A fenti címmel adta közre “szórakoztató” cikkét, férfifroclizó pamfletjét az nlc.hu. Talán a női lapok, a női újságírás színvonaltalanságának egyik újabb mélypontját akarták felvillantani. Ilyen mondatokat sikerült összegyűjteniük:
– Dundi, szőrös és lusta vagy, de te így vagy tökéletes.
– Cuki, ahogy lelóg a hasad a földre.
– Imádom, ahogyan cuppogva, csámcsogva eszel, te kis éhenkórhász!
– A szemem is bepárásodott, hát hogy tud egy ilyen cuki lény ennyire büdöset kakálni?
– Vedd ki a farkadat a levesből!
– Ne a járólapon húzd végig a szaros seggedet!
– Ha még egyszer a fotel alá pisilsz, veled törlöm fel!
Mint tudjuk, a humoron nem érdemes megsértődni, tehát lássuk meg az írás igazán vicces oldalát. A tipikus “macskás nő” humora csillan itt meg. Ő az az egyre gyakrabban látható nőtípus, aki totálisan “inkompatibilis” a férfiakkal, aki egész életében csak kudarcot kudarcra halmozott a kapcsolataiban, amíg végül megtalálta az önmagához illő és méltó társat: a macskát. Mindezt jól szemlélteti az is, hogy kapcsolódó ajánlatként további ilyen cikket is olvashat a nagyérdemű: “Macskáival kötött házasságot a kiábrándult nő”.
Ha valaki mégis azt mondaná, hogy ennek a fele sem tréfa, és inkább felháborító, hogy ilyen a női újságírás, akkor az ő kedvéért tehetünk egy ellenpróbát is. Nézzük meg, milyen benyomást keltene, ha egy mainsteam férfilapban, például a Férfihang.hu hasábjain, a “jó példán felbuzdulva” olyan mondatokat kezdenénk gyűjteni, amelyeket a kutyádnak mondhatsz, de a nődnek nem. Rögtön ajánlok is két ilyen mondatot:
– Ne ugass!
– Lábhoz!
És “akinek kedve van hozzá, folytathatja a sort”.
– ha megint tüzelsz és megdugatod magad az első szembejövő kannal, ketrecbe zárlak
– hiába nyüszítesz, nem tudsz meghatni
– hányszor mondjam, hogy ne igyál a wc- ből
– rövidre vágatom a körmeidet, ha tetszik, ha nem
– éjszaka aludni akarok, szóval kussolj
https://szabadnem.444.hu/2020/09/15/kedves-ferfiak-ez-a-8-kijelentes-akkor-is-serto-ha-nem-annak-szantatok
Ez a modern, feminista nyugati nő egyik legalapvetőbb tévedése, egyben viselkedésének magyarázója is
A legjobb ez a részletke belőle:
” jó eséllyel azt hiszed te is, amit a többiek, jelesül, hogy alanyi jogon járnak neked dolgok”
Projection, thy name is woman.
Igen, herceg, nekem is ezen akadt meg a szemem, mert ez a legviccesebb rész.
Nem vagyok biztos benne, hogy pontosan miért is járna ennek a hölgynek alanyi jogon, hogy ne azt mondjuk neki, amit gondolunk vagy amit akarunk?
Miért járna neki alanyi jogon, hogy figyelembe vegyük a tetves véleményét és érzéseit?
Miért is járna neki alanyi jogon, hogy 10 pontban szabályozhassa mint mondhatunk neki, és mit nem?
Ezek idióták, bazmeg. Nem szabad meghallgatni se, elolvasni se, amit mondanak és gondolnak.
Ha jól értem, a nők elgondolása a következő:
1. Ők azt csinálnak amit csak akarnak, függetlenül attól, hogy az minket hogyan érint.
2. Nekünk férfiaknak viszont kötelezően be kell tartanunk az ő (feminista) szabályaikat.
Amire csak ennyit tudok reagálni: LOL
Szóval nekik nincsenek kötelezettségeik a velük egy közösségben élő férfiak irányába, de a férfiaknak van irántuk? Tévedés. Ebben az esetben nekünk sincsen semmiféle kötelezettségünk irántuk. Még csak annyi kötelezettségünk sincs ebben az esetben, hogy ne erőszakoljuk meg őket ha éppen arra támad gusztusunk. Ez ennyi,
A szokásos ballibsi kifordított logika. A rólam szóló beszélgetést, véleményalkotást én szabom meg, amihez a környezetemnek idomulnia kell. A második lépés pedig, ennek ellentmondásaként pedig nyilván az, hogy ennek érdekében jogom van a másokról szóló véleményalkotást is magamévá tenni és meghatározni.
A vège a legjobb:
“Egy nő aki egyszerűen csak szeretné ha békèn hagynàk.”
Ezért kàr volt ennyit ìrni előtte!
Kedves lady!
Teljesen igazad van.
Feleslegesenn zaklatja férfi olvasók tömegét a sok hülyeségével miközben azt mondja csak azt szeretné ha békén hagynák.
Ez így akkora ellentmondás, hogy elfogott az az érzés miszerint senki nem foglalkozik vele és ezt nehezményezi.
Egy közösség normák szerint működik. Ezek a normák a kultúrát alkotó hagyományokból és szokásokból építkeznek, melyek által a közösségi élet élhető, a közösség tagjainak viselkedése, motivációja érthető és kiszámítható.
Ez nagy stressztől és frusztrációtól mentesíti az embert, nem kell folyton azon agyalnia, hogy jó-e, amit csinál, illetve ki tudja következtetni, mi lesz tetteinek a következménye.
A közösség (minél kisebb, zártabb, annál inkább) azonban úgy is működik, mint egy tükör: folyamatos visszajelzést küld az embernek önmagáról.
(Két ember között ezt mentalizálásnak nevezik: emberi képesség, mely által látom a másikat belülről, illetve azt, hogy a másik milyennek lát engem).
Ez esetben Samantha (és a “nők”) folyamatos visszajelzést kapnak arról, hogy milyennek is látják őket a közösségük ( városuk, stb) férfi tagjai, ám ez a visszajelzés nem esik egybe azzal az elképzeléssel, amit ők magukról gondolnak.
Lehet, hogy Samatha (és a “nők” ) eltért a normáktól?
Nem a kora, neme, egészségi állapota, közössége jóízlése szerint öltözik, viselkedik?
Látják benne azt, amit ő inkább rejtegetne (Miért nem mosolyogsz?)?
Próbálják kiugrasztani nála a nyulat a bokorból?
Stb…
Szóval a közösség (ahol él, annak a településnek a férfiközössége ) észreveszi, nem tekinti láthatatlannak. Ami szerintem fontos. Az sokkal kétségbeejtőbb állapot, amikor az ember mindegy, mit csinál, senki sem törődik vele.
Ugyanakkor Samantha elmondja magáról, hogy ő felnőtt, tudja mit csinál és joga is van azt csinálni, ugyanakkor mégis elege van, fáradt, láthatatlan akar lenni. (Akkor valamit nem jól csinál, ha azt csinálja, amit akar és nem boldog tőle).
Én megértem Samanthát: van az ember lányának olyan időszak a lelkében, mint ahogy Keresztes Szent János leírta azt a bizonyos Sötét Éjszakát. Lehet, hogy valamiért, ő sem tudja hogyan, de eltűnt egy fontos szín a palettájáról.
