A régi világban egyszerű volt családfőnek lenni, csak dolgozni kellett, és a háztartásbeli feleség értékelte a családfenntartó munkát. Manapság ez már nem működik, és a felszínes emberek feltehetik a kérdést: miért kellene manapság is a férfinak vezetni a családot, ha egyszer a nő is dolgozik?

A miértre a válasz többrétű. Először is azért, mert a végső felelősség még mindig a férfi nyakán van. Ha a családnak nincs mit enni, mindenki őrá néz megoldásért, “változó nemi szerepek” ide vagy oda. Egy nő tűnődhet azon, hogy akar-e dolgozni vagy inkább háztartásbeli lenne, de a legtöbb férfinak ilyen választása nincs: az étlapon munka vagy munka, esetleg még másodállás található. A második fontos tényező a nemek különbözőségében rejlik; a férfi alkalmasabb a vészhelyzetek kezelésére. Akár tűz üt ki a lakásban, akár részegek kötekednek az utcán, általában a férfi képességei megfelelőbbek a gyors cselekvésre, a fizikai jellegű problémák elhárítására, a veszélyben lévők védelmére és irányítására. Az pedig nem működik, hogy egyébként a nő a családfő, csak olykor átveszi apuci az irányítást. Ez zavarodottsághoz és további problémákhoz vezethet. A harmadik fontos tényező a nemek ösztöneiből és pszichológiájából ered. Egy nő csak olyan férfit tud szeretni, és/vagy vonzónak tartani, akit tisztel, akire felnéz. Márpedig ha a nő viseli a nadrágot, “apuci” pedig úgy ugrál, ahogyan ő fütyül, akkor ott nem lesz tisztelet. Egy nő lelkivilága tökéletesen bele tud nyugodni abba a helyzetbe, hogy egy férfi oldalán, annak a vezetésével éldegél – fordított esetben boldogtalan lesz, házsártos, elégedetlen. Ne higgyünk a feminista téveszméknek, a férfi családfősége nem jelent semmiféle gonosz elnyomást, amitől a nő szenvedne. Az sem igaz, hogy egy nő akkor boldog, ha az ő kezében van a “hatalom”. Ezeket bőven bizonyította már a sok évtizedes feminista kísérlet: statisztikák mutatják, hogy anno a háztartásbeli feleségek sokkal boldogabbak voltak, mint a mai nők, akik saját keresetüket saját gürcöléssel keresik meg, és emellett otthon veszekednek a házimunka egyenlő elvégzésén.
Szóval családfőnek kell lenni, de hogyan? Mivel legtöbbször a nő is keres, a férfi a fizetésével nem lesz automatikusan “vezér”. Aki eléggé pénzes ahhoz, hogy háztartásbeli feleséget tartson, annak annyival könnyebb a helyzete, de azért ő sem ülhet a babérjain. Nem lehet nyíltan főnökösködni sem, és főleg nem erőszakoskodni – elvégre kultúremberek vagyunk, vagy mi. A helyzetünk tehát bonyolult, de nem reménytelen. A legjobb módszer a viselkedésünkkel, a beszédünkkel és a testbeszédünkkel finoman érzékeltetni, hogy ezt a hajót mi irányítjuk.
Még mielőtt rátérnénk a részletekre, érdemes pár szóban kifejteni az előbbi hasonlatot, vagyis bemutatni a helyes családmodellt. Az, hogy a férfi a családfő, nem jelenti, hogy mindenki másnak kuss a neve. A feminista hülyeségeket felejtsük el nyugodtan! Egy olajozottan működő családban a férfi a kapitány, a nő az első tiszt, a gyerekek pedig a legénység. Aki nem ismerné ezt a katonai modellt, az tájékozódhat filmekből, pl. a mára már klasszikusnak számító “Star Trek – Az új nemzedék” sorozatban csodálatosan ábrázolják, hogy hogyan kell ennek működnie. A lényeg, hogy a feleség (első tiszt) önálló cselekvésre képes autonóm személy, akinek a férj (kapitány) nem ellenőrzi és nem irányítja minden mozdulatát. Olykor utasítja, de nem parancsolgat neki állandóan vagy fölöslegesen. A kapitány tiszteletben tartja az első tiszt véleményét, és vannak feladatok, amit az utóbbi végez el önállóan. Ha a kapitány valamiért nem tudja ellátni feladatát (nincs ott, alszik, bármi), akkor az első tiszt átveheti a szerepet, és átmenetileg irányítja a legénységet. De az egy pillanatig sem kérdéses, hogy a főnök a kapitány.
És akkor most arról, hogy ha egyszer nincs rajtunk kapitányi rangjelzés, akkor hogyan tudjuk mégis érzékeltetni a feleségünkkel, hogy a mi kezünkben van a kormányrúd.
A legfontosabb a mentalitás, vagyis nekünk magunknak úgy kell gondolni a házasságunkra, hogy abban mi vagyunk a családfők. Ez nem csak “hatalom”, sőt szinte egyáltalán nem az – sokkal inkább felelősség. Ha mi vagyunk a családfők, akkor nekünk kell a család ügyeit intézni. Ha csőszerelő kell, akkor mi keresünk egyet, mi hívjuk fel időpontot egyeztetni és mi tárgyalunk vele. Ha hivatalos iratokkal lenne gond, mi járunk utána, mi megyünk be a hivatalba intézkedni. Mi intjük le a taxit, és mi fizetjük a számlát. Ne bízzunk ilyesmit a feleségünkre, még akkor sem, ha ezek a dolgok “kényelmetlenek” számunkra, mert ha valaki a család vezetője akkor képviselje is azt! Csak az irányíthat, aki a kellemetlen helyzetekben is felvállalja a szerepet. Ha a feleségünk inti le a taxit, akkor érezni fogja, hogy ő viseli a nadrágot, és ez a láthatatlan ellenőrzőnkben egy hatalmas fekete pont a részéről. Apróbb rutinfeladatokat természetesen végezhet az asszony, például a havi csekkeket viheti a postára – nincs arról szó, hogy mindent magunknak kell végezni. De ha felelősséggel járó dolog van, az a mi vállunkat nyomja, és ne hárítsuk másra.
A mentalitáshoz kapcsolódik az a kép, amit a feleségünk felé mutatunk. Gondolom, nem kell sokat ragozni, hogy ha irányítani akarunk, akkor nem lehetünk nyávogós kis nyikhajok, önbizalomhiányos kisfiúk. Ha férfi vagy, légy férfi – mondta Petőfi, és marhára igaza volt. Olvassuk el a verset, és értsük meg, hogy miről beszél. Legyünk olyan férfiak, akire a feleség fölnézhet, akire támaszkodhat, akiről tudja, hogy a nehéz helyzetekben is megbízható. A kapitány nem sír, nem könyörög, nem alázkodik meg. A kapitány irányít, és felelősséget vállal a döntéseiért. Ha hibázik, egyenes derékkal ismeri be, és dolgozik a kijavításán, de nem esedezik bocsánatért, nem önostoroz. Mindig előre néz, egyenes, kitartó és optimista. Ha nem érezzük magunkat ilyennek, nem baj – ez egy eszménykép, errefelé kell haladni. Az élet nem a végcélról szól, hanem az útról. Minden nap tegyünk egy lépést a kitűzött céljaink felé, és nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket.
