Bull War
31 megosztás

Meztelen képeket küldözgetett a fiatalkorú raboknak egy börtönőrnő

Meghökkentő ügyben ítélkezett nem régen az Egyesült Királyságban a bíróság: egy 25 éves börtönőrnőt vontak felelősségre, amiért a wetherby-i fiatalkorúak börtönében erotikus tartalmú képeket és szöveges üzeneteket küldözgetett a raboknak.

A The sun cikkében részletesen közreadták a visszaélés elkövetésének részleteit: a börtönőrnő erotikus képeit rendszerint egy becsempészett mobiltelefon segítségével juttatta el a fogvatartott fiatalkorú bűnözőknek, de az is előfordult, hogy kinyomtatott ajándék fotóval izgatta fel őket, sőt később egyre komolyabban kezdett ki velük, így az egyik 17 éves rabnak azt is megengedte, hogy megfogdossa őt. A nyugtalan vérű, fiatal smasszernő lebukása után elismerte a hivatali kötelességszegést. A bíróság előtt könnyek között azzal védekezett, hogy nagyon boldogtalan életet él: londoni akcentusa miatt kollégái kiközösítik, alkoholizmusban szenved és a házassága is romokban hever. A bíróság végül 18 hónapra ítélte.

A kép illusztráció

A történetnek nem csak az a tanulsága, hogy szexuális túlfűtöttség által motivált visszaéléseket nem csak férfiak követnek el, hanem ráadásul lelepleződik a nőkkel szembeni társadalmi elfogultság és pozitív ítélkezési diszkrimináció is: mindazok a  tényállások, amelyek egy férfi esetében legfeljebb súlyosbító körülményként eshetnének számításba (alkoholizmus és rendezetlen családi élet), egy nő esetében akár mentő körülményként is a bíróság elé tárhatóak.

Post Author: Bull War

Bull War
f Facebook
31 megosztás


24
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
4 Egyéni hozzászólás
20 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
6 Hozzászólások szerzői
ErvinrommelReszet ElekMeskehunbagiraulomenen Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Se - se
Újságíró
Se - se

Maga a hír engem nem érdekelne – de a BullWar által levont következtetés mégis egy bizonyítékká teszi a női többletjogok sorában.

hunbagira
Újságíró

Akkor nem figyeled a kriminilasztikával kapcsolatos híreket, eléggé.
Ha egy férfi elkövet valamit (különösen nők ellen) akkor mindenkiből- különösen nőkből- előjön a lincselő prosti. A középkori képek nem hazudnak, hogy javarészt nők jártak ki a vesztőhelyre kvaterkázni.
Ugyanez fordítva: “szegénykémnek biztos “meggvótt” az oka”

Se - se
Újságíró
Se - se

hunbagira
..beösmerem tisztőtt bíróság.. tényleg nem figyelem a kriminalisztikát. :-)))

Ha nem is a lincsszomjat, de a kettős mércét én is tapasztaltam nemrég a kettes számú indextopikomon :
Én csak vegyem előre a barátnőmet, ha az érdekellentétbe kerül a nagyfiammal – de el ne képzeljem hogy bárki barátnőm is előresorolna engem ha az ő kisfiával kerülök szembe.

Nanáá.. ezzel is erősödik az a népi megfigyelés, hogy újranősülés szempontjából a kisgyerekes anyák szintén a “kerülendő” kategóriába tartoznak.

Meske
Olvasó
Meske

A kettős mércét én is elismerem Se-se, nehéz a nőkkel erről érdemben vitatkozni.
Azonban van valami, ami ismételten megjelent:
londoni akcentusa miatt kollégái kiközösítik
Dezsavű érzésem van. A katonanős cikknél is az volt az egyik kifogás, hogy a kollégák kiközösítik.
Nyilván nem az akcentusa miatt… inkább azért, ami – belső zavart ( szexualitás kompenzációjaként) – bevisz magával és amiért az ő munkájukat is megnehezíti.
A közösség visszajelzését megint csak fontos volna figyelembe venni az érintettnek.

