Alter Ego

A szoknya napja – A szoknya múltja? – Párizsban agyonverik a miniszoknyás nőket

A Le Figaro nemrégiben cikkében felidézte, hogy néhány éve Isabelle Adjani főszereplésével elkészült egy meghökkentő francia film “A szoknya napja” címen, amelyet annak idején többen megtámadtak. A bírálók akkor azt állították, hogy egy alig létező jelenséget túloz el és tálal társadalmi problémaként a film. A társadalomkritikában a korát megelőző “A szoknya napja” című film tömören arról szól, hogy a nők félnek rövid szoknyában járni, mert megalázásnak és erőszaknak vannak kitéve, ami ellen egy tanárnő úgy lázad, hogy szándékosan miniszoknyában kezd el járni, egy bevándorlókkal teli francia elővárosban. Ahogyan felháborodva verték az asztalt a “No-Go” zóna fogalma hallatán  a bevándorláspártiak, úgy vonták kétségbe ennek a problémának a létezését is. Ma viszont olyan méreteket öltött a nők elleni erőszak, az utcai brutalitás, hogy nem lehet megkerülni a témát. A Le Figaro is leszögezi: egyértelműen kiderült, a probléma  létezik és egyre súlyosabb.

Büszke Párizsi nő – A kép illusztráció

A Le Figaro egy interjúban szólította meg a Isabelle Adjani-t, a film főszereplőjét. A beszélgetés persze még most is a Nyugat-Európában szokásos, óvatoskodó PC-nyelvezetben készült, tulajdonképpen csak a színésznő egyik válaszából hámozhatná ki a naivabb olvasó – ha nem tudná nagyon jól maga is -, hogy a nőket a muszlim migránsok támadják meg rendszeresen a miniszoknya miatt. A tényfeltáró őszinteség és szókimondás helyett Isabelle Adjani is csak körülírta  a lényeget: elmondta, hogy a problémának a gyökere a vallásos muszlim emberek viszonya a “laicitáshoz” (világiassághoz). Persze mi kimondhatjuk leplezetlenül is, amit például a magyar miniszterelnök is sokszor hangsúlyozott Európa társadalmi jövőjével kapcsolatban: gyökeresen eltérő kultúrákból nem lehetséges párhuzamosan békében egymás mellett létező társadalmakat létrehozni, ilyesmi csakis az ostoba “libernyák” fejekben létezhet. A leginkább csak az ortodoxiát, radikalizációt ismerő iszlám számára nem létezhet a társadalomnak egy vallásmentes, “világi” rétege; kölcsönös elfogadásról a dolgok természete miatt szó sem lehet.

A mostani, francia földön “meredek témafelvetésnek” természetesen oka van. A “nyílt társadalom” csontvázai visszagyömöszölhetetlenül zuhannak ki Nyugat-Európa ruhásszekrényéből. Történetesen a nők elleni támadások egyre elképesztőbb jelleget és méretet öltenek, amit nem lehet többé agyonhallgatni és bagatellizálni. Párizs tizennyolcadik kerületében, a Sacré-Coeur szomszédságában sötétedés után már szabályosan rettegnek a nők, merthogy rendszeresen megalázzák, brutálisan megverik, összevissza rugdossák őket öltözködésük miatt. Nem csak Párizs-ban, hanem Strasbourg-ban, Mulhouse-ban és más városokban is egyre több a támadás a miniszoknyás nők ellen. Csak az elmúlt héten kettő is volt. A legbrutálisabb fajtából. Olyan módon csapnak össze a társdalom összeegyeztethetetlen rétegei, hogy ezzel kapcsolatban már Macron elnök szóvivőjének is muszáj volt megszólalnia, és természetesen elítélni az erőszakot.

Az elmúlt héten Mulhouse-ban két miniszoknyás lányt vertek szét: egyiküket fojtogatta és felpofozta egy radikális muszlim támadó, a másik lányt már ököllel verték, és amikor végül a földön feküdt, még akkor is tovább rugdosták. A 18 éves erőszaktevőt elfogták a rendőrök. Strasbourgban pedig egy 22 éves egyetemista lányt vert agyba-főbe három férfi, mert miniszoknyában volt. Ez ám a “gang-bang”. A francia közszolgálati rádió felidézte, hogy “nézd ezt a kurvát szoknyában” kiabálással indították a támadást a lány ellen, majd azt ordították az arcába: “fogd be a pofádat, kurva, szétbasszuk a szemedet” majd fényes nappal a strasbourgi belvárosban hárman kezdték módszeresen verni a lányt. A híradásokból kiderül: a járókelők inkább oda sem akarnak nézni, nem hogy a nők segítségére kelnének. Strasbourgban az elmúlt két évben 1831 nőt támadtak meg az utcán a “túl rövid” szoknya miatt.

Nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európában immár beköszönteni készül a “szoknya múltja”, és vele együtt az utolsó végnapjait éli a társadalmi béke és nyugalom is, aminek a helyét a folyamatos terror, félelem és rettegés veszi át. Lassan No-Go zónává alakul egész Nyugat-Európa. A feministáknak meg most kellene aktivizálniuk magukat és felszólalniuk a “nőkkel szembeni erőszak” ellen! Na, most jöhet a provokatív “SlutWalk”, magyarul “RibiSéta”, az önmagukból és ruháikból kivetkőző feminista nők világmozgalma! Sok sikert kívánunk! Ki hitte volna, hogy ilyen hamar visszanyal a fagyi. Pedig tényleg muszáj lenne a korábban nagyhangú feminista csürhének elvégeznie ezt a munkát, mert azok után, hogy a férfiak “szemétségéről”, a “nőelnyomásról” szóló hazugságokkal, tömény férfigyűlölettel mocskolták be az európai férfiak becsületét, most ezek a kiábrándult, kiherélt férfiak inkább félrefordítják az arcukat az utcákon és nem segítenek a nőknek. Így jár végül, aki a társadalom gyökerére, alapzatára, a férfiakra emel fejszét. – Mi lesz veletek lányok-asszonyok?

4 votes, average: 4,50 out of 54 votes, average: 4,50 out of 54 votes, average: 4,50 out of 54 votes, average: 4,50 out of 54 votes, average: 4,50 out of 5 4 olvasó átlagosan 4,50 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.

66
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
17 Egyéni hozzászólás
49 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
25 Hozzászólások szerzői
Reszet ElekHöllenhundSerathisTituszmoon Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Naooo
Olvasó
Naooo

“gyökeresen eltérő kultúrákból”

Szarszínűek még sehol nem hoztak létre kultúrát és nem is fognak.

“A feministáknak meg most kellene aktivizálniuk magukat és felszólalniuk a “nők elleni erőszak” ellen!”

