Ilyen jövőre szánod a fiadat? – Kampány a fiúk-férfiak érdekében

Milyen életút, milyen jövő vár ma Magyarországon egy fiúra? És milyen ez a jövőkép a másik nemhez viszonyítva? Miközben a fiúk-férfiak társadalmi megbecsültsége, életkilátása, társadalmi mobilitása egye inkább romlik, az általánosan elterjedt nézet mégis az, hogy a "nőknek rosszabb", a "férfiak könnyített pályán mozognak". A Férfihang Civil Társaság a Valódi Egyenlőségért Civil Társasággal karöltve idén februárban a fiúk életlehetőségeire kívánja felhívni a figyelmet a bölcsőtől a nyugdíjig.

Olvasóink, elkötelezett, civil férfijogi aktivisták kezdeményezésének és nagyrabecsült adakozásának köszönhetően kivételesen nem csak az internetes teret, hanem utcai reklámfelületet is felhasználhatunk kampányunkhoz, amelyben a fiúkkal-férfiakkal kapcsolatos problémafelvetéseinket igyekszünk kommunikálni a társadalom felé. Február hónapban Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontján, a BAH-csomóponton egy óriásplakát irányítja az utca emberének a figyelmét is a fiúk-férfiak társadalmi problémáira. Bár a figyelemfelhívó plakátra csak néhány tényadat kerülhetett fel, de a teljes kampány ennél sokkal több kérdésről kíván szót ejteni a fiúk-férfiak életkilátásaival összefüggésben. Az alábbi áttekintésben a fiúk-férfiak legégetőbb társadalmi problémáit foglaljuk össze.

• Már csecsemőkorukban is érzelmileg elhanyagoltabbak a fiúk a lányoknál.

Viselkedéskutatók elemzései mutattak rá, hogy a fiú csecsemőket tovább hagyják sírni a lányoknál, kevesebb mesét olvasnak nekik, és ritkábban énekelnek nekik. Erről Philip Zimbardo, közismert férfikutató részletesebben is beszél a “Nincs kapcsolat” című szociográfiájában (Libri, 2016; 272. old). Az anyák ezzel önkéntelenül is azt juttatják kifejezésre a fiú gyermekeik felé, hogy az ő problémájuk kevésbé fontos, és nem különösebben érdemlik meg gondozóik, a közösség, a társadalom idejét és figyelmét, leginkább csak önmagukra számíthatnak. Jó esetben ez feltehetően nem jelenti azt, hogy a szüleik kevésbé szeretik a fiaikat, viszont önkéntelenül is olyan férfiszerepre készítik fel őket, amelyben csak igen ritkán alanyai mások odafigyelésének és gondoskodásának.

A probléma megoldása csakis a társadalmi és szülői attitűd megváltoztatása lehet; széles körben szükséges felismerés, hogy a figyelem és a lelki támogatás ilyen mértékű megvonása nem lehet a férfivá nevelés eszköze.

• Az iskolaelhagyók 60% -a fiú.

Manapság az oktatási rendszer eleve nem a fiúk készségeire van optimalizálva, ráadásul a szinte teljesen elnőiesedett tanári kar számára nehezebben kezelhetőbbnek tűnnek a fiúk, amíg a nyugodtabban elülő, passzívabb lányok “fegyelmezettebbek” és elfogadhatóbbak a mai iskolai rendszer számára. A problémát tovább fokozza, hogy nem csak a férfi tanárok által nyújtott minta kevés, de az egyre inkább átformálódó családszerkezetnek köszönhetően a fiúk családjaikban is egyre kevesebbet vannak az attitűdjüket megértő és számukra hasznos mintákat közvetítő férfitársaságban. A lányok jobban meg tudnak felelni a számukra optimalizált iskolai követelményeknek és közvetlen szociális hálójuknak is. A statisztikai adatok szerint felsőbb tanulmányokba eleve kevesebb fiatal férfi kezd bele, és azokat többen is hagyják abba. Sajnos a társadalmi vélekedés egyre inkább úgy tartja, hogy nem számít férfias önmegvalósításnak a tanulás, az olvasás, az önképzés. Mindezek egyre valószínűbb jövőképként vetítik előre a fiúk-férfiak kulturális és képzettségbeli lemaradását, és mindezekkel együtt romló társadalmi státuszát.

