ulomenen
8 megosztás

A fehér ember bűne

– Kipling versének parafrázisa

Rudyard Kipling angol író, költő és esszéista 1899- ben jelentette meg A Fehér Ember Terhe (The White Man’s Burden) című versét. Ezzel a művével kivívta mind kortársai, mind az utókor egy részének ellenszenvét, sőt, hagyományosan a nyugati irodalom „rasszista” alakjaihoz sorolják.  Az ellenzők szerint versében a kolonializmust és a fehér fajt dicsőíti, az elnyomott színes népeket pedig olyan rasszista módon jellemzi, mint például: „félig ördögök, félig gyermekek („half devil and half child”).  Olyannyira csípi a liberálisok szemét Kipling mind a mai napig, hogy például a Manchesteri Egyetem diákjai két évvel ezelőtt átfestették a felújított épület egyik termének falát díszítő If (Ha) című versét, és ráírták helyette Maya Angelou kortárs néger költőnő egyik művét.


A Fehér Ember Terhé-nek az utóbbi időkig nem volt magyar fordítása, nemrég átültettem magyar nyelvre, itt elérhető.  Angolul tudók pedig itt olvashatják a verset eredeti nyelven a Kipling Társaság oldalán.

Rudyard Kiplingtől legtöbben a Dzsungel Könyvét ismerik, a farkasok által felnevelt Maugli történetéből rajzfilm is született. Persze az eddigiek fényében nem csoda, hogy a mai idők fehérellenes őrülete ezt a világirodalom részét képező alkotást is kikezdte. Ennek kapcsán gondolkodtam el, vajon hogyan írná meg ma Kipling A Fehér Ember Terhét, majd papírra vetettem, ami a fejemben megfogant. Így lett:

 

 

A fehér ember bűne                                                                   

 

Tedd a fehér ember bűnét,                 

nyisd meg határaid,

s ha tiltakoznak, inkább

zárd el legjobbjaid,

s nézz félre, hogyha velük

telnek a börtönök;

csak hadd jöjjön minél több:

a félig- ördögök.

 

Tedd a fehér ember bűnét,

Balkánon nyiss utat,

s tengerből mentse őket

a hamis bűntudat.

Tagadd mindig, mindenhol,

ilyen nem létezik,

hogy új rend, új világ és

a terror érkezik.

 

Tedd a fehér ember bűnét,

oktasd e vad népet,

bár nem beszélik nyelved

és lenéznek téged;

cserébe megtanítják

lányod és asszonyod…

akik érzik, hogy őket

védeni nem tudod.

 

Tedd a fehér ember bűnét,

ne lásd a híreket:

hogy a gyűlölet késsel

gyilkolja népedet,

s Megváltód ünnepébe

kamion hajt bele;

inkább rejtsd el kereszted,

zavart keltesz vele.

 

Tedd a fehér ember bűnét,

nehogy nemzz gyermeket,

csak szolgának nevelnéd,

hiszen mi más lehet?

Bármit mondana, tenne,

azzal csak vétene,

és fehér bőre lenne

a világ szégyene.

 

Tedd a fehér ember bűnét,

hagyd veszni kultúrád,

a csürhe hadd tapossa

hőseid szép szobrát.

Ne hidd, hogy kétezer év

egy harcot megérne,

önként térj fogságodba,

Egyiptom földjére.

 

Tedd a fehér ember bűnét,

kasztráld hát önmagad,

köszönd könnyes szemmel, hogy

írmagod sem marad.

Gyülevész, kevert népség

szakasztja életed,

uraik mind a régiek-

ez hát ítéleted.

 

Post Author: ulomenen

ulomenen
http://perszeusz.blog.hu
f Facebook
8 megosztás


433
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
23 Egyéni hozzászólás
410 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
25 Hozzászólások szerzői
Pash CutterRedGregBlackurEmil Bácsizgy001 Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
xcsakx
Olvasó
xcsakx

„félig ördögök, félig gyermekek („half devil and half child”).

A max 85-ös átlag IQ többet nem is nagyon “enged” meg…..

hunbagira
Újságíró

https://wmn.hu/wmn-zizi/53165-az-ok-boomer-utan-itt-van-az-ok-karen—avagy-igy-ne-legyel-remes-nember?fbclid=IwAR1F3swKIN9NG__knpF_T1DNbaEC–rg_s8NxOO4qX8sxKeIop3EgpyFJ9I
A nigger/bibsi sjw éceszgéberek elkezdték ejteni eddigi hű és legfőbb szövetségesüket a fajÁRULÓ fehér, ringyót? A mór megtette a kötelességét…

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez csak a szokásos zsidó fehérgyűlölő marhaság.

hunbagira
Újságíró

Tudom, a kérdésem nem is erre irányult.

Marcell
Olvasó
Marcell

Szerintem még nem, csak a nyomást fokozzák rajtuk, hogy még inkább legyenek “woke”-ok, tudod “silence is violence” satöbbi.

orenisi
Olvasó
orenisi

Mint a jó hazugságnak, alapvetően van igazságtartalma a cikknek. Ha úgy általában a magukat mindenkinél okosabbnak gondoló hülye picsákról szólna, akik úgy érzik, hogy fel vannak vértezve minden joggal ahhoz, sőt kötelességük, hogy megmondják bárkinek a tutit, vagy intézkedjenek azonnal azokkal szemben, akinek a viselkedése, vagy bármilyen tulajdonsága nem tetszik nekik, akkor nem lenne vele gond. Van ilyen elviselhetetlen teremtés nem kevés. A probléma akkor van, amikor elkezdődik a terelés: az ilyen nők kivétel nélkül fehérek. Az ilyen nők rasszisták. Na persze nem fehér ellenes rasszisták, mint a blm idióta kurvái, hanem természetesen fekete (vagy bármi nem fehér) ellenes rasszisták. Az ilyen nők covid tagadó potenciális gyilkosok. Fel vannak háborodva a maszk viselése ellen. Mondjuk én több olyannal találkoztam, akikhez (maszkban) közelebb kerültem, és attól úgy visítottak mint a szúrt disznó.
És persze nem maradhatott el a végéről a (fehér) férfi becsmérlése sem.
Szóval ahogy írtad: szokásos zsidó fehérgyűlölő marhaság.

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

Azokról bezzeg szemellenzôsen hallgat, akik a BLM tüntetéseket meglovagolva most direkt rendôröket provokálnak, addig, amíg azok együttmûködés hiányában kénytelenek földre teríteni ôket, és a haver által készített, gondosan megvágott videóval lehet háborogni meg az attention pornóban élvezkedni. Csak ugye kellemetlen, ha mások is felveszik vagy kikerül a vágatlan verzió.

X Y
Olvasó
X Y

Szerintem most kicsit félrement a férfihang. Van az északi fehér rassz (angol, germán, skandináv, orosz), a római-latin és a zsidó-arab, ezek gyarmatosították mostanra vallásilag, politikailag és fegyveresen majdnem az egész földet. Rengeteg őslakót kiirtottak és rabszolgásítottak, amerikában, afrikában, ázsiában. Ebből gazdagodtak meg, a mások szenvedéséből és halálából. Most visszaüt a múlt, a karma.
Az ősmagyarok nem ezekhez a rasszokhoz tartoztak, hanem azokhoz az őslakókhoz, akiket ezek kiirtottak és gyarmatosítottak. Aztán persze keveredtünk a fehérekkel európában, de ez két külön fajta nép és teljesen eltérő kultúra. Az északi fehérek lenézik a mi fajtánkat, a hungary angolul a hunok országa, ami az ő szemükben alacsonyabbrendű nép, és eszükbe sem jutna a maguk fajtájához sorolni miket.
Ezért annyira nem tudom sajnálni a fehér zsidó-keresztény férfit, és nem is értem, hogy most a férfihangon ez miért annyira téma.
Jönnek a feketék, ez nem jó, de ennek oka van, főleg az, amit a fehérek és a többi hódító rassz gyarmatosító zsidó-keresztény, zsidó-arab hordái műveltek a világgal.
A feketék például a szájkaratétől nem fognak megijedni vagy visszaszorulni, mert elég jó a túlélő képességük, és sok mindenben erősebbek mint a fehérek, például küzdősportokban és egy csomó más sportban, ami az utcán is számít. Inkább tanulni kéne tőlük, hogy miben jobbak mint mi, és azt fejleszteni magunkban, hogy felvehessük velük a versenyt, ha már itt vannak.
A nők úgyis az erősebbnek tartják majd oda a pinájukat.

Naooo
Olvasó
Naooo

Még az alsógatyát is tőlünk vették át a nyugatiak.
Nincs olyan, hogy fehér zsidó.
A fehérek vittek kultúrát Afrikába, miután a magyar fáraók eljöttek onnan.
A nigger még egy halom konzerv mellett lábában a konzervnyitóval se élne túl.
Mert a zsidó média sztárolja a boxos niggereket, amúgy meg picsafüst az összes, két pofon és összeszarják magukat.

orenisi
Olvasó
orenisi

Pontosan. Ahogy mondani szokták: a niggernek az esze, meg az ereje mint a bivalyé. A hím gorilla is erősebb mint egy fehér férfi, mégsem akar senki úgy kinézni, mint egy gorilla, és lehet persze tanulni a gorillától (pl. banán hámozást), de azért nem ők lesznek a példaképek.
A feketék sehol sem irányítók. Az egyéni sportokban jók, csapatsportokban, ha van egyáltalán fekete, pedig fehér (néha keverék) az irányító.
Most sem a fekák találták ki azt, ami a világban velük (és velünk) történik, hanem sokkal világosabb színűek.

hunbagira
Újságíró

Orenisi! Akkor skubizz rá te is a küzdősport ranglistákra. :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Nem azt mondtam, hogy über alles a fekete egyéniben, hanem, hogy abban jók. Rövid- és hosszútáv futásban pl. Az ökölvívás érdekes dolog: szerintem abban sokkal inkább az motivál, hogy egy átlag néger, akiben amúgy is nagyfokú az agresszióra való hajlam, egyrészt megtalálja a helyét a boxban, általa kitörési lehetősége van a gettóból, másrészt nem zavarja, hogy idővel lágytojássá verik az agyát. Ezzel szemben más küzdősportokban, már sokkal kevésbé jeleskednek.
Sajnos a csapatsportokban is egyre több helyen többségben vannak. A fehér, egyetemi sportnak kitalált kosárlabdában már teljesen, az amerikai futballban is eléggé, de sajnos az európai fehér fociban is egyre több a fekete, sőt egyes országok csapatában már szinte csak azok vannak (franciák leginkább).

hunbagira
Újságíró

Akkor még egyszer a top 10-ben 4 fehér és 4 néger van. Plusz egy mesztic mix, és egy polinéz-fehér keverék. Ott a link…Es ez csak a nehézsúly lefele még jobban ritkulnak.
A többiben meg alulreprezentáltak.
És ne az amerikai tenyésztett niggereket vetítsd ki az egészre. Bár a médiának látom tényleg nagy hatalma van.

orenisi
Olvasó
orenisi

Basszus hunbagira, te néha úgy csinálsz, mintha nem tudnál szöveget értelmezni :)
Akkor még egyszer: Vannak bizonyos sportágak, amelyekben a négereknek is sikerül (látványosabban) eredményeket elérniük. Ilyenek a futás bizonyos távjai, illetve a box is (leginkább amerikai profi box, de amögött van a legnagyobb média hype és a legtöbb lóvé is). Nem véletlen, hogy az ilyen neveket mindenki ismeri, mint Usain Bolt, Muhhamad Ali, Tyson, Sugar Ray Leonard, Holyfield, Lennox Lewis, stb. Meg is van a magyarázata, hogy miért ezekben. Nem azt mondtam, hogy ők a jobbak, csak, hogy ezekben tudnak jeleskedni.
Az már fájóbb dolog, hogy csapat-, és technikai sportokban is egyre inkább jelen vannak, sőt itt-ott többségbe kerülnek. Ezért említettem a kosarat, amelyet már azért nem nézek, mert nem bírom az egy köbméterre eső niggermennyiséget. Pedig régebben szerettem.
Az európai foci pedig már a végét járja. Már régen nem a fociról szól, hanem “No to racism!”. Ez azért is sajnálatos, mert azért a feketék arány az európai országokban még mindig igen alacsony, a fociban viszont már régen túl magas. Sajnos Magyarországon is.

hunbagira
Újságíró

Hockeyban/lacrosseban mutatóban vannak. Ameriaki fociban valóban 60%ban vannak, mivel itt európában rugbyzünk. Illetve közép-kelet európában az sem. (Ami nekem nagy szív fájdalmam) Kosárban sem teljesen, hanem 70%.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Pingpongban vannak?

Reszet Elek
Újságíró

Annyian ahány úszó van.

hunbagira
Újságíró

Igen, az uszók között pont azon anatómiai okokból nincsenek négerek, amiért fehér nincs a rövid (mondjuk ez nőkre nem igaz) és hosszútáv futás döntőjében.

hunbagira
Újságíró

Ott mondjuk fehért is valahol a 30. kiemelt környékén találunk először..:)

orenisi
Olvasó
orenisi

Az amerikai foci kifejezetten a fekáknak van kitalálva. Nagy benga test, általában sok ész nem kell. Ezért is látható több film is, ahol autisták simán megtalálják a helyüket egy amcsi focicsapatban. :)
“Kosárban sem teljesen, hanem 70%.” Mondom többségben vannak. Nem azt, hogy nincs fehér kosaras. Egyébként láttad a Top Secret című 1984-ben készült filmet? :) Volt benne egy kérdés-felelet jelszó:
– lsmer jó, fehér kosarasokat?
– Jó, fehér kosarasok nincsenek, barátom.

hunbagira
Újságíró

Mondjuk ennekellenére jó sport mindkettő. Illetve amerikai foci és rugbyből kellene újra egy sportágat csinálni a hockey/kézi/kosárban lévő folyamatos csere lehetőséggel. Mert az amerikai fociban ez a 4 óra játékidő ahol kicserélődik az egész csapat egy vicc
Ezért lehet 200 kilós kokszos bengát is játszatni, rugbyben meg a másik oldalra mentek el teljesen.
Labdarúgás szerintem is egy vicc kezd lenni még nemzetközi szinten is, és akkor a hazai ner/mennyeiről ne beszéljünk.

orenisi
Olvasó
orenisi

Igazából sem a NFL-t sem a rugbyt nem igazán szeretem. Érdekes módon viszont, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy az ausztrálok a “vidéki britek” és annak megfelelően kissé parasztul csinálnak minden brit dolgot, az aussie football kifejezetten tetszik nekem. :)

hunbagira
Újságíró

Ja a “footy” “zárvány” azt az időt őrzi amikor az amerikaifootball/rugby és a soccer, nem vált el egymástól.

hunbagira
Újságíró

Amúgy én a viccet hockeyval hallottam és fordítva. Egy 80as években készült amcsi filmben. Ma már ilyen nem jelenhetne meg illetve lehet onnan is kivágták már. :D

orenisi
Olvasó
orenisi

A hoki még eléggé “tiszta” sport, azért már van egy-két színes szinte minden NHL csapatban. Európában meg persze a franciák megint a legjobban elfajzottak, a múltkor kint voltam egy meccsen, a csapatukban már volt 2 négus is.

hunbagira
Újságíró

Egy nigger számára mi is fehérek vagyunk. Ahogy az indián is ellenség.
A küzdősport dolognak meg nézz utána. Profi boxot uralták egy 20 évig a vasfüggöny lebontásáig, utána már azt sem.

Reszet Elek
Újságíró

comment image

X Y
Olvasó
X Y

Már nem ők a királyok, kikaptak a négerektől.
Persze mindig voltak fehér királyok is a boxban, de jóval kevesebben mint a néger királyok.
Ezért is nem szabad lenézni a négereket vagy más emberfajtát, inkább tanulni tőluk azt amiben jobbak. Mondjuk olyan emberfajta is van, amelyiktől nem sok mindent lehet tanulni, de mondjuk négerektől boxot tanulni azt éppen érdemes.
https://www.youtube.com/watch?v=0sGunWWTRzM

Reszet Elek
Újságíró

Nézd már meg a statisztikáikat! Az egyiknek az utolsó meccse volt egy néger ellen, ahol K már 41 éves volt. A másiknál meg bőven nem a karrierje végén volt veresége.

hunbagira
Újságíró

https://box.live/world-rankings/heavyweight/
Tessék te sötétség. Az első 10ben vagy 4 nigger, 4 fehér..:D )és a niggerek is inkább korcsok)
Ahol rúgni is kell glory/k1 ott 1-2.
MMA (ufc, bellator összevont ranglista) 2 fehér miocic, bader) egy neger cornier
Grapping(birko, cselgáncs, jitsu) meg max mutatóban. Es grapping alapú küzdősporthoz kell a legnagyobb testi erő.
Faszért hazudozol?
Tehát még egyszer a négerek királysága egy rész királyság volt..addig tartott amíg közép-kelet európaiakat nem engedték profinak állni. Ld pl szegény Paplaci bácsit. Illetve a britek is a nemzetközösségi játékokon indultak, nem a jenki alapítású profi szervezetekben.
:D:D:D

Reszet Elek
Újságíró

Ott van még a sok néger súlyemelő is…

hunbagira
Újságíró

Azt nem tudom, az a sport soha nem érdekelt különösebben. De valóban nem nagyon ugranak be fekák a ” nehéz atlétikai számokban.”

Reszet Elek
Újságíró

Éppen ez az. Semmivel sem jobbak fizikailag, sőt mivel a legtöbb ilyesmihez sok-sok éves munka kell… A kitartás nem erényük, ahogy a cigóknak sem.
A különbség csak annyi, hogy ma a fehér kultúra kb. Tarentum szintjén van, míg a csórikám fekák még nem jutottak el odáig.

X Y
Olvasó
X Y

Ha hozzám szóltál, nem anyádhoz, akkor primitív stílusod csak téged minősít.
Vedd a Box Hall of Fame listát, ahova csak a legeslegjobbak kerülnek be, nézd meg ott milyen százalékot képviselnek a négerek, és milyet a közép-kelet európaiak.
Persze lehet álmodozni, hogy milyen erősek vagytok, mindenkinél erősebbek és okosabbak, mert fehérek vagytok, aki nem fehér az pedig lószarhoz sem ért, azt nem tilthatja meg senki.
Oké hogy te és a többi hasonló überfehér zsidókeresztény férfi láthatóan jobbak vagytok szájkaratéban, meg sakkban és úszásban, meg olimpiai súlyemelésben és tollaslabdában, mint bármelyik néger vagy akár másik fehér. De ha egy átlag néger pofánbasz az utcán egy átlag fehéret vagy magyart, kíváncsi vagyok, mire mentek a statisztikáitokkal.
Mindössze erről van szó.

Balton
Olvasó
Balton

Nem értelek, mi hozott ide definiáld lécci a céljaid.
BLM talán?

hunbagira
Újságíró

Szerintem egy rap világba beleragadt okoska, valami “náci” nagyszülővel. Ez adja az ideológiai eklektikát, amiben szidja a bibsiket és szopja a négerek faszát. :D

hunbagira
Újságíró

Hall of Fame-t jenkik allítjak össze.:) hülyegyerek. Mondjuk emlekeim szerint ott is rockyt hozták ki.:) n1nak.Ha megpróbálja utána levágom a fejét, tompa kessel es a kapura tűzöm. A magadfajta kis niggerbuzit meg karóra..:D amúgy nem vagyok zsidókeresztény.:D

hunbagira
Újságíró

De örülök, hogy miután az első kamuddal bebuktál legalább mással próbálkozol.:D A amúgy tollaslabdában pont a sárgák jók..dél-koreai házisport

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Te most tényleg fehér férfiaktól várod, hogy elismerjék, hogy van, amiben mások jobbak? Mindenben IS ők, case closed. Ennél még az is produktívabb elfoglaltság, ha kimész hangyát számolni a kert végébe.

hunbagira
Újságíró

Mert ugye futásban, pingpongban nem lettek a sárgák/feketék elismerve?!

Reszet Elek
Újságíró

Pont ezt írtam volna…

hunbagira
Újságíró

Visszakerdezek a magadfajta fajáruló fehér nőnek megy az valaha, hogy ne mocskold apád/testvered csoportját? Vagy legalább ne hazudva tedd? Tehát találj valami olyat, amiben valóban rosszak/rosszabbak vagyunk.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

IQ. :)

hunbagira
Újságíró

A négereknél IQ-ban? :) Akkor lehet az ensznél is mindenki rasszista, mert valahogy mindig a szarszínű népek által lakott országok szerepelnek a lista alján.:D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Én nem a négerekről beszéltem, hanem a “másokról”. A lényeg, hogy ez a görcsös “mi mindenben jobbak vagyunk” egyszerűen felesleges stresszforrás, másrészt még csak nem is igaz. Két kattintással nézz meg egy listát arról, hogy kik rendelkeznek a legmagasabb IQ-val a földön: Szingapúr, Hong Kong, Dél-Korea, Japán, Kína, Taiwan vezeti a listát, aztán jön az általad is annyira lenézett Olaszország, akiket pedig cigányozol. :)
Mindezt egy olyan ország férfijaként, ami magáról azt vallotta, hogy természetesen neki van a legnagyobb fasza egész Európában, néger méretű, de persze a fehéré akkor is jobb, mert az még kemény is, tehát összességében a magyar férfi fasza a legjobb az egész világon.
Aztán ne tartsa az “fajáruló fehér nő” ezt izzadtságszagú, lúzer erőlködésnek állandóan.

hunbagira
Újságíró

Eme statisztikát módosítsad, hogy ezek fajtiszta országok (és odafigyelnek, hogy azok is maradjanak :) ) és azt, hogy ide a fehér civilizációba beimportáltak/’felszaporították a félmajmokat. :) Ha őket kivesszük a képletből akkor újra fehér országok vezetnek..bár valóban, alig valamivel. Ami szabadalmi dijátadókon és sakkversenyeken látszik is. Amúgy az import/szaporító tevékenységet a te kedvenceid végzik, szóval saját szarotokkal revolverezni vicces tevékenység.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Erről beszélek, megmagyarázod, hogy csak azért, mert, különben te lennél az első.

hunbagira
Újságíró

Tényt közöltem, hogy 15-20%nyi importdebilt kiveszed a képletből akkor mennyi is lesz az átlag.:) nem vagy te olyan hülye matekból.
Készséggel elismerem, ha eme átlag a fehérből jönne össze, csak nem abból áll.
Miért idegesítenek ennyire a tények?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Tényekkel én jövök, te feltételezésekkel.
Európában bőven vannak “négerfree” országok, amik közé Olaszország például nem tartozik, aztán mégis vezetik a sort. Ez nem kifogás.
Szóval? Nüanszolni mindenki tud, a tényeket elfogadni csak neked nem megy, helyette kifogásokat keresel.

hunbagira
Újságíró

A négerfree országok, nem gipsyfreek..:) illetve sandniggerfreek.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Akkor mivel magyarázod azt, hogy Olaszország vezeti az európai listát, előtte jár olyan nemzeteknek, mint mondjuk Izland?

hunbagira
Újságíró

Dígoknál (2005ig amíg felturbózták vagy feltúrbozodott ebbe most ne menjünk bele, hogy melyik) volt a legkevesebb arab/’nigger. Tudod a nagycsaládi/’törzsi maffia hagyományok nem konvergalnak a “wilkommem kulturral” . Meg gyarmatból nekik volt a legkevesbb. Es eleve a “mocskos náci” germánokat akarják “capuccinosítani” elsődlegesen.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Aha, meg cigány is, ugye egy olyan népnél, amit összességében cigánynak tartasz. :)
Sőt még a magyaroknál vagy szlovákoknál is kevesebb volt ott az arab/néger? NHMV!

hunbagira
Újságíró

A dígokat zrikálni szokták a “cigányságukkal”. Senki nem tartja őket annak.

hunbagira
Újságíró

Nálunk itt az eszak-balkánon van helyette cigány…de ezt írtam párszor.

