2017 októberében Alyssa Milano egy twitter bejegyzésben bocsátotta útjára az első #MeToo sztorit. A média azonnal felkapta és behozta azt a köztudatba. Egy évvel később, 2018 szeptemberében az amerikai legfelsőbb bíróság egyik tagja visszavonult, helyére Brett Kavanaugh bírót szertették volna jelölni. Az FBI nemzetbiztonsági szempontból teljesen átvilágította és jóváhagyták a kinevezést, mégis megjelent három nő, aki szexuális zaklatással vádolta meg Kavanaugh-t. Ekkortájt kezdett szélesebb körökben is ismertté válni a MeToo-hoz szorosan kapcsolódó #BelieveWomen, magyarul a “Higgy A Nőknek” mozgalom. Bár a mozgalom elnevezése önmagáért beszél, a háttérben egy olyan gondolat áll, hogy a nők bizony nem vezetik félre a hatóságokat és nem bosszúszomjasak, illetve a hamis vád sokkal ritkább, mint a valódi erőszak.
Higgyünk a nőknek?
Amikor viszont 2017-ben a feminista Lena Dunham, a Csajok című sorozat írójának/színésznőjének haverját, bizonyos Murray Miller-t érte el a nemi erőszak vádja, Dunham kifakadt és olyat talált mondani, hogy a Miller esete abba a 3%-ba tartozik, ami éves szinten hamisnak bizonyul. Persze ilyen nincs, hogy csak úgy csapatot vált, ezért Dunhamnek később bocsánat kellet kérnie a kijelentésért, majd a fejére olvasták, hogy a #BelieveWomen azt jelenti, hogy minden nőnek hinni kell. Nincs kivétel. Ezt a mozgalmat nem véletlenül éri az a vád, hogy az ártatlanság vélelme helyett azt vélelmezi, hogy a vádlott elkövette a nemi erőszakot, és a bizonyítási kötelezettség őt terheli, ami totális nonszensz, de a fősodratú médiának ezzel eddig nem volt baja.
Szóval Kavanaugh a vád szerint több mint 30 éve követte el az aljasságokat, így gyakorlatilag nem volt bizonyíték ellene, a média viszont felkarolta, és vitte a hátán a műsort. Még Alyssa Milano is Washingtonba utazott, és kijelentette, hogy akkor is hinni kellene azoknak a nőknek, ha egyébként nincs hiteles bizonyíték a szexuális visszaélésekre. Joe Biden, az Egyesült Államok korábbi alelnöke is védelmébe vette a nőket és úgy nyilatkozott, ha egy nő ország világ elé kiáll egy ilyen váddal, akkor azt kell feltételezni hogy amit mond, az valójában meg is történt.
2020
Eljött a 2020-as év, a bölcs Demokrata Joe Biden az elnöki székért folytatott versenyből győztesként távozott, és valószínűleg ő fog csatába indulni Trump ellen az idei amerikai elnökválasztáson. Ahogy azonban lenni szokott a múltból előugrott egy nő. Történt ugyanis, hogy a jelölt egy korábbi alkalmazottja, név szerint Tara Reade kitálalt, és elmondta, hogy Biden 27 éve szexuálisan zaklatta őt. A nő még 1993-ban dolgozott Bidennel, aki ekkor Delaware szenátora volt, és most úgy érezte eljött az ő ideje, így egy interjúban elmondta mi is történt kettejük között.
„Minden egyszerre történt, aztán … a kezei már rajtam is voltak, és a ruhám alá nyúlt”– meséli Reade. „Azt mondta: gyerünk, úgy hallottam tetszem neked. Úgy éreztem minden összedől bennem … szenátor akartam lenni, nem pedig egy szenátor szeretője.”
Elég furcsa helyzet teremtődött ezzel, ugyanis a feminisák és a fősodratú média is nyíltan Demokrata párti, de ami még izgalmasabb, Alyssa Milano Biden szimpatizáns. Sokaknak fel is tűnt, hogy Milano nem igazán hallatta a hangját az üggyel kapcsolatban, azonban pár nappal ezelőtt egy interjúban kifejtette véleményét, és úgy tűnik a hangnem egy kicsit megváltozott 2018 óta. Lássuk tehát hogyan vélekedik Milano a jelenlegi helyzetről:
„Még mindig kétségbeesetten próbálok nem beleállni és egy objektívnak maradni az ügyben, mivel több, mint két éve raktam ki az első #MeToo bejegyzést a twitterre, [és] soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha is ártatlan embereket fog tönkretenni.” – majd hozzátette – „Meg kell tehát találnunk az egyensúlyt a ’Higgy a Nőknek’ mozgalomban, és a férfiaknak is tisztességes eljárást kell biztosítanunk.”
Milano twitteren is megerősítette álláspontját.
„A #BelieveWomen nem azt jelenti, hogy bárki megvádolhat bárkit bármivel. A társadalmi gondolkodásmódot kell megváltoztatnunk, hogy az alap reakció ne az legyen, hogy a nők hazudnak”
„Hiszem, sok másikkal együtt, ezt a vádat is ki kell vizsgálni egy tisztességes eljárás keretein belül, … Ez az egyetlen módja annak, hogy ez a mozgalom működni tudjon, és elérjük azt a változást, amiért harcolunk. Ha ezt nem sikerül, kockára tesszük az egész mozgalmat és a nők egyenlőségét.”
I believe, along with many others in this space, that accusations need to be investigated with due process for the accused. This is the only way for the movement to work & create the change we are fighting for.
Anything less puts the entire movement and women’s equality at risk.
— Alyssa Milano (@Alyssa_Milano) April 6, 2020
Szóval most, hogy személyesen is érintett, ahogy Dunham is volt anno, átértékelte magában az egész mozgalmat. Most nem kell a médiahiszti, döntsön a bíróság. Habár a feministák közül nem mindenki ért vele egyet. Rose McGowan, egy másik MeToo celeb, aki Harvey Weinstein-t vádolta nemi erőszakkal eléggé bepipult Milanora, és egy twitter bejegyzésben csalónak nevezte, majd a Demokrata pártot azzal vádolta, hogy lejáratja Tara Reade-et.
You are a fraud. This is about holding the media accountable. You go after Trump & Kavanaugh saying Believe Victims, you are a lie. You have always been a lie. The corrupt DNC is in on the smear job of Tara Reade, so are you. SHAME https://t.co/B7NHK4k09K
— rose mcgowan (@rosemcgowan) April 6, 2020
De persze nem csak ők azok, akik összezavarodtak. Még a The Guardian feminista szakosztálya is olyan értetlenül bámul a történésekre, mint a kölni feminista a bevándorló kolbászára:
„A jobboldali hírlapok örömmel csaptak le a Biden elleni vádakra, még baloldali kommentátorok is megvitatták az esetet, a fősodratú média viszont nagymértékben ignorálta azt. Helyette olyan szalagcímeket közöltek, mint Top 10 nő, akiked Biden alelnöknek választhat, vagy Joe Biden belső köre: többé nem férfi klub.
Nagy probléma hogy a konzervatívok, akik le sem tojták a Donald Trump ellen felhozott szexuális visszaélés vádakat, most fegyverként használják azt Biden ellen. Mindazonáltal, az is eléggé aggasztó, hogy mennyi liberális hunyja be a szemét. A korábbi alelnök ellen felhozott vádak komolyak, miért nem veszik őket komolyan?”
Az eset komolyságát mutatja Brad Parscale, Donald Trump kampánytanácsadójának április 11-én posztolt twitter bejegyzése. Parscale összegyűjtötte a cikkek számát melyek a fősodratú médiában jelentek meg a Kavanaugh-t vádló Christine Blasey Fordról és szembeállította azt a Tara Reade-ről írt cikkek számával.
https://twitter.com/parscale/status/1249037951075602438
Hihetetlen, hogy 2018-ban az amerikai média szinte mindegyike 100-nál is több cikkel támogatta a feminista MeToo és BelieveWomen mozgalmat, most azonban teljes a csend. Konkrétan 0 cikket közöltek a témáról. Alyssa Milanohoz hasonlóan hirtelen hátat fordítottak a bűnös amíg ártatlannak nem bizonyul, teljességgel abszurd MeToo/BelieveWomen alaptézisnek, és fülüket-farkukat behúzva lapítanak a fűben.
Kiderült ugyanis, hogy akkora hipokriták, hogy maguk sem tudják mihez kezdjenek a helyzettel.
Azonban meg kell említenünk a magyar sajtót is, hiszen ők is kivették részüket a MeToo-ból. Rákerestem a nagyobb magyar hírportálokon, de úgy tűnik semmilyen információ nem szivárgott át a tengerentúlról a Tara Reade vagy a MeToo botrányról. Pedig a magyar fősodrat erősen feminista. Hol vagytok sajtó, hol vagytok feministák? Állítólag egy amerikai politikus, egy nagy hatalommal bíró fehér férfi molesztált egy nőt! Eddig erre ugrottatok. Mi van most? Most már nem hisztek a nőknek? Hát ki képviseli most a feminabszurdizmust?
Tehát tisztelt olvasó, ha egy objektív újságíróval vagy egy feministával találkoztok, bátran kérdezzetek rá: MeToo vagy nem MeToo?
Régebben voltak “alapszabályok”: 1., Nőként igyekszem elkerülni az olyan helyzeteket, hogy egy férfival kettesben kelljen maradnom. 2., Cigánnyal nem üzletelek. Sok problémát megelőztek ezek a rendkívül egyszerű szabályok. Vannak helyzetek, amiket inkább el kell kerülni. A metoo jelenség inkább veti fel a “modern nő” élethelyzetekben való viselkedésének problémáit (öltözködés, férfiakkal való kommunikáció szabályai, stb.), mint a férfiak felelősségét. Egyszerűbb szolid ruhákban járni nőként és kerülni a kettesben maradást férfiakkal, mint kihívó ruhákat felvenni, kettesben maradni férfiakkal és tőlük várni el az önuralmat. Egy dolgot meg kellene tanítani a nőknek: ha te nőként kettesben maradsz egy férfival, az jó eséllyel meg akar majd baszni téged. Minél fiatalabb, minél szebb vagy és minél kihívóbb a ruhád, annál inkább. A baszás előtt pedig lehet tapogatni is szeretne téged, ami kellemetlen lehet. Elképesztő ez az egész metoo ökörködés, miközben a neten minden átlagos oldalról “önmagukat vállaló”, csöcsöt stb. villantó nőket kell nézni, akiket még csak kritizálni se lehet. A női magamutogatás és problémás helyzetek felvállalása (kettesben maradni egy férfival) ugyanaz, mint az ilyen nők megtaperolása/baszási szándék kifejezése a férfi részéről. De női felelősség nincs, nővel szemben elvárás nem lehet már a mi kultúrkörünkben. Idővel ez majd változni fog, de nem önként és nem magától.
Kivéve, ha akarok tőle valamit és azért hajlandó vagyok x mértékig „lemenni kurvába”, ami az öltözködéstől kedve a „deap throat/anal”-ig bármi lehet….., sőt mint a síró nyuszika, akit „megerőszakolt” tegnap, meg tegnapelőtt is a medve, az erdő szélén, de a nyuszika még most is oda igyekszik, az erdő szélére…….
Csakhogy a nő alapból „védett állat” -lásd: „Istennőszobor”, nem vonható felelősségre, és ha nem „gyerekként”, korlátozottan, a saját helyén kezeled, akkor a fejedre nő és rábasztál.
Gyakorlatilag ez valósul meg társadalmi méretekben.
Azért ne essünk át a ló másik oldalára, mert ezzel az „elvárással” azt is kimondtad, hogy ha a férfi „elveszti a fejét” és megdugja a kihívóan öltözködő nőt, akkor az a nő hibája.
Az viszont igaz, hogy ha állandóan „a kútra jár”, egy idő után „rábaszik a korsó”.
Egyúttal azt is meg kéne nekik tanítani, hogy ha a „jó üzlet reményébe a nő beveti a testét (is)”, akkor ne csodálkozzon, ha megbasszák és ha utólag rájön, hogy ez azért mégsem érte meg, akkor kussoljon a drága, mert ez egy ilyen játék. Bizonyos közösségekben nem véletlenül kövezik meg a megdugott asszonyt.