Se - se
Újságíró
Se - se

Meske
Figyelmesen olvasol, és okosan értékelsz – de két dolgot talán nem látsz.

Egyik az hogy a kiközösítés mérhetetlen, tehát bizonyíthatatlan – tehát nem bizonyíték.
A másik pedig hogy egy nő egy férfiközösségben nem fogja azonnal pontosan érteni a többieket. És már ennyitől is kiközösítettnek fogja magát érezni.

..és hol van még az a viselkedés amit a gyilkolás esetleges kényszere okoz a parancsoltak között..

Meske
Olvasó
Meske

Se-se, elnézést kérek tőled, kicsit paprikás lettem a cikkben szereplő nőre, és rosszul kezdtem neki gondolataim kifejtéséhez.
Szerintem eleve a “nagyon boldogtalan élet” mögé felsorakoztatni a “védelmet”… hát… ezt nem lehet indoknak nevezni, hiszem ha tovább bontjuk, hogy miért is boldogtalan (aka miért nem tudja a munkáját elvégezni/ boldogság kell ahhoz, hogy ne kövessen el szabálysértést?) akkor a felelősség egyszerűen szétdobódik a körülményekre.
(Nem azt mondja, hogy vállalom a felelősséget azért, mert tönkre ment a házasságom- részem volt benne-, alkoholhoz nyúltam, nem voltam kellően kitartó abban, hogy a munkahelyemen beilleszkedjem és a sorozatos rossz döntéseket még azzal kívántam kompenzálni, hogy… szóval hárít. Végül is Bull War is ezt összegzi a végén.)
Logikus érvnek sem áll meg az akcentus miatti kiközösítés -azokért az okokért sem, amit mondasz. De ez megint egy kezdetleges énvédelem (projekció=”szegény én” története), nincs is mit rajta bizonyítani.
Azt nem tudom, hogy Angliában milyen a fiatalkorú bv. intézetek állománymegoszlása férfi-nő tekintetében (vagyis milyen szinten masculin a közeg), ez azonban még mindig nem indok arra, amit tett.
Azt sem tudom, hogy ott milyen gyakran van pszichológiai felülvizsgálat/alkalmassági.
És mivel fiatalkorúakról van szó, a vádpontok között simán helyet kaphat a pedofília is. (Az eredeti cikket nem tudtam elolvasni, mert a felület teleszórta a gépet mindenféle cookie-t/jogosultságot, meg nemtommivelmit ikszelgetős panelekkel, így hagytam a forrást és Bull War írására figyeltem.)

..és hol van még az a viselkedés amit a gyilkolás esetleges kényszere okoz a parancsoltak között..

Nem tudom, jól értem-e: itt arra gondolsz, amikor az ember (itt a börtönőrnő) a szexuális frusztrációja helyett már a szadisztikus hajlamait éli ki az elítélteken?

Se - se
Újságíró
Se - se

Meske
Nem volt zavaró az érzelmi plusz az írásodban..
Ami a védelmi érvek szétszálazását illeti, a lényegi részben egyetértek veled, az apraja engem nem háborít fel.

Amit visszakérdezel, azt én a katonára írtam nem a börtönőrre.. sőt a második gondolatot is oda értettem. Egy börtönőr nem úgy van a többi börtönőrrel közösségben mint egy katona.

Illetve a gyilkolás a katonának kötelessége ha ezt megparancsolják. Erre gondoltam amikor a kényszerről beszéltem.

Meske
Olvasó
Meske

Áh…! Így értem! Közben meg gondolatban összekötöttem a kettőt. Az eredmény: Abu Ghraib.

Se - se
Újságíró
Se - se

Meske
Maradj később is ilyen.. :-)

…vagy csak lassan romoljon a mosolyfakasztó képességed.

