Férfihang.hu
638 megosztás

Férfijogi szervezetek tiltakoznak az IKEA előítéletes, férfidémonizáló reklámja miatt

Az IKEA pár napja tette közzé megosztó, a családon belüli erőszak kizárólagos elkövetőinek a férfiakat, áldozatainak pedig a nőket bemutató reklámfilmjét. Több férfiszervezet tiltakozó levelet küldött a mamut cégnek emiatt. A levél szövege:

Tisztelt IKEA!

Az alábbi nyílt levéllel kérjük Önöket, hogy az „egy biztonságos otthonért” elnevezésű kampányukban megjelenő diszkriminációt szüntessék meg. Kampányvideójukban egyoldalúan és hamisan azt a látszatot keltik, mintha a családon belüli erőszak elkövetői kizárólag férfiak, elszenvedői pedig kizárólag nők lennének. Ennek a sugalmazásnak azonban számos hazai és nemzetközi kutatás ellentmond.

Videójukban olyan statisztikai adat hangzik el, amelynek forrása nem kerül megjelenítésre, és szintén egyoldalúan a családon belüli erőszak női áldozataira vonatkozik, említést sem téve a férfiakról és a gyerekekről. Kampányuk jelmondata szerint azt szeretnék elérni, hogy az otthon mindenki számára biztonságos legyen. Ezzel szemben kizárólag azoknak a nőknek a megsegítését tűzik célul, akik elszenvedik az erőszak ezen formáját. 

Kampányukba olyan szélsőséges feminista szervezeteket vontak be, amelyek alkalmazottaiknak utasításban megtiltják, hogy a családon belüli erőszak férfiáldozatainak segítséget nyújtsanak és olyan segélyezési rendszert működtetnek, amelyen keresztül egyebek mellett azt is támogatják, hogy a nők hatályos bírósági ítéleteket szegjenek meg az elvált apák és gyermekeik kapcsolattartásának korlátozása céljából.

Mind az egyoldalú kommunikációt, mind pedig a szélsőséges feminista szervezetek anyagi támogatását megengedhetetlennek tartjuk.

Felszólítjuk önöket, hogy a kampány részeként közöljenek valós statisztikai adatokat a családon belüli erőszak áldozatainak nemi megoszlásáról!

Kérjük önöket, hogy amennyiben pénzügyi eszközöket rendelnek a családon belüli erőszakról szóló kampányhoz, ezen eszközök egy részét olyan kutatások elkészítésére fordítsák, amelyek hiteles adatokkal szolgálnak a családon belüli erőszak elkövetőiről és áldozatairól!

Felszólítjuk önöket, hogy határolódjanak el az olyan szélsőséges szervezetektől, amelyek kifejezetten támogatják a gyermekek jogainak megsértését!

Kérjük, hogy a kampányvideót forgassák újra oly módon, hogy sem az áldozat, sem az elkövető neme ne kapcsolódjon össze a családon belüli erőszakról szóló hamis sztereotípiákkal!

Az önök által egyoldalúan közölt statisztikákkal és a sztereotípiákkal szemben tény az, hogy bár rendkívül kevés kutatás készül a férfiakat érő családon belüli erőszak témájában, de ezek mindegyike tisztázza, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak jelentős része fiúgyermek illetve férfi. Addig is, amíg a kampányuk nem lesz mentes a férfiak hátrányos megkülönböztetésétől, arra kérjük férfitársainkat, hogy ne vigyék a pénzüket az önök áruházába. Ha a férfiakat csak mint erőszakos bűnelkövetőket tartják számon, akkor a bútoraikat vigyék haza és szereljék össze az önök által támogatott feminista szervezetek!