A feministák a zsidó bankárok csicskái, arra kaptak parancsot a fehér nőket a fehér férfiak ellen hangolják, a fehér nők ellen pedig a buzlimok oldalára állnak, mivel a fehérek eltüntetése a zsidók célja.

Gábor Németh
Olvasó

Utolsó előtti mondatban elütés: “alapzatára, a férfiara emel fejszét.” Kérlek, javítsátok! Köszi

LeelooDallas
Olvasó
LeelooDallas

Amikor ezt a hirt olvastam mult heten, kivancsisagbol korbeneztem a feminista velemenyvezerek social oldalain, akik altalaban az elo faba is belekotnek, hogy jogsertest kialthassanak. Nulla, azaz zero posztot talaltam errol a hirrol. Vajon ha keresztenyek inzultaltak volna burkat viselo not, akkor is ez lenne..?

Mister Drebin
Olvasó
Mister Drebin

Visszanyal a fagyi a hasznos idióta feministáknak. Az átlagférfi persze hogy elfordította a fejét. Mit kapott ő a nőktől az elmúlt évtizedekben? Amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten. Majd az a 10-15% alfa görény szépen megvédi őket ha oltalom kell. Arra azért ne fogadjatok nagyobb összegben hogy itt 20 év múlva még feminizmus lesz.

hunbagira
Újságíró

Még mindig előjön a bluepill.:) szerinted a büdös kurvák ezt problémának érzik? Ők be fognak hódolni, ahogy mindig tették. Ezt legkésőbb a szabin nők óta illik tudni.
Viszont mi hullák vagy (herélt)rabszolgák leszünk.

Balton
Olvasó
Balton

Nem 10-20% alfa és nem bluepill, és nem manginák meg fehérlovagok. Hanem TE!
Sok évezredes genetikai “kondicionálás” miatt, fogod megvédeni a saját “nőstényedet és utódaiadat” és ugyanezt fogod a számodra közömbös nősténnyel is csinálni ha a te “törzsedből” való, ha nem esélyegyenlőtlen a dolog egyedül 5 kan…kisebbségi ellen… bár még az ellenkezőjére is van példa, bőven.
A legjobb példa az izraeli, a katonanőket nem engedik a gyalogsági frontharc kemény helyzeteibe, mert az volt a tapasztalat ha megsérült vagy elesett egy nő, a férfiak hajlamosak voltak indokolatlan taktikai áldozatokra amíg esély volt kimenteni a katonanőt, pedig azok elvileg kiképzettek és hideg logika mentén döntenek.
Nincs az a feminista kondicionálás vagy mély “nőgyülölet” ami az ösztönökön felül vezérel hidd el.
A szabin nők elrablása azért nem ennyire egyszerű történet, van benne ármány-árulás-bosszú-vereség-győzelem-békekötés és végén annexió. De sem a rómaiak sem a szabinok nem hagyták szó nélkül, mármint a férfiak :)
Ugyanígy Te sem fogod hagyni.
A keleti a szláv már felébredt, mert ők tapasztalták élőben a 90-es években jugóban meg az ex-Szu-ban, a nyugati lassabban ébred és meg kell küzdenie a saját társadalmának az ellenállásával. De nem kell félni, visszafordul majd a szekér.
A probléma abban van, hogy addíg ütik a szamarat amíg az vissza nem rug, és elég széles a hátad és szabadon ispakolható amíg a fejed is bele nem ér a sárba…
szerk: és igen, Neked kell megvédened a ribancnak öltözötteket is…

hunbagira
Újságíró

Balton! A premisszádban ott hibázol, a fajáruló, erkölcstelen (illetve ebben a minőségében megengedett) fehér nőstény sem akarja a megvédést. Ő be akar hódolni a szarszínűeknek és teszi is.
Küzdeni magunkért kell, mert a meghódított hímeknek nagyon nincs jó dolga.

Balton
Olvasó
Balton

Nem, a tieden kell reszelni!
Ő nem akarja ugyan, most éppen, de nem azért mert Te nem érdemled meg hanem mert megteheti.
Ő az erősebbnek akar behódolni. Átbaszták és azt hiszi hogy nem te vagy az, hanem Omár. Illetve mi hagytuk hogy azt hihesse hogy a bab is hús…
De mint az eklatáns példa mutatja a cikkben, hamarost rá fog jönni hogy jó az a kaukázusiciszheteró, meg mert Omár a saját pecsenyéjét sütögeti csak.
Nekem családom van, és hidd el nekem érdemes azokért küzdeni.

Reszet Elek
Szerkesztő

Slutwalkok továbbra is lesznek illetve az ilyen atrocitásokat továbbra is a fehér férfiak ekézésére használják majd fel. A kurvameneteket majd rendőrségi biztosítással tartják, mint a szabad véleménynyilvánítás ünnepét. Szóval ballib szempontból ezek az erőszakos események még kedvezőek is.
A slutwalk olyasmi lesz ott, mint keletebbre a buzi felvonulások. Csak azért nem verik szét nálunk is normális érzelmű polgárok mert rendőrök védik.

Horvath Anton
Olvasó

Nem látom a “Welcome refugees” táblákat mint 2015-ben. Akkoriban se ártott volna pedig elolvasni az apróbetűs részt, ahogy ma se a hátrány, mikor valami gender-feminista hablatyduma kerül reprezentálásra valahol.

Marcell
Olvasó
Marcell

Kevered őket a németekkel.

Horvath Anton
Olvasó

Aham: https://m.magyarnarancs.hu/belpol/nemzetkozi-welcome-party-a-keletinel-96457?pageId=176

Biztosan? Én mintha éltem voltam már akkor is…

Marcell
Olvasó
Marcell

Ja azt hittem a franciákról van szó. Nyugi emlékszem 2015-re. A ballibek akkor vesztették el a 3 évvel későbbi választásokat gyakorlatilag az ilyenekkel. De még ahhoz is hülyék voltak akkor is, hogy erre rájöjjenek.

Horvath Anton
Olvasó
Horvath Anton
Olvasó

De ha már itt tartunk Németország anno:
https://youtu.be/R2IfqVJ5Zgk

hunbagira
Újságíró

Jaja Anton!
Mondjuk itt szakadt fel -még a blue pilleseknél is- az elemi felháborodás magyar férfiakból. Hiszen az átlagférfi- az anyján és közvetlen vérrokonain kívül- a nőktől kb egy pohár vizet sem kapott egész életében.

Hunn
Olvasó
Hunn

Nagy igazság ez, hunbagira.

Ha végiggondolom azt, hogy mi az, amit én a nőktől eddigi életem során kaptam, akkor ki kell mondani, hogy az bizony a nagy büdös semmi.

Ha ezzel szemben véggiggondolom azt, hogy mi az, amit én a nőknek eddigi életem során adtam, akkor ki kell mondani, hogy az bizony a nemi alapú egyenlőség.

