Alter Ego

Megbüntették a párizsi önkormányzatot, mert túl sok nőt foglalkoztattak és ezzel törvényt sértettek

A francia közszolgálati minisztérium büntetést szabott ki azon közintézményekre, amelyek nem tartották be azt az intézkedést, amely előírta, hogy a nőknek és a férfiak egyenlő számban kell lenniük a közintézmények vezetőségében.

A párizsi önkormányzat vezetésében 11 nő és 5 férfi foglal helyet, 69 százalékos a nők aránya.

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere

“Örülök, hogy azért kaptunk büntetést, mert túl sok nő van a vezetésben. (…) Az a nagyon szép a bürokráciában, hogy egyáltalán nem ismeri a finomságot, és mindenre képes. (…) Ez a büntetés természetesen abszurd, igazságtalan, felelőtlen és veszélyes.”

– jelentette ki Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere a fővárosi közgyűlésben. Abszurdnak nevezte, hogy a francia állam 90 ezer euróra büntette a fővárosi önkormányzatot, mert túl sok a nő a vezetésben. Azt is bejelentette, hogy a büntetést együtt fogja befizetni a női helyetteseivel és kabinetvezetőkkel. “Javasolni fogom minden női frakcióvezetőnek, a kormánytöbbségből és az ellenzékből is, hogy jöjjenek velük, ha van kedvük” – tette még hozzá.

Egyébként a kvótákkal kapcsolatos büntethetőséget azóta eltörölték. Amélie de Montchalin, a közszolgálati tárca minisztere – aki maga is nő – szintén úgy nyilatkozott, hogy a visszavont intézkedés abszurd volt. “A nők ügye többet érdemel! Azt szeretném, ha a Párizs által befizetett büntetésből konkrét programokat finanszíroznánk a női vezetők népszerűsítésére a közszolgálatban” – írta a miniszternő a Twitteren.

A Párizsban történtek rávilágítanak, hogy a feministáknak valójában nincs igazságérzete, és a feminizmus nem ismer határokat. Az igazi abszurditás, felelőtlenség és veszélyesség az, hogy a feministák felháborodnak, ha a saját maguk által kitalált szabályrendszer szerint őket is meg lehet büntetni. A logika persze sosem volt a feminizmus erőssége; a kvótákkal összefüggésben sem zavarta őket soha, hogy érdemtelen nőket nemi alapon juttatnak pozícióba. A kvótákra és a kapcsolódó büntetésekre is csak addig van a nőmozgalomnak szüksége, amíg nem sikerül kisebbségbe szorítaniuk a férfiakat és végletes hatalmat szerezniük. Ezt követően az egyenlőség színlelt ügyét felváltja “a nők ügye többet érdemel!” új jelszó, amit nyilvánvalóan úgy kell érteni, hogy a nők mindennél és mindenkinél többet érdemelnek. Párizsban immár bizonyítást nyert, hogy az egyenlőségre vonatkozó feminista mantra csak tömény hazugság, a valódi cél a férfiak háttérbe szorítása, a nők totális nemi uralma.

Forrás:  Az MTI híranyaga nyomán

3 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 53 votes, average: 5,00 out of 5 3 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.

122
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
112 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
28 Hozzászólások szerzői
common manDeadpoolgpeterszSe - seSirius122 Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
tobbneju
Olvasó
tobbneju

“Egyébként a kvótákkal kapcsolatos büntethetőséget azóta eltörölték.” Meglep, hogy volt ilyen Franciaországban. De úgy tűnik valóban nemileg semleges lehetett és egyértelmű lett, hogy bőven vannak nők által túlreprezentált, jól fizetett, kényelmes állások. Mint pl. a francia közigazgatásban. És következetesen alkalmazva a törvényt kiderült, hogy az nem csak kedvezhet a nőknek. Gondolom most jönnek az “ahol többségben vannak a nők, az a haladás és jól van az úgy, ahol meg nem, ott lesznek női kvóták, mert ott elnyomnak a férfiak” jellegű előírások. Túl sok, nők által túlreprezentált helyen (rendőrség, bíróság, közigazgatás, egészségügy, oktatás, stb.) látom már a működésképtelenség nyomait ahhoz, hogy legyinteni tudjak erre.

X Y
Olvasó
X Y

Ez a nemi alapú vezetői kvóta eleve akkora természetellenes hazugság, amivel tönkre tehető az egész társadalom működése. De nyilván ez is a cél.

Fantasztikus milyen vastag bőr van a kurvák pofáján, hogy abszurdnak nevezik a jogos büntetést, amikor az eleve abszurd szabályt, amit ők hoztak létre, nem tartják be. Ebből látszik hogy soha semmi nem elég nekik.

“Párizsban immár bizonyítást nyert, hogy az egyenlőségre vonatkozó feminista mantra csak tömény hazugság, a valódi cél a férfiak háttérbe szorítása, a nők totális nemi uralma.” – Ezt mondtam: a feminizmus nőuralmat jelent, a pina uralmát, a nőuralom pedig a férfiak szolgaságát. Itt semmi másról nincs szó, csak a nemek harcáról, arról hogy ki az úr, kié a hatalom, és a nők kegyetlen és rossz urak. Férfitársaink közül sokan ezzel a valósággal nem mernek szembenézni.

georg1945
Olvasó
georg1945

Hihetetlen, hogy a férfiak milyen gyengék lettek, hogy mennyire már csak az ösztöneikre vagyis a nemi ösztönére hallgat. Már semmi sem érdekli férfi társaimat CSAK A PINA BIRTOKLÁSA – arra a pár percre, pár pillanatra, amikor a nők 85%-a nem is élvezi a közösülést.
A férfiak GYENGÉK LETTEK ! Nyím-nyám senkik, narkósok, alkoholisták, szélhámosok, komolytalanok…….
Nem-e a nők nevelték ki maguknak az ilyen férfiakat ?
Emlékezzünk: óvónéni, tanítónéni, tanárnő, tanárnő, tanárnő – és így tovább.
A férfiakat pici koruktól fogva kétes nők nevelték – a saját szórakozásukra.
Apa nincs sehol, de már ő is ilyen nyím-nyám alak volt.

X Y
Olvasó
X Y

Esther Vilar őszintén és ezért zseniálisan megírta, hogy a nők a férfiakat gyerekkoruk óta idomítják a saját céljaikra.

Mivel pedig egyrészt a felnőttkori személyiség a gyerekkoriból ered, és minél fiatalabb korból származnak annál meghatározóbbak az élmények, másrészt pedig a legmeghatározóbb időszakban vagyis legkisebb gyerekkorban szinte csak az anya van a gyerekkel, tehát az anya csecsemőkori – kora gyerekkori nevelése vagy idomítása (vagy nevezhetjük programozásnak is) az ember felnőttkori személyiségére meghatározó.
Ha nincs ott a gyerekkel eleget vagy egyáltalán nincs ott az apa, akkor a gyerek feminizálódik, és olyan felnőtt is lesz belőle, olyan nőt választ, és a gyerekeinek is ezt adja tovább. Ezért rendkívül fontos a normális (nem feminizált) apa a gyerek életében. Viszont az ellen-oldal pont az apát igyekszik kivenni a családból, mert az apa a kulcs a családban.

Tehát nem könnyű dologról van szó, mert ha feminizált apád van, akkor valószínűleg te is feminizált gyerek és felnőtt leszel, amire egyrészt nem könnyű egyáltalán rájönni sem, hogy te az vagy, másrészt nem könnyű magad kiprogramozni sem. De nincs más lehetőség.

Jinjangologus
Újságíró

Azt leszámítva, hogy a “női akarat” nem célirányos, hanem csak szimpla tehetetlenségből fakadó tombolás, káoszba rohanás, a megállapításaid mind helyesek.

Taiko
Olvasó
Taiko

Jinjang, azért ne legyünk már ennyire elfogultak magunkkal szemben.
Bezzeg a férfi akarat célirányos, nem tehetetlenségből fakadó tombolás, nem rohan a káoszba, az maga a mennyei béke, angyali nyugalom és isteni rend.
(Lásd a háborúkat és ártatlan emberek lemészárlását sokszor csupán csak unalomból és szórakozásból.)

Jinjangologus
Újságíró

A gyarlóság mindkét nem képviselőinél megtalálható, viszont jellemzően eltérő módon nyilvánul meg.

Meggyőződésem, hogy a férfi nagyobb fizikai kegyetlenségre képes a nőnél, mégha később is szakad el a cérna náluk. A láncfűrészes pszichopata egyértelműen férfi karakter, akkor is tudnánk ezt, ha sosem látnánk az arcát. Másfelől a nő hamisabb, alattomosabb, bosszúját indirekten hajtja végre. Mivel fizikailag gyengébb, ez érthető.

A célirányosság nem csak építést jelent, nagyon ártalmas is lehet (pl bombás terrorista). Az nem nőies, hanem “férfiasan rossz”.

A férfias rossz a zúzás, a nőies a mérgezés.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A kapitalizmussal érhető el a tőke legnagyobb mértékű felhalmozása, ami a proletariátust munkavállalásra kényszeríti, kétségbeesésbe kergeti, és egyidejűleg egy olyan szervezetet hoz létre, amelynek a proletariátust egyesítenie kell, hogy a forradalomba hajtsa. Ez lenne a történelem legkiemelkedőbb eseménye. És ami még több: emlékszik az öt Rothschild fivér anyjának arra a mondatára, hogy “ha a fiaim nem akarnák, nem lenne háború.””

hunbagira
Újságíró

Abortuszoknak több csecsemő esett áldozatul -csak magyarországon- mint a 2 vh-nak (az erősen kimaxolt számaival) együttvéve, cefrés.
Amúgy meg a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosa Cehszi kínai császérné és a “toptenben” ott van még Nagy Katalin. Ja és a női/kurvás felfelé szopok, lefelé taposoknak megfelelően, saját parasztjait/elnyomottjait mészároltatták halomra, idegen fegyverekkel. Tajping és pugacsov felkelés, ugye.
Nem háborút vállaltak be, mert az ugye kockázattal jár..:P Jó nagykatalin kurva barátnőjével máriaterkával, bepróbálkoztak nagyfrigyesnél, zakó is lett a vége..:D hogy-hogynem. Gyilkos parancsokat, könnyebb kiadni palotákból, mint hadat vezetni terepen.

hunbagira
Újságíró

Arról nem beszélve, hogy eme háborús áldozatok legalább fele, nem harcban lelte halálát, hanem a háború közvetett okai következményeként. Aruhiany, éhínség,járványok. Ugyanis a frontra vonult férfiak helyét, a gyárakban/földeken átvevő nők, azok inkább a propaganda plakátokon léteztek, mint a valóságban. Ezért indult be azonnal a hiperinfláció.
Bár cinikusabb, igazmondóbb, femcsibarátnőd kifejtette:Igen, az abortusz humánusabb módja a népességszabályozásnak, mint a háború.

zoard
Olvasó
zoard

Abortuszoknak több csecsemő esett áldozatul -csak magyarországon- mint a 2 vh-nak

És akkor képzeljük el, hogy a hány milliárd “csecsemő esett áldozatul” a faszveréstől, még belegondolni is szörnyű, Magyarországon……..

hunbagira
Újságíró

Gyáva, köcsög, gnómork patkány. A spermasejt, nem magzat.

hunbagira
Újságíró

Meglátogatom azt a könyvelőirodát..:P aztán rájöhetsz, hogy amikor magad alá pisilsz a vizelet is tartalmazza. :D

hunbagira
Újságíró

Amúgy gnómork, mi ez a nagy abortusz védelem? Kiszakadt a gumi a józsai cigányprostinál, ezért gyorsan kapartatni küldted? :D
Vagy, te vagy valami hasonló eset végterméke? :)))
Ui: gnómork, neked azaz abortusz, mint hunnak a kabszi..:P

gpetersz
Olvasó
gpetersz

És a szájbavert anyukád jól van? Amit kiverek: életképtelen. A magzatból pedig csecsemő lesz.

Hogy baszna ki az admin.

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Amit kiverek: életképtelen.

Ez nem újdonság, de nem rólad van szó……

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Taiko!

Igen, célirányos, nem pedig tehetetlenségből fakadó tombolás. Nem szabad ennyire elszaladni, egyáltalán nem maga a mennyország, meg nyugalom, meg ilyenek, de azért a törvényeket, erkölcsöt, értékeket mi határoztuk meg, és tesszük is a mai napig. Nem tehetünk róla, hogy egyesek, akik 0 munkáért 100x-os fizetést követelnek, nem tudnak élni a kikuncsorgott hatalommal, csak a pusztításra, mocskolásra használják.

A háborúkba sem szabad beleszólnia, ha ön egy nő, mert nem háborúztak, nem terveznek, nem szerveznek, nem tudtak csoportokat létrehozni, nincs érdemi és stabil hierarchiájuk, csak az uszítás, féligazságok, követelőzés, saját maguk túlértékelése. A női igények kielégítése valószínűleg a legnagyobb ok volt általában a háborúra, sajnos akkor sem mondták meg az illetékteleneknek, hogy nem, hallgass, el innen.