Attól függően, hogy a feleségünk miféle embernek ismer minket, illetve hogy a kapcsolatunkban mihez szokott, esetleg meglepődik, vagy akár ellenáll, ha hirtelen át akarjuk venni a családfői szerepet, ami kicsúszott a kezünkből. Ez esetben hosszú és nehéz út áll előttünk, mert napról napra bizonyítani kell az erőnket és elhatározásunkat, mégpedig nem “csak úgy” a feleségünknek, hanem az ő ellenében. Igen, ha meglepi, hogy egyáltalán van gerincünk, akkor utána tesztelni fogja, hogy az mennyire erős. Ne vegyük magunkra, ez természetes. Ellenkezni fog, esetleg tiszteletlen lesz, vissza akar szorítani minket a megszokott nyámnyila szerepünkbe – ne hagyjuk ezt annyiban! Ahányszor meghunyászkodunk, annyival nehezebb lesz utána mégiscsak bizonyítani a rátermettségünket. Tanuljunk meg nemet mondani, tanuljuk meg kezelni a konfliktusokat és a vitákat! Ne törődjünk bele semmibe, amiben nekünk van igazunk, ne hagyjunk rá semmit az asszonyra csak azért, hogy béke legyen. Tanuljunk meg döntéseket hozni, azok mellett kitartani, és vállalni a velük járó felelősséget! Lehet ez olyan egyszerű dolog is, mint, hogy pizzázni megyünk, ha ahhoz van kedvünk, akkor is, ha a nő inkább kínai kaját akar (vagy tipikus női módon nem tudja mit akar, csak az biztos, hogy azt nem amit mi), de lehet fontosabb is, mint pl. hogy milyen autót vegyünk, hova költözzünk, stb. Ne toleráljuk a tiszteletlenséget, igyekezzük humorba fordítani az esetenként rosszindulatú asszonyi csipkelődést. Ha túl mélyre süllyedt a kapcsolat, és a nő már nem tud felhagyni a rossz szokásokkal, vagyis egyáltalán nem tisztel minket, és esze ágában sincs ezen változtatni, akkor lépjünk le mielőtt gyerekünk születne egy ilyen tönkrement házasságban. Ha már született, akkor változtassuk Sziszifuszra a nevünk és kezdjük görgetni a nagy követ…
Ha a házasság alapvetően rendben van, akkor a mindennapokban nincs szükség nagy harcokra, ego-fitogtatásra. Apróságokkal is karban lehet tartani a kapcsolatot; testbeszéddel, gesztusokkal, jól megválasztott félszavakkal. Egy egészséges kapcsolatban nincs szükség a főnöki státuszunk rendszeres megerősítésére – annyi kell csak, hogy olykor éreztessük: ő a nő, és mi vagyunk a férfiak. A legegyszerűbb gesztus: csapjunk olykor a fenekére! Elvégre a feleségünk, megtehetjük bármikor. (Természetesen nem durvaságból, bár azt hiszem ezt normális embereknek magyarázni sem kellene, de hátha van olyan olvasónk akinek egy pacsi a popsira a családon belül erőszak rémével azonos.) Amikor a közelében mászkálunk, csókoljuk vagy harapjuk meg. Legyen ez játékos, könnyed, huncut. Ha valami baja van ezekkel a gesztusokkal, akkor ne kérjünk bocsánatot, ne tegyünk úgy mintha bűnt követtünk volna el (hiszen nem követtünk). Fütyörészve sétáljunk el, mintha mi sem történt volna, és legközelebb csináljuk megint. Persze nem muszáj minden egyes alkalommal, főleg nem kiszámíthatóan – legyünk spontánok, romantikusak. Olykor olyan pici, de annál fontosabb részleteken múlik a siker, mint hogy hogyan csókoljuk meg. Gesztussal jelezzük, hogy csókolnánk, de ő nem hajlandó közelebb hajolni? Ne hajoljunk oda hozzá, hanem fogjuk meg, és húzzuk őt magunkhoz. Egy férfi nem görnyed vagy pipiskedik, hanem magához húzza a kedvesét. Ebből a példából kiindulva igyekezzünk átalakítani a viselkedésünket, hogy soha ne legyünk pincsikutyák, ne hagyjuk magunkat “hátrányos helyzetbe” szorítani. Esetleg gondoljuk meg, hogy mit csinálna abban a szituban James Bond – persze a lövöldözős rész nélkül.
Az egyik póz férfias, a másik nyámnyila – szerintem kitalálod, hogy melyik melyik.
Az előbb említett részletet nem lehet elégszer hangsúlyozni: ártatlanként ne hagyjuk lelkifurdalásba vagy meghunyászkodásba zsarolni magunkat, bármit is csináljon a nő. Toporzékolhat, játszhatja a megbántottat, nézhet megbotránkozva, kikérheti magának a fenékre csapást – ez mind csak színjáték, amivel kideríti, hogy acél-e a gerincünk vagy málnazselé. (Természetesen előfordulhat, hogy tényleg megbántjuk, az másik eset, más szabályokkal. De ha tényleg megbántottuk, azt általában mi is észre fogjuk venni, és nem csak abból, hogy lekonyul a szája széle.) Sok ilyen házastársi szikrázás valójában az akaratok csatája, amiből nekünk kell kijönni győztesen. Ezt a férfiak általában nem tudják, és tehetetlenül állnak a női praktikák előtt, ami egyenes út a családfői szerep átadásához és a boldogtalan családi élethez.
Több tanács is félreérthető, mert egy alapvetően durva ember bármelyiket csinálhatja ész nélkül, otromba módon, amivel többet árt mint használ. Én bízom az itteni olvasóközönségben, reményeim szerint itt olyan férfiak olvasgatnak, akik meg tudják különböztetni a férfias tartást az érzéketlenségtől vagy az erőszakosságtól. Soha ne legyünk lekezelőek, gorombák, figyelmetlenek, mert az nem vezet jóra. De a figyelmünk ne jelentsen szolgai behódolást! Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, de ha jól választottunk párt, akkor lesz időnk kísérletezni. Igyekezzünk a szó hagyományos értelmében férfiak lenni, a többit már intézi a természet.
Egy anonim emancipált nő küldte el levelét hozzám tegnap. Mivel tart tőle, hogy személyeskedés áldozata lenne itt a levél tartalma miatt, rajtam keresztül lesz közölve a mondandója. Elöljáróban annyit, hogy a gondolatrendszere távol jár Deanétől, és a bizalmatlanságot hívta elő belőle Dean cikke. A levél:
“Kedves Deansdale!
Volt idő, amikor én is szerettem sarkosan fogalmazni. Ma már egy kicsit máshogy látom a világot, benne az emberekkel, a párkapcsolatokkal. Visszagondolva rájöttem, hogy az én sarkos megfogalmazásom mögött is régen elrejtett keserűség, gyerekkorban átélt tehetetlen düh lappang, mely alattomosan hajtott belül, és amely később, felnőttként elhitette velem, hogy én tudom a tutit. Magam is rejtetten, de harcossá, erőszakossá váltam. Erőszakkal akartam békét és jót teremteni.
Erőszakkal harcoltam a feminimus ellen is, saját, gyerekkori sérelmem okán haragudtam a nőkre, és meg akartam menteni a nőktől a férfiakat. Ma már – egy kicsit jobban értve a működések és a folyamatok hátterét, sok mindent máshogy gondolok.