Szóval teljesen egyértelmű, hogy mit kell visszavenni ahhoz, hogy egálban legyünk.

Reszet Elek
Szerkesztő

Gondolom anyád szült meg.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ne anyázz!

Reszet Elek
Szerkesztő

Szülésnél apázni nem tudok.

Naooo
Olvasó
Naooo

Mindenki az apjából indul ki.

X Y
Olvasó
X Y

Kicsit pontosítanék: agyon nem verik őket, “csak” megverik.

Most vonatkoztassunk el a politikától, mert szerintem mindent vissza lehet vezetni a nemek viszonyára és a harcára, a politikát is. A napi politika, a különböző vallások csak elfedi a valódi okokat.

A nyugati nők megszokták, hogy szexxel mindent elérhetnek, ebben van a hatalmuk, és ezt gátlástalanul ki is használják. Pl. a miniszoknyaben való mászkálás a városban nyálcsorgató férfiakat jelent számukra, akik közül kedvükre válogathatnak saját érdekük szerint, és akik egy ujjal sem érhetnek hozzájuk, mert feljelenthetik őket szexuális erőszakért és zaklatásért.

Az arabok vallásában ez nem megengedett, így az ilyen vallású férfiak közül megtámadják ezeket a nőket, mert ők más szokásokat követnek.

Ez így lesz, amíg ez a helyzet fennáll.

A muszlim afrikaiak nem fognak más vallásra áttérni és máshogy viselkedni, tehát a francia nőknek kell máshogy öltözködniük, ha nem akarnak verést kapni tőlük. Ez ilyen egyszerű.

Lesznek olyan nők, akik nem fognak ilyen ruhában járkálni, és lesznek akik csakazértis ilyen ruhákban fognak járkálni, utóbbiakat lehet hogy megverik, de ők erre vágynak, mert ilyenek is vannak.

A feministák számára az erőszakos muszlim férfiak most az alfahímek, mivel megverik a nyugati (elkényeztetett, feminista) nőket, akik viszont nem tudnak semmit sem kezdeni velük, mert nincs rajtuk hatalmuk. A “keresztény” férfiak viszont csak csicska lúzerek a feministák számára, rajtuk a szexxel és miniszoknyával, pofázással és hasonló dolgokkal uralkodnak már évszázadok óta.

Tehát a nyugati nők egyre inkább basznak majd az erőszakos arabbal és négerrel, akik lehet hogy megverik őket ha nem tetszik nekik ahogy viselkednek, mint a “keresztény, puhapöcsű” fehérrel, akik kiszolgálják őket és kinyalják a picsájukat, mert nekik a hatalmat, amire vágynak, leginkább a nyers erőszak jelenti, amit nem tudnak uralni, mivel ilyenek az ösztöneik.

Tehát a muszlim férfi erőszak tulajdonképpen egyfajta válasz a nyugati feminizmusra, mivel a “keresztény” férfiak nem adtak rá értékelhető választ.

Hunn
Olvasó
Hunn

Tudom, hogy legszebb öröm a káröröm, de már most szólok, hogy ne örüljetek olyan nagyon.

Ami be fog következni, az az lesz, hogy a fehér nők be fognak hódolni az agresszív színes férfiaknak.
Nem pedig az lesz – ahogy azt Móricka elképzeli – hogy rájönnek, hogy mi fehér férfiak mennyire jobban bántunk-bánnánk velük, és ezért… fogják majd magukat, és inkább lelkesen behódolnak nekünk…

Ahogy egyéni szinten sem jön be – mint férfi szexuális stratégia – az, hogy te majd sokkal kedvesebben fogsz bánni a nőkkel, mint az a sok rosszfiú, és ebből majd jól rájönnek, hogy te mekkora egy főnyeremény vagy, és ezért inkább téged választanak majd, és sokkal jobban is fognak majd szeretni, mint őket… Nos, ugyanez nem fog bejönni össztársadalmi szinten sem.

A nők, ellentétben azzal, amit a feminista ideológia hazudik, valójában alig várják, hogy végre behódolhassanak férfiaknak. A férfiak, akiktől pedig erre vágynának, azok mi lennénk. Igen, MI!

És bizony mi, fehér férfiak vagyunk azok, akik ezt nem adjuk meg nekik! Mi, fehér férfiak vagyunk azok, akik a feminizmus hatására magunk fölé, piedesztálra emeljük őket! Mi, fehér férfiak vagyunk azok, akik a nemek feminista egyenlőségén alapuló párkapcsolatokat igyekszünk kialakítani velük, nem pedig meghódítjuk és asszonyainkká tesszük őket!

És mi, fehér férfiak vagyunk azok, akik még büszkék is vagyunk erre, akik fennen hirdetjük, hogy mi itt Nyugaton sokkal, de sokkal kedvesebbek vagyunk ám! Csoda-e hát, hogy össz-társadalmi szinten a fehér nők szemében a fehér férfi, mint olyan, el van könyvelve bétának? (És ezért van az, hogy ragaszkodnak az egyenlőség követeléséhez, hiszen a már sokszorosan bizonyítottan bétáktól nem faszt akarnak kapni, hanem az egész világot, aranytálcán- amibe a bétafasz természetesen nincs beleértve…)

Amíg nem alakul ki a fehér férfiaknak egy olyan számottevő rétege, amelyik igazán akarja majd a hatalmat, a kontrollt a környezete és a társadalom felett, mégpedig annyira, hogy hajlandó legyen ha kell gyilkolni is azért, hogy bevezesse a patriarchátust, addig csak az egyéni életünkben próbálkozhatunk a nők behódoltatásával. Remélem, azért előbb-utóbb eljön még ez az idő és ez a kritikus tömeg, még mielőtt a keresztény, fehér Európának végleg befellegzik..,

Blackur
Olvasó
Blackur
Serathis
Olvasó
Serathis

“Ennek az egész gusztustalan történetnek a slusszpoénját Silvio Berlusconi fogalmazta meg a tőle megszokott keresetlen őszinteséggel, amikor az egyik tweetjében azt írta, hogy ugyanezek a nők „fegyvert ragadnának, falak építését és a menekültbárkák elsüllyesztését követelnék, ha a kétmillió menekült szép szőke orosz fotómodell lenne”. Jobban nem is találhatta volna fején a szöget. ”

