George Herceg
61 megosztás

A férfiak felelőssége is az internetes ribanckodás

Nem a klasszikus prostitúcióról akarok írni, sem pedig az aranyásókról. Azokról a nőkről akarok írni, akik hatására a mai tizenéves lányok instaprostikká és youtuberibancokká akarnak válni, mert ők lettek a példaképek. Azok a nők, akik több ezres követőtábort toboroztak, akiket nagy cégek keresnek meg vonzó szponzorszerződési ajánlatokkal, pedig semmi mást nem csinálnak, mint a saját testüket bocsátják áruba képek és videó formájában a neten. De ne csak őket ítéljük el, a dolog haszonélvezőit, hanem a férfiakat is, akiknek egy jelentős számú csoportja pénzügyileg életben tartja ezeket a parazitákat, akik azért élnek kitűnő életszínvonalon, mert oxigént lélegeznek be és nyertesei voltak a genetikai lottónak.

Nagy ugyanis a férfiak felelőssége abban, hogy ez így alakult. Közhely, hogy mi vizuálisak vagyunk, az erotikus ingereket jórészt a látásunk által érzékeljük. Nincs olyan egészséges hetero férfi, aki ne nézne szívesen meztelen női testeket. Nekem az igényes pornóval sem volt soha bajom. De! Ép ésszel nem tudom felfogni, hogy milyen testi/lelki kielégülést okoz egy férfinak, ha követheti az instán x.y. bugyimodellt, vagy celebnőt, vagy pornósztárt, vagy glam modellt. Milyen pluszt ad ez hozzá ezeknek az embereknek az életéhez? De ez még semmi. Azt magyarázza el nekem valaki, hogy miért jó érzés odakommentelni egy ilyen kép mellé, hogy „szép vagy!”, „princess!”, vagy akár azt, hogy „szurnálak!” Van valaki, aki komolyan azt hiszi, hogy az adott modell csaj, egy ilyen mondatra úgy reagál, hogy „Ó ismeretlen férfi, gyere találkozzunk és dugj meg!” De még azt mondom, hogy ezt is el lehet fogadni, mint egy fel nem nőtt ego gyerekes foglalatosságát, bár vegyük észre, hogy az ilyen követőkből áruk lesznek, amit ezek az oldalak adnak el különböző cégeknek, de ez legyen az Ő bajuk.

Ami előtt végképp értetlenül állok, az az, hogy vannak, akik ezért fizetnek. Fizetnek a pornóoldalaknak, pedig ömlik ránk az ingyen pornó, olyan választékos tartalommal, hogy nincs az a perverzió, amit ne szolgálnának ki. Fizetnek a webcamos cégeknek, holott azon kívül, hogy van benne némi interaktivitás, a képernyőn ugyanazt láthatják, mint a pornóoldalon, csak rosszabb minőségben. A legrosszabb azonban az, hogy ezzel a viselkedéssel gyakorlatilag eltartunk nem kevés nőt, és persze a mögöttük álló férfiakat és nőket, akik valójában semmilyen értéket nem állítottak elő, semmilyen munkát nem végeztek. Tudom persze, hogy a követők táborában jócskán vannak nők is, akik példaképként követik az aktuális celebeket. Ha nem szolgálnák ki a férfiak a vizuális éhségüket ilyen szánalmas módon, akkor megszűnne foglalkozásnak lenni az instacelebség. Van elég ingyenes tartalom annak, aki arra vágyik és van elég hús-vér nő, akit élőben és közelebbről lehet szemügyre venni, sőt még dugni is lehet velük. Ne legyünk mi, férfiak a ribanckodás elősegítői. Ne legyen vonzó cél a mai tinik előtt, hogy ezt az utat válasszák! Persze nincsenek illúzióim, amíg szar van, veréb is van, csak legalább vegyük észre, hogy valami nincs rendben.

Post Author: George Herceg

George Herceg
Amerika felfedezése után pontosan 484 évvel születtem meg a New Yorktól légvonalban 7043 km-re fekvő Budapesten. Apám tervezőként szennyvíztisztítókon dolgozott, míg Anyám Apámon, így 7 hónappal később egy februári napon egy szülészorvosnak sürgős esethez kellett sietnie. Kapcsolataim a nőkkel már ekkor megkezdődtek. Először Anyámmal érintkeztem, majd a nővéremet is megismertem aminek gyermekkoromra jelentős hatása volt. Felnövekedvén iskolákba és lányok után jártam. Később megtettem az első lépést a válás felé: megnősültem, ami után 5 évvel szabad lettem. Jelenleg a világegyetem két nagy kérdésével, az őskáosszal és a női lélek működésével foglalkozom.
f Facebook
61 megosztás


70
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
60 Válasz hozzászólás
16 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
20 Hozzászólások szerzői
ZoomBelacaudinoMister Drebintamas_agoston Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Nem is tudom, hogy igazán hogy érted, hogy a „férfiak felelőssége”?

Azokról a nőkről akarok írni, akik hatására a mai tizenéves lányok instaprostikká és youtuberibancokká akarnak válni, mert ők lettek a példaképek.

Szerintem itt van egy kis zavar, ugynis nem „azoknak a nőknek a hatására” akarnak a tinipicsák instaprostik/youtuberibancokká válni, azért akarnak, mert ez a természetükben, a „vérükben van, csak most épp ez a „felület” (is) az, ahol ezt megtehetik…..

A nő legnagyobb értéke mindig is a teste volt és lesz is elég sokáig. Semmi nem ér fel azzal, mintha azt mondják hogy „gyönyörű vagy, csinos vagy, szép vagy, te vagy legszebb….blablabla…..

A modellek/pornósok ugyanezt csinálják, csak most „tágultak a lehetőségek”… ráadásul ezek még maguktól is csinálnák, még ha nem kapnának pénz érte, akkor is…..

A férfiak (is) ösztönlények, és feministának(bétának) születtek, vágynak a pinára és ennek a „reményéért” (min 80%-a) sok mindent hajlandóak megtenni/megfizetni, még akkor is, ha ez eleve halott dolog, sőt , ráadásul még kontraproduktív is, de hát ilyen a “természetük”…..

