ulomenen

Közlegény, vigyázz!

A katona, a rettenthetetlen közlegény felbukkant a könyv mögül és a vállára erősített rakétavetőből gyufaszálat lőtt ki az ellenséges tankra.  Az felborult, a robbanást a kisfiú bfumm- bfumm- váá hangjai nyomatékosították.

–  Megmondtam, hogy nincs játék! –  csattant fel egy nő a szomszéd szobából, túlkiabálva a tévét. A fiú nem mozdult.

–  Nem hallasz? –  a hang szinte nekicsapódott a fejének.

–  De igen, Anya.

A játékkatona koppant a parkettán, a kisfiú felállt, hogy odaüljön az asztalához.

–  Apád mindjárt hazaér, akkor majd elbeszélgetünk!

A válasza, az „igen, Anya” alig hallatszott, szinte szétfolyt a levegőben.  Csak ült és hallgatta a főzőműsor beszűrődő hangjait, majd nyílt a bejárati ajtó.

–  Apa! –  pattant fel, hogy odafusson a vizes kabátját éppen fogasra akasztó sovány férfihez, de a szoba másik felén megjelent az anyja.

–  Maradj a helyeden, büntetésben vagy! – szólt rá, majd férjéhez fordult, aki éppen a vizet söpörte le nadrágja száráról.

–  Miért nem jöttél hamarabb, írtam neked.

–  Csak hazafelé olvastam– motyogta a férfi bűntudatosan, majd kissé kihúzta magát. – És mi ez a büntetés, mi történt?

–  Kérdezd csak meg a fiadat!

–  Mit csináltál? – nézett rá a férfi a kisfiúra reménytelen tekintettel. Az csak állt lesütött szemmel és az asztal oldalát kapargatta.

–  Semmit… mondta végül.

–  Semmit, persze! –  csattant fel az anya. – A drágalátos fiad megütötte az egyik osztálytársát. Egy lányt! –  Az utolsó szavakat szinte köpte dühében.

–  De ő kezdte…

–  Nem ér– dE– KEL!!  A nő már szinte ordított. – Nem érdekel, ki kezdte! Akkor sem üthetsz meg egy lányt! Én meg majd hallgathatom a szülőin, miattad!! –  azzal összecsípte a kisfiú füle fölött a selymes, barna hajszálakat és elkezdte cibálni. Az apa állt, kinyitotta a száját, becsukta, majd mégis megszólalt bátortalanul.

–  Szívem, beszéljük ezt meg, ha már megnyugodtál.

A nő leejtette a karját, majd váratlan gúnnyal fordul a férjéhez.

–  Mi? Én nyugodjak meg? Komolyan? Szóval akkor velem van baj, ugye? Én vagyok a hibás!

–  Nem ezt mondtam, csak…

–  Csak mi? – vágott közbe a feleség.  –  Csak csináljunk úgy, mintha mi se történt volna, és azzal meg is van oldva, ugye? Ahogy te szoktad?

–  Nem…

–  Tudod mit? Akkor majd te megoldod. Beszélsz a drágalátos fiacskáddal, és megérteted vele egyszer és mindenkorra, hogy ilyet nem csinálhat. Nekem már elegem van belőle, meg belőled is!

Az utolsó szavakat megint szinte üvöltötte a kivörösödött arcú, nagydarab nő, majd kiviharzott. Kisvártatva nyílt– csukódott a hűtőajtó, a kanapé rugói megreccsentek, majd néhány csatornaváltás után felcsendült egy valóságsó főcímdala.

A férfi sóhajtott egyet, majd csendben hüppögő fiára nézett. Összeszorult a szíve.

–  Megint az a lány, az a tanárgyerek? –  szólalt meg végül halkan. – Az piszkált?

A kisfiú bólintott.

–  Mit csinált?

A válasz alig hallhatóan jött:

–  Belerúgott a mogyorómba.

Az apa szeme rémülten villant.

–  Nagyon fáj?

–  Már nem– jött a válasz. A kisfiú abbahagyta a hüppögést, a szeme a távolba meredt. – Félig találta el, de azért fájt nagyon, és oda akart rúgni, szándékosan. És aztán nevetett, és a többi lány is.

