Élet a Földön kívül IV.

Ahogy a végére érünk a Földön kívüli élet kutatásának, szeretném az utolsó részt amolyan saját véleményként, saját gondolatmenetként bemutatni, kissé elengedve az eddigi „féltudományos” hangvételt.

Élet a Földön kívül – 6. rész, Intelligens földönkívüliek

A korábbiakban már említettem, hogy a SETI tudományoknak nem mindenki hisz. Őket sok minden más, például a paleoasztronautika mozgatja. Véleményük szerint az idegenek már korábban jártak itt a Földön és akár befolyásolhatták a történelem menetét, vagy ők okozhatták a kambriumi robbanást. Ezt a tudományterületet hivatalosan nem ismerik el, de képviselői között neves tudósok is vannak. Ezt az ellentmondást a Fermi-paradoxonhoz hasonlóan igen nehéz feloldani. Akár hiszünk nekik, akár nem, nem tudunk szó nélkül elhaladni mellettük, ezért röviden kitérek rájuk is.

A legfontosabb, amit én személy szerint jónak tartok a paleoasztronautikában, az az, hogy ha nem is mindig jók a következtetéseik, legalább fel mernek tenni olyan kérdéseket, amelyeket a hivatalos tudományos közeg nem tart érdekesnek, vagy nem is kerül a figyelmébe, ezért elmulasztja feltenni őket. Csak egy egyszerű példa, hogy mit keres egy ősi, de biológiailag elég pontos elefántszobor Mexikóban? Nem amerikai mamut, hanem határozottan elefántszerű⁹⁹! Ezt a kérdést a paleoasztronautikusok előtt mindenkinek derogáló volt feltenni, de ők nem féltek ettől. Talán egy nap választ is kapunk, remélhetőleg a tudomány oldaláról és remélhetőleg valódi választ…

Az alapvető paleoasztronautikai gondolatok szerint az ősi emberek egyedül képtelenek lettek volna létrehozni olyan építészeti és művészeti alkotásokat, amelyeket végül mégis összehoztak valahogy. Csak két példa, a Stonehenge és a Nagy piramisok. Ezek vannak náluk a középpontban. Leghíresebb képviselőjük a sokak által ismert, sokak által gyűlölt, de még többek által szeretett Erich von Däniken. Bár nincs tudományos minősítése, alapítványánál számos szakember dolgozik, akik a hagyományos tudományos megközelítéseken túl egyéb módokon is keresik az igazságot, vagy legalábbis azt, amit ők annak tartanak. Aki szereti az ilyesmit és szeret elgondolkodni a nem teljesen evidens bizonyítékokon, annak ajánlom, hogy tegyen egy próbát Däniken úr munkásságával¹⁰⁰.

De haladjunk tovább. Akármikor és akárhol elhangzik a földönkívüli élet, mint kifejezés, biztosra veszem, hogy a legtöbbünknek zsigerből a kis zöld, vagy szürke emberkék ugranak be a nagy kerek, fekete szemeikkel. Erre vagyunk kondicionálva a popkulturális elemek által. Minek tagadjuk, az ufó kifejezés ugrik be elsőként. Maga az ufó [UFO] az azonosítatlan repülő tárgy angol rövidítése. Ha szigorúan vesszük a kifejezést, akkor igen sok dolgot ide sorolhatunk. Csak pár példa: meteoritok, nem azonosított civil repülőgépek, felhők, köd, madárrajok, különböző természeti jelenségek, vagy éppen Jóskanéni felénk dobott valamit. És a várva várt kifejezés, a földönkívüliek űrhajói is ufók. Tulajdonképpen rengeteg ufót észlelünk nap, mint nap. Az ufó hívők szerint ez mind csakis és kizárólag űrhajó lehet, amit a reptiliánok a Szíriuszról, vagy más csillagrendszerek lakói használnak. Ők azok, akik szerint a Roswelli esemény is ufó baleset volt 1947-ben és számos technikai újítást köszönhetünk neki pl. lopakodó technika, mikrochip, miegymás¹⁰². Ami érdekessé teszi a dolgokat, hogy nem csak ez az egy ilyen eset van. Ott vannak szintén Amerikából a Phoenix-fények¹⁰³, amelyekről az amerikai légierő azt állította, hogy légi gyakorlat volt, mások szerint meg nem. Vagy híres-hírhedt ufó boncolás, bár erről meg maguk a készítők állítják, hogy hamisítvány¹⁰³.