Hogy ebben mennyi a férfiak felelőssége? Annyi, hogy létrehozták ezeket a lehetőségeket, ahogy a fogamzásgátló eszközöket, „egyenjogúságot”, „felszabadítást”……etc….

A melóhelyeken is (kivétel nélkül) jó nők meztelen képei vannak felragasztva, miközben otthon a sokkal rosszabb minőségűt dugja, ha van kit…….., vágyik rá és a fantáziájában „átéli”…..és ezért az illúzióért hajlandó fizetni…

Pontosan azért kommentel oda, mint amiért az aszfaltozó félmeztelen jómunkásember „kommentel”(fütyül, cicceg, „odaszól” stb.) a mellette elhaladó csinos nőnek…..

Ha fizet érte, akkor úgy érzi, hogy kicsit az „övé”, hogy „megvette”, hogy „tulajdonolja”……, legalább „virtuálisan”….

Rossz a fogalmazás, nem „eltartunk”, hanem a balfaszok „eltartják”……és a balfaszokkal nincs mit kezdeni, mert egyből rádtámadnak, ha egyáltalán ezt meg mered nekik mondani……

Ha nem szolgálnák ki a férfiak a vizuális éhségüket ilyen szánalmas módon, akkor megszűnne foglalkozásnak lenni az instacelebség.

Ecce homo……

De nem, nem szűnne meg, épp azt ecseteltem fenn, hogy ez csak “plusz bónusz” számukra…..

Ami ingyen van, az egyrészt nem „érték”, ráadásul ezeknek a nyomorultaknak nincs lehetőségük „élő”, hús vér nőket „közelebbről szemügyre venni”, nemhogy dugni velük…..

Abban pedig, hogy mutogatja magát semmi ribanckodás nincs, legalábbis itt, „Nyugaton”….

Nem a (fizető, nyálcsorgató) férfiak miatt vonzó ez a tinilányok számára, és nem miattuk választják ezt az utat, enélkül is ezt választanák, csak még ezért péznt is kapnak.
(Win-win, ahogy Tomgal(ová) nemrég bemutatta, hogy ezek közül még a disznók is milyen jól keresnek és ez milyen dicső dolog)

És ez csak a felszín, ennél mélyebb dolgokkal van a „baj”, de azokat meg nem lehet „piszkálni”, legalábbis a ma valósága ezt nem „engedi”….., ráadásul” veréb” akkor is „van” ha nincs szar, de ha van, akkor bizony „rárepülnek”……..

Szóval ez a férfiak “felelőssége” , csak épp nem “úgy”……ahogy a cikkben (szerintem:) sugallva van….

hunbagira
Újságíró

Megint kihagyod a szokott mantrádból a szocializaciót/direktmarketinget. Pl a kis ringyók fizetnek az insta(ro)bot szoftver üzemeltetőknek a direkt marketingért. Ahogy nem kellett pornóoldalokon szörföznöm, hogy csiligeljen a livejasmin, miszerint csilla baszni akar velem a szomszédból:D Tudtam legalább, hogy ideje frissíteni a kasperskyt
De ez régen is így volt, a bodéban mindig playboy volt szem magasságban. Amikor fiatal jobboldali mozgalmárként mentem ellenőrizni, hogy a kommancs hírlapértékesítő, nem dugta- e el a (szebb napokat látott) demokratát, a fórumot és a hunniát..:D

xcsakx
Olvasó
xcsakx

. Pl a kis ringyók fizetnek az insta(ro)bot szoftver üzemeltetőknek a direkt marketingért. Ahogy nem kellett pornóoldalokon szörföznöm, hogy csiligeljen a livejasmin, miszerint csilla baszni akar velem.:D

Ja, pontosan úgy, ahogy a levélládádba bedobott “tuti” ajánlatokra is ráharapsz és rohansz azonnal megvenni, aztán meg szidod a szemét reklámbedobót, hogy ő “kényszerített” téged vásárlásra, (mint Hunn-t a “feminista kondicionálás”……:)DDDD
Ja, mocskos ribancok, robotszoftwerüzemeltető direkt marketingesek, pfúj, pfúj……

hunbagira
Újságíró

Ez ugyanaz a csalás, mint az általad linkelt társkeresőké, csaxolok. :P

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Az hogy hülye vagy, mert “ráharapsz a reklámra”? Aztán meg szidod, hogy miatta vásároltál? Az nem csalás, az csak téged minősít.

hunbagira
Újságíró

A” csilla baszni akar veled a szomszédból” az tévedésbe ejtés már, tehat csalásnak minősül.
“csillával találkozhatsz nálunk” mondatig reklám.
Te —MODERÁLVA—, csusztató “mester”.
Bár lehet — MODERÁLVA— nem megy a fogalmak elhatárolása.

— AZ ALPÁRI, ISMÉTELT SÉRTEGETÉS NÉLKÜL IS ÉPPEN ANNYIRA ÉRTHETŐ A HOZZÁSZÓLÁS MONDANIVALÓJA!—

MODERÁTOR

hunbagira
Újságíró

Amúgy— MODERÁLVA— már te is azon vitatkozol, hogy mekkora a marketingnek szerepe a jelenségben. Illetve meddig marketing és honnan számít csalásnak. :D
Tehát indirekt cáfoltad megint magad..
Csak beszéltetni kell csakszikát..

— AZ ALPÁRI, ISMÉTELT SÉRTEGETÉS NÉLKÜL IS ÉPPEN ANNYIRA ÉRTHETŐ A HOZZÁSZÓLÁS MONDANIVALÓJA!—

MODERÁTOR

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Jól elvagy magaddal, úgy látom…..
A zagyvaságból sok értelmet nem sikerült kihámoznom, de biztos bennem van a hiba, én kérnék elnézést, újfent……

hunbagira
Újságíró

—-MODERÁLVA—

CÉLTALAN, ISMÉTELT SÉRTEGETÉS. SAJNOS NEM NYERT.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

IDÉZET MODERÁLVA

A moderátor ezek szerint még nem ébredt fel……

hunbagira
Újságíró

Téged moderalhatnának már ki, véglegesen. Az összes regeden. ( amilyen primitív vagy, úgy is kb az első mondatodnál lebuksz)

hunbagira
Újságíró

De segítek, a csalás nem reklám.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A reklám nem csalás……

hunbagira
Újságíró

De, ha tévedésbe ejtenek.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De, ha tévedésbe ejtenek.

