Már a fiatal, “progresszív” férfiak szerint is túl messzire ment, kártékony mozgalommá vált a feminizmus
A Pesti Srácok vlogja egy amerikai baloldali szervezet társadalomkutatásának eredményét idézi, miszerint a fiatal (16-24 éves) férfiaknak mindössze csak 21 százaléka nem ért egyet azzal az állítással, hogy túl messzire ment a feminimus és súlyos társadalmi károkat okoz a férfiaknak.
Az alábbi videón 6:30-tól Lauren Chen-t idézik, aki a felmérést értelmezve azt is kifejti, hogy a feminizmus elfogadottsága a teljes férfitársadalom tekintetében még rosszabb lehet, ha már a fiatal, “progresszív” férfiak közel 80 százalékának is ennyire lesújtó a véleménye.
Egy fontos kérdésről viszont nem esett szó: vajon a nőknek is kezd elegük lenni a feminizmus “vívmányaiból” vagy őket nem zavarja a feminista mozgalom férfiakra gyakorolt káros hatása, ők esetleg szívesen lesznek a feminista gyűlöletmozgalom haszonélvezői akár a végtelenségig?
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.
„A jó ember nézetem szerint az, aki a legtöbb esetben meg tud birkózni a kísértéssel, hogy mások kárára tartsa fenn az önbecsülését” (Bánki György).
Egy tanulmány – Wright, P. (2020): Gynocentrism as a narcissistic pathology.
Agyonhallgatás - ez jellemzi a hazai közéletet, ha a férfiak tapasztalatai, panaszai kerülnének szóba. Férfi csak nyertes lehet, tartja a ki nem mondott közmegegyezés. Konzervatív vagy feminista, e szempontból mindegy. Férfiak és nők közösen...
Szerintem igen, legalábbis megfigyelhető egyfajta negatív üzenetváltás a médiában, a szórakoztatóiparban valamint a közéletben. Ezek pedig képesek leszivárogni a magánélet szintjére is. Ettől függetlenül úgy látom, vannak olyan...
A hergelő cikk linkje.
Ami miatt tollat ragadtam, az az, hogy még az állítólag konzervatív Katolikus Egyházban is akadt több nő, aki egyetértett a cikk mondandójával. Nőelnyomásnak titulálták a zárt Facebook csoportjukban (Katolikus...
2012 - ben jelent meg R.W. Connell ausztrál tudós könyve, a "Férfiak, eltűnő szerepek" című, a Kossuth kiadó jóvoltából. Connell igazi feminista tudós, bár a mérsékeltebb fajtából, és legalább komolyan foglalkozik a férfiak és a...
Szerintem igen, legalábbis megfigyelhető egyfajta negatív üzenetváltás a médiában, a szórakoztatóiparban, valamint a közéletben. Ezek pedig képesek leszivárogni a magánélet szintjére is. Ettől függetlenül úgy látom, vannak olyan...
Egyenlőséget, a patriarcha elnyomás megszüntetését, és ugyanolyan jogokat, ugyanolyan hatalmat a nők kezébe! – ezt követelik a feministák. De minek nektek az ugyanolyan hatalom, ha azt se tudjátok, mire jó az? A problémák végletes...
7. fejezet
Ne bízz a kalmárban, ha ajándékot hoz is
Ádám a Fő téren vágott át, amikor az Hősök tornya felé vezető út sarkán Kicsi Eszter kanyarodott ki. A férfi ösztönösen meghőkölt. Eszter szemmel láthatóan nem lepődött...
Negyedik fejezet
A Valódi Egyenlőségért
Ádám vidáman nézte a koszos vizet, ami eltűnt a zuhanytálca lefolyóján. Megint egy kemény nap után volt, ezúttal téglakéményt béleltek, de a füstüreg nem egyenesen tartott az ég felé,...
Hada Renáta, aki joggal indulhatna a férfgyűlölök közt helyezésért, már szerepelt újságunk hasábjain. Akkor épp azt nyilatkozta, hogy magzatát a abortáltatta volna, mert az fiú. Ezúttal egy kamasz fiúba szállt bele, mert az nevetett a...
Ha megpróbáljuk megérteni egy férfi csalódottságát, zavartságát, dühét, félelmét a kontrollvesztéstől, amikor megüt egy nőt - akkor sok erőszakos férfit bátorítunk, hogy legyen nyugodtan erőszakos továbbra is, vagy ha nem volt, hát...
Nem régen debütált a mozikban a Barbie című film, amely az ikonikus gyermekjáték alapján egy ízig-vérig feminista film. Azt, hogy feminista, ezúttal nem elítélőleg mondom, bár a film férfi és női ábrázolása hagy némi kívánni valót...
Egy sorozatot indítok, melyben dr Warren Farrell gondolatait osztom meg az olvasóval. Elsőként a magyarul is megjelent: "Miért nem értik meg a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat? " című könyvének mondanivalóját...
Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, a CEU Demokrácia Intézet és a Bibó István Szabadegyetem a nőjogi és a férfijogi mozgalmakról rendez vitaestet a mai napon, június 15-én, 18:00-kor Budapesten a CEU-n. A vitát élő Youtube streamben...
A mai modern, nőközpontú, feminista társadalomban a férfi test, mint olyan, nem számít értéknek. Ez persze nem teljesen újkeletű dolog, hiszen a férfiak teste mindig is fogyóeszköz volt, lásd például a háborúkat… Ami viszont újdonság,...
2023. április 28. 07:05
133
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!
A nőket kizárólag a feminizmus nőkre gyakorolt káros hatásai zavarják – már ha felismerik őket.
A feminizmus férfiakra gyakorolt káros hatásainak a haszonélvezete kiválóan megfelel minden nőnek.
Furcsa, hogy ez egyáltalán felmerült kérdésként, annyira egyértelmű…
A kérdés persze valójában már-már költői, de irányt adni törekszik az önálló gondolkodásnak, ha valaki nem tette még meg, illetve női részről az esetleges önkritikának. :)
Ezzel együtt nagy tisztelet a ritka kivételnek, például Esther Villarnak, aki női mivolta ellenére mégis a feminizmus hatására elszemtelenedett nők legtehetségesebb kritikusa, vagy éppen a “nők a feminizmus ellen” mozgalom tagjainak:
Pont az érintettek nagy része nem ismeri fel, különben nem lenne ennyi csodálkozó “há Hunn vannak a férfiak” kezdetű költői kérdés olvasható sok helyen. Szavazati jogot, önállóságot meg diplomát adhatsz nekik, gondolkodási képességet nem tudsz. Egyébként nem csak a fiatalok, hanem az idősek is észreveszik egyre inkább, hogy konkrétan az egész társadalom gyökeresen megváltozott az ő fénykorukhoz képest.
Olvasó
caudino
“gondolkodási képességet nem tudsz” :) ezt régebben sokáig nem akartam elfogadni, megérteni, hogy ennyire nem tudnak gondolkodni, vagy mintha nem tudnának gondolkodni.
De aztán beletörődtem. :)
Az jól hangzik, hogy kezdik észrevenni a változásokat. Máshol azt olvastam, hogy a fiatalok, 30 alattiak kezdik észlelni (nyugat európa, amerika), hogy nem teljesen OK, amerre megyünk. A magam részéről nem láttam, olvastam semmi jelét ennek amúgy, mármint hogy észrevennének bármit.
Hozzátartozik persze, hogy a gondolkodási képesség vagy más néven józan paraszti ész összességében zuhanóágban van a fejlett nyugati társadalmakban, ez sajnos nem csak a nőkre érvényes. Állítólag úgy a 90-es évek óta meredeken zuhan az emberiség IQ szintje, de aligha kell ehhez teszt hogy észrevedd, elég az utcán sétálva szétnézni.
Olvasó
Naooo
Sok felesleges szarszínű lerontja átlagot.
Olvasó
tomgal
Érdekes, pont ma, hogy a cikket olvastam történt valami , ami egészen meglepett , talán valóban ébredezik valami , mert ilyet én utóbbi évtizedben készült filmben nem hallottam. Belenéztem az Away c. Sci-fi sorozatba, idei , persze alapból pc ( bár nem eröszakosan nyomják, a legénység azért vegyes rassz, mert nemzetközi project és akik a kegtöbb pénzt adják , annak a nemzetnek a legénységben a helye, a leszbikus szál is még elfogadható, talán érthetö , nem torkunkon lenyomós. Nö a parancsnok -naná, de Hilary Swank el tudja “ adni”, ráadásul hibázik,emberi, férjét szeretö nö). Eddig semmi különleges, de szó szerint elhangzik Hilary szájából az elsö részben, amikor az ( Alpha :) ) nevü Holdbázison készülnek a tovább induláshoz a földi központ ( persze szintén nöi) vezetöje felé : “ hogy ezzel a FEMINISTA BULLSHITTEL menjen a francba ! ( az apropóját az adja, hogy a férje agyvérzéssel kórházba kerül és le akarja mondani a parancsnokságot, és a lebeszélés egyik oka az lenne, hogy a nök millióinak arculköpése lenne , ha visszajönne,,lemondaná , mint nöi parancsnok) Ez egy mai, anerikai A kategóriás Netflix sorozatban elhangzott. Van még remény.
Talán az ébredezés mellett, még egy dolog van, ami nem jön jól a feminizmusnak: az agyament, elborult PC, marxista ideológiák, ahogy most állnak.
Magukat nőnek érző (?) férfiak a női mosdókban, sport versenyek női mezőnyében (mert hogy non-gender-binary kell hogy legyünk… :))
A harry potter könyvek vér-feminista irónőjét betalálták, mert asszem azt mondta, hogy “…nem kell azt mondani, hogy ‘azok a személyek, akik menstruálnak’, mondjuk csak azt, hogy ‘nők’ … “…
Valami feminista nő egyenesen azt mondta, hogy egyesek már a biológiai nő létezését tagadják.
Szóval lassan ott vagyunk, hogy – legalábbis a fehér – nő majdnem olyan rossz, mint a fehér férfi.
Ha ebben a kontextusban nézzük, akkor a feminist bullshit, abban a sorozatban, lehet szitokszó volt…
…és, ha elismerik ezt egyáltalán. Nem azaz érv jön -ami minden utópistánál mint pl Zombinál :)- hogy pont a kevés feminizmus miatt olyanok, amilyenek.
“Azért kell továbbra is kurválkodnunk és válunk vezetőként kegyetlenebbé,mint a férfiak. Mert ez továbbra is férfiak uralta világ, még ha az ellenkézőjét is hazudjátok, ti férfiak. Tehát pont több feminizmusra van szükség” :)
Olvasó
caudino
Azért is szomorú, hogy 21 százalék szerint nem ment túl messzire a feminizmus…
Már a lájtosabb feminizmus is rengeteg kárt okoz nyilvánvalóan.
“őket nem zavarja a feminista mozgalom férfiakra gyakorolt káros hatása, ők esetleg szívesen lesznek a feminista gyűlöletmozgalom haszonélvezői akár a végtelenségig” – Nem csak a férfiakra gyakorol káros hatást, hanem az egész társadalomra, azaz a nők sem haszonélvezői, hanem kárvallotjai a feminizmusnak.
Rövidtávon azok. Fiatalon szabadon lehet ribanckodni, kurválkodni, shoppingolni, utazgatni, bulikázni..
A fal után szívnak, akkor jönnek “a hol vannak az igazi férfiak” sirámok. Illetve akkor válnak veszett alfaözvegy férfigyűlölőkké.Hiszen vége az ingyenélet jóvilágnak számukra. És ezt nem tudják elfogadni.
“a nők sem haszonélvezői, hanem kárvallotjai a feminizmusnak” – valszeg van egy töredék kis részük, akik azért haszonélvezői. Mondjuk mert úgyse akart volna családot, csak karriert, vagy bűn ronda, vagy valami egyéb defektje van. De félreértés ne essék, minimum 99% a vesztese, szerintem is.
Van még olyan, kárvallottnak, vesztesnek messze nem mondanám, de szóval olyan van, hogy egy nő boldog házasságban él, gyerekei vannak, és más – feminista – nők b***ogatják, hogy te csak kiszolgálod, erősited a patriarchátust. Az ilyen nőket zavarhatja minimálisan a femi agymenés.
Aztán könnyen lehet, hogy ugyanez a nő, ha nem megy férjhez, vagy nem jön össze a gyerek, akkor ő lenne a legfröcsögőbb feminista. :)
Nekünk annyi a szerencsénk, hogy nem abba a korba jelent meg a feminizmus meg a tinder féle App-ek mikor még átlag 40 év volt az emberek élettartama a fejletlen orvostudomány miatt. Akkor ma 2020-ra már nem kéne itt írogatnunk. Ma már azt is tudjuk, hogy a népességcsökkentéshez nem kellenek fegyverek, meg háború, ezek is megteszik. Aztán még egy ilyen vírus ami az idősebb korosztályt tizedeli se egy rossz ötlet persze. Igaz most komoly költségei vannak, de hosszú távon az elhunytaknak nem kell már nyugdíjat fizetni. Ezzel is menthető valamennyire az amúgy egyáltalán nem működő nyugdíjrendszer, még a bevándorlás mellett, aminek ugye ez volt a fő indoka. A valódi indokot persze szintén ismerjük már.
Olvasó
kalap-kabat
Már csak azt kéne tudni, hogy ki találta ki, ki indította útjára a feminizmust, hogy agyonverhessük.
De hát pontosan tudjuk, hogy (((kik))) találták ki és indították útjára a feminizmust, kalap-kabat! Mi több, Adolfék anno az agyonverésükkel is megpróbálkoztak, állítólag több-kevesebb sikerrel…. Jelenleg a -szerintem – leginkább járható út a bennünk, saját magunkban, a saját tudatunkban gyökeret vert feminizmus kiirtása, mégpedig gyökerestül!
Felnőtt, gondolkodó férfiakként meg kell szabadulnunk a tudatunkba (((mások))) által szándékosan elültetett feminista gondolat-csíráktól, melyek a (((média))) kitartó, mindennapos feminista öntözésének hatására sokunkban mára már igen terebélyes tölgyekké növekedtek…
Minden eszmei irányzat, ideológia bír történelmi meghatározottsággal. Akkor jelennek meg, ha a társadalmi, technikai, tudományos feltételek adottak hozzá. Ez igaz a régi feminizmusra és a maira is, ami csak a nevében egyezik meg az eredetivel, de valójában teljesen más alapokon áll.
Tekintsünk a dolgokra más szemszögből. Ránézve egy ilyen, összevissza firkált bőrű, egy rongyban a kamera elé álló, orrkarikás malacra, nem az jut eszembe, hogy egy ilyen ember véleménye bármit is számít. Régen, mikor szex előtt a férfiak borotválkoztak, “különbség tétetett” a mértékadó ember és a “többi” között. Nem a feminizmus, általában véve a liberalizmus, a társadalomrombolás, a rendetlenség, az igénytelenség, a trehányság, az idiótizmus stb., az, ami túl messzire ment. Korunk jószerivel az európai civilizáció paródiájának kora. Ebből a szemszögből valóban figyelemre méltó, hogy a szellemi lepusztulás ezen szintjén is létezik még az önérzet és a józan valóságérzés csekélyke szikrája, de majdnem biztos vagyok abban, hogy erre a felismerésre elsősorban azok fognak felfigyelni, akik érdekében az áll, hogy ezt is elpusztítsák.
Olvasó
Marcell
A mai divat szerinti a külseje, így könnyebben tud csajozni…
Menjetek le egy olyan szórakozóhelyre, ami tömve van ennek a mai divatnak megfelelő srácokkal, csak ti menjetek ápoltan és elegánsan felöltözve!
Meg fogtok lepődni. :)
Nem szerintem, Reszet Elek, hanem tapasztalatom szerint a nők nyitottabbak az ismerkedésre, ha elegánsan felöltözve jelenünk meg. Természetesen nem feltétlenül arra gondolok, hogy öltönyben-nyakkendővel, mintegy állásinterjúra felöltözve induljunk neki a budapesti éjszakának… Sokkal inkább egyfajta laza, hanyag elegancia lebeg a szemeim előtt.
Persze ez életkor függvénye is. Fiatal srácoknak lehet jó lesz a hülye divat is, majd kinövik. De komoly, felnőtt férfinként ne öltözzünk húszévesnek, ha van munkánk, akkor ne öltözzünk gengszternek, ha van fizetésünk, akkor ne öltözzünk csöves hippinek, farmernadrág + póló + sportcipő kombót pedig soha, semmilyen körülmények között se hordjunk!
“Nem szerintem, Reszet Elek, hanem tapasztalatom szerint” – Vagyis szerinted.
A jelenség létezik, de ez szerintem egyfajta peacocking. Itt is a szokásostól elütő öltözékkel hívja fel magára a figyelmet, tűnik ki a tömegből.
“farmernadrág + póló + sportcipő kombót pedig soha, semmilyen körülmények között se hordjunk” – Kivéve ha van mit beletenni. Kellően szikár test, eres-izmos végtagok, lapos has simán eladja magát ilyen ruhában is. Egy zakóval meg pláne jó.
Rendben, Reszet Elek, akkor hát szerintem. (Ez így önmagában értéktelenné teszi talán a megfigyelésemet, vagy mi? Pedig a brit tudósok kutatásai is alátámasztják. )
Nem, nem a “peacocking”-ra gondoltam. A “peacocking” az gáz volt már akkor is, amikor azt anno a Mystery-féle PUA csapat kitalálta… Nem extravagáns dolgokra gondoltam egyáltalán, csupán hétköznapi eleganciára… Sokkal inkább életkornak megfelelő öltözködésnek nevezném, mint bármi másnak.
Harminc felett ne öltözködjünk fiatalosan, öltözzünk inkább felnőtt férfinak! Ragadjunk meg minden lehetőséget az értékeink kihangsúlyozására, és szerintem ez egy ilyen lehetőség.
Hiszen mi a rossebért akarnánk fiatalnak kinézni, ha a nők fiatalon le se szartak minket???
Szerintem, legalábbis. :) De rátok bízom a dolgot. Nekem az a legjobb, ha az egész városban én csinálom ezt egyedül.
Egy rendőr barátom hívására 2007-2009 között pár alkalommal vállaltam biztonsági őri feladatokat fesztiválokon, ill. úgynevezett zenei rendezvényeken, értsd ez alatt nem Bach-orgonakoncerteket, vagy Mozart-kamaraesteket. Tudnék róla mesélni, inkább hagyjuk. Végeredményben megvan ennek is a maga diszkrét bája, különösen, ha az embert szórakoztatja, hogy felelősségmentesen üthet-vághat koponyákat, mert agyban úgysem tesz kárt. Maradjunk annyiban, hogy az úgynevezett “éjszakai élet” legkevésbé ellenszenves figurái ezek az egytüdejű nyikhajok. Náluk csak sokkal rosszabbak vannak, a felhasználó és az igénykiszolgálói oldalon egyaránt.
