Alter Ego
36 megosztás

Az antifeminista Tóth Vera is hirtelen rádöbbent, hogy ő egy bántalmazott nő

Tóth Verának több esetben is meggyűlt a baja a “férfierőszakról” hablatyoló, férfigyűlölő radikális feminista szervezetekkel. Hat évvel ezelőtt írtunk róla, amikor a NANE “szakemberei” köznyilvánosan akartak rajta példát statuálni a bulvársajtóban, mert Tóth Vera azt merészelte írni egy blogposztjában, hogy “Nem vagyok feminista, nem megrögződésem, hogy a nőket emeljük fel, a férfiakat pedig tiporjuk el”, majd mindezt még azzal is tetézte, hogy a szeszélyes nők által érzelmileg és anyagilag egyaránt tönkretett férfiakról beszélt. Tóth Vera “Terror anyák, szegény apák” című írását korábban részletesen idéztük a Férfihang cikkében. Azok a gondolatok pszichológiai értelemben is nyilvánvalóvá tehetik számunka, hogy Tóth Verának semmiféle tapasztalata nem volt soha a legendás “patriarchális erőszakkal”, hanem sokkal inkább a nőerőszak sajátos természetével, ergo soha nem volt benne bizalmatlanság, sértettség a férfiakkal szemben. Nyilván ennek köszönhetően állt ellen töretlenül még az őt meggyőzni akaró, férfigyűlölő, radikális feminista nőszervezetek támadásának is. Mégis néhány évvel később Tóth Vera hirtelen azzal állt elő a Hot celebmagazinban, hogy ő egy bántalmazott nő volt… – csakhogy eddig nem tudott róla. (?) Szóval Tóth Vera – kissé talán lekésve a divattrendről – előállt a maga #metoo sztorijával.

„Én magam sem tudtam, hogy bántalmazó kapcsolatban vagyok, hiszen egy ujjal sem értek hozzám. De nem kell tettlegességig jutni ahhoz, hogy méltatlan helyzetben találjuk magunkat…”

– mondta Tóth Vera, és a frissen betért feminista ügybuzgalmával rögtön hozzá is fűzte a szokásos mantrát: “hazánkban a bántalmazottak száma meghaladja a kétszázezret.”

Elmondta, hogy a (korábban észrevétlen) sérelmekkel, “bántalmazásokkal” teli kapcsolata már elmúlt, most nagyon boldog párjával, Pauli Zolival, aki mérhetetlenül tiszteli őt“. (sic!)

„Zoli csodálatos társ. Ő nyitotta fel a szemem, miként kell viselkednie egy férfinak a nővel szemben…”

 mesélte a celebmagazinnak  Tóth Vera, és hozzátette, hogy milyen jó lenne, ha minden nőtársa ilyen férfit tudhatna maga mellett.

Egyrészt nyilván létezik a népszerűség, a figyelem és a bevételek megcsappanásának az a szintje, amikor már szükségszerűen a celebesedés útjára kell lépni; az öt perc figyelemért, az interjúért kapott pénzért, egy-két hétvégi hakniért szükségszerűen kell valami nagyot mondani. Másrészt valami egészen más, de nagyon fontos dologra is ráirányítja a figyelmünket Tóth Vera sztorija: amit nem képesek elérni a feminista szervezetek férfigyűlölő, acsarkodó vérfarkasai egy antifeminista, férfibarát gondolkodású nőnél, azt esetleg elérheti egy sanda szándékokban csoszogó papucs mangina, egy hibbant férfifeminista. Isten óvja a férfiakat – önmaguktól.

 

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.
f Facebook
36 megosztás


66
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
8 Egyéni hozzászólás
58 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
10 Hozzászólások szerzői
Elemer LaposNaoooAlter Egocommon manhunbagira Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
tobbneju
Olvasó
tobbneju

Még szerencse, hogy a rejtélyes “bántalmazót” nem nevezte meg. Valószínűleg az volt a legnagyobb “bántalmazása” a fószernek, hogy csak titokban kúrogatta ezt a tehenet, nyilvánosan nem vállalta fel. Ez a Zolika meg most kézen fogva is sétálgat vele a főutcán biztosan, meg a facebook rovata is nyilvánosan van kitöltve, amiből megállapítható, hogy nem csak titokban dugja tehénkét. Éljen! Csak azért nem kellene túlzásokba esni. Nem kell egy nőnek sem olyannal kefélnie, aki nyilvánosan nem vállalja fel őt. De ha meg beszáll a versenybe a fasziért, akkor meg ne jöjjön már ilyen süket szövegekkel, mint ez a nő.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Van az a pénz, amiért az embernek korpás a haja.

Jinjangologus
Újságíró

…ahogy serikénk is ezért a bizonyos mérhetetlen tiszteletért “antifeministáskodik” minálunk :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Pedig a “pálfordulásának” az oka rém egyszerű:

Most, hogy már kevésbé dagadt és nyiladozik a csipája, hirtelen rájött, hogy akkor “őtet”, a dagadt disznót a tényleges, valódi értékén kezelték, és hát ez felháborító,meg skandallum…….