Akkor igen, de önmagában a reklám nem csalás, ha arra hivatkozol, hogy annak hatására vettél valamit az még mindig a saját döntésed……

Ettől függetlenül én személy szerint rühellem a reklámokat, de ne hárítsuk megint valami/valaki másra a saját szarunkat…..

Reszet Elek
Újságíró

6. § (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt – figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére – olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: *

a) az áru létezése, természete, figyelembe véve a termékmegnevezésére vonatkozó jogszabályi előírásokat is,

b) az áru lényeges jellemzői, így különösen

ba) kivitelezése, összetétele, műszaki jellemzői, tartozékai,

bb) mennyisége,

bc) származási helye, eredete,

bd) előállításának vagy szolgáltatásának módja és időpontja,

be) beszerezhetősége, szállítása,

bf) alkalmazása, a használatához, fenntartásához szükséges ismeretek,

bg) az adott célra való alkalmassága, a használatától várható eredmények, előnyei,

bh) veszélyessége, kockázatai,

bi) környezeti hatásai,

bj) az egészségre gyakorolt hatása, vagy

bk) tesztelése, ellenőrzöttsége vagy annak eredménye,

c) az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte,

d) az áru igénybevételéhez kapcsolódó adómentesség, adókedvezmény vagy más adóelőny,

e) az áruhoz kapcsolódóan valamely szolgáltatás, alkatrész, csere vagy javítás szükségessége,

f) az áruhoz kapcsolódóan biztosított ügyfélszolgálat és panaszkezelés,

g) a vállalkozás vagy képviselőjének személye, jellemzői és jogai, így különösen az ilyen minősége, a jogállása, társulásokban való részvétele és kapcsolatai, vagyona, szellemi alkotásokon fennálló jogai és kereskedelmi tulajdonjoga, engedélye, képesítései, díjai és kitüntetései,

h) a vállalkozás kötelezettségvállalásának mértéke, a kereskedelmi gyakorlat indítékai, az értékesítési folyamat természete, a szponzorálásra, a vállalkozás vagy az áru jóváhagyására vonatkozó bármely állítás vagy jelzés, vagy

i) a fogyasztó jogai, illetve a fogyasztót az ügylet folytán esetlegesen terhelő hátrányos jogkövetkezmények kockázata.

(2) Megtévesztő kereskedelmi gyakorlat továbbá

a) az a kereskedelmi gyakorlat, amely más vállalkozással, illetve annak cégnevével, árujával, árujelzőjével vagy egyéb megjelölésével való összetévesztésre vezethet,

b) az olyan magatartási kódexben foglalt követelmény be nem tartása, amelynek a vállalkozás alávetette magát, amennyiben a vállalkozás

ba) a követelmény betartására nem csupán szándéknyilatkozat formájában, hanem igazolható módon kötelezettséget vállalt, és

bb) a kereskedelmi gyakorlat keretében utal a kódexnek való alávetettségére,

ha ez valamennyi tényszerű körülmény figyelembevételével a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

7. § (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely

a) – figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és

b) ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas

(a továbbiakban: megtévesztő mulasztás).

(2) Ha a kommunikáció eszköze térbeli vagy időbeli korlátokat támaszt, ezeket az akadályokat és minden olyan intézkedést, amelyet a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója annak érdekében tett, hogy az információt más módon eljuttassa a fogyasztókhoz, figyelembe kell venni annak megítélésénél, hogy fennállt-e megtévesztő mulasztás.

(2008. évi XLVII. törvény
a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról)

hunbagira
Újságíró

Szerinted a felhúzott, klaviatúra pszichopata verklinket, érdekli ez?

Reszet Elek
Újságíró

Majd szétszedi bekezdésenként és leírja hogy miért nem az ami…

hunbagira
Újságíró

Ezért kérdeztem.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Reszet Elek: Köszönöm, hogy beraktad, mert ráadásul ezt (is) oktatom:)

Reszet Elek
Újságíró

A szar kitermeli a maga szarevőit és a szarevők is a szart. Tyúk és tojás.
Minden igyekezet ellenére nem a teljes népesség tartozik e két csoportba. A bulvárosodás nem mindenkit érint.

hunbagira
Újságíró

Tényleg? Férfiak veszik rá a nő(sténye)ket a ringyóskodásra?! …tudom, hogy a femcsik szerint igen , ha nem is direktben. “Szegény áldozat nők internalizálják magukban a patriarchátus elvárásait”.:D

Blackur
Olvasó
Blackur

A jelenség azért létezik mert van rá igény és fizetőképes kereslet. A cikk szerint ez a felelősség, hogy élsz-e vele vagy sem.

Reszet Elek
Újságíró

A férfiak egy része lehetőséget ad rá illetve valamiféle hasznot biztosít érte.

Hunn
Újságíró

Igazából nincs a nőkre, illetve velük a szexre fizetőképes kereslet. Az van, hogy amikor a nők azt mondják, hogy na, mostantól akkor pénzért csinálom veletek, arra a férfiak azt mondják, hogy na jó… De én még olyan férfival nem találkoztam, aki magától is fizetni akart volna a szexért.

Az, hogy online, internetes – tehát nem hús-vér nővel való szexért – miért fizet bárki is, az számomra örök rejtély marad. Ez valószínűleg az elkorcsosult, képernyők előtt felnőtt, fiatalabb férfigeneráció lehet. Bár ha mégsem, akkor bocsánatot kérek tőlük. Mondjuk én már a masszázs-szalonos lányokért való fizetést sem értem, ahol az van a hirdetésben, hogy “aktus velem elképzelhetetlen”…A semmire tartanak el egy csomó olyan picsát, akinek a férfiak lába nyomát kéne csókolgatnia, hogy egyáltalán életben marad, ehelyett baleknak nézi le az összeset…

Az a helyzet, hogy nekünk férfiaknak sokkal nagyobb tisztelettel kéne bánnunk magunkkal. Nem a nőkkel, hanem saját magunkkal.