Más kultúrkörben sem, mert a „Női Szívnek Parancsolni Nem Lehet!”.
Ezért „bizonyos kultúrkörben” szigorúan szabályozzák a nők kinézetét, viselkedését, az összes társadalmi és társas szerepét, ugyanis az átlag 75-80 IQ-val rendelkező, kiéhezett férfiaktól tényleg meg kell óvni őket, ugyanis egy pont után szabad prédák.
Mi változik meg? A nők „érettsége”? Mitől változna ez meg?
Egy Anya elsőként tanítja meg a lányának: Férfi szemében Te csak cici és popsi vagy-így gondolkodnak.
Ki ne vetítsd már ránk a bennetek lévő prostituáltat. Ti nők pont arról vagytok “híresek”, ha van lehetőségetek a testetekből élni, akkor nem ezt választjátok, a munka helyett. :D
Nem vetítünk. Egy lánynak többek között ezt is tudnia kel Ez az egyik alap ahoz ,hogy tudjon magára vigyázni.
De közben azt élitek meg életetek legnagyobb tragédiájaként, amikor már nem úgy nézünk rátok…:) ekkor váltok férfigyülölő femcsi furiává…hiszen végetértek a könnyű, léha, parazita, átbaszós szép napok.:)
Nem, nem így “gondolkodnak”, mert ez nem tudatos, hanem ösztönösen a pinát(hosszabb távra az anyát is) látjuk, aztán meg esetleg a pinát körülvevő “díszt”.
“Amennyire nő a nő, annyira leszek én férfi” az adott nővel kapcsolatban.
Ez nem tudatos, hanem automatikus. Ahogy a nők hipergámiája.
Azok sem úgy “gondolkodnak”, hogy alapból kurvák és mindig a bredpittre vágynak, hanem ez az alapösztönük.
Természetesen ezt is elmondjuk. Apukák, bátyák,fiú unoka tesók is segítenek.De egy lánynak ezzel tisztában kell lennie.
Így a koronavírus idején szívesen besegítek a felvilágosító munkában ha vannak fiatal lányok(de nem túl fiatalok) a családban.Mondjuk azzal a cici-popsi dologgal amit írtál nem teljesen értek egyet.Nekem fontos ,hogy szép legyen az arca, haja,bőre,fogai és bizony legyen esze is! A jó lábakat meg majdnem kifelejtettem.Természetesen nem árt ha jók a csöcsei és marha jó segge van…
Segítő készséged példamutató.:)Családunkban az idősebb hölgyek férjnél vannak a. Az ifjú hölgyek rendelkezésére állnak az apukák.:)
Ne feledkezzünk meg a középkorúakról sem!(30-60 kb)
28 és70 között gyakorlatban alkalmazzák a lánykorukban megszerzett tudást.:)
Pusztába kiáltott szó:) Mert a tapasztalatai megmutatják neki, hogy igazán bármit megtehet, büntetlenül , ha meg szarba van, csak meg kell találni azt a férfit/férfiakat/rendszert akire ráfoghatja és már fel is van mentve.
Szokásos általánosítás. Tipikus emberi tulajdonság,hogy csak a kirívót vesszük észre.
Szokásos relativizálás, (az egyik) tipikus női tulajdonság, no meg a gondolkodj pozitívan:
Szopás hol marad?
Ebben az esetben van baj rendesen a kedves “anya” értékrendjével és gondolkodásával is.
Kifejetenéd?
“Egy Anya elsőként tanítja meg a lányának: Férfi szemében Te csak cici és popsi vagy-így gondolkodnak.”
Ez mondjuk szerintem is nagy igazsága az életének. :)
Miután sok észt nem tápláltak beléd, így természetes :)
Nem is csak az a baj, hogy Hunbagira mondandójában akad egy nagy adag igazság, hanem az is, hogy nagymama tanítása is csak egy sztereotípia, amely az elképzelhető szituációk közül csak egyesekben jelenthet jó megközelítést, önvédelmet, viszont amúgy a férfiak sok esetben pont annyira hős szerelmes, fehér lovagok is, mint amennyire más helyzetekben cici-popsi kergető, léha Casanovák… Kizárólag ilyen tanítással az útjára engedni egy lányt egyértelműen a férfiakkal szembeni bizalomhiánynak, és ezért a biztosan borítékolható boldogtalanságnak is a záloga…
Ugyan miért? 10 férfiból 8-9-re igaz lesz ez az állítás. A maradék 1-2-re pedig cici, popsi + egyéb. Így azért számomra elég indokoltnak tűnik megtanítani a lányokat, hogy bizony a fiúk a társadalmunk jelenlegi állapotában önzőek, ahogy a fiúkat is arra, hogy a lányok szintén azok. A hős szerelmes fehér lovagok is éppen azért akkora balfaszok, mert cici kell és popsi kell, nem így gondolod? Egyébként még egy pár éve megemlítettem, hogy nálam sokat dob a latban, hogy mennyi esze van egy nőnek. Erre körbe röhögött és lesajnált a fél társaság. Ebből te milyen következtetést vonnál le? :)
Ha muszáj, akkor a magam részéről, bevállalom, hogy nálam prioritást élvez a szexuális vonzerő és a kaland lehetősége, és még hibás döntéseket is képes vagyok emiatt hozni, de a magam “rossz példájával” szemben látok egy csomó férfit, akikből csak úgy áradnak a nemes hűségeszmények, a szerelem, a családi elkötelezettség mély tisztelete, a monogámia mindenek feletti éltetése (erre is láthattál itt az oldalon is számos példát, olyat is amikor a poligám, “többnejű” férfit ekézték emiatt), szóval ezeknek a férfiaknak a példájára gondolva azt kell mondanom, hogy bizony létezik egy téves, méltánytalanul eltúlzott sztereotípia a férfiakkal szemben.
Oké, oké… De ha ezek a családcentrikus férfiak következmények nélkül megdughatnák Margot Robbie-t, szerinted hány mondana nemet?
Nem tudom, de ha valóban garantált büntetlenségről van szó. akkor tartok tőle, hogy a szám azoknak a nőknek a számának a közelében lenne, akik hagynák, hogy leteperje őket Brad Pitt. :)
Remek, akkor ezzel el is jutottunk oda, hogy mégsem különbözik annyira egymástól a két nem. :)
Az önzés egy közös pont.
Vagy legalábbis vannak olyan dolgok, amikben a sztereotípiák és a női hazugságok ellenére nem is annyira különböznek. :)
Van kettős mércézés férfi részről is (ami ugye az önzésből fakad), szóval ez is egy közös pont. :)
https://www.youtube.com/watch?v=mXqo_-ldATw
Csak van 2 lényeges különbség Deadpool.
1. A férfiak a pásztoróra után nem hagyják ott a családjukat/kapcsolatukat, fordítva viszont…
2. Az néhány százaléknyi kivétel, aki nem teszi meg, az férfi lesz.
Modell/milliárdos barátaim esetében még nem lattam, hogy nemet mondtak volna a kis szukák, sőt ők szoktak kezdeményezni (megfordítva az udvarlási “kötelezettséget”, ha meglátják őket őrjöngve szaladnak oda, tényleg, mint az állatok, mint döglegyek a szaftos érett trágyára)) . Viszont számtalanszor láttam, hogy a barátaim majdnem fele nemet mondott a kifizetett kurvákra.Szóval ezzel a néhánnyal alámondtam..
Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni. Cáfolni szándékoztál valamit a mondandómból?
Így van. Azt állítottam, hogy az egyik nemnél az ilyetén viselkedés többször fordul elő és az okozott kár is durvább.
Gondolom, fel tudsz erre mutatni valamilyen hivatalos statisztikát is.
Szerintem, te is tisztában vagy a válókeresetek felpereseinek nemi arányával.
Aha. Mivel többségében nők kezdeményezik a válásokat, ebből te levontad azt a következtetést, hogy a nők ösztönlények, és sokkal önzőbbek a férfiaknál. Mert ugye az önzés fokmérője a beadott válókereset… Az önzés csak a beadott válókeresetekben tud megnyilvánulni ezek szerint, sehol máshol. A férfiak pedig tudatosak, kultúremberek, és persze erkölcsösek, akiknek fel sem tűnik, vagy legalábbis nem zavarja őket, hogy a nejük egy tökkel ütött kretén, egy ösztönlény, de valahogy mégis pofára tudják ejteni a férjüket… Ujjal mutogatni a másikra te is nagyon szeretsz. :)
Azt írtam, hogy egy család felrobbantásával ők nagyobb kárt csinálnak ezzel. Ezt fenntartom.
És azt is, hogy igen állatiasabbak, mint mi. De ezt nemcsak én gondolom így, hanem minden hagyományos közösség/csoport pl a vallások.
2. állításom meg valóban személyes tapasztalat. Nőket lehetőségre még nem láttam nemet mondani, viszont férfiakat nem egyszer. De ez lehet személyes helyzet, hogy erkölcsösebb pasikkal és büdös kurvákkal vagyok körülvéve.
“Azt írtam, hogy egy család felrobbantásával ők nagyobb kárt csinálnak ezzel.”
Szerintem meg esetenként változó. Az esetleg, hogy a jog nagyobb játszóteret enged nekik, más tészta.
“És azt is, hogy igen állatiasabbak, mint mi.”
Miért? Mert kurvulnak? És hány híres női sorozatgyilkost ismersz? Ismersz nő sorozatgyilkost?
Ajánlok figyelmedbe egy sorozatot, Mindhunter (Mit rejt a gyilkos agya). Sorozatgyilkosokról szól. Elárulom neked, ebben a 2 évadban csak férfiak lesznek. És mielőtt azzal jönnél, hogy egy sorozatra hivatkozok, megjegyezném, hogy a készítők valós eseményeket dolgoznak fel, és elég nagy hangsúlyt fektettek az élethűségre. Szerinted melyik az állatiasabb: kurválkodni, vagy levágni egy ember fejét és megdugni? Szerintem az utóbbi. De emelhetjük is a tétet. A sorozatból kiderül, hogy legtöbb sorozatgyilkos azért lesz az, mert az anyjuk azzá nyomorította őket. Na, most akkor melyik a rosszabb, a tyúk vagy a tojás?… De egyáltalán van-e bármi értelme ezt méricskélni? Mégis miért van szükséged erre? Mivel lesz előrébb az életed azzal, ha ebben igazad van? Ha majd egy vitában a barátnőddel elfogynak az érveid, előkaphasd, mint egy jolly jokert, hogy a nők ‘genetikai kurvák’? :) Vagy bunkósbotnak beszólogatni itt? Szerintem nem sok értelme van ezen törni a fejed. Mindkettő nagyon gáz, és egyik sem hiányzik még a szomszédba sem.
Deadpool, én átlag emberekről beszéltem nem gyilkosokról.
Azonkívül ha már gyilkosság, a női “angyalcsináló” méregkeverő asszonyságok esetében jóval nagyobb a látencia. Ahol véletlenül kipattantak az ilyen ügyek, ott kiderült, hogy áldozatok számában csikatilo, bundy stb a fasorban sincs.
Akkor végülis azt állítod, hogy a nők úgy általában állatiasabbak, mert a milliárdos haverjaid (az ‘átlagemberek’) a te szemedben, ‘diktáló’ pozicióból erkölcsösebbnek tűnnek, mint a rájuk akaszkakodó aranyásók (szintén ‘átlagemberek’). És a sorozatgyilkosokat ne vegyük figyelembe, mert ők nem átlagemberek. Ha jól értem. Abba ugye azért bele gondoltál, hogy te sem az egész évben a koliban tanulós lányokkal szoktál együtt bulizni? :)
Nem, annyit állotottam, hogy férfiakat láttam nemet mondani ösztönvezérelt programjukra, nőket még nem. És, olyan személyek, akik ennek hiábavalóságára felhívták a figyelmet, azok is mindig férfiak kezdve Jézussal, Buddhával.
