a dolgát. :D
Az exkrapeknek mindig kicsi a fasza.
“Nem tudnám számba venni”
https://www.youtube.com/watch?v=AtMWWijKTSE
…
“Várandósság alatt a hízás mértéke normális testtömeggel rendelkezők számára 12-18 kg között elfogadott.”
Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/terhesseg/22896/etkezesi-tanacsok-tulsullyal-kuzdo-kismamak-reszere
A szüléssel a gyerek súlya, magzatvíz, méhlepény stb. távozásával lesz azonnal vagy mínusz 5 kiló, így 7-13 kg plusz lesz kb. a kismama súlya szülés után, ami egy teljesen korrekt dolog.
Ez plusz 7-13 kg – ha nem zabál a nő, mint egy disznó – eltűnik max. egy év alatt.
Kb. a fentit várja el egy átlagosan értelmes férfi a feleségétől, ha a nő gyereket szül.
A probléma az – bár a nőgyógyászok a fentieket pontosan elmondják a nőknek – hogy sok nő szarik erre, zabál mint a disznó és meg van sértődve, ha ezt mondja is neki valaki. Norbi keresetlen őszintesége talán megment a következő években néhány házasságot, ahol a nő felhagy a zabálással.
Én egyszer mondtam egy nőnek egy első randin, hogy mínusz 15 kilóval érdekelne is ő mint nő. Nagyon mérges lett, de kb. 4-5 hónappal később a facebookon egy kb. mínusz 15 kilós nőt láttam, és azt a fogyást az a nő az én bunkózásomnak (őszinteségemnek inkább?) köszönheti. De addigra én meg elkeltem……. :-)
Persze ,hogy mérges lett hiszen ő eddig ” így érezte jól magát”.
Egy nők uralta FB csoportban erre az volt a válasz, hogy a szülés után depresszió van, teljes, kimerítő folyamatos készenlét, és mivel a férfi nem segít otthon, a teljes háztartás is rájuk hárul, nehogy már az alkatukkal is csesztessék őket.
No comment.
Nekem általában a 48 és a 72 kiló közti nők tetszenek.
Neked ezek szerint mindegy mekkora egy nő teste csak legyen luka neki..
A kb. 180 cm már magasnak számító nőnek 70 kg még egészséges.
Ezek szerint te a különösen magas nőkre buksz vagy szereted a dominákat.
A számomra még elfogadható 175 cm magas nőnek 66,5 Kg az ideális testtömege.
https://www.webbeteg.hu/calc_testsuly
A 70 kg feletti magyar nők milliói tekinthetők már egészségtelen bálnának, ha kimernénk mondani és nem lenne “fat acceptance”. Aki elhízott az elhizott és szembe kell néznie saját magával és nem a másikra mutogatni.
Megállapítottuk a másik cikk alatt, hogy ha szülés után 3 hónappal sincs még szex az is a férfi hibája, mert nem elég türelmes és esetleg hagynia kell a nőt tovább hízni és elkényeztetni.
https://www.ferfihang.hu/2020/01/16/evuka-es-veruka-a-feminista-provokatorok-adnak-programot-a-miniszternonek/#comment-121296
Az viszont nem lehet az én hibám, hogy szétválva 10 év után is rajta maradt a fiam anyján 25-30 kg felesleg. Soha az életben nem vetettem a szemére az elhízását és talán ez volt a baj.
Norbi megtette helyettem amiért köszönet jár.
Az összes elhízott -kb. 5 százaléknyi pajzsmirigybeteget leszámítva- szégyellhetné magát a lustaságáért, persze nem fogja mert Orbán is hízik már rendesen és csak a tűzoltás megy az egészségügyi intézményekben a megelőzés helyett.
Csak akkor tarthatja meg a igazságról szóló álláspontját Schobert “pöcs” Norbi ha mellé állunk és nem csak a felesége van vele. Ezt hívhatjuk férfi kollektivitásnak.
A magyar kormány meg nyugodtan visszhozhatná a propagandatévéjébe a TV tornát (ha számítana egyáltalán nekik a lakosság egészsége), mert a fitnessz videók inkább a fiatalokat célozzák akik a tökéletes testre mennek. A magyarok jórészének a töredéke is elég lenne annak amit mondjuk Rubint Réka csinál. Ha közszolgálati lenne az ingyenes M1 csatorna akkor lenne benne TV TORNA a lakosságnak. Helyette foci van, de az is inkább a nézés szintjén.
“Megállapítottuk a másik cikk alatt, hogy ha szülés után 3 hónappal sincs még szex az is a férfi hibája, mert nem elég türelmes és esetleg hagynia kell a nőt tovább hízni és elkényeztetni.”
Làtom nem sikerült èrtelmezni, amit ìrtam…
Dehogyisnem és oda jutnánk az én hibám, hogy a gyerek születése után 1,5 évig nem volt szex és nem voltam eléggé türelmes a kirívóan elhízott nővel. Éppen arról szól Norbi állítása, hogy családok mennek szét az elhízás miatt, mert nyilvánvalóan jobban nyomultam volna ha hasonlóan kívántam volna a gyerekem anyját mint a fogantatás előtt. A nő látványa és az abból eredő fantázia vagy a fizikai kontaktus okoz merevedést egy férfinak. Lehet másnak a szeretet vagy Krisztus tanitása :)
Azt ìrtam, hogy a fogyàs első sorban a nőn mùlik ès azt, hogy az első 3 hònapban jobb, ha a fèrfi minèl többször kezdemènyezi a szexet ès nem adja fel. Ennyit ìrtam. Hogy egy fèrfinek milyen libidòcsökkenèst okoz maga a baba èrkezèse ès a felesège megvàltozott teste az első 3 hònapban egy külön tèma (szìvesen olvasnèk ròla cikket, vagy kommenteket).
Èn nyìlvàn a női oldalt ismerem, azzal vannak tele a kismamafòrumok is. Egy àtlag nőnek se a libidòja nincs a csùcsàn, se az energia szintje, se pedig a megvàltozott teste nincs mèg a helyèn kezelve a szülès utàni 6-12 hètben. Ilyenkor biztos az a legjobb, ha elkezdjük a sùlyàval ès a testèvel csesztetni a logikàd követve?
Nem okoltalak semmièrt, ne vegyèl mindig mindent tàmadàsnak. A terhessèg/szülès/baba elèg kritikus időszak egy pàrkapcsolatban, nem vèletlenül ugrik meg a vàlàsok szàma a szülès utàni 1-3 èvben. Senki nem tud rà tuti receptet, hogy lehet “jòl csinàlni”, teljesen felesleges ki volt inkàbb a hibàs jàtèkba belemenni.
Ha a nő (még) kívánja, vagy egyáltalán kívánta és nem maradékelvű az a “kapcsolat”, akkor ez “számít”, egyéb esetben semmit nem ér. Az egyéb eset pedig min 80%.
Semmilyent. De, egy idő után zavaróvá válik, ha a fickó megteheti, hogy simán kaphat jobb testű nőt, akkor viszont már “probléma” a nőnek és kezdhet kaparni(de ez csa a férfiak krémjét és annak nőit érinti:)
Pedig egyszerű a válasz, a maradékelvű, 80-90%-os “kapcsolatok miatt” amelyekből való kilépésnek a 80%-át nők kezdeményezik.
Ja, és ezt már egyszer leírtam, de törölték:)
Làttam, ha Alter ès az admin kitartò ezt is törölni fogjàk. Tùl feltűnő stìlusod a többi nicked alatt is. :)
Így világosabb, de ez esetben is kellene a férfiaknak felvilágosítás, hogyan vezessék vissza a nőt a szexuális életbe. Tudod azért gáz, mert még 6 hónapos terhesen is szexeltünk és az volt az utolsó. Akkor nagyon vigyáztam a hasára és fogdostam a megnőtt melleit ami különösen izgató volt. Vajon a bigott keresztények mennyit beszélnének ilyesmiről nyiltan?
Semmit, ha egy nő elválik az bizonyosan a férfi hibája, mert nem volt jó ura a nőnek.
“Ilyenkor biztos az a legjobb, ha elkezdjük a sùlyàval ès a testèvel csesztetni a logikàd követve?”
Épp ezt mondtam soha nem vetettem a fejéhez a durva súlygyarapodást, de egyszerűen nem tudtam úgy kívánni már mint korábban és csak a gyerekkel foglalkoztunk amíg lelépett vele és beadta a gyerekelhelyezési pert.
Sehogy, ha a nő nem kívánja a férfit és ennek lényegtelen az “oka”, mert a villanykapcsoló hatás közbelép.
Csűrhetjük, csavarhatjuk, de egyrészt igaz, viszont egy pont után sem megállítani nem tudja, sem megakadályozni, visszacsinálni meg végképp nem.
Ha kívánt volna és legalább dugott volna veled, kibékéltél volna a súlygyarapodásával, nyelve egy kicsit, hogy ez az ára, de mivel még kövéren is neki állt feljebb, és nem voltál számára férfi, annál nem sok kiborítóbb dolog van, én megértem a haragod és a dühöd is.
Valóban nem voltam a számára “férfi”, mert közölte sok évvel később, hogy én “bárkit megkaphatnék”. Gondolom saját magára gondolt bálnaként miután tartásdíjat intézett magának a bíróságon. Lehet most is nekem akar(na) lefogyni. Abban érzem magam hibásnak, hogy nem kívántam eléggé de a végén még erről is én tehetek. Ha kimondjuk azt a szót “Nő” máris álló dákók sokasága mered az ég felé, pedig ez nem így van.
Apa35ev, a nőknek is lehetne csinàlni egy kèzikönyvet, hogy tartsàk fennt a szexuàlis vàgyuk hosszù tàvon. Hidd el, ez női rèszről is problèma, főleg, ha valaki hisz a holtomiglanba. Szoktam olvasni fòrumokon, hogy minden adott: gyerek, jò fèrj, anyagiak kb okè ès a nő libidòja nulla a fèrje felè, hiàba szereti. Nem akarja elhagyni, de 40 alatt szex nèlkül se akar èlni. Elèg szar helyzet ès nincs rà tuti megoldàs.
Tök jó, ahogy tudattalanul leírjátok a dolgokat:
– gyerek, jò fèrj, anyagiak kb okè ès a nő libidòja nulla a fèrje felè, – az meg mondjuk mértnem kb. a oké a nulla felett??
Itt a hangsúly a “férje felé” -n van? Másfelé esetleg már rendben van? Én ide bizony liánt vizionálok…
Vagy hogy van ez: amikor a státus már rendben, akkor már hírtelen nem is olyan fontos a szexualitás a férj irányába?
Arrólj csináljál kézikönyvet, hogy hajtsatok lányok-asszonyok akkor is amikor már beéretetek a célba!
Ja és a másik is egy érző lény, mégha nem is szeret róla beszélni.
Meg arról hogy ne a divatmagazinnak feleljenek meg, hanem a párod igényeinek.
Bizonyám hogy szar a helyzet, de megoldás van rá még ha nem is tuti.
Általában igen, mármint a férj felé biztos nem, és 90% hogy egy alkalmas bredpitt felé viszont igen, és sokszor olyan intenzitással, amiben a férjnek talán soha nem volt része, épp ezért reszeltek a férjnek.
Akinek volt/van férjezett női szeretője, az pontosan tudja miről beszélek.
Balton, a nők nem ìgy fogalmaznak, összefoglaltam a lènyeget fèrfi nyelvre. Kb ez ugyanaz, mint amikor ti AWALT-kènt beszèltek minden nőről, olyan tulajdonsàgokròl is, ami döntès kèrdèse ès szemèlyisègfüggő. Bàr ezek a nők tènyleg èrző lènynek tekintik gyerekeik apjàt, azèrt keresik a megoldàst…
Off: mindig filòzok, hogy tèmàtòl függetlenül mi triggerel a komentjeimben, ha tudod megìrhatnàd. :)
Igazából etikátlan erre válaszolni, döbbenten vettem észre az eseményeket így hétfőn az online világba visszacsöppenve… De ha olvasod…
Te sokkal értemesebb vagy mint mondjuk a 31-es, az egyértelműen lejött az kommentjeidből szóhasználatodból stb. Ezért egy ilyen tematikájú oldalon annak ellenére, hogy tudod és érted miről kommunikálnak a férfiak, nagyobb “bűnnek” érezte(m) az ember hogy mégis óvatosan-becsempészve toltad a feminista retorikát. most ezek nagy szavak, de a hozzád hasonló nőktől, többet vár a férfiember. Olyan szó a magyarban nincs hogy triggerel jelezném, ami kifejezetten idegesített hogy ss-el szórakozni jár(ta)tok ide, de ezt többször jelezted ide.
Ha annyi eszed van mint amennyit látni vélek, akkor tudod (miért is ne tudnád…) hogy vannak olyanok akiknek tényleg csak ez az egy csatorna maradt, magamból kiindulva nekem ez az oldal nagyon sokat segített. Ezért volt annyira ostoba xcsak is.
De ezt most Alter elrendezte, kicsit napalmmal ugyan, de ez az ő dolga.
Szia Delin ! Utolsó mondatodat már jópár cikk alatt kitárgyaltuk engedd meg kérlek, hogy ne idézzek onnan. A másik kommented a terhesség alatti-utáni libidódól szvsz egyénfüggő.
Exem 39 kg volt mikor teherbeesett 48 mikor szült , 1 hét múlva hordta a régi ruháit. A libidójáról meg annyit, hogy a szülés előtti este bevonszolt a kórházi [túlhordás miatt volt bennt s ösztönösen alkalmazta a szülésmegindítás ősi módszerét ]szoba fürdőjébe, s a 6 hetet sem vártuk ki. Én ebben az időszakban láttam a legszebbnek.
Nem tudom mit mondott a Norbi csak tőletek ha lesz időm meghallgatom.De ez a dolog és nem felmentést akarok írni bálnák számára de azért kölcsönhatásos.Arra gondolok,hogy a stressz mint az egyik fontos hizlaló tényező csökkentésében fontos szerepe lehet egy a nő mellett álló férfinek akire mindig támaszkodhat akiben mindig megbízhat aki mindig ott van neki.Ő a biztos pont,szerencsés esetben a gyerek apja és akkor mondhat akármit az anyós, barátnő, fészbukk, női magazin és mindenféle hülye tanulmány.
Ja, leírtad a felhőztetett barmot:) akit soha nem fognak megkívánni:) és mondhat bármit az anyós, fészbukk, női magazin ,mert tuti lelép a gitárossal:)
A nő elhízásának okairól volt szó…
Ha én segítek valakinek, akárkinek ,nem kell hozzá párkapcsolat,az az én akaratom.Se kihasználni se “felhőztetni nem hagyom magam.Nálad ez nem így van? Nyilván te is szoktál másoknak segíteni…Biztos vagyok benne.
Mint mindig, most is a lényeget ragadtad meg…..
Te tényleg beteg vagy.
Ha a feleségem terhes nőként úgy érzi ,hogy számíthat rám nem kell stresszelnie akkor én egy felhőztetett barom vagyok? És csak azért nem hízik el ,hogy a gitáros szülés után megkívánja.És mi van ha én is gitáros vagyok?Vagy nem tudtad ,hogy a stressz egy erős hizlaló tényező?
A pajzsmirigybetegség is csak kifogás a nőknél… a szervezet nem kezd el másképpen működni ez esetben sem. Az egészségtelen életmódjuk miatt híznak el és lesznek képtelenek a teherbe esésre.
Fénytől és levegőtől senki nem hízik, a pajzsmirigy- alulműködésnél lelassul az anyagcsere és a szervezet sokkal hajlandóbb raktározni- de csak ha van mit! Ha valaki annyi tápanyagot visz csak be, amennyit elhasznál, a szervezetnek nincs miből zsírraktárat képezni, ugyanis nem fogja az agyműködésnek, a testhőmérséklet fenntartásának vagy a mozgásszerveknek a kárára “csakazértis” raktározni a máshoz kellő tápanyagot. Nem, a felesleget raktározza mindig, egyeseknél nehezebben, másoknál könnyebben, de mindig a felesleges és/vagy rossz minőségű tápanyagot.
A pajzsmirigyprobléma sokszor a már túlsúlyos embereken jön ki, éppen úgy, mint a 2-es cukorbetegség és legtöbbször a helytelen táplálkozással és a mozgásszegény életmóddal hozható összefüggésbe a kialakulása. Aztán persze kialakulása után még tovább ront a helyzeten- és felmentést ad az illetőnek: “Nem tehetek róla, pajzsmirigy- beteg vagyok…” Aztán szépen rájönnek a különböző ezekből eredő hormonális problémák, PCOS, meddőség- és a férj költheti a milliókat, ha ugyanattól a nőtől szeretne második gyereket. Illetve sok nő ezt már az első szülése előtt eljátssza- van rá idejük, mostanában 35 fölött kezdenek el próbálkozni- vagyis még az az egy gyerek se igen tud összejönni.
Érdekes módon a cukorbetegség és a pajzsmirigy- alulműködés tünetei drasztikusan csökkenni szoktak, ha valaki (1.000- ből 1) elkezd kitartóan diétázni és rendszeresen edzeni hónapokon, éveken át. A többség pedig inzulingyógyszer mellé eszi a csokit és tiroxin tabletta mellé eszi a kroásszánt- aztán csodálkozik, hogy évről- évre rosszabb a helyzet…
Szia egy észrevétel. Nem vagyok túlsúlyos, mozgok , s nálam is kijött a pajzsmirigy probléma. Az más kérdés, hogy amint kiderült azonnal változtattam 1-2 dolgon így csak 4 kg jött fel de ez akármennyit mozgok itt van.
Bárcsak minden pajzsmirigy-problémás nőre összesen csak 4 kg plusz menne fel :)
Hidd el ebben az esetben ez nem ilyen egyszerű. Én pl elhagytam a vacsorát, fagyi csoki , nasik törölve, plusz úszás beiktatva. Másnál mi válhat be azt nem tudom.
Ugyanez. Édesség, gyors szénhidrátok kilőve, rendszeres testmozgás. Igazából szinte mindenki tudja, hogyan kellene csinálni, a többség mégsem csinálja…
“jaj, hát a pajzsmirigyemmel van a gond!”
“aha, és mit szedsz rá, fánkot?”
Na ez nem igaz.Mindenképpen legyen annak a nőnek jó pinája…
Amit kihagysz az az alkati különbségek figyelembe vétele.Mondhatnám bedőlsz te is a testtömegindeksz baromságnak.A nők ugyan úgy rendelkeznek valamilyen alakkal a genetikájukból kifolyólag mint a férfiak.(svarcenegger-paudits béla)Erre gondoltam csupán.A formátlan vékony hájas megfelelhet a”papírformának” de egy homokóra alkatú nagycsöcsű (nagyon) gömbölyűseggűre azért bebizsereg az ember ágyéki területe még ha van rajta +20 kg is.( aminek a fele persze izom mert ilyen az alkata)Ha még szép a bőre meg baba arca is van hát leszarom az egyértelműen buta tanulmányokat.Mondjuk nekem szerencsém volt mert a feleségem végig megmaradt a normál súlyánál.Max mellre hízott.
…”mert te nem is törődsz velem soha”
Szerintem Norbi elszólta magát, aztán mentve a menthetőt, “”Én így szállok le a bicikliről”, direkt így akartam stb……..
De ami ennek kapcsán talán a legfontosabb, hogy nem “vonult vissza”, nem húzta be fülét farkát, ha már így történt, akkor “az élére állt”, és Ákos után talán elsőként, ha kis lépésekben is, de azért “pofánvágta” az egész álszent “feminista, nőközpontú” narratívát.
Külön érdekessége, ahogy a “vitapartnere”, a nő felmondja a nemével kapcsolatos relativizálást, és előkerült a fatshaming stb…….
Ennél “RedPill”-esebb “felvilágosító”, nyilvános közlést szerintem még nem láttunk magyar médiába.
Kerek perec kimond olyan dolgokat, amitől a nő csak hápogni tud és próbálna hisztizni, de sokszor kénytelen elhallgatni, mert a valóságtartalmával nem tud mit kezdeni.