Hub+

hunbagira
Újságíró

Serathis stb
És valóban így is történt/történik.
2 éve, amikor a “derék” “afgán” “nyugdíjbányász” megcsinálta a szokott “carmegedonját” a stockhomi karácsonyi vásáron.Sikerült nyomorékká tennije az ukrán “feleség turistát” (kurvát, golddiggert, stb) és a gyermekét -is-. A svéd “batikbanyákból” álló államigazgatás úgy baszta haza szerencsétlent, mint annak a rendje.
Ceterum Censeo:ebben a történetben benne van minden, amiről itt beszélünk. Pfej… Tanmese, amit az élet írt.
Ui: gyermekkorom tiltott számítógépes játéka valósággá vált..:D

tobbneju
Olvasó

“Európai értékeink” közé tartozik az is, hogy nők teljesen szabadon kurvának öltözve járkálhatnak az utcán. Úgy tűnik, hogy ez az “európai érték” elveszni látszik. Egyébként ezek az arab férfiak nem lennének ilyen agresszívak, ha a saját kultúrkörükbe tartozó nők nem támogatnák az ilyen támadásokat. Ezek a támadók ugyanis nem magányos őrültek, hanem a saját kultúrájuknak megfelelően viselkedő emberek. Miután korábban Európában sem volt szokás a nőknek kurvának öltözötten járkálni, ezért tőlem sem áll kulturálisan távol az ilyen nők fegyelmezése. Nem hinném pl. hogy nekem egy kurvának öltözött nőt kellene védelmeznem a saját testi épségemet is kockáztatva azért, hogy szabadon élhessen a “kurvának öltözés jogával”.

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Pontosan így van ahogy mondjátok. Annyit tennék hozzá, hogy egy átlagos jó nyugati nő a kurvák összes attribútumával rendelkezik (lenge kihívó öltözék, ki van festve, szexuálisan kihívóan viselkedik, romlott életmód: iszik, félrebaszik, dohányzik, folyamatosan szórakozni akar), ezt csak a hülye posztmodern férfi nem látja, a muszlimok látják, és ennek megfelelően kezelik őket. Én beszélgettem anno keleten egy árussal, aki a feleségem előtt megmondta, hogy a nyugati nők mind kurvák.
Hunn jövő víziója annyiban nem egészen stimmel, hogy hiába basszák a muszlimok a nyugati nőket, feleségnek nem kellenek nekik, legalábbis ritkán. Ha mégis összejön egy ilyen házasság, az nem fog megfelelni egyik félnek sem. Hiába próbál a nő alkalmazkodni, felveszi pl. a vallást, a feminista kisördög előbb utóbb kijön belőle, és ezt a muszlimok, és főleg a családjuk (!!) nem fogja tolerálni. Meg amúgy is, ha a muszlim férfi szerelme múlni kezd, eszébe jut egyre gyakrabban, hogy egy ribanc lett a felesége. Szóval a kapcsolatnak csúfos vége lesz. Egy közeli ismerősöm járt így, tudom mit beszélek. A távoli jövőben szerintem is nagy valószínűséggel lesz egy muszlim hatalomátvétel, de a fehér ribancokat nem fogják egyből átnevelni, ehhez idő kell, az meg nem biztos, hogy lesz.
Keresztény férfi jelzőt meg ne használjátok, mert itt keresztényt már nagyítóval kell keresni, aki esetleg annak vallja magát, az sem az. A helyes jelző mondjuk posztkeresztény, posztmodern, modern, ateista, marxista, liberális, technokrata, konzumidióta, baloldali.

hunbagira
Újságíró
Jeltz Vogon Prostatikus
Olvasó

Baszki!
Ezt a fasz libernyákozást nem lehetne legalább itt hanyagolni?
Amúgy elárulom, hogy az iszlámnak van liberális kritikája is, pont a fentiek alapján.
Amit itt remekül belekevernek a liberális dologba, azok a kúltúrmarxista szélbalos barmok.

https://w.blog.hu/2010/07/14/folytassa_cleo
“A zsákban járó muszlim nők nem maguknak találták ki ezt a lehetetlen szokást, hanem a férfiak szabták rájuk, úgy, ahogy azt ők jónak látták. Zsákban járni szar, kényelmetlen és megalázó. Azt üzeni, hogy itt nem egy ember, pláne nem egy nő megy az utcán, csak egy testetlen lélek. Illetve egy muszlim. Ha egy családban vagy közösségben a szociális nyomás a burka vagy a nikáb viselésére kötelezi a nőket, akkor azok a nők már a piacra is úgy kénytelenek lemenni, hogy közben üvöltve képviselik az iszlámot. Pedig ők is csak emberek, és tökre szeretnének simán csak anyukaként leballagni, köszönni a szomszédnak, és az egész túra alatt legalább kilencven fokos szögben látni.

Mostan színes tintákról álmodom

A közösségi nyomás nem feltétlenül erőszakban – ún. becsületgyilkosságokban – nyilvánul meg, bőven elég lehet, ha lekurvázzák a meztelen arccal közlekedő arab lányt, és megmondják az apjának, hogy szégyellje magát, amiért nem tudja kontrollálni. Most már ez nem működik: anyu széttárja a karját, nem tud mit csinálni, akárhogy szeretné férjeura vagy maga Allah. Százötven euró a büntetés, azt ki fogja kifizetni, papa vagy Allah? És karon fogja a leányát, nadrágot öltenek és hozzá kék meg piros és magenta kiskosztümöt, és levonulnak a párizsi és marseille-i utcákra, ahol ettől kettővel több csinos nő lesz, és kettővel kevesebb varjú.”

https://w.blog.hu/2007/02/07/rasszizmus_es_antifasizmus
“Van az iszlámnak békés arca, nyilván. Csak hát elfedi a csador. De tessék előállni bátran: jelezni, hogy a csendes többség mi vagyunk, egyáltalán nem tartjuk leölendő állatoknak a melegeket, azt választ a nő magának, akit akar, és roppantul örvendünk a liberális demokráciának, ahol mindenki úgy él, ahogy szeretne. Hiszen ezért élhetünk itt mi is. Nem is akarunk semmiféle vallási törvénykezést. Ha látszana a radikális vadbarmok mellett a toleráns, a vallását a liberális demokráciával harmóniában megélő és gyakorló muszlim közösség, ha integrálnák a vallásukba az emberi jogok Európában elvárt szintjét, akkor nem volna itten semmi baj.

Allahban hiszel, barátom? Hát ki nem szarja le? Engem ugyan nem zavar, amíg nem akarod, hogy én is higgyek, és amíg nem ölöd meg a lányod, ha ő nem akar. Allah tiltja neked a pornót? Dobd ki a tévét, barátom, ne a stúdiót gyújtsd fel. Ilyen egyszerű.”

https://w.blog.hu/2008/03/25/szdsz08
“A nyolcadik utas szép

A klasszikus “libsi” kifejezéshez kötődő, az SZDSZ pusztulásában kulcsszerepet játszó elképzelések a balszárnynak köszönhetők. Az ő termékük volt a tolerancica, ami leglátványosabban abban a szlogenben fejezhető ki, hogy Az Idegen Szép. A társadalompolitikai tagozat multikultis, nyitottársadalmas, jajdecuki-máskultúrás jövőképére brutálisan rácáfolt az élet. Magyarországon a cigánybűnözés, Nyugat-Európában a muszlim és másféle bevándorlók hogyismongyamcsak nehezen tolerálható viselkedése mutatott rá: az odáig oké, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt, de itt bizonyos illetők ezt nem tudják. És ártanak nekünk. Mert ők bezzeg nem toleránsak velünk szemben, és nem tudnak együtt örülni a mi sikereinknek.

