Férfihang.hu
115 megosztás

Nyílt levél a Nők Lapja szerkesztőségének a Koronczay Lilla ügyben

Csuzi Attila a Férfihang Civil Társaság elnöke és Toplak Zoltán a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság elnöke nyílt levelet írtak a Nők Lapja szerkesztőségének, hogy tiltakozzanak az ott történt, Koronczay Lillát érintő személyi változás miatt. Az említett újságírónőt egy tanácsadó rovat éléről eltávolították, nyílvános kanosszajárásra kötelezték és a helyére a Mérő Vera nevével fémjelzett radikális feminista csoport “szaktanácsadói” kerültek. Részletek alább. Az ügyről itt írt a Férfihang.

 

Tisztelt Nők Lapja Szerkesztősége!

 

 

Alulírott férfiszervezetek vezetői néhány gondolattal illetve építő szándékú kritikus észrevétellel szeretnénk önökhöz fordulni.

 

Csalódottan szemléltük, hogy egy a Mérő Vera nevével fémjelzett radikális feminista Facebook-csoport irányából érkező, elfogult, szakszerűtlen kritika kapcsán egyik újságírójukat, Koronczay Lillát megfosztották korábbi megbízásától és a kialakult körülmények őt ok nélküli nyilvános bocsánatkérésre, nyilvános kannosszajárásra szorították. Mindezt egy maximálisan jószándékú, empatikus, praktikus tanács miatt. Helytelennek gondoljuk szerkesztőségük indokolatlan meghajlását egy lejárató kampány előtt. Egyrészt azért, mert régi sajtó hagyomány, hogy a lapok tanácsadó rovatait egy egyéni élettapasztalattal és markáns egyéni véleménnyel rendelkező újságíróra bízzák, akinek véleményét épphogy egyéni, sajátos látásmódja miatt keresik azok, akiknek az egybe vág saját ízlésükkel és igényükkel. Egy női lap tanácsadó rovata pedig nem egy feminista szabályrendszer szerint tevékenykedő, akkut problémákat megoldó, azonnali áldozatsegítő központ, hanem egy önálló véleményt közlő irodalmi produktum.

 

Másrészt a kritikát megfogalmazó Mérő Vera és társai olyan józan célokon túlterjeszkedő, egyértelműen családromboló megközelítést propagáltak, amely egyáltalán nem egy minden szakember által üdvözítőnek gondolt konfliktuskezelési és családpszichológiai megközelítés. Ráadásul Mérő Vera egy olyan civilszervezet (NANE) anyagait ajánlotta mindenki figyelmébe, mint mérvadó szakmai megközelítést, amelyről régen tudhatjuk, hogy “szakmai” irányelveit egy nemzetközi szélhámos álpszichoterapeutával, Szil Péterrel íratja. A korábban a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom néven működő civilszervezet már több mint egy évtizeddel ezelőtt nemzetközi nyomozással kiderítette, hogy bár Szil Péter pszichoterapeutaként hivatkozott magára és ebben a  látszólagos minőségében vállat megbízásokat, holott egyetlen állam felsőoktatási intézményében sem szerzett ilyen irányú diplomát, felsőfokú képzettséget. Köztudott tény, hogy a NANE ennek tudatában, ennek ellenére is szakmai irányelveinek kidolgozójaként, „szaktanácsadóként” alkalmazza őt továbbra is. A NANE „szakmaiságáról” az is sokat elmond, hogy telefonos segítői többször is elutasítottak párkapcsolati erőszak áldozatává vált férfiakat pusztán a nemük miatt, mondván, hogy ők nősegítő szervezet, férfiakkal nem foglalkoznak. Erre kiképzett, állami támogatásból dolgozó segítőnek ilyent mondani egy krízis helyzetben lévő embernek szerintünk nem csak közszolgálati értelemben etikátlan, de általában súlyos felelőtlenség, mellesleg szexista, nemi alapú diszkrimináció. Az efféle „szakmai” háttérből megfogalmazott ajánlásokat kizárólagosan érvényes szakmai megközelítésként ábrázolni szintén végtelenül képmutató és súlyos morális aggályokat felvető cselekmény.

 

A Mérő Vera nevével fémjelzett radikális feminista csoport betörése a Nők Lapja munkájába azt a veszélyt hordozza magában, hogy a férfiellenes, a nőket a férfiak ellen fordító „tanácsok” kapnak majd nagy nyilvánosságot az Önök lapjában is. A kérdés csak költői: a családellenes, a felek közötti mediácitót, közvetítést kizáró, rögtön hatósági fellépést sürgető, Isztambuli Egyezményt támogató radikális feministák vajon menyire kívánnák védeni a hazánkban leginkább vágyott együttélési formát, a családot? Manapság egyértelmű, hogy a súlyosan diszkriminatív, férfiellenes jogalkalmazási gyakorlat eredményeként a válással egy férfi annyit veszíthet, hogy az akár az öngyilkosságba vezető út első lépése is lehet számára. A szükségtelenül szétrobbantott, végsőkig diszfunkcionálissá tett családok számával párhuzamosan pedig az apátlanul felnövekvő gyermekek száma is szaporodik, ami a gyermekek számára rendkívül súlyos veszélyeket hordoz.

 

Amennyire kritikával kívánjuk illetni, hogy szerkesztőségük meghajlott a kívülről érkező rossz szándékú támadás előtt, ahelyett, hogy védelmezte volna szerzőjének gondolati- és  véleményszabadságát és írói függetlenségét, annyira szeretnénk kifejezni hálánkat Koronczay Lillának, a bölcs, mérsékelt és empatikus tanácsért, amely jó példája lehet egy kellően megfontolt családpszichológiai megközelítésnek. Remek példája annak a hozzáállásnak, amely a mai magyar sajtóból szinte teljesen hiányzik a férfiak felé, sőt épp ennek ellenkezőjét: a szüntelen és rosszhiszemű kritikát, lejáratást mutatja fel.

 

 

Ezúton is kívánunk Önöknek független és sikeres szerkesztőségi munkát!

 

Toplak Zoltán, Valódi Egyenlőségért Civil Társaság elnöke

Csuzi Attila, Férfihang Civil Társaság elnöke

 

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
115 megosztás


132
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
122 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
28 Hozzászólások szerzői
Alter EgoszombathkPash Cutter31Annariveroftime Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Ez is szomorú stációja a kultúránk egyértelmű végpusztulásának. Pont a megcélzott csoport nem fog egy perc figyelmet sem szentelni a fentebbi levélnek! Miért is tennék? Az erőszak vélelme totál sokadlagos ebben… Jó 15-20 de lehet, hogy több éve már, egyszerűen sikk lett leváltani a megunt társat, férjet, valamilyen egyszeri ürüggyel indokolva. Erről szól ez. Az adu a nők kezében mindig, nekünk a feledés és a menekülés marad. Szarnak rá magasról, már bocsánat! Jóérzésű nőtársaikat kiközösítve, erre trenírozzák egymást. Egyenlőtlen törvények közt nem lesz itt vin-vin helyzet, ez a nagy büdös igazság!

Taiko
Olvasó
Taiko

Schwardwald, tudod, hogy miért nagy a csend a cikk körül? Azért, mert itt a férfi lehet a hunyó.
A feleség óvónő, otthon ragadt a férjjel és a gyerekekkel, neki volt jövedelme, a férjének nem, ő gondoskodott a családról, a férje nem, a szívét lelkét kitette a családért a nő, erre a jutalma egy ordas nagy pofon volt. Te mit tanácsolnál ebben a helyzetben az asszonynak?
A férfi itt megbukott, férfiként, férjként, apaként, családfőként. Itt megint az kapott, aki nem érdemelte meg.
Amikor először olvastam az olvasói levelet meg Lilla válaszát, nekem nem a depresszió jutott eszembe (amit Lilla vizionált) hanem az, hogy a srác dead game-t játszott, mert lenyelte a red pillt. Elvitte a falig a játékot és rábaszott, sajnos.

zgy001
Olvasó
zgy001

orenisi
Olvasó
orenisi

Rövidebben összefoglaltad, mint én :)
Sajnos találkoztam már eléggé szélsőséges megnyilvánulásokkal mind férfiak, mind nők részéről. Szerintem ilyen esetben egyik sem jobb a másiknál. Ez esetben sem tudjuk, hogy tényleg mi történt. A “szemtanúknak” meg sosem hiszek :) Most is csak az egyik fél nézőpontját ismerjük.

zgy001
Olvasó
zgy001

orenisi
Olvasó
orenisi

Igazából nem tudom (nem tudhatjuk), hogy mi és hogyan történt. Vannak valóban agresszív férfiak, ezt szokták igazán kidomborítani mindenhol, mintha ez lenne az átlag, de valójában ez csak a férfiak egy kis része. Ezzel szemben a nők tényleg tudnak undorítóan, “bicskanyitogatóan” viselkedni, és ez sajnos a legtöbbjükre igaz. Erre a férfiak vérmérsékletüknek megfelelően tudnak reagálni. Van aki képes higgadtan elviselni, van aki viszont nem. Higgyétek el, bizonyos esetekben a nők tényleg végletes ösztönlényekként, semmit nem mérlegelve tudnak bármit, bárhogy mondani, olykor tenni (akár erőszakig fajulva). Aztán, hogy mi lesz erre a reakció, az tényleg csak a férfin múlik…

Wildschwein
Olvasó
Wildschwein

Na, ez a hozzászólás olyan volt, mint amikor valami amerikai lövöldözős ámokfutás után megjelennek az iránymutató cikkek a nagyon tájékozott, nagyon mérvadó mainstream lapokban, amelyek összemossák az inceleket a MGTOW követőivel, és az utóbbit egy “mozgalomnak” beállítva, levonják a következtetést, hogy amelyik férfi nem hajlandó a béta provider szerepbe beállni, az egy szélsőjobboldali bajkeverő. Szóval. Nincs olyan, hogy “dead game”. Legalábbis a red pill tanok nem tartalmaznak ilyent. “Dread game” van, de az sem mond olyasmit, hogy a nőt meg kellene ütni. És úgy általában sem mond ilyent a red pill sehol.
Persze nem kötelező ismerni a red pillt, de ha valaki nem ismeri, akkor ne beszéljen róla, főleg ne hazudozzon.