Remélem, hogy azóta Samantha már jobban van, elérte célját és békén hagyták. Remélem azóta megerősödött lélekben, kivirult testben… és a férfiak jelzéseire határozottan, de kedvesen kacér humorral válaszol.
Ám Samantha megírta ezt a felhívást. Nem a magyar férfiaknak írta, annak a férfiközösségből kiszemezgetett és összegyúrt férfiösszességnek írta, akire azon az estén nagyon jó érzés volt haragudni, akire kiprojektálhatta felhalmozott sérelmeit, kudarcait, gátlásait, frusztrációit…. lehet, hogy nem több, mint tíz férfira.
Ám ez a levél kikerült a nagyvilágba és valaki úgy gondolta, ezek a keserű gondolatok megfelelő motivációk lehetnek a magyar női közönség számára és persze remekül lehet vele kellemetlen szomatikus tüneteket előidézni a férfi honfitársaknál.
Így került Gábriél képernyőjére. Onnét meg Blackurhoz, aztán meg ide.
El kell azért ismerni, a net egyik leghatékonyabb üzemanyaga a provokáció.
A kérdés az, hogy aki ezt a levelet magáénak érzi, vajon melyik megoldást látja élhetőbbnek, megvalósíthatónak:
-nem szereti a hullámokat, fél a fulladástól, ezért küzd keserűen, akár az árral szemben is
-ismeri a lassú és a gyors vizeket, ha kell, átadja magát és élvezettel sodródik bennük, nem fél a magas víztől sem mert tudja, a nagy hullámokon lehet igazán jól lovagolni.
Ezek nagyon okos és nagyon fontos gondolatok, Meske. Köszönet értük.
Ami például az én életemben a legnagyobb problémát jelentette – így visszatekintve – az az emberi közösségtől érkező hamis visszajelzés, majd később a visszajelzés hiánya, és emiatt a korrekció lehetőségének a hiánya.
Nekem nagyon fiatalon – gyakorlatilag tizenévesen – az volt az egyetlen visszajelzés az emberi közösségtől, hogy elhitették velem, hogy férfiként és szexuális lényként értéktelen vagyok ÉS nem is fogok tudni ezen változtatni soha, ÉS az elmúlt 30 évben nem akadt olyan visszajelzés, ami alapján ezt korrigálhattam volna.
Lehetne mondani, hogy ez biztos nem volt véletlen, hogy biztosan úgy is volt, ahogy azt közösség visszajelezte nekem. Sajnos nem. Bárcsak tényleg úgy lett volna. Gyakorlatilag felnőtt fejjel, saját magamnak kellett rájöjjek arra, hogy ez nem is így volt, én pedig egy tévedésre, egy hazugságra építettem fel az egész életemet és a viselkedésemet. Hogy korrigálnom kell.
Az emberi érintés hiányára ki se térek.
Gyűlölöm az emberi közösséget azért, mert fiatalon hamis visszajelzést adtak, és gyűlölöm azért is, mert később nem adtak olyan visszajelzést, ami alapján korrigálhattam volna. Gyűlölöm azért, hogy emiatt jelen pillanatban nem tudom felmérni, hogy mit érek, sem azt, hogy milyen valós lehetőségeim vannak, sem azt, hogy az esetleg most érkező visszajelzések igazak-e, vagy hamisak.
Gyakorlatilag teljesen el vagyok veszve, és nincs külső segítség. És tudom, hogy nem is lesz soha. Jelen pillanatban úgy vagyok vele, hogy teszek még egy utolsó, nagy erőfeszítést a korrekcióra, mert a remény hal meg utoljára. Van rá max. 10 évem, talán. A fentiekből következik, hogy ezt nem igazán tudom megítélni. Ha nem sikerül, akkor tudni fogom, hogy mindennek vége, és meghalok.
De hogy ne így legyen, előtte meg kell tegyek mindent, hogy önmagam legjobb verziójává váljak. Legfontosabb a sport, az edzés, mert minden más mostanra gyakorlatilag rendben van, de fizikailag gyenge vagyok még és ezért mentálisan is. Remélem hogy ami maradt az életemből, azzal kezdeni tudok valami olyat, ami ér is valamit. Kiderül.
Köszönöm az észrevételedet és az őszinteségedet. És a dicséretedet. Jól esett.
Engedd meg nekem, hogy az írásod nyomán keletkezett gondolatimat hagyjam kicsit szabadon kóborolni. Aztán vagy rábólintasz vagy nem, azt én rád bízom. Te tudni fogod, mi kell belőle és mi nem.
Bocsájtsd meg nekem, hogy főleg saját tapasztalataimból és élményeiből tudok meríteni, ugyanakkor igyekszem objektívan szemlélni a helyzetet. Mivel nem ismerlek, legfőképpen csak találgatni tudok.
Szóval, nagyon fontos, hogy megismerd magad. Úgy igazából, hogy milyen is vagy Te valójában. Tudd. hogy mit tudsz, mik a képességeid (mert itt tudsz kapcsolódni más emberekhez, ebben tudsz a segítségükre lenni) és tudd, mi az, ami neked nincs (mert itt tud más ember hozzád kapcsolódni). Mint a lego. Minden embernek vannak képességei és hiányosságai. Ez így teljesen jó, mert így lehet kapcsolatot teremteni. Több képességed is van, és persze több hiányosságod. Ez is jó, mert több a kapcsolódási lehetőség. (ma a kapcsolat szó a kedvencem)
Azért bölcs dolog kilépni a konfortzónából ( mondjuk úgy, hogy megnézed, milyen dolgoktól tartasz, mitől berzenkedsz, mi az, amit halogatsz, tologatsz), mert ilyenkor fény derülhet újabb képességekre és hiányosságokra. Ám amikor felülkerekedsz egy régi félelmen, az fantasztikus érzés. Egyébként meg az élet kényszerít rá, vagy hoz folyton kellemetlen helyzetbe miatta. (Én anno féltem a vezetéstől, ignoráltam, amikor csak lehetett és megmagyaráztam magamnak, hogy mennyivel szociálisabb és környezetkímélőbb busszal és vonattal utazni vagy csoportosan autózni. Aztán egyszer egy csoporttársam 160-el vezetett az autópályán a belső sávban és mivel nem hallotta jól a beszélgetésünket, hátrafordult. Sosem felejtem el azt a hangot, amit akkor hallottam – (bipoláris depresszióban szenvedett a társam és épp mániás tünetei voltak). Félelem ide-vagy oda, akkor azt mondtam, hogy most félreállunk és átveszem a kormányt. Azóta vezetek. Ebben az esetben nyugodt szívvel mondhatom, hogy neki, az állapotának köszönhetem, hogy túlléptem egy félelmen. Igaz a halálfélelem erős motiváció, ha aktívvá tesz.)
Tehát a képességek… A képességeket csak közösségben tudod használni. Ez érthető. Ha használod őket, az nagyon jó érzés, motivál, továbbhajt, szívesen adsz belőle, mert neked ez van, ez adatott (ez nem kihasználást jelent a másik részéről), ha más segít neked, akkor az a másik is átélheti ezt.
Még mielőtt listát írnál ezekről a dolgokról, azt elmondom, hogy ezek nem mindig detektálhatóak, nem egyértelműen beazonosítható és megnevezhető dolgok. Minden embernek van belőle egy gyönyörű mintázata. Neked is. Teljesen egyedi. Színes…akár egy nagy szőnyeg, ami minden irányban szövődik… Vagy az idegsejt, ami ugyanúgy kapcsolódik, és vágyik kapcsolódni, mint Te.