Olvasó
kalap-kabat
“Ránézve egy ilyen, összevissza firkált bőrű, egy rongyban a kamera elé álló, orrkarikás malacra, nem az jut eszembe, hogy egy ilyen ember véleménye bármit is számít. ”
Nekem is ez volt az érzésem, csak nem tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg.
… brit kutatók 2009-ben arra jutottak, hogy a lányos apák általában véve is nagyobb valószínűséggel támogatják a nemek egyenjogúságát erősítő intézkedéseket
No igen, a lányos apák azok, akik nem nevelik a lányukat nőnek a mai világban. Ők a kis hercegnőik, akikkel szemben semmi elvárást nem támasztanak. Nem tanítják meg nekik, hogy mit kell nyújtaniuk ahhoz, hogy az őket választó/általuk választott férfi elvárásainak megfeleljenek. Hogy cserébe ők is azt kaphassák, amire nőként vágynak.
Ebből jön az, hogy a mai nők nem tudják, de nem is akarják a férfiak elvárásait, igényeit kielégíteni. Kábé úgy állnak hozzá a férfihoz, hogy “mégis, mit képzel ez magáról?”. Aztán meg csodálkoznak, hogy ők sem azt kapják amire vágynak, pedig az úgymond nekik járna. Hiszen hercegnők, apu is megmondta anno…
Ennél csak az rosszabb egy fokkal, ha nincs is jelen az apja az életében…
Evolúciós okoból teljesen érthető, hogy a férfiak kedves, simulós feleséget akarnak, a gyerekeiket viszont életerősnek, határozottnak és önállónak akarják látni. A lányokat is. Legyen jó diplomája, keressen jól, veszünk neki lakást- aztán az udvarlónak akkor már nyilván ne legyen ennél kevesebbje. Elég nehéz lehet azt mondani lányos apaként, hogy nem engedem egyetemre, nem veszek neki lakást, hogy jobban tisztelje majd a férjét…
Olvasó
common man
Menjen el egyetemre és tisztelje a férjét…
Olvasó
tomgal
Kész, vége…, ha valaki nem hallotta, olvasta volna. Mi értelme van így ?!
“A férfigyűlölet csak reakció a nőgyűlöletre, ami a rendszerszintű erőszak gyökere.” – Ez a kulcs idézet. A férfigyűlölet jogos és az okai a férfiak. A nők csak visszaütnek.
“…azt várják tőlünk, hogy kedveljük a férfiakat (zsidókat), de abszolúte meg kell hogy legyen a jogunk ahhoz, hogy ne szeressük őket. Értem, hogy ez erőszakosnak hangozhat, de meggyőződésem, hogy szabadnak kell lennie nem szeretnünk őket úgy általában, hogy egyes férfiakkal (zsidókkal) kivételt tehessünk.”
Így is megfelelő lenne vajon…?
Olvasó
Balton
Vagyakár irhatsz feketét is…
Ahogy írtad, szinte látni véltem Adolfot, ahogy szónokolja…
Valószínűleg akadnának páran, akiknek nem tetszene, mint ahogy a férfigyűlölet sem jön be mindenkinek… Szerintem itt inkább az a kérdés, hogy ha te ugyanilyen módon viszonyulsz a zsidókhoz vagy bármilyen más csoporthoz, mint ahogy ezek a girl poweres tyúkok a férfiakhoz, miért is vagy jobb, különb tőlük?… Vagy a zsidókhoz lehet így viszonyulni, de a férfiakhoz nem? Vagy inkább arról an szó, hogy lehet itt gyűlölködni, csak te ne állj a fasz rossz végén? :)
Olvasó
common man
Én ugyan nem gyűlölöm őket de amit az emberiség(másik része) ellen tettek és tesznek az teljesen érthető magyarázat az ellenük irányuló gyűlöletre.Szerintem viszont fehér férfiként soha egyikünk sem ártott ennek a nőstény páviánnak.Úgyhogy sántít,kurvára sántít…
Bűnei legfeljebb az egyénnek, az egyes embernek vannak. Amíg ezt nem tanulják meg az emberek, addig újra és újra meg fogja magát ismételni a történelem. A nácizmus már kifutott, a kommunizmus is, most a liberalizmus van soron. És majd azután is lesz valami, egészen addig, amíg nem tanulunk ezekből… Tökmindegy kikről van szó, zsidókról, eszkimókról, marslakókról. Egy komplett nép hogy vállaljon felelősséget néhány honfitársa ténykedéséért? Te is vállalod a felelősséget minden honfitársad minden bűnéért, aki a magyar börtönökben csücsül? Arra meg már rá sem kérdek, hogy ez mennyire egyeztethető össze a keresztény szellemiséggel, amire itt többen is olyan büszkék…
Magánszemélyként az ember azt szeret és azt gyűlöl, akit csak akar, Deadpool. Ez mindenkinek úri kedve szerinti szíve joga. Még ennek a hülyepicsának is.
De itt nem erről van szó.
Itt arról van szó, hogy a jelenleg globálisan hatalmon lévő, az életünket és az ellenkező nemhez való viszonyunkat szabályozó, befolyásoló és meghatározó, hivatalos ideológia képviselői – köztük ez a konkrét feminista hülyepicsa is – gyűlölnek minket, a tönkretevésünkre és elpusztításunkra irányuló hivatalos politikát folytatnak, többek között ellenünk uszítva a teljes női nemet is…
Itt arról van szó, történelmi párhuzammal élve, hogy mi vagyunk az új kulákok. Mi fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak, akik ellen a fokozódó gender-osztályharcban minden eszköz megengedett. Akiknek pusztulnia kell, hogy jobb legyen a világ. És akiket ráadásul arra próbálnak kötelezni, hogy értsünk is egyet ezzel, és tapsoljunk is a saját pusztulásunknak…
A pillanatnyi felzúdulás oka pedig az, hogy – bár velem együtt már többen is rég rájöttünk és rámutattunk arra, hogy ez a helyzet, de – a férfiak többsége ezt nem hitte el. Mert a feministák mindig azt mondták a hozzánk hasonlókról, hogy mi csak nőgyűlöletből hallucinálunk. Ők meg hittek nekik, mert hinni szerettek volna abban, hogy a feministák nem őket gyűlölik, hanem csak a más, a “rossz” férfiakat… Most pedig a feministák maguk ismerték el áttételesen, hogy bizony nekünk volt igazunk. És hogy ők nem csak minket, a “hallucináló nőgyűlölőket” gyűlölnek, hanem MINDEN férfit… Téged is, Deadpool komám, ha ez eddig nem esett volna le…
Mivel a te agyműködésed csak és kizárólag a kettős mércét ismeri, és azt is padlógázon, nem szeretnék veled egy meddő vitát nyitni…De azt elmondom, hogy nincs jó és rossz gyűlölet. Gyűlölet van, és tökmindegy, hogy gyűlölnek-e vagy sem, és az is, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire, én ezért nem fogok másokat viszontgyűlölni. Nem vagyok hajlandó az elmémet mérgezni és a testemet betegíteni, ugyanis nem ér annyit egy gyűlölködő zsidó feminista gyíkember gyűlölködése sem.
A gyűlölködésnek pedig továbbra sincs semmi köze a kereszténységhez…
Az én agyműködésem nem a kettős mércét ismeri, Deadpool. Az én agyműködésembe az van beágyazva, hogy ahhoz a közösséghez, csoporthoz, törzshöz, nevezzük bárminek, melynek én tagja vagyok – a magyarsághoz, kereszténységhez, heteroszexuális fehér férfiakhoz – hogyan viszonyulnak a más csoportok tagjai, illetve az, hogy mi hogyan viszonyulunk hozzájuk és miért. Nem pedig valahonnan felülről, az internacionalizmus és a multikulturalizmus rózsaszín felhői magasságából, a szeressük egymást gyerekek álomvilágából bámulom a valóságot és akarok az alapján igazságot tenni…
Soha életemben nem szavaztam baloldali pártra vagy politikusra, még csak meg sem fordult a fejemben eddig, továbbá meg vagyok keresztelve és le vagyok konfirmálva. Te pogány vagy és Gyurcsányra szavaztál.
Melyikünk is a ballibsi? :D
Olvasó
common man
Bűnei legfeljebb az egyénnek, az egyes embernek vannak.
Ez így van.És ha sok egyes ember bűnöket követ el mondjuk ellenem és ezek az egyének közös tulajdonságokkal bírnak, szövetkeznek mások elleni bűntettekre?Nem minden kígyónak mérges a harapása de sokkal többnek az mint mondjuk a merinó juhoknak.Tehát ha birkát látok nem tartok kígyómarástól.Ellentétben a másik esettel.
“És ha sok egyes ember bűnöket követ el mondjuk ellenem és ezek az egyének közös tulajdonságokkal bírnak, szövetkeznek mások elleni bűntettekre”
Tehát a komplett zsidó nemzet, a 90 éves hippi aggastyántól az újszülöttig, mindenki összefogott és bűnöket követnek el ellened. :) És milyen bűnöket? Gondolom nem vezet a szívedre, ha nehezemre esik elhinni egy ilyen állítást és pusztán a szavad nem lesz elég. Mivel tudod ezt alátámasztani?
Olvasó
common man
Én sok egyes embert mondtam.Ha az egészről akartam volna beszélni akkor egészet mondtam volna.Úgyhogy a” tehát” után már a te állításod.
Akkor viszont nevezd a nevén az egyéneket. Ha azt mondod, hogy “a zsidók”, “a magyarok”, “az ukránok”, “olaszok” stb. az mindenkit jelent, aki az adott nemzethez tartozik, ugyanis erre vannak kitalálva és használva ezek a szavak.
Olvasó
common man
Ha azt mondod, hogy “a zsidók”, “a magyarok”, “az ukránok”, “olaszok” stb. az mindenkit jelent, aki az adott nemzethez tartozik,
Én kígyókról meg juhokról beszéltem.Hogy te ezekből mire asszociálsz…
Olvasó
common man
Amúgy meg már két személynél mondhatom a többes számot.
Ha ez eddig nem lett volna világos, akkor elmondom neked hogy kik a felelősek a balsorsodért. Úgy hívják hogy mindenkori Kormány, miniszterelnök és miniszterek, kormánybiztosok. Tudod, akiket 4 évente te választasz meg, hogy uralkodjanak feletted. Talán a felelősséget is rajtuk kellene követelni. Az Isztambuli Egyezményt sem a zsidó háttérhatalom írta alá. :)
Olvasó
common man
Ha ez eddig nem lett volna világos, akkor elmondom neked hogy kik a felelősek a balsorsodért
Ezt hívjátok ti itt szalmabábnak talán? Én nem beszéltem balsorsról,se sajátról se máséról legalábbis most nem emlékszem.
Kezdesz átmenni csaksziba. Te ezt sem mondtad, azt sem, csak épp azt nem kötötted az orromra, hogy akkor mit mondtál. De értem én, érzed azt valahol te is hogy zavar van az erőben, azért vagy ilyen fukar a szavakkal, nem szeretnél ebbe jobban belebonyolódni, úgyh inkább csak maszatolsz… Neked is kényelmesebb egy ‘láthatatlan ellenségre’ mutogatni, aki a bajok okozója…
Olvasó
Naooo
A lengyel kormány fele zsidó, fele lengyel. A magyar kormányban nincs lengyel.
Deadpool, ott tévedsz, hogy egyenlőségjelet teszel külsődleges jegyek alapján két, tartalmában teljesen eltérő dolog között.
A szisztematikus nőelnyomás, nőgyűlölet, stb. még a feministák szerint is “láthatatlan”, azaz nem jelenik meg a törvényekben (sőt, a törvényben épp ellenkezőleg van), nem írták le sehol. A feministák a kevés pszichopata, nőerőszakoló férfi, illetve a kevés, valóban hatalommal bíró férfi képét vetítik ki az egész férfitársadalomra, bizonyítva a férfiak eredendő rossz mivoltát, és – ami a lényeg- a férfiuralmat is per definitionem nőellenesnek állítják be, tehát ha férfi a vezető, az a nőknek csakis rossz lehet, és az is.
A zsidók lenézik a keresztényeket, meg mindenkit, ez benne van a vallásukban. Le van írva betűkkel, hogy ők a kiválasztott nép, hogy máshogy kell kezelni a nemzsidókat, hogy nemcsak nem ismerik el Jézust Krisztusnak, azaz Megváltónak, de ocsmány módon gúnyolják a Tórában (ürülékben főzés, b Git 56b–57a). A nyugati sajtó 80%- a zsidó kézben van (ennek is igen könnyedén utána lehet nézni, ha valakinek ez újdonság). Tudjuk, mire használják ezt a sajtót, a keresztény fehér férfi (és egyre inkább fehér nő) lejáratására, gúnyolására- és lecserélésére.
Összefoglalva tehát: az egyik idea nemcsak, hogy nem bizonyítható, de a hétköznapi életben ennek egyértelműen az ellentétét látjuk. A másik esetben viszont éppen fordítva van mindez, tehát a leírt, látott, tapasztalt dolgokat próbálják semmissé tagadni.
A másik téves pontod az ún. “gyűlölet”. A feministák szerint az antifeminizmus = nőgyűlölet. A zsidók szerint az antiszemitizmus = zsidógyűlölettel. Egyrészt mindkét csoport a saját érzéseit vetíti ki a másikra, ez még a kisebbik gond.
Az ördögi itt az, hogy a jogos önvédelmet állítják be gyűlöletnek. Az antifeminizmus a férfinyomorító, társadalomromboló feminizmus ellen harcol, nem pedig a nők ellen. Ennek ellenére- vagy épp ezért- a feministák nőgyűlöletté címkézik az antifeminizmust. A zsidó túlhatalom ellen való harc pedig zsidógyűlöletnek lett maszkírozva.
Ezek a módszerek egy tőről fakadnak tehát és ugyanarra irányulnak: elvenni a keresztény fehér ember ÖNVÉDELEMhez való jogát eszmei és szó szerinti értelemben IS. Lásd Kyle Rittenhouse. Beállítani az önvédelmet gyűlöletnek, elnyomásnak- és ennek megfelelően is büntetni. Ez a szokásos játék a fogalmak tágításával, átfestésével. Részeg szex- nemi erőszak, ajtóban előreengedés- nőelnyomás, abortusz- családtervezés.
Olyan férfi, aki tényleg szó szerint gyűlöli a nőket, iszonyúan kevés van. Olyan ember, aki tényleg elvakultan, kiirtás- szintig gyűlöli a zsidókat, szintén nagyon kevés. A baloldal ennek a nagyon kevés szerencsétlennek a képét húzza rá a többségre és állítja be kollektív bűnösnek és gyűlölködőknek az önvédelmet gyakorlókat. Míg a másik oldalon a feministák TÖBBSÉGE valóban gyűlöli a férfiakat, rengeteg zsidó valóban lenézi a nemzsidókat, de ezek nem tekinthetők ugyebár kollektív hibának, hiszen vannak, akik nem (vö: “mi bajod a sarki zsidó boltossal”)… Na ez az igazi kettős mérce.
Az az érzésem, hogy nem veled vitatkozom, hanem a kurucinfóval. Én elhiszem, hogy van egy bája annak, hogy a nevüket vállalni nem merő, hangjukat eltorzító, arcukat eltakaró “kőkemény” csávók megmondják a tutit, előadva a bátor, rendszerellenes ellenállót… de ezek is csak színházi kellékek, a kurucinfó is csak egy fos fakenews média, olyan kisebbségi komplexusos gyengeelméjűekből áll össze, mint a buzi zászlóval rohangáló Novák Előd…
A következő kérdésem lenne hozzád, ha az az ára a feminizmus végleges felszámolásának, hogy felhagyjunk mindenféle kollektív bűnösséggel, akkor hajlandó vagy megfizetni?
Ha felismeri és belátja végre az egyén, hogy a (mindenfajta) kollektív bűnösség rossz, igazságtalan és primitív, akkor onnantól kezdve már nem lehet többé az embereket mindenféle más szempont szerint hátrányosan megkülönböztetni, mert azonnal ki fog lógni a lóláb. A különböző izmusok olyanok mint egy vírus. Mutálódnak, majd visszatérnek. Nácizmus, szocializmus, liberalizmus, és így tovább, ki kell hát fejleszteni a nemzet testén úgymond egyfajta immunitást ezek ellen a vírusok ellen, hogy ne essünk újra és újra ugyanabba a hibába. Jung más analógiával él: “A régi vallások a maguk fennkölt és nevetséges, jóságos és kegyetlen szimbólumaikkal, nem pusztán légből kapottak, hanem ebből az emberi lélekből jöttek létre, amely ebben a pillanatban is bennünk él. (…) Félelmetes isteneink csak nevet cseréltek, most az “-izmusra” rímelnek.”
Olvasó
xcsakx
Azt állítod, hogy az antifeminizmus a férfinyomorító, társadalomromboló feminizmus ellen harcol, nem pedig a nők ellen.
Csakhogy a férfinyomorító, társadalomromboló feminizmus egy megfoghatatlan valami, amit egyesek a nők nyakába, plusz a zsidók, no meg ezen gonoszok által, korábban megvezetett férfi döntéshozók nyakába varrná.
A jelen döntéshozói semmiben nem különböznek a megvezetettektől, akkor most ezeket is megvezetik a mai nők és zsidók?
És erre a sok megvezetett férfi és köztük a férfi döntéshozók nem ismerik fel?
Az antifeministák a legújabb cikk szerint már elég sok feminista elemet tartalmaznak:
“Összefoglalva tehát: az egyik idea nemcsak, hogy nem bizonyítható, de a hétköznapi életben ennek egyértelműen az ellentétét látjuk. A másik esetben viszont éppen fordítva van mindez, tehát a leírt, látott, tapasztalt dolgokat próbálják semmissé tagadni.”
Ki gondolta volna. :D De hisz a férfigyűlölet is csak válasz a nőgyűlöletre. :DDD
“A nyugati sajtó 80%- a zsidó kézben van (ennek is igen könnyedén utána lehet nézni, ha valakinek ez újdonság).”
Egy értelmes ember a tényekből indul ki, és a tényeket nem keveri össze azokkal a megtoldott gondolatokkal, melyeket egyéb tények hiánya miatt pótolt ki a fantáziájával. Abból hogy a sajtó x%-a zsidó emberek kezében van, még nem következik az, hogy a világ zsidajai összefogtak mindenki ellen, hogy kiármánykodjanak az életünkből. Legalábbis nekem ennyi nem elég. De biztosan vannak meggyőző bizonyítékaid, érdeklődve várom.