georg1945
Olvasó
georg1945

Lányuk vagy fiuk van ennek a házaspárnak ?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Egyenlőtlen törvények közt nem lesz itt vin-vin helyzet,

Az “egyenlő törvények” sem hozzák el a férfiak számára a “Kánaán”-t, mert akkor is feminista (férfi/nő ) bírók fognak majd ítélni, ahogy most is.

zgy001
Olvasó
zgy001

orenisi
Olvasó
orenisi

Zoli, ez a levél egy korrektül összerakott munka. Benne van minden, pontról pontra, amit a témával kapcsolatban el lehet mondani. Sajnos úgy érzem, hogy ez az, amit mind a NL (tényleg, valaki még olvas Nők Lapját?), mind a feminista aktivisták magasról leszarnak.
Ettől függetlenül értékelhető minden próbálkozás, és tényleg örülök (a magam részéről), hogy van energiád még ekkora ellenszélben is ilyenekre.
Egyébként valóban nem értem, hogy egyeseknek miért van igényük arra, hogy egy nem hozzáértő, jelen esetben “csak” újságíró, ossza az észt mindenféle témában. Ezzel az erővel te is (vagy én is) válaszolhatnánk az ilyen jellegű kérdésekre. Mert ha ő egy szakpszichológus (vagy néha pszichiáter) lenne, akkor érteném, de ez az “újságíró válaszol mindenre” rovat számomra kicsit “fura”. Mind az író, mind az olvasó szemszögéből.
Ettől függetlenül nem a feminista őrület, hanem a józan ész legyen az, amelyik erre választ ad.

Taiko
Olvasó
Taiko

orenesi, szerintem ez nem volt valóságos olvasói levél, ez egy kreált, kitalált levél volt a szerkesztőség részéről, épp azért nem jelentkezett visszhangba soha senki, sem az anyuka, sem a pofozkodó apuka. Ezért nem értem, hogy Zoli miért hámozza a lepkefingot még most is.
Én még mindig nem értem, hogy történetesen ebben a vészhelyzetben anya vitte a hátán a családot, erre apa sértődősében fültövön baszta anyát, de hogy jön ide a feminizmus szidása, meg a NL, meg NANE, meg az Isztambuli Egyezmény, meg a férfiak diszkriminálása meg a többi hablaty?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

nem értem, hogy Zoli miért hámozza a lepkefingot még most is.
Én még mindig nem értem, hogy történetesen ebben a vészhelyzetben anya vitte a hátán a családot, erre apa sértődősében fültövön baszta anyát, de hogy jön ide a feminizmus szidása, meg a NL, meg NANE, meg az Isztambuli Egyezmény, meg a férfiak diszkriminálása meg a többi hablaty?

Millió dolláros kérdések………..

Tina74
Olvasó
Tina74

Csak ilyen helyzetet, ha a nő az egyedüli kereső, ezt néha nagyon rondán tudja kommunikálni a férje felé. A férfinek egyébként is megalázó ez a helyzet, és ha a feleség állandóan mondogat, megjegyzéseket tesz egyszer kiborul a bili…

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Nem vagy te Mérő Vera?

Taiko
Olvasó
Taiko

Kérdeznem kell valamit tőled Csuzi Attila, Alter Ego,( mint főszerkesztőtől és adminisztrátortól), amit pár hete már magamban tartok.
Te adod ki az email címemet Serial Slutnak vagy valamelyik moderátor státuszban lévő keretlegényed (mint például Reszet Elek vagy hgyi?
Most szólok, hogy ez nem jó játék a Férfihang részéről.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Te miről beszélsz?

Taiko
Olvasó
Taiko

Slut, most kussolj, kurva, légy szíves, nem veled van beszédem. Alter Egot szólítottam meg, nem téged.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem kussolok, mivel már megint hiányod volt belőlem, most épp mivel próbálkozol? Épp az a duma, hogy emailben zaklatlak? Akkor mutasd szépen a bizonyítékaidat.
Kíváncsi is voltam, hány napig bírod dráma nélkül vagy hogy épp ne vádolj valamivel. :)

Taiko
Olvasó
Taiko

slut, ismételten kérlek, hogy kuss legyen a neved, veled nincs dolgom ezügyben, arra vagyok kíváncsi aki innen kiadta az emailcímem neked, te itt ebben a játszmában csak hulladék vagy.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

A műsorod nekem szól, úgyhogy ne tedd itt az agyad. Szóval miből is gondolod, hogy én tudom az email címed? Írtam neked? És miről? Screenshot vagy valami?

Taiko
Olvasó
Taiko

slut, most tényleg nem kéne berohannod a faszerdőbe, szóval tűnj innen.
Alter Ego! Még egyszer kérdem, hogy honnan tudta meg a csak ide regisztrált email címemet a serial prosti?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hát akkor sikeres óbégatást ma estére (is), már úgyis megkaptad a vágyott figyelemadagodat. :)

Taiko
Olvasó
Taiko

Köszönöm, én meg kívánom neked serial, hogy teljesüljön neked ma éjjelre a sok vágyott niggerfasz! :)

hunbagira
Újságíró

Taiko! Nem belemenve SS-szel folytatott utálkozásodba.
De Attila -sem más-, nem szokott kiadni ilyen adatokat. Szóval a hibát, magadban keresd amiért kiderült olyasmi, amit nem szeretnél.

Alter Ego
Szerkesztő

Hunbagira, ha megkésve is, de tényleg köszönöm, hogy megválaszoltad helyettem. Azért is, mert az ilyen mocskolódó vádaskodásokhoz nekem egyre kevésbé van gyomrom…

hunbagira
Újságíró

Nincs mit.

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Hát nehezen tudom eldönteni, hogy egy nőtől mi kellene inkább: egy pofon vagy 4 kocsigumim kiszúrása. Talán inkább egy pofon. Nőtől kapott pofon: megérdemelted. Férfitól kapott pofon: súlyos bűntény önmagában is, semmi mást nem kell vizsgálni. De a Nők Lapjánál még 4 autógumi kiszúrása is bocsánatos bűn, ami kimehet a nyilvánosság elé is. Falra hányt borsó ez ezeknek. https://nlc.hu/sztarok/20191210/szulak-andrea-bosszu-ex-nyugi-koztunk-marad/

Soldier of MotherMadam
Újságíró
Soldier of MotherMadam

https://index.hu/video/2020/07/10/kaleta_gabor_pedofilia_pornograf_peru_nagykovet/

Ezek viszont tüntethetnek (mert nem beszéli le őket Xcsakszi a tüntikézésről) úgy, hogy azt sem tudják miért tüntetnek. Itt is az arányérzékről és tömegmanipulációról van szó.
Nem mindegy, hogy valaki mondjuk egy gipsy perui dilertől kapott pen drive-on sok ezer gyerekpornós képet és volt olyan hülye, hogy rájuk is nézett VAGY ténylegesen gyerekeket is molesztált.

A ballib SJW femina harcosok pedig szépen bevonják még a kőhülye ősmagyar motoros Jobbikos, Mihazánkos manginákat is. Aki képek birtoklásából azt vonja le, hogy a nagykövet egy gyerekmolesztáló, arról nem lehet más véleményem minthogy ostoba seggfej. Ha lenne valódi magyar baloldal és esélyegyenlőség az emberek újrakezdésére akkor nem tennének tönkre egy embert mert életében egyszer hibázott, ha hibázott egyáltalán.. Attól még lehet pedofil, de nem bizonyított mert csak illegális képeket tárolt amit lehet a felesége pakolt a gépére.

Várom a cáfolatot és megtudni azt miért élünk ekkora gyökér országban ahol az index a legnépszerűbb portál a másik oldalon pedig csak a gyűlölködés, bálványimádat és sunnyogás megy az igazság kimondása helyett.

zgy001
Olvasó
zgy001

hunbagira
Újságíró

Ha kaleta “úrnak” nem lenne vaj a füle mögött, nem egyezik ki az ügyészséggel. :) Hanem elutasítja az ügyészségi ajánlatot. :P
Mondjuk sem a ” fideszes” ügyészség, sem a “komcsi vérbíró ivadék” bíróság sem szaggatta az istrángot a büntetés kiszabásban.:D hogy-hogy nem. :D
Pedofil dolgokról!
1. Valóban nem tudjuk, hogy szexuálisan érett (és meglehetősen aktív :) de még beleegyezési korhatár alatt instan/tiktokon a mai erkölcstelen korszellemben szocailizálodott tiniribancokról/prostikról van szó vagy szexuálisan éretlen gyermekekről. Ha előbbi, akkor arányos az ítélet, szerintem is. Ha az utóbbi akkor szarban főzni a férget..
2. A valódi pedofil magatartás kultúránkban -okkal- a legnagyobb vétek. Őket Jézus is megátkozza nekik nincs bűnbocsánat (az árulók és a farizeusok mellett)
3. Amennyiben nem a büntetés/megelőzés, hanem az integráció pártján állunk, akkor el lehet gondolkodni, hogy az ilyeneket mi viszi az ilyen perverziók felé…Általában 2 dolog (mint minden pszichés sérültségnél) valami olyasmi történt ami nem szabadott volna (őt is abúzálták gyerekkorában) vagy nem történt olyasmi, ami kellett volna (incel lét).

Reszet Elek
Újságíró

Ott az emberevés is.

hunbagira
Újságíró

Jézusról és az Újszövetségről beszéltem.

common man
Olvasó
common man

Soldier of MotherMadam

Várom a cáfolatot

Volt állítás valamiféle bizonyítékkal?
Az általad említett “oldalak” mekkora részarányt képviselnek? Csak a magam nevében: én egyikhez sem tartozom te melyikhez?

szombathk
Olvasó
szombathk

“Nem mindegy, hogy valaki mondjuk egy gipsy perui dilertől kapott pen drive-on sok ezer gyerekpornós képet és volt olyan hülye, hogy rájuk is nézett VAGY ténylegesen gyerekeket is molesztált.”