Egy másik fontos dolog: a világ teljes. Mondjuk úgy, egész. Csak azt látod meg belőle, amit látni tudsz. Az egészet látni… nos, kevesen tudták, tudják. De nem baj. Nem látjuk a teljes világot. Talán nem is kell. Bőven elég egy része, az is nagy. Ám nagyon fontos, hogy Te hogyan tekintesz a világra.
Te is, mint mindenki egy teljes kis egész. Ha látja, ha nem. Ha nem látod magadat teljesnek (nem látod magadat egészen, csak egy részedet emeled ki), akkor félig látod magadat. Félnek látod magadat. Csak az egyik feledet látod.
Kemény szavakból álló gyönyörű magyar szójáték:
A szeretet=egész. (Mondjuk is: egészség, teljesség. )
Az egész ellentéte a fél.
Az egészség ellentéte a betegség.
Így a szeretet ellentéte a félelem. Miért? Mert aki fél, az nem teljes, az nem egész, az (ott és akkor) nem tud szeretni… és a félelemtől megbetegszik.
(A gyűlölet is szeretet, csak valami gonoszul romlott formája, mert telve van a sóvárgás, a vágy és a taszítás, elutasítás, megvetés ambivalenciájával. Ezért indulatos. Ellentéte inkább a rajongás. Szerintem.)
Szóval, hogy mit látsz és azt hogyan látod, az nagyban függ attól, mennyire félsz attól a dologtól.
Ezért jó megismerni a félelmeket, mert szeretni meg csak azt lehet, amit ismerünk.
Úgy gondolom, a te esetedben bizonyára sok félelmed volt gyerekkorodban és ezt a környezeted vissza is igazolta. Ebben erősödtél meg. Nem nem jó szó, keményedtél meg. És ezek a félelmek fontossá váltak neked. Hiszen ezeket jól ismerted. Fontosabb volt az, ami nem vagy, mint az ami, aki vagy. Szóval ha visszafordítom az állítást, nem igazán szeretted magad.
Talán most se, hiszen feltételeket szabsz magadnak.
Elnézést kérek, lehet, hogy így nőttél fel. Ez volt az alap. (Én a mai napig elhiszem, hogy csak akkor vagyok szerethető, ha kiérdemeltem, ha megdolgozom érte. Ezért könnyen kihasználható vagyok. De már igyekszeem résen lenni. Már tudok nemet is mondani és különben is, nem kell mindenkinek szeretnie. A másik: régen emiatt nem is engedtem, hogy más szeressen. Majd, ha méltó leszek rá. – kb. 30 évbe tellet ezt leépíteni.)
Szóval, kedves Hunn, nézd meg, mid van. Nézd meg jobban. Van ott több is. Sokkal több. Csak még nem látod.
Engedd meg nekem, hogy meséljek neked egy helyről.
Egy pusztáról, ahol nincsenek dombok, se völgyek, nincs tó és nincs folyó, se patak, mi azt táplálná.
Amikor a Nap delel, hullámzik a határ, a délibábos horizont tengerparttal kecsegtet. Amikor a Nap lenyugszik, szinte felgyújtja a láthatárt, nincs semmi, mi árnyékot karcolna vörösen izzó töretlen fényébe.
Az Éjszaka sötétjében csak a sarlós Hold és a csillagok fényösvénye világlik. A levegő hűs és száraz, a meleg földön a fekete fűszálak esőre várnak. A tarló repedéseiből egérszag árad. A virágok olajos párája és a puszta vad illata együtt hullámzik az éjszakai széllel. Ám nincs itt csend, se nyugalom. Megannyi apró lélek motoszkál a földben. Tücskök és bogarak búgallózása hallatszik a határban, madarak rikoltása visszhangzik a távolból.
Az élet ezernyi apró nyomát leli a Hajnal, mikor megébred, ám mire a Nap az ég derekára hág, a vándor Szél valamennyit eltünteti.
Itt, ezen a vidéken jársz-kelsz, Hunn, itt csatangolsz és bóklászol. Elindulsz, mész, aztán megállsz és visszafordulsz. Így bolyongsz folyton, magad sem tudod miért, és ezért azt sem tudod, hova.
Különben is, minden olyan egyforma, olyan sík. Nézel körbe szüntelen, ám sehol egy pont, hol a szemed megpihenhetne.
Biztos, máshol jobb, más vidék szebb, élhetőbb. De ez itt, a Puszta.
Ne siess, Hunn, ne siess sehová, nincs hova menni… Ülj le inkább és pihenj! Dőlj hátra, ha hátad úgy kívánja és nézz egy kicsit az ég felé, lásd, hogy milyen magas. Ugye, milyen hatalmas? Az embert a nagy kékség szinte összenyomja, lepréseli a földhöz. Jobb is már ha hasra fordulsz, túl sok lesz itt már a fényből.
Ám, ahogy a földön fekszel, a kezed a porban játszik és kutat. Kutat, matat, kapirgál… míg egyszer csak rátalál valamire. Nézed s közben forgatod, körmöd mit kapart ki a koszból.
Nahiszen, ez aztán több, mint a semmi! – mondod – és lassan nekiállsz tovább kaparni.
A homokos porban nem sokára találsz egy másaikat is.
Nem nagy dolog- gondolod- azért mégis folytatod… mert ilyet eddig nem csináltál. Kaparsz tovább az ujjaiddal, bütykeiddel, bele a száraz kemény földbe.
Aztán találsz egy követ.
Nem is baj ez- mormogod -mert, legalább nem körmökkel kell vájni a talajt. Jobban is haladsz a kővel, gyorsabban is. Találsz egy harmadikat is, egy fényeset. Megörülsz és nekigyürkőzöl. Napestig kaparsz egy kisebb gödröt, találtál vagy hatot abból, ami azért már valami. Belefekszel a gödörbe, magadhoz öleled mind a hatot és így pihensz.
Másnap aztán folytatod, kaparod a kővel a gödröt. A szorgos munkában találsz egy nagy, hosszú csontot. Épp jó lesz neked, nem kell annyit hajolgatni. Így már könnyebben fúrod a talajt, akár a tücskök, s vakondok, míg elérsz egy finom sötét réteget. Itt már jobban haladsz, mert a itt földet nem cserzette a forró Nap, nem szárította a szél. Már egész mély a gödör, eltűnsz benne te is rendesen. Itt találsz még hetet abból, ám nagyobbakat, mint korábban.
Eltelt egy másik nap és te elpihentél. Másnap aztán nagyban nézed, mi mindent vetettél ki a sötét földből. Magok voltak mindenütt, hevertek arra, merre a göröngyökkel együtt hajítottad őket.
Ásol tovább, haladsz lefelé napokon keresztül, kitartóan, szeled színes rétegét a földnek, míg egyszer csak megroggyan a fal melletted és egy résen keresztül utat enged egy kis üregbe. Tanakodsz most nagyon, be merjél-e menni, vagy se. Aztán úgy döntesz, hogy egy életem, egy halálom, én ezt bizony megpróbálom, azért teszem, amit féltek. Így kitágítod a hasadékot és átnyomod magad az üregbe. Ott aztán a nagy sötétben körbetapogatózol. Jó kis hely, nem túl nagy és békés is, főleg hogy lent, az üreg mélyén még víz is van. Itt csillapítod szomjadat. És ekkor valami eszedbe ötlik: viszel fel vizet a felszínre is, megöntözni a magokat. A magok majd hamarosan gyökeret vernek, növekednek, levelet bontanak. Így is lett.
