A középkori Európa, majd az Újvilág elmaradhatatlan kulturális hagyományainak egyike a boszorkányégetés. Ki a boszorkány? A vasorrú bábának nem ártott valóban bábának lenni, bár ez nem volt megkerülhetetlen feltétel, összességében mégis elmondhatjuk, hogy leggyakrabban bábák, füvesasszonyok kerültek a vádlottak padjára. A középkori népi gyógyászat, és a kor biológiai, fiziológiai, kémiai, és pszichológiai ismeretek nagy részét a javasasszonyok, füvesemberek, illetve magyar (hun, türk, avar…) lovas-nomád viszonylatban a táltosok őrizték, ismerték és gyakorolták, még akkor is, ha ezt egy időutazás során esetleg közölnénk velük, hogy tulajdonképpen ezt csinálták, valószínűleg igencsak meglepődnének. A vulgármarxista történelemfelfogás szerint egyébként ezek a babonás és osztályáruló disznók azt kapták a nem különben babonás és reakciós, aljas és klerikális és feudális egyháztól és az elnyomó osztálytól, amit megérdemeltek. A valóság azonban persze nem ilyen egyszerű.

Az ókorban nem voltak boszorkányperek, boszorkányüldözések, annak ellenére, hogy már a kora bronzkorban is voltak „varázslók”, gyógyfüvesek, gyakorlati ismeretekkel bíró gyógyítók, kiknek leírt kelta hagyománya a Lacugna, az ismeretlen, valószínűleg több druida által írt legelső, legalább háromezer éves füveskönyv. Az, hogy gyógyítókat, nagy gyakorlati tudású, apáról fiúra, vagy inkább gyakrabban anyáról leányára hagyományozott szakismeretek tudóit üldözzék, nagyjából a Kr.u. IX. századig nem is igazán merült fel, mert mégis, miért tették volna? Sőt, a görög orvosok rendszeresen jártak „a kentaurokhoz”, azaz a lovon élő szkítákhoz, gyógynövényismeretet és sebészeti ismereteket tanulni. Aztán, Nagy Sándor után, meg inkább Egyiptomba. Az ókor kiváló orvosai, Galenus, Dioszkoridész vagy Hippokrátész már jelentős gyógynövénytani tudás felett diszponáltak, amelyeket a népi megfigyelés alapozott meg, melyek „hivatalosan” a pergamenekkel együtt elégtek az antikvitás sírba szállásával, mint a legtöbb ókori munka, elfelejtődtek. De hiába égett el az alexandriai könyvtár, csak az egyetemes tudomány számára vesztek el a gyógyászati ismertek, a veremlakások erdei anyókái számára nem – őket tehát külön-külön, egyesével kellett elégetni…
Annak is oka volt, mert természetesen ősidők óta osztották a halálos mérget is a máskülönben megbecsült gyógyítók („mondjuk, lenne egy kis méreg, éppen csak meg kóstolná, nem nagy dolog elintézni, ha lenne, aki meg hálálná”) a gyógyszer mellett, mely miatt időről időre lenyakazták a horogra akadtakat, de ez nem jelentette azt, hogy „az egész szakmát” komplett üldözés sújtotta volna. Nem lehet nem megemlíteni a Római Birodalomban nagy karriert befutott kelta druida-leányt, Locustát, akit Agrippina, majd fia, Néró alkalmazott kellemetlen szenátorok, nagyarcú patríciusok láb alól eltételére, de a hagyomány szerint Locusta főzte Claudius császárnak a halálos gombapaprikást, majd ő intézte el Britannicust, a Néróval szembeni trónkövetelőt, Claudius fiát is. A neves hölgy Rómában farmakológiai iskolát is nyitott, és közmegbecsülésben élt élemedett koráig, de nem sokkal Néró halála után Vespasianus császár – nyilván óvintézkedésből – gyorsan likvidáltatta. A Julius Claudius dinasztia idején megvalósult a teljes foglalkoztatottság, egyesek méregkeverőként, mások ételkóstolóként dolgoztak.
A Britannicusnak szánt mérget „teszteli” egy rabszolgán Locusta, Néró jelenlétében. Ma a vándorsáska (Locusta mirgratoria) latin neve emlékezik erre a kiváló tehetségű hölgyre.
Szükséges megjegyezni, hogy a boszorkánynak tartott személyeket a középkorban nem minden esetben vetették máglyára, és máglyára nemcsak boszorkányként lehetett kerülni, hanem eretnekként és államellenes (felségsértő) gazemberként is. Nyakigláb Edward persze, nem utalt fáklyázásra minden walesi énekest, de azért ritka király volt, aki időnként, legalább a tekintély kedvéért, nem pörkölt oda valakinek, akinek nagyobb volt a szája a kelleténél. Zsigmond király is alapos mérlegelés után küldte máglyára Husz Jánost, aki ismeri a peranyagot: hát, nem biztos, hogy ok nélkül. A középkorban „megvolt a hagyománya”, hogy mely bűncselekmény milyen halálnemet kíván meg, a rablókat felakasztották, a gyilkosokat többnyire kerékbe törték, a lázadó nemeseket az uralkodó nyakaztatta, a parasztot karóba húzatta, a pénzhamisítókat általában megfőzték élve (az még “vicces” halálnem…). A máglya, a „tisztító” tűz azoknak dukált, akiknek a holttestét se szívesen látták a világon, teljesen meg kellett őket semmisíteni, tehát a főbenjáró vétkeseknek. A boszorkány az boszorkány, és nem ab ovo eretnek (bár lehetett pluszban az is), a két kategória nem keverendő! Tudjuk, hogy az „eretnek” a középkorban elsősorban nem teológiai, hanem főleg szociológiai és politikai kategória volt (más tartalommal kissé, de ma is az), a „titkos” erőket előhívni képes személy pedig – nyilván az ördöggel cimborál. Maga a görög szó (eretnachos) egyébként nem istentagadót vagy pogányt, vagy sátánistát, vagy másképp gondolkodót jelent, hanem – válogatót. Olyan személyt, aki nem fogad el mindent a „hivatalos” tanokból, hanem ezt igen, ezt meg nem, kvázi, aki gondolkodik, csak persze, lehet, rosszul. A másképp gondolkodónak nincs feltétlenül igaza: attól, hogy valaki ellentmond a hatalomnak, még nem lesz automatikusan bölcs.
Szent Hildegard, a „boszorkány-apáca”. A fiatal korában feltűnő szépségű és abban az időben szokatlan magas kort teljes testi és szellemi egészségben (82 évet) megért hölgy a bencés rend tagjaként mindennemű feminista nemi kvóta nélkül egyetemi tanár, királyok tanácsadója és nagy tekintélyű tudós lehetett a XII. században. Nemcsak kiváló orvos és gyógynövény-szakértő, hanem költő, zeneszerző, zeneművész és misztikus is volt, aki a „napi politikába” is keményen beleszállt. A gyógynövények gyógyhatását nem kutatta, „csak” tökéletesen leírta, a hatást Isten kegyelmének és gondoskodásának tulajdonította.