Ne szóljon le olyat, amiről fogalma sincsen, mert ilyet értelmes ember nem csinál.
A férfiak nem csak háborúztak, akármennyire is nehéz megérteni ezt, pedig csak szét kéne nézni a viágban. Amit lát, hall, érez, stb, az valószínűleg férfi találmány. De elismerni azért nehéz, mert a jellemtelen, hazug, erőszakos és romlott ember ezekre nem képes.

Taiko
Olvasó
Taiko

Van erre egy jó megoldás, mondjuk az, hogy a fiúkat a megszületésük után egyből gondozza és nevelje az apjuk. Így nem lesznek, mert nem lehetnek, a nők által idomítottak.
Ehhez az egyszerű megoldáshoz mit szólnál?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

Van erre egy jó megoldás, mondjuk az, hogy a fiúkat a megszületésük után egyből gondozza és nevelje az apjuk.

Igen, kezdve a szoptatással, ja még előbb, a szüléssel….

Taiko
Olvasó
Taiko

etanol, értem, vetted a szarkazmust. :)
Most kérjük, hogy jelentkezzenek az itteni férfiak közül azok, akik hajlandóak lennének a fent vázolt dologra.

Szivlapat
Olvasó
Szivlapat

Erre én is kíváncsi lennék…..

Taiko
Olvasó
Taiko

úgy látom, hogy tömeges a jelentkezés….

Meske
Olvasó
Meske

A szavak és azok hiánya is téged igazol… ügyes… akár egy zsákutca, oda-vissza.

Jinjangologus
Újságíró

Amúgy nemrég épp erre az infantilis, xenofób nemek közti “kölcsönösségre” utaltam, ami normális körülmények között a pubertást megelőző életkorra jellemző, ahol a nemi különbözőségeknek egyáltalán nincs még komplementer vonzatuk: “Mi vagyunk a jobbak, ti vagytok a hülyék/ Nem is, mert ti!” + az elmaradhatatlan nyelvnyújtás :)

Általános pszichoszexuális regresszió jellemzi a mai “progresszív” világot.

hunbagira
Újságíró

Gnómork/cefrés!
Jelzem, hogy már tart ott a (bio)technika, hogy a nőket a reprodukcióból is ki tudnánk venni. Kínaiak is meg is csinálták. :)
Utána, már csak az a kérdés marad, hogy minek tartjuk őket/titeket?! :P
Ehh,amikor a helyi gnómork és a femcsi fórumokról is kiebrudalt alkoholista, egymásra talál. :D

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Etanol!

A szülés még mesterségesen nem kivitelezhető, de mindent a maga idejében. A szoptatással semmi gond sincsen jelenleg sem, az egyszerűen megoldható. De addig ki fogja megszerezni a betevőt? A nő a gyereket szoptatja, táplálja, addig a férfi a nőt, és a gyereket is. Nem szabad a nemekhez kapcsolódó kötelességeket és képességeket felcserélgetni, mert annak egy nagy görcs lesz az eredménye, ami kibogozhatatlan, lásd, mai feminista “társadalom”.

X Y
Olvasó
X Y

Taiko és etanol: titeket is apátok szoptatott míg felcseperedtetek? Ha igen, akkor érthető a beállítottságotok. Egyébként van egy elég egyszerű válasz: a nő szüli és szoptatja a gyereket. Hogy aztán mi lesz a gyerekből, az az anyján és apján is múlik. Elbaszott gyerekkor, valószínűleg ez a ti problémátok is.

Taiko
Olvasó
Taiko

XY, mielőtt továbbmennél a lélekrajzomban, igen, a gyerekkoromat az apám baszta el, de nagyon… mint ahogy írtam is gondoztuk vagy 15 évig, aztán elhamvasztottuk tisztességgel 78 vagy valahány éves korában. Tényleg nem tudom, hogy hány éves volt, a faszt sem érdekel, most tisztességgel eltemetve porlad egy vidéki temetően,
Nekem semmi újat sem tudsz mondani CSBE-ben, apám és nagyapám már minden fokát lezongorázta.

Balton
Olvasó
Balton

Értem, mivel neked szar volt a gyerekkorod, dögöljön meg minden férfi inkább lánccal a nyakán.

Horvath Anton
Olvasó

Persze, főleg hogy csak neki volt szar gyerekkora, másnak soha. És persze felnőttként x év után emiatt kell ítélkezni mások felett, logikus nem?
Saját megfigyeléseim szerint (nem tudom van-e erről statisztika valahol) a családon belüli erőszak sokkal többször fordul elő a mostohaszülős mozaikcsaládoknál, mint a hagyományos apa-anya felállás esetén. Mert a szingli anyuka szexuális stratégiájának útján kiválasztott béta egyszer csak rájön, hogy az asszonyka csak beetette szépen. Az elején még jó volt a szex, aztán idővel pont úgy megkezdődik a sárkánykorszak mint a sima házasságban. Ráadásul a szingli moms meg erőszeretettel állnak össze olyan félalfával aki szintén elvált és gyerekes. Minél több a mozaik az ilyen családokban, annál több a konfliktusforrás is.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Taiko!

Zseniális ötlet, és addig a nők mit fognak csinálni, kiktől kapnak majd előjogokat, ki fogja őket elnyomni, hogy aztán követelőzhessenek? Látja, hogy mekkora összevisszaság lett a társadalmunkból, pedig nincs is annyi kvótás, “sokkalokosabb” szánalomvezető. Ha mi nevelnénk, az egész úgy dőlne össze egy pillanat alatt, mint ahogy nemsokára fog.

Taiko
Olvasó
Taiko

Miklós1 csak remélni tudom, hogy ebben a csuziféle izémizé katyvaszban elér a válaszom…Kérdezz meg egy egynaposan szült tigrisanyát,..hH már az itteni férfiak azt hiszik, hogy bátran közelíthetnek egy frissen szült anyához.Szerintem nem a tökük lesz letépve, hanem a szemük is kitépve. Aztán mehetnek az ombudsmanhoz panaszra, vakon……mint csuzi elvtárs..HAHA!..
(Tényleg röhej )

gpetersz
Olvasó
gpetersz

Deal. De utána is leszoptok, ugye?

tomgal
Olvasó
tomgal

Már megint ez a 85%… honnan a viharból szeded ezeket állandóan ?!

Naooo
Olvasó
Naooo

Aztán kit érdekel, ha nem élvezik?

Marcell
Olvasó
Marcell

Jó beszólás, de a férfi számára azért valljuk be a hatalom érzését nyújtja, ha a nő elélvez, miközben dugja, még akkor is esetleg, ha nem is akarja (okoz is problémát a feministáknak ez a tény, nehéz mit kezdeniük vele, de egy normális nő is meghasonlik tőle, hogy ha tényleg akarata ellenére megerőszakolják és ennek ellenére nedvesedett és akár elélvezett, a tény, hogy ez a tudatos akaratán kívül álló dolog lehet, egy feministának ezt még nehezebb elfogadni – persze egy férfi számára is ugyanígy lelkileg még lesújtóbb, ha egy kényszerített homokos aktus közben orgazmust él át – felmerül benne a kérdés, hogy akkor ő is buzi-e stb.). Persze ez nem vonatkozik a nyalásra stb-re, az “alávetett” státusz, férfiasabb korszakokban megvetették azt a férfit, aki csinálta.

György Károly Tóth
Olvasó

“Hogy ki a zsidó, azt a Luftwaffénál ÉN DÖNTÖM EL.”
Mondta annak idején Göring, és csuklóból dobta tűzbe Erhadt Milch dossziéját, amelyet a vigyorgó Gestapo adott a Reichsmarsall kezébe.
Ezzel Herman papa is gyakorlatilag deklarálta, hogy az a rendszer, ahol az embereket nem érdemeik szerint, hanem politikai vagy származási alapon rangsorolják és helyezik pozícióba, nagyjából egy kalap szart se ér. És a maga részéről őt jobban érdekli az eredmény az ideológiánál.
Ennek ellenére időről időre felütik a fejüket olyan mindentjobbantudók és földetsarkábólkiforgatók, akik eldöntik , hogy ők majd jobban tudják.
Ezek a rendszerek – ha kívülről meg nem döntik őket – nagyjából addig működnek, míg teljesen le nem számolnak azzal a társadalmi réteggel, osztállyal, csoporttal, néppel, emberekkel, akik képesek, készek és hajlandóak értéket termelni. Ma a nyugati szellemi fogyatékosok abban a hitben ringatják magukat, hogy “a gazdaság már olyan fejlett”, hogy azt kb. a hülye is el tudja működtetni (ezzel is megmutatva, mennyire nem értenek hozzá), ergo, nincs aggódni valójuk, mikor azt tönkreteszik. Nos, gondolkodásra képes ember pedig tudja, hogy ez nem így van. M. Thatcher elhíresült mondása, hogy a baloldaliakkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből, nagyon pontosan írja le a jelenséget, azt a fajta bohóckodást, semmire vigéckedést, amely annyira jellemző a hitvány emberekre.
Jelen esetben is mit látunk? Én vagyok a Csekonics baronesz, majd én csak úgy odab.szom az asztalra a bírságot, mi az nekem! Had kérdezzem, miből? Nem termelő üzemekről, versenypiaci vállalkozásokról van szó, hanem adófizetői pénzről, költségvetési vállalatokról. Miközben, jelzem, a francia állam a csőd szélén táncol (egyébként szerintem ezt Magyarországon, történlemi okokból, igen keveseknek csal könnycseppet az arcára, hacsak nem a röhögéstől..), de ő majd megmutatja.
Valami azt súgja nekem, hogy a párizsi önkormányzati vezetés működési hatékonysága jelentősen csökkent a politikai kinevezett főnökök ténykedése során, de ezt biztosan csak valamiféle előítélet mondathatja. Elvégre, mikor az ötvenes években a Gundel étterem vezetését átvette Gundeltől egy pártkorifeus három elemivel, aki kb. annyit értett a szakácsművészehez és a vendéglátáshoz, mint egy átlagos pingvin a harangöntéshez, rohamosan javult az étterem színvonala és respektje….hát, vagy nem.

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Kedves Gyuri!
Lenne egy OFF kérdésem, ami nem erre a lapra tartozik, de szerintem sokakat érdekelne:
Sokan rebesgetik, hogy az új E10-es benzin néhány hónap alatt kocsonyásodik, tönkreteszi az autók gumi alkatrészeit, többet fogyaszt tőle az autó. Emiatt sokan inkább a jóval drágább 99-es oktánszámú és összetételű benzinből tankolnak, vagy adalékot kevernek a benzinbe. Tényleg árt ez a benzin az (régebbi gyártású) autóknak, vagy ugyanúgy lehet használni, mint az elődjét?
Mi az igazság ezzel kapcsolatban?

X Y
Olvasó
X Y

Nem tőlem kérdezted és nem is igen értek hozzá, de azt már akkor hivatalosan is leírták mikor bevezették, hogy a összetétele miatt elég gyorsan “romlik” ennek az üzemanyag a minősége, tehát nem érdemes sokáig tárolni, sem a kocsiban sem kannában, javasolják hogy néhány hét alatt el kell autózni és gyakrabban újat tankolni.

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Én erről hivatalosan semmit sem hallottam, csak úgymond fű alatt. Úgy vagyok vele, hogy ha ez igaz, rá kellene írják, hogy “Vigyázz, romlandó”.
Egyébként a minap kérdeztem erről egy vezető pozícióban levő vegyészmérnököt, de nem tudott mondani semmit.

X Y
Olvasó
X Y

Valóban romlandó, mert olyan összetevő van benne, ami gyorsabban romlik a régi benzinhez képest. Ha megkérdezed a benzinkutasokat, ők biztos megmondják, ez nem titok, hanem ezt le is írták még régebben, lehet hogy a kereső is kiad ilyen cikkeket. Valakinek ez biztos nagy üzlet, gondolom ezért vezethették be.

Valószínűleg ez azért lehet, mert mindig csak azt hirdetik, amiről azt akarják, hogy az emberek tudjanak vagy beszéljenek róla, sok dologról pedig nem tudjuk hogy mi van benne vagy hogy működik, csak gondolunk valamit az alapján amit mondanak róla, de az nem biztos hogy úgy van ahogy gondoljuk, és sokszor csak azt tudja pontosan, aki csinálta azt a dolgot, de az nem biztos hogy el is mondja, mert neki az az üzlet.
Szóval fogalmunk sincs sok dologról, csak azt hisszük hogy tudjuk, de nem, vagy nem is tudunk róla. Amit elmondanak nekünk, annak a fele sem igaz, a másik felét pedig titkolják.