Akkor lehet, hogy a látásoddal van baj, mert mindkét nem napi rendszerességgel kénytelen ellent mondani a vágyainak és a valóságban élni, amennyire képes. A második mondatra tudnál dobni forrást? Nem olvastam még ilyenről, érdekelne.
Bezony és a sorozatban a kegyetlen anya is sokszor ott volt a “nevelésben” és azért lett olyan amilyen a csávó :)
Jah csikatilot majdnem megette az “anyja” a holodomor idején..bundyt meg átbaszta, illetve megismerte a cheerleaderek ribanc/prosti világát.
Mondjuk csikatilo esetében -még én is elgondolkodok a sanyarú gyerekkoron, pedig ettől a dumától falra mászok alapból- először a zsidóbolsevik gpu dúlja fel a faluját majd bosszúból kétszer a gestapo einsatzgruppen majd újra a bolsevik állambiztonság.
Illetve kis hazánkban a balástyai rém is a tököli rabkórházban született meg egy prostiuált gyerekeként. Mondjuk a százhalombattainál (femcsiknek is adjunk egyet) ott meg egy tipikus alkoholista, agresszív, pszichopata “apa” van a dolgok mögött.
Dehonnem! A férfi a nőt akarja, a nő a férfit!
Főni! Pitt régen nem szexszimbólum a zsidó média áltak szarszínű kanokra programozott, konzumidióta fehér nőstények számára. Tudod, túlságosan nordikus típus, ráadásul pennsylvanniai németholland, otthon még úgy is beszéltek. Jah már megtudhattuk jolietól a válás után (természetesen), hogy kicsi a fasza..:D
Hogy kicsi a fasza, azt nem Jolie-tól tudni, hanem régi paparazzi fotókról, amikor még meztelenül napozott Gwyneth Paltrow társaságában. :)
A nők viszont a válási cirkusz során mellé álltak, ő jött ki belőle jól. És szexszimbólum maradt, csak hát már öregszik, azért nem annyira szexi, mint volt, de Brad öregecskén is Brad.
Meg hát a tinik bálványai is feltűnően koromsötét bőrszínűek ugye, mint Justin Bieber vagy Shawn Mendes, a filmek világából meg Chris Hamsworth, aki nagyjából cserélte Brad Pittet ebben a szerepben.
Néha akkora faszságokat tudsz magyarázni te is, mert épp ez illik a világképedbe, csak a valósághoz nem sok köze van.
Tudom ,hogy nem pont a főtéma de most akkor kicsi a fasza vagy nagy?Kb tíz éve azon voltam felháborodva,ezért jegyeztem meg,egy cikk elkezdődött valami amerikai filmforgatásról igazán nem közölt semmit aztán a végén nagy köntörfalazva elmesélte hogyan lesték meg a többiek a színész hatalmas férfiasságát amikor a folyóparton a meztelen jelenetet forgatták.Én meg magamban káromkodtam ,hogy bazmeg ez egy újságcikk..
Itt vannak az eredeti képek 1995-ből (nem photoshop), ezek alapján mindenkinek lehet véleménye. Ránézésre nem túl méretes (egy forgatáson biztos nem okoz problémát és nem csodálják elképesztő férfiasságát), de aztán persze még nőhet tisztességes méretűre az ágyban. :)
Miért mekkorának kéne lennie te szerencsétlen? A térdét csapdossa? Vérpéniszről még nem hallottál?
Lehet négerekből indul ki. Azoknak nagy, de mindig ilyen kolbászos tartásnélküli. Még pornóban sem sikerül -vegyszerekkel- rendesen bekeményíteni. “Szakmabéli” lány ismerőseim azt mondják, hogy ebben is a félvérek a tutik.:D
Az simán lehet. Eleve ilyenekkel baszatja magát, meg az egyik stricije is néger, vagy ahogy te mondod: szarszínű :D
Kösz most már meghalhatok a koronától…Ha összeszedem a látványbeli tapasztalataimat katonaság stb.Szerintem sem a kicsi sem az irgalmatlan nagy kategória nem passzol rá.
Nem hát, de serial barátnőtök szerint lekonyultan is 20-nak lennie. Azt a 13-tól is megfullad :D
Én csak virtuálisan ismerem… és csak innen.
Te talán haragszol rá, valamin összevesztetek esetleg?
Nem, ő az index egyik őstrollja, akit már minden nickjén üldöznek ott a moderátorok, oda nem kommentelhet többé, és mivel az ottani csapatból egyedül én írok másfelé is, szeret utánam jönni. A sorozatrandizót például pár nap alatt szétcseszte, csinál vagy 50 nicket és összevissza trollkodik, ott is beleállt a végén már mindenkibe. Egy időben nagy barátnője volt a Gerle Éva, aztán már löki őt is a busz alá, az itteni egyik kommentjében már én vagyok az Éva. :)
Régebben csak este 10-11 után őrült meg, amikor bepiált, látom, hogy egy ideje már nappal is hozza ugyanazt.
A Makipedia már feltárta a kórképét:. És amúgy nem valószínű, hogy nő, de ráragadt a lenke gúnynév a (b)aszat lenkéből.
Időnként szeret ide jönni, egyszer Altert is pedofilozta. :) De szapulta itt már Deadpoolt (rá volt szállva egy időben) és Kálmánt is. Felismerhető ezekről a dühödt egysorosairól.
http://makipedia.shoutwiki.com/wiki/Aszat_Lenke
“Elmondása alapán a férfihang internetes portál, valamint Roosh V PUA guru keltette fel a dühét, amit az antifeminista topiklakókon kívánt levezetni. Ők először békés, normális emberi hangon próbálták megmagyarázni az idegbeteg femtardnak, hogy ők a férfihangon csak passzív olvasók, csak időnként kommentelnek, illetve azt se tudják, hogy Roosh V ki, nem vette tudomásul, csak tovább hajtotta a magáét, mint valami kataton verkli.”
És ennyire követ téged?
Aha, de nem folyamatosan, hanem időnként felbukkan. Szerintem több embert követ máshonnan is, aztán nem vagyok mindig terítéken. Alapvetően nem vagyok akkora ellensége szerintem, csak így jobb híján.
Most, hogy itt felbukkant, a blogomra is rögtön írt vagy kettőt, csak hogy érezzem a törődést. Köszönöm egyébként, szívet melengető ez a figyelem ismét, kula nénje!
Amúgy meg általában kivetíti a nyomorát, szóval amit másra ken, az ő maga, tipikus femtard viselkedés, csak nála még extrémebben jelen van, és meg is szokta, hogy álnickekről kell vádaskodni, és azt a pontagyúak kritika nélkül be is szokták szopni.
Általában lazán kezelem, legalább ezt is elmondhatom, hogy van egy kitartó internetes zaklatóm. Minden IS van. :) (Amúgy van egy másik is, egy hímnemű wannabe blogger, akivel még személyesen is beszéltem, és bevallotta, hogy azért mocskol és kiált kamunak mindenhol, mert “felzaklatom” és “nem akarja, hogy igaz legyen, amit mondok”.)
Itt arról van szó, hogy a Férfihang őstrollja betegesen pararnoiás. Aki őt támadni meri az automatikusan Lenke vagy Gerle Éva lesz. Te is könnyen valamelyikké válhatsz, úgyhogy vigyázz mit írsz neki! Ez a feminista troll még a saját anyát is megvádolná, hogy Lenke, ha az végre elküldené őt a picsába. De mennyire lehet komolyan venni egy olyan nem normálist, aki belső világban, alterekben, meg ilyen gyerekes faszságokban hisz?
A sorozatrandizót a blogger tette tönkre meg a Serial Shithez hasonló feministák, white knightok. Mondjuk tényleg voltak ott trollok, de mindenki leírta ennek a gyökérnek, hogy az a Kritikus Intrikus, aki úgy tudom ezen az oldalon is fent van. Egyébként Surreal ott is rendszeresen áskálódott a Férfihang és Alter Ego ellen. Innen kiutáltátok (nagyon helyesen), odament a randizóra, ott is megcsinálta a szart, onnan is kiutálták, aztán visszajött rombolni a régi törzshelyére :)
Én cska azt nem értem mi a fasznak jött vissza harmadjára is, ha múltkor sértődötten azt ígérte eltakarodik innen végleg.
“Egyébként Surreal ott is rendszeresen áskálódott a Férfihang és Alter Ego ellen. Innen kiutáltátok (nagyon helyesen), odament a randizóra, ott is megcsinálta a szart, onnan is kiutálták, aztán visszajött rombolni a régi törzshelyére :)”
Rámutatnál erre, drága kula nénje? Esetleg egy-egy link? Vagy megint csak “hazudsz, mert megteheted“? :)
Csak erre reagálsz, tehát igaz :) Te dobsz arról valamit, hogy én vagyok a képzeletbeli Lenkéd? Az ottani rombolásodat nem fogom újra végigolvasni, aki akarja megkeresi, azt meg mindenki tudja, hogy mindenhol áskálódsz Alter ellen.
Szóval “hazudsz, mert megteheted” van ismét. :)
Az egyetlen, ami miatt reagáltam egyáltalán erre is, hogy Alter sajnos elég naiv és kritika nélkül be szokta nyalni a hazugságaidat, szóval azt javaslom neki, hogy még mielőtt megint meg tudnád vezetni, előtte nézzen utána az igazságnak. Meg talán azon sem ártana egy kicsit elgondolkoznia, hogy ki ez a friss nickes Margarete Tor alól. :)
Hazudni te szoktál. Az egész netes pályafutásod erre épül :) Szóval megint lehülyézed Altert. Mi az hogy szoktam? Én még nem beszéltem vele, de lenkével mikor dumált? Azt az oldalt, amit ehhez hasonlóan tönkretettél, azt megtudja nézni. de privát leveleket is fel kéne törnie? Só szerint értettem a mindenhol áskálódást ellene meg a Férfihang, meg az oldal több tagja ellen.
Azon kéne elgondolkodnia, hogy miért hagyja, hogy rombold az oldalát azok után, hogy tavaly még a föld alól akart előkeresni téged :) Csak nem őt is megfenyegetted, vagy ráijesztettél a strici haverjaiddal?
Nem tudom ki hogy van vele, de én egy semmiböl jött, kifejezetten szarkavaró célzattal, csak vádaskodni, anyázni tudó trollnak a szavára eg mp-ig nem adnék. Normál kommentje nincs, véleménye csak leszóló , anyázó, összeugrasztani akaró…
Tényleg ennyire lenézed és idiótának tartod a férfiakat, hogy nem vesszük észre mire megy ki a játék ?
Tényleg azt hiszed érdekel igazán bármyikünket mit kotkodálsz ide? Maximum egy jót röhögünk. Rajtad.
Normális ember meg egy olyan whte knight véleményére nem ad, mint amilyen te vagy.
“Tényleg ennyire lenézed és idiótának tartod a férfiakat, hogy nem vesszük észre mire megy ki a játék ? ”
Tényleg az kérdezi ezt, aki rendszeresen hülyények nézi itt a férfiakat azzal, hogy antifemnek adja ki magát, miközben csak rombolja a közösséget és seggbekúrt mangina? :) Most is a legszánalmasabbnak trollnak sikerült bevédened a picsáját, csak azért, mert az elvileg nő.
Én soha nem írtam le, hogy antifem vagyok, de sok mindennel egyetértek amit az antifeminizmus képvisel, elég old school vagyok, de a szélsöséges véleményekkel valóban nem azonosulok, ez a szélsöséges antifemeknek lehet white knight viselkedés , a feministáknál meg patriarchális elnyomónak számitok . De különösebben nem izgat ki milyen cimkét aggat rám , pláne nem részedröl. És nagyon tévedsz, ha azt hiszed azért védtem be, mert nö.
Valami nagy képzavar lehet amúgyis nálad, mert nem a manginákat szokás seggbekúrni. Egyébként sejtem ki vagy. Ez nem a Lenke ( bár a Gerle Évával feltünöen feldühítettelek). Majdnem biztos vagyok benne :) Egyébként ( bár ilyet ritkán szoktam leírni pláne “ nönek”hm), baszódj meg, most is csak vádaskodni , meg ocsmányul kotkodácsolni tudsz, az ilyennel tényleg értelmetlen szóba állni.