 

Férfihang Civil Társaság

Valódi Egyenlőségért Civil Társaság

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
638 megosztás


36
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
13 Egyéni hozzászólás
23 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
20 Hozzászólások szerzői
DeadpoolMeskeBlackPillAdam Bogomolovulomenen Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Horvath Anton
Olvasó

IKEA svéd cég, feminista főközpont, mindent elárul.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Ezt az egyoldalú tetű hozzáállást, ami a témakört illeti, maximálisan vissza kell utasítani! Maga a filmecske dramaturgiailag is egy fos… Kedvenc részem a kifosztott buksza! Persze persze! Több anyagilag kizsákmányolt asszony él a földön, mint megmarkecolt, financiálisan a seggéig lekarmolt férfi. Ugyan! Tömegével hagynak ott normális, gondoskodó apákat is egy jobbnak tűnő opció reményében, nem ritkán a gyereket is hátrahagyva és még ez a szerencsésebb verzió, az idő mindig ezt igazolja. Lány gyerek esetében is!!! Sajnos meg lehet nézni, a mai 18-20 éves, zömmel már az óvodát elvált szülők gyermekeként befejező társaságot. Milyen mintát követ az a gyerek, aki azzal szembesül, hogy egyszerűen lecserélhető a házastárs, a partner, a szülő? Több éves késéssel szembesültem a ténnyel, hogy a fiam, akit kéthetente láttam, jól kijátszmázta magát, az anyja meg az új házasságában mindent ráhagyott a nyugalmuk és kényelmük érdekében. Ez nem a bocsánatos bűn kategória. Jó nagy balek voltam, és semekkora vígaszt sem nyújt, hogy a jelenlegi balfácán sajnos még nagyobb. A közös gyerek is röppent a nyári napközibe, csórikám meg a melóba, az asszonyka meg szabadságon arra kajtatott amerre nem szégyellt. Ezt is én biztosítottam anno. A lényeg, hogy nem kellett visszahurcolkodni a kisvárosi anyai házba, ahol már vénlánynak számított a kicsike 26 évesen. Rég volt… De elkanyarodtam a lényegtől. Az IKEA amúgy nagyon megbecsülte a dolgozóit ebben a lepra évben, nem részletezem és ezen felül is sok magyar cégeknél ismeretlen szociális segítséget is nyújtanak gebasz esetén. Na igen a magyar bérek mellett, erre könnyen futja. De akkor is büdös, hogy milyen alapon sugalmaznak ebben a kontextusban bármit is? Kik ők, kik ezek? Milyen jogon? Símogassák a migránsaikat a “Zelda” heverőjükön, vagy kényesztessék a “Nigello” foteljükben! Mocskosul gyomorforgató ez a műbűntadat ébresztő gennyáradat, amit mi itt nem érzünk magunkénak, főleg nem is akarjuk!! Felnőttünk egy normarendszerben és nem óhajtunk jöttmenteknek kedvezményt adni! Amúgy meg tisztán látható az, hogy kell az élettér a másvallásúaknak, de azt bizton állítom, hogy nem fogjuk olcsón adni!

Horvath Anton
Olvasó

Törölgetik is le szépen szakszerűen a hozzászólásokat a YouTube videó alatt, a “bátor” baszadékok. Be is jelentettem őket gyűlöletkeltés miatt, meg az anyjuk picsáját, azt. White lives matter

György Károly Tóth
Olvasó

Emlékezzünk vissza a “nagy sikerű” (közröhejbe fulladt) “rasszizmus szívás” című videokampányra, amelyet saját szervezői is szégyellnek, na nem azért, mert rájöttek , hogy hazudoznak, hanem azért, mert kicsit tárgyilagosan vizsgálva az elkészült videócskák dramaturgiailag és technikailag, valamint belső logikájuk alapján is pontosan olyanok voltak, amit nagyjából várni lehet idiótáktól. Ez esetben sincsen másképp, nem várhatjuk el egy propagandaalkotástól, hogy köze legyen a valósághoz.
Pontosabban éppen, hogy elvárhatnánk tőle, mert akkor hatásos. Csak sajnos már elég régen úgy működik a világ , hogy nem az ideológiát igazítják a józan valósághoz, hanem leteszik a svédasztalra az ideológiát, és a valóságot igyekeznek annak megfelelőre taposni.

tomgal
Olvasó
tomgal

És véletlenül sem egy “dél-svéd“ az elkövető ( ha már mindenáron férfi ) pedig lassan több lesz már belőlük arrafele , mint fehér. Szóval amikor love , meg boldogság, akkor feka férfi, fehér nő , ha családon belüli erőszak, akkor persze nem. Egyébként mit gondolnak, meddig lehet ezt az emberek torkán lenyomni?

