Hosszú ideje elterjedt és igen széles körben elfogadott narratíva a jelenlegi közbeszédben, hogy a hagyományos magyar társadalomban a nők elnyomása, megsemmisítése, férfiak által való leuralása volt „a normális”. Ugyanezen közbeszédben nemegyszer előkerül a még fennmaradt hagyományos társadalmi szegmensekben (például a székelyeknél, csángóknál) dívó állítólagos hímsovinizmus. De vajon mi ebből az igazság – és mi a mítosz? Cikkünkben ezt járjuk körbe a házasság kérdésére fókuszálva, annak vizsgálatával, hogy mennyiben biblikus a tradicionális magyar családmodell, és mit tanulhatunk a sikeres házasság kapcsán őseinktől, mindenekelőtt Isten igéjéből.
Cikkünkben elsősorban a Ratio Educationis rendeletéig vizsgáljuk a társadalmat – két okból: egyrészt mert az utána következő korban a hagyományos társadalom a hivatalnokréteg megjelenésével és a polgárosodással egyre inkább átformálódott, s annak vizsgálata óriási feladat lenne, melyet egy cikkben összefoglalni nem lehet. Másrészt pedig azért, mert elsősorban a paraszti világban a (részben) hagyományos formában megmaradt társadalmak felfogása a férfi-női szerepek és a család terén lényegében nem változott, az ipari forradalommal és a felvilágosodással megjelenő új családformák viszont már nem részei a hagyományos magyar családformának, hanem sokkal inkább egyfajta nemzetközi trendet követnek.
Nők a régi Magyarországon
A tradicionális magyar társadalom két jelentős rétegre oszlott: a parasztságra (jobbágyság) és a nemességre. A polgári életforma kevésbé volt jellemző, így arra kitérni nem fogunk.
A nemesség adta hazánk uralkodó osztályát is sokáig, ezért elsősorban ezt az „elit” réteget érdemes vizsgálni, lévén, hogy a kisnemesek („hétszilvafás nemesek”) élete sokszor csak apróságokban (státuszukban) különbözött a jobbágyaikétól. A hazai társadalom felső rétegében a nők, asszonyok nem voltak rossz helyzetben. Bár a rendszer elvben patriarchális volt, hiszen a főbb hivatalokat általában (de nem minden esetben!) férfiak viselték, a nemesasszonyok feladatkörei, tevékenységük lehetőségei igen széles körűek voltak. Itt két híres történelmi személyiség, Zrínyi Ilona és Lorántffy Zsuzsanna életszerepein keresztül fogjuk megvizsgálni, hogy mit is jelentett nemesasszonynak lenni a tradicionális magyar társadalomban.
Zrínyi Ilonáról tudjuk, hogy első férje, I. Rákóczi Ferenc politikai csatározásai közepette ő igazgatta a Rákócziak teljes birtokát, tehát óriási tekintélye és befolyása volt. Ferenc halála után ő vált a birtok tulajdonosává is – így történhetett az, hogy Ilona második férje, Thököly Imre hozzájuthatott a Rákóczi-birtokok jövedelméhez is, mert felesége, akivel hűen szerették egymást, támogatta a szabadságharc ügyét. Zrínyi a hadi pályán is kipróbálta magát: a „Munkács hős védője” titulus máig együtt jár a nevével. Ő volt az ugyanis, aki parancsnokként két császári tábornokkal szemben is sikeresen megvédte Munkácsot, majd később férje oldalán hadakozott a Habsburgok ellen.
Lorántffy Zsuzsanna I. Rákóczi György feleségeként szintén részt vett férje oldalán a Rákóczi-birtok igazgatásában, ezenkívül pedig a Habsburg-ellenes hadjáratok csapatszervezésében is. Özvegységében felvirágoztatta a sárospataki kollégiumot, és a puritánok oldalán részt vett a református egyház politikai csatározásaiban, valamint könyvet is írt.
A hozott példákból is látszik tehát, hogy a nemesi világban az asszonyok mai szemmel nézve sem voltak alávetett helyzetben – szó sem volt arról, hogy a társadalom felső rétegében a hímsovinizmus és a nők totális elnyomása uralkodott volna: sőt a nemesasszonyok tevékeny résztvevői és alakítói voltak nemcsak a családjuk sorsának, de akár népünk, nemzetünk életének és magának a magyar történelemnek is.
Tekintsünk „le” ugyanakkor kicsit a paraszti világba is. Teljesen más a képet látunk: az emberek életét nem a hatalmi harcok, a politika és a birtokigazgatási kérdések foglalták le, hanem egy egyszerűbb, ámbár nem kevésbé magasztos feladat: az önfenntartás. Ennek céljára volt berendezkedve a család, annak apraja-nagyja. A szerepe alapvetően itt is az érdekközösség volt: a szerelemnek, a romantikának a családok lényegi létében nem volt sok helye – igaz, nem is volt kizárva.
A nők és férfiak tehát egy közös célért munkálkodtak: azonban nem egyformaképpen. Az állítólagos férfiuralom azonban itt sem igazán tetten érhető. A hagyományos paraszti családban a nő a férfi partnere volt – sokkal inkább, mint a posztmodern világban. A kulcsszó a munkamegosztás volt: a férfi- és női munkák élesen elváltak egymástól, jellemzően olyan módon, hogy mindkét fél olyan feladatokat végezzen, amelyek kiaknázzák a neméből fakadó erősségeiket: a férfi családfenntartóként a nehezebb, nagyobb fizikai megterhelést és állóképességet igénylő munkákat végezte. Rá tartozott a szántás, a vetés és az aratás, a kaszálás és a behordás. Férfimunka volt a lábasjószágok őrzése és gondozása: a ló, a tehén és a juh és társai gondozása. Az asszonyok feladatai közé tartozott a háztáji gazdaság fenntartása, az aprójószágok (többnyire baromfi) gondozása és ellátása, a ház körüli feladatokat elvégzése, valamint a legszentebb hivatás: az anyaság, a gyermeknevelés.
Ez sem úgy volt ugyanakkor, ahogy a mai feministák állítják, hogy a nők csak „gyermekszülő gépek” voltak: a hagyományos társadalomban a férfiak csodálták az anyaságot, annak presztízse volt, anyának lenni, gyermeket nevelni méltóságot jelentett, olyan kiváltságot, melyet férfiember soha nem tapasztalhat meg.