Bizonyíték nincs vagy nem tudunk róla -ez tény.
De a képek birtoklásával támogatta a gyermek pornó ipart. Ez nem egy kis botlás mint egy gyorshajtás ez bűn .
Börtön és gyógyszeres kezelés

common man
Olvasó
common man

Szulágandi már akkor se volt szimpi nekem amikor nem volt ilyen tokaszalonnája.

Naooo
Olvasó
Naooo

“„Odamentem, csöngettem, nem nyitott ajtót, pedig láttam, hogy ég bent a villany. Gondoltam: igen?!” – mesélte Andi, aki ekkor exe autójának összes gumiját kiszúrta.”

És ha mondjuk összeesve feküdt volna bent? Női ész.
Mivel szúrta ki a hajcsatjával? Vagy előre megfontoltan vitt kést?

common man
Olvasó
common man

“Ha én csöngetek(ÉN,ÉN,ÉN)akkor is nyisson ajtót ha már megdögölve fekszik két hete…”

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Naooo egy akkora művésznő, mint Szulák coca nem mondhatta még azt is mellé, hogy a nője kocsija a ház előtt állt, benéztem az ablakon és láttam, hogy basznak is. A kést meg a faszinak szánta, aki szerencsére nem nyitott ajtót, így coca a kerekeket szúrta ki. De ez a Nők Lapjánál vicces, míg egy db. pofon egy férfitól már válóok és életfogytot ér.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Az eredeti sztorit egyébként olvastam. Abnormálisnak tartom, ha valaki nem tud különbséget tenni egy nyamvadt pofon és egy metál nagy izomból jövő saller között. Nem dicsőséges tett de azért ne tegyünk már egyenlőségjelet, a végső elkeseredésében(hol van az a dicsőséges lelki állapottól…) meggondolatlanul viselkedő ember és a párját agyonverő vadállat közé. Nőt én nem ütöttem és nem is ütnék meg, esetleg önvédelemből. De kétszer előfordult, hogy kaptam tőlük. Egyik sem a szeretet jele volt! Haha… Egyszerűen nem azt mondtam amit hallani szerettek volna. Őszinteségem vívmánya volt a két lángos. Nem voltam hajlandó olyasmit előadni, mint az anyuci vagy a ribifalka barátnők. Megmondtam a frankót, erre csatt. Majd a riadt tekinten, mert a karomat felemelve megtámaszkodtam az ajtófélfában, aztán csak néztem a kis szerencsétlent. Erre jött a kérdés, az amúgy akkor 34 éves, többtucatnyi farkalón átesett leánykától: -Hogy akkor most megütsz? -Kb a tekintetemből volt olvasható a válasz, mert nyugi lett. Még csak az kellett volna! A maradék kettő ép agysejtjét köhögte volna a csempére. Az elvonatkoztatni képtelen, ugyanakkor maximálisan önző (és ezt nagyon bénán leplező) nőstények világát éljük. Vannak kivételek de az évek múltával 0 eséllyel találkozhatunk ilyennel, főleg független, mentálisan stabil formában.

zgy001
Olvasó
zgy001

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Abban a tét nélküli játékban ugyan mit nyertem volna? Mit használt volna a világnak az, ha megsuhintok egy 34 éves létére még 15 évesként gondolkodó hülyét? Semmit. Alfa-béta, analfabéta, ha van vesztenivalója nem cselekszik zsigerből egy ilyen puding szituban.

ulomenen
Olvasó

Ilyen helyzetben azon lamentálni, hogy visszaüss-e, nem a jó irány. Mondjuk ha visszaütsz, az legalább félmegoldás. De nem ott szúrtad el a dolgot, hogy nem ütöttél vissza, hanem ott, hogy addig a pontig úgy viselkedtél vele, hogy ő gond nélkül megengedte ezt magának veled szemben. Ez az igazi probléma. Ha férfinak tart, meg se fordult volna a fejében, hogy megüssön, ilyen egyszerű.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Ez csak egy emlékkép volt. Az meg, hogy a nő minek tart, hát az pillanatok alatt is képes változni. Nem mindig érek rá erre figyelni. De! Nem is akarok már megfelelni. Nekem már nem ér annyit a háromszorosára növekedett rezsi felezése, hogy ebbe a sz…folyóba mégegyszer beleballagjak. Csinálják a fiatalok. Bár ahogyan a korosztályom lányait elnézem, az anyjuk elcseszett életvezetési receptjét követik. Öngerjesztő módon.

ulomenen
Olvasó

Az meg, hogy a nő minek tart, hát az pillanatok alatt is képes változni.

Nem. Nem változik pillanatok alatt. Maximum a viselkedése veled szemben- az viszont a véleményén alapul. Ha megüt, vagy seggfej- nek hív, vagy bármi ilyesmi, nem akkor változott a véleménye, megvolt az már korábban is. Csak számodra is érzékelhetően manifesztálódott abban a helyzetben.

tomgal
Olvasó
tomgal

Én egyébként megértem miért nem ütöttél vissza, van amikor nincs semmi értelme .

De azért ez a te ultra szar választásod következménye is…

common man
Olvasó
common man

Nem kell visszaütni.Ha már tényleg olyan szarul kezelte a helyzetet és folyamatosan szarul(!) ,hogy idáig fajult (mármint,hogy a nő kezet emel) elkapni a csuklóját és úgy megszorítani ,hogy beliluljon és közben csak nézni de csúnyán.

tomgal
Olvasó
tomgal

Pontosan ezt akartam javasolni , kicsavarni a kezét, megszorítani a csuklóját, nem ütötted meg, de azért tanul belöle és jelzed, hogy nem csinálhat meg akármit büntetlenül.

A belilulással azért vigyázni kell, még látleletet vetet , az ö pofonjának ugye meg nincs nyoma. Ezért jobb ha kicsit hátracsavarod a karját és nyugodt hangon a fülébe duruzsolod , hogy ha még egyszer kezet emel rád, el is töröd ( nem fogod, de már tartani fog töled)

Reszet Elek
Újságíró

Fizikai erőszakra fizikai erőszak a válasz. Ha már odáig eljutott a helyzet, hogy nem fél kezet emelni a fizikailag erősebb férfire, ott már drasztikus eszközökhöz kell nyúlni. Szóval visszaadott pofon lehet az egyik válasz. Ha a látleletezés és hasonló indokolt félelem, akkor más módon kell eljárni. Ha gyermekded módon viselkedik, akkor úgy is kell bánni vele. Térdre fektetni aztán sírásig verni a fenekét. Azt mutogathatja látleletként, ha felvállalja a nevetségessé válást.

tomgal
Olvasó
tomgal

Ez ok, alapvetöen egyetértek , de mi a vélemény azokra az esetekre , amikor “ jogos” a pofon?

Buliban , akárhol megfogdossák, pofont ad ?
Ultra stresszes napja van neki, túlterhelt , lefáradt és a férje baszogatására válasz a pofon. ( ismerek ilyen ipsét aki addig baszogat viccelödve , amíg lehet nálam is elszakadna a cérna).

Megtudja a feleség, barátnö , hogy megcsalta a párja és felindulásában csattan a pofon….

Reszet Elek
Újságíró

Ha egy nő esetében jogos lehet a fizikai agresszió, akkor gondolom egy férfi esetében is.

tomgal
Olvasó
tomgal

Itt az a kérdés, ilyen esetben is válaszolni kéne e rá ? ( fizikailag)

Aki a pofont adja , az mindig jogosnak érzi, amely megítélés ugye erösen szubjektív.

Reszet Elek
Újságíró

Ha tudatos a dolog még el tudom képzelni, de a nőknél ez inkább érzelmi “kikapcsoltságból” jelentkezik. Aztán meg is ijednek a tettük következményeit szemlélve.
Szerintem a fizikai válasz a legkevésbé káros a kapcsolat szempontjából. Ha nem elég azonnali és kemény a válasz, a kapcsolatnak vége. Nem marad tekintélyed és lőttek a nő tiszteletének. A nem közvetlen megoldások nem elég azonnalik és nehezen domboríthatóak ki a büntetési jellegük. Ráadásul gyakran inkább megmérgezik mindazt, ami a kapcsolatból megmarad.

common man
Olvasó
common man

Ha egy idegen nőnek alányúlok a hetes buszon joga van pofon vágni.De ilyen ma szerintem nincs.

tomgal
Olvasó
tomgal
common man
Olvasó
common man

Nincs -e ?:

Persze ,hogy van molesztálás meg nemi erőszak is.Arra gondoltam ,hogy alányúl és cserébe kap egy pofont visszakézből
.A többiek mi a faszt csináltak?

tomgal
Olvasó
tomgal

Mindkét esetben fogdosás volt. ( a gyanu szerint) mondjuk ilyen téren ( már ahhoz képest hogy mennyi esetböl lesz rendörségi ügy), kb ott járhat a látencia, mint a nök , feleségek által férjükkel szemben elkövetett fizikai eröszak esetében. Alig jelentik…

Hunn
Újságíró

tomgal, ha egy férfi egy ismeretlen, vadidegen nőt minden előzmény nélkül szexuálisan molesztálni kezd, annak a férfinak a nő jogosan adja a pofont, sőt, – mondom ezt minden fehér lovagosgodás szándéka nélkül – hogy a jelenlévő férfiak is teljesen jogosan csapják pofán az illetőt.

Megcsalásért akkor jogos a pofon feleségtől/barátnőtől, ha az illető hölgy annak a férfinak adta a szüzességét, ő az első férfi az életében, rá áldozta a legszebb éveit, szült neki három gyereket, ráadásul még mindig jól tartja magát és jó az ágyban. (Bár akit egy nő ennyire szeret, annak úgyis meg fog bocsátani.) Semmilyen ettől eltérő esetben még csak felfogni sem tudom, hogy a nő mire háborodik fel.

tomgal
Olvasó
tomgal

A pofon és a megbocsájtás nem kizárója egymásnak.

Hunn
Újságíró

Ha úgy vesszük, a pofon jobb mint a közöny…

hunbagira
Újságíró

Talán a viszonossági erkölcs miatt Hunn! :P

Hunn
Újságíró

Viszonossági erkölcs? Az meg mi a kutyafasza? Sose hallottam ezt a kifejezést. Mindenesetre én azt mondom: sokkal jobb az, ha a nőd féltékenykedik, mintha neked kell féltékenynek lenned rá…

hunbagira
Újságíró

Azt tedd mással …..(és ennek analógiái)
És ez a “játék” visz valahova, van valami haszna a dolognak? Miért jó feleslegesen bántani másikat?