Az ókor műveltségének kiterjedt anyaga a IV-V. század során nagyobbrészt megsemmisült, ami megmaradt belőle, azt többnyire arab értelmiségiek őrizték meg, és később onnan fordították vissza latinra. Bár pl. Szent Benedek és nővére, Szent Skolasztika sokat tett Európa tudományának megőrzése, az oktatás, az írásbeliség terjesztése terén (skolasztika és az iskolasztika), de a V-VIII. Század primitív naturálgazdálkodásának idején, mikor még pénz is alig létezett, nemhogy termékfelesleg, amely megalapozhatott volna valamiféle, a létfenntartáson túli értékkeresést, ez meglehetősen lassúcska és marginális folyamat volt. Az eredmény az lett, hogy Európában a XI. századig nincs olyan, hogy egyetem (a koszos kecskeb.szó araboknál bezzeg van…), és gyakorlatilag a teológiai és azzal szoros kapcsolatban álló bölcsészeti fakultánsokon kívül az V-XI. század között nincs is igazán olyan, hogy tudomány. Nemcsak csillagászat nincs, hanem olyan gyakorlatilag nagy fontosságú tudományok sincsenek, mint metallurgia, bányaföldtan, oceanográfia, térképészet, hadtudomány, orvostan és agronómia. Ezeket nem „tudományos”, hanem gyakorlati szinten művelték, és szakembereit nem tekintették „valakinek”, tudósnak, értékes embernek… hanem csak holmi jöttment kovácsnak, aranyásónak, bányamanónak, koszos matróznak, büdös parasztnak – vagy gyógyfüves banyának. A természettudományos és műszaki értelmiségi még sok száz évig nem számít értelmiséginek (csak miután feltalálják a puskaport). Utóbbiak – mármint a gyógyfüvészek – azonban nyilván olyan dolgokat csináltak, amit nem lehet, hiszen….levágnak valami gazt, elfüstölik, oszt’ fejre áll tőle az ember, tehát nyilvánvalóan az ördöggel cimborálnak, nem a télapóval. (Miért tartóztatták le a Télapót? – Mert szakálla volt, kender.) Mielőtt bárki lefitymálná a korabeliek ezen gondolkodásmódját, megjegyzem, én úgy találom, az átlagember számára egy vegyész vagy egy farmakológus, egy biotechnológus, egy toxikológus ma is kb. az elvont sötét mágiát végző vajákos Dr. Frankenstein, és nem azért nem vetné máglyára, mert annyival fejlettebb, nyitottabb és szélesebb látókörű, mint az ezer évvel ezelőtti ember (mindegy, hogy jobbágy vagy király) hanem, mert nincs hozzá hatalma és lehetősége. Ja, és kb. az informatikusokkal is így van. Azokkal egyébként én is…
Bár a kora középkor eléggé bigottan hívő volt, egészen Nagy Károly koráig még sincs nyoma annak, hogy boszorkánynak nyilvánított személyeket elítéltek volna (maximum a Monthy Phytton „gyalog galopp”-jában, már ha az illető könnyebb, mint egy kacsa…). A boszorkányüldözés három nagy hulláma ismeretes, először a kései frank időszakban (IX-XI. szd.), amely még viszonylag mérséklet marad, majd az első eretnekmozgalmak és a nagy pestisjárvány idején (kb. 1150-től 1380-ig), ekkor pl. Rouen piromániás érseke a katar háború idején nem kevesebb, mint ötezer boszorkánynak és/vagy eretneknek tartott egyént égetett meg. Az inkvizíciót III. Ince pápa szervezte meg, majd 1231-től kapott igazi lendületet, mikor a dominikánus rend – alapítója, Szent Domonkos életét tette fel az eretnekség elleni harcra – vette kézbe az ügyet. A legnagyobb inkvizítor szakemberek munkáját – mint Bertrand Guy vagy Torquimada – százszám jelezték a máglyák. Végül a reformáció után, az újkorig (kb. 1530-tól 1789-ig, a francia forradalomig) volt nagy, tömeges üldözés. Mondani sem kell, hogy az üldözések mindig éghajlatváltozásokhoz, éhínségekhez, járványokhoz, háborúkhoz és más társadalmi katasztrófákhoz köthetőek, l’pour l’art, sohasem volt szokás boszorkányt üldözni, mindig kellett egy frusztrációs ok, amihez találni kellett bűnbakokat. Mondhatnánk: boszorkányüldözés kb. ugyanakkor és ugyanott volt, mint zsidóellenes pogrom. Mindenhol, ahol a kereszténység megjelent, voltak boszorkányperek. A protestánsok semmivel nem voltak ezen a téren sem mértékletesebbek, mint a pápisták. (Bár, ahogy Drábik János jegyezte meg, nehéz nem észrevenni, hogy mikor trónra került az első Medici pápa (X. Leó 1513-ban) a konkurens bankház, a Fuggerek (nevükből származik a magyar „fukar” kifejezés) egyből úgy döntött, hogy a németek aranya ugyan többé nem megy Firenzébe az ő zsebük helyett, inkább lesz egyházszakadás.) Meg kell jegyezni, hogy az inkvizíció Európában általában nem végzett ki senkit, azt ítélkezésre átadta a világi hatóságoknak, valamint azt, hogy a boszorkányperek becsült összes áldozatai száma messze-messze elmarad a közvélekedésben meggyökerezettnél, amelyet az egyházellenes propaganda kétszázötven éve sulykol. A pápa hivatalosan csak 1966-ban szüntette meg a Szent Kongregáció Hivatalát, azaz az inkvizíciót, bár a testület az 1810-es évektől már nem végzett érdemleges tevékenységet. Bár megjegyzendő, helyenként azért szükség lenne rá. Szükséges hozzátenni, hogy „boszorkányt”, azaz fekete mágiát űzőnek tartott személy az afrikai (és erre épülő brazil ás karibi) és ázsiai kultúrákban is kínoznak, ölnek, nagy különbség, hogy arrafelé gyakran most is, tehát nem kell kereszténynek lenni ahhoz, hogy valaki ördögöt gyanítson itt-ott, a különbség, hogy az egyszerű feketék körében ez tényleg megmaradt a babona szintjén, nem kapott társadalmi hátteret.
Magyarországon 1430 és 1772 között írásban összesen pontosan 2275 boszorkányper anyaga maradt fenn, ez során 3673 nőt és 590 férfit vádoltak meg boszorkánysággal. Bár látható, tapintható a masszív nemi aránytalanság (kb. a vádlottak 85%-a nő) nagyon túlzás azt állítani, hogy kizárólag nőket üldöztek. Biztosan 702 halálos ítéletet hajtottak végre, többségüket máglyán (a megvádolt férfiakat sokkal magasabb arányban végezték ki, mint a nőket). Azaz, évi átlagban kettőt, azaz, kb. tízszer ennyien haltak meg villámcsapástól, és akkor ne említsük az e korban különösképpen megszokott török-tatár-akárki fosztogatásokat és a felséges Padisah békefenntartó műveleteit, meg az iszlám szélsőségesek, illetve a fejlett nyugat mélyen demokrata zsoldosainak egyéb túlkapásait. Ennyit arról a kliséről, hogy a középkorban minden piacon éget egy máglya egy nőszeméllyel. A visszamaradt boszorkányper-anyagok jól tükrözik a társadalom középkori és kora újkori népi hiedelemrendszerét, világképét, a környezetről, a betegségekről alkotott elképzeléseiket.
Jellemző szerte Európában, így hazánkban is a boszorkánysággal vádoltak között a bábák magas aránya. Hazánkban ez különösen az erdélyi perekben volt így. Általános népi hiedelem – mind a mai napig különben – hogy aki gyógyítja a betegséget, elő is tudja azt idézni (ma is), tehát a boszorkányperek többsége megrontás, betegítés, szemmel verés, félrekezelés okán született. Nem egyszer előfordult, pl. 1584-ben Kolozsváron, hogy a rivális bábák, gyógyító asszonyok egymást vádolták be. Egy nem sokkal utána elégetett hölgy, Szabó Kató ezt akkoriban így összegezte: „vagy én mián kell meghalni az fatilla lélek kurvának, vagy énnekem kell miatta meghalnom”. Abban az évben hat gyógyító és gyógyfüves banya végezte máglyán az erdélyi városban. A sorozatperek szükségszerűen öngerjesztőek voltak, mert a kínzások hatására a megvádoltak egyre több nevet mondtak és egyre több terhelő vallomást tettek (pl. az angliai I. Károly merénylete elleni boszorkányper során három anyóka „bevallotta”, hogy egy vaskefén beeveztek a tengerbe, ott a vízbe dobtak egy megkeresztelt fekete macskát, hogy ezzel vihart támasszanak a király hajója ellen…). Természetesen ez után „felgöngyölítették” az egész társaságot. Mondanom sem kell, hogy léteznek azok a kihallgatási „technikák”, mely segítségével a gyanúsított azt is bevallja, hogy a Plútón fényes nappal mocsárba fojtotta Chuck Norrist, háromszor, egymás után. A „lélekidomár”, ahogy Jókai fogalmazta, abba az irányba ver, hogy a gyanúsított mondja el, amit tud, és nem abba az irányba, hogy bevallja azt, amiről egyébként fogalma sincs, de ugye, nem volt mindig így. Teszem hozzá, a XX., XXI. században sem!
Boszorkányszombat ábrázolása XIX. századi német litográfián. Walpurgis-éj.