Én elhiszem, hogy van egy bája annak, hogy a nevüket vállalni nem merő, hangjukat eltorzító, arcukat eltakaró “kőkemény” csávók megmondják a tutit,
Ahogy annak is van egy bája, hogy a zsidókkal szemben semmifajta nyilvános kritikát nem lehet tenni az azonnali ellehetetlenítés nélkül. Annak is, hogy egy történelmi hipotézist (holokauszt) dogmává emeltek, börtönbüntetés terhe mellett. De persze nincs itt semmiféle látnivaló.
Abból hogy a sajtó x%-a zsidó emberek kezében van, még nem következik az, hogy a világ zsidajai összefogtak mindenki ellen, hogy kiármánykodjanak az életünkből.
Tehát akkor szerinted nem folyik szisztematikus hadjárat a főként zsidók által tulajdonolt és üzemeltetett nyugati sajtóban a fehér keresztények, a nemzeti gondolkodás és a heteroszexualitás ellen. Oké…
Amúgy ott a csúsztatás az egészben, hogy a “világ zsidajai”. Nem erről van szó, mások is leírták neked, csak próbálod abszurditással nevetségessé tenni az állítást. A médián, bankokon és politikán keresztül hatalmat gyakorló zsidókról van szó, akik közül – hogy, hogy nem- valahogy nem igazán túl sok hirdeti, hogy a fehér embernek joga van a kultúrájához, vagy használja arra hatalmát, hogy megerősítse a nemzetállamokat, netalántán valódi, képességeken és eredményeken alapuló egyenlőséget propagáljon. Ennek az ellenkezőjét viszont annál inkább. Nahát…
“Ahogy annak is van egy bája, hogy a zsidókkal szemben semmifajta nyilvános kritikát nem lehet tenni az azonnali ellehetetlenítés nélkül. Annak is, hogy egy történelmi hipotézist (holokauszt) dogmává emeltek, börtönbüntetés terhe mellett. De persze nincs itt semmiféle látnivaló.”
Hát igen, az a szép ebben a zsidó gyíkemberesdiben hogy vannak olyan tények, amik nagyon szépen alá tudják támasztani ezt a hipotézist… Tény, hogy van a világban egy erős zsidó nemzeti lobbi, ezt én sem tagadom, de ez vonatkozik minden nemzetre, kinek gyengébb, kinek erősebb. Nekik elég erős…
Oké, az eddigieket összegezve: neked pont annyi bizonyítékod van a zsidó ármánykodásra, mint a feministáknak a nőgyűlöletre és a patriarchátusra. Legalábbis ez eddig “bemutatott” bizonyítékok alapján… Én ebből csak arra tudok következtetni, hogy valójában neked sincs ellenedre a proli gyűlölködés. De akkor térjünk is vissza az elejére: miért is vagy te különb a kommunistáknál, bolsevikoknál, feministáknál stb.? Én nem látom a különbséget. Értem, hogy a gyűlölet tárgya más, de a gyűlölködés az gyűlölködés, kedves keresztény felebarátom. Volt hozzád egy kérdésem is, nem kaptam rá választ, de persze ez is egy válasz. :) Mindenesetre megkérdem mégegyszer, hátha csak elsiklottál felette: ha az az ára a feminizmus végleges felszámolásának, hogy felhagyunk mindenféle kollektív bűnösséggel, hajlandó vagy ezt az árat megfizetni?
“próbálod abszurditással nevetségessé tenni az állítást.”
Onnan ahonnan én látom, valóban abszurd. Pedig annak idején voltam már széljobbos én is…
Hát igen, az a szép ebben a zsidó gyíkemberesdiben hogy vannak olyan tények, amik nagyon szépen alá tudják támasztani ezt a hipotézist…
Nahát, tények támasztanak alá egy hipotézist. Akkor ki kell gúnyolni, hiszen nyilván nem lehet igaz.
Tény, hogy van a világban egy erős zsidó nemzeti lobbi, ezt én sem tagadom
A zsidó nem hagyományos értelemben vett “nemzet”, hanem faj és vallás szimbiotizmusa, és mint ilyen, minden nemzetben hasonlóképpen működik, és működött akkor, amikor még nem volt saját országa.
A “lobbi” az egy csoport vagy eszme érdekében kifejtett tevékenység. Ha valaki Izrael államért harcol bármilyen módon, az valahol “lobbi”. A fehér ember lecserélése, a nemzeti érzelem és a kereszténység üldözése az viszont nem “zsidó lobbi”. Bár, ha belegondolunk, ez is az ő érdeküket szolgálja, így lehet annak hívni, ha kissé furcsa is a szóhasználat.
… de ez vonatkozik minden nemzetre, kinek gyengébb, kinek erősebb.
Tényleg, tuti így van, például rengeteg gazdag és hatalmas magyar ügyködik szerte a világban, hogy eszmei és anyagi támogatást, és érinthetetlenséget szerezzen a magyaroknak, továbbá az USA is támogatja Erdély invázióját. Ugyan már.
Tényleg vak vagy, ha nem látod, hogy míg a faji- vallási alapon összetartó, hatalommal rendelkező zsidók a saját országukban szélsőségesen soviniszta politikát folytatnak, addig minden más országban következetesen a baloldali, vallás- és nemzetellenes ideológiát támogatják. Ez semmilyen másik népnél nincsen így. Érdekes.
…neked pont annyi bizonyítékod van a zsidó ármánykodásra, mint a feministáknak a nőgyűlöletre és a patriarchátusra.
Elismered, hogy a nyugati sajtó zsidó kézben van. Elismered, hogy a hatalmukat a saját érdekeik érvényesítésére használják idegen országokban is. Akkor mit kellene még bizonygatnom? Pontosan erről van szó.
Én ebből csak arra tudok következtetni, hogy valójában neked sincs ellenedre a proli gyűlölködés.
Hát, ez a te bajod. Leírtam fentebb: önvédelem. Nem egyenlő a gyűlölködéssel, csak a kétbites ostobáknak.
…ha az az ára a feminizmus végleges felszámolásának, hogy felhagyunk mindenféle kollektív bűnösséggel, hajlandó vagy ezt az árat megfizetni?
Azért rossz ez a kérdés, mert nem rólam szól. Akár igent, akár nemet válaszolnék, tkp. elismerném, hogy hiszek a kollektív bűnösség elvében. Márpedig én eddig sem beszéltem kollektív bűnösségről, sőt, annak ellenében folytattam érvelést (lásd fentebb). Szánalmas vagy, hogy ilyenekkel próbálkozol, érdemi vita helyett.
Írtam fentebb, miért nem lehet a feminizmust az antiszemitizmussal egy kalap alá venni, idemásolom: A szisztematikus nőelnyomás, nőgyűlölet, stb. még a feministák szerint is “láthatatlan”, azaz nem jelenik meg a törvényekben (sőt, a törvényben épp ellenkezőleg van), nem írták le sehol. A feministák a kevés pszichopata, nőerőszakoló férfi, illetve a kevés, valóban hatalommal bíró férfi képét vetítik ki az egész férfitársadalomra, bizonyítva a férfiak eredendő rossz mivoltát, és – ami a lényeg- a férfiuralmat is per definitionem nőellenesnek állítják be, tehát ha férfi a vezető, az a nőknek csakis rossz lehet, és az is. A zsidók lenézik a keresztényeket, meg mindenkit, ez benne van a vallásukban. Le van írva betűkkel, hogy ők a kiválasztott nép, hogy máshogy kell kezelni a nemzsidókat, hogy nemcsak nem ismerik el Jézust Krisztusnak, azaz Megváltónak, de ocsmány módon gúnyolják a Tórában (ürülékben főzés, b Git 56b–57a). A nyugati sajtó 80%- a zsidó kézben van (ennek is igen könnyedén utána lehet nézni, ha valakinek ez újdonság). Tudjuk, mire használják ezt a sajtót, a keresztény fehér férfi (és egyre inkább fehér nő) lejáratására, gúnyolására- és lecserélésére. Összefoglalva tehát: az egyik idea nemcsak, hogy nem bizonyítható, de a hétköznapi életben ennek egyértelműen az ellentétét látjuk. A másik esetben viszont éppen fordítva van mindez, tehát a leírt, látott, tapasztalt dolgokat próbálják semmissé tagadni.
Ami még különbözővé teszi a két dolgot: a férfiak szóban is és tettben is elítélik a valóban nőverő, nőket erőszakoló férfiakat- akikből nagyon kevés van a férfiak összlétszámához képest. A hatalommal, befolyással bíró zsidók közül viszont igen-igen kevés ítéli el Izrael soviniszta politikáját, a keresztényellenességet, a fehérellenességet, a jobboldaliság nyugati üldöztetését. Olyan kevés, hogy egyről sem tudok, de lehet, hogy van néhány mutatóban.
Pedig annak idején voltam már széljobbos én is…
Á, az ultima ratio, hogy régen én is jobbos vótam, de már kigyógyultam… ahogy viccben is van, te most dicsekszel, vagy panaszkodsz? Merthogy érvnek ez is kevés.
“Nahát, tények támasztanak alá egy hipotézist. Akkor ki kell gúnyolni, hiszen nyilván nem lehet igaz.”
Nem értem mi a problémád, tényekből is lehet hibás következtetést levonni.
“A fehér ember lecserélése, a nemzeti érzelem és a kereszténység üldözése”
Ha ezeket az állításokat bizonyítanád, több kommentet nem is kellene írnod, hogy meggyőzz.
“” … de ez vonatkozik minden nemzetre, kinek gyengébb, kinek erősebb.
Tényleg, tuti így van, például rengeteg gazdag és hatalmas magyar ügyködik szerte a világban, hogy eszmei és anyagi támogatást, és érinthetetlenséget szerezzen a magyaroknak, “
Szóval a magyarok nem foglalkoznak külföldi érdekérvényesítéssel. Értem. Azt a szót hogy külügyminiszter hallottad-e már? És azt, hogy diplomácia, konzulátus?…
“Tényleg vak vagy, ha nem látod, hogy míg a faji- vallási alapon összetartó, hatalommal rendelkező zsidók a saját országukban szélsőségesen soviniszta politikát folytatnak, addig minden más országban következetesen a baloldali, vallás- és nemzetellenes ideológiát támogatják. Ez semmilyen másik népnél nincsen így. Érdekes.”
Elképzelhető. És benned például az a lehetőség felmerült, hogy a jobberek költöztek haza, míg a libsik maradtak a nagyvilágban?
“Elismered, hogy a nyugati sajtó zsidó kézben van. Elismered, hogy a hatalmukat a saját érdekeik érvényesítésére használják idegen országokban is. Akkor mit kellene még bizonygatnom? Pontosan erről van szó.”
Onnan indultunk, hogy indokolt-e a gyűlölködés. Te tetted fel a kérdést. És itt adod meg a választ: mer’ zsidó kézben van a média és mert erős az érdekérvényesítő képességük – tehát indokolt. De azt áruld már el nekem, hogy ebben mi a törvényellenes? Ha téged ez zavar, akkor nem a zsidókkal, hanem a kapitalizmussal, annak működésével van problémád, az uram-bátyám rendszerrel, nem?
“Hát, ez a te bajod. Leírtam fentebb: önvédelem. Nem egyenlő a gyűlölködéssel, csak a kétbites ostobáknak.”
Vs.
“…azt várják tőlünk, hogy kedveljük a férfiakat (zsidókat), de abszolúte meg kell hogy legyen a jogunk ahhoz, hogy ne szeressük őket. Értem, hogy ez erőszakosnak hangozhat, de meggyőződésem, hogy szabadnak kell lennie nem szeretnünk őket úgy általában, hogy egyes férfiakkal (zsidókkal) kivételt tehessünk.
Így is megfelelő lenne vajon…?”
Ejj-ejj, önmagad hazudtolod meg… Innen indultál neki, és szó nincs itt önvédelemről, épp a gyülölködésen töröd a fejed, tisztelt keresztény felebarátom…
“Azért rossz ez a kérdés, mert nem rólam szól. Akár igent, akár nemet válaszolnék, tkp. elismerném, hogy hiszek a kollektív bűnösség elvében. Szánalmas vagy, hogy ilyenekkel próbálkozol, érdemi vita helyett.”
Rólad és minden emberről szól. Azt meg nem tudom honnan veszed, hogy ezzel a kérdéssel becsapdázni akarlak. Azért tettem fel, mert kíváncsi vagyok, hogy hányadán is állunk, mivel vitatkozom, nem volt itt semmi hátsó szándék, vagy ügyeskedés. Az ilyen kérdésekre adott válaszok mutatják meg, hogy mennyire gondolod komolyan azokat az eszméket, amiket egyébként hírdetni szoktál itt…
Az érdemi vitának már vége. Veled (szemmel láthatóan) egy értelmetlen hitvitát folytatok, legalábbis neked ez egy hitvita, hiszen a legsúlyosabb állításaidat nem tudod bizonyítani. Ilyen erővel arról is vitatkozhatnánk, hogy létezik-e Isten vagy sem, a végtelenségig. :)
“Á, az ultima ratio, hogy régen én is jobbos vótam, de már kigyógyultam… ahogy viccben is van, te most dicsekszel, vagy panaszkodsz? Merthogy érvnek ez is kevés.”
Oké, igazad van, de nem is érvnek szántam. És nem a jobboldaliságból kell kinőni, hanem ebből a gyerekes és értelmetlen felelős keresésből, másokra mutogatásból…

Nem egy ország hivatalos külföldi érdekérvényesítéséről van szó. Pl. érinthetetlenség, a holokausztozás és a második generációs jóvátételi pénzek országtól, állampolgárságtól függetlenül járnak a zsidóknak.

Nem. Mert a “világban maradt libsi” zsidók sem követelik Izraellel szemben azt, amit más országokban, más országoktól igen.
Pl. vajon hányan sivalkodnának közülük, ha mostantól csak az kaphatna magyar állampolgárságot, aki bizonyíthatóan negyedrészt magyar? Merthogy Izraelben csak az lehet állampolgár, aki bizonyítja, hogy legalább negyedrészt zsidó…
A többi, néma csend.
Onnan indultunk, hogy indokolt-e a gyűlölködés. Te tetted fel a kérdést.
Nemigen rémlik, hogy ilyen kérdést feltettem volna. Ott kezdtem veled, hogy rámutattam a férfiellenesség és az antiszemitizmus különbségeire.
És itt adod meg a választ: mer’ zsidó kézben van a média és mert erős az érdekérvényesítő képességük – tehát indokolt.
Ismét csak csúsztatsz. Sokadszorra, újra: az ÖNVÉDELEM indokolt az “erős érdekérvényesítő képességük”-kel szemben.
Ejj-ejj, önmagad hazudtolod meg… Innen indultál neki, és szó nincs itt önvédelemről, épp a gyülölködésen töröd a fejed, tisztelt keresztény felebarátom
Amit idéztél, az egy átirata a feminista dumának, arról szól, hogy ugyanaz a szöveg, ami a férfiakról szól, vajon mehetne- e zsidókkal . Nyilvánvalóan a kettős mércére próbáltam rávilágítani.
Emellett – ha tudsz olvasni- észrevehetted, hogy a szövegben a “ne szeressük” kifejezés szerepel, nem pedig az általad oly örömmel használt “gyűlölni” ige. Nagyon erősen nem akarod megérteni, hogy a nem szeretni és a gyűlölni nem ugyanaz.
Az érdemi vitának már vége. Veled (szemmel láthatóan) egy értelmetlen hitvitát folytatok, legalábbis neked ez egy hitvita, hiszen a legsúlyosabb állításaidat nem tudod bizonyítani. Ilyen erővel arról is vitatkozhatnánk, hogy létezik-e Isten vagy sem, a végtelenségig. :)
Érdemi vita nem is volt köztünk, hiszen folyamatosan félreolvasod, félreérted és félremagyarázod, amiket írtam. Sajnos ugyanabba a gondolkodási sémába ragadtál, mint az emberek többsége: ami nem fehér, az fekete. Ha nem a zsidók okoznak minden problémát, akkor semmilyen problémát sem okoznak. Ha valaki kritikát fogalmaz egy adott csoporttal szemben, az gyűlöli a csoport minden egyes tagját, személy szerint. Ha valaki keresztény és nem mindenkit egyformán szeret a földön, válogatás nélkül, az nem is igazi keresztény és tele van gyűlölettel. Szándékos értetlenséggel akarod összemosni a feministák láthatatlan nőelnyomását a leírt, látható zsidó túlhatalommal. Mindenre kínos erőlködéssel akarod ráhúzni a “kollektív bűnösség” és a “gyűlölet” fogalmakat, még ha nincsen is ott keresnivalója, ráadásul a másik fél szerint sem. Ez így valóban kevés egy érdemi vitához, szóval részemről is ennyi.
Igen? Na mondjad mama mivel, te hányfelé fizetsz gyerektartás? Vagy netán útépítésen dolgozol? Kemény az élet, mi? Aztán még a köcsög férfiak se udvarolnak már? Óhh bmeg, nem teszik már önként hurokba a nyakukat? Tény, a feminizmusnak vannak hozadékai…
Olvasó
szombathk
Miért kellene gyerektartást fizetnem? Házasságban éltem és a gyerekeim házasságban nőttek fel. Mi köze útépítésnek , az udvarlóim számának egy abszurd kijelentéshez?
Érted te, hogy miről van szó, csak felfogni nem akarod. Szokásos jelenség, mikor a nők a valósággal kénytelenek szembesülni. Menj inkább a Facebookra vagy az Instára, ott minden szép és jó, az való nektek.
Anyád picsáját, azt ártottam én eddig a nőknek, kedves szombathk. De ígérem, fogok. Fogok!
Olvasó
tomgal
Nyugi ! Itt nem rólad van szó, hadd fejtse ki mire is gondol,engem érdekelne…( pl. azzal,hogy teret engedtek a férfiak a feminizmusnak, árthattak a nőknek is , de nem akarok ötleteket adni neki )
A feminizmus, ha nagyon leegyszerűsítjük, azt mondja, hogy a férfiak nyomják el magukban a maszkulinitást, mert az amúgy is toxikus, és cserébe a nők sokkal jobban fogják szeretni őket…
Ha ez nem árt a nőknek, akkor semmi sem.
Olvasó
szombathk
Miért váltasz át általános kijelentésből személyeskedésbe?
Miféle “személyeskedésbe átváltásról” beszélsz, szombathk? Azt írtad, de szó szerint, hogy: “De igen nagyon sokat ártottatok a nőknek. ” Ennél személyesebben ha akarnál sem szólíthatnál meg embereket, bazmeg.