A legutolsó elérhető statisztika svédektől etnikai szempontból az erőszakos bűncselekményeket tekintve, magáért beszél. Amúgy azóta sem készült ilyesmi, mert tilos :

https://link.springer.com/article/10.1007/s12115-019-00436-8

“ According to the present investigation, the first more comprehensive study since the 2005 report by the Swedish Crime Prevention Agency, this is, however, not the case. In 2017, 58% among those suspected for crime on reasonable grounds are migrants. Regarding murder and manslaughter, the corresponsing figures are 73%. These figures are interesting out of purely scientific reasons. Due to migration, murder rate in Sweden has quadrupled.“

caudino
Olvasó
caudino

“Ha a férfiakat csak mint erőszakos bűnelkövetőket tartják számon, akkor a bútoraikat vigyék haza és szereljék össze az önök által támogatott feminista szervezetek!” :D nagyon jó!

xcsakx
Olvasó
xcsakx

>MODERÁLVA<

Admin
Admin

Moon felhasználó profilját letiltottuk a Férfihang.hu egyik alapcélja (férfimozgalmi célkitűzések) elleni tevékenysége és az oldal jogosulatlan használata (korábbi kitiltás) miatt.

hunbagira
Újságíró

Ezenkívül van vagy egy tucat neki…..

Marcell
Olvasó
Marcell

Csakszit úgysem tudják levakarni. Az elmélet, hogy G. Fodor Gábor az illető, mindenesetre érdekes lenne, ha beigazolódna… (nyilván nem fogja persze felfedni az inkognitóját).

hunbagira
Újságíró

Le lehetne, ha nagyon akarnák. Primitívsége okán kb az első mondata után felismerhető.
Nem, gfg de hasonló “adonisz”.

Marcell
Olvasó
Marcell

Nem tudom, hogy Ingvar Kamprad mit szólna hozzá, hogy az élete alkotását lenyúlta a femináci/SJW maffia. De ahogy a Gilette férfiellenes, feminista borotvareklámja is hiába okozott visszaesést a bevételekben, nem érdekelte őket, az IKEA-t sem fogja meghatni, az ilyen cégek marketing és HR-részlegein tenyésző “woke”-oknak, a diverzitás és a feminizmus nevében a cégvezetésbe emelt sok haszontanan women/minority/gender studies-diplomás aktivistának nem a pénz az elsődleges, bár persze szeretik azt is, de nem a piacról élnek, ők megkapják a vastag fizetést a cég eredményétől függetlenül.
Mindenesetre ezek után többet nem vásárolok az IKEA-ban (mondjuk eddig is évente 1-2 alkalommal költöttem náluk max. pár tízezer Ft-ot, nem fognak sírni, a Möbelix/Mömax sokszor olcsóbb, és ott is van ami jó. A menedzsment valószínűleg ott is ugyanolyan kultúrbalos (a budaörsi áruházukban pl. láttam fekete eladót, azt is biztos a diversity policy miatt vették fel, mert azért olyan sok fekete nincs Mo-n, hogy statisztikailag valószínű legyen, hogy legyen, de ezzel kevesebb bajom van (a fekete fickóval semmi, legalább dolgozik, nem drogot árul a belvárosban), mint az ilyen reklámokkal).

X Y
Olvasó
X Y

Durva ez a videó. Horrorfilm a stílus, közben meg egy valamilyen cég reklámja. De az egyértelmű és egyértelműen hazug célja meg semmi más, csak és kizárólag a férfiellenes ideológia terjesztése.

Az ikea biztos elég nagy cég, sok pénzzel, ez a videó pedig senkit semmilyen vásárlásra nem ösztönöz, csak annyit tesz, hogy nyíltan és hazug módon nekimegy a férfitársadalomnak, a társadalom felének, ami viszont arra utal, hogy a férfiellenes = nőuralmi ideológia befolyása sokkal de sokkal nagyobb, mint az ikea pénze.

Tényleg durva dolgok mennek skandináviában, és ez nekem most derült ki, hogy nyilvánvalóan teljesen szervezett dolog, de nem kis feminista hülye kurvácskák szervezik, hanem egy hatalmas befolyással és pénzzel rendelkező szervezet áll mögötte a társadalom irányítása és átalakítása céljából, amelyik kormányokat is képes irányítani. A háttérben összefüggenek a dolgok. A férfiellenes nőuralom megvalósítása, erre megy ki a játék.