Az külön érdekes, amikor Egont kérdezi Norbi, hogy ő mire gerjed, a testre, vagy a “belső értékekre”:)
https://youtu.be/egJxSUCx_6g
A másik “szakpolitikus”, pedig próbálna erre a hullámra felülni, de minduntalan leesik róla, azzal foglalkozik, hogy ki mondja és nem azzal, hogy mit mond.
Az külön undorító, hogy az elején, az első mondatok közt azzal érvel, hogy az “összeolvasott ismeretek alapján észosztókat” ekézi és az interjú végén meg arra hivatkozik, hogy ő az “általa olvasottak alapján” mekkora guru és tekintély:)
https://youtu.be/v8DMfPaNkFo
Ja és a témának bár “mozgatórugója” és ennek kapcsán lehet egy kicsit a valóságról is beszélni, de nem azért válnak/nem dugnak/ megy tönkre a házasság mert elhízott a nő szülés után.
Ha megcsalják, akkor nem elhízás miatt teszik, hanem amúgy is megtették volna, ahogy a 90%-a nem hagyja ott a bálnát, csak jobban lemegy kutyába és a bálna fogja már kirúgni a szerencsétlent.
És mivel az Admin azonnal törölni fogja, amint meglátja a kommentem, így ez sem sokáig lesz elérhető:)
Most akartam én is linkelni a videót! Nem hiszem egyébként, hogy ne tudta volna előre, hogy egyesek kiakadnak- csak arra nem számított, hogy ennyien :)
És tényleg tökös fickó, amiért nem és nem kér bocsánatot!
Azért a tökössége addig tart, amíg el nem kell kezdenie bezárni a boltjait, szóval szentté nem avatnám. :)
Ez meg lényegtelen az “ügy szempontjából”:)
nem hiszem, hogy erre kényszerülne. Ákosnak sem tört derékba a karrierje anno…
Én sem hiszem, de ha így történne, akkor várható volna egy hirtelen jött bocsánatkérés.
Ákos pont azt mondta, amit a követői el is várnak, kerkonzerv nézeteket vall, a felháborodás olyanoktól jött, akik amúgy sem járnak a koncertjeire.
Norbi viszont épp azokból él, akik most vérig vannak sértődve. Kérdés, hogy ez a sértettség meddig tart ki, hányan gondolják úgy, hogy akkor nem ott veszem meg a reggeli kakaós csigámat, hanem két bolttal odébb.
.
Nem hiszem. Aki eljut odáig, hogy le akar fogyni és próbál tenni bármit is ( a bármibe beletartozik a norbi ápdét is), az nem megsértődik, hanem megoldást/csodaszert keres. Ő maga is tudja, hogy kövér és nem kívánatos, és le akar fogyni. Szakmai ártalom, hogy rengeteg kövér emberrel foglalkoztam, nemigen sértődősek. Tudják hogy kövérek, és karcsú, kívánatos nők akarnak lenni.
Itt is csak a hangos hülyéket hallani, néhány kövéret, a dagadt nőjüket védelmező cuck-okat, a white knight– okat és a feminista liberálisokat, akik hivatalból háborodnak fel.
És azt is tudjuk, hogy a negatív reklám is reklám.
A reakciókban nekem a legszánalmasabb, mikor a cuck- ok posztolgatják a képeket, ahogy ölelgetik a dagadt nőjüket és odaírják, hogy őt én mindenhogy szeretem, nekem így tökéletes, stb…
Mint mondtam, én sem gondolom, hogy visszaesne a forgalma, csak arról beszéltem, hogy a bátorság addig tartana.
Az meg amúgy hülyeség, hogy a negatív reklám is reklám, gondolj pl. a Nébih által bezáratott helyekre, amik szintén nagy port tudnak kavarni, mégsem jön jól ki belőle a tulaj. Ez a hírességekre áll általában, nem a vállalkozásokra.
A legnagyobb hisztit Tóth Gabi és férje rendezték, de még náluk elhiszem, hogy őszinte, mert decemberben szült. Fél év múlva már kevésbé lesz az.
Csak épp szerződést bontottak vele ……..
“Ugyanakkor cégünk nem tartja összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét Csoportunk hitvallásával és értékrendjével.”
https://index.hu/kultur/zene/2015/12/16/kiszall_a_telekom_akos_mogul/
és bizonyos helyszíneken és kontextusban persona non grata lett……..
Tényleg, nem tört derékba a karrierje……., én kérek elnézést, túlzásba estem…..
egy támogatója mondta fel a szerződést vele. Már rég van neki húsz másik, gondolom… Ákos bizonyos körökben már előtte is nemkívánt volt, pont a nézetei miatt. Nemigen veszített sokat…
Ja, ha gondolod, úgy mindjárt más……..
Most megfogtál… csak 7 feltüntetett támogatója van Ákosnak, köztük a Szerencsejáték Zrt és az AUDI.
Csórók…
Akkor ez a full zsidózás még bőven belefért a telekomnak:
https://www.youtube.com/watch?v=YVd8o9v6FMw
10 percet hallgattam mert nem volt több időm de a Norbinak teljesen igaza van.A majmot meg a picsát nehéz elviselni…
Szentesi Éva kabbala karkötővel, inkább Farizeusi Eszter.
Oké, fécbukk- link, de érdemes megnézni. Zseniális a fickó reagálása a Norbi- dologra : https://www.facebook.com/watch/?v=173750570672195
Hát ha olyan hájas lennék mint ez a faszi a videóban (+30 kg), akkor én sem lehetnék megsértődve a valószínűleg ugyancsak +30kg hájas feleségemre. Norbi azonban nem a “két kis gömböc imádja egymást” házasságokról értekezett, akik már vagy az összekerülésükkor hájasak voltak vagy együtt szedtek össze fejenként 30-30 kiló zsírt. A faszi ezt az apró részletet figyelmen kívül hagyta, ők a kövér feleségével legyenek csak elégedettek egymással. Gyanút max. akkor fogjon majd a faszi, ha az asszony a következő évben leadja azt a 30 kilót: mert ha ő meg nem, akkor a “Norbi törvény” a csinos nő – hájas faszi felállásban is működésbe fog lépni. :-)
Gyakorlatilag a 90% véleményét mondta el, amivel “győzködi magát is”, az ösztönei ellenére, és ami még hab a tortán, hogy ezeknek a “bikáknak” kéne, hogy “csordába verődjenek” és elhozzák az incelek számára a forradalmat:), hogy kivívják a férfiak jogait…….. Siralmas…..
Ennek a milliárdossá vált, celebprolinak, tényleg bejött a gerillamarketing, hogy külön cikk van róla itt is. De tényleg kemény az internyet prolinépe, ég az egész déli félteke, irán és usrael rakétázza egymást, de magyar prolinak ez a legfontosabb.
Az mindenképpen tiszteletre méltó benne, hogy mert kimondani egy ilyen igazságot nyilvánosan, nem esett a balhé kirobbanása után öt perccel térdre és kért sűrűn elnézést. Továbbra is fenntartja a véleményét. Celebproli vagy sem, de férfi! Nagyon is helye van a cikknek a Férfihangon.
Én meg nem tisztelem semmilyen szinten sem.
Valószínűleg haldoklik a biznisz. Ezért aztán fogta, feltette a csodás fasságait a netre hátha lesz belőle profit. És mindenki meglovagolja (még itt is van belőle kattintás) a k..rva kólán keresztül a helyi köztisztasági vállalat kukás alosztálya is. Végül is olcsóbb mint ha reklámoznál a tévékettőn…
Vagyis még a marketinghez is ért :)
…
Többek között onnan is tudhatjuk, hogy nőközpontú, feminista világrendben élünk, hogy – általános szabályként – a hivatalos és félhivatalos nyilvánosságban megszólaló férfiak csakis a nők kollektív, feminista álomvilágának nem ellentmondó dolgokat mondhatnak. Ellenkező esetben a nők kollektíve megsértődnek és az illető férfi megbüntetését és a kijelentésének a visszavonását követelik. (Legfőképpen azért, mert a lelkük mélyén maguk is tudják, hogy a férfinak igaza van. Tudják, hogy egy ránk erőszakolt álomvilágban kell léteznünk, és hogy ez a feminista álomvilág csak akkor működhet, ha mindenki eljátssza, hogy az a valóság.)
A nőközpontú, feminista világrend szerint egy férfi csak akkor számít férfinak, és csak onnantól kezelendő férfinak a nők által, ha tökéletes. (Amelyik férfi nem az, az eleve ne is akarjon semmit, és csókolja meg a nők lába nyomát is, ha hébe-hóba nagy ritkán dobnak neki egy csontot, de addig is szolgáljon híven, imádja őket szigorúan csak távolról, és reménykedjen.) És még a tökéletes alfahímnek is el kell fogadnia és szeretnie kell a nőket olyannak, amilyenek, feltétel nélkül. Az, hogy egy férfinak feltételei, elvárásai is lehetnek egy nővel szemben – pláne egy átlagos férfi esetén -, valamint annak a lehetőségnek pusztán már a felvetése is, hogy esetleg létezhet olyan nő, mely ezeknek a feltételeknek nem felel meg, az a nők számára maga a horror. Az ilyesmit egy feminista társadalomban csírájában kell elfojtani.
Helyzet pedig a következő: a feminista, nőközpontú szisztéma szerint a nőknek semmiben nem kell megfelelniük a férfiak elvárásainak, és pont. A nemi egyenlőség jegyében a férfiaknak viszont kutya kötelességük megfelelnie a nők elvárásainak, és pont. A modern, feminista nők nem is akarnak megfelelni a férfiak elvárásainak, mi több, vagy szándékosan pont az ellenkezőjét csinálják, mint amire a férfiak vágynának, vagy már eleve ha akarnának se tudnának a férfiak kedvére tenni, mert az anyjuk is így állt már hozzá az apjukhoz…
A modern, feminista nőkben egyetlen olyan dolog maradt meg hát, amivel – akaratuk ellenére is – meg tudnak felelni és kedvére tudnak tenni egy férfinak: ez a pinájuk. A szex. Semmi mást nem tudnak és nem is akarnak nyújtani. Ehhez pedig elsősorban fiatalnak és szépnek kell lenni (az ártatlanság pedig plusz pontokat jelent). Amelyik modern, emancipált, feminista nőnek ez nem tetszik, az menjen oszt’ sírjon a többi feminista nőnek a vállán, és nyalassa velük a pináját ha megteszik neki…
> Ellenkező esetben a nők kollektíve megsértődnek és az illető férfi megbüntetését és a kijelentésének a visszavonását követelik. (Legfőképpen azért, mert a lelkük mélyén maguk is tudják, hogy a férfinak igaza van. Tudják, hogy egy ránk erőszakolt álomvilágban kell léteznünk, és hogy ez a feminista álomvilág csak akkor működhet, ha mindenki eljátssza, hogy az a valóság.)
Óriási igazság. Olyannyira, hogy általánosíthatjuk is: ha valamivel a nőket igazán megsértjük, akkor biztosak lehetünk benne, hogy igaz. Ami nem igaz, az ugyanis simán lepereg róluk, azon nem sértődnek meg. Ami viszont fájó igazság, az igazi viharokat kelt bennük, és jól megsértődnek rajta.
> Helyzet pedig a következő: a feminista, nőközpontú szisztéma szerint a nőknek semmiben nem kell megfelelniük a férfiak elvárásainak, és pont.
Ez is telitalálat. Normie közegben beszélgettem egy nővel, és kissé provokatívan Norbi oldalára álltam. Belelendült egy monológba, amiből megtudtam, hogy neki nem kell a férjére főznie. A férje szeretné, de neki az nem feladata, úgyhogy nem csinálja.
Az utóbbi időszakban a Férfihang.hu-n elharapódzott a cyber-zaklatás, a pártpropaganda, illetve a férfiszervezetek kommunikációja elleni lejárató célú propaganda. A lapüzemeltetőinek érdekeivel szembeni jelenségek tarthatatlanná váltak, mindezek miatt a lap működésében és szabályzatában haladéktalan változtatások váltak szükségessé.
Az intézkedések első körében a férfimozgalom és a lap működésével szembeni propaganda miatt véglegesen kitiltottam CsakX, Delin és VivienLeigh felhasználókat. A továbbiakban zéró toleranciát vezetek be az ilyen magatartásformákkal szemben.
A Férfihang.hu egy civil illetve magánszolgáltatás; a továbbiakban kritikusabban fogjuk szűrni, hogy a lap kiknek kíván megszólalási lehetőséget biztosítani. A kitiltottak az egyet nem értéshez – ahogyan maguk felvetetették – szervezzenek más platformot. Jó munkát és jó szórakozást kívánok hozzá!
Mi ez? Seri elvtársnőt már meg sem akarják gyilkolni? Én már szart érek?!
Ne sivalkodj. :)
:)
Megkérdezhetem, hogy Delint és Vivient pontosan mely mondataiért raktad ki?
Nem egy vagy két konkrét mondat miatt. A kifejtett tevékenységük jól felismerhető célja miatt.
Nem tűröm el, hogy a Férfihang legfontosabb tevékenységével, a férfiak közéleti érdekvédelmével szemben fejtsen ki bárki aknamunkát azon a számítógépes szerveren, amit én fizetek. Főleg nem méltánytalan vádaskodással. Nem csak a saját személyemet nem hagyom mocskolni, hanem mindazoknak a munkáját sem, akik részt vettek az igazságügy miniszternek írott levél összeállításában. Pontos kutatási adatokat és indokolt kéréseket közöltünk a férfiak érdekében. Pont nem érdekel, hogy egy VivienLeigh vagy egy Delin nevű felhasználó szerint “hiteltelenítjük az ügyet / hülyék vagyunk / nincs igazunk / hazudunk / másról kellene beszélni / nem is kellene beszélni semmiről”…
(Amúgy is szerveződik egy klikk, amelynek ideológiája a férfimozgalom ellenességben találkozik, és ráadásul az is közös platformra helyezi őket, hogy (az előbbi okból vagy a pszichéjük fura visszásságai miatt) mindegyiküknek ráléptem már a kislábujjára, mondhatni lelki életükben sértettem meg őket… A “Fraier szívatóknak” és “spriccelős orgazmus”-osoknak is van lelki életük, még ha finoman szólva “sajátos” is. Szóval nem csak az ideológia, hanem az ellenségkép is azonos.)
Amikor ez már átcsap abba, hogy Delin az éppen engem “féreg”-nek titiuláló, közönséges cyberbűnöző XcsakX-el megbeszéli, hogy én szerinte miben hibáztam és hogy a “Faier szivató” egyenesen külön blogot érdemelne… Na akkor már biztos, hogy nem itt van a helye neki sem… hanem esetleg azon a külön blogon.
Elmondom, engem már az sem hatna meg, ha esetleg ők valóban őszintén elhinnék, hogy igazuk van. Itt nem fognak férfimozgalom ellenes (de még Ater Ego gyűlölő) csoportot sem szervezni és férfimozgalom ellenes propagandát kifejteni, az biztos! Arra (sajnos) millió egy másik hely van az interneten.
Azért nem biztos, hogy hosszútávon jót tesz, ha csak elvtelen seggnyalók maradnak, és mindenki csak hajbókol, ami egyébként is jellemző itt már a többségre; építő jellegű kritikáért csúsztak már kifelé a taknyukon innen néhányan, még ha önszántukból, némi félreérthetetlen célzást követően.
Delin és Vivi értékes tagjai voltak a kommentelői közösségnek, még ha tudom is, hogy ezt itt soha senki más nem mondaná ki, sokszor kifejezetten az ő hozzászólásaikért volt érdemes végigolvasni egy-egy vitát vagy egyszerű véleménycserét, szerintem ezzel a döntéssel valójában veszítesz, nem nyersz.
Persze, a saját felületén mindenki azt csinál, amit akar, azt enged be, akit akar, ezt a jogot nem is vitatná el tőled senki.
És akkor ezzel a véleménnyel én is reptettem magam ugyebár. Egy élmény volt ismét. :)
Nocsak, pedig a te javaslatodra történik mindez. :) Te magad fogalmaztad meg régebben, hogy akár megtehetném azt is, hogy egy olyan fórumot működtetek, amely az ideológiai azonosság alapján szervezi önmagát. Nagyjából így mondtad.
Sokra tartom a női gondolkodás (sokszor hűvösen számító) pragmatikumát, sok nőt ismerek, aki nálam jobb, kérlelhetetlenebb stratéga, tehát igyekszem is eltanulni. Szóval nem reptetted magad, hanem megköszönöm a tőled korábban kapott hasznos tanácsot! :)
Nem veszítek semmit sem. Ismerem a közösségi dinamikákat. Azon túl, hogy helyi ellenzéket szerveznek, ráadásul a “vérig sértett”, pert fontolgató VivienLeigh is kifejezetten azért jött vissza, hogy bosszút álljon a piti sérelméért, a cyberbűnözőről meg már ne is beszéljünk… Mindketten nőből vannak, tehát a végletekig a bosszúvágy hajtja őket. :) Ennek sosem lenne vége, de nem fogom hagyni, hogy itt fűtsék egymás agyát, tenyésszenek és szerveződjenek. Delin tekintetében esetleg vitatkozhatnánk, de ha addig ereszkedett, hogy hirtelen a férgező cyberbűnöző is partner lett neki, egyenesen “redpill példakép”, akkor statuálhatok példát rajta is.
Az alapelv tekintetében megfogadtam a tanácsodat, azonban a személyi kérdésekben mást gondolunk. Meglátod, biztosan lesznek majd még értékes(ebb) beszélgető partnereid is a Férfihangon.
Sejtettem, hogy ezt meg fogod említeni, és csak idézni tudom magam újra: jogod van hozzá. Így is lehet, a femik is ezt csinálják, ezek szerint mégsem gyávaság vagy akkora hülyeség. :)
Dehogy szerveznek ellenzéket, ezt azért kicsit túlgondolod. Vivi sem fontolgat pert, azt a kommentjét pont elcsíptem. Azt mondta csak, hogy amikor felbaszta az agyát, akkor megfordult a fejében, de hát kinek nem szokott? Még nekem is volt ilyen, amikor beígérted, hogy kidoxxolsz és agyonversz, aztán 10 perc múlva lehiggad az ember a picsába (ahogy te is így voltál, gondolom).
Az indexen van egy csóka, aki minden egyes véleményre vagy nem megfelelően alátámasztott érvelésre beüvölti, hogy “Hazudsz!”, mocskosul sértő és idegesítő, pláne ha még igaza sincs vagy nem jogos, el is szoktuk küldeni egymást a francba, aztán mégis jóban vagyunk alapvetően, szóval szerintem az ilyesmit nem feltétlenül kell olyan komolyan venni, ha elvi kérdésekről vagy világnézeti dolgokról van szó, nem személyes támadás. Vivi elég sok időt és energiát beleölt a saját elemzésébe, nem trollkodott vagy pusztán kötözködött, hanem meggyőződésből csinálta, szóval az ilyen dolgoknak vannak árnyalatai szerintem. Ha meg tényleg talált rést a pajzson (bocs, én nagyon nem követtem azt a vitát), akkor más is fog, már csak emiatt is tutira érdemes menni. Az biztos, hogy egyikük sem dolgozik a férfihang ellen, ahogy én sem voltam soha a büdös életben igazából sem beszivárgó feminista újságírónő, sem agent provocateur, egyszerűen nem értünk egyet, amiből aztán vita lehet.
Én azt is vágom, hogy viszket a tenyér, ha valakik a saját felületeden oltogatnak, de tudod, hogy ha már közösségépítés, akkor ez is a velejárója, továbbá attól még, hogy mondjuk téged nem csípnek, nem feltétlenül ártó és szar emberek. Ezt elfogadni nehéz, én is szoktam küzdeni vele. Tudod, hogy én is sokszor voltam azon a véleményen a múltban, hogy a férfihang szar összességében, mert szar emberek kommentelnek. Ami így amúgy nem igaz nyilvánvalóan, csak vannak olyanok is, tehát én is próbálom nem így nézni, függetleníteni a helyet tőlük. Az meg emberi dolog, hogy ez jobb napokon sikerül, rosszabbakon kevésbé.
Az korrekt, hogy meghallgatod a véleményem, belülről jövő késztetést éreztem a bevédési kísérletre, mert tökre nem úgy látom, ahogy te, és szerintem most igazságtalan voltál velük. Viszont ebben ennyi volt. Leírtam, elolvastad, lapozhatunk.