További anekdoták és hitelesebb történetek is maradtak fenn történelmi leírásokban. Ilyen nagyon sok van, csak egy-két példa: Alexander serege találkozott egy repülő, fénylő diszkosszal, amely a III. Dareiosz perzsa uralkodó elleni győztes csata után (isszoszi csata; Kr.e. 333) jelent meg az égen és vadul cikázott ide-oda, mígnem nagy fényárban el nem nyelődött. Vagy ott van Illés tüzes szekere, amely magához ragadta az Úrhoz¹⁰⁴.

Vegyünk most egy olyan esetet, amiről tételezzük fel, hogy meg is történhet, vagy akár meg is történt már. Ez az esemény legyen az, hogy egy igazi ufó leszáll a Földre. A nagy szürke, csészealj formájú hajó hosszú, vékony lábakon támaszkodik a zöld füvön. Hasából fehér gőzfelhők törnek elő, hangos szisszenések kíséretében. Végül nagy fényárral lenyílik a hajó kapuja, aláereszkedik a rámpa, majd megjelenik 2-3 alak sziluettje. Először tétovák, de végül lejönnek. Széles, pataszerű talpuk először érinti a Föld talaját. Történelmi pillanatok ezek! Ezek a szerzetek sápadtszürke bőrű, nagy ovális fekete szemű, hosszú, hártyás végtagokkal rendelkező, sötétkék uniformist viselő lények. Mélyet szippantanak a hűvös, késő őszi levegőből és elégedetten nyugtázzák, hogy a kapcsolati listájukat teljesítik. A primitív fajok megismerési kvótáját végre beteljesítik a Földdel. Vége a küldetésnek, mehetnek nyaralni a Mira Ceti valamelyik üdülőbolygójára! Velük szemben, nem messze, áll egy olajzöld terepjáró, benne néhány morcos, de magas rangú katonatiszttel. Alig pár tucat méterre tőlük a hadügyi filmesek. És senki más. A területet már hetekkel ezelőtt igen nagy ívben „hadgyakorlat” címszóval lezárták. Így az esetleges bámészkodókat kirekesztették, ugyanakkor, akik mégis belopództak, mostanra megunták, hogy nem történik semmi és ők is hazamentek. Senki más nincs a környéken rajtuk kívül. A széles lombú fákat simogatja a metsző szél, ezt leszámítva feszült csönd van. A tábornok kikászálódik a járműből és az érkezők elé áll, hogy fogadja őket. Egyik fél se tudja, hogy mit tegyen most, csak nézik egymást. Az izgatottság szinte tapintható. A tekintetek szikrázva vesznek el egymásban. Aztán földönkívüliek bekapcsolják a fordító-gépeket, hogy valós időben tudjanak az emberekkel kommunikálni. Baráti intésváltás után a parancsnokuk így szól a tábornokhoz: „Ugye csak ti tudtok rólunk, akik itt vannak!?”

Majdnem biztosra vehetjük, hogy a fenti példa hasonlóan zajlana a valóságban, ha a titoktartást vesszük alapul. Ennek több oka is lehet. Egyrészt senki sem szeretné, hogy egy békésnek induló találkozást valami anarchista fanatikus tönkre tegye. Ha már egyszer az idegenek békével jöttek, akkor illendő őket békével is fogadni. A másik oka a titoktartásnak a lakosság sorai között kirobbanó pánik megelőzése lenne. Egyszerűen nem lehet megjósolni, hogy miként reagálna a nép egy olyan eseményre, miszerint földönkívüliek idejöttek hozzánk. Szinte látom magam előtt a kereskedelmi tévék közvetítését, ahol nemes egyszerűséggel „itt vannak az ufók” lesz a szalagcím. Közben ők mindenféle alig igaz dolgot mesélnek a fogadóbizottság tagjainak a Tejúton történő csudákról. Hogyan kezelnénk ezeket a „meséket”? De ne feledjük, hogy van egy harmadik oka is a titoktartásnak, amit úgy hívunk, hogy előnyhöz jutás a vetélytársakkal szemben. Ugyanis ha a földönkívüliek idejönnek, mondjuk az EU-ba, akkor az EU vezetői minden bizonnyal megkísérelnek majd technológiát szerezni tőlük. Vélhetően az idegenek számunkra átadott „értékei” csak csillogó csecsebecsék, hamisgyöngyök lesznek, de nekünk felbecsülhetetlen kincsek. S ez nehogy már az oroszok, vagy a kínaiak kezébe jusson, hát Merkel asszonyék inkább eltitkolják, hogy az ufókkal mutyiznak. Persze, ha a földönkívülieknek van némi politikai érzékük, akkor a nagyobb frakciókat sorra végig látogatják…