Az ikea pontosan tudja hogy hazudik, és azt direkt csinálja, tehát neki tökmindegy ki mit ír vagy mond róluk vagy nekik, szidják-e őket vagy nem, mivel ők már a háttérszervezetnek dolgoznak, és ezt így ebben a reklámban egyértelműen és félreérthetetlenül az emberek és a férfiak pofájába mondták. Kb. annyira érdekli őket a férfiak véleménye, mint mondjuk a krokodilt a rámászó hangyák. Tehát ez nem más, mint egy nyílt hadüzenet a férfiak ellen. De így az ellenség is megmutatta magát, ami viszont hasznos dolog. Mert “ismerd meg ellenségedet” – ahogy Szun-ce mondotta.

Sajnálom a skandináv férfiakat, azért is ha a reklámban szereplőhöz hasonló nőket kell látniuk vagy velük beszélgetniük. Durva, na.

Aztat is mongya a horrorfilm, hogy a magyar nők felének volt már olyan kapcsija, hogy őtet a partnerje “szóban és lelkileg” bántalmazta. Elhiszem, viszont kérdezem a magyar nőktől, hogy mivel mindig a nő választ, mi a büdös picsának választanak kapcsiba olyan partnert, aki őket szóban és lelkileg bántalmazza, hacsak nem ez a vágyuk? És ha ezt megunják, akkor mi a büdös picsáért nem hagyják ott? És ezek után ki a picsát érdekel a történetük?

És kérdezem továbbá, hogy a magyar férfiak hány százalékának volt már olyan kapcsolatja, ahol a partnere szóban van lelkileg bántalmazta? Szerintem kb. 100 % lenne az arány, tehát mi nyertünk. Kéne arról is egy horror-vígjáték reklámot csinálni, azt is szívesen megnézném.

Hunn
Újságíró

Erről az IKEA-reklámról az jutott eszembe, hogy az embereknek a médián keresztül történő tömeges, feminista kondicionálása, mint olyan, az csak az én fantáziám szüleménye. Olyan pszichológiai kivetítés részemről, melyre azért van szükségem, hogy a saját, önhibámból való sikertelenségemnek a bevallása és a felelősség felvállalása helyett megfelelő, kényelmes bűnbakot találjak…

Ebből viszont logikusan csakis két dolog következhet. Az egyik lehetőség az, hogy ez a videó nem is létezik, hanem csak behallucináltam. A másik lehetőség az, hogy valójában ez egy ideológiamentes dokumentumfilm, aminek nem célja a nézőben bizonyos érzelmek és gondolatok kiváltása, hanem pusztán ismeretek közlése a férfi-női viszonyról és a párkapcsolatok valóságos működéséről…

Alter Ego
Szerkesztő

Márpedig mindenki tudhatja, hogy a férfi-nő viszonyok, párkapcsolatok az esetek túlnyomó részében nem így működnek, következésképpen ez a film valójában érzelmeket akar kiváltani, a férfiak ellen akar hangolni, téves “tudást” igyekszik a néző tudatába építeni és téves tudáson alapuló reflexeket akar kialakítani – tehát kondicionálni akar a férfifóbia, a férfigyűlölet terjesztése érdekében. Végkövetkeztetés: a férfiellenes kondicionálás létező dolog.

A klasszikus filozófiai eszközeivel sikerült bizonyítanod a szemmel láthatót, nyilvánvalót, de attól tartok, sokan mégsem fognak tudni követni. :)

tobbneju
Olvasó
tobbneju

https://www.youtube.com/watch?v=fLJRqY5qThE Ez meg itt egy oktatóvideó a lelkileg bántalmazott nőknek. Kb. hasonló súlyú férfi viselkedések jelentik ezeknek a “lelki bántalmazást”, ami rongálással/garázdasággal/könnyű testi sértéssel is megtorolható akár női elszenvedése esetén. Egyre nehezebb hosszabb kapcsolatot fenntartani nőkkel. Érdeklődve várom majd ezeknek az anyagi ösztönzőkkel kierőltetett “fideszes házasságoknak” is a végét (CSOk, adókedvezmény, stb.).