“amikor beígérted, hogy kidoxxolsz és agyonversz”
Igazából tőled “megtiszteltetésnek” kellene tekintenem, hogy a tudatalattid ilyen kemény stricivé lényegített át, de mégis vissza kell utasítanom: az nem én voltam. Még ha gondolnám, akkor sem írnám le. Emlékeim szerint mi csak a “hate fuck”-ig jutottunk el, azt is te emlegetted. :D Talán valaki más az interneten szerteágazó online vitáidból…. Esetleg Hunn… :)
A férfiúi idealizmus nézőpontjából gyávaság, sokszor érveltem így én is… de a női pragmatizmus felől nézve nem hülyeség. Évekig próbáltuk a férfi idealizmust, most a női praktikumnak is adjunk egy kis teret… Főleg mert nincsenek elégetni való felesleges energiáim…
“Ha meg tényleg talált rést a pajzson”
Nem talált rést a pajzson. Saját érveink terhére rosszul kerekítettünk egy százalékot, na bumm, a lényegen semmit nem változtat. A férfiszervezeteket nem lehet összevetni a feminista szervezetekkel, ahol milliós támogatásokból dolgoznak, mégis légből kapott számokkal hadakoznak: “95 százalákban a férfiak a családon belüli erőszak elkövetői”. Nekünk nincs sokmilliós támogatási pénzünk arra, hogy még a kutató után is kutakodjunk, mégis igazat mondunk. Semmilyen hiba nem történt, csak egyeseknek jó lenne ezt ránk húzni…
Fentebb is mondtam: már a meggyőződésük sem hat meg. A férfimozgalomnak, a férfijogi aktivistáknak is van sokféle meggyőződése, mégsem mondhatjuk el sehol sem. Szó szerint sehol. Ha elássák a vonatkozó kutatásokat, ha agyonhallgatják, ha mindig inkább valami más részletről kellene beszélni, ha senki nem biztosít teret a férfimozgalom véleményének, ha sehol sem lehet vitatkozni, akkor itt sem fogok platformot adni olyan vitához amely degradálja a munkánkat, sőt egyenesen lejáratni törekszik. Pont.
Alter, most nem azért, hogy kötözködjek, tényleg nem, de a mai napig megvannak a screenshotok, úgyhogy most nem igazán értelek. De végülis mindegy is, a mondandóm lényege úgyis az volt, hogy mindenki felbassza az agyát időnként, aztán lehiggad, és Vivi is ezt írta, nem azt, hogy ő most téged be fog perelni.
Több, mint kétséges. Küldd el azokat screenshotokat, légyszíves! Kíváncsi volnék rá. A kidoxolással való fenyegetés eleve képtelenség, hiszen a Férfihangnak nincs is semmilyen valós személyes adata senkiről sem. :) Rólad sem, hiszen soha nem adtál meg olyat. Nyilván az eredeti komment is meg van valahol, még ha bármi törölve is lett, hiszen kevés végleges törlés van. Az email cím ugyanaz, ahova máskor is küldtél levelet a Férfihangnak.
Oks.
Ezt is kár volt elmentegeti, mert ott van az eredeti helyén is. És lássuk be, sem agyonveréssel sem kidoxolással fenyegetés nincs benne, de mondjuk kifejezetten nem voltam udvarias, miután az agyamra mentél hosszú távon. :)
Az én világomban egy ilyen mondat ezt jelenti, és utána ugye rá is kérdeztem ismét, hogy biztos vagy ebben? Biztos. :)
De tény amúgy, hogy én is erősebb szavakra emlékeztem, konkrétabbakra. Van még további kettő is, de az már csak a beperelésemről szól.
Az is megvan, kincsként őrzöm, hogy Hunn inni fog a véremből, szép emlékek. :)
Mentegetni az indexen tanultam meg, ott mindenki csinálja, pedig ott még át sem lehet írni a kommenteket, míg ugye itt a múlt elég hamar változhat, hiszen adott az átszerkesztőségi lehetőség. Ez nem személyesen ellened szól, és még mindig ritkábban csinálom, mint kéne, pár vita ment így a levesbe, hogy másnap már máshogy nézett ki az egész. :)
Ilyen egy elharapódzó vita, ami után mindenki lehiggad a picsába. Szóval szerintem Vivi is ilyesmire célzott, hogy visszakanyarodjak ismét az eredeti mondandóhoz.
Megjegyzem hasonló dolgot játszottál sokszor, mint VivienLeigh: elvártad volna, hogy mielőtt írok róla, várjam ki a végkifejletet, avagy egyenesen nyomozzam ki neked, hogy mitől dőlt össze a feminista híd. :D
Tudod, hogy eltusolták az ügyet számos szakértői terhelő vélemény ellenére? “Eltűntek” dokumentációk, stb… – Szóval ma is nyomozhatnék… Lásd Wikipédia…
Igen, szerintem okosabb kivárni a végkifejletet, nem ítéletet hirdetni egy nappal a tragédia után, látod, az Iránnál sem jött be, mert végül csak lett fordulat, pedig a lajkakutyanews mindent megtett egy hétig. :)
Na mibe, hogy 70 év múlva kiderül egy moszad akció volt.
A perrel fenyegetést simán el is hittem volna egyből. Rám vall, abban tényleg nem is sokat tétováznék, ha szükséges… de megkeresni, agyonverni, kidoxolni, nem az én műfajom…
Ezt akkor fogjuk a “kulturális különbségekre”, mondom, egy ilyen mondat errefelé totál azt jelenti. :)
Hát volt néhány meddő vitám Vivivel és Delinnel, de természetesen “soha nem lehetett igazam”. Bár elég magas kedveltséggel bíró hozzászólásokat tudok ide írni sokszor – tehát megvan a közös alaphangom az olvasókkal – nem kedveltem ezzel a két nővel való vitákat. Nem is éreztem úgy, hogy a felvetéseik révén eszembe jutott valami olyasmi, amit nekik köszönhetek, ezért építő jelleggel bírtak volna ezek a viták. Vitáink alapvetően terméketlenek voltak, a süketek párbeszéde. Igazából nem is tudom mit akartak itt?
Nekem egy vitátok rémlik ( lehet több volt). Abban Delin és Vivi egy véleményen volt ellenedben, ez azt jelenti, hogy soha nem lehetett igazad ?
Persze, hogy nem kedvelted, mert partyban voltak veled.
Én bírtam őket, nem mindenben értettem velük együtt, de nem voltak ők ellenségek távolról sem.
Vivi meg Delin soha nem volt szolidáris itt senkivel. Maximum néha elfogadtak néhány nem teljesen mainstream (az államfeminizmus hivatalos sajtójától eltérő) véleményt. Alapvetően férfiakat “legyőzni” jártak ide. Idegesítőek voltak.
Hm. Mondd már meg, hogy ezt miért nem jelezted feléjük, miért nem mondtad el nekik is, ameddig itt voltak? Legutóbb még lelkesen faggattad Vivit a férjéről, meg a megcsalásokról.
De bizony szolidárisak voltak sokszor, tőlük láttam leírva, hogy ” igazad van”, “elfogadom”, Delin a legönkritikusabb nő, akit valaha “olvastam”, Vivi rengetegszer értett egyet férfijogi dolgokkal ,sőt mintha tán bocsánatot is kért volna a nők nevében, már fingom nincs kitől.
A Csernobilos cikk alatt ( ami egy egészen jól sikerült SS írás volt) -erre konkrétan emlékszem- olyan elismeréssel írt Vivi a férfiakról, amit én még leírva nőtől nem láttam.
Szóval miért is most mondod el ezt,amikor már nem tudják megvédeni magukat?
Ha ezért kitiltás járna, mert valakikkel szemben “sosem lehet igazad”, akkor kipucolhatnák az egész férfihangot gyakorlatilag és hallgathatnánk a tücsökciripelést. :)
Így van. Mást se olvasok lassan, mint anyázást a végsőkig , mert nem értenek egyet.
Kicsit erősnek érzem a végleges tiltást, de csakszi néha tényleg túlment minden határon. Igazából örülök, hogy nem nekem kell ilyen döntéseket hozni.
Pedig jó, ha nem engedik vissza őket. Nyugodtabban tudunk építkezni.
Itt is túltolod..:D
Igazán kár volt, szerintem sokat vesztett ezzel az oldal. Vivi, Delin, ha még olvassátok: jókat írtatok, érdekes volt olvasni a meglátásaitokat és kár, hogy Alter így döntött. Hiányozni fogtok.
Ezt má nem láttam vagy 6 éve.
Nem értek egyet, sokkal mókásabb egy dühöngő, a két nőstény meg szolid kis fruska volt, meg amúgy is:
“Szólj hozzá te is! – Minden hang számít…”
Én sem értem, Delinnek, Vivinek, miért kellett mennie?! Ok, értem, hogy vékony a határ az építő kritika és cyberbullying között, de ők ezt -érzésem szerint – nem lépték át. Az, hogy egy statisztikát egyikőtök másképp értelmezett, mint a másikotok, az nem kitiltási ok. Ha nem tetszett a dolog megtehetted volna, hogy ott lezárod a témában a kommentelést mint admin, kitiltás nélkül.
Csakszi (és félhülye samesza vittukind) esetében én is kezdtem revidiálni a szólasszabadság abszolútumában lévő hitemet.
Én munkámból kifolyólag sokat dolgozom számadatokkal és statisztikákkal , százalékokkal. Nekem az a meglátásom ,hogy elsősorban személyes unszimpátiára vezethető vissza inkább az egész, ami korábbról gyökeredzik kettőjük között ( Vivi és Alter). Alapvetően ugyanazt mondták , mindkettő véleménye az volt, hogy több a férfi és a fiú áldozat, csak a százalékok nem stimmeltek kettőjük között. Vivi észrevett egy anomáliát ( ami valós, mert tényleg csak egy bizonyos bűncselekményre volt kétharmados adat és ez helytelenül az összesre rá lett húzva. )
Az apa és anya elkövetők tekintetében volt nagy a véleménykülönbség . A véleményem erről az, hogy ha ugyanazon felmérés statisztikai adatait hitelesnek és helyesnek tekintjük , akkor az egészet , az összes benne szereplő adatot annak kell tekinteni . Hibaszázalék mindig van (1-10%)
Ráadásul itt ugye a látencia is jelentős.
Vivi nem akart rosszat,ez az én véleményem. Sőt, nagyon kevés nő van, aki ennyire egyenlőség párti és a férfiak jogait is hangoztatja, elismeri. ( apák jogai, abortusz esetében is, dns vizsgálat, meg ilyenek)
Delin rendkívül intelligens és éleseszű. Csak túl jóban volt Csaxival. Én nem éreztem támadónak és ellenségnek őt sem. Voltak kifejezetten hasznos és érdekes meglátásai .
Ha mindenki bólogató ember, vagy fröcsögni jár csak ide, annak mi értelme ?
“a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak a 61 százaléka férfi, és hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett cselekmények áldozatainak kétharmada fiú.” – Virág György, az Országos kriminológiai Intézet Igazgatóhelyettese.
“a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak 66 százaléka fiúgyermek és a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak 61 százaléka férfi.” – A férfiszervezetek Varga Judit Igazságügy Miniszterhez írott levele.
Tudsz bármilyen lényegi eltérést kimutatni a két szöveg között? Ha nem, akkor semmiben sem hibáztunk. Márpedig biztosan nem…
Na most, ha valaki idejön és bizonygatni kezdi, hogy mi nem mondunk igazat, miért ezt írtuk, miért nem ellenőriztük, és hol a többi adat, meg követeli az ezt meg azt, meg különben is mi “hiteltelenítjük az ügyet”, és így tovább, akkor jót egészen biztosan nem akarhat. Erre a fejemet teszem. Miért nem ment inkább az OKRI-hoz vitatkozni és követelődzni és megrendelni, hogy ő mit “akar” látni? Ott lehet egyáltalán?
Na és miért nem megy VivienLeigh a NANE weboldalára vitatkozni a sok hamis (“95 százalékban a férfiak”), forráshivatkozás nélküli adat miatt? Tudunk olyanról, hogy ő ezt valaha megtette vagy szándékozott volna megtenni? Ha már akkora bajnoka az igazságnak… No meg ott lehet ilyet egyáltalán? – De itt fontos volt ilyen-olyan kétségeket megfogalmazni kilométeres kommentekben…. És az itt uralkodó fene nagy szólásszabadság miatt még könnyű is…
Na ennek véget vetünk! Mert én nem most jöttem le a falvédőről, és eszemben sincs elhinni, hogy az ilyen akciókat a puszta jószándék és az “igazságkereső igyekezet” motiválja, hanem a feminista elfogultság. A jogosultságtudattól áthatott, feladatszabó feministák, az energiavámpírok etetése helyett van jobb dolga is minden aktivistának.
Hidd el, ehhez képest csak lényegtelen csekélység – az az egyébként valóban létező – “személyes konfliktus”, ami de facto abból alakult ki, hogy még a népszerűséghajhász, színésznői nagybelépőjeként előadott “spriccelős orgazmus”-át is kétségbe merészeltem vonni (az elvárt elalélás helyett) annak idején és még pszichológiai következtetéseket is merészeltem mellékelni az ilyen szerepléshez. :D
Mindig Vivié vagy Deliné volt az “utolsó szó”. Néhányszor felvetettem, hogy napi mondjuk 3.000 karakter max. 5 hozzászólással bőven elég lenne egy “olvasó” státuszú személynek itt. Nem lettek volna olyan idegesítőek sem a “halálodig harcolok” vitastílusukkal. Mert a karakterszám és a hozzászólások darabszáma itt a “lőszer meg a tár” ezen a honlapon is. Ez (karakterszám, hozzászólások száma) itt korlátlan. Korlátlan mennyiségű lőszere csak a régi filmekben volt pl. Sylvester Stallonénak, és ő természetesen mindig győzött is. De miként katonaviselt emberként sokan tudják, hogy mennyi tára és abban mennyi lőszere volt egy magyar honvédnek és az is milyen kurva nehéz volt, tehát Stallonén csak mosolygott magában, úgy a sajtóban is vannak “lőszerre meg tárra” vonatkozó alapvető előírások. Rég kellene már valami korlát, különben mindig lesznek ilyen “mindenkit agyonlövök” vitastílusú “férfihang Stallonék”, akik jellemzően ráadásul nőneműek.
+1, valahogy kordában kellene tartani a látszólag véget nem érő vitákat.
Például én csak átgörgettem a túl sok hozzászóláson, mert nincs kapacitásom (időm, türelmem) ennyi mindent elolvasni. És nem mellékesen nem látom értelmét, hogy egy ilyen virtuális felületen részt vegyek a vitatkozásban (vagy trollkodásban?). Van jobb, fontoasbb dolgom is.
(Akinek pedig túl sok a szabadideje, az nekem már provokátor-gyanús)
Ez azért vicces, mert amióta én olvasom a férfihangot, tehát legalább úgy két és fél éve, mindig elég volt egyetlen kezem a női kommentelők megszámolásához. Hárman voltunk, és nem is folyamatosan. Most kettő reppent, magam sem értem, én miért nem, szóval bűnbaknak én maradtam egyedül jelen állás szerint. Az érdekes inkább az lesz, amikor én is kicsúszom innen a taknyomon, hogy mi történik, ha kezdetét veszi az áhított virsliparti; valóban annyira idilli lesz-e hosszútávon, mint azt most egyelőre képzelitek.
Anna31 és Lierin ?
Az már 5
Egyrészt őket már jó rég láttam itt utoljára, nem aktív kommentelők, másrészt a népszerű helyi nüansz szerint úgyis én voltam mindkettő. :)
Akkor tényleg 3 , hunbagira 4 :)
…..felmenőid.:) velem mi bajod/bajotok van?! Amúgy vannak itt jó páran, akikkel személyesen találkoztam(akár ebben a “threadben), hogy tudják nem vagyok nő.
Egy felmenőm sem él már, engem szidj:)
Birsalma! Vagy Birskörte!
Vivi, meg Delin is vérfeminista, csak álcázták magukat, így manipulálnak, már rég ki kellett volna tíltani őket is. Könnyű a személyes konfliktusra fogni, de mindig ők kezdték a sértegető személyeskedést, te általában csak védted magad. Ahogy helyretetted Vivit a spriccelős orgazmus témában, az szuper volt. Akkor kellett volna kitíltani, hogy ne mérgezze tovább a közösséget. Hunnak ebben is igaza van, jó lenne rá hallgatni, mert valahogy ráérez, ha valakivel baj van és utólag bebizonyosodik, hogy kivétel nélkül, mindig igaza volt.
Köszönöm! Visszaadtad a hitemet, mert már hajlamos voltam azt gondolni, hogy senki más nem látja kívülről ugyanazt, amit én a csetepaték középpontjában érzékelek.
Szerintem sokan vagyunk, akik támogatnak, sokszor te vagy az egyetlen, akik kiáll a nemtelenül támadott férfiak védelmében, mint például Hunn mellett, aki nem ezt érdemli, mert csak egy áldozata a feminizmusnak.
Ez a férfiszolidarítás hiányzik a társadalomból, sajnos.
Valóban… sajnos…
Túl sokat emlegeted Hunnt, kurvára feltűnő. Engem nem bánt, hogy Alterrel értesz egyet, szíved joga, de hol is voltál amikor alázták Altert , mikor is álltál ki mellette ? Most, hogy már nincs aki visszaszóljon és helyretegyen előbújsz az odudból. Miért nem akkor támogadtad, amikor volt ki ellen ? Gyáva vagy és álszent.
Nem csak ő az egyedüli incel itt, akit a nők tönkretettek. Alter meg tudja védeni magát, és egy pont után kitiltja azokat, akik tiszteletlenek vele szemben. Így kell működnie egy férfiközösséget támogató oldalnak.
Addig sértegetsz, amíg téged is lapátra tesz.
:D
Túltolod az ironiát, sok..:P
Te Hunn, legalább a saját neved alatt kommentelj ! Már akkor is írtam ( vagy akartam írni) amikor legutóbb kivonultál és másnap megjelent Rinpocse azzal a felszólalással, hogy milyen borzalmas, hogy az ilyen értékes embereket, mint Hunn elüldözik, hogy a vak is látja, hogy te vagy az. Kicsit kevesebb öntömjénezést !
És mi bajotok a spriccelős orgazmussal? Már az is baj ha van neki ? Amúgy meg ugye a nők többsége frigid, ezt hallom itt nonstop.Az se jó ha van, az se ha nincs. És egyébként mi köze ennek az egészhez ?
Sajnos Hunnt elüldöztétek, csak Alter állt ki mellette, de nincs egyedül. Remélem hamar visszatér.
Nem csak őt nem hagytátok békén, hanem Rókapapát, vagy SOM-ot is ekéztétek. Most akkor mindegyik én lennék, meg Hunn is?
Sokan vagyunk, csak nem mindig szólalunk meg, de most végre kicsit tisztult a levegő és rajtad meg a SerialSluton kívül nincs más, aki bántson minket.
Jó lenne, ha te is befejeznéd.
A női spriccelős orgazmust meg Alter egyszer már helyrettete, miért kell megint felhozni?
Szegénykém, hát mivel bántottalak én téged? Akarsz róla beszélni, vagy elég lesz egy kis simi-simi? :)
Téged is ki kéne tiltani, nem értem, miért nem tette meg még Alter, bőven rászolgáltál, csak rombolni jársz ide, manipulatív feminista.
Kérsz egy nyugiteát? :)
SS, nem ismered fel?! :D.Most az iróniát tolja túl.:D. Az “baj”, hogy túltolással, grafomániával, kiemelésekkel rögtön bebuktatja magát.:D “végrenincsakibántsonminket” :D “lehetnyugodtanépítkezni”. :D
Alter sem ismerte fel?:)
Okos kolléganőtök bölcsen nem nüanszol már, mert ha téved, az cikibb. :)
Ss: ?
Magamról beszéltem E/3-ban. Szóval én nem mondom, hogy ez vagy az lehet ez a kommentelő, mert ha tévedek, az cikibb. Azért hasonló dumákat nyomatnak itt mások is, sőt még olyanabbak is, gondoljunk mondjuk Gejzára. :)
Ilyet férfi le nem ír, komolyan. (szerintem nő sem) “végrenincsakibántson”. Amúgy a prostitúcióról másképpen cikk alatt, kikandikál a tipik stílus.