György Károly Tóth
Olvasó

EZ viszonylag bonyolult kérdés. Az, hogy árt-e az E10-es benzin a régebbi motoroknak, nem tudom megítélni, mert nem vagyok járműgépész, vegyész vagyok, és azt tudom mondani, hogy abba a motorba, amelybe benzint lehet tankolni, kémiai oldalról (szigorúan kémiai oldalról!) alapvetően lehet alkoholt is, mert az a tömítés, gumi-, műanyag -, és kompozitalkatrész, amely ellenáll olajnak-benzinnek, etil-alkoholnak is fog. (Metil-alkoholnak nem biztos.) Legalábbis prompt. Ami a kocsonyásodást illeti: Az E10-es üzemanyag ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy abban a benzinben 10% etil-alkohol van, lehet az más etanoleredetű összetevő, pl. a MOL viszonylag nagy mennyiségben használ etil-terc-butil-étert is. A benzinben lévő alkoholnak vannak előnyei és hátránya is. Előnye, hogy a benzin vízfelvétele nem nulla, azaz bizonyos mennyiségű nedvességet ki tud vinni az üzemanyagrendszerből, továbbá kevesebb oktánszámnövelő adalék és keverőkomponens kell bele (a tiszta etenol oktánszáma 106) , továbbá nem szükséges bele antisztatizáló adalék. Hátránya is van, elsősorban az, hogy az alkohol égéshője kisebb, mint a szénhidrogéneké. Az E10-es üzemanyag bevezetése nem több burkolt üzemanyag-áremelésnél, mert E10-ből ugyanaz az autó azonos körülmények között 2%-al többet fogyaszt. Ezt kb. senki nem veszi észre, az olajcégek büdzséjén és az államkasszán kívül. Jó, mi? Az, hogy a benzin belekocsonyásodjon az üzemanyagtartályba, viszonylag ritkán következik be egyébként. Ennek lehet két oka: egy biológiai és egy kémiai. A biológiai az, hogy jó sok víz kerül még a tartályba, és létrejön egy stabil vizes emulzió, amelyben ez-az el tud szaporodni, és ezek a piciny lények – leginkább élesztőgombák és egyes szaprofita bacikák – mukopeptideket, glükánokat, ilyesmiket kezdenek el termelni, amiből kocsonya lesz. Ennek a mennyisége nem sok, de nem is kell belőle sok, hogy ronda dugulást hozzon létre a járművek üzemanyag-ellátó rendszerében. De ez marha ritka ám, és nagyon szutyok rendszer kell hozzá. A kémiai ok leginkább olyan üzemanyagoknál fordul elő, amelyek sok észtert tartalmaznak, ez pofátlan módon a gyakorlatban akkor jön létre, ha a kedves olajtársaság zárójelbe teszi a tartányos járgány kimosását biodízel után benzinre, és és a ma már 7% bioösszetevőt , mondom magyarul, metil-, etil-zsírsavésztert tartalmazó dízel maradványa beoldódik a benzinbe. Közhely, hogy a modern dízelbe nem lehet benzint tankolni (régen lehetett), nagyon kevés is hazavágja (na jó, 2-3% nem fogja, ha nem rendszeres), mert a nagynyomású adagolórendszer nem kap kenést, de az is közhely, ha nem is köztudomású, hogy a benzines autók 3-6% dízelolaj-szennyezést a benzinben simán elviselnek, hosszzabb távon is. Ezért, ha spec nincs szerencséd, és pont olyan benzint tankoltál, amelyben van némi zsírsavészter, és sikerült ezt azért kissé elsavanyodott kenőolajú motorba tankolni, akkor vas-, alumínium-, kalcium-, magnézium-, cink- és statöbbi-zsírsavsók fognak keletkezni. Ez inkább szappantakonyhoz hasonlít, mint zseléhez, (a kemény vízből kiváló szappanüledék és zsírsavas kalcium-, magnézium, illetve vassók elegye) de a végeredmény ugynaaz lesz, ez nem oldódik, a hidegben meg pláne nem, és szépen kirakódik. A tiszta benzin ezt még oldatban tudta tartani többé-kevésbé, az alkoholos benzin nem tudja. Azt bizonyára tudod, hogy létezik külön téli és nyári gázolaj. Mer’ a nyáriban több az n-paraffin, amely magasabb olvadáspontú lévén, a hidegben kicsapódik, és ez eléggé kellemetlen. Ezt úgy mondjuk, hogy a gázolaj egyik szabványjellemzője a hidegszűrhetőségi határérték (határhőmérséklet), egyszerűen szólva, az a hőmérséklet, amikor még nem tömíti el az üzemanyagszűrőt, és a dízeltestvér hajlandó még beindulni. Nos, rossz hír, hogy a zsírsavészterek ez ellen dolgoznak, azaz pont akkor kerül több belőlük a gázolajba, mikor jön a tél, és a téli gázolajat kiszállítják a kutakhoz, a téli gázolajban magasabb azon keverőkomponensek és adalékok aránya, amely a gázolajat “téliesítik”, de ez a benzinbe jutva odavág a benzinnek. Más. Az, hogy a benzin “megromlik”, nem feltétlenül azt jelenti, hogy kocsonya lesz belőle, lehet, nem is észlelhető érzékszervileg semmi. A modern üzemanyagoknak rengeteg adalékuk van, ami nem volt 40 évvel ezelőtt, és bizony, ma már a benzin szavatossága nem korlátlan. a habzásgátló, kenésjavító, füstcsökkentő, stb. adalékok egy idő után elbomlanak, ez, sajnos, nemcsak az E10-re igaz. De az alkohol-, éter-, és észtermentes, csak szénhidrogént tartalmazó “békebeli” benzinekbe alig-alig kellettek, különösen, mikor még senki nem foglalkozott az üzemanyagok kéntartalmával, mert nem volt érdekes, hogy mennyi kormot köhög a dízel, mert az se érdekelt senkit, és hogy a benzines autóba mennyi ólom-tetratetil kerül. De ma már kötelező a biokomponens-arány, amit kb. azt jelenti az olajipari szereplőknek, mintha azt mondanák a cukrászoknak, hogy uraim, a tortába innentől 10% kecskeszart is kell keverni (biokomponens) és oldjátok meg, hogy a nép megegye. Ez van. Viszont a nép szabadon hülyézheti a cukrászokat, hogy mit etetnek velünk… Javaslataim a következők: – kisgépet (fűnyíró, fűkasza, motoros fűrész) télre leengedni, és beleönteni kevéske mosóbenzint vagy petroleumot, hogy az üzemanyagrendszer “ne száradjon ki” (a tömítések). Tavasszal kiönteni, átmosni, friss benzinnel feltölteni. Januárban úgyse vágunk füvet. A többség (élő)fát se. Ezt autóval nem lehet megtenni. De a kisgépek többnyire egyszerű motorúak (és általában kétüteműek, kivéve a fűnyírókat) őket csak az dobja haza, ha valaki direkt E85-öt tankol beléjük, de ez jószerivel eltűnt a hazai piacról, vagy “ebbe… Tovább olvasás »

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Nagyon köszönöm a kimerítő választ, így már tiszta a dolog.

Se - se
Újságíró
Se - se

GyörgyKárolyTóth

Engedelmeddel ezt a magyarázatot lementettem, és egy üzemanyag-vegyész ismerősnél hivatkozom rá.
Nekem nagyon tanulságos, köszönöm.

Sirius122
Olvasó
Sirius122

@ Se – se:
Kérlek írj rám személyes ügyben. sirius12288@gmail.com

Se - se
Újságíró
Se - se

Sirius
Írtam.

Marcell
Olvasó
Marcell

Na, néha hasznos hozzászólások is születnek itt.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ezt a problémát elsöpörte a kovidőrjöngés.

György Károly Tóth
Olvasó

Nem, a benzin változatlanul szar, ma már nincs tiszta szénhidrogénbenzin, és igen valószínű, már soha nem is lesz.

Naooo
Olvasó
Naooo

Nem, az akkus meghajtás a szar.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Ezek a rendszerek – ha kívülről meg nem döntik őket – nagyjából addig működnek, míg teljesen le nem számolnak azzal a társadalmi réteggel, osztállyal, csoporttal, néppel, emberekkel, akik képesek, készek és hajlandóak értéket termelni.”

Osztán milyen értéket termeltek a zsidók?

György Károly Tóth
Olvasó

Zsidója válogatja, mint nemzsidók esetén is. Példul, van, aki atomfegyvert….

Naooo
Olvasó
Naooo

Nagyon is helyes származási alapon rangsorolni, mivel ha az összes beépült zsidót kibasszák a büdös picsába, akkor simán nyerik a háborút.
Atomfegyvert a zsidók akkor láttak először, mikor ellopták a német tengeralattjárókról.

lapposgutta
Olvasó
lapposgutta

Rémületesen hüjevagy, uborka!

Naooo
Olvasó
Naooo

Kommunistagutta te még most is azt hiszed Katynt a nácik csinálták, mi? Meg arab bohócok rombolták le a tornyokat? Milyen butaságokat hiszel még el trotyli?

György Károly Tóth
Olvasó

Nekem kiváló tanárom, Makrai Tibor alezredes azt mondta, hogy épeszű ország nem engedi meg magának azt a hülyeséget, hogyha kilenc könnyűhadosztályt és egy hadseregközvetlen páncéloshadosztályt kiküld folyóvédelemre 2000 kilométerre az utánpótlási bázisától úgy, hogy ellátását csak néhány, az európai szabványtól eltérő nyomtávú, gatya állapotú és a gerillák által rendszeresen megrongált vasútvonalra és őt lenéző szövetsége voluntarista dumájára alapozhatja, ezért a sebesült-kiürítő és tábori kórház kapacitása vészesen alacsony, hogy 140 kiválóan felkészült, nagytudású orvossal, közöttük egyetemi tanárokkal , összes felszerelésként egy hitvány minőségű szénacélból készült tábori ásólapáttal és egy dávidcsillagos karszalag-30 fokban futóárkokat ásasson, miközben gyalogsági ezredenként átlagosan egy orvosa van, az se sebész, és a hadosztálysegélyhelyen legfeljebb hat műtőben átlag 9-10 ember operál, akik fele felcser, és életerős fiatal emberek, honvédek, családapák, a nemzet jövője, menthető sebesüléssel, ellátatlanul halnak meg.
Az ilyen ideológiát sürgősen kukázni kell.
Egyébként minden ideológiát azonnal kukázni kell, amely mást mond, mint a józan realitás.
És azt kell szemétládának tekinteni, aki szemétláda, és nem azt, akiről valaki kitalálja, hogy az, mert mondjuk más színű a bőre vagy más a vallása.
Van bőven g.ci ember a világban (zsidó is), nem szükséges a számukat kinevezéssel szaporítani. AZt hiszem, egy olyan cikk kommentfelületén, ahol egyébként úgy rémlik, azt kifogásoljuk, hogy egyesek nézetei szerint minden, önkényesen kiválasztott szempont szerinti ember (jelen esetben: férfi) bántalmazó és erőszakos bűnöző, kicsit ide nem illőnek gondolom az ilyen jellegű megjegyzéseket.

Naooo
Olvasó
Naooo

Tökbéna tanárod nem tudta, hogy az amcsi utánpótlást kellett mindenáron elvágni.

kerhani2
Olvasó
kerhani2

Az általánosításnak van alapja, és normális társadalomban ezt mindig szem előtt kell tartani. Pontosan kell tudni ki a barát és ki az ellenség. Ellenségből vált barátban pedig soha sem bízhatunk meg. A zsidrók ezt pontosan tudják, és nem is engednek gojokat a húsosfazék közelébe.
Mondjuk a te helyedben (saját neveden) itt nem feszegetném ezt a témát.

György Károly Tóth
Olvasó

Ha az általánosításnak, mint jelenségnek, nem lenne oka és alapja, nem is létezne. Segít a világban való eligazodásban. Ismétlem: segít. Nem helyettesíti.
Az általánosítás keretet biztosító alapja és a tényleges valóság közötti különbség megértése pedig alapvetően csak ész kérdése. Ha valamit pontosan kell tudni, nem elég az általánosítás sommás, leegyszerűsítő, ezért részleteiben gyakran hibás világlátása. Márpedig az ördög elvtárs közismerten a részletekben lakozik.
A magam részéről nem nézem sokba azt az embert, akinek a “véleménye” és “meggyőződése” a szerint változik, hol mit tart kívánatosnak “feszegetni”.

hunbagira
Újságíró

Viszont a hely, időhiány stb. Nem engedi, hogy bizonyítási eljárást folytassunk le. Így marad az általánosítás.

György Károly Tóth
Olvasó

Aki nem tud méltányosan és igazságosan ítélkezni, az jobb, ha nem ítélkezik.

Hunn
Olvasó
Hunn

Mondok neked egy példát, György Károly Tóth:

Magyar határ. 2015. Négyszázezer migráns.

Hogyan ítélkezel méltányosan és igazságosan, nem általánosítva, hanem egyénekre lebontva, hogy kit engedsz be Európába és kit fordítasz vissza?

Sehogy.

Vannak olyan helyzetek, amikor általánosítani KELL!

Embertömegek esetében ez mennyiségi kérdés.

A vicc az, hogy Merkelék is általánosítottak, csak ők úgy ítélkeztek, hogy szerintük az összes színesbőrű migráns jó ember, akit be kell engedni…

Magyarul az általánosításnak is csak akkor van értelme, ha az a józan ész és a logika alapján áll.

Deadpool
Olvasó
Deadpool

“Aki nem tud méltányosan és igazságosan ítélkezni, az jobb, ha nem ítélkezik.”