Nem ezért tűnsz white knightnak, hanem mert egyértelműen az vagy :( azért védted be, mert remélted a lovagiasságodért ingyen pinát kapsz tőle :)
De a manginákat is. Nem hát, de Surreal simán lehet mindkettő.
Nekem van itthon meglehetösen jó színvonalú ingyen pina ( bár én szívesebben hívom a menyasszonyomnak) , szóval nem szorulok sem SS , sem más ingyen szolgáltatásaira.
Tudod ott borul az elméleted, hogy Alter beszélt SS-sel telefonon , ha jól rémlik elég hosszan és ezt Alter nem cáfolta. Pillanatok alatt össze tudja hasonlítani a hangját Gerle Éváéval, ö elég gyakran megnyilvánuló picsa.
Körültekintöbbnek kéne lenni bogaram! Ennyit rólad és a vádaskodásaidról . Menj máshova trollkodni ! Biztos az is véletlen, hogy Áfonya- Juditka -többek között Seri általi -leoltása után ilyen röviddel betámadtad SS-t . Tényleg hülyének nézed az embert…
Ezt örömmel hallom. Hidd el SS színvonaltalan szórakozás lenne.
Mikor történt ez? Ha igaz, akkor lehet Surreal Slut tényleg megfenyegette szegény Alter Egót. Ez megmagyarázza miért nem dobta még ki, meg miért vitatkozik vele nagyon modoroskodva. Gerle Éva hangjáról nem tudok nyilatkozni, mivel nem hallottam.
Úgyhogy neked kéne körültekintőbbnek lenned :) Itt főleg ez az elmebeteg Szutyorék vádaskodik. Már az Áfonya is én vagyok?
“Tudod ott borul az elméleted, hogy Alter beszélt SS-sel telefonon , ha jól rémlik elég hosszan és ezt Alter nem cáfolta.”
De meg sem erősítette, így valószínűleg nem hibás arra a következtetésre jutni, hogy valójában meg sem történt. Az egyetlen, aki ezt állította, én voltam, akiről pedig köztudott, hogy azt sem szabad neki elhinni, amit kérdez. Essen le a tantusz végre. :)
Remélem meg sem történt, így nem tudtad megfenyegetni Alter Egót meg kedves párját, és ő sem vált white knighttá :D
Nem lehet, hogy ez nem “ Lenke”, hanem a Gerle Éva :)
Erről beszéltem. Hamar elsajátítottad feminista barátnőd vitatechnikáját. Gyorsan tanulsz :) Írtam, hogy a Surrel Slut lehet Gerle Éva, mert feltűnően nagyon sok mindnet tud róla. Mondjuk Lenkéről is. Na meg a legjobb védekezés a támadás :) Tudod mit jelent az egyáltalán?
Mi van ha mind egyek vagytok?
Ez csak a lenke, mondom, én ismerem, ezt ő egyszerűen szórakozásból csinálja, szart kavar, összeugraszt, rombol. Ha megnézed a sorozatrandizót akár most is, az összes trollnick az övé, magával beszélget már ott kínjában. Nincs célja ezen kívül, még csak nem is következetes az oltogatásaiban. Rád fog, ami éppen eszébe jut, a következőben meg már mást, mindegy, valamelyik csak bejön majd, valamelyik csak felidegesít, vagy csak beszopja valaki, és ennyi. Nagyon elszánt, ideje van, és élvezi az ilyesmit. Normálisan beszélgetni talán a kezdetek kezdetén néha szokott egy rövid ideig, aztán valami apróságtól mindig idegbe jött és mocskolódni kezdett. A fórumon kijött a Roosh-fóbiája is, az ő videóit lesi és akad ki rajtuk, de volt már, hogy itt is lazán hozta az antifeminista férfit (Dark Lord néven, amíg ki nem szúrtam), szóval nem tudod igazán kitalálni, kicsoda, micsoda. Előbb-utóbb beleáll mindenkibe, akit csak ér vagy reagál rá, ez a műsora elején szokott csak így lenni, hogy engem támad, aztán elunja. A stratégiája amúgy elég egyszerű, nem szokott rajta változtatni, elsősorban keni a saját mocskát, úgy beszél, mintha törzstag lenne és mindenki nevében megnyilvánul (“ide hordod a konfliktusaidat”, “minek jöttél ide vissza” stb), ismeri az emberek működését, pl. hogy sosem néznek utána semminek, meg hogy eleve nem szimpatikus emberről bármit elhisznek, szóval amúgy egész jó benne. Ő nem hülye, csak nem jóra használja az emberismeretét.
Annyit tudok mondani, hogy ne etesd, bár az ignorálás sem szokott beválni vele szemben (a randizón nem működött), a végén lazán motyog már csak magában is, de nem hagyja, hogy értelmes élet megvesse a lábát.
És amúgy de, itt be szokott jönni neki, ez egy nagyon könnyű terep számára, mivel még moderáció sincs, már kétszer bejött, amikor ellenem áskálódott. Szóval úgy döntöttem, fogok egy tál popcornt, közben pedig megteszem tétjeimet arra, harmadjára is be fog-e (tippem: igen). De részemről ennyi, én nem etetem, nincs mit mondanom neki, azt a kaján vigyorát a pofáján, miközben szemrebbenés nélkül bármit rám hazudik, úgyis el tudom képzelni, legyen meg az öröme, hogy azt mond, amit akar. Tenni úgysem tudok ellene.
Azt hiszem ezt a részletes önismeretet nyugodtan nevezhetjük coming outnak :D
Tényleg baj van a felfogásával. HIába írta le neki mindenki, hogy nem a Lenke csinál ott 200 linket, hanem egy másik troll, leszarja, csak a saját faszságát fújja. De hát mit is várunk egy olyan embertől, aki belső világokban, meg különböző, 200!!! alterben hisz, meg a saját degeneráltságát kizommolásként magyarázza :D :D A sorozatrandizó a white knight blogger miatt ment tönkre, és azok miatt a feministák (köztük Surreal) meg manginák miatt, akiknek teret engedett.
Az is milyen érdekes, hogy ellene nem szabad áskálódni, de ő ezt nyugodtan megteheti Alter Ego, a Férfihang meg a férfijogi mozgalom ellen :) Hát nem édes? :)
“De részemről ennyi, én nem etetem, nincs mit mondanom neki”
Ez is kábé annyira komolyan vehető, mint az apjának tett ígérete, illetve az, hogy nem fog ide visszajönni többet, mert itt csak bántják a gonosz, csúnya férfiak brühühü. De lehet én látom rosszul, és nincs is itt. Ja nem, ez egy csúszómászó, a szájából állandóan segget csináló troll.-
Sok ocsmányabbnál ocsmányabb emberi tulajdonság létezik, de az egyik legocsmányabb az IRIGYSÉG!
Hogy mekkorára nő, azt ennyiből nehéz megállapítani, de azért piton nem lesz belőle. :)
Szerintem itt arról volt szó, hogy a világ legszebb férfijától a rajongók talán kicsivel többet vártak ennél első ránézésre, de hát senki sem tökéletes. Nem lett ettől kevésbé szexszimbólum, ’95-ös képek, ugyanúgy az maradt.
A lényeg viszont, visszakanyarodva az eredeti témához, hogy mindegy, Jolie mit magyaráz, ha egyszer nudizott ő már nyilvánosan. :)
Drágám most akkor most akkor az enyém az elég nagy neked vagy milyennek mondanád úgy másokhoz viszonyítva?
Hát.. pont jó. Dee.. ha egy kicsit vastagabb lenne lehetne egy kicsit hosszabb is.
Mekkorának kellett volna lennie? Meg ő mondta magáról, hogy szexszimbólum? Tudtommal a média meg az emberek akasztották ezt rá. Ez a kép is azt bizonyítja, hogy “a világ legszebb férfijának” is átlagos farka van. Már csak a hozzád hasonló, pornón szocializálódott retardáltak hisztiznek a nagyobbért.
De miért nem lovakkal basztok, ha kígyóméretű kell?
https://terrastyle.hu/elviheto-allatok/siklok-kigyok
Jó kérdés.Én azt nem értettem soha,hogy miért büszke valaki arra ha a pinája nagyobb mint egy nőstény elefántnak.
Nem hiszem, hogy ebben bármi büszkeség lenne, alapvetően két oka van. Az egyik, hogy egy nagy fasz vizuálisan is kellemesebb látvány, másrészt kihívás. Valahogy a különféle perverziók is így épülnek egymásra, ez az útjuk, hogy keresed az újat, a mást, a valami magasabb szinten lévőt, ami túlmutat az egyszerű reszelésen. Valaki szemében ez érték, másokéban nem, ízlés kérdése.
Egy életem át ugyanazt csinálni, esetleg csak pózt váltani az ágyban szerintem unalmas, és nem is értem azokat, akiknek ennyi elég. Ha már itt tartunk, akkor az én személyes véleményem is, hogy a pina kísérletezésre való, szűknek ott vannak egyéb testnyílások, ami nem azt jelenti, hogy olyannak kell lennie, mint a széttúrt tehénlepénynek, de azért nem kell félteni.
Szóval bele lehet nyomni a pinádba hurkatöltőt, de az egészet, aztán felnyomni a kolbásszal, kísérletezésnek jó lesz, nem?
Maximum csak látványra kellemesebb. De mivel egy normál nő pináját csak szétbassza és fájdalmat okoz, így nem sok értelme van. A te elefántméretű pinád, a széttúrt tehénlepényed meg kibaszott szánalmas, meg az erőltetett magyarázkodásod is.
“esetleg csak pózt váltani az ágyban szerintem unalmas, és nem is értem azokat, akiknek ennyi elég.”
Igazad van. Összevissza kell baszni a bokorban mosdatlanul, meg egyszerre 10 prolival, meg niggerekkel, öregemberekkel, gumi nélkül persze! Vagyis ahogy te csinálod :) Vicces, hogy egy ilyen gusztustalan véglény magyarázza, hogy mit kéne meg hogyan.
@SS. Nos igazából csak a “szerszám másik oldaláról nézve” a dolog, felmerül bennem azért észrevételként.
Még talán 5-6 évvel ezelőtt, hallottam rádióinterjút az akkor még nem celeb-pozicióban tündöklő nehézipari-szakmunkásnőnkkel (Aleska művésznéven) aki aképp nyilatkozott. Mr Marcus-Byron Long (vagy akkori megfelelőik) és még asszem két másik BBC-t üzemeltető úriemberrel való találkozó után. A riporter amikor kérdezte hogy az miyen érzés, az alábbi nagyjáboli választ adta: igazából a portfórióhoz kellett neki, és azt csak túl akarta ott élni élvezeti értéke nem volt, még ui. hogy nagyon óvatosak és udvariasak voltak a “srácok”.
Másik egy szösszenet HBO-sorozat, prostik a 70-es években (nem jut eszembe a címe), a strici tanácsa az első munkanap előtt az új lánynak: ne hagyd hogy bevágajanak neked, mert nagyon gyorsan elrongyolódsz, mindíg te tedd be magadnak…
Bébirépa és az MK50-es torpedó között azért elég széles mérettartomány van.
Elsősorban érteni kell azt, hogy mind a pornóban, mind a prostitúcióban vannak különböző műfajok, és más-más elvárásoknak kell megfelelni adott területeken. A lakáson dolgozókhoz olyan faszik járnak, akik csak egy jót akarnak dugni. Ezek többsége az anált sem vállalja, de még az ujjazást sem. Kis pénz, kis szolgáltatás. Ahogy a magyar pornós hírességek közül is talán egy olyat tudok (ő nem is a pornóból lett ismert, hanem az X-faktorból), aki BDSM-et csinált.
Szóval el kell dönteni, hogy kikkel akarsz dolgozni, és ahhoz mérten óvod magad vagy fejlesztesz képességeket. A legjobb, mint úgy általában, valami egészséges középút, amikor mindkettőt hozhatod, bár aki már nagyon elmozdult a különböző kinket irányába, az ritkán szokott egyszerű szopi-dugit vállalni, és ha meg is tenné, valószínűleg a vevő sem lenne annyira elégedett.