Nincs nekik SZDSZ-ük.”
……
“Ahogy Theo van Goghot sem a felháborodott, kritikát és gúnyt nem tűrő hollandok gyilkolták meg. Hanem fundamentalista muszlimok, egy jajdecuki-egzotikus kisebbség, akik valami ezoterikus, középkori faszság, az úgynevezett “vallás” alapján ezt igazolhatónak találták. Ezek a primitív, elmaradott majmok konkrétan megöltek egy embert, mert az ő szubkultúrájuk szerint Istennek az bejön. Na itt kell kimondani kereken, hogy asszimilálódsz, köcsög, és elfogadod, hogy mások máshogy élnek, vagy takarodsz máshova. Gályára, ha nincs másik hazád.”

Marcell
Olvasó
Marcell

A lbernyák kifejezéstől nekem is borsózik a hátam, nekem a libsi sokkal jobb kifejezés ugyanazokra. Csak gondolom azt nem merik használni OV és a seggnyalói (pedig egyszerre benne van, hogy micsodáknak az ötvözete, a zsidó és a bolsevik konnotáció is – épp ezért nem lenne szalonképes). Sajna a liberalizmus mndenhol összemarxistázta, összebalosozta magát, ez nem csak magyar jelenség. Az átlagembert ugyanis nem annyira hozzák lázba már a klasszikus liberális ügyek – mondhatni a klasszikus liberális követelések megvalósultak nagyrészt -, az identitáspolitika (rohadt elnyomó fehér patriarchátus, vs. szegény elnyomott nők, melegek, színesek, migránsok stb.) az viszont nagyon is. Ezért aztán gond nélkül szövetkeznek az iszlámmal is.
Tóta W. elég penetráns alak, de el kell ismerni, hogy tehetséges skribler. Elég régi cikkek ezek, mostanában vajon ír ilyeneket? Egy patrióta libertáriánus irányzatot tudnék támogatni, csak nincs ilyenre igény Magyarországon. Se…

Naooo
Olvasó
Naooo

Tota sose volt tehetséges, csak egy libsibibsi unalmas zsindexes.

Hunn
Olvasó
Hunn

A “libernyák” kifejezéstől nekem is végigfutott a hátamon a hideg, magamtól sose használnám. Véleményem szerint a liberál-bolsevik sokkal ütősebb és pontosabb kifejezés rájuk.

Hogy mégis használjuk a kifejezést, annak csak az az egyetlen oka, hogy a liberál-bolsevikok ennyire kiakadtak, amikor a Doktor Miniszterelnök Úr le-libernyákozta őket. Mint általában a gúnyneveknél, ha tiltakozol ellene, akkor biztosan rád ragad.

Szóval én magam ugyan nem fogom sűrűn használni a kifejezést. De azt viszont tényként kell elfogadni, hogy bekerült a magyar politikai szótárba.

common man
Olvasó
common man

A lbernyák kifejezéstől nekem is borsózik a hátam,

Nincs abban semmi borsó,egyszerű nyelvi lelemény más minta után.
liberális-homoszexuális
libsi-buzi
libernyák-buzernyák

hunbagira
Újságíró

Félreérted. Nekem speciel az iszlámmal nincs bajom. Illetve jóval kevesebb, mint a judeokereszténységgel és no pláne a zsidóval.Sőt a szufizmus, misztikus siítizmus még szimpatikus is. SŐt2: megint kellene “vérutánpótlás” az őshazából.
Sokkolni foglak, én a bevándorlást faji alapon utasítom el. Tehát a primitív szarszínűeket nem akarok itt látni.
Egy tatár/baskír/csecsen stb tesóval semmi bajom, ha ide akarnának jönni, hiába muszlimok. (Nah jó, a csecsenek esetében kellene egy nemzetbiztonsági vizsgálat, mert az orosz mészárlásoknak és az öbölmenti pénzeknek “hála” közölük páran “belepörögtek” wahhabizmusba)

Naooo
Olvasó
Naooo

Az összes vallást meg kell semmisíteni, babonás ökörségekre nincs szükség.

hunbagira
Újságíró

Te ateista vagy naoo?

Naooo
Olvasó
Naooo

Vallásgyűlölő.

common man
Olvasó
common man

Magukat a vallásokat gyűlölöd vagy a sokszor hamis, álszent gyakorlatot?

Titusz
Olvasó
Titusz

A vallások nem mások mint gyermekkori agymosással és egyéb nyílt/rejtett erőszakkal elterjesztett abszurd világnézetek és népszokások. A “vallásos” épelméjűek törvényszerűen álszentek, a csökkent intelligenciájú egyedek elmezavarosak – tehát igazhívők lesznek. Társadalmi szinten nézve: vallás = álszent gyakorlat.

gpetersz
Olvasó
gpetersz

2010 utánid nincs mi? Tóta addig is egy kis g.ci volt, de amikor a globális hulladék közé kellett állni, akkor a fenti kis szösszenetek mentek a darálóba és ment muszlimf.szt szopni. Csak mert aZórbán.

Rokapapa
Újságíró

Nagyon jó! Csak hátra kell dőlnünk és végignézni miként számolják fel a migráns tömegek a feminizmust és magát a női eggyenjogúságot és az ezekkel együtt járó nemek harcát.
Csak azt kell kitalálni, hogy ezt a sok élősködőt, hogyan pateroljuk vissza ha már a nőket betörték.

Flagellum Dei
Olvasó
Flagellum Dei

Ahogy ezt Móricka elképzeli:)
Te tényleg úgy gondolod, hogy az iszlám felkent nyugdíjbányászai és kecskesebészei “kaparják ki a gesztenyét” a balfasz fehér férfinak?
Azt hiszed, hogy azokat a nőket neked “törik be”?

Hunn
Olvasó
Hunn

Mint ahogy azt feljebb is írtam, annyira azért ne örüljetek a helyzetnek! Mi nem páholyból fogjuk nézni, ahogy a migránstömegek helyre teszik végre a fehér nőket. Minket, fehér férfiakat ugyanis ki fognak irtani ezek az utolsó emberig…

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Visszapaterolni? Jók lesznek humusznak.