A kettejük kapcsolata tehát mindenekelőtt a kooperációra, egymás erősségeinek kiaknázására és gyengeségeinek kompenzációjára épülő partneri kapcsolat volt, melynek célja „a családi vállalkozás” fenntartása és továbbörökítése volt. A megözvegyülő asszony, valamint az, akinek a férje háborúban volt, átmenetileg a férfiúi feladatokat is magára vehette.
Jelen esetben sem láthatjuk tehát azt, hogy a női nem az elnyomás pokoli bugyraiban tengette életét. Munkája fontossága révén még szava is volt a családban, sőt népi énekeink, tréfás szövegeink, szólásmondásaink nemegyszer annak az emlékét is megőrizték, hogy az asszony „hordta a nadrágot” sok háztartásban, vagyis ő volt a család tényleges irányítója, nem a férfi.
A családon belüli erőszak azonban sajnos ebben a társadalomban is előfordult, ennek is számos emlékét megőrizték népi szövegeink, dalaink. Elsődleges oka soha nem a társadalmi helyzet, hanem sajnálatos módon (a mai esetek nagy részéhez hasonlóan) az alkoholizmus volt, mely nem új keletű népbetegség hazánkban.
Megvizsgálva tehát a tradicionális társadalmi összképet azt láthatjuk, hogy sem a felső, sem az alsóbb rétegekben nem volt jelen rendszerszerű hímsovinizmus, a nők tehát nem elnyomottakként jelentek meg, hanem a férjük partnereként, valódi segítőtársakként, akiknek szerepe, feladatai elengedhetetlenül fontosak voltak a család, nemzetség és nemzet fennmaradásához, s akik a férfitársadalom részéről az ennek megfelelő tiszteletet is megkapták. Hamis narratíva tehát az, amely a hagyományos magyar társadalmi berendezkedést úgy kívánja beállítani, mintha a nők csupán a férjük (szex)rabszolgái lettek volna – ez a fajta elnyomás hazánkban (és valójában a teljes keresztény kultúrkörben) soha nem volt jellemző, az ilyen jelenségek és felfogások egykoron is abnormálisnak számítottak.
Azt is megfigyelhetjük, hogy a nők státuszkülönbsége rendszerint nem a nemüktől függött: ahol a nő alacsonyabb státuszban volt, ott a férj is, ahol a nő előkelő státuszban volt, ott a férj is. S bár kifelé a férj képviselte a családot (ha élt), a család belső igazgatása többnyire a feleség feladata volt, tehát a családon belül is tényleges tekintéllyel rendelkezett – ez utóbbi mind a nemesi, mind a paraszti társadalomban érvényes jelenség volt.
A házasság természetesen elvárás volt – azonban nem csupán a nők, de a férfiak felé is. Tény, hogy „a vénlányság” szégyennek számított – de „az agglegénység” is! Akár férfi, akár nő volt, aki nem házasodott meg, a család számára súlyos csapást jelentett, az illető életében pedig szégyenfoltként volt jelen.
Külön témakörként kerülhet még elő az iskolázottság és az oktatás kérdése: itt az egyenlőtlenségek már elsőre nagyobbnak tűnhetnek, de a Ratio Educationis előtti időszakban tényleges egyenlőtlenségről valójában nem beszélhetünk. Ennek pedig az volt az oka, hogy az oktatás az egyház keretein belül folyt, s mind a protestantizmusban, mind a katolicizmusban elsődleges célja a pap-, illetve lelkészképzés volt. Az oktatás kolostorokban, zárdákban, templomok körül, majd később többszintű teológiai jellegű iskolákban folyt. Bár voltak kísérletek olyan egyetemek alapítására, melyek másfajta tudományágakat is oktattak volna, ezek jobbára csírájukban elhaltak, vagy nem jutottak tovább a terveknél. A nemesség és parasztság körében sem beszélhetünk világi oktatásról: az előbbiben viszont megjelenik az egyházi oktatás, érdekes módon elsősorban a nők esetében. Őket előszeretettel küldték pár évre gyermekként apácakolostorokba, ahol sok más mellett megtanultak írni-olvasni is. A nemes ifjak és leányok egyéb képzése a főúri családon belül folyt, s sok esetben az oktató ott is egyházi ember volt. Voltak ugyanakkor olyan esetek is (pl. a fent említett Lorántffy Zsuzsanna esetében), amikor nemesasszonyok leányiskolákat hoztak létre – persze természetesen a saját társadalmi osztályuk tagjai számára.
A paraszti rétegekben a továbbtanulás útja egyértelműen csak a papság/lelkipásztorság irányában folyhatott, a reformáció előtt a helyi plébános képzésével és ajánlása alapján, a reformáció után a legtehetségesebb fiúgyermekek többszintű iskolarendszer keretében képezhették magukat. A korabeli protestáns és katolikus egyházi tanítás többek között 1Tim 2,8–15 alapján a nők lelkésszé/pappá szentelésének az ötletét is súlyos eretnekségnek tartotta: azonban itt is kár a vélt hímsovinizmust keresni. Pál ugyanis nem a nők alacsonyabb rendűségét hirdeti, hanem sokkal inkább a teremtésből fakadó férfiúi és asszonyi természet közötti eltérésre, valamint a családban és társadalomban az apostolok által képviselt keresztény hierarchiára alapoz (hogy ez mi is pontosan, arra a későbbiekben részletesebben kitérünk).
Szavak, melyeket félreértelmezünk
A feminista narratíva a tradicionális magyar társadalom „mucsai elmaradottságát” nem csupán hagyományos társadalmunk félreértelmezésére alapozza, de sokszor olyan szavakra, kifejezésekre is, melyeknek értelmét szintén tévesen állapítja meg. Ezek közül két olyan példát vizsgálunk meg, melyek a leggyakrabban szembejönnek velem az ilyen jellegű viták során.
Az első ilyen kifejezésünk az „asszonyállat” vagy „asszonyi állat”. Ez a régi magyar nyelvben (s így például a Károli-Bibliában is) előforduló szavunk egyfajta állandó példaként kerül elő annak bizonyítására, hogy bizony, a magyar társadalom az emancipáció kora előtt állatnak tekintette csupán a nőt. Azonban mi sem áll távolabb a valóságtól!