Egyre inkább azt gondolom, hogy a nők elsősorban a VISELKEDÉSÜNK alapján ítélnek meg minket, nem pedig a fejünkben élő “alfahímhez”, ahhoz az ideális és tökéletes férfihoz viszonyítva, akik lenni szeretnénk. A nők tudják, hogy ha farkad van, akkor férfiként számolniuk kell veled. De ha nem úgy viselkedsz, ahogy várják, vagyis “bétáskodsz” – tök mindegy, miért – amivel azt jelzed, hogy nem kell számolniuk veled, akkor kezdődnek a bajok… Vagyis az alfaság – szigorúan férfi-női viszonylatban értve – valójában nem más, mint a nőkkel való megfelelő, helyes, eredményes viselkedés.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

De én még olyan férfival nem találkoztam, aki magától is fizetni akart volna a szexért.

Pedig 80%-uk igen, akar, mert azt hiszi, hogy a szexért fizet, miközben általában csak fizet, a szex reményéért…

Art
Olvasó
Art

Amíg veréb van, lószar is van!

Horvath Anton
Olvasó

Ezen közösségi oldalak üzemeltetői pont hogy inkább nagyon is jól ismerik a RedPill szabályait, sőt ezáltal lettek képesek profit szerzésére is, mégpedig ha igaz eléggé szépen hoz is a konyhára. A Facebook még inkább csak hagyományos hirdetésekkel indult, az instagram már ugyanezt az egotuning technikán keresztül éri el, mivel bikinis csajokkal bizony jóval könnyebb hirdetni, vagy akár eladni bármit is. Jobban tudják mit keresnek a férfiak vagy a nők, mint maguk a felhasználók. A Tinder például a hipergámia csúcsra pörgetésével szerez profitot, többségében naiv férfi felhasználóktól. Az emberek nem gondolkodnak, amíg a RedPill meg hasonló gondolatok csak az internetes összeesküvés-elméletek szintjén maradnak a társadalomban, addig ezek a cégek kényelmesen gazdagodnak tulajdonképpen az emberek saját hülyeségein.

Blackur
Olvasó
Blackur

Tisztelt Férfihang!
Megkérdezhetem mitől függ a moderálás? Nemrég két fórumtárs bőszen k.anyázott s az nem lett törölve.Köszönet.

Kalman
Újságíró

A jelenség pszichológiai oldalát elég jól elemezte Roosh V. valamelyik frissebb videójában. Eszerint a jelenség mögött az áll, hogy a férfiak (mármint a többi :-) valójában nem csak baszni akarnak, hanem vágynak egy normális kapcsolat minden velejárójára, és így arra is, hogy mindenféle dolgokkal kedveskedjenek, elhalmozzák a nőjüket, tehát hogy provider béták lehessenek. Ha fizetnek a ribinek, akkor úgy érzik, hogy a leány nekik rángatja a klitoriszát, nem másnak. A visszajáró fizető vendégek akik fizetnek a video- vagy instaribancoknak tehát amolyan barátnő pótlékként élik meg ezt a kapcsolatot, azért fizetnek vidáman.

Azt is érdemes meggondolni, hogy a béta férfiak szaporodási stratégiája az, hogy eltartanak egy nőt, és cserébe dughatnak vele. Az, hogy egy nőt eltartsanak tehát ösztönös késztetés, és másra nem is igazán kell a pénz. Ha valaki például főleg videojátékozik, de valós életbeli hobbijai nincsenek, akkor egy nyugati fizetés mellett bőven lesz pénze ribancokra elszórni. Ellenben valódi nővel ismerkedni az esélyei nulla közeliek, így logikus, hogy pótlék webribancokra fogja elszórni a felesleges pénzt.

Mindezzel a magyarázattal nem akarom felmenteni az online ribancokra pénzt költőket, csak egy elméletet vázoltam, hogy hogyan működhet a pszichológiája ennek.

Végezetül pedig ne hagyjuk ki a nevelők felelősségét sem! Nem kereslet kell,h ogy legyenek webribancok, hanem bizony kínálat is. Mernék fogadni, hogy az erős apai jelenlét hiánya az, ami erre a pályára tereli a jobb sorsra született leányokat.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Mernék fogadni, hogy az erős apai jelenlét hiánya az, ami erre a pályára tereli a jobb sorsra született leányokat.

Nagy valószínűség szerint elvesztenéd….

hunbagira
Újságíró

Nem, te vesztenéd el. A kutatások szerint -de facto- “apahiányos” csonkacsaládokból jönnek. Mint általában a bűnözők.

tomgal
Olvasó
tomgal
xcsakx
Olvasó
xcsakx

Akkor nézzük meg ezt a “lélekgyöngy”-öt(meg az időközben alábiggyesztett 20on.hu-t):)

(Jéééé, mindkettő szerző nő, ezek aztán tudják a tutit a témában:), mondanám, hogy “tizenegyedik” , vagy akárhányadik, de már a fasz számolja:)

Az apa jelöli ki a határokat és főként ő fegyelmez…

A jelen valóságában, és épp ott, ahol van apa, ott is anyuci az, aki fegyelmez és apuci az, aki “kényeztet”…….

Az apai szeretet nélkül felnövő fiúk instabilabbak, sebezhetőbbek lesznek. Nagyobb eséllyel fognak deviánsan viselkedni. Hajlamosabbá válnak a szenvedélybetegségekre.

Itt ugye jó kérdés egyrészt az “apai szeretet” definíciója, másrészt meg hol lehet fellelni olyan “kimutatást”, hogy pl. 100 darab “apai szeretetben” felnövő kisfiúból ennyi és ennyi szemét, 100 darab “apai szeretet hiányában” felnövő fiúból ennyi és ennyi szemét kerül ki?