Ott a pont!

common man
Olvasó
common man

És ezt ki ítéli meg?(méltányosan és igazságosan)

tobbneju
Olvasó
tobbneju

Tóth György Károly a Donnál voltak olaszok, románok is bőven egy-egy hadsereggel, azok meg még messzebb az utánpótlási bázisaiktól. De sok igazság van az írásodban. Egy nagyon érdekes, viszonylag erős ország volt Európában, ahol ép eszűen cselekedtek: Franco tábornok Spanyolországa. Ahhoz túl erős volt, hogy Hitler megtámadja, de ahhoz is erős volt, hogy spanyol hadsereg nem ment a Donhoz a Szovjetunióba elpusztulni. Valószínűleg sokat segített a spanyoloknak a Pireneusok, amin a németek csak nagy veszteségek árán tudtak volna átjutni. Meg Spanyolországban nem voltak tömegesen betelepített németek, akik a kritikus pillanatokban nálunk hazaárulónak bizonyultak. Nehéz úgy racionálisan dönteni, hogy 1939-ben a 43 évesnél (tehát már magasabb rangú) idősebb tisztek még német nyelven kapták a kiképzésük javát a Monarchiában 1918-ig és igen sok volt köztük a német nemzetiségű is. Érzelmileg ezek az emberek javarészt “németek” voltak. Ez volt a mi tragédiánk.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez fénykorában hány faszt szopott egyszerre?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A Párizsban történtek rávilágítanak, hogy a feministáknak valójában nincs igazságérzete, és a feminizmus nem ismer határokat.

Dehogy nincs, csak épp ők másként “érzékelik” az “igazságot”, mert nők. Az ő igazságuk mindig “érzelmi alapú”, “Szív hangja” stb. Mindig az az “igazság” számukra, amiből hasznot húzhatnak. Így születtek.

Szó sincs itt “feministákról”, nem feminista szervezetek, vagy azok prominens képviselői verték itt a palávert, hanem “szimpla” (pozícióba lévő) nők.

A kvótákkal összefüggésben sem zavarta soha a feminizmust, hogy érdemtelen nőket nemi alapon juttatnak pozícióba.

Miért zavarná, hiszen “megérdemlik”, mert nők…..

De a kvótákra és a kapcsolódó büntetésekre is csak addig van szükségük, amíg nem sikerül kisebbségbe szorítaniuk a férfiakat és végletes hatalmat szerezniük.

A fenti példából meg az tűnik ki, hogy de, továbbra is szükségük van rá. Mert (még mindig) nem elég és soha nem lesz elég, ilyen a természetük, az “éhségük” csillapíthatatlan, nem képesek önkorlátozásra.

Ezt követően az egyenlőség színlelt ügyét felváltja “a nők ügye többet érdemel!” új jelszó, amit nyilvánvalóan úgy kell érteni, hogy a nők mindennél és mindenkinél többet érdemelnek.

Én őszintén azon csodálkozom, hogy ez eddig miért nem volt nyilvánvaló?????, miközben ez alapfícsörük……

Párizsban immár bizonyítást nyert, hogy az egyenlőségre vonatkozó feminista mantra csak tömény hazugság, a valódi cél a férfiak háttérbe szorítása, a nők totális nemi uralma.

Fenét, ez nem “cél”, hanem “következmény” (lesz).

Balton
Olvasó
Balton

Minek szófosol mint mindíg?
Elég lett volna egyetlen (amúgy jó) gondolatodat leírni:
“Szó sincs itt “feministákról”, nem feminista szervezetek, vagy azok prominens képviselői verték itt a palávert, hanem “szimpla” (pozícióba lévő) nők.”

Horvath Anton
Olvasó

“A nők ügye többet érdemel! Azt szeretném, ha a Párizs által befizetett büntetésből konkrét programokat finanszíroznánk a női vezetők népszerűsítésére a közszolgálatban”

Azáltal hogy egy rendelkezést nem tartottak be, szerintem pont hogy sikerült népszerűsíteni és egyben bemutatni a női vezetés rátermettségét.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Hittek benne, hogy a sumákolásuk ezúttal is célhoz vezet, és sikerül fenntartani egy katyvasz állapotot.

“Örülök, hogy azért kaptunk büntetést, mert túl sok nő van a vezetésben. (…) Az a nagyon szép a bürokráciában, hogy egyáltalán nem ismeri a finomságot, és mindenre képes. (…) Ez a büntetés természetesen abszurd, igazságtalan, felelőtlen és veszélyes.”

-Belátja, hogy van egy szabály amit akár követhettek is volna, de hát ők nők… nekik lehet bármit. -Az a nagyon szép a női nemben, hogy mindenre képes cseppet sem finomkodva: Ha pl. “izgalmas” új farkat óhajt, hogy a cefrésedő pin@jában az landoljon mielőbb, képes kockára tenni a gyermekei életét a lelki fejlődésüket, az addigi komplett családját. Mert neki jár ez meg az…! -Egy felelőtlenül veszélyes élősködőtől tényleg abszurd, hogy még véleményezni is meri a rá kimért büntetést!

georg1945
Olvasó
georg1945

A kezdetek: íme egy régi sláger:

“Leszek a cselédje,
lehozom a csillagot én,
csak a szeme rám ragyogjon
és szeressen belém.”

X Y
Olvasó
X Y

Nem véletlenül jutottunk ide.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves schwarzwald!

Amiből a kutya is tanul, abból már a nő is tud.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Horvath Anton!

Csak olyan hibát szabad véteni, amit el lehet tusolni, csak azt szabad elrontani, amit meg lehet javítani. Nekem nem kellenek ezek az ultraagresszív, a pofátlanság legnagyobb fokát jelentő megnyilvánulások, hogy mindössze kapiskáljam, hogy itt valami nincs rendben. Nagyon korán, gyerekként rájöttem már, amikor nem volt ennyire kegyetlen és kiteljesedett a feminizmus, hogy ez így nem jó. Az, hogy vannak emberek, akiknek ez mutatja be a női vezetői alkalmatlanságot, csak azt mutatja, hogy mennyire jól felépített, megszokott, és gigantikus összegekkel finanszírozott ideológiáról van szó. Ez maga a fenevad, épp időben érkezik, amikorra mondták, és úgy, ahogy mondták. Hihetetlen.

Szivlapat
Olvasó
Szivlapat

Emlékezzünk a boszorkányokra

Federici szerint nem túlzó azt állítani, hogy a boszorkányüldözések politikai célt szolgáltak az új kapitalista rendszer kiépítésében.

A nőket addig nem látott kontroll alá helyezték, és a társadalmi élet minden területén megfosztották őket a jogaiktól: Nem kereskedhettek, nem birtokolhattak vagyont, nem hozhattak döntéseket a saját testük sorsáról, nem élhettek egyedül vagy más nőkkel, nem nézték jó szemmel, ha feleségként meglátogatják a barátnőiket vagy a régi családjukat, vagy akár azt, ha az ablak előtt ülnek, nem mehettek egyedül az utcára, nem képviselhették magukat a bíróságon. A felsorolt példákból láthatjuk, hogy ezekkel az új törvényekkel a nőket totálisan kiskorúsították.”

https://merce.hu/2018/12/09/emlekezzunk-a-boszorkanyokra/

Meske
Olvasó
Meske

“A valóság kifordítása, eltagadása szerves részét képezi a nők mindennapjainak”
Két év távlatából is gratulálok a “karizmatikus” nőtársaimnak eme cikkhez, melyben az objektivitást, az elfogulatlanságot és a hitelességet sikerült olyanná tenni, mint amilyen a víz: attól függ az alakja, hogy milyen formába öntik, és csak akkor lehet szilárdan rá támaszkodni, ha kellő vastagságban megfagyott.
Ez van. (?)
Ha az ember nem akar megfulladni, meg kell tanulni úszni… vagy vízen járni.

X Y
Olvasó
X Y

Olvastam a linkelt cikket. Részben igaza van az írónőnek, mert tényleg voltak boszorkányüldözések, ami a “szent” inkvizició egyik ágazata volt, ugyanakkor a férfiakat ugyanúgy küldték a máglyára mint a nőket. Akkor lenne igaza az írónőnek, ha a “szent” egyház csak nőket gyilkolt volna, de nem, mindenkit gyilkoltak szinte válogatás nélkül. Ez az egyház pedig ugyanaz, mint a mai “nemzeti, “keresztény”állami egyház.
Ott is téved a cikkíró, hogy ezt a rendszert, vagyis ezt az egyházat patriarchálisnak nevezi, mivel az az egyház, ahol minden főpap homoszexuális, ahol a legkiterjedtebb kultusz az “istennek szent anyja” kultusza, ahol az alfa-hímet áldozatként rituálisan keresztre feszítik, és ami a legtöbb háborút indította és legtöbb vért ontotta, nem lehet partriachális, hanem valójában matriarchális, mint ahogy a neve is mondja: “anya-szent-egyház”.

Arra jól rávilágít a cikk, hogy mit értenek a feministák azon, hogy partriarchális: a szemükben ez azt jelenti, hogy férfiak a vezetők. Náluk minden a vezetőségről, vagyis a hatalomról szól, mivel női szemmel minden kérdés hatalmi kérdés, és ahol nem nőké a hatalom, ott a férfiaké, ott tehát a nők el vannak nyomva, és patriarchális rendszer van, ami elnyomja a nőket. Ebből a női logikából következik, hogy a feminizmus akkor éri el vélt célját, ha a nőuralmat és női vezetést, vagyis az általa idealizált matriarchátust megvalósítja, a nők és a pina bálvánnyá emelésével (ilyen istennő-bálvány az “anya-szent” egyházban szűz Mária, “istennek szent anyja”).
Ez a felfogás magyarázza azt a logikát, hogy miért akarják a pina-kvótát a vezetőségekben és nem az alantas munkában: mert nekik minden csakis a hatalomról szól, semmi másról, minden más csak félrevezetés és mellébeszélés.

A nők programozása ilyen: a hatalmi viszonyokat látják mindenütt, a hatalomhoz akarnak csatlakozni, azt akarják megszerezni. A férfiak ehhez képest jóval békésebbek. Viszont úgy van megszervezve a dolog, hogy a nők erőszakossága miatt elkerülhetetlen az, hogy a nők és férfiak megmérkőzzenek egymással, és eldöntsék azt, hogy ki az úr, és hogy melyik a jobb rendszer, a férfiuralom vagy a nőuralom. Vagy a férfi uralkodik, vagy a nő, más megoldás nincs, mert ha a férfi nem uralkodik, akkor a nő uralkodik. Erre megy ki a játék.

Meske
Olvasó
Meske

Igen XY, csak igazság-e a részigazság, ha a másik feléről nem veszünk tudomást? Engem zavar az ilyen mesterkedés: kivetíteni és megtéveszteni, bűnbakot kiáltani, amikor a helyzet egészen másként fest. Miközben ez is a (kisebb-nagyobb szintű) hatalomról szól (vagy irigység, szakmai féltékenység/bizonyítási vágy, bosszú, félelem és babona stb.) Ez nem kizárólagosan férfi terület volt, ebben a nők is beszálltak egykor. Ezt az „apró tényt” nem lehet kihagyni.
Salemi boszorkányper? Lányok, nők indították el a hisztériát, melynek tragikus vége lett.
A Svédországban 1675-ben lezajlott, Torsåkert is elérő perekben vádakat jórészt gyerekek elbeszéléseire alapozták.
Az első európai boszorkánypereket nagyjából 1428 és 1447 között tartották Valais-ban. Az inkvizíció ekkor legalább 367 embert ölt meg. Az áldozatok között nagyjából ugyanannyi férfi volt, mint nő.
https://mult-kor.hu/rdgtol-fogant-magzat-es-lathatatlan-satani-jelek-t-kevesbe-ismert-boszorkanyper-20170221?pIdx=5
Johann von Schöneburg érsek azzal akarta bizonyítani, hogy lojális a jezsuitákhoz, hogy üldözőbe vette a protestánsokat, a zsidókat és a boszorkányokat. (…) Az áldozatok harmada nemes volt, vagy országos, esetleg helyi magas tisztséget betöltő tanácsos, polgármester, vagy kanonok.
Kepler édesanyját is bevádolták a szomszédai és egy 12 éves kislány.
A boszorkányperek felterjesztését az esetek többségében a közösség (érdekközösség) kezdeményezte.
http://medicalonline.hu/tudomany/cikk/ferfi_es_noi_boszorkanyok
Culpeper egy gazdag kereskedő lányát vette feleségül, ami lehetővé tette számára, hogy hobbiból, ingyen gyógyítson, és a közelben termesztett gyógynövényeit is ingyen adja a rászorulóknak. Őt nem a szomszédai, hanem a patikusok társasága jelentette fel.
„A boszorkánysággal megvádolt emberek az esetek többségében becsületes keresztény nők és férfiak, egyedül maradt özvegyek stb. voltak, akiket szépségük, érdeklődési körük, megközelíthetetlenségük, netán esetleges szakmai tudásuk miatt az őket körülvevő közösség megbélyegzett és kivetett. Az egyházi bírósághoz a közösségek világi vezetői nyújtották be a perkérelmeket.”
És ami fontos, de a hölgyek egyszerűen nem vettek róla tudomást, igenis voltak olyan férfiak (egyházon belül is), akik felemelték a hangjukat a hamis vádakkal szemben:
„Míg a legnagyobb boszorkányperhullám elindítása az említett Domonkos-rendi inkvizítorok nevéhez fűződik, addig a boszorkányégetések ellen elsősorban jezsuita szerzetesek emelték fel a hangjukat, de ennek sokáig sem az egyházi, sem a világi hatóságok körében nem lett hatása (sőt maguk is sokszor menekülni kényszerültek a bosszúból a nyakukba akasztott perek elől).
Az első bátor hangot a reneszánsz bölcselő, Cornelius Agrippa, illetve tanítványa, a kálvinista Johann Weyer képviselték műveikkel De praestigiis daemonum, azaz A démonok szemfényvesztései). Utóbbinak az őt ért támadások miatt el kellett menekülnie lakhelyéről, Düsseldorfból. Anton Praetorius megfogalmazta 1602-ben a boszorkányőrület és a kínzások ellen írott könyvét „Gründlicher Bericht von Zauberey und Zauberern“ (Részletes tanulmány varázslatokról és varázslókról) címmel. Wierus művét három jezsuita, Adam Tanner, Paul Laymann, illetve Friedrich von Spee folytatta. Von Spee, akit a jezsuiták hivatalos gyóntatójaként a boszorkányperekben elítéltek szolgálatára rendeltek ki, látva az ártatlan elítéltek tömegét fiatalon megőszült. Tapasztalatait a Cautio criminalis című akkori „bestsellerben” írta meg (…) A Wierus köréhez tartozó más protestáns teológusok is tiltakoztak az emberégetések ellen (például Balthasar Bekker: Az elvarázsolt világ című írásában).”
Ilyen pontatlanságra alapozni egy „emlékezést”, mely ezáltal nem lett más, mint önigazolás keresése a múltban, igen hibásan felépített koncepcióra, annál inkább manipulációs szándékra vall. „Lázadjunk!”… Lázadjatok… (most épp mi ellen?)
A másik, XY, ami engem nagyon megdöbbent, hogy az ilyen és ehhez hasonló cikkek írói a célközönségről azt feltételezik, hogy tájékozatlan, nincs saját gondolata… és helyette kell véleményt megfogalmazni, kimondani azt, amit nem mond ki, miközben a saját mantrájukat rágják bele a szájába.
Jaj, ilyen könnyű volna…?