Naooo
Olvasó
Naooo

Handabandázásban mindig nagyok voltak az olaszok. Meg is ették a digózást a magyar ribancok.

orenisi
Olvasó
orenisi

Olaszország IQ bajnok Európában? Na az egy érdekes felmérés lehet…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut
orenisi
Olvasó
orenisi

Ez jó :) Olaszország 102. Oké. Kína 105. Basszus, eldolgozhattak azzal a másfél milliárd kínaival amíg letesztelték. Ja, hogy a nagy büdös lóf..t. Bemondásra megy, meg kalkulálgatják. Kína keleti felén, egy számunkra elképzelhetetlen nagy, 1-2 százmilliós populáció az, akik viszonylagos jólétben élnek, iskolázottak. Azoknak valószínűleg magasabb az átlagnál az IQ-ja, viszont az ország nagyobbik fele, több mint egymilliárd ember, akik sokszor még mindig középkori (ha nem ókori) körülmények között élnek, iskolába talán nem is járnak, azoknál milyen magas intelligencia kumulálódhat össze.
Olaszországot szeretem, volt lehetőségem több helyen is több időt eltölteni, északon és délen is, de azért azt kijelenteni, hogy az átlag olasz olyan hihetetlen magas intelligencia hányadossal rendelkezne, az kissé erős számomra.
Azt azért hozzá kell tennem, hogy arra sem látok igazából érdemi bizonyítékot, hogy a négerek iq-ja genetikailag lenne alacsonyabb, mint a fehéreké vagy a távol-keletieké. Inkább csak közvetettet: Csakúgy mint a cigányok, bármilyen körülmények közé is kerülnek sokkal alacsonyabban teljesítenek átlagosan, illetve csoportként, közösségként is alkalmatlanok értékteremtő viselkedésre.

Reszet Elek
Újságíró

Azért ez a térkép szépen kirajzolja az arab országokat és fekete Afrikát is. Eléggé öngólnak tűnik…

Naooo
Olvasó
Naooo

Itt még sötétebbek a niggerek.

comment image

hunbagira
Újságíró

Én is láttam ilyet. Egyik évben ők jöttek ki. Tavaly pedig a lengyelek és a balti régió.
Amúgy leonardot ők adták a világnak, zeneszerzőikről nem is beszélve.

common man
Olvasó
common man

Európában bőven vannak “négerfree” országok, amik közé Olaszország például nem tartozik, aztán mégis vezetik a sort.

Kiszállnak a négerek a gumicsónakból kapnak egy kis kaját és máris kezdődik nekik az iqteszt…

hunbagira
Újságíró

De még egyszer, ha pingpongban,rövid-hosszútáv futásban elismertük őket akkor miért nem tennénk másban?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Mert a futásnak vagy a pingpongnak kurvára semmi tétje nincs, mindegyik “képesség” irreleváns a mai világban. Ellenben annak, hogy ki az erősebb, ki az okosabb, kinek van nagyobb fasza, van. :)

hunbagira
Újságíró

Mert ugye az idegrendszeri es hagyományos gyorsaság, különösen az előbbi irreleváns a világban. :D . Talán a mai félautomatizált világban ezt skillt lehet legjobban alkalmazni. Ezt a belemagyarázást bazd meg..:D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Tehát akkor a néger valamiben jobb nálad?

hunbagira
Újságíró

Igen valószínűleg egy hasonló méretű neger mindig le fog győzni rövidtáv futásban, ahogy egy sárga pingpongban. En őket uszasban/súlyemelesben. Bunyóban meg valszeg egáloznék a negerrel es sakkban a sárgával.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Tehát akkor valamiben jobb nálad?

Naooo
Olvasó
Naooo

Nigger mindenben rosszabb mindenkinél, doppingniggerek.

hunbagira
Újságíró

Igen, valamiben jobb. Ezt írtam. Bár a sakkot direkt nem soroltam fel az esetükben.:D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Akkor most mocskolod a népedet?

“Visszakerdezek a magadfajta fajáruló fehér nőnek megy az valaha, hogy ne mocskold apád/testvered csoportját? Vagy legalább ne hazudva tedd? Tehát találj valami olyat, amiben valóban rosszak/rosszabbak vagyunk.

orenisi
Olvasó
orenisi

A futószalag mellett csak a türelem és a monotonitás tűrés számít.

hunbagira
Újságíró

Hát a kéznek járni kell, különösen ruhaiparban.

Naooo
Olvasó
Naooo

Legmagasabb íkúja a magyarnak és a németnek van, csak mivel a sok itt dekkoló söpredék leviszi az átlagot, ezért tűnnek nagyobb íkújúnak a fajtiszta sárgák.

hunbagira
Újságíró

Illetve szabadalmi díjátadókon sakk versenyeken sem látom, ezt a fölényt. :D de egy biztos, akkor jól leplezik. Nem akarják, hogy felfedezzük a bennük megbúvó “wakandát”. :D

Balton
Olvasó
Balton

SS igazából nem nagyon értem a mostanában folytatott kommentelési stílusodat.
Mi végett változott meg? Amióta összementél a Virágszállal vállahatatlanná silányodtál.
Most már kizárólag csak cukkolodsz (piszkálódsz).
Kb nem teszel semmit hozzá logikailag a vitához, mint 31-eske, csak nem verkli üzemmódban (még).

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Megmondtam, hogy a lófasznak is van vége, 3 éve próbálok itt érvelni, értelmesen beszélgetni, helyette olvasom, ahogy csak mocskolódnak. Elegem lett, ennyi.

Balton
Olvasó
Balton

Erre kitőrt belőled a multi-kulti? Ezt nem értem igazán?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Érdekes, hogy nálam kifogásolod, ha próbálok objektív maradni (= rossz), ellenben azt nem, hogy mára a férfihang egy kurucinfóvá vált, ahol az az érv egy vitában, hogy “hazaáruló ribanc” meg “homoki cigány”.
Nem látod, hogy milyen mélyre zuhant mára itt a színvonal? Nem veszed észre, mennyire természetessé vált ez számodra? Hova van még lejjebb, Balton?

hunbagira
Újságíró

Jah a gonosz, csúnya feher férfi -legalább itt kkeurópában- nem akar feltartott kézzel megdögleni. :D a szemétje.
Tudod a ferfihangon csak reflektálunk a kultúrmarxisták/sjwek felpörgetett szemétségeire.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Kár, hogy normálissá vált, hogy kommentelőket csak úgy niggerbuzizol meg hazaáruló ribancozol, még ha nem is vagy ezzel egyedül. Ez nem reflektálás, ez simán hőbörgés.

Naooo
Olvasó
Naooo

Szarial, a tények makacs dolgok.

common man
Olvasó
common man

Nem négerbuzi az csak egy zsidóbérenc .De én még őt sem gyűlölöm.

Balton
Olvasó
Balton

És akkor szerinted az a megoldás, hogy fogod és cukkolod bagirát, meg hunn-t? Akik ui. tudod hogy ugrani fognak a jól összerakott mondataidra.
Igazából ha a szivedre teszed a kezed, azért belefeküdtél a keretbe, amit most rád akarnak húzni mindenáron.
Éppen azt kifogásolom hogy nem próbálsz objektív maradni, lehet hogy ennek az az oka hogy már nem akarsz objektív lenni, ezt te tudod a te dolgod.
Érzi azt bagira, remélem legalább is, hogy dedó szinten mozog már. Kb. ilyenkor kellene azt mondani hogy vidd szobára b..meg..
Amit most írt, abban viszont van igazság jócskán. Ciszgenderfehérheteróként az én gyomrom is tele van a mostani “világkerék-forgással”. Nem lenne okos dolog, ide beexportálni a szemétségeket.
Még akkor sem ha a fekáknak, nagyobb a farka mint az enyém. DE Mr Marcus, viszont nem általánosan jellemző rassz jellemző alak.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Teljesen mindegy, hogy milyen keretbe fekszem bele, mert az eredmény ugyanaz. A mostani hozzászólói csapat egyszerűen kicsinálja a kommentszekciót, az emberek meg inkább csendben elmennek, és ezt senki sem akarja belátni, helyette van az, hogy repüljenek a férfimozgalom ellensége, a Vivi, a Delin meg a Seri. Ez a kommentelői kör a férfimozgalom ellensége valójában. Innentől meg elképesztően képmutató tőled, ha engem baszogatsz ahelyett, hogy végre gatyába ráznátok a helyet, és legalább elvárna a vezetés egy minimum szintet, színvonalat, de hát még a legmocskosabb trollokat is csak dádával fenyegetik, amiből sosem lesz valódi büntetés.
Újra megkérdezem: ennél hova van lejjebb, és te miért az én kommentelői stílusommal foglalkozol a valódi probléma helyett?

Balton
Olvasó
Balton

Ezt annak idején már Delinnek is megmondtam, párbeszédet akarok folytatni. Ami férfi-női dinamikákról szól, ne kérd rajtam számon azt hogy nem állok neki versenyt köpködni.
De ez nem azt jelenti hogy nem tudok turházni (31-es ugye…) ha akarok.
Delin elkezdte tolni 100%.ban az sjw-t amikor kikerült innen, sajnáltam de ez az oldal rendje.
Miért hivatkozol arra, hogy mások stílusa? én sem teszem, te se tedd. Itt vagy 1000-edszerre is taposva, valami oka biztos van nem?
Én kikerülöm a trollokat nem cukkolom a mónikaidegbevagyokat.
Annyit tudok mondani hogy szedje össze magát mindenki, azt hogy összeszedi e magát akárki, az már az ő dolga.
Oly szívesen értekeznék az MRP-ről, de nem teszem, gondolhatod hogy nem véletlenül…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Én is a párbeszédben hiszek, de erre a férfihang ma már alkalmatlan, mivel a többség nem ezt igényli.
De ha már bele akarsz menni a részletekbe, akkor arról van szó, hogy Hunnt jó ideig kerültem, mint egy leprást, pont mert jó gondolatom nincs róla és nem tudnék kedves lenni egy ilyen emberrel, erre elkezdett belém kötni, provokált, hogy válaszoljak, mert már egyre kevesebb ember figyel rá. Bagirától pedig ennél többet várnék, sokkal többet, és mindig remélem, hogy ha beleállok, egyszer csak észreveszi magát. Egy dolog, hogy birkatürelmem van azokkal szemben, akiket kedvelek, de kurvára unom, hogy folyamatosan mocskol, amikor épp idegbenvanmaunika.
Az meg egy dolog, hogy milyen problémák vannak a világban és merre haladunk, de szinte KKK-vé alakulni nem megoldás, sem niggerbuzizni azt, aki más véleményen van.

hunbagira
Újságíró

Nem mintha magyarázkodnom kellene. De mikor mocskoltalak? :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

“Visszakerdezek a magadfajta fajáruló fehér nőnek megy az valaha, hogy ne mocskold apád/testvered csoportját? Vagy legalább ne hazudva tedd? Tehát találj valami olyat, amiben valóban rosszak/rosszabbak vagyunk.”

Az már csak a sors iróniája, hogy aztán te hoztál példát arra, hogy van, amiben rosszabbak vagytok, vagyis amiért engem lefajárulóztál.

hunbagira
Újságíró

Ki is próbált a másik szájába”írásába” adni olyasmit, amit senki nem állított? Hogy “mindenben Is jobbak a fehér férfiak”. Édes szép virágom? :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Akkor miért követelted, hogy hozzak példát arra, miben nem, ha sosem gondoltad így? :)

hunbagira
Újságíró

Emlékeim szerint az olimpiai futószámokat én hoztam szóba.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Miután éppen azt volt érdeked bizonyítani, hogy te igenis elismered, ha a másik jobb valamiben, Bagira. Ezt elég gyakran csinálod. De például épp egy másik platformon volt szó a fizikumról már régebben, oda elég sok linket hoztak arra is, hogy pl. az USA-ban a feketék jobban teljesítettek a fizikai felmérésekben, pl. a katonaságnál, ezért éppenséggel a pontszámokat a fehér férfiak szintjéhez igazították, ami vicces azok után, hogy a fehér férfi meg hőbörög, ha a nőkét lejjebb viszik. Beleköttök itt a boxba és azokat az eredményeket lobogtatjátok, amikor józan paraszti ésszel én is úgy tippelném, hogy egy átlag fekete egyszerűen erősebb az átlag fehér férfinél. A fehér férfi meg okosabb. Ezért felesleges gyűlölködni és mindig denemiszezni meg a kifogásokat keresni.

hunbagira
Újságíró

Most számomra is az eszbeli képességek a fontosabbak, tehát elismerném, ha lenne mit. De pontosan tudom, hogy nem jobbak küzdő és erősportokban, amire en hoztam is forrast veled/veletek ellentétben.
Amúgy erre a katonai dolgokra hoznál forrast, mert en az ellenkezőjét olvastam a kultúrmarxista médiában. Hogy az elit egységek túlságosan fehérek.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem az elit egységről beszélek, hanem az átlagról. De keresek majd forrást, ha gépnél leszek, vagy addig te is megteheted, ha ráérsz és érdekel, nekem még pár óra lesz.

hunbagira
Újságíró

Én találtam. Valóban nem sok színes van köztük (azokban is több a fehér) Biztos valami struktúrális nácizmus lesz az ok itt is. :D
https://youtu.be/DoJ_KXrAw5U

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Rosszul emlékeztem, egy rendőrségi stat volt méghozzá a fekvenyomási képességről, amit 12 és fél éven át vizsgáltak. :)
Fejleszthető mindkét rassznál persze, a különbség mégis marad a feketék javára, de nyilván ezt is kimagyarázod majd valamivel, hogy miért is mutatja mindez azt, hogy a fehér férfi erősebb, csak mert kevesebbet tud fekve nyomni. :)

“The study found that upon recruitment, the average white man could bench press 84.2 kg (standard deviation = 21.2), the average black could bench press 95.1 kg (SD = 24.6). In other words, black men are 0.51 SD stronger than white men. If we convert strength to farmilliar IQ scale, where the white men is set at 100 and the white SD is set at 15, then white men have a (sex adjusted) SQ (Strength Quotient) of 100, and black men have an SQ of 108.”

“Both races improved after years of on the job training, but the gap remained. Black women could also bench press more than white women, both at recruitment, and especially after training in both groups.”

https://digitalcommons.wku.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1604&context=ijes

Reszet Elek
Újságíró

Már fentebb leírtam az okot (lásd Tarentum). Nem értem miért nyomatod annyira a dolgot.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem értem, miért tagadjátok ennyire a dolgot, de már csak kíváncsiságból is várom a kifogást, hogy ez miért nem jelzi, hogy átlagban a feketék erősebbek a fehéreknél.

Reszet Elek
Újságíró

Mert ez a népesség egy speciális szegmensét vizsgálja. Ha a teljes népességet reprezentáló mintavételes vizsgálat lenne akkor már érne valamit.
Itt csak annyit tudtam meg, hogy az alacsony társadalmi nívójú rendőrség berkeibe jelentkező feketék többel tudnak fekvenyomni, mint az ugyanoda jelentkező fehérek.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Tehát azt mondod, hogy a feketék közül kifejezetten az erősebbek állnak rendőrnek, míg a fehérek közül nem?

Reszet Elek
Újságíró

Ez a feketéknek ugyanúgy társadalmi kitörés, mint ahogy a hadsereg. A fehéreknek viszont már nem az.
Ettől függetlenül csak annyit mondtam hogy ez a felmérés nem reprezentatív a teljes rasszra.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Maradjunk annyiban, hogy a férfihangon csak olyan stat vagy bármilyen egyéb bizonyítás elfogadható, aminek az eredménye szimpatikus a fehér férfi számára. :)

hunbagira
Újságíró

Mert ugye ez fordítva nem jellemző. :) Kezdjük rögtön antiszemitaniggerbuzi elvtársaddal. Mondott egy baromságot be adtam egy linket,erre a niggereivel akar már pofán veretni. :D de majd akkor szólok parkernek és govotkinnak, hogy védjen meg, fury mar nem kell hozzá. :D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ne játszd az áldozatot, te szóltál be neki először, és mára az az esetek többségében egy elég primitív szintet képviselsz itt, sajnos. Úgy beszélsz mindenkivel, mintha a seggedből rángattad volna ki őket, aztán meg előadod, hogy minden ott kezdődött, hogy a másik visszaütött, Bagira? Hogy beszélsz velem is, csak mert idegben vagy? Számodra ez lett a normális, hogy mindenkit mocskolsz, csak mert nem tetszik a véleményük? Milyen jogon fajáruló ribancozol engem? Én mégis minek neveztelek, amire fel ezt a stílust engedted meg magadnak velem szemben?

hunbagira
Újságíró

Véleménnyel nincs bajom, ha az nem ténynek van hazudva. :P édes egyetlen nebántsvirágom.
Mondjuk azon az alapon, hogy szerinted a négereknek mindig igaza van, ha nem akkor az első szabály lép életbe.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Senki sem mondta, hogy a négereknek mindig igazuk van, és tényekkel én jöttem, azaz bizonyítottam, hogy nem a fehér férfi a legokosabb a bolygón, mire fel csak tekeregtél, hogy dehogyisnem, csak hát lehúznak a négerek meg a cigányok. Ha azt gondolod, hogy a bizonyíték ellenére a te véleményed a tény, akkor valóban nincs miről beszélnünk.

hunbagira
Újságíró

Abban a teny allításban mi a tekergés, hogy 10-20 százaléknyi 70iqs cigány/’nigger es 80iqs arab odabasz az átlagnak? Ami velük együtt is, csak 3-4 ponttal marad el ázsiatól. Megint a nőies projekció.:D

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Hozz rá statot.

hunbagira
Újságíró

Mire, hogy a niggereidnek nem 70es az iqja vagy, hogy nincsenek is európában? :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Bizonyítsd, hogy fehérként azért rosszabb az eredményed az ázsiaiakénál, mert lehúzzák a mások.

hunbagira
Újságíró

Most mi van? :) Kezdesz belezavarodni, most miről beszélsz. Mert eddig azt hittem országok/etnikumok/rasszok intelligenciájáról.
Amúgy a kérdésem erre irányult.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Akkor leírom lassabban.
Azt állítottad, hogy a magyarnak és egyéb európai népségeknek azért rosszabb az eredménye, már ha az IQ-t mérjük, mert itt sok az arab, a cigány meg a fekete, különben természetesen a fehér férfi vezetné a sort. Ez vélemény, nem pedig tény. Tény majd ebből akkor lesz, ha hozol egy statot arról, hogy mennyi a tisztán fehérek IQ-ja pl. Olaszországban vagy Magyarországon. Addig ez vélemény vagy feltételezés. Ennek ellenére azt óbégatod, hogy te tényekről beszélsz, az én statom meg, ami egyébként tényként elfogadható, a vélemény.
Röviden összefoglalva: stat = vélemény, vélemény/feltételezés = tény a te univerzumodban.
Tehát ha nem akarsz hülyét csinálni magadból, akkor rakj le elém néhány valódi tényt, addig viszont a magad “tényei” csak vélemények és feltételezések lesznek.

hunbagira
Újságíró

Most faji alapú statisztikát akarsz SS, mi vagy te náci? :)
De segítek veszem a nigger államok átlagát (országunk esetében indiának az ocsmányább részeit) és keresem azt a számot amiről lerontja az európai országok átlagát, hogy kijöjjön az eredeti szám.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Semmit sem bizonyít, hogy Fekete-Afrikában vagy Indiában hányas az IQ Európában, ahol már második generációs bevándorlók számítanak bele a statisztikába, akik európai oktatást kaptak. Nem a most beesett migrik IQ-ja számít bele Eritreából, ott van, hogy iskolai felméréseken alapult.

hunbagira
Újságíró

70iq az a debil szint kis nebántsviragom. Ott oktatás az semmit nem ér. Amúgy a gettóban aztán pont emiatt minőségi oktatas folyik.:) Jah és nem az elit jön el a koszfészekből, hanem az alja. Tehát, ha kongóban 70 az atlag akkor ide a 60as jön. Ahogy a cigányoknál tudjuk, hogy india kasztonkívüli dalitjaiból alakultak ki. Nem ksatrija/brahmani árja jött el onnan. Ahogy afrikában sem a törzsfőnök adta el magát rabszolganak.

Marcell
Olvasó
Marcell

Ez nem egészen igaz, nem a legalja jön el a harmadik világból. A kabuli koldus nem tud Szabadkáig gyalogolni, Afrikából sem a legcsóróbb jön. Amelyik ide eljut, az az országa átlaga felett van IQ-ban is, ami nem jelent túl sokat.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A Balkánon is feltűntek a migránsoknál azok a bankkártyák, amelyeken név nincs, viszont látható rajtuk az Európai Unió (EU) zászlója és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának logója. Erről egy szlovén tévécsatorna számolt be a honlapján. Egy horvát rendőr szerint a migránsok automatáknál veszik fel a pénzt, de a hatóságok nem tudják, ki fizeti őket.”

hunbagira
Újságíró

India kasztonkívüli dalitjainak is sikerült, Marcell! Illetve szerinted a törzsführer köt utilaput magára, jól van..

hunbagira
Újságíró

Cigányainknál még hozzájön a beltenyeszet a telepen.:) Szóval, akkor valahol már 65nél járunk. :D ha 10%’nak vesszük őket, akkor kb a magyar átlag valahol 105 környékén lehet, de inkább afölött. Persze csökkentő tényező lehet, hogy a tanárok nem is próbálkoztak, hogy mérik nekik, mint hamvába holt dolgot. Hiszen a kérdést sem tudnák elolvasni.:)

Marcell
Olvasó
Marcell

Az amcsi hadsereg bizony csinál IQ teszteket is, amelyben ha jól emlékszem az amerikai feketék átlag 15 ponttal rosszabbak mint a fehérek (bár nem szokták reklámozni az ilyen rasszista “gyűlölettényeket”, csak a feketék “fizikai felsőbbrendűségét”). 85-ös IQ alatt nem vesznek fel senkit, mert úgy ítélik meg, hogy az ilyenre kár pazarolni a kiképzési költségeket, közlegényként is több kárt okoz a munkáltatójának, mint amennyi hasznot hajt (de ez a civil életben is igaz a legtöbb munkakörre).

Reszet Elek
Újságíró
hunbagira
Újságíró

Amikor Aubagneban felvételiztettek a szarszínűek/kamposorrúak az iq-teszten buktak ki(minél szarszínűbbek voltak annál inkább) a sárgák pedig a sportteszten vereztek el. Olyan hülyék voltak, hogy a kérdést sem tudták értelmezni. Pedig francia anyanyelvűek voltak a gettóból és nyugat-afrikából. És ezek a niggerek “elitje” a szenegáli feka.Most gondolj bele, hogy egy kongói echte majomnál mi a helyzet.

Hunn
Újságíró

Hogy érted azt, hogy “amikor Aubagne-ban felvételiztettek”, hunbagira? Te jelentkeztél a Francia Idegenlégióba?

hunbagira
Újságíró

Igen.

Hunn
Újságíró

Ne bassz!!! Az idegenlégióba történő jelentkezés kalandvágyó fiatal énem egyik – meg nem valósult – nagy álma volt… Ezennel tiszteletbeli alfahímmé nevezlek ki, hunbagira.

És aztán mi lett? Felvettek végül, katonáskodtál is a légióban?

hunbagira
Újságíró

Igen, megcsináltam az alapkiképzést a “farmon” “Castelben”.

Hunn
Újságíró

Az szép, hunbagira. És utána voltál valamelyik harci ezrednél? Tengerentúlra eljutottál? Megvolt az 5 év és a francia állampolgárság, vagy közben megszöktél?

hunbagira
Újságíró

Az ezred kiosztás előtti elbeszélgetésen sikerült összeverekednem a magyar “gestapossal” . Így leszereltek 6 hónap után. Amúgy mint ejtőernyős, természetesen a Repbe akartam.

Hunn
Újságíró

És nem bántad meg utólag, hogy így alakult, hunbagira?

Mondjuk ezek után le sem tagadhatnád, hogy igazi kalandor vagy.

Érdekes amúgy, hogy a magyar jelentkezők többsége mind 2. REP-per akar lenni. Szerintem ez még a Szűrös Iván könyvének a hatása lehet.

Nekem – igaz, csak így olvasottak alapján – a 3. REI Francia Guyana-ban, vagy a 13. DBLE (amíg Dzsibutiban állomásozott), egzotikusabb célpontnak tűnt.

De minden tiszteletem azoknak, akik el is indultak a légióba jelentkezni, bárhova is kerültek.

hunbagira
Újságíró

De!
Nem magyar specialitás, mindenki oda akar menni. Hiszen ez a leghíresebb ezred.
Csak aztán, amikor meglátják Aubagneban és Puyloubierben (légió rokkant otthona) és Marseilleben a katonai kórházban, hogy -szinte- mindenki a REP trikójában van, gyorsan meggondolja magát az egyszeri fiatalember.. :D
Így, csak legfanatikusabbak (mint én) és akiket büntetésül küldenek oda, mennek korzikára. :)
Így a legnehezebb a hegyivadászok közé bekerülni (Reg)

hunbagira
Újságíró

Amit írtál azok “bevetési” vegyes ezredek, ahova az állandó ezredek állományából küldenek katonákat. Általában féléves váltásban, nagyrészt a Regből. Ezért (is) a Reg a legnépszerűbb.