Látom, hogy éppúgy több a „férfias” nő, mint a „nőies” férfi, de azt gondolom, ezért nem kizárólag a nők a felelősek (és nem is a kormány). Legalább annyi a bántalmazottból erőszakossá váló nő, mint az anyahiányos, kisfiú üzemmódban maradt férfi. Valójában mindkettő szeretetre vágyik. Ezért az erőszakos, „megmondom, mit csinálsz rosszul és mit tegyél” üzemmód helyett, mindkét nemnek – különösen a fiataloknak – elsősorban segítségre van szüksége. Az erős nőknek pláne. a megmondó férfiaknak is. Mert a legtöbb erősnek és tökéletesnek látszó „ruha” mögött valójában egy magányos, szeretetre vágyó kisgyermek bújik meg, aki csak akkor engedi meg magának a könnyeket, ha biztosan nem látja senki – de az is ritka. Mert már önmaga előtt sem akar sírni. Mert akkor nem ússza meg az emlékezést. Mert olyan rég volt már, amikor gyermek korában fel kellett vennie a szupermen vagy a szupervumen ruhát, hogy felnőtt korára már egészen azonosult vele. Bőrére nőtt a ruha. Tudom, mert én is ilyen voltam. Ez persze sok viselkedésre nem adhat felmentést, de érdemes megtalálni azt az eszközt és kommunikációs stílust – és főleg mutassunk példát -, ami – mondjuk így: szeretettel szembesít (ja, és még egy: igazából pont, hogy a gyenge férfi nem sír.)
Visszatérve a kapcsolatokra, alapvetően inkább hiszek a mellérendelésben, mint az alá-fölé rende-lésben. Gyarló emberségünknél fogva, ez utóbbi felállást, nagyon nehéz hosszú időn keresztül jól működtetni. Mondhatnám úgyis, hogy borotva élen táncolás. Mert a hierarchikus kapcsolatokban, alá – fölé rendeltség esetén, a penge másik oldalán a hatalom- és a dicsvágy van, ami az első „emberi” elcsúszott kommunikáció esetén félelmet, például megfelelési kényszert vált ki a nőből (vagy elszaladnak). Érdekelne az is, hogy ahol apa a kapitány, ott gondolom a hálószobában is ez a felállás. Van, akinek ez jól esik, tudom. Azoknak, akik ezt szokták meg.
Bizonyos dolgokban azonban egyetértek Veled.
Amióta Ember él a földön, létezik egy ősi, természetes ösztön minkét szereplőben. A férfiakban a vadászat, a nőkben a tűzrakás. A természet részei voltunk, nem akartuk befolyásolni, megváltoztatni, ellene menni, uralmunk alá hajtani. Helyette viszont tiszteltük.
Ma a vadászterepet felváltotta a Tesco, az otthonok – elég csak a statisztikát nézni – szétcsúsztak, s csodálkozunk, amikor a természet a fejünkre koppint időnként. A válások száma pusztán a házasság-kötések számának megcsappanása okán „javult”. A legtöbb családban nem ég már a „tűzhely”, nincs napi rendszerességgel közös étkezés, közös mesélés, élmény és élmény-megosztás – ami az érzelmi intelligenciát is fejlesztené. Helyette van IQ-fejlesztés, egyéni fejlesztés, versenyképesség-fejlesztés,és „minden a fejben dől el” alapú motivációs videók.Az egyén kerül előtérbe a közösségek hátrányára. Mert fontosabbá vált az én, mint a mi. Ami meglepőnek tűnik, hogy mindezt a fiatalok pontosan látják. Mert mi, felnőttek, szeretjük mutatni a látszatot. Eltakarjuk azt, amivel mi magunk sem akarunk szembenézni. Azt, hogy a család, amivé lett, és amivé mi magunk lettünk az évek, évtizedek alatt, az nagyon messze van attól, amire gyerekkorunkban vágytunk, vagy amit anno megfogadtunk, hogy mi biztosan máshogy fogjuk majd csinálni, mint a szüleink.
Még nem találkoztam olyan esettel, ahol a kliens ne haragudott volna az édesanyjára, aki „elnyomta” az édesapját otthon, és arról sem hallottam, hogy „mennyire jó volt, hogy anyukám hordta otthon a nadrágot, és ha nagy leszek, én is ilyen házasságot akarok”.
Azzal azonban, hogy a végső felelősség még mindig a férfi nyakán lenne – nem értek egyet. Ahhoz ma túl sok nő vállal munkát – egyedül nevelve a gyereket (hogy kinek a „hibájából”, arról majd később…). És igencsak sok nő húzná fel a szemöldökét arra is, hogy a vészhelyzetben is csak a férfi tud jól reagálni. Mert ez sincs így. Nem jó általánosítani, én inkább úgy fogalmaznék: a felelősség kettejüké, a megfelelő reagálást pedig a helyzete válogatja.
A „helyes” családmodellt is inkább más szemszögből közelíteném meg. Ugyanis a problémaleginkább akkor szokott megjelenni, kézzel foghatóvá válni, amikor a gyermek, aki becsöppent a családba, még akkor isa legfontosabb lesz az Édesanya számára, amikor már nem kell szoptatni, pelenkázni – és az Édesapa elé kerül, már ami a prioritást illeti. Mert a nők leggyakrabban sajnos épp a lényeget felejtik el: azt, hogy a társuknak köszönhetik a gyereket és nem fordítva. Nem tudván, hogy a gyereknek az identitás- és mentális fejlődéséhez leginkább arra van szüksége, hogy az édesanya és az édesapa képezzék az elsődleges egységet.
Abban hiszek tehát, hogy Édesapa és Édesanya a kapitányok. Ketten egyek. Ahogy egy szervezet élén álló vezetőt is csak akkor követnek, ha épp annyira az esze is, mint amennyire a szíve is a szervezetnek. A házaspárokegyike az ész, a másika a szív. Ketten élnek szentségben és egységben, mely mellérendelt és nem alá – fölé rendelt kapcsolatot feltételez. Az én és a te együtt lesz a mi. A feladatokat megosztják egymás között, mindketten felelősek a kapcsolatukért, a gyerekekért, a családért, és a jövőjükért. A tapintatos nő figyel arra, hogy a párja férfi tudjon lenni, és ez fordítva is igaz. Az, hogy kinek mi a szerepe és a feladata, a szeretetből, a tiszteletből, a kölcsönös egymásra figyelésből fakad, és nem elvárásból, tekintély-elvűségből. Kölcsönösen néznek fel egymásra, mindkettő másért. Mert szabad akaratukból, minden reggel, amikor felébrednek, így döntenek. Ettől tud férfi lenni a férfi, és ettől tud nő lenni a nő.
A lényeg, hogy jobban szeressük a párunkat az igazunknál. A férfi is a nőt, és a nő is férfit. Ez egy közös „deal”. “
Kicsit olyan az egésznek a hangvétele, mintha “Ikea-kapitánynő” szuprerhősnőnk noymná ezt a monológot egy Dízni akciófilm közepén, mielőtt leszámolna a a torzult lelkű szupergonosszal…
Az ilyen véleménycikkek és vélemény ütköztetések szerintem lazán megérnének egy-egy önálló cikket is, hogy alatta a kommentekben szét lehessen szedni pro és kontra mind a két álláspontot. Sok igazság van ebben a levélben is, ahogy a cikkben is volt, amire föl íródott.
Ha szabad megjegyeznem, szerintem a “vélemény” rovatba akár a velünk ellentétesen gondolkodók is küldhetnének be egy-egy cikket, hogy lehessen konstruktív vitát lefolytatni. Persze itt a szerkesztőségre komoly felelősség hárulna, hogy milyen hangvételű cikkeket engednének megjelenni.