xcsakx
Olvasó
xcsakx

A retardált Greta Thunberg-es mizéria és a progresszív, libtard SJW-k, újabban meg a BLM tetvek “tevékenységét” mi különbözteti meg a korabeli boszorkányüldözéstől?

Mennyire “sötét” az újkorunk?

Meske
Olvasó
Meske

SJW? A radikális jogi aktivisták? Kiknek tevékenységi köre egyfajta „szociális inkvizíció”?
Nos, igen. Robespierre jutott eszembe, ki egykor a halálbüntetés!!! és a rabszolgaság eltörléséért, no meg a választójogi cenzus megszüntetéséért küzdött. És az ügy érdekében nem volt hajlandó egy asztalhoz ülni a „szociális kirekesztőkkel”…
Az emberek többségének szüksége van „hősre”, rajongásra és arra, hogy valaminek a részese lehessen. A játékhoz adott a díszlet és van aki megírja a történetet. Aki pedig fellép a színpadra, az nem mondja, hogy mindez csak scene, hanem játszani fog.

…mondjuk elég, ha egy elkezd tapsolni, a többi követi.

X Y
Olvasó
X Y

Meske: van egy mondás, ami szerint “hiszem ha látom”. De ennek fordítottja is igaz: “látom ha hiszem”, vagyis mindenki azt látja meg a világból, amiben hisz, ami a hitével egyezik. a hit pedig lehet saját tapasztalat, és származhat mások véleményéből, akiknek elhisszük azt, függetlenül attól hogy igaz-e. Ha pedig elhiszünk valamit, akkor azt nagyon nehéz megcáfolni, még ha a cáfolat a szemünk előtt van is, mert a hit erősebb mint a valóság.

Az lenne az ideális, ha a mindent magában foglaló a teljes valóságot látnánk, semmit sem kizárva. Ez akkor lehetséges, ha elfogadjuk mindennek a létezését, mert amit nem fogadunk el, azt nem is tudjuk meglátni, még ha előttünk van is. Ezt pszichológiai kísérletek is bizonyítják. Aminek nem hiszünk a létezésében, az nem létezik számunkra, még ha a valóságban létezik is.

Így mindenkinek lehet egy saját valósága, de az csak a teljes valóság része, míg az illető a maga valóságát, hitrendszerét tartja a teljes valóságnak. A hazugság úgy is felfogható, mint a valóságnak egy része, részigazság, ami attól válik hazugsággá, hogy teljesnek, totális igazságnak hirdeti vagy hiszi magát. Tehát hazudhat valaki tudatosan, vagy tudatlanul is, az ő igazsága a valóság egy része, de nem a valóság egésze.

A cikket író nő nyilván abban hisz vagy akar hinni, amit leírt, és ezért a világból ezt látja meg, ami pedig nem illik a hitrendszerébe, azt tagadja vagy kizárja a valóságából. Ezért is válik hazugsággá az írás, mivel részigazság, de teljes igazságnak hiszi vagy hirdeti magát.
Lehet hogy gyerekkorában ezt nevelték bele, vagy sok oka lehet, hogy valaki ilyenné válik, de a legtöbb embernek vannak ilyen rögeszméi, amihez akár élete árán is ragaszkodik.

Azt látom, hogy a dolgok összefüggnek, és vannak negatív és pozitív dolgok, események, emberek. A negatív beállítottság romboló, a pozitív pedig építő. Mindkettőre szükség van a világ működéséhez, de az arányok is fontosak. Azt is látom, hogy egy hatalmi harc megy a nők és férfiak között, amit a nők gyakorlatilag mindannyian tudnak, a férfiak viszont csak kevesen, ezt pedig a nők legtöbbször kihasználják a maguk javára, és ezért a férfiak jobban meg vannak osztva, mint a nők, és a nők előnye pont ebből a megosztottságból származik a férfiakkal szemben. Gyakorlatilag a férfiak jóval naivabbak mint a nők, és ezt a nők szinte mindig kihasználják, míg a férfiak sokkal inkább segítenek a nőknek, még ha az ellenségesen is bánik velük. De a naivitás nem előnyös ebben a harcban, sőt egyik fő oka a jelenlegi szar helyzetnek.

Szerintem az egész emberi történelem erről a hatalmi harcról szól, arról hogy ki az úr és ki a szolga. A feministák is alapvetően mindig ezeken az alapfogalmakon rágódnak, de nem tudják megemészteni, sem lenyelni, sem kiköpni, ezért kitalálnak egy alternatív valóságot, ami nekik a nőuralom, és ennek logikáját vezetik végig mindenen, ahogy az írónő is teszi. Mindennek megvan a maga logikája, és minden a maga logikáját követi, még a feminista anti-logika is logikus a saját szempontjából, mint részigazság, a valóság része.
Ezeket a szerepeket (úr és szolga) különböző társadalmi csoportokra osztották a történelem során, amikből különböző társadalmi rendszereket lakottak, de valójában minden hatalmi kérdés visszavezethető a nemek harcára, ahol az erkölcsi fölény, ami a győzelem kulcsa, a férfiasságban van. Viszont a férfiaknak is el kell érniük egyéni életükben ezt az erkölcsi fölényt, mert különben csak feminizált férfiak, és nem olyanok, akik valóban úriembernek nevezhetők. Tehát attól, hogy valaki biológiailag férfi, viselkedése alapján nem biztos hogy az (a feministák viszont minden férfit egy kalap alá vesznek), de az a cél, hogy a biológiai nem és a viselkedés egybeessen az emberben, mert az jelenti a harmóniát és a nemek békéjét, a háború végét, legalábbis amíg ez az állapot fennáll, mert amikor az ember kibillen a nemi szerepéből, akkor újra kezdődik az egész, míg újra el nem éri az ember a békét, és így megy ez amíg vannak férfiak és nők, hímek és nőstények.
Azt is látom, hogy a nők nem tudnak önerőből békét teremteni, mert nem arra vannak programozva, ezért nagy a férfiak felelőssége. A férfiak vannak nyerésre ítélve ebben a harcban, de ez akkor következik be, ha rájönnek erre, rájönnek az erejükre. A férfiak nyeresége pedig mindenki nyeresége, ezért ennek a kérdésnek csak egy jó megoldása van.

Amúgy ez az inkvizíció nagyon durva dolog volt, a legalantasabb ösztönök uralkodása a józanság fölött. És az egyház, amelyik ezt tervezetten csinálta a társadalommal, ma is a hivatalos állami egyház, aminek tanításán és működésén alapszik állítólag az európai és magyar kultúra és identitás. Ez is durva.

Hunn
Olvasó
Hunn

Pillanat, Meske. Most akkor ami történt, az az egyház tanításán, vagy az emberek legalantasabb ösztönein alapult? Mert én még nem hallottam olyat, hogy az egyház azt tanította volna, hogy a legalantasabb ösztönök uralkodjanak. És nem csak állítólag azon alapul a magyar és az európai identitás, hanem tényleg.

Ami a valóságot és érzékelését illeti, az a televízió bevezetésével gyökeresen megváltozott, az internet bevezetésével meg még radikálisabban. Mintha egy új faj lenne az ember ahhoz képest, mint az a generáció volt, akinek még nem volt tévéje.

Meske
Olvasó
Meske

Hunn, van néhány remek festő, aki teljesen pontos tükröt tudott tartani az emberi természet elé:
Egyikük id. Pieter Bruegel, a másikuk Hieronymus Bosch (no meg Goya, ám ő később élt).
Bosch ebben a zavaros időben élt Németalföldön. Helyettem meséljenek a művei, mint a Hét főbűn, a Gyönyörök kertje triptichon (itt találsz mindent, mi az emberi érzék szépségként él meg, sötét oldala ennek jobboldali szárny, ami egy égő város sötét háttere előtt a pokol szenvedéseit érzékelteti) és nem utolsó sorban a Szénásszekér triptichon.
Nagyon részletes, aprólékos munkák ezek tele szimbólumokkal, sok történet van összeszőve egyetlen kompozícióban. Érdemes nézegetni (kellő nagyításban)
Ha érdekel:
Central Panel, Paradise:
https://www.youtube.com/watch?v=QGICyF47Y5w
Right Panel, Hell, (Inferno):
https://www.youtube.com/watch?v=sNUa3SgX0d8

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hieronymus_Bosch
“Hieronymus Bosch a középkor alkonyán, a gazdasági nyitás, az uralkodói erőpolitika és a vallási, erkölcsi megújulás kihívásának korában élt a sokféle konfliktussal terhelt Németalföldön. Bár hazája gazdaságilag a kor egyik legfejlettebb vidéke volt, szellemileg elmaradott a déli országok kultúrájához képest. A harcvonalak teljes kuszaságban voltak: nemesek a nemesek ellen, céhek a nincstelenek ellen harcoltak, s emellett számos háború és felkelés is lezajlott 1464-től 1492-ig, ami rengeteg anyagi és véráldozatot követelt.

Hieronymus ezt a világot sok festményén kipellengérezte. Ez volt az európai kultúrának az a korszaka, amelyben a sátáni és egyéb mágikus erőkbe vetett hit erősen meghatározta a közhangulatot. 1484-ben VIII. Ince pápa kiadja Summis desiderantes kezdetű bulláját, többek között ezzel az eseménnyel megindult a boszorkányüldözés harmadik kiterjedt hulláma: Európa számos országában máglyahalállal végződő boszorkányperekre került sor. A boszorkányokat orgiákkal, emberáldozattal, feketemisék tartásával, minden elképzelhető perverzióval vádolták. Bosch is ábrázol a Szent Antal megkísértése című képén egy feketemisét. A klérus elvilágiasodása hatására különböző szervezetek és szekták is alakultak. A boszorkányüldözések kitöréséhez az is erősen hozzájárulhatott, hogy a reneszánszban feléledt az antik mágikus világkép számos eleme. Viszont a reneszánsz által fedezték fel az európai művészetben újra a természetet.

De ez a kor az alkímia, a fehér és fekete mágia kora is, a híres boszorkánykenőcs kora, amely LSD-szerű hallucinogén hatás kifejtésére volt képes. Néhány művészettörténész feltételezi, hogy a Bosch képeinek szürrealizmusa kábítószer hatására vezethető vissza. Nemcsak a hitelét vesztett klérust, hanem korának minden ellentmondásos jelenségét megfestette különös hatású remekművein.”

Az egyházi vonatkozásról majd … holnap…vagyis ma… (nagyon elhúztam az időt).
A második bekezdésedben megfogalmazott dilemmához kapcsolódva az én kérdésem:
vajon mindig is ilyen volt az ember, csak most sokkal több lehetősége van “megmutatni magát” vagy ezt a nagy változást az fokozta tovább, hogy “leszakadt” az őt körülölelő “valóságról”?
(Sajnálom, hogy a YouTube rányomta a 18+ cenzort, de megéri)
https://www.youtube.com/watch?v=rAWNYrwXhHk
Az új emberi generációhoz és az áldott technológiához ajánló:
https://www.youtube.com/results?search_query=antifaces+blackmirror

X Y
Olvasó
X Y

Hunn: Nem hozzám szólt a kérdés, de engedelmeddel hozzászólok. A hozzászólásaidból tudom hogy te “kereszténynek” vallod magad. Ezt már régebben meg is akartam kérdezni csak érdeklődésből és tényleg komolyan, hogy te mitől vagy keresztény?