Vagy ez is olyan “bemondás”, minthogy a családon belüli erőszak (mindig)a nőket sújtja? Hogy minden 5. nőt már megerőszakoltak, vagy fognak, vagy épp most is erőszakolják?
……..

A börtönben lévő elítéltek igen nagy százalékának problémás az édesapjával való kapcsolata.

Ahogyan a nem börtönben lévők igen nagy százalékának is……..ez ám az érv…..

Az apahiány következtében nem biztos, hogy a férfiaknak elegendő önbizalmuk és lelkierejük lesz.

Ahogyan az sem biztos, hogy nem.

Problémák lehetnek a kitartásukkal, illetve enerváltak maradhatnak.

Ahogy másoknak is…..

Lehet, hogy alacsonyabb iskolai végzettséget szereznek és a karrier terén sem jutnak olyan magasra, mint a felmenőjük.

“Lehet”, meg hasonló “sugallatok”, miközben kurvára nincs rá semmi bizonyíték, pontosan úgy, ahogy a “családon belüli erőszak” urban legendája…..

Ha az apjuktól nem veszik át a férfias viselkedésmintát, akkor ennek hiányában a női minőséggel találkozva nem lesz eléggé magas a nemek közötti polaritás szintje.

Ez meg egyenesen a kedvencem:)DDDDD
Főleg, ha balfasz az apjuk:)(80%), miközben naphosszat megy a vinnyogás, hogy balfasz férfiaktól elválnak/megcsalják, akik mindent, csak épp nem “férfias viselkedésmintát” “adnak át a fiaiknak”:)DDDD

Mivel ezek a fiúk nem hatnak a nők szemében eléggé férfiasnak, ezért sokszor csak barátnak választják őket a mélyebb vonzalom hiányában.

Ezen meg lehaltam:) Ezek szerint a felhőztetésnek ez lenne az oka? Heuréka:)
Hunn ettől milyen boldog lesz:)

Az apahiány sok gondot okoz a lányok esetében is. Ők sem lesznek eléggé magabiztosak és lelkileg stabilak.

Ez meg a másik:)DDDD Nem lesznek eléggé “magabiztosak és stabilak”., a lányok:)

Nem élik át az “én vagyok apa kicsi hercegnője” érzést.

Ezen már tényleg visítok a gyönyörtől:)DDDDDDDDD
Talán nem is kell kommentálnom:)

Hamar olyan párkapcsolatokban találhatják magukat, ahol a másiktól próbálják megszerezni a hiányzó apai energiát.

Milyen finoman fogalmaz:)

Ez általában konfliktusokhoz vezet. Gyakran vonzódnak választhatatlan férfiakhoz, akikért az apához hasonlóan csak sóvárogni lehet.

Ja, ezért van a sok alfaözvegy, mert “sóvárognak”, beszarás:)

A kedvesük gyakran idősebb náluk.

Szörnyű, de tényleg, és mindez az apahiány miatt……

Van, hogy megelégszenek sokkal kevesebbel, mint amit valójában érdemelnének, mert nem érzik magukat elég értékesnek.

“Értékesnek” érzik azok magukat, sőt, de ha “jön a fa”l, akkor vagy megalkuszik, vagy maradnak a macskák……

A kutatások szerint az apát nélkülöző lányok hamarabb kezdhetik meg a szexuális életüket, illetve e téren csapongóbbak lehetnek.

Ennek majd hogy fognak örülni az “apai szeretet és viselkedésminta nélkül felnövő” fiuk, hiszen van kit dugniuk………, vagy mégsem, mert az “apai szeretetben felnövő” fiúk mind elhappolják előlük ezeket a lányokat……
Biztos, hogy ezen az oldalon is, akik vinnyognak a pinahiány miatt,azok épp börtönben ülnek, vagy épp most szabadultak, “apa szeret hiányában felnövő”, negatív deviancákkal rendelkező “férfiak” ………

Nehezebben bíznak meg a másik nemben, valamint haragot táplálhatnak iránta.

Magyarul: alfaözvegyként nem fenékig tejfel az élet….., nem beszélve a “Erica”-ról”(https://www.youtube.com/watch?v=dE8UHCDVYB8)

Egyes esetekben az édesapjuk iránt érzett dühüket a partnerükön vezethetik le.

Szegény lányok………egyes esetekben, máskor meg csak egyszerűen menstruálnak…..

Sajnos hajlamosabbak lehetnek a depresszióra és nehezebben bontakoztatják ki a nőiségüket.

Mert nem voltak “apuci pici hercegnői”/”királylányai”, beszarás, de komolyan…..

A fentiek alapján jól látható, hogy az apahiány milyen mély nyomokat hagy egy gyermek lelkében, ezért mindenképpen érdemes arra törekedni, hogy az utódok szoros és kiegyensúlyozott kapcsolatot ápoljanak az édesapjukkal!

Az árvák felsírnak a kínkeserves röhögéstől…….

Egy jó apa nemcsak a tisztelet műfaját tanítja meg – hogy a gyermek a nála gyengébbet ne kihasználhatónak lássa -,

Milyen érdekes…….., az apucik nevelik a fiaikba a feminizmust, ó, bazmeg:)

a férfiak 26 százaléka komoly depressziót él meg a gyermeke megszületése után: nem tudnak mit kezdeni az apasággal.

Húha, biztos apa nélkül nőttek fel és beszartak…..

“Világunkat hihetetlen módon tönkreteszi az apahiány, vagyis az apasebzettség. A legtöbb ember apasebekkel él.” Hiszi, hogy a börtönök nem lennének tele, ha volnának elérhető apák.

Ezt a szar kamut………(és akkor még az Iq hiányos szarbőrűeket, cigányokat meg a niggereket nem is számoltuk…….)

A felmérések alapján a bűnözők jelentős hányada nem ismerte édesapját, vagy nem ápolt vele jó viszonyt – így nem tanulták meg tisztelni a társadalmi kereteket.