Hunn
Újságíró

Ezt meg is lehet ám fordítani, hunbagira. Hogy azt teszem másokkal, ahogy velem bántak.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Hogy azt teszem másokkal, ahogy velem bántak.

Mit? Leszarod és levegőnek nézed őket?
Ezzel kurva sokat veszítettek………, rohanni fognak a Dunának…..

hunbagira
Újságíró

A kollektív “büntetést” már az ókorban meghaladtuk. :)

Hunn
Újságíró

A hűségre visszatérve, mert az volt az eredeti téma, hunbagira, életem egyik legviccesebb élménye az volt, amikor egy kis prosti – akiben öt perccel előtte volt benne a farkam, azelőtt egy órával meg gondolom egy másik csávóé – elkezdte magyarázni, hogy számára egy férfiban az az alaptulajdonság a legfontosabb, hogy a férfi hűséges legyen hozzá. Majd lefordultam az ágyról a röhögéstől, amin csak rontott az, hogy nem poénból mondta… Mivel arckép nélkül hirdetett a neten, gondolom az volt az elgondolása, hogy így soha nem derül ki majd a foglalkozása, ezért elvárhatja jövőbeni párjától, hogy az úgy viselkedjen vele, mintha mindez meg sem történt volna, mintha jogosan várna el hűséget… Vagy a franc tudja igazából mit gondolt, a nők mind álomvilágban élnek.

hunbagira
Újságíró

Én nem a hűségről beszéltem még mindig, hanem a viszonosságról.
Nyilván az ilyen kis ringyónak nem kell hűséget fogadni, pont a viszonosság miatt.
Hat elég hülye a kis lotyó pasija, hogy egy ilyet nem vesz észre.

Reszet Elek
Újságíró

Hunn: Ez biztos tetszeni fog. Kb így működnek, csak a nyugati társadalom rózsaszín felhőbe csomagolja a dolgot. Keleten viszont brutálisan őszinték.
https://youtu.be/NWHedf01JEQ

Itt pedig egy elgondolkodtató vélemény, ami segít megérteni miért zsákutca a sokak által itt is hangoztatott mindent felezünk párkapcsolat: https://youtu.be/NWHedf01JEQ?t=417

Ez is érdekes gondolat: https://youtu.be/NWHedf01JEQ?t=465

A végére pedig egy nagy igazság: https://youtu.be/NWHedf01JEQ?t=931

Minden férfivel megnézetném ezt a videót…
Marokszám szórják a piros pirulákat.

hunbagira
Újságíró

Jó összefoglaló videók. :D (még egy pont a muszka nőknek tényleg brutálisan őszinték, nem úgy mint a mi álszent hazug ringyóink :D)

common man
Olvasó
common man

Nem ugyan az mind a négy?

Reszet Elek
Újságíró

De. Néhány fontosabb részt kiemeltem.

hunbagira
Újságíró

Usaban is ezrével készítik, a prosti lelkületüket bemutató “prank” – videókat. Csak ebben a 68as szar euban vannak betiltva az ilyesmik az “érzékenységük” miatt.:D

tomgal
Olvasó
tomgal

Sok igazságot és törvényszerüséget tartalmaznak a videó részletek. Az öszinteség mindenképp dícséretes. Viszont az szöget ütött a fejembe, hogy elméletileg a párkapcsolatoknak ( férfi-nöi dinamika jobb volta miatt) jobban kéne müködniük. Ehhez képest az elmúlt 5 évben a válások aránya felment ( a korábban jellemzö 50-54%-ról), 60-65 %-ra! Oroszországban ! Na ez mi a túrótól van ?!

https://www.statista.com/statistics/1005930/marriages-divorces-russia/

Magyarországon egyébként valamelyest csökkenö tedenciát mutat ( de még így is eléggé élen vagyunk)

https://www.teol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-hazassagkotesek-szama-nott-a-valasoke-csokkent-2222223/

Reszet Elek
Újságíró

A hozzászólásokat is érdemes elolvasni. Az egyik szerint éppen a videóban foglaltak miatt annyi az alkoholista férfi az oroszoknál. A várható élettartamuk meg vagy tíz évvel kevesebb.
Nehéz válaszolni a kérdésedre. Valószínűleg több változós a dolog. Az mindenesetre bizonyos, hogy a begyűrűző (internet, televízió, filmek), a valóságtól elrugaszkodott minták, amelyeknek egyre kevésbé lehet megfelelni, erősen benne lehetnek.
Amúgy az elmondottak ugyanígy vannak a többi FÁK országban, de mehetünk tovább is, ez van Kínában, Indonéziában, Indokínában, de gyakorlatilag mindenhol, ahol nem a nyugati értékrend az uralkodó. A határ mindenesetre tolódik.
Nekem nincs a filmbeli mentalitással problémám. Az ég kék, a víz nedves, a nőknek meg ilyen a természete. Egy hosszútávú kapcsolat is tranzakcionális. A lényeg az, hogy mindkettő megkapja azt a másiktól, amire szüksége van.
A mai viszonyokkal legfeljebb az a gond, hogy nyugaton már két embert dolgoztatnak akkora bérért, amennyit korábban, évtizedekkel ezelőtt, egy ember kapott. Amíg ez nem változik meg, addig hagyományos szerepű családról szó sem lehet.

hunbagira
Újságíró

Ha már a brutális őszinteség mutassuk meg a mi oldalunkat, félindián barátunk főszereplésével..:D
https://m.youtube.com/watch?feature=emb_title&v=IvE84AGMWpE

Hunn
Újságíró

Orosz lányok, ja de édesek ebben a videóban is, imádom őket, ők egy másik dimenzió…

Nekem semmi bajom azzal, hogy egy nő értékeli azt egy férfiban, hogy az illető nem hajléktalan csöves. Én se a semmiért tanultam hosszú éveken át. Kábé csak mostanában kezdem felfogni, hogy az ami nekem munkám és fizetésem megvan, és amit én alap és általános dolognak gondoltam, azzal én a tízmilliós Magyarország legfelső egymillió emberébe beletartozom. Ami VALAMI. Amire már akár csajozni is lehet…

És pont itt van a fő problémám a magyar nőkkel. Hogy kurvára nem érezni rajtuk, hogy értékelik és becsülik a férfit, ha az megcsinálja a pénzt. Hanem baleknak néz, és lehúzni akar mind. Hogy nem akar adni semmit cserébe.

Én egyébként az összes nőnek feltenném a kérdést: mit akartok az életetekben, feminizmust vagy férfiakat? Mert a kettő egyszerre nem megy. Vagy-vagy.

Reszet Elek
Újságíró

Szánj az oroszra egy évet aztán menj el a fehéroroszokhoz csajért… Ott majd találsz.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

És pont itt van a fő problémám a magyar nőkkel.

Csakhogy a “magyar nőket” hidegen hagyja a kínod…….

Hogy kurvára nem érezni rajtuk, hogy értékelik és becsülik a férfit, ha az megcsinálja a pénzt.

Ne túlozz, téged nem értékelnek és nem becsülnek….

Hanem baleknak néz, és lehúzni akar mind. Hogy nem akar adni semmit cserébe.

Téged néznek baleknak, és akarnak lehúzni, és neked nem akarnak adni semmit cserébe….

Szóval ha végre kihúznád a fejed a seggedből és nem (mindig) másra mutogatnál, még az lehet, hogy előrébb vinne….

Én egyébként az összes nőnek feltenném a kérdést: mit akartok az életetekben, feminizmust vagy férfiakat? Mert a kettő egyszerre nem megy. Vagy-vagy.

Dehogy nem megy, sőt……., az más, hogy téged bokornak néznek, de az meg a te egyéni szocproblémád……

Hunn
Újságíró

Kivételesen fején találtad a szöget, cs004 kispajtás.

De vajon én nem vagyok férfi? Én talán nem vagyok emberi lény?

Na itt van a kutya elásva, bazmeg.

Bár azt is meg kell mondjam, hogy mostanában egyre kevésbé van okom panaszra. Amióta a nők 99%-át leszarom és maximális közönnyel viseltetek irántuk, és szigorúan csak arra az 1%-ra koncentrálok, akikért tényleg nagyon megőrülök, azóta az élményeim is sokkal pozitívabbak, mint fiatalon…

Persze az 1%-ot tekintve nem kell itt különösebben nagy dolgokra gondolni, annyi a lényeg, az az alap elvárásom, hogy a nő alacsonyabb és vékonyabb legyen mint én. Ezt találom szexuálisan vonzónak, az ilyen nőkkel érzem magamat férfinak.

Magyarul az összes többi nő – vagyis kb. a nők 99% – a nem felel meg még ennek a tényleg minimális elvárásaimnak sem. Nyilván elfogadom, ha ezt a 99%-ot nem érdeklem szexuálisan. De ez lényegtelen, hiszen ők amúgy sem elég jók nekem, mit számít hát a véleményük rólam, mint férfiról?

Ez van.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De vajon én nem vagyok férfi? Én talán nem vagyok emberi lény?

Nem azért, de ez rajtad kívül a lőtéri kutyát nem érdekli.
Pontosan ugyanezt a kérdést feltehetné egy púpos, dagadt, kopasz és csúnya etc. nő is neked, hogy :”vajon, ő nem nő?Talán nem emberi lény?”
És ettől te elalélnál és egyből beleszeretnél? Baszki, te ki a faszomnak képzeled magad, de komolyan?
Miért fetrengsz itt áldozatszerepben?

Amióta a nők 99%-át leszarom és maximális közönnyel viseltetek irántuk, és szigorúan csak arra az 1%-ra koncentrálok, akikért tényleg nagyon megőrülök, azóta az élményeim is sokkal pozitívabbak, mint fiatalon…

Nahát, neked aztán vannak igényeid, még egy top 10-es csajnak is nagyobb a vadászterülete:)

az az alap elvárásom, hogy a nő alacsonyabb és vékonyabb legyen mint én.