Az egyházzal kapcsolatban, annak tanítása hazugságon alapul, a cselekedetei pedig erőszakon. Eleve le van írva az egyházi törvényekben, hogy az egyház a világ ura, és az egyház feje pedig a világ és minden ember uralkodója. Ha utánajársz, látni fogod ezt. A vallási dogmákban, melyek megkérdőjelezhetetlenek a hívők számára, szintén vannak olyan tételek, melyek ellentmondanak a józan emberi észnek, így ezeket csak a józan gondolkodás nélkül lehet elfogadni. Ráadásul ez az egyház több vért ontott, mint bármelyik más a földön, irtott mindenkit, aki nem fogadta el vakon ezeket a dogmákat. Azt sem értem, hogy mikor Jézus az anyagi javakról való lemondást tanította, akkor az egyház ami állítólag Jézus tanításain alapszik, miért a föld egyik leggazdagabb és legkorruptabb szervezete, mely szexuális bűnözőktől hemzseg, és ez így van folyamatosan szinte a kezdetektől. Továbbá a római-zsidó egyház nem magyar, sohasem volt az, tehát nem látom, hogy ez mitől lenne a magyar identitás alapja (az európaié attól még lehet).

Mivel te hiszen ebben elfogultan és elvakultan (gondolom gyerekkori neveltetés vagy valahova tartozás érzése miatt), elhiszem neked, hogy te ezeket meg tudod magyarázni, kizárva a tényeket, és én meghagylak ebben a hitedben, mivel mindenki abban hihet amiben akar. Csak az nem lenne jó, ha te ezeket a másokra akarnád erőszakolni úgy mint az egyházad és a politikusaid.

Hunn
Olvasó
Hunn

Én attól vagyok keresztény, X Y, hogy az őseim keresztények voltak. Nem kaptam keresztény neveltetést.

Ami a magyar identitást illeti, ezer évvel ezelőtt kezdődően, I. István ideje óta keresztény ország vagyunk. Ez csak az utóbbi 40 évben tűnt el, mint identitást meghatározó tényező. Kár érte. Hozzuk vissza.

Én nem nagyon hiszek abban, amit a tévében mondanak az egyházról és a történetéről a zsidók.

Mindazon által abban hiszek, hogy nem a jelenlegi, liberális kereszténységre lenne szükségünk. Hanem visszatérni a középkori, mágikus, misztikus, harcos kereszténységhez… Plusz keresztes háborúk, eretnekek elégetése, boszorkányüldözés… És rákényszeríteni a világra, miért ne? Ahogy elképzelem, hogy a meghódított területeken a bal-liberálisok választhatnak a lefejezés és a szenteltvíz között, mosolyra húzódik a szám…

Mondjuk keresztes háborúban visszavenni a Szentföldet. Mi az, hogy Jézus sírja fölött izraeliták diszponálnak? Simán jobb buli lenne, mint Excel-táblákkal szarozni egész nap. Dzsihádistának is sokkal jobb lenni, mint migránsként Tesco-árufeltöltőnek, ezt bármelyik harmadik generációs bevándorló, nyugatról a közel-keletre visszatérő ISIS-harcos tanúsíthatja. Kaland, izgalom, zsákmány, szexrabszolgák… százszor jobb, mint férfinak lenni egy feminista nyugati demokráciában…

Taiko
Olvasó
Taiko

Hunn, nem jutnál el a keresztes háborúdban a Szentföldre, már a magyar határon belül lenyakazna egy “fehér, keresztény” nő vagy egy férfi akinek a családja vagy a kerítése ellen törsz.
Az instabil, agresszív elmebetegeknek ez a sorsuk. Ami neked kaland, izgalom, zsákmány és szexrabszolgák megszerzésére való törekvés, annak megfékezése a normális embereknek a józan ész sugallta reakció.

Hunn
Olvasó
Hunn

Milyen nő nyakazna le engem, Taiko? Neked elment az eszed? Meg miről pofázol magyar határon belülről? Teljesen elment az eszed, vagy mi van?

A “normális emberek” azok amúgy te lennél meg a hozzád hasonlók, feministák és társaik? Mert akkor valóban semmi közöm hozzátok, baszod.

Jinjangologus
Újságíró

comment image

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Hunn!

Igen, egy nő, könnyűszerrel. Nem néz mostanában filmeket? Azokban is simán elbánnak a nők a férfiakkal, fél kézzel. A viccet félretéve, mert ilyenről egyáltalán csak érdemben beszélni is vicc, ez mindössze csak a férfiak által elősegített női felsőbbrendűségérzés és ostobaság keveréke, amikor bár megvan a cél (vezetői pozíciók, tanulás, szavazati jog, és egyéb felelőtlenségek) de érzi magában a delikves, hogy hiába mindez, ha mégsem magától érte el. Ez után jön a mégtöbb hiszti, mégtöbb jogok, a felruházók kisemmizése, elhallgattatása, stb. Mert ha nincs, aki az igazságról beszéljen, akkor az igazság az, amit ők mondanak. Sajnos ilyen a női logika. Amikor valaki gyűlöli a jobbat, mert jobb, és saját szánalmas helyzetéért akar másokon bosszút állni. Innen egyenes út a mi sokkalsokkalsokkal okosabbak ügyesebbek, stb… vagyunk hülyegyerekes köpködés. Sajnos az emberek nagy részétől nem is telik több, mert akkor nem ez lenne a mai kultúra.

És sajnos igen, ő a normális, mert az az átlagos. És mivel nagyrészben ilyenek az emberek, ezért az “aminek normálisnak kéne lennie” szorul vissza, és lesz abnormális. Ha a fény alszik…

X Y
Olvasó
X Y

Hunn: nem akarok vitatkozni veled, mert mindenki abban hisz amiben akar, amíg másoknak nem árt vele, és nem szeretném megsérteni a vallási érzelmeidet. Csak felteszek néhány kérdést és gondolatot, és ha akarsz válaszolhatsz.

A “keresztény” egy szó, amit a római-zsidó egyház lefoglalt magának, mások megölésével és elpusztításával egyeduralomra téve szert. Ezek történelmi tények. Eredetileg Jézus tanításának követőit hívják kereszténynek, a keresztény egyház viszont Jézus tanításaival ellentétesen működik, tehát alapvetően anti-keresztény a szó eredeti értelmében. Ezek is valós tények.

Ha te abban az értelemben vagy keresztény, hogy a római-zsidó egyház híve és hívője vagy, akkor elfogadom azt is, mint ahogy vannak sátánisták is. Ha abban az értelemben vagy keresztény, hogy Jézus tanításainak követője vagy, akkor viszont nem lehetsz az anti-keresztény egyház hívője, hacsak nem vagy skizofrén.

Nekem is voltam őseim, akik keresztények voltak, de ettől nem lettem automatikusan keresztény. Ha őseid sátánisták lettek volna, te is automatikusan az lennél csak mert ők azok voltak?

Mivel a “keresztény” egyház más szóval a római-zsidó vagy megint más szóval a zsidó-keresztény egyház, ha tudsz légyszíves válaszolj arra, hogy:
– ha szidod a zsidókat, akkor a saját egyházadat, ami szintén zsidó, miért nem szidod, sőt bálványozod?
– ha a “magyar” szó jelentése nem római és nem zsidó, akkor mitől lenne “magyar” a római-zsidó egyház, még ha valamelyik magyar király egyszer régen fel is vette ezt a vallást, a magyar népet – valószínűleg őseidet is – pedig nagy valószínűséggel erőszakkal kényszerítette rá, és kényszerítik rá még ma is?
– ezelőtt a király előtt nem létezett a magyar nép? Akkor mi volt előtte, birkacsorda?
– ha te magyarnak( és nem zsidónak sem rómainak) tartod magad, akkor vajon miért tartod magyarnak a római-zsidó egyházat és államot? Ha pedig nem magyar, akkor miért kellene a magyar embereknek abban vakon hinnie, hogy a római-zsidó egyháztól tanulják meg az igazságot?
– ha a fantáziáidban embereket akarsz gyilkolni, akkor miért bújtatod ezt különböző vallási és politikai köntösbe, ahelyett hogy egyszerűen bevallanád, hogy embereket szeretnél öldösni, mert az jólesne? Nem kéne ez a sok politikai maszlag. Miért nem ész el pl. egy boxedzésre, ahol kiélheted az erőszakos hajlamaidat?

Nem bántásképpen írom ezeket, csak kívülállóként felmerülnek ezek a kérdések a hozzászólásaiddal kapcsolatban, mint logikai ellentmondások.
Sok jó építő gondolatod van, de ezek keverednek a társadalomellenes rögeszmékkel. És ugye minden ember szabadsága addig terjed, amíg másoknak nem árt vele.

Naooo
Olvasó
Naooo

Embereket? Nácikat akar ölni?

Hunn
Olvasó
Hunn

Nem ilyen egyszerű ez, X Y. Arról van szó, hogy férfiként nem látom értelmét a békés együttműködésnek a jelenlegi nőközpontú, feminista társadalmi rendszerrel. Lassan már az sem motivál erre, hogy a normális élethez alapvetően szükséges dolgokat a munkámmal megszerzem benne… Jelenleg ott tartok, hogy 12 év tanulás és másfél évtized kemény munka után a megélhetést simán előteremtem, és ezen felül hetente egyszer-kétszer el tudok menni kurvázni… Hát ezért tanultam, ezért dolgozok én? Inkább lőjük szét tankkal a várost… Lassan már ott tartok, hogy előbb nyomok kést egy nekem tetsző nő torkához hogy szopjon, minthogy még egy vasat is adjak bármelyiknek, aki az intimitás és szex utáni vágyamon akar élősködni…

X Y
Olvasó
X Y

Hunn:

szerintem van megoldás a problémádra, ami sok más ember és férfi problémája is. Maradjunk annyiban, hogy embert és állatot ölni nem jó dolog, nem erkölcsös cselekedet, a férfit pedig erkölcsi ereje emeli a nők fölé. Tehát mégis békés megoldást kell keresni a mindenkiben meglévő erőszakos késztetések levezetésére, különben mások sírjával együtt a saját sírodat ásod, és az nem a megfelelő megoldás.

Az erőszak levezetésének, akár nőkön akár férfiakon, vannak legális módjai. Férfiakkal szemben például elmehetsz küzdősportolni, nőkkel szemben pedig kereshetsz olyan nőt (megfelelő fórumokon), amelyik éppen egy erőszakos hímre vágyik, aki megmutatja neki hol a helye.

Ha pedig utálod a kurvákat, akkor megteheted, hogy többet nem fizetsz egyiknek sem, vagy pedig felcsapsz stricinek.

Tehát sok lehetőség van arra, hogy a normál keretek között kiéld az erőszakos hajlamaidat, anélkül hogy komoly kárt okoznál másoknak vagy magadnak, és egyúttal fejleszd a személyiségedet, továbbá nőhöz is jussál, akivel azt csinálsz amit akarsz.

Jinjangologus
Újságíró

Többszörös nekifutásból sem sikerült más következtetésre jutnom, mint hogy te nem szereted a nőket.

Elég groteszk, ahogy csitítgatod Hunnban az agresszort, erkölcsre meg törvényre hivatkozva, mikor szerintem ő nálad alkalmasabb az intimitásra.
Téged a “nicsei übermensch” tudat vezérel, az abszolút hatalom vágya.

A Biblia helyett jobb lenne a DSM-et lapozgatni, annak is az NPD fejezetét…

X Y
Olvasó
X Y

Jinjangologus:

mindenkinek meglehet a maga véleménye, így neked is.

Bár nem igazán érdekel mi rólam a véleményed, ha már így beszóltál nekem, akkor meg is alapozhatnád hogy mi alapján vontad le ezt a következtetést és loccsantottad most ide közszemlére a hányásodat.

Ugyanúgy mondhatom rád, hogy te nem szereted a nőket, és nevetséges gondolataid vannak másokról, miközben érzékeny intellektüellnek szereted mutatni magad, azt hiszed ez juttat majd a pinához.

Nicsét nem olvastam mert unalmas ahogy ír, a bibliát nem szoktam lapozgatni mert félrevezetés, nem tudom mi az a dsm és az npd, és nem is kéne hogy tudjam.

Azért elolvastam sok-sok száz könyvet életemben, talán többet is mint te, csak ezt nem szoktam így felhozni. De ha te ilyenek könyvekkel, szerzőkkel és betűkkel dobálózol a “műveltséged” és intellektusod bemutatására, és ezzel próbálsz oktatni (tévesen és feleslegesen), akkor szerintem te játszod itt a felsőbbrendűt és nem érted miről van itt szó.

Mindenesetre semmi közöm hozzád, és neszójjábe vagy menjél a k(edves) anyádba (direkt finoman fogalmaztam, a moderátorok miatt, csak hogy értsd a célzást). Remélem értjük egymást.

Ha nem érted mit írtam itt most le, akkor hülye vagy, de akkor inkább kérdezzél mielőtt máskor kiböfögsz valamit ami éppen eszedbe jut.

Jinjangologus
Újságíró

A (lájtos) provokációm szándékos volt, különben nem stílusom. Veled azért tettem kivételt, mert egyértelműen felismertem benned a patologikus önimádót (az az NPD).

A reakciód várható volt: narcissistic rage (angolul írom, mert így eredményesebben lehet guglizni).

A célom nem az volt, hogy neked elrontsam a napod, hanem, hogy másokat figyelmeztessek. Csak ez másképpen sajnos nem megy, néha ki kell ugratni a nyulat a bokorból.