Olvasó
tomgal
@szombathk ! Pontosan mire gondolsz ? Kifejtenéd ,hogy általánosítva (azaz tömegesen) miben ártottak a férfiak a nőknek ? (és fordítva )
Olvasó
szombathk
Csak a kijelentés abszurditására reagáltam.A történelem során egészen a mai napig mind két nem nagyon sokat ártott egymásnak.
Ne reménykedj részemről nagyon hálás vagyok azoknak a férfiaknak akik annak idején támogatták a nők szavazati , egyetemi tanuláshoz való jogát .Azoknak a férfiaknak akik a technika fejlesztésével olyan szinten gépesítették az életünket hogy mint két nem képes az önellátásra. Tisztelem azokat a nőket akik annak idején ki álltak a szavazati jogért és úttörői voltak az egyetemek tanulmányoknak.
Nem kellet olyan életet élnem mint a déd -és nagyszüleimnek.
Ami most folyik feminizmus néven annak semmi köze az eredeti cél kitűzésekhez .Ez egyszerűen a férfiak kiherélése.
Olvasó
tomgal
Nem reménykedem, ugyanis már többször kifejtettem , hogy nekem a feminizmus elsö hullámával, a valódi egyenjogúságért kiállással semmi bajom. Annál inkább a másodikkal, pláne a harmadikkal ami szerinted is a férfiak kiherélése. Tehát amikor azt mondom a férfiak teret engedtek a feminizmusnak én konkrétan erre gondolok. Nem a választójog , meg a nök tanulása a fö probléma ( ez túl van misztifikálva), hanem, amikor átcsapott a mozgalom férfigyülöletbe és már nem egyenlöségröl , hanem több jogról ( persze a férfiak , apák kárára) kezdett szólni a történet, na ott kellett volna megálljt parancsolni, de akkor már kinn volt a szellem…. Magam ugyan a valódi egyenlöség pártján állok ( és szerintem ez a maximum ami jelen körülmények között racionálisan nézve elérhetö), de azért közben megértem azokat a férfitársaimat is, akik úgy vélik, ha csírájában fojtják el anno a feminista törekvéseket, akkor nem fajul idáig a helyzet. A valódi egyenlöség úgy tünik egy utópia talán, mert valaki mindig több jogot akar, valakinek soha nem elég , sajnos a nök egy része telhetetlen ilyen téren is.
Ha úgy gondolod az abszurditást, hogy a legnagyobb “ütéseket “ egymásra mindig a két nem tudja bevinni, magyarul a legnagyobb fájó csapások nöi részröl férfiaktól , férfi részröl nöktöl jön, abban van igazság, csak az eredeti mondatodból ez nem derül ki !
Olvasó
Malena
A feminizmus első hullámával, a nem létező, “valódi egyenjogúság”-gal az akkori férfi döntéshozók kinyitották Pandora szelencéjét.
A többi hullám ennek a szerves folytatása, következménye.
A férfiakat nem a nők herélik ki, hanem önkasztrációt végeznek, vagy épp a döntéshozó férfiak, esetlegesen jószándékból, de biztos, hogy nem tudatosan szívatják meg őket.
A választójog lényegtelen, viszont a nők tanulása újabb lehetőségeket nyitott meg számukra.
Az elkényeztetett kölyök hisztije még nem férfigyűlölet, és soha nem az ál- egyenlőségről szólt, hanem az érdekérvényesítésről.
Alapból a “szegény nő, szegény áldozatból” lett a “kemény nő” és “hátrafele tűsarkúban is kétszer annyit teljesítek” mítosza. A “te is képes vagy rá”, “te is megérdemled”, “neked is jogod van”, “te dönthetsz”, kezdetben a “legalább ugyanannyit érsz”-et felváltotta a “sokkal többet érsz”, mert ha a hógolyót elindítják, akkor valamerre “növekednie kell”, ha időben nem állítják meg. És most már annyira elszabadult, hogy nincs ami megállítsa.
Az áldozatból vadász lett. A férfiból préda.
annak a pártján állni pedig maximum az alfák , illetve a nők “tehetik meg” büntetlenül.
A feminista törekvés elfojtása olyan társadalmakban működik csak, ahol az arányaiban kevés (férfi) “elit” olyan szigorú szabályrendszert tart fenn, ahol a nő teljesen ki van szolgáltatva a férfinak.
Ahol a legutolsó páriának is, ha férfi, több joga van, mint a (leg)felső kasztbeli nőnek.
Paradox módon, a feminista törekvések elfojtása együtt jár a “megrekedtséggel”.
A fejlődés valahol “megköveteli”. Ami hidegzuhany, hogy erre nem tud reagálni az átlagférfi.
A “valódi egyenlőség” nem azért utópia, mert valaki mindig több jogot akar, hanem azért , mert:
– ha nő, akkor “nem képes ellenállni” a kísértésnek, csábításnak, ráadásul garantált a büntetlensége, maximum időszakos kellemetlenséget kell adott esetben elviselnie, de a léte és az utódai léte soha nem forog kockán…., ezért szintén paradox módon, neméből fakadó ösztöneivel ellenkező módon, de “extrém” kockázatokat is bevállalhat büntetlenül, mert valaki mindig elviszi a balhét helyette.
Ehhez még hozzájön a hipergámiája, az éhsége, a telhetetlensége és a “gyermeki szinten való megrekedtsége”.
Az “ösztönös aljassága” plusz hatalmat biztosít és nem olvassák a fejére, hiszen gyenge, hiszen áldozat, hiszen “joga van hozzá”, az elnyomottak, az “áldozatok”, a gyengék, a kiszolgáltatottak, a “kicsik” joga…..
– ha férfi, akkor nem tudja kezelni a megváltozott status quot.
Régen elvesztette a “jogát”, “hatalmát”, meg kellene “küzdenie” érte, de azt sem tudja hogyan, azt sem tudja kivel, ki ellen és mivel kéne harcolnia? A nők ellen, a férfiak ellen? és sokszor a képességeihez mérten túl nagy, vagy nagyobb részt teljesíthetetlen az az ár, mibe ez kerül, és akkor sem garantált a nyereség.
Egyik része a jogszabályoktól, a “minden pofon mellé állított rendőr”-től várná, hogy a tökeit visszakapja, de ennek nincs realitása, mert nem a szabályozástól, hanem a szocializációtól függ.
Az ösztönei ráadásul még akadályozzák is ebben, ha nem válik “aljassá”, akkor nem sikerülhet.Ezért is sikerül csak keveseknek “felküzdeniük” magukat.
Nem érti, hogy miért van konstans szopóágon. Ha elmondják neki, akkor sem hiszi el, ha el is hiszi, akkor meg hamar rájön, hogy “túl sok az eszkimó és kevés a fóka” és csak rosszabbul járt, hogy felvilágosították, mert csak egy plusz frusztrációt szerzett be az eddigiek mellé.
Olvasó
Naooo
Az elég baj, hogy mikor egy nőstény szemtelenül viselkedik a bakjával nincs jól elverve. Két kurva nagy pofon csodát tud tenni.
Olvasó
tomgal
Hát utálja, ha akarja, ki nem szarja le, nekünk meg ugyanolyan jogunk van utálni öt.
Lehet jövö héten ki is adatom, utálom Pauline Harmange-t címmel…
Hát, ha ez egy lottószelvény lett volna, ulomenen, akkor ez után már nem kellene ma bemenjek dolgozni…
Amúgy érdekes dolog ez. Rendben van, mondják ki nyíltan a feministák, hogy ők bizony gyűlölik a férfiakat. Számomra ezzel nem mondanak semmi újat, bár lehetnek még olyan férfiak, akiknek igen. (Azoknak, akik elhitték, hogy a feminizmus az egyenlőségről szól, mindkét nem érdekében.)
Sőt, kifejezetten szeretném, hogy a feministák ezt igenis mondják ki nyíltan! Kíváncsi vagyok, hogy miután a feministák hivatalosan bejelentik, hogy: -“Mi gyűlölünk titeket, hát ehhez tartsátok magatokat, férfiak!”, hogy hangzik majd utána az átlagos normie férfiak fülében az, hogy -“És a nemi egyenlőség nevében még ezt is meg azt is követeljük a férfiaktól!”
A boldog emlékezetű Gumiszoba már 6 évvel ezelőtt hozott le olyan cikket, amiben a szerzőnő arról írt, hogy gyűlöli a férfiakat. Az egyenlőség eddig is csak maszlag volt. A feminizmus a nők jelenlegi és történelmi szisztematikus elnyomásának ideáján alapszik, és jópárszor elmondták már, hogy egy nyíltan férfielnyomó társadalommal is csak visszaadnák az eddigieket, tkp. az lenne igazságos.
Tehát semennyire sem okoz problémát nekik a férfigyűlöletet beismerni, eddig sem okozott.
Hogy amikor megjelent a feminizmus, és a feminista nők elkezdtek a történelmi nőelnyomásról panaszkodni és a nemi egyenlőséget követelni, akkor a kibaszott mangina őseink ezt nem tudták értelmezni, és szó szerint vették.
A nők ugyanis NEM azért panaszkodtak, mert el voltak nyomva!!! A nők azért panaszkodtak, mert elnyomva ÉREZTÉK magukat!!! (Főleg miután a feministák beleültették a bogarat a fülükbe, hogy a normális élet az elnyomás.) Baszott nagy különbség!
Most meg csodálkoznak a férfiak, hogy de hát már jogilag egyenlőek a nők, esélyegyenlőség van a munka világában, szavazhatnak is, stb… hát hogyhogy továbbra is a női egyenjogúság kivívásáról, a nőelnyomás elleni tiltakozásról van szó? Hogyhogy sose érjük el az egyenlőséget, holott már rég odaadtuk tálcán? Hát meddig tart ez még, hát mi kellhet még? Adjuk meg gyorsan nekik bármit is kívánnak, legyen már ennek vége, szeressenek már végre minket azért, mert oly nagyon nagy egyenlőséget biztosítunk nekik…
Nos, drága barátaim, ti női érzésekre logikai alapokon nyugvó jogi és társadalmi választ adtatok, szó szerint véve a nők által mondottakat, ti idióta faszok… A nőkben az elnyomás érzését semmiféle férfiakat jogfosztó, a nők seggét nyaló törvénnyel nem fogjátok tudni megszüntetni, mert az abból fakad, hogy a nő fizikailag gyengébb a férfinál biológiai alapon. Vagyis a női létből fakadó ösztönös egzisztenciális félelem.
A helyes reakció a feminizmus megjelenése esetén is a nők érzelmeinek teljes figyelmen kívül hagyása lett volna. Majd holnap másképp éreznek, oszt jól van. De ha nem, akkor is.
Faszom a sok idiótába… A nők nem egyenlőséget akarnak, hanem férfit, a feministák sem egyenlőséget akarnak, hanem a férfiak pusztulását. Ez ennyi.
Olvasó
xcsakx
Azt mondod, hogy a férfiak szopatták meg saját magukat? Ennyire balfaszok lennének a teremtés koronái?
Hogyha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a képletet, moon, akkor a válasz: igen, a férfiak szopatták meg saját magukat, és továbbra is ezt teszik, mind a mai napig.
Magyarul a sikeres, érdembeni továbblépéshez meg kell vizsgálni, hogy mik voltak azok az emberi gondolkodást és viselkedést befolyásoló külső tényezők, amelyek korábban nem voltak meg (hiszen korábban a férfiak nem szopatták így be saját magukat), viszont amelyek a megjelenésükkel hozzájárultak a dolgok ilyetén kimeneteléhez.
Olvasó
xcsakx
Ha a férfiak szopatták saját magukat és most is azt csinálják, akkor miért hibásak ebben a nők?
Mit értesz “sikeres, érdembeli továbblépés” alatt?
Mondjuk külön kérdés nélkül észrevenni, hogy egy femcsi troll vagy. Azon se lepődnék meg ha kiderülne hogy otthagyott az ember két gyerekkel, amiről a természetesen csakis a szemét férfiak tehetnek, mint mindenről.
Olvasó
xcsakx
10 gyerek, és kizárólag a fehér szemét férfiak tehetnek róla, ahogy Hunn fentebb is írta.
Olvasó
common man
Igen a hold,bár nem mindenhol, inkább nőiesnek számít mint férfiasnak.
Olvasó
common man
akkor miért hibásak ebben a nők?
Mert nekik lett volna a feladatuk ,hogy a férfiakat leszopják.
Sikeres érdembeni továbblépés alatt a feminizmusnak és következményeinek maradéktalan felszámolását értem. Ehhez be kell azonosítani és meg kell semmisíteni azokat a tényezőket, melyek okai egyrészt annak, hogy ide jutottunk, másrészt akadályozhatják azt, hogy megoldjuk a problémát. Ez alatt természetesen adott esetben emberek is értendők.
Férfinak lenni ugyanis azért jó, mert ha az ember rájön, hogy saját magát szopatta be, akkor nem kötelező azt az elkövetkező tíz perc során is feltétlenül folytatnia. Tehát a probléma megoldásában az, hogy a férfiak voltak hülyék, és hogy a továbbiakban már ne legyenek azok, az kb. a legkönnyebben orvosolható feladatrész.
Olvasó
xcsakx
Fel szeretnéd számolni a férfiak balfaszságát?
Olvasó
common man
Fel szeretnéd számolni a férfiak balfaszságát?
Nem minden férfi balfasz.Én sem vagyok az.
Te az vagy?(ja,na meg férfi?)
Nem a férfiak balfaszságát szeretném felszámolni, moon.
Én azokat a tényezőket szeretném felszámolni, amelyek:
1. szándékosan a balfaszság irányába terelik a férfiakat, valamint
2. mindent megtesznek, hogy hátráltassák a férfiakat abban, hogy ráébredjenek a balfaszságukra, és
3. ha a férfiak mégis ráébrednek a balfaszságukra, akkor minden lehetséges erővel megakadályozzák, hogy a férfiak a balfaszságot korrigálni tudják.
Olvasó
xcsakx
A balfaszság épp az a tulajdonság ami nem külső ok miatt alakul ki, maximum az okosabb (nő?) ezt kihasználja.
Az még mindig megmosolyogtató, hogy a nők kényszerítik a férfiakat arra, hogy balfaszok legyenek, ráadásul arra is kényszerítik, hogy olyan jogszabályokat hozzanak, amivel saját magukat szopatják, és a szemét nők nem engedik, hogy a balfaszságból kitörjenek a szegény férfiak. Istennek közbe kéne avatkoznia, hiszen ez már tűrhetetlen.
Olvasó
Balton
Csakszika miért nem vállalod az arcodat? Miért kell ez a trükközés, tényleg csak a vak nem látja hogy te vagy…
Legalább stilisztikában próbálná megjátszani magát, de még erre sem képes.
Lehet kérek főnitől vagy elektől egy moderátori jogosultságot, amit csak és kizárólag arra fogom használni, hogy kihajítsam.
Olvasó
Blackur
Teljesen felesleges az említett fórumtárs érinthetetlen, ha még nem tűnt volna fel :)
Talán akkor értelmezzük, hogy mit értünk “balfaszság” alatt, mert nem ugyanarról beszélünk.
Az emberek a rendelkezésükre álló külső benyomások és információk alapján döntenek. Amikor ez az input torz és téves, akkor rosszul döntenek. Ha ez az input szándékosan torzított, mégpedig direkt azzal a céllal, hogy téves döntés szülessen, akkor ha téves döntés születik, az nem feltétlenül balfaszság. Az igazi balfaszság az, ha erre rájön az ember, és nem akarja korrigálni. Mondjuk pl. olyan indokkal, hogy a balfaszság “vele született”, ezért nem korrigálható…
Mondok egy példát. Balfaszság volt pl. az, hogy én azt hittem, hogy egy férfitársammal vitatkozok amikor veled vitatkozom, kedves moon, csakszi, xcsakx, stb… Tévedtem, amikor azt gondoltam, esetleg meleg vagy, bár mondjuk meleg attól még lehetsz, de semmiképp nem egy meleg férfi.
Mentségemül szolgáljon, hogy éreztem, hogy valami nem kerek veled kapcsolatban, lehet balfaszság hogy nem jöttem rá előbb. A mostani hozzászólásaidból esett le végleg, hogy személyedben egy nővel vitatkozom. A balfaszság pedig az lenne, ha továbbra is úgy folytatnám veled a vitát ezek után, mint ahogy eddig.
Kedves férfitársaim, ti rájöttetek már, hogy a moon/xcsakx/egyéb soknevű kommentelő egy NŐ? Olvassátok nagyon figyelmesen a moon néven írt hozzászólásait, kilóg a lóláb, hogy úgy mondjam kilógnak a kisajkak… :)
Olvasó
xcsakx
Ha mindenkinek ugyanaz az input áll a rendelkezésre és mégis vannak akik jól döntenek, akkor akik hibáznak azok bizony balfaszok.
Az inputot a nők torzítják? Direkt, hogy téves döntés szülessen? úgy megvezetik a férfiakat, hogy azok úgy táncolnak, ahogy a nők fütyülnek? A teremtés koronái ezt nem ismerik fel, hogy ezek a szemét nők hogy manipulálják őket?
Akiket te igazi balfaszoknak nevezel, az az elsöprő többség. És erre rengeteg indokot lehet hozni, a legjobbak azok, amikor visszavezetik ezt is a szemét nőkre.
Férfiak aktív támogatása nélkül a feminizmusnak semmi esélye sem lett volna. A kultúrmarxizmus által feltüzelt nők egy csoportja a hatalommal bíró férfiak egy csoportja segítségével kezdte el és hozta létre a feminizmust, amit egyre több átlagos nő és férfi is támogat, alapvető ösztöneiknek engedelmeskedve. Kár lenne ezt az egészet csak a nők nyakába varrni.
Nos, moon, ha arra célzol esetleg, hogy egyéni problémákra (“balfaszságra”) nincs politikai megoldás, azzal én nem is vitatkozom. De hát nem is erről beszélgetünk.
Arról beszélgetünk, hogy a társadalomra káros döntések és folyamatok zajlottak le, melyeket mesterséges látszat-konszenzus tart fenn. Ennek felismerése és megváltoztatása viszont igenis közösségi, politikai feladat.
Olvasó
xcsakx
A társadalomra káros döntések és folyamatokat a nők és zsidók okozták? Vagy rávették a döntéshozó férfiakat a nők erre?