Nyilván nem vagyok tévedhetetlen, de ha elolvasod az említett posztot, csak 1 ember ír, tördel szöveget, emel ki mondatokat, más színnel kiemelve mint ő. S ha új lenne honnan tudta, hogy hunnak újabb 6 év kell?:)))
Elvis Presley is él, de őt sem ismertem fel. :D
Elvis él, azt is megmondom neked, hogy Miskolcon. Küldök róla egy videót, de csak 3 Jack Daniels után nyisd meg. :-) Íme a bizonyíték:
https://www.youtube.com/watch?v=kcQ6j3xDcKg
Az ilyen felcserélt szerepes iróniához legalábbis minimális empátiára, egy normál ember érzelmi életére és fantáziára is szükség lenne, csakhogy a cyberbűnözőnek egyik sincs. Ha egy évig készülne egy ilyen szerepre, akkor sem menne neki. Ha képes lenne akár egyetlen percig is más ember lenni, akkor már biztosan más ember lenne, mert szerintem ez már neki is fáj, még érzelmi élet nélkül is.
“Fraier szívató, BlackFriday, XcsakX” – a három néven és iterációin kívül soha semmilyen más nevet nem viselt, ezek adják azt az önazonosságát, amitől autista módon megválni képtelen és nem is akar, sőt még büszke is rá.
Szóval senki ne sértse meg Rinpocse felhasználót – aki szemmel láthatóan egy épkézllábéslélek, őszinte ember – azzal, hogy a cyberbűnözővel téveszti össze! :)
Ez csakszi. Kicsit régebben használta már ezt a nicket, hogy hunnt basztassa. Emlékszem, hogy hunn el is nevezte ringpöcsének. Ki vagy merülve és könnyebb megtéveszteni.. Később írok egy hosszabbat is. Itt az ideje csakszit elüldözni.
vannak skizofrének, azok kurva jól váltogatják a személyiségeket :-)
Riasztó, ha annál is sokkal rosszabb az állapota, mint gondoltam, mert akkor ez már masszív tudathasadás:
“Ha igaz, hogy csakszi és blackfriday meg a többi, Altert gyalázó nick ugyanaz, akkor én a helyébe már rég feljelentettem volna a rendőrségen.” – Rinpocse
Ha a nagy cicaharc közepén javasolhatnék pár fejlesztést:
1. hozzászólók regisztrációs dátumának megtekintése
2. hozzászólások per felhasználó!!! listázása
Biztos ki lehet szedni ezeket az infókat de nekem ezidáig még nem sikerült (mea culpa).
Szívem szerint kérném azt is hogy bizonyos felhasználók hsz-it egyáltalán ne lássam (csak miattam ne sérüljön semmilyen jogocskájuk, csak én ne lássam őket), de ezt nem tudom mennyire támogatja a motor.
Tudtommal egyik sem ütközik gdpr-be. Köszönöm.
Ez jó ötlet, lehetne olyat, mint az Index fórumain, hogy X alá rakni valakit és akkor nem látnánk.
Ott sem sokat ér, hiszen a rá adott válaszokat látod, akkor meg már idegesít, hogy mégis mi a téma.
De te döntenéd el, hogy akarod látni, vagy sem.
Annyira nem, mert rögtön 4-en felismertük, mióta felélesztette ezt a regjét az első hsze után.:) szóval még szerepet sem játszik jól.
Amire te gondolsz, az a disszociatív személyiségzavar, csak jegyezném meg halkan. :)
rinpocse
Mi van például ezzel a “szegény én, mint személyiségtípus” című cikkel?
Rólad írták.
egészen pontosan mi lenne az a helyes gondolkodásmód, helyes hozzáállás, mik lennének azok a gondolatok, illetve mik lennének az ebből az új gondolkodásból fakadó, általad javasolt gyakorlati tettek, melyeknek segítségével – zárós határidőn belül – a faszomra húzhatom egy, az én számomra szexuálisan vonzó, fiatal lánynak az értem és tőlem nedvesedő, szűk pináját, miközben szubmisszíven azt suttogja lihegve a fülembe, hogy “használd a testem és basszál meg, édes”?
A “gondolat ereje” kevés, de erre volt pár éved, hogy rájöjj, de mindig találtál új “grált”, hogy kifarolj a tükör elöl és maradsz a “szegény én” buborékodba, álmodozva az erőszakoló incelhordákról.
Marad az álmodozás, szitkozódás és az erőszakolásról való hisztiképzelődés.
nem akartam hosszabbat bemásolni a prostitucio cikknél van elég lennt nézd össze ott bármelyik kommentjével a stílust a kiemelést a tördelést stb stb :)
Rinpocse tényleg a XCsakX-BlackFriday-Bf-Csakszi.
Itt emleget engem SOM-ot.
https://www.ferfihang.hu/2019/12/13/nopolitika-ellenpontok-nelkul/#comment-120631
Tehát csak megjátszotta magát és átverte Altert is.
Hány nikkje van még ennek a személynek?
Tudjátok már a valódi nevét?
Serial Slutot is ki lehet idővel zárni mert megalázta a barátnőmet nyilvánosan és őket összeengedném egy igazi hajtépésre… Férfi-férfit üt, nő meg nőt és ez még belefér.
Kizárt, hogy Altert átverte volna.
Hány reged van még?:D legalább néhány napot várnál.
?????
SOM: Én téged aláztalak, nem őt, amikor elbújtál a háta mögé, miután valami pasit provokáltál. Látom, ez sokat nem változott, most is ugyanazt csinálod. :)
Dolgozunk rajta, hogy kiderítsük a személyazonosságát, már egy nyomozóügyvédet is ráküldtünk. Amint megvan, szólunk.
Ne játszd a mártírt, annyira nem vagy fontos..:D szegény kis csakszi, akit mindenki bánt..
Szia tomgal !
Rinpocse= xcsakx olvasd el a prostitúciódól másképp kommenteit. Ugyanaz a szóhasználat ugyanaz az egy-egy mondatot kiragadó , vérlázító szöveg. Vagy van 2 ilyen egyforma stílusban író ember vagy ott hunn önmavával vitázik:)
Na jó, ez már követhetetlen. Mondjuk így csinálni egy másik reget előre, hogy az ellenfelem stílusában magammal vitatkozom elég agyafúrt dolog. Nem is rossz ötlet
Nem követhetetlen. Ha van 2 perced, elolvasni sem kell pillants rá az említett cikk utolsó kommentjeire. Így csak egyvalaki ír itt, most meg “kiáll” Alter mellett, s javában belerúg azokba akik nem tudnak visszaírni neki. Erre a jelzőket leírtad fenntebb.
Igen, ezt hívják trollkodásnak vagy csakszi esetében “orkkodásnak”. Csak sajnos gyorsan kiesik a felvett szerepből…
Én is levágtam..”barátom”.
Szia Blackur, én nem “vitázok önmagammal”. Én csak a saját nevem, a “Hunn” alatt kommentelek.
Amit pl. fentebb idéztél, annak az első részét speciel én írtam valakinek kommentben, az alsó része meg valakinek a válasza volt rá (most lusta vagyok visszakeresni a teljes kommentfolyamot.)
Szia:) eddig sem a szövegértéseddel sem a humorérzékeddel nem volt gondom.:) ha újra elolvasod tomgal-nak próbáltam elmagyarárzni ,hogy rinpocse miért xcs. De ha ketten nem értettétek akkor az én magyarázatom volt rossz, bocs:) . De aki olvasta az ott említett párbeszédet tudja mi a helyzet.
tomgal
Ne haragudj te nem VivienLeigh whiteknight férje vagy?
Hogy merészeled osztani a tömény baromságokat a főnökömre?
Lassan blacklistás leszel nálam és jöhetsz a ringbe te is, ha férfi vagy egyáltalán!
Intézzük el hagyományos módon! Jöhet Hunn is és mutassuk meg kik a férfiak, mert ti nem vagytok azok!
Én biztosan nem bújok a barátnőm háta mögé, így enyhén röhejes, hogy pont te kérdezed. Egy centi híján 190 magas vagyok. 17 éve kempózom. Biztos vagy benne ? De feltétlen hozd a csajodat ,
bármikor szükséged lehet védelemre…
Te tomgal, én csakis és kizárólag a saját nickem, vagyis a “Hunn” nick-név alatt kommentelek itt a Férfihangon. Ezt csak így a miheztartás végett mondom.
Oké. Pipa. A Blackur által említett párbeszédet én korábban nem olvastam.
Csakszi(rinpocse)most ironizálva trollkodsz?! 3 nappal előtti hszeid levágósak.:D. Akkor is elég volt ránéznem. (és nemcsak nekem)
Én nem igazán tudom eldönteni, hogy tényleg nem érted, vagy nem akarod érteni a problémát.
Én elemző vagyok, ettől sokkal bonyolultabb adatbázisokkal, statisztikákkal dolgozom.
Itt az volt a fő probléma, hogy kiment egy olyan adat,ami nem ellenőrzött, nincs mögötte valós tartalom. Ez nem személyes kérdés részemről, BF felé ugyanígy jeleztem a Mars kérdésben amikor valótlant írt.
Az interjúban lehetett rossz szóhasználat, akár az újságíró picsa is idézhette rosszul, Virág György sem tévedhetetlen. Én is tévedtem már , ezt nem gáz bevallani.
Ha egy ilyen fontos levélben adatokra hivatkozunk , qrva fontos ,hogy az rendben legyen valóban, mert támadási alap. Ne söpörhessék le azzal, hogy légből kapott, meg tudja jóisten hasonlók.
Aki még mindig nem értené, mert tényleg
nem tudom már eldönteni, itt egy egyszerű modellezés az esetre:
Van egy iskola ( Családon belüli erőszak), az egyik évfolyamon ( kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények), van 4 osztály ( emberölés, testi sértések, szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése ). Ebből egy osztályba ( kiskorú veszélyeztetése) 66%-ban fiúk járnak. Akkor az egész évfolyamon annyi fiú jár biztosan ? Lehetséges ( kis eséllyel), de az egyikbe csak 50, másikba 30-40, harmadikba 60 és máris jóval kevesebb az eredmény.
Rosszul lett megnevezve a kétharmados csoport. Nem az égész évfolyam ( kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények) 66% -a fiú, hanem egy osztályé… És ez támadási felület,akkor is, ha nem foglalkoznak vele. Kíváncsi vagyok, hogy kapunk-e egyáltalán választ.
Nem tudom, hogy mi köze van az egésznek a spriccelős orgazmushoz, de már harmadszor olvasom. Van olyan nő akinek van ( tudni kell hogy kell csinálni :)). Nekem két nőmnek is van/ volt.
Váljék mindenkinek egészségére!
Tisztázzuk: történhetett volna hiba (az ég is leszakadhatott volna), de nem történt sehol semmilyen elgépelés meg miegyéb. Véletlenül a Micimackó egyik fejezetét is beilleszthették volna a nyomdában az OKRI kötetbe vagy a Magyar Narancsnál az interjúba, de az sem történt meg. Bár lehet, hogy ott van mégis a könyvben, pont abban a fejezetben, amit nem olvastam el. Gondolom, bűnös felelőtlenség, hogy ezt sem ellenőriztem, hanem elhiszem felelős kutatók közléseit… Netán szervezzek kutatást vagy üljek be Virág György székébe? – Tényleg biztos vagy benne, hogy helyén való dolog légből kapott lehetőségek miatt engem zaklatni?
Tisztázzuk: VivienLeigh hatalmas (feminista) ügybuzgalmában követte el a hibát, amikor az iterneten talált egy fejezetet a tanulmánykötetből és arról kijelentette, hogy az a teljes kutatás adattartalma és abból mindenféle következtetéseket és kijelentéseket tett. Azt sem tudta, hogy még csak nem is egyetlen adathalmaz és elemzés létezik. Amit ő idéz, az egyetlen fejezet 136.-tól 150. oldalig) egy 276 oldalas tanulmánykötetből.Ő nem ellenőrizte a teljes kutatást, a teljes tanulmánykötetet mielőtt kritikába fogott volna. Érted? Vágod? A végén valahogy mégis Virág György a hülye, na meg én… – És ezt a vélelmet most te is tevékenyen megtámogatod.
Írta VivienLeigh. Szegény még azt sem tudja, hogy az “EGYSÉGES RENDŐRSÉGI ÉS ÜGYÉSZSÉGI BŰNÜGYI STATISZTIKA” az egyesített statisztikai rendszer neve és nem két adathalmaz. A két adathalmaz másképpen állt elő. Szóval amire ViveinLeigh hivatkozik, az nem a teljes kutatás. De ő kötötte az ebet a karóhoz még akkor is, amikor ezt közöltem vele. Biztos, hogy nekem el kell magyaráznom az egyszeregyet és vég nélkül vitatkoznom minden VivienLeighféle rosszindulatú hülyével, hogy tájékozatlanul itt szórakoztathassa magát, feladatokat szabjon és hiteltelenítsen? Ő nem tájékozódik megfelelően, amikor vitát nyit magasan kvalifikált szakemberek, az OKRI igazgatóhelyettesének szavai felett és közben meg ő fröcsögi, hogy mások felkészületlenek? Én nem hiszem, hogy ez így rendben van. És azt sem hiszem, hogy ezt kötelező a végtelenségig tűrni és ilyesmivel kényszerűen a végtelenségig szarakodni. Ha valaki kritizálni, sőt inkább kötekedni akar, akkor ő is készüljön fel legalább annyira, amennyire a másik féltől elvárja.
De értem az érveket. Ha a tanulmánykötetben viszont én nem találok olyan adatközlést, elemzést, amelyből levezethető az összes sértettre, amit Virág György mondott az interjúban, akkor abból mi következik? Virág György hazudik? A férfiszervezetek hazudnak? Esetleg te majd meginterjúvolod Virág Györgyöt? Ha Virág György közlése esetleg egyenesen téves lenne, akkor az egész probléma egészen másképpen festene? Mindez nagyban cáfolná az alapállításokat?
Mindeközben tudjuk a nemzetközi kutatásokból is, hogy még meggyilkolni is fiúgyermekeket szoktak elsősorban (és hogy az elkövető vagy társtettes többnyire az anya), de nekük ilyen szarságokon kell vitatkoznunk a szűkös erőforrásainkból. Mi csak vitatkozzunk mindenféle itt tenyésző sértett nőkkel és fembolondokkal, miközben senki a füle botját sem mozgatja a férfiszervezetek felvetéseire és mindjárt ratifikálják az isztambuli egyezményt a feminista felforgatók követelésére. Miközben a családon belüli erőszak elsődleges áldozatai a fiúk és férfiak.
Biztos, hogy Virág György ellenőrizgetése a mi legnagyobb feladatunk és problémánk? Merthogy VivienLeighnek és más fempicsáknak nem tetszik így ez az egész és feladatul szabnák ezt nekünk. Nosza, Tomgal, fuss és járj a végére!!! Várom holnapra, ha ekkora szakember vagy. Én már elég pénzt és munkát fordítottam a férfimozgalomra a saját pénztárcám és életem terhére, most te jössz! Vagy netán szerinted is baromság az egész férfi érdekvédelem, mint csaxi és a társául szegődött “redpilled” Delin szerint? Talán innen fúj a szél?
Ha mégsem, akkor a léggömb hámozáson túl esetleg valami érdemi javaslat, kedves Tomgal? Merthogy semmiféle válasz nem fog érkezni, azt borítékolom neked.
Jahhh, lefelejtettem a “spriccelős orgazmust”.
“Női ejakuláció” nem létezik, anatómia lehetetlenség, mégis tenyészik róla egy eleven legendárium. Ami önmagában egy vicc, mert ha mögé nézünk a történetnek, akkor megint azt találjuk, hogy a szánalmas “feminista” őrület már egyenesen addig fokozódott, hogy a nők ejakulációt is akarnak maguknak. És ha a nők valamit akarnak, akkor a térnek is meg kell görbülnie, még anatómia kutatásokat is kell szervezni egy ilyen nyilvánvaló képtelenséghez, badarsághoz.
“Spriccelős orgazmus” csak akkor létezik, ha valaki vizelettartási zavarban szenved, vagy szándékosan le akarja hugyozni a partnerét, mert férfiakat lehugyozni jó dolog, sokan még örülnek is neki (ennek az oka is megér egy modernkori pszichológiai elemzést) vagy pedig pszichológiai zavar miatt bevizelő a nő. (Nagyon sok nő fiziológiai vagy pszichés inkontinencia-beteg és még csak nem is kezeltetik magukat, erről található cikk a férfihangon is.)
Ez a véleményem és főként egy utóbbi lehetőséggel összefüggő következtetésem (most inkább ne részletezzük) nem tetszett régebben VivienLeighnek és ennek köszönhetem az ellenem irányuló kitartó gyűlöletét. Csak így jön ide…
Volt spriccelős csajom. Hidd el, Alter, teljesen más íze és némiképp más állaga van annak a spriccnek, mint a “golden shower”- nek.
Nekem is…szóval létező dolog.
Nekem is, és három. Egyik töménytelen mennyiségben és többször is egymás után,, minden alkalommal, a másik kettő nem mindig, kb 60-70%-ában, megfelelő pozíció , izgatás hatására.
És szex után közvetlenül mindegyik pisilt normálisan.
Nem kamu, de elég ritka, tapasztalataim szerint olyan húszból egy az arány.
És van még egy nagy előnye, ezt nem lehet megjátszani :)
Ez megmosolyogtató, mert a squirting eleve egy pornóipar által teremtett legenda. A pornófilmesek technikai természetű mesterkedése, hogy fokozzák a látványt és eladhatóbbá tegyék a színészeiket. Pont az a rémes, hogy csak megjátszani lehet. Illetve valódi inkontinenseknek csinnadratta nélkül is lehet csendesen becsurgatni…. naponta többször is… még szex sem kell hozzá…
Te is nem hogy inkább a másik hozzászólásomra reagáltál volna, ahelyett hogy sietve bizonygatod, hogy te is akkora ász vagy, hogy csak úgy plafonig hugyoznak tőled a nők.
Addig szép a dolog, amíg elhiszitek… neki… meg ugye magatoknak.. :)
De egyébként szégyelljétek magatokat mindannyian! Ez bezzeg megy mindenkinek… De szartok ööö.. hugyozt(tatt)ok a férfimozgalomra. :D
Oké, szerinted nem az. De ha a nő annak éli meg, akkor az nem orgazmus? Szerintem pont, hogy de. :)
Várj, le kellene ezt választani az orgazmus problémájáról. Az, hogy mi az orgazmus, az még egy külön probléma. De most épp csak az “EJAKULÁCIÓ”-ról kellene beszélgetnünk.
Az érvelésed egyébként a tipikus női filozófiában, az egzisztencializmusban gyökerezik. “A világ olyan, amilyennek én megélem, gondolom. Kész pont.” – Ez a NŐI FILOZÓFIA csúcsa, Simone de Beauvoir… – Sírva, görcsök között fetrengek a padlón. Ezt az irányzatot hagyjuk meg a nőknek, tőled azért egy kicsivel többet várnék…
Ha én úgy élem meg, hogy van petefészkem és menstruálok, akkor az menstruáció? Mert ez történik: tíz-húsz nőből egy kijelenti, hogy ő “ejakulál”… (Nem pedig örömében összepisálja magát.) És akkor ő most szerinted (és más hiszékenyek szerint) ejakulál. Kész, pont… – Így állunk?
“A női ejakuláció során, az orgazmussal egy időben folyadék távozik a húgycsőből, a G-pont vagy a csikló erőteljes ingerlésének köszönhetően. Sokan – helytelenül – azt hiszik, hogy ilyenkor a nők egyszerűen bepisilnek az élvezettől, pedig nem erről van szó: legelőször a nyolcvanas évek elején vizsgálták meg a tudósok az ilyenkor kilövellt testnedv összetételét, és megállapították, hogy ez a folyadék állagát (és nem összetételét!) tekintve sokkal inkább a spermához hasonlít.