Csakhogy fordítva ülsz a lovon, egy nő számára kurvára lényegtelen az “alap elvárásod”, mert ha nőt akarsz, akkor az ő (valós) elvárásainak kellene megfelelned, ha ez megvan akkor “válogathatnál” közülük….

Ezt találom szexuálisan vonzónak, az ilyen nőkkel érzem magamat férfinak.

Mivel ez őket hidegen hagyja, így csak lufikat kergetsz…..

Magyarul az összes többi nő – vagyis kb. a nők 99% – a nem felel meg még ennek a tényleg minimális elvárásaimnak sem.

És akkor most képzeld el, hogy a nők számára te ebbe a 99%-ba esel…….

Nyilván elfogadom, ha ezt a 99%-ot nem érdeklem szexuálisan.

Azért vinnyogsz napestig, mert te ezt “elfogadod”……..Azért teszed fel már századjára az álszent kérdést: “de hát én nem vagyok férfi? emberi lény? brühühűű, senki nem sajnál meg engem? egy ilyen kiválóságot, jaj, jaj, jaj”………

Csakhogy az a 99% az általad preferált “célcsoport” 99%-ára is igaz, így meg jó sokáig eltart a keresgélés….

De ez lényegtelen, hiszen ők amúgy sem elég jók nekem, mit számít hát a véleményük rólam, mint férfiról?

Pontosan így vannak ők is veled, nem számít nekik a véleményed róluk, mint nőről.

Hunn
Újságíró

Meg tudod azt nekem bocsátani, kedves cs004, ha a hátralévő életemet nem a női szexuális élményre és a női szexuális stratégiára koncentrálva töltöm, hanem a sajátoméra? Ha nem a női hipergámia igényeinek maximális kielégítése lesz az életcélom, annak ellenére, hogy a mai feminista társadalom ezt helyezi a férfiak számára a középpontba? Hanem ha esetleg – már bocsásson meg érte a világ – innentől férfiként saját magamat és saját igényeimet helyezem a középpontba? (Mintha még a Red Pill olvasmányaim is mondanának valami ilyesmit…)

Te kis barátom nyugodtan folytassad csak ezt a nőközpontú gondolkodást, amiben a top 10-es csajok elvárásai a legfontosabbak, én meg inkább megyek a saját fejem után, aztán majd meglátjuk melyikünk mire jut ezzel az életben… Top 10-es csajok meg az elvárásaik, mi a faszról beszélsz, ember? Mitől lesz az top 10-es, attól hogy feláll rá a faszod meg sok másnak is, attól már feletted is áll a buta picsája? Mert felettem nem áll a te top 10-es csajod, bazmeg. A híres-neves top 10-es magyar csajok 99%-a kábé takarítónőként dolgozik és mellette a kuplerájban szopja a verebek faszát, és a való életben cipőmet se fűzheti be.

Hogy én ki a faszomnak képzelem magamat az egy dolog, de amiben biztos vagyok 100%-ig az az, hogy neked nincs olyan tanácsod számomra amit megfogadva én beljebb lennék az életben. Bár ugyanannyiban jók az írásaid, mint pl. a feminista nők párkapcsolati tanácsai: férfiként tudod, hogy pont az ellenkezőjét érdemes gondolni vagy csinálni, mint amit leírtak…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Igazán érdektelen, hogy te milyen vágyvezérelt, önfelmentő álomvilágot vizionálsz, ugyanis a az eddigi viselkedésed, életed következménye az , ahol tartasz és mivel csak az elvárásaid növekedtek extrém szintre, de te ugyanaz maradtál, így tocsoghatsz tovább a saját pocsolyádba és tenyésztheted a hülyeségeidet.

Látjuk, hogy mire jutottál és ez egyre inkább állandósul.

Mint említettem, az elvárásaid a Top 10-es csajokhoz mérhető, innen fuss neki mégegyszer a hablatyoddal meg a bábcsépeléssel.

Ahol jelenleg tartasz onnan téged tanács nem fog kirángatni, mert a hiba benned van , nem abban amit „tenned kéne”.

Hunn
Újságíró

Kis barátom, a nők élhetnek vágyvezérelt, önfelmentő álomvilágban, és élnek is, ráadásul a férfiak többsége még adja is alájuk a lovat. De egy férfi pont nem, mert ha mégis, akkor pofán csapja a valóság. Ennyit arról hogy ki álmodozik és ki nem, kedves cs004.

Mint fentebb említettem, elvárásaimat levittem a minimumra, azt hiszem az, hogy a nő legyen kisebb és vékonyabb a férfinál, az nem a teljesíthetetlen, extrém és irreális szintű elvárások kategóriájába tartozik. Ez az elvárásom ráadásul teljes mértékben találkozik a női elvárásokkal, miszerint a férfi legyen a nőnél magasabb és izmosabb, úgyhogy tényleg nem látom mi ebben a hiba… Ez azért messze nem összeegyeztethető mondjuk azzal az elvárással, ha pl. egy hajléktalan csöves kizárólag a CKM vagy a Playboy címlaplányaival tudja elképzelni a szexuális életét… Ennyit az elvárásokról.

Igen kis barátom, tűpontosan tisztában vagyok vele, hogy te azt szűrted le eddigi kommentjeimből, hogy bennem van valami olyan alapvető és kijavíthatatlan hiba, ami valamiért alapból teszi azt lehetetlenné, hogy nekem valaha is nőm legyen. Hiszen minden egyes hozzám intézett kommented ennek a véleménynek a kinyilvánításáról szól. És pontosan ez az, ami miatt egy másodpercre sem tudom komolyan venni a mondanivalódat. Hiszen mi mást válaszolhatna neked erre az ember, mint hogy az anyád picsáját, azt???

xcsakx
Olvasó
xcsakx

mert ha mégis, akkor pofán csapja a valóság.

Vicces, mert téged ez nem tántorít el az önfelmentő hülyeségeidtől.

Várjad a mannát, mint eddig is, pontosan úgy fog eljönni mint eddig is…..

Hunn
Újságíró

Igen, kedves cs004, pont erről beszéltem az előbb. Blah… blah… blah… Uncsi.
Meséld el, hogy szedted fel a legutolsó nődet. Csak tudni akarom, hogy olyan ember kommentjeit olvasom-e részedről, aki tudja is, hogy miről beszél. Mert eddig nagyon nem úgy tűnik…

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Hát a válásom után sokat randizgattam 30 körüli, falig jutott, “a sok csalódás után komoly kapcsolatra vágyó” nőkkel. A nagy részük úgy képzelte az életét, hogy (1) ő eddig nem spórolt össze semmit, (2) a családja anyagilag nem tudja segíteni, (3) az elképzelt férfi majd megoldja a lakhatási és egyéb problémáit. A pinájukon kívül semmit nem akartak/tudtak beletenni egy párkapcsolatba. Meg volt a másik réteg, amelyik közös fogyasztásra (utazás, étterem, programok, stb.) keresett partnert, aki (1) rendelkezik az elképzelt fogyasztást biztosító pénzzel, (2) kb. azt akarja fogyasztani, mint a nő. A Fidesz által elképzelt párkapcsolat (együtt felveszünk sok millió hitelt, majd közösen húzzuk az igát és csináljuk a gyerekeket) nem nagyon opció ma már. Példák erre ezek az orosz nők is.

Hunn
Újságíró

Minden 30+os roastie egy élő, kétlábon járó vicc, tobbneju. Én beszélgetni sem állok le velük, hacsak az alapvető udvariasság nem követeli meg. Szívem szerint mindnek a pofájába röhögnék. Meg a csávóknak is, akik képesek ezeknek a nőknek a seggét nyalni anélkül, hogy rájönnének arra, amire mi már rájöttünk.

hunbagira
Újságíró

Tényszerű összefoglaló, többnejű.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

ha egy férfi egy ismeretlen, vadidegen nőt minden előzmény nélkül szexuálisan molesztálni kezd, annak a férfinak a nő jogosan adja a pofont, sőt, – mondom ezt minden fehér lovagosgodás szándéka nélkül – hogy a jelenlévő férfiak is teljesen jogosan csapják pofán az illetőt.

Azért nagyon nem mindegy, hogy bredpitt erőszakoskodik, vagy bétabéla, mart míg az egyik csal “flörtöl/udvarol” addig a másik egy “zaklató”….
A pofon is lehet a játék része, vagy a határok és az erőviszonyok tisztázása.

Megcsalásért akkor jogos a pofon feleségtől/barátnőtől, ha az illető hölgy annak a férfinak adta a szüzességét, ő az első férfi az életében, rá áldozta a legszebb éveit, szült neki három gyereket, ráadásul még mindig jól tartja magát és jó az ágyban.

Ez az omega BluPilles faszság már röhelyes, de tényleg, túlságosan jól “kondicionáltak” téged a kultúrmarxista feministák…….

tomgal
Olvasó
tomgal

Én már az alap szitut sem értem. Ez a nöstény csak egy random ismerös volt mondjuk egy buliból, vagy egy párkapcsolatféle ? Nagyon nem mindegy. Ha barátnö , na ott már más problémâk is felvetödnek. Mi a túróért kezd valaki egy két agysejtes, 15 éves szinten mozgó , elözöleg férfiak tömege által szétkúrt növel ?!

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Igen, az egy ultraszar laza ügy volt. Menthetetlen… Kár nem ért, egynéhány élménynek belefért.

zgy001
Olvasó
zgy001

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Nézd. Pont ebből tudta, hogy nem is akarom komolyan venni. Alkalmatlan rá azóta is. Álomvilág, blablabla. Itt egy válaszpofon annyit ért volna, mint vizihullának a smink. Egy húsz éve ismerős, 35 éves nőt nevelgessen a tököm… az összes sztereotipiát felvonultatta, érdekes volt semmi több.

Se - se
Újságíró
Se - se

Szevasz schwarzwald
Nem szívesen mondok ilyent, de ez a közönség nem az a közönség amelyiknek ilyen tapasztalatot szabad elmondani.
Mert ebből a történetből nem az a fontos hogy mi fogott téged vissza a viszontpofontól – hanem az hogy jól tetted-e.
És nem a mostani közönség vagy a téged udvariasságra nevelő szülő számára, hanem az atrocitás két résztvevője szempontjából.