A “nem jelentős hányada” (mennyi lehet az? legalább 30%?) viszont ismerte az apját, vagy jó viszonyt ápolt vele és megtanulta tisztelni a társadalmi kereteket ééééés, ennek ellenére szemét lett, hát baszki, már semmi sem szent?:)

Nem véletlen az sem, ha a férfiak gyakran nem mernek kockázatot vállalni, elköteleződni, gyermeket vállalni, házasodni, vagy akár nőt egyenrangú félként kezelni.

Ja, és ezek kötnek ki a kóterbe, ……..várj, nem is ezek, sőt, akkor itt mégis szar van a palacsintába, vagy azok azok “apahiányosak”, akik nem börtönbe kötnek ki, azok lennének a balfaszok? Ájvé…..

Az apák hiánya miatt bekövetkező torzulás áll a militarizmus, a versengő kapzsiság, a feszengő fiatalkor és a családok instabilitásának jelentős hátterében.

Bassza meg, a militarizmus mögött ez áll?
Az apátlanok versengő kapzsik?
Feszengenek fiatalon?
Ráadásul a “nagyobb részük” a kóterbe kötnek ki?
A “kisebb részük” pedig balfasz, nem kockázatvállaló, nem elköteleződő, nem gyereket vállalók, nem házasodók, nem kezelik a nőket egyenrangúként, akkor bazmeg kik szaporodnak? A kóterbe lévők?
Vagy az apai szeretethiányosaknak nincs gyerekük egyáltalán?

A valódi apa nélkül felnövő gyermekek nehezen sajátítják el a szabályok követését és mások jogainak tiszteletét, így könnyen öntörvényűvé válhatnak.

Ahogyan a “valódi apával” liberális (vagy épp, kurva szigorú konzervatív) szellemben, felnövő gyerekek…..

Amikor az apa nélkül felnövő gyerek átlépi a küszöböt, akkor egy olyan ismeretlen világgal néz szembe, amelynek kihívásaira nincsenek tanult válaszai – aminek akár a kábítószer, vagy a fiatalkori bűnözés is következménye lehet.

Ja, lehet, miközben az apával felnövőt sem védi meg ettől semmi…..

Az apa nélküli lányok és fiúk nagy eséllyel válnak elköteleződni nem tudó, nagy gyermekké, akik inkább saját rövid távú vágyaik kielégítésére fordítják energiáikat: nem képesek hosszútávon kitartani sem párjuk, sem családjuk mellett.

A jóléthez, a “szabadsághoz”, a seggük kinyalásához ennek semmi köze nincs, az apahiány a döntő, értem….

Megfelelő apakép hiányában a fiúk gyakran érzik úgy, hogy férfiasságukat bizonyítani kell: állandóan más férfiak bizalmát és elismerését igyekeznek elnyerni. Megállás nélkül önbizonyítanak – legyen szó akár fizikai erőnlétről, szexuális képességekről, vagy üzleti sikerről.

“Szegény” becsvágyóak, milyen szar nekik, ellenben a balfaszok, akik langyos szarban elvannak, azoknak milyen jó……

Milliónyi férfi akarja megmutatni nemcsak magának, hanem a világnak is: végre sikerült neki, végre igazi férfi lett. Belső hiányosságukat pontosan ez igazolja – nem volt csillogó szemű, büszke apukájuk, akinek férfi tisztelét már gyerekkorukban kivívták volna.

Ha lett volna, akkor nem akarnák senkinek megmutatni a öööööö…….., nagy semmit:)
mert gyerekkorukban ezt már “kivívták” a csillogó szemű, büszke apukájuktól”:)DDDDD

Az sem ritka, ha az önbizonyító férfiak a pénzért megvehető dolgok felhalmozásával próbálják fontosságukat bebizonyítani.

Azért szörnyű, nem?
Mennyivel boldogabbak a szegények, akik nem halmoznak fel vagyont……..

Ha egy férfinek meglenne a jó apa-élménye, akkor nagy eséllyel nem áldozná az egész életét arra, hogy – például – erőfitogtasson.

És akiknek meg megvan , azok nem fitogtatnak,………., mert nincs mit……….hát igen ez lenne a kívánatos……..

Szuper……………..

zgy001
Olvasó
zgy001

Naooo
Olvasó
Naooo

Nők kezébe pénzt nem szabad adni. Ékszert se. Kocsit se. Esetleg fakanalat.

RedGreg
Újságíró

Jaja, fák anál

Naooo
Olvasó
Naooo

Fákat se, menjen szedjen magának ha nem akar megfagyni.
Attól szaros lesz a fasz, undorító, azt se.

common man
Olvasó
common man

Ma már az is csak műanyag…

lapposgutta
Olvasó
lapposgutta

Faszomat!

caudino
Olvasó
caudino

“valójában nem csak baszni akarnak, hanem vágynak egy normális kapcsolat minden velejárójára, és így arra is, hogy mindenféle dolgokkal kedveskedjenek, elhalmozzák a nőjüket, tehát hogy provider béták lehessenek”

Óriási igazság, és sok mindent megmagyaráz.
Rollo meg igencsak lát a pályán.

zgy001
Olvasó
zgy001

Gábor Farkas
Olvasó

Ez telitalálat!

Naooo
Olvasó
Naooo

Minek menne oda, az megalázkodás, esetleg int a nőnek, hogy odajöhet.

tamas_agoston
Olvasó
tamas_agoston

Üdv Mindenkinek!

Még új vagyok az oldalon, csupán néhány hete találtam rátok, viszont lenyűgöznek a cikkek és a kommentek is (kedvenceim Naooo és Hunn, valamint RedGreg – remélem mindet jól írtam :])

A cikkel kapcsolatban: véleményem szerint hibátlan. Olykor belemerülök unalmas óráimban az Instagram világába és elképedve látom amit az instakurvák művelnek. Tényleges, értéket előállító munka végzése NÉLKÜL élnek pazar életszínvonalon. Milliós szponzori szerződéseket kapnák, szimplán azért, hogy valamelyik gagyiszar terméket félmeztelenül (vagy teljesen meztelenül egy köntös takarásával a pinájukat) reklámozzák. Undorító és egyben felháborító, hogy napi 4-5-6 selfie meg live videó elég ahhoz, hogy a sokszorosát keressék azzal, amit mások kőkemény munkával. Ezt le kéne rombolni, alapjaiban kellene megváltoztatni az egész közösségi média-kultúrát, nem a mocskos ribancdögökre kihegyezni mindent és őket támogatni, szponzorálni.