A probléma megoldásához a társadalmi gondolkodás újraformálása és az iskolai oktatás szemléletmódjának olyan reformjára is szükség van, amelyeknek eredményeként az iskola a leminősítés és büntetés helyett megértéssel közelít a fiúgyermekek egyéni attitűdjéhez és problémáihoz, elfogadja nagyobb aktivitás, verseny és mozgásigényüket és nagyobb figyelmet fordít beilleszkedésük támogatására. 

• A családon belüli erőszak gyermek áldozatainak 65 százaléka fiú.

Az Országos Kriminológiai Intézet több éves kutatást végzett a családon belüli erőszak témakörében ügyészségi iratok és rendőrségi statisztikák elemzésével. A kutatás eredményeit a “Családi iszonyok” (KJK Kerszöv, 2005) című tanulmánykötetben adták közre. A közkeletű tévhittel szemben fény derült arra is, hogy a fiúkat-férfiakat érő erőszak nem pusztán néhány százalékát teszi ki a családon belüli erőszaknak, tehát a feminista szervezetek által közölt adatok teljesen hamisnak bizonyultak. A kutatók így összegzik eredményeiket a tanulmánykötet 164. oldalán:

“A családon belül elkövetett, kiemelkedően súlyos bűncselekmények körében (emberölés és kísérlete) öt áldozat közül három férfi – a férfi áldozatok aránya 65%. Kiskorú veszélyeztetésének áldozatává a fiúk kétszer gyakrabban válnak, mint a lányok (65%-35%), vagyis a gyermek sértettek kétharmada szintén fiú.”

Bár a magyar statisztikai kutatás az elkövetők személyének tisztázására nem irányult, így arra vonatkozóan nem is tartalmazott adatokat, de a tanulmány készítői nemzetközi statisztikák idézésével rámutattak, hogy a gyermekek terhére elkövetett bűncselekményeknek elsődleges elkövetői nem a férfiak, hanem többségében (hozzávetőleg 65 százalékban) az anya egyedül vagy társtettesként bántalmazza (többségében fiú) gyermekét.

A gyermekek érdekében tudatosítani kell, hogy a fiúgyermekek fokozottan veszélyeztetettek a családon belüli erőszak vonatkozásában. Az elkövetői körre tekintettel pedig olyan társadalmi fellépés szükséges, amely meggátolni igyekszik, hogy az elsődleges gondoskodásért felelős anya agresszorként viselkedjen gyermekével szemben. Különösképpen a legvédtelenebbek, a csecsemők terhére elkövetett életellenes bűncselekmények tekintetében kellene előrelépést elérni, mivel az állam nagy költségen működtetett bűnmegelőző programja, a kórházak elé elhelyezett inkubátorok intézménye a legtöbb szakértő szerint kudarcot vallott, nem csökken az anyák által elkövetett csecsemőgyilkosságok száma.

• A halálos munkahelyi balesetek áldozatainak 93 százaléka férfi.

A családfenntartói szerep, a család jóléte iránti felelősség, a túlterhelés, a férfiakra jellemző erősebb kockázatvállalási hajlam, illetve maga az alapvető tény, hogy a veszélyesebb munkák jelentős részét férfiak végzik együttesen okozhatják, hogy a rokkantságot okozó illetve halálos kimenetelű balesetek magasan túlnyomó részét férfiak szenvedik el.

Nagyobb odafigyeléssel, a túlterhelést okozó körülmények kiiktatásával, a férfiakra jobban fókuszáló baleset megelőzési irányelvek bevezetésével lenne szükséges változtatni a helyzeten.

• A hajléktalanság és a mélyszegénység problémája jelentősebben sújtja a férfiakat.