A vád megalapozására való hivatkozásod elméletileg jogos, holnapután szánok rá időt.

Jinjangologus
Újságíró

Megpróbálom rövidre fogni. Azzal kezdeném, hogy te ide nem sérült férfiként jelentkeztél be, hanem egy kiforrott ideológiát terjesztő buzgó prédikátorként.

Ha az előbbi eset lett volna, én nem kötök beléd, akármennyire is ekézed a női nemet. A személyes sérelmek biztosítanak egyfajta felmentést a gyalázkodásra, amennyiben ez bizonyos kereteken belül marad. A Férfihangon ez megengedett, hisz többnyire a megbántódott, elégedetlen férfiak “találkahelye”. Itt kiöntheti a lelkét mindenki, ha szükségesnek érzi. Ezért nem támadom sem Hunnt, sem Bagirát, stb. Ők nem titkolják, hogy sérült emberek, így lehet empatizálni a helyzetükkel, mégha nem is értesz egyet a következtetéseikkel.

Te más kategória vagy. Olyan módon különbözöl a fent említettektől, ahogy a felindulásból elkövetett gyilkosság különbözik a hideg fejjel megtervezettől. Nem véletlen, hogy a törvény is másként súlyozza a kettőt.

Felszínesen nézve, “atyai jóindulattal” le akarod beszélni Hunnt az erőszakról, valójában viszont az a célod, hogy érzéketlenebbé váljon, hatékonyabb ragadozói pályára szeretnéd állítani. Még túl sok az érzelem benne, lelkileg instabil, a “gonosz női hatalom” rabságban tartja a szabadságra áhítozó lelkét. Nem eléggé Übermensch (avagy pszichopata).

És azzal zárnám, ami a lényeg az esetedben: a te isteni férfi és sátáni nő felosztásod egy (csak részben tudatos) alapcélt szolgál, ez pedig a saját kiváltságosságodnak, omnipotenciádnak a kinyilatkoztatása. Ebben az élesen kontúrált, fundamentalista, fekete-fehér felosztásban TE lennél az angyal, a nők meg az ördög. Ezt hívják “splitting”-nek (hasítás) a pszichológiában. Minden nárciszista ezt csinálja, az NPD-s meg a legszakadékosabban. Ahogy te is.

hunbagira
Újságíró

Segítek egy kicsit bimbam. A “nyugati”felfogásban/hitvilágban/pszichológiában az ellentételezés poláris, nem periodikus, mint távolkeleten.
Szóval itt a fekekte az fekete a fehér pedig fehér, teljesen.

Jinjangologus
Újságíró

Talán előbb csaxi skalpját kéne lássuk ahhoz, hogy kicsit is komolyan vegyünk.

Hunn
Olvasó
Hunn

X Y, őszintén köszönöm neked ezt a hozzám címzett kommentedet! Megfontoltam amit leírtál benne, és arra jutottam, hogy igazad van.
Igen, valóban, ez lenne az az irány, amerre érdemes lenne elinduljak, aminek értelme lenne számomra…
Még egyszer: köszönöm!

Meske
Olvasó
Meske

“Nem különb a tanítvány mesterénél” – a keresztényi utat nem kövezi siker és dicsőség.
A vágyaid nekem egy olyan neo-romantikus karaktert juttatnak eszembe, aki ” azért tekint a múltba, mert elégedetlen a korral, amiben él, és amelyet megvet, ezért a középkor emlékébe, az egzotikumba, az álomba menekül.”
Kié volna a Szentföld?
https://www.youtube.com/watch?v=-evIyrrjTTY
Én nem szeretnélek a figurák között látni téged…
Mindenkinek megvan a “szerepe” ebben a csodásan ronda világban. Így neked is:)

Meske
Olvasó
Meske

Szia Hunn.
Ami nagyon fontos különbségtétel az Egyház és egyház között:
Krisztus az utolsó vacsorán megmosta a tanítványainak a lábát – ez a követendő példa, a szolgálat.
Azt mondta: „Adjátok vissza a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” Sosem szabad keverni a kettőt, hanem el kell különíteni.
Krisztus nem egy hierarchikus rendszer kiépítésén fáradozott.
A pápák 4. századig Róma püspökei voltak, világi hatalommal pedig csak a 8. századtól rendelkeztek. Ők legitimizálták a világi (abszolutisztikus) uralkodókat.
Ennélfogva aktív befolyással bírtak a politikai élet alakulásában.
Az általuk vezetett egyház is sok változáson ment keresztül, állandó vita tárgya volt az aktualizáció, maguk pozicionálása és az, hogyan reagáljanak a világ változásaira. Az Egyház Krisztusi tanításokon alapszik, ám ezen maga az egyház is gyakran keresztüllépett, kiforgatott, ignorált. Ez sosem jelenti azt, hogy az egyházon belül ne lettek volna olyan személyek, akik a Tanítást ne vitték volna tovább (gyakran a sajátjaiktól szorongatva életük kockáztatásával).
Az egyházszakadás, a különböző felekezetek megjelenése jól mutatja a hívek/egyházi személyek kritikus hozzáállását az „igaz hit” intézményéhez.
Az inkvizíció az eretnekség felszámolása érdekében jött létre (inquisitio =kikérdezés, kinyomozás). Minden olyan tevékenységet felölel, ami ellent mond a „hitnek” és az erkölcsi tisztaságnak (bele foglaltattak azok is, akik kritikus módon szemlélték az evangélium szavainak kiforgatását), a katolikus egyház dominanciáját, tekintélyét hivatott védeni. Másrészről „az inkvizícióért felelősek hitük szerint megmentették az emberek lelkét az örök kárhozattól, ha rávették őket „eretnek” nézeteik megtagadására, akár kínvallatással is. Az inkvizítorok ugyanis hittek abban, hogy cselekedetük végső soron jót tesz a vétkesnek is, hiszen megmentik őt Isten büntetésétől.” (Ez a vallási FANATIZMUS, ami egyszerre szabad utat (kiélést) engedett az ember rejtett (tudat által kontroll alatt tartott) agresszív késztetéseinek (ösztön/szexuális stb)).
A 15–16. század inkvizítorai már bevallottan nem csak az elítéltek lelki üdve kedvéért dolgoztak: „Emlékeznünk kell arra, a per és a kivégzés fő célja nem az, hogy megmentsük a vádlott lelkét, hanem hogy a közjó érdekében járjunk el, és hogy félelmet plántáljunk másokba.”
A hatalom/befolyás különböző mértékű megélése a társadalom minden szintjét áthatotta, egyben megteremtette a visszaélések lehetőségét is.
Inkvizíció volt az Újvilágban (ez is igen kegyetlen volt -indiánokat kínozták), Indiában, Európában a Római illetve a Spanyol inkvizíció.
A legújabb korban II. János Pál pápa volt az első római katolikus pápa, aki bocsánatot kért az egyház összes múltbéli bűnéért.
Ugyanakkor, Hunn, hogyan képes az ember ilyen elvetemült dolgokra? Nem kell messzire menni.
A Zimbardo-féle stanfordi börtönkísérlet aggasztó példával szolgál arra, hogy az emberi psziché miként azonosul egy adott szituációban megkívánt szereppel, akár embertársának rovására (életének kockáztatása árán) is.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Stanfordi_b%C3%B6rt%C3%B6nk%C3%ADs%C3%A9rlet

X Y
Olvasó
X Y

Meske: nem nekem címezted a hozzászólásod, de egy gondolatot leírok erre.

A gonoszságnak nagyon sokféle megjelenési módja és magyarázata létezik, a történelem és a mindennapi élet tele van ezekkel, kisebbekkel és nagyobbakkal. Bárhogy is magyarázzuk, vannak emberek és embercsoportok akik gonosz dolgokat tesznek, és hogy most ki a felelős ezekért, arról mindenkinek más a magyarázata.

Szerintem bárhol bármikor bármilyen bűncselekmény, gonosz cselekedet történik, ott a gonoszság nyilvánul meg, aminek rengeteg megnyilvánulási formája van, de mindig csak a gonoszságról van szó, aminek egyik jellegzetes megnyilvánulási formája a gyilkosság, ami az élőt élettelenné teszi, ellentétben a teremtő erővel, ami az élettelet élővé tesz. Mivel gonoszság nélküli világ nem létezik, ezért a gonoszság egy létező dolog, ami a valóság része, és ezt el kell fogadnunk, hogy kezelni tudjuk.

Ha a gonoszság vagy negativitás a valóság létező része, akkor ez mindenkiben benne van. Bármely korban bármely ember bármely bűncselekményt azért hajt végre, mert enged a benne rejlő negativitásnak. A negativitás használata önmagában nem bűncselekmény, mert életet is menthet, de bizonyos arányban és módon azzá válik. Aki a gonoszság létezésével, ami benne is rejik szembenéz és legyőzni magában, az lúzerból szentté válhat, mint Jézus is tette és mutatta példájával.

A nők helyzete nehezebb, mert a női test és a női egó fogságából nehezebb a szabadulás. De ez biztos nem véletlen, megvan az oka és a haszna. Ezért nem irigylem a nőket de nem is sajnálom őket

Meske
Olvasó
Meske

XY: akkor az önszuggesztió. Ha a tömegek osztják a hitét, akkor az rajongás, elköteleződés (főleg, ha még alapja sincs).
Ezeket a hazugságvárakat azért nehéz lebontani, mert védelmet jelentenek a félelmek ellen. A félelem tárgyává pedig a férfit teszik meg, (mert kiváló projektív felület) pedig inkább egzisztenciális vagy egyfajta “én válságról” volna szó:
mert egyfelől a női mivoltját használja
másfelől pedig következetesen felülírja, újradefiniálja, elutasítja azt
Növekszik a határ a vágyak/célok/tervek és a között, amit a világ valójában adni tud (mert nem válhat akárkivé, bármennyire is törekszik rá). Cserébe kevéssé tekint arra, ő mit és hogyan ad/mi árán éri el.

A szerepekkel és az erővel kapcsolatban van valami, ami alapvetően meghatározza a férfi és a női viselkedést: a vonzerő. Már magában a szóban is megvan az erő iránya: VON és a VONZ.
Nő-férfi között mindig volt “harc”. Számos mese szól erről (bár mostanában már nem mesélnek az emberek- még beszélnek, de nem mesélnek).
Én valami olyasmit látok, nem csak a nők esetében (bár náluk csúcsosodik ki), mintha az emberek a “természetes erők” ellen lennének.
És kiüresedést, irányvesztettséget. Külső vázat tartalom nélkül, falansztersorokat.
Érdekes, hogy minden korszaknak megvan a maga nagy “betegsége”: századfordulótól visszafelé: hisztéria – nárcisztikus válság – depresszió – és most a nemi identitás (tartalmának) bizonytalansága, szerepkonfliktusok.
És előrevetítve, merre halad a technológia, az az irány sem az egészséges személyiség fejlődését fogja szolgálni. Tudatos használat nélkül semmiképpen sem.
Különös jövőkép ezernyi kihívással…
Remélem a reggeled ettől függetlenül szép lesz.

Miklos1
Olvasó
Miklos1

Kedves Szivlapat!

Lehet, hogy ez a kontroll csak azért volt, mert az akkori férfiak felismerték, hogy mi lesz a női jogok eredménye, (amit a modern férfiak nagy részének még nem sikerült), és így akadályozták meg az akkori világ összeomlását?

Meske
Olvasó
Meske

Kedves Miklos1!

Tudom, nem nekem címezte a megszólítást, de azért – engedelmével – bátorkodom kapcsolódni a felvetett kérdéshez. Én úgy gondolom, ha egy-egy történelmi személyt/eseményt kiemelünk az adott korból és a saját korunk kontextusában értelmezzük, akkor egészen más jelentést/értéktartalmat kapnak a múltbeli események. Így a jelenkorra vonatkoztatni egy korszakokkal ezelőtti, igen szűk szempontok szerint vizsgált (egyébként komplex) eseménysort, és ezáltal ítéletet alkotni, meglehetősen bajos.
Nem tudom biztosan, de mintha egy retorikai mintázat kezdene körvonalazódni az eredeti cikkel kapcsolatban (nekem legalábbis).
Ha női oldalról szemlélem a dolgot, akkor sem állja meg tisztán a helyét az állítás, miszerint:
„A nőket addig nem látott kontroll alá helyezték”.
Ami nekem szemet szúrt:

Nem hozhattak döntéseket a saját testük sorsáról – Ez mit jelent? Nem élhettek szabad szexuális életet házasság előtt/alatt? Nem élhettek az abortusz „jogával?” (mert ezt a mondatot ebben a kontextusban szokták hangoztatni a „női öntudatosság” képviselői)

Nem élhettek egyedül vagy más nőkkel – Hajadon lányként miért éltek volna egyedül egy olyan világban, ahol nincs biztonság (közbiztonság, polgárőrség, rendőrség, stb)? Rendes lánynak az apja mellett a helye, én így tanultam. Hogy tartotta volna fenn magát a lány egyedül? Más nőkkel élhettek, igen zárdákban, kolostorokban. De barátnők együtt? Miért is? Az özvegy nem önszántából marad egyedül (bár Isten mentse meg az embert Gerzsány Mária-féle nőszemélyektől).