T_T
Olvasó
T_T

Ennyi erővel hány férfi celeb mondhatja el ugyanezt, aki egy széteső kapcsolatban rekedt? És miért nem mondja? Mert annyira lúzerek?
Talált magának valakit, akivel agyilag jobban egy szinten van. + több pénze van, így ahogy ő fogalmazott: “miként kell viselkednie egy férfinak a nővel szemben…”
Költeni, költeni, költeni. :) Sokan ettől érzik magukat nőknek. Aztán meg nem értik, hogy miért kezeljük őket tárgyakként.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Más van itt, ahogy utánanéztem, szóval ez a cikk a pasit hivatott reklámozni, arról szól az egész, úgy tűnik, ő az új brand, akit építgetnek, pár hónapja már promózza ezerrel a pacákot, mint “elismert gasztroszakembert”. Ha rákeresel arra, mije van ennek a fószernek, hát egy faluszéli kis panziója, semmi más, a kutya sem ismerte előtte, azóta viszont benyomta különböző tv műsorokba, női magazinokba, és nem tűnik tehetősnek. A csaj építi őt, hogy legyen belőle valaki, szóval itt a pasas az aranyásó. :)

https://femina.hu/hazai_sztar/toth-vera-parja-pauli-zoltan/

hunbagira
Újságíró

Még mindig nem vagy tisztában az “aranyásó” fogalmával! :) az aranyásó eltartott (nő)személy. A faszinak saját hotelje/vállalkozása van.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem, az aranyásó az (lehet férfi is), aki csak azért kerül romantikus kapcsolatba egy másik személlyel, hogy abból anyagi előnyökhöz jusson.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Te Seri…. Ez a nő egy dagadt disznó volt nagyon sokáig, ennek megfelelő lehetőségekkel a “húspiacon”: titokban talán néha megkúrta egy-két jobb faszi félrészegen valami buliféle után, aki felvállalta volna őt nyilvánosan is partnerként, az meg neki nem kellett. 30+osan lefogyott a magyar átlagnő kövérségi szintjére és most így akadt neki egy megfelelő küllemű, megfelelő egzisztenciájú férfi, aki nyilvánosan is felvállalja őt, akinek örül. 34 évesen meg főleg örül. És már meg ne haragudj…. Ha én pl. kőműves lennék és pl. az én fodrász feleségem minden ügyfelének azt mondaná, hogy én a világ legjobb kőművese vagyok és dolgoztasson velem…… Akkor azért kőművesként nem érezném magam aranyásónak és sértve se érezném magam, hogy a nőm elismer engem. És ha esetleg a nőm túl is becsüli az én átlagos szakemberi képességeimet, azon sem sértődnék meg. Ez egy énekesnő, ha a férfinak meg van valami vendéglátóhelye, akkor a nő a maga módján nyugodtan állíthatja, hogy a férfi vendéglátóhelye a világ legszebb helye és ott lehet a legfinomabb dolgokat is enni a világon. Az lenne inkább a baj, ha a Tóth Vera nem lenne elragadtatva ettől a férfitól. Túlkomplikálod a dolgokat.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Azt hiszem, hogy tökéletesen összefoglaltad a lényeget. Azért próbálja az aranyásóságot ráerőltetni, mert a malac elvileg egy “sikeres, elismert énekesnő”, míg a fickó egy “ismeretlen senki”, így egyértelmű, és nem is kétséges, hogy a nő “szintje sokkal magasabb”, amit a fickó “kihasznál”, mert ugye, fordított esetben egy nő azt tenné.
És nem értik az istennek sem, hogy pl. egy “aranytorkú”, “sikeres” “elismert” nőre mint pl. Susan Boyle-ra, hogyhogy “még nem talált rá a szerelem” ? Hát nincs olyan férfi aki ennek a csodás , sikeres nőnek “elrabolná a szívét”?
Hallatlan…..

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Lehet, az viszont jól látszik, hogy elfogultak vagytok, és el sem tudjátok képzelni, hogy egy pasi is lehet aranyásó, ő is megtehet sok mindent egy kis extra pénzért vagy a sima publicitásért. :)
Susay Boyle-jal kapcsolatban meg ezek szerint le vagy maradva, ugyanis de, elég népszerű lett a férfiak körében a meggazdagodása után annak ellenére, hogy csúnya szegény és Aspergeres. Szigorúan az után, hogy már multimilliomosként emlegette a sajtó, tehát nem akkor, amikor még csak egy csóró, de tehetséges énekesmadárként feltűnt a tévében.
Mekkora esélyt látsz abban, hogy ez problémás, sokszor magában beszélő, antiszociális, macskáivai élő, taszító külsejű nő a valóságban a pénze nélkül egy floridai orvossal járt volna? 53 évig nem kellett senkinek, még egy utcaseprőnek sem, hirtelen viszont még orvosok is meglátták benne a szépséget. :)

https://metro.co.uk/2019/01/11/susan-boyle-proposed-japan-reveals-also-dating-doctor-8334759/

Szóval ne élj már álomvilágban, bizony sok az aranyásó férfi is (mintha Kevin Federline-t is elfelejtette volna már a világ, vagy éppen az aktuális, kora huszonéves don juant, akinek furcsa módon egy kétgyerekes, mentális betegségekkel küzdő dollármilliomos tetszett meg azonnal, meg mondjuk Madonna és Jennifer Lopez összes huszonéves táncosfiúját.)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Dehogynem, simán lehet, még akár ebben az esetben is, csakhogy ez még nem zárja ki azt, hogy a malac hülyepicsa hogyan és miért “metoo”-zik.