Nem volt meg akkor még benned az a tudás hogy a verekedős gyengét LE KELL szoktatni a verekedésről. Ez mindkettőtök érdeke, ezt érezte ő is akkor amikor azt a kérdést feltette.

Szóval nem úszod meg : meg kell tanulnod félerejű pofont kimérni.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Félerejű pofont adjon a rosseb!

zgy001
Olvasó
zgy001

common man
Olvasó
common man

Mindkettőtöknek:Van akitől a félerős is túl nagy.(nem mondok nevet)

zgy001
Olvasó
zgy001

common man
Olvasó
common man

Te is tudod ,hogy ha a száz kilóddal adsz egy teljes erejű pofont abba azért belehalhat simán egy nő.

zgy001
Olvasó
zgy001

common man
Olvasó
common man

Mondhatnak akármit a fnácik de van olyan nő aki valóban azt akarja ,hogy felpofozd.Ha ehhez valaki nem partner meg kell szakítani a kapcsolatot legyen bármilyen jó segge ,csöcse,pinája.Még időben, akkor nincsenek ilyen dilemmák.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De normális társadalomban az, hogy valaki pinát növesztett, még nem jelenti azt, hogy felelősség nélkül élheti az életét.

Bizonyos korok “megszorításaival”, pedig de:)

Minél dugnivalóbb, fiatalabb, nemzőképesebb, annál inkább, ha meg már gyereket is szült, akkor már meg nehéz kiverni a házból……..

Ezt igazán a “szűk keresztmetszet” határozza meg és nem a “normalitás” kérdése.

A nők döntési jogot akartak maguknak.

De (elenyésző kivételtől eltekintve) soha nem “nyilvánosat”, csak “szőrmentén”, “sugallva” teljesüljenek a vágyaik és “csicskák” végezzék el, mert ha netán balul sülne el, akkor lehessen kit hibáztatni……

A döntéssel viszont felelősség is jár.

Amit kivétel nélkül, mindig és minden körülmények közt, áthárítanak (90%-ban a férfire:)

Mert mindig azé a felelősség, aki dönt az adott dologról.

Elviekben, de a gyakorlatban pontosan tudjuk, hogy ha mellémegy, elég csak annnyit mondaniuk:”te vagy a Férfi, ha láttad, hogy nem jól csinálom, miért nem avatkoztál közbe, (HISZEN TE VAGY A FÉRFI!, aki a gyerek helyett/”helyettem” is dönt/felelősséget vállal!))

Ugyan a kis picsák szeretnék csak a döntést megtartani, a felelősséget meg ránk hárítani.

Mert nem hülyék:), megtehetik, mert ha “dönteni akarnak”, akkor előveszik az “egyenlőség kártyát” (mint a kamasz, hogy “én már felnőtt vagyok, jogaim vannak”:), ha szar kerül a palacsintába, akkor meg “szegény, elnyomott, gyenge nő -“nem várható el tőle”, meg amúgy is az idegei, meg az a jó szíve stb. stb…….(mint a kamasz, ” de hiszen nem vagyok még 18, nem lehetek érte felelős”:).

Csak sajna ez nem így működik.

De, pontosan így működik, legalábbis a való világban:)
Elméletben persze hogy nem:)

Ha gyengébbként erősebbel szarakodsz, akkor vállald a lehetséges következményeit is.

Kivéve, ha nő/gyerek vagy, akkor rád nem érvényesek ezek a “szabályok”:)

zgy001
Olvasó
zgy001

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ez a „döntés” is valahogy “statikussá” vált ebben az értelemben, mert mindenki dönt, szinte minden pillanatban .

Te a „döntés”-hez kötöd a felelősséget én pedig inkább a hatalomhoz, és sokszor, régen is, ma is, a kívülről „látszó” „döntő” nem biztos, hogy a valódi hatalommal is rendelkezik. Főleg egy férfi -női relációban.

Az is döntés, hogy nem döntök, és úgy teszek, mintha akkor nem az enyém lenne a felelősség. Ez nagyrészt a nők/gyerekek és a gyáva/papucs férfiak sajátja.

Régen az (átlag) nőnek a „döntése” kb abba merült ki, hogy ne legyen „alfaözvegy”, mert az a 99%-ban a végét jelentette.

A nők szavazati joga szerintem túl van misztifikálva, legalábbis férfi/feminista szempontból, a két nem pártpreferencia arányában nincs különbség. „Falun” ráadásul „követik” a férjüket, velük szavaznak.

Akkor lenne ennek relevanciája, ha „programokra” és nem pártokra, nem azok vezetőire, nem „oldalakra”, nem érzelmi és „szurkolói” attitűddel szavaznának, hanem szó szerint, “egy marék rizzsel megvehetőek” lennének, arra szavaznának, aki többet, jobbat, nagyobbat ígér, jelentsen ez ingyensört a prolinak, vagy „gazdasági programot” a „felvilágosult értelmiségnek”.

A nők mindig, mindent áthárítanak a férfiakra, ez az alaptermészetük. Ez egy adottság. Nem hinném, hogy ki lehetne nevelni belőlük.

Lehet hogy ostobák, de nem hülyék:), a kettő nem zárja ki egymást:)

Ha a férfiak lennének „értékesebbek”, akkor pontosan ugyanolyan „paraziták” lennének és ugyanúgy az ösztönüket élnék ki, ez igazán csak „helyrajzi kérdés”:)

Ez nem erkölcsi kérdés, legalábbis nem abban az értelemben, hogy most ők tudatosan eldöntötték, hogy parazitaként élősködnek a férfin, mint egy kullancs, hanem egyszerűen a lehetőségeik közül a számukra ezt, a legoptimálisabb variációt élik. Tényleg hülyék lennének plusszba gürcölniük, ha nem muszáj.

A férfiak valamilyen szinten kényszerpályán vannak így a kényszerből erénnyé válik, “erkölcsösebbek”:), az életképesebb nyer, a többi kiszelektálódik, hosszabb távon a „legjobb” 30% a nyerő, feminizmus ide, vagy oda.

A nők, akár a gyerekek, állandóan feszegetik a határokat, főleg ha azok nem egyértelműek, a shit teszt az egyik alapfícsörük. Ez sem sokat válltozott, csak a keretek több kiélést engednek meg….

/A kommentekben amikor vigyorgás van, ott a valóságban is vigyorgok:), amikor írom:)/

zgy001
Olvasó
zgy001

xcsakx
Olvasó
xcsakx

a jobboldali pártokra döntő részben férfiak szavaznak.

Van egy olyan gyanúm, hogy ezek vagy egyedülállóak, vagy a nőjük is velük együtt szavaz.
A „szingli” nőknél elhiszem, de ahogy bepasizik, annak a preferenciái érvényeülnek.

Beledörgölheted az arcukba ahányszor akarod, még az is lehet, hogy a „vitát” adott esetbe „megnyered”, igazán lófaszt nem számít, mert ugyanúgy megy minden tovább.

Attól hogy pl. az átlagnál (sokkal) jobb „karosszériával” rendelkező „szőke picsa” ostoba mint a föld, azért nem hülye, hogy ne használja ki a testi adottságaiból származó előnyeit.

Ez a „férfiak értékesebbek mint a nők”, pontosan annyira igaz, minthogy egy férfi bármikor dughat ha akar, egy nőnek meg meg kell küzdenie érte…..

Hunn öntömjénező vágyvezérelt faszságait azért ne vegyük már alapnak…..
https://www.youtube.com/watch?v=DmP1ier3R30
Még mindig a nő a szűk keresztmetszet, főleg hogy ha még szülni is csak maximum 1-et hajlandó és azt sem akárkinek….

Ja, szex szempontjából meg tényleg nincs szükség a nőkre, amióta a nagyon élethű szexbabák megjelentek a piacon , aztán azóta is itt vinnyog minden „incel” ahelyett, hogy otthon dugná az extravagáns guminőjét….., ami vagy nem annyira jó, mint az igazi, vagy túl drága, hogy egy csóró incelnek teljen rá, nem is tudom, hogy melyik variáció a szánalmasabb…..

A mi „értékünk” az az átlagbalfasztól való eltérés, jó esetben „pozitív” irányba.

A min 70%-nyi proli küzdelmének hatékonysága a béka segge alatt van…ráadásul mindenki a prolin „élősködik”, mert át lehet baszni és soha nem tanul a nyomorult….

A 30% az a „dicső régmúlt” férfiainak sikeresen szaporodó/utódot nemzők aránya, a jelenben van a 20% + az a 10%, amelyik „képes felküzdenie ide magát”……, most sincs úja nap alatt…..

Hunn is abba a tévedésben leledzik, hogy „ő a keret”, miközben egy nagy lófaszt, mivel a „keret” az egy általunk nem nagyon befolyásolható, számunkra külső adottság.
Ami rajtunk áll, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan reagálunk rá.Az pontosabb megfogalmazás, hogy „jelentenénk”…..

Szerintem meg nem rontjuk el sehol, mindig kell legyen 80% amihez képest a 20% „értékesebb” vagy annak tűnik. 80%-nyi alfa nem létezhet, 30%-nál betelik a “limit”….., önszabályozó, elég régóta működő adottság….

Kérdésedre válaszolva, ja, szar nekem, egész nap csak sajnálom magam:)

zgy001
Olvasó
zgy001

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Ha a nőjük is velük szavaz, akkor eleve nem lenne ilyen magas a férfi arány.

Ha 30%-nak van (csak) nője, 40%-nak nincs, akkor de.

És azt sem látom, hogy olyan nagy arányban lennének szinglik.

Azok nem szinglik, hanem „öntudatos” MGTOW-ok….

Én inkább azt mondanám, hogy a béták szavaznak úgy, ahogy a nőjük akarja.

Ez sokszorosan diszjunkt halmaz: bétának nője van, a béta úgy szavaz ahogy a nem létező nője…..

Magyarán a társadalom többsége balos utat jár.

Mindig is azt járt, amikor „egyenlőség volt”, kaszton belül is, mert feministának születtek/születnek, nemtől függetlenül.

Azzal van csak a baj, hogy a férfiak 80-90%-a ugrik nekik a rinyára.

Mert „született feministák”…..