Gejza
Olvasó
Gejza
ggwp
Olvasó
ggwp

Sziasztok, linkeljetek kérlek egy olyan lehetőleg magyar forrást ami leírja a csbe áldozatait, és említ benne férfiakat is, nők által zaklatva.
Valamint kurva jó lenne egy cikk amelyik csak ilyen külföldi és magyar forrásokat ír le, amik cáfolják a femnáci ideológiát, nem először kellene ilyenek után nyomozni, viszonylag nehéz megtalálni.
ui.: gyertek redditre.
https://www.reddit.com/r/hungary/comments/k0shez/kiakadtak_a_f%C3%A9rfi_szervezetek_az_ikea/

ulomenen
Olvasó
Adam Bogomolov
Újságíró

Én csak azt nem értem, hogy az IKEA miért nem a termékeit reklámozza? Minek nekik ez a sok ideológia? Azt hittem az a cél, hogy mindenki megvegye azt a sok vackot, amit “gyártanak”. Ha elidegenítik a férfiakat, ugyan ki fogja otthon összerakosgatni a “bútoraikat”? Ha meg nem lesz aki összerakja, akkor ki és miért venné meg egyáltalán? Olyan, mintha direkt akarnák magukat tönkretenni. Az egész nem világos számomra, nem áll össze a fejemben a kép, hogy miért kell ilyesmivel foglalkoznia egy bútoros cégnek???

Mondjuk egy kezemen összeszámolom, hogy amúgy hányszor vettem tőlük akármit is. Sokkal rosszabb a minőségük, mintha én otthon sima faanyagból, vagy bútorlapokból összeraknék egy akármilyen bútort magamnak. Aztán ár/érték arányban lehet matekozni, hogy melyik a jobb. Tudom, mit beszélek, mert van összehasonlítási alapom…

Meske
Olvasó
Meske

A reklám a sugalmazás nagy mestere: egyszerre ébreszti fel a vágyat a termék és a finoman kódolt “üzenet” iránt.
Egyébként érdekes ez a termék- ideológia (korábban életstílus) kombináció manapság: tele van ellentmondással… ám végére mindig megmagyarázzák… (Mert az már nem elég, hogy: “Kend föl, aztán úgy fogsz kinézni, mint újkorodban, mikor még nem kentél föl semmit…)
https://www.youtube.com/watch?v=v6sVhuvm0Bo

BlackPill
Olvasó
BlackPill

Mind megérdemeljük.

Meske
Olvasó
Meske

BlackPill,
„Erősebbnek érzem magam tőle”
Nem vonzóbbnak. Mert nem vonzó akar lenni, hanem erős.
Igen ám, de az erős nők is izzadnak…
https://www.youtube.com/watch?v=fYzry3toMko
És amikor kifogytak az erőből…
https://www.youtube.com/watch?v=Sh__gFNKo-4
Aztán ismét True Match/Too much no. 2.
Néha olyan távol áll az „üzenet” a valóságtól, néha meg olyan közel, hogy szinte parodizálja…

A gyerek még feszegeti a határokat, anya/nő ezek szerint már ignorál(hat)ja (is)?
Ha a takaró rövid, akkor megtoldjuk? Még akkor is, ha ezért valaki fázni fog?
Meddig éri meg elmenni (ha egyszer “nincs” határ)?
Vagy másképpen: hol állnának meg?

Horvath Anton
Olvasó

Mert ugye másokat hülyének nézünk, de leginkább a férfiakat. Megtoldjuk a takarót amennyire csak akarjuk, mert nincs határ, viszont úgy akarjuk eladni mintha így lett volna mindig is egyben. Ugyanakkor az a toldalék már messziről látható mindenkinek, a férfiaknak is, főleg mikor már a takaró legalább fele abból áll.

BlackPill
Olvasó
BlackPill

Undorító mind a két reklám.

Deadpool
Újságíró

Csaxi, te véletlenül nem vagy innen kitiltva?

hunbagira
Újságíró

:D

hunbagira
Újságíró

Ennyi megnyilvanulás egyelőre kevés az “alapos gyanúhoz”. De amennyiben ő az, azonnal ki kell vágni.
Hihetetlen, hogy valaki ennyire ráér, regeket gyártani (is)

Deadpool
Újságíró

Ennyiből is lehet következtetni (van pár év pókeres rutinom). Gondold végig lassan, logikusan… Ő az.