Szóval valójában nincsenek ilyen általános igazságok vagy aranyszabályok, minden attól függ, hogy milyen vevőkört akarsz építeni magadnak.
Neked nem szopnék pólód van, hanem basnake.
? https://www.youtube.com/watch?v=HXJtdA4AQnI ?
Vékony,rövid kígyó,rövid gyors játék.A lényeg:én viszont élveztem.
És már megint az okoskodik a pornóról, prostitúcióról, szexről, akinek a legkevesebb köze van hozzá. Még jó hogy nem ez tartja a szexuális felvilágosítás órákat.
Alapvetően, SerialSlut, a prostituáltak meg a pornós kurvák egyformán szutykok. Semmi különbség a két nőtípus között, mindkettő pénzért baszik, mindkettő a férfiak szomjúságán és szexuális nyomorán élősködik, a pornós kurvák esetében egy áttétellel. Az ő esetükben viszont ott van a kamera, hogy ország-világ láthassa, hogy mekkora kurvák. És mindkettő társadalmilag sok-sok lépcsőfokkal alatta áll azon férfiak többségének, akiken élősködik, és akiket az esetek többségében lenéz, bár nincs mire.
Az igazán durva az, amit nemrég olvastam a hírekben, hogy ha jól emlékszem pl. Angliában már 15 éves lányok is keresnek camgirlként, tehát online szexuális szolgáltatásért, nagyobb pénzeket, mint amit férfiak keresnek felsőfokú végzettséggel, szakmai idegennyelv-tudással, tíz év profi karrier kőkemény munkájával a hátuk mögött.
Ebből is látszik, hogy a mai világban már a kamaszlányok is szutykok és ordas ribancok. Nem is értem, hogy miért nem viszik le a hetero szexhez a törvényes korhatárt mondjuk 13 éves korra. Egyre nyilvánvalóbb, hogy miért adták a középkorban a nőket férjhez fiatal tiniként. Nem, nem azért mert az ősök elmaradottak lettek volna, akik nem értették a világot és az emberek működését, vagy mert rosszat akartak volna a lányaiknak és “elnyomták” őket. Épp ellenkezőleg!
Ezt kéne ma is csinálni. A nők már fiatalon megkapnák a faszt amire láthatólag annyira vágynak, el is lennének tartva, és a társadalom által rendes asszonynak elfogadva élhetnék a hétköznapjkaikat. Nem eleve prostiként és ringyókként kezdenék el a szexuális életüket, mint ma. Hanem kordában lennének tartva, hogy ne basszák el már ilyen fiatalon az életüket és a férfiakhoz és a szexhez való viszonyukat. Mert aki már 15 évesen camgirl, és ezáltal a férfiakon élősködve és a szexuális nyomorukat kihasználva keresi a pénzt, abból olyan nő is lesz amikor felnő: egy nagy, értéktelen nulla.
Én meg tudom tenni azt, hogy figyelmen kívül hagyom a kommentjeidet a béke kedvéért, te provokálsz, amiből úgyis tudjuk, hogy a végén az lesz, hogy szegény Hunncit meg kell védeni a gonosz Seritől, mert már megint elpicsázta. :)
Beszélgetni meg én veled nem fogok, teljesen értelmetlen, időrabló tevékenység volna, mert tökéletesen alkalmatlan vagy ilyesmire.
Miről beszélsz, kedves SerialSlut? Mitől kellene engem úgymond “megvédeni”??? Még nem volt olyan vitánk amiben ne te maradtál volna alul. (Alapból is segg hülye vagy, különben nem lennél prosti…)
Mármint pl. arra gondolsz, amikor azzal “nyerted” a vitát, hogy kijelentetted, ezért most megversz egy prostit? Vagy lemész az utcára és kinyírod az első nőt, aki szembe jön? Vagy iszol a véremből? Azzal, hogy folyton idegbe jössz, pedig te provokálsz?
Ússzál végre.
Nem. Most konkrétan arra gondolok, kedves SerialSlut, hogy én egy felsőfokú végzettségű, komoly munkát végző ember vagyok, aki mérföldekkel magasabban áll ebben a társadalomban, mint te, aki pedig egy suttyó kurva vagy, aki éhen döglene ha én és a hozzám hasonlók nem dobnánk neked és a hozzád hasonló suttyó picsáknak némi aprót, némi zsidó papírt (a.k.a. “pénzt”) cserébe azért, hogy csoportosan beleélvezzünk az összes testnyílásodba. Hogy aztán sörözés közben azon röhögjünk, hogyan folyt ki belőled mindenhonnan a geci, hogy hogy legyaláztunk és megaláztunk.
A hibát ott követtem el, hogy egyenrangú vitapartnernek kezeltem egy 1. nőt, aki ráadásul saját bevallása szerint egy 2. gangbang-es kurva. Valakit, aki olyan szinten van alattam ebben a társadalomban, hogy ezért a tévedésemért külön vádolom a feminista agymosást ami fiatalon elhitette velem, hogy egyenlőek vagyunk…
Kidühöngted magad? Remek. Akkor most menj és élj.
Magadra ismertél te szutyok veréb? :D Te meg húzz vissza a belső világodba álmodozni, mert soha nem nyomted le Hunnt.
Hunn!
Ne idegeld föl magad ennyire! Egy apácának változatosabb a szexuális élete, mint Surreal Slutnak.
Én továbbra is tartom a szkeptikus szemléletemet Seriserilédi kilétével kapcsolatosan.
Jó esélyt adok pl annak, hogy azért választotta épp a “gangbang”-et, mint preferált műfajt, mert ezáltal jelentősen redukálhatja a lebukás esélyét, ha esetleg személyes ajánlatot tenne neki valaki az oldalon. Ő nem tud ilyen “bézik” szolgáltatást nyújtani, ugyebár így nem éri meg neki.
Nem egyszer utalt erre.
Szerintem nincs valós élete, így a virtuális világban próbálja összetákolni az identitását. A világi énje valószínűleg mérföldekre van a nárcisztikus fantáziáitól.
Persze.Egészen biztosan kamuzik. Pókhasú.egybederekú,zsíros hajú,40 fölött is pattanásos hölgy….(természetesen min.2 diplomával)
Bizony fején találtátok a szöget, igaz, a forint már két éve megmondta, hogy egy csúnya, kopasz, dagadt, öreg, impotens faszi vagyok, és én elsősorban neki hiszek, mert természetes esze van. Ez így mind együtt igaz, kiegészítve a saját észrevételeitekkel, meg még amit majd lenke barátnőtök hozzátesz.
Nagy szerencséje a világnak, hogy ti mindig rámutattok az igazságra.
Jó reggelt! Neked jelez a telefonod ha írnak rólad valamit? Ne legyél féltékeny a Lenkére.Egy férfinek lehet egyszerre két barátnője is sőt az se kizáró ok ha ők ketten éppen utálják egymást.Gyere el a találkozóra tudod:” bizonyíték nem ígéret”. (Ja a saját magad lájkolásával meg várjál azért legalább 1-2 percet)
De csak ha Hunn is ott lesz, hiszen én elsősorban neki szeretnék bizonyítani, ti maximum másodhegedűsök lehettek.
Valamint bizony, a google alert szól, ha valaki megemlít az interneten, mert nárcisztikus vagyok, ezért lájkolom magamat is. Nem tudsz hibázni.
Úgy hízelegsz mint egy igazi nő….Persze az is kizárt ,hogy tévedjek..
3 év alatt csak megtanultam jól adni a nőt, nem csak a kosz ragadt rám.
Ez meg a másik, hogy a nap 24 órájában elérhető, szinte egy perc alatt reagál mindenre. Ő egy munkanélküli/hátrányos helyzetű troll, aki ez interneten éli ki magát.
Jól látod! Egy kurva nem hirdeti magát anélkül, hogy ne lehessen megbaszni. Ő érdekes módon pont olyan nem létező műfajt választott magának, ami lehetővé teszi, hogy elkerülje a személyes találkozókat. Egyébként ismersz BÁRKIT, aki valaha is látta őt a való életben?
Igen ő egy troll, a Férfihang bohóca. Ha megfigyeled most, hogy negatív véleményt fogalmaztál meg róla, egyből Lenkézni meg Forintozni kezdett. Idő kérdése, és te is Lenkévé válsz.
Jól csinálod, igazából kurva jól, lenke. Mondtam már párszor, hogy ezt még időnként tisztelem is benned, akkora szarkavaró vagy és ehhez te igazán értesz. Nem fogok sem védekezni, sem támadni, mert egyikből sem jövök ki jól, és ismered a határaimat. Ezt simán nyered. Ennyiből áll az életed, de legalább kimaxolod. :)
Eddig tartod a nagy ignorálásod már megint :) Az itteni fosásodra gondolok te gerinctelen, hazug szardarab. Nem fogsz ideírni többet meg ilyenek? :D
“Ennyiből áll az életed, de legalább kimaxolod. :)”
Miért neked miből a trollkodáson kívül? :D
Persze, hogy nem fogsz védekezni. az érveink ellen nem is tudnál :)
Ne most kapj már dührohamot, amikor nyerted, tönkrebaszod magadnak az egészet. Leírtam neked odaát a tanácsomat: tanulj belőle. Kigolyózol, aztán meg lejáratod magad? Ez rám nézve is sértő, akkor baszd meg, épülj be, de tisztességgel. Mindig eddig jutsz, hogy engem mocskolsz és fél percig örülsz, aztán onnantól maradsz egy ártó entitás, aki csak nem akar lekopni. Akkor legalább fogd már be, és használd ki.
Te mikor fogod be végre? És a kérdésemre mikor válaszolsz? Már egy hete arra vagyok kíváncsi, hogy mi a fasznak jöttél ide vissza? :)
És te mi a fasznak jöttél egyáltalán ide?! Hogy nem érdemben kommentelni az hót sicher. Van pár trollunk, de azok legalább érdemben trollkodnak és idönként még jókat is írnak… te mi a búvalbaszott bánatnak rontod itt a levegöt? Nem tünt fel, hogy senki nem kíváncsi sem rád, sem a mondandódra?
És téged ki kért meg hogy white knightkodjál már megint, meg ki a fasz kérdezett?
” Van pár trollunk,”
Surreal Slut az egyik.
“de azok legalább érdemben trollkodnak és idönként még jókat is írnak”
Ő nem.
“te mi a búvalbaszott bánatnak rontod itt a levegöt?”
És te? Ja tudom, a pinahiányod miatt.
“Nem tünt fel, hogy senki nem kíváncsi sem rád, sem a mondandódra?”
És neked?
Halvány hupilila fingod sem lehet mit keresek itt, de közöd se sok, a pinahiány, na az tuti nem szerepel az okok között, kedves lenke. Mostantól saját “ fegyvered” fordul ellened, szét leszel trollkodva :)
“Halvány hupilila fingod sem lehet mit keresek itt”
Neked sem
“de közöd se sok”
Neked sem. Mi a faszért kérdezed akkor?
“a pinahiány, na az tuti nem szerepel az okok között, kedves lenke”
Dehogynem, azért védted be megint Surreal picsáját. Még a Lenkézését is átvetted, miközben azt sem tudod ki az. De ha mégsincs pinahiányod, akkor te magad vagy Serial Suit, ugyanis véletlenül megint helyette válaszoltál :)
A Lenke szép név. Olyan kis finom, bársonyos, sőt szende rezonanciája van. Ümmm…
————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————Ha Lenke lenne lenne lelke
–ha lelke lenne Lenke lenne
s,ha Lenke-lelke lenne
e-Lenke is
Lenke lenne.
Pethőf Phyl Enke
Hogy van-e lelke, az szerintem még kérdéses. :) De hogy élete nincs, abban egészen biztos vagyok.
Lenkének lehet, hogy nincs, de neked se nagyon :)
Ezt a zseniális riposztot! Te aztán jól megmondtad Deadpoolnal a magadét, most inkább ( idét)lenke!
És ki a kurva anyád szólt hozzád már megint? :) Csak az igazat mondtam neki.
Nehogy még itt nekem agyvérzést kapj ( tehetet)lenke !