Közben ásol tovább verítékben más kövekkel, hogy keressél még olyat vagy ahhoz hasonlót.
Gyakran vagy fáradt és néha igazán meggyötört, mégis folytatod: talán már nem is igazán a gyűjtögetésért, inkább magáért a munkáért, a változásért veszel erőt magadon. Ezalatt, az idővel haladva a növények nőnek, magasodnak, sűrűsödnek, gyarapodnak, hála neked, mert öntözöd és gondozod őket. Így váltja egymást nappal s éjszaka: a növények lombot bontanak, gyümölcsöt teremnek, erdejükbe állatok költöznek s bennük élnek. Te táplálod őket vízzel, ők pedig téged táplálnak magukból és magukkal.
Közben fa szerkezetet tervezel és gépet formálsz, a kihordott földből pedig dombot emelsz. Egyet, kettőt, hármat… aztán négyet… S mikor rajtuk pihensz, gondolsz még egyet, és jó kedvedben elnevezed őket…
Szívesen időzöl itt, a magasban, s nézed, a domborodó tájak mögé hogyan bújik az aranyló Nap esténként.
Aztán egy napon megnyílik a föld és az üreg hangos dübörgéssel beomlik. Az üreg mentén víz fakad a földből. Örülsz is, mert már igen elfáradtál a sok vízhordásban. Gyönyörködve nézed, ahogy a talaj lassan felázik, kérges színét zöldre váltja, majd virágot bont.
Sűrűsödnek a színek, gazdagodnak az illatok, egyre sötétebb árnyékot vonnak maguk alá a fák.
Erdőt nevelsz körbe a dombok oldalára, puha mohát a nedves kövek hátára, s kúszó növényeket a hajló ágak hajlatába, menedéket emelsz az erdőd legszebb zugába.
A Puszta már rég nem kietlen, a zsebedben el sem fér, mit a munkád során találtál… Egyszer valamikor nagyon vágytál valahova, magad sem tudtad igazán, miféle vidékre. És nézd csak, megérkeztél, anélkül, hogy elindultál volna.
Így telnek- múlnak a napok és te élsz,,, élsz itt együtt mindazzal, mit egykor talpad alatt rejtett a föld.
Aztán egy napon megered az eső… a csendes, langyos eső.
A domb tetején állsz, és ünnepled az égi áldást, amikor a távolban egyszer csak…
Nos, Hunn, én rád bízom a folytatást…
Elnézést, az írásom túl hosszúra sikeredett, a mesém pedig regresszívre. Azt már tudod, hogy szeretek írni. (ez előny vagy hátrány, hm. egyre megy.)
Nincs önmagad jobb verziója, nincs Hunn 2.0
Egy Hunn van, aki nagyon várja, hogy jól megnézd és lásd egészen.
Ezek jutottak eszembe. A megkezdett gondolatokat nem fejeztem be, úgy érzem, akkor elvenném tőled a “teret”.
Ha úgy véled, alkalmasak rá, használd kovásznak őket.
Bocs, ha valamivel megbántottalak volna.
Legyen szép reggeled.
Egyébként Te írsz? Mármint “hivatásszerűen”. Mert ha esetleg nem, akkor szerintem kellene. Ha szeretnél a Férfihangra nem csak kommentet írni, akkor nyugodtan keress meg vele minket…
Köszönöm az invitálást. Nem írok hivatás szerűen. Lehet, egyszer kipróbálom.
Szia Meske ! Tudom hogy hunn nak szántad de had reagáljak én is. Ez kb mint a végtelen történet mikor Boldizsár be kerül a könyvbe és elkezd kívánni. Másik gondolatot nem írom mert Alte kitilt :)
Te is férfimozgalom ellenes propagandát akarsz folytatni? Vagy lerombolni a Férfihang Civil Társaság valamelyik társadalmi kampányát, a szervezetet hazugsággal vagy tájékozatlansággal akarod megvádolni? – Csak azért kérdezem, mert én kifejezetten az ilyen okokból történő kitiltásoknak vagyok a “specialistája”.
Na mindegy, Blackur felhasználót haladéktalanul kitiltom, mert rossz híremet kelti, ahelyett, hogy kifejtené a gondolatait. – Hogy aztán utána vélhetően okkal tilthassam ki. :)
Mindenkinek: Tessék betartani a játékszabályokat! Legfőként a weboldal felhasználói szabályzatát. :)
Hüpp hüpp :) Alter azért nem írok mást mert meglátom mit reagál a közgyűlés , mindem mesének több változata van….””
Vannak éjjelek,
A sorok végén magányos rímek,
Árnyak ölelnek,
Hajukat kibontva némán befednek.
Hol van az álom?
Igaznak hitt, mesés szép világom,
Mi mindig vár,
Poros lapok közt szívemen talál…
Gyere, mondj egy mesét!
Mesélj, arról, honnan érkeztél!
Ott szép lehet…
De a tiéd csak képzelet.
Mondj egy mesét!
Mondd el, hogy a világ mitől szép!
Én hallgatom…
És egyszer talán továbbadhatom.
Itt az éjszaka,
Véget ért a mindennapok harca,
Sötétség most a dajka,
Gondjaid, eltakarja…
A mese elrepül,
Egy könyvből szállva ajkam sarkára ül,
Onnan néz szét,
Vigyázza álmod minden lépését.
Gyere, mondj egy mesét!
Mesélj, arról, honnan érkeztél!
Ott szép lehet…
De a tiéd csak képzelet.
Mondj egy mesét!
Mondd el, hogy a világ mitől szép!
Én hallgatom…
És egyszer talán továbbadhatom.
…
Gyere, mondj egy mesét!
Mesélj, arról, honnan érkeztél!
Ott szép lehet…
De a tiéd csak képzelet.
Mondj egy mesét!
Mondd el, hogy a világ mitől szép!
Én hallgatom…
És egyszer talán továbbadhatom.
Egyetlen hosszú köves út.
Sok ezer kép.
Egyetlen ember,
Ki, az élet völgyében milliónyit lép.
A sors, talán egy kő…
Melyet, ha átlépek, életem megváltozik?
S átíródhat az előre megírt történet?
Szép is lenne…
De hinni nehéz! Miben is kellene…?
Valahol, valakik tudják már a választ, talán mindenre…
Nem is tudom, nehéz most nagyon.
A gondolatok csak kavarognak a fejemben,
Mit vessek most papírra? Mi jó? Vagy mi helytelen?
Nem könnyű ilyen helyzetben…
Jó lenne most inkább a világot óriásként látni!
Csak futni előre, hol utamon senki meg nem állít!
Jó lenne, ha a mesék élnének, és jól végződne a világban minden emberi történet!
…Mindössze ennyi…
Én még hiszek a meséknek!”
Hmm… Talán az én hibám, de a “Tales Of Evening” nevű formációval soha nem találkoztam. De most rákerestem:
A viszonylag sztenderd metál-rock zenei alap ellenére érdekes hang.
Talán hasonló hangvételű zenekar:
Most hogy mondod magasztos célokat tűztél ki elém :)))
Sokat gondolkodtam rajta, de mivel nem hallom a hangodat, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a válaszod ironikus, szarkasztikus, cinikus vagy netán őszinte. És ennek megítélésében a :))) sem segített.