Csak azért mondom, mert szerintem ez a beküldött levél is olyan, hogy összevetve a fenti cikkel, tök jól ellennének egymás mellett. Erre lenne jó, ha kialakulna egy építő vita, megfelelő rendelkezésre álló játszótérrel! :-]
Azt itt nem szabad, mindenkinek ugyan úgy kell gondolkozni. :)
Nem kell, de illik! :D – Csak vicceltem, és hogy lásd, hogy mennyire badarságokat beszélsz, elmondom: éppen azzal keresett meg Toplak Zoltán szerkesztő kolléga, hogy volna egy női vélemény, amely vitatkozik Deansdale barátom korábbi, más helyen már megjelent cikkével; lehetséges lenne-e, hogy Deandale cikkének utánközlése után a női vélemény a Nőihang.hu-n megjelenjen? Ami képtelenség, mert a Női Hangot megszüntettem a női szerzők totális inaktivitása miatt… Ezért azt javasoltam, hogy jelenjen meg a Férfihangon, merthogy semmi problémát nem látok abban, ha a férfi mentálhigiénés tanácsadók véleményén kívül néha megszólalási lehetőséget biztosítunk akár az ellenvéleményeknek is. Most végül kissé tanácstalan vagyok vagyok, mert nem tudom, hogy ez a fenti közvetített vélemény lett volna a cikk, ami mégsem lett cikk? – Zoli?
No, szóval már-már “végtelen” a szerkesztőség toleranciája az eltérő véleményekkel… Csak nehogy úgy történjen, mint már több esetben, hogy az eltérő vélemény tulajdonosa sértődik meg végül, mert a “mainstream” valahogy mégsem akarja befogadni, magáévá tenni a “forradalmian új” gondolatokat…
Történetesen nekem sem megy ezzel a levélben kifejtett véleménnyel kapcsolatban. Hiába hisz a hölgy a “mellérendelő felállásban”, ha egyszer a valóéletében nagyon gyorsan előállhatnak olyan helyzetek, amikor végül valakinek ki kell mondania a végső szót. A és B lehetőség közül mindenképpen választani kell, megbeszélni is meg lehet, de ha nem közelednek az álláspontok, akkor végül mindenképpen felmerülhet a kérdés: kié legyen a végső döntés joga? – És akkor domborodnak ki igazán és megkerülhetetlenül a nemi-szerep-viták… Meghökkentő módon tényleg már az esti vacsorával kapcsolatban is előállhat egy ilyen helyzet és még nem is tartunk ott, hogy (idézet a cikkből) “milyen autót vegyünk, hova költözzünk”…
Egyébként Deansdale nagyon alapvető dolgokról írt ebben a cikkben. Mondhatni a férfias viselkedés és szerepfelfogás “egyszeregy”-éből ez az első tétel… Ha valakinek még ez is vitás kérdésnek tűnik, akkor… hmmm… azért ott vannak problémák… Szerintem… – Ha nekem ennyire alapvető problémáim lennének a férfiléttel, a férfias viselkedéssel, a férfiúi-önmegvalósítással, akkor én a magam részéről inkább egy másik férfi tanácsait hallgatnám meg, mintsem egy nőét… Elvégre egy nő honnan tudhatná, hogy hogyan lehet egy férfi férfi és hogyan fogja a saját bőrében jól érezni magát? Szerintem kevés az esély rá, hogy ilyen kérdésekben nőktől jó tanácsot kaphasson az ember fia…
Szóval azt gondolnám, hogy Deansdale cikke olyan alapvetésekről beszél, amelyekkel kapcsolatban csak keveseknek kell tanácsot adni… De be kell látnom, hogy valószínűleg akkorát fordult a világ miközben én nem figyeltem oda, hogy bizony egyeseknek (sokaknak?) már ez is kérdés lehet… – De sebaj, hiszen tökéletes ember, tökéletes férfi amúgy sem létezik, néha mindannyiunknak érdemes visszatekinteni, hogy a “kályhától indulva” melyek is ennek a táncnak az alaplépései… :)
Tényleg, emlékszem rá, hogy évekkel ezelőtt még volt ott jobb oldalon egy link: “Női hang”. Egyszer csak aztán eltűnt…
Ami a többit illeti, szerintem a vita, ha konstruktív, mindig jó, mert szélesíteni tudjuk a látókörünket és nem mellesleg lehetőséget kapunk, hogy meggyőzzük vita-ellenfelünket a saját nézőpontunkról, amely szerintünk az egyetlen és igaz üdvözülési mód. :-]
Bár az is igaz, hogy a szerkesztőknek se egyszerű a feladat, elvégre úgy kell egyensúlyozni a vélemények között, hogy minél többen kedvet kapjanak az olvasáshoz/kulturált hozzászóláshoz. Lehetne pl. egy olyan rovat, hogy “ellenvélemény” és akkor oda mehetnek a vitára szánt írások. Előbb a lágyabbak, aztán ahogy mi is akklimatizálódunk, egyre keményebbek is. Végül talán sikerülne felderíteni, hogy valójában meddig is ér a takarónk, meddig tudjuk tolerálni a másikat és bennünket meddig bírnak elviselni. Vagyis, hogy meddig célszerű…
Ezzel most nem a vitát éltetem, csak szerintem tök jó elbeszélgetni, meg véleményeket ütköztetni más értelmes, de mást képviselő emberekkel, már akikkel lehet. Itt nagyon sok értelmes emberrel találkoztam eddig, szerintem a közösség teljesen jó és alkalmas rá, hogy ilyen “vita-párbeszédben” részt vegyen és tanuljon/tanítson! Mikor anno idekerültem az oldalra olvasóként sok éve, még nem tudtam, hogy mi a blue és red pill, nem tudtam, hogy miről beszél Hunn, vagy épp Reszet Elek egy-egy cikk alatt. Mára kezdem kiismerni magam a csapaton belül, sok minden ragadt rám innen. Bízom benne, hogy majd némi nyomot én is tudok hagyni az utánam érkezőknek. Innen jött a vitaötlet (akár vitacikk sorozatot is lehetne indítani két szerző között). Ha mást nem is hagyok vissza, legalább azt, hogy kijelentettem, a kétirányú párbeszéd híve vagyok, amíg az építő jellegű!
Áldás, Békesség! :-]
Ámbár nem igazán jellemző, hogy valaki “ellenvéleményt” szeretne közzétenni a Férfihangon. Ehelyett jellemző módon olyan megkeresések érkeztek inkább, hogy mi az, aminek a közlést “azonnal szüntessük meg” a lapunkon. :) Egyébként az ellenvélemény is vélemény, tehát szerintem még új rovat sem kell hozzá. :)
Férfimozgalmi nézőpontból is merülhetnek fel azért kérdőjelek az ellenvéleményekkel kapcsolatban: például korábban is akadt olyan felvetés – mellesleg pont egy szemfüles nőnemű szerkesztőnktől -, hogy ha a férfimozgalom “véleményvezéreit”, aktivistáit nem szólaltatják meg sem a mainstream sajtóban, sem a nőmozgalom portáljain, mondhatni agyonhallgatják a férfiak érdekvédelmével foglalkozók véleményét, akkor nekünk miért kell(ene) “reklámot” biztosítanunk az ő véleményüknek. Ennek kapcsán született is egy olyan “szabály”, hogy ha egy lehetőség van rá, akkor senki ne adjon közre férfigyűlölő, feminista portálokra mutató linkeket.