Miért nem a régi nickeden vágsz vissza, a fos nevednek köszönhetően téged ért sérelmekre? Serial Trutyi :D .D
Hogy te mennyire egy ostoba némber vagy (eszet)lenke !
inkább verd ki a faszodat, attól majd elmúlik a kattogás :D
Neked se ártana , ha néha igazi fasszal foglalkoznál, akkor tán nem lennél rászorulva arra, hogy férfi oldalakon trollkodj, hogy egyaltalán szóba álljon veled egy hímnemü te (szerencsét)lenke !
Mint ahogy neked se. Ne csak képzeletbeli óriáspélókon lovagolj Trutyika :D Antifeminista oldalon csak te trollkodsz feministaként, hogy szart kavarj, meg hogy a színvonaltalan, senki által sem olvasott blogodra csald az embereket :D
A színvonaláról nem fogok nyilatkozni. Nem olvastam, nem is fogom.
Az viszont szemet szúró, hogy a profilképére kattintva a személyes blogja jön be. Történetesen nekem is van, de mivel semmi köze az antifeminizmushoz, eszembe nem jutna ilyen szemérmetlenül házalni.
Csak egy újabb NPD redflag.
Hát igen, ő egy gátlástalan promóter.
Az a szerencse, hogy sosem nyilatkozol olyasmiről, amit nem olvastál, különben még olyan megjegyzéseket tennél, hogy semmi köze az antifeminizmushoz. De kivettem, bevállalva, hogy passzív olvasók millióit elveszítettem ezzel, és így már értelme sincs a férfihangon kommentelnem. :)
Szemérmetlenül egyébként levegőt is szoktam venni. Nem is ritkán, relatíve gyakran, még férfiak közelében is. Óriási red flag, ami eddig még senkinek sem szúrt szemet. Szerintem lehetne ez a következő témátok.
Helyes. Ez itt nem a reklám helye.
“így már értelme sincs a férfihangon kommentelnem. :)”
Miért, mikor volt? Mostanában főleg nincs értelme, mivel azt ígérted mindenkinek, hogy eltakarodsz innen.
Nem kell az áldozatszerep, köszi!
Bimbam: az a véleményem, hogy olyan ember ne képzelegjen és nüanszoljon másokról, aki annyit sem volt hajlandó tisztázni, hogy miközben pszichológiai témában ír, valójában van-e erre képesítése, legalább valami olcsó bölcsészdiploma, vagy csak amolyan laikus expertként definiálja-e magát. Amit aztán gyorsan személyeskedésnek minősítettél. Az az volt. Az az.
Mióta erre rákérdeztem, ott a karó a hátsódban, egy hétig itt ugráltál, mint valami nikkelbolha és mindenütt próbáltál belém állni. Ez vajon mit mond azon kívül, hogy pofátlanságod határtalan? Jön egy troll, és pszichológus létedre ugrasz kihasználni a helyzetet? Ennyire betalált, ekkora az egód, csorbát szenvedett? Majd posztolsz valamit a magasabb szinten fénylő aurádról, és megnyugszol, de inkább nőj fel.
Már megint a nüansz. Miért neked van róla képesítésed? Pont nincsen, mégis játszod a szakértőt, amikor a képzelt személyiségzavarodról okoskodsz egész nap. Ez pont olyan kamu, minthogy neked bármiylen diplomád van :) De ha mégsem, akkor máris mondhatod hol végeztél :D
Te nem így vagy az állítólagos diplomáddal cicuka? :) Itt jelenleg csak két troll van, és mindkettőt te futtatod.
Beléd…állok? Csak nem freudi elszólás? :)
Belé senki sem áll :)
Elengedhetnéd már ezt a kis piti sérelmedet. :)
Te is ezt az oldalt.
Késő. Már mozgósítottam egy talibán rohamcsapatot. Minden kinkit megtalálnak.
Akkor ez van, csak azért szólj, mikor gyújtsak rá az utolsó szálra.
Most, aztán majd lejmolj a manginádtól.
Én már mind szólhatok. Az álláhu-ákbár elnyomja a hangom.
Te tényleg azt hiszed, hogy az alig cicisedő, épphogy pihés szűzlány lehetne boldog életed kulcsa?
“a szegény kis trombitás szimbolista klapec nyöszörgései”
Hogy egy alig cicisedő, épphogy pihés szűzlány lehetne a boldogságom kulcsa?
Hát, előbb mint te, kedves laposgutta…
Nekem hiába pucsítasz (még szapora pillarebegtetéssel is), nem vagyok olyan MODERN!
(majd ha pár kitérdelt, sarki bérpina HELYETT egyszer ebben a szajha életben faszra húzol egy hamvas és lelkes amatőrt, egy új világ nyílik meg előtted!)
Ugye milyen jó, kedves laposgutta, ez a férfiak által kitalált és megvalósított, internet nevű modern technika? Hiszen anélkül szájalhatsz felnőtt férfiaknak, hogy visszakézből csattanna az arcodon a nagy pofon (amit természetesen pörköltszaftos, kinyúlt atlétában osztanának ki neked a tévé előtti fotelből feltápászkodva). És még ti panaszkodtok hogy el vagytok nyomva? Nevetséges.
Jól beszóltál nekem már megint, na. Végülis inkább itt éld ki magad, ha már élőben nem teheted, mert az sokkal veszélyesebb lenne, nem igaz? Nekem az egyik legnagyobb és legboldogabb felismerése az életemnek az, hogy – feminizmus ide vagy oda, “nőt nem ütünk meg soha”-elv ide vagy oda – a való életben igenis eldönthetem, hogy eltűröm-e a női beugatást, vagy pedig megtorlom. (Megsúgom: nagyon nagy boldogsággal tölt el, amikor egy-egy szájaskodó picsa arcán megjelenik a rádöbbenés, hogy ezúttal rossz emberrel kezdett…)
Írjál még ilyen csudákat cicamica!
(made my day!)
Aztán 10 nőből bőven egy alatt van azoknak a száma akik tényleg szeretik (nem pénzért,bár úgy nem is próbáltam) ha a fülükbe élvezek.
Átlagos pöcse van, átlagon felüli kockahassal, pénztárcával és hírnévvel, szerintem a nők 91%-nak még így is jó parti lenne :D
Megnéztem ki az.Csak akkor basznám meg ha legalább 100 az IQ-ja.Na jó 85…Ez most ide került (a szőke csajra írtam)
Tízből 4 csak ez. Ez meg duplája.
http://images.sxx.com/pic_teasers/108115/a39b377019/nude/01/108115_02.jpg
Alkatához képest lapos és tetovált, az kapásból mínusz 4 pont. Persze ízlésröl nem lehet vitatkozni. Ezerszer Margot …
Hogyne lehetne ízlésről vitatkozni, ízlésről lehet csak igazán, az enyém jó, másé rossz.
pledájul azok akiknak Alicia Vikander jön be! Vagy Palvin Barbi!
Tehát amikor a nagymama belesulykolja a leányba , hogy “minden férfi csak azt akarja” akkor a valóban nemes szándékkal közeledő ifjú jól félreismerődik és nem érti mi a lófasz van.Ahelyett ,hogy a fiatalok között egy romantikus szerelmi kapcsolat alakulna ki kiegészítve egy kis romantikus szexszel nem lesz semmi.( Csak két széttört szív).Ezért veszélyes és káros az ilyen egyoldalú sztereotípia.Persze ki is lehet egészíteni.
Ez nem sztereotípia, hanem a rögvalóság. Erkölcsre kell nevelni az embereket, nem egymás ellen, de ugyanakkor nem ártana, ha mindkét nem tisztában lenne a másik nem 1.0-ás (alacsonyabb erkölcsi szinten álló) változatával. Éppen azért hogy megelőzzük a másik kihasználását és eldobását, újabb feminista nők és antifeminista férfiak kitermelését.
Ezt nem értem nem most mondtad,hogy a nő agya is érdekel? Vagy az pár éve volt…
De. De ha úgy tetszik, én Deadpool 3.0 vagyok. Deadpool 1.0 csak enni, inni, szarni és csöcsös bulákat akar reszelni.
Két reszelés közé egy hugyozást beiktatni…
Igen, és ezzel kb. össze is foglaltuk.
Bocsánat de ez kimaradt:utána befordulni,jót aludni,pihenni is kell valamikor.
Jahh, és ha ez nem lenne elég, akkor most éppen egy paródiát hallgatok, amit a barátnőm néz a számítógépén, és amely éppen a százezredeik iterációja annak, amit a férfiak előadtak a Norbi botrány kapcsán… Már afelől is kétségei támadhatnak itt már mindenkinek, hogy létezik e még olyan férfi, akinek a nő külseje számít… Vagy meri ezt egy kicsi is bevállalni…Itt már csak csupalélek szerelemlovagok vannak, akiket úgy tűnik, hogy tulajdonképpen “őszintén” nem is érdekel a nők teste, csak a lelke; és mélyen és dühödten meg is vetik és szapulják a Norbiféle “köcsögöket”, akik nem átallanak mindenféle “borzalmakat” mondani a szép női testről… – Szóval miről is beszélünk mi itt? :)
Igen-igen, mondják ezt azok az elithez tartozó hitvány vállalkozók, akik barbi babákkal virítanak a BMW-jükben. Nagyon hiteles. Mire is akart ez érv lenni? :)
Arra, hogy ha mindezeknek csak a tizede igaz, már akkor is bukott Szombatka nagymamájának bölcs tanítása… :)
Én azért vetnék egy pillantást ezen férfiak nőire. Ha majd azt látom, hogy plasztikázott cicababák helyett (akiket 4 évente cserélnek), borzult fogú törpékkel furikáznak, akkor majd el is hiszem, hogy komolyan gondolják.
Ennek a paródiának az értelmezése azért félrement a részedről. Nem arról volt szó, hogy nem a külső számít, hanem eredetileg arról, hogy ha valakinél az tönkremegy x év múlva, mi legyen. Mint amikor arról vitatkoztak a jónépek, hogy Pierce Brosnan felesége mekkora dagadék lett, és ez fair-e a férjjel szemben. Na és ebben különbözött az emberek véleménye, amiből aztán agresszív viták lettek. Norbi pedig amellett tette le a voksát már a múltban is, hogy ha a külső már nem annyira kellemes, akkor kalap-kabát, mert ez minden másnál fontosabb, hiába a közös gyerekek, a szeretet, az együtt eltöltött évek és ilyen romantikus faszságok. Ezért nevezte a Peti fasznak végeredményben.
Ez nem ugyanaz a téma, mint hogy a megismerkedésnél számít-e a külső, egy teljesen másik.
Nem úgy volt hogy eltakarodsz innen, mivel csak bántanak itt téged a gonosz csúnya férfiak? Minek jöttél vissza faszságokat írogatni?
Szia, lenke, hogy szolgál a kedves egészséged? A papok és lovak megvannak? Már szinte hiányzol, te kis levakarhatatlan zaklatóm. :)
Szia Éva! Hogy szopkodtad ide vissza magad? :)
Főzéshez, mosáshoz, takarításhoz, baszáshoz nem kell sok ész a nőnek.
Négy dolgot írtál, hármat bírnak.
“megemlítettem, hogy nálam sokat dob a latban, hogy mennyi esze van egy nőnek. Erre körbe röhögött és lesajnált a fél társaság. Ebből te milyen következtetést vonnál le?”
Hogy a társaság másik fele nem röhögött ki. :D
Amúgy egy hülye nővel csak pokol az élet. Nincs az a szexuális tulajdonság, ami hosszútávon kompenzálná ezt a defektet. Nyugodtan vigyék csak el őket mások, tanuljanak a maguk kárából :D
“Okos nőt válassz, mert többet fogtok beszélgetni mint dugni!”
Nem a nagymama tanítása hanem az Anyjáé. az ő feladata felkészíteni a lányait. Természetesen sok minden másról is beszélnek.
Sztereotípia? Csak itt a fórumon számtalanszor olvasom ,hogy egy nő értekét elsősorban a kora és a kinézete határozza meg a szemetekben. A belső értékek sokkal kisebb súllyal esnek latba.