Örülök hogy rátaláltam erre az oldalra. :) A gyakorikérdéseken hatalmas Blue Pill-es kondicionálás van érvényben (Hunn után szabadon :D), ocsmány ami ott zajlik. Az IGAZSÁG leírása a nőkről azonnali ban-al jár természetesen, mindenki a nőket védi, ha fesztiválon baszik félre a nő az is a férfi hibája, ha a férfi “csak” 450-et visz haza nettóban de ez a ribancnak nem elég, az is a férfi hibája. Manginák mindenhol ott. Meg máshol is. A she.hu nevű szennyről ne is beszéljünk :)

Mister Drebin
Olvasó
Mister Drebin

Így igaz, a gyakorin mindenkit kitiltanak a nagy demokraták akik csak enyhe, tárgyilagos kritikát is le merészelnek írni a köcsög feminista rendszerről, a ginocentrizmusról vagy a nők valódi természetéről. A feminácikat illetve a manginákat persze nem bannolják, így lehet hogy a kretén kékpirulás válaszok valahogy mindig 80%-on vagy afölött állnak, a redpilles válaszok meg 20%-on vagy azalatt.

tomgal
Olvasó
tomgal

” a gyakorin mindenkit kitiltanak a nagy demokraták akik csak enyhe, tárgyilagos kritikát is le merészelnek írni ”

No de ha mindenkit kitiltanak, még az enyhéket is, akkor hogyan lehetnek a redpilles válaszok 20% körül ? (vagy épp valamivel alatta)

Reszet Elek
Újságíró

Ez olyan mint a drog. Amíg van rá kereslet, addig hiába is próbálnád szűkíteni kínálati oldalról. Ez a rendszer kinevelt egy moslékgenerációt, a multiknak meg mindegy hogy ki és mi módon csinálja, csak minél hatékonyabb és olcsóbb legyen a reklámhazugság.
Szóval az embereket kellene felnevelni, megtanítani a szépre és a jóra. Erre meg manapság ugyan mennyi esély van?

Blackur
Olvasó
Blackur

ott a pont Elek torzul a világ.

az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.”

“Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

tomgal
Olvasó
tomgal

Igazad van és no problem. (gondolom tudod mire gondolok :))

Blackur
Olvasó
Blackur

Te otthon hagyod amivel lőni szoktál , én otthon hagyom az íjat s lemeccseljük egyszer :)

Reszet Elek
Újságíró
tomgal
Olvasó
tomgal

” Az IGAZSÁG leírása a nőkről azonnali ban-al jár természetesen, mindenki a nőket védi, ”

Valóban :)

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__randizas__6547875-ferfi-szemmel-milyenek-a-mai-nok

Az első néhány komment (itt úgy látszik szabadnapos volt a “demokrata”) , miért kell ilyen hülyeségeket kitalálni?
Legalább ellenőrizné(tek) le. (hogy kicsoda van mögötte, meg mindenkinek a képzelőerejére bízom)

/43 anonim ***** válasza:
47%
Szépség átlagos, stílus undorító, 0 műveltség ,humor az sehol semmi, elegancia se sok. 26/f
2015. febr. 1. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
2/43 anonim ***** válasza:
47%

Szépség: 80%-uk szép.

Stílus: 90% ribis

Műveltség: 10% művelt

Humor: 50% humoros

Elegancia: 50%-uk

Amúgy agyilag zokni a 90% szintén.
2015. febr. 1. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
3/43 opened paradise ***** válasza:
35%

Sajnos gyakoribbak azok,akikről véleményt se akarnék mondani.

Nem mindenki olyan,csak lehetetlenség egyből normálisat találni.
2015. febr. 1. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
4/43 anonim ***** válasza:
84%
sokfélék. ezt a retard kérdést, istenem… :DDDD
2015. febr. 1. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
5/43 anonim ***** válasza:
60%

Sok szép lány van, de sok az okádék is. Stílusban van rengeteg, amelyik eltalálja a neki megfelelőt, szépen, igényesen öltözködik, de vannak azok divatmajmok is, akik azt se tudják már, hogy mit aggassanak magukra. Műveltség/humor hát az tényleg nem az erősségük, de igazából a műveltség a férfiaknak sem. Elegancia, na erre nem igazán tudok mit mondani.

20/F
2015. febr. 1. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
6/43 anonim ***** válasza:
36%
Imádom a nőket, kár, hogy ennyire csalódottak.
2015. febr. 1. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
7/43 A kérdező kommentje:

hmmm érdekes :)

és a kérdésben válaszoló emberkék mit gondolnak saját magukról ha külső szemmel (mondjuk egy nőével) nézik magukat?
2015. febr. 1. 23:46
8/43 anonim ***** válasza:
48%

Semmit nem érnek,hogy szépek nálam,mert az még semmire nem elég.

Stílus:

Beképzelt,felszínes,flegma, bunkók.

Műveltség:abszolút nulla.

Humor:1-2%-a a nőknek,de az sem az igazi.

Elegancia:Ezt a szót,és a valódi jelentését és tartalmát a nők 1-2%-a tudja valóban.Ők foglaltak mindig.

23/F
2015. febr. 1. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
9/43 anonim ***** válasza:
35%
Több mint 99%ához hozzá se szolnék agyi szintjük miatt, sok a rhibanc, ne állatlánosíts, sok a csúnya/sminkes ocsmányság, műveltség nem számít humor agyi szint kérdése is.

caudino
Olvasó
caudino

tomgal: gondolom az ilyesmit, amit idéztél, kénytelenek engedni, tehát hogy ez egyik nem ekézi a másikat – ez nagyon alap.
Gondolom, a lányok is leirják, hogy a fiúk bunkók, csak b***ni akarnak, lusták, piálnak, esetleg gémerkednek, stb.