Most írhatnék ide egy hatoldalas történelmi esszét, moon, de nem teszem. Ehelyett leegyszerűsítve a dolgokat azt válaszolom IGEN. A káros döntéseket és folyamatokat a zsidók és a nők okozták, az akkori döntéshozó férfiak sajnálatos közreműködésével. Viszont ez még nem ok arra, hogy mi is ezt az utat folytassuk.
Olvasó
xcsakx
A vagyis a nők és a zsidók rávették anno a döntéshozó férfiakat. És erre a gonosz dologra még azóta sem jött rá senki, csak te? És a ma döntéshozó férfiakat szinténa nők és s zsidók veszik rá?
Egyik harcostársad szerint az 1,6 millió nyugdíjas vénasszony szavazza meg Orbánt és ezzel megakadályozza az antifeministákat.
“Csak én”, kedves moon? Mi az, hogy “csak én”? Ha nem vennéd észre, egy antifeminista oldalon kommentelsz, amiből van az interneten jó pár. Nem “csak én” jöttem erre rá, hanem mostanában már milliók jönnek rá erre.
Olvasó
Balton
Mond Hunn te nem veszed észre ha valaki csak szórakozik veled? Tedd már meg most az egyszer, hogy ignorálod ezt a pojácát.
Ezzel megint fején találtad a szöget. Nekem ezt egy exkurva feminista furia kifejtette már.
Erre, amikor mondtam neki, hogy jól van legyen a különös büntetőjogi védettség-mint a gyerekeknek- viszont akkor a választójog is ugrik.
Jött a szokásos női vita”kultúra” anyázás, buzivagyok, kicsiapöcsöm, tehát a szokásos. :D
Ui:5letet nem adtam neki, hogy az időseknek is van ilyen.
Olvasó
Szivlapat
Az első nőjogi konferencia
2020. december 18. – Tokár Tamás Zalán
Az első nőjogi konferenciát 1848. július 19-20-án rendezték meg a New York állambeli Seneca Falls-ban. Az eseményt két amerikai társadalmi reformer, Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton szervezték. Az első napon csak nők vehettek részt, a másodikon már férfiak is beléphettek. A konferencián többek között felszólaltak a törvény ellen, mely „a feleség vagyonát és fizetését a férj tulajdonába helyezte”, ezen kívül követelték a nők szavazati jogát, valamint az oktatáshoz és a munkához való egyenlő jogokat is.
Ezt követelni kellett? Nem rendelkezhettek a vagyonuk és fizetésük felett? Nem volt szavazati joguk? Oktatáshoz és munkához való egyenlő joguk sem volt? Vagy ha ez mind megvolt, akkor miért hőbörögtek meg konferenciáztak?
Hm?
A nőket kizárólag a feminizmus nőkre gyakorolt káros hatásai zavarják – már ha felismerik őket.
A feminizmus férfiakra gyakorolt káros hatásainak a haszonélvezete kiválóan megfelel minden nőnek.
Furcsa, hogy ez egyáltalán felmerült kérdésként, annyira egyértelmű…
A kérdés persze valójában már-már költői, de irányt adni törekszik az önálló gondolkodásnak, ha valaki nem tette még meg, illetve női részről az esetleges önkritikának. :)
Ezzel együtt nagy tisztelet a ritka kivételnek, például Esther Villarnak, aki női mivolta ellenére mégis a feminizmus hatására elszemtelenedett nők legtehetségesebb kritikusa, vagy éppen a “nők a feminizmus ellen” mozgalom tagjainak:
https://www.ferfihang.hu/2014/07/21/nok-a-feminizmus-ellen/
Pont az érintettek nagy része nem ismeri fel, különben nem lenne ennyi csodálkozó “há Hunn vannak a férfiak” kezdetű költői kérdés olvasható sok helyen. Szavazati jogot, önállóságot meg diplomát adhatsz nekik, gondolkodási képességet nem tudsz. Egyébként nem csak a fiatalok, hanem az idősek is észreveszik egyre inkább, hogy konkrétan az egész társadalom gyökeresen megváltozott az ő fénykorukhoz képest.
“gondolkodási képességet nem tudsz” :) ezt régebben sokáig nem akartam elfogadni, megérteni, hogy ennyire nem tudnak gondolkodni, vagy mintha nem tudnának gondolkodni.
De aztán beletörődtem. :)
Az jól hangzik, hogy kezdik észrevenni a változásokat. Máshol azt olvastam, hogy a fiatalok, 30 alattiak kezdik észlelni (nyugat európa, amerika), hogy nem teljesen OK, amerre megyünk. A magam részéről nem láttam, olvastam semmi jelét ennek amúgy, mármint hogy észrevennének bármit.
Hozzátartozik persze, hogy a gondolkodási képesség vagy más néven józan paraszti ész összességében zuhanóágban van a fejlett nyugati társadalmakban, ez sajnos nem csak a nőkre érvényes. Állítólag úgy a 90-es évek óta meredeken zuhan az emberiség IQ szintje, de aligha kell ehhez teszt hogy észrevedd, elég az utcán sétálva szétnézni.
Sok felesleges szarszínű lerontja átlagot.
Érdekes, pont ma, hogy a cikket olvastam történt valami , ami egészen meglepett , talán valóban ébredezik valami , mert ilyet én utóbbi évtizedben készült filmben nem hallottam. Belenéztem az Away c. Sci-fi sorozatba, idei , persze alapból pc ( bár nem eröszakosan nyomják, a legénység azért vegyes rassz, mert nemzetközi project és akik a kegtöbb pénzt adják , annak a nemzetnek a legénységben a helye, a leszbikus szál is még elfogadható, talán érthetö , nem torkunkon lenyomós. Nö a parancsnok -naná, de Hilary Swank el tudja “ adni”, ráadásul hibázik,emberi, férjét szeretö nö). Eddig semmi különleges, de szó szerint elhangzik Hilary szájából az elsö részben, amikor az ( Alpha :) ) nevü Holdbázison készülnek a tovább induláshoz a földi központ ( persze szintén nöi) vezetöje felé : “ hogy ezzel a FEMINISTA BULLSHITTEL menjen a francba ! ( az apropóját az adja, hogy a férje agyvérzéssel kórházba kerül és le akarja mondani a parancsnokságot, és a lebeszélés egyik oka az lenne, hogy a nök millióinak arculköpése lenne , ha visszajönne,,lemondaná , mint nöi parancsnok) Ez egy mai, anerikai A kategóriás Netflix sorozatban elhangzott. Van még remény.
Kérdés, hogy eredetiben hogyan hangzik az ominózus mondat… elképzelhető, hogy csak a fordító “leleménye”…
Angolul néztem. “ feminist bullshit” ( feliratozva volt magyarul), egyértelmüen elhangzik
Akkor OK :)
Talán az ébredezés mellett, még egy dolog van, ami nem jön jól a feminizmusnak: az agyament, elborult PC, marxista ideológiák, ahogy most állnak.
Magukat nőnek érző (?) férfiak a női mosdókban, sport versenyek női mezőnyében (mert hogy non-gender-binary kell hogy legyünk… :))
A harry potter könyvek vér-feminista irónőjét betalálták, mert asszem azt mondta, hogy “…nem kell azt mondani, hogy ‘azok a személyek, akik menstruálnak’, mondjuk csak azt, hogy ‘nők’ … “…
Valami feminista nő egyenesen azt mondta, hogy egyesek már a biológiai nő létezését tagadják.
Szóval lassan ott vagyunk, hogy – legalábbis a fehér – nő majdnem olyan rossz, mint a fehér férfi.
Ha ebben a kontextusban nézzük, akkor a feminist bullshit, abban a sorozatban, lehet szitokszó volt…
…és, ha elismerik ezt egyáltalán. Nem azaz érv jön -ami minden utópistánál mint pl Zombinál :)- hogy pont a kevés feminizmus miatt olyanok, amilyenek.
“Azért kell továbbra is kurválkodnunk és válunk vezetőként kegyetlenebbé,mint a férfiak. Mert ez továbbra is férfiak uralta világ, még ha az ellenkézőjét is hazudjátok, ti férfiak. Tehát pont több feminizmusra van szükség” :)
Azért is szomorú, hogy 21 százalék szerint nem ment túl messzire a feminizmus…
Már a lájtosabb feminizmus is rengeteg kárt okoz nyilvánvalóan.
“őket nem zavarja a feminista mozgalom férfiakra gyakorolt káros hatása, ők esetleg szívesen lesznek a feminista gyűlöletmozgalom haszonélvezői akár a végtelenségig” – Nem csak a férfiakra gyakorol káros hatást, hanem az egész társadalomra, azaz a nők sem haszonélvezői, hanem kárvallotjai a feminizmusnak.
Rövidtávon azok. Fiatalon szabadon lehet ribanckodni, kurválkodni, shoppingolni, utazgatni, bulikázni..
A fal után szívnak, akkor jönnek “a hol vannak az igazi férfiak” sirámok. Illetve akkor válnak veszett alfaözvegy férfigyűlölőkké.Hiszen vége az ingyenélet jóvilágnak számukra. És ezt nem tudják elfogadni.
“Fiatalon szabadon lehet ribanckodni, kurválkodni, shoppingolni, bulikázni..” – és ez haszonélvezet?
Kis (fél)állatoknak igen…
“a nők sem haszonélvezői, hanem kárvallotjai a feminizmusnak” – valszeg van egy töredék kis részük, akik azért haszonélvezői. Mondjuk mert úgyse akart volna családot, csak karriert, vagy bűn ronda, vagy valami egyéb defektje van. De félreértés ne essék, minimum 99% a vesztese, szerintem is.
Van még olyan, kárvallottnak, vesztesnek messze nem mondanám, de szóval olyan van, hogy egy nő boldog házasságban él, gyerekei vannak, és más – feminista – nők b***ogatják, hogy te csak kiszolgálod, erősited a patriarchátust. Az ilyen nőket zavarhatja minimálisan a femi agymenés.
Aztán könnyen lehet, hogy ugyanez a nő, ha nem megy férjhez, vagy nem jön össze a gyerek, akkor ő lenne a legfröcsögőbb feminista. :)
Nekünk annyi a szerencsénk, hogy nem abba a korba jelent meg a feminizmus meg a tinder féle App-ek mikor még átlag 40 év volt az emberek élettartama a fejletlen orvostudomány miatt. Akkor ma 2020-ra már nem kéne itt írogatnunk. Ma már azt is tudjuk, hogy a népességcsökkentéshez nem kellenek fegyverek, meg háború, ezek is megteszik. Aztán még egy ilyen vírus ami az idősebb korosztályt tizedeli se egy rossz ötlet persze. Igaz most komoly költségei vannak, de hosszú távon az elhunytaknak nem kell már nyugdíjat fizetni. Ezzel is menthető valamennyire az amúgy egyáltalán nem működő nyugdíjrendszer, még a bevándorlás mellett, aminek ugye ez volt a fő indoka. A valódi indokot persze szintén ismerjük már.
Már csak azt kéne tudni, hogy ki találta ki, ki indította útjára a feminizmust, hogy agyonverhessük.
De hát pontosan tudjuk, hogy (((kik))) találták ki és indították útjára a feminizmust, kalap-kabat! Mi több, Adolfék anno az agyonverésükkel is megpróbálkoztak, állítólag több-kevesebb sikerrel…. Jelenleg a -szerintem – leginkább járható út a bennünk, saját magunkban, a saját tudatunkban gyökeret vert feminizmus kiirtása, mégpedig gyökerestül!
Felnőtt, gondolkodó férfiakként meg kell szabadulnunk a tudatunkba (((mások))) által szándékosan elültetett feminista gondolat-csíráktól, melyek a (((média))) kitartó, mindennapos feminista öntözésének hatására sokunkban mára már igen terebélyes tölgyekké növekedtek…
Minden eszmei irányzat, ideológia bír történelmi meghatározottsággal. Akkor jelennek meg, ha a társadalmi, technikai, tudományos feltételek adottak hozzá. Ez igaz a régi feminizmusra és a maira is, ami csak a nevében egyezik meg az eredetivel, de valójában teljesen más alapokon áll.
Tekintsünk a dolgokra más szemszögből. Ránézve egy ilyen, összevissza firkált bőrű, egy rongyban a kamera elé álló, orrkarikás malacra, nem az jut eszembe, hogy egy ilyen ember véleménye bármit is számít. Régen, mikor szex előtt a férfiak borotválkoztak, “különbség tétetett” a mértékadó ember és a “többi” között. Nem a feminizmus, általában véve a liberalizmus, a társadalomrombolás, a rendetlenség, az igénytelenség, a trehányság, az idiótizmus stb., az, ami túl messzire ment. Korunk jószerivel az európai civilizáció paródiájának kora. Ebből a szemszögből valóban figyelemre méltó, hogy a szellemi lepusztulás ezen szintjén is létezik még az önérzet és a józan valóságérzés csekélyke szikrája, de majdnem biztos vagyok abban, hogy erre a felismerésre elsősorban azok fognak felfigyelni, akik érdekében az áll, hogy ezt is elpusztítsák.
A mai divat szerinti a külseje, így könnyebben tud csajozni…
Menjetek le egy olyan szórakozóhelyre, ami tömve van ennek a mai divatnak megfelelő srácokkal, csak ti menjetek ápoltan és elegánsan felöltözve!
Meg fogtok lepődni. :)
Mert? Mi történne szerinted?
Nem szerintem, Reszet Elek, hanem tapasztalatom szerint a nők nyitottabbak az ismerkedésre, ha elegánsan felöltözve jelenünk meg. Természetesen nem feltétlenül arra gondolok, hogy öltönyben-nyakkendővel, mintegy állásinterjúra felöltözve induljunk neki a budapesti éjszakának… Sokkal inkább egyfajta laza, hanyag elegancia lebeg a szemeim előtt.
Persze ez életkor függvénye is. Fiatal srácoknak lehet jó lesz a hülye divat is, majd kinövik. De komoly, felnőtt férfinként ne öltözzünk húszévesnek, ha van munkánk, akkor ne öltözzünk gengszternek, ha van fizetésünk, akkor ne öltözzünk csöves hippinek, farmernadrág + póló + sportcipő kombót pedig soha, semmilyen körülmények között se hordjunk!
“Nem szerintem, Reszet Elek, hanem tapasztalatom szerint” – Vagyis szerinted.
A jelenség létezik, de ez szerintem egyfajta peacocking. Itt is a szokásostól elütő öltözékkel hívja fel magára a figyelmet, tűnik ki a tömegből.
“farmernadrág + póló + sportcipő kombót pedig soha, semmilyen körülmények között se hordjunk” – Kivéve ha van mit beletenni. Kellően szikár test, eres-izmos végtagok, lapos has simán eladja magát ilyen ruhában is. Egy zakóval meg pláne jó.
Rendben, Reszet Elek, akkor hát szerintem. (Ez így önmagában értéktelenné teszi talán a megfigyelésemet, vagy mi? Pedig a brit tudósok kutatásai is alátámasztják. )
Nem, nem a “peacocking”-ra gondoltam. A “peacocking” az gáz volt már akkor is, amikor azt anno a Mystery-féle PUA csapat kitalálta… Nem extravagáns dolgokra gondoltam egyáltalán, csupán hétköznapi eleganciára… Sokkal inkább életkornak megfelelő öltözködésnek nevezném, mint bármi másnak.
Harminc felett ne öltözködjünk fiatalosan, öltözzünk inkább felnőtt férfinak! Ragadjunk meg minden lehetőséget az értékeink kihangsúlyozására, és szerintem ez egy ilyen lehetőség.
Hiszen mi a rossebért akarnánk fiatalnak kinézni, ha a nők fiatalon le se szartak minket???
Szerintem, legalábbis. :) De rátok bízom a dolgot. Nekem az a legjobb, ha az egész városban én csinálom ezt egyedül.
A “szerinted”-del a véleményedre voltam kíváncsi, hogy mire alapozod a kijelentésed.
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy mit takar a hétköznapi elegancia, az életkornak megfelelő öltözködés, ha csajozásról, társasági életről van szó.
Ing + szövetnadrág + bőrcipő kombó, hát mi más???
Egy rendőr barátom hívására 2007-2009 között pár alkalommal vállaltam biztonsági őri feladatokat fesztiválokon, ill. úgynevezett zenei rendezvényeken, értsd ez alatt nem Bach-orgonakoncerteket, vagy Mozart-kamaraesteket. Tudnék róla mesélni, inkább hagyjuk. Végeredményben megvan ennek is a maga diszkrét bája, különösen, ha az embert szórakoztatja, hogy felelősségmentesen üthet-vághat koponyákat, mert agyban úgysem tesz kárt. Maradjunk annyiban, hogy az úgynevezett “éjszakai élet” legkevésbé ellenszenves figurái ezek az egytüdejű nyikhajok. Náluk csak sokkal rosszabbak vannak, a felhasználó és az igénykiszolgálói oldalon egyaránt.
“Ránézve egy ilyen, összevissza firkált bőrű, egy rongyban a kamera elé álló, orrkarikás malacra, nem az jut eszembe, hogy egy ilyen ember véleménye bármit is számít. ”
Nekem is ez volt az érzésem, csak nem tudtam, hogy hogyan fogalmazzam meg.
.
https://eszmetar.wordpress.com/2015/08/02/idealis-lany-kontra-idealis-feleseg-ferfiszemmel/
Olvasgattam ezen a blogon, egy merő tragédia… De ez a fenti mondat kifejezetten elgondolkodtató.
No igen, a lányos apák azok, akik nem nevelik a lányukat nőnek a mai világban. Ők a kis hercegnőik, akikkel szemben semmi elvárást nem támasztanak. Nem tanítják meg nekik, hogy mit kell nyújtaniuk ahhoz, hogy az őket választó/általuk választott férfi elvárásainak megfeleljenek. Hogy cserébe ők is azt kaphassák, amire nőként vágynak.
Ebből jön az, hogy a mai nők nem tudják, de nem is akarják a férfiak elvárásait, igényeit kielégíteni. Kábé úgy állnak hozzá a férfihoz, hogy “mégis, mit képzel ez magáról?”. Aztán meg csodálkoznak, hogy ők sem azt kapják amire vágynak, pedig az úgymond nekik járna. Hiszen hercegnők, apu is megmondta anno…
Ennél csak az rosszabb egy fokkal, ha nincs is jelen az apja az életében…
Feminista lányos apák, pfúj.
Evolúciós okoból teljesen érthető, hogy a férfiak kedves, simulós feleséget akarnak, a gyerekeiket viszont életerősnek, határozottnak és önállónak akarják látni. A lányokat is. Legyen jó diplomája, keressen jól, veszünk neki lakást- aztán az udvarlónak akkor már nyilván ne legyen ennél kevesebbje. Elég nehéz lehet azt mondani lányos apaként, hogy nem engedem egyetemre, nem veszek neki lakást, hogy jobban tisztelje majd a férjét…
Menjen el egyetemre és tisztelje a férjét…
Kész, vége…, ha valaki nem hallotta, olvasta volna. Mi értelme van így ?!
https://jp.blogstar.hu/2020/09/09/mostantol-nem-a-legjobb-film-kapja-a-legjobb-film-oscar-dijat/99919/
Utolsó szög.