Egyszer azt írtam, hogy magas hullámokon lehet jól lovagolni. Nos, most azt is megtanultam, hogy az ember ilyenkor húzzon kezes-lábas búvárruhát, nehogy összecsipkedjék a medúzák.
Ezt a leckét neked köszönhetem.
Ez az egyik hátránya a netes csevelynek, nem megy át a gesztus.
Szia Blackur!
Azt hiszem értem, mire gondolsz, ám én nem arra gondoltam, amire végül te.
Engedd meg, hogy elmagyarázzam. Van az a jelenség, hogy szinesztézia…
Amit Hunn leírt magáról, az ifjúkorból táplálkozó élményanyagot én egy táj leírásával illusztráltam.
“Gyakorlatilag teljesen el vagyok veszve, és nincs külső segítség. És tudom, hogy nem is lesz soha. Jelen pillanatban úgy vagyok vele, hogy teszek még egy utolsó, nagy erőfeszítést a korrekcióra, mert a remény hal meg utoljára. ”
A nagy erőfeszítést én ennek a belső tájnak a megmunkálásában láttam. A ” művelésben” . Ez kemény munka, “nagy erőfeszítés”, haladni lefelé, befelé, miközben sok olyan dolgot találsz, mi értékes vagy épp nem része a földnek, de föl kell használnod. A pusztából élhető helyet alakítani…” Korrigálnom kell”.
Ez egy lassú folyamat.
Itt a tájban mindennek jelentése van. Főleg a víznek. Miért is? Mit jelent a víz? És miért kell mederbe terelni?
Ti jól ismeritek Hunn-t…
Ám nem szeretnék Hunn-ról értekezni a háta mögött. És nem szeretném diagnosztizálni sem. Erre nincs jogosultságom és meg is sérteném vele. (Ezúton kérek elnézést, Hunn! ) Meg ezek csak gondolatok, csak képek.
“…mert minden más mostanra gyakorlatilag rendben van, de fizikailag gyenge vagyok még és ezért mentálisan is.” Ezért olyan a leírás “vége”. Ezért, ha akarja folytathatja, átírhatja, bármit tehet ezzel a történettel és a tájjal. Rábízom, ha szeretné. Ez a táj nem az írásról szól, hanem a művelésről. És most ő is ezt teszi. Vagyis ezt mondta.
A leírás annyiban tud végtelen lenni, amennyire egy életút.
Azt jól érezted, hogy szeretem a meséket. Tisztelem a meséket.
A legtöbbjük nem is gyerekeknek szól. Súlyos élethelyzetek vannak bennük érzelmileg pontosan megfogalmazva és képletesen leírva. Visszatekintve, hogy milyen mesék álltak hozzám közel, mivel tudtam azonosulni, szépen leírja azt, hogy milyen élethelyzetben voltam és milyen személyiség vagyok.
A mesére mondják, hogy a képzelet szülötte. Igen, mert képeken keresztül kommunikál. Nem diagnosztizál senkit, hanem azonosulási lehetőséget teremt és segít, hogy a megoldás felé haladj. Egy ilyen élmény nem száll el reggelre. Ott marad benned, befészkeli magát és meggyökerezik. Az álmok is beszédesek tudnak lenni. Az álmodozás, az ábrándozás, az már felhővár. Ha megvalósul, akkor meg megbök minket az “Istennyila”.
Elmondhatja valaki az élettörténetét. Egészen pontosan. Attól még nem változik semmi, csak le van írva, rögzítve van.
Vagy elmond egy (saját) mesét, ami úgy dolgozik a jelképekkel, mint Krisztus a példázatokkal.
Az érti, aki…
Ez is egy kommunikációs forma.
A zenei melléklet… na szóval a tükrözés. Benned az írás ezt a hangulatot idézte meg. Rendben.
Elgondolkodom rajta.
Őszintén megvallom, nem olvastam még el a FH komment-írásához kapcsolódó protokollt. Ígérem, megkeresem és megteszem. És igyekszem a cikk témájánál maradni.
Rémisztően kifejező a neheztelő tekintetű kandúrforma képillusztráció?
“Ez zászlós kérdés volt?”
Köszönöm a megjegyzésed.
Meske a protokollrészt Alter nekem címezte :))
Blackur Tudom. Én a tartalomra gondoltam, hogy mondjuk ilyen formában, ilyen jelleggel közösségi felületen nem kommunikálunk, mert… … a belső lelki tartalmak nyilvános reprezentálása és azt követő külső személyektől származó reakciók érzelmileg kiszolgáltatott helyzetbe hozhatják azt a személyt, aki alanya az írásnak. Esetlegesen.
Hagyd el… Szerintem túlbonyolítottam… Vagy mégsem?
Most tanulom, hogyan kell civilben egyszerűen és lényegretörően beszélgetni.
Szia Tesó/
Többször írtam ,idősebb vagyok mint Te sokkal régebbóta vagyok egyedül. Percig sem mondom hogy kellemes ha ezta lapot húztam ebből kell gazdálkodnom. Sok mindent csinálok, élem az életem éld Te is.
“Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.” –
Kedves Hunn!
Nem tudom gondolkoztál-e azon, hogy szexuális igényeid kielégítésén túl vannak-e még valamilyen terveid egy hús-vér nővel? Ugyanis nagyon nem mindegy, de a sokszor nagyon bölcs meglátásaid ellenére erről nem nagyon írsz.
Ha szexre kell nő és negyvenes vagy, van még talán tíz éved vagy még annyi sem, és utána már nem leszel ennyire vad, és nem akarsz majd meghalni azért, mert nincs nőd. Ha szexre kell nő, használd ki a helyzeti előnyödet (egyedülálló nem elvált férfi), iszonyatosan sok a “párt kereső” 30-as 40-es szexre kiválóan alkalmas magyar nő. Nem akarok felvágni vele, de ha nem lennék nős, annyi szeretőm lenne, amennyivel nem bírnék. Viszont nős vagyok, és ahogy megtudják ezek a nők, menekülnek, mint a tűztől sajnos. Egy titok van: felejtsd el a korrektséget, és játssz velük úgy ahogy ők szeretnének játszani velünk. Intelligenciád magasan veri az összeset, és nagyon szellemes vagy, ezt nagyon jól fel tudod használni csábításban, udvarlásban. Ha nem ismernéd, ajánlom Gantner Ádám könyveit, hogy társkereső oldalakon hogyan szedett föl több száz nőt, és nagy részükkel első randin szeretkeztek. Én a honlapok helyett inkább olyan helyeket preferálnék ahol nyüzsögnek vagy legalábbis előfordulnak potenciális nők, és vonzalom alapján válogathatsz.
Ha komoly kapcsolatra, társra, családalapításra van szükséged (mint minden egészséges férfinak), akkor nagy fába vágtad a fejszédet, és ezt te is tudod. Talán léteznek vallásos közösségbe járó tisztességes huszonéves lányok, de azok nem feltétlen rólad álmodoznak… Én mostani eszemmel és harmincas fejjel (ha ezt össze lehetne hozni) + egzisztenciával/ pénzzel, nem városi erdélyi (már ott is elég rossz a helyzet) vallásos menyecske után néznék. Esetleg vagy még inkább ortodox román csaj, de pesten hamar elkurvulna az is jó eséllyel.