Valszeg a red-pill okosságokat engedik kevésbé, vagy moderálják. Amerikában mintha próbálnák őket háttérbe szoritani, volt olyan site, amit olvasgattam, de megszűnt, másiknál a csávó megtért (?) és már nem akart csajozógép lenni :) (ha egyáltalán valaha az volt), illetve gugli is valahogy hátrébb sorolja a red-pill találatokat, mint más kereső. Szóval hogyha nálunk is moderálnák, az beleillene a világ trendbe. :/

tomgal
Olvasó
tomgal

Ebben igazad van amit általánosságban írsz Caudino, én nem is ezt kétlem. De én erre a két állításra küldtem a ( ennyit írtam be gyakorikérdések férfiak véleménye nőkről) és hát az első oldalon ezek voltak a vélemények. Azért ilyen állításikra azért “vicces”:

“A gyakorikérdéseken hatalmas Blue Pill-es kondicionálás van érvényben (Hunn után szabadon :D), ocsmány ami ott zajlik. Az IGAZSÁG leírása a nőkről azonnali ban-al jár természetesen, mindenki a nőket védi”

“a gyakorin mindenkit kitiltanak a nagy demokraták akik csak enyhe, tárgyilagos kritikát is le merészelnek írni”

Kontra első oldal gyöngyszemei :) ( nekem ezek nem enyhe és tárgyilagos kritikának tűnnek , tőlem mindenki azt ír amit akar ott, ekézhetik egymást, csak ne írjunk már le olyasmit “ csak úgy” hogy azonnal ban-elik az enyhe kritikát megfogalmazót, mert ez egyszerűen nem igaz és igen fura , hogy ketten is lelkesen ezt szajkózzák, miközben :

“Sajnos gyakoribbak azok,akikről véleményt se akarnék mondani.“ ( ez enyhe kritika)

“Amúgy agyilag zokni a 90% szintén.“

“ Beképzelt,felszínes,flegma, bunkók.
Műveltség:abszolút nulla.“

“ Több mint 99%ához hozzá se szolnék agyi szintjük miatt, sok a rhibanc, ne állatlánosíts, sok a csúnya/sminkes ocsmányság, műveltség nem számít humor agyi szint kérdése is.“

Azért érzékeled ugye az ellentmondást “ azonnal törlik az enyhe kritikát megfogalmazókat” :)

( és ez a legelső találat, legelső oldala)

caudino
Olvasó
caudino

“Olykor belemerülök unalmas óráimban az Instagram világába és elképedve látom amit az instakurvák művelnek. Tényleges, értéket előállító munka végzése NÉLKÜL élnek pazar életszínvonalon.”

Ahelyett, hogy velünk dugnának!

tamas_agoston
Olvasó
tamas_agoston
hunbagira
Újságíró

Igen, bizonyos szint felett/különbséggel, átalakul/megfordul a megszokott nemek közötti dinamika. Hajlandók ők “udvarolni” is, adott esetben.

Blackur
Olvasó
Blackur

Azért azt is vedd észre, hogy a nő ezt csak az alfáért teszi, míg a pasik zöme akár a 10/4 s nőért is. Vissza is élnek vele.

hunbagira
Újságíró

Nem tartom magam “alfának” (hú, de utálom az összes ilyen szakszót) a nők 10/7/8 at adnak. Tehát relatíve/pszichés feldolgozás szempontjából a legrosszabb helyen vagyok. Tudjátok én láthatom, hogy a szemem előtt megy el a gyorsvonat, de valahogy (az esetek többségében pont nem férek rá :)))) . De 10/3/4 esek, nekem is kaját hoznak (női szarrágó mivoltukból nyilván ez a legtöbb) rám írogatnak stb..
Tehát, ha megvan 4-5ös szint különbség felett alfának sem kell lenned.

Hunn
Újságíró

Én például, még ha cigánykerekeket hányok is, akkor sem lesz belőlem “alfahím”.

A mai világban a csajozás nem más, mint lázadás a női hipergámia ellen.

Reszet Elek
Újságíró

Ha cigánykereket hánysz, akkor biztos nem.

tomgal
Olvasó
tomgal

Most őszintén Bagira, komolyan kérdem, neked egy 10/hanyas nő a “gyorsvonat“?
Nem igazán tudom elhinni , hogy egy 6-7-es csajnak te nem jössz be annyira , hogy örömmel vegye az érdeklődésedet.

Plusz bónuszkérdés :

“De 10/3/4 esek, nekem is kaját hoznak (női szarrágó mivoltukból nyilván ez a legtöbb“,
Mit kéne még venniük, hozniuk neked :) ?
Ajándékok, belépők, új kocsi? Konkrétan mire gondoltál ? :) ezt most viccesen nem támadólag kérdezem .

Reszet Elek
Újságíró

Teljesen mindegy, mert 4-es nőre nincsen erekciója normál pacáknak.

tomgal
Olvasó
tomgal

Ez egyértelmű , csak a “ szarrágó” kifejezésre utaltam, hogy mire vágyna :)

Blackur
Olvasó
Blackur

Elek van egy lakhelyem közeli rockegyüttes, a közönségbeli nők sosem egyedül mennek haza. Én nem vagyok adonusz de ők sem vénuszok s nem ótvar pasik kísérgetik őket. De ezt is kitárgyaltuk már, 10/4 s nő csak csak talál 10/5 s pasi szinte sose.

Zoom
Olvasó
Zoom

Titeket se a hasatokon keresztül lehet megfogni.

hunbagira
Újságíró

:))))

hunbagira
Újságíró

Hát pedig ez a helyzet….a szintemben lévő nők esetében.
Hát “vajnatibiféle” felajánlások nem jönnek..:))))

Bela
Olvasó
Bela

“Emocionálisan Terhelt Nő” – már ezen beszartam. Igazi agyatlan she-s cikk.