Hazánkban a boszorkányokról már Szent István törvényei is megemlékeznek, a nagy király önmérsékletre és támadhatatlan bizonyítékok keresésére intett, nem fogadta el a híres istenítéleteket, lényegében csak a valóban méregkeverésen kapottakat vagy súlyos műhibával betegük elvesztését okozókat engedte máglyára küldeni (ez ma sem ártana az orvosi műhibaperek során, ha fenyegető veszélyként lebegne az orvostársadalom feje felett). Könyves Kálmán elhíresült kijelentése, miszerint „boszorkányok márpedig nincsenek”, persze, nem teljesen ebben a formában hangzott el: a testileg torz, de szellemileg kimagasló uralkodó csak varázslók, bűbájosok (latinul: striga) létezését tagadta, a valódi javasasszony-méregkeverők létezését, akik valószínűleg az ördöggel való cimborálás során nyernek halálos vagy gyógyhatású növényi főzeteket és ásványőrleményeket, hallucinogéneket kevernek, fekete mágiát űznek (latinul: maleficia) természetesen – nem. Ezek voltak az un. rontó, ártó boszorkányok, míg a férfi bűbájosokat mint boszorkánymestereket (maleficus) nevezték meg. Az igazán nagystílű boszorkánymestereket, méregkeverő tudósokat – mint pl. Albertus Magnust vagy Nicolaus Flammelt – persze, senki sem vádolta be. Sokáig nem élt volna…
A boszorkány mellesleg ősi, türk eredetű szó, a „basz” (baszni) igető származéka, amely jelentése nyomni, dugni (ma is „ebben az értelemben” használatos, mind a magyar, mind a török nyelvekben, mindez nem rendkívüli: az angol „fuck” illetve a hasonlóan közönséges német „ficken” kifejezés az ógermán „fokken” igéből ered, amely lenyomni, leütni jelentésű – ebből is sejthető a germán törzsek „szexuális kultúrájának” szintje). Ez abból a hitből ered, hogy a boszorkány rátelepszik az alvó ember mellére, és fojtogatja, illetve átvitt értelemben szemmel veri, fojtja, mintegy mérgezi (ami valójában is megtörténhetett, mármint a megmérgezés). Persze, a gazdag magyar nyelv nagyon sok kifejezést alkalmaz a boszorkányokra, bűbájosokra, a latin szövegekben még a „psitrix” (cápa) kifejezés is felbukkan, holott a középkori Magyarországon (eltekintve Dalmáciától) aligha látott valaha valaki is ilyen állatot. Egy kolozsvári perben a következő kifejezéssel illetik az egyik vádlottat: „boszorkány baszó besnye kurva”.
A boszorkánynak nevezett személyekkel szemben a leggyakoribb vád a szemmel verés és az ehhez kapcsolódó, szemmel veréssel végzett megátkozás volt: a vádlottakat gyakran háttal állították bíróság elé (vagy mögé), hogy bíráikat ne tudják szemmel verni. Eltekintve a képtelen vádaktól (termésrontás, ördöggel közösülés, boszorkányszombat, fekete mise, stb.) a leggyakoribb valós vád a megmérgezés, a megbetegedés előidézése vagy súlyosbítása, az állatok (méreggel) való pusztítása, a magzatelhajtás és az őrületbe kergetés, megőrjítés (hallucinogén szerek, erős idegrendszeri mérgek, narkotikumok adása) volt, bizony könnyen lehet, hogy a megvádoltak ezekben a vádpontokban valóban bűnösök lehettek. Jó üzlet a gyógyítás, de még nagyobb üzlet a méregkeverés. Hálás a család a gyermeket világra segítő bábának, de sok nő még hálásabb, ha „angyal csinálódik” a magzatából. Ez elérhető megfelelő abortív főzetekkel (mifelénk, a Bükk-vidéken a borókaolaj volt ennek a legjobb szere), de kevesen tudják, hogy honnét ered a fogalom: „vasorrú bába”? A „vasorr” egy, a méhszájba illeszthető kampószerű eszköz volt, amellyel a magzatot el lehetett pusztítani (melyhez persze erős fertőtlenítő, érzéstelenítő és anyarozsból nyert, méhösszehúzó-vérzéscsillapító főzet is kellett, így is magas műtéti kockázattal). A szláv hagyomány baba jaga-nak mondja azt, amit a magyar vasorrú bábának: a gonosz vénasszonyt, aki megfőzi, megeszi és elpusztítja a gyerekeket. A főzés előfeltétel: a művelethez, akárcsak a szüléshez, forró vízzel mosták-fertőtlenítették a szerszámokat, és meleg víz kellett akárcsak a szülő, az abortáló nő lemosásához is.
A középkor embere, még a felesküdött, nagy tekintélyű bírák és tudósok is, többnyire teljesen tájékozatlanok voltak a méregkeverés, a gyógynövénytan, az élettan és a drogismeret terén, így a javasok, táltosok tudását egyértelműen földöntúli gonosz hatalomnak tulajdonították. Nem csodálható, hogy félték, ezért elpusztítani igyekezték azt, akiről titkos tudást feltételeztek – mármint, ha nem tudták éppen felhasználni…
Boszorkányégetés a középkorban. Mellette: a híres szegedi boszorkányégetés. Korabeli litográfia.
Hazánkban az első boszorkányper-anyag Zágrábból származik, Zsigmond király idejéből. A Mohácsi Vészig mindössze tizenkét perről van anyag (lehet több volt, csak hát, a viharos évszázadok…), az után az ország romlása miatt frusztrált nép nem meglepő módon a boszorkányégetésben talált pótcselekvést. A XVI-XVII. szd.-i perek fő vádja a rontó varázslat volt. Ha ekkoriban valaki be tudta bizonyítani, hogy gyógyító táltos (bár ez eredeti pogány táltosokat még a XI. szd.-ban módszeresen kiirtották), rendszerint felmentették, mert az általános vélekedés szerint a táltosok pozitív varázslást űztek, a közösséget segítették. A rossz gazdasági és közegészségügyi helyzet miatt ekkor váltak tömegesség hazánkban az addig alig ismert malária (a rablások, a mezőgazdaság tönkretétele miatt elmocsarasodtak a földek, különösen az egy merő láppá váló alföldön, ez táptalaja volt a szúnyoginváziónak) a kiütéses tífusz (a háborús mosdatlanság miatt terjedt a tetű, ami terjeszti) a TBC (a rossz egészségi állapot miatt) a tífusz, a kolera (a temetetlen halottak, a szennyezett ivóvíz okán, mikor minden kútba brahiból dobtak egy hullát) a lepra (a szegénység betegsége). Persze, a nép az okokat a boszorkányokban látta. Persze, hozzáértő orvosok híjján, a javasasszonyokat nem nélkülözhette.
„Ments meg uram, e nímötöt itten az örök kárhozattul” kántálta Fehér Tibor regényében, a Hajdúk kapitányában (bár a török korról rengeteg szépirodalmi mű született, valahogy a hajdúkat kevéssé énekelték meg a romantikus és a XX. századi szerzők, ezért is érdekes ez a különben nagyon jó regény) a nagykereki javasasszony a Köles-ér melletti titkos tanyáján, ahol a morbus hungaricusban, ami akkor kiütéses tífuszt jelentett, láztól cserepes ajkakkal hozzá vitt császári zsoldoskapitányt kúrálta. Egy dolog a ráolvasás, az afrikai varázslóktól a tunguz sámánig ezt mindenki csinálja, ez a dolgok homeopátiás része, a placebokezelés, de a korabeli javasasszonyok mai szemmel nézve sem vitatható szerekkel is rendelkeztek, például a tífuszos hasmenés ellen csermakk levét adhatta (csersavat, hasfogó, adsztringens készítményt) a láz ellen őrölt fűzfakérget (kvázi aszpirint), erősítőszerként fekete nádálytő gyökerét, a kórokozó ellen pedig sok méhpropliszt. A korabeli lehetőségek szerint én sem tudnék jobbat javasolni – ezek a nagy gyakorlati tapasztalatú népi gyógyítók nem voltak eredménytelenek. Csoda, hogy az egyszerű ember sötét erőket látott mögöttük, varázslatot?
Érdekes, de még Forintos Mátyásnak, Jurisich Miklós, a Kőszegi Hős alkapitányának és tűzmesterének a lányát, Margitot is megvádolták, mert irigyei szerint ő babonázta meg a támadó törököket a végső roham előtt, 1532-ben. Hogy tudott volna a kicsiny vár másképpen ellenállni a szultán százezres hadának? Mi történt ott és akkor ténylegesen? A várbeliek halálra szánva védekeztek. Jurisich nem titkolta katonái előtt, hogy a szétlőtt és lőporhiánnyal küzdő vár nem fog tudni ellenállni egy elszánt rohamnak. A tűzmester lánya és vőlegénye szerettek volna férjként-feleségként meghalni, ezért a várbeliek a végső roham reggelén egy sajátos hangulatú esküvővel kezdtek. A török támadás azonban félbeszakította, és Margit fehér ruhában a várfalra szaladt, és maga is puskát ragadott. Nem tudni, mi történt, de az iszlám terroristák talán fehér ruhás angyalnak vélték – és elfutottak. Más krónikások azt írták: angyalok kiáltását vélték hallani a janicsárok. Az eset kapcsán Jurisich persze közbelépett, és tekintélyével felmentette a főtüzér lányát. Később, Jurisich halála után az akkor már nyolcvanéves Forintos Mátyás ellen indul boszorkányper: az aggastyánnak menekülnie kellett – a sokkal értelmesebb törökökhöz. Ahogy száműzetése után Themisztoklész is a perzsákhoz futott…
Kőszeg védői a váron elhelyezett domborművön. A boszorkány általi megbabonázást nem említik.