Az eddigi legátfogóbb vizsgálatra 2002-ben került sor, Emanuele Jannini, olasz endokrinológus laboratóriumában. Kiderítette, hogy bár a folyadék a húgycsövön keresztül éri el a külvilágot, nem a húgyhólyagból ered, hanem a vaginában található mirigyekből, amelyek a beteljesülés során ki is ürülnek.”
https://napidoktor.hu/huncut/a-noi-ejakulacio/
Mondjuk nem értelek, mert ez nem olyan megfoghatatlan dolog, mint hogy van-e élet a halál után, hanem egyértelmű, hogy már vizsgálták, tehát olyan kicsit laposföldhívős vagy ebben. :)
Jó a hasonlat, sajnos ez a tudományos ügy tényleg olyan, mint a halál utáni élet vizsgálata.
És azt olvastad, hogy a “legfontosabb” kutatás egy francia kutatás volt, amiben tucatnyi nőtől vizeletmintát vettek, megultrahangoztak előtte-utána, aki állítása szerint ejakulált. Aztán kiderült, hogy az ejakulátumuk a húgyhólyagból származik., ergo vizelet… Na de azért nincs semmi veszve, mert volt benne pár molekula PSA… Szóval talán mégis van női ejakulció és élet a halál után… Csak még nem tudjuk (a huszonegyedik században), hogy honnan származik… szóval folytatódhat a kutatás… a halálutáni életről… Közröhely lenne az egész, ha épp nem egy olyan dologról lenne szót, amit a nők valamiért nagyon akarnak… :DD
Keresd csak meg a francia kutatást. Amúgy a vaginában nyomokban létező ‘”mirigyek” egy csepp akármilyen folyadékot sem igazán tudnak termelni, nemhogy spriccelni… Szóval bukta…
Pszichológiailag érdekesebb ebben a témában számomra, hogy bizonyítani a nemlétezését miért szívügyed. Én ezt is elhiszem vagy azt is, tök mindegy, mi lesz a végeredmény, viszont jelenleg hajlok arra, hogy nem csak pisa, mivel hogy sokak állítása szerint valóban másmilyen az állaga és az íze is. Tehát akkor valami van logikusan. :)
Nekem nincs ilyenem, úgyhogy saját tapasztalat híján vagyok, a pornóban meg nyilván fake, de az még nem jelenti, hogy nem létezhet, csak kurvára ritka.
Jajaja, tudományos kérdésekben “tényleg” mérvadó, hogy akadnak férfiak akik nők vizeletét kóstolgatják és szerintük nem mindig ugyanaz az íze. :D
Jaja, tényleg “pszichológiailag” nagyon fontos dolog, hogy miért is vannak emberek, akik áltudományos tévhiteket akarnak leleplezni a huszonegyedik században… És a francba, olyan sokan vannak, hogy még én is közéjük tartozom. Vizsgáljuk meg “pszichológiailag”, mert biztos mindegyik beteg, akinek nem mindegy a halál utáni élet, a lapos föld, meg a női ejakuláció… :D
Vékony a határvonal az leleplezési vágy és a megszállottság-tagadás között. :)
De mondom, nekem nyolc.
Viszont nyugtass meg: azért a női orgazmusban hiszel, ugye? Csak, mivel most írtál egy olyat, hogy az egy “másik probléma”.
A nőknek azért nagyobb probléma, mint nekem, pont a felettébb ritka előfordulása miatt.. :) Egyébként tényleg vannak olyanok, akik szerit nem is létezik.
Én most azon az állásponton vagyok, hogy további, kellően nagy mintát kell gyűjtenem a probléma egzakt vizsgálatához. :D
Mint a napokban megtudtam, olyanok is vannak, akik szerint Ausztrália nem létezik. Az azért már húzós! :)
Dehogynem a lapos föld másik oldalán.
De azért azt tudod, hogy a női orgazmus – már ha létezik :) -, akkor csodás kivétel, mert az állatvilágban nincs ilyen? Szóval még ez is sokkal-sokkal tudományosabb kétely, mint a laposföld elmélet…
Tudom, az orgazmustagadók legfőbb érve ez a témában. Mert ugyebár az ember csak ezt az egy olyat tudja, amit más állatok nem. :)
És szerinted melyik a gyakoribb: a valódi vagy a színlelt orgazmus? :)
Még nem töprengtem el soha ezen, de szerintem a színlelt, mivel a statok szerint elég kevés nőnek van igazi, bár azt nem tudom, hogy ez alatt amúgy csak vaginális orgazmusra képtelenséget értenek-e, mert ez mondjuk nem mindegy. De szerintem béna dolog, másrészt azért az a pasas egy szexuális analfabéta, akit csak úgy át lehet verni, mert azért egy valódi orgazmus nem csak nyögésekből áll. :) Én nem tudom, hogy akik erre szorulnak, mert valódi nincs nekik, azok maguk tehetnek-e róla vagy tényleg képtelenek rá, de szar lehet úgy az élet.
Na például amiben meg én nem hiszek, az az análorgazmus (nőknél), szerintem olyan nincs különállóan, hanem az a vaginális. Szóval szerintem csak kétféle van valójában. :) A tudomány azon is vitatkozik, hogy létezik-e kétféle, mert egyes elméletek szerint valójában minden csak csiklóorgazmus (kinti-benti), hát nem tudom, de totál más érzés, úgyhogy én azért mégis csak maradnék annál, hogy kétféle van.
Ha jóval több a színlelt orgazmus, akkor azért az nagyon is képes táplálni az általános kételyeket…
Az orgazmus egy agyi folyamat, tehát szerintem lényegét tekintve csak egyféle létezhet. A szexológusok a hüvelyi orgazmus elérését klitorális áttanulásával közelítik meg, gyakorlatilag az ingerületek más eloszlásáról van szó. Szélsőséges esetben szerintem (szinte) tisztán pszichés folyamatként is elképzelhető az orgazmus. A többi hókuszpókusz “a nők tízféle orgazmusáról” megint csak a legendárium… Ami nincs vagy csak elvétve van, arról persze sokféle színes legendát lehet költeni, úgysem látta senki közelről… :D
“Pszichológiailag” engem az érdekel mélyen, hogy a nők, akiknek jelentős részének komoly problémái vannak egyáltalán az egyféle orgazmus elérésével is egy fél életen keresztül, miért növesztenek ilyen hazug legendákat a csodás szexuális képességeikről? És még az is foglalkoztat, hogy a férfiak miért akarják ezeket annyira elhinni?
Én nem tudom, hogy ők növesztik-e, viszont ismerem a bizonygatós fajtát, szóval mindig az feszül és próbál mindenkit meggyőzni, akinek valóban problémái vannak. Akinek az élete része, az szerintem csak örül neki, hogy van, könnyen megy, nem csap körülötte nagy felhajtást. Ez nem csak a szexre igaz, hanem sok egyébre is az életben.
Szerintem az orgazmusra való képtelenség ciki, szóval azt azért mindenki érzi. Ilyenkor jönnek a kifogások meg a pasira kenés, mert önkritikát gyakorolni a többségnek nem megy, sem az, hogy esetleg egyébként többet kísérletezhetnének pl. önkielégítés által, és ki tudja, hogy rájönnének-e valamire egy idő után. Erre írtam, hogy nem tudom, hogy a saját hibájuk-e.
De nekem úgy általában véve az emberek zömével bajom van, ami a szexet illeti, főleg a fantáziátlansággal, csak a vanillát választással stb, de ez valószínűleg az én bajom, nekem van túl sok perverzióm. Viszont abban azért igazam lehet, hogy az emberek jelentős része szexuális analfabéta, de a férfiak kevésbé reménytelenek, mert ők legalább az orgazmusra képesek, ott van mire építkezni, de egy olyan nőnél, aki nem, veszett fejsze nyele, hülye marad egész életében, nem érdemes az olyanokra időt és energiát pazarolni.
Tízféle orgazmus nyilván nincs, és mondom, én is olvastam, hogy elvileg kétféle sem, és itt jön be, hogy ilyenkor csak örül az ember lánya, hogy ő ennek ellenére mégis kétféle dolgot képes megélni, tehát változatosabb a történet, és leszarja, hogy az mennyire valódi tudományosan.
Már ne is haragudj, de ez aztán tényleg nem olyan bonyolult. Hallottál már olyanról, aki azt mondta,amit hallani akartál?
Láttam már embert igazat mondani…. nőt is… Egyszer…. kétszer… :)
“Az érvelésed egyébként a tipikus női filozófiában”
Jajjj, hagyjuk már ezt az antifeminista süketelést… :)
Szerinted én Simone de Beauvoir-t és hasonlókat olvasok? :D Azért annyi szabadidőm nekem nincs. De ha lenne is tudnék mást találni…
A gondolatnak teremtő ereje van. Ahogy haladsz előre a hatalmad és felelősséged megismerésének szamárlétráján, rájössz, hogy nagyon furcsa dolgok is lehetségesek lehetnek. Ettől sokkal furcsábbak is. :) Nem azt mondom, hogy ez vagy az van, nekem speciel nem volt ilyen csajom, de ettől függetlenül teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy létezhet. Neten is látttam már olyan videót, ahol egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy ezt megjátssza valaki…
Azért, te is csak azt tudod mondani legfeljebb, ami a tudomány jelenlegi állása, attól is függően hogy mennyire vagy naprakész. De még ha naprakész is vagy, akkor sem 100%, mert mi van ha 10 év múlva a brit tudósok rájönnek, hogy mégis van? :D Szóval, ennyire biztos nem lehetsz a dolgodban, mint amennyire előadod. :)
Amúgy meg miért bánt az téged, ha két ember szeret valamit csinálni, amiből mind a ketten jól jönnek ki és egyformán örömüket lelik? Nem kell nézned, miért akarod mindenáron bizonyítani, hogy az nem létezik? Hm? :)
Alter, nemtom kinek címezted, de tökmindegy. Én spriccelő lánnyal kb 15 éve találkoztam először. Maradi barlanglakó voltam már akkor is, nem volt se számítógépem, se internetem, pornót még dvd-ről néztem, azt is csak ünnepnapokon. Szóval nem volt szó arról, hogy a pornófilmekben (akkor még nem is) látott spriccelést kerestem volna a magánéletemben, amire az adott csaj éppen ráérzett és pisilt nekem egyet szex közben, hadd örüljek, én meg annyira hülye voltam, hogy nem tudtam megkülönböztetni a vizeletet valami mástól, meg amúgy is marokkal ettem a levest…
Szóval ezzel egyenesen nevetségessé teszed magad, hogy felnőtt férfiaknak magyarázod azt, hogy nem tudják megkülönböztetni a női vizelet ízét és állagát valamitől, ami egyértelműen nem az! A női spricceléskor a testen kívülre kerülő váladék jóval inkább emlékeztet ízében és állagában a hüvelyváladékra, mint a vizeletre- viszont a hüvelyváladék nem spriccel. Hogy te még nem találkoztál ilyennel, az a te dolgod. Hogy ilyet tapasztalt férfiak egyszerű, tömör tényközlését úgy állítod be, mint szimpla nagyzolást “akkora ász vagy, hogy csak úgy plafonig hugyoznak tőled a nők.”, az is a te kivetítésed csupán.
Semmilyen biológia lehetetlenséget nem látok abban az olasz kutatásra alapozott magyarázatban, amit SS idézett. Némi biológia ismerettel bírva tökéletesen logikus és tudományos. Semmilyen érdemi cáfolatot nem írtál rá. Az általad idézett francia kísérlet, ami arra alapoz, hogy “a nők azt mondták”, az viszont nyilván a tudományosság csúcsa…
Ritkán szoktam indulatosan írni, viszont van, amikor megteszem, mert nem engedem, hogy bárki meghazudtoljon olyan nyilvánvaló és egyértelmű dologban, amit magam láttam- tapasztaltam- éreztem! És nem csak meghazudtol, de belemagyarázza a dologba a minden tapasztalatot nélkülöző, kizárólag az ő szája íze szerinti (ami jelen esetben a vizelet :D ) cáfolatot!
Egyébként nem tudom, hogy te a jelenséget nem vagy hajlandó elismerni, vagy csak a férfi “ejakuláció” szó nőkre való alkalmazása böki a csőrödet ennyire… Ha ez utóbbi, akkor nevezzük el spriccelésnek, és máris nyugodtság van.
…
Zombi, lásd a kihívásom fentebb! Biztosan nem lesz nehéz, ha “biológiailag is igazolható sokunk tapasztalata”. :)
…
Nagyon helyes! Orgazmust, sőt ejakulációt minden nősténynek! :)
Erre céloztam:
https://www.ferfihang.hu/2020/01/24/a-norbi-botrany-margojara/#comment-121656
“Spriccelős orgazmus challenge”… Whehehehe…
…
Megerősítem. Sem színében, sem szagában sem állagában nem vizelet. Láttam már nőt pisilni, maga a folyamat sem vizeletürítés. Meglepően erősen tud spriccelni. Nem minden nőmnél tapasztaltam , de kettőnél igen ( mostani kapcsolatomban is és a menyasszonyom szerint ez a legintenzívebb élvezet)
Ne érzékenykedj, Ulomenen, mert te önként emelted meg magadnak a tétet azzal, hogy kijelentetted a női ejakulátumnak más az íze. Te azzal a téttel játszol, hogy esetleg kiderítjük, hogy arcon hugyoztak, én meg azzal a téttel, hogy kiderül, hogy azért nem láttam még női ejakulációt, mert én vagyok a gamma hímek mintapéldánya, akitől soha nő még nem ejakulált. Ezt a játékot egyébként én már reallife is lejátszottam: sietve közölték a férfiismerősök, hogy én nem is vagyok férfi, kicsi a pöcsöm, ha nő még nem ejakulált tőlem. A végén azzal zárult a beszélgetés, hogy az egyikük megkérdezte, hogy “akkor lehetséges, hogy ennyire nem tisztel ez a nő engem, hogy rendszeresen arcon hugyoz”?
Az említett francia kutatás azokat a nőket vizsgálta, akik állították, hogy van ejakulációjuk. Kiket másokat vizsgáltak volna? Az ultrahang és a kémiai analizis rámutatott, hogy az “ejakulátum” a húgyhólyagból származik, ergo vizelet, de kimutatható volt kevéske PSA (prosztata specifikus antigén), ami ki tudja honnan származik. Ez egy teljesen egzakt kutatás, mert kifejezetten arra irányult hogy megkeresse a nagy mennyiségű “ejakulátum” származási helyét. Ami az ultrahang szerint a húgyhólyag.
A női testben csak olyan mirigyek vannak, Bartholin, Skene, amelyek legfeljebb egy-két apró csepp folyadékot képesek termelni. Ezekből szerintem nem lesz semmiféle spriccelés, de még picike csordogálás sem!
Na szóval, járjunk most komolyan a végére, hogy a spriccelős orgazmus létezik-e? De állapodjunk meg abban a szabályban, hogy csak olyan cikk, tudományos mű ér ebben a játékban, amely szerzőjének neve mellett ott áll, hogy DR illetve MD, FRCSC, MBBS, FRACS vagy egyéb orvosi kvalifikáció. – Ez anatómiai, orvostudományi vitában így korrekt, ugye?
És mivel egy kicsit úgy érzem magam, mintha a bíróságon fordított bizonyítás lenne, ezért kérném, hogy aki szerint létezik “női ejakuláció”, az hozzon egy olyan orvosi szakvéleményt, amely szerint bármely női mirigy képes deciliteres vagy akár legalább 3-7 mililiter (férfi ejakulátum mennyisége) mennyiségegű anyagot termelni! És azt a hüvelyen(?) vagy húgycsövön(?) keresztül kispriccelni.
Érdeklődve várom! És ezúton ünnepélyesen megfogadom, hogy ha ez megtörténik, akkor leírom ide százszor, hogy kicsi a pöcsöm és nő még nem élvezte velem a szexet. :) Fordított esetben hasonló “önkritikát” én nem várok el, de önkéntes alapon örömmel fogadok bármely ejakulátortól. :)
.
Értem… akkor ezek szerint mikor a csajom belső combja közepéig folyik le a váladék a hüvelyéből, annyira felizgul, az sem valóságos, hiszen megmondtad, hogy csakis egy- két apró cseppet tudnak. Tudom, az is vizelet.
Egyébként, csak hogy megkönnyítsem kissé a dolgodat: tuti, hogy létezik a megjátszott spriccelés, mikor a csaj az embere kedvére akar tenni, mert az önbecsülési kérdést csinál belőle, hogy márpedig tőle spricceljenek, éppúgy, mint a filmekben. Eddig sem állítottam az ellenkezőjét.
Azt is csak te láttad bele a dologba , hogy a spiccelés a férfi érdeme. Ahogy én tapasztaltam, nyilván kell hozzá a nő orgazmusa, de kevés nő spriccel még orgazmus mellett is, elmehet egy nő 4-5 ször is, de nem fog spriccelni, ha nem olyan. Tehát a spriccelni képes nő inkább kivétel, mintsem szabály.
Én – és még pár férfi- leírtuk, hogy volt már dolgunk spriccelős lánnyal, igenis létezik a jelenség. Azt is leírtam, hogy ízre- állagra egyértelműen más, mint a vizelet.
Te kijelentetted, hogy tévedek (mindenki más is), az csakis vizelet lehetett. Tehát vagy hülyének nézel engem, aki nem tudja megállapítani, ha egy testfolyadék nem női vizelet, vagy azt feltételezed, hogy galád módon hazudok. Tertium non datur. Akármelyikről is van szó, teljesen meddő a vita.
Azon meg gondolkozz el, hogy miért kevered bele a gamma- hím mivoltodat(amiről senki sem beszélt), meg a kicsi pöcsödet (amiről szintén senki sem beszélt). Én legalább is biztosan nem, csak te a témával kapcsolatos frusztrációidat valamiért beleláttad a beszélgetésbe. Viszont ezekből látszik, hogy erről a témáról érzelmi alapon vitázol, vagyis a frusztrációd által keltett tagadó álláspontodat próbálod körömszakadtáig védeni logikusan. Na ez az, ami nem szokott sikerülni, viszont annyira vagyok már rutinos, hogy tudjam, ilyen esetben kár a vita, az ilyen partnert képtelenség meggyőzni még arról is, hogy a fő zöld.
Azt viszont semmiképp se akard már nekem megmagyarázni, hogy amit tapasztaltam, az nem is az volt, amit én másvalaminek láttam, tapintottam és ízleltem, az valójában vizelet, csak nem értek hozzá! Szóval részemről ezt a témát itt befejeztem.
Továbbra is kár érzékenykedned, elvégre pont így én is panaszkodhatnék, hogy ha kispöcsű gammának nem is, de minimum hülyének nézel engem. :)
De oké, ahogy érzed, de ha bármikor mégis megtalálod a véleményedet alátámasztó orvosi szakvéleményt, tudományos közlést, akkor az én ajánlatom önmagam megszégyenítésére a végtelenségig fennáll… :)
Ami kifejezetten jó buli is lehetne, hiszen annyian utálják már itt ezt a nyakas, makacs, nyavajás, frusztrált köcsög Alter Egot, akit a tudományos tényeken kívül semmi nem hat meg… Megérdemelné már egyszer végre! Sokan örülnének! Még szegény kicsi, pisilős Viviennek is igazságot szolgáltathatnátok. Szóval Alter Ego ellenesek, most húzzatok bele! Itt a spriccelős orgazmus challenge! :D
Na és mi van ha a pisi a vivőanyag mint mondjuk a szóda a fröccsben és a néhány csepp az élvezet által termelt ízesítő “koncentrátum”.Nagyon nagy élvezetnél több anyag is ízesíthet(málnás,mustos fröccs)Ha hullán vizsgálódnak ,a tudósnak minimum meg kéne basznia…
Tudod nem is jársz messze az igazságtól Common man. Háromféle fluid van. Vizelet, a kisebb mennyiségű ejakulátum és a nagyobb mennyiségű tiszta, szagtalan vízszerű Squirting. Ez a link a létező összes kutatást összegyűjtötte többszáz esetet és egyértelmű, hogy három különböző dologról van szó .” and all are different from urine from the same subject”
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1002/9781118896877.wbiehs125
” Rubio‐Casillas and Jannini (2011) more recently have reported on the chemical compostion of three fluids expelled from the urethra: urine, large arounds of a clear fluid that has been called squiriting or “gushing ,” and what Perry, Whipple, and Zavicic have all called female ejaculation. Their biochemical evidence demonstrates that the clear and abundant fluid that is ejected in gushers is different from the real female ejaculation, and all are different from urine from the same subject. ”
Ez (is) hatunk állítását igazolja, de már elengedem a témát most már tényleg , mert így is kiderült, hogy minden második nő inkontinenciában szenved, vagy vízhajtót szed :)
( csak zárójelben jegyzem meg, hogy a nőm, ha akarom- van ennek ám tanulható technikája- akció kezdetétől számítva 5 percen belül squrtinggel és nem szed vízhajtót:))
Ohh, kezd ez az egész olyan lenni, mint a női orgazmus problémája. Miközben a valóságban élő emberek már annak is örülnének, ha egyféle orgazmust látnának a nőktől (a nők közel fele fél életen keresztül anorgazmiától szenved), eközben valakik valahol “kikutatják”, hogy a nőknek “tízféle varázslatos orgazmusa van”, és mindegyik “tízszer nagyobb élvezetet jelent, mint amit a férfiak átélhetnek valaha”.