Nekem a szüleim házassága jelenti azt a példát és azt az ideált, amire magam is vágynék, kerhani2.
Nem fog megtörténni.
Illetve velem nem az fog megtörténni, ami velük.
Azért nem, mert ők két másik ember.
Egyikük sem én vagyok, meg a majdani feleségem sem.
Egy biztos: amit a szüleimtől láttam és tanultam, az én házassággal kapcsolatos elképzeléseim és elvárásaim abból fakadnak. És ez szerintem mindenkinél így van. Minden férfi és nő abból indul ki elsődlegesen a másik nemet és a párkapcsolatokat illetően, amit otthon látott. És ez az, ami igencsak aggasztó. Mert ahogy elnézem, rengeteg nő esetében az, amit otthon láthatott, az a többségüknél kurvára még csak nem is hasonlít ahhoz, mint amit én láttam otthon.
Korábban sosem értettem, miért mondták anno a nagyszüleim, majd később a szüleim, hogy nagyon nézzem meg, hogy a lány milyen családból jön. Mostanában kezdem ezt megérteni, hogy miről is beszéltek.
Viszont egyre inkább azt gondolom, hogy ami velem eddig történt (nem véletlenül fogalmazok ilyen passzív módban, hogy velem történt, nem pedig úgy, hogy én csináltam, bár valójában a nem cselekvés is egyfajta, elkerülhetetlenül következményekkel járó, passzív cselekvési forma), szóval hogy ami velem történt, annak valójában az égegyadta világon semmi köze sincs sem a nőkhöz, sem a párkapcsolatokhoz, sem a szexualitáshoz.
Ami velem idáig történt, az azért történt, mert én abból indultam ki, hogy teljesen értéktelen vagyok, és emiatt egyrészt azt hittem, hogy én a semmire akarok kapni valamit, másrészt pedig azt, hogy emiatt nekem nincs is jogom kiállni saját magamért másokkal szemben, hiszen mindenki értékesebb nálam. És emiatt úgy gondolkodtam és úgy is viselkedtem, mint egy kis köcsög.
Emiatt pedig az emberek, a nők is és a férfiak is, joggal gondolhatták azt, hogy tényleg csak egy kis köcsög lehetek. És a saját szempontjukból nézve tulajdonképpen igazuk is volt. Én pedig a magam részéről erről azt gondoltam, hogy biztosan azt látják ők is amit én, mármint hogy én értéktelen vagyok. Pedig valójában azt látták, ahogyan viselkedtem, és arra reagáltak, azért kezeltek engem úgy, ahogy. Valójában azzal váltam értéktelenné a szemükben, hogy nem álltam ki magamért, különben nem tartottak volna annak.
Viszont többek között azért is jó férfinak lenni, mert ha az ember rájön, hogy egy kis köcsögként gondolkodik és viselkedik, akkor azt nem kötelező feltétlenül a következő tíz percben is ugyanígy folytatnia.
Nézegettem mostanában ilyen börtönös videókat, 60 days in meg Beyond scared straight, és rájöttem, ha hülyeséget csináltam volna és börtönbe kerülök, akkor én a böriben csicska lettem volna. Mert nem jött volna automatikusan, hogy kiálljak magamért, hogy kihúzzam magam és a szemébe nézzek bárkinek, az esélyektől függetlenül. Mert a tisztelet alapja nem a győzelem – az csak bónusz – hanem az, hogy kiállsz-e magadért.
Szóval én jelen pillanatban a következőképpen látom a dolgokat. Ha nem vagyok teljesen értéktelen – és nem vagyok az – akkor nem is a semmire akarok kapni a nőktől valamit. Akkor nem arról van szó, hogy alapból nem akarnak engem, még ha cigánykerekeket hányok akkor sem, hanem csupán arról, hogy azt akarják, hogy férfiasan viselkedjem velük és kiálljak magamért.
Ahhoz, hogy bátran kiálljak magamért – akár csak abban is, hogy odamenjek egy nőhöz azzal, hogy nekem te kellesz – ahhoz az szükséges, hogy mentálisan erős legyek, ahhoz pedig az szükséges, hogy fizikailag is erős legyek, ahhoz pedig testedzést kell folytatnom. Jelenleg pedig pontosan ezt is teszem. Edzek.
Mert egyet biztosan tudok: amit eddig csináltam, az pontosan oda vezet, ahol most vagyok, tehát ha ugyanazt folytatom, amit eddig, akkor ez is marad a sorsom. Viszont onnantól, hogy kiállok magamért, onnantól gyakorlatilag tulajdonképpen teljesen mindegy is, hogy mi történik, hogy pontosan mi is lesz, hogy milyen nőm lesz vagy nem lesz, vagy hogy házasságom lesz-e vagy szeretőim lesznek-e, vagy akármi.
Mert a lényeg az, hogy valami végre történni fog, ami nem az lesz, mint ami eddig történt. És csak ez fontos, a többi már részletkérdés.
A cikk szerzőjének (nem ennek a cikknek, hanem a tollhegyre tűzött nlc firkálmány szerzőjének) szellemi szinvonalát és valóságismeretét tökéletesen jellemzi, hogy láthatólag fogalma sincs arról, hogy a macskák, ha akarnának, se tudnának csámcsogni. Szájpadívük nem sima, a nyelvük kicsi, nagyméretű szemfogaik miatt nem esznek őrölve, mint egy növényevő, vagy mint egy mindenevő. A macska úgy ad ki csámcsogásszerű hangot, hogy túl nagy, a szájüregébe be nem férő falatot forgat be. A csámcsogást az ajkak és a nyelv/szájpad nedves felületelválása okozza, ezt meg tudja tenni egy disznó vagy egy disznószerű kulturális szinten lévő ember, de egy cicus nem.
Persze, semmi meglepő nincs abban, hogy egy tyúkeszű liberális nagyjából semmihez se ért.
Egyébként nevezett nlc szélsőliberális, agybajos szellemisége megdöbbentő mértékű, különösen kedvenc témájuk a manapság gyakorlatilag kötelező homoszexualitás-imádat végletegig történő eltúlzása. Akinek erős az idegzete, és van kedve méllyen lesüllyedni a szellemi pöcegödör legmélyebb bugyraiba, az olvassa el az alábbi cikket, ha látni akarja, hogy milyen társadalmat, jövőképet gondol ideálisnak ez a társaság:
https://nlc.hu/csalad/20200310/homoszexualis-gyerek-reakcio/
Erre szoktuk mondani , hogy van itt baj, nem kevés….
Tiszteletem.