Később megjelent az európai trend, a boszorkányokból kiszedték „szervezetük titkait”, hogy ki a főboszorkány, kik a fekete rend tisztségviselői, hol, hogyan tartották undorító orgiáikat (amelyek részletes és aprólékos leírása nyilván, természetesen gazdagon illusztrálva, a pornó helyettesítését szolgálta akkoriban az egyházi és világi körökben) stb. Hazánkban főleg a Gellérthegy és főkép a Tokaji Hegy volt híres arról, hogy állítólag ott tartották a repkedős boszorkány-orgiákat, ott közösültek az állatok képében jelenlévő ördöggel, a legváltozatosabb módokon egymással, csecsemőket áldoztak, és emberkoponya edényből ettek-ittak, stb. Én erket-berket bejártam már nemcsak a Tokaj-hegyen, de a Zemplén más hegyein is, hátha belecsöppenek egy boszorkány-swingerparytba, de sose sikerül.
Nem lehet klasszikus boszorkánypernek nevezni, de félig-meddig az volt a Thurzó György nádor a csejtei úrnő, a „fekete bég” Nádasdy Ferenc özvegye, Báthory Erzsébet ellen indított „pere” mondhatni eljárása, mely során Erzsébetet a pénzéhes és mohó nádor (de lehet, hogy indíték volt az is, amit a „Báthory” című filmben állítanak (elgondolkodtató, hogy a szlovákok készítenek a témában látványos és szórakoztató történelmi filmet, nem a magyarok…), hogy az érettebb korában is közismert szépségű Erzsébet fűvel-fával….egyedül csak őt nézte bokornak…) szűzlányok megkínzásával, legyilkolásával és vérükben való fürdőzéssel vádolta meg: az 1610 decemberének legvégén elfogott főrangú asszonyt saját várában falazták be: így élt még négy évet, de „bűntársait” – paraszti származású javasasszonyokat – máglyára vetették.
Ebben a perben tulajdonképpen állatorvosi ló képében láthatjuk, miről is szólt egy középkori boszorkányper: fő vádpont volt Erzsébet ellen a méregkeverés: gyógyfüveket gyűjtött, embereit, sőt, jobbágyait (nem volt ez általános akkoriban!) főzetekkel gyógyította, kezelte, úgy ismerték, mint füvek tudóját: nyilvánvaló, bűbájosság, boszorkányság! Vérben fürdött – valójában csak gyógyfüvek piros főzetében, főleg derécét, vörös acsalaput és nádálytőt használhatott. Ezt a tudományt Nádasdyné egyik jobbágyától, egy felvidéki szlovák bábaasszonytól, bizonyos Janovics Joó Helénától tanulta, akit persze, bűntársként szintén perbe fogtak, megkínoztak, és boszorkányként kivégeztek. És miről szólt az egész az ürügyön túl? Pénzről és hatalomról. Megjegyzendő, hogy Báthory Erzsébet veje, Homonnai Drugerth György valamit igencsak jól eltanulhatott az anyóstól: birtokaikat megszerezendő, megmérgezte saját nagybátyját, majd unokafivérét: 1614-ben az Erdély ellen vonuló seregben találjuk, sőt, a Császár aranygyapját is elnyeri hűségéért (hazaárulásáért), de köztudomású, hogy kardtól vész, ki karddal él: 1620-ban Lengyelországban „váratlanul” esett súlyos, görcsökkel, hányással járó betegségbe, és halt meg – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tudná megmondani, míly véletlen folytán…
A második hazai hullám 1711-től kb. 1740-ig tartott (érdekes, de a Rákóczi-szabadságharc alatt nincs boszorkányégetés, nemcsak azért, mert a fejedelem mellesleg megtiltotta, hanem mert harc van, nem érnek rá ilyenekre. A bukás után persze, indul a marakodás. Mondani sem kell, hogy az osztrák birodalom többi területén ekkor – a két, majd a török elleni harmadik győztes háború után – nincs frusztráció, így boszorkányégetés sem. Nálunk nagy szám per volt Biharban és Sopronban. Tömeges és közismert per volt 1728-ben Szegeden, az azóta is Boszorkány-szigetnek nevezett szigeten (ma már a folyószabályozás miatt nem sziget) hármasával összekötve kilenc áldozatot égettek el. 1738-ben Debrecenben egyszerre három nőt vetettek a máglyára. Megjegyzendő, hogy ekkoriban Európában már elkezdtek lecsengeni a klasszikus boszorkányperek. Amerikában a híres Salemi pereket 1691-92-ben tartották, mely során mintegy 30 embert végeztek ki. Ott is a járványok és az indiánok okozta harcok veszteségei voltak a perek kiváltói.
Báthory Erzsébet, „a vérben fürdő boszorkány” Csók István elpusztult festményén. A szűzlányok vérében fürdőző Csejtei úrnő úgy bevonult az emberiség egyetemes kultúrtörténetébe, mint a szarvakkal ékesített viking sisak, a kockát dobáló Julius Caesar, vagy IV. Henrik, akinek Párizs megért egy misét – azaz hamis módon, városi legendaként.
A híres szegedi per egyben tipikusnak is mondható: először csak egy személyt vádoltak meg, majd kitört a boszorkánypánik: ez is bűnös, meg az is. A kilencek elégetése után a per nem állt le, 1744-ig további 32 vádlottat állítottak bíróság elé, köztük megvádolják a város volt főbíráját, az akkor 82 éves Rosa Dánielt is, mint boszorkánymestert. Persze, mondani sem kell, a fővádló az ellentábor vezetője, mai szóval azt mondanának, polgármester-aspiránsa, az üldözések fő mozgatórúgója, a németbarát Pohdraszky György volt. További öt ember került máglyára, kettő meghalt a kínzások során. A boszorkányok elleni legfőbb vád az volt, hogy eladták az esőt hét esztendeig a törököknek, egy akó ezüstpénzért – tehát a terméskiesés volt a probléma. Más kérdés, hogy a magzatelhajtás és a megmérgezés is ismételten felbukkant a vádak között. Az egyik áldozat állítólag megbabonázta a teheneket, akik tejüket itták, mind megbetegedtek. Ez előidézhető pl. arzénnel is, de számos növényi méreg is átkerül a tejbe – lehet, hogy szegény állatok csak csomornyikát vagy mérges ádázt legeltek valahol a Tisza-, vagy Maros-parton, ahol a mérges növények ma sem ritkák.
Hazánkban 1758-ban Mária Terézia lényegében betiltotta a boszorkányüldözést, bár szórványosan még ez után is előfordultak boszorkányperek, pl. még 1956-ban is, Orosházán állították kuruzslás és boszorkányság vádjával bíróság elé özv. Antali Jánosnét, volt bábaasszonyt, majd 1967-ben, 68-ban is volt boszorkányvád: utóbb az Ásotthalmi TSZ-ben csaknem ítélkeztek is a boszorkánynak kikiáltott, szemmel verő, terméscsökkentő Csupity Antalné ellen. Más kérdés, hogy ekkor már a rádió hírbemondója is elröhögte a beolvasást… (A nagyrévi arzénes gyilkosságokat, melyekről már írtam, nem lehet boszorkánypernek nevezni a szó valódi értelmében, mert a vád több mint valós volt.) Szomorú, de Afrikában és Amerikában bizony ma is ölnek meg boszorkánynak, varázslónak tartott embereket, nem egyszer máglyán. 2001-ben Nigériában, 2005-ben Brazíliában öltek meg félvad törzsek „boszorkányokat”, Kongóban, Burundiban, Közép-Afrikában szinte mindennapos esemény. A 2006-os futball VB-re az afrikai csapatok több törzsi varázslót vittek magukkal, mint gyúrót. A Szenegál-Elefántcsontpart selejtezőn keményen felmerült a fekete mágia vádja, úgy látszik, utóbbi csapat varázslói voltak a jobbak, mert ők jutottak ki a VB-re.