–  Te mit csináltál? – kérdezte a férfi, rosszat sejtve.

–  Visszaütöttem.

–  Hova?

–  Az orrába. Vérzett is. – A kisfiú szeme még mindig a távolba meredt.  – Aztán már nem nevettek, hanem sikítottak, és ő sírt. Aztán…

–  Tudom– szólt közbe a férfi.  –  Tudom, mi volt utána. „Tanár, a tanárnő anyuka, az igazgató, a te anyád, végül én” – gondolta.

–  Ő kezdte– nézett rá szorongva a kisfiú az apjára. –  Én csak visszaütöttem. Miért én vagyok büntetésben?

–  Mert ő lány, és a lányokat nem szabad megütni.

–  De miért?

–  Mert ők gyengébbek, érted? –  mondta az apa, de érezte, hogy bizonytalan a hangja. Hangosabban folytatta. – És a gyengébbeket meg kell védeni. Te majd férfi leszel, ha felnősz, és egy férfi nem bántja a nőket, hanem megvédi.

–  És ha ők kezdik? –  a kisfiú szemében tovább nőtt a szorongás. – Nekik szabad?

–  Ezt most úgysem érted– válaszolta kis szünet után az apa. Vizes nadrágban, fáradtan állt, a gyomra korgott és tudta, hogy vár még rá egy beszélgetés a feleségével. Egy hosszú beszélgetés, ami alatt ő fog hallgatni, a felesége pedig beszélni. Mély levegőt vett. – Jegyezd meg, hogy nem bánthatod a lányokat, semmikor sem, világos? Ha piszkálnak, menj a többi fiúhoz, vagy nem tudom… – bizonytalanodott el megint a hangja. – Csak ne legyen több ilyen. Érted?

A kisfiú állt mozdulatlanul, már nem nézett fel, csak bólintott.

– Akkor közlegény, ví– gyázz! – mondta tréfásnak szánt hangon a férfi, de közös játékukra ezúttal nem jött a megszokott válasz. A fiú csak állt tovább, lehajtott fejjel, az apa tétován megsimogatta a haját, majd kisietett a szobából.

A kisfiú állt egy darabig, majd lassan odament a játékkatonához és leült mellé törökülésben. Könnye lefolyt az arcán kétoldalt, de észre sem vette. Még soha nem érezte magát ennyire egyedül. Megfogta a játékkatonát és elkezdte a parkettához ütni, egyre gyorsuló ütemben.

4 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 54 votes, average: 5,00 out of 5 4 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: ulomenen

ulomenen
"Embernek lenni nagy betegség. És gyógyíthatatlan is."

21
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
16 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
12 Hozzászólások szerzői
X YHunnToplak ZoltánGyörgy Károly TóthReszet Elek Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Rokapapa
Újságíró

Hétköznapi sztori, ha csak a saját gyerekkoromból indulok ki 1000 fiúból 999 rendszeresen átéli ezt.

Én is kaptam szülői értekezleten bőven mivel a fiamat arra tanítottam mindig, hogyha vakaki megüt üss vissza de kétszerakkora erővel mivel az ilyenek másból nem tanúlnak.

György Károly Tóth
Olvasó

Megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel.

Attila B.
Olvasó

Rettenetesen igazságtalan történet, amit szerintem sokan átéltünk. De nagyon jól meg van fogalmazva. Szívesen elolvasnám, ha könyv lenne.

Alter Ego
Szerkesztő

Akkor jó hírem van: egy-két hónapon belül nyomdába kerül az a számos szerzőt összefogó antológia, erőteljes válogatás, amely a Férfihang.hu-n is szerepet vállaló írók novelláiból, esszéiből, verseiből áll össze. Az itt olvasható novella ennek a kötetnek az egyik darabja. Szóval hamarosan akár könyvben is olvashatod ezeket az elsősorban a férfiak nézőpontját kidomborító műveket.

Attila B.
Olvasó

Na.. Ez tényleg jó hír. Remélem egyre több ilyen mű születik majd. Mindenképpen meg fogom rendelni. A címét esetleg lehet már tudni? Semmiképpen sem szeretnék lemaradni róla.