Egy találkozás, ha nem nemzetközileg megszervezett, akár félreértésbe is torkollhat. Ha pl. Észak-Korea légterébe belépne egy azonosítatlan repülő tárgy, szinte biztos, hogy rálőnének. Abból lenne ám csak a magyarázkodás, ha a több milliárd xenomorf jönne elégtételt venni E.T-ért! Ennek azért kicsi az esélye, mert az idegenekről is feltételezhetjük, hogy érkezésük előtt legalább alapvető információkat szereznének rólunk, hogy ne legyen a belépőjük félresikerült.

Azt azonban leszögezhetjük, hogy akárhogy is, de hosszú távon egy ekkora horderejű eseményt nagyon nehéz lenne titokban tartani. Előbb-utóbb lenne valaki, aki valós bizonyítékokat adna ki. Akkor már a dezinformációk szórása és a lejárató kampányok, esetleg „balesetek” bekövetkezte sem tudná megfordítani a dolgokat. Bár való igaz, hogy a Manhattan projektet sikerült titokban tartani, de akkor még nem volt internet, ami valós időben közvetíti a világ eseményeit Burkina Fasótól Vlagyivosztokig. A ködösítés csak zavart és félelmet keltene. Még inkább eluralkodna a pánik. Ettől függetlenül nem lehet tudni, hogy valami a háttérben éppen történik-e, hiszen még lehetünk a titkolózás működő szakaszában, amikor még nem dőlt ki a bili. Ezt nehéz megállapítani, főleg, hogy túl sok a konteós-rögeszmés, akik miatt minden ilyen irányú objektív kutatás hiteltelenként bemutatható, az eredményeiktől függetlenül…

Az előző 3-4 bekezdésben már elkezdtem felvázolni egy új problémát. Nevezetesen azt, hogy eddig az élet keresésének nehézségeiről volt szó, de mit teszünk akkor, ha megtaláljuk? Milyen protokoll szerint járjunk el? Mi legyen az irányelv akkor, ha az idegen életformák csak mikrobiálisak, de mi legyen abban az esetben, ha kommunikálni is tudunk? Ez további megoldandó kihívásokat vet fel. Azonban nem maradunk segítség nélkül, ugyanis ezt a kérdéskört az exopolitika vizsgálja^105,106. Mert mi sem természetesebb és egyszerűbb, hogy a Földet oly kifogástalanul kormányzó politikusokra bízzuk a bolygónk galaktikus jövőjét? Komolyra fordítva, ha nincs egyértelműen meghatározott irányelvünk, amely mentén el tudunk igazodni egy olyan új és zavaros helyzetben, mint a földönkívüli élet megtalálása, akkor bizony több kárt is tehetünk odakint, amiből előbb-utóbb visszahat majd ránk valami. Ezt megelőzendő, az exopolitika művelői (nevükkel ellentétben nem politikusok, hanem tudósok) folyamatosan töprengenek azon, hogy milyen lehetőségek fordulhatnak elő és ezekre mik a megfelelő lépések a földiek részéről.

Részben még ide kapcsolódik, hiszen előkészítheti a kapcsolatfelvételt, hogy bizony, ha más is keres odakint, akkor bennünket is megtalálhat. Ahogyan az űrkorszak beköszöntött, Földünk körül megjelent a messziről is jól látható űrszemét. Már most gondok vannak belőle, hiszen károsíthatják a fel-leszálló űrhajókat és szállítmányukat. Műholdak és szondák ezrei keringenek a fejünk felett. Ezen túl már a Holdon is lábnyomokat hagytunk és zászlók vannak kitűzve, űrszemét van hátrahagyva. A Naprendszerünk többi bolygóján is robotok dolgoznak épp, vagy úton vannak, esetleg szemétként hátra maradtak egy-egy égitesten. A Voyager szondák ezekben az években hagyják el a Naprendszer szélét és lépnek ki a csillagközi térbe, oda, ahol azelőtt ember még nem járt…