De miért a bábák? A szülés misztériumából sokáig ki voltak zárva a férfiak, más kérdés, hogy az idegen bábákat is fenntartással kezelték a hagyományos közösségekben. (Az Emirátusokban és Katarban egyébként a férfi nőgyógyászok ma is csak tükörben dolgozhatnak – csak nem képzeli bárki, hogy más asszonyának intim részire ránézhessenek? Allahra! Minő gyaur szokás lenne ez?) Általánosságban a boszorkányüldözések fő okaként – természetesen a háborús veszteségek, járványok, éhínségek okozta frusztráció és elkeseredettségen túl – a legtöbb témával foglalkozó kultúraantropológus „természetesen” az úgynevezett „férfisovinizmust”, a férfiközpontú középkori társadalmat és az orvosi kamarai féltékenységet, hiúságot jelöli meg. A legtöbb áldozat nő volt, az áldozatul esett férfiak többsége pedig különc, a szokásosnál értelmesebb, műveltebb és toleránsabb ember volt. A megvádolt nők többsége egyedülálló volt: lány, vénlány vagy özvegy, többségük bába vagy gyógyító, gyógyfüves asszony – ez a két foglalkozás szorosan összefügg. Az özvegységre jutott nők között különben is sok volt a bába: a magányosan, támasz nélkül maradt nők kitanulták a mesterséget, illetve a gyógynövények tudományát, a drogismeretet, hogy el tudják tartani magukat és kiskorú gyermekeiket, sokszor lányuk, nem egyszer fiuk is követi őket a szakmában. (Ekkoriban gyakori volt a tipikus bába-, illetve javasasszony, javasember-dinasztia, hasonlóan a hóhérdinasztiákhoz. Mindkét szakma megbecsült és jól fizetett, de ugyanakkor kiközösített, kitaszított foglalatosság volt: tisztességes polgár nem adta hozzájuk lányát, fiát, így ezek a csoportok egymás között házasodtak. Mindez az ismeretek megőrzését és bővítését elősegítette.) „A férjhez, apához nem tartozó, független nők már létezésükkel is kihívást, sértést jelentettek a kor patriarchális társadalmi rendszerének, a többi nők titokban irigyelték őket, és mivel jobbnak, ügyesebbnek tartották őket maguknál, sokszor kérték tanácsukat, segítségüket – akár magzatelhajtásra, mérgezésre is.” – olvasható egy ilyen leírásban. Jelentős különbség, hogy az utókor a „boszorkány” szó hallatán bibircsókos csúnya öregasszonyra gondol, a boszorkányperek idején ez nem volt magától értetődő, sőt, a megvádolt nők ellen – akik fiatalok vagy középkorúak, és éppen edzettségük és gyógynövényekben való jártasságuk miatt középkorúan is fiatalosak voltak – gyakran hozták fel vádként a szexuális kicsapongást, szabadosságot. Az egy más kérdés, hogy konkurens hölgyek egymás is boszorkánynak illették, feleség a férje szeretőjét, és viszont. Az utókor hajlamos azt feltételezni, hogy a középkor, merthogy „az emberek vallásosak voltak” erkölcsösebb volt, holott hogy mennyire volt az, tökéletesen jellemzi, hogy 1492 és 1506 között végigsöpört Európában a szifilisz. Hogy terjedt el viharsebesen, ha senki se szexelt félre? Mi folyt egy középkori fürdőházban, ha a szifilisz terjedése miatt első intézkedésként bezáratták azokat? (A szifilisz nem állt meg, csak a tetű meg a kosz terjedt el…)
Egy „gathon”, XIX. századi ábrázoláson. Az angol bányászok „gathon”-nak nevezték azt, amit Közép-Európában a német, cseh, tót, magyar, erdélyi román bányászok Bergmandl-nek, azaz hegyi emberkének (bergmandli, berkmáni, permonyik stb.) azaz bányamanónak, bányacsősznek. A középkor embere számára a természetfeletti lények, szellemlények léte nem volt kérdéses, ezért az, hogy XY. „boszorkány”, korántsem volt valamiféle csoda. – Hogy bányamanó nem létezik? Aki így gondolja, annak javaslom, hogy menjen be egy nem szellőztetett hidrotermás ércbánya kén-hidrogénnel, metánnal, szén-dioxiddal, héliummal, más mofettagázokkal elárasztott, 13-14% oxigéntartalmú, sötét, túlvilági, mély, szulfidos ércek bomlásától jellemző szagú, difoszfin lidércfényével villódzó tárnájának mélyére. Odáig, ahol a hipoxia miatt már „ugat a kutya”, azaz az ember szabályosan hallucinál (csecsemősíráshoz, kutyaszűköléshez hasonló hangokat hall), maga is csodálkozik, mit gondol, szédül… – és fog még látni érdekesebbeket is egy bányamanónál. Mármint, ha túléli.
Az, hogy a boszorkányperek tényleges mozgatórúgóját a nőellenesség képezte volna, eléggé szabatosan cáfolja pusztán az a tény, hogy a kiterjedt, nagyszabású perek folyamán szinte mindig volt férfi vádlott, sőt, a boszorkányszervezet élére mindig férfi boszorkánymestert igyekeztek bűnösnek találni. Miért vádoltak akkor be annyi nőt? Nos, megjegyzendő: a bevádlók is általában nők voltak. Cicaharc, sallangokkal, úgy, hogy az „jól jött” másoknak. Is. Mindenesetre „kényelmesebb” a hivatalos történetírásnak, ha boszorkányperek történetét valamiféle nőellenes, patriarchális valaminek látja, nem annak, ami ténylegesen volt: az empirikus, nem hivatalos, gyakorlatias, gyakorlat-orientált, holisztikus alapokon álló, már évszázadokkal ezelőtt is nagy tudásanyagot kezelő népi gyógyítók és a „hivatalos”, kevéssé sikeres, kevesebb tudású, de magas társadalmi kapcsolatrendszerrel és érdekérvényesítési képességgel rendelkező „tudományos” orvoskar csatájának. Ugyanis ebből egyenesen levezethető az, hogy a tudomány képviselői a tudomány és annak gyakorlati hasznosítása (a gazdaság) területén évszázadok óta finoman szólva vérre menő harcot vívnak, meglehetősen sok cserben hagyott sebesülttel és háború bűnössel.
A XVI-XVII. szd.-ban -bár a legnagyobb egyetemek a XII-XIII. században megkezdték az orvosképzést, nagyjából Avicenna kaánuumja alapján, de abból nem mindent megértve – még eléggé gyermekcipőben járt a hivatalos, kincstári orvoslás, az orvosok ugyan nagyon nagyra voltak saját magukkal, de ostoba középkori babonáik miatt többet ártottak, mint használtak. Nem véletlen, hogy a XVI. század folyamán a borbélyok, sok helyen a hóhérok (szakavatott anatómusok!) operáltak: orvos nem „adta magát ilyen mélyre”, de harctéren – mondjuk úgy, a ráolvasás-szerű izék nem sokat értek. Anekdota, de igaz, hogy Deák Ferencnek gyermekkorában kificamodott játék közben a nyakcsigolyája, orvos nem mert hozzányúlni, így nemzetes atyja a Zala vármegyei hóhért hívta hozzá, aki gyakorlott kézzel helyreigazította, majd közölte a sráccal: fiam, aztán máskor ne találkozzunk, így hármasban, te, én, meg a nyakad. Csak egy pár példa: Paré már 1600 körül felhívta a figyelmet a sebkezelés fontosságára, mégis még száz év múlva is kiégették a sebeket forró olajjal, holott ő már leírta: semmi haszna, sőt ártalmas. Harvey nem tudta a kortársai fejébe verni, hogy a szív a vérkeringés motorja, nem az érzelmek középpontja, és hogy az artériák vért, nem levegőt pumpálnak (nevük is e tévhit miatt van). Semmelweis még a XIX. szd. közepén is elutasítással találkozott mai szemmel nézve alapvető felfedezésén, mármint mikor feltalálta a kézmosást. Ne gondoljuk, hogy ez ma másképpen van: a hivatalos tudomány soha nem szívlelte a konkurenciát, tessék csak arra gondolni, alig negyven éve mit műveltek Béres Józseffel. Ghislaine Lanctot vezette be a fogalmat: egészségügyi maffia. Ebben a formában ez nyilván hatásvadász túlzás, de aki ismeri a tudománytörténetet, az tudja, aki pozícióban van, az nem akar beengedni mást, mert ahogy a jezsuita bölcselet mondja a hatalom és a pénz még a b.szásnál is jobb. Ez a harc abban a korban abban a durva formában nyilvánult meg, hogy a konkurens népi gyógyítókat, bábákat, mert eredményesebbek, jobbak és gyakorlatiasabbak volt, egyszerűen fizikailag megsemmisítették. Ebben segített a lappangó férfisovinizmus, az önálló, öntevékeny nőtől való félelem? Nem hinném, hogy ez volt a fő szempont, sokkal inkább a pénz, a hatalom és a befolyás. A XVIII. szd. során Európában mindenhol (hazánkban 1767-től) a gyógyítást képzettséghez kötötték, a nem hivatalos bábákat eltiltották, Mária Terézia rendelkezett a vármegyék körorvosi hálózatáról, a Nagyszombati Egyetemen orvoskar alapításáról, a bábaképzés szabályozásáról – a diploma nélkül gyógyítókat ekkor már csak eltiltották, húsz-negyven évvel korább még büntették – akkor még nem, a férfi nőorvosokat pedig még sokkal később sem fogadták el a szülő nők és családjuk.