Alter Ego
Szerkesztő

Férfilélek – Szépirodalmi antológia
Ha olvasod, követed a férfihangot, akkor semmiképp sem fogsz lemaradni róla. A férfihangon közzétesszük majd a megrendelőlapot, a megrendeléshez használható weblinket.

Attila B.
Olvasó

Ok. Köszi

Meske
Olvasó
Meske

Tiszteletem.
Az iskolai konfliktusokat az iskolán belül adott ügyeletes tanárnak kell elrendezni. Ő felel a gyerekek bio-pszicho-szocio épségéért. A tanórán az órát tartó vagy helyettesítő tanár. Ha nem tudja helyben elrendezni a vitát, akkor jönnek az osztályfőnökök, ha ezen is túlmutat az ügy, akkor az igazgató.
A konfliktus elrendezése sosem történhet nemi alapon! Még akkor sem, ha a kiváltó ok az volt.
A büntetés, de nevezzük inkább helyzetkorrigálásnak, abból áll, hogy az előzetes történetet visszafejtik, megnézik, hogy ki hol hibázott, és miért nem jó ez a kifejlet. És természetesen a következmény a jóvátételi lehetőségekkel, kötelezettségekkel. Ez a legfontosabb, a hiba jóvátétele, mindkét fél esetében.
Ha a konfliktus spontán, nem otthonról hozott, akkor az iskolában kell elrendezni, nem jó hazaengedni. A súlyosságtól függően a szülőnek természetesen tudnia kell, vagy tudhat róla és annak elrendezési módjáról. Tudnia kell, hogy neki van-e az ügyben további tennivalója.
A szülő (főleg, ha fáradt és ingerült) gyakran szubjektívan értékel akár a gyereke javára, akár ellene.
A gyerekek gyakran nehezen értik meg, hogy ha baj van, először a tanárhoz kell fordulni (ehhez persze bizalommal kell lenni a pedagógus felé), nem összehívni a haverokat, tesókat, spanokat és bandaháborút szítani (településtől függ, hogy ez tud-e működni).
Nem jó az, ha a gyerekek harcát a szülők vívják meg és az is elég kimerítő, amikor a gyerekek szüleik csatáját folytatják benn.

Néhány gondolat a pedagógus gyerekekről.
Kevés köztük a kivételezett. Minden lépésükről tud a szülő, ez sem jó. Igazából baromi fárasztó és frusztráló.
Nehéz megküzdeniük azzal a szerepkonfliktussal, hogy napközben az az ember nem az apám, anyám, hanem a tanárom.
A szülő tanáron nagyobb a szégyen nyomása, ha a gyereke problémás, ha pont ő az ügyeletes, pártatlanul kell ítélnie.
Gyereke közeledését (főleg kisiskolásoknál)- ölelés, odabújás, rajtalógás, simogatás, a gyerek egyéb regressziv szeretetjelzését finoman hárítani kell. Mert ő ott nem anya, apa. A gyereke ezt persze érzi. A gyerekének azt is el kell fogadnia, hogy szülőjén más gyerekkel kell osztozkodnia. pl. Mikor más gyerekek is ölelgetik a tanítónénit).
Vannak olyan pedagógus gyerekek, akiket vélt státuszuk miatt kezdenek ki. Szóval azért nem általános jelenség a pedagógus gyerektől az egzecíroztatás.

Egyébként nagyon üdvös lenne, ha a számos tanítás- meg szervezés módszertani továbbképzés között végre elérhető helyen és időben lennének konfliktuskezeléssel kapcsolatos speckoll.-ok is. Szerintem ez volna az alap.

A történetben apának a sarkára kéne állnia ( én azt hittem, hogy a feleségének fogja mondani, hogy nem bánthatja a fiút) Fontos volna helyére tenni a dolgot egy független pedagógus-kollégának a lánnyal (tanárszülő ide vagy oda) különben mindkét gyerekben az a téves meggyőződés rögzül, hogy a női agresszió (lány is és az anya is) szabadon, következmények nélkül kiélhető.
A lány esetében talán egyszerűbb volna.

Egy kérdés: Hogyan tudok félkövér, dőlt vagy dőlt és félkövér betűket írni a szövegbe?