Van aranyásó fiú is, csak ugye, mint mindig: arányok, arányok, arányok……

Ahogy a viccben is:

– Ez a finom csigapástétom valóban csigából készült?
– Igen. – Semmi más hús nincs benne?
– Hát, őszintén bevallom, teszünk bele egy kis sertéshúst is.
– És mennyit?
– Fele-fele arányban, egy csiga, egy disznó..

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Értem, szóval amikor nem jön be a teljes tagadás, mert bizony bőven lehet aranyásó férfiakra példákat hozni, akkor lépünk az arányokat óbégatáshoz, aminek aztán a témához megint nem sok köze van.

Akkor azt ugye már megállapítottuk, hogy egy férfinek is lehetnek hátsó szándékai, megnézhetjük, hogy ez a szép pár is mivel pörög a sajtóban újabban, a férfi brandjét, vállalkozását építgetik, reklámozzák bőszen, majd hirtelen megjelenik egy rinya a bulvárban, hogy az előző csávó egy bántalmazó volt, bezzeg ez az aranyember… és a cikk valójában róla szól onnantól.

Ti meg nem értitek, miért metoo-zik, pedig most vezettem le másodjára. Azért, mert ez egy téma, ez eladható, ez mehet a címlapra, ezzel felkelti a figyelmet, a lényeg viszont a férfi “eladása”. Nem tanultatok marketinget?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Semmi óbégatás. Tény. Ebbe az esetben az aranyásós vonal a te mániád, nem ez volt a lényeg, hanem a “villanykapcsolós” metoo faszság, ami AWALT, nő jellemző.
Változtak a körülmények és hirtelen újra lett írva a múlt.

Az hogy a fickó aranyásó vagy sem, igazán a leglényegtelenebb része a “hítnek”.
Felőlem lehetnek akármilyen hátsó szándékai, nem irigylem ettől a kocától elhiheted. És nem hogy lehetnek, hanem minden férfinek van hátsó szándéka, no meg első is:).

Ennyire mélyen nem követem ezeknek a celebkurváknak a mindennapjaikat, és valószínű, hogy igazad van a promóval is, csak épp a metoos faszság az, ami kiveri a biztosítékot, hiába próbálod a faszira vinni, a koca metoozik, még ha a faszi érdekébe is, legalábbis a véleményed szerint.

De, ha a te lelkednek így könnyebb, hogy marketing célből metoozik a koca a pénzért/férfi kedvéért, és lényegtelen a metoo része, csak a címlap , bulvár számít és epp “ez volt kéznél”, és ez így rendbe van, akkor meg egészségedre.

hunbagira
Újságíró

Nem, te szándékosan kevered az állítólagos hozományvadászatot a ti parazita életmódotokkal.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem tudtok meggyőzni, kitartok az aranyásós teória mellett, ez a faszi nemsokára már a tévében fogja mórikálni magát, “médiakarrierje” lesz “gasztroszakemberként” (már így jellemzik a cikkek az egyszerű panzióst), meglássátok. De nektek még akkor sem fog leesni, hiába mondtam meg előre. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem tudtok meggyőzni, kitartok az aranyásós teória mellett

Ez a hit lényege…….

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Abszolút Igazság csak egy van és nem ide ír, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy a tiétek is pusztán teória, vagy ha úgy tetszik: hit. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

1:Tény: a koca metoo-zik(utólag , x év múlva rájött, hogy erőszakolták/akarata ellenére dugták/”bántották”/”kiszanálták” etc. etc.)

2.Te meg konteózol, hogy hited szerint, a mostani cirkusz az marketingfogás/aranyásás etc…

Továbbfűzve az elméletet, ennek kapcsán, akkor lehet lehet realtivizálni, hogy no lám, férfi is csinálja nem csak nő, van példa rá, tehát ez nem a női nemre jellemző, nemspecifikus parazitizmus, mert hát itt van rá az ellenpélda blablabla….

Az 1. pont biztosan igaz, hiszen ez van az arcunkba tolva, CÍMLAPON.

A 2. is simán igaz lehet, az 1.-től függetlenül, egyszerre, egyidőben.

De az 1.-nek egyértelmű a skálán a fontossági szintje: 100/100, míg a 2.-nak pedig 1/1000 a relevanciája.

De ha úgynézzük mint a csigapástétomot, akkor “fifty-fifty” és neked (is) igazad van.