Meske
Olvasó
Meske

BlackPill,
úgy gondolom, az ember hihet abban, hogy a valóságot „meg tudja hajlítani” és ebben a hitben lehet olyan kitartó, hogy azt végül valóságként értékeli. Megerősítést nyer a hit, ha nem egyedül, hanem egyre többen osztoznak benne. Ám attól még mindez nem válik valósággá… Azért próbálkoznak.
Az „erő szépsége” férfi attribútum, nőben nemigen vonzó… „Nézz rám! Nézz rám! Nézz rám!” pedig eleve azt sugallja, hogy egyébként eszem ágában sincs ránézni, de muszáj (volna). Ha ezt még hangsúlyozza és megmagyarázza, az érthetően taszító. Engem inkább riaszt, mert agresszívnak érzem és nem tudom, mit várhatok attól, akinek nincsenek korlátai, normái és még csak nem is láttam mindent tőle…

Egyébként az ilyen promóciók mennyire tudnak megnyerőek lenni… (A margarint is úgy adják el, hogy „szeretet-szív-esszét” írnak köré és az intelligens mosópor is már csak arra vár, hogy kosz kerüljön a ruhára)? Idő után változnak, hiszen a reklám/piac mindig az aktuális ideológiákon lovagolva igyekszik hasznot húzni. Vagy nem is a hatáson, hanem a „szoktatáson” volna a hangsúly? Ne gondolkodj, inkább higgy?

Hasonlót gyanítok, mint a filmek/gyártó/megrendelő/nézettség esetében.

BlackPill
Olvasó
BlackPill

Gondold úgy.

Meske
Olvasó
Meske

BlackPill

A keresések után a youtube jól megszórt kozmetikai reklámokkal… Köztük azért akadt egy ellenpélda is: “Hier bin ich Mensch, hier kauf’ ich ein”
A DM ezt a „ki vagyok én” témát másképp hozza (így gyorsan visszakeresve már évek óta):
https://www.youtube.com/watch?v=D8HfqUis7og
Mondjuk a DM nem gyárt, hanem értékesít…

Ám lehet egy cégnek bármilyen vonzó arculata, több felületet/platformot az kap, akinek nagyobb a befolyása/támogatottsága/több pénze van… Így annak hatása érvényesülhet jobban…

A L’Oreal nagy tőkével rendelkezik, ugyanakkor a környezetvédelem mellett elkötelezett támogatója a „nők ügyének” és a feminizmusnak.
https://www.csrhungarydij.eu/loreal-magyarorszag/
„A L’Oréal tudományos pályájuk minden szakaszában támogatja a nőket kutatásaikban, illetve díjazza őket életpályájukért, a pályaválasztás előtt álló diáklányokat pedig a kutatói pálya választására ösztönzi. A média segítségével minden évben felhívja a figyelmet a problémára, így minden oldalról megközelítve célozza meg a társadalmi problémát, abban bízva, hogy az elkövetkezendő években változni fognak az arányok a tudományos szakmákban.”

Ugyanakkor az ideológiák/mozgalmak mentén is alakítja a piacot:
https://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/nem-hasznaljak-tobbe-a-feherites-szot-a-legnagyobb-kozmetikai-cegek-loreal-unilever/73m3lcz

A L’Oreal kooprácioót folytat a Stand-Up programon keresztül (5D), melyben a Hollaback!-el dolgozik együtt a nyilvános/utcai szexuális zaklatások visszaszorításáért:
https://www.lorealparis.hu/stand-up
https://www.ihollaback.org/
https://www.standup-international.com/en/en/
Mi minősül utcai szexuális zaklatásnak? (görgesd le):
https://www.standup-international.com/en/en/facts