Eddig botor módon úgy tudtuk, hogy a nőknek nincs ejakulációja, erre most kikutatják nekünk, hogy rögtön háromféle is van…. És még “tanulható” is.
Te, Tomgal, arra is be tudsz tanítani nőket, hogy hogyan ne pisikéljenek be? Csak kérdezem, mert ugye a nők fele inkontinens és nem is kezelteti magát. Persze csak akkor érdemes, ha remélhetik, hogy az inkontinencia kezelése nem veszélyezteti a “női ejakulációt”.
Nem lehet ,hogy a hozzáfűzött(lehet,hogy valóban túlzó,hülye stb.) ideológia miatt van ilyen zsigeri tiltakozásod a dolog esetleges létezése ellen?
Mármint úgy érted, hogy azért van-e a zsigeri tiltakozásom, mert eredendően zsigeri baromság az egész? – De de! Rátapintottál! :D
Az egész témakörnek egyetlen értelmes tudományos kérdésfelvetése van: van e a férfi prosztatájának valamiféle csökevényes megfelelője a nőknél és az termel-e legalább egyetlen csepp folyadékot? – Ez a probléma egyébkét pár megszállott anatómuson kívül senkit nem is érdekel. :)
Mi viszont onnan indulunk, hogy “fél litert ejakulálnak a nők”, jó az íze, és ez még tanulható is… – Én azon csodálkozom, hogy másokból ez nem vált ki “logikai borzongást” és “zsigeri tiltakozást”. :D Miért meglepő a zsigeri tiltakozás? :D
A fél litert azt csak itt hallottam most.De pár milliliter azért lehet.A vivőanyag ugyan az mint a vizeleté belekeverve a mirigyváladék.Ez nem annyira lehetetlen.
Ebből akkor annak kellene következnie, hogy a “normál biológiai folyamat” az, hogy a nőnek be kell pisálnia a szex végén. Hátra fordultam és megkérdeztem a “csajom”, hogy mit gondol; azt mondta, hogy “menjek a picsába”. :D
Alter Ego én nem tudom, mi ez a faszság? Régebben max. azon legénykedtünk, hogy kinek nagyobb a farka/ki tud messzebbre/magasabbra hugyozni/ ki dugott meg több nőt/ki tudott egy éjjel több menetet lezavarni. Most újabban már az a téma, hogy “ki tudta a legnagyobb orgazmust okozni a nőnek, úgy hogy minél több váladék spriccelt szét”? Akkor én most űberelek: az enyém annyit spriccel orgazmus közben, hogy kádban csináljuk a dolgot, mert különben beázna a szomszéd. Hagyjuk már ezt a faszságot.
Többnejű :)
Határozottan “megsejtettél” valamit a borzongató pszichológia problémából…
Valahol azt még meg is érteném, ha azt mondanák “férfiasan” hogy “úgy megbasztam a csajt, hogy összehugyozta magát!” – (“ohh, nem semmi.. Amúgy biztosan eleve inkontinenes a csaj, de azért szép teljesítmény, ha már teljesítmény kényszered van…”)
De nem… Még csak nem is ezt mondják, hanem átvesznek valami totál áltudományos női eufemizmust is, ami “női ejakuláció”-ról szól. És ezt még totál készpénznek is veszik, érvelnek is mellette, minden ordító logikai ellentmondás ellenére is… mert a csajok azt mondták…
Költői konklúzió: És a “férfi” (általános alany), aki idáig jutott az önmegsemmisítésben, egyenesen még élvezi is, hogy pökhendi módon arconhugyozza őt a megtestesült, férfi módon ejakuláló feminizmus.
Félelmetes a férfipsziché romló állapota…
A pornó hatása.
Amúgy tényleg kibebaszottul idegesítő nőként is, hogy szinte minden pasi megkérdezi, hogy “spriccelsz?” Ha mondod, hogy nem (már eleve felcseszi az agyad a kérdés), akkor “miért nem?” Mintha azt közölted volna, hogy még sosem volt orgazmusod, és ők persze tudnak trükköket, amitől majd spriccelsz. Ez egy olyan beszélgetés, amitől a gyomrom felfordul, és már az első kérdés után tudom, hogy végig kell hallgatni ugyanazokat a baromságokat. Mintha a te orgazmusod kevesebbet érne, vagy nem vagy elég tapasztalt, csak mert nem jön ki belőled valami furcsa folyadék.
A pasikat totál behülyítették ezzel, az biztos, de a csajoknak is kellemetlen, amikor a faszik értetlenkednek, aztán erőltetni kezdik.
Tökéletesen átérzem ennek a női oldalát is. Ott van egy faszi, aki kell nekik, – és főleg kínos lehet, ha még szeretik is -, az meg ott vergődik a hülye spricceléssel. Gondolom néhányan (egyre többen?) minden bizonnyal beadják a derekukat, hogy ne vergődjön szegény, “na cseszd meg, mielőtt szanaszét nyomorgatod a húgyhólyagomat (ez a “trükk”? – nem értek hozzá) hát én lehugyozlak”, csak ne kínlódj már annyit, ha szerinted ez az örömteli együttlét alapja…
A régi pornós trükkök terén gondolom van olyan is, hogy a hüvely feltöltése előzőleg valamilyen folyadékkal és annak kispriccelése… Ami egy jó izomzattal rendelkezező nőnek talán nem is nagy kunszt…
Gondolom, meredeken emelkedik az “ejakuláló” nők száma a “felvilágosultabb” vidékeken… Elképzelem, hogy egyenesen már egymástól (és videókból) tanulják a csajok, mint az orgazmus színlelését. Kezd komolyan foglalkoztatni, hogy mekkora lehet ennek a jelenségnek az elterjedtsége… Én pár éve hirtelen láttam a dolgot kivirágozni netes fórumokon és azóta egyre jobban le vagyok taglózva, hogy már ismerős férfiak hozakodnak elő baromságokkal, szóval láthatóan nem múlik, hanem egyre virálisabban terjed a hülyeség…
Valóban jól behülyítették, sőt gyakran célirányosan átbaszták a férfiakat… Ezzel persze nem mondom, hogy ehhez nem partnerek saját maguk is… mert sajnos de… Művelődni, anatómiai és szexuális ismereteket felszedni értelmes forrásból azért nem annyira nagy kunszt szerintem, hogy ésszel, önállóan ne menne… Habár ha belegondolok, hogy a női lapokat olvassák, mert “a nők maguk biztosan tudják”, azt tekintik releváns információnak, akkor bizony az van, hogy pont maguk a nők járultak hozzá jelentősen az áltudomány terjesztéséhez… A férfiak – és persze önmaguk átbaszásához is. – Miért tűri, miért csinálja ezt egy női lap szerkesztője? Azt elmesélhetné nekem egyszer valaki…
Pfff.. Színjátékok, átverések a szexben, ami pedig aztán végképp a kölcsönös bizalomról, őszinteségről, a mindennel együtt való elfogadásról szólna elvileg. Ebből így biztosan nem lesz mindkét fél örömére szolgáló szexkultúra és intimitás…
És milyen trükköket próbáltak?
Vicces, mert a többség ún. trükkje eddig a G-ponthoz kötődött, hiszen szerintük az akkora élvezet, hogy spriccelős orgazmus lesz belőle. Ezért mondom, hogy a spriccelés ilyen magasabb szint lett a férfiak agyában, ami már eleve agyfasz. Szóval azzal jönnek, és ugye belül már röhögsz, mert a második válaszod épp ez lenne, hogy nekem az sincs, ami miatt kevesebb önbizalommal és tudással valóban valami nyomorult szexuális analfabétának látnád magad abban a szituban, hogy se spricc, se G-pont, el vagyok baszva. Egy pasas volt, aki ennél rafináltabb trükköt kezdett el emlegetni, az valami mirigy stimulálása volt, a megfelelő pontok megtalálása, nyomás alá helyezése, de nem a hüvelyen belül, szóval valami ilyesmi, gondolom, arról beszélt, amit már kitárgyaltatok. Szerintem amúgy nagyjából arról van szó, hogy minden férfi azokat a pontokat keresné nálad, ami működött valami hosszan tartó kapcsolatában, vagy esetleg két szeretőnél is már élete során. :)
A nyolcvanas évek vége fele kezembe került egy kis példányszámban kiadott “szexuális felvilágosító” könyv.Férfiaknak és nőknek is szólt.Nőknek pl.leírta a szopás különböző módozatait.Na, én itt hallottam először a G -pontról amit aztán el is kezdtem keresgélni.Volt akinél úgy tűnt élvezte voltak semlegesek voltak akik egy idő után meg fogták a kezem.Mikor rákérdeztem hogy tán nem jó vagy fájdalmas stb.azt mondták:” nagyon jó csak hagyd abba mert mindjárt bepisilek”Aztán hagyományos módon folytattuk.Hogy az erős pisilési inger vajon a kitörni készülő élvezet volt-e?Akkor lehetett volna még kutatni mert nem volt előre befolyásoltság.
Vizelési inger gyakori. Szerintem azért mert nincsen helyretéve az inger. Ha a vizelési inger ellenére végigviszed egyszer-kétszer, az agya megtanul különbséget tenni az érzetek között.
Na de az nem pisa.A vizeletben van a vivőanyag meg vannak a kiválasztott anyagok.Itt, ahogy én el tudom képzelni ez lehet a helyzet aztán belekeverednek azok a másik izék.De az is lehet ,hogy képződnek azok az izék (a nagy élvezetben,mondjuk )és ezt kiöblíti a szervezet.
Legalább rajzold le valami anatómia rajzon, hogy mi és honnan szivárog, pőtyög, csordogál, lucsog-locsog… :)
Nézegettél már ide vágó anatómiai ábrákat? “Térképet e tájékhoz”? :)
Becsszó, ha van ábra, utána megvitatom veled a tőlem telhető legelfogulatlanabb módon. Higgadtságot is erőltetek magamra, továbbra is. :)
Az inkontinencia ellen pedig igenis küzdeni kell.Ez mindenki érdeke.
Nekünk is több minden tud kijönni egy csövön.
De az sem kizárt, hogy minden nő ejakulátumának más az íze… Talán végig kellene kóstolni mindegyiket… Már aki szereti…
Merőben újszerű tudományos megközelítéseket és metódusokat dob felszínre ez a vita. Szerintem még egyetlen anatómus nem gondolt bele abba sem, hogy a gyomor és a béltraktus eddig ismert anatómiája azért lehet “hibás” és “hiányos”, mert nem ültek le vacsorázni a hullával. :)
Ma este vesepörkölt…
Na igen de ott van még a szag is ami tudományosan kutatottan is egyéni.Sőt ugye még a háttérben megbújó nem szagként tudatosuló “szagok”( vagy nevezzük akárminek is)ott settenkednek és ráhatnak pl. faszunk keménységére vagy visszafele a nő izgalmi fokára.
…
Aaaa… Aaaa…. Ez így nem fog menni. Rögtön az első linkednél olvasd el: “Orvosi hipotézis” – Gondolom tudod, hogy mi az, hogy hipotézis.
Egy másikból meg rögtön nem is a te, hanem az én álláspontomat is ugyanúgy lehet igazolni:
Véletlenül sem fogom végig olvasni, ha már az első így kezdődik, nekem nem kell a sok rizsa, olvastam én is mindenféle hipotézist. Csak azt a tanulmányt kérem, amely szerint bizonyítottan, dokumentáltan 5-7 ml vagy több ejakulátum spriccel a ‘”skene mirigyből” vagy a húgyhólyagot kivéve bárhonnan. Spriccelős orgazmusról, ejakulációról beszélünk, nem pár csepp ilyen vagy olyan bizonytalan eredetű, célú mikroszkopikus folyadék hipotetikus szivárgásáról. Amiről azt sem tudni hogy milyen színe is van valójában, fehér vagy színtelen, mert ahány hipotézis, annyi változat…. – Szóval elég lesz egy darab bizonyító erejű tanulmány, sőt az a rész is, amely leírja az ejakuláció megfigyelt tényét.
…
Na akkor nézzük, utolsó előtti “bizonyító erejű” ciki cikk, amely a “Taylor and Francis” vicces című weboldalon található és a feltüntetett szerzők közül egyik sem orvos?
Ami egyébként arról szól, hogy egy többször szült nőt évtizedeken keresztül stressz inkontinenciával, ágybavizeléssel kezeltek, amely betegsége végül a kegel gyakorlatok hatására meggyógyult, de ő azért mégis rájött, hogy női ejakulációja van? – Aham… Jaja…
Pont elmondtam máskor is, hogy a “női ejakuláció” elsősorban (de nem kizárólagosan) a többször szült, szétnyúlt izomzatú nők “műfaja”.
Figyelj, Zombi, ha te abból meríted a “szaktudásodat”, hogy találomra guglizol egyet, aztán meg sem nézed, hogy mit olvasol, meg sem nézed, hogy mit linkelsz oda másoknak, akkor nem is csodálom, hogy te hiszel a mesékben… :D
Hát ez a próbálkozás most nem jött be… Viszont cserébe legalább nagyon vicces és egyben kifejezetten tanulságos is volt. :D
Remélem ez elég tudományos. Mindent leír, összetételt, folyamatot, kutatást.(medical oldal )
De előre lefogadom, hogy téged ez sem fog meggyőzni. Ulomenen-nel egyetértésben,-miután , amúgy csak 6-an írtuk le ,hogy megtapasztaltuk a dolgot- én is ezzel zárom részemről a témát:
https://www.medicalnewstoday.com/articles/323953.php
https://onlinelibrary.wiley.com/doi/abs/10.1111/jsm.12799
Ez teljesen megfelel az elvárható hitelességi feltételeknek, a kutatók egytől-egyig orvosok. Orvosi szaklap tartalmazza a publikációt. Viszont az a probléma, hogy ez még véletlenül sem teljesíti a “squirting chalenge” feltételeit. Ez az a francia kutatás, amelyet én is említettem. A kutatás azt tárta fel, hogy az “ejakulátum” a húgyhólyagból származik, tehát vizelet. Bár egy-két mintában akadt a húgyon túl némi kósza (“marginális”) PSA molekula. Nem olvastad el figyelmesen, kedves Tomgal? Szóval megleplek, a fogadásod ellenére engem meggyőzött amit hoztál, csak éppen arról, hogy nekem van igazam.
Ez itt egy tudományos vita, és senki ne zavartassa magát amiatt, mert azzal exponálta magát, hogy neki vannak a squrtinggel kapcsolatos tapasztalatai. Én magam meg bátran exponálom magam, ráadásul egyedüliként 6 emberrel szemben, hogy nekem meg nincsenek ilyen tapasztalataim és a dolog létezését is egyenesen kétségbe merészelem vonni. Feltételezem, hogy mindenki komoly férfiember és a hiteles tudományos igazság kiderítése a célja az ilyen-olyan személyes élményanyag ellenére is.. :)
“Senki többet?” :)
Elolvastam,de én meg is értettem.
” For many years, scientists thought that females who ejaculated during sex were experiencing continence problems. Research has since disproved this idea and confirmed the existence of female ejaculation.
A 2014 study found that the fluid accumulates in the bladder during arousal and leaves through the urethra during ejaculation. Seven women who reported experiencing female ejaculation during sex took part in the trial.
First, the researchers used ultrasound exams to confirm that the participants’ bladders were empty. The women then stimulated themselves until they ejaculated while the researchers continued to monitor them using ultrasounds.
The study found that all the women started with an empty bladder, which began to fill during arousal. The post-ejaculation scans revealed that the participants’ bladders were empty again.”
Ha egy olajos flakkont kiürítesz és megtöltöd tiszta vízzel, az nyomokban kimutathatóan tartalmazni fog olajat,de attól még nem lesz olaj. A hugycsövön keresztül jön. Nyilván minimális mennyiségben lesz benne “urine”,de attól még sem színe ,sem szaga, sem íze nem lesz vizelet. Tiszta folyadék.
Minden alany akció előtt közvetlenül elment pisilni. Tudni , kell a hogy a hugyhólyag átlagos mérete teli állapotban 350-400 ml, Vizeletképződés 0,5-2ml/perc,átlagosan 50ml/óra. kb 250-300 ml-nél van vizelési inger. Az izgatást kövtően perceken belül megtelik a hugyhólyag egy szintelen,szagtalan folyadékkal és ürül.Ennyi idő alatt egyetlen vese sem képes ilyen mennyiségben vizeletet előállítani. Itt az a kérdés,hogy a folyadék ,aminek sem színe,sem szaga ,sem állaga,sem íze nem vizelet,honnan képes ilyen gyorsan ilyen mennyiségben jelentkezni.Niylván egészen minimális szinten tartalmaz vizeletmaradékot,hisz azon az útvonalon jön ki. De attól még nem “olaj”,hanem minimálisan “olajat” is tartalmazó víz.
Kedves Tomgal, szépen leírtad azt a hasonlatot az olajos flakonnal, csak az a baj, hogy azt valahogyan nem sikerült elolvasnod vagy megértened, hogy
The present data based on ultrasonographic bladder monitoring and biochemical analyses indicate that squirting is essentially the involuntary emission of urine during sexual activity, although a marginal contribution of prostatic secretions to the emitted fluid often exists.
Ami azt jelenti hogy a kutatás konklúziója éppen ellentétes azzal, amit te itt elmeséltél. Az áll a szövegben, hogy a squiting nem más, mint az “urine” (magyarul húgy) akaratlan elengedése a szex során és pár esetben a kianalizált húgyba keveredett egy kis, marginális PSA mlekula is. Szóval a reláció pont az ellenkezője az általad elmeséltnek: a biokémiai elemzés szerint egy flakonnyi húgyba keveredett egy csepp olaj. A Goldengate-en (linkeltem itt valahol), ahol találtam egy itt zajlóhoz nagyon hasonló vitát, valaki erre mondta azt, hogy “ha a szarban találsz egy szem kukoricát, attól még nem mondod rá, hogy pizza”.
A vizeletképződésről írottakkal meg most én vitatkoznék “tapasztalati alapon”: egészen biztos vagyok benne, hogy megesik, hogy pár percen belül is sokkal több vizelet képződik annál, mint amit leírtál. Másrészt azt sem tudod, hogy mennyi ideig izgatták magukat azok a nők. Úgy tartják, hogy amíg egy férfi esetében átlagosan 5 perc kell az orgazmus kiváltásához, addig a nők esetében átlagosan 25 perc szükséges. Ennyi idő alatt még a te termelődési adatod szerint is szépen összejön 25 mililiter, ami elég szép mennyiség, egy férfi ejakulátumának az ötszöröse.
Szerintem ez bizony nem kérdés. Ne felejtsd el, hogy száz évek óta létezik az anatómia tudománya, jó régen zajlanak szakszerű antómiai feltáró boncolások. És bizony a húgyhólyagot bizony csak húgy tudja feltölteni. Mert nincs ott semmi más, ami képes lenne erre. Ergo, ami az általad idézett kutatás szerint is húgyhólyagból jön, az bizony csak húgy lehet.