Megjegyzendő, hogy a köztudatban élő „tipikus” boszorkány képe nem a javasasszonyé, hanem – a sörfőző asszonyé. A széles karimájú „boszorkánykalap”, a sötét köpeny, a seprő, az üst, a malátának való árpát dézsmáló egerek elleni védekezést szolgáló macska, a rovarkártevők elleni védekezésképpen az árpatárolóban megtűrt denevér ténylegesen a középkori serfőző képét mutatja, más kérdés, hogy a gyógyfüves és a sörkészítő gyakran ugyanaz a nőszemély volt – nem véletlenül. A XIV. századig Európa-szerte elsősorban nők voltak a sörfőzők, akik a vásárokon, piacokon hegyes, csúcsos kalapot hordtak, egyfajta szakmai jelképként. A középkori sörök sokban eltértek a ma ismertektől, persze, akkor is készültek gyümölcsös sörök – csak nem éppen meggyel, citrommal meg grapefruit-tal, hanem beléndekkel, nadragulyával, farkasbogyóval, csikófarkkal …jó, az áfonya és a bodza akkor is bevett alapanyag volt. A „pilseni”, a közhiedelemmel ellenben, nem egy helyiségnév, hanem a német Blutbilsen-ből ered, amely a szászoknál a beléndeket jelentette. Valószínű, hogy az eredeti kozel sem kecskeemblémás sör, hanem hanem a koselskyről, kozalekről, azaz a „kecskés” szegény emberről kapta a nevét, aki a községi legelőkről a szarvasmarhák számára ártalmas mérges növényeket kivágta, miközben cserében a kecskéivel lelegeltethette azokat a keserű vagy tüskés növényeket, amit a ló vagy a tehén nem eszik meg.
Sörfőző asszony ábrázolása középkori templomban. Mellette: a nyugati boszorkány szerepében M. Hamilton az Óz, a nagy varázsló 1939-es filmfeldolgozásában: A „tipikus” boszorkányruházat a sörfőző asszonyok középkori viseletét mutatja.
Ezek az emberek gyűjtötték be a maszlagnövényeket, de egyébként a komlótobozt is (amely nedves erdőszéleken nő, és persze, nem toboz, csak úgy néz ki), és adták el a sörfőzőknek, kvázi jövedelem-kiegészítésként. Mondani sem kell, hogy a hallucinogéneket tartalmazó és erősen függőséget okozó veszedelmes itókák népnek való árusítását se az egyház, se a világi hatalom nem nézte jó szemmel, hiszen az emberek egészségét tönkretették, ….és akkor ki fog adót fizetni? A sörfőző asszonyokat az egyház először Angliában, már a XIV. században, majd pár évtizeddel később Európa-szerte szorgosan üldözni kezdte, mivel ezek a nők kvázi kábítószert árultak, azokat az ördög szolgáinak, gonosznak mutatva be – és a sörfőzést „az ördögtől” – azaz bódító növényi főzetektől megtisztítani igyekeztek. A XIV-XV. század során jelentek meg a sörgyártók által a reklámokban ma is oly gyakran hivatkozott klasszikus, több száz éves (német) „tisztasági törvény”ek, amelyek lényegében a sört árpára (búzára) és komlóra egyszerűsítették (a komlónak is van egyébként nyugtató, bódító hatása, humulon-, és lupulon-tartalma miatt), és ezen sörök gyártására a hűbérurak – megfelelő adó fejében – hűséges (férfi) sörfőzőmestereiket jogosították fel, a bódító szerekkel felturbózott „boszorkánysört” egyszer és mindenkorra száműzve. Sokat segített ebben, hogy az „ördögtől megtisztított” sört sokszor maguk a férfiszerzetesrendek, bencések, ciszterciek, a nemcsak a sajtot kedvelő trappisták, premontreiek is főzték. A sört vedelő szerzetes képe ma is (smädny mních) sörcímke.
A csúcsos kalapú sörfőző asszonyok ördögökkel táncolnak egy középkori metszeten. A mai szemmel leginkább drogfőzet-kotyvaléknak számító sör készítését és a nép drogozását nem nézte jó szemmel a hatalom. Már akkor sem.
A régmúlt idők boszorkányai részben tovább élnek a mai kor természetgyógyászaiban, csontkovácsaiban, bár sajnos, csak lebutított szinten, mert a népi bölcsesség, a néppel, mint fogalommal együtt elkopott. Más kérdés, hogy „titkaik” nagy részét a tudomány ma már felfedte, megismerte. A mandragóra sikít, ha a földből kihúzzák – igen, mert a gyökere a nedves földben megrántva valóban furcsa hangot ad. Az akasztott ember lába alól szedett varázsnövény hat igazán – nyilván, hiszen az akasztott székletét és vizeletét maga alá engedi, de ha hónapokig a fán hagyják, amely a középkorban gyakori volt, testével is a földre folyik – és az alaposan megtrágyázott föld magas nitrogéntartalmával magas alkaloid-tartalmú növényt fog szolgáltatni. A teliholdkor kell szedni a varázsfüvet – teliholdkor, mikor látszik a telihold, azaz derült, száraz idő van, és a hatóanyagot nem mossa ki a csapadék, a köd, a pára. Fekete kutya húgyában kell a mérges növényt kiáztatni – a kutya színe mellékes, de a húsevők vizelete savanyú, a sóoldatban a klorofil rosszul fog oldódni, így az alkaloidák elég jól és tisztán kivonhatóak vizelettel. A varangyos béka átkot hoz – igen, mert a varangy teste szívmérgeket és hallucinogéneket (indolvázas alkaloidákat) tartalmaz, és ezek felhasználhatóak. Porrá tört szárított kőrisbogarat kell adni a férfinek, ha tehetetlen – a kőrisbogár testében található kantharidin a „középkor viagrája” a foszfatázt bénítva fellazítja a kolloid struktúrát, és hatalmas erekciót okoz. Az arabok szőnyege repül – feltéve, ha szíriai ruta levével festik meg a kézzel csomózott szőnyeget, és a szőnyegfestő maga nyalogatja az ecsetet, akkor repül az a szőnyeg, de még hogy, hiszen a szíriai ruta nemcsak festőnövény, hanem hallucinogén is. A boszorkányok seprűnyélen lovagolnak és repülnek éjszakánként – ha a seprűnyelet bekenik boszorkányzsírral, azaz beléndek vagy nadragulya zsíros-olajos kivonatával, és a seprűt láb közzé veszik, bugyi nélkül persze (ami akkor még nem létezik) mert a szkopolamin a hüvely-nyálkahártyáról felszívódva a repülés érzetét kelti, így ezt a férfiak leutánozni se tudják. A szűzlány első menstruációs vérét kell tenni a bájitalhoz – abban van ám jó sok ösztrogén, mikor az áttöréses vérzés jelentkezik. Soroljam még? Sokat tudtak, és jól alkalmazták, nem véletlen, hogy el kellett bánni velük.
Aki túl sokat tud, az tudja azt is, hogy jobb, ha hülyének tetteti magát. Az is a hosszú élet titka, nem csak a gyógyfüvek helyes használata. Hogy fogalmazta meg Cserey Mihály, Petneházy Dávid ezredes (aki 1686-ban Buda ostromán a zászlót a várra kitűzte) irigyei által egy vajákosasszonnyal való megmérgeztetése, és lova hátán meghalása kapcsán? „Ha magyar vagy, és sokáig akarsz élni, okos légy, de vitéz ne légy… és pénzed se legyen sok!”
Érdekes és szórakoztató volt. Nem gondoltam volna, hogy még a boszorkányégetéseket is egyes feministák a patriarchális elnyomás számlájára írják.
“vajákosasszonynal”
thx
https://youtu.be/YwHx5QYzch0?t=2240
Ismét kiváló munka.
Néhány dolog. Hidegard nővér nekem is “kedvenc” szentem, hiszen létében cáfol minden feminista hazugságot. (Én is emlegettem párszor.) Mint aacheni egyetem tanára (ennyit arról, hogy a nők nem tanulhattak és nem tölthettek be akár legmagasabb tudományos fokozatot) és kathar keresztes, népirtó hadjárat egyik “politikai tisztje” és ezáltal fő felelőse.
2. Tudomány és arabok. Ez egy hibás -most épp a libsik által felkapott- közvélekedés. Ugyanis ezek az “arabok” valójában, csak arabok által meghódított népek arabul író fiai. Sok mindent elmond, hogy a 2 híres egyetemük Bagdad(babilon)ban és Kairoban, nem Mekkában jön létre, tehát 2 ősi kultúrcentrumban. És amint eme népeket arab hódítóiknak sikerül “pacifikálniuk”(megsemmísiteni/asszimilálni) meg is szűnik minden tudományos élet, csak a Kórán marad.
Babilonban összezavarták az ősmagyar nyelvet, kőíróban meg eltüntették a rovásírást.
Bocs az offért, gyerekek,
de ugye mind rájöttetek már, hogy a “halálos koronavírus-járvány” kamu volt?
Hogy honnan tudom?
Hát onnan, hogy Amerikában zavargásokba forduló tömegtüntetések vannak a “rendszerszintű négerellenes rasszizmus” ellen, és nem az megy a médiában 24/7, hogy: -“Kedves négerek, könyörgünk maradjatok otthon, mert meg fogtok fertőződni, továbbadjátok, és mind meghalunk koronavírusban!”
Mert hiszen a házi karanténnal úgymond csak a görbét laposították el, nem pedig a vírust szüntették meg! A görbe laposítása pedig arról szólt, hogy a kórházak kapacitásai felkészüljenek a tömeges betegségre, nem pedig arról, hogyha kivárunk otthon akkor megússzuk! Ugye emlékeztek még erre?