Hunn
Olvasó
Hunn

Gondoltatok már arra, hogy mi mindent megbeszélhettünk volna már itt az elmúlt 10 évben, milyen szellemi teljesítményt, milyen eredményeket érhettünk volna már el, milyen jelentős következtetésekhez juthattunk volna már el, és hány férfinak segíthettünk volna ezzel, ha az időnket nem idióta feminista picsák hülyeségeivel vitatkozva töltjük el a kommment-szekcióban, hanem érdemi gondolatokkal foglalkozunk, és azokat vitatjuk meg egymással? Erre hivatkozva javaslom a nők végleges kitiltását az oldalról, örökre. A problémáinkra a válasz NEM a nőkkel való kommunikációban rejlik.

Flagellum Dei
Olvasó
Flagellum Dei

Ebből a “szellemi teljesítményből”, “eredményekből”, “jelentős következtetésekből” lenne szíved kizárni a nőket?
Nekik ki fog segíteni?
Mi lesz így a “valódi egyenlőséggel”?:)DDDDDD

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Alapvetően szükséges lenne kizárni innen a nőket. A férfihang legyen FÉRFI HANG. Semmi szükség végtelen és értelmetlen köröket futni az itteni konzervatív férfias elvek ellenségeivel.

Malena
Olvasó
Malena

És hogy tudod kizárni? A “nőkert” mintájára?

common man
Olvasó
common man
Meske
Olvasó
Meske
kerhani2
Olvasó
kerhani2

Aki az oldal eszmeiségét a konzervatív, hagyományos, férfi, mint családfő-re épülő modellt kritizálja, gúnyolja, támadja ki kell zárni, ennyi. Az ilyen személyekkel akár nők vagy férfiak, nem lehet semmiféle konszenzust teremteni, csak parttalan, teljesen felesleges vitákat eredményez, a fizetett és önkéntes trollokat eteti.

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Mi lesz? Semmi. Beállnak 2. feleségnek… a nők mindig is behódoltak a megszállóknak. Ezt diktálja az ösztönük.

Naooo
Olvasó
Naooo

Te meg majd gé tepersz tartod a gyertyát.

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Miközben téged húz faxára a Jumurdzsák? Naná!

Nem tetszik mi, hogy ráléptem a mentális problémáidra. Már ha érted, hogy miről beszélek.

Naooo
Olvasó
Naooo

Buzi is vagy, hogy ilyenekről ábrándozol libsibibsi? Hány faszt szoptál a héten?

X Y
Olvasó
X Y

A probléma, hogy a fehér nők nagy részének szemében a fehér férfiak nagy része egy puhapöcsű papucs, mivel a “keresztény” és “fehér” férfiak alapvetően kiszolgálják a nőket, és alárendelik magukat nekik. És ez valóban így is van, tehát jogos a nők ezen véleménye. Nálunk és nyugaton most nagyrészt matriarchális társadalom van, mivel szinte mindenben a nőknek van előjoga a férfiakkal szemben. Ez a fehér keresztény feminista társadalom, ilyenné tették a fehér férfiak és a fehér nők.

A muszlim vallásban viszont a nő a férfi alárendeltje. Ez a sivatag nomád körülményei között kialakult túlélési társadalmi forma, ők ezt a szokásrendszert követik évszázadok óta, sikerrel. Ez egy túlzásba vitt patriarchális rendszer, ahol a nő szinte semmi joggal nem rendelkezik a férfiakkal, az apával szemben, a gyerekeivel kapcsolatban sem. Persze azért ott is minden nőt eltartanak a férfiak, jobban mint nálunk.

Egyik vallási rendszer sem jó a normális család és a legfontosabb személyek, a gyerekek szempontjából, egyik túl engedékeny, a másik túl kegyetlen a nőkkel szemben. Tehát nem ezek a vallási rendszerek fognak megoldást és békét hozni, bármelyik nyer is a másikkal szemben.

Ahogy a keresztények keresztények maradnak, úgy a muszlimok is muszlimok maradnak, és a zsidók is zsidók maradnak, miközben ezek egymással folyton háborúznak és egymást ölik … kinek az érdekében is? A gyerekekében, vagy a férfiakéban? Egyikében sem, hanem a papok és politikusok érdekében, akik a háborúkat, vallásháborúkat csinálják. Ha pedig a férfiak egymást ölik, akkor az a feministák hatalmát erősíti, tehát a feministák érdekében.

Ha a fehér férfiak – akár “keresztények”, akár nem keresztények – nem lesznek többet puhapöcsű papucsok a fehér nőkkel, akkor a feministáknak és az afrikaiaknak esélyük sem lesz rombolni a társadalmat. Addig viszont megtehetik, és ez a puhapöcsű “fehér” és “keresztény” papucs férfiak szellemi gyengeségének következménye, mivel a testi erő megvolna, de nincs meg az ész, ami irányítsa a testet.

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Itt most több tévedés is van, ugyanis a muszlim vallásban is bőven vannak előjogai a nőnek, pl. nagycsaládokon belül, ahogyan ott még gyakran élnek, de mindenképp gyakorta összejárnak, a családi élet fő koordinátora a férj ANYJA. Vagy pl. válásnál ott is borsos összeget kell fizetni a férfinak. Ne felejtsük el, amit ma a muszlim vallásról tud az átlagember, az egy vallásellenes, iszlámellenes szűrőn, és torzítón keresztül áramlik be.

Ezen kívül fontos látni, hogy az összes régi vallás és hagyomány tulajdonképpen az isteni rendet és hierarchiát másolta, ennek mintájára építette fel a törvényeket, az államrendet, a családot. Ennek alapján a legnagyobb tisztelet az idősöket övezte, ők voltak a bölcsek, a törvényhozók, a döntőbírók, akik a legbölcsebb és legkevésbé részrehajló döntéseket tudták meghozni. Majd lefele a hierarchia alján álltak a gyerekek, így nem a gyerekek körül forgott a világ. Ez nem azt jelenti, hogy nem törődtek velük, ne lettek volna kívánatosak. Nagyon is azok voltak, nélkülük elképzelhetetlen volt a család, de nem a gyerek (és a nő) kénye-kedvére szerveződött az élet. A gyerek manapság egy női logika szerint szent és sérthetetlen, az élet célja és értelme, és körülötte forog a világ. A hagyományos világban, ahol ugyan kívánatos és abszolút fontos volt a gyerek, de nem volt olyan szinten pótolhatatlan, ahogy manapság, mikor jó esetben max. 2 gyerek születik. A gyereknek kötelessége volt tisztelni az idősebbeket, megtanulni tőlük a világ működését és működtetését, ha kellett fegyelmezték őket. A mai elvekkel ellenkezőleg rengeteg kötelessége és kevés joga volt.

X Y
Olvasó
X Y

Azt írtam, hogy a nőket kötelezően eltartják a muszlimoknál. Anyagilag biztosabb az életük a nőknek, mint nálunk.
Biztos hogy összejárnak a nők, mást sem tehetnek, viszont be vannak zárva, és mindenhova csak a férjük engedélyével mehetnek.
Váláskor és minden peres ügyben gyakorlatilag a férfiak javára dönt a bíróság a nők ellen, mivel úgy tartják, hogy a nőknek fele annyi a joga, mint a férfiaknak.

