A magyar jogrendszer egyik szégyenfoltja az a diszkrimináció, amivel megkülönbözteti a két nemet a nyugdíjazás tekintetében is. Bár egész Európában eltörölték vagy fokozatosan kivezetik a korábbi nemi megkülönböztetésén alapuló nyugdíjazási feltételeket, Magyarország mégis külön utat választott. Miközben a veszélyes, egészségkárosító munkákat (például bányászat, tűzoltság, stb…) végzők indokolt korkedvezményét megszüntette, eközben egy teljességgel indokolatlan diszkriminációt vezetett be és népszerűsített büszkén a törvényhozás: a “Nők 40” nevű feminista korkedvezményt. Míg a korábbi szakmai korkedvezményeket az érintettek rendszeresen fellépő egészségkárosodása illetve a kor függvényében szükségszerűen fokozódó alkalmatlanná válása indokolta, addig ezt a női kedvezményt mindössze azzal magyarázta a kormányzat, hogy biztosítani akarja, hogy a nők minél előbb a családjukkal, unokáikkal tölthessék idejüket. Érdekes módon a döntéshozóknak az nem jutott eszébe, hogy számos férfi is inkább hamarabb nyugdíjba vonulna, minthogy kemény, egészségkárosító munkában megfáradva, megrokkanva haláláig dolgozna. – Mint tudhatjuk, a férfiak várható életideje 5-10 évvel is alacsonyabb a nőkénél.

A Férfihang.hu korábbi cikke nyomán megemlékezhetünk arról is, amikor a szakszervezetek férfiakat képviselni törekvő jogegyenlőségi követelésével szemben az alkotmánybíróság megállapította, hogy a férfiak nem tarthatnak igényt a jogegyenlőségre, a velük szembeni diszkrimináció szükségszerű, hiszen a férfiak jogfosztása az alkotmányban, alaptörvényben került kimondásra.
Bár a “Nők 40” egyértelmű ajándék a nőknek, mégis egyes közgazdászok és sajtóorgánumok most a nőket törekszenek sajnáltatni. A 24.hu cikkében Gerencsér László közgazdász számításaira alapozva “Milliókkal rövidítheti meg a nőket öregségükre a nyugdíjveszteség” címmel adott közre egy cikket, amelyet aztán más lapok is átvettek, feldolgoztak.
…akik élnek a nők 40-nel, azok a rövidebb szolgálati idő és különösen a keresetek 2015 óta tapasztalt dinamikus emelkedése miatt sokat veszíthetnek.
– Írja a 24.hu cikkében, és az állítást Gerencsér által adott példával is igyekszik alátámasztani:
Egy 1955. január 1-jén született nő 40 évi jogosultsági idő megszerzése után 2013 elején, 58 éves korában ment nyugdíjba. 2012-ben az átlaghoz közeli, 150 ezer forint volt a nettó átlagkeresete, így a nyugdíja a beszámítás alapjául szolgáló átlagkereset 80 százaléka, 120 ezer forint lehetett. Az időközi emelések hatására 2019-re, amikor betöltötte a nyugdíjkorhatárt, 138 ezer forintra emelkedhetett az ellátása.
Ha nem élt volna a korai nyugdíj lehetőségével, hanem kivárta volna a rá vonatkozó 64 éves korhatárt, 2019-re 229 ezer forint lehetett volna (valorizálva) a nyugdíj alapját képező nettó átlagkeresete, a nyugdíját pedig az átlagkeresete 92 százalékában, vagyis több mint 211 ezer forintban állapíthatták volna meg.
Tehát más szavakkal a lehetséges „rendes” nyugdíjának mindössze 65 százalékát kapta meg.
A kereset növekedésével, illetve korábbi munkába állással még jobban szétnyílhat az olló a Nők 40 és a rendes nyugdíj között.
A “megrövidítés” szó mást sugall, de azért szögezzük le, a fejtegetés tulajdonképpen csak egy egyszerű tényt állapíthat meg: aki él a korkedvezménnyel, annak nyugdíja szükségszerűen nem növekszik tovább. A korán megkezdett “unokázás”, pihenés lehetőségének nyilvánvalóan ára van. Mindezt megállapíthatnánk akár egyszerű tényként is, vagy sajnáltathatjuk is “szegény nőket”, hogy a közszféra kényelmi állásait (a közszférában dúló foglakoztatási szegregáció eredményeként ott 80-90 százalékban csakis nők dolgoznak) és a versenyszférában a HR és “bérszámfejtő” osztályokon végzett gerincroppantó passziánszozásnak a poklát a “méltán kiérdemelt”, de amúgy “megrövidítő” korkedvezményes nyugdíjra cserélték. – Ezen az eszmei úton lehet akár egy nőpárti pozitív diszkriminációt is a nők újabb hátrányaként tálalni, és ilyen módon születhet meg az a végtelenetített feminizmus, ami apránként totálisan leértékeli, még az alapvető emberi jogaitól (jogegyenlőség) is megfosztja a férfiakat.