Blackur
Olvasó
Blackur
hunbagira
Újságíró

Így van, Balázs (a blog szerző) nem münchausen báró/háryjános. Szóval tenyszerűen ír. Ő a “Gerilla” nevű sikerkönyv fordítója. Vegyétek és egyétek. Amúgy ferfihang lelkes olvasója..:)

Hunn
Újságíró

Elolvassuk azt is, ha már lefordította nekünk…

Hunn
Újságíró

Balázs idegenlégiós blogját úgy kábé a harmadik posztja táján fedeztem fel annak idején az interneten, azóta végig folyamatosan követtem… :)

hunbagira
Újságíró

De segítek SS már 3% nigger-cigány is elég, hogy is erre az eredményre lehúzzanak.

Marcell
Olvasó
Marcell

A statok szerint az askenázi zsidó férfi a legokosabb a bolygón.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A statok szerint az askenázi zsidó férfi a legokosabb a bolygón.”

Ilyet én is tudnék hamisítani. Akik babonás buziságokban hisznek, azok nem legokosabbak, hanem leghülyébbek.

Reszet Elek
Újságíró

Sajna nem tudok segíteni azon, hogy nem érted meg a statisztika alapjait. Hozzál mérvadó statokat az többet ér, mint ez a “szegény kis én” passzív-agresszív válasz.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Semmi “szegény kis én” nincs benne, de engem ne fajáruló ribancozzon, ezt kurvára meguntam. Statot (kettőt is, bizonyítva, hogy sem IQ-ban, sem erőben nem áll az első helyen) meg egyedül én hoztam így is, míg a többség marad a személyes véleményeknél, és azokat fogadjátok el tényekként. Innen indulunk, Elek.

Naooo
Olvasó
Naooo

Aki fehér picsa létére niggerel baszik az bizony fajáruló.

Hunn
Újságíró

Kedves Serialslut, ha nem szereted, hogy lefajáruló ribancoznak, akkor nem kellett volna niggerekkel meg arabokkal baszni. Se pénzért, se ingyen. Onnantól hogy megtetted ez a neved amíg a sírba nem tesznek. Magát valamire is tartó fehér férfinak színesek után nem kellesz. Ez van. Következő életedben majd figyelj oda erre, ha ez zavar.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ez Bagiráról szól személy szerint, nem olyanokról, akiknek a véleménye irreleváns.

hunbagira
Újságíró

Igen, valószínű ez az ok. Ahogy a hadseregben fordítva lehet. Ezért vannak az elit alakaulatokban látványosan alulreprezentálva. Plusz ott -úgy tudom- a kvótázást sem viszik túlzásba. Ott még a józanabb sjw-sek is erzik, hogy talan itt nem kéne erőltetni a dolgot.
Nálunk is vajda cigányrendőröket akar, de a 88nál/bercsényinél/kmznél/teknél/’merkurnál valahogy nem. :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Igazából jól megnézve ezt a statisztikát azt látom, hogy a nagyobb testtömegű emberek erősebbek, ráadásul nem lineárisan, azaz nem egyenesen arányos a testtömeggel az erő. Ahogy haladtak előre az évek a fehéreknek nőtt az átlagos testtömege a különbség egyre kisebbé vált. A 146. oldalon látható grafikonokon látható, hogy a Bench Press/Body Mass (azaz a testsúly arányos fekve nyomás) a végén már minimális különbséget mutat. Mondjuk a testzsír aránya azért érdekes, mivel a kalkulált tiszta izomzat arányos fekve nyomásnál ( Bench Press/ Lean Mass) a különbség nagyobb, habár közelít a két érték.
Ez mit is mutat számomra:
1. A feketék átlagosan nagyobb testsúlyúak.
2. A testsúly és az erő nem egyenesen arányos, hanem a nagyobb testsúlyhoz aránytalanul nagyobb erő párosul.
Ez alapján tehát egy 100 kg-os néger valóban aránytalanul erősebb, mint egy 90 kg-os fehér. Illetve a rendőrségnél erősebb négerek vannak, mint fehérek.

Naooo
Olvasó
Naooo

Csak azért dagadtabbak, mert állandóan zabálnak, teher ez a lapos földnek, meg kéne szabadulni az összestől.

Naooo
Olvasó
Naooo

Amiben niggert hozzák ki jobbnak, az mind zsidó hamisítás, még most sem jöttél erre rá, hiába világosítalak fel folyton?

hunbagira
Újságíró

Értem tehát a fekák jobbak, de mindig valami rejtelyes okból nem sikerül nekik a spec ops válogató. Felrúgják őket futas közben a fehér/náci kikepzők a kötelező kvóta ellenére.:D

orenisi
Olvasó
orenisi

Az usarmyban is úgy működik, hogy bizonyos egységeknél (fegyvernemeknél) az észbeli képességek kevésbé fontosak, a fizikai adottságok meg az emberanyag mennyisége viszont annál inkább. Ott valószínűleg a fizikai felvételi szint a fehér férfihoz, az észbeli meg a néger férfihoz van beállítva.
Anno a Magyar Honvédségnél (illetve korábban Néphadseregnél) is jól elkülönült a csak fehérekből álló század és az inkább lebarnultakból álló.

Reszet Elek
Újságíró

A bundzsik között mindig több volt a barna.

orenisi
Olvasó
orenisi

Meg a reptérkarbantartóknál :)

orenisi
Olvasó
orenisi

A hadseregben a felvételit nem a fehér férfiak szintjéhez igazították. Az már megvolt azelőtt, hogy a feketék tömegesen kezdtek volna katonának állni, nem kellett miattuk lejjebb vinni a szintet. A nőkkel az a baj, hogy lényegesen alacsonyabb a fizikai szintjük a férfiakénál, ezért ha valóban az övékére vinnék le a felvételit, akkor kb. tüdőbeteg, lúdtalpas, tornából felmentett Átlag Józsit is fel kellene venni katonának.
Egyébként a feketék nagy számának az USA seregben inkább az az oka, hogy golyófogó gyalogosokra nagy számban van szükség, és ez is egy lehetőség a gettóból való kijutásra. Gondolkodni nem nagyon kell, kaja, ruha, szállás adott. Csak néha meg kell halni.
Alapvetően egyébként a fehérek fizikuma sem rosszabb a feketéknél, csak ők is valahogy úgy vannak vele, mint az átlag dolgozó magyar a sitten egész nap gyúró cigánnyal.

Reszet Elek
Újságíró

A leszerelés után mintha ösztöndíjak is lennének. Szóval ez tényleg a gettóból való kitörés útja, ahogy a bunyózás és a kosárlabda is.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ezt az állítást cáfolja, hogy több, mint 12 év alatt, sok-sok tréning elteltével sem csökkent a különbség az erejük között fekvenyomásban. De hát a fekvenyomáshoz nem is kell erő, meg biztos, hogy félkezű fehérekkel mérték össze őket, szóval ez nem bizonyít semmit. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Fehér még félkézzel is lenyomja őket.

Naooo
Olvasó
Naooo

Doppingnigger.

common man
Olvasó
common man

amikor józan paraszti ésszel én is úgy tippelném, hogy egy átlag fekete egyszerűen erősebb az átlag fehér férfinél.

Na erre aztán semmilyen adat nincs.
Amúgy az említett sportokban (edző ismerősöm mondta)azért van több néger mert más arányban vannak az izomzatukban a gyors és lassú(?) izomrostok.És ugye jellemzően már négernek nevezik a negyednégert is pedig az lehet ,hogy akár 75% fehéret is tartalmaz. A “néger” bokszolónak lehet,hogy az izomrostjai négerek voltak az eszét a fehér ősöktől örökölte.De ez nem bizonyít semmit.Különösen nem érv Gyuri bácsi szép új világa mellett.Mert mi van ha a vegyes esze egy négertől öröklődik izomzata meg egy tohonya zsírgolyótól?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Muhammad_Ali

Naooo
Olvasó
Naooo

De nem vagyunk rosszabbak, sokkal jobbak vagyunk, a niggereket a zsidók tolják már évtizedek óta, a buta lotyók meg bedőlnek nekik, azok se szülnek már fehéret, ez a népirtás, nem az ebola.

RedGreg
Újságíró

2 éve írtam, h bel ennek a 10.éért repült. Azóta kb mindenki elment. Nyugi, te is meg fogod unni.

hunbagira
Újságíró

Most a cukja nálam nem jön be. Mert nekem nincsen bajom a személyével. Tehát nem fogom itt elhordani, eleve neten egy vicc az ilyesmi.

Naooo
Olvasó
Naooo

Végre felment a színvonal a kurucra. Emlékszem még régen ment a pécéskedés, hogy jaj nigger szót nem szabad használni itt. De ha neked nem tetszik a magasrendűség mehetsz a hébervégre, vagy soros 444-re, esetleg szaros zsindexre. Azok elég mélyről bugyognak fel a csatornából.

orenisi
Olvasó
orenisi

Egyébként szeretném tőled hallani azoknak a (nem természetellenes) dolgoknak a hosszú listáját, amiben nem a fehér férfiak a jobbak.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Mondom: IQ.

orenisi
Olvasó
orenisi

Ez valóban hosszú lista volt. :)
Egyébként ez miben nyilvánul meg? A fehér férfiak olyanok, hogy több ezer éve csak bambán nézik, hogy hogyan suhan el mellettük a világ? A mai világban használt dolgokat szinte kivétel nélkül mások találták ki, hozták létre, fejlesztették valamilyen használható dologgá. Ja nem, azok véletlenül a fehér férfiak voltak.
Ha elmész Japánba európaiként, akkor azt veszed észre egy idő után, hogy az ott élő népek nagy része ugyan kedves, szeretetreméltó, de akkor is inkább egy óvodásokra vagy gyengeelméjűekre emlékeztetnek, mint felnőtt emberekre. Ráadásul a férfiak pénisze is sokkal kisebb arrafelé :)

Reszet Elek
Újságíró

Keletieknek tényleg jobb az IQ-ja. Ez a szocializációjuk miatt van. Ugyanezen okból viszont kreativitásban igencsak hátul kullognak.

Naooo
Olvasó
Naooo

Minden fejlődést a fehér fasziknak köszönhet a civilizáció. Mondjál már valami nagy sárga feltalálót.

Hunn
Újságíró

Nincs olyan, hogy “zsidó-keresztény férfi”, X Y. Zsidó van, meg keresztény van. Amikor a nyugati világ “judeo-keresztény gyökereit” emlegetik a médiában, olyankor nyíltan és szemrebbenés nélkül hazudnak. Európa keresztény volt, és pont.

Abban viszont igazad van, hogy itt Európában az identitás alapja nem a faj, a rassz, hanem első körben az etnikum (nekünk a magyar), a második körben a vallás (nekünk a keresztény).

A rassz alapú identitás azért alakult ki az USA-ban, mert az ember alapvetően törzsi gondolkodású lény, és a különböző etnikumú és vallású fehér bevándorlók között ez volt az egyetlen közös nevező. A rassz volt az az újonnan kialakuló “törzsi identitás” ami alapján egy csoportnak tekinthették magukat, illetve meghatározhatták, hogy ki nem tartozik közéjük.

Ezt nagyon nagy hiba áthozni Európába. Ugyanakkor – mivel nekünk magyar és keresztény emberként a bőrünk színe fehér – ezért amikor a mai, globális világban a fehéreket támadják faji alapon, akkor mi is meg vagyunk támadva. Ez nagyon fontos. Amikor nekilátnak majd lemészárolni a fehéreket, nem fogják azt mondani, hogy a magyarokat hagyjuk ki, mert nekik nem voltak se gyarmataik, se rabszolgáik. A BLM-esek a ledöntött szobroknál se nézik, hogy kinek a szobra volt, csak azt nézik, hogy fehér férfi szobra legyen.

hunbagira
Újságíró

Hát, ahol erős a törzsiség ott rohadtul nem. Pl egy kaukázusinak fontosabb, hogy ő egy “sidze” “kavkazból” mint az, hogy ő egy muszlim csecsen vagy keresztény grúz. Légióban sülve-főve együttvoltak.
És a jugoknál is múlóban a délszláv háború sebei is újra fontosabb az illir/dinári törzsiség.

Hunn
Újságíró

Ezt úgy érted, hunbagira, hogy ahol fennmaradt a törzsiség, ott a törzs a legfontosabb? Fontosabb mint az etnikum és a vallás? Ha igen, akkor ezt maximálisan elfogadom, tökéletesen igazad van. Az ember törzsi lény, a törzs az alap. Ahol a törzsi lét fennmaradt, ott továbbra is ez az alap. Ha úgy vesszük, az etnikum, a vallás, a faj, és minden ehhez hasonló már “törzspótlék” olyan népek számára, akik a technikai és gazdasági fejlődés miatt meghaladták a törzsi létet.

hunbagira
Újságíró

Igen, így értettem.

hunbagira
Újságíró

Nem, ezt inkább a kereszténység bontotta fel, hogy ez jó volt vagy nem. Különösen a mai világ fényében azt nem tisztem eldönteni. Nálunk is Pista király telepíti szét a törzseket. Ezért vannak ..nyék, ..megyer, …gyarmat stb településnevek szerte az országban, nemcsak helyenként.
Iszlám ellenben konzerválja ezt. Ez adja mostani vitalitását.
A keresztény világban ott tudott megmaradni, ahol ezt a földrajzi tényezők lehetővé tették illetve megakadályozták a papok/királyok ellenérdekelt tevékenységét.(magas hegységek, szigetek)

Reszet Elek
Újságíró

Laoszban törvény tiltja a nőknek, hogy nem laoszival kúrjanak. Persze amúgy kúrnak a farangokkal, de azért…

Amúgy szerintem az iszlám éppen hogy a legnagyobb válságát éli meg.

hunbagira
Újságíró

Ezt az iszlám is kizárja, pont a konzervált törzsi erkölcsiség miatt.

hunbagira
Újságíró

Ilyen nehéz szembenézni antiszemitaként az ószövetséggel? :) Ilyenkor nálad is beindul a skizofrén/duplagongollal a hárító mechanizmus? :)

Emil Bácsi
Olvasó
Emil Bácsi

Amikor a nyugati világ “judeo-keresztény gyökereit” emlegetik a médiában, olyankor nyíltan és szemrebbenés nélkül hazudnak. Európa keresztény volt, és pont.

Szeretnék emlékeztetni rá, hogy a keresztény vallás a zsidó vallásból fejlődött ki. Mind Jézus, mind tanítványai zsidók voltak. Szolgáljon például egy szép Parmigianino-festmény, ami Jézus körülmetélését ábrázolja .

Ugye arra is emlékeztek a hittanóráról, kik írták a Biblia első 39 könyvét? :-)

Szóval van kapcsolat, nem is kevés.

Ami pedig a fehér rassz intellektuális magasrendűségét illeti, ahhoz bizony sok-sok zsidó Nobel-díjas, meg feltaláló, meg művész is hozzájárult. Ezért én sose értettem, miért gyűlölködik sok “white supremacist” a zsidók ellen. Ugyanis a zsidók is fehérek… (kivéve néhány egzotikus csoportot pl. Etiópiában).

Azt már csak félve teszem hozzá, hogy szerintem úriember nem néz le senkit, hanem büszke a saját teljesítményére, elismeri a más teljesítményét, és legföljebb sajnálja azt, aki kevesebbre képes. Vagy segít neki, horribile dictu, amiről Kipling verse is szól (többek közt).

hunbagira
Újságíró

Profán vallástudósok szerint, nem abból fejlődött ki, hanem összegyúrták. A hellenizmus idején a földközi-tenger medencéjében egyeduralkodóvá vált nap/megváltás kultusszal(mithras, dionüszosz-perszephoné, ozirisz/izisz) a zsidó esszénus szektát.( Pannóniában is mithras tempolomok voltak.)Még pedig valószínű Saul rabbi’/Pál apostol. A “szent” inkvízició főprofilja pont abból állt, hogy a szétválasztani akarókat “elintézze” a gnosztikusok és a “pogányok” mellett. (Nem a zsidók/muszlimok/boszorkányok voltak az elsődleges célpontok bármennyire hazudja a zsidó média.)
“Sosem értettem”..:D muszáj hazudozni. De segítek azért mert a zsidók -állítólagos fehérsegük-ellenére el akarnak pusztítani. Sorosgyörgytől-kohnbéláig.
Muszáj hazudozni 2. Mai korunkban nem white supremacist, hanem white autonomist van. Azaz csak annyit akarunk, hogy takarodjanak az életterünkből.

hunbagira
Újságíró

Emil bácsi: Jel 2:8, Ján 8:44. :D

Hunn
Újságíró

Emil Bácsi, az, hogy Jézus Krisztus zsidó volt, az azért egy elég merész kijelentés… Mered-e meggyőződéssel állítani, hogy apai ágról is az volt???

Az megvan, hogy Krisztust a zsidók feszítették keresztre? És hogy emiatt a keresztények között azóta sem lettek sokkal népszerűbbek? Az is, hogy az Újszövetség lényege az, hogy az Ószövetség helyére egy, nos, új szövetség lép Isten és ember között?

Nem arról van szó, hogy a zsidóság nem volt hatással a világra. De arról szó sincs, hogy testvéri, multikulti “judeo-kereszténység”-ben vállt vállnak vetve építette volna zsidó és keresztény a középkori, KERESZTÉNY Európát…

A zsidók is fehér bőrűek – az askenázik legalábbis, szefárdok, etiópok kevésbé – de ez nem azt jelenti, hogy akár ők közénk valónak vallanák magukat, akár mi közénk valónak tartanánk őket. Ami a zsidók zsenialitását illeti, azért főleg egymást szokták feldicsérni, hogy milyen baszottul okosak, lásd a rengeteg zsidó Nobel-díjast. De mondjuk ez a húzásuk tényleg zseniális, azt el kell ismerjem.

Reszet Elek
Újságíró

“Te vagy-e a Lúdas Matyi, és ha nem, mered-e tagadni?”

A felvetésre válaszolva. A kereszténységnek vannak zsidó gyökerei (is), de a keresztény kultúrát zsidó-kereszténynek nevezni szerintem is túlzás. Elég csak összevetni az ótestamentumi és az újtestamentumi istenképet. Az ünnepek egy része is zsidó gyökerű, de a mögöttes tartalom merőben más. Kicserélődött illetve kereszténység előtti vallási képzetekhez idomult.
Jézus zsidó mivoltával kapcsolatosan a korai kereszténység vitái rémlenek föl. Máriát eredetileg pusztán csak egy tégelynek tekintették és csak később vált (népszerűsége okán) istenszülővé. Másrészt komoly dogmatikai viták voltak Jézus isteni és emberi természete kapcsán. Szóval Jézus zsidóságára nem is olyan egyszerű válaszolni.
A zsidók értelmi képességeire nem tudok mit mondani. Koestler a zsidók értelmességének egyik okát a belterjességükben látta (annak egyik pozitív következményeként, a számos negatív mellett), másrészt pedig a szociális készségeikben (aminek pedig a kultúrájuk az alapja és a kiválasztottságuk tudata, azaz a vallásuk).

Hunn
Újságíró

Én amondó vagyok, Reszet Elek, hogyha Jézus az Isten fia, és Mária szeplőtelen fogantatással esett teherbe a Szentlélek segítségével, akkor Jézus csakis és kizárólag akkor lehetett apai ágról zsidó, ha az Isten is zsidó, meg a Szentlélek is zsidó…

Reszet Elek
Újságíró

Nem az apai ágra gondoltam, hanem az anyaira. Másrészt dogmatikai szempontokra utaltam.

Hunn
Újságíró

Tudom, Reszet Elek, és nem csak te, hanem mindenki Máriára gondol, amikor Jézus zsidóságáról van szó. Erre rájön pluszban még az is, hogy a zsidók a zsidóságot anyai ágon tartják számon.

Nekem pedig pont ezzel van problémám. Már megint elfelejdkezünk az apákról, pedig ők is ugyanannyira fontosak. A Jézus Krisztus származása esetén is, hiszen nemcsak anyánknak, hanem atyánknak is leszármazottai vagyunk, nemdebár?

Jézus apja pedig az Isten. Az Isten pedig NEM zsidó.

common man
Olvasó
common man

https://www.youtube.com/watch?v=yv8v5eSqTWI

Érdemes végignézni de időhiányban a kb 20 soros bevezető leírás.

Hunn
Újságíró

Van egy ilyen könyv is, hogy Jézus, a párthus herceg. Sajnos még nem tudtam megszerezni és elolvasni. Mindenesetre Jézus tanainak eszmeisége alapján sokkal valószínűbb, hogy szkíta volt, mint az, hogy zsidó…

hunbagira
Újságíró

Kb akkora baromság, mint az arvisura. Talán annyi valóságtartalma van, hogy a szamaritánusok részben valóban szkítákból alakultak ki, ahogy mi is.

common man
Olvasó
common man

Akkor tényleg szánj rá időt mert ez az előadás nem arról szól alapvetően ,hogy pártus volt-e hanem arról,hogy,nem egy nem kettő de jó sok evangéliumi idézet alapján,egyszerűen nem lehetett zsidó. Amúgy az általad keresett könyvről is beszél ,hogy mit azt meghallhatod (még az elején van)de az csak mellékszál.

Reszet Elek
Újságíró

Dogmatikai szempontból ez jóval bonyolultabb kérdés.

Emil Bácsi
Olvasó
Emil Bácsi

Nostra aetate:

4. Sounding the depths of the mystery which is the Church, this sacred Council remembers the spiritual ties which link the people of the New Covenant to the stock of Abraham.

The Church of Christ acknowledges that in God’s plan of salvation the beginning of her faith and election is to be found in the patriarchs. Moses and the prophets. She professes that all Christ’s faithful, who as men of faith are sons of Abraham (cf. Gal. 3:7), are included in the same patriarch’s call and that the salvation of the Church is mystically prefigured in the exodus of God’s chosen people from the land of bondage On this account the Church cannot forget that she received the revelation of the Old Testament by way of that people with whom God in his inexpressible mercy established the ancient covenant. Nor can she forget that she draws nourishment from that good olive tree onto which the wild olive branches of the Gentiles have been grafted (cf. Rom. 11:17­24). The Church believes that Christ who is our peace has through his cross reconciled Jews and Gentiles and made them one in himself (cf. Eph. 2:14­16).

Likewise, the Church keeps ever before her mind the words of the apostle Paul about his kinsmen: “they are Israelites, and to them belong the sonship, the glory, the covenants, the giving of the law the worship, and the promises; to them belong the patriarchs, and of their race according to the flesh, is the Christ” (Rom. 9:4­5), the son of the virgin Mary. She is mindful, moreover, that the apostles, the pillars on which the Church stands, are of Jewish descent, as are many of those early disciples who proclaimed the Gospel of Christ to the world.

As holy Scripture testifies, Jerusalem did not recognize God’s moment when it came (cf. Lk. 19:42) Jews for the most part did not accept the Gospel; on the contrary, many opposed The spreading of it (cf. Rom. 11:28). Even so, The apostle Paul maintains that the Jews remain very dear to God. for the sake of the patriarchs since God does not take back the gifts he bestowed or the choice he made.[2] Together with the prophets and that same apostle, the Church awaits the day, known to God alone, when all peoples will call on God with one voice and “serve him shoulder to shoulder” (Soph. 3 :9 cf. Is. 66:23; Ps. 65:4; Rom. 11:11­32)

Since Christians and Jews have such a common spiritual heritage, this sacred Council wishes to encourage and further mutual understanding and appreciation. This can be obtained, especially, by way of biblical and theological enquiry and through friendly discussions.