Szóval az (egyoldalú) toleranciának is valahol határt kell szabnunk nekünk is… De például a fentebb idézett levél bőven belefér azokba a keretekbe, amin belül jó szível ajánlhatja bárki is a vélemény közzétételét és megvitatást… Ha igény mutatkozik rá, akkor sok más felvetés is beleférhet a határokba…
Teljesen egyetértek így átgondolva, elvégre ha teljesen szabaddá lenne téve a dolog, akkor csak idő kérdése, hogy megjelenjenek a gyűlölködők, meg a trollok, akik szétzúznák mindazt, amit eddig sikerült felépíteni itt. Nehéz eltalálni a vékony vonalon a határt, hogy hol ér véget a kulturált vita és hol kezdődik a megosztó gyűlöletkeltés.
Az itteni mozgalom viszont – véleményem szerint – nagyon kulturált, más oldalakhoz képest aránylag kevés a megosztó szövegelő. Ezeket viszont nem csak a moderátorok, hanem ahogy nézem, maga a közönség se szívleli (nagyon helyesen)…
“Jó, ha van ellen hang is, mert akkor mi is tudjuk, hogy milyen hangosan kell szembekiáltanunk a széllel, hogy odaát is meghallják, amit mondani akarunk!”
:-]
Mivel a szerzőnő még nem ismerve az itteni szokásokat és én is xcsakx csodás agymenéseire emlékszem, meg egy szerkesztő feminista hugyos bugyogót emlegető ordas farkas stílusára (aki megírta, érteni fogja) valamint a kézitusák a kommentszekcióban (ld. azt a kurvincát, aki rendszeresen kommentelt, és rendszeresen fejbe lett tolva az férfi igazság bunkósbotjával – szóval féltettük a szerzőnőt. Ezért nem jelent meg cikként. Talán túlzottan óvatosak voltunk, de én végül nem bírtam ki, bedobtam ide olvasói levélként, a hölgy tudta nélkül, mert csak érdekelt, milyen hullámokat vet egy emanci írás.
Engem kellemesen meglepett. Szerintem biztatni fogom a szerzőt hogy írjon ide bátran, csak fogadja el, hogy a férfimozgalom a saját érveinek kicsiszolására fogja használni az ő gondolatait, és nem másra. Vagyis erősödni fog tőle, nem irányt váltani. Ha elég alázatos és szolgálatkész, szerintem vállalja ezt a szerepet.
Ha meg nem … így jártam.
Egoistákat termel ki a társadalom erre már külön egotrénerek is vannak. Ez már csak rosszabb lesz.
Szerintem nem lesz személyeskedés “áldozata” itt, legfeljebb bírálat éri, de az ugye nem baj?
Ami az írást illeti, az utolsó gondolatmenet naiv női csacsogás a szeretetről, “én és te”-ről, stb. Nagyon szép lenne valóban, de az élet nem ilyen. Esetleg mélyen hívő keresztény közösségekben fordulhat ez elő, ahol valóban hisznek ebben, de ez minimális embert érint.
Alá- vagy mellérendeltség: ez szintén utópisztikus, naiv vágy. Valamelyik fél mindig a másik fölé kerül (nem csak párkapcsolatban, barátságban, munkahelyen, minden emberi kapcsolatban), nem is ez a lényeg, hanem a mértéke, illetve hogy visszaél-e vele valaki. Manapság nem éppen a férfiak teszik ez utóbbit…
Nem véletlenül hívták régen családfőnek a tapasztalt férfit, aki döntött a lényeges kérdésekben.
Az egyén vs. közösség gondolatmenet viszont helytálló. Ebben az az érdekes, hogy nagyon sok helyen szóba kerül, az igazi okok feltárása és megoldási lehetőség nélkül. Na, ezt nem tudja senki, úgy látszik.
A közösség alapja a család, ami nem anya-apa-gyerek hármast – négyest jelent, hanem a nagyszülőket is, aki átadja a tapasztalatait, tudását. Közösséget jelent az adott lakóhely, intézmény, iskola, egyház bármely csoportja, vagy országos, vagy nemzeti szervezet. Nos, ki lakik manapság együtt a nagyszülőkkel? A többség inkább megszakad az új lakásért, házért, csak hogy ne kelljen…
A komcsik sokat tettek a hagyományos falusi közösségek lebontásáért, azonban ami az utóbbi harminc évben folyik ez ügyben, az minden képzeletet felülmúl. Ugyanolyan agymosás folyik, mint amit Leninék kitaláltak, csak erőszak nélkül – sőt, a társadalom önként vállalja az ebben való részvételt. Cserébe kapja a fogyasztói létmódot, ami meghozza a boldogságot. Először a tévén keresztül történt ez, aztán átvette és lényegesen felgyorsította az internet, és ez még fokozódott a közösségi oldalak elterjedésével.Igen, csak az ego számít, semmi más. A generációkutatók is elmondják, hogy bizony a 90-es évek második felétől születettek egészen mást gondolnak kapcsolatokról, legyen az házasságbeli, vagy munkahelyi. Az “öregek” tudása nekik semmit sem ér – a pillanatnyi értékeknek van értéke a szemükben (szelfi-korosztály). Pozitívként tüntetik fel a “rugalmasságot”, azaz, hogy képesek egy hónap után munkahelyet váltani, ha nem tetszik valami – ugyanígy képesek párt is váltani. Hogy ez mennyire pozitív, azt itt mindannyian tudjuk… A facebooknak és társainak hála, ez a jelenség már általános a 30-asok, 40-esek körében is, a lehetőségek a “váltásra” megsokszorozódtak.
Ez az énközpontú, “add el magad” attitűd jelenik meg még az oktatásban is: a portfólió másról sem szól, mint az adott tanár saját, kiszínezett nagyságáról… s ez csak egy példa a sok ezerből.
Fentieket nagyobb részben a nők szopták be, rajtuk alapszik a fogyasztói társadalom, a “megveszed, és boldog leszel” lehetősége őket szippantja be. A férfiak pedig asszisztálnak ezekhez… Ikeába el kell menni, az asszony kinézett egy jó polcot – hányszor hallok ehhez hasonlókat a saját, elvileg értelmiségi közegemből!
Én szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy ez visszafordulna a következő évtizedekben. A pandémia adott volna némi reményt, de nem így lesz: a nyitásnál is az van hangsúlyozva, hogy kinyit a bót.
Bennem semmiféle rejtett keserűség vagy hasonló nincs. Nem azért akarom, hogy az embereknek jobb párkapcsolatai legyenek, mert haragszom valakire. Ezt a szálat hagyjuk is.
A társadalmi változásokért elsősorban a “társadalommérnökök” felelősek, nem a nők vagy a férfiak. Bár tény, hogy a nőknek nagyobb a ráhatása a társadalomra, de olyan szintent manipulálva vannak, hogy a felelősségük fel sem merül. Azok a felelősek, akik a médiát, az oktatást, a szórakoztatóipart és úgy általánosságban a kultúrát irányítják, és ez egy nagyon szűk réteg, mondhatni pár ember országonként. A férfiak és nők, vagyis az emberek felelőssége abban áll, hogy meglássák, megértsék, és elutasítsák a társadalommérnöki ostobaságokat. Erről mindjárt írok bővebben.
A nemi jegyek és szerepek összemosódása egy szándékos folyamat eredménye, az előző bekezdésben említett okok miatt. Egyre több a férfias nő és a nőies férfi, meg manapság már a nemi identitás-zavaros gyerek is, ami igazából senkinek nem jó, még a szóban forgó embereknek sem, dehát ez van. A legjobb amit tehetünk, ha mi ellenállunk a hülyeségnek, illetve megvédjük a szeretteinket, elsősorban a gyermekeinket. Ha valami szemmel láthatóan negatív irányba változik, akkor NEM “haladni kell a korral”, hanem ellenállni, és ez a feminista rombolásra ugyanúgy érvényes, mint a legújabb LMBTP moslékideológiára.