Alter Ego
Szerkesztő

A dőlt és félkövér szöveg létrehozásához ki kell jelölnöd a kiemelendő szövegrészt, majd a komment-szerkesztő felület fenti eszközsorában le kell nyomnod az “i” vagy a “b” gombokat, aminek hatására a szövegrész a megfelelő ún. “html-tag”-ek közé kerül; egyébként ezeket a tag-eket akár manuálisan is beírhatod a szövegbe a kívánt helyre.

A novella nyilván azt a legrosszabb (és sajnos kifejezetten gyakori) eshetőséget mutatja be, amikor sem a pedagógus, sem a szülő nem képes a gyerek segítségére lenni, főként a saját korlátaik miatt. Így tanulják a fiú gyermekek a nemi szerepeiket; így “kondicionálják” őket az üthetőségükre, a társadalmi háttérbe szorításuk lehetőségére… – Aztán persze sokan egyszer meg fogják kérni ennek az árát így vagy úgy…

Meske
Olvasó
Meske

Köszönöm a szerkesztési útmutatást.

Esetleg a gyermek környezetében van másik női minta is. Ha nem is lesz belőle tapasztalat, legalább emlék formájában előhívható.

Toplak Zoltán
Szerkesztő

Meske ez nem valódi eset. Kitalált, de léteznek ilyenek. Vannak fiúk, akik pozitív női mintakép nélkül nőnek fel. Belőlük lehet a “kiherélt” társadalom.

X Y
Olvasó
X Y

A pozitív példát szerintem az apa adja. Nincs igazán olyan, hogy pozitív női példa, legfeljebb a normális nőt nevezhetjük pozitívnak, de az sem pozitív, csak legfeljebb normális, ami ma Magyarországon ritkaságnak számít.
A példakép az szerintem valamiképpen egy magasabbrendű eszmét jelenít meg, amit a nők nem tudnak beteljesíteni, maximum a maguk alacsony szintjén.
Tehát nem női példaképnek nevezném a normális nőt, hanem női mintának.
Ha az apa pozitív példakép tud lenni, akkor az anya is normális lesz. Ha az apa nem tud pozitív példakép lenni vagy nincs apa, akkor nagyon kis esetleges kivétellel nem lesz “pozitív” anyakép és nőkép a gyereknek. Tehát elsősorban nem az anyától, hanem az apától függ a jövő nemzedék beállítottsága, mert az anya viselkedése is alapvetően az apa viselkedésének a függvénye. Egy papucs – vagyis a nőket példaképnek tekintő, magasztaló – férfi mellett minden nő önző feministává változik, mivel a papucs maga emeli maga főlé a nőt, aki így lenézi őt, míg ugyanaz a nő egy normális férfi mellett normális nővé változhat, aki tisztelettel nézhet fel a társára.
Nagyot hibázik az, aki a nőket akarja példaképként tekinteni, mert nem alkalmasak rá. A férfiak leggyakoribb hibája, mikor túlbecsülik a nőket, a nőké pedig, mikor alábecsülik a férfiakat.
A kiherélt társadalom a feminista nőuralmi társadalom, ami az apai tekintély és férfi példakép hiányából adódik. Ezért fontos, hogy az apa ott legyen a gyerek mellett, mert a nők nem tudnak férfiakat nevelni.