Az „állat” szavunk ugyanis a régi magyarban elsősorban nem a mai értelemben volt általánosan ismert, vagyis nem az ‘animal’, hanem ‘substantia’ (= állapot, lényeg) jelentéssel bírt.
Erre számos régi magyar nyelvemlékünk bizonyíték, például a következő idézet, mely a Bévezetés a’ vallás fundamentominak esméretébe című, 1827-es katekétikai írásban találunk, s mely így szól: „Az Isten egy állatjában, három személyében.” Ma ezt a dogmát így mondanánk: „Isten lényegében egy, személyében három.” Az állat szó itt semmiképp sem jelentheti a mai értelemben vett állatot. De nem jelenthette a következő középkori, népdallá alakult imádságének idézetében sem: „minden állat megy nyugodalomra / az Istentől kirendelt álomra”. Itt a szövegkörnyezet alapján egyértelműen a mai értelemben vett lélek vagy még inkább élő szavunkat jelenti ez a szó. (Egyes gyűjtésekben, valamint az Evangélikus énekeskönyvben ez utóbbi verzió található.)
Ugyanígy maga az „asszonyállat” kifejezés sem arra utalt, hogy a nők állatok lennének – hanem arra, hogy az ő szubsztanciájuk az asszonyi, női lét, esetleg arra, hogy ők is „élők”, rendelkeznek lélekkel, ami az „ember” szavunk mint faji név megjelenése előtt éppen a nők emberi nemhez való tartozását jelezte.
A második kifejezésünk egy közismert, humoros székely szólásmondás, mely szerint „a medve nem játék, a sör nem ital, s az asszony nem ember”. Ezen kifejezés kapcsán vádolták meg 2015-ben Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt hímsovinizmussal, de egyes hangok egészen odáig jutottak, hogy e mondás miatt a teljes székely társadalmat általánosan hímsovinisztának bélyegezték. A kifejezés jelentése azonban itt sem az, amit a modern irodalmi nyelv jelentése alapján gondolnánk.
A hagyományos székely nyelvjárásban ugyanis az ember mint a fajunkat jelölő kifejezés nem létezik. E szó jelentése kizárólag a házas férfiakat takarja (nem véletlenül szól így egy másik székely mondás: „becsüld meg feleséged, mert ő csinál embert belőled”), így a még nem nős férfiakat sem lehet embernek nevezni: ő „csak” legény vagy előrehaladott kor esetén agglegény. Hasonló egyébként az asszony szó jelentése is: csak a házas nőket illeti meg, a hajadon, az lány, aki pedig pártában (a konfirmált/bérmálkozott lányok hagyományos erdélyi viselete) maradt „vénlány”.
Amikor tehát azt mondja a székely, hogy „az asszony nem ember”, valójában azt érti alatta, hogy „a nő nem férfi”. Ebben semmi hímsovinizmus nincs, egyszerűen egy olyan tényt rögzít, melyet csak egyes, egyre szélsőségesebbé váló progresszív ideológiák próbálnak csupán megkérdőjelezni – és csak az utóbbi pár évtizedben.
Biblikusság, hagyományos társadalom és a sikeres házasság titka
A házasság kérdése mint a férfiak és nők egymáshoz való viszonyának csúcspontja, a keresztény hitben is alapvető szerepet foglal el, és így a Biblia is igen sokat foglalkozik vele. Az Ószövetségben már rögtön a Genezis könyve elején lefekteti az ige a házasság Istentől való voltát a kétféle nem különbözőségének isteni akaratával együtt (1Móz 2,18–24). A házasság tehát az Úrtól rendelt szövetség férfi és nő között (és csak közöttük!), melyben az egybeszerkesztő maga az Isten, így annak az ember által való szétválasztása, vagyis a válás a házasságtörés esetét kivéve, Isten előtt nem helyes (Mt 19,3–9).
Az Énekek éneke (és azon belül is különösen a 8. fejezet 6–7. versei, melyeket előszeretettel használnak esküvői istentiszteletek alapigéjeként is) a szerelem és a szexualitás értékére mutat rá. Ez a könyv világít rá talán leginkább, hogy mindkettő az Isten ajándékaként adatott az embernek, a vonzalom férfi és nő között az ő akarata, s az ő akarata a szexualitás is, mely (a páli tanítások figyelembevételével egyértelműen és szigorúan) a házasságon belül nem csupán a gyermeknemzés eszköze, hanem az örömszerzés forrása is.
A keresztény család „házirendjét” – ha úgy tetszik, hierarchiáját – az ige több helyütt tárgyalja (Ef 5,21–33; Kol 18,21; 1Pét 3,1–7). Ezek közül a jobb érthetőség kedvéért az efezusi szakaszt, valamint az 1Pét 3,7-et fogjuk megvizsgálni tüzetesebben.
„Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk az ő testének. »Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.« Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.” (Ef 5,21–33)
„És ugyanígy, ti, férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg neki a tiszteletet mint örököstársatoknak is az élet kegyelmében, hogy imádkozásotok ne ütközzék akadályba.” (1Pét 3,7)
Az újszövetségi tanítások egy érdekes és igen szép jellegzetessége az, hogy a házasság és az Isten–egyház kapcsolat között párhuzamot von. Az Úr és az ő egyháza egyesülését az újjáteremtéskor a Jelenések könyve például a menyegző képével írja le (Jel 19,1–9) – s Pál is hasonlóan tekint a kérdésre. A házasságot együtt tárgyalja Krisztus és az egyház kapcsolatával olyan módon, hogy a két szál egymással szervesen összefonódik: egymástól el nem választható. Ami azonnal kitűnik, hogy a keresztény házasságban a férfinak és a nőnek egymás iránt kötelezettségei vannak: Krisztus és az egyház kapcsolatának a mintájára. Egyfajta hierarchiáról beszélhetünk tehát az egyik oldalról: az asszony úgy kell, hogy engedelmeskedjen mindenben a férjének, ahogy az egyház a Krisztusnak – azonban ez soha nem lehet az elnyomás egyoldalú engedelmessége! A férfi kötelessége ugyanis, hogy úgy szeresse feleségét, mint Krisztus az egyházat – valamint ahogyan ő a saját testét.