(Női “logika”: tényt keverni , egyenértékűsíteni véleménnyel/konteval/ elmélettel/logikus levezetéssel stb. stb….)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Senki sem keveri a ténnyel, viszont nektek sem ártana felismernetek, hogy az egyedüli tény ebben a történetben az, hogy most metoo-zik. A “miért” az bármely esetben puszta konteó, találgatás lehet csupán. Ám persze szerintetek a ti verziótok nem az, csak az enyém, mert ez ilyen női dolog. :)

A “miért” pedig éppenséggel épp annyira fontos, mint maga a tény, hogy csinálja. A különbség, hogy a “miért”-re sosem kaphatunk választ.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

nektek sem ártana felismernetek, hogy az egyedüli tény ebben a történetben az, hogy most metoo-zik.

Jó reggelt. Erre próbáltam számtalan módon célozni. Végre sikerült megérteni, Huhh….comment image

Ennyi a lényeg. A “díszítés”, konteó, meg a többi VÉLEMÉNY már nem érdekes. Utólag már a faszt érdekli, hogy miért vágták belém a kést, ha már elvéreztem……

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Akkor miért látom, hogy ténynek állítottad be a saját konteódat még a beszélgetés elején, engem meg rögtön hárman “cáfoltatok” falkába verődve már megint? :)

Ki írta ezt?

“Pedig a “pálfordulásának” az oka rém egyszerű:

“Most, hogy már kevésbé dagadt és nyiladozik a csipája, hirtelen rájött, hogy akkor “őtet”, a dagadt disznót a tényleges, valódi értékén kezelték, és hát ez felháborító,meg skandallum…….”

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ember, ezért metoo a metoo, mert UTÓLAG A HÜLYEPICSA ÁTÉRTÉKELI A VALÓS TÉNYEKET, ÉS RÁJÖN, HOGY ŐTET A HELYI ÉRTÉKÉN KEZELTÉK, OTT ÉS AKKOR, ÉS HÁT INNEN NÉZVE AZ MICSODA EGY MOCSKOS METOO!!!!!!

Ez a metoo definiciója , áldjon meg a Jóuristen!

A falkábaverődés hogy jön ide? Ha többen mondják, hogy hülyeségen rugózól, akkor falka? Ha egyedül, akkor ok? Mivan??? A forma vagy a tartalom a lényeg?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Mit kiabálsz? Fogalmad sincs arról, mi történt valójában, tehát ez egy konteó. Csak amikor te konteózol, az persze más. :) A tény egyedül annyi, hogy most kijelentette: bántalmazó kapcsolatban élt. Minden más, amit erről gondolsz, találgatás és nem tény.

Ebből kifolyólag, hiába vagytok férfiak, azt sem jelentheted ki tényként, hogy az én elgondolásom hülyeség, mivel elmondom újra: nem vagy te vagy az Abszolút Igazság.

Tehát, ha végre beletörődsz abba, hogy a tiéd is csak konteó, akkor visszakanyarodhatunk oda, hogy ez az én találgatásom, az meg a tiétek. Még csak azt sem zárom ki, hogy természetesen lehetnek mögötte őszinte érzelmek is, romantika, szerelem, de érdek is van. Ebben nagyon fekete-fehéren gondolkoztok, míg az én szememben aranyásásnak minősül minden olyan kapcsolat, amiben az egyik fő mozgatórugó, hogy a másik felet előnyhöz juttassa, nem feltétlenül pénzről van szó, lehet az karrier vagy fontos körökbe való bekerülés, mindegy. Ezt inkább a másik hátán való felkapaszkodásnak mondhatnánk, bár mivel előbb-utóbb az is pénzt jelent, ezért belefér az aranyásás kategóriába.

(Ennyi erővel Timike sem lehetne aranyásó, hiszen Vajna előtt is volt szakmája, munkája, relatíve jól kereső állása, aztán ott mégis észrevettétek az érdeket. Nőknél mindig.)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A tény egyedül annyi, hogy most kijelentette: bántalmazó kapcsolatban élt.

Miért hazudsz?

A koca pontosan ezt mondta: „Arra, hogy egykor én is lelki erőszak áldozata voltam, csak később jöttem rá. (…) Én magam sem tudtam, hogy bántalmazó kapcsolatban vagyok, hiszen egy ujjal sem értek hozzám. De nem kell tettlegességig jutni ahhoz, hogy méltatlan helyzetbe találjuk magunkat. (…)”

Utólag, bazmeg! Azért metoo!

Ebből kifolyólag, hiába vagytok férfiak, azt sem jelentheted ki tényként, hogy az én elgondolásom hülyeség, mivel elmondom újra: nem vagy te vagy az Abszolút Igazság.

Ki a faszt érdekel, hogy hogy tények mellett milyen elgondolásod van?
Ami akár igaz is lehet, de a metoo szempontjából irreleváns, mert bolha faszán a pattanás.

Tehát, ha végre beletörődsz abba, hogy a tiéd is csak konteó,akkor visszakanyarodhatunk oda, hogy ez az én találgatásom, az meg a tiétek.

Hihetetlen baszki, komolyan:) és még mondja valamilyen síkagyú, hogy a nők nem egyformák:)DDDDDDD

Még csak azt sem zárom ki, hogy természetesen lehetnek mögötte őszinte érzelmek is, romantika, szerelem, de érdek is van.