Az hogy a gyerek kell hogy legyen a család központja, az nem kérdés. Logikailag ez úgy vezethető le, hogy a család azért jön létre, azért áll össze a férfi és a nő, hogy gyerek szülessen, és a gyerek születésével válik a férfi és nő családdá.
A magjukat 50-50 %-ban adják össze a gyerek születéséhez. Ezért a gyereknek 50-50 % joga van az apjához és anyjához is, és ahhoz is, hogy ezek gondoskodjanak róla úgy, hogy neki jó legyen gyerekként, ami azt jelenti, hogy szeressen gyereknek lenni. Ha erre nem képesek a férfi és a nő, akkor inkább ne vállaljanak gyereket.
A gyerek ugyanolyan jogú ember, mint az apa és az anya, és teljes jogú tagja a családnak, hiszen a gyerek által jön létre a család, a különbség csak annyi, hogy a gyerek gyerek és nem felnőtt, a felnőtt pedig felnőtt és nem gyerek, ezért a gyerekeknek gyerek dolgokkal, a felnőtteknek felnőtt dolgokkal kell foglalkoznia és nem fordítva.

A gyereked akkor fog tisztelni, ha te magad tiszteletre méltóan élsz és viselkedsz vele mint gyerekkel. Ha úgy fegyelmezed, hogy fegyelmezésen valamilyen testi fenyítést vagy valamilyen pszichikai terrort értesz, akkor az csak félelmet és gyűlöletet vált ki a gyerekből és nem tiszteletet. Senkinek sincs joga bántani a gyereket, akkor sem ha az övé, mert az is ugyanolyan ember, és aki veri a gyerekét vagy ordibál vele, az szar szülő, és azt ugyanúgy joga van más embernek megverni vagy ordibálni vele. A normális szülőnek nincs szüksége ilyen eszközökre, hogy tanítsa a gyerekét, mivel a gyerek alapvetően többet érzékel a világból, mint a felnőtt.
Soha nem olvastam olyasmit, hogy pl. Jézus bármikor is fegyelmezte volna a gyerekeket, vagy lenézte volna őket, sőt igen sokra tartotta őket a képességeik miatt. Egy beképzelt felnőtt magát sokkal többre tartja a gyerekeknél, akiket csak buta kis felnőtteknek tart, akiket meg kell nevelni, hogy elsajátíthassák a felnőtt szabályokat, amiket az állam vagy az egyház vagy a nők állítottak fel a maguk hasznára .

Vannak akik a hatalomvágyukat a leggyengébbeken, a gyerekeken próbálják kiélni, és ezt meg is ideológizálják, de azok beteg emberek, akik régen is voltak és ma is vannak, a “keresztények” között is és máshol is..

A “régen” szóba nagyon sok mindent jelent, régen volt 10 éve, 100 éve, 1000 éve, 10000 éve és 100000 éve is, mégis mindig más volt a társadalom. Bármikor is volt bármi, amikor a gyerekek érdekeit nem vették figyelembe, az nem volt egy jól működő társadalom, mivel a gyerekekből lesznek a felnőttek, az elégedett gyerekekből pedig lesznek az elégedett felnőttek. A bántalmazott gyerekekből csak frusztrált felnőttek lesznek, akkor is ha “nevelésnek” vagy “fegyelmezésnek” hívják azt, vagy bármilyen szokásra vagy vallásra, régi vagy új nevelési elvre hivatkoznak is, a gyerekek bántalmazása bűncselekmény, súlyos felnőttkori pszichikai hatásokkal.

A társadalmi hierarchia alján a természetes társadalmi rendben nem a gyerekek vannak, hanem a nők, mert a nők a gyerekek igényeit kell hogy szolgálják, és nem fordítva. Ha a gyerekek vannak legalul, akkor az már szarul működik, az elnyomott gyerekekből, az elnyomott fiúkból nem lesz normális társadalom. Ha a nők vannak legalul, akkor a helyükön vannak, és teszik a dolgukat – ennek ellentéte a feminizmus, amikor a nők vannak legfelül, alattuk a gyerekek és legalul a férfiak, akik mind a nők érdekeit szolgálják.

Mindamellett, hogy emberként minden ember egyenjogú, de szerepe szerint nem egyenrangú. A társadalmi rangsorban a női szerep a legalacsonyabb rendű, és pontosan ez való a nőknek.

Ha valahol a gyerekek lejjebb vannak, mint a nők, akkor a gyerekeket fel kell emelni a nők fölé, a felemelt nőket pedig vissza kell ejteni a helyükre a gyerekek alá, hogy szolgálhassanak, mert az a szerepük. A családfőnek pedig az apának kell lennie. Így épül fel a patriarchális társadalom. Ami nem így épül fel, az nem patriarchális társadalom, és régen sem volt az.

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Tisztelt XY uram!
Előzetesen mondanám, hogy egyike vagy azoknak a hsz.-nak, akiket szívesen olvasok, nincs támadás részemről. Másodszor, az én életszemléletem az, hogy jelenleg a földön végérvényesen a francia forradalommal romlottak el a dolgok, amikor erőszakkal felszámolták a vallást és a hagyományos hierarchiát, és ezeknek képviselőit kiírtották, száműzték. Azóta több lépcsőben még számos süllyedés történt (pl.1848-1914-1945-1956-1990), amikor a régi rendszer maradványai is megszűntek. Egy jobboldali konzervatív embernek, minimum eddig látnia kell mi történt ez idő alatt, és ha vissza akar nyúlni a helyes mintákhoz, legalább a 18. századig vissza kell nézni, de még jobb, ha az antikvitásig. Ha ezekből a régi korokból merít az ember ihletet, és előzőleg felszámolta magában azt a balos marxista propagandát, amit csecsemőkorától folyamatosan oltottak belé, akkor sok minden világos lesz. Először is az ELNYOMÁST, mint a baloldali hatalomátvétel kulcsszavát kell felszámolni, ugyanis pont a régi korokban nem volt elnyomás, legalábbis lényegesen kevesebb, mint manapság. Észre kell venni, hogy ezzel a kulcsszóval számolják fel szépen fokozatosan a jobboldali hagyományos berendezkedést. Először is a királyt és a Monarcikus, feudalisztikus államot, aztán a vallást a papságot, aztán a nemességet, jelenleg a férfiakat és a családot.

“A muszlim vallásban viszont a nő a férfi alárendeltje. Ez a sivatag nomád körülményei között kialakult túlélési társadalmi forma, ők ezt a szokásrendszert követik évszázadok óta, sikerrel. Ez egy túlzásba vitt patriarchális rendszer, ahol a nő szinte semmi joggal nem rendelkezik a férfiakkal, az apával szemben, a gyerekeivel kapcsolatban sem. Persze azért ott is minden nőt eltartanak a férfiak, jobban mint nálunk.”