“azért nem hülye, hogy ne használja ki a testi adottságaiból származó előnyeit”
Ez inkább ösztön nála, mintsem logikus átgondolás következménye.

Ja, a élet/túlélés ösztöne…., attól még lehet valaki ostoba, hogy bizonyos összefüggéseket felismer, és megjegyez.

“Még mindig a nő a szűk keresztmetszet”
Majd megszűnik ez.

Pontosan akkor, amikor az oroszlánok együtt legelnek a zebrákkal a naplementében, ülnek majd az Atyaisten jobbján stb. stb. ……, de mivel ez sohanapján vaskedden fog eljönni, az addig hátralevő időt valahogy el kell tölteni……

De egy android nő, amelyik tényleg élethű, az bizony az átlag nőt már le fogja váltani.

Amikor az oroszlánok együtt legelésznek………., ugyanis még el sem készültek ezek az androidok, de már csak úgy lehet őket megcsinálni, hogy „érzéseik legyenek”, hogy ne lehessen őket „megerőszakolni”, hogy „mondhassanak nemet”:) Beszarás , de komolyan:)

Emellett ha jobban megnézed, elég kevés incel vinnyog. Itt látsz párat, okés. De azért ez nem egy túlzottan látogatott oldal.

Pontosan, és ez/ennyi a „harcosok” krémje……

Társadalmi szinten elég kevés vinnyogást hallasz irányukból, miközben a MGTOW csoport is egyre szélesedik, és olyan nagy bajuk azért nincs nő nélkül.

Persze, mivel „bikacsordák” nincsenek, és az szükségből erényt kovácsoló öntudatos kivonulók azonkívül hogy röhelyesek, és időnként puffognak, sok vizet nem zavarnak.

Bizony elég jól éldegélik az életüket, feltalálják magukat.

Ja, boldogok nő nélkül:) Megérdemelten:)

Ugyanakkor eközben baszatlan picsák serege rinyál azon internet-szerte, hogy “hová tűntek az igazi férfiak”.

Igen, ezekhez hasonló „roastiek”-ről álmodik Hunn is , hogy nekik milyen szar:), miközben a pinahiányos MGTOW-ok milyen királyul élnek:)

Ha így folytatódik a játszma, akkor a top 8-9-10-es csajok kivételével a többségük megy a levesbe.

Legalább „tisztul” és az utódok mind jó nők lesznek csupa alfával…….

Persze, mi már nem fogjuk ezt megélni.

Pedig annyira kíváncsi lennék erre az „utópisztikus” verzióra…

A mesterséges méh még 1-2 évtized, az elérhető áron kínált android nő szintén.

Akkor tulajdonképpen Hawai van, igaz, hogy a sok boldog jelenlegi MGTOW ezt nem fogja megérni, ahogyan a a sok boldogtalan szingli/roastie sem, de maradék „krém” hogy fog örülni ennek a lehetőségnek…….

Az agy stimulálásáról (orgazmus elérése) már nem is beszélve, hogy szintén a kapuban. Onnantól ha nem vagy top csaj, akkor lecserélhető leszel.

Ez már tiszta Mennyország, itt a Földön, ez hihetetlen….

Mivel a gyerekhez nem kell már 1 évet várni, sőt, nő sem kell, csak a petesejtje, mert a mesterséges méh megoldja, így a nő elveszti az értékét. A petesejthez meg a top csajok elegendőek lesznek.

Beszarás, milyen jó lesz majd, a sok tetűmuszlim x milliárd között lesz pár száz (esetleg ezer) „szuper” fehér ember, királyság, de komolyan……

Így a legtöbb ember nem akar majd lánygyereket, mivel a fiú tehetségesebb, hatékonyabb, rátermettebb, stb. Lásd Kína esetét is, ahol azért eléggé látszott az egykepolitikánál, hogy kit akarnak az emberek, ha választaniuk kell/lehet.

Ja, csakhogy a példa ott sántít, hogy nem „osztogatnak, hanem fosztogatnak”, azért preferálták a fiút, mert a tradíciós szerint neki kell eltartania a szüleit is, míg egy lány, ha „kirepül”, éhenhalnak a kulik……

Amint valaki gyereket akar, onnantól elég csak megvennie a petesejtet és kész.

És úgy gondolod, hogy ez a sok csoda (aminek a bekövetkezte ugyanannyira esélyes, mint a „tiszta szocializmu/kapitalizmus etc……?) a jelenlegi pinahiányos ámde boldog MGTOW-okat megvígasztalja?
(Abban viszont biztos vagyok, hogy a „Kutyák és Lovak olvasói” elalélnak ettől a „víziótól”……:)DDDDDDDD

A nők most is eladják a testüket szemrebbenés nélkül – a petesejtjüket még inkább el fogják adni.

Mocskos ribancok….

Csak ugye gyereket jó nőtől akarnak majd az emberek. Egy fiatal nő több száz petesejtje bőven elég lesz. A többieké nem kell majd. Szexre meg szintén a jó nő kell majd. A többi helyett az android robot jobb lesz.
De szerintem ezt a verziót nem szeretném megélni…

Nem hinném, hogy valaha ez megvalósul, ezért talán a félelmed alaptalan…..

Nem is mondtam, hogy alfa kell, legyen. Elég, ha nem papucs.

Gondolom ez egy „átmeneti állapot” lehet a nő számára: „ még nem nedvesedik tőle, de már hajlandó vele dugni”:)

Hamut is szoktál szórni a fejedre, mikor bánkódsz, vagy csak korbácsolod magad ? :)

Ja, de előtte leborotválom a hajam, és a kilencfarkú macskát preferálom….., ….. ha már csináljuk, akkor csináljuk jól……

hunbagira
Újságíró

Csakszi!
Tudom(tudjuk) , hogy sokat kérünk, de valami forrás a marhaságaidra?! Illetve a tények nem zavarnak. Bármennyire hazudod skizofrén módon az ellenkezőjét.
Csak néhány. Annyira a nők a szűk keresztmetszet, hogy a szelektív abortuszok/csecsemőgyilkosságok esetek 90%ban őket érintik. (Skubizz rá kína,india arab világ mutatóira, te fasz) Tudod baszás előtt enni kell és az élelmiszer megtermelésében még régi korokban , hagyományos helyeken sem nagyon rángatták/ rángatják az istrángot.(most meg abszolút nem) Az éhség maróbb dolog, mint a szexéhség. :P
Ez bűvös 80%, ez igaz az állatvilágban illetve az olyan társadalmakban ahol ősközösség és/vagy a többnejűség létezik. Illetve igaz most-itt a ringyó északon. De ez 2 generáción belül végetér, ugyanis a biológia nem ismeri a vákum fogalmát.
De monogám, konzervatív társadalmakban nagyon nem. A “tomizmus” idején mindenkinek volt gyereke, ahogy most is minden ortodox zsidó férfinek van. Ahogy a cigusoknál is ez a helyzet.
Nemi párt prefrenciákról kaptál pár linket, ennek ellenére hazudsz tovább. Bár, ha nálad a 10-20%nyi eltérés elhanyagolható…akkor nem szereltetnék veled villányt. :D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Annyira a nők a szűk keresztmetszet, hogy a szelektív abortuszok/csecsemőgyilkosságok esetek 90%ban őket érintik.

Amivel pont a szarbőrűek/muszlim tetvek között nem is lenne baj, ha a mennyiség nem „pótólná” ezeket az anomáliákat…..

Tudod baszás előtt enni kell és az élelmiszer megtermelésében még régi korokban , hagyományos helyeken sem nagyon rángatták/ rángatják az istrángot.(most meg abszolút nem) Az éhség maróbb dolog, mint a szexéhség. :P

Ja, ezért erőszakolnak halomra még csecsemőket is az emlegetett indiai világban…..

Ez bűvös 80%, ez igaz az állatvilágban illetve az olyan társadalmakban ahol ősközösség és/vagy a többnejűség létezik. Illetve igaz most-itt a ringyó északon. De ez 2 generáción belül végetér, ugyanis a biológia nem ismeri a vákum fogalmát.

Akkor minden rendben, csak ki kell várni, (féllábon……)

De monogám, konzervatív társadalmakban nagyon nem.

És szerencsére mi most épp azt éljük…….., ja, nem……..

A “tomizmus” idején mindenkinek volt gyereke, ahogy most is minden ortodox zsidó férfinek van. Ahogy a cigusoknál is ez a helyzet.

Akkor mégsem fog kihalni az emberiség, az életképtelen balfaszoknak meg ott az android meg a mesterséges méh…..

Nemi párt prefrenciákról kaptál pár linket, ennek ellenére hazudsz tovább.

Ja, mint amikor megkérdezik az öreg cowboy-t délen, hogy mit szól hozzá, büszke -e arra, hogy egy néger (Obama) az elnök? Mire az öreg: „Hát hogyne lennék büszke, de milyen büszke lehet ennek a négernek a gazdája”………

hunbagira
Újságíró

Jól van.:D Látom cáfolat nem volt, nehéz is lenne a tényeket.
De megint megtudhattam, hogy a sárgák, rézbőrűek no pláne szarszínűek külön fajba tartoznak. :) ők mentesek az állítólagos nővédelemtől. Csakszi mint a biológia/antropológia megújítója.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

ők mentesek az állítólagos nővédelemtől.

Ide keverted az egyén “haszonmaximalizáló” “válogatását”, ami a hozott példádban épp az eltussolható csecsemőgyilkosság révén valósul meg, válaszul a külső környezeti tényezőkre egyfajta “alkalmazkodás”-ként és és elkezdted püfölni…….
Hiába no, te sem tagadod meg a valód….

hunbagira
Újságíró

Nem, én tényeket írtam le. Veled ellentétben.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

én tényeket írtam le.

Amik önmagukban igazak, csak épp köze nincs ahhoz a tényhez, amit fejtegettem.

hunbagira
Újságíró

Te folyamatosan arról papolsz/hazudsz/’mellébeszélsz, hogy ami itt a posztfehér/posztkeresztény északon folyik az, eleve elrendeltetett úgymond generikai okból.
Erre amikor beleverik az orrod a tényekbe, hogy 3.világban csecsemőkorukban kitörik a nyakukat, majd basszák őket kőkeményen pofán valós (ami töredéke az elkurvult fehér nőének) vagy vélt bűneikért, akkor jön a kussolás vagy a mellébeszélés. Hogy holnap újra kifejtsd ezt marhaságot mint egy felhúzott verkli.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Te folyamatosan arról papolsz/hazudsz/’mellébeszélsz, hogy ami itt a posztfehér/posztkeresztény északon folyik az, eleve elrendeltetett úgymond generikai okból.