Nem nézték jó szemmel, ha feleségként meglátogatják a barátnőiket vagy a régi családjukat:
1. Feleségként háztartást vezetni nem azt jelentette, mint manapság. SEMMI sem volt automatizálva, kevés volt a szabadidő. Ha az asszony kiesik egy-két napra, akkor addig az ő munkáját a férfinak (vagy másnak) kellet átvenni. (Aki gazdaságot tart, az ma is tudja jól, mindez mit jelent.)
2. A pestis és az anyarozsfertőzés (egyéb betegség) általános jelenség volt és gyógyíthatatlan. Azt sem tudták, honnét ered és mi által terjed (az anyarozs pl.: kenyérsütéssel, értsd, elmész vendégségbe, eszel pár falatot, adnak útravalót/kóstolót a családnak és „Adieu!”)
https://www.origo.hu/tudomany/20180424-a-kozepkorban-szent-antal-tuzekent-emlegettek-a-rejtelyes-es-rettegett-megbetegedest.html

Ha az ablak előtt ülnek – Milyen nő ücsörög az ablak előtt? Akinek nincs dolga? Ő szeretne nézelődni vagy azt szeretné, ha őt néznék?

Nem mehettek egyedül az utcára – Milyen napszakban? Hol? „Városban?” Vidéken az erdők ölén, ahol Piroskára várt a farkas?… meg a többi vadállat?) Mert féltették őket? Férfi oldalról meg érthető, ki szeretne kakukkfiókát a fészekbe… Ma se mászkáljon egy nő egyedül sokáig, főleg sötétedés után.

Nem képviselhették magukat a bíróságon – mivel az emberek (és így a nők) többsége írástudatlan volt és olvasni sem tudott, nem ártott a képviselet. Másrészről, ha boszorkányperre került a sor, akkor az eljárás menete nem csak a nők, de a férfiak esetében sem volt következetes. Egyébként nálunk imigyen állt a helyzet (legalábbis ezt találtam, de nyugodtan ki lehet javítani):
„Eleinte nem vonatkoztak további előírások a képviselő személyére, vagyis az lehetett akár világi, akár egyházi személy, és a nem szerint sem tettek különbséget, tehát nő is vállalhatott képviseletet (pl. anya képviselte gyermekét), bár „rendszerint asszonyok nem prókátoroskodtak”. Előfordulhatott, hogy a perben familiáris urát, vagy fordítva: ura familiárisát képviselte. Ez e szerződéses viszony sajátosságából adódott, hiszen a familiárisi lekötelezés lényeges tartalmi eleme volt a familiáris részéről a hűség és előkelő szolgálat kötelezettsége, melybe beletartozott urának képviselete is, míg az úr alapvető kötelezettségei között szerepelt a védelemnyújtás, amely szintén tartalmazhatott adott esetben „jogi oltalmat”.

„A felsorolt példákból láthatjuk, hogy ezekkel az új törvényekkel a nőket totálisan kiskorúsították.”
Érdekes, én mást is látok… törekvést arra, hogy a férfi a nőt ne hagyja “elkóborolni”.
De nem baj, leszek a kóc a reggeli hajban, a szálka a műköröm alatt.

Szóval, Miklos1, én nem látok olyat, ami rettentően nagy kontroll lenne. Inkább a szükség, a józan ész és a logika körvonalazódik, amire mindig is alapozni kell. A múltban nem is lehetett máshogy.
A mai világban, egy olyan helyen, ahol még, mondjuk úgy „középkori viszonyok között élnek”, tehát a család fennmaradásához szükség van a nő és férfi képességeire és együttes munkájára, ez a mai napig teljesen normálisan működő keret (Tudom, kevés ilyen hely van).

Nyilván azok a nők, akik „ön-megvalósítanak”, ezeket a kereteket szűköseknek találták.
Szűkös volt tegnap, szűkös ma is és holnap is az lesz. És mivel nincsenek kereteik, nem ismerik (el/fel) a határaikat.
Önnek mi a véleménye?

georg1945
Olvasó
georg1945

Ezek szerint Franciaországban NŐURALOM van.
Úgy vélelmezem, hogy az egész világon NŐURALOM van.
A férfiak ÁTENGEDTÉK A GYEPLŐT A NŐKNEK.
És mind ezt miért ? AZ ESETLEGESEN ELÉRHETŐ KÉJ REMÉNYÉBEN.
Ez a nemi nyomor.
Nagy hatalma van a pinának !
Ez a “meztelen igazság”.

X Y
Olvasó
X Y

Valóban sok helyen szar a helyzet. De azért szerintem nincs az egész világon nőuralom, mert akkor már vége lenne a világnak. A pinának valójában nincs hatalma, mert az csak képzelt hatalom, nem valódi. A pina egy hiány, a fasz hiánya, ezért a valódi hatalom a faszé és nem a pináé, mert a negatív dolgoknak nincs valódi hatalma. A nők tudják ezt, csak az kell, hogy a férfiak is rájöjjenek erre az egyszerű tényre, és véget is ér a feminizmus.

tomgal
Olvasó
tomgal

Már ott bukik a dolog , hogy negatív és pozitív jelzökkel illeted a szerveket. A két szerv együtt ér valamit , kiegészítik egymást , együtt képesek igazi élvezetet és életet adni , aki ezt nem érti …

Ugye ezt te sem gondolod komolyan :

“A pina egy hiány, a fasz hiánya, ezért a valódi hatalom a faszé és nem a pináé, mert a negatív dolgoknak nincs valódi hatalma. A nők tudják ezt, csak az kell, hogy a férfiak is rájöjjenek erre az egyszerű tényre, és véget is ér a feminizmus.”

Csak sajnálni tudom azokat a férfiakat és nöket akik a nemi szerveikre mint a hatalom megtestesítöjére gondolnak .

georg1945
Olvasó
georg1945

A nők úgy szeretik a szexet, hogy előjáték és utójáték.
Sajnos ez nem vicc, ez az igazság.
A férfi meg úgy szereti a szexet, hogy semmi előjáték és semmi utójáték.
Ez a tény.
A nők olyan rengeteget színészkednek, szerepelnek, megjátszák magukat, két percenként képesek fájdalmasan sírni, zokogni, hogy megesik rajtuk a férfiak szíve és mindent megengednek nekik és teljesíti a parancsaikat.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen világ jön.

X Y
Olvasó
X Y

Egyszer láttam egy női rajzoló rajzait, ahol a férfiak és nők különbségeit rajzolta meg.

Az egyik rajz címe az volt: a legerősebb fegyverek. Az egyik képen egy síró női szem volt, a másikon egy csukott férfi száj.

Naooo
Olvasó
Naooo

comment image

tomgal
Olvasó
tomgal

Ne magadból indulj ki ! Szerencsére a férfiak ebben (is ) meglehetösen különbözöek :

https://www.psychologytoday.com/us/blog/all-about-sex/201708/surprise-men-enjoy-and-want-foreplay

Hunn
Olvasó
Hunn

Ja, nekem is bejön az előjáték is meg az utójáték is, ha éppen olyanom van. Meg bejön a háromperces gyors menet is ha épp úgy alakul. Meg az is bejön, ha szenved a ribanc.

Horvath Anton
Olvasó

Vannak nők, aki élvezik a szexet, de ritka. Jellemzően viszont nem pont a legszuperebb modellek között vannak, meg van olyan is, aki 40 körül kezdi el egyáltalán élvezni a szexet, mikorra viszont az érdeklődés iránta jelentősen megcsappan. A tip-top cicababák ebben is csak a lehetőséget látják, ha nem is konkrétan a pénz, de egyéb juttatások útján. Elég sok drága vagy nem annyira drága kocsiban látni a másik ülésen ilyen fiatal cicababákat, nekik elég egy kandúr aki fuvarozza őket, meg lesi a kívánságaikat. Aztán van a másik nagy tömeg, akinek annyi a lényeg hogy a férfi magas legyen, aztán ennyi, hogy minek fontos ez, arról fingja sincsen, ez van a médiában. A társkereső nők meg azok körül kerülnek ki sokszor, akiknek fingjuk sincsen mi az az orgazmus, ha van is gyereke legfeljebb azt tudja mi az az organizmus. Évekig elvannak ilyen oldalakon/alkalmazásokon, mert amúgy fogalmuk sincsen mit akarnak, meg hogy mit is kéne kezdeni a hálószobában egyáltalán. Azok a nők akik élvezik szexet, azok nem sokat vannak egyedül. Ők nem fognak évekig társkeresőzni, hanem pár nap alatt találnak valakit ha fel is mennek, mert tudják, hogy a szerszám mire is való. Amelyik átéli a jó együttlétet is, az tudja is becsülni. Mivel ma azonban a nők 80%-a csak azért marad hoppon és egyedül, mert a férfiak 20%-a akiket ők nagyon szeretnének hosszabb távra azok csak kihasználják őket, ha egyáltalán kihasználják, így érthető az is hogy a többi férfiban csak a pénztárcát látják.

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Az előélet tűpontos ismerete a bizalom alapköve. Vakon senkiben! Vastagon megfizettem érte, hogy engedtem a könyörgésnek, hízelgésnek anno. 25 évesen még örök optimista tacskóként elaltattam minden gyanúmat. Pedig voltak… Bizony szívesen visszautaznánk sokan az időben az azóta ránkrakódott tapasztalatok birtokában, egy figyelmeztetés erejéig! Akkor még, cirka húsz éve bőven volt mozgásterem, választásom is akadt volna. De ugye mint becsületes hülye, gondoltam értékelve lesz a kitartásom, hűségem stb. Nem tűnt fel, hogy mi okból is irtózik az a kisasszony valójában, egy esetleges szakítás esetén, a “nagyvárosból” a kicsibe visszatérni az övéihez. Ma már tudom. Sőt, amikor már az óvodás gyerekünkkel jelentette be, hogy ő akkor most váltani fog, már pontosan láttam, hogy mekkora színjáték volt az az összes hét év együtt. Részéről. Nekem ezt el kellett fogadnom, mert hát sokan mások is jártak már igy… Ennyi a felelősség. Nem lettem anyagilag kicsinálva de aki járt már így, annak biztosan felmerültek kérdések és gondolatok a fejében, még hosszú idő múltán is. Mert ugye egy elvált ember főleg ha gyereke is van már, csak egy szerencsétlen hülye gondolatmenete szerint nem az a valaki, aki nem hátrányból indulna tovább, ha fejére áll akkor is. Igen, ilyen egy felelős nő döntése. A másikat ért kár, veszteség abban a pillanatban a múlté. Nem vígasz, hogy még most is nyögnek valami hitelt, hogy a közös gyerek enyhén speciális lett, 36 évesen ez sem volt csoda… A vidéki ostoba csodalány azért rafkós volt a maga módján, engedett kicsit a maradék elvnek. Okos-gazdag-helyes balek neki már nem termett, és itt hibázott, mert nem tudta a háromból-kettő alapszabályt. A majdnem helyes csórikám meg bevette a mézes… vatrangyot. Ami ennyi idő távlatából egyedül fáj, hogy a gyerekünk kiskorát ez teljesen kettétörte, minden igyekezetem ellenére sem lehet ezt már semmissé tenni. Mégis mit lehetett volna tenni ez ügyben? Elsősorban nyíltnak és őszintének illett volna lenni. Elmondani, vázolni, hogy legyünk egy kényelmes laza viszonyban, aztán majd alakul. Mert ha képben vagyok időben, akkor biztosan mondhatom, hogy esélyesen nem ő lesz a gyerekem anyja… Mert akinek múltja van, az vállalja föl és viselje a következményeket. Mert gennyes ügy másokra tolni az esetleges kihatásait, amik nem maradnak el. A legegyügyübb nő is képben van a többletjogaival! Él is velük. Sőt visszaélni sem rest. Ma már jót nevetek a majd százezres gyerektartás követelés kísérletén stb… mert az ügyvédtől elvált “barátnő” annyit kap… pffffff. Ja, hogy tízszeres jövedelemből, csacsi. Nem mindig a hülyéké a szerencse. Szerencsére. Szóval ezek a francia szukák csak szűköljenek! Jó dolgukban nyilván szar lehet nekik. Nekem nincs okom a panaszra, jut mindenből. De az a tüske, ami alatt az önző módon elbaszarintott időmet értem, nem egy könnyen felejthető kis bibi. Sok év távlatából sem az.

Flagellum Dei
Olvasó
Flagellum Dei

Az előélet tűpontos ismerete a bizalom alapköve.

Szerelmes (fiatal)embernél ez nem számít.
Akkor is érzelmi alapú döntést hoz, amit majd racionálisan megmagyaráz.
Igazán logikus is, mert “milyen férfi az, akit el lehet tántorítani“?

schwarzwald
Olvasó
schwarzwald

Az öreg eltántoríthatóak már aztán igen! Sőt, már magunktól tántorodunk. Persze, hogy senki intő szavára sem hallgat az ember gyereke míg ifjú és bohó/zat. Ezért is van az, hogy szívesen diskurálgatok a mai ifjú társaságokkal. Nem mind reménytelen!

gpetersz
Olvasó
gpetersz

“Azt is bejelentette, hogy a büntetést együtt fogja befizetni a női helyetteseivel és kabinetvezetőkkel

Abból a fizetésből, amit a rendes férfi melósok adójából kap, akik nem egy irodában meresztik a seggüket.
Nemde?