Even though the Jewish authorities and those who followed their lead pressed for the death of Christ (cf. John 19:6), neither all Jews indiscriminately at that time, nor Jews today, can be charged with the crimes committed during his passion. lt. is true that the Church is the new people of God, yet the Jews should not be spoken of as rejected or accursed as if this followed from holy Scripture. Consequently, all must take care, lest in catechizing or in preaching the Word of God, they teach anything which is not in accord with the truth of the Gospel message or the spirit of Christ.

hunbagira
Újságíró

Te ilyen rap-világban beleragadt, örökgyermek vagy? XY.
“Négerektől tanulni”..:D

orenisi
Olvasó
orenisi

X Y Ez egy baromság. Beveszed te is ezt a fehérellenes szar propagandát. A világ úgy működik, hogy az erősebb legyőzi a gyengét, az okosabb a hülyébbet. A legnagyobb szárazföldi birodalma a mongoloknak volt 800 évvel ezelőtt. Aki nem hódolt be nekik, azokat lemészárolták. Mire a nyugat-európai hatalmak eljutottak oda, hogy elkezdték leigázni a világ többi részét, addigra már anélkül is elég fejlettek és gazdagok voltak. Plusz, ennek az árát itt Európában is meg kellett fizetni, nem kisszerű háborúk formájában. Azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az európai átlagembernek sokszor szarabb élete volt, mint egy afrikai vagy amerikai őslakosnak. Gyárakban, bányákban rohadtak meg sokszor gyerekként. Ne beszéljünk már állandóan arról, hogy az európai ember csak kizsákmányolt és váltott kézzel verte egész nap a bránert, a sült galamb meg a szájába repült.
Valóban voltak (vannak) olyanok, akik ennek a haszonélvezői, de a fehér ember mindenféle gyarmatosítás nélkül is közel ilyen szintű civilizációt tudott volna létrehozni. Szóval az őseink ennek az árát igencsak megfizették. Érdekes, hogy azért a világ többi részének is arra van azért szüksége, amit a fehér ember létrehozott, és nem arra, amit mondjuk a nigáknak, vagy a pakiknak vagy akárki másnak sikerült.

Tina74
Olvasó
Tina74

Gazdagok nem voltak ezek az országok, mert sem jó földjük, sem nyersanyaguk nem volt… Anglia kifejezetten szegény volt anno, Skandináviáról és az alpesi területekről nem is beszélve… Ha nem így lett volna, nem mentek volna pl. hozzánk tömegével dolgozni.

orenisi
Olvasó
orenisi

Mondjuk végtelen svéd gyarmatokról nem is hallottam igazából. Az osztrákoknak (pontosabban a monarchiának) is Tiencsinben jutott egy kerület össz-vissz, és még a kies Ferenc József földet sem kolonizálták érthetetlen módon.
Azért a hollandok, franciák, spanyolok, olaszok azért nem szűkölködtek. Az angolok meg speciális helyzetükből fakadóan, lévén egy szigeten laknak, volt egy csomó előnyük a kontinenshez képes. Aztán az ipari forradalom idején sem kellett nekik igazából a gyarmatokról behozott sok cumó, az már csak hozzáadott értéket képviselt jó darabig.

Marcell
Olvasó
Marcell

” Nincs már se brit, se francia birodalom. S ami megmaradt belőlük, az éppen most vergődik bosszút álló gyarmataik multikulturális szorításában. A történelem igazságtételét a legnagyobbak sem kerülhetik el.” (Orbán Viktor)

Wang B
Olvasó
Wang B

A niggerek szájában tényleg van majompárkány?

Hunn
Újságíró

Kemény vers.

Adam Bogomolov
Újságíró

Tisztelt Férfihang Olvasók!

Ami alább jön, az szigorúan a magánvéleményem. Kifejtésével nem célom senkit bántani, de nem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá a témához, igaz kicsit távolabbról. Nagyon hosszú leszek, de ez is csak töredéke lesz annak, amit ki tudnék írni magamból, ha lenne most időm rá…

Mélységesen felháborít, amit a világban látok. Ahogy próbáltam minél több oldalról és minél több irányból nézni a világban zajló eseményeket, néhány – szerintem – érdekes tényre lettem figyelmes. Bár ha őszinte vagyok, semmi meglepő nincs ezekben.

Itt már régen nem a rasszizmusról van szó, vagy a fasizmus eltörléséről. Ha belegondolok, hogy még ’56-ban is “fasiszta elemekkel keveredett felkelésről” beszéltek a kommunisták, akkor könnyen rá lehet jönni, hogy ez csak a szokásos mantra azok ellenében, akik nem elég jó kommunisták. Más példával: majd Pol Pot megmondja, hogy kiért nem kár (feldereng a “Ha megtartunk benneteket, azzal nem nyerünk semmit; ha elpusztítunk titeket, azzal nem vesztünk semmit”)…

A másik, hogy korlátlanul hozzáfér ez az ideológiai fertő ahhoz az amúgy is tré “kommunikációsnak” csúfolt felülethez, amit közösségi médiának neveznek. És én most ezen szeretnék “kiakadni”!

Sok fiatalt látok rongálni, rombolni, meg hülyeségeket beszélni-csinálni. Ennek okait az alábbiakban látom:
Először is mindegyiknek nagyon sok szabadideje van, amivel nem tudnak mit kezdeni. Ahelyett, hogy normális emberhez méltóan próbálnának helyet találni maguknak a társadalomban, csak felforgatni tudják azt (értsd: lerombolni). Szerintem ez azért van így, mert a) szüleiknek nem volt ideje foglalkozni velük kis korukban és elkallódtak; b) vagy éppen abba a csoportba tartoznak, akiknek ki lett nyalva a seggük kis koruk óta; c) az előzőek alapján ebből következik, hogy elkényeztetett és lusta banda lett belőlük, amihez sötét ostoba butaság is vegyül. Sajnos ez nem csak odakint, de Magyarországon is jól látszik. Természetesen tisztelet a kivételnek, mert ismerek ilyet is, de mára a normalitás már kivétel, ahogy én látom…

Mivel a nyugati lusta koszos seggüket csak valami béna hamburgerárus egyetemi szakra tudják betolni (ahol rendszerint éppen olyan ideológiát kapnak, ami szerint ők a kis nebáncsvirágok [lehet, hogy nagyon rosszul emlékszem, de valami dereng róla, hogy Dél-Koreában ezeket a lusta, dolgozni nem akaró fiatalokat eprecskéknek nevezik?]. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy őket a társadalom kiveti és megalázza (mert derogál a munka, egyik se fog lehajolni krumplit kapálni a földeken, hogy legyen mit enniük). Úgy vágnak vissza, hogy rombolnak és pusztítanak. Sok esetben meg annyit se tudnak, hogy ami ellen küzdenek az mi, illetve hogy ami mellett küzdenek az micsoda… Ennyi erővel jövő héten egy másik csoport sokkal jobb propagandával új célokért tudja majd mozgósítani ezeket a hasznos idiótákat, akik eddigi forradalmukat úgy vetik le magukról, ahogy ősszel a tölgyfa hullatja levelét…

Volt szerencsém ebből a csoportból sokakkal találkozni és elszomorít a sötétségük. Alapvető dolgokkal nincsenek tisztában és nem is érdekli őket (lássunk egy példát! Riporter: Mit jelent neked Trianon? Válasz: az valami csapatjáték? Őőőőő… de sport, ugye? Riporter: te a triatlonra gondolsz…<- Természetesen a riport alatt végig ott szunnyadt az okostelefon a megkérdezett kezében) no comment…

Egy ennyire nihilista és önző bandától nem is lehet elvárni, hogy normálisan viselkedjen. Most még elhiszik, hogy az ő kultúrájuk lecserélhető a globalizmusra és a szivárvány színű nyalókákra, és hogy ők most forradalmat csináltak, mint Che Guevara (akiről megint csak fingjuk nincs, hogy ki volt és milyen petkányságokat csinált), de az összesnek ott van a pólóján. Aztán majd koppannak, ha beindul a gépezet, amiért küzdöttek és szolgák lesznek. Vagy csak simán magukra maradnak. Mert szolgának hitványak. Önmagukban életképtelenek, mert a fészbúkot nem lehet megenni-meginni. Ja, hát a kaja magától ott van az asztalon, Anyu-Apu odateszik! Elnézést! Szülő1-Szülő2, vagy rosszabb esetben már az Állambácsi/Államnéni a szociális címek valamelyikén odateszi.

Láttuk, hogy a Chaz nevű rebelliójuk meddig húzta magát és mi lett a vége. Még ahhoz is sötétek, hogy ha elértek valamit, kihasználják. Megmondom miért: mert akkor dolgozni kellett volna! Ha elmenne az áram (ami számukra egyenlő a wi-fi-vel) csak egy hétre, meghalnának. Maguktól nem hogy nem tudnák hogyan kell áramot fejleszteni, de még akkor is képtelenek lennének rá, ha valaki megmondaná nekik hogyan kell. Egy dinamóra kötött biciklit nem tudnak hajtani, annyi erejük sincs! De a rendőr meg mégis letérdel előttük! Milyen egy retardált egy világ lett ez???

Ha beázik a háztető, ugyan fel nem másznak megjavítani. Illetve van amelyik felmegy Apuval (Szülő akárhánnyal), de csak ha van wi-fi, hogy meg tudja osztani, hogy ő aztán mekkora nagy munka hőse… közben a háttérben Apu (Szőlő akárhány) egyedül megcsinálja a melót.

Sokak szerint nem a fiatalok hibája ez, mert őket is megvezették. Ebben van sok-sok igazság! De bocsásson meg mindenki, a lustaság mindig és minden életkorban pazarló bűn a saját test-lélek ellen éppen úgy, mint a társadalom ellen.

Ezért tart ott a világ, ahol, mert a lusta és sötét népeket engedtük rinyálni, ahelyett, hogy pofán vágtuk volna őket, ahogy minket anno szüleink és mentek volna ki Öreganyám szavaival élve (Isten nyugosztalja): "kapálni a földekre, ott megtanulták volna, miből lesz az étel az asztalukon!" Neki igaza volt/van. És lehet ide vallást, bőrszínt, ideológiát tolni. Voltaképpen minden rinyálás valahonnan ugyanarról a tőről fakad: "neki miért van kettő, ha nekem csak egy van???"

Ettől az egésztől komolyan mondom, "eszem f*szom megáll"!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még a fentiek ellenére is azt gondolom, hogy a fiatalokban kell, hogy legyen a jövő és ennek felelőssége mindannyiunké (én se vagyok egy "öreg gyerek")! Meg kell találni a módját, hogy a propaganda mellett a valódi értékek is eljussanak hozzájuk (bár az "érték" szavunkat is erős infláció éri manapság).

Hajrá Férfihang Olvasótársak!

Köszönöm, hogy ezt elmondhattam/leírhattam:
Adam Bogomolov

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Először is mindegyiknek nagyon sok szabadideje van, amivel nem tudnak mit kezdeni.

A jólét velejárója….

Ahelyett, hogy normális emberhez méltóan próbálnának helyet találni maguknak a társadalomban, csak felforgatni tudják azt (értsd: lerombolni).

Egy „gyerek” csak erre a kettőre képes, ha alapanyagokat adsz neki, akkor épít/készít belőlük valamit, ha kész terméket, akkor szétszedi/tönkreteszi…..

a) szüleiknek nem volt ideje foglalkozni velük kis korukban és elkallódtak; b) vagy éppen abba a csoportba tartoznak, akiknek ki lett nyalva a seggük kis koruk óta; c) az előzőek alapján ebből következik, hogy elkényeztetett és lusta banda lett belőlük, amihez sötét ostoba butaság is vegyül.

Az a) pont mindig is hamis és disszonáns volt számomra, a „foglalkozni velük” definiálatlan, sokszor „üres” tartalmatlansága, illetve a gumiszerűsége, hogy mindenki szubjektíven azt és annyit képzel bele, ami neki jólesik….

A b) pont alatt én a „liberális”, a „gyerek az első”, „az ő boldogsága a legfontosabb” (ahogy én, vagy más felnőtt „elképzeli”, a saját vélt vagy valós „boldogtalanságunkból” kiindulva , ami nagyrészt arról szól, hogy bizonyos esetekben korlátok voltak, „szabályok”, elvárások, viselkedési formák stb, ami szörnyű volt mert „nem lehettem szabad”most pedig annak a teljes ellentéte)

a c) a b-nek egyenes következménye, „egy elkényeztetett” gyerek , akit a „saját feje fölé emel” a szülő (ennek előzménye, hogy a férfi ezt megelőzően a nőt emelte a feje fölé), ráadásul a „szigorúbb”/”keményebb” szülő sok esetben épp a nő, így méginkább garantált az elbaszott csemete.És folytatódik a különböző deviánsok, retardáltak, genderek, niggerek, cigók etc valamikori “tolerálása” helyett ma már a “fejünk fölé emelése ” és ráadásul letérdelve előttük …….., épp hogy nem istenítve őket…..

Ebből azt a következtetést vonják le, hogy őket a társadalom kiveti és megalázza (mert derogál a munka, egyik se fog lehajolni krumplit kapálni a földeken, hogy legyen mit enniük).

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy pontosan érzékelik a „disszonanciát”, de, mivel megtehetik, hogy büntetlenül így „éljenek”, hülyék lennének nagy unalmukban nem másban keresni a felelősséget és állandóan shit tesztelni azt.(Igen, nemre való tekintet nélkül, a gyerek is „rászokott” a shittesztre.)

Úgy vágnak vissza, hogy rombolnak és pusztítanak.

Mert meg van nekik engedve. és ugye “aki készen kapja, az elrontja”….

Alapvető dolgokkal nincsenek tisztában és nem is érdekli őket (lássunk egy példát! Riporter: Mit jelent neked Trianon? Válasz: az valami csapatjáték? Őőőőő… de sport, ugye? Riporter: te a triatlonra gondolsz…<- Természetesen a riport alatt végig ott szunnyadt az okostelefon a megkérdezett kezében) no comment…

Miért csodálkozunk ezen? Ennek a generációnak már más volt és lesz az „alap”, a fontos, nem kell igazán küzdeniük semmiért, a jólétüket nem nagyon fenyegeti semmi, ráérnek unalmukban a kreativitásukat és a erejüket „improduktív” módon levezetni/kiélni és ráadásul ezért (jogosan!) a szüleiket tenni felelőssé.

Aztán majd koppannak, ha beindul a gépezet, amiért küzdöttek és szolgák lesznek. Vagy csak simán magukra maradnak. Mert szolgának hitványak. Önmagukban életképtelenek, mert a fészbúkot nem lehet megenni-meginni. Ja, hát a kaja magától ott van az asztalon, Anyu-Apu odateszik! Elnézést! Szülő1-Szülő2, vagy rosszabb esetben már az Állambácsi/Államnéni a szociális címek valamelyikén odateszi.

Amíg ez így van/lesz, addig ennek ez a következménye.

Ha elmenne az áram (ami számukra egyenlő a wi-fi-vel) csak egy hétre, meghalnának.

Pontosan, éhenhalnak a kajahegy közepén….

Milyen egy retardált egy világ lett ez???

Olyan, amilyenné a szüleik tették/engedték…A „szabadszellem”, a nagy „szabadság” következménye a jólét mellett…..

Sokak szerint nem a fiatalok hibája ez, mert őket is megvezették.

No ez meg a másik, hogy ennél hamisabb indok/”magyrázat” nem nagyon van, mert ez azt feltételezi, hogy csupa retardált/gyerek-ek ezek az emberek, akiket „meg lehet vezeti”/”kilóra megvenni”/”belevinni a rosszba” a szegény ártatlanokat……

Miközben, ha ez tényleg így van, akkor a szüleik az első körben a bűnősek,18 éves koruk után meg vagy ők, vagy, ha „tényleg meg lehet vezetni őket” akkor igazán mindegy, hogy ki a bűnős……, mert amíg lószar van, veréb is akad….

De bocsásson meg mindenki, a lustaság mindig és minden életkorban pazarló bűn a saját test-lélek ellen éppen úgy, mint a társadalom ellen.

Szokás kérdése…

Ezért tart ott a világ, ahol, mert a lusta és sötét népeket engedtük rinyálni, ahelyett, hogy pofán vágtuk volna őket, ahogy minket anno szüleink és mentek volna ki Öreganyám szavaival élve (Isten nyugosztalja): “kapálni a földekre, ott megtanulták volna, miből lesz az étel az asztalukon!” Neki igaza volt/van. És lehet ide vallást, bőrszínt, ideológiát tolni. Voltaképpen minden rinyálás valahonnan ugyanarról a tőről fakad: “neki miért van kettő, ha nekem csak egy van???”

Egyetértünk, bár a kapálás mellől mi is próbáltunk szabadulni, jó esetben valami „produktív alternatívával” lehetett kiváltani, most mára a produktív „jelző” már nem is kötelező, csak „boldog legyen az (általában egyszem ) gyerek”……

Ettől az egésztől komolyan mondom, “eszem f*szom megáll”!

Várd ki, amíg ennek a generációnak lesz (még kevesebb) gyereke, na, azokat „ezek” fogják „nevelni”….

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még a fentiek ellenére is azt gondolom, hogy a fiatalokban kell, hogy legyen a jövő és ennek felelőssége mindannyiunké (én se vagyok egy “öreg gyerek”)! Meg kell találni a módját, hogy a propaganda mellett a valódi értékek is eljussanak hozzájuk (bár az “érték” szavunkat is erős infláció éri manapság).

Az elbaszott királylányból még a mesében is ritkán lesz dolgos menyecske, de a reményhal meg utoljára stb….

https://www.youtube.com/watch?v=72wtJbfgXss
https://www.youtube.com/watch?v=kqQeXH5rkUM

Adam Bogomolov
Újságíró

Köszönöm a sok megjegyzést, amit a részekhez külön is beszúrtál!

Csak azt az egyet nem értem egyébként, hogy miért kell, hogy a jólét velejárója ne a kreatív fejlődés, prosperitás legyen, hanem a züllés, lustulás és a rombolás? Költői kérdés…

A szülő-gyerek viszonyba oda lehet írni, hogy a szülő annyit foglalkozik a gyerekkel, amennyi ahhoz szükséges, hogy normális ember fejlődjön a keze alatt. Normális alatt azt értem, akit fejlődésre inspirálnak az ősei és maga is ugyanilyen példa lesz az utódai számára.

Nekünk pl. mindkét szülőnk dolgozott, de munka mellett is mindig volt valahogy erejük hazaérve az otthoni munkákra, a kertre (vidéki vónék) és arra, hogy megnézzék/segítsék a házi feladatunkat. Nyilván nem írták meg helyettünk, de ellenőrizték, hogy megvan-e és jól van-e úgy. Ha nem értettük, kérdezhettünk. Meg este valahogy még arra is jutott idő (ez már tényleg csodaszámba megy), hogy együtt valamit csináljunk (nyáron családi foci, télen kártya-társasjáték). Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Apám mentőápoló volt, nem 3 műszakozott, Anyám meg boltban volt eladó, ő is 2 műszakban. De ettől függetlenül mindketten jó fáradtak voltak estére. Sok mindent az ember már csak felnőtt fejjel ért meg, ha visszatekint…

Arra akartam rávilágítani, hogy szerintem tervezés kérdése, hogy mennyi idő jut a gyerek fejlődésére. Ezt ma nem sok helyen látom így megvalósulni. Sok esetben a munka után mindenki “döglik a kanapén”, mert elfáradtak, aztán egymásra mutogatnak, hogy ki mit nem csinál meg. Nyilván az az egy szem gyerek már nem is kerül szóba a kötelező körökön túl (fürdés, vacsora, fogmosás). Hogy meséljenek neki, vagy ilyesmi, az már csak kőkori dolog. Ott a net erre.

Pedig annó nekem mennyit meséltek a régi időkről. Tök örömmel képzeltem el a sok sztorit. Láttam magam előtt, hogy ki mit csinált és milyen következményei lettek…
Véleményem szerint ezek igenis hozzájárulnak egy gyerek értékrendjének a kialakulásához és így a neveléshez. Elismerem, hogy a nevelésnek ez csak egy szűk szelete, de a fentebbi agymenésemben inkább erre gondoltam az a) pontban. Talán így érthetőbb az elsőre üres kifejezés a gyerekkel való foglalkozás.

A “Tanya a havason”-t ismerem, amit linkeltél. Ők emberek. Köszönöm, ha hazaértem újra meg is nézem.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Csak azt az egyet nem értem egyébként, hogy miért kell, hogy a jólét velejárója ne a kreatív fejlődés, prosperitás legyen, hanem a züllés, lustulás és a rombolás? Költői kérdés…

“A kutya is jó dolgába vész meg”…..

A szülő-gyerek viszonyba oda lehet írni, hogy a szülő annyit foglalkozik a gyerekkel, amennyi ahhoz szükséges, hogy normális ember fejlődjön a keze alatt. Normális alatt azt értem, akit fejlődésre inspirálnak az ősei és maga is ugyanilyen példa lesz az utódai számára.

Ez szép elvárás, csakhogy nincs “etalon”…., a szülő is együtt tanulja a gyerekkel a “nevelést” aztán az ő egyéni (elbaszott) szocproblémái is visszaköszönnek….
Az úgy nehezen megy, hogy én szar vagyok, de kurva jól nevelek….

Nekünk pl. mindkét szülőnk dolgozott, de munka mellett is mindig volt valahogy erejük hazaérve az otthoni munkákra, a kertre (vidéki vónék) és arra, hogy megnézzék/segítsék a házi feladatunkat. Nyilván nem írták meg helyettünk, de ellenőrizték, hogy megvan-e és jól van-e úgy. Ha nem értettük, kérdezhettünk. Meg este valahogy még arra is jutott idő (ez már tényleg csodaszámba megy), hogy együtt valamit csináljunk (nyáron családi foci, télen kártya-társasjáték).

Minél idősebbek leszünk annál jobban “bearanyozodik” az a régmúlt “dicső” kor…….

Pedig annó nekem mennyit meséltek a régi időkről. Tök örömmel képzeltem el a sok sztorit. Láttam magam előtt, hogy ki mit csinált és milyen következményei lettek…

Mert nem(vagy korlátozottan) volt rádió, tv (csatorna) nem beszélve számítógépről, mobilról…..

Véleményem szerint ezek igenis hozzájárulnak egy gyerek értékrendjének a kialakulásához és így a neveléshez.

Az akkori adottságokból ennyire “korlátozott volt a haszonmaximalizálása” az egyénnek(esetlegesen a pia mellett:) -és itt a felnőttre gondolok …

Elismerem, hogy a nevelésnek ez csak egy szűk szelete, de a fentebbi agymenésemben inkább erre gondoltam az a) pontban. Talán így érthetőbb az elsőre üres kifejezés a gyerekkel való foglalkozás.

A “havason” még mindig ezek a lehetőségek vannak, főleg ott, ahol még a mai napig áram sincs, mint a linkelt videókban, ott mást jelent a “szűkös lehetőségek” , de sokkal több “kötelesség” között a “nevelés”….

Adam Bogomolov
Újságíró

Hát való igaz, hogy az idő sok mindent megszépít. Ebben tök igazad van!

Az is igaz, hogy a kapálás, uborkaszedés, stb. alól igyekeztünk kihúzni magunkat, ahogy csak lehetett, de ha már ott voltunk, igyekeztünk jól csinálni (akkor egyébként előbb végeztünk is). Meg el is magyarázták, hogy miért kell csinálni. Ritkán kaptuk büntetésül. Inkább feladat/felelősség volt. Mire kicsit nagyobb lettem, már saját kis kertem is volt, amit én rendezgettem és nem egyszer ettünk róla finom lecsót!

Szerintem van értelme a “kapálásnak”, mert a gyerek idejekorán megtanulja, hogy mi a munka. Most nem a “40-50 fokban egész nap aszódjon szegény árnyék meg víz nélkül”-re gondolok, hanem arra, hogy hadd kóstolja meg az életnek ezt az ízét is. A későbbi ízeket is talán jobban fogja értékelni, de legalábbis ízlelni, mint valami jó borkóstolón a Somló hegyen! :D

:)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Szerintem van értelme a “kapálásnak”, mert a gyerek idejekorán megtanulja, hogy mi a munka.

Abszolút egyetértek.

hunbagira
Újságíró

Vagy kurvára megutálja, pláne ha ilyen haszontalan, kizárólag “nevelő” célzattal van kivezényelve. “Nah majd megtanulja a büdös kölök”:D.
Tudjátok a gyereknevelésben is azt a hibát hozza a magadfajta bugris magyar fajta, mint a nőében. Vagy lábtörlőnek vagy kis istennek tekinti és úgy áll hozzá. Látom nálatok az előbbi játszott, ahogy nálam is. Csak én ezt nem akarom továbbadni.

Adam Bogomolov
Újságíró

Nem kötekedésből, de most nem értek egyet. Pontosabban nem kiegészítés nélkül. Egyrészt direkt írtam, hogy nem a 40 fokban víz meg árnyék nélkül kell kiküldeni a gyereket!