Újabb gyöngyszem
https://444.hu/2020/09/10/en-utalom-a-ferfiakat-irodalmi-szenzacio-lett-franciaorszagban-a-ferfiutalat-jogarol-szolo-konyvbol
“A férfigyűlölet csak reakció a nőgyűlöletre, ami a rendszerszintű erőszak gyökere.” – Ez a kulcs idézet. A férfigyűlölet jogos és az okai a férfiak. A nők csak visszaütnek.
“…azt várják tőlünk, hogy kedveljük a férfiakat (zsidókat), de abszolúte meg kell hogy legyen a jogunk ahhoz, hogy ne szeressük őket. Értem, hogy ez erőszakosnak hangozhat, de meggyőződésem, hogy szabadnak kell lennie nem szeretnünk őket úgy általában, hogy egyes férfiakkal (zsidókkal) kivételt tehessünk.”
Így is megfelelő lenne vajon…?
Vagyakár irhatsz feketét is…
Ahogy írtad, szinte látni véltem Adolfot, ahogy szónokolja…
“Így is megfelelő lenne vajon…?”
Valószínűleg akadnának páran, akiknek nem tetszene, mint ahogy a férfigyűlölet sem jön be mindenkinek… Szerintem itt inkább az a kérdés, hogy ha te ugyanilyen módon viszonyulsz a zsidókhoz vagy bármilyen más csoporthoz, mint ahogy ezek a girl poweres tyúkok a férfiakhoz, miért is vagy jobb, különb tőlük?… Vagy a zsidókhoz lehet így viszonyulni, de a férfiakhoz nem? Vagy inkább arról an szó, hogy lehet itt gyűlölködni, csak te ne állj a fasz rossz végén? :)
Én ugyan nem gyűlölöm őket de amit az emberiség(másik része) ellen tettek és tesznek az teljesen érthető magyarázat az ellenük irányuló gyűlöletre.Szerintem viszont fehér férfiként soha egyikünk sem ártott ennek a nőstény páviánnak.Úgyhogy sántít,kurvára sántít…
Bűnei legfeljebb az egyénnek, az egyes embernek vannak. Amíg ezt nem tanulják meg az emberek, addig újra és újra meg fogja magát ismételni a történelem. A nácizmus már kifutott, a kommunizmus is, most a liberalizmus van soron. És majd azután is lesz valami, egészen addig, amíg nem tanulunk ezekből… Tökmindegy kikről van szó, zsidókról, eszkimókról, marslakókról. Egy komplett nép hogy vállaljon felelősséget néhány honfitársa ténykedéséért? Te is vállalod a felelősséget minden honfitársad minden bűnéért, aki a magyar börtönökben csücsül? Arra meg már rá sem kérdek, hogy ez mennyire egyeztethető össze a keresztény szellemiséggel, amire itt többen is olyan büszkék…
Magánszemélyként az ember azt szeret és azt gyűlöl, akit csak akar, Deadpool. Ez mindenkinek úri kedve szerinti szíve joga. Még ennek a hülyepicsának is.
De itt nem erről van szó.
Itt arról van szó, hogy a jelenleg globálisan hatalmon lévő, az életünket és az ellenkező nemhez való viszonyunkat szabályozó, befolyásoló és meghatározó, hivatalos ideológia képviselői – köztük ez a konkrét feminista hülyepicsa is – gyűlölnek minket, a tönkretevésünkre és elpusztításunkra irányuló hivatalos politikát folytatnak, többek között ellenünk uszítva a teljes női nemet is…
Itt arról van szó, történelmi párhuzammal élve, hogy mi vagyunk az új kulákok. Mi fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak, akik ellen a fokozódó gender-osztályharcban minden eszköz megengedett. Akiknek pusztulnia kell, hogy jobb legyen a világ. És akiket ráadásul arra próbálnak kötelezni, hogy értsünk is egyet ezzel, és tapsoljunk is a saját pusztulásunknak…
A pillanatnyi felzúdulás oka pedig az, hogy – bár velem együtt már többen is rég rájöttünk és rámutattunk arra, hogy ez a helyzet, de – a férfiak többsége ezt nem hitte el. Mert a feministák mindig azt mondták a hozzánk hasonlókról, hogy mi csak nőgyűlöletből hallucinálunk. Ők meg hittek nekik, mert hinni szerettek volna abban, hogy a feministák nem őket gyűlölik, hanem csak a más, a “rossz” férfiakat… Most pedig a feministák maguk ismerték el áttételesen, hogy bizony nekünk volt igazunk. És hogy ők nem csak minket, a “hallucináló nőgyűlölőket” gyűlölnek, hanem MINDEN férfit… Téged is, Deadpool komám, ha ez eddig nem esett volna le…
Mivel a te agyműködésed csak és kizárólag a kettős mércét ismeri, és azt is padlógázon, nem szeretnék veled egy meddő vitát nyitni…De azt elmondom, hogy nincs jó és rossz gyűlölet. Gyűlölet van, és tökmindegy, hogy gyűlölnek-e vagy sem, és az is, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire, én ezért nem fogok másokat viszontgyűlölni. Nem vagyok hajlandó az elmémet mérgezni és a testemet betegíteni, ugyanis nem ér annyit egy gyűlölködő zsidó feminista gyíkember gyűlölködése sem.
A gyűlölködésnek pedig továbbra sincs semmi köze a kereszténységhez…
Az én agyműködésem nem a kettős mércét ismeri, Deadpool. Az én agyműködésembe az van beágyazva, hogy ahhoz a közösséghez, csoporthoz, törzshöz, nevezzük bárminek, melynek én tagja vagyok – a magyarsághoz, kereszténységhez, heteroszexuális fehér férfiakhoz – hogyan viszonyulnak a más csoportok tagjai, illetve az, hogy mi hogyan viszonyulunk hozzájuk és miért. Nem pedig valahonnan felülről, az internacionalizmus és a multikulturalizmus rózsaszín felhői magasságából, a szeressük egymást gyerekek álomvilágából bámulom a valóságot és akarok az alapján igazságot tenni…
Mert szerinted én onnan próbálok? :)
IGEN, mégpedig teljesen egyértelműen, Deadpool.
Rendben. Mérjük akkor össze, amink van. :)
Soha életemben nem szavaztam baloldali pártra vagy politikusra, még csak meg sem fordult a fejemben eddig, továbbá meg vagyok keresztelve és le vagyok konfirmálva. Te pogány vagy és Gyurcsányra szavaztál.
Melyikünk is a ballibsi? :D
Ez így van.És ha sok egyes ember bűnöket követ el mondjuk ellenem és ezek az egyének közös tulajdonságokkal bírnak, szövetkeznek mások elleni bűntettekre?Nem minden kígyónak mérges a harapása de sokkal többnek az mint mondjuk a merinó juhoknak.Tehát ha birkát látok nem tartok kígyómarástól.Ellentétben a másik esettel.
“És ha sok egyes ember bűnöket követ el mondjuk ellenem és ezek az egyének közös tulajdonságokkal bírnak, szövetkeznek mások elleni bűntettekre”
Tehát a komplett zsidó nemzet, a 90 éves hippi aggastyántól az újszülöttig, mindenki összefogott és bűnöket követnek el ellened. :) És milyen bűnöket? Gondolom nem vezet a szívedre, ha nehezemre esik elhinni egy ilyen állítást és pusztán a szavad nem lesz elég. Mivel tudod ezt alátámasztani?
Én sok egyes embert mondtam.Ha az egészről akartam volna beszélni akkor egészet mondtam volna.Úgyhogy a” tehát” után már a te állításod.
Akkor viszont nevezd a nevén az egyéneket. Ha azt mondod, hogy “a zsidók”, “a magyarok”, “az ukránok”, “olaszok” stb. az mindenkit jelent, aki az adott nemzethez tartozik, ugyanis erre vannak kitalálva és használva ezek a szavak.
Én kígyókról meg juhokról beszéltem.Hogy te ezekből mire asszociálsz…
Amúgy meg már két személynél mondhatom a többes számot.
Aha. Tehát amikor Gyurcsányról és a feleségéről beszélsz, őket is csak úgy hívod, hogy ‘a magyarok.’ :))
Deadpool, ezt még te sem gondolhattad komolyan…
Gyurcsányék??? A zsidó Apró-klán mint “MAGYAROK”???
Na látod. :) Éppen erre az ellentmondásra próbáltam rámutatni. :)
Amúgy meg… :)
Ha ez eddig nem lett volna világos, akkor elmondom neked hogy kik a felelősek a balsorsodért. Úgy hívják hogy mindenkori Kormány, miniszterelnök és miniszterek, kormánybiztosok. Tudod, akiket 4 évente te választasz meg, hogy uralkodjanak feletted. Talán a felelősséget is rajtuk kellene követelni. Az Isztambuli Egyezményt sem a zsidó háttérhatalom írta alá. :)
Ezt hívjátok ti itt szalmabábnak talán? Én nem beszéltem balsorsról,se sajátról se máséról legalábbis most nem emlékszem.
Kezdesz átmenni csaksziba. Te ezt sem mondtad, azt sem, csak épp azt nem kötötted az orromra, hogy akkor mit mondtál. De értem én, érzed azt valahol te is hogy zavar van az erőben, azért vagy ilyen fukar a szavakkal, nem szeretnél ebbe jobban belebonyolódni, úgyh inkább csak maszatolsz… Neked is kényelmesebb egy ‘láthatatlan ellenségre’ mutogatni, aki a bajok okozója…
A lengyel kormány fele zsidó, fele lengyel. A magyar kormányban nincs lengyel.
Deadpool, ott tévedsz, hogy egyenlőségjelet teszel külsődleges jegyek alapján két, tartalmában teljesen eltérő dolog között.
A szisztematikus nőelnyomás, nőgyűlölet, stb. még a feministák szerint is “láthatatlan”, azaz nem jelenik meg a törvényekben (sőt, a törvényben épp ellenkezőleg van), nem írták le sehol. A feministák a kevés pszichopata, nőerőszakoló férfi, illetve a kevés, valóban hatalommal bíró férfi képét vetítik ki az egész férfitársadalomra, bizonyítva a férfiak eredendő rossz mivoltát, és – ami a lényeg- a férfiuralmat is per definitionem nőellenesnek állítják be, tehát ha férfi a vezető, az a nőknek csakis rossz lehet, és az is.
A zsidók lenézik a keresztényeket, meg mindenkit, ez benne van a vallásukban. Le van írva betűkkel, hogy ők a kiválasztott nép, hogy máshogy kell kezelni a nemzsidókat, hogy nemcsak nem ismerik el Jézust Krisztusnak, azaz Megváltónak, de ocsmány módon gúnyolják a Tórában (ürülékben főzés, b Git 56b–57a). A nyugati sajtó 80%- a zsidó kézben van (ennek is igen könnyedén utána lehet nézni, ha valakinek ez újdonság). Tudjuk, mire használják ezt a sajtót, a keresztény fehér férfi (és egyre inkább fehér nő) lejáratására, gúnyolására- és lecserélésére.
Összefoglalva tehát: az egyik idea nemcsak, hogy nem bizonyítható, de a hétköznapi életben ennek egyértelműen az ellentétét látjuk. A másik esetben viszont éppen fordítva van mindez, tehát a leírt, látott, tapasztalt dolgokat próbálják semmissé tagadni.
A másik téves pontod az ún. “gyűlölet”. A feministák szerint az antifeminizmus = nőgyűlölet. A zsidók szerint az antiszemitizmus = zsidógyűlölettel. Egyrészt mindkét csoport a saját érzéseit vetíti ki a másikra, ez még a kisebbik gond.
Az ördögi itt az, hogy a jogos önvédelmet állítják be gyűlöletnek. Az antifeminizmus a férfinyomorító, társadalomromboló feminizmus ellen harcol, nem pedig a nők ellen. Ennek ellenére- vagy épp ezért- a feministák nőgyűlöletté címkézik az antifeminizmust. A zsidó túlhatalom ellen való harc pedig zsidógyűlöletnek lett maszkírozva.
Ezek a módszerek egy tőről fakadnak tehát és ugyanarra irányulnak: elvenni a keresztény fehér ember ÖNVÉDELEMhez való jogát eszmei és szó szerinti értelemben IS. Lásd Kyle Rittenhouse. Beállítani az önvédelmet gyűlöletnek, elnyomásnak- és ennek megfelelően is büntetni. Ez a szokásos játék a fogalmak tágításával, átfestésével. Részeg szex- nemi erőszak, ajtóban előreengedés- nőelnyomás, abortusz- családtervezés.
Olyan férfi, aki tényleg szó szerint gyűlöli a nőket, iszonyúan kevés van. Olyan ember, aki tényleg elvakultan, kiirtás- szintig gyűlöli a zsidókat, szintén nagyon kevés. A baloldal ennek a nagyon kevés szerencsétlennek a képét húzza rá a többségre és állítja be kollektív bűnösnek és gyűlölködőknek az önvédelmet gyakorlókat. Míg a másik oldalon a feministák TÖBBSÉGE valóban gyűlöli a férfiakat, rengeteg zsidó valóban lenézi a nemzsidókat, de ezek nem tekinthetők ugyebár kollektív hibának, hiszen vannak, akik nem (vö: “mi bajod a sarki zsidó boltossal”)… Na ez az igazi kettős mérce.
Az az érzésem, hogy nem veled vitatkozom, hanem a kurucinfóval. Én elhiszem, hogy van egy bája annak, hogy a nevüket vállalni nem merő, hangjukat eltorzító, arcukat eltakaró “kőkemény” csávók megmondják a tutit, előadva a bátor, rendszerellenes ellenállót… de ezek is csak színházi kellékek, a kurucinfó is csak egy fos fakenews média, olyan kisebbségi komplexusos gyengeelméjűekből áll össze, mint a buzi zászlóval rohangáló Novák Előd…
A következő kérdésem lenne hozzád, ha az az ára a feminizmus végleges felszámolásának, hogy felhagyjunk mindenféle kollektív bűnösséggel, akkor hajlandó vagy megfizetni?
És mondd Deadpool, a zsidókérdés megoldása nélkül hogy kívánod felszámolni a feminimzust?
Ha felismeri és belátja végre az egyén, hogy a (mindenfajta) kollektív bűnösség rossz, igazságtalan és primitív, akkor onnantól kezdve már nem lehet többé az embereket mindenféle más szempont szerint hátrányosan megkülönböztetni, mert azonnal ki fog lógni a lóláb. A különböző izmusok olyanok mint egy vírus. Mutálódnak, majd visszatérnek. Nácizmus, szocializmus, liberalizmus, és így tovább, ki kell hát fejleszteni a nemzet testén úgymond egyfajta immunitást ezek ellen a vírusok ellen, hogy ne essünk újra és újra ugyanabba a hibába. Jung más analógiával él: “A régi vallások a maguk fennkölt és nevetséges, jóságos és kegyetlen szimbólumaikkal, nem pusztán légből kapottak, hanem ebből az emberi lélekből jöttek létre, amely ebben a pillanatban is bennünk él. (…) Félelmetes isteneink csak nevet cseréltek, most az “-izmusra” rímelnek.”
Azt állítod, hogy az antifeminizmus a férfinyomorító, társadalomromboló feminizmus ellen harcol, nem pedig a nők ellen.
Csakhogy a férfinyomorító, társadalomromboló feminizmus egy megfoghatatlan valami, amit egyesek a nők nyakába, plusz a zsidók, no meg ezen gonoszok által, korábban megvezetett férfi döntéshozók nyakába varrná.
A jelen döntéshozói semmiben nem különböznek a megvezetettektől, akkor most ezeket is megvezetik a mai nők és zsidók?
És erre a sok megvezetett férfi és köztük a férfi döntéshozók nem ismerik fel?
Az antifeministák a legújabb cikk szerint már elég sok feminista elemet tartalmaznak:
https://www.ferfihang.hu/2020/09/13/modern-ferfipolitikaert-mozgalom-uj-irany-a-magyar-ferfimozgalomban/
De az is lehet, hogy az antifeministákat is különféle kismillió frakció alkotja?
“Összefoglalva tehát: az egyik idea nemcsak, hogy nem bizonyítható, de a hétköznapi életben ennek egyértelműen az ellentétét látjuk. A másik esetben viszont éppen fordítva van mindez, tehát a leírt, látott, tapasztalt dolgokat próbálják semmissé tagadni.”
Ki gondolta volna. :D De hisz a férfigyűlölet is csak válasz a nőgyűlöletre. :DDD
“A nyugati sajtó 80%- a zsidó kézben van (ennek is igen könnyedén utána lehet nézni, ha valakinek ez újdonság).”
Egy értelmes ember a tényekből indul ki, és a tényeket nem keveri össze azokkal a megtoldott gondolatokkal, melyeket egyéb tények hiánya miatt pótolt ki a fantáziájával. Abból hogy a sajtó x%-a zsidó emberek kezében van, még nem következik az, hogy a világ zsidajai összefogtak mindenki ellen, hogy kiármánykodjanak az életünkből. Legalábbis nekem ennyi nem elég. De biztosan vannak meggyőző bizonyítékaid, érdeklődve várom.
Ahogy annak is van egy bája, hogy a zsidókkal szemben semmifajta nyilvános kritikát nem lehet tenni az azonnali ellehetetlenítés nélkül. Annak is, hogy egy történelmi hipotézist (holokauszt) dogmává emeltek, börtönbüntetés terhe mellett. De persze nincs itt semmiféle látnivaló.
Tehát akkor szerinted nem folyik szisztematikus hadjárat a főként zsidók által tulajdonolt és üzemeltetett nyugati sajtóban a fehér keresztények, a nemzeti gondolkodás és a heteroszexualitás ellen. Oké…
Amúgy ott a csúsztatás az egészben, hogy a “világ zsidajai”. Nem erről van szó, mások is leírták neked, csak próbálod abszurditással nevetségessé tenni az állítást. A médián, bankokon és politikán keresztül hatalmat gyakorló zsidókról van szó, akik közül – hogy, hogy nem- valahogy nem igazán túl sok hirdeti, hogy a fehér embernek joga van a kultúrájához, vagy használja arra hatalmát, hogy megerősítse a nemzetállamokat, netalántán valódi, képességeken és eredményeken alapuló egyenlőséget propagáljon. Ennek az ellenkezőjét viszont annál inkább. Nahát…
“Ahogy annak is van egy bája, hogy a zsidókkal szemben semmifajta nyilvános kritikát nem lehet tenni az azonnali ellehetetlenítés nélkül. Annak is, hogy egy történelmi hipotézist (holokauszt) dogmává emeltek, börtönbüntetés terhe mellett. De persze nincs itt semmiféle látnivaló.”