Az eredeti cikket nyilván humornak szánták. Azonban, hogy ki mit ért éppen humor alatt, az már egy más kérdés. Mielőtt elkezdtem volna szorgalmasan kattogtatni a klaviatúrát, gyorsan utánanéztem, mit is jelent a “humor”:
„A humoros stílus tulajdonképpen olyan, mint a szivárvány, mely minden színben játszik és a napsugár megtörését a felhős levegőben utánozza. A humor a borúra derűt hoz. Majdnem úgy látszik, mintha e németes definíció összhangban volna a régi magyar népi természettel, mely szerint «sírva vigad a magyar». E szerint a magyar nép volna a valódi humoros nép. Mi a humoros stílust, ellentétben a német fölfogással, inkább úgy határoznánk meg, hogy alapja a szeszély, amennyiben ez vidámságból búba és gyászból derültségbe, pajkosságba szokott átcsapni. Tehát a bús, bánatos elemet elismerjük, mint a humor szükséges alkotó részét. A bú és bánat azonban inkább alanyi hangulat, a szerzőnek szomorkodása a világ rossz folyása, a sors igazságtalanságai, a társaság rikító ellentmondásai fölött. Egészben véve oly humor, melyben nem a derültség a főelem és mely nem tud megnevettetni, humornak nem nevezhető. Hamarább mondjuk humorosnak még azt is, ami csupán nevettet, minden szomorító mellékíz nélkül. De ez a humoros nevetés nem tévesztendő össze azzal a kárörvendő nevetéssel, melyet a gúny, az élc idéznek elő, sem azzal a röhögéssel, melyet néha a legízetlenebb tréfa, a komikum minden neme kelt. A humor a kedély nevetése, mely míg megpirongat, egyszersmind megbocsát; míg gáncsol: tanít és javít, a fullánkot rögtön kiszedi és a sebekre írt önt. A humor fenséges, jólelkű, melegszívű ócsárlás, oly stílus, mely ellentétekben világítja meg az életet, az embereket, a problémákat.” (A Pallas nagy lexikona)
Ezekután elgondolkodtam, hogy humoros vagyok-e én még egyáltalán, de aztán megnyugodtam, mert minden előzetes ismeretem ellenére is elnevettem magam “A Pallas nagy lexikonán”. Nekem ennyi jött át a humorból.
Szóval, hogy szavamat ne felejtsem, ha valaki elém állna azzal, hogy “figyelj, kitaláltam tíz vicces dolgot, ami nem te vagy… de hidd el, tényleg nem te vagy… meg hát én nem is mondanék, nem is mernék ilyet egy az egyben a szemedbe mondani… ezért jól figyelj, mert most elmondom azt, ami nem vagy… figyelj, mert jót fogsz majd nevetni !” És ezt követően elkezd olyan dolgokat sorolni, amik már azzal sértenek, hogy egyáltalán összefüggésbe hozta velem, pl.: márványsajtot a lábammal, énekhangomat a flexxel, hajamat a hóviharral, ölelésemet a krakennel, stb. Akkor lehet, hogy csak utólag jutna eszembe, hogy jobb lett volna először sajnálni az illetőt.
Ilyen fekete-humorral eddig csak esküvőkön találkoztam, amikor a vőféllyel elszaladt a ló és a nem irgalmazott a násznép egyetlen tagjának sem.
Ami az idézett “kedvességet” illeti, arról egy herélt, miskárolt, vaszektómiát átélt macska képe jut eszembe.
Velünk él egy 6 éves kandúr. Ronda nagy harcos. A kapuoszlopról szokta ijesztgetni a járókelőket.
Nálunk ilyen mondatok hangzanak el vele kapcsolatban:
“Ha három egér egy farhát és egy patkány az négy egér, akkor hány madarat nem szabad elkapni ahhoz hogy májat is kaphass a csirkenyak mellé?”
“Vörös nap virradt, vért ontottak az éjjel. Mondd, Bajusz, tünde szemed mit lát a tetőről?” “Disznótort tartanak a szomszédban, Gazdám! Ha jól látom, már végeztek az abálással.”
“Figyelj, nem tudom ez mi. Ezt a macska már megette vagy még meg fogja enni?” “Nos, ez az, amit ez a macska a reklám ellenére sem fog megenni.”
Szóval, Uraim, fej a fejjel! Bizonyára lesz ez még így se.
Nekem is első gondolatom a kutyás folytatás volt.
Ám mondat helyett én inkább szót használnék.
Mondjuk 10 szó amit egy kutya pár hét iskolával megtanul de egy nő még két évtized iskolába járással sem.
Pl.: ül, fekszik, marad, lábhoz stb.
Egy férfi mennyi idő alatt tanulja meg ezeket a szavakat? :)
Egy nő mennyi pénzért szop?
A férfiak már az óvodában megtanúlják de azok akik jártak bölcsödébe már ott.
A férfiak tanulásával kapcsolatos észrevételedért ezer köszönet kedves Anna hisz ép te emeled ki azt az ősidők óta ismert tényt, hogy a nők mennyivel ostobábbak a férfiaknál.
Pontosan melyek azok a helyzetek, amikre célzol? Milyen helyzetben van a kisfiú az óvodában, amikor ezeket szavakat megtanulja, ellenben a kislány nem?
Kedves Papa! A szavaimból levont téves követeztetésed ragyogóan megmutatja, hogy állításod megalapozatlan a nők és a férfiak ostobaságát illetően. :)
Melyik bohóc szakon feküdted ki a diplomádat?
Érvek hiányában személyeskedés. :) No, igen, antifeministák…
Nem mered megmondani dzsender szakon végeztél a soros ceun? Nagy szégyen, ezé titkolod?
Nem különösebben szimpatizálok a cikkel. Ezzel az amilyen a mosdó olyan a törülköző mentalitással gyakorlatilag beáll a kultbalos narratívába.
A lényeg az lenne, hogy szakítsunk vele, ne pedig felhasználjuk a feminizmus és a pc eszközeit, a stílusát, a terminológiáját és az érvelési módját.
“Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.” – Régi népi bölcsesség. Csak tudtak valamit az elődeink, akiknek még volt töke is. :) – Pedig őket még véletlen sem lehetne azzal vádolni, hogy holmi megveszekedetten hisztérikus feminista vagy éppen ellenkezőleg, erőtlen PC narratívát használtak volna. “Humorra” humorral felelni szerintem helyénvaló dolog…
Egyébként úgy érzem, egyre inkább kezd kimenni a divatból ebben az országban a feminista vagdalkozás, sértegetés, őrjöngés és botránykeltés… Lassan úgy kell keresgélni a témát, ha valami szaftos gúnyiratot akar írni az ember. Még a végén munka nélkül maradunk. (Úgy legyen!) Lehet, hogy balga, hiú ábránd, de úgy vélem, hogy ebben nagy szerepe volt annak, hogy itt minden odavetett szónak megkapták a párját… Ugye, épp az lenne a písziskedés, ha ezután másképp tennénk…
Persze nem baj, ha nem értünk egyet, hiszen azért csoportmunka a férfimozgalmi újságírás, hogy eltérő nézőpontok súlyozzák a végeredményt. Elek, kérlek írj egy szerinted megfelelő hangvételű cikket, és máris közelebb leszünk az ilyen-olyan vektorok kívánatos közös eredőjéhez. ;)
Szerintem pedig átmentek indirektbe mert rájöttek hogy a nyugati stílusú túllihegés kontraproduktív. Most inkább a lassú víz partot mos módszer van használatban, a béka lassú megfőzése. Mindenhol ott tenyésznek a radar alatt és ha a környezeti hatások változnak elkezdenek gombamód szaporodni.
Három alapvető dolog kellene hogy folyamatosan és hosszú távon is kordában tarthatóak legyenek.
1, megrendszabályozni a nagy szociális média szolgáltatókat
2, elvágni a külföldi anyagi forrásokat minden civil szervezettől
3, leváltani a magát a felsőoktatásba, a tudományos- és kulturális életbe beevő balos értelmiséget
Amíg ez a három dolog nem történik meg, addig Damoklész kardjaként ott lebeg fölöttünk a kultbalos fenyegetés társadalmat szétverő, nemiséget-, nemzetet gyalázó veszélye, amely politikai változások esetén lesújtva leszalámizza a közép-európai országokat is.