Akkor hát mi történt valójában?
Vagyonátcsoportosítás, a középosztály lesüllyesztése. Akinek tartalékai voltak az nyert, akinek nem az csöves lett. Valamint ezzel párhuzamosan egy politikai puccs. Azt az új világrendet vezették be, amit a globális felmelegedés-parával nem sikerült elindítani, mert az emberek nem haraptak rá.
Bocsi, még egy off (bár ezt a zsidó liberál-bolsevik boszorkányt is megégethetnénk):
https://merce.hu/2020/06/05/lanyokat-vedtek/
Aszondja, hogy nem a magyar férfiak dolga megvédeni a magyar nőket – mondjuk a késes cigányok általi megerőszakolástól (migránsokról nem is beszélve), hiszen ez maga a rasszista és szexista, elnyomó patriarchátus – hanem az Isztambuli Szerződés dolga lenne megvédeni a magyar lányokat a magyar férfiaktól…
Hol derült ki hogy a késelők nem cigányok voltak?
A cikk íróját amúgy láthatóan a bolondokházából szalajtották. Ennyi feminista bullshitet egy rakáson! Ez az idióta utólag még azt is elmagyarázná magának, hogy miért lenne forradalmi tett, a patriarchizmus elleni kiállás, ha őt seggbe erőszakolná az utcán valaki (feltéve ha cigány, néger vagy migráns az illető). Noha nem hiszem hogy ezzel a kinézettel ez fenyegetné.
Az Isztambuli Egyezmény és egyéb papírra vetett törvény meg maximum akkor lenne hasznos egy utcai támadás esetén néhány bepipázott cigány ellen, ha jó vastag kötésbe, súlyos kötetbe kerülne és az illető képessége is meglenne, hogy hatékonyan üssön vele a közelharcban.
A cikk nem utolsósorban még halottgyalázó is.
“Noha nem hiszem hogy ezzel a kinézettel ez fenyegetné.”
… de igény(e) az volna rá :)
A félműveltség veszélyesebb, mint az egész műveletlenség. Kár volt nekifogni ennek a cikkecskének.
Milyen (ténybeli) tévedések vannak benne?
Kedves Uram,
amennyiben ez a véleménye, akkor megkísérelheti azt is leírni, hogy konkrétan mi az, ami téves, amiért kár, és ami miatt nem kellett volna megírni. Ugyanis érdemben vitába szállni csak megalapozottnak tűnő állításokkal, érvekkel lehet, szimpla kötekedéssel – nem.
….
Természetesen, csak az után, hogy megtanult köszönni és viselkedni, amely a civilizáció, nem pedig a félműveltség fokmérője.
….
Megjegyzés: az “egész” műveletlenség, az pont olyan fogalom, mint az egész sötétség, az egész szegénység, avagy éppen az egész egészségtelenség, esetleg az egy mól kék fény, a négyzetméter fröccs, és kísértet/négyzetméterben mért lidércnyomás. A hiány ugyanis, ezt kb. már mintegy 2500 évvel ezelőtt vallották (nyilván félművelt..) görög bölcselők, nem olyan dolog, hogy tud “egész” (olokrilosz) lenni. Egész csak az tud lenni, ami valami, nem pedig az, ami – nincs. A hiány, az TELJES (teljes körű, mindenre kiterjedő) lehet. Egész nem tud lenni, mert a hiánynak nincs belső szerkezete. Teljes műveletlenség, teljes sötétség, teljes alkalmatlanság, teljes hasznavehetetlenség, stb. van, az, sajnos, létezik.
Szervusz TGY!
Mi újság veled drága öreg harcostársam? Én épp búcsúzóban vagyok a kapufélfától…
A cikkhez: én úgy tanultam régen a kegyes atyák kegyetlen intézményében, hogy az eretnek a latin ‘errare’ azaz tévedni szóból ered. Merthogy ugye latin szavakkal még csak-csak találkoztunk anno (sőt ez volt a hivatalos nyelv), de ógöröggel nem igazán. Persze én is tévedhetek.
Egyszer már tévedtem egy piszok nagyot, amikor bevonultam…
Még az se kizárt, hogy a kegyes atyák elsiklottak azon érdekesség felett, hogy végeredményben az első “eretnekper” a Donátistákat érte, és ugye, görög nyelven, görög rítusban, görög keleten…
http://lexikon.katolikus.hu/D/donatist%C3%A1k.html
Én épp most jöttem haza a Dolomitokból, kimásztam magam, holnap menni ke’ dógoznyi…
Részletezze már, jó uram, mit ért kend az alatt, hogy ép búcsúzik a kapufélfától?
Milyen műszerrel mérted?
Az életemet tettem volna erre a válaszra. A netikett kisebb közösségekben mint pl ez is a tegeződést preferálja.Ha a poszterrel merészel valaki nem egyetérteni , nem először olvasható a sértődött fennkölt ” önnel nem állok szóba” stílusú válasz.
Ettöl eltekintve, abban igaza van , hogy nem ártana megindokolni mitöl is félmüvelt és hogy miért is volt kár, miben tévedett, mit tud rosszul . Nem az a gond, hogy nem tetszett neki , vagy nem ért egyet ( sokan élet-halál harcként fogják föl azt, hogy meggyözzék a másikat a maguk igazáról, pedig azért idönként el kell fogadni , hogy van amikor egyszerüen nincs egyetértés és ennyi ). Így viszont csak egy odaböfögött leszólásnak tünik ( ö tudna jobbat a témában? Nosza ! )
Számomra ( a címét leszámítva , ami belegondolva a valós témába, nem olyan vicces) kifejezetten érdekes és szórakoztató volt . Talán kissé terjedelmes és néha elbóklászik a témától, de összeszedett, igényes. Ettöl még más láthatja máshogy, de akkor elvárnék néhány indokot, rámutatást, hogy ez és ez téves, stb.
Előző cikkekhez páran próbáltunk érdemben , érvelve hozzászólni, ezeket válaszra sem méltatta. Amúgy meg biztos igaza van hiszen a cikkíróknak itt mindig igaza kell legyen vitázni max egymással lehet.
Csak kapásból, pedig nem sokat keresgettem, több helyesbítés elfogadás, érdemi hozzászólás megvitatása, normális eszmecsere a szerzövel stb.
https://www.ferfihang.hu/2020/04/14/volt-ra-energiank-lesz-ra-energiank-negyedik-resz/
És Oldm4n itt is minden magyarázat nélkül beléköt. Nem szimpi neki ok, nem kedveli az írásait ok, de miért szólja le minden indok nélkül? Én az ilyesmit nem igazán tudom felfogni.
nem fogom visszakeresni az összes kommentet, leírtam a tapaszralatokat.De tudod mit, veled sem vitázom igazad van, ezen az oldalon tényleg mindenki csak beleköt szegény cikkíróba.
És annak vajon mi az oka, hogy csak a vissza szólás szúrja a szemed? Azt megelőzte egy beszólás is, az mintha fel sem tűnt volna.
írtam fennt de akkor leírom újra:
a poszter több cikkéhez többen próbáltunk többször UDVARIASAN ÉRVELVE kommentelni , válaszreakció nélkül. Ezeket meg TE vedd észre , köszi.s még lájkolom is a hozzámírt zsengédet , h.érezd a törődédst
Mindenek előtt: poszter, uram, az, ami a falra van ragasztva, valami retardált arcképével, a hülyegyerekeknél. Ezt a megnevezést visszautasítom, ez kb. a “hé, te nigger” szintje.
Mifelénk a dolgokat – néven nevezik. A kazán meleg, a homoszexuális legfeljebb akkor, ha lázas, az a hülyegyerek az hülye, nem sajátos nevelési igényű, a büdös, az büdös, nem sajátos illatú. Erről ennyit.
…
Nyilvánvalóan számos dologban eltér a véleményünk. Az én véleményem például az, hogy nem fogok tegeződni ismeretlen emberekkel, különösen, ha nicknéven írogatnak, és nem mutatkoznak be, mert nem olyan a neveltetésem. Pont.
AZ, hogy nem válaszolok kivétel nélkül minden felvetésre, kommentre, tekintettel arra, hogy nem biztos, hogy tudok vagy akarok mindenki hozzászólására reagálni, megbocsásson, de megint csak nem érzem úgy, hogy valamiféle megbocsáthatatlan vétek lenne – ezt esetleg számon kérhetné a világ valamennyi szerzőjétől is. Akárhány esetben is így van, ezért nyugodtan eltekinthet a királyi többesszám (pluralis maisteticus) alkalmazásától is. Nem vagyok újságíró, nem ezzel foglalkozom egész nap, ha úgy érzem, hogy valamire szükséges reagálnom, akkor azt megteszem. Más esetben pedig nem fűzök hozzá semmit, például, mert nem olvastam, hiszen nem feltétlenül olvas el az ember adott esetben valamennyi hozzászólást, például, mert egyetértek vele, és maximum annyit írhatnék, hogy egyetértek vele (akkor is, ha kritikai észrevételt vagy helytelenítés fogalmaz meg, mert számos dolog több nézőpontból mást mutat, ez természetes), ha pedig blőd hülyeség, akkor különösen nem fogok rá reagálni, mert a tapasztalatok szerint – teljesen felesleges.