“Ezért az erőszakos, „megmondom, mit csinálsz rosszul és mit tegyél” üzemmód helyett, mindkét nemnek – különösen a fiataloknak – elsősorban segítségre van szüksége.”
Van amikor a “megmondom mit csinálsz rosszul” a lehető legnagyobb segítség, feltéve hogy az alany nem túl egoista, aki elutasít mindenféle segítő szándékot, mert hát nyilván ő a legokosabb a világon. Az ilyeneknek nem kell semmiféle segítség, vagy legalábbis nekem nem szándékom segíteni rajtuk. Elolvassák a cikkeimet, elkönyvelik hogy még mindig ők a legokosabbak a világon, aztán élik tovább az életüket sz*rul, és ezzel nekem semmi bajom nincs. A cikkeim azoknak szólnak akik képesek tanulni.
“Mert a legtöbb erősnek és tökéletesnek látszó „ruha” mögött valójában egy magányos, szeretetre vágyó kisgyermek bújik meg”
Nem mindenkinek traumatikus a gyerekkora. Akinek az volt, az keressen valami megoldást, de igazából ez nem tartozik a fentebbi cikk témájához. Nyilván a párkapcsolatokra is hatással van egy fel nem dolgozott trauma, de a cikk mondanivalója ennél általánosabb, nem csak azoknak szól akik bezárkóztak érzelmileg valami fiatalkori probléma miatt.
Kis kitérőt téve, igazából az mindenkinek a saját egyéni felelőssége, hogy kihozza magából a legtöbbet, aminek a legelemibb alapja a személyiségben lévő görcsök felkutatása és feloldása. Ha valakinek a gyerekkora sz*r volt, akkor találjon módszert arra hogy a saját személyiségét helyrehozza, ha megy akkor saját erőből, ha nem, akkor segítséggel. A gyerekkor egy felnőttnél semmire nem lehet mentség vagy kifogás. Dolgozd fel, bocsáss meg, találj békét, nőj túl rajta. Ez nagyon fontos dolog amiről sajnos nem esik elég szó, de a fenti cikknek nem ez a témája.
“igazából pont, hogy a gyenge férfi nem sír”
Ez a férfiak és nők közötti különbségek alapvető meg nem értése, vagyis a nők érzelmi működésének rávetítése a férfiakra. A férfiakat nem kell rávenni arra hogy sírjanak – máshogy működnek mint a nők, és ezt el kellene fogadni.
“inkább hiszek a mellérendelésben, mint az alá-fölé rendelésben.”
Nyilván, mint mindenki más is akit erre tanítottak a társadalommérnökök. Születésedtől a kultúrmarxista propagandát hallod, hogy egyenlőség így meg úgy, sőt, nő létedre ezt számodra azzal körítették hogy a hagyományos szerepek megaláznak téged, ezért ha van önérzeted akkor lázadnod kell. Ezzel agymostak és tettek tönkre immáron legalább 3-4 teljes generációt. Kezdve például azzal, hogy teljesen ostobán átértelmezett hamis fogalomtárat töltöttek a fejetekbe. Be vagytok tojva attól, hogy a párkapcsolatban hagyjátok vezetni a férfit, mert az “elnyomás”, meg alá-fölé rendelés, holott a lópikulát. Közben a legtöbb nőnek csak púp a hátán bármiféle felelősség ami a családdal jár, ha nekik kell villanyszerelőt hívni a pasijuk helyett akkor már morognak és veszekszenek, csak arra nem jönnek rá, hogy a családfőség EZT jelenti. Felelősséget, fáradságot, munkát. Semmi olyan nincs benne, hogy a családfő kedvére parancsolgatna a családnak, amitől ti annyira rettegtek. A családfőség alá tartozó feladatokra a mai napig is azt mondja a legtöbb nő, hogy “férfidolog”, ugyanakkor az egójuk azt már nem bírja elviselni, hogy ha a férfi elvégzi ezeket a dolgokat akkor családfőként nézzenek rá.
“Gyarló emberségünknél fogva, ez utóbbi felállást, nagyon nehéz hosszú időn keresztül jól működtetni.”
Ez teljesen igaz, csak sajnos az egyenlőségesdit még nehezebb. Ahogy egyre “egyenlőbbek” (pfff) vagyunk úgy lesznek egyre rövidebbek, boldogtalanabbak és sekélyesebbek a párkapcsolataink. Kevesebb a házasság és több a válás, nem születik elég gyerek, és közben egyre többen antidepresszánsokon élnek, de legalább néhány pontot kipipálhatunk a marxista/feminista követelések listáján… Hurrá?
“alá – fölé rendeltség esetén, a penge másik oldalán a hatalom- és a dicsvágy van”
Ezt nem tudom honnan veszed ebben a formában. Egyéni emberi természet kérdése, hogy kiben van hatalomvágy – akiben nincs, abban egy hagyományos felépítésű családban sem fog a semmiből kifejlődni. Szerintem ez nem több a részedről, mint a beléd nevelt gyanakvás, hogy ha egy pillanatra is elismered a férfi családfői szerepét, akkor biztosan megpróbál téged valahogy bedarálni, mert a férfiak nyilván agresszíven hatalom- és dicsvágyók. Ez színtiszta feminista ostobaság. A modern férfiak többsége a legszivesebben a háta közepére kívánná a családfői szerepet, mert az 100% nyűg és 0% élvezet, és esze ágában sincs hatalmaskodni a párja fölött, akkor sem ha végül elvállalja a családfőséget. Aki meg hatalmaskodik, az az egyéni jelleme miatt teszi, ennek a családmodellhez semmi köze.
“Érdekelne az is, hogy ahol apa a kapitány, ott gondolom a hálószobában is ez a felállás. Van, akinek ez jól esik, tudom.”
A nők általános pszichoszexológiai vonása, hogy élvezik ha a férfi kimutatja a dominanciáját, és ezt is csak a feminista propaganda lúgozta ki valamennyire a nők tudatos elméjéből. A tudatalattiból sokkal nehezebb kiszedni, ezért ott általában megmaradt. Ezzel a feminizmus annyit ért el, hogy egy rakás szexuális problémát oltott a nőkbe, akiknek a tudata és a tudatalattija most már egymásnak ellentmondó dolgokat kíván. Amúgy nézz rá a Szürke 50 árnyalatára, simán megérthető belőle a nők szexuális működése. Kivételek persze vannak, de a nevelésben a fiatalokat nem azokra kell felkészíteni.
Zárójelben: a férfiak zöme örülne, ha a nő olykor átvenné a vezető szerepet a hálószobában, de erre nagyon kevés nő képes vagy hajlandó, és azok is csak alkalomszerűen. Ha szabad így mondanom, a természetes domina-alkatúak nagyon ritkák, biztosan nem érik el az 1%-ot sem. Inkább olyan nőből van sok, aki a tudatalattija mélyén eltemetve vágyik a domináns férfira, de valamilyen trauma, agymosás vagy egyéb kisiklás miatt nem meri elengedni a kontrollt, ezért TUDAT ALATT egy olyan dologra vágyik amit TUDATOSAN saját maga utasít el, így egy feloldhatatlan dillemában őrlődve tönkreteszi a saját szexuális életét, meg bizonyos fokig a partneréét is. Ezek azok a nők akik általában azzal jönnek, hogy ők szeretkezni akarnak, nem dugni/b*szni/stb., meg nekik kell a sok elő- és utójáték. Ezzel próbálják azt kompenzálni, hogy a kontrollvesztéstől való félelmükben ill. a nem domináns partner mellett csak nehezen tudnak valódi szexuális izgalomba jönni. Az egészséges nőknek ilyen problémája nincs.