Itt két üzenet is van. Az első, hogy a férfinak Istentől rendelt feladata és kötelessége jobban szeretni feleségét a saját életénél is, s késznek kell állnia a házastársát akár az élete árán is megvédelmezni, valamint őérte a saját önző vágyairól lemondani. A második, hogy a férfinak kötelessége úgy szeretni a feleségét, mint a saját testét – és semmit meg nem tenni vele, ami fordított helyzetben neki kellemetlen vagy épp fájdalmas lenne. Ezáltal az önfeláldozó szeretetet és a nő kényszerítésének, bántalmazásának bármilyen formáját is súlyosan megítéli az ige mint a férj felesége irányában való kötelességmulasztását és Krisztus felé való engedetlenségét.
A péteri ige ezt a gondolatot kiegészíti még egy részlettel: a férfinak kötelessége a tiszteletet is megadnia a feleségének – a hozzá kapcsolódó figyelmeztetés pedig az, hogy annak a férfinak, aki nem tiszteli a feleségét (aki vele egyenlő módon Krisztusban örököstársa az üdvösségben), annak az imádsága akadályba fog ütközni. Vagyis a feleség iránti tiszteletlenség a férj istenkapcsolatának megszakadását is jelentheti! És a „gyengébb fél” kifejezéssel is vigyáznunk kell: ez csak és kizárólag a fizikai erőre vonatkozik, nem arra, hogy a nők a férfiaknál alacsonyabb rendűek lennének. Ugyanis arról is szó van itt, hogy a férfiak ne éljenek vissza erősebb fizikumukkal a nők kárára, hanem a házasságban a férfi fizikuma is a nő segítségére legyen.
A házastársi szövetség ugyanis a Biblia tanítása szerint egyértelműen valami olyan, ahol a házastársak adni szeretnének egymásnak. A sikertelen házasság legtöbb esetben ott kezdődik, hogy mindkét fél kapni akar: emiatt pedig a felek végül kiszipolyozzák egymást, a házasság szétesik, és mindkét fél keres majd egy újabb „áldozatot”, miközben ő maga is „áldozattá” válik. Ha viszont mindkét fél meg akarja adni a másiknak, ami az Istentől való kötelessége, s amire a másiknak szüksége van, akkor végül a kapcsolatban mindkét fél gazdagodni fog, és a szeretet lobogása soha nem fog meghidegülni.
A Biblia szerint a házasság tehát mindenekelőtt szeretetkapcsolat. A család védelmezője, „feje” pedig a férfi – amivel ő azonban nem élhet vissza – ahogy az asszony sem élhet vissza a férje szeretetével és tiszteletével. E téren lelhetjük meg a biblikusságot a hagyományos magyar társadalom családképében is: a férj és a feleség egymást kiegészítve, egymás erősségeire alapozva, vállvetve küzdenek a közös célért. Ennek a küzdelemnek a része, hogy mind a férfi, mind a nő tisztában legyen a szerepével, miként a nemiségéből eredő képességével – hogy a férfinak és a nőnek Isten által adott különbözősége egymást kiegészítve válhasson egységgé, harmóniává, boldog, tartalmas és életen át tartó kapcsolattá.
A férfi és a nő közötti különbség tehát nem rossz dolog, nem valami, ami ellen küzdeni és harcolni kell. Isten a két nemet pontosan úgy alkotta meg, hogy ezek a különbségek egymást kiegészítve alkossanak egy egységet: az egyház és Krisztus kapcsolatának leképződését. Ez a harmónia pedig csakis az igei tanításban gyökerező családképben valósulhat meg, ahol sem a férj, sem a feleség nem próbál meg a másik fölé kerekedni és őt leuralni, hanem mindkettő a másikat akarja segíteni, előrébb vinni – egyszóval a másiknak akar adni. A valódi keresztényi gondolkodásban tehát sem a hím-, sem a nősovinizmusnak nincs helye.
Annál inkább helye van viszont az Istennek mint férfi és nő szövetségében a harmadik félnek, hiszen „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd 4,9–12)
Felhasznált források:
Szepesy Ignác: Bévezetés a’ hitvallás fundamentominak esméretébe. Kolozsvár, 1827.
Arcanum-Asszonyállat
Az asszonyállat kifejezést teljesen indokoltnak tekintették
Hímsovinizmussal vádolják Németh Zsoltot
Híres magyar nők
A paraszti társadalom morfológiai leírása
Magyar életrajzi lexikon
Magyar Elektronikus Könyvtár
A magyar iskolarendszer kialakulása
Lorántffy Zsuzsanna
Sasfi Csaba: A felsőbb iskolázottság térhódítása a magyarországi késő rendi társadalomban
Szögi László: A magyar felsőoktatás kezdetei
A szerző református teológus; a cikk első megjelenése ezen a címen érhető el.
Néhány gondolat.
Amikor Bartók és Kodály népzenét mentek gyűjteni a néphez, azt úgy nevezték: parasztzene. A népművészet a paraszti művészet. A nép a parasztságot jelentette. A gazdag nemesség az ország népének csak kis részét alkotta, mint egy elit-szerűen. Tehát a népszokások eredetét nem a nemesség, hanem a parasztság körében kell vizsgálni.
A parasztságra a zsidó-keresztény vallást erőszakkal kényszerítették rá, így szoktatták bele ezekbe az idegen szokásokba, de alapvetően a földműves paraszt és a zsidó-keresztény szokások az két külön dolog, azt nem lehet egybemosni, mivel parasztok mindenhol vannak a földön, de zsidó-keresztények nem mindenhol.
A parasztoknál a természettel való együttélés és túlélés mentén szerveződtek a dolgok. A férfiak a nehéz, a nők a könnyebb fizikai munkákat végezték. A nők tudták mi a dolguk és hol a helyük, és ha túl akartak élni, akkor annak megfelelően viselkedtek. Ellentétben a modern városi feministákkal.
A nő a férjét uramnak nevezte, és ez a szó megjelöli a férfi és a nő egymáshoz viszonyított helyzetét: úr és szolga. A mostani feministák pedig férfiak, urak akarnak lenni, és ezért nőiesítik és töketlenítik el a férfiakat, ez a természetes felállás fordítottja.
Vagyis kétfajta ember van: a férfi ember, az úri-ember, és a női ember, aki nem úri-ember, hanem éppen az ellentéte.