.

Nem, de te csak püföld nyugodtan…

Hunn
Újságíró

Pedig tényleg érdemes megtanulni a félerejű stricipofont kimérni. Ahogy azt mondani szokták, a kurvát pofozzák, ököl a férfiaknak jár.

Nekem az egyik legnagyobb lelki megnyugvást az jelentette életemben, amikor elhatároztam, hogy egy használt pinájú suttyó ringyót, aki kábé többször is megalázott és nem vett férfiszámba – hozzáteszem, az én hibámból, hiába, nehéz megölni a bétát és megszabadulni a feminista kondicionálástól – a legközelebbi alkalommal ha találkozunk és úgy viselkedik, hogy okot ad rá, pofon fogom vágni. (Azóta is várom ezt a találkozót vele, előbb-utóbb meglesz. De ha nem, az se baj. Mert a hozzáállás a lényeg.)

Az az igazság, hogy egy férfinak ki kell mutatni néha az agresszivitását a nők felé is, mert különben azt hiszik a nők, hogy hiányzik belőle. Nem lehet az agressziót mindig elnyomni magunkban, pláne ha a nők nem veszik figyelembe, hogy mi ezt elnyomjuk magunkban azért, hogy a társadalom működni tudjon, és elvárnánk tőlük, hogy ennek megfelelően viszonyuljanak hozzánk. Azt hiszem, kigyúrt test ide, dagadó pénztárca oda, alfahímság vagy-bétaság ide vagy oda, egy kimért stricipofonnál semmi sem ébreszt rá egy nőt jobban arra, hogy te bizony férfi vagy, és hogy neki ezzel bizony számolnia kell.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Bizony, tesó jól mondod, a suttyó ringyókat pofozni kell, hiszen már a létükkel megaláznak, és erősítik a feminista kondicionálásunkat. És tévedsz ez nem a mi, hanem az ő hibájuk, miattuk vagyunk béták, és ők a hibásak hogy nem tudjuk magunkban ezt megölni.
Ezt a hozzáállást kéne nekem is gyakorolnom, hogy ha majd eljön az a nagy nap amikor okot ad egy kurva, akkor jól pofánbaszhassam.
(Húúúú, ahogy belegondoltam, már elöntött az a kellemes melegség, hogy milyen fasza csávó vagyok)
Mutatni kell nekik az agresszivitást, mert így is beképzeltek a ringyók, és nem hiszik hogy tökösek vagyunk(Bár én tényleg gyáva vagyok, fizikailag nem mernék még ránézni sem, de elméletben én is nagyon adom).
Bizony, ha nem nyomnám el ezt magamban, akkor a társadalom seperc alatt megállna, de lehet, hogy ez az ár és teher már túl nagy számunkra.

Most kedvet kaptam ehhez a stricipofonhoz, hogy lehet ezt gyakorolni, tulajdonképpen hogyan kell csinálni? Ne maradjon nyoma, de azért a ribi csillagokat lásson?

Hunn
Újságíró

Érzed te ezt, Ak-47… bár van pár téves gondolat a kommentedben. Különösebb bátorság nem kell hozzá, hogy megüss egy nőt. Inceleknek javasolnám, hogy az approach anxiety leküzdésében is kiválóan segít, ha már pofoztál meg nőt, kek kek kek A társadalom meg csináljon amit akar, de nem lehet minden pofon mellé egy rendőrt állítani…

Se - se
Újságíró
Se - se

schwarzwald (félerejű pofon)

Izomerőben a férfi az erősebb, ezen a téren neked kell megtanulnod bánni az erőddel.
Nem a düh kezeli JÓL az erőmérőt, hanem a józan ész.
Ha reagálnod kell akkor nem becsukott szemmel és összeszorított foggal kell hadonászni, hanem ésszel TUDVA hogy mekkora az “akkora” .

Elhiszem hogy az a nő a mai szemeddel nézve nem érte volna meg a várható következményeket – de te magad?
A magadhoz való viszony? Az hogy a dolgaim nem csak úgy történnek velem, hanem én akartam.. ezt így, amazt meg amúgy??

Ha nem akarod, nem muszáj megtanulni az erőmérőt is beállítani mielőtt reagálnod muszáj – sokkal egyszerűbb megsemmisítően nézni.
(csak feldagadt pofával nem hiteles).

common man
Olvasó
common man

De kétszer előfordult, hogy kaptam tőlük

Na ez az.Az első még valahogy kimagyarázható (tapasztalatlan meglepett,mulya,tutyimutyi,papucs,nem fokozom.) Na de a második..???? Azt ,hogy a faszomba????? Harmadikat már ne kapj.Tanulj nézést labosguttától,önvédelmet azoktól akik már tizenéve űznek valamit..

Reszet Elek
Újságíró

off: A leszbika megint elbődült: https://divany.hu/eletem/2020/07/09/leszbikusok-rajonnek/
Komolyan nem értem, miért hagyják hogy egy leszbikus ossza az észt a párkapcsolatokról…Ez egy emberi kártevő.

Balton
Olvasó
Balton

Megelőztél…
de kérem a leszbikusokat ne degradáld le, ne mosd össze ezzel az akármivel…

riveroftime
Olvasó
riveroftime

Ez az igazi strukturális erőszak, ezek szét akarnak baszni mindent, amihez hozzáférnek.

common man
Olvasó
common man

Ennek a hozzászólásnak csak annyi az értelme: most van dél.12:00

Névtelen Szerző
Olvasó

Sziasztok!

Új vagyok itt. Szeretnék megjelentetni egy cikket az életem egy aspektusáról. Hátha segíthetek ezzel valakinek. Hogyan tehetem ezt meg?

hunbagira
Újságíró

Szerintem, még a napon jelentkezik egy moderátor..Leginkább “reszetelek” szokott a fórumnál aktív lenni.

Reszet Elek
Újságíró

Az impresszumban szereplő elektronikus postacímre tudsz írni.
Nem ígérhetem meg, hogy megjelenik, de ha a lap profiljába illeszkedik, mondanivalójában és megformáltságában megüti a megkívánt szintet, akkor nem hinném hogy lenne akadálya.

31Anna
Olvasó
31Anna

Kíváncsi vagyok, mit írnának a tisztelt kommentszekció jeles képviselői és a nyílt levelet megfogalmazó urak, ha a vitatott eset szereplői ellenkező neműek.

A házaspár női tagja elveszíti munkáját. Otthon egész nap heverészik, nem látja el a gyerekeket, nem végez házimunkát. A férfi munka után bevásárol, hazamegy, vacsorát csinál, rendbe szedi a lakást, nekilát tanulni a karatén alatt otthon lévő gyerekekkel. (Ami legkevesebb 4-5 óra.) Előkészíti, hogy másnap mit egyen a család. Közben férfi hősünk megemlíti a hölgynek, hogy talán másnap ezeket teendőket elvégezhetné ő is.

A hölgy másnap, harmadnap is tévézik meg gépezik. Nem tanul a gyerekekkel, nem főz, nem mos, nem takarít, nem vesz aranyszínű fonalat, mert technikából a munkadarabhoz az kell és a tanár osztályozza. Nem csinál semmit. A férjura a napi munka után egyre nehezebben viseli, hogy úgy megy haza, hogy az sem tudja, mihez kapjon, annyi a teendő, ráadásul este már a gyerekeket is alig tudja rávenni a tanulásra.

Egyik nap a férj hazamegy. A szokásos látvány: a gyerekek rohannak, hogy mi lesz a vacsora. Még pizsamában vannak, mint kiderült, egész nap nem öltöztek át. A konyha rendetlen, a gyerekek nem tanultak, a lakásban káosz, hisz a karantén miatt a gyerekek egész nap bent viháncoltak. Anyuka egész nap nem csinált semmit, Apuka elveszti türelmét, felemeli a hangját, kérdőre vonja anyukát, miért nem foglalkozott egész nap a gyerekekkel. Anyuka erre lekever apukának egy pofont. Mivel anyuka kisebb, nyilván nem tudja megfélemlíteni apukát a pofonnal. De mégis, megalázó egy ilyen pofon, pláne a gyerekek előtt, akik nagyon megrémültek.

Vajon a nyílt levél tisztelt szerzői mit tanácsolnának ennek a férfinak? Támogassa a feleségét, hagyja, nyugodtan heverésszen otthon a hölgy, ne zavarja őt ilyen kérésekkel, mint a család ellátása, és akkor nem fog pofont kapni?

Nyilván senki ne pofozkodjon a házastársával se, mással se. De ha a pofont az erősebb adja a gyengébbnek, annak a célja megfélemlítés. Még egyszer ezt ne merd csinálni, mert kapod a másodikat.

riveroftime
Olvasó
riveroftime

hallucinálsz. húzzál el innen!

Pash Cutter
Újságíró

A Koronczay Lilla-ügyben két dolog az, ami számomra elborzasztó:

1, Az, hogy több balliberális orgánum is kiveszi a részét Koronczay Lilla karaktergyilkolásában. Index, ATV, HírTV, Nyugati Fény, NANE, PATENT, Nem Tehetsz Róla Tehetsz Ellene, 444, Magyar Hang, HVG. Megdöbbenő, mekkora erőt mozgósítottak a kis nő kinyírására! Ez valahol már horrorisztikus!

2, A Valódi Egyenlőségért Civil Társaság és a Férfihang Civil Társaság az egyetlen olyan civil szervezet, ami kiáll Koronczay Lilla mellett. Hol a többi? Hol a híres-nevezetes TASZ? Miért hallgat a többi? Tudom a választ; költői kérdés! De azért fájdalmas, hogy ennyire bugos a magyarországi civil politizálós szubkultúra!

Kíváncsi leszek, túléli-e szakmailag Koronczay Lilla az ellene való lejárató hadjáratot!