A rádióadásaink és tévéműsoraink nemcsak a Földön, hanem a Föld „gömbfelületéről” fénysebességgel minden irányba terjednek szét. Ezeket az adásokat jó száz-százötven éve sugározzuk, ezért az első adásaink mostanra elérték a 150 fényévnyire lévő Hydra csillagképet. Ezeken kívül szándékos figyelemfelkeltő adásokat is küldtünk már, amelyben megadtuk a Földünk pontos helyét és még néhány, a kommunikáció felvételéhez szükséges adatot. Annyi bizonyos, hogy mi, emberek már elég komoly nyomot hagytunk az Univerzumban, állandóan hangoskodunk az éterben. Ha valaki egy nap idejön majd, lehet, hogy csak annyit fog kérni tőlünk, hogy legalább egy napra fogjuk be a szánkat, hogy pihenni tudjanak, mert ilyen lármában ez lehetetlen…

Mivel kendőzetlenül mennek ki a rádiójeleink a világűrbe, jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon jó ötlet ezt így hagyni? Ugyanis bárki odakint, aki veszi ezeket az adásokat, be tudja mérni, hogy honnan érkeztek. Megtalálják a Földet! Mivel ha vannak földönkívüliek, nem tudhatjuk, hogy milyenek és hogy miként gondolkodnak. Lehet, hogy barátságosak, de lehet, hogy teljesen ellenséges magatartást tanúsítanak. Naivság lenne azt gondolni, hogy csak békés, vagy csak ellenséges lényekre bukkanhatunk odakint. Fel kell készülnünk egy olyan eshetőségre, amely fennállása esetén inváziót szenvedünk el. Ennek gyermeteg lefolyását a különböző nemzetek akció mozija már sok ízben bemutatta. Egy dolog talán hasznos ezekből, mégpedig, hogy nem ismerjük az idegenek exopolitikai gondolatait, nem tudjuk, hogy miként viszonyulnának az emberiséghez. Bár a józanész azt diktálja, hogy az ellenségeskedés esélye kisebb, de kizárni nem lehet. Ha ide is tudnak jönni, az azt jelenti, hogy olyan szinten fejlettebbek nálunk, hogy hozzájuk képest mi még a neandervölgyi szintjén se vagyunk. Bármit megtehetnek velünk, amit csak akarnak. Tulajdonképpen a jó szívükre kell hagyatkoznunk onnantól, hogy ideértek.

De véletlenül is egymásba botolhatunk. Aki elolvasta az előző rész végén ajánlott irodalmat, az már sejtheti, hogy az idegenek akár észre se vesznek bennünket, csak teszik a maguk dolgát. Ahogy mi is nekiállunk piknikezni, sokszor csak azt vesszük észre, hogy a vajaskenyeret ráncigálják le a hangyák a plédről. A kert felásásakor csak akkor vesszük észre, hogy cserebogár pajorok nyugodtak a földben ott addig, míg ki nem forgatta őket a lapát… Az idegenek is ránk léphetnek anélkül, hogy ártani akarnának, csak nem vesznek észre, nem tudnak rólunk. Egy ilyen találkozás elsülhet végül aránylag jobban, mint a Hoyle féle Fekete felhőben, de az is lehet a vége, hogy szétrobbantják kvarkokra az egész Naprendszert szőröstül-bőröstül, hogy felszippantsák űrhajó üzemanyagnak. Voltaképpen ennek a fajta találkozásnak az esélye ijesztően magas, talán még annál is valószínűbb, hogy egy kolosszális anyahajó ráereszkedik a bolygóra, és amíg a királynőjük flangál a felszínen, valami iskolabuszt kergetve, addig a katonái vegzálják az adófizető amerikai polgárokat…