A zsidó-keresztény vallás mindig is piedesztálra emelte a nőket, mert ebből is származott a hatalma, lásd Szűz Máris imádat a kis Jézuskával, az “Istenszülő” dicsőítése, az Anya-Szent-Egyház megnevezés, a papok töketlenítése.
Az ilyen beállítottású embereknek, mint a cikk írója is, normális és ideális az a helyzet, hogy:
“az asszony „hordta a nadrágot” sok háztartásban, vagyis ő volt a család tényleges irányítója, nem a férfi.” – mivel szeretnének még anyjuk csecsén lógni, és nem veszik észre, hogy a feminizmus, a nőuralom kártékony a társadalomra és a gyerekek nevelésére.
És azt képzelik, hogy:
“a hagyományos társadalomban a férfiak csodálták az anyaságot, annak presztízse volt, anyának lenni, gyermeket nevelni méltóságot jelentett, olyan kiváltságot, melyet férfiember soha nem tapasztalhat meg.” – szerintem normális férfi soha nem irigyelte és csodálta azt a tapasztalatot, hogy milyen lehet gyereket szülni és anyának lenni, legfeljebb az író álmodozik ilyesmiről. Egyébként pedig gyereket nevelni az nem a nők kiváltsága, ők inkább csak gondozzák a gyereket, nem pedig tanítják, nevelik a helyes dolgokra.
Tehát az író szerintem egybemossa a gazdag elitet, a valódi magyar népet és a feminista zsidó-keresztény vallást, hogy megmagyarázhassa és univerzálissá kiterjeszthesse és a saját nőket csodáló és istenítő ábrándjait, a cicihez való ragaszkodását. Mert alapvetően a feminizmus a nők istenítéséről, piedesztálra emeléséről, uralkodóvá nyilvánításáról szól, ez a problémája is, és ha ezt nem tesszük, akkor a dolgok a helyükre kerülnek, és jól kezdenek működni a dolgok.
A felnőtt férfi és nő sohasem volt egyenrangú, ezt kéne sok embernek megértenie, amellett hogy minden ember egyenjogú.
Csakszi! A szerző nagyon fiatal református teológus, lelkész, és házas ember. A gyülekezet bizalmát, megbecsülését és tiszteletét bírja, nem a mamahotelben “lóg az anyja csecsén.”
Neked nem szolgád ezen a világon sem nő, sem férfi, fogd ezt már fel végre.
Jó tudni…
Nincs olyan, hogy “zsidó-keresztény” vallás, X Y, nincs “zsidó-keresztény” kultúra, nincsenek “zsidó-keresztény” gyökerei Európának. Semmi ehhez hasonló nincs és nem is létezett soha.
Ezzel szemben van olyan, hogy zsidó vallás, és van a keresztény vallás. Van a zsidó kultúra, és van a keresztény kultúra (ami sajnos a jelenben kiegészül a zsidók által mesterségesen a gójoknak gyártott tömegkultúrával-kultúrálatlansággal, amivel a keresztény kultúrát váltják fel).
Európa pedig mindig is keresztény volt, sohasem “zsidó-keresztény”. A kereszténységet pedig kéretik nem összekeverni annak a médiában, a filmekben stb… a zsidók által bemutatott ábrázolásával.
Már magának a “zsidó-keresztény” vagy “judeo-keresztény” szóösszetételnek a célja is a valóság torzítása, elferdítése, szándékolt félreértelmezése. KÉRETIK NEM HASZNÁLNI! Ez fontos!
A tóra/tanakh része ószövetség néven a bibliának. Elhiszem, hogy nehéz a kognitív disszonanciát feldolgozni az antiszemitizmus és judeokereszténység között.
Nyugi ezzel a (filo)szemiták is így vannak, más oldalról közelítve.
Egy érdekes vélemény erről:
“Tessék egy palesztin, azaz filiszteus szemével olvasni az Ószövetséget, s benne Dávid dicsõséges harcait a filiszteusok ellen. Az õ szemükben az a gyalázat, maga. S ha magyar szemmel olvasom, akkor micsoda? Egy szomorú tény: ezt csinálják a királyok, az urak. Mit? Pusztítják a földet és a népeket. De hát csak ez van az Ószövetségben? Nemcsak ez. Még sokkal rosszabb is. Hálazsoltárok, melyekben megköszönik Istennek, hogy az õ segítségével tudták pusztítani a filiszteusokat meg az egyiptomiakat, mert tudvalevõen Isten fojtotta bele õket a Vörös tengerbe, és mert megint csak tudvalevõen örök szeretettel szerette népét, a zsidót. Akik Jézus elõtt jöttek, mind tolvajok és rablók.”
teljes cikk: Az Ószövetség nem Isten igéje
https://kuruc.info/r/7/13862/
Ha valaki a keresztények Istenét keresi, az az Ószövetségben aligha találja meg.
A kereszténység zsidó szektaként indult.
+mithras, dionűszosz stb kultuszként.
A Topkapi szerájban van egy nagyméretű kép, a mohácsi diadal címmel.
Nekünk meg “…nemzeti nagy létünk nagy temetője…
Pillanat, ulomenen és hunbagira! A kereszténységnek pont az az egyik sarkalatos pontja, hogy Isten és ember között megköttetett egy ÚJ SZÖVETSÉG! Az ószövetség a zsidókra vonatkozott, de az új szövetséggel érvényét vesztette: magyarul a zsidóság nem Isten kiválasztott népe. Arról nem is beszélve, hogy megölték Jézust.
Ne keverjük össze a tradicionális kereszténységet azzal, amit ma “judeo-kereszténység” címén akarnak eladni nekünk! Mert amit ma ezen a címen eladnak nekünk, pedofil meleg papokkal, álszent hipokrita hívekkel, migránsok lábát csókolgató pápával, ez az egész csomag cakkumpakk már a kereszténység felszámolásának a folyamata. A kereszténység felszámolása pedig azzal az indokkal történik egyébként, ha valaki nem tudná, hogy a Holokauszttal a kereszténység, mint olyan, úgymond hiteltelenné vált és érvényét vesztette…
Ha érvényét vesztette volna, nem foglalják bele a Bibliába az Ószövetseget. Ennyi.
Most te viselkedsz úgy ahogy a filoszemitákat szoktad leírni.
Nézd, hunbagira, én sosem jártam hittanra, nem vagyok még csak megkeresztelve sem . Ettől függetlenül keresztény magyar emberként tekintek saját magamra.