A metoo szempontjából ez meg még lényegtelenebb…..de lehet tovább tenyészteni és relativizálni…..

Ebben nagyon fekete-fehéren gondolkoztok, míg az én szememben aranyásásnak minősül minden olyan kapcsolat, amiben az egyik fő mozgatórugó, hogy a másik felet előnyhöz juttassa, nem feltétlenül pénzről van szó, lehet az karrier vagy fontos körökbe való bekerülés, mindegy.

Köszönjük emese, de ennek mi fasz köze van a metoo-hoz?

Ezt inkább a másik hátán való felkapaszkodásnak mondhatnánk, bár mivel előbb-utóbb az is pénzt jelent, ezért belefér az aranyásás kategóriába.

Minden szavaddal egyetértek, de újra feltenném a kérdést, mi köze van ennek a koca metoojához?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A metoo lényege nem az utólagos (előre nehéz is tudni, hogy valaki bántalmazni fog, az idő lineáris), hanem a bizonyíthatatlanság. Az számít metoo-ügynek, ami csak egy vád és az is marad. Ezt amúgy eléggé keveritek, tehát az már nem metoo-ügy, ha valaki rendőrt hív, perre megy, bizonyít

Tehát újra: a metoo-ban nem az a lényeg, hogy mikor, hanem a bizonyítékok hiánya.

Úgyhogy már ebben tévedsz.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A metoo az, ha “utólag, évekkel(évtizedekkel!) a történtek után (amelyek akkor természetesek voltak számomra!), de akkor amikor megtörténtek “nem tettem semmit ellenük,” mert (még úgy is) “MEGÉRTE!!!!” , de most, a jelenben, felvilágosodom, ” átértékelem” és hirtelen belém nyílal, rájövök, hogy engem, ott, akkor, bántottak, mert innen visszagondolva ezt most így érzem és ezt most így gondolom!”

common man
Olvasó
common man

A tény egyedül annyi, hogy most kijelentette: bántalmazó kapcsolatban élt.

A témával kapcsolatban ez csak a tények egy része.Azt is vizsgálni kéne akkor mit mondott az újságoknak az akkori pasijáról.Annyira nem követtem a hölgy pályafutását ,hogy teljes nyilvántartásom lenne.Valami basszgitárosra emlékszem azt dicsérte.Aztán ,hogy azóta kik és hányan voltak azt nem tudom.Azt sem ,hogy mit nyilatkozott róluk.Persze biztos csak jót mert félt a veréstől.

common man
Olvasó
common man

míg az én szememben aranyásásnak minősül minden olyan kapcsolat, amiben az egyik fő mozgatórugó, hogy a másik felet előnyhöz juttassa,

honnan tudod mi a fő mozgatórugó?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Általánosságban beszéltem, mivel az is szóba került, hogy én nem értem, mi az az aranyásás. Ezt pontosítottam, hogy szerintem ez.

Itt van a világ krémje, de nem jöttök rá, hogy egy kommentben több felvetésre is reagálok? Nem fogok 3 különböző embernek 3 különböző hozzászólást küldeni, semmi értelme nem lenne, ha már úgyis egy követ fújtok.

A metoo pedig nem, nem az időről szól, ennyi erővel az 50 évvel később felderített gyilkosság is metoo. A metoo lényege, elmondom újra: a bizonyíthatatlanság, a vád, a rágalom.

common man
Olvasó
common man

ennyi erővel az 50 évvel később felderített gyilkosság is metoo

Hát ha az áldozat 50 év után lenyilatkozza,hogy akkor ő nem tudta sőt boldog volt de utólag rájött,hogy őt akkor meggyilkolták….

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A metoo-ügyek javában fogalmad sincs, mi volt az illető hozzáállása, véleménye a megvádolt személyről, szóval teljesen értelmetlen így definiálni. Ahogy azt is érteni kell, hogy éppenséggel a vád még igaz is lehet, csakhogy bizonyíthatatlan, ezért komolytalan, és ezért nem szabadna felfújni ezeket az ügyeket, pláne végignézni, ahogy erre életek mennek rá.
Szóval Tóth Vera vádja nem azért metoo, mert most “jött rá” vagy mert hazudik (ezt senki sem tudhatja), hanem mert csak egy üres vád.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A metoo-ügyek javában fogalmad sincs, mi volt az illető hozzáállása, véleménye a megvádolt személyről,

Mert kurvára lényegtelen, ha akkor, ott, neki, még így is megérte!

Szóval Tóth Vera vádja nem azért metoo, mert most “jött rá”

De, pontosan azért metoo, “szólj, vagy hallgass örökre”, utólag ne értékeld át, ne villanykapcsolózz!

vagy mert hazudik (ezt senki sem tudhatja), hanem mert csak egy üres vád.