A “túlzásba vitt patriarchális rendszer” azt jelenti, hogy a férfi a családfő, ő irányít, ő van felül, de a nők vállán nincs felelősség, és alájuk van téve minden, és a férfiak akik megkapnak egy szűz hajadont (aki nincs tele komplexusokkal az elnyomatásról, alig várják, hogy egy férfi birtokba vegye őket), a tenyerükön hordozzák a nejüket. A nyugati propaganda hatása ez a muszlim női elnyomatás, és még ezen a fórumon is a legtöbben elhiszik, miközben fel sem merül, hogy nem a muszlim nők menekülnek a nyugati férfiak karjaiba, hanem pont fordítva, nagyságrendileg több nyugati nő menekül muszlim férfiak karjaiba, még úgy is, hogy tele van feminista töltéssel, és képes felvenni az iszlám vallást, és alárendeli magát egy muszlim férfinak. És ez nemcsak a női hipergámia miatt van, hanem a normális nyugati nők is szeretnék ha a férfi birtokba venné és a tenyerén hordozná őket.

“A társadalmi hierarchia alján a természetes társadalmi rendben nem a gyerekek vannak, hanem a nők, mert a nők a gyerekek igényeit kell hogy szolgálják, és nem fordítva. Ha a gyerekek vannak legalul, akkor az már szarul működik, az elnyomott gyerekekből, az elnyomott fiúkból nem lesz normális társadalom.”

Sajnálom ha így gondolod, ez ugyanis a jelenlegi trend, ahol a gyerek az első, így ha a gyerek nem azt a telefont kapja meg amit szeretne, akkor feljelenti a szüleit, és azokat elválasztják tőle, mint elnyomókat és alkalmatlanokat a gyermeknevelére. Ez már a nyugati trend. Rangban semmiképp nem lehet a gyerek magasabban, mint az anya, hiszen a gyerek a szüleinek köszönheti egyáltalán a létét, és ebbe az anya ugyanúgy, sőt méginkább beletartozik, mint az apa. A gyerek nem lehet a család középpontja, a szülők ösztönösen védik és oltalmazzák a gyereket, de ez nem azt jelenti, hogy születésétől fogva bármilyen rangja lenne az idősekhez képest. Manapság azért van ekkora gyerek kultusz, mert alig születik gyerek, hiánycikk lett, és ami hiánycikk, az felértékelődik. Korábban, amíg az ember át nem írt mindent, ami természetes, normális volt, hogy sok gyerek születik, 100 éve még általánosan 7 körül, el lehet képzelni mi lett volna azzal ami mentalitással ha minden gyereknek annyi joga lett volna, mint manapság.. A nevelés meg kellő szigor nélkül lehetetlen, enélkül csak egy elkényeztetett, az életre alkalmatlan, onhitt embereket lehet tenyészteni, ahogy ma ez folyik is, és ebbe beletartozik a fegyelmezés, ha jó szó nem elég. És ettől még a mai közfelfogással ellentétben egyik gyerek sem sérül meg, ezt elmondhatja bárki abból a generációból (én is), aki még kapott egy fülest az iskolában is ha hülyeséget csinált. A visszaélés ezzel megint más lapra tartozik, de hidd el, a régmúltban (akár a nagyszüleim korában, a múlt század elején-közepén) ez nem volt általános, ugyanis egy élő-organikus közösség mindig kivetette magából a deviáns elemeket. Pont ezeknek a régi emberek volt tartásuk, és alig volt köztük lelki sérült, szemben manapság szinte a többség az.

hunbagira
Újságíró

Csak az baj kerhani. Hogy nálunk az oroszos/bolsevik nevelési módszer honosodott meg a “makarenkoi pofonnal”. Tehát kizárólag a terror. Nem a porosz (a közbeszéd ellenére) ugyanis a porosz oktatási módszernek sokkal fontosabb része a példamuatatas. És ne feledjük, hogy pont németországban dobták ki a kukába és találták ki a waldorf és az ahhoz hasonló oktatási módszereket a porosz helyett. SS-napolákban is waldorf módszerrel tanítottak.
Ebből a videóból is kiderül, hogy kemény veteránok is milyen szeretettel bánnak a gyerekekkel.

https://youtu.be/dE49zKf8pzs
És igen az “orosz-bolsevik” nevelési módszer kitermelte hasonlóan beteg tükörképét a mindent megengedünk a csemetének, különösen a “kis hercegnőknek”. A legbetegebb, amikor 2-t vegyíteni probálták.

Hunn
Olvasó
Hunn

Ebből is látszik, kerihani2, hogy mekkora ordas nagy hazugság a feminista történelemszemlélet, miszerint a történelem során a férfiak elnyomták a nőket. Sem akkor nem nyomták el a nőket, sem most nem nyomják el őket. Még azokon a helyeken sem, ahol a közvélekedés szerint állítólag még ma is “elnyomják a nőket”, lásd: a muszlim világban…

Lehidaltam amikor arról olvastam, hogy Afganisztánban az USA egyik legfőbb háborús célja a női egyenjogúság bevezetése… nem viccelek!!!

Amúgy a mai világban MINDEN vallásról az ismereteinket elsősorban a médiából szerezzük, a média pedig zsidó kézben van… Véletlen összefüggés lehet csupán, hogy ebben a tömegmédia uralta világban sok átlagember véleménye őseinek vallásairól – a zsidó vallást kivéve – negatívvá változott…

moon
Olvasó
moon

“Ott, ahol a társadalmi rend alapja még mindig a patriarchátus, a lányok „értékét” a nemi tisztaságuk szerint állapítják meg. Ez állandó nyomást és fenyegetést jelent a nőkre nézve, hogy maradjanak szüzek a házasságkötésig. A szüzességi tesztek eszközei az alávetettség konzerválásának. A „helytelen nemi viselkedés” következményeit kizárólag a nőkre zúdítja, de a férfiakat megkíméli. Még akkor is, ha a lány azért veszítette el a szüzességét, mert valaki megerőszakolta.”

https://index.hu/kulfold/2020/10/02/ketujjas_vizsgalat_-_a_borzalom_tortenetei/

Hunn
Olvasó
Hunn

Nagyon helyesen, teszem hozzá.

Höllenhund
Olvasó
Höllenhund

Azert remelem felesleges itt reszletezni, hogy a media atok-gyilok hadjaratanak tenne ki magat minden bennszulott francia ferfi, aki ilyenkor megprobalna kozbelepni.

Reszet Elek
Szerkesztő

A köznép viszont másképpen gondolkodik és a virtus sem veszett ki mindenhonnan.
https://www.youtube.com/watch?v=eHW2eWGqfTw