Hát igen, az a szép ebben a zsidó gyíkemberesdiben hogy vannak olyan tények, amik nagyon szépen alá tudják támasztani ezt a hipotézist… Tény, hogy van a világban egy erős zsidó nemzeti lobbi, ezt én sem tagadom, de ez vonatkozik minden nemzetre, kinek gyengébb, kinek erősebb. Nekik elég erős…
Oké, az eddigieket összegezve: neked pont annyi bizonyítékod van a zsidó ármánykodásra, mint a feministáknak a nőgyűlöletre és a patriarchátusra. Legalábbis ez eddig “bemutatott” bizonyítékok alapján… Én ebből csak arra tudok következtetni, hogy valójában neked sincs ellenedre a proli gyűlölködés. De akkor térjünk is vissza az elejére: miért is vagy te különb a kommunistáknál, bolsevikoknál, feministáknál stb.? Én nem látom a különbséget. Értem, hogy a gyűlölet tárgya más, de a gyűlölködés az gyűlölködés, kedves keresztény felebarátom. Volt hozzád egy kérdésem is, nem kaptam rá választ, de persze ez is egy válasz. :) Mindenesetre megkérdem mégegyszer, hátha csak elsiklottál felette: ha az az ára a feminizmus végleges felszámolásának, hogy felhagyunk mindenféle kollektív bűnösséggel, hajlandó vagy ezt az árat megfizetni?
“próbálod abszurditással nevetségessé tenni az állítást.”
Onnan ahonnan én látom, valóban abszurd. Pedig annak idején voltam már széljobbos én is…
Nahát, tények támasztanak alá egy hipotézist. Akkor ki kell gúnyolni, hiszen nyilván nem lehet igaz.
A zsidó nem hagyományos értelemben vett “nemzet”, hanem faj és vallás szimbiotizmusa, és mint ilyen, minden nemzetben hasonlóképpen működik, és működött akkor, amikor még nem volt saját országa.
A “lobbi” az egy csoport vagy eszme érdekében kifejtett tevékenység. Ha valaki Izrael államért harcol bármilyen módon, az valahol “lobbi”. A fehér ember lecserélése, a nemzeti érzelem és a kereszténység üldözése az viszont nem “zsidó lobbi”. Bár, ha belegondolunk, ez is az ő érdeküket szolgálja, így lehet annak hívni, ha kissé furcsa is a szóhasználat.
Tényleg, tuti így van, például rengeteg gazdag és hatalmas magyar ügyködik szerte a világban, hogy eszmei és anyagi támogatást, és érinthetetlenséget szerezzen a magyaroknak, továbbá az USA is támogatja Erdély invázióját. Ugyan már.
Tényleg vak vagy, ha nem látod, hogy míg a faji- vallási alapon összetartó, hatalommal rendelkező zsidók a saját országukban szélsőségesen soviniszta politikát folytatnak, addig minden más országban következetesen a baloldali, vallás- és nemzetellenes ideológiát támogatják. Ez semmilyen másik népnél nincsen így. Érdekes.
Elismered, hogy a nyugati sajtó zsidó kézben van. Elismered, hogy a hatalmukat a saját érdekeik érvényesítésére használják idegen országokban is. Akkor mit kellene még bizonygatnom? Pontosan erről van szó.
Hát, ez a te bajod. Leírtam fentebb: önvédelem. Nem egyenlő a gyűlölködéssel, csak a kétbites ostobáknak.
Azért rossz ez a kérdés, mert nem rólam szól. Akár igent, akár nemet válaszolnék, tkp. elismerném, hogy hiszek a kollektív bűnösség elvében. Márpedig én eddig sem beszéltem kollektív bűnösségről, sőt, annak ellenében folytattam érvelést (lásd fentebb). Szánalmas vagy, hogy ilyenekkel próbálkozol, érdemi vita helyett.
Írtam fentebb, miért nem lehet a feminizmust az antiszemitizmussal egy kalap alá venni, idemásolom: A szisztematikus nőelnyomás, nőgyűlölet, stb. még a feministák szerint is “láthatatlan”, azaz nem jelenik meg a törvényekben (sőt, a törvényben épp ellenkezőleg van), nem írták le sehol. A feministák a kevés pszichopata, nőerőszakoló férfi, illetve a kevés, valóban hatalommal bíró férfi képét vetítik ki az egész férfitársadalomra, bizonyítva a férfiak eredendő rossz mivoltát, és – ami a lényeg- a férfiuralmat is per definitionem nőellenesnek állítják be, tehát ha férfi a vezető, az a nőknek csakis rossz lehet, és az is. A zsidók lenézik a keresztényeket, meg mindenkit, ez benne van a vallásukban. Le van írva betűkkel, hogy ők a kiválasztott nép, hogy máshogy kell kezelni a nemzsidókat, hogy nemcsak nem ismerik el Jézust Krisztusnak, azaz Megváltónak, de ocsmány módon gúnyolják a Tórában (ürülékben főzés, b Git 56b–57a). A nyugati sajtó 80%- a zsidó kézben van (ennek is igen könnyedén utána lehet nézni, ha valakinek ez újdonság). Tudjuk, mire használják ezt a sajtót, a keresztény fehér férfi (és egyre inkább fehér nő) lejáratására, gúnyolására- és lecserélésére. Összefoglalva tehát: az egyik idea nemcsak, hogy nem bizonyítható, de a hétköznapi életben ennek egyértelműen az ellentétét látjuk. A másik esetben viszont éppen fordítva van mindez, tehát a leírt, látott, tapasztalt dolgokat próbálják semmissé tagadni.
Ami még különbözővé teszi a két dolgot: a férfiak szóban is és tettben is elítélik a valóban nőverő, nőket erőszakoló férfiakat- akikből nagyon kevés van a férfiak összlétszámához képest. A hatalommal, befolyással bíró zsidók közül viszont igen-igen kevés ítéli el Izrael soviniszta politikáját, a keresztényellenességet, a fehérellenességet, a jobboldaliság nyugati üldöztetését. Olyan kevés, hogy egyről sem tudok, de lehet, hogy van néhány mutatóban.
Á, az ultima ratio, hogy régen én is jobbos vótam, de már kigyógyultam… ahogy viccben is van, te most dicsekszel, vagy panaszkodsz? Merthogy érvnek ez is kevés.
“Nahát, tények támasztanak alá egy hipotézist. Akkor ki kell gúnyolni, hiszen nyilván nem lehet igaz.”
Nem értem mi a problémád, tényekből is lehet hibás következtetést levonni.
“A fehér ember lecserélése, a nemzeti érzelem és a kereszténység üldözése”
Ha ezeket az állításokat bizonyítanád, több kommentet nem is kellene írnod, hogy meggyőzz.
“” … de ez vonatkozik minden nemzetre, kinek gyengébb, kinek erősebb.
Tényleg, tuti így van, például rengeteg gazdag és hatalmas magyar ügyködik szerte a világban, hogy eszmei és anyagi támogatást, és érinthetetlenséget szerezzen a magyaroknak, “
Szóval a magyarok nem foglalkoznak külföldi érdekérvényesítéssel. Értem. Azt a szót hogy külügyminiszter hallottad-e már? És azt, hogy diplomácia, konzulátus?…
“Tényleg vak vagy, ha nem látod, hogy míg a faji- vallási alapon összetartó, hatalommal rendelkező zsidók a saját országukban szélsőségesen soviniszta politikát folytatnak, addig minden más országban következetesen a baloldali, vallás- és nemzetellenes ideológiát támogatják. Ez semmilyen másik népnél nincsen így. Érdekes.”
Elképzelhető. És benned például az a lehetőség felmerült, hogy a jobberek költöztek haza, míg a libsik maradtak a nagyvilágban?
“Elismered, hogy a nyugati sajtó zsidó kézben van. Elismered, hogy a hatalmukat a saját érdekeik érvényesítésére használják idegen országokban is. Akkor mit kellene még bizonygatnom? Pontosan erről van szó.”
Onnan indultunk, hogy indokolt-e a gyűlölködés. Te tetted fel a kérdést. És itt adod meg a választ: mer’ zsidó kézben van a média és mert erős az érdekérvényesítő képességük – tehát indokolt. De azt áruld már el nekem, hogy ebben mi a törvényellenes? Ha téged ez zavar, akkor nem a zsidókkal, hanem a kapitalizmussal, annak működésével van problémád, az uram-bátyám rendszerrel, nem?
“Hát, ez a te bajod. Leírtam fentebb: önvédelem. Nem egyenlő a gyűlölködéssel, csak a kétbites ostobáknak.”
Vs.
“…azt várják tőlünk, hogy kedveljük a férfiakat (zsidókat), de abszolúte meg kell hogy legyen a jogunk ahhoz, hogy ne szeressük őket. Értem, hogy ez erőszakosnak hangozhat, de meggyőződésem, hogy szabadnak kell lennie nem szeretnünk őket úgy általában, hogy egyes férfiakkal (zsidókkal) kivételt tehessünk.
Így is megfelelő lenne vajon…?”
Ejj-ejj, önmagad hazudtolod meg… Innen indultál neki, és szó nincs itt önvédelemről, épp a gyülölködésen töröd a fejed, tisztelt keresztény felebarátom…
“Azért rossz ez a kérdés, mert nem rólam szól. Akár igent, akár nemet válaszolnék, tkp. elismerném, hogy hiszek a kollektív bűnösség elvében. Szánalmas vagy, hogy ilyenekkel próbálkozol, érdemi vita helyett.”
Rólad és minden emberről szól. Azt meg nem tudom honnan veszed, hogy ezzel a kérdéssel becsapdázni akarlak. Azért tettem fel, mert kíváncsi vagyok, hogy hányadán is állunk, mivel vitatkozom, nem volt itt semmi hátsó szándék, vagy ügyeskedés. Az ilyen kérdésekre adott válaszok mutatják meg, hogy mennyire gondolod komolyan azokat az eszméket, amiket egyébként hírdetni szoktál itt…
Az érdemi vitának már vége. Veled (szemmel láthatóan) egy értelmetlen hitvitát folytatok, legalábbis neked ez egy hitvita, hiszen a legsúlyosabb állításaidat nem tudod bizonyítani. Ilyen erővel arról is vitatkozhatnánk, hogy létezik-e Isten vagy sem, a végtelenségig. :)
“Á, az ultima ratio, hogy régen én is jobbos vótam, de már kigyógyultam… ahogy viccben is van, te most dicsekszel, vagy panaszkodsz? Merthogy érvnek ez is kevés.”
Oké, igazad van, de nem is érvnek szántam. És nem a jobboldaliságból kell kinőni, hanem ebből a gyerekes és értelmetlen felelős keresésből, másokra mutogatásból…
Nem egy ország hivatalos külföldi érdekérvényesítéséről van szó. Pl. érinthetetlenség, a holokausztozás és a második generációs jóvátételi pénzek országtól, állampolgárságtól függetlenül járnak a zsidóknak.
Nem. Mert a “világban maradt libsi” zsidók sem követelik Izraellel szemben azt, amit más országokban, más országoktól igen.
Pl. vajon hányan sivalkodnának közülük, ha mostantól csak az kaphatna magyar állampolgárságot, aki bizonyíthatóan negyedrészt magyar? Merthogy Izraelben csak az lehet állampolgár, aki bizonyítja, hogy legalább negyedrészt zsidó…
A többi, néma csend.
Nemigen rémlik, hogy ilyen kérdést feltettem volna. Ott kezdtem veled, hogy rámutattam a férfiellenesség és az antiszemitizmus különbségeire.
Ismét csak csúsztatsz. Sokadszorra, újra: az ÖNVÉDELEM indokolt az “erős érdekérvényesítő képességük”-kel szemben.
Amit idéztél, az egy átirata a feminista dumának, arról szól, hogy ugyanaz a szöveg, ami a férfiakról szól, vajon mehetne- e zsidókkal . Nyilvánvalóan a kettős mércére próbáltam rávilágítani.
Emellett – ha tudsz olvasni- észrevehetted, hogy a szövegben a “ne szeressük” kifejezés szerepel, nem pedig az általad oly örömmel használt “gyűlölni” ige. Nagyon erősen nem akarod megérteni, hogy a nem szeretni és a gyűlölni nem ugyanaz.
Érdemi vita nem is volt köztünk, hiszen folyamatosan félreolvasod, félreérted és félremagyarázod, amiket írtam. Sajnos ugyanabba a gondolkodási sémába ragadtál, mint az emberek többsége: ami nem fehér, az fekete. Ha nem a zsidók okoznak minden problémát, akkor semmilyen problémát sem okoznak. Ha valaki kritikát fogalmaz egy adott csoporttal szemben, az gyűlöli a csoport minden egyes tagját, személy szerint. Ha valaki keresztény és nem mindenkit egyformán szeret a földön, válogatás nélkül, az nem is igazi keresztény és tele van gyűlölettel. Szándékos értetlenséggel akarod összemosni a feministák láthatatlan nőelnyomását a leírt, látható zsidó túlhatalommal. Mindenre kínos erőlködéssel akarod ráhúzni a “kollektív bűnösség” és a “gyűlölet” fogalmakat, még ha nincsen is ott keresnivalója, ráadásul a másik fél szerint sem. Ez így valóban kevés egy érdemi vitához, szóval részemről is ennyi.
Más szitu, ulomenen. A zsidók már ártottak nekünk, mi férfiak viszont még nem ártottunk a nőknek.
De igen nagyon sokat ártottatok a nőknek. Ez fordítva is igaz
Igen? Na mondjad mama mivel, te hányfelé fizetsz gyerektartás? Vagy netán útépítésen dolgozol? Kemény az élet, mi? Aztán még a köcsög férfiak se udvarolnak már? Óhh bmeg, nem teszik már önként hurokba a nyakukat? Tény, a feminizmusnak vannak hozadékai…
Miért kellene gyerektartást fizetnem? Házasságban éltem és a gyerekeim házasságban nőttek fel. Mi köze útépítésnek , az udvarlóim számának egy abszurd kijelentéshez?
“Miért is kellene…” Jah igen, hisz te nő vagy… Na látod, pont itt tart a mai egyenlőség. Ehhez ez a kijelentés ténylegesen abszurd volt.
Tudomásom szerint ha valaki házasságban él nem kell gyerktartást fizetni se nőnek se férfinek.
Érted te, hogy miről van szó, csak felfogni nem akarod. Szokásos jelenség, mikor a nők a valósággal kénytelenek szembesülni. Menj inkább a Facebookra vagy az Instára, ott minden szép és jó, az való nektek.
Anyád picsáját, azt ártottam én eddig a nőknek, kedves szombathk. De ígérem, fogok. Fogok!
Nyugi ! Itt nem rólad van szó, hadd fejtse ki mire is gondol,engem érdekelne…( pl. azzal,hogy teret engedtek a férfiak a feminizmusnak, árthattak a nőknek is , de nem akarok ötleteket adni neki )
A feminizmus, ha nagyon leegyszerűsítjük, azt mondja, hogy a férfiak nyomják el magukban a maszkulinitást, mert az amúgy is toxikus, és cserébe a nők sokkal jobban fogják szeretni őket…
Ha ez nem árt a nőknek, akkor semmi sem.
Miért váltasz át általános kijelentésből személyeskedésbe?
Miféle “személyeskedésbe átváltásról” beszélsz, szombathk? Azt írtad, de szó szerint, hogy: “De igen nagyon sokat ártottatok a nőknek. ” Ennél személyesebben ha akarnál sem szólíthatnál meg embereket, bazmeg.
@szombathk ! Pontosan mire gondolsz ? Kifejtenéd ,hogy általánosítva (azaz tömegesen) miben ártottak a férfiak a nőknek ? (és fordítva )
Csak a kijelentés abszurditására reagáltam.A történelem során egészen a mai napig mind két nem nagyon sokat ártott egymásnak.
Ne reménykedj részemről nagyon hálás vagyok azoknak a férfiaknak akik annak idején támogatták a nők szavazati , egyetemi tanuláshoz való jogát .Azoknak a férfiaknak akik a technika fejlesztésével olyan szinten gépesítették az életünket hogy mint két nem képes az önellátásra. Tisztelem azokat a nőket akik annak idején ki álltak a szavazati jogért és úttörői voltak az egyetemek tanulmányoknak.
Nem kellet olyan életet élnem mint a déd -és nagyszüleimnek.
Ami most folyik feminizmus néven annak semmi köze az eredeti cél kitűzésekhez .Ez egyszerűen a férfiak kiherélése.
Nem reménykedem, ugyanis már többször kifejtettem , hogy nekem a feminizmus elsö hullámával, a valódi egyenjogúságért kiállással semmi bajom. Annál inkább a másodikkal, pláne a harmadikkal ami szerinted is a férfiak kiherélése. Tehát amikor azt mondom a férfiak teret engedtek a feminizmusnak én konkrétan erre gondolok. Nem a választójog , meg a nök tanulása a fö probléma ( ez túl van misztifikálva), hanem, amikor átcsapott a mozgalom férfigyülöletbe és már nem egyenlöségröl , hanem több jogról ( persze a férfiak , apák kárára) kezdett szólni a történet, na ott kellett volna megálljt parancsolni, de akkor már kinn volt a szellem…. Magam ugyan a valódi egyenlöség pártján állok ( és szerintem ez a maximum ami jelen körülmények között racionálisan nézve elérhetö), de azért közben megértem azokat a férfitársaimat is, akik úgy vélik, ha csírájában fojtják el anno a feminista törekvéseket, akkor nem fajul idáig a helyzet. A valódi egyenlöség úgy tünik egy utópia talán, mert valaki mindig több jogot akar, valakinek soha nem elég , sajnos a nök egy része telhetetlen ilyen téren is.
Ha úgy gondolod az abszurditást, hogy a legnagyobb “ütéseket “ egymásra mindig a két nem tudja bevinni, magyarul a legnagyobb fájó csapások nöi részröl férfiaktól , férfi részröl nöktöl jön, abban van igazság, csak az eredeti mondatodból ez nem derül ki !
A feminizmus első hullámával, a nem létező, “valódi egyenjogúság”-gal az akkori férfi döntéshozók kinyitották Pandora szelencéjét.
A többi hullám ennek a szerves folytatása, következménye.