Tévedsz, mert ha nem üres vád, akkor is rég elévült, főleg úgy, hogy akkor és ott kussolt, mert “még így is megérte számára”, attól még lehetett ott és akkor igaz a vád, de ha kussolt, ott és akkor, akkor halgasson örökre.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ez csak egy feltételezés, konteó. Látod, hogy nem látod, ha te csinálod? :)

Az én metoo definícióm sokkal logikusabb, mint a tiéd, csak hát ugye nőnek nem lehet igaza, úgyhogy csak azért is kötöd az ebet a karóhoz, ragaszkodsz a hülyeséghez.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az én metoo definícióm sokkal logikusabb, mint a tiéd,

A metoo definiciód hamis, és nem azért mert nő vagy, hanem azér mert hülyeséget állítasz.

csak hát ugye nőnek nem lehet igaza

A vicces az, hogy próbálsz egy egzakt ténykérdésből nemi elnyomást kreálni:)
Beszarás:).
Ó szegény, (férfiak falkái által:) elnyomott (áldozatok:)Nők, akiknek nem lehet igazuk, mert a csúnya férfiak nem engedik meg nekik, hogy igazuk legyen, legalább egyszer:)
Pedig milyen szépen és logikusan tudnak faszságokat felépíteni:) De a csúnya férfiak juszt sem engedik nyerni őket , szégyen:)

, úgyhogy csak azért is kötöd az ebet a karóhoz, ragaszkodsz a hülyeséghez.

Ja, mint a mellékelt ábra is mutatja:)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Szóval ha én holnap azt állítom rólad, hogy megerőszakoltál, de persze semmi bizonyítékom nincs rá, az nem lesz metoo? Csak 1 nap telt el. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem, akkor hamis vád lesz.
De, x idő múlva, főleg elévülési időn túl állítva, mindegy, hogy igaz volt-e vagy sem, az metoo.

Van még kérdés?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

És mégis pontosan hány nap, hónap, év elteltével alakul át metoo-vá? :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az objektív bizonyíthatósági idő eltelte után, vagy a büntethetőség elévülése után.
És akkor, ha csak akkor hozakodsz vele, addig soha nem szóltál róla, de jóval a bizonyíthatósági időn től, előszőr, utólag “visszaemlékezve”, átértékelve, mint a kurva a becsüsnél:

“Mi, hogy ez nem gyémánt???!!! Akkor engem tegnap éjjel MEGERŐSZAKOLTAK!!!!!”

Ha korábban és nem tudod bizonyítani, akkor hamis vád, rágalmazás.

Egyéb kérdés?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Tehát akkor minden olyan hollywoodi ügy, aminél még nem évült el, helytelenül van metoo-ként emlegetve?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tudom, parasztság magunktól idézni, de muszáj, mert leírtam korábban:

Az objektív bizonyíthatósági idő eltelte után, vagy a büntethetőség elévülése után.

A vagy szó és az “objektív bizonyíthatósági idő” értelmezését javaslom.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Tehát akkor Tóth Veránál miért is metoo ez? :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Feladtam. Ha teszed a hülyét, akkor szórakozz a felmenőiddel, ha meg nem tudod értelmezni azt, amit leírtam, akkor meg így jártál.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De, bizony, a metoo főleg az időről szól, a mellett meg specifikusan, hogy NŐ mondja, állítja, és mindig visszamenőlegesen!

A bizonyíthatatlanság az pont, hogy a későbbi időpontban elhangzó “vádnak” kedvez.

De a megtörténtekor is, a hatalmi viszonyok és az objektív bizonyítékok megléte/hiánya lehet a döntő.

Minden, évekkel későbbi, átértékelt vád, rágalom , főleg ha nő áll elő ezzel, az bizony metoo.

hunbagira
Újságíró

És vajna belépése után, folytatta ezeket? :) Nem otthoni munkakerülő “villalakó” lett belőle, ahogy általában az ilyen kurvákkal történni szokott. :)
Ui: ha egyetlen ilyet mutatsz fordított szerepekben, esküszöm visszavonok minden csúnyaságot, amit a női nemre mondtam.:)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Kevin Federline. Előtte még valami háttértáncosi karrierje volt, aztán jött a házasság, az alatt annyit “dolgozott”, hogy felvett egy senkinek sem kellő rapalbumot, amit én a hobbi kategóriába sorolnék. Azóta eltelt vagy 13-15 év, továbbra sem dolgozik, hanem él a férj- és gyerektartásból, most már csak utóbbiból, mióta újraházasodott, és az új neje sem dolgozik, mert fussa a gyerekek pénzéből, tehát abban a szituban már az aranyásónál is aranyásnak. :)

A tökéletes példa a “villalakó” aranyásó férfira.

Tessék, mutattam egyet, vonj szépen vissza minden csúnyát. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Mé nem rak má megint be képet ez a köcsög.

hunbagira
Újságíró

Köztünk egyelőre a magatartást leíró fogalmi vita van. Szerinted a panziós egy halmazba tartozik a a bukszaszájú munkakerülőkkel, szerintünk meg, nagyon nem.

hunbagira
Újságíró

Nem, amiről te beszélsz az a hozomány vadászat (tótéknál még ez sem játszik) . Az aranyásás fogalmába kőkeményen beletartozik a parazita életmód, sőt tulajdonképpen, nem más.

common man
Olvasó
common man

És mi van ha őszintén szeretik egymást és a közös jövőjük érdekében közösen cselekednek , mindenki képességei szerint?