Másrészt azt is odatettem, hogy pl. nekünk mindig el volt magyarázva, mit miért kell csinálni.

A végén már saját kiskertem is volt. Mert jó érzés volt, hogy én is meg tudom csinálni. Gyerekként!

Szerintem így van értelme a dolognak. Csak nevelésből tényleg fölösleges, ebben igazad van. És igaz is, kár lenne tagadni, hogy büntiből is kaptunk ilyet, de akkor is tudtuk, hogy mit miért csinálunk, mit miért kaptunk. Jóvátételként működött. És nagyon jó érzés volt, amikor egy büntikapálás után meg lettünk dicsérve, hogy milyen f*szán dolgoztunk és még sütit is kaptunk. Az esti focira lazán felszívtuk magunkat és nem maradt ott senki lelkében az elnyomott rossz/hitványság.

Lehet engem bugrisozni, meg mittudoménminekhívni, de attól még nem minden rossz, amit a felmenőink csináltak. A magyarozást dicséretnek fogtam fel belőle, nagyon szépen köszönöm! Szüleimmel a mai napig igen jó a viszonyom. Mindenben támaszkodhatunk egymásra! Egymásra! És örülök, hogy élnek, bár így maradna örökké…

Az azonban furcsa, hogy miért kell végletekben beszélni. Ez a lábtörlő-isten dolog nem tudom honnan jön, biztos sokaknál így megy, de szerintem a fejtegetéseimben ilyenről szó nincs (sőt éppen az ellenkezője)! Aki meg lusta, azt igenis rá KELL venni akár szép szóval, akár harciasabban, hogy csináljon valamit, ne nézze végig tétlenül, hogy a szülei kinyiffannak érte (mert ha magára marad, igen keserű lesz a fekete leves). Ő meg közben Che Guevarásat játszik a czimbikkel a Fehér Ház előtt… Itt egyedül erről volt szó!! A kártékony lustaságról, nem másról.

De ahogy írod is, Bagira, valóban nem könnyű eltalálni az egyensúlyt a megutáltatás és a hasznosság-értelem között! Ebben viszont egyetértünk. Jó lenne, ha írna valaki ide erről egy jó cikket és ott meg lehetne ezt beszélni, kifejteni a véleményeket. Főleg olyanokét olvasgatnám a kérdésben, akiknek sok-sok gyerekük van! :)

Egyébként még annyit, hogy nekem meg a pofámról lesült volna a bőr, ha azt látom, hogy szüleim kint dolgoznak a melegben, én meg odabent nyomkodom a tévét (akkor még más nemigen volt) a hűvös szobában. Ez az, amit sok mai gyerek már nem érez, mert nincs nekik időben elmagyarázva?! Vagy ennyi érzéketlen ember van manapság? Vagy régen is így volt, csak én nem vettem észre, nem figyeltem oda erre???

Amúgy mutass már egy olyan használatban lévő konyhakertet, amit haszontalan lenne megkapálni! :)

Reszet Elek
Újságíró

Ha bírja miért ne? Aki címerezett vagy dolgozott régészeti feltáráson, tudja hogy milyen egész nap árnyék nélkül hajolgatni. Megsúgom, szar…

Adam Bogomolov
Újságíró

Volt részem mindkettőben és tényleg naggyon szar… Viszont ha bírja, meg élvezi az más, de szerintem itt nem arról volt szó. Címerezni meg mostanában valósággal vadászni kell az embert; legalábbis úgy hallom, hogy akik odamennek, fele másnap már nem megy.

Óh, a régészet szép szakma, kár hogy töriből nem voltam elég jó hozzá, hogy régésznek menjek! Mindegy is, a tűző napon lehet az ember sok más szakmában is! :D

hunbagira
Újságíró

Ha a konyhakert márcsak arra van, mert a felmenőimnek is vót és különben is mit szól a szomszéd, ha nincs bevetve (a szomszéd is csak emiatt tette :D) .Akkor elég sokat tudtam a gyermekkoromból.:D meg 10 ha szőlő a bögrecsárdáért, csak már a bögrecsárda a régi “muslincák” kihalásával megszűnt. :D aztán az el nem adott borból lett pálinka, majd a pálinka kiöntve..:D

hunbagira
Újságíró

Kicsikét ilyen szoci “nép”hadsereg feelingje volt az egésznek, akkor jött rá az ember. Hogy eme voyage nem a szocalializmusból fakadt, hanem a magyar/kelet-európai mentalitásból. :D

Adam Bogomolov
Újságíró

A konyhakerttel kapcsolatban el kell ismernem, hogy nálad van a pont, igazad van! :D

Tina74
Olvasó
Tina74

Sajnos ez teljesen igaz…

Reszet Elek
Újságíró

Javaslom megnézésre, hátha árnyalja a véleményed: https://www.youtube.com/watch?v=Q4Td8iioVuc

Adam Bogomolov
Újságíró

Az előző hozzászólásomat tagoltam ugyan, de ahogy nézem, beillesztés után egy nagy massza lett. Kiváló gyerek, aki így is végigolvassa! :)

Reszet Elek
Újságíró

Ha kinyitod a tovább olvasással, akkor látható a tagolás.

Adam Bogomolov
Újságíró

Köszönöm!
És tényleg! Azt hiszem van még mit tanulnom a kommentszekció kezelőfelületéről.
Majd gyakorlok további hozzászólásokkal! :)

Serathis
Olvasó
Serathis

Angol fordítást erről. Most.

X Y
Olvasó
X Y

Feltételezem a “férfihang” képviseli az igazi férfi szellemiséget.
Tehát ha jól értem, akkor az igazi magyar férfi ezek szerint:
– genetikailag fehér bőrű északi “árja” típusú (akik ugyan lenézik a magyar “fajt”, de az nem számít, mert az igazi magyar férfi megtagadja saját őseit is azért, hogy képzeletében a felsőbbrendű fehér árjákhoz hasonlíthasson)
– lenéz mindenkit, aki nem fehér árja (igaz ő maga sem az, de az most nem számít, mert az szeretne lenni vagy legalább annak látszani), főleg a négereket, akivel szemben kisebbrendűségi érzése van (pl. az ellenségnek nagy a fasza, erőszakos és primitíven megbassza az ő nőjét, aki ettől elélvez, nem úgy mint vele), az ázsiaikat (akiknek a kultúrája évezredekkel régebbi mint az általa istenített fehér árják civilizációja), és mindenki mást, akitől fél mert nem ismeri őket
– vallása vagy ateista vagy zsidókeresztény, bár a zsidókat is utálja, de azért felvette a vallásukat, mert olyan csicska

Tehát nagyjából ilyen lenne az igazi magyar férfi az itteniek többségének véleménye szerint. Köszönöm az információt a “férfihang” kulturális magazinnak.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Én akkor lepődtem meg igazán, amikor mindemellett a tökéletes nő egy ázsiai (japán? dél-koreai?) csaj lett itt. A fajvédő európai férfi tehát egy ázsiai feleséget választ. Van itt azért katyvasz a fejekben. :)

Balton
Olvasó
Balton

SS, féltékeny lettél a mongoloid nagyrasszra?
Hát ezt a legkönyebb hozni. befested rizsporos festékkel az arcod fehérre, hajad meg legyen hollófekete, kimonót öltesz, és úgy lépkedsz papír esernyővel, mintha hasmenéses lennél.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Meghagyom nekik, jó nekem a magam árja szépsége. :)
Amúgy testalkatilag tényleg a keleti csajok a legszebbek, meg hogy olyan kortalanok, de hát attól még a fajvédelem az fajvédelem.

Reszet Elek
Újságíró

Nem mindegy hogy milyen ázsiai.

orenisi
Olvasó
orenisi

Egy látens pedofilnak mindenképpen.

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

A menopauzáig kortalanok, aztán egy év alatt összeomlanak fizikailag és öregszenek vagy tíz évet. Azaz ez történne, ha nem feküdnének kés alá. Koreában gyönyörû a nôk többsége, aztán egy szépségszalonban mesélte az ott dolgozó lány, hogy mindenki plasztikáztat. Utánanéztem és döbbenten olvastam, hogy Koreában végzik a legtöbb plasztikai mûtétet a világon, holott nem olyan nagy ország. A térségbôl és akár messzebbrôl is járnak oda a nôk. Ami még érdekes, hogy míg Budapesten a “plasztik” nôk jellemzôen kacsaszájú, torz fejû szörnyetegek, az ázsiai nôk tényleg szépek a mûtétek után. Én észre se veszem rajtuk, bár ehhez nekem nincs jó szemem.

hunbagira
Újságíró

Pontosan Leelo! Bár ez nemcsak a magyarokra, hanem a fehér nőkre igaz. Bár tény, hogy a magyar nők a beteg fehér nők között is a legbetegebbek között vannak. Az angolszász-jenki kurvákkal(ahonnan jön ez az egész) és szőröstalpúakkal egy halmazban. Honnan ismerhető fel a magyar nő? A kiszedett majd 2 centivel felette visszatetovált hokuszpók szemöldökről.:) és a román? Szilikon van, fog nincs! :D (bár ez ügyben (is) sem sokkal maradnak el a magyar proli kurvák a “telep lányai” beton pillangói) Mondjuk az oláh menyecskéknek legalább az arcuk szép, csak az említett okból ne mosolyogjanak.:)
Hiába no, nehéz a verseny a szláv kurvákkal. Csak tuninggal tudják-úgy, ahogy – tartani a lépést.

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

Engem nagyon elszomorít, hogy ebben a Balkán, nem pedig a Nyugat felé húzunk. Franciaországban a jómódú fehérek egész más szinten adnak magukra, mint nálunk. Egészséges test, természetes megjelenés, egyszerû, de igényes ruhák. Itthon lemész a tihanyi piacra vagy kimész egy focimeccsre és a nôk 15 centis magassarkakon billegnek (a helyszín nyilván nagyon megköveteli ezt), seggük fölé érô ízléstelen ruhákban, rettenetes pornós sminkek, mûszempillák, mûkörmök, mûéletek. És nem, ez sajnos nem csak a külsôségekrôl szól, ez tökéletesen mutatja azt a jelenséget, hogy nálunk a vagyonos és a kulturált embercsoport keresztmetszete igen szûk. Tudom, hogy a 20. század cseszte ezt szét számunkra, de attól még olyan szomorú, hogy az újgazdagok a státuszukhoz való szellemi felzárkózás helyett csak simán pénzes prolik lettek.

Ja a férfi párja is megvan ennek itthon, az, akinek egy ilyen nôvel megjelenni nem hogy nem szégyen, de elvárás.

tomgal
Olvasó
tomgal

Nem tudom, valóban látni azt a réteget is ( a tetovált szemöldökü, meg a póthajas és kacsacsörü emlös változatot), de azért sok normálisan kinézö csajt is látok legalább annyit. Orenisivel értek egyet , az átlagunk szerintem is jó , sok csinos, szépnek mondható nö futkározik igen változatos külsövel. Itt van egy top17 lista ( egyik sem a tetovált szemöldökü kategória , nyilván valakinek a szubjektív véleménye alapján) hozzájuk hasonlókat azért nem ritkán látni. ( na jó Palvin Barbi arcot ritkábban)

http://beauty-around.com/en/tops/item/829-most-beauty-hungary-women

Még annyi ,hogy az ultrân ordenáré münökre mindenki jobban felkapja a fejét, jobban megjegyzi, mint pl. egy helyes , smink nélküli csajra, akiröl csak jobban megnézve derül ki, hogy tök jó csaj, csak sem sminkkel, sem öltözékkel nem tünik ki.

hunbagira
Újságíró

A legdagadtabb európai nép vagyunk, annyira “jó” az átlagunk. (A britekkel holtversenyben, itt is az angolszászok :) És a prolisodasban is élen járunk oláh “barátainkkal” együtt. Európában hol bulizik még az “elit”( is ) alja cigányzenére rajtunk meg, a “maneles” szőröstalpúakon kívül?
Délszláv szomszédainknál plusz még a tótoknál is (az ősi magyar :) igy változik a világ) népzenéik/lanysiratóik mennek egy esküvőn. Nem az ilyen alja cigány szar. Agyon is lőnék ha valaki rákezdene egy bobanmarkovicsra egy rác esküvőn, pedig boban nem grofó. Amúgy erre már szegény Kodály es Bartók is ki volt akadva, pedig őket nehéz nyilas érzelemmel vádolni.

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

Ja az “álfolklór” igénytelen mulatóstól nekem is forog a gyomrom. De hogy valami pozitívumot is mondjak, a mai magyar könnyûzenében akadnak jó kezdeményezések arra, hogy a magyar irodalmi/zenei örökséget közelebb hozzák a generációmhoz (30+) és a fiatalabbakhoz.

tomgal
Olvasó
tomgal

Pl a NOX ilyen volt , én anno nagyon szerettem öket.

hunbagira
Újságíró

Csak ők jellemzően becsődöltek a ” jugoknál “meg az ilyen típusú együttesek a sztárok. “Turbofolknak” nevezik a stílust.

Reszet Elek
Újságíró
Naooo
Olvasó
Naooo

Az ilyet le kell némítani és tresst vagy szpídmetált nyomni rá.

tomgal
Olvasó
tomgal

Az elhízással egyetértek , jóval több a túlsúlyos a fiatalok közt , mint 10-15 éve.

A mulatós jelenség számomra is érthetetlen ( gyülölöm), és sok intelligensnek tünö ember imád mulatni rá, az én esküvömön nem lesz az tuti!

hunbagira
Újságíró

Mondjuk tomgal. Ezzel pont a műveletlenségüket bizonyítják.
De elmesélem a dolog törtenetét. Ez a ciganymulatós a zsidó operettszínház(ak)ban keletkezett a tisza-korszakban.És miután a dagadt/döbrögi típusú magyar “urak” elmerültek kokain/opium/alkohol-kurvák-kártya-“főd” kvartettjébe a “magyar” tömeg”kultúrát” (is’) a városi zsidók (kisebb részt) a svábok vették át. Nekik meg az volt az érdekük, hogy ezt megszüntessék.
A következő generacióknak már ez volt az “alap” és a természetes. Igy lehet egy generáción belül is akár elvenni egy nép kultúráját.

orenisi
Olvasó
orenisi

A legdagadtabb európai nép azt jelenti, hogy már észrevehető arányban vannak túlsúlyos emberek (nők és férfiak is), nem azt hogy mindenki dagadt, sem azt, hogy a többség. Ettől még mindig sokkal szebb és csinosabb nők vannak Magyarországon, mint nyugat-Európában. Menj ki a belvárosba Budapesten nap közben most nyáron. Ha egy percet kell várnod ahhoz, hogy legalább egy jó közepes, vagy annál jobb kinézetű lányt láss, akkor megeszem a napszemüvegem. :)
A prolisodásban meg nem élen járunk, hanem próbálunk kifelé jönni belőle. A szocializmus, majd az utána ránk törő nyugati fogyasztói társadalom csoda, hogy csak ennyire cseszte szét a lakosság agyát.

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

“Menj ki a belvárosba Budapesten nap közben most nyáron. Ha egy percet kell várnod ahhoz, hogy legalább egy jó közepes, vagy annál jobb kinézetű lányt láss, akkor megeszem a napszemüvegem.“

Persze, ez így van, én is ezzel a szöveggel szoktam idecsábítani külföldi barátaimat. Aztán ha valamilyen okból el kell hagynom beszûkült életemet, mindig rájövök, hogy az 1. és az 5. kerület az nem egyenlô Magyarországgal, de Budapesttel se. Illetve vedd figyelembe, hogy a Belvárosban covid elôtt túlnyomórészt külföldiek voltak. Nôk is.

Naooo
Olvasó
Naooo

A külföldieket nem idecsábítani, hanem elüldözni kell.

hunbagira
Újságíró

Te meg tegyél egy kört, prágában, bukaresten, varsóban, kijevben, belgradban majd…:D

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

tom, az “alapanyagunk” tök jó, akár a nôket, akár a férfiakat vesszük, de más kérdés, hogy ezzel kezdünk-e valamit és ha igen, mit. Nagyon sok az egészségtelen és az ízléstelen ember, ez a kombó pedig igazán legalja végeredményt szül. Egyébként az elôzô hozzászólásom kifejezetten a jómódban élôkrôl szólt. A lista, amit linkeltél, azért nem releváns, mert nincs olyan nemzet, ahonnan ne tudnál összeszedni 20, a külsejébôl élô szép nôt. Plusz ezeknek a lányoknak kb. a felét ismerem és tényleg átlagon felüli a kinézetük, de azért nem kell mindent elhinni a profi képeknek, sôt.

tomgal
Olvasó
tomgal

A listát nem azért linkeltem , hogy lám sikerült 17 jónöt találni Magyarországon, hanem, hogy látni azért ( és nem olyan ritkán ) hozzájuk hasonló hétköznapi csajokat is , majd nézzetek körül. Viszont túlsúly téren romlik a helyzet ez tény, mondom én, aki a nöiesebb alkatot szeretem, nem a nagyon gizdákat.

Reszet Elek
Újságíró

A keverék népek szebbek, mint a belterjesek, ezért van több viszonylag jó nő nálunk. A fehérorosz, ukrán, orosz, kazah nők ezért szebbek illetve magasabban van az átlag. De máshol is van ilyesmi, pl. filippínók.

hunbagira
Újságíró

Semmi közük a keverékséghez. Ez antropológia, európában preszláv tipusban, ázsiában meg a malájban megmaradnak felnőttkorban is a gyerekes formák, amit a nőkben keresünk. Viszont pont emiatt nem tartják őket jó pasiknak, ezert hívták a szláv férfiakat “pucinak” régen.
Ui: a keverékségnek addig van pozitív szerepe, amig megtartja a pozitív tulajdonságokat.

hunbagira
Újságíró

Mint írtam jenkiknél is ez a helyzet, sőt tőlük jön ez a divat. Nem véletlenül. Ugyanis kikből lettek a jenkik? Európa prolijaiból/zselléreiből (hacsak a fehéreket veszem bele a kepletbe)

orenisi
Olvasó
orenisi

Egyetértek. A koreai nők mikor hirtelen eljutnak arra a pontra, hogy amcsi nyuggerektől ellesett ruhákban és a fejükön a napellenzővel kezdenek jönni-menni, akkor rohadt idiótán és lehangolóan néznek ki :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Ki szerint? Mármint kinek tetszenek a távol-keleti nők? A japánok kifejezetten rondák. A legtöbbnek iszonyú debil feje van, kusza fogsora, görbe lába. A szőre meg olyan mint a csecsemő haja. Hát akinek az tetszik, az meg is érdemli.
A koreaiak már jobbak egy fokkal. Azok között valóban van sok helyes. Attól még inkább érdekesek mint valóban vonzók. Kínában van ilyen is, olyan is, de valahogy azért szerintem azért az összes kicsit olyan halványabb cigány kinézetű. Érdekes, de Kazahsztánban láttam még eléggé helyes vágottszemű nőket. A japánoknál mindenesetre szebbek voltak.
Mindettől függetlenül ha valaki szép nőket akar nagy mennyiségben, akkor Oroszország vagy Szerbia. Magyarország elég kiegyensúlyozott ilyen szempontból, elég sok szép, vagy legalábbis vállalható helyes nő van. Valahogy a magyar embernek a változatosságra van igénye: szőke, barna, fekete, vörös, kék-, barna-, zöld szemű, (és nem csak nőben, hanem férfiban is). Ahol mindenki egyforma, ott azért sivárabbak is az emberek is.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Épp Bagira volt az egyik, ha jól emlékszem, de már a fene sem tudja, melyik poszt alatt ment ez a beszélgetés.

Reszet Elek
Újságíró

A vietnami nők jól néznek ki (a világos bőrűek). Meg a thaiok közül is a világosabb bőrű északiak.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Látod, nincs itt probléma. A fehér férfi az ázsiait kedveli, a fehér nő meg a feketét. Mindenki megtalálja a maga párját előbb-utóbb. :)

Reszet Elek
Újságíró

Azt te csak képzeled! https://qz.com/149342/the-uncomfortable-racial-preferences-revealed-by-online-dating/
Éppen hogy a négereket kívánja legkevésbé bárki is. A férfiak közül a fehérek a nyerők, a nők között pedig a sárgák. A fehér nők éppenséggel sokkal inkább a saját rasszukkal kufircolnának.

De csak építs a valóságtól elrugaszkodott, hagymázas tévképzeteket a témában…

hunbagira
Újságíró

Persze, mert a maláj szigetvilág környékén maradtak meg a gyerekes formák, ami tetszik egy nőben. Az europidoknál meg a szlávoknál, nem véletlenül, hogy itt meg ők a legnépszerűbbek.

hunbagira
Újságíró

Szimmetrikus “szép” arcú férfi/nő minden embertípusban van,talán csak az echte majom bantusztáni niggerek a kivételek. :)
Viszont a sudár szépségideálra jellemző csipő-derék arány az az ázsiaknál van meg a legtöbbször. Kb ennyit mondtam/írtam akkor.
És innen lehet belemagyarázni mindent, amit belelát az ember.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

És ez hogy jön össze a fajvédő elmélettel, Bagira? Várj, kitalálom. Ha egy fehér férfi ázsiait prütyköl, az nem baj, mert ő csak azon van, hogy őket korcsosítsa el. :)

hunbagira
Újságíró

Illetve a fattyakból ez esetben nem primitív negyedmajom válik. :D. Pont ezért nincs bajom az ázsiai férfi-fehér nő kapcsolattal sem.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Azért nincs bajod vele, mert szeretnéd őket keffenteni. Az ilyen következetlenség és elvtelenség szerintem nem mutat jól. Ha valaki rasszista és fajvédő, akkor legyen az akkor is, ha közben a farka azért feláll arra a másra is.

hunbagira
Újságíró

Nem, azért nincs bajom vele mert az ázsiaival alapvetően az a tapsztalat, hogy nem bűnőzni/hódítani jön. Próbálj néha elvonatkoztatni a baszástól.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Mivel még mindig jóhiszemű vagyok irányodba, vegyük úgy, hogy most ezt elhittem. :)
Egyébként sem bírom megérteni, miért kell sipákolni azon, hogy ki kivel dug, ha egyszer semmi kár nem származik belőle, mert nem házasodnak össze vagy nemzenek közös gyerekeket. Akkor nem mindegy? A fajvédelem erről szólna, hogy megállni egy ponton, nem keveredni, de a baszás teljesen ártalmatlan közös időtöltés.

orenisi
Olvasó
orenisi

Mert niggerrel dugni olyan, mintha egy kutyával dugnál.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Szerintem nem. :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Akkor pónilóval. Nekem mindegy. Csak azért mert vannak olyanok, akik semmitől sem undorodnak, attól még nem lesz természetes. Még a ribancok között is a legaljadékabbak azok, akik összefekszenek egy fekával.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ez hülyeség, mindössze rasszista világszemlélet. Nem bőrszín alapján undorító összefeküdni valakivel, hanem ha büdös, mosdatlan, ápolatlan suttyó. Egy ápolt feketével vagy arabbal semmi baj. Nem a bőrszínen múlik semmi, egy fehér is lehet gusztustalan, és nekem senki sem tudja bemesélni, hogy inkább állna össze egy olyan nővel, aki ápolatlan fehéreket szopott, mint olyannal, aki tiszta, egészséges feketéket. Annak az agyával nagyon komoly gondok vannak akkor.