Látom, hogy semmiképpen sem fogjuk megúszni azokat a tapasztalati tényeket az “állagról”. Van egy teóriaféleségem, habár az elfogult szerelmeseket ez nem fogja meggyőzni, de képzeljük el, hogy inkontinens nők vagyunk. Ez nem túl meredek elképzelés, mert a nők közel fele inkontinens és még csak nem is kezelteti magát:
https://www.ferfihang.hu/2019/04/05/a-nok-kozel-fele-vizelettartasi-problemakkal-kuzd-es-nem-kezelteti-magat/
Szóval ebben az esetben azt tapasztalnánk, hogy ha nem vigyázunk, nem megyünk negyedóránként Wc-re, akkor becsuroghat olykor és a nap végére húgyszagunk lesz. Ilyenkor előbb-utóbb kell a TenaLady, az illatos “higikendő”, esetleg rosszabb esetekben a “barinőtől” kapott vízhajtó is, hogy a hosszú utazás alatt legalább ne csorgassunk be. Aztán problémát okoz a szex is. Amikor épp a legjobban élveznénk, lehugyozzuk a faszit, hugyos lesz, “büdi” lesz… Valamit ki kell találni… Tudjuk, hogy ha esetleg vízhajtózunk akció előtt és/vagy frissen sok vizet iszunk, akkor vízszínűt hugyozunk. Utánna már csak azt kell mondanunk, hogy leejakuláltuk őt, ha ennek már sikerrel divatot is teremtett a férfi perverzió és a lehetőséget, sőt immár talán egyenesen elvárást meglovagoló női mesterkedés, akkor már az anatómiai tények ellenére sem lehet kiirtani a “pasik” agyából, hogy van női ejakuláció, ami egyenesen egy szép “ajándék” nekik… Közben meg a ravaszabbak és “dominásabbak” még röhöghetnek is magukban minden alkalommal, amikor arcon hugyozzák a “pasikat”…
Az inkontinencia és a női “okosság” nagy úr…
Végeznék egy kérdőíves kutatást… Lefogadom, hogy Budapesten és esetleg a nagyobb városokban tízszerszázszor több a női “ejakulátor”, mint vidéken… de ezt most már csak teljesen marginálisan mondom…
…
“Kínos” – Ne kínlódj, te magad elismerted, hogy te sem olvastad, csak gugliztál egyet, aztán idehánytad. Ez az igazán kínos… De amúgy jó trükk, esetleg még érvelésnek is tűnhet a figyelmetlen és lusta külső szemlélő számára… De sajnos én nem fogom elolvasni helyetted.
Orvostudományi vitában orvosok kutatása vehető figyelembe. Korrekt? Kérdeztem az elején is. Szerintem semmilyen tudományos fokozatuk nincs az amlített cikk szerzőinek, mert ha volna, csak oda írták volna egy tudományos igényességű cikkben, ahogyan azt okkal szokás. Nem, gőzöm sincs mi az az Informa Plc… De megnéztem, egy angol könyvkiadó… Na és?
Amúgy én is könnyen meg tudom kérdezni – még Phd fokozat nélkül is – hogy milyen az íze a húgynak, csak az nem lesz egy releváns tudományos kutatás semmire nézve sem. :)
Amit most linkeltél, azoknak ismét nincs semmilyen tudományos fokozatuk, és nekem egyenesen a vicc kategória az egész “kutatás”. Ilyenek vannak benne, kérdőíves(!) alapon:
Perceived source of ejaculation
Unknown 141 (44.1)
Vaginal 54 (16.9)
Anterior vaginal wall (‘reservoir’) 51 (15.9)
External urethral meatus 48 (15.0)
Inner urethra 26 (8.1)
Ejaculate volumes
0.3 mL 39 (12.2)
15 mL 58 (18.1)
60 mL 93 (29.1)
150 mL 49 (15.3)
>150 mL 81 (25.3)
Az ejakulátorok feléről azt sem tudni, honnan jön az ejakulációja, hüvelyből vagy húgycsőből, húgyhólyagból vagy egyenesen a túlvilágról….
De harminc százalékuk egy fél decit ejakulál és cirka negyven százalékuk legalább másfél decit vagy még jóval többet?
És szerinted mindezt abból a sekene mirigyből, amely a boncolásos kutatások szerint, ha jól értem (majd még utána nézek), nem is biztos, hogy létezik és jól kifejeződött anatómiai entitásként lehet e beszélni róla. Nem kizárt, hogy inkább még azt is meg kellene beszélnünk, hogy egyáltalán létezik e a skene mirigy. De hogy abból másfél decit de még egy cseppet sem ejakulál senki, az nekem elég valószínűnek tűnik.
Ha más orvosi problémákat is ilyen középkori, hályogkovács módon “kutatnának”, mint a “női ejakulációt”, akkor még ma is az emberek háromnegyede felfordulna egy egyszerű náthában is, hát még egy petefészek rákban. Tudod, miért nem találsz még normális kutatásokat sem? Szerintem azért nem, mert az egész egy olyan nyilvánvaló, egetverő baromság, hogy képzett orvosnak még unalomból sem nagyon éri meg ezzel foglalkozni, és besározódni a fantazmagóriák világában.
Ugye érted, hogy mi lenne elfogadható érv? Ha húgyon kívül bárhonnan tudna spriccelni bármi is. Ezt meg lehetne figyelni a ma már létező moderm orvosi eszközökkel. És a végén a vizsgálat nem azt mutatná az “ejakulátumról”, hogy ez bizony csak tömény húgy, eltekintve egy “marginális” mennyiségű, kósza PSA molekulától, az is csak az esetek felében. Erre várnék bizonyító erejű kutatást. De amit eddig hiteles kutatást kaptam “bizonyítékként”, az is egyértelmű cáfolat, nem pedig alátámasztás. Pedig ha ez egy ennyire nagyon-nagyon létező, mondhatni triviális dolog, mint ahogyan itt sokan mondják, akkor csak lehet bizonyítani és nem csak százféle igazolatlan legendát költetni róla???
Tudom, hogy eléggé pökhendi álláspont, hogy nem (feltétlenül) akarok minden szart elolvasni, amit valaha fantáziáltak a “női ejakulációval’ kapcsolatban, de azért a “challenge”-ben megfogalmazott tudományos igényem szerintem érthető… Finghámozással, skizofrén képzelgésekkel tele az internet… Lásd utóbbi hivatkozásodat. Lehet hogy az “ejakulátum” innen jön, lehet hogy onnan, lehet hogy fél deci, lehet hogy fél liter. Ne mondd nekem, hogy egy olyan alapvetően okos ember, mint te vagy, ezt értelmes tudományos érvelésnek tekint! Mert akkor azt mondom, hogy inkább a tömegpszichozisról kellene tudományos vitát folytatnunk. Mert annak létezése milliárdszor kézzelfoghatóbb, mint a “női ejakuláció”-é.
Eddig legfeljebb te is csak amellett tudtál ilyen megszállottan kardoskodni, hogy nincs bitonyítva az, hogy van. Tipikus, a dolgokhoz való militáns hozzállás, kompenzálás, “Eddig még nem láttam Istent: tehát Isten nincs.” Akkor most zárjuk rövidre ezt a vitát: lássuk azt a tanulmányt, ami bizonyítja, hogy női orgazmus (spriccelős) nincs, soha nem is volt és nem is lesz, mivel nem is lehetséges. Ha bemutatod azt a tanulmányt ami egyszer s mindenkorra rendezi ezt a kérdést, engem megvettél. Arról továbbra sem akarsz tudomást venni, hogy olyan embereket hazudtolsz, sértessz meg, akiknek semmi okuk arra, hogy neked hazudjanak. Csakszinak meg simán beszoptad a hízelgését… Ezen gondolkodj el egy kicsit…
A makacs ragaszkodásom a tudományos valósághoz biztosan “militáns” látszatot kelt (wtf?), de most mit csináljak? Ha a boszorkányüldözés ellen érvelnék kitartóan, abból is valószínűleg kihoznák egyesek, hogy biztosan boszorkány vagyok.
Azért szeretném tudni, hogy vajon mit “kompenzálok”?
(A) Nőgyűlölő vagyok és merő gonoszságból irigylem a nőktől az ejakulációt
(B) Nekem nincs ejakulációm, tehát a nőknek se legyen
(C) Kicsi a pöcsöm, szar vagyok a szexben, nem tudok senkiből sem “ejakulációt” kiváltani (pedig biztosan akarnék), ezért inkább megcáfolom a női ejakulációt
(D) Szerelmes vagyok VivienLeigh-be
(E) Egyéb. Éspedig:
Lehet szavazni! :D
Nem fogok udvariaskodni, hogy valakik nehogy személyes megtámadtatásnak érezzék a tudományos véleményemet. Sajnálom. Ha ez így menne, akkor soha nem lehetne A-ból eljutni B-be.
Azért a tudományos érvelések világában nem a tudomány alapállása szerint nem létező dolog nemlétezését kell bizonyítani, hanem az új elmélet, felfedezés helytállóságát. Hát miért nem kérsz meg egyenesen arra is, hogy bizonyítsam be, hogy az unikornis nem létezik? Mondjuk azért jól ragadtad meg a problémát, amikor Istent emlegetted, mert kezdem belátni, hogy bizony olyan hitvitába sodródtam, mintha Isten létezéséről nyitottam volna vitát. Pedig amúgy kicsit sem; a tudományos, anatómiai valóságról vitatkozunk.
Csakszi úgy tűnik, hogy komplett mentális zavarban, “tudathasadásban”, disszociatív személyiségzavarban szenved. Már Zombi is jelezte korábban, hogy Csakszi egy másik ember, önmagával teljesen ellentétes dolgokat mond és nem ismeri őt fel, vissza sem köszön a cimborája. Aztán kínjában előugrott egy másik személyisége és Rinpocse lett belőle. Beszoptam. Zombi is “beszopta”, hogy nem csakszi van a saját nickje mögött. Akik látták, hogy a Rinpocse nicken egy csaxi szerű valaki beszélgetett korábban, azok persze nem “szopták be”. De olvasd csak rám…
“(E) Egyéb. Éspedig:”
“… a korábbi állásponthoz való görcsös ragaszkodás. El kell ismernünk, hogy ez a különben igen ellenszves jelenség bizonyos hasznot rejt azért magában az öregedő embereknél: legalább nem lesznek renegátok, megállnak a talpukon, és nem hullanak a bizonytalan zűrzavarba, nem lesznek bukott emberek, csak elszáradó fák – “a múlt tanúi”, finomabb kifejezéssel élve. De a kísérőjelenségek: a merevség, megkövültség, korlátoltság, a “laudatores temporis acti” (régi idők magasztalói) fejlődésképtelensége nem szívderítő látvány, és káros is; hiszen a mód, amellyel egy igazságot vagy valamilyen más értéket képviselnek, annyira merev és erőszakolt, hogy magatartásuk visszataszítóbb, mint amennyire maga az érték vonzó – s így céljukkal ellenkező eredményt érnek el. Alapjában véve az ellentétproblémától való félelem merevíti meg őket: sejtik és magukban félnek Medardus barát rettentő testvérének megjelenésétől. Ezért csak egy igazság lehetséges, ezért lehet csak egyféleképpen cselekedni, különben nincs védelmünk a fenyegető összeomlás ellen, amelyett mindenütt sejtünk, csak magunkban nem. A legveszedelmesebb forradalmár bennünk van, s ezt tudnia kell annak, aki egészségesen akar átjutni élete második felébe. Kétségtelen, hogy így az eddig élvezett látszólagos biztonságot bizonytalan meghasonlott állapotra, ellentmondó meggyőződésekre cseréljük át. Az a legkellemetlenebb ebben az állapotban, hogy látszólag nincs kiút belőle.”
C.G. Jung: Két írás az analitikus pszichológiáról, Scolar Kiadó 2016, 77. old.
“Akik látták, hogy a Rinpocse nicken egy csaxi szerű valaki beszélgetett korábban, azok persze nem “szopták be”. De olvasd csak rám…”
Egy pillanat alatt kiszúrtam a stílusáról, mások is. 3-an jelezték neked. Inkább csakszinak hittél, írtam voltam be negyediknek én is, hogy felismerem? És el is hitted volna? Inkább írtam olyat, amit mondjuk hunn is meg tud majd erősíteni, esetleg te is utána tudsz járni. Ez volt a logikus lépés.
Ki vagy merülve idegileg. Nem szégyen, van ilyen. Kár lenne tagadni, egy kilométerről kiszúrom az ilyet. Profi pókeres vagyok, tudom mit beszélek. Egyébként is ezt csinálják a pszichopaták, nem feldarabolnak, az idegeidet teszik tönkre… Nem lenne szabad ilyen állpotban kommentelned, csakszi malmára hajtod a vizet. Összeszedem az erőm a héten, és megírom, hogyan tudjuk végleg elüldözni ezt a szarházit. Jó móka lesz. :) Viszont, előtte pihend ki magad, így nem fog menni.
Kimerültség? Nem vettem észre. Én jól szórakozok, remélem mindenki más is ugyanennyire élvezi ezt az értékes vitát. :)
Ha jól értem, én volnék a “múlt idők tanúja”, te meg biztosan a “progresszív ifjúság”. Amely akkor biztosan egy olyan ifjúság, amelynek már tudományos bizonyításként az egzisztencializmus és az istenérv is megteszi. – Volna még hova fejlődni! Ha már hanyatlani nem tud hova tovább a korszellem. Hány éves is vagy kisherceg? :D
Beszarás! :D Te új idők tanúja! Teee! :D
Amúgy meg pont hidegen hagy cybergyagya, felőlem húszfelé is hasadhat a személyisége… Nem kell elüldözni sem. Egy perc egy nick, ha túl sok vizet zavarna… Minden vélelmed ellenére sem idegesít vagy izgat különösebben.
Hát jó. Te tudod, a te életed. :) Ha meggondolod magad, az ajánlat továbbra is áll.
…
Akkor megvolt a tudományos bizonyítás, mert X nő bemondta egy kérdőíves kutatásban, hogy másfél decis ejakulációja van, Y faszi meg bemondta, hogy nincs is húgyíze. :D
A legteljesebb mértékben figyelembe vettem, mert mint mondtam, az az egyetlen tárgyilagos, tudományos eszközökre alapozott kutatás. Aki nem vette figyelembe, az nyilvánvalóan te voltál, hiszen nyilvánvalóan el sem olvastad, de “sebaj”, mert nyilván Tomgal sem, ha ezt mint a “női ejakuláció” bizonyítékát linkelte.
Idézem:
“Az összes résztvevőben az US1 megerősítette a hólyag alapos ürülését. A szexuális ingerlés változó ideje után az US2 (a squirting előtt) észlelhető hólyag-töltődést mutatott, míg az US3 (a squirting után) azt mutatta, hogy a hólyag ismét kiürült.”
“Konklúzió: A húgyhólyag ultrahangvizsgálatán és biokémiai elemzésén alapuló adatok azt mutatták, hogy a squirting alapvetően a vizelet akaratlan kibocsátása a szexuális tevékenység során, bár prosztata szekréciók marginális mértékben hozzájárulhatnak a kibocsátott folyadékhoz.”
Úgy tűnik, ebben a vitában a szimpla hugyozást bizonyító érveket is úgy kellene elfogadnom, mint a “női ejakuláció” bizonyítékát. Biztos én vagyok elfogult, aham persze… :)
…
Na hablatyolj, én csak azt azt az egy tudományos minőségű linket illetve idézetet kérem, amely szerint tényszerűen a skene mirigyből vagy más női mirigyből származik a másfél deci ejakulátum és nem húgy a húgyhólyagból A “női ejakulációt” keressük és nem a “mézízű” női arconpisálást! Wheheh.. (Ezt a CT és a 4D ultrahang világában múgy simán lehetne is teljesíteni!) Így szólt a challenge. Mégsem akarod már megnyerni???
Te viszont ne pihenj, mert sosem érsz a végére! Húzz bele! :D
Amúgy őszintén szólva kár volt beleállnod ebbe a faszságba. Szerinted nem olvastam hosszú ideje tonnányi baromságot – és nem csak csuklóból guglizva -, mielőtt ígéretet tettem az önmegszégyenítésre?
Páratlan ez a vita! :)
Azért sem páratlan, mert éppen most megtaláltam a szinte tökéletes párját egy felnőtt oldalon. A vita szerkezete, az egymásnak feszülő érvrendszerek és az elfogultságok teljesen ugyanazok:
https://m.goldengate.hu/forum/tema/819-Lanyok-spriccelos-elvezese-noi-magomles
A 16.oldalnál csöppentem bele, ahol már rendesen megy az adok-kapok…
…
A pornós spriccelést-amikor előzőleg bejuttatott sikosítót lövell ki-ne keverd a valósággal. Ahogy tomgal írja nem gejgír. S ennek mi köze a férfimozgalomhoz?:)
Mondta valaki, hogy ennek köze van hozzá? :)
https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C5%91i_ejakul%C3%A1ci%C3%B3
A Wikipédiábn nagyon sok baromság is akad. Történetesen ennek a szócikknek az első szembetűnő hibája, hogy alig vannak benne forráshivatkozások, komolyan vehetők meg egyáltalán nincsenek. Vannak mítoszok, például a szexuális természetű mítoszok, amelyeknek a fenntartásában minimum az emberiség fele érdekelt és még hol vannak azok, akik érdekeltség nélkül egyszerűen műveletlenek…
Ne becsüljük túl sokra a huszonegyedik századot: sötét középkor, megtetézve azzal, hogy digitálisan gyorsabban és jobban terjed a sötétség. Ennek a kornak a legnagyobb kulturális “vívmánya” a fakenews és a fakepedia…
Fene tudja, a “G-pont” létezését is sokáig tagadta az orvostudomány, úgy tudom. Bizonyos korban pedig állítólag a női orgazmus valódiságát is kétségbe vonták egyesek. Bár ez lehet szintén mítosz.
Én nem tapasztaltam soha “női ejakulációt”, a nedvesedés az más, a pisi is más. :) (Amit pornóban mutatnak, az meg nekem is fake-nek vagy sima pisilésnek tűnt.) Igaz nem volt még húsz nőm sem, ez tény.
A wikipedia valóban egyre erősebb balos, “woke” irányultságot mutat, ezt tapasztaltam. Az angol nyelvű különösen, de magyart is látható, hogy többségében kik szerkesztik.
Meg foglak lepni: a G pont vita azzal zárult (szerintem ezzel csak-csak végre lezártnak tekinthető 60-70 év után), hogy pár éve végeztek több tucat célirányos boncolást, anatómiai kutatást… és nyoma sincs. Nem sokára lesz egy cikk erről, csúnya fotókkal, metszetekkel. :D
Jó, várom, bár saját kezűleg győződtem már meg a létezéséről, ki is tapintható, felizgult hölgyeknél. Lehet, nem mindenkinél. (Elhiszem, hogy valójában ez csak távolabbi idegeket ingerel áttételesen.)
Én azt olvastam még pár éve, hogy a G-pont az csak a csikló belső részének egy pontja. Még ha csak kint is ingerled, ott sem mindegy, pontosan mely részekre helyezed a hangsúlyt és hogyan, szóval logikus, hogy belül is megvan az az egy-egy pont, amit el kell találni. Gondolom, így konkrétan ezért nincs nyoma, mert nem létezik egy mindenkinél ugyanott lévő nagy, piros X, mint a kincses térképeken. :)
A G-pont kimondott helyén nincs semmi, ugyanolyan szövet, mint mindenhol máshol a hüvelyben. Úgy tűnik, a clitoris-bulb, vagyis a klitorisz talpazata elég messze van a hüvelyfaltól beljebb, ha azt belülről hüvelyfalon keresztül akarja valaki ingerelni, az nem tűnik “kifizetődőnek”, én nem hiszem, hogy ez a próbálkozás “földön túli örömöt” ígér. :)
Persze, hogy tapintható,de csak nagyon felizgult csajoknál. Előjáték kell. Amúgy érthető, hogy boncoláskor nincs nyoma, én még felizgult hulláról nem hallottam. Csak akkor türemkedik ki a folt ( érdesebb) . Egyébként meg:
https://robertkorhaz.hu/vizsgalati-ajanlo/g-pont-feltoltes
Pontosan ez a baj, hetven éven keresztül emberek hálószobákban frusztráltan kutatták a nők G-pontját, férfiakat vontak felelősségre, hogy balfaszok, képtelenek megtalálni… A női szexuális boldogtalanság, kiterjedt nő szexuális nyomor okai állítólag a férfiak…
Egy egész iparág épült egy bukott teóriára: G-pont vibrátor, újabban G-pont feltöltés… 70 éven keresztül át volt baszva mindenki… Most már persze nehéz lenne elengedni a dolgot a kognitív disszonancia miatt is…
Szóval ezek a tömegpszichózisok az igazán érdekes dolgok szerintem.