Meske
Olvasó
Meske

Se-se, a gének és az idő együtt csoda dolgokra képesek: megvan rá a garancia, hogy ez csak fokozódni fog :D !
Örülök, hogy jó kedvre derítettelek.

Se - se
Újságíró
Se - se

Meske
Köszi :-)

..kacsintottam..

Reszet Elek
Szerkesztő

A börtönben is jobban kikészítik a nőkkel, gyerekkel, öregekkel erőszakoskodó elítélteket. Szóval ez az elfogultság megvan férfi részről is.

hunbagira
Újságíró

A nők elleni elkövetőket pont nem készítik ki. Eleve, a gyilkosok nem kis része az asszonyt tette tepsibe.
A másik, a magyar kurva nők 90%a, pasi/férj bezárása után lelép. Eleve ezzel zrikáljál bent egymást. Fogadásokat kötnek az időre. Szégyenfalat állítanak a “szinten”. Szóva el vannak..:D
Úgy, hogy ha valahol dobálják -nemhogy- a “redpill”-t de inkább a “blackpill”-t az a kóter.

hunbagira
Újságíró

Az külön vicces, ha a golddigger prosti el volt tartva…utána meg évente nem tud küldeni egy doboz kávét/csík cigit..
Amúgy john dilingert is egy erdélyi magyar nő adta fel egy zöldkàrtyáért…

Reszet Elek
Szerkesztő

Bánáti oláh volt.

hunbagira
Újságíró

Nekem temesvári magyarként maradt meg. De akkor a másik alja, jól van.

hunbagira
Újságíró

Temesvár stimmel(t), de tényleg jobbágyhobbit.

ulomenen
Olvasó

” a brazil női labdarúgó-válogatott edzőmeccset játszott a Gremio U16-os fiúcsapatával. A fiatalok nem kegyelmeztek a többek között hatszor a világ legjobb női játékosának megválasztott Martával felálló nemzeti együttesnek és 6–0-ra győztek”

https://magyarjelen.hu/tizenhatevesek-vertek-romma-az-olimpiara-keszulo-brazil-noi-focivalogatottat/

hunbagira
Újságíró

Tehát nem is az ifi, hanem a serdülők mosták le őket a pályáról.

Se - se
Újságíró
Se - se

ulomenen
Kíváncsi lennék hogy a találkozót kitaláló és megszervező céget milyen büntetéssel sújtják majd.

Reszet Elek
Szerkesztő

Mindig azzal jönnek, hogy a pedofil pacákok megtalálják a módját, hogy pedofilkodjanak. Olyan pályát és munkahelyet választanak, ahol ezt megtehetik, pl. nevelőtanár stb. Látható hogy ez a nőknél is így van.
A beteg elme mindig igyekszik megtalálni a lehetőséget, hogy kiélje hajlamait.
Azért kíváncsi lennék hogy egy pacák ugyanezért mit kapott volna. Egyben felmerül az a kérdés is, hogy az ilyen esetekből kiindulva miért nem ugyanolyan neműek az őrök, mint a fogvarartottak. Elvégre az esetleges “románcok” biztonsági kockázatot jelentenek.
Persze nyilván fordítva ez se igazán történhetne meg. Bár felködlik az a magyarországi eset, amikor a férjét felgyújtó nőszemély az egyik őrt vádolta meg azzal hogy a leskelődőn keresztül szexelt vele.

Meske
Olvasó
Meske
hunbagira
Újságíró

Igen..

Ervinrommel
Olvasó
Ervinrommel

Igazabol semmi komolyat nem kovetett el, senkit nem bantott, egy normalis vilagban, akar egy sima kirugassal el lehetne intezni. Csak abban a viszonylatban erdemel buntetest, hogy egy ferfit hasonlo esetben, 2 perces targyalas utan kivegeztek volna, de minimum sokszoros eletfogytiglanra iteltek volna. Es a ferfigyulolo feminacik mindkettot, orjongve keveselnek.