Reszet Elek
Újságíró

Én inkább egyiket sem választanám.

orenisi
Olvasó
orenisi

Mármint egészséges, rasszista világszemlélet.
Addig értem, hogy párhuzamot vonsz a néger, arab meg az igénytelen fehér között, de azt nem, hogy egy fehér nőnek (persze nem az a dagadt disznó, akikkel az itteni fekák szoktak flangálni) minek henteredne össze egy nigával vagy arabbal? Akinek egy ilyen tetszik, annak az agyával vannak komoly bajok.
A ribanc egy kicsit más dolog, az pénzért azt vállal be, amit akar, de a mondással ellentétben a kurvából nem jó feleség, hanem kivénhedt kurva lesz.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ezen most jót mosolyogtam, de nem rántom magamra a kommentfolyamot azzal, hogy elárulok valami személyeset, ebből már kinőttem. :)

Miért ne jöhetne össze egy feketével vagy arabbal, ha jó fej? Én is próbálkoztam már összehozni fehér családtagot fekete baráttal, mert szerintem összeillettek és jól sült volna el, volt némi flörtölgetés nélkülem is. Ki nem szarja le a bőrszínét? Van olyan fekete, akit nyugodt szívvel ajánlanék bárkinek, mert tudom, hogy jó ember, ettől függetlenül azt önmagában nem tartom rasszimusnak, ha valaki idegenkedik a más színűektől, hosszútávra nekem sem kéne, de ez már csak ízlés dolga, ezt mindenki maga tudja. Ti azt nem értitek, hogy egyéneket kell nézni, mert lehet statokat lobogtatni, hogy az átlag fekete butább vagy suttyóbb, de ha az adott személy épp nem, akkor azt nézzük, hogy ő nem és kész.

orenisi
Olvasó
orenisi

Mit? Te jó feleség lettél? :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ahhoz definiálnunk kéne a “jó”-t, a saját véleményem szerint ez a jó, más szerint meg nem ez. :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Igazából inkább azt mondanám, hogy férfi vagy női definíció szerint jó. :) Férfi szerint: legyen topmodell, házvezetőnő, jó anya, szexistennő (dögös kurva) de csak velem, a pofáját fogja be, de ha kérdezem, akkor tudjon adekvát választ adni, de azért ne legyen okosabb mint én. :) Valamit kihagytam?
(na ezzel lehet, hogy most én is kihúztam a gyufát :) )
Ebből hányra ismersz magadról?

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Értelmezhetetlen a kérdés. Én inkább úgy mondanám, hogy neki vagyok jó, ahogy nagyjából ő is csak nekem lenne. Úgy írnám le, mintha nem is egy másik bolygóról, hanem egyesen egy teljesen másik, messzi galaxisból származnánk, de ugyanonnan. Ha neki azt mondanád, itt egy topmodell, aki házvezetőnő, jó anya és szexistennő, de csak vele, azt mondaná, húzzál már a picsába a hülyeségeiddel és még le is balfaszozna. Tök máshogy súlyoz. (Már most érzem, hogy hiba volt ezt beírni, mert a helyi hülyék ellenem szokták fordítani.)

orenisi
Olvasó
orenisi

Hát jól körülírtad (mondhatnám felcsigáztál :) ). De valójában csak megerősítetted bennem azt, hogy azért ufonauták ritkán találkoznak ezen a földön :) Van olyan “férfi”, aki szeret “jól kitaposott” ösvényeken járni, de azért ez igen ritka. És jobban belegondolva az ilyeneket szokták inkább balfasznak hívni.
Nézd, én nem követtem az eddigi pályafutásodat (mármint itt a Férfihangon :) ) igaz, egyszer kétszer én is elküldtelek a sunyiba, habár nem bagira szintjén :) szóval nem tudom igazából, hogy kiféle, miféle vagy. Szóval nem mondok ítéletet semmilyen szinten inkább.
PS: Azért az becsülendő, hogy a nem túl népes női tábort erősíted ezen az oldalon, annak ellenére, hogy kapsz hideget, meleget :)

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nekem nem rémlik igazából a nicked sem, de ez persze nem jelent semmit.
Az én szememben (is) balfasz az, akinek alapigényei vannak csupán, és hogy mik a “magasabb szintű igények”, az egyénenként eltérhet, a lényeg számomra, hogy legyenek ilyenek. Tudom, hogy ebben az emberek 99,99%-a nem ért velem egyet, de nem tagadom le ezt az érzést. Ez nem egy Abszolút Igazság, azzal tisztában vagyok, ez a saját gondolatom, és ez nem változik. Valahol nem értem, hogy aki tényleg csak vajas kenyéren akar élni egész életében, hogy a francba nem tudja azt összehozni, ezért is vetem meg az inceleket meg a mindenfelé rinyáló szingli nőket. Nem fogom fel, hogy nem lehet a világ legegyszerűbb dolgát összehozni, amire több millió potenciális jelölt akad, nekik nem az egyet a milliárdból kell megtalálniuk. Aki erre nem képes, az életképtelen balfasz, aki még egy kijárt, kiismerhető, biztonságos úton sem bír végigmenni. Ilyennek látom az emberek 99,99%-át a nyomorú házasságaikon, párkapcsolataikon vagy egyedülállóságon, szexmentességen nyekergéseikkel. A párom valami hasonló logikát követ, szóval így lehet balfasznak látni másokat, akik pedig elvileg a “normálisak”. :)

Naooo
Olvasó
Naooo

A rinyáló szingli nők nem a világ legegyszerűbb dolgát akarják összehozni, hanem a lamborzsínit. És mivel kevés faszinak van lambordzsínije, ezért sok lesz a nem lambordzsínis faszi.

hunbagira
Újságíró

Nem őt küldtem el/támadtam személyesen, hanem a társadalmi csoportját. Sajnálom, hogy nem volt világos szamára és számodra sem. Anyázni ritkan szoktam neten.

Naooo
Olvasó
Naooo

Jó nagy marha csőlátású balfaszod van, te nemzetközi hülye.

Tina74
Olvasó
Tina74

185 centi és 50 kiló? Mert a topmodellek ilyenek..

orenisi
Olvasó
orenisi

Igazad van. Meg vannak a duci modellek is (dagadt disznók, akik a többi dagadt disznó által tátongó üzleti rést próbálják betömni).
Igazából a helyes megfogalmazás (szerintem): Baba arc, nagy mell, kerek segg, hosszú vékony (ám formás) láb, satu punci. a 185 cm lehet 175-190 is :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Megvan ennek a taszításnak is a genetikája. Mindenki ösztönösen olyan emberekhez vonzódik, akik a legjobban hasonlítanak saját magára. Minél nagyobb az eltérés, annál inkább idegenkedik tőle, akár rondának, gusztustalannak is találja. Ilyen szempontból a fehértől a fekete (mármint nem a szín, hanem a rassz) áll a legmesszebb. Nem csak a színe miatt, hanem az arca, testalkata, hangja, szaga (bizony), viselkedése miatt is.
Ezért van az is, hogy az amerikai filmekben ha néger a fő(bb) szereplő, akkor az leginkább félvér és nem tiszta fekete, de mindenképpen megpróbálnak legalább arcberendezésben európaihoz hasonló vonásút találni.
Nekem mondjuk nem sikerült sem csoportosan, sem egyéniben olyan négert találni, akivel lefeküdtem volna, de mondjuk nem is igazán van bennem rá késztetés, hogy keresgéljek.
Az meg aztán megint csak adalék, hogy bizonyos népcsoportok, lásd pl. jelenlegi USA események, vagy Magyarországon a cigók, közösségként félállati hordaként viselkednek. Az sem növeli a rokonszenvet feléjük.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Valóban nem mindegy, “mennyire fekete”, szóval az az eredeti afrikai koromfekete nekem sem jön be, hanem már valami kevertebb, európaibb arccal. Én ilyeneket ismerek általában, akit a legközelebbről, ő Európában is született, és nincsenek is rajta annyira feltűnően afrikai vonások. Szóval az, hogy valaki fekete, sok mindent jelenthet.

orenisi
Olvasó
orenisi

Azért árnyalódunk, árnyalódunk :)
Ettől függetlenül én sosem fogok eljutni odáig, hogy akár egy sokszor kevert, sokadik generációs néger (ha látszik rajta) is vonzó legyen számomra.
Az más kérdés, hogy valakinek egyszer az eredetivel is össze kellett feküdnie.

orenisi
Olvasó
orenisi

Na meg azért az etnikai vonatkozáson kívül van egy kulturális probléma is. Főleg tartós kapcsolatok esetén. Egy fehér férfi, “színes” nő kapcsolata sokkal elfogadhatóbb és működőképesebb, mint a fordítottja. Ennek is megvan a kulturális oka. A fehér (igazából nevezhetjük akár európainak is, érdekes módon ilyen szempontból a világ minden részén élő fehérek eléggé hasonlóak) kultúra eljutott már régen arra a pontra, hogy eléggé elfogadó, nagyságrendekkel jobban, mint bármelyik másik. Nem véletlen, hogy itt (mármint fehér kultúrkörben) lehet tolni az összes szélsőséges baromságot, feminizmus, blm, buziskodás, miegyéb, mivel ugyanezért máshol minimum testi fenyítés vagy börtön, de akár halál is járhat. “Furcsa módon” a feministák nem afrikába, vagy a közel-keletre mennek demonstrálni, ahol valóban elnyomás alatt élnek a nők, hanem Európában meg Észak-Amerikában rontják a levegőt.
Az meg persze azért még világos, hogy bármennyire is emancipáltak vagyunk, azért a férfi (hacsak nem valami tőrőlmetszett balfasz) a meghatározó a kapcsolatban, a családban. Ebből fakadóan egy elfogadó kultúrkörben szocializálódott férfi és egy kevésbé domináns nő kapcsolata lehet kiegyensúlyozott, tartós.
Ezzel szemben a világ nagy részében (közel-kelet, Afrika, India, stb) még mindig a férfi a durván domináns, a tradíciók a vallás határozzák meg a mindennapi létet (éltem muzulmánok között, nagyszerű volt :) ), ott az asszonynak másodlagos (harmadlagos, mert a kecske meg a birka a második) szerep jut.
Amikor a fehér társadalomban huzamosabb ideig élő “színesbőrű” (nem távol-keleti) úgy tesz, mintha teljesen asszimilálódott volna, az legtöbbször csak máz. Képes ideig óráig elfedni a valódi önmagát. Aztán amikor egy hülye fehér picsa egy ilyennel összejön, azt hiszi, hogy mekkora királyságba került, ne adj isten gyerekeket szül neki, majd végül nagy boldogságában kikötnek a pasi saját közösségében, rosszabb esetben országában, akkor jön az igazi koppanás. Kiderül, hogy a faszi valójában, európai szemmel, egy primitív állat.
Nem véletlen, hogy az ilyen “Lányom nélkül soha” szerű eposzok sosem arról szólnak, hogy szegény szaudi lány beházasodik egy gazdag amerikai családba, majd pár év múlva vissza kell menekülnie a szüleihez árkon-bokron, hegyen-völgyön keresztül.
Na ezért is undorodik a normális nő a boxosoktól. Nem csak a kinézetük miatt. Meg az undorító vartyogásuk miatt. Meg a szaguk miatt. Meg a pöcsszőr szerű hajuk miatt :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Melyik kurva volt az anyja?

Naooo
Olvasó
Naooo

Ismerjük ezeket a jól elsüléseket feldarabolva.

Naooo
Olvasó
Naooo

Hát te elég gusztustalan vagy, ja.

Hunn
Újságíró

Ne túlozzunk. Ha a nő egy kutyával dug, az szexi. Nyilván nem fogjuk a nőket jobban tisztelni ezért, de akkor is szexi ha kutyával dugnak. És az nem is számít igazából megcsalásnak.

Ha a nő niggerrel vagy egyéb színesbőrűvel dug, na, az az igazán undorító és gusztustalan. Egy németjuhász után bármikor meghúzok egy nőt, de egy afro-afrikai után soha…

orenisi
Olvasó
orenisi

Hát nézd, ha a kutyának jó volt, akkor egye fene.

hunbagira
Újságíró

A baktériumok/virusok “lájkolják” ezt..

Naooo
Olvasó
Naooo

Pfej de utálom a kutyákat, fölrugdosni mindet.

orenisi
Olvasó
orenisi

Csak irigykedsz a kutyákra. Azok megbaszhatnak mindenféle csoffadt kurvát, te meg nem :)

Naooo
Olvasó
Naooo

Igénytelen kutyák.

Hunn
Újságíró

Rátaláltál a Dogpill-re, orenisi? :) Erős motiváció egy kíméletlen incel-ámokfutáshoz…

Hunn
Újságíró

Azért az 1930-as évek vége 40-es évek eleje tájékán a németjuhász kutyáknak megvolt a maguk haszna, Naoo…

orenisi
Olvasó
orenisi

Azért manapság is megvan még. A kisebbség még mindig vigyázzba áll, és előre köszön neki :)

hunbagira
Újságíró

Táborokat dobermannokkal őriztették, a nemetjuhászolat klasszik szerepben alkalmazták. :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Ez így van, viszont senki nem gondolja, hogy normális dolog (kivéve Hunn :) ) Ezzel szemben viszont azt akarják ránk erőltetni, hogy niggerrel meg normális.

Hunn
Újságíró

Hol mondtam én olyat, hogy normális, orenisi? Dehogy normális, teljesen elmebeteg dolog. Én nem azt gondolom, hogy ez normális, én azt gondolom, hogy szexi. A kettő nem ugyanaz.

hunbagira
Újságíró

Hát Hunn! Nem azt mondom, hogy egy kategória a 2. De számomra ezen dolgok nézői is betegek.

Hunn
Újságíró

Az a tény, ulomenen, hogy a nők szexelnek kutyával is, ráadásul nem is kevesen – mint azt az interneten fellelhető, ilyen tárgyú pornófilmek minden kétséget kizárólag bebizonyítják – természetesen maximálisan megvetésre méltóvá teszi a női nemet. (Férfiként soha nem lennék képes semmilyen háziállathoz szexuálisan közeledni, legyen akármilyen ínséges és pinahiányos is a helyzetem. Ez automatikusan tesz a nőknél felsőbbrendűvé.) Ennek a kétségbevonhatatlan ténynek a tudata a feminizmus által belénk nevelt, nők iránti tisztelet utolsó, maradék morzsáját is ki kell, hogy lúgozza az agyunkból, mindörökre. A nők lábai alól kirugdosott piedesztál csörömpölését szerintem hallani kellene Battonyától Nemesmedvesig…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Aha, szóval aki kutyával szexel, az automatikusan alsóbbrendű, aki meg arra veri a farkát, hogy azt nézi, hogy mások kutyákkal szexelnek, mert szerinte az szexi, az automatikusan felsőbbrendű. A szokásos önfelmentő logika. :)

Hunn
Újságíró

A kommented első mondatában tűpontosan megfogalmaztad, hogy mi az ábra, kedves SerialSlut. A második mondatod értelmetlen. Találva érezted esetleg magadat a témában? Tudjuk, hogy egy-egy gangbang-be sok minden belefér…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ez az a szint, mint amikor két buzi azon vitatkozik, hogy melyikük a rosszabb: aki hagyja vagy aki csinálja. :)
Hunn részéről ez meg a szokásos önfelmentés vegyítve némi remélt felsőbbrendűség-tudattal, ami még mindig nem lendítette előrébb, de bízik benne, hogy egyszer majd eljön az a nap.

hunbagira
Újságíró

Annak valóban van olyan értelme, hogy hatalmoskodok, mert megtehetem és megalázása másiknak. Ld börtön/hds. Mint általában a nemi erőszaknak.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Attól még nem áll erkölcsileg a megalázott felett, sőt.

Hunn
Újságíró

Attól, hogy valaki áldozat, kedves SerialSlut, attól hogy valakit elnyomnak, megaláznak, traumatizálnak, az még nem jelenti azt, hogy előtte az illető erkölcsileg magasabb szinten állt, mint aki ezt tette vele. És utána sem kerül ettől magasabb erkölcsi szintre. Az esetek többségében épp ellenkezőleg. Általában mindenki gyökér. Lásd a zsidók a II. világháború és a holokauszt előtt, alatt és után. Kitűnő példa.

Hunn
Újságíró

Már rég előbbre vagyok, kedves SerialSlut. Tudom, hogy te is meg az összes többi feminista azt szeretnétek, hogy a férfiak ne találjanak ki a magányukból és a nyomorukból, és ha mégis látjátok, hogy jó úton indult el, akkor igyekszetek szuggerálni neki hogy téved és forduljon vissza. Hiába erőlködsz. Nem érdekel.

Nem érdekel. Ez az egyik legfontosabb dolog, amire rájöttem. Hogy nem érdekel. Nincs szükségem senkinek az egyetértésére ahhoz, amit gondolok, mondok, vagy cselekszem. Ez van.

Mellesleg nem örülök, amikor a társadalmi ranglétrán messze alattam lévő személyek véleményt mondanak vagy beugatnak anélkül, hogy kérdezném. Egy saját bevallása szerint gecivel telibe vert gangbangozó prosti nem az az állampolgár, akinek a szavai az én világképemet formálni fogják, remélem nincs harag ezért.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem tud érdekelni, hogy mit gondolsz és az sem foglalkoztat, hogy jutsz-e valamire vagy sem. A világ nem körülötted forog, Hunnci. Egyszerűen megállapítom, hogy nem haladsz, legalábbis innen az látszik.
A társadalmi ranglétrán való helyezés is olyan, amivel alapvetően a hátsóját kitörölheti bárki, ha közben nem tudja azt az életet élni, amit szeretne, ami pedig a lényeg.

Hunn
Újságíró

Azt, hogy a világ nem körülöttem forog, azt pontosan 22 évvel ezelőtt tanultam meg, kedves SerialSlut. Legalább valami újat mondjál nekem.

Azért tűnhet úgy, hogy látszólag nem haladok, mert eredetileg ez egy jó közösség volt, okos férfiakkal, közös gondolkodással, az egyéni önfejlesztést célul tűzve. Sajnos megjelentek itt a hozzád hasonló, feminista kommentelők, akik megakadályozzák az előremutató, konstruktív vitát, akik a hozzászólásaikkal egyszerűen az útjába állnak az emberek fejlődésének.

Vagy rugdosnák vissza a férfiakat a korábbi Blue Pill állapotukba, vagy nem engedik, hogy túljussanak a harag állapotán. És ennyiben ki is merül a kommentelési tevékenységetek eredménye. Ezzel gyakorlatilag meg is szűnt a kommentszekció értelme, hiszen sem az egyén, sem a közösség nem jut előbbre.

Én is lementem pár téves gondolatvonalon ennek következtében, nálam is berögzült emiatt pár olyan lemez, amit rég le kellett volna venni már. Gyakran magam sem tudom már, hogy miért is kommentelek még itt…

Ami a társadalmi ranglétrát illeti, az nem véletlenül számít a felnőtt emberek között. Régen én is basztam rá magasról, mostanában kezdtem megérteni a dolog miértjét és a hogyanját, és hogy miért fontos ez. Az élet nem kívánságműsor, hogy ki mit szeretne. Az, hogy olyan életet élsz-e amilyet szeretnél vagy sem, az senkit sem érdekel, az senki másnak rajtad kívül nem számít, de a társadalmi helyzeted igen. Ha valaki följebb van az akkor is több nálad, ha te azt az életet éled pl. prostituáltként, amire kislány korod óta vágytál, míg ő mondjuk bankigazgatóként álmodozik egy másik, számára elérhetetlen életstílusról…

Tipikus a reakciód amúgy, az ember mindig a maga felett állóktól várná el, hogy egyenrangúként kezeljék, a feministák sem véletlenül a férfiaktól követelik ezt, lol

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Sajnos megjelentek itt a hozzád hasonló, feminista kommentelők, akik megakadályozzák az előremutató, konstruktív vitát, akik a hozzászólásaikkal egyszerűen az útjába állnak az emberek fejlődésének.

Valahol itt „fogható meg” a nyomorod „lényege”: a kényszerképzeteid szerint mindig „mások” akadályoznak téged, mindig „mások” kondicionálnak, mindig mások gátolják a fejlődésed etc. etc. etc……, a lényeg, hogy mindig „mások”……

Vagy rugdosnák vissza a férfiakat a korábbi Blue Pill állapotukba, vagy nem engedik, hogy túljussanak a harag állapotán.

„Szegény Te”, akit (megint) „mások” nem engednek, hogy „túljusson a harag állapotán”, beszarás, komolyan….. Klasszikust idézve: „Apu azért iszik, mert te sírsz”…….
Tipikus példánya a „Te kényszerítesz rá”…….
De ezt korábban elég részletesen kifejtetted a nőverés/kurvaverés szösszeneteidben……., Hogy te “így reagálsz a téged ért sérelmekre”, és “jogos a bosszúd”……..OMFG!

Az élet nem kívánságműsor, hogy ki mit szeretne.

Mondja ezt az, aki mindig, minden szaráért mást/másokat hibáztat…..

Hunn
Újságíró

Igen, kedves cs004, mint ahogy az a kommentedből is kiválóan lejön, az egyik olyan rendkívül kártékony kommentelő, aki szétbaszta itt a Férfihangon a kommenetszekciót, az te vagy…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

a nők szexelnek kutyával is, ráadásul nem is kevesen

Apa!apa! Basznak a kutyák!
-Jaj,kislányom,hát ne nézd.
-Nem nézem,de fáj!

hunbagira
Újságíró

Hazudsz vagy rosszul emlékszel, ugyanis a beszélgetés lényege az volt, ha nem fehért akkor melyik rasszt választanánk. Így jöttek képbe a sárgák.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Nem, nem. Egyáltalán nem ez volt a téma, hanem az ideális testalkat, mire fel ázsiai csajokkal példálóztatok. Amire fel éppenséggel fehér példát is hozhattatok volna, mert azért van.

hunbagira
Újságíró

Meg a nordikussal, meg a dinárival.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Ázsiai volt az csak. :)
De tudom, hogy van ez a japán-magyar rokonság elmélet, abba nyilván belefér, hisz végülis szinte magyarok.

zgy001
Olvasó
zgy001

common man
Olvasó
common man

Erre én is emlékszem még le is volt bontva ukrán,orosz szlovák stb-re.
Amúgy ss már rólam is állította,hogy valamit állítottam amit nem is .De emiatt még nem táplálok irányába negatív érzéseket.(mindent elsöprő szeretet)

Reszet Elek
Újságíró
common man
Olvasó
common man

igen

hunbagira
Újságíró

Én is. Azert írom, hogy emlékeim szerint
.

Balton
Olvasó
Balton

Nem jól érted. A szösszeneted “gúnyos”nak készült, De nem hatja át az a rothadó attitűd, amit képviselni akarsz, eléggé. Segítek!
Ne a férfihangot vagy csak a férfihangot tedd idézőjelbe, hanem az “igazi férfi”-t, meg a “magyart” is, meg az “ittenieket” is.

Szerintem nem árjáztunk, annyira mint azt te gondolod, azt te rakod hozzá. Szerintem sokat nézed a pOrnhub-ot, tekintve az ellenség-fasz-os hasonlatod. Nem nagyon értem az ellenség szentenciát sem, még a legfröcsögőbb kommentben sem ellenségezett senki itt, max annyi hogy ne jöjjenek ide ha nem kell.
Hogy kell primtíven me..b..ni egy nőt? ezt sem értem nem mi lennénk a primitívek amúgy?? mert nem vagyuk sjwlmbtq kompatibilisek? Az ázsiaiakat ki nézte le, egy-két kispöcs jelzőt leszámítva, erre sem emlékszem annyira…
Azért azt ne írd le egy kereszténynek, hogy a vallása zsidó, mert az csúsztatás nem? Mi vagy te valami vallásgyűlölő? ne legyél már bigottan antibigott.
Az hogy judeokeresztény mond valamit? ha nem az szomorú.
Szomorú hogy a tulajdonnevet kicsi betűvel írod, így amit alázni akarsz az nem jön át teljesen. Mert ha személytelenné teszed köznévvé degradálva, a gúnyodon te magad mérsékelsz akaratod ellenére.
Hamár itt tartunk hogy leírod azt a fogalmat hogy igazi férfi szellemiség, és azt idézőjelbe gondolod akkor igazi férfiként alázz már minket hatékonyabban lécci.

X Y
Olvasó
X Y

Judeokeresztény = zsidókeresztény, ami a zsidó vallás 2.0 változata, zsidó vallás a nemzsidók számára. Fehér zsidókeresztények, akik a zsidókat szidják, vagyis saját vallásukat. Furcsa meghasonlottság.
Hogy te mint képzelsz bele az írásomba, az belőled következik. Amit itt olvasni lehet, a fehér felsőbbrendűség (árja stílusban), és a többiek gyalázása. Ez a “férfihang” kulturális magazin, gondolom az “igazi magyar férfi” szellemiségét képviseli, ez sokat elmond a színvonalról.

hunbagira
Újságíró

Hadd már a primitív kivetítést, amerikai história X. Te vagy a niggerfelsőbbrendűség hívő szolgalelkű szarként/műveletlen proliként.