Naooo
Olvasó
Naooo

“Zoli csodálatos társ. Ő nyitotta fel a szemem, miként kell viselkednie egy férfinak a nővel szemben.”

Ezek mindig az aktuális faszijukat nyalják megfogták az isten lábát hittel, mikor meg átállnak egy másikhoz egyből kispöcsű lúzer lesz az előzőből.

common man
Olvasó
common man

Pedig tisztelettel kéne beszélnie a volt barátjáról.Így lefogyva még meg is lehetne simán de azelőtt úgy nézett ki mint egy négymázsás anyakoca.Örökké hálásan kéne gondolnia a volt barátjára.Mi lehetett a bántalmazás? “Drágám már az ötödik tányér pacalt eszed”-“azért egy krémest hagyhattál volna a harmincból”-énekesnő vagy vagy mi, már a megasztárban is alig kaptál levegőt azóta+ 20 kiló”-sétáljunk már egy kicsit együtt legalább a kertbe..már megint eltört az ágy lába..” meg ilyenek.

hunbagira
Újságíró

:D vagy ” te nyomi, ez nem a puncim.bocs drágám a tévedésért, de rajtad bárhol lehet pinát hajtogatni”

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Már szinte rutinszerűen felbukkan valahonnan egy/több “szexuálisan zaklatott nő”…. Most pl. az USA elnökválasztási kampányban 27 év ködéből bukkant elő egy nő a vádacskáival. Lassan már a kutya sem hiszi el a süketeléseiket. A férfitól sperma/vér van valamin? Sérülés van önön? Ha ezekre a kérdésekre válasz a “nincs”, akkor nem történt semmi. Ha a nőktől nem lehet elvárni azt, hogy normális ruhában járjanak, akkor azt sem várhatják el, hogy a taplóbb férfiak ne tapogassák meg őket. Ha a nők elvárják a tapló férfiak negatív megítélését, akkor el kell várniuk a csöcsöt/segget kirakó női öltözködés elítélését is, mert az ugyanolyan tapló dolog, mint a nőt taperoló férfi. Mert olyan meg nincs, hogy egy nővel szemben nem lehetnek elvárások. De, lehetnek. https://www.origo.hu/nagyvilag/20200415-ismet-szexualis-zaklatassal-vadoltak-bident.html

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mert olyan meg nincs, hogy egy nővel szemben nem lehetnek elvárások. De, lehetnek.

Hogyne lehetnének, csak épp akkor fel kellene oldani a következő ellentmondásokat:

– Ha igaz az, hogy : „a nők gyerekesek, frivolak és rövidlátóak; egy szóval, egész életükben nagy gyermekek […]; a gondolkodás és a megfontolás kérdéseiben igen gyengék” (Arthur Schopenhauer (1788-1860) ), akkor pont annyit lehet elvárni tőlük, mint egy gyerektől felelősség terén, gyakorlatilag semmit.

-Ha pedig ennek az ellenkezője igaz, és nem csak képesek, de akaratlagosan hajlandóak is az önkorlátozásra és túltekinteni a saját “kicsinyes céljaikon”, ami az ösztönkésztetéseikből származik, akkor van értelme elvárásokat megfogalmazni/támasztani velük szembe és meg is követelni azok betartását.

Kérdés, hogy igaz-e az AWALT? A tapasztalataink szerint a nők min. 80%-ára(de az adott férfi célkeresztjében lévő nők 100%-ára:) igaz, a 20% meg az adott férfi által felhőztetett, és/vagy jóval, a 10-es skálán minimum 3 ponttal alatta lévő, általa soha meg nem dugandó “okos” (ellenben számára túl csúnya/öreg/kövér stb. egyszóval “nemkívánatos”) nők tartoznak, akikkel “lehet beszélgetni”, akik “megértik a lényeget” és akik ugyanúgy epednek (értünk:), csak épp semmilyen körülmények közt nem kell nekünk.

És itt kettéválik a “feminizmus elleni harc”:

– A “vak” antifeministák is (főleg “akiket a RedPill szele megcsapott”:) és ezek vannak általában köztük nagyobb számban) látják az ellentmondást, de próbálnak nem tudomást venni róla és “felnőttként”, racionális, logikus és “értelmes” félként tekintenek rájuk, magukból kiindulva, olyan emberekként, akik a saját ösztönkésztetéseiket “képesek kordában tartani”, hiszen ez úgymond “emberi tulajdonság”:)
Ezzel belesétálnak a saját maguk által felállított “22-es csapdájába”: elméletben tökéletesen működik a dolog, a gyakorlatban pedig mindig “szart vág a kerék”, még ha az elején minden klappolt is.
És nem értik, az istennek sem, és újra és újra hajszolják a “kék madarat”, mert hátha egyszer tényleg lesz egy olyan, amelyik “megfelel” minden elvárásnak, az “Igazi”. Nem lesz. No, ezen férfiak közül kerül ki az álmodozó, vágyvezéreltek 80%-a.