Azt viszont tudom, hogy sem az én korosztályom, se az utána jövők nagy része szintén nem járt hittanra, nem jár templomba, nem felszentelt papok szájából kapja az igét. Szóval a kereszténységről alkotott elképzeléseiket a zsidó kézben levő tömegmédia alakította ki. Tehát eleve egy ártó szándékú szűrőn át megszűrt, szándékosan eltorzított kép él az emberek fejében a keresztény vallásról mint olyanról.
Mindazonáltal pusztán annak a ténynek, hogy a kultúrmarxista zsidók gyűlölik és fel akarják számolni a kereszténységet, már önmagában is elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy mi viszont fontos és pozitív dologként forduljunk keresztény örökségünk felé…
https://europe.infowars.com/s/
Értem, azért mert a kultúrmarxista zsidók ugyanúgy támadják, ezért meneküljünk cionkeresztény egyházakhoz(már várom feri pápa mikor ad ki egy pápai pátenst, hogy össze kell olvadni a hit gyülekezetével) . Jó kitaláltak nekünk a zsidók ezt hegeli dialektikát. Akármi van ők nyernek.
Nem, hunbagira, én igazából csak azt mondom, hogy térjünk vissza a tradicionális kereszténységhez.
Ui: ki ne találd, hogy azért és azzal támadom az egyházat, amivel a kultúrmarxista zsidók szokták.
Én viszont jártam sőt egyházjogász is lennék vagy mi…
“Nézd, hunbagira, én sosem jártam hittanra, nem vagyok még csak megkeresztelve sem . Ettől függetlenül keresztény magyar emberként tekintek saját magamra.”
Tekinthetsz te magadra akként, de amit itt az évek alatt bemutattál embertársaid iránti szeretetből és tiszteletből, az minden volt, csak nem keresztényi. Legfeljebb sátáni…
“mi viszont fontos és pozitív dologként forduljunk keresztény örökségünk felé…”
Ha ezt komolyan gondolod, akkor mondjuk vasárnaponként elkezdhetnél templomba járni…
attól,hgy valaki temlomba jár még nem lesz hívő. 1990 után tele lettek a templomok “vallásos” emberekkel a többség az alapvető templomi illemet sem ismeri.
“Jézus mondta: “Mert Isten országa bennetek van, és körülöttetek. Nem kőből és fából épült házakban. Emeld fel a követ, és én ott leszek, hasítsd szét a fát, és megtalálsz engem. ”
Itt a lényeg szerintem. Sokan hivőbb emberek mint a piszkos körmű tízparancsolattal gyógyító miniszterünk pl.
Valóban. Nem a templomba járáson múlik, de attól sem lesz valaki keresztény, ha csak úgy magára mondja, miközben meg amit mutat, az inkább egy szélsőséges iszlamistára emlékeztet.
Ha valaki komolyan veszi azt, amit a szentkönyvei mondanak, az mindenképp “szélsőséges”. Na jó, szélsőséges buddhistáról nem tudok, bár biztos van (van hát: https://www.buddhafm.hu/hirek/2017-05-24/a-szelsoseges-buddhista-szerzetesrol-keszult-filmet-bemutattak-a-cannes-i ) Ha valaki ezt a felhígított new age-es “kereszténységet” követi (meg csuhás coelhókat, mint Pál Feri atya stb.) az nem keresztény abban az értelemben, amit évszázadokig ez alatt értettek. A katolicizmust eredeti formájában ma már max. Williamson püspök vagy az SSPX képviselik. A II. vatikáni zsinaton az egyház olyan engedményeket tett zsidó és progresszív követelésre (pl. lemondott a zsidók megtérítésének megkísérléséről), hogy ma, a pápai székben egy csuhás szabadkőművessel nemigen nevezhető másnak, mint viccnek. Annyira keresztény, mint amennyire a reformzsidók zsidók (akik már azt sem titkolják, hogy valójában nem is hisznek Istenben). Ami maradt az egy ilyen feel-good, szeressük egymást gyerekek, hippikereszténység. Tévedést elkerülendő az ősegyház nem ilyen volt, azok egy durván fanatikus destruktív szekta voltak, amely sikeresen meg is buktatta a római civilizációt, illetve átvette az uralmat felette. Jézusról meg ugyebár azt sem tudjuk, létezett-e, történelmi nyoma nincs a kortársaktól. Flavius Josephus könyvébe is úgy kellett belehamisítaniuk a szerzeteseknek egy mondatot róla.
“Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.”
Jelenések Könyve 3.15
Ennyit arról , hogy Jézus létezett-e :
http://igemorzsa.hu/vitatott_temak/jezus-tort-szem/07-tema.html
“ Tacitus egy római történész volt, aki két jelentősebb könyvet írt az első századról (“Krónikák” és a “Történetek”), mindkettő említést tesz Jézusról és a kereszténységről. A “Krónikákban” azt írja körülbelül Kr. u. 115-ben:
“Egy keresztényeknek nevezet csoport
össze nem egyeztethető magatartásuk végett általánosságban gyülölték őket, nevük Krisztustől ered. Ő Tibérius uralkodása alatt halál bűntetést szenvedett, a helytartó Poncius Pilátus keze által. ”
És még számos forrás és történelmi dokumentumokban említés Jézusról a linkben.
“Ha valaki komolyan veszi azt, amit a szentkönyvei mondanak, az mindenképp “szélsőséges”.”
Mire szeretnél kilyukadni? Szerintem nem az a gond, ha komolyan veszed, hanem az ha nem megfelelően van értelmezve az adott szöveg…
” Az afrikai harcsáról beszél, ami “gyorsan növekszik, sok utódot hoz és veszélyes”. A gondolat vége nem hoz váratlan fordulatot: “A muszlimok is ilyenek.”
Ez igaz. Mi ebben a szélsőségesség?
Szegény szerzetes nem érti még a zsidó kultúrmarxizmust. Hogy sátán kiválasztottjairól nem mondhatja el az igazságot. Illetve arra delikvensekből, még kevés van. És addig, amíg ilyen kiváló papjaik vannak úgy is marad.
Egyre szimpatikusabb nekem a buddhizmus.