A hajléktalanok között messze felülreprezentáltak a férfiak, arányuk egyes felmérések szerint akár 85-95 százalék körül is járhat. Ahogyan erre számos hajléktalanságot kutató szakember is rámutatott, a hajléktalanok jelentős részének története azzal kezdődik, hogy “amikor elváltam…“.  Nem új keletű jelenség ez, a problémával foglalkozó szakirodalom említést tesz arról is, hogy a korábbi társadalmi érában megfigyelhető volt, hogy egy férfi élete folyamán 2-3 házat is felépített elképesztő energiákat mozgósítva, amelyek aztán a válások során mind elúsztak. A közös lakást akár úgy is a volt feleségnek ítélheti a bíróság, hogy a férfinek nincsen hol laknia. A mai megváltozott anyagi és társadalmi viszonyok között azonban egyre kisebb az újrakezdés lehetősége. Sokan észrevételezik, hogy válás után úgy érezték, hogy értéktelenné váltak a környezetük és a társadalom számára egyaránt és ennek kapcsán fokozottan fenyegeti őket a lecsúszás, ellehetetlenülés veszélye. Általában is súlyos mértékben romlik a férfiak társadalmi mobilitása, várhatóan a felnövekvő férfigenerációk lehetőségei sem lesznek jobbak apáikénál. Egy olyan jövőkép látszik kibontakozni, amelyben a férfiak helyzete jelentősebben tovább romolhat és társadalmi hátrányuk akár generációkra is bebetonozódhat.

Csak a férfiak tudatosságának növelése, tudatos élettervezése és életvezetése vezethet el oda, hogy a mélyszegénységgel és a hajléktalansággal fenyegető körülményeiket felismerjék és elkerülhessék.

• Az öngyilkosságot elkövetők 80 százaléka férfi.

A fentebb részletezett férfiakat sújtó problémák, a fokozódó társadalmi marginalizálódás, a fokozódó túlterhelés, az egyre csak változó, és egyre teljesíthetetlenebb férfiakkal szembeni szerepelvárások együttesen vezethetnek oda, hogy az öngyilkosságot elkövetők között nagyon magas arányban férfiakat találunk. Jellemző, hogy a férfiak öngyilkossági kísérletei nem csupán jelzések a környezet felé a pszichés túlterheltségről, hanem valódi célirányos öngyilkosságok. A férfiak drasztikus életkioltó módszerekhez folyamodnak (magasról leugrás, lőfegyverek használata, stb.) így a befejezett öngyilkosságok között végképp  messze vezetnek.

Kiterjedt társadalomkutatásnak kellene pontosan tisztáznia, hogy mi vezet ahhoz, hogy férfiak tömegesen kerülnek kívül az őket esetleg megtartani képes társadalmi hálón, és mi vezet végső reményvesztésükhöz. A probléma megoldásához csakis az vezethet el, ha növekszik a férfiak társadalmi és családi megbecsültsége, és a feléjük irányuló empátia és segítség. Mindezt a folyamatot megfelelő mentálhigiénés társadalmi programoknak kellene támogatnia. 

• A férfiak nem vonulhatnak korkedvezményes nyugdíjba.

Miközben világszerte a jog- és esélyegyenlőségi törekvések világossá tették, hogy a férfiak eltérő nyugdíjazási feltételei nem tarthatóak fenn korunk társadalmában, eközben Magyarországon az állam a nemzetközi sztenderdekkel szemben a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét kizárólag a nők számára biztosítja. Az intézkedés méltánytalanságát, igazságtalanságát csak még jobban kidomborítja, hogy a nők súlyosan diszkriminatív kedvezményének bevezetésével egy időben a veszélyes, egészségkárosító (többnyire férfiak által űzött) foglalkozások esetében megvonta az állam a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét. Mindez azt jelenti, hogy amíg bármely nő negyven éves munkaviszony után szabadon választhatja a korkedvezményes nyugdíjazást, addig a bányászok, a magas- és mélyépítők, a tűzoltók, a mentők, stb. teljesítőképességük végső határáig, aggastyán korukig kénytelenek folytatni egészségkárosító, veszélyes és súlyosan megterhelő munkájukat, ha férfiak.

Meg kell követelni a valódi jogegyenlőségnek megfelelő nyugdíjazási feltételeket, főként azért is, mert a férfiak jelentős társadalmi terhet vállalnak, amikor a veszélyes és egészségkárosító munkákat szinte száz százalékban ők végzik.

• A férfiak korábban halnak.