A cikk konklúziójával végülis egyet lehet érteni: a nyugdíjrendszer a közeljövőben általában is korrekcióra fog szorulni. Ezt lehetne akár azzal is kezdeni, hogy a súlyosan diszkriminatív, férfiellenes “Nők 40” kedvezményt minél hamarabb megszünteti az állam.
A legtöbben ezt persze úgy oldják meg, hogy dolgoznak nyugdíj mellett tovább. Úgy már többet keresnek megint csak mint egy ugyanolyan korú főállásban dolgozó férfi. De hát itt még mindig azt nyomják hogy a férfiak többet keresnek. Csak azt nem teszik hozzá hogy melyik bolygón, oda pedig szívesen elmennék legalább egy hétre. Másrészt meg a mostani kutyás-macskás #váromatökéletest női generáció hol fog már unokázni? Kiöregednek aztán marad a kutya-macska legfeljebb.
Az alkotmányban benne van hogy férfiak és nők nem egyenlőek.
Aki nő velem egyenlő akar lenni, az kezdje az alkotmány megváltoztatásával.
Sok sikert.
Jó ez a cikk, mert kiderül belőle, hogy megszopatták a “nők 40”-el a nőket.
Szerencse, hogy a férfiakra nem terjesztették ki, így az ez irányú követeléses cikkek kissé anakronisztikusakká váltak.
Jó ez a hozzászólás, mert kiderül belőle, hogy a diszkriminatív, jogsértő, feminista kedvezmények a férfiak jelentős részéből szükségszerűen ellenérzéseket és kárörömöt váltanak ki a nőkkel szemben. – És ez nyilán nem lehet társadalmi cél.
A helyzetelemzéseddel vitatkozni vagyok kénytelen: nem “szopatták meg” a nőket, hanem egy ajándékot, egy választási alternatívát adtak a nőknek. Csakis a nőknek! Erre most sok nő mégis azt érzi, hogy őt megszopatták vagy meg akarják szopatni. Nyilván eszükbe jut, hogy akkor most ezt az egészet másképp kellene csinálni, hogy ők csakis jól járhassanak, az ajándék elfogadásának ne lehessenek semmilyen feltételei, “káros mellékhatásai”…
Mindebből pedig azt láthatjuk, hogyan működik a feminizmus és a nő: ha valaki odanyújtja az ujját, akkor másnap leszakítják a karját is. – Mindig ide vezet, ha szó nélkül eltűrik, sőt adott esetben még hizlalják is a feminizmust. A nemi diszkrimináció (más néven “feminizmus”) a létező legsötétebb megkülönböztetés, ami a legsúlyosabb társadalmi feszültségeket szüli meg szükségszerűen. Például ezt az ellenérzést, haragot és kárörömöt a nőkkel szemben. A jogfosztott, megalázott férfi szerintem érthető haragját…
A jogfosztott megalázott férfi akkor lenne még nagyobb bajban, ha az egyenlőség nevében ő is elmehetne “férfiak 40”-el.
Ha jól értelmezem, akkor a diszkriminatív, jogsértő, feminista “nők 40” azt jelenti, hogy hamarabb nyugdíjba mehetnek, viszont sokkal rosszabb feltételek mellett, jóval kevesebb nyugdíjért.
Ezt irigylik a nőktől a férfiak, ezt a választási lehetőséget?
A választás lehetőségét, ami nekünk férfiaknak elviekben sincsen meg, akár élnénk vele, akár nem.
Szegény férfiak, nem választhatják azt, amit ha választanának, már nem lennének férfiak. Érdekes sirám.