MI az érdekes az alábbi párbeszédben? “- Te mánpedig’ hülye (vagy valamelyest eufemisztikusabban fogalmazva: csacska, tájékozatlan, félművelt, stb. ) vagy. – Tényleg? Valóban. Eddig ezt nem tudtam, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet, tényleg hülye vagyok köszönöm.”
Nos, az, hogy ilyen párbeszéd még sosem hangzott el, és nem is fog. Ezért nem szükséges ezt különösebben erőltetni.
Természetesen, ha ön úgy érzi, hogy szeretne valamit udvarias hangnemben megkérdezni, mert már ezt megtette, és nem kapott rá választ (bár én ilyet nem olvastam, de mint említettem, lehetséges, hiszen számos cikk rengeteg kommentjét nem olvasom el) vagy valamely általam leírt dologgal vitába szállni – vitába, nem személyeskedésbe, velem, és nem a beksztrít bójsz (hogy az ön fonetikus megfogalmazását kövessem) A/0-ás méretű kétdimenziósával, íme, most alkalma van rá, nyugodtan megteheti, megígérem, hogy három napon belül válaszolni fogok rá. Ugyanis ellenvéleményre én még soha nem mondtam azt, és nem is fogom, hogy nem állok szóba önnel, azt, hogy nem állok szóba önnel, csakis olyanoknak tartom, akik nem valódi mondanivalót, hanem személyeskedést és sértegetést fogalmaznak meg. Azokhoz nincs más mondandóm, a szájkaratét végezzék a másra nem való, másfajta képességekkel, (pl. egyszerre segget vakarni és fingani tudni) nem rendelkező személyek.
Sokkal inkább a szerzők által képviselt értékrend, személyes meggyőződésük, valamint sajátos kisugárzásuk okozza az ilyesfajta reakciókat. Lehet ennek a jogos vagy jogtalanságán, értelme, illetve értelmetlenségén gondolkodni, de az nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű kommentek nem érveket vagy elveket akarnak tisztázni, annak más lenne a felvezetési metodikája.
Felfogni ezt értelmes ember nem is fogja soha.
Az ilyesmi mögött alapvetően és általában kisebbrendűségi érzés tapintható ki. Pont az a fajta tehetetlen értéktelenség érzése, amellyel a tahó proli szétveri a vasútállomáson a padot, lerugdossa a virágcserepet, kitöri a facsemetét. Minden ember óhatatlanul hasonlítja magát a környezetéhez, és emberi minőség kérdése, hogy örül-e annak, ha igényes és szép környezetet lát maga körül, vagy düh és agresszió fogja el azért, mert a kutyaszarral való összehasonlításból is vesztesen jön ki, ezért még azt is széttaposni igyekszik. Az egyes embert és magát a társadalom egészét ezért jellemzi épített és a természeti környezetének állapota, kinézete, rendezettsége. Nem véletlen a vidéki Anglia ma is még látványosan centisre nyírt gyepje és gondosan mosott kertkapui, a stájer gazda portájának tisztasága, a japán ember autójának, vonatjának, metrójának, ruhájának, lakásának makulátlansága….vagy éppen a szutykos balkáni szemétdomb, az arab bazár bűze és szemete, vagy Budapest egyes körzeteinek grafitival telefújt, éktelenkedő mocska. Nem véletlenül lángol a mineapolis-i utca, és nem véletlen, hogy Szingapúrban nem lehet rágógumit a járdára köpni (eleve köpködni se, meg az országba rágót bevinni se). Nem véletlenül néz ki a krakkói pályaudvar úgy, ahogy kinéz, és nem véletlenül néz ki a kőbányai köki szintén úgy, ahogy.
Na, ezt a bezzegelést nem kellett volna… Párizs akkor is koszos volt, mikor Pesten a földről lehetett enni… Régiek mondják, hogy 45 előtt Magyarországon nagy tisztaság volt mindenütt…
Én jártam Angliában, vidéken, de nem láttam gondosan mosott kertkapukat, hanem olyan proligyerekeket, akik miatt nem mertünk 8 után kimenni… Itt mifelénk is rengeteg a mosott kertkapu (meg fakezelt), és a nyírott gyep…. Alsó Ausztriában meg van egy rakat elhanyagolt rész.. A japánok meg olyanok, mint a robotok, Szingapúrban pedig a szigorú törvény előtt wc-nek használták a lifteket..
Mondhatnám azt, hogy persze, így van. De azért nézzük a másik oldalról is. Nem tudom, önnek feltűnt-e, ami nekem, hogy ellenérvként véletlenül sem azt hozta fel, hogy “de hát ez nem is igaz, nem vagyunk mi igénytelenek, piszkosak”, hanem azt, hogy 1945 előtt a polgári világban errefelé nem ez volt a módi (valóban nem ez, és ennek oka van), és annak idején máshol, például Szingapúrban meg nem ez volt (ami még szemléletesebbé teszi, hogy ők honnan hová tartanak, míg másoknál mi az irány) és hogy Steirmarkban is lehet valahol nagyítóval találni egy rendetlen portát.
– Móricka, piszkos a cipőd. – És? Pistike gazdagabb családból származik, és a múlt héten helyenként neki is piszkos volt. – Móricka, neked piszkos az inged. – Nem igaz, az én nagyapám, dédapám roppant elegáns emberek voltak, sose jártak piszkos ingben, míg Pistike nagyapja annak idején meg az ingujjába törölte az orrát. – Igen, Móricka. Tudom, hogy nagyapád tudott viselkedni. Ennek fényében volna okod különösen szégyellni magadat, Móricka…
Mi van ha ez az oldmn4dmd nő? És így akarja magára vonni a figyelmet?(elég hülye módszer de a zsebkendőt már nem ejtegeti le,arra már rájött hogy az nem látszik…) Ha meg mégse nő akkor nem mondom ,hogy mi mert azt ki kell érdemelni hogy valakire rámondjam.
“…..sokszor kérték tanácsukat, segítségüket – akár magzatelhajtásra, mérgezésre is.” Az alapvető probléma ez volt, ezek a nők tulajdonképpen gyilkosságok közreműködői voltak az esetek nagy részében: öregek, beteg gyerekek, magzatok, rokkantak voltak az áldozataik. Megvolt a “hókuszpók” persze a külsőségekkel, de ezek a nők alapvetően egyszerű gyilkosok voltak. A bizonyítás akkoriban persze nehéz volt, de pontosan tudták azért, hogy ezek a boszorkánynak nevezett nők és az ő gyilkossághoz való segítségüket kérő nők mit is csinálnak. A népmesékben igen gyakori a gonosz boszorkány, aki pl. gyerekek életére tör, közismert dolog volt ez. A tiszazugi arzénes gyilkos bába ennek az egyik utolsó képviselője volt, volt erről egy cikk is itt korábban. Csak a modern világ megdöbbent és inkább nem akart arról tudomást venni, hogy a tiszazugi sztori nem a kivétel lehetett régen, hanem az általános gyakorlat. https://www.ferfihang.hu/2018/11/15/ehj-csaladon-beluli-eroszak-emlekezzunk-a-tiszazugi-meregkevero-asszonyok-aldozataira/
Köszönöm az újabb cikket; szeretem ezt a stílust olvasgatni. Számomra sok érdekes új információ volt benne. Nekem eddig a “boszorgányokkal” kapcsolatos tudományom elég alacsony szinten mozgott, de ezzel a cikkel most javult a helyzet! Érdekes lenne egy csak az inkvizícióval foglalkozó cikket is olvasni, elfogultság nélkül!
Köszönöm! :)
Off: Alá lehet írni online az isztambuli egyezmény elleni petíciót! Úgy vélem, hogy minden jó ízlésű, konzervatív embernek tiltakoznia kell ez ellen az emberiség elleni bűntett ellen! Nem tudom, hogy szabályos-e ilyen félig-meddig politikai linket idetenni, de fontossága miatt kísérletet teszek:
https://stopgenderconvention.org/hu/
Ebben nem mindenki ért egyet.Mellette jó kiegészítés a(jó) cikkhez.(már ha van valakinek ideje rá)
https://www.youtube.com/watch?v=26j7MIdBTlI
https://www.youtube.com/watch?v=Hq_bEo3eLQE
https://www.youtube.com/watch?v=wlOtG4hg43Y
https://www.youtube.com/watch?v=T6FFAfT1PJY
https://www.youtube.com/watch?v=bojiIaUDPjQ