– A “kevésbé vakok” meg előbb utóbb rájönnek, hogy hiába “ködösítik el az elméjüket” és próbálnak a széllel szemben pisilni, egy pont után nincs “demokrácia”, “szabadság”, “egyenlő esélyek”, “azonos jogok” stb., mert ha igen, akkor annak következményeként, a természeténél fogva az “áldozat”, a “gyenge nő” el kezd követelőzni, egyre hangosabban/erősebben és simán átveszi a kontrollt és egy idő után a teljes hatalmat, és a férfi (jó esetben felébredve) egy (rövidebb-hosszabb) idő után nem érti, hogy hogy a picsába került szopóágra?

Persze, van “kivétel”(amit ha szó szerint kiveszünk/kiemelünk, akkor a maradékra(!) a szabály még erősebbé(!) válik) , meg van “skála”, “átjárás”, blablabla…….., meg “lehetne”, és hasonló elméletben vigaszt nyújtó bullshitek, de a lényegen egy “átlag férfi” esetében ez semmit nem változtat, aze esetlegesen ritka “szerencsés” meg élete végéig nincs tudatában ennek, így annak még fogalma sincs az itten tárgyaltakról és pont olyan hülyén (és hülyének) néz, mint az átlag mangina, ha ez szóba kerül.

Persze, ha valaki 3-as, vagy az alatti nőt “választ”, akkor ebből sokat nem tapasztal, csak legyen gyomra ezt meg is dugni.

comment image

common man
Olvasó
common man

Hogyne lehetnének, csak épp akkor fel kellene oldani a következő ellentmondásokat:

– Ha igaz az, hogy : „a nők gyerekesek, frivolak és rövidlátóak; egy szóval, egész életükben nagy gyermekek […]; a gondolkodás és a megfontolás kérdéseiben igen gyengék” (Arthur Schopenhauer (1788-1860) ), akkor pont annyit lehet elvárni tőlük, mint egy gyerektől felelősség terén, gyakorlatilag semmit.

-Ha pedig ennek az ellenkezője igaz, és nem csak képesek, de akaratlagosan hajlandóak is az önkorlátozásra és túltekinteni a saját “kicsinyes céljaikon”, ami az ösztönkésztetéseikből származik, akkor van értelme elvárásokat megfogalmazni/támasztani velük szembe és meg is követelni azok betartását.

Vagy mondjuk ez a vagy-vagy beállítás hiányos vagy nevezhetjük tévesnek is a hiányos volta miatt. Így nem is tekinthető alapnak.A férfiakra sem érvényes egyik kategória sem náluk is bizony skála van.Nyilván be kell kalkulálni,hogy a nők adott szava stresszmentes helyzetben adva problémás helyzetben nem biztos ,hogy érvényes marad.Meg annak megítélése sem egyforma ,hogy mi a stresszes helyzet.Ez megvan férfi -férfi viszonylatban is bár szerintem is nagyobb a különbség férfi és nő között.De az igen-nem vagy vagy felosztás még elméletben sem passzol.
Másik.Személyes kérdés személyeskedő-basztató szándék nélkül.Szépek a lányok.Akitől ilyen Keserűjóska lettél melyik sorba passzol?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A tárgyalt “vagy-vagy” az “antifeminista” egyedekre értendő, a férfiak masszív tömegét kitevő manginák nem ide sorolandóak.

a nők adott szava stresszmentes helyzetben adva problémás helyzetben nem biztos ,hogy érvényes marad.

Csaknem? :)DDDDDD

Meg annak megítélése sem egyforma ,hogy mi a stresszes helyzet.

És akkor már teljessé válik a felmentés:) Ha egyszer van rá “indok/magyarázat:)

Akitől ilyen Keserűjóska lettél melyik sorba passzol?

A valóság ténye független az azt értelmező “kedvétől” , ha neked keserűnek tűnik, az a te dolgod. De mindent lehet pozitívan értelmezni, lásd:

https://tinyurl.hu/BFrs/

(Túl hosszú volt az eredeti link, ezért nem volt hajlandó rámutatni, így le kellett “rövidíteni, aminek az ára, hogy 10 másodpercet várni kell kattintás után, hogy behozza a képet.)

common man
Olvasó
common man

A tárgyalt “vagy-vagy” az “antifeminista” egyedekre értendő, a férfiak masszív tömegét kitevő manginák nem ide sorolandóak.

Nem azt állítod mindig.hogy itt mindenki genetikusan feminista?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De, de mi köze van ennek a témához?

common man
Olvasó
common man

De melyik témához van mi köze?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Hát ez az.

common man
Olvasó
common man

Várom én is, hogy vajon mi lesz a válasz, mert tesó, én csak csodálni tudlak és biztos vagyok benne ,hogy te erre is tudod a választ mint mindig mindenre.(az kizárt,hogy ne tudnál, egy ilyen egyszerűt meg főleg)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Sok sikert.

common man
Olvasó
common man

Köszönöm!

Elemer Lapos
Olvasó

Akkor elmondható, hogy Verának nem volt normális kapcsolata még az életben a jelenlegit leszámítva?