Itt témánként változik a széljárás, én is hányszor futottam már bele ebbe, hogy egyik nap ez, másik nap az, aztán próbáld kitalálni, hogy akkor most mi a helyes hozzáállás. :)
Gyakran előforduló női hiba, hogy olyan módon nézitek le a férfiakat, hogy azt hiszitek, hogy könnyen megfejthetőek… és ha meghallgattok közülük hármat, akkor értitek az összeset… – Aztán meg fel vagytok háborodva, ha meghallgattok másik hármat és azok meg az addig elmondottaknak esetleg a szöges ellentétét gondolják…
Nincs pasi megfejtő módszer… Ha olvassátok a Férfihangot, az sem garantálja a férfiak annyira vágyott kiismerését. – Nincs annyira sok általános érvényű férfi gondolkodási minta. (Az csak egy lekicsinylő férfiellenes sztereotípia.) – Ahány férfi, annyi széljárás… :)
Ki a fene nézi le a férfiakat? Megfejteni csak egyes embereket lehet.
Tény hogy másképpen érzékeljük a világot és másképpen gondolkodunk.
Így igaz. Egy alapvető igazság van .Nekünk csak ritkán lehet igazunk . Azért is keményen megdolgozunk:)
Ez úgy működik, hogy van egy téma, amiről átlagban van kétféle vélemény. Ha te egyiket képviseled, akkor aznap csak azok szólalnak meg, akik a másikat, tehát hülye vagy. Ha legközelebb az ellentétét mondanád, mert megvilágosodtál, aznap csak azok szólalnak meg, akik az elsőben hisznek, de persze ha te mondod, csendben vannak, szóval ismét hülye vagy. Én ezt játszom itt két éve. :)
Ebben azért van némi igazság . Ez ( még csak olvasó koromban), többször feltünt. Igaz én is csendben maradtam akkor. Ha meg nagy ritkán kiálltam egy nö mellett mostanában, mert valóban úgy gondoltam igaza van, egyböl white knight lettem , meg nem értették miért csinálom. Egyszerüen azért , mert igaza van és kb leszarom, ha ez valakinek nem tetszik.
Egyébként maximálisan egyetértek Bazingával és Deadpoollal, egy buta nö egy Istencsapása , lehet bármennyire szexi , egy éjszakánál többet eltölteni egy ilyennel az maga a pokol.
Legjobb a néma nő.
…és egy kocsmát örökölt… (ja, és szubmisszív!)
Igen és számtalanszor saját magának is ellent mond csak ,hogy bebizonyítva legyen hogy igaza van:)
Igen, az is gyakori, nem kicsit. Az is, hogy egy vitában tök azt mondom, mint egy pasi. Neki igazat adnak, Seri hülye. Olyankor nézek, hogy na most már ne szórakozzatok velem! :)
Vagy amikor ironikusan beírok egy itt gyakori véleményt, leoltanak. Az eredeti személyeket, akik ugyanezt mondják, soha, akkor igazad van, Fecókám van.
Azt figyeljétek majd meg, hogy mi van, ha szembekerülök csakszival, mi vagyunk ugye a két leggyűlöltebb kommentelő. Olyankor szinte hallom, ahogy vakarják le a fejükről a korpát tanácstalanságukban, hogy na melyiknek szóljunk be? De természetesen a végén én leszek az, mégis csak férfi-női a felállás. :)
Olyankor röhögni szoktunk.
Nem hinném.Én például egyiket jobban szeretem mint a másikat.
Ha nem poén, akkor ez csak téged minősít.
Alig várom, hogy újra bevédjem Csakszit…
Csakszi jelentkezz!
Remélem nem kaptad el ezt a csúnya vírust.Többen már aggódunk érted.
Az áldozati szerep, mártíromsággal párosítva talán még a prostitúciónál is ősibb:)
A szopást én nem nevezném “kemény munkának”…….
“A szopást én nem nevezném “kemény munkának”……”
Honnan tudod?
Akkor kemény ha kemény lesz a fasza de csak ha a nőnek sok munkájába telik, ha nem áll fel neki akkor dolgozhat akármennyit a nő, nem kemény munka, ha semmit nem kell csinálni a nőnek és feláll akkor se volt kemény munka.Össze kell adni.
Próbálj meg átszívni 5 méter collos slagon egy teniszlabdát!
(egy jó, profi naponta többször is megcsinálja!)
Milyen állatnak van 5 méteres fasza.Esetleg valami bálnafélének. A másik adat meg. Bazmeg!
Teniszlabda:”A teniszlabda átlagosan körülbelül 6,7 centiméteres átmérővel rendelkezik”
1″ = 2,54 cm.
Mennyi a Weyron végsebessége?
Mennyi az európai közutakon engedélyezett maximum?
Köszönöm.
Ezt a Weyront nem értem,Ha az autóra gondoltál az 1200-es Zsigulim is átlépte a 130 kmh-t(sík terepen!) pedig akkor csak 120 volt az engedélyezett
Na és ILYEN paraméterekkel képzeld el!
(munka ez , a javából!)
El tudok én sok mindent képzelni csak azt nem,hogy egy ilyen ufólánynak önként felajánlom az agyvelőmet kiszívásra..
Hic et nunc a MUNKA (W = F · s) fogalmának definíciója a vita tárgya!
(az én agyamat egy többlépcsős, nagy teljesítményű vákuumszivattyú se szívná ki a faszomon keresztül, pláne egy hüvelyes vetemény. Maximum kikapcsolni tudná – nem túl hosszú időre)
hüvelyes vetemény-ez jó.Na de mekkora erő kell? Az út is változó hosszúságú.
F · s értelemben szaros pelenkát sem nehéz munka cserélni vagy 30 alsógatyát kivasalni.Ha köznyelvi értelemben nézzük: Biztos nehéz-megcsinálnám-e?(nyilván nem) Van akinek meg nem is munka.
https://www.youtube.com/watch?v=GKagrolMu2k
https://www.youtube.com/watch?v=8jZZkfjbMgM
Embere válogatja mi, mikor és hol számít munkának, mi kikapcsolódás, hobbi vagy rekreáció!
Öreg szomszédom mondta egyszer: “Mert ami máshol szórakozás, az otthon csak munka.” Aztán rövid töprengés után hozzátette: “Kényszermunka!”
“hányszor futottam már bele ebbe, hogy egyik nap ez, másik nap az, aztán próbáld kitalálni, hogy akkor most mi a helyes hozzáállás. :)”
Ki kényszerített hogy vissza gyere ide? Nem úgy volt, hogy eltakarodsz cicuka? :)
Lemaradt a vége.
Férfi szemében te csak cici és popsi vagy….úgyhogy ezeket használd a céljaid eléréséhez.
:D
@szombathk
“Férfi szemében Te csak cici és popsi vagy-így gondolkodnak.”
Ez erősen nősoviniszta volt. Az igaz, hogy egy férfi jellemzően az említett dolgokat nézi meg először egy nőn, de nem kevés férfi még bottal se piszkálná meg azt a nőt, akármilyen dögös, akinek a szájából és/vagy a viselkedéséből ocsmányság árad. Nem kevés férfi van elég művelt és kulturált és igényes, hogy kivel bújik ágyba és ha a nő eléggé művelt, akkor komolyabb dolog is kialakulhat.
Mit szólnál, ha a te kijelentésedet én átfordítanám pl. az én tapasztalatomra? A nő a férfiakban csak a balekot látják, akit ki lehet és ki KELL használni. Ha szükséges még gyereket is kell szülni neki, főleg ha pénzes a pali, aztán elválni, vagy olyan helyzetbe hozni a férfit, hogy ő akarjon elválni, így te aztán egy áldozat leszel, egyedülálló anyaként mutogathatsz a férfira, hogy “Pfúúúj!”. Tetemes gyerektartást és asszonytartást kell kibulizni, lehetőleg a lakását is, nem baj ha szerencsétlen lelkileg örök élet egy roncs marad. Aki balek, szenvedjen. Ezek a nők. Csak hasznot látnak a férfiban. Nem hiába társították a nőkhöz a sátánt és a kísértést.
Na hogy tetszett? Hogy esett? Én ugyan nem gondolkodok így, de azt le kell szögeznem, hogy a korombeli normális nők már foglaltak és boldogan élnek, akik pedig megmaradtak, vagy felszabadultak, már jellemzően nem alkalmasok párkapcsolatra. Idő elteltével már én is alkalmatlanná váltam, ugyanis azok a nők, akikbe beleválasztottam kiváló munkát végeztek.
Tudod mit? Mond a lányodnak, hogy a férfiak csak a csöcsöt és a puncit látják benne, ezért inkább forduljon a csajok felé. A férfiakkal így csak jót teszel, mert legalább nem fog kelleni egy férfinak sem a lányod és nyugodt lehet, és te is. :-)
Van benne igazság.Meg némi keserűség is kiérződik…Jó a keresztneved…
A lányom felnőtt férjezett asszony.
Nem értem a kiakadásotokat. Miért baj ha kamasz lányok és fiuk megértik ,hogy ösztön szinten mi mozgatja őket. A tudás megvédheti mind két nemet sok keserű tapasztalattól.
Szokásos,semmitmondó,női,tekergés,blablabla..
Nem válaszoltál a kérdésre . Csak a Tőled megszokott lenéző megjegyzés.
Gondolatkísérlet:
– elmegyek a bíróságra vagy a sajtóhoz fordulok, hogy 30 évvel ezelőtt XY. betört a házamba, és erőszakkal vagy fenyegetéssel, ellopta/elvitte/elrabolta/magáévá tette a zabhegyezőgépemet és a kanyarfúrómat, de akkor nagyon féltem és nem mertem feljelenteni. Most azonban, igaz, hogy a dolog régen elévült, de vágják már jól pofán. A dolognak természetesen semmi köze ahhoz, hogy közben a piti tolvajból nagymenő tolvaj, izé, elismert politikus, üzletember, médiaszemélyiség lett, á, dehogy, csak az igazságérzet….
Nos, tessék végiggondolni, hogy egy ilyen beadványnak mennyi esélye van akár a törvény előtt, akár a médiában, bárhol. Úgy jogilag, mint erkölcsileg, mind logikailag. Kb. mint elszánt trabantosnak a T-72-es ellen.
Humorfesztiválon, esetleg…na, jó, ott se. Ahhoz gyenge.
Ezzel kb. mindent elmondtam erről a fajta hisztimozgalomról.
A transzi ratyik esetében is ez a helyzet -a beteg kultúrmarxista világunkban. Ha én 4 kezű embernek (stbnek) hiszem magam (vagy ezt állítom, feltűnési viszketegségből) akkor előbb-utóbb a pszichiátrián kötök ki. De, ha faszom helyett puncit képzelek magamnak (vagy fordítva) az egy büszke dolog, amit akár meg is csináltathatok magamnak.
A jobboldali Origo.hu is tapsikol, hogy a facebookon vagy máshol összebeszélő nők, hogyan kaphatnának valahogy pénzt Trump köreiből, hiszen közszereplőket bármivel lehet vádolni és csak a tömegmédián múlik felkapja vagy sem. A bíróság meg évek múlva állapítja meg a hamis vádat amiért a bűntetés is alig jár. Jogilag szabad és lehet közszereplőket támadni, de visszamenőleges nemi erőszak vádnál nincs aljasabb mai korunkban mivel nincs rá kellően férfias és kemény bűntetés bizonyítottság hiányában.
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200415-ismet-szexualis-zaklatassal-vadoltak-bident.html
A fizikai gyengesége és érzelmi hullámzása miatt minden egyes nő hazudik kisebb-nagyobb mértékben, de a feministák azt állítják nem a birkanép ezt jóhiszeműen el akarja hinni. Udvariasságból vagy mert azt hiszik mindenre képes egy mai nő. Ja csakis rajtunk keresztül.
Nem véletlenül tesznek be nőket igazságszolgáltatásba, hogy olyan sokáig keverjék a löttyöt míg bűnösből ártatlant, ártatlanból bűnös alkotnak. Régen talán azonnal kivégezték a gyanús egyéneket, manapság viszont évekig virtuálisan köveznek amíg az illető bele nem hal (Weinstein). El lehet dönteni mi a rosszabb.