Balton
Olvasó
Balton

Azt azért gondolom tudod, hogy a muzulmán vallás alapjai is judeokeresztény gyökerekből eredztetnek? Mert ha nem akkor, kérem még véletlenül se mond egy hithű muzulmánnak, zsidó 3.0-ás a vallása…

Gondolatkísérlet: ha muzulmánként az Írás egyéb nem mohamedán hívőivel szemben jihad igénye merül fel benned, akkor tk. szúrjad le magad, merhát ugye judeokeresztény vagy tenmagad is??
Ezzel meg tudnád kerülni az öngyilkosság tilalama parancsot, hiszen a jihad keretein belül judeokeresztényt, pusztítasz el, így igazhitűként eljárva a paradicsomba kerülsz. Ez kicsit olyan mint Jay és Néma Bob esete, ami mint tudjuk hogy vígjáték.
Kérem a szellemiséget, mint elvont fogalmat, ne használd el, ne éld fel, szádra ne vedd!
Max Casperrel kapcsolatban tedd egy mondatba.
Látod ez mond el mindent a színvonalról, mármint a tiedről, meg hogy mit képviselsz…

X Y
Olvasó
X Y

“Kérem a szellemiséget, mint elvont fogalmat, ne használd el, ne éld fel, szádra ne vedd!”
Miért is? Mert te azt mondod? Értem. Akkor ezek szerint a “férfihang” “kulturális” magazinnak nincs szellemisége. Mert ha ez az, akkor annak elég alacsony szintű, ami ezen és hasonló cikkek alatt a fehér rassz istenítésében és más rasszok gyalázásában merül ki. A nácik is valamit hasonlót hirdettek, csak ők a magyart is alsóbbrendűnek tekintették, ti pedig láthatólag görcsösen a felsőbbrendűekhez szeretnétek csatlakozni. Ez valóban nem nevezhető valódi szellemiségnek, legalábbis nem olyannak, amire egy kulturált ember büszke lehetne. De ha ez a színvonal, akkor ez van.
A leírt gondolatkísérletek annyira nem érdekelnek, mert nem is érintenek, mivel hülyeséget hülyeséggel magyaráznak meg, bebizonyítva hogy az hülyeség, ami eleve is tudott volt.
Ami biztos, hogy a zsidó és az arab féltestvérek, a zsidókeresztény – mint az istenített fehérek legtöbbje, a “fehér keresztények” – meg szintén újzsidó vallású, mivel ugyanabban hisz mint a zsidó meg az arab, az ősapjuk Ábrahám istenében. Nem látom hogy jön össze logikailag az afrikai arab-zsidó vallás az északi fehér felsőbbrendűséggel, de biztos ezt is meg tudjátok ezt is magyarázni.
Ha nektek ez kell, akkor lehettek felsőbbrendű fehérek is, zsidók is, amit csak akartok, a képzeletnek nem lehet határt szabni.

hunbagira
Újságíró

Forrás a baromságaidra, amikor állítasz valamit,kis niggerekköcsöge? :)
Mivel ezek eleve hülyeségek így a konklúzió is baromság lehet. (Ha nem ismered a szót guglizz!)
De akkor újra, a niggereidnek én is fehér vagyok, hiszen az vagyok
A német nácik nem tekintették alsórendűnek a magyart, a fehérek közül a szlávokat tekintették annak (amit én magyarként mélységesen elítélek). De gondolom be tudod hivatkozni a harcom vagy a 20.század mítoszát, ahol minket gyaláznak, ugye?! Vagy a generelplan ost minket érintő terveit.:) És már sokat segítettem.
De kapsz egy nyalókát is(a niggerfasz helyett ami állandóan a szádban van) a judeokereszténységet tekintve igazad van…

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Bagira, rám írnál privátban, kérlek?

hunbagira
Újságíró
SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Igen, köszi!

X Y
Olvasó
X Y

Látom te kajak buzi vagy, biztos sokat molesztáltak gyerekkorodban, onnan jön ez a sok köcsögözés, de inkább irkáld a hülyeségeidet a buziújságba a barátaidnak. Látom igyekszel nagyon férfiasnak, férfiasan-agresszíven felsőbbrendűnek látszani, vagy legalább annak képzelni magad, a szájkarate bajnokságban biztos előkelő helyezést érhetnél el, az olyan férfias sport a magadfajták számára. Ha pofánbasznak a négerek, az majd biztos sokat fog használni, megijednek a szájkarate- tudásodtól és elfutnak, mert látják hogy te vagy az alfa hím, és a köcsögöddé teszed mindet, vagy ők téged, de az neked mindegy, mert folyton erről beszélsz, vagyis erről álmodozol.

Ja és szóval szerinted a hunokat és utódaikat (hungary) a náci fehérek, az elődeik és utódaik nem tartották és tartják alsóbbrendűnek, hanem magukkal egyenrangúnak. Értem. Milyen jó, hogy a magyar történelem során a németek, osztrákok, oroszok mindig a testvérüknek, egyenrangú partnerüknek és barátjuknak tekintettek mindet. Új történelemkönyvet kellene írni ezekről a jótettekről, amiket a fehérektől kaptunk. Kezdheted is, mert jól tudsz hazudni és állítólag írni is, ha újságírónak nevezed magad. Nem ígérem hogy el fogom olvasni, de valaki biztos vevő lesz rá, biztos vannak olyan hozzád hasonlóan primitív emberek, akinek bejön a primitív hulladék stílusod.

hunbagira
Újságíró

Neked mániád a niggerek fasza.:D Szóval hagyjuk szokásos projekciókat, kis kínai vázám.
Mondjuk a törökök illetve a zsoldjukban álló,
nagyrészt szerbek kisebbrészt albánok, bosnyákok, kaukázusiak, kurdok, cigányok, románok, zsidok irtottak ki (majdnem) minket. Egri csillagok is nem véletlenül kezdődik úgy, hogy jumurdzsák viszi eladni a zsidóknak a magyar gyerekeket belgrádi rabszolgapiacra.Illetve a mongolok 300 évvel korábban.
Nem az általad felsoroltak. Tehát akkor ezt, hogyan értékeljük faji szempontból? :)
Amúgy mi is mentünk hódítani hozzájuk lásd kalandozások és a többi.
De valóban be kellene fejezni a fehér embernek a brutális testvérháborúit, mert különben kiirtanak bennünket.
Kis niggerekköcsöge én meg tudom magam védeni bárki ellen.:P de ha nem tudnám, akkor sem szopnám a faszukat csicskaköcsögként, mint te. Érted a különbséget?

Reszet Elek
Újságíró
hunbagira
Újságíró

Te kis niggerek köcsöge, most kivetítesz. Illetve hozod a libsibolsi mantrát miszerint az a buzi aki nem buzi :D az a niggerbuzi aki nem niggerbuzi, az a gyanús, aki nem gyanús stbstb. De ennyit a pszichédről.
És most egy kis antropológia óra. Látom valamit olvastál a témában ezért nehezebb dolgom lesz, a félműveltség nehezebb eset, mint a teljes :D hiszen üres papírlapra könnyebb rajzolni, mint az összefirkáltra, de azért megpróbálom.
Tehát valóban jól tudod, hogy az európain belül van nordikus (a’ legismertebb szőke-kék szem magas szokásos) igen van a mediterrán. De most figyelj. Vannak a barna “rövidefejűek” alpi, dinári. A preszláv és az őseuropai, kaukázusi. És most nagyon figyelj:van az euroszibériai típus(uráli/turani/andronovoi). Az euroszibériai is alapvetően europid típus ennyhe mongolos beütéssel aka vágott szem. Nos szittya//attila/árpád nepe eme és a kaukázusi típusból állt (illetve ezek keverékeiből) majd találkoztak kárpát-medence őslakóival dinári-őseurópai típussal.Ehhez jött némi nordikus/(pre)szláv bevándorlás.Tehát ebből kiderülhet számodra, hogy a magyar bizony egy alapvetően egy európai nép.
Ui”Jó lenne felnőni kis niggerekköcsöge mind a cuckold pornóra matyizásból, mind a padlásszobai rapperkedesből. :) meg a niggerek cipőjének csókolgatásából.

Naooo
Olvasó
Naooo

Európa egyetlen igazi őslakói a magyarok.

Marcell
Olvasó
Marcell

Így van, mikor megjöttünk a Szíriuszról, még nem volt itt senki. :)

X Y
Olvasó
X Y

Rejtett homoszexuális hajlamaidat itt nyíltan kivetíted, ami csak téged minősít. Ja és te vagy állításod szerint “újságíró”. Szóval ez a színvonalad, neked és az “újságodnak”. Kösz az infót.
Amúgy európában sok nép van, az északi fehér akit istenítetek, az éppen nem a magyar, mert az mindig a magyar ellensége volt, de ha ti azok akartok lenni, mert az kell az egótoknak, hogy felsőbbrendűnek érezhesse magát, akkor azt senki nem akadályozza meg, mindenki azt képzel magáról amit akar.

hunbagira
Újságíró

Ui: Guglizz egy kicsit sumer és elam alatt. :) kis félművelt niggerbuzim. De az egyiptomiak sem niggerek voltak, még, ha nem is árják. Ez nagyjából sztéléken látszik is.

Naooo
Olvasó
Naooo

Vannak itt újságírók, szerkesztők, moderátorok, olvasók, akkor nálam miért nem troll van?

orenisi
Olvasó
orenisi

Még nem döntötték el szerintem, hogy pontosan mi legyen a titulusod. A troll túl enyhe kifejezés. Egyelőre a Naooo címke áll nyerésre. :)

xcsakx
Olvasó
xcsakx

És még tudják fokozni a tetvek:

A megbízhatóság és a lojalitás egy radikális baloldali vezető szerint a fehér felsőbbrendűség undorító jele

https://www.origo.hu/nagyvilag/20200713-rasszista-a-megbizhatosag-es-a-lojalitas.html

orenisi
Olvasó
orenisi

Van abban ráció, amit mond. Valóban a szorgalom, megbízhatóság, lojalitás és az ehhez hasonló, niggerek számra felfoghatatlan értékek emelték a fehér embert a többi lusta, megbízhatatlan, állati sorból alig (vagy egyáltalán nem) kiemelkedett többi nép(ség) fölé. Ez persze hogy ennek a feka nősténynek undorító, mivel a saját mocskában való heverészésen, és a nagy dagadt seggének a vakarásán kívül semmire sem alkalmas.
Az más kérdés, hogy amiket mond, azokban a dolgokban valóban van sok elnyomó, de nem a fehér ember elnyomása más rasszok kárára, hanem a kapitalista gazdaság kizsákmányolása, amit az átlag fehér ember is eléggé megszív.
Egyébként vissza lehet menni Afrikába, nem kell a fehérek közösségében szenvedni. Ott aztán lehet élvezni a gyümölcsét a saját fajtája életvitelének.

Naooo
Olvasó
Naooo

Te piszkos náci, méghogy a kapitalista gazdaság kizsákmányoló, mikor kapitalisták nélkül a Nap se kelne fel.

orenisi
Olvasó
orenisi

Nem mond ellent a kettő egymásnak.

common man
Olvasó
common man
zgy001
Olvasó
zgy001

Somogyi József
Vendég
Somogyi József
hunbagira
Újságíró

A történelem “tudomány” válasza erre az, hogy NEM. De, kivételek mindig vannak.:D erős érdekből. Ahogy a jogban sincs visszaható hatály, kivéve, ha nacikat kell akasztani és mocskosságinkat eltüntetni.:D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

“A múlt megítélése kapcsán gyakorta felvetődik a gondolat, hogy elmúlt korok embereit nem ítélhetjük meg a jelenkor erkölcsi mércéi alapján.”

Lehet, hogy csak nekem van üldözési mániám, de ez mintha a nőies gondolkodásra, azon belül is a “villanykapcsoló hatás”-ra “hajazna”?

A “múltat végképp eltörölni” ?

Deadpool
Újságíró

Ez a cikk egyvalamire jó volt, ahogy elnézem eddig a dolgokat, a kocsmai szintű gyűlölködést felkorbácsolni. Másra nem.

Marcell
Olvasó
Marcell

A nyugati fehér ember vagy kiáll magáért, vagy szépen csöndben lép majd az éjszakába át, hogy én is költői legyek. Minden más rassz magáévá tette (vagy sosem felejtette el) az identitáspolitikát, nyíltan “politizál” a fehérek ellen, ha a fehérek nem kapják össze magukat, az lehet a végzetük, mint a haiti fehéreké volt. A BLM-tüntetők már olyan táblákkal tüntetnek, hogy “Haitin 1804-ben megcsináltuk, most itt a második kör” (gy.k. Haitin rabszolgalázadás volt, a fehéreket legyilkolták, azóta Haiti a nyugati félteke legnyomorúságosabb országa, aligha függetlenül a lakosságától). Persze ehhez előbb az árulókat és a bomlasztó júdásfajúakat kellene “kardélre hányni”, másképp nem fog menni. Természetesen vajmi kevés erre az esély, arra talán van, hogy az oroszok és mi kelet-közép-európaiak kitartunk még egy ideig. Bár itt is pusztít már a “liberalizmus” és a csokf.szra áhítozó elszabadult női exogámia. Talán igaza volt Vonának, amikor még nem cukisodott meg, és az iszlám az emberiség utolsó reménye (mármint ha a ma már lábakat csókolgató csicska balf.szokat nevelő kereszténység helyett muszlim hitre térne a fehérek maradéka).

Deadpool
Újságíró

Ahogy mondtam, csak egy dologra volt jó ez a cikk… :) A fröcsögés és a gyűlölködés nem kiállás (bármit is érts ezalatt), csak fröcsögés és gyűlölködés.

common man
Olvasó
common man

Akkor mit kéne tenni?

Deadpool
Újságíró

Akkoooor??? Mert szerinted itt lett téve valami? A fröcsögés már teljesítménynek számít? Mióta? Elmondom mit kellene tenni: ennél hasznosabban kellene tölteni az időt, ami még hátra maradt.

common man
Olvasó
common man

Nem basztatásból kérdeztem arra gondoltam ,hogy esetleg van-e valami hasznos gyakorlati vagy elméleti ötleted.Jobb mint az alábbi példa.
Mi legyen az ebéd? Nem tudom de az ne!

Marcell
Olvasó
Marcell

“Élvezd a hanyatlást.”

Deadpool
Újságíró

Értem én, hogy nem basztatni akarsz, de azt már nem hogy milyen választ vársz. Ha te arra érzel magadban késztetést, hogy másokat összekenj szarral, azért teszed, mert saját magad is szarosnak látod. Ha más is szaros lesz, vagy szarosabb mint te, akkor tisztábbnak tűnsz. Így kompenzálod a komplexusod, így próbálod helyreállítani a belső egyensúlyod. A komplexustól kell tudni megszabadulni.

common man
Olvasó
common man

iszlám az emberiség utolsó reménye

Ennyi erőből a zsidókhoz is betérhetsz.

hunbagira
Újságíró

Common!
Hát hozzájuk betérni pont emiatt nem egyszerű eset.
Amúgy ezzel én is így vagyok-konzervatív pasiként- ha a “rosszisten” arra kényszerít, hogy csak a 2 szemita szar között lehet választani -már pedig nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz a helyzet. Akkor inkabb az arab Allah mint a zsidó Baal/Moloch/Lillith.

common man
Olvasó
common man

Remélem nem kell soha választani…Arra céloztam ,hogy a megoldás szempontjából.Az itt tárgyalt problémák megoldása szerintem nem az említett vallás(ok)hoz csatlakozás.

hunbagira
Újságíró

Az emberek mindig a létező dolgokhoz szoktak csatlakozni/viszonyítani. És a judeokereszténység pusztulásával ez 2 dolog maradt.

common man
Olvasó
common man

A létező látszatához és a hozzáfűzött reményekhez,álmokhoz.De ez nem csak a vallásban…

common man
Olvasó
common man

És a judeokereszténység pusztulásával ez 2 dolog maradt.

Ha a Mediciek,Fuggerek szerepét nézzük a mai “judeokereszténység” kialakulásában nekem az iszlámmal szemben semmiféle illuzióm nincs.Lásd “iszlám állam”
.

hunbagira
Újságíró

Mert az iszlámot is a delikvensek alapították? Vagy mit akarsz írni Common?

common man
Olvasó
common man

Alapítás az egy dolog.Az időközbeni befolyásolás az egy másik.De az van mindig közelebb a jelenhez.Ma a Kossuth rádióban vagy háromszor hallottam rövid időn belül a zsidókeresztény szót. Az esztergomi bazilikában nem hajlandók harangozni Trianon évfordulóján.A pápáról meg nem is kell mondani semmit.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Gyakorlatilag a nők “felemelése” után ez egy logikus következő “lépcsőfok”, hogy a szemetet kell “fölemelni” és lemenni kutyába……

orenisi
Olvasó
orenisi

Ez a hozzászólásod egyvalamire jó volt, a kocsmai szintű gyűlölködést felkorbácsolni. Másra nem.

Marcell
Olvasó
Marcell

Valóban nem változtat semmin. A “másik oldalnak” tökmindegy, nem fog kevésbé gyűlölni “minket” akkor sem, ha nem hangzanak el a részünkről ilyen “gyűlöletbeszédek”, ha egyszer azt hitették el vele, hogy mi vagyunk az okai minden bajuknak. Ezen nem segít a térdepelés, sem a “szövetséges”-kénti LARP-olás. Erő nélkül a harag sz.rt sem ér, ez igaz. Bizonyos dolgokat az erő (nem csak fizikai) fog eldönteni, nem az, hogy kinek vannak jobb érvei, nem olyanok vannak “szemben”, akikre érvekkel lehet hatni, vagy akik egyáltalán hajlandók “párbeszédre”. Aki úgy érzi, hogy erő, hatalom van mögötte, az lesz.rja az érveket úgyis, nem tárgyalni fog, hanem közölni a követeléseit. Aki gyenge, vagy csak lemond az erőszakról, mert “nem alacsonyodik le”, az úgy fog járni. Nekünk annyi esélyünk lehet, hogy kimaradunk ebből itt a félperiférián. Vannak előnyei is az elmaradottságnak. Ámerikában november után remélhetőleg kicsit visszafogják majd a jelenlegi balhét azok, akik most rásegítettek, kérdés hogy sikerül-e.

Deadpool
Újságíró

“A “másik oldalnak” tökmindegy, nem fog kevésbé gyűlölni “minket” akkor sem, ha nem hangzanak el a részünkről ilyen “gyűlöletbeszédek”, ha egyszer azt hitették el vele, hogy mi vagyunk az okai minden bajuknak.”

Öröm látni, hogy nem hiába költik azt a sok milliárdot állami propagandára. A “másik oldal”- amihez gondolom, szükségszerűen tartoznom kell, a ballibbantak (mert ugye csak kétféle ember létezhet a világon), a démonok, a sithek, akikről egy dolgot biztosan tudni lehet (OV is megmondta!), mégpedig hogy gyűlölik a nemzetvédő narancs bolsevikeket, pláne a rájuk szavazó, írni-olvasni alig tudó, agyhalott csürhét, akarom mondani: a felsőbbrendű fehér embert, akinek élete legnagyobb fájdalma a trianoni területvesztés, de azzal már semmi problémája nincs, hogy a maradékot a hűbérura néhány éve privatizálta el, annak okán, hogy a nemzetmentő, jobboldali állam is rossz gazda. Trianon: tragédia, a maradékot elprivatizálni: nemzetpolitika! Ha létezik olyan, hogy felsőbbrendű fehér ember, megnyugtatlak: ti biztosan nem tartoztok közéjük…

common man
Olvasó
common man

Kik a tik?

Deadpool
Újságíró

Ugorjuk a felelsleges köröket, tudom mire vagy valójában kíváncsi: nem rád gondoltam.

Marcell
Olvasó
Marcell

Ezt most nem provinciális magyar békaperspektívában értettem, tudom hogy van akiknek nem terjed túl a látóhatára azon, hogy O1G.

Deadpool
Újságíró

Nyilván erről van szó, a zsigeri orbánfóiáról… Ha én leírom, hogy narancsék elprivatizálják a nemzeti vagyont, miközben jobboldalinak hazudják magukat, azért teszem, mert gyűlölöm OV-t, az fel sem merül, hogy esetleg azért mondom, mert elprivatizálják a nemzet vagyonát, miközben jobboldalinak hazudják magukat… Mészáros Lőrincz is azért került a világ 100 leggazdagabb emberének listájára, mert olyan kurvajó villanyszerelő, aki pedig mást mond, az zsigeri orbángyűlölő. Mert ugye, csak ezen a két módon lehet iszonyulni hozzá, kritikátlanul imádni és hódolni, vagy zsigerből gyűlölni – ilyen csodálatos faék logikája van a felsőbbrendű fehér jobbágynak. :)

Marcell
Olvasó
Marcell

Arra gondoltam, hogy a cikk témája szempontjából O1G és Magyarország nagyjából irreleváns, ha ballib kormány lenne, akkor a gyereked talán szivárványos zászlócskával jönne haza az oviból, és lelkesen mesélné, hogy olyan nénik tartottak nekik foglalkozást, akik igazából bácsik, de egyébként a globális helyzet szempontjából ennek nem lenne sok jelentősége (Mészáros pedig természetesen nem került a világ 100 leggazdagabb emberének a listájára, a Forbes listáján Csányi az 1984., Lőrinc most csak a 2049., persze ő csak pénztárca nyilván… Szíjj Lászlóhoz és másokhoz hasonlóan). Ha még mindig nem értenéd, a “másik oldalon” nem az itthoni ballibeket vagy ellenzékieket értettem, hanem mondjuk a BLM-jelenséget (akiket bizony pénzel a Sorosgyuri is, tudom ő csak a habonyárpi által kitalált mumus, valójában egy jóságos filantróp bácsika, akit még a sír szélén is aljasul rugdos a gonosz csúti vajda, aki pedig neki köszönheti pedig a karrierjét, de egyébként mindenki szereti) és a nyugati “kultúrmarxistákat”, a fehér- és férfigyűlölet ideológusait (persze nálunk is visszhangozza a szövegeiket pár “műveltebb”). Magyar belpolitikát te keverted ide, én egy másik hozzászólásban valóban idéztem OV-t (vagy a beszédíróját), de szerintem a szövegkörnyezetből is világos kellett volna legyen, hogy nem a honi ellenzéket értettem a “másik oldal” alatt.

Deadpool
Újságíró

Akkor ezt tisztáztuk. Keveset írtál, emiatt többféleképpen is értelmezhető, amit írsz (pl.: egy célzásnak felém), ilyenkor pedig az eddigi tapasztalatok alapján vagyok kénytelen eldönteni, ‘mire is gondolt a szerző.’ Vissza térve a témához:

“A “másik oldalnak” tökmindegy, nem fog kevésbé gyűlölni “minket” akkor sem, ha nem hangzanak el a részünkről ilyen “gyűlöletbeszédek”, ha egyszer azt hitették el vele, hogy mi vagyunk az okai minden bajuknak.”

De fog jobban gyűlölni, ha még adod alá a lovat, ha még alá is támasztod az igazát. Van az embernek egy ilyen mágikus képessége, hogy a saját belső hangulatát, világát képes átragasztani másra. Lásd például ezt a cikket. Elolvasta itt néhány ember és egyből felhatalmazva érezte magát egy kiadós kocsmai gyűlölködésre.

Deadpool
Újságíró

Valóban? És ezt mivel tudod alátámasztani? A többi kommentednek is ennyi az igazságtartalma? :)

orenisi
Olvasó
orenisi

Deadpool, te nem is kommentelni jársz erre az oldalra (értsd: Vadász, te nem is vadászni jársz az erdőbe – mondta a medve).
A első kommented egy rövid, velős fröcsögés, hogy nem csak a cikk szar, de mindenki egy suttyó (gondolom rajtad kívül). Csak hogy értsd, ha már te jöttél a kocsmai hasonlattal: Ez olyan, mint amikor a kocsmában a helyi törzsközönség éppen a szokásos kulturális eőadássorozatát tartja kiscsoportosan, ki-ki vérmérsékletének megfelelő stílusban és hangnemben, majd jössz te, berúgod az ajtót, majd jó hangosan közlöd, hogy ti rohadt, mocskos, alkoholista szarháziak, olyan büdös bunkók vagytok! És még ez a kocsma is szar!
Ezek után ha azt várod, hogy mindenki magába száll, és elnézést kér azért mert él, ennek ellenére nem ez történik, hanem elküldenek a sunyiba (jó esetben) vagy le sem szarnak, akkor azért ne csodálkozzál. :)

Deadpool
Újságíró

“A első kommented egy rövid, velős fröcsögés, hogy nem csak a cikk szar, de mindenki egy suttyó (gondolom rajtad kívül).”