“Ugye, épp az lenne a písziskedés, ha ezután másképp tennénk… ” – Másképpen is teszünk. A régiek adtak volna két pofont, súlyos esetben kirekesztették volna a közéletből, társadalmilag ellehetetlenítették volna az illetőt.
Én is így látom. De szerintem ez a zsindex/munk “művésznő” kiesése miatt van. Ugyanis a vad feminizmust a zsindex vitte a kultúrmarxista/balliberális “flottában”. A többi saját pozicióját féltve, nem mer(t) annyira ebbe beleállni.
A macska (mármint egy normálisan tartott) egy arányos izmos állat.Semmiféle lelógó hasa nincs.
–
https://www.google.com/search?q=csupasz+macska&rlz=1C1VSIB_huHU779HU779&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=VjNy1kKxguTlsM%252CH5sZAVqnVWsIVM%252C%252Fm%252F0h5fb&vet=1&usg=AI4_-kScH3i3ral6_VXMqjnsp2YNhhZmZg&sa=X&ved=2ahUKEwjBwrWTn_LrAhWBw4sKHfctA-MQ_B16BAgSEAM#imgrc=VjNy1kKxguTlsM
A normàlisan tartott az olyan természetes életmóddal . Nàlunk sincs lógó hasú és fele sem igaz amit ìrnak a macskàkról. Itt nem jönnek be hàzba vagyis nem szabad nekik bejönni kint van az igazi életük. Vadásznak ,még a patkânyt is megfogjàk . Rend és fegyelem van a macska is nevelhető .
Egy kis segítséget szeretnék kérni (inkompetens vagyok a kommentelés világában):
Hogyan tudnék valakinek a hozzászólásához hozzászólni?
(Inkább kérdezek, minthogy elkezdjek ide-oda kattintgatni)
A választ előre is köszönöm.
Ahogy én most neked. Minden komment alatt van ilyen, hogy “Válasz”, katt arra.
Blackur, kérlek segíts. Hogyan tudok utólag szöveget szerkeszteni ? Máskor feldobja a lehetőséget, de most nem.
Válaszod előre is köszönöm.
Egy nap eltelte után már nem szerkeszthetőek a korábbi kommentek.
Értem. Köszönöm a segítőkészséged.
Köszönöm, elkerülte a figyelmemet, de megtaláltam…
Amelyik nővel mocskosan, degradaloan kellene beszélni azzal nem beszélek. Soha nem sullyednek olyan alacsonyra hogy így beszéljek a párommal.
Aki nem tiszteli a párját az magát nem tiszteli, mert még vele van.
Ámen!
A Tisztelt Szerző úgy gondolja, hogy ez a cikk bizonyítéka a színvonalas “férfi újságírásnak”? :)
Mellesleg a cikkben szereplő hölgynek legalább van macskája. A szingli férfiaknak még az sincs. Miért jobb az, ha valaki macskátlan szingli, mintha macskás szingli?
Mindenképpen, hiszen így-úgy kritika alá von egy kritikára méltó jelenséget, és már ezzel a csekély hozzáadott értékkel is fényévekkel előzi meg a kritika tárgyát. :)
Macskás szinglinek nyilvánvalóan sokkal jobb lenni, mert akkor van mivel leplezni a devianciát, ami lehetetlenné teszi egy másik emberi lénnyel az együttélést. Ráadásul az illető még egy szaros macskával is összehasonlíthatja a másik nemet – saját nyomorában is torz módon kajánkodva és örvendezve. :)
Tehát szerinted a macskás szingli a macskájával leplezi a devianciát, a macskátlan szingli pedig nem akarja leplezni a devianciáját egy macskával és ő azért jobb, mert macskátlanul deviáns.
Gyerektelen nőket kurvára meg kell adóztatni.
Pont annyira, mint a gyerektelen férfiakat! :)
Faszik nem tudnak szülni, ezt bizony megint beszoptad.
Mindenesetre a “kiábrándultságában macskával házasodó” szingli már lemondott a devianciájának, a kudarcainak a leküzdéséről. Feladta az igyekezetet és az önvizsgálatot egyaránt. Aki meg még hülye vicceket is gyárt, az bután meg is ideologizálja a helyzetét. Kicsit sem mellékes: nem a férfiak gyártottak büszke “feminista” ideológiát és a csapból is áradó reklámot a szingli életmódnak. Egyébként szerintem a kritizált cikk is ennek a jelenségnek a része. :) Elismerem, van férfioldali válasza, párja is a jelenségnek a MGTOW életforma képében, de az legalább a szélső fokozatoktól eltekintve nem egy alkut nem ismerő szeparatista életfelfogás, mint a macskás szinglik totálisan férfigyűlölő “mozgalma”. :)
Szingli nőknek nem macskájuk van, hanem nagytestű kan kutyájuk, amivel baszatják magukat.
Szia Anna 31!
A “hölgynek legalább van macskája” szeretnék reagálni.
Vannak nők, akik szívesen tartanak macskát, ám nem haszonállat céljából, hogy egerésszen, patkányt fogjon és elijessze a többi, kellemetlenül jelölő vetélytársakat (kandúrokat). Előfordul, hogy a macska a nő életében valamilyen érzelmi pótlék szerepét tölti be (társét, gyermekét). Ez bizonyos esetben akár túlzó módon is megnyilvánulhat, miközben az állat is egyre távolabb kerül attól a közegtől és rendeltetéstől, amelybe az evolúciója során beleilleszkedett.( Ezt érzékeli a környezet is).
Mondhatnánk, hogy ilyenkor a macska terápiás célból tökéletesen helyt áll az ember mellett, ám igazából olyan státuszba helyeződik, amibe egy ember is lehetne.
Egy férfi pedig nem szívesen vetekszik egy macskával. Főleg, hogy a macska olyan előjogokat élvez, pusztán az által, hogy a nő mellett van, amiért egy férfinak küzdeni, dolgozni, hajtani kell.
Lehet azt mondani, hogy a macska és a férfi nem összehasonlítható és valóban nem, ám az eredeti cikkben ez mégis megtörtént, ráadásul a férfiak kontójára.
Ez azért nem jó érzés: egy macska, sok esetben egy természetes körülmények között életképtelen macskával egy rajtvonalhoz állítani azt, akinek normál esetben inkább a nő mellett lenne a helye. Ám az a hely már foglalt.
És ez érezhető.
A férfinak minden esetre eggyel kevesebb lehetősége arra, hogy párt találjon maga mellé, és ezt eleinte sajnálja. Később meg már nem. Mert a sajnálattal nem ér el semmit. Kár, hogy az a nő az intimitást egy macskával jobban meg tudja élni…
Ha mégis van férfi a háznál, mint a leírás szerint is, ezekkel akkor is szembesül (míg nem jön az első gyerek, mert onnantól kezdve Mirmurt feltarisznyázzák.).
Hogy ez a nő lelkét mennyire bántja vagy nem (hogy a férfi nem küzd egy macskával a szeretetéért), ez jön át az eredeti (nem túl igényes, de humorosnak szánt) cikkből.
Bull War pedig begyűjtötte és reflektált rá. Elindított egy beszélgetést…
Legalábbis én úgy vélem.
Ám nyugodtan fejtsd ki, te mire gondolsz. Engem érdekelne.
Legyen szép napod!