Hidd el, a kivégzés rosszabb, mint a virtuális megkövezés :)
És mivel arra alakalmatlan volt és a saját helyértékén kezelték, ezért metoo lett belőle, meg bosszú.
Persze hogy nem, hiszen a nők angyalok, (és néha „angyalcsinálók”, de ezzel ne nagyon foglalkozzunk…..)
Pontosabban, nem csak azt jelenti, hogy egy nő bárkit bármivel megvádolhat, hanem azt is, hogy a vádlotton van a bizonyítási kényszer és a nő alapból igazat mond.
Meg nem is finganak, és rózsaszínt szarnak, csupa csokigolyókat…..
Nagyon helyes, az meg külön pikáns, hogy mindig a balibsikre ég rá az általuk keltett szarcunami…..
https://youtu.be/NF_6tOzsTzQ?t=2803
Nahát, én pedig abban a hitben voltam eddig, hogy pont ezt jelenti (persze csak ha nő az illető).
Nem te vagy a legélesebb kés a fiókban, nem igaz?
Egyébként a kettős mérce alkalmazása liberáliséknál érdem, nem pedig hiba. A taktikai repertoár része.
Milyen jó az, mikor a céged vezérigazgatója nő, te kúrod a vezérigazgatót, közben meg a cégnél más nőket is taperolsz. Ha panaszt is tesznek ellened, az általad kúrt vezérigazgató hölgy megvéd téged. A metoo gellert kapott a BKK-nál…. :-) /index.hu/belfold/2020/04/21/szexualis_zaklatas_miatt_vizsgalat_indult_a_bkk-nal/
“Új BKK-vezér: Ideje felzárkózni az európai jó példákhoz”
Úgy néz ki, hogy sikerült, de miért mindig a progresszívek szopják meg???
Mi van, ha a rendörségen jelentenek fel ? És ott férfi a vezetö?
Ha jól látom eleinte próbálta csak védeni, már kirúgták.
ez igen szét hullik teljesen ez az oldal kár érte….
Köszönd meg Serial Slutnak! De ez már régebben elkezdődött, te is írtad a sorozatranidzón.
“Az elkövető egyes személyekre alkalmazott büntetőjogi illetve kriminológiai gyűjtőfogalom. Az elkövetők fogalma alá esnek:
a tettes és a társtettes (tettesek),
felbujtó és a bűnsegéd (részesek).”
Nem vagyok jogász, sem pedig hasonló még résztanulmányokat sem tettem, ezért a Wiki-hez fordultam a fogalmak tisztázása végett. Az “ő” segítségével folytatva:
“A tettes a büntetőjogban és a kriminológiában az a személy, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja.[2] A tettes az elkövetők egyik kategóriája.”
És hogy miért írtam ezt? Hát ezért:
https://divany.hu/eletem/catcalling-utcai-zaklatas/?fbclid=IwAR0hRSfoE_cuNXQdjBcRcJ0_AyQYOKRX8d6tYaEKpdgn9-w0cGbyTy1Q3t4
A cikket a nemiség skáláján általam nehezen elhelyezhető, nevezzük “nőnek” írta, és a bevezetőben az alábbi mondat szerepel:
” Bár az elkövetők közül sokan úgy vélik, ők csak a hódolatukat fejezik ki.. ”
Ígyhát bűnös vagyok, mert a múltkor, amikor a kora-őszi nap kissé bágyadtan de még melegen sütött, az a két lány akik rövid szoknyában elmentek mellettem az utcán, mit mondjak össze voltak rendesen rakva gusztusosra. Azoknak kiszóltam a kocsiból, hogy “az oszt igen igen”, bár a KFC felé mentek, én felajánlottam nekik hogy bárhova elviszem őket szívesen, akár több hétre külföldre is… Kiröhögtek, és azt mondták bocs apuc, de majd inkább máskor…
Van itt még Wikink szerint:
“A részesek nem valósítanak meg tényállásszerű magatartást, azaz a Btk. Különös Része által büntetni rendelt cselekmény elkövetésében úgy működnek közre, hogy tevékenységük kívül esik a konkrét bűncselekmény törvényi tényállásának keretein.”
Namármost, ha a fenti kis történetet csak kiagyaltam, hogy kihozzak belőle valamit, mert láttam azt a két csajszit, és gondoltam azt, amit végül is nem kiáltottam oda nekik, akkor most Felbújtó voltam vagy Bűnsegéd. Szerintem egyik sem, csak a gondolatbűnt követtem el.
És Ti is mocskos férfiak az összesek (társtettesek), még a nézésitekkel is!… Bár tevékenységetik, kívül esik a büntetőjog keretein, MÉG….
Viszont az megnyugtat: “Az elkövető halála a büntethetőséget megszüntető okok egyike”
A társadalom biztonságban lesz, majd a gondolatbűneitektől ha majd meghaltok!
Zaklatás persze, persze. Az instán kinnt van a fél picsája, majd pont az utcai fütyörészés meg zavarja, persze, persze :D Egótuning ez is csak nekik, pedig az átlagnőnek ma már így is akkora arca meg egója van, hogy alig fér fel vele a villamosra.
Ennek a szánalmas leszbikának aligha. Ő az egyik legnagyobb férfigyűlölő meg genderista-feminista azon a helyen. Egy undorító szar, akinek lehetőséget adnak a fertőzésre.
A legnagyobb probléma a feminista #MeToo-mozgalommal kapcsolatban az, hogy a hatására, illetve annak közvetlen következményeként, olyan fiatal nők is a prostitúció útjára lépnek, akik egyébként lehet, hogy nem tennék…
Ez a direkt hatás közvetlenül lemérhető az utóbbi években jelentkező, Sugar Baby-Sugar Daddy jelenség elterjedésében, valamint a mind gyakoribb OnlyFans-oldalak létrehozásában. Ezek a negatív jelenségek ugyanis mind-mind a feminista #MeToo-mozgalomból következnek logikusan…
—MODERÁLVA— Azért ha túl sokan lesznek a piacon, akkor olcsóbbak is lesznek. ***
ROSSZINDULATÚ ÉS HAMIS ÁLTALÁNOSÍTÁS, DEKLARÁLTAN A MAGYAR NŐKRŐL. MODERÁLVA.
Anton látod már itt tartunk az FH n sem lehet csak úgy a nőkről írni, dádá jár érte. Lett egy női moderátor?
Belefér, nem vagyok én politikus hogy szavazatokat gyűjtsek. Csak a saját véleményem szoktam megírni, nem nagyon tud zavarni ha moderálásra kerül.
Azért is érdekes ezen leszbikák feministáskodása, mert nekik a férfiak egyébként konkurenciát jelentenek. Ugyanakkor mégiscsak egy “nő” írja ezt nőknek, tehát abból indulnak ki hogy igaza van. Tekintettel a homo férfiak magas számára mostanság, a női oldalon sem lehet másképpen. Én legalábbis viszonylag sok leszbikus (mégpedig sajnos jó) csajokat látok kézenfogva menni. És megkockáztatom hogy ezen fiatal csajok az ilyen agymosások miatt lesznek leszbikák, még a divaton túl (na meg az erőszakos fehér heteroszexuális férfiak mítosza miatt). Szerintem a femcsik között több a leszbika mint a heteró nő, de azért egy tipikus női magatartás megvan bennük: a hergelés. Ugyanis láss csodát a meleg férfiak nem hergelik a férfiakat a nők ellen (igaz nem is nagyon kell, a nők tesznek ezért eleget maguk is), de így lenne igazán kerek a történet :D
A leszbikák a “férfi” leszbikusok. Férfi frizurák, pulóverek, csíkos ingek meg hasonló szarságok. Férfias viselkedés és stílus is jellemzi őket. Legtöbbször amolyan elfuserált férfiak lennének. Fura amikor férfimódra viselkedni akaró “nők” mondanák meg, hogyan viselkedjen egy valódi férfi. Valahol érthető is a gyűlöletük, hiszen egy férfihez képest mindig csak egy madárijesztő szintig tudnak eljutni.
Keress csak rá a “butch”-okra. Végső soron a velük háló nő egy férfias viselkedésű nővel bújik az ágyba, ami valahol eléggé groteszk lévén egy férfias viselkedésű férfi érthetőbb lenne. A femi mozgalmak egy tekintélyes részét ilyen identitászavaros picsák uralják (ha másképp nem, akkor az ideológiai szintjén).
A másik kategória a népesebb, ők a “femme”-k esetleg “lipstick lesbian”-ek. Ők a nőies leszbikusok. Ezeket lenne érdemesebb megnézni, hogy mennyi közülük a divatleszbi, a kiskorában traumatizált, a férfi/apa modell nélkül felnőtt és hasonlóak. Ők azok, akik jórészét a társadalom gyártotta le leszbikusnak.
Igen, nőstényratyik jóval többen vannak, mint a hímek. Biszexek esetében még durvább az arány eltolodás (nálunk fasziknál ez mindig inkább vagy/vagy kérdés -ahogy minden máshoz is ez a hozzáállasunk, nőknél meg “és” kérdés)
És igen, nem úgy néznek ki, mint a pornófilmekben, hanem pont azokból lesznek, akik senkinek nem kellenek (vagy hipergámiájuk miatt nekik nem felelt meg senki szóbajöhető)
Szóval a szar/vad 90es években keletkezett legendákkal itt is le kellene már számolni végre.
“Magyar nők a legszebbek” “magyar konyha a “legjobb” “magyarok találékonyak”…van még egy pár ilyen.
Fő “kedvencem” az volt, hogy szidtuk a németeket, hogy azok mennyire rondák. Miközben a magyarok legalább 30-40% ban van német vér, ráadásul pont dél-német (bennem is)
Minél nagyobb a keveredés egy népben és minél inkább a természeteshez közelít az életvitel és étrend, annál több jó kinézetű nő van. A német vér is csak egy a sok közül. Ha nem válik uralkodóvá nincsen baj, gyakran még akkor sem mert nem mindegyik vízszemű vörhenyes.
Az a bizonyos találékonyság inkább a jégen is megél lehet. Szerintem az a valamikori ludovikás nemzedék sajátja lehetett, akik kikényszerültek a hazából.
Hát ezt mondjuk ne add elő egy eugenetikai kongresszuson, de még egy mezőgazdasági kiállítason se. Főleg ne egy redpilli összejövetelen. :D
Ellenben viszont egy libsi “hepeningen” sikered lenne. :P
Pl, ha egy púpossal összekeveredsz nem lesznek az utódaid ellenállóbbak, hanem csak kevésbé púposok, max.
Egyébként a dél-németeket, észak-olaszokat, közép-franciákat adó alpi alrassz, nem a “szépségéről” híres, valóban.
Ezt a részét rábízhatjuk a nemek párválasztási ösztönére, azaz a púpos valószínűleg utód nélkül marad.
Az ukrán nőket is dicsérik a szépségük kapcsán és ott is a vérkeveredés a ludas no meg hogy törődnek is magukkal. Persze van benne marketing is, de azért van benne valami.
És most nem gyere a gyermeki-debil arcuk dumával.
Pedig a gyermek/”debil” arc a dolog nyitja. És ezzel most nem velem vitatkozol, hanem az hatályos antropológiával. Szóval, liptákkal, kiszelyvel beszéld meg.
Nem az állítás valóságtartalmát vitattam már előre, hanem azt hogy a megállapításaimhoz nem igazán fog kapcsolódni.
Amúgy nemcsak őket, hanem a komplett keletiszláv regiót.
Az előző általatok linkelt cikkben még az volt bajuk, hogy nem kezdeményezünk, bezzeg olásszbá’ :D
Már többször megénekelt téma,hogy nem lehet a kedvükre tenni. Nemrég beszkenneltem az érettségi bankettünk képeit s aki kérte elküldtem. A fiúk kivétel nélkül megköszönték a lányok közül 1 s mind tett a köszönet helyett valami megjegyzést.
Igen, de nem lehet elegszer hangsúlyozni, hogy olyanok mint az elkényeztett buta gyerekek.
Ezt a 3.világban tudják még, mi meg elfelejtettük.
Amúgy, ti vagytok a mazochisták, hogy olvassátok ezeket az ömlengéseiket.