A férfiakat nem a nők herélik ki, hanem önkasztrációt végeznek, vagy épp a döntéshozó férfiak, esetlegesen jószándékból, de biztos, hogy nem tudatosan szívatják meg őket.
A választójog lényegtelen, viszont a nők tanulása újabb lehetőségeket nyitott meg számukra.
Az elkényeztetett kölyök hisztije még nem férfigyűlölet, és soha nem az ál- egyenlőségről szólt, hanem az érdekérvényesítésről.
Alapból a “szegény nő, szegény áldozatból” lett a “kemény nő” és “hátrafele tűsarkúban is kétszer annyit teljesítek” mítosza. A “te is képes vagy rá”, “te is megérdemled”, “neked is jogod van”, “te dönthetsz”, kezdetben a “legalább ugyanannyit érsz”-et felváltotta a “sokkal többet érsz”, mert ha a hógolyót elindítják, akkor valamerre “növekednie kell”, ha időben nem állítják meg. És most már annyira elszabadult, hogy nincs ami megállítsa.
Az áldozatból vadász lett. A férfiból préda.
Nem létezik “valódi egyenlőség”
https://www.youtube.com/watch?v=gQ0yFT7aVuI
annak a pártján állni pedig maximum az alfák , illetve a nők “tehetik meg” büntetlenül.
A feminista törekvés elfojtása olyan társadalmakban működik csak, ahol az arányaiban kevés (férfi) “elit” olyan szigorú szabályrendszert tart fenn, ahol a nő teljesen ki van szolgáltatva a férfinak.
Ahol a legutolsó páriának is, ha férfi, több joga van, mint a (leg)felső kasztbeli nőnek.
Paradox módon, a feminista törekvések elfojtása együtt jár a “megrekedtséggel”.
A fejlődés valahol “megköveteli”. Ami hidegzuhany, hogy erre nem tud reagálni az átlagférfi.
A “valódi egyenlőség” nem azért utópia, mert valaki mindig több jogot akar, hanem azért , mert:
– ha nő, akkor “nem képes ellenállni” a kísértésnek, csábításnak, ráadásul garantált a büntetlensége, maximum időszakos kellemetlenséget kell adott esetben elviselnie, de a léte és az utódai léte soha nem forog kockán…., ezért szintén paradox módon, neméből fakadó ösztöneivel ellenkező módon, de “extrém” kockázatokat is bevállalhat büntetlenül, mert valaki mindig elviszi a balhét helyette.
Ehhez még hozzájön a hipergámiája, az éhsége, a telhetetlensége és a “gyermeki szinten való megrekedtsége”.
Az “ösztönös aljassága” plusz hatalmat biztosít és nem olvassák a fejére, hiszen gyenge, hiszen áldozat, hiszen “joga van hozzá”, az elnyomottak, az “áldozatok”, a gyengék, a kiszolgáltatottak, a “kicsik” joga…..
– ha férfi, akkor nem tudja kezelni a megváltozott status quot.
Régen elvesztette a “jogát”, “hatalmát”, meg kellene “küzdenie” érte, de azt sem tudja hogyan, azt sem tudja kivel, ki ellen és mivel kéne harcolnia? A nők ellen, a férfiak ellen? és sokszor a képességeihez mérten túl nagy, vagy nagyobb részt teljesíthetetlen az az ár, mibe ez kerül, és akkor sem garantált a nyereség.
Egyik része a jogszabályoktól, a “minden pofon mellé állított rendőr”-től várná, hogy a tökeit visszakapja, de ennek nincs realitása, mert nem a szabályozástól, hanem a szocializációtól függ.
Az ösztönei ráadásul még akadályozzák is ebben, ha nem válik “aljassá”, akkor nem sikerülhet.Ezért is sikerül csak keveseknek “felküzdeniük” magukat.
Nem érti, hogy miért van konstans szopóágon. Ha elmondják neki, akkor sem hiszi el, ha el is hiszi, akkor meg hamar rájön, hogy “túl sok az eszkimó és kevés a fóka” és csak rosszabbul járt, hogy felvilágosították, mert csak egy plusz frusztrációt szerzett be az eddigiek mellé.
Az elég baj, hogy mikor egy nőstény szemtelenül viselkedik a bakjával nincs jól elverve. Két kurva nagy pofon csodát tud tenni.
Hát utálja, ha akarja, ki nem szarja le, nekünk meg ugyanolyan jogunk van utálni öt.
Lehet jövö héten ki is adatom, utálom Pauline Harmange-t címmel…
Úgy érzem, hogy az írónő fényképének hiányában a szükséges információknak csak a felével rendelkezünk…
Itt a fényképe, megtekintés előtt kérem megtenni a téteket…
https://www.theguardian.com/world/2020/sep/10/french-writer-book-pauline-harmange-i-hate-men-interview
Átlagos. Ránézésre tuti nem borotválja, de a franciák alapban is eléggé igénytelen, koszos népség.
Hát, ha ez egy lottószelvény lett volna, ulomenen, akkor ez után már nem kellene ma bemenjek dolgozni…
Amúgy érdekes dolog ez. Rendben van, mondják ki nyíltan a feministák, hogy ők bizony gyűlölik a férfiakat. Számomra ezzel nem mondanak semmi újat, bár lehetnek még olyan férfiak, akiknek igen. (Azoknak, akik elhitték, hogy a feminizmus az egyenlőségről szól, mindkét nem érdekében.)
Sőt, kifejezetten szeretném, hogy a feministák ezt igenis mondják ki nyíltan! Kíváncsi vagyok, hogy miután a feministák hivatalosan bejelentik, hogy: -“Mi gyűlölünk titeket, hát ehhez tartsátok magatokat, férfiak!”, hogy hangzik majd utána az átlagos normie férfiak fülében az, hogy -“És a nemi egyenlőség nevében még ezt is meg azt is követeljük a férfiaktól!”
A boldog emlékezetű Gumiszoba már 6 évvel ezelőtt hozott le olyan cikket, amiben a szerzőnő arról írt, hogy gyűlöli a férfiakat. Az egyenlőség eddig is csak maszlag volt. A feminizmus a nők jelenlegi és történelmi szisztematikus elnyomásának ideáján alapszik, és jópárszor elmondták már, hogy egy nyíltan férfielnyomó társadalommal is csak visszaadnák az eddigieket, tkp. az lenne igazságos.
Tehát semennyire sem okoz problémát nekik a férfigyűlöletet beismerni, eddig sem okozott.
Tudod mi a legnagyobb baj, ulomenen?
Hogy amikor megjelent a feminizmus, és a feminista nők elkezdtek a történelmi nőelnyomásról panaszkodni és a nemi egyenlőséget követelni, akkor a kibaszott mangina őseink ezt nem tudták értelmezni, és szó szerint vették.
A nők ugyanis NEM azért panaszkodtak, mert el voltak nyomva!!! A nők azért panaszkodtak, mert elnyomva ÉREZTÉK magukat!!! (Főleg miután a feministák beleültették a bogarat a fülükbe, hogy a normális élet az elnyomás.) Baszott nagy különbség!
Most meg csodálkoznak a férfiak, hogy de hát már jogilag egyenlőek a nők, esélyegyenlőség van a munka világában, szavazhatnak is, stb… hát hogyhogy továbbra is a női egyenjogúság kivívásáról, a nőelnyomás elleni tiltakozásról van szó? Hogyhogy sose érjük el az egyenlőséget, holott már rég odaadtuk tálcán? Hát meddig tart ez még, hát mi kellhet még? Adjuk meg gyorsan nekik bármit is kívánnak, legyen már ennek vége, szeressenek már végre minket azért, mert oly nagyon nagy egyenlőséget biztosítunk nekik…
Nos, drága barátaim, ti női érzésekre logikai alapokon nyugvó jogi és társadalmi választ adtatok, szó szerint véve a nők által mondottakat, ti idióta faszok… A nőkben az elnyomás érzését semmiféle férfiakat jogfosztó, a nők seggét nyaló törvénnyel nem fogjátok tudni megszüntetni, mert az abból fakad, hogy a nő fizikailag gyengébb a férfinál biológiai alapon. Vagyis a női létből fakadó ösztönös egzisztenciális félelem.
A helyes reakció a feminizmus megjelenése esetén is a nők érzelmeinek teljes figyelmen kívül hagyása lett volna. Majd holnap másképp éreznek, oszt jól van. De ha nem, akkor is.
Faszom a sok idiótába… A nők nem egyenlőséget akarnak, hanem férfit, a feministák sem egyenlőséget akarnak, hanem a férfiak pusztulását. Ez ennyi.
Azt mondod, hogy a férfiak szopatták meg saját magukat? Ennyire balfaszok lennének a teremtés koronái?
Csakszi! Primitívséged okán, már megint kilóg a lófasz.
Miért nem maradtál a csxxxnél?
Hogyha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a képletet, moon, akkor a válasz: igen, a férfiak szopatták meg saját magukat, és továbbra is ezt teszik, mind a mai napig.
Magyarul a sikeres, érdembeni továbblépéshez meg kell vizsgálni, hogy mik voltak azok az emberi gondolkodást és viselkedést befolyásoló külső tényezők, amelyek korábban nem voltak meg (hiszen korábban a férfiak nem szopatták így be saját magukat), viszont amelyek a megjelenésükkel hozzájárultak a dolgok ilyetén kimeneteléhez.
Ha a férfiak szopatták saját magukat és most is azt csinálják, akkor miért hibásak ebben a nők?
Mit értesz “sikeres, érdembeli továbblépés” alatt?
Mondjuk külön kérdés nélkül észrevenni, hogy egy femcsi troll vagy. Azon se lepődnék meg ha kiderülne hogy otthagyott az ember két gyerekkel, amiről a természetesen csakis a szemét férfiak tehetnek, mint mindenről.
10 gyerek, és kizárólag a fehér szemét férfiak tehetnek róla, ahogy Hunn fentebb is írta.
Igen a hold,bár nem mindenhol, inkább nőiesnek számít mint férfiasnak.
Mert nekik lett volna a feladatuk ,hogy a férfiakat leszopják.
Sikeres érdembeni továbblépés alatt a feminizmusnak és következményeinek maradéktalan felszámolását értem. Ehhez be kell azonosítani és meg kell semmisíteni azokat a tényezőket, melyek okai egyrészt annak, hogy ide jutottunk, másrészt akadályozhatják azt, hogy megoldjuk a problémát. Ez alatt természetesen adott esetben emberek is értendők.
Férfinak lenni ugyanis azért jó, mert ha az ember rájön, hogy saját magát szopatta be, akkor nem kötelező azt az elkövetkező tíz perc során is feltétlenül folytatnia. Tehát a probléma megoldásában az, hogy a férfiak voltak hülyék, és hogy a továbbiakban már ne legyenek azok, az kb. a legkönnyebben orvosolható feladatrész.
Fel szeretnéd számolni a férfiak balfaszságát?
Nem minden férfi balfasz.Én sem vagyok az.
Te az vagy?(ja,na meg férfi?)
Nem a férfiak balfaszságát szeretném felszámolni, moon.
Én azokat a tényezőket szeretném felszámolni, amelyek:
1. szándékosan a balfaszság irányába terelik a férfiakat, valamint
2. mindent megtesznek, hogy hátráltassák a férfiakat abban, hogy ráébredjenek a balfaszságukra, és
3. ha a férfiak mégis ráébrednek a balfaszságukra, akkor minden lehetséges erővel megakadályozzák, hogy a férfiak a balfaszságot korrigálni tudják.
A balfaszság épp az a tulajdonság ami nem külső ok miatt alakul ki, maximum az okosabb (nő?) ezt kihasználja.
Az még mindig megmosolyogtató, hogy a nők kényszerítik a férfiakat arra, hogy balfaszok legyenek, ráadásul arra is kényszerítik, hogy olyan jogszabályokat hozzanak, amivel saját magukat szopatják, és a szemét nők nem engedik, hogy a balfaszságból kitörjenek a szegény férfiak. Istennek közbe kéne avatkoznia, hiszen ez már tűrhetetlen.
Csakszika miért nem vállalod az arcodat? Miért kell ez a trükközés, tényleg csak a vak nem látja hogy te vagy…
Legalább stilisztikában próbálná megjátszani magát, de még erre sem képes.
Lehet kérek főnitől vagy elektől egy moderátori jogosultságot, amit csak és kizárólag arra fogom használni, hogy kihajítsam.
Teljesen felesleges az említett fórumtárs érinthetetlen, ha még nem tűnt volna fel :)
Mert olyan mint egy angolna, amit kereszteztek egy házaló ügynökkel.
Angolna.
https://www.youtube.com/watch?v=RMOzPRI9q24
Talán akkor értelmezzük, hogy mit értünk “balfaszság” alatt, mert nem ugyanarról beszélünk.
Az emberek a rendelkezésükre álló külső benyomások és információk alapján döntenek. Amikor ez az input torz és téves, akkor rosszul döntenek. Ha ez az input szándékosan torzított, mégpedig direkt azzal a céllal, hogy téves döntés szülessen, akkor ha téves döntés születik, az nem feltétlenül balfaszság. Az igazi balfaszság az, ha erre rájön az ember, és nem akarja korrigálni. Mondjuk pl. olyan indokkal, hogy a balfaszság “vele született”, ezért nem korrigálható…
Mondok egy példát. Balfaszság volt pl. az, hogy én azt hittem, hogy egy férfitársammal vitatkozok amikor veled vitatkozom, kedves moon, csakszi, xcsakx, stb… Tévedtem, amikor azt gondoltam, esetleg meleg vagy, bár mondjuk meleg attól még lehetsz, de semmiképp nem egy meleg férfi.
Mentségemül szolgáljon, hogy éreztem, hogy valami nem kerek veled kapcsolatban, lehet balfaszság hogy nem jöttem rá előbb. A mostani hozzászólásaidból esett le végleg, hogy személyedben egy nővel vitatkozom. A balfaszság pedig az lenne, ha továbbra is úgy folytatnám veled a vitát ezek után, mint ahogy eddig.
Kedves férfitársaim, ti rájöttetek már, hogy a moon/xcsakx/egyéb soknevű kommentelő egy NŐ? Olvassátok nagyon figyelmesen a moon néven írt hozzászólásait, kilóg a lóláb, hogy úgy mondjam kilógnak a kisajkak… :)
Ha mindenkinek ugyanaz az input áll a rendelkezésre és mégis vannak akik jól döntenek, akkor akik hibáznak azok bizony balfaszok.
Az inputot a nők torzítják? Direkt, hogy téves döntés szülessen? úgy megvezetik a férfiakat, hogy azok úgy táncolnak, ahogy a nők fütyülnek? A teremtés koronái ezt nem ismerik fel, hogy ezek a szemét nők hogy manipulálják őket?
Akiket te igazi balfaszoknak nevezel, az az elsöprő többség. És erre rengeteg indokot lehet hozni, a legjobbak azok, amikor visszavezetik ezt is a szemét nőkre.
Férfiak aktív támogatása nélkül a feminizmusnak semmi esélye sem lett volna. A kultúrmarxizmus által feltüzelt nők egy csoportja a hatalommal bíró férfiak egy csoportja segítségével kezdte el és hozta létre a feminizmust, amit egyre több átlagos nő és férfi is támogat, alapvető ösztöneiknek engedelmeskedve. Kár lenne ezt az egészet csak a nők nyakába varrni.
Nos, moon, ha arra célzol esetleg, hogy egyéni problémákra (“balfaszságra”) nincs politikai megoldás, azzal én nem is vitatkozom. De hát nem is erről beszélgetünk.
Arról beszélgetünk, hogy a társadalomra káros döntések és folyamatok zajlottak le, melyeket mesterséges látszat-konszenzus tart fenn. Ennek felismerése és megváltoztatása viszont igenis közösségi, politikai feladat.
A társadalomra káros döntések és folyamatokat a nők és zsidók okozták? Vagy rávették a döntéshozó férfiakat a nők erre?
Most írhatnék ide egy hatoldalas történelmi esszét, moon, de nem teszem. Ehelyett leegyszerűsítve a dolgokat azt válaszolom IGEN. A káros döntéseket és folyamatokat a zsidók és a nők okozták, az akkori döntéshozó férfiak sajnálatos közreműködésével. Viszont ez még nem ok arra, hogy mi is ezt az utat folytassuk.
A vagyis a nők és a zsidók rávették anno a döntéshozó férfiakat. És erre a gonosz dologra még azóta sem jött rá senki, csak te? És a ma döntéshozó férfiakat szinténa nők és s zsidók veszik rá?
Egyik harcostársad szerint az 1,6 millió nyugdíjas vénasszony szavazza meg Orbánt és ezzel megakadályozza az antifeministákat.
“Csak én”, kedves moon? Mi az, hogy “csak én”? Ha nem vennéd észre, egy antifeminista oldalon kommentelsz, amiből van az interneten jó pár. Nem “csak én” jöttem erre rá, hanem mostanában már milliók jönnek rá erre.
Mond Hunn te nem veszed észre ha valaki csak szórakozik veled? Tedd már meg most az egyszer, hogy ignorálod ezt a pojácát.
Ezzel megint fején találtad a szöget. Nekem ezt egy exkurva feminista furia kifejtette már.
Erre, amikor mondtam neki, hogy jól van legyen a különös büntetőjogi védettség-mint a gyerekeknek- viszont akkor a választójog is ugrik.
Jött a szokásos női vita”kultúra” anyázás, buzivagyok, kicsiapöcsöm, tehát a szokásos. :D
Ui:5letet nem adtam neki, hogy az időseknek is van ilyen.
Az első nőjogi konferencia
2020. december 18. – Tokár Tamás Zalán
Az első nőjogi konferenciát 1848. július 19-20-án rendezték meg a New York állambeli Seneca Falls-ban. Az eseményt két amerikai társadalmi reformer, Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton szervezték. Az első napon csak nők vehettek részt, a másodikon már férfiak is beléphettek. A konferencián többek között felszólaltak a törvény ellen, mely „a feleség vagyonát és fizetését a férj tulajdonába helyezte”, ezen kívül követelték a nők szavazati jogát, valamint az oktatáshoz és a munkához való egyenlő jogokat is.
https://ezazelso.blog.hu/2020/12/18/az_elso_nojogi_konferencia
Ezt követelni kellett? Nem rendelkezhettek a vagyonuk és fizetésük felett? Nem volt szavazati joguk? Oktatáshoz és munkához való egyenlő joguk sem volt? Vagy ha ez mind megvolt, akkor miért hőbörögtek meg konferenciáztak?
Hm?
Na, ha ezeket a picsákat, ott és akkor, szó nélkül agyonlövik, akkor ma egy normális világban élhetnénk…