És ha valakinek mondjuk az felelne meg, hogy inkább kevesebb legyen a nyugdíja, akkor is ha ennek tudatában van? Egy nőnek se nyomtak fegyvert a fejéhez, hogy ezzel a lehetőséggel élni is kell, pontosan tudták a hátrányát is, senki sem titkolta el előlük. 60 évesen te már hová akarnál eltartó férfi lenni, csak hogy férfi maradj? Téged se az eszedért szeretnek bmeg
Attól tartok, félreértettem a hozzászólásod mögött húzódó indítékaidat, de közben rájöttem, hogy te nem férfi vagy, hanem nő. Hogy miből vált világossá? Eddig minden nő, akivel beszélgettem a témáról, pontosan azt az “érvet” alkalmazta, mint te: “Hát ezért a kicsiségért háborognak, sírnak a férfiak?” – És mondták ezt többen úgy, hogy már a markukat dörzsölve készültek, hogy pár év múlva nyugdíjba vonuljanak a “Nők 40” segítségével, aztán nyugdíjasként jól visszamenjenek dolgozni, jövedelmet halmozni: járulék és adófizetési kötelezettség nélkül. – Méghogy “unokázás”?!
Csakszi, nő lenne? :O akkor tényleg ronda.
Kicsit voltam távol és máris lemaradtam valami “fontosról”? Már Moon is Csaxi? Mondjuk a masszív tudathasadása bármely gyanút meglapozottá tesz. :D
Te csak tudod mitől férfia a férfi…Láthatóan meg sem értetted amit leírtam.
Dehogynem, szörnyű, ahogy a nők elnyomják a férfiakat.
https://nav.gov.hu/nav/ado/jarulek/A_nyugdij_mellett_mun20200706.html A nők 40-el nem lettek a nők megszívatva. Ha elmegy nyugdíjba, attól a naptól kezdve teljesen járulékmentesen dolgozhat tovább. A nyugdíjjal kap egy stabil jövedelmet + a járulékmentességgel egy hatalmas versenyelőnyt munkavállalóként a nem nyugdíjasokkal szemben. Családbarátság, meg egyéb dolgok fideszes süketelése…… Meg az unokákkal foglalkozás. Ugyan már, álmodozások vagy cinikus hazugságok ezek a szövegek. Régóta a vénasszonyok demokráciája vagyunk már, az ő érdekeik itt az elsődlegesek.
Mocskos vénasszonyok szopatják a szegény férfiakat.
https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/orsz/nyugdij/nyugdij19.pdf Egy egyre elöregedő társadalomban élünk, a 65 év felettiek a meghatározó választói réteg. A nyugdíjasok (2,6 millió fő) 62%-a (1,6 millió fő) nő. Emellé társul az, hogy a kevés fiatal jelentős része is külföldön él, Orbán pedig gyakorlatilag ellehetetlenítette a szavazásukat. A jogszabályaink, az értékrendünk egyre inkább öregeknek tetsző, passzív, bezárkózó, mindentől rettegő, gyámolításra szoruló, a megoldást mástól váró. A politikusok meg akarják tartani a millió feletti fizetésüket, ezért az ország egyre inkább olyan lesz, ami az öregeknek tetszik. Ez pedig leginkább az 1,6 millió vénasszonyt jelenti. És fiatal férfiként valóban egyre nyomasztóbb ebben a vénasszonyoknak tetsző országban élni. Árnyaltabban így írnám le a valóságot, amit te moon néven a “mocskos vénasszonyok szopatják a szegény férfiakat” süketeléssel foglalsz össze. Igen, egyre szarabb itt fiatal férfiként élni, aminek a leírtak is az okai közé tartoznak.
Aha, a mocskos vénasszonyok szavazzák meg Orbánt.
Én azt nem értem kik és honnan vették, hogy ezzel jól fognak járni a nők.
Ha valaki a ledolgozott éveket és a béreket nem is veszi figyelembe akkor is tudhatná, hogy az állam sose ad csak elvesz.
Vagyis amit az egyik kezével ad annak a dupláját visszaveszi a másikkal.
Komoly gondok vannak a fejekben ha csak a szép szavakra figyelünk a tények helyett.
Meddig biztosítható még a nők korábbi nyugdíjba vonulása? Hamarosan változás jöhet
2024-ben is változatlan feltételekkel vehető igénybe a nők számára 40 éves jogviszony után járó kedvezményes nyugdíj, de kérdéses, vajon meddig marad ez így. Töretlen népszerűsége miatt ugyanis az utóbbi években egyre nagyobb összeget, idén már 467 milliárd forintot kell a Nők40-ben testet öltő pozitív diszkrimináció, illetve az azzal együtt lényegében kialakult kettős nyugdíjkorhatár biztosítására fordítani. Kétrészes cikksorozatom első részében azt mutatom be, miért tekinthető fenntarthatatlannak a Nők40 intézménye, és miért várható, hogy annak feltételei a 2026-os választást követően szigorodni fognak…
>> Link <<
Kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből férfiak 40…