:)

Úgy látom az értő olvasás már nem megy olyan jól, mint a felsőbbrendűsködés, de sebaj, segítek (a fröcsögés jelentésével sem vagy tisztában ezek szerint, de itt egy példa). A következőket írtam:

“Ez a cikk egyvalamire jó volt, ahogy elnézem eddig a dolgokat, a kocsmai szintű gyűlölködést felkorbácsolni. Másra nem.”

Láthatod, hogy egy szót nem ejtettem arról, hogy a cikk jó, rossz vagy szar. Annyit írtam le, hogy a cikknek mennyi haszna volt a társaságra nézve, hogy ez jó, rossz vagy szar, eldöntheted. Arról – mint ahogy láthatód – meg már végképp nem írtam egy szót sem, hogy ki mindenki suttyó… Látom, az igazmondás továbbra is nehezedre esik. :)

A kommentet pedig inkább az oldal felelős szerkeszteői felé címeztem, ugyanis az itt látottak alapján érdemes lenne feltenni maguknak a köetkező kérdést: mennyiben viszi előre a férfimozgalom ügyét, ha a Férfihang az olvasóit (na meg persze az olvasók egymást) az ilyen és hasonló cikkekkel fajgyűlöletre szocializálja?

“Ezek után ha azt várod, hogy mindenki magába száll, és elnézést kér azért mert él, ennek ellenére nem ez történik, hanem elküldenek a sunyiba (jó esetben) vagy le sem szarnak, akkor azért ne csodálkozzál. :)”

Egyrészt nem láttam egy olyan mondatot sem, ami azzal kezdődik, hogy elmehetsz a jó büdös…, másrészt az sem igaz, hogy le sem szarnak, hiszen szemmel láthatóan jópár hozzászólás érkezett, ó igazmondó orenisi. :)
De egy dologra felhívnám a figyelmed, 2 nap alatt nem érkezett 1 db. cáfolat sem.

orenisi
Olvasó
orenisi

Rendben. Szóval a “cikk egyvalamire jó volt” és a “kocsmai szintű gyűlölködés” röviden ám lényegre törően, implicite deklarálja mind a cikk, mind a hozzászólók általad gondolt színvonalát.
Aztán később a rajtad kívül szerinted mindenki vagy orbánfób vagy narancsbuzi társadalmi felosztás, meg leginkább a saját magadba vetett felsőbbrendűségi hitedet mutatja meg (legalábbis számomra, de lehet, hogy más nem így gondolja).
A “felsőbbrendű fehér ember, megnyugtatlak: ti biztosan nem tartoztok közéjük” és a “ilyen csodálatos faék logikája van a felsőbbrendű fehér jobbágynak” kedves kiszólásaid, meg bizonyosan az itteni kommentelők felé mutatott szeretetet hivatottak megmutatni.
Egyébként ha megnézed, a kommentjeidhez rajtam kívül egyedül Marcell szólt hozzá, illetve common kérdezte, hogy most végül is mi a fenére gondolsz.
Szóval igazából olyan nagy hullámokat nem vert a megjegyzésed.
Cáfolat meg minden bizonnyal azért nem érkezett, mert írásod után mindenki elszégyellte magát mivel ráébresztetted őket (csak én prosztót nem), hogy ide eddig is felesleges volt kommentelni, eztán már tényleg kár lenne.
Mondjuk a sok mínusz azért magáért beszél. De sebaj, te megmondtad a frankót.
Teszem hozzá, én kifejezetten nem az vagyok, aki zsigerileg szokott gyűlölködni, ezért mindenféle előítélet nélkül elolvasom és értelmezem olyanoknak az írásait is, akiket itt kapásból utasítanak el (pl. cs004, serial) és ennek megfelelően is reagálok rá.

SerialSlut
Olvasó
SerialSlut

Már nem azért, de a +/- értékelések értelmes embernek nem számítanak, mármint aki elmúlt már 13, annak, úgy értem. Van pár arc, aki pofára veri a gombot, mint süket a csengőt, és büszke magára, hogy ő azzal hogy beszólt. Az indexen maxolták ezt ki leginkább, ott egyenesen büszkeség sok mínusszal rendelkezni, mert abból tudod, hogy a mondandód mélyen bekarmolt néhány szellemi fogyatékosnak. Röviden: erre nem hivatkoznék.

Amúgy meg van igazsága Deadpoolnak. Nem egyszer kritikus voltam már én ezzel kapcsolatban, és magam sem értem, hogy miért ment át a Férfihang a kurucinfóba, bár azt sem értem, hogy az antifeminizmus miért jelenti minden nő gyűlöletét, nem pedig valóban csak a feminizmust támadja.

Reszet Elek
Újságíró

Tudod hogy nem azt jelenti és azt is hogy némelyek mégis miért viselkednek így.

orenisi
Olvasó
orenisi

Rendben, igazából én sem tulajdonítok nagy jelentőséget neki (-/+). Akkor töröljük azt a sort :)
Engem is kissé zavar olykor a zsigeri nőgyűlölet egyeseknél, de elfogadom, hogy ilyen is van, ők képviselik az egyik irányú szélsőséget és talán jó is, hogy tudom, hogy van és hogy mi a motivációja ennek.
Ennek ellenére ez a kuruc.infós hasonlatot elég hülyeségnek tartom.

Naooo
Olvasó
Naooo

Majd ha a nők leszoknak a pénzéhes zsidóskodásról, akkor tán nem fogják őket annyian gyűlölni.

Naooo
Olvasó
Naooo

Zsindex még mindig nem szűnt meg a sok fogyatékos kommentelőivel?

Deadpool
Újságíró

Nézd, elmondtam már egyszer, a célom a szerkesztők figyelmének felhívása volt, hogy mit látsz ebbe bele, már a te dolgod. Az orbános rész pedig félrement, amit jeleztem is, veheted úgy, hogy vissza lett szívva. Való igaz, hajlamos vagyok én is lenézni másokat (ugyan én nem válogatok bőrszín vagy bármi egyéb tulajdonság szerint) de bármit is erőlködj össze rólam, egy fontos különbségre azért felhívnám a figyelmed: engem nem késztet arra semmi, hogy a szabadidőm x részét azzal töltsem, hogy nyilvánosan bizonygatom, mennyivel többet érek, mint mások.

“Szóval igazából olyan nagy hullámokat nem vert a megjegyzésed.”

Már megint ezzel jössz, mert ugye csak akkor ért valamit a kommentem, ha “mindenki magába szállt és elnézést kért.” Mert ugye ez így szokott működni… Szerinted én olyan emberektől várok önreflexiót, akik arról győzködik saját magukat és egymást mennyivel többet érnek mint x-ék vagy y-ék? Ennyire nem vagyok naiv. :) Amivel már inkább számoltam, az valamilyen cáfolat, de ezidáig nem akart érdemben beleállni senki abba a másfél mondatba. Talán nem véletlen (Adam Bogolomov volt az egyetlen – péntek estig – aki érdemben is próbált hozzátenni a dolgokhhoz, a többi komment nagyjából a frusztráció kiventillásáról és az azt követő személyeskedésről szólt…).

zgy001
Olvasó
zgy001

common man
Olvasó
common man

Hunok.Délnémet kollégám mesélte ,hogy ott( francia határnál) ez a németek egyik, franciák(meg mintha az angolok ) által használt gúnyneve.Aztán mikor mondtam neki ,hogy nálunk ez a név sokkal inkább dicsőséges mint sértő csak tágult a szeme.

Marcell
Olvasó
Marcell

A világháborús propaganda találta ki, hogy a németek a “hunok”, ezek szerint van ahol még megmaradt ez is.

hunbagira
Újságíró

Mondom: a fehér nő hasznos hülyeként/gátlástalan kurvaként megtette a “kötelességét” a fehér nő, mehet..
A brit hds szexuális zaklatások elleni plakátja..:D szexéhes fehér nő zaklat, munkában megfáradt félnéger férfit..:D
https://www.facebook.com/106340177451534/posts/284816042937279/

zgy001
Olvasó
zgy001

hunbagira
Újságíró

Arcszerkezete alapján tippeltem..

tomgal
Olvasó
tomgal

Off. Hírstart egyik vezetö híre. Úgy tünik nem csak nöi oldalról müködik a villanykapcsoló hatás:

https://www.joy.hu/igy-dobott-a-pasim-vasarnaprol-hetfore-mar-megint-130628

hunbagira
Újságíró

Ezt vitatta valaki?! Alapvetően emberek vagyunk.Csak ez a szar szétkenése.
Igen, vannak hímringyók is, de mégis csak alapvetően nők tevékenysége ez.
Ahogy vannak női gyilkosok is, de alapvetően férfiak “csinálják”.

orenisi
Olvasó
orenisi

Ez az a fajta szokásos nősajnáltató cikk, amelyből fél tucatot tudnék írni egy óra alatt. Ezeken az oldalakon ez az alap, ha a pasi hagyja ott a nőt, akkor rohadék hím, ha a nő a pasit, akkor most jól megmutatta az erős, magabiztos, önálló, emancipált nő a szemét férfinak.

hunbagira
Újságíró

“Vagy biztos megvót az oka” :D szokásos kettős mércéjük.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Tinipicsát dobta egy tinicsávó, milyen “villanykapcsoló hatás”? ????

Reszet Elek
Újságíró

kissé off: Egy jövőbeli ciszheteró, fehér, nőelnyomó erőszakoló:“If someone had to die, I thought it should be me,”

hunbagira
Újságíró

Fehér, fajáruló, szukaállatnál a villanykapcsoló hatás az utódokra is érvényes. Négermajom, csak hozza a hímprogramot miszerint megöli az előző hím utódait.
(Ilyen cikkek után megnyugtatásul mindig leveszem a “buda visszavételének emlékezetét” és felütöm ama részt, amikor Petneházy Dávid hajdú/kuruc brigadéros megbüntetni a renegát szukákat -nem volt szép és gyors haláluk)
https://m.kuruc.info/r/6/215559/

Reszet Elek
Újságíró

“A great civilization is not conquered from without until it has destroyed itself from within.” -Durant

tomgal
Olvasó
tomgal
Pash Cutter
Újságíró

Az esszém az identitáspolitikával, a kultúrharccal és a hideg polgárháborúval foglalkozik. Akit érdekel, itt elolvashatja:

Nem a zuhanás számít. A leérkezés.
grafomanpali.blog.hu/2020/06/10/nem_a_zuhanas_szamit_a_leerkezes

Hunn
Újságíró

Olvastam, Pash Cutter. Engem ott vesztettél el, ahol a magyarországi cigányellenességet és antiszemitizmust megpróbálod úgy beállítani, mintha az nem a cigányok és a zsidók viselkedésére adott válaszreakció lenne, hanem valamiféle primitív, zsigeri gyűlölködés, amihez szinte kiváltó ok sem kell… Tudod, ez a “Ó, ha gyilkolni szabadna újra, csámcsogva, hersegve szívnák a vért – miért is? ki tudja. Trianonért?”-féle, spirói zsidó elképzelés a magyarok gondolkodásáról és lelkivilágáról… Le se tagadhatnád, hogy nem sírtál fel a keresztvíz alatt…

Pash Cutter
Újságíró

Hunn, te egy olyan ember vagy, akinek szüksége van a gyűlöletre, mert anélkül lélegezni sem tudna. Te tipikusan az a fajta ember vagy, aki valahol nagyon elcseszte a magánéletét, nem hajlandó megvallani magának, hogy ezért ő a felelős, és inkább a külvilágot, a rendszert, a zsidókat, a cigányokat, a feketéket, a nőket, a feministákat, a baloldalt teszi meg felelőssé. Mindig más a hibás – így szokott ez lenni! Mennyi ilyen embert is ismerek – tipikus, igen! Ha te most amerikai néger lennél, akkor ott csápolnál a BLM szélsőségesei között, és fröcsögnél a fehér emberre, mekkora bűnös. (Igen, ha csoki lennél, akkor nem a zsidók lenne a kedvenc célpontod, hanem a fehér ember.) Láthatóan jól elvegetálsz a magad poklában, csináld is tovább, az öngyógyítás gáz! :P

Nem, tényleg nem neked szántam a cikket. De azért kösz a reakciót!

Marcell
Olvasó
Marcell

Felesleges összemosni a dolgokat. Akkor szálazzuk szét:
A “rendszer”, a külső tényezők hibáztatása alapvetően baloldali jellemvonás, továbbmenve feminin jellemvonás, a baloldaliság alapvetően nőies, legalábbis manapság, a panaszkultúra, a vádaskodás, a gondoskodás iránti igény jellemzik, nem véletlenül baloldalibbak a nők általánosságban, mint a férfiak, a női mentalitás igényli elsősorban a gondoskodó állami kezet, az egyenlősdi biztosítását (igenis legyen minden egyenlően elosztva, ahogy az anya is egyenlően kell elossza az ételt és a gondoskodást a gyerekei között) a versengés kiiktatását (a versengést a családon belül korlátozni kell, ugye). Bár ők nem etnikumokat szoktak hibáztatni, hanem társadalmi osztályokat, illetve a személytelenített “rendszert”, a kapitalizmust, amely ugye az önzés és a kizsákmányolás megtestesítője a szemükben. A kapitalista számukra olyan ember, aki nem dolgozik, hanem a pénzes zsákon ülve szivarozik, eltulajdonítva a munkásai által megtermelt értéktöbbletet (a kapitalizmushívő számára pedig a kapitalizmus a szabadság megtestesülése, a kapitalista pedig az, aki szorgalmával, vállalkozó szellemével előreviszi a világot és mellesleg munkát ad azoknak a szerencsétleneknek és lustáknak, akik nem képesek “vállalkozóvá válni”).
A “zsidókat, a cigányokat, a feketéket, a nőket, a feministákat, a baloldalt” hibáztatni a magánléleti problémákért valóban nem helyes, de a nyugati társadalom betegségéért hibáztatni csak az igazság kimondása. Bár ennek a kimondása nem kockázatmentes az egyén számára, lassan el fogják vinni az embert érte. Természetesen valójában csak a zsidók állnak az egész mögött, a többi mind a zsidó társadalommérnökösködés, tömegmanipuláció eredménye csupán. A cigányok és a feketék nem tehetnek róla, hogy alacsony átlag IQ-jú, gettókultúrájú alapvetően primitív lények, akik csak faltörő kosként szolgáltak mindig is a zsidóknak a keresztény fehér férfiak uralmának megdöntésére, ahogy a feminizmus is, a baloldali ideológiák is. Coudenhove-Kalergi gróf leírta elég világosan a végjátékot már közel száz évvel ezelőtt: világkormány, kevert fajú homogenizált embermassza, amelyet “új szellemi nemességként” az erre kiválasztott bölcs és nemes lelkű zsidók kormányoznak. Kalergi az Európai Unió egyik alapító atyjaként van tisztelve, az EU is egy ilyen projekt, nem véletlen, hogy a tömeges bevándoroltatás az egyik legfontosabb ügy az “európai projekt” irányítói számára.

hunbagira
Újságíró

Margarete helyett Marcell! Nono ez az attitűd is szelektíven érvényes. A “struktúrálisan, uralkodó, keresztény, hetero férfi” nem lehet elesett helyzetben, ha mégis így van. Akkor egy nyomorék, szar aki megérdemli a sorsát.

Marcell
Olvasó
Marcell

Összekeversz valakivel.

hunbagira
Újságíró

Bocs javítok. Név tévesztés volt, de neked akartam írni.

Marcell
Olvasó
Marcell

Igen, ebben kb. egyetért a két oldal.

Hunn
Újságíró

Nem értem, Pash Cutter.

Ha rendbe hozom a magánéletemet, felvállalva a teljes felelősséget a múltamért is, meg a jövőbeni sorsomért is, és kemény munkával sikerül önmagam legjobb verziójává válnom…

…Akkor hirtelen mágikusan megoldódik a zsidókérdés is meg a cigánykérdés is a keresztény, fehér Európában? Külső körülmények, mint olyanok, márpedig nem léteznek, minden, az egész Isten teremtette világ csak az én fejemben létezik, vagy mi a szösz?

Az, hogy amit a zsidók/cigányok/feministák/kultúrmarxisták, stb… csinálnak, az pusztító és káros, az független attól, hogy én éppen milyen életvitelt folytatok. Mert én ez esetben ugyan mást csinálok, mint amit eddig, ők viszont ugyanazt.

Tudod, Pash Cutter, le sem tagadhatnád a származásodat. A BŰNBAK a zsidó kultúrában létezik. Mi keresztények/magyarok nem gyűlölünk azért, mert kivetítjük másokra a saját bűneinket. Én sem. Mi azt nézzük, hogy a másik embercsoport konkrétan mit csinál, és az alapján ítélünk. A zsidó az, aki mindenféle elméleteket gyárt, hogy miért is gyűlölik őket: irigységből, primitív vérszomjból, stb… de minden elméletükből süt a gójok iránti lenézés.

Ezeket az elméleteket nyugodtan elfelejteheti bárki, aki érteni akarja pl. az antiszemitizmust. Pedig olyan egyszerű a dolog: mi konkrétan és szó szerint megmondjuk, hogy mi a bajunk van a zsidókkal. Nincs mögöttes, pszichológiai vagy egyéb, rejtett magyarázat. Mi konkrétan megmondjuk, hogy ezt és ezt csinálták/csinálják, és ezért van bajunk velük.

És a legfontosabb, amit soha nem szabad elfelejteni: ezek sokkal jobban gyűlölnek miket, mint amennyire mi magunk képesek vagyunk gyűlölködni…

Deadpool
Újságíró

“A zsidó az, aki mindenféle elméleteket gyárt, hogy miért is gyűlölik őket: irigységből, primitív vérszomjból, stb… ”

Akkor te egy zsidó vagy? -.-‘

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Fölöttébb érdekes ez a “vita”, mert fura módon, de mindkét félnek igaza van:)

Hunn-nak abban, hogy:

“a magyarországi cigányellenességet és antiszemitizmust megpróbálod úgy beállítani, mintha az nem a cigányok és a zsidók viselkedésére adott válaszreakció lenne, hanem valamiféle primitív, zsigeri gyűlölködés, amihez szinte kiváltó ok sem kell… ”

Pash Cutter-nek meg abban, hogy:

“az a fajta ember vagy, aki valahol nagyon elcseszte a magánéletét, nem hajlandó megvallani magának, hogy ezért ő a felelős, és inkább a külvilágot, a rendszert, a zsidókat, a cigányokat, a feketéket, a nőket, a feministákat, a baloldalt teszi meg felelőssé. Mindig más a hibás –”

Szóval win-win a szituáció, mindkettő igaz, külön-külön mindenképp, csak épp nincs “kontextus”, ami őket összekapcsolná, maximum “ürügy”……, ettől függetlenül, mindkét megállapítás “tűpontos”…….

hunbagira
Újságíró

Mi van csakszi, rájöttél, hogy nemcsak rész/féligazságok vannak? Tehát, ha valaki paranoid attól még üldözhetik.
Vagy a fordítottja, attól, hogy a szar(ok) a körülmények a rendszer, még nem kell szarembernek lenni.
Tehát a külső körülmények és a belső tényezők egy skála…

xcsakx
Olvasó
xcsakx

rájöttél, hogy nemcsak rész/féligazságok vannak?

??????

Ki állította az ellenkezőjét és miért püfölöd?

Tehát, ha valaki paranoid attól még üldözhetik.

Én egyet is értek vele, szintén szoktam “idézni”, csak hogy ez egyrészt nem jelenti (mindig) azt, hogy ha paranoid vagyok akkor biztos hogy üldöznek(!) ……megtörténhet, ritkán, de nem törvényszerű….

De mit akartál ezzel mondani/”bizonyítani”? Mire gondolhatott a költő?

Vagy a fordítottja, attól, hogy a szar(ok) a körülmények a rendszer attól még nem kell szarembernek lenni.

Bár az előzőnek ez nem a “fordítottja”, sőt, tőle független és önmagában ez is igaz, de hogy jön ez ide?

Őszintén nem értem hogy mit akartál ezzekel számomra közölni/vitatkozni, esetleg “fejemre olvasni” etc.? Mit is?

hunbagira
Újságíró

Hát hunnak írt cinikus “szerelmesleveleid” szerint sorsunkról, csak magunk tehetünk.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

sorsunkról, csak magunk tehetünk.

Majdnem, kissé pontosítsuk: A tőlünk független (/adott, általunk nem befolyásolható/nem vagyunk rá képesek hatni/változtatni ) keretek/körülmények közt, és a születésileg meghatározottan (adott esetben korlátozott) képességeink birtokában bizony rajtunk áll, hogy “ilyen körülmények közt” meddig, hogyan és mi módon jutunk, vagy juthatunk el.
A “keretre” fogni(, vagy szidni) csak idő és energiapocsékolás……..

Így, ezzel a kiegészítéssel pontosan így van, a sorsunkról csak magunk tehetünk….

Még mindig nem értem, hogy milyen “győzelmi zászlót” lobogtatsz ilyen bőszen? Milyen kontextusban? Egyáltalán mit szeretnél a “fejemre olvasni”?

common man
Olvasó
common man

sorsunkról, csak magunk tehetünk.

https://www.youtube.com/watch?v=PoUukAWxmsc

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Jó a videó, köszönöm.

Hunn
Újságíró

Én azt nem tudom csak, hogy azt minek nevezik,

1. amikor az ember rájött hogy hibázott, hülyeséget csinált, és ez az ő felelőssége volt, a következmények elviselése is az övé, és a kijavításuk is az övé lesz…

2. …de mindemellett észleli és utólag beazonosítja azokat a külső tényezőket, melyek anno befolyásolták a döntéseit és a viselkedését?

És miért van az, hogy ha az ember a 2. pontól is beszél, akkor mindenki más meg úgy csinál, mintha az ember az 1. pontról nem is szólt volna? Vagy mintha a tény, hogy egyáltalán beszél a 2. pontról is, az automatikusan felülírná és érvénytelenítené az 1. pontról mondottakat?

Nekem ez a fő problémám a legtöbb hozzám intézett, ” a Hunn nem vállal felelősséget semmiért, mindenért másokat hibáztat”-című kommentekkel. Hogy ezek nem nekem és nem rólam szólnak a fentebb leírtak miatt, ezért nem tudok velük mit kezdeni, és egy idő után rohadt unalmasak…

Marcell
Olvasó
Marcell

Így van, a zsidó természeténél fogva mindig, mindenhol kivívta maga ellen az ellenszenvet, ezt csak brutális társadalmi kondicionálással lehet elnyomni a jelen nyugati társadalmakban is (kisiskolás kortól kezdve), vagyis a zsidók “érinthetetlen szentté avatásával” és azzal, hogy minden antiszemita megnyilvánulás olyan társadalmi kirekesztéssel, állásvesztéssel vagy akár büntetőjogi következménnyel járjon, hogy senki se merjen ilyen nézeteknek hangot adni nyilvánosan. “Gyűlöletbeszéd” már az is, ha egyáltalán valaki felveti, hogy xy zsidó és ezért teszi ezt vagy azt, vagy hogy a zsidóknak egyáltalán létezhetnek bármilyen olyan csoportérdekeik, amelyek nem feltétlenül mindig esnek egybe az adott nemzet, társadalom érdekeivel. Már ennek a pedzegetése is felidézi a táborokba induló vonatokat és a többit. De akár csak Izrael államot bármiért kritizálni (pláne nem zsidóként) is ilyen megítélés alá esik.

common man
Olvasó
common man

Szeptembertől kötelező tananyagként bevezetnék a menekültek számára az”antiszemitizmust”
https://www.oe24.at/oesterreich/politik/raab-antisemitismus-als-pflichtfach-im-integrationskurs/443807087
Úgy kell nekik .Okos tojások.

hunbagira
Újságíró

https://m.kuruc.info/r/34/217226/
A cikkben utalás deansdaele mester cikkeire…
A kissrác hős, megvédte magát és társait 3 szexuális bűnöző sátánista bibsivel szemben és urukhoz küldte őket.:)

tomgal
Olvasó
tomgal

Nagyon helyesen tette, egyértelműen önvédelem volt, a pontosság kedvéért, egy szexuális , azon belül is pedofil bünöző, egy családon belüli erőszak, egy fegyveres rablásért elítélt ( utóbbi mellesleg stánista) , a háromból kettő megtért urukhoz ( nem hinném, hogy bárkinek hiányoznának), egynek a karja bánta. A fagyi visszanyalt.

<