És van itt még valami:
A L’Oreal találmánya az úgynevezett Episkin (rekonstruált emberi bőr modell, mely a legkülönbözőbb emberi szövet – tüdő, máj, bőr, nyálkahártya stb. – 3D modelljeként használható). Mivel egyre több helyen tiltják az állatkísérleteket / ráadásul korábban sejtbankból származó, kereskedelmi forgalomba hozható sejtvonalakból is tenyésztették – 2D !!!/ – és egyre nagyobb igény van orvostudomány/vegyipar/gyógyszeripar/élelmiszeripar stb részéről in vitro és in vivo vizsgálatok/kísérletek/patomechanizmusok (irritációs tesztek, toxikológiai szűrővizsgálatok) eredményeinek közelítésére, e szempontból az eljárás több, mint ígéretes) Szóval képzelheted mekkora tőkét/befolyást jelent mindez, főleg, hogyha a (REACH) rendelet végrehajtásához kapcsolódó vizsgálatok elvégzésénél is szerepet tölt majd be…

BlackPill, elnézésedet kérem, hogy ezzel a témával megtaláltalak. Nem akarlak untatni… csak, ha már egy kalap alá összeszedtem ezeket az infókat, gondoltam, megmutatom, többek között „honnét fújhat a nyugati szél”…
Nekem ez mind tanulság… ám hogy mit kezdek vele, azt még nem tudom…

Horvath Anton
Olvasó

L’Oreal, illetve a kozmetikai cégek meg a környezetvédelem ez így önmagában már egy közröhej. Egyes kozmetikai szerek olyan alapanyagokból állnak, melynek előállítása Európában tilos, olyan mértékben károsítja a környezetet. Ezeket Kínából hozzák be, mint kész alapanyag már bejöhet Európába. Amit a cicababák magukra kennek, meg a hajlakk és társai, a körömlakkról nem is beszélve végül a lefolyóban végzik, a szennyvízből meg ki tudja mennyire szűrhetőek ki ezek. A kozmetikai szerek ráadásul teljesen feleslegesen terhelik a környezetet, mivel az emberiség fennmaradásához gyakorlatilag semmi szükség nincsen ezekre. Ez pont olyan mint a “travel addict” agyhalottak (többségében szintén nők), meg a környezetvédelem, mert ugye a kerozin az nem szennyez semmit. Az is szintén egy teljesen értelmetlen környezetszennyezés. Persze a logikus gondolkodás a nők többségének sosem volt (meg nem is lesz) erőssége.

Meske
Olvasó
Meske

Horvath Anton,
Környezetvédelem tekintetében: tapsolunk nekik, mert végre úgy játszanak, hogy nem?/alig van sérült… mert a szépségért meg kell szenvedni.
E tekintetben a nők többsége – persze mindig vannak kivételek – érzelmi alapon hoz döntéseket: vonzó vagy nem vonzó a termék…

Nekem itt az körvonalazódott még a témával kapcsolatban, hogy a cég a tőkéje egy részét úgy forgatja vissza, hogy “jótékonysági projekt”címen változásokat indukál a társadalmo(ko)n belül, (státusz, image megerősítés mellett “kitemeli” a fogyasztó közösséget is) mindezt a “társadalmi felelősségvállalás” alatt:
Nők támogatása az oktatásban, kutatásban
Női munkahelyek védelme
Női jogok (lásd szexuális zaklatás) érvényesítéséért.

A tudományos élet nem nemi, hanem tudás alapon szerveződik – legalábbis kellene, hogy szerveződjön.
Mivel az oktatásba/kutatásba államilag egyébként is kevés tőkét fektetnek, így gondolom simán rábólintanak egy olyan lehetőségre, ami a hiányt legalább egy kicsit kompenzálja, nem számolva azzal, hogy egy ilyen “tervezetnek” milyen hosszútávú hatásai lesznek…
“Van egy jó ötlete?
Ha támogatást szeretne, jelölje be a nemét:
A válasz: nő
B válasz: A válasz.”
Ám visszautasít-e intézmény/bármi/ stb. támogatást azért, mert diszkriminatív?
Vagy másképpen, ki lehet-e kötni azt, hogy a támogató ne “diszkriminatíven” támogasson? Hiszen ő dönt arról, kinek akarja adni… És itt kör “eleje”.

BlackPill
Olvasó
BlackPill

Akkor ne untass.

Meske
Olvasó
Meske

Helyes, menjél csak… nézz végre körbe.