A férfiak eltérő nyugdíjazási feltételei már csak azért is sértik a férfiak alapvető érdekeit, mert a vonatkozó felmérések szerint ők közel 8 évvel élnek rövidebb ideig, mint a nők. Egyrészt a magasabb kockázati tényezők (lásd például a munkahelyi balesetek miatti halálozások statisztikai adatait fentebb), másrészt a férfiak önhanyagolása és a társadalom csekély erőfeszítése a megelőzésre ennek egyaránt oka lehet. Nemzetközi felmérések mutattak rá, hogy miközben a férfiak összességében sokkal több adót és társadalombiztosítást fizetnek be, mégis a férfiak egészségügyi szűréseire és a férfiakat jobban sújtó betegségek gyógymódjainak kutatására fordít lényegesen kevesebbet a társadalom. Sajnálatos módon a legtöbb férfi csak akkor fordul orvoshoz, amikor egészségügyi problémái már a hétköznapi életvitelét is akadályozzák, majd ha panaszai enyhülnek, abbahagyja a kezeléseket. Még mindig elterjedt társadalmi klisé az önmagát és jogos igényeit háttérbe szorító, elhanyagoló, kizárólag a munkájának és családjának élő férfi sztereotípiája, ami megakadályozza, hogy egy férfi komolyan vegye testi és mentális korlátait, szükségleteit. A veszélyes, súlyosan megterhelő, stresszes foglalkozásokat űző férfiaknál fokozottabban lép be a tűrőképesség fenntartására alkalmas különböző “segítő eszközök” (alkohol, dohányzás, drogok) használata is.

Állami, társadalmi programokra van szükség a férfiak egészségmegőrzése érdekében. Csak alapos egészségügyi reformok képesek orvosolni a súlyos problémákat, és gondoskodni arról, hogy a férfiak várható élettartama azonos legyen nőkével. Fontos tudatosítani a férfiakban saját hasznosságukat, értékességüket, és az önmagukra való odafigyelés jelentőségét.

• A jogi és jogalkalmazási környezet súlyos hátrányba hozza a férfiakat.

Magyarország alkotmányának, más néven Alaptörvényének XV. cikk 3. pontja szerint “a nők és a férfiak egyenjogúak”, viszont ugyanezen törvénycikk 5. pontjától mindez már érvényét is veszti, mivel ezen kiegészítés kimondja, hogy a fogyatékosokhoz és a gyermekekhez hasonlóan “külön intézkedésekkel” lehet védeni a nőket, vagyis lehetséges javukra pozitív diszkriminációt megfogalmazni. A formállogika szerint pedig alapvető tény, hogy ami az egyik fél számára pozitív diszkrimináció, az a másik fél számára szükségszerűen mindig negatív diszkrimináció. Amíg a nők bármilyen hátrányos megkülönböztetése alkotmányellenes, addig a férfiak jogait a végtelenségig lehet nyirbálni. Függetlenül attól, hogy az alaptörvény ezt “egyenjogúságként” próbálja definiálni, könnyen belátható, hogy nem az, hiszen a valódi egyenjogúság lényege épp az, hogy oda-vissza érvényesül, mindenkit ugyanazok a jogok és kötelezettségek illetnek meg.

Mivel az alaptörvény bármilyen diszkriminációt megenged a férfiak terhére, így aztán a további jogszabályok a jogorvoslat legkisebb esélye nélkül diszkriminálhatják a férfiakat, és ezt meg is teszik. Ahogyan megteszi ezt például a fentebb már említett nyugdíjtörvény, úgy megteszi tucatnyi más jogszabály is. A teljesség igénye nélkül néhány példa:

• Egy házasságban élő férj jogvesztő hatállyal csak egy éven belül léphet fel peres úton az ellen, hogy valaki másnak a gyermekét legyen köteles eltartani, mindeközben egy házasságban élő nő három évig indíthat pert, hogy elvitassa férje apaságát.
• Akár egy házas nő is dönthet úgy, hogy az apa értesítése illetve beleegyezése nélkül abortáltatja közös gyermeküket. A jog nem írja elő még az apa értesítését sem, és főleg arra nem ad lehetőséget, hogy saját magzatának védelme érdekében bármilyen módon fellépjen.
• Gyermek születését követően az anya 180 nap szabadságra jogosult, míg az apa csupán 5 nap “apaszabadságra”. A világ jelentős részén ennél jóval kedvezőbb, számos esetben teljesen diszkrimináció mentes gyakorlat létezik.
• Semmilyen lehetőség nincs arra, hogy egy férfi visszautasítsa az apaságot, még akkor sem, ha csalással vagy erőszakkal tették őt apává.
• A gyermek három éves koráig az anya védett személynek számít a munkahelyén (csak megfelelő indokkal lehet a munkahelyén felmondani neki), de az apákra mindez nem vonatkozik, kivéve azt az esetet, ha egyedül nevelnek gyermeket.
• Az apa kizárólag akkor veheti igénybe a CSED-et, ha az anya meghal, vagy egészségügyi állapota miatt kikerül a háztartásból.
• Ha a szülők úgy döntenek, hogy az apa marad otthon a gyermekkel (vagy az anya elhagyja az apát és vele együtt a gyermeket), akkor az apa csak a lényegesen alacsonyabb összegű GYED-re jogosult az első félévben. Ami nem csupán az apákkal szemben, de még gyermekeikkel szemben is súlyosan diszkriminatív.
• A két gyermeket vállaló nők Diákhitelének a felét, a 3 gyermeket vállaló nők Diákhitelének egész tartozását elengedik, viszont a több gyermeket vállaló fiatal férfiaknak semmilyen kedvezmény nem jár.
• Mindezeken túl a haza megvédésének kötelezettsége, vagyis a “hadkötelezettség” is csak a férfiakat terheli. Ami leginkább azért érdemel említést, mert ez is jól kihangsúlyozza annak visszásságát, hogy a férfiak többletkötelezettségéhez kevesebb jog társul.

Mit láthatjuk, a törvények széles köre diszkriminálja a férfiakat, és sajnos a jogalkalmazási gyakorlat sem kedvez a férfiaknak. A magyar apajogi szervezetek köteteket tölthetnének meg a bíróságok és a gyámhatóságok igazságtalan, apaellenes, férfiellenes döntéseivel, és nyilvánvalóan a büntető perek tekintetében is súlyos megkülönböztetés éri a férfiakat. Világszerte elvégzett kutatások, statisztikák bizonyítják, hogy ugyanazért a bűncselekményért a férfiakra akár két-háromszor akkora büntetést is kiszabhatnak sok esetben a bíróságok, mint a nőkre. Ezt a tényt bizonyítják a Warren Farrell egyik szociográfiájában közölt amerikai adatok is, amelyek nagy valószínűséggel egybe vágnának egy hasonló magyar felméréssel, ha egyáltalán létezne ilyen. Sajnos hazánkban még kísérlet sem történt arra, hogy megfelelő kutatással kimutassák az ítélkezési diszkriminációt.

Jól átható, hogy a jelenlegi, a férfiak terhére bármely diszkriminációt megengedő jogi keretek bármikor valóban húsba vágó diszkriminációra, a férfiak másodrendű állampolgárrá minősítésére, a férfiakkal szembeni közgondoskodás megvonására teremtenek élő lehetőséget. A férfikat sújtó társadalmi diszkrimináció felszámolása érdekében mindenek előtt megfelelő jogfejlődést kell kieszközölni. El kell érni az Alaptörvény nemi megkülönböztetést megengedő kitételének eltörlését, hogy ezt követően minden jogszabályunkból, jogalkalmazási gyakorlatunkból, és minden közellátásból száműzhessük a nemi diszkriminációt.  

Mit kell tennie a férfitársadalomnak?

Mindenképpen a fiúkkal-férfiakkal kapcsolatos káros sztereotípiák felszámolása érdekében kell síkraszállniuk a férfiaknak. A felnövekvő férfigenerációk érdekében helyet, teret kell követelni a fiúkkal-férfiakkal kapcsolatos társadalmi odafigyelésnek, közgondoskodásnak, hiszen lehangoló tények bizonyítják ennek indokoltságát és szükségességét.

A Férfihang Civil Társaság a férfimozgalom egészével és minden lehetséges más civilszervezeti partnerrel együttműködve törekszik a fiúk-férfiak társadalmi problémáit láthatóbbá tenni, a férfiak érdekeit kommunikálni és érvényre juttatni. Igyekszünk  fokozni erőkifejtésünket, kampányainkat; mind a politikai, mind a civil élet elérésére jelentősebb figyelmet szentelünk.