Meske
Olvasó
Meske

Először nem értettem veled egyet, aztán végiggondoltam, én hogyan nőttem fel és azt kell mondanom, hogy helytáll az, amit mondasz. A példaképes részt azt máshogy értelmezem.
Kérdés, hogyan lesz a fiúból férfi, a férfiból jó férj, a férjből pedig jó apa?
Mert ehhez kellenek a megfelelően megerősítő női szereppárok is.
A férfit férfiasságában csak egy ideig tudják férfi társai megerősíteni (hiszen a szakmák között is van rivalizálás), aztán kell a nő is.
A férj-feleség kapcsolat pedig már eggyel nehezebb szint, főleg, hogy a házasságot is mindenki egyénileg értelmezi- néha még maguk a házastársak is.
A házasságot sokan nem egy szövetségnek, inkább egy állapotnak tekintik, és miközben benne élnek, le is lakják.
Feleségnek lenni egyáltalán nem könnyű. Nem a gyűrű tesz azzá. Az egy ígéret, hogy az maradok.
“Feleség vagyok. Az a mesterségem, hogy erősítsem a férjem jó oldalát. Ez egy szakma, amit sehol nem tanítanak, de mindennap vizsgázok belőle.” Nincs olyan, hogy valaki feleség-férj, apa-anya, és attól, hogy így hívják, már az is. Ez folyamatos tanulás, változás egyre összetettebb helyzetek közepette. Ebbe születik bele a gyerek, jelen esetben a kisfiú, akinek látni kéne, mit jelent, hogy apa a “Ház Ura” (nem zsarnoka, hoppugronca), anya hogyan tesz koronát apa fejére (nem a lába elé vagy a háta mögé). És hogy apa ezért hogyan ülteti maga mellé anyát.
Ha mindez nem adatott meg a gyermeknek- akkor hogyan tudná ezt a képet, élményt magába integrálni úgy, hogy elhiggye, érdemes érte vállalni a megpróbáltatásokat és ha már megszerezte, akkor azt értékelni is tudja?

Régen az apa vitte magával a fiát a munkába, sokszor nála tanult be, míg mesterséget szerzett.
Fiú és lány látta az apját dolgozni, alkotni, küzdeni.
Én sosem láttam az apámat a munkahelyén. Nem is értettem, mit jelent a beosztása. Az ablakból láttam, hogy egy olyan helyre jár dolgozóba, ahol díszes-csipkés kivilágított tornyok és tortaszerű tartályok vannak. Egy amerikai nagyváros fényeire hasonított. Úgy is hívták helyben, hogy Chicago.
Ám láttam a nagyapámat földet művelni, állatokat tartani. Nagyanyámat háztartást vezetni, közben aprójószágot nevelni. Tudták, kinek mi a dolga. Csak betegség és szükség okán segítettek a másiknak, egyébként a saját dolgukkal törődtek, hogy azzal meglegyenek: nagyanyám, hogy időben ételt tegyen nagyapám elé, legyen tiszta ruha…, nagyapám, hogy nagyanyámnak legyen miből főzni, hova teregetni és oka legyen annak, hogy a ruhát koszolja…
Városban, nagyvárosban, ahol nincs kert, nincs jószág, még tér sincs, hogyan tudják az apák férfi-férji mivoltukat megélni?
Hiszen tüzet sem kell már gyújtani, mert minden benzinkúton kapható valami spriccelő biszbasz, amitől egykettőre lángra kap az előkészített faszén.

Meske
Olvasó
Meske

Tudom, hogy nem valódi. Csak nagyon beleéltem magam. Talán érezhető is, hogy melyik szerepbe. A történet olyan érzést keltett bennem, amit szerettem volna csillapítani azzal, hogy kiszélesítem a fiú látókörét és adok neki egy egérutat.

georg1945
Olvasó
georg1945

Sári bíró eset.
A nők dirigálnak.
Mert a férfiak, a KÉJ REMÉNYÉBEN hagyják őket.

Se - se
Újságíró
Se - se

georg1945
kieg : “Mert a férfiak a KÉJ REMÉNYÉBEN hagyják őket” dirigálni.

Amúgy ez a legfontosabb megállapítás – amit minden fiúgyereknek időben meg kell mondani, mert tanulságképpen már későn tudja majd levonni

Hunn
Olvasó
Hunn

Hadd egészítsem ki ezt, Se-se: a legfontosabb tanítás/tanulság az, hogy ha a férfiak a kéj reményében hagyják a nőket dirigálni, annak az eredménye sohasem a remélt kéj lesz, hanem épp ellenkezőleg: semmilyen kéj sem lesz belőle.

Reszet Elek
Szerkesztő

Szerintem max. az elején. Később inkább hogy ne egyék meg az életüket, ne basztassák folyamatosan.

Toplak Zoltán
Szerkesztő

Nagyon kifejező. A végén, ahogy a gyerek bünteti a hagyományos szerepeit megjelenítő játékkatonát. Az agresszív nőkkel szemben teljesen tehetetlenné teszik a férfit. Ez igazságtalan.