“A legtöbb családban nem ég már a „tűzhely””
A család mint olyan gyakorlatilag teljesen szétesett, és ez is elsősorban a társadalommérnökök felelőssége. SIMÁN élhetnénk egy olyasféle világban amilyen az amcsi ’50-es évek volt, ahol a nők zöme háztartásbeli, így van ideje és energiája a tűzrakásra, és a gyerekeket sem a TikTok neveli fel. Az előző generációkat lustaságra nevelték és nem kapták meg a szülővé váláshoz szükséges tudást a felmenőiktől, így most a túlnyomó többség azt képzeli, hogy a munkába járással le van tudva a család iránti felelőssége, azon felül mindenki hagyja őt békén tévézni vagy netezni – beleértve a saját gyerekeit is(!). És itt van a kutya elásva. Munkába járni ugye muszáj, de az eléggé fárasztó dolog, és ha mindkét szülő azt csinálja akkor szinte elkerülhetetlen az itt leírt agyhalott családmodell kialakulása. De ha csak a férfi dolgozik, akkor ő letudhatja a család iránti felelősségét azzal, a nő pedig elvégezhet minden mást, amit kell. Ha mindkét szülő dolgozik, az mindkét szülőn tripla terhelés. Köszönjük, feminizmus!
“Azzal azonban, hogy a végső felelősség még mindig a férfi nyakán lenne – nem értek egyet. Ahhoz ma túl sok nő vállal munkát”
Hát, végülis, bizonyos értelemben áttolódott a felelősség egy nagyobb családfőre, az államra. A feministák egyfolytában azon nyígnak (de mondjuk ez viszonylag általános a nem-feminista nők között is), hogy az állam adjon ezt is meg azt is, de sebesen, és lehetőleg kifejezetten csak nőknek, mert jaj a szegény nők milyen szánandó helyzetben vannak – mármint azok az erős önállóak akiknek úgy kell a férfi mint halnak a bicikli, ugye értjük. A női függetlenség igazából csak illúzió, amire azért nem hívja fel senki a nők figyelmét, mert nem szeretjük ha hisztiznek :) Kevés olyan nő van, aki TÉNYLEG önállóan képes eltartani egy családot, és ezek között még kevesebb az, akinek működik is a családja. Az egyedülálló anyák zöme kínlódva nevel antiszociális gyerekeket, miközben pótapát keres melléjük.
Ettől függetlenül az van, hogy ahol a család része az apa is, ott a társadalom még mindig őrá tekint a felelősség hordozójaként. Persze, a nő is dolgozik, mert manapság muszáj, de ez a férfival szemben támaszott elvárásokon és a róla hozott ítéleteken semmit nem változtat. Ha egy nő nem jól keres, az végső soron senkit nem érdekel. Ha egy férfi nem jól keres, az lúzer, legalábbis az emberek többségének véleménye szerint, amit legföljebb nem mondanak ki hangosan.
“És igencsak sok nő húzná fel a szemöldökét arra is, hogy a vészhelyzetben is csak a férfi tud jól reagálni.”
Ez színtiszta egoizmus az érintett nők részéről, meg az önismeret hiánya. Hamarabb szalad be egy égő házba egy idegen férfi a bent lévő gyerekekért, mint a saját anyjuk, ez egyszerű ténykérdés. Divat manapság a nők között tökösebbnek hinni magukat a férfiaknál, de ha beüt a ménykű akkor hirtelen elpárolog a kivagyiság.
Persze ha azt nevezzük vészhelyzetnek, hogy letört a műköröm pedig már itt a taxi, akkor átértelmezhetjük a kérdést :)
“Abban hiszek tehát, hogy Édesapa és Édesanya a kapitányok. Ketten egyek.”
A ketten egyek mint keresztényi eszmény nagyon szép, de kapitány nem lehet kettő. Pont a kereszténységben van az, hogy bár ketten egyek, azért mégiscsak a férfi a családfő, akinek ez ezer extra feladatot és felelősséget jelent, és semmiféle plusz jogot vagy örömet.
“Ketten élnek szentségben és egységben”
Nem szeretem a keresztényi hitnek a feminista dogmával mérgezett modern elfajzását, amikor úgy akar valaki keresztény lenni hogy a vonatkozó követelményeket nem a Bibliából, hanem Engels “A család, a magántulajdon és az állam eredete” c. könyvéből olvassa ki. A keresztényi családmodell felhozta az emberiséget a sötét középkorból a modernitásba, de mióta tűzre vetettük a kultúránk csak pusztul. Ha valaki szeretne keresztény lenni, akkor vállalja fel azt az eredeti mivoltában, ahogy cirka 2000 éven át létezett, ne akarja a saját kényelme és egója kedvéért újraértelmezni az egészet.
“A feladatokat megosztják egymás között, mindketten felelősek a kapcsolatukért, a gyerekekért, a családért, és a jövőjükért.”
Ez semmilyen formában nem zárja ki azt, hogy a nő eközben a férfira mint családfőre tekintsen. Sokadjára is próbálom érzékeltetni, hogy a családfőség nem az amit a feministák próbálnak a fejedbe mosni róla, vagyis nem valami minizsarnoki pozíció amiben a basa csak fekszik a függőágyban és hordatja magának a koktélokat a cseléddel.
“Kölcsönösen néznek fel egymásra, mindkettő másért.”
Ez megint a férfi-nő különbségek meg nem értése. Egy férfinak nincs belső lelki ill. tudatalatti igénye arra, hogy felnézzen a párjára, viszont a nőnek van. A hipergám természet miatt ha a nő nem néz fel a párjára annak a kapcsolatnak annyi. A férfi tisztelheti és értékelheti a nőt, ez természetes, de nincs szüksége arra hogy felnézhessen rá.
“Mert szabad akaratukból, minden reggel, amikor felébrednek, így döntenek.”
Nem hallottam még olyanról, hogy valaki azért nézne fel bárki másra, mert úgy döntött. Az általad felsorolt többi tényezőben általában lehet dönteni, ebben nem. Épp ezért szükséges, hogy a férfi úgy viselkedjen, hogy a nőnek oka legyen felnézni rá. Erről is szól a cikk, vagy legalábbis megemlít pár apróságot ebben a hatalmas témában – próbál támpontokat adni viselkedés, beszéd ill. testbeszéd terén olyan férfiaknak, akiknek ezek a dolgok nem jönnek maguktól. Természetesen sok más fontos tényező is van e téren, amiről a cikk nem beszél, dehát ez van, így is elég hosszú.
Egy mondatot ragadnék ki a hölgy leveléből, ami azonnal a szemembe villant, idézem:
“Abban hiszek tehát, hogy Édesapa és Édesanya a kapitányok.”
Tehát nem a férfi a kapitány! Nem a férfi a családfő! Hanem a nő is ugyanúgy kapitány, a nő is ugyanúgy családfő, mint a férfi… Éljen a feminista nemi egyenjogúság!
Mégpedig mondja ezt a hölgy annak ellenére, hogy kifejezetten nem feministaként határozta meg önmagát még a levél legelején, és egyáltalán nem azt a klasszikus, emancipált, férfigyűlölő feminista vonalat hozza, amire a levél beharangozása után számítottam, hanem épp ellenkezőleg… De még így se sikerült megbarátkoznia azzal a gondolattal, hogy esetleg a férfi lehetne a családfő…
Itt van a kutya elásva.