Tudod, Deadpool, a lényeg az, hogy az Európát elárasztó muszlimok minket keresztényeknek nevezve fognak kiirtani minket. Függetlenül attól, hogy melyikünk minek tekinti saját magát…
Ez ebben a formában nem igaz. Bartók azt mondta, hogy külön kell választani a parasztság népzenéjét (parasztzenét) és a városi népzenét (hívta népies zenének is).
Mondjuk az tény, hogy Bartók nem tartotta sokra a városi nótaszerzőket. Azonban a két világot teljesen elzárni egymástól (városi és paraszti) sem lehet, divatirányzatok ugyanúgy érintették a paraszti kultúrát, legyen szó öltözködésről, zenéről, táncról és ugyanúgy átvett elemeket mástól, a kérdés az volt, hogy az hagyományozódik-e. Nem véletlen, hogy egyes táncok vagy dallamok visszavezethetőek a reneszánsz kori dallamokra vagy középkori udvari szokásokra annak ellenére, hogy a ránk maradt népzene nagyja XVIII-XIX. századi gyökerű.
Szóval helyesen megfogalmazva a: Bartók a parasztzenét gyűjtötte amely a népzene egy részhalmaza.
Meg azt azért vegyük már észre, hogy Bartók meg Kodály egy egész más korban élt, mint amiről a cikk szerzője beszélt.
Kissé idealizált a cikk , de lényegét tekintve egyetértek az üzenetével és itt a lényege, ha ezt képesek lennének a nők jelen korunkban elfogadni ( adott esetben a nem vallásosok is magukévá tenni az üzenetét, azaz az egymásért tenni, kiegészíteni egymást részre gondolok), hogy a nőknek nem férfiakká kell válni, mert nem ez az egyenlőség , pláne nem a boldogság záloga, már jóval előrébb lennénk és a párkapcsolatok is jobban működnének.
“ férfi és a nő közötti különbség tehát nem rossz dolog, nem valami, ami ellen küzdeni és harcolni kell. Isten a két nemet pontosan úgy alkotta meg, hogy ezek a különbségek egymást kiegészítve alkossanak egy egységet: az egyház és Krisztus kapcsolatának leképződését. Ez a harmónia pedig csakis az igei tanításban gyökerező családképben valósulhat meg, ahol sem a férj, sem a feleség nem próbál meg a másik fölé kerekedni és őt leuralni, hanem mindkettő a másikat akarja segíteni, előrébb vinni – egyszóval a másiknak akar adni. A valódi keresztényi gondolkodásban tehát sem a hím-, sem a nősovinizmusnak nincs helye.“
Egyetértek . Kiemelt 2 nemesi rangú sikeres nőt igazának bizonyítására. Bőven voltak pl érdekházasságok előre kijelölt párokkal ott szó sem volt szerintem sem egyenjogú- sem egyenrangúságról. A paraszti világban mindkét nem a túlélésre játszott de a férfi jobban boldogult ha egyedül élt mint a nő-az erőfölény miatt több mindent megoldott- ergo a házasságban a nő alkudott meg jobban. Értem mit mond a szerző de tényleg idealizál.
Az érdekházasság az, amikor az egyik fél anyagi, társadalmi stb. haszon reményében házasodik össze a másik féllel. “Előre kijelölt párok” a szülők által előre elrendezett házasságokban voltak- szerintem te erre gondolsz. Mindettől függetlenül az, hogy egy házasság előre elrendezett volt, vagy a felek egymást választva házasodtak, nem befolyásolta a férj és feleség közti “hatalmi” viszonyt.
…a férfi jobban boldogult ha egyedül élt mint a nő-az erőfölény miatt több mindent megoldott- ergo a házasságban a nő alkudott meg jobban.
Az átlag parasztember magától éppen annyira könnyen jutott volna szexhez, mint tiszta gatyához… nemigen kívánkozott egyedül élni. Földet művelni is úgy lehet, ha van, aki az állatokat ellássa, ebédet vigyen, és vannak nagyobbacska gyerekek, akik már dolgoznak. Egészen egyszerűen nem volt az opció, hogy egy paraszti sorban élő nő vagy férfi egyedül maradjon szándékosan. Mindkét félnek egyformán érdeke volt megházasodni és megmaradni az adott házasságban.
Mivel nem képesek, azért az erre épített összes vágy össze fog dőlni.
Néha nekem úgy tűnik, tomgal, hogy a feminizmussal az átlagos nők mintha azt mondanák, hogy nem akarnak felnőtt nővé válni és megtanulni bánni a férfiakkal, hanem ehelyett inkább törvényi szabályozással kényszerítenék rájuk, hogy úgy gondolkodjanak és viselkedjenek, ahogy az egy 13 éves kamaszlány világképéhez a legjobban alkalmazkodik. ..
Uraim! S.O.S. segítséget, tanácsot kérnék tőletek, mégpedig egy folyamatban lévő, SMS-ben zajló “Text Game” kapcsán!
Mi lenne PUA-szempontból a helyes válasz arra, ha egy nő azt kérdezi tőlünk, hogy:
-“Te rég láttál, szerinted is híztam egy kicsit?”
Előre is hálásan köszönöm!
“Nem tudom, de ez nem is annyira fontos.”
Ha elismered, hogy hízott, akkor mindenképpen vérig sértődik… – és nem fogsz dugni. :)
Minden nő azt képzeli, hogy őt úgy kell tökéletesnek látni, ahogy van.
Az az igazság, Alter Ego, hogy a szóban forgó hölgyemény tényleg hízott egy kicsit, viszont korábban – szerintem legalábbis – már-már szinte kórosan sovány volt. Magyarul nőiesebb lett ezáltal, és ez nagyon jól áll neki.
Nem könnyű a feladott lecke, nem igaz? Nők, bazmeg… :) A célom amúgy a flörtölés, szeretném ha jól érezné magát a bőrében. De nem önzetlenül: azt szeretném, hogy kifejezetten azért érezze jól magát a bőrében, mert NEKEM tetszik.
Lehet, hogy csak be akar gyűjteni egy bókot… – Én semmiképp sem adnám olyan könnyen, hadd kellesse még magát ennél egy kicsit kihívóbban, ügyesebben… :)
Tudod, Alter Ego, én még nem hallottam olyanról, hogy egy nő azért gyűlölt meg egy férfit, mert az túl sokat bókolt volna neki… :)
De egyet kell értsek veled, mert mint mondottam, én flörtölni akarok ezzel a lánnyal, nem pedig a seggét nyalva az egóját növelni.