Csak egy egyszerű gondolatsort vegyünk alapul. Ha egy csillagközi birodalom lakosságszáma bolygónként alig több mint ötmilliárd, ebből csak egymillió a katona, akkor száz bolygó esetén ez százmillió katonát jelent. Ekkor még nem beszéltünk az űrhajóik erejéről (pl. planetáris bombázás), a drónjaikról, vagy robotjaikról, a biológiai hadviselésükről, vagy arról, hogy simán egy EMP bombát is dobhatnak a Földre és szinte már nyertek is. Ha harciasabb népet veszünk számításba, akkor fennállhat olyan abszurd esemény is, miszerint a katonaságuk létszáma eleve nagyobb, mint a Földünk össznépessége. Erre találunk példát itt a Földön is, az orosz (3,5 millió katona, de akár 20 milliót is lehet mozgósítani), vagy a kínai („csak” kétmillió katona, de akár 270 millió fő is mozgósítható) hadsereg alaplétszáma meghaladja, mondjuk Szlovénia (cirka kétmillió fő), Lettország (1,8 millió fő), vagy éppen Izland (360-370 ezer fő) teljes lakosságszámát. Ha a totálisan mozgósítható haderőt nézzük, akkor a kínai hadsereg 270 milliós összlétszáma meghaladja Indonézia (269 millió fő), vagy Oroszország (147 millió fő) teljes lakosságszámát is! Egy olyan kisebb ország, mint Magyarország, gyakorlatilag nem tud annyi fegyvert felhalmozni, amivel egy 270 milliós haderőt legyőzhetne. Kis túlzással ők puszta kézzel is elbánnának velünk. És ehhez jön a technikai fölény (pl. interkontinentális rakéták). Ezt bolygószintre kivetítve már érezhetjük, hogy miért nagyon veszélyes szétkürtölni mindenfelé, hogy „hahó, itt vagyunk, megosztott nemzetek, súlyos belső problémákkal, alig várjuk, hogy lerohanjatok minket!”. Egyébként is, az idegeneket talán nem is érdekli a nyomorunk…

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a nagy számok törvénye alapján csaknem kizárt, hogy ne lenne élet odakint. De hogy odakint hol van, az már nehezebb kérdés. Előfordulhat, hogy minden galaxisban csak egy életforma tud kialakulni, de akár az is, hogy több tízezer. Emellett nagyon fontos, hogy belássuk, ezek az életformák nem tudnak találkozni, csak ha egy időben, egymáshoz közel léteznek és kommunikációképesek. Nem tudjuk, hogy az esetleges idegen életformák milyenek lehetnek, mennyire térnek el tőlünk. Az a tény viszont, hogy eddig semmit sem találtunk, nem jelenti azt, hogy nincs is senki odakint. Csak azt jelenti, hogy nem keresünk elég régóta, nem elég fejlett a keresőtechnikánk, eddig éppen csak a felszínt kapargattuk (a mars járók még egy méterre se ástak le), és magunk se tudjuk, hogy pontosan mi a csudát is akarunk keresni egyáltalán. Tulajdonképpen a kutatásba beleölt anyagi és szellemi értékek nem hiábavalók, mivel nem csak abban segítenek, hogy életet találjunk odakint, hanem abban is, hogy jobban megértsük a saját, törékeny Kék Bolygónkat és annak élővilágát, amelyre így talán majd egyszer jobban is vigyázunk!

Élet a Földön kívül – Adam Bogomolov, 2021.01.20.

Felhasznált irodalom

Borítókép: A Tejútrendszer. Forrás: Wikipédia – https://hu.wikipedia.org/wiki/Tej%C3%BAtrendszer

99]       NOMLAND, Gladys Ayer. Proboscis Statue from the Isthmus of Tehuantepec. American Anthropologist, 1932, 34.4: 591-593.

100]     VON DANIKEN, Erich. Chariots of the Gods. Penguin, 1999.

101]     BERLITZ, Charles; MOORE, William L.; EADIE, Jack. The Roswell Incident. New York: Grosset & Dunlap, 1980.

102]     KITEI, Lynne D. The Phoenix Lights: A Skeptics Discovery that We Are Not Alone. Hampton Roads Publishing, 2010.

103]     MANTLE, Phillip. Alien Autopsy Film, RIP. International UFO Reporter, 2008, 32.1: 15-19.

104]     Szentírás, 2. Kir. 2:11

105]     SALLA, Michael E. Exopolitics: Political Implications of the Extraterrestrial Presence. Dandelion Books, LLC, 2004.

106]     SALLA, Michael E. Exopolitics. World Affairs: The Journal of International Issues, 2008, 12.2: 114-129.