Vannak, akiknél van egy-egy ilyen pont, de ez tök egyéni lehet, és nem mindenkinél, pl. ha nekem lenne, már megtaláltam volna, az holtbiztos. Szóval nem felesleges a G-pont dildo egyes embereknek, de az valóban nem jó, hogy egyrészt ezzel a férfiakat is nyomasztják, hibáztatják, másrészt a nőket is, mert akinél nincs, az kétségbeesik. Ha egy nő képtelen az orgazmusra, az nem a pasi hibája. Szerintem egy egészséges szexualitású, orgazmusra könnyedén képes nő még a legegyszerűbb reszelés útján is képes elérni, szóval hülye kifogásokkal ne jöjjön senki. Engem mindig is bosszantott ez a női nyivákolás, hogy az orgazmus eléréséhez sok idő és türelem kell, hát a lófact!
Ha a női orgazmus létezik és valójában könnyen elérhető (volna), akkor ma a nőmozgalomnak talán az egyik legkiemeltebb témájának kellene lennie, hogy hogyan tehető a szexuális boldogság egy általánosan elterjedt dologgá, a széles női szexuális nyomor helyett. Ennek elérését nagyban hátráltathatja a felesleges, káros legendák terjesztése, az elérhetetlen baromságok hajszolása. A tudományos igényességen túl csak ennyi az oka a “megszállottságomnak”.
Én azt látom, hogy valamilyen szinten amúgy próbálják, csak nem jól. Problémás emberek adogatnak tanácsokat, az úgy már eleve gáz, sőt sokszor kifejezetten az az érzésem, hogy valójában frigid picsák próbálnak okoskodni, az meg a legrosszabb, hát olvastam a témában már olyan cikkeket, észosztást, amitől csak a vérnyomásom szökött az egekbe, és legszívesebben egy pofont lekevertem volna neki, pedig nem szokásom emberekre támadni.
Viszont belegondoltam, hogy én milyen tanácsokat osztogatnék “problémás” szexualitású nőknek, és nem sokra jutottam. Mit tudnék mondani? Hiába közhely, azért csak van abban valami, hogy mindenki máshogy működik, ezért neki kell rájönnie arra, hogyan tudja elérni az orgazmust könnyen, gyorsan, vagy hogy egyáltalán legyen. Az én agyam attól kisül, hogy egy felnőtt nőnek még soha életében nem volt orgazmusa, mert gondolj bele, milyen ember, milyen tini nem önkielégít soha? Szóval ha valakinek ennyi sem jött még össze, annak milyen tanácsot adsz? Itt kezdődne minden, hogy először magának, aztán pasival. Nem megoldás, ha arra adsz tanácsot, hogyan próbálkozzon egy facszal, ha egyszer még ehhez is hülye vagy lusta volt világ életében.
Szóval összefoglalva: szerintem ebbe a feminizmus bicskája is beletörne, mert ha egy egészséges szexualitású nő ezt ugyanígy átgondolja, ide jut. Igen, fontos lenne inkább ebbe energiát rakni az idióta óbégatások és követelőzések helyett, legalább megpróbálni, de látva sok feminista véleményvezért, hát azokból sem nézem ki, hogy életükben valaha volt orgazmusuk. :)
Teljesen igau de akkor mivel maarázod a 70s évekbeli szoc prüdériát, tudatlanságot a jelenlegi mindenhonnan szex cimű korlátlanság sem oldotta fel?
…
Ez szerintem kicsit túlzó vélemény. Én egyáltalán nem vagyok alfa de kölcsönösen élveztük az együttlétek akik nekem voltak. Nyilván más volt a rózsaszín köd mint a kapcsolat végefele.
Szerintem ez most nem csak azért botorság, mert (úgy tűnik) áthatja egy ilyen “én bezzeg” póz, hanem azért is, mert túlhangsúlyozza a férfi szerepét. A nőknek is pont az okozza talán a legtöbb problémát, hogy azt hiszik, hogy semmit sem kell tenniük a szexuális boldogságért, hanem csak jön az alfa varászfütyi és egyetlen érintésével csodát tesz. Aztán ha kiderül, hogy ez mégsem így megy – és hidd el fenti érvelésed ellenére, ez többnyire mégsem így meg – mégsem történik meg a varázslat, akkor jön a férfihibáztatás, hogy “minden férfi szar”. Pedig a nőknek jóval több esélyük van arra, hogy a pont nekik tökéletesen tetsző partnerrel (ha úgy tetszik, az alfaaladárokkal) próbálkozzanak.
Szóval talán a tiédhez hasonló tanácsokkal lehet a legtöbbet ártani a nőknek. Amit amúgy nem is te találtál fel itt és most, hanem ez a “NAGY Ő”- ről szóló női mesének a férfiváltozata “alfahímekkel”.
Azoknak a nőknek, akiknek nem ilyen csodaváró a megközelítésük, és rendben van a dologhoz szükséges berendezésük, cselekvő nők, akik önmagukban megalapozták a szexualitásukat, azok meg – ahogy Serial is mondja – a legszimplább reszeléstől is elélveznek, és még George Cloney vagy Brad Pitt sem kell hozzá.
Ez az “alfaság” mániád szerintem egyszerűen nem képezi le a valóságot általában sem. Mindig mondom, az “alfahímekről” szóló példabeszéd inkább egy magyarázó hasonlat tutymutyi balfaszoknak, mintsem az emberi viszonyok valódi reprezentációja. Nem értem, hogy ezt miért nem látod át.
…
Nem tudom, hogy ezt hogyan olvastad ki a szövegből, nem a nők “hipergámiáját” tagadom, hanem azt, hogy attól varázsütésre orgazmusa lesz valakinek, hogy a számára a legvonzóbb férfipartnert választotta ki magának.
…
Kapcsolat elején elég ránézni a nőre a szürke hétköznapok eljövetelekor már nem ilyen egyszerű, mikor épp rajta küzdesz ő meg a plafont bámulja hogy ráférne már egy festés.
Persze, sokféle baszirgálást képesek belülről élvezni a nők, csak éppen ugyebár olyan anatómiai tény nem létezik, hogy kinek van, kinek nincs, kinek itt van, kinek ott van. Az anatómia azért egy egzakt tudomány és ha már elvárod az alaposságot a “tudathasadás”, alias multiplex személyiségzavar tekintetében, akkor itt én még nagyobb egzaktságot követelnék… Elvégre a szex “nem tréfa dolog”. :D
Persze, ettől még nem kell kidobni a G-pont segédezsközöket sem, valamit csak lehet vele játszani, legrosszabb esetben célbadobni :) , de a földöntúli örömöket ígérő varázspont mégsem létezik…
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy én mennyire elvagyok képedve, hogy tömegeket lehetett ezzel 70 éven át és még azon túl is hülyíteni, holott ez olyan egyszerűnek tűnik, hogy például Seri benyúl magának, mondván, hogy ha van ott valami, én biztos megtalálom, és aztán rájön, hogy nincs ott semmi… :D Mondhatni a bónusz orgazmust nem ott dugták el.. :)
Disszociatív személyiségzavar, a multiplex a régi neve, és ma már nem áll a “tudathasadás” teória.
Hát tényleg gyorstalpalót kell tartsak? :)
Már ha egyáltalán létezik… – De azért tarthatsz róla gyorstalpalót… :D
Tartottam már, és ezt jól tudod, te kis szemét. Ne provokálj, ne provokálj, mert dádá lesz! :)
Becsszó, zavartan pislogok. – Szerintem túlértékelsz; gondolod, mindent látok és mindenre emlékszem is? :)
Csak nem tudom eldönteni, tényleg szándékosan provokálsz-e, vagy nem tudod, hogy voltaképpen azt teszed. Ezek szerint utóbbi. :)
No szóval, mikor, hol volt az a gyorstalpaló? :)
Többnyire szándékosan provokálok…Csak ritkán véletlenül… :) Például ezek szerint most..
Hát hogy úgy mondjam, a saját kis szemétdombomon történt meg. Mondom, innen nézve totál nem lehetett levágni, hogy azért mondod-e ezeket, mert olvastad, vagy nem, de ismerlek annyira, hogy szeretsz provokálni, ezért annak nagyobb esélyt adtam. :)
A blogod indulásakor olvastam pár posztot, mondtam is egyenes, provokatív véleményt azzal kapcsoltban… :) De utána sajnos nem olvastalak… Mi is webcímed? Bepótolom. :)
Hm. Az a baj, ha ide leírom most, akkor sok troll is odatalál, szóval átdobom inkább mailben. Talán maguktól nem találnak rá. :)
Most komolyan?
Egyrészt régebben már leírtad. Másrészt a “sok trollnak” is van annyi esze hogy kiguglizza a nickedet, megfejelve a “blog” szóval. Amúgy meg nyilvános blog, bárki olvashatja… de az itteniek azért ne?
Tökmindegy, te dolgod, csak nem értem…
Nem azt mondtam, hogy az itteniek, hanem a trollok, akiknek most segítettél, köszi. Akár hiszed, akár nem, sokaknak nincs ennyi eszük.
Vivi már korábban is összeütközésbe került Alterrel, és virágnyelven, de pontosan úgy gyalázta Altert, mint csakszi, Delin pedig hallgatólagosan egyetértett csakszival, mikor az gerinctelen férgezte Altert. A tegnapi enyelgésüket még láttam késő este, de valószínű, hogy azóta törölve lettek, jogosan.
Ezzel az erővel téged is kitilthatnának, mert te is kussoltál, amikor ” alázták” Altert. Egy szavad nem volt mellette, most meg itt vered a melled…
Én nem gerinctelen férgeztem le, miért tiltana ki? Akiket kellet, azokat meg végre megtette, kicsit nyugodtabban lehet beszélni a férfiak dolgairől és nem rombolják a közösséget. Engem riasztott, mert nem tudhattam, hogy melyik fog triggerelni, ha őszintén ide írok bármit.
Ha igaz, hogy csakszi és blackfriday meg a többi, Altert gyalázó nick ugyanaz, akkor én a helyébe már rég feljelentettem volna a rendőrségen.
Biztos, hogy az Adminnak megvannak az adataik amit át lehetne adni a feljelentés mellé és akkor nem kéne elviselni őket, ha elkapnák és lecsuknák, nem garázdálkodhatnának többet itt!
Biztos, hogy többen merünk majd írni, ha nem gyaláznak minket, és remélem, hogy Alter továbbra is kiáll mellettünk.
Túltolod..csakszi. :D. Legalább vártál volna néhány napot két kitiltás között. :D
Javaslom, ha eléri az 50 nicket bontsunk pezsgőt. Elvégre ő a legaktívabb.
50? Már az is valami?
hát még az árnyalatai…
Nem tudom más országban mi a helyzet , nálunk a kommentek igen ritkán szólnak a cikkről, [nemcsak itt] hanem gyorsan személyeskedés lesz belőle. Amíg nem volt netes komment addig is megbeszélték az emberek a cikkeket, nyilván szűkebb körben, ez internet ennek adna tágabb teret. Itt is jó volt a személyes üzenet funkció sértegessék egymást ott, de biztos oka volt a megszűnésének.
…
Szerintem is ezzel a lépéssel, inkább elszabadult a pokol. Zombi
A legszebb az egészben, hogy amit ide írt :”elüldözTÉTEK hunnt, nem baj ha tiltva vannak könnyebb építkezni, csakszit fel kellene jelennteni” még el is hiszi, :)))
Elgondolkodtam, hagy ha a lehasadt másodszemélyisége azt emeli ki, hogy csaxi nélkül könnyebb építkezni, akkor ezt tekinthető úgy, hogy leleplezte a tevékenységének az elsődleges célját: meg akarja gátolni az “építkezést”, szerveződést?
Ne legyél már tudománytalan, te! Nincs olyan, hogy “lehasadt másodszemélyiség”, most tartsak pszichológiai gyorstalpalót? :)
Et egy közérthető, köznyelvi kifejezés… de azért tartsál! :)
…
Norbinak a maga egyszerű, tahó módján igaza van. Kihagyta a “plusz ezek az elhanyagolt bálnák pinával zsarolják az emberüket” tényt a képletből. Egyenes az út a válóperhez. Mi ebben a megdöbbentő?
Meg sem kérdezem, hogy hol volt ez a felháborodott tömeg, amikor a szocik és a fidesz egymással versenyezve rabolták szét a nemzet vagyonát, taszították magyarok ezreit végromlásba, halálba… vagy amikor a válás után a férfiakat kiteszik az utcára, kisemmizve mindenükből, hol a felháborodás? Ja, az nem felháborító. De menjünk az utcára a 200.- forintos vizitdíj, meg az internetadó miatt. Ostoba egy csürhe ez a nép, az már szentigaz.
Megjegyzem, a Coca Cola vérgeci multiként elsősorban felelőse a kialakuló bálnaságnak, NYILVÁN védi a piacát. Súlytalan, amit mondanak.
A Delin + Vivi kitiltásának témájához…… A mandiner.hu-n 400 karakter a hozzászólási korlát, nemrég szembesültem vele egy “szófosásom” után. Lerövidítettem és a jövőben erősen célirányosan kell fogalmaznom. Aki meg erre nem képes, az elmehet újságírónak, ha a mandineren akar irkálni. Én itt a “megbízhatónak” minősülő embereknek engednék 3000 karaktert is. Érzésre informatikailag nem érzem túl bonyolultnak sem a 400 sem a 3000 karakteres beállítást.
Elhalad mellettetek a tudomány: :)
” …az állatvilágban jóval több orgazmus tapasztalható, mint azt gondoltuk…”
https://hvg.hu/shake/20090525_orgazmus_szex_tudomany
Norbit faggatták az Indexen:
https://index.hu/kultur/eletmod/2020/01/28/schobert_norbrt_update_interju_eloben_kerdezzuk/
3000 feletti kommentet produkált. .
Off, annyiban kapcsolódik a cikkhez, hogy ez is az ATV-ben magyarázza bizonyítványát. Baszki, és ez egy polgármester:
https://www.origo.hu/itthon/20200126-niedermuller-peter-a-feher-kereszteny-heteroszexualisokrol.html
Országunk állapotát jelzi, hogy a “kokain vegyjele” megnyilvánulás után is van kettőnél több Facebook-követője ennek a szerencsétlennek, és bárkit érdekel bármi, ami elhagyja az ostoba száját.
Szégyen, hogy nem az számít, hogy mit mond, hanem az, hogy ki mondja.
Kicsit leültünk….. De szerintem ez a videó (60 éves férfi románca a 17 éves Gizikével) mindenkit lelkesíteni fog: https://index.hu/video/2013/02/04/az_orszag_legszegenyebb_csaladja/ Nem kell itt jóképűnek lenni, meg csodapalota, meg BMW….. 2:35-től láthatjátok, hogy mitől alfa egy valódi alfa. :-)
…
Rég nem érdekel már senkit, de idekívánkozik:
https://valodino.blog.hu/2020/01/30/a_ferfiak_tobb_mint_75_-a_nem-et_mondott_a_fitneszguru_allitasara
A spriccelés elvitte a showt. A Norbi ügyben megszólalók, nemtől függetlenül és kivétel nélkül a white knight, vagy az öntudatos nő pózában tetszelegnek.
Már magaddal is beszélsz, te szerencsétlen? :D
mármint az a 311? vagy mindenki?
Mem tudom hogyan kanyarodtatok Norbitól a spricelésig de durván 25-75% a kommentarány.
Na ezért kell vigyázni, ha valaki nagy nyilvánosság előtt sokakat érintő kijelentést tesz ( még ha van is igazság benne). Elkezdenek kiesni a csontvázak a szekrényből…
Annak tükrében, hogy egy-két éve azt nyilatkozta, hogy régebben szerelmes volt egy férfiba , akiről azt hitte, hogy nő…!
https://nuus.hu/bulvar/0122/megszolalt-a-transzvesztita-akivel-norbi-elvileg-szexelt-fotokkal/
Világos, az igazságot nem viselik el a nők. A sértett nőnél nincsen bosszúszomjasabb, alantasabb hiéna. Még akkor is képesek az efféle mocskolódásra, ha még csak nincs is semmiféle közvetlen kapcsolatuk (így a sérelmük is csak elvi) a gyűlöletük céltáblájául szolgáló férfival…
Világos, hogy csak ez lehet mögötte . Kár, hogy ezek nem mostani kommentek , hanem a legelsők között voltak. ( egyik munkatársam lementette) Sértett bálnák csípőből nem találnak ki ilyet, hanem a fejét követelve habzó szájjal fröcsögnek. ( ahogy meg is tették)
A kis görcs ezzel az egésszel reklámot akart semmi mást ( plusz még álszent is), az meg különösen szimpatikus volt tőle, amikor azzal kezdte mentegetni magát , hogyha a kövér nők meg lefogynak szülés után, akkor meg őket azért fogja elhagyni a férjük.
Nehogy benyaljátok már, hogy Norbikát valóban érdekli , hogy kinek a neje hány kilót hízik…
Én nem nyalok be semmit, de azt látni kell, hogy a terhesség alatti elhízás létezik és az is létezik, hogy egy potens férfival nem lehet csak lelki barátságot fenntartani, ha a nő anya lett. Aki a terhesség alatt halálra zabálja magát, mert “kettő helyett eszik”, az csúnyán elhízhat (20+ kg felett), ami nem csak csúnya, hanem egészségtelen is. A szexmentes házasság meg valóban a kapcsolatok felbomlásához vezet nagy eséllyel, még akkor is, ha ha sok nő azt akarja hinni, hogy az úgy működtethető, mert a beteljesült anyaságon túl sokuknak már más nem is fontos. (A kövér nők fogyásával kapcsoltban az csak egy magyarázó allegória volt.) És azt láthatjuk, hogy ezt ma nem lehet közölni sem szépen, sem csúnyán a nőkkel, mert nézzük meg, hogy mi lesz belőle. Elfogult semmiképp sem vagyok, főleg mert sem Schobert Norbert viselt magánügyei, sem a diétás módszerei, sem az üzlete, sem az életének semmilyen részletei nem érdekelnek egy kicsit sem… Csak a kipattant “ügy” és a női psziché működése érdekel a sztoriból…
Norbi gyáva volt, nem merte végigmondani a mondatot. Nem elég, hogy esküvő után azonnal elhíznak, elkezdik pinával zsarolni az emberüket. Az meg néz, szerencsétlen, mint hal a szatyorban, hogy megismert egy kedves, vékony lányt, akivel partner volt mindenben, most meg itt egy monstrum, egy zsírdisznó, aki jó ha havonta egyszer hanyatt vágja magát, azt is csak úgy tessék-lássék módon. Ez, lássuk be, a tuti válás receptje. Nincs ebben semmi különös, azt leszámítva, hogy lehet ajvékolni miatta.
Hadd térjek vissza a cikk eredeti témájához.
Saját keserű tapasztalataim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy akkor működik jól egy párkapcsolat, ha minden nap igyekeznek meghódítani egymást a partnerek.
Nem szabad elkényelmesedni, természetesnek venni, hogy úgyis ott van a másik. Építeni kell magunkat testben és lélekben egyaránt, hogy holnap is méltóak legyünk a partnerünkre. Ez vonatkozik hölgyekre és urakra egyaránt.
Az idő persze senkit sem kímél. A keblek megereszkednek, a bőr ráncos lesz, az izmok ellankadnak. Idős korban a kognitív képességek is hanyatlanak. Nem szabad feladni, nem szabad beletörődni; amennyire csak lehet, küzdeni kell ezen változások ellen.
Vigyázzunk testi és lelki egészségünkre. És legfőképpen vigyázzunk a szeretetre, ami a párunkkal összeköt.