Azt, hogy: -“Jaj, de gyönyőrű vagy!” azt megkaphatja béta orbiterek tucatjaitól is, ahhoz nem kellek én, nem igaz?
Mit szólnátok a következőhöz:
-“Nem figyeltem, de legközelebb megnézlek közelebbről és megmondom”.
Vagy esetleg így kibővítve:
-“Őszintén szólva nem figyeltem, de ígérem, hogy legközelebb megnézlek majd közelebbről, és megmondom”.
Mi a véleményetek?
Tökéletes, előre mutató, mert aztán rá is térhetsz megbeszélni, hogy mikor legyen a “legközelebb”. :) És akkor nem is olyan olcsó a bók – az ára minimum egy randi. :)
El is küldtem neki, mégpedig a rövidebb, ekonomikusabb verziót.
Néha imádom a nőket. :)
Arra jöttem rá – bár lehet, hogy ez hülyeség, – de hogy azért lehet többek között szükségünk a szilárd Inner Game-re, a magabiztosságra, arra, hogy lelkileg olyan kősziklák legyünk, amin átcsapva megnyugszanak a női hangulatingadozások hullámai, stb… mert a nők eléggé érzékenyek, és gyakran ráhangolódnak a körülöttük lévő férfiakra. Pl. anyám is gyakran átvette apám hangulatát, ezen múlt az ő jókedve is. Nekem például korábban az egyik szarvashibám, ami meggátolt a nőknél való sikerekben, valószínűeg az lehetett, hogy inkább én hangolódtam rá a velem lévő nőkre, nem pedig fordítva.
Magyarul ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, a fejünkben, és ezt sugározzuk a környezetünk felé – lásd: a nők által sokat emlegetett “kisugárzást” – akkor ránk hangolódva a nők is jól érzik majd magukat velünk. És mivel ők maguk hangulatilag kaotikusak, ezért egyre többet és többet akarnak majd ebből… Tesztelni persze tesztelni fogják, hogy mennyire szilárd ez az alap, de ha tartjuk magunkat és átmegyünk ezeken a shit-teszteken, akkor olyan nagyon nagy baj már nem lehet…
Mi a véleményetek erről a gondolatról?
Nyilván feltűnik a magabiztosság, de másrészt amúgy belénk nincs belekódolva ez a hangulatingadozás alapból mint a nőkbe, férfiak esetén ennek mindig van valami kiváltó oka. Amúgy meg ennek a nőnek legalább van önkritikája ezek szerint, nem úgy mint a mai nők többségének. Főleg ha párkapcsolatról van szó sokszor még a legracionálisabb manager asszonynál is bekapcsol az Álomvilág 2.0.
Ami a hangulatot illeti, tapasztalatom szerint ebben altalaban a no az akcio, a ferfi pedig a reakcio. A csalad lelki eletet is jobban meghatarozza, hogy az anya milyen allapotban van, mennyire derus pl.
Ettol fuggetlenul, ahogy irtad, ha jol erzed magad a borodben es ezt sugarzod a kornyezeted fele, az mindig mindenkinek jo, legfokeppen sajat magadnak.
Igen, LeelooDallas, de ha megnézed, nem is nagyon vannak hosszú távon is jól működő párkapcsolatok mostanában. És ez is simán lehet ennek az egyik oka. Hiszen pont fordítva kéne lennie: úgy, hogy a férfi az akció, a nő pedig a reakció.
Az ellenkezőjével szerintem sok nő nem is tud mit kezdeni, csak még kaotikusabb lesz tőle. És pontosan azért kaotikus, mert a férfi nem szilárd önmagában, hanem csak reagál a nőre. Nem lehetséges ez?
Személyesen tapasztalom mostanában, hogy ha derűsen és magabiztosan érzem magam, akkor arra a nők jól reagálnak és férfiként bánnak velem. De ha én veszem át a hangulatukat, ha ahhoz igazodok, olyankor pedig nem igazán… Vagyis az én fejemben dől el minden, ők csak reagálnak. Ha pedig férfiként mi csak reagálunk, akkor ők voltaképpen ezáltal saját magukra reagálnak, nem is csoda ha megőrülnek tőle :)
Szóval mostanában komoly erőfeszítéseket teszek, hogy az első verzió szerint történjenek a dolgok.
Te rég láttál, szerinted is híztam egy kicsit?
– ruhában nehéz megítélni, küldj egy meztelen fotót magadról :D
– sajnos nem látok jól, de ha átjössz, megtapogatlak és megmondom ;)
– Te rég láttál, szerinted is nőtt a farkam egy kicsit? :)
A shit tesztek kezelésénél pont ez volt a példa. A megoldás az akkori cikkíró szerint valami tréfával üssük el a választ.
Pl Elek válasza ” Kövérnek látszom ebben a ruhában?” – De még mennyire! Olyan hatalmas vagy, hogy fotót is csak műholdról lehetne készíteni rólad…”
EZ:
Ne menj tengerpartra mert a grínpíszesek visszalökdösnek a vízbe!
Vagy mondjuk: -“Úristen, beszélő fóka!” :)
Tudom necces ezt az oldalt linkelni (de azért ez nem a Facebook, remélem maradhat), meg elég ellentmondásos a szerző, sokak szerint provokátor vagy “kontrollált ellenzék” ő is, de jól összefoglalta:
https://dailystormer.su/on-the-unmanageableness-of-the-cunt-class/
Amióta a Chateau Heartiste honlap teljesen megszűnt, azóta nálam minden áldott reggel a Daily Stormer az az oldal, amit közvetlenül másodikként megnyitok, és este utolsó előttiként zárok be. (Első és legfontosabb helyen a Férfihang áll.)
Hogy is szólt a népdal szövege?
“Hát én szakasztottam, de el szalajtottam
Szelíd galamb helyett vadgalambot fogtam.”
Valami azt súgja, ebben az esetben nem a férfi volt a bántalmazó fél.
Hogy mik vannak… hazudott az anya.
https://nlc.hu/csalad/20190612/apa-valas-kapcsolattartas/
Az asszony nem ember. Eredeti magyarban az asszony neve nem ember, hanem a nőnemű forma, a NÉMBER volt. Csak idővel kikopott, míg a mondás megmaradt.