Én abszolút híve vagyok a normális, kedves, jószívű, jóindulatú, a férfiakat szerető és velük normális viszonyokra törekvő nőkkel való párbeszédnek, legyenek akár feministák vagy kevésbé feministák vagy egyáltalán nem azok…
De – miként azt az élő példa is mutatja – nekünk férfiként mindig is tudnunk kell és észben kell tartanunk azt, hogy nincs ezen az égegyadta világon egyetlenegy olyan nő sem, aki önként, saját magától lemondana az eddig elért feminista “eredményekről”, a feminizmus által neki nyújtott igazságtalan előnyökről és juttatásokról, a neki a férfiakkal szemben biztosított extra jogokról, a feminizmus által neki a férfiak fölött adott plusz hatalomról…
Szóval az a nagy harci helyzet, hogy a patriarchátust sajnos nem fogjuk tudni a nők megkérdezésével és előzetes beleegyezésével megvalósítani, uraim… Ebben a kérdésben az “enthusiastic consent”-re hiába is számítanánk… Vagy megcsináljuk és kész helyzet elé állítjuk őket, vagy nem fog megtörténni.
Számomra ez az egész akkor lesz majd érdekes, ha mindezen bölcsességeket egyszer egy 22 éves ropiseggű fogja ideírni, és nem egy 50+-os Rostie Rozie, már mindent megtapasztalt (akár már mindent meg is fogott) tudományos munkáját fogjuk itt olvasgatni. Mindemellett persze elképzeli magáról azt is, hogy ő tökéletesen tudja hogy a mostani fiatal generáció mit és hogyan gondol. Aztán a másik amit fentebb írtatok, hogy érdeklődés hiányában megszűnt a Női Hang. Kérdezem, kell ezen csodálkozni? A nőknek a mostani rendszer tökéletesen megfelel, gyakorlatilag minden igényük megfelelően ki van elégítve, amennyiben saját maguk nem basszák el az életüket, de még ez esetben is egy elég erős államaparátus áll a hátuk mögött. Természetesen mint minden feltörekvő nemzet vagy állam leginkább valakik kizsákmányolásának útján lehetnek sikeresek (lásd Amerika). Készen kapnak mindent akár a munka világában akár egy modern házasságban a seggük alá, amiért a férfiak küzdöttek meg. A munka világában a férfiak domináltak régebben, az ottani hierarchia alapjait ők teremtették meg, ahová a nők is bekapcsolódtak később. Egy házasságba a mai napig a férfinak kell többet beleadnia, különben nincsen házasság. Bár érthető okokból házasságból ma már amúgy is csak kevesebb lesz. Könnyű tehát úgy elsőnek lenni, hogy amíg mások harcolnak a háborús frontokon, aközben nekünk meg mindent szépen a seggünk alá tolnak kvótarendszerekkel.
> “Abban hiszek tehát, hogy Édesapa és Édesanya a kapitányok.”
> Tehát nem a férfi a kapitány! Nem a férfi a családfő! Hanem a nő is ugyanúgy kapitány, a nő is ugyanúgy családfő, mint a férfi… Éljen a feminista nemi egyenjogúság!
Abszolút egyetértek.
Nem lehet két kapitány. Kapitány és első tiszt max. :)
BTW ennél a nőnél is gyanitom addig van két kapitány, amig minden oksa. Ha gebasz van, akkor jön a “te vagy a férfi, csinálj valamit!” :P
Ezenközben az IKEA továbbra sem bír magával…
https://www.ikea.com/hu/hu/this-is-ikea/community-engagement/egyenlosegotthon-pub411cc3d0
“Az egyenlő otthon boldogabb otthon”
“Ismerd meg a nők és a férfiak közötti egyenlőség témájában készült IKEA felmérés érdekes megállapításait”
“Itt az idő újradefiniálni és visszaállítani az otthon harmóniáját. ”
Na most akkor újradefiniálni vagy visszaállítani? És különben is: MI KÖZÖTÖK HOZZÁ? Köcsög IKEA!
“Szeretnél még többet megtudni? Töltsd le a nemek közötti egyenlőség témájáról készült kutatásunkat:”
https://www.ikea.com/hu/hu/files/pdf/95/62/9562fce7/az-ikea-nemek-kozti-egyenloseget-vizsgalo-tanulmanya.pdf
És azt megkérdezhetem, kedves IKEA, hogy egy bútorgyártó cég mi a faszért csinál nemek egyenlőségét vizsgáló tanulmányokat?
Nemrégiben pedig pár konténernyi árujuk a tengerbe veszett. De a lapraszerelt propaganda nagyobb üzletnek tűnik mint maga a kereskedelem.
Szerzőnőnek:
1. Összeegyeztethetetlen “ész” és “szív”, valamint “édesapa” és “édesanya” komplementerekre utalni az írás végén, mikor előtte jól “megmagyarázod”, hogy a fiúk azért nem sírnak, mert ezt várják tőlük.
2. Az alárendelési viszony tekintetében én mást korrigálnék:
Valódi hierarchia nem létezhet csak azonos mértékegységek között. A férfi meg a nő nem azonos mértékegységek. Egy erősebb, intelligensebb férfi dominál egy gyengébb, képzetlenebb, alkalmatlanabb férfit a FÉRFIASSÁGBAN, de ugyanígy egy bársonyosabb, kellemesebb hölgy is leköröz (vagyis szintén dominál) egy tenyeres-talpas marcsát a NŐIESSÉGBEN.
A férfi nem azért kapitány, mert a nő kevésbé jó kormányos lenne. Ahol ez a kérdés egyáltalán felmerül, ott a nő már nem a saját pályáján játszik, mégha ott a “rövidebbet” is húzza-választja. Emígy egy nő főszerepe (méginkább önazonossága) sem a első-tiszti pozíció (kéne legyen), mégha a gyakorlatban ez is jelen van. Ezt a feladatkört egy inas fiú is elvégezhetné, akit a mester a szó szoros értelmében, lételemében dominálna.
3: Én is hiszek az ész és a szív egységében, de hagyjuk ki belőle Marxot :)
Ezt tuti Király Eszter írta!
– Drágám hozzám bújsz?
– Sajnálom nem lehet, neked kell hozzám bújnod mert különben nem lehetek férfi.
Értelmetlen az ilyen felszínes locsogás, amin látszik hogy elmegy a lényeg mellett.
Most egy kicsit fáradt vagyok de ide jöhetsz…
Gyere ide ha akarsz valamit…
Kurva fáradt vagyok de most megmutathatod mennyire szeretsz…
Szerk:Valójában ennek el sem kell hangzania mivel a nő gondolathullámainak létrejötte után (akinek igazán érzékeny antennái vannak már az előtt) az igazi férfi még ezen szavak kimondása előtt magához öleli kedvesét…
Megy a piros pont a Star Trek TNG-ért! :-]
Szépen összefoglalja a cikk a korábbiak tanulságait, mondanivalóit és részben a tapasztalatait is. Még olvastam volna, kár, hogy csak ilyen rövid volt!
Én is örültem neki :)
https://www.youtube.com/watch?v=CTGlPCWlViw
Jólesett olvasni ezeket a gondolatokat.
A korai korszakban ti megírtátok már ezeket az útmutatókat, és a filozófiai korszakot ezekkel meg is határoztátok.
Ezek alapján én is eljuthattam odáig hogy őszintén irigyeltem volna.. hm.. kábé negyvenöt éves korom előtt is azt amit most tudok.
De nagyon fontos hogy a mai olvasó is találkozhasson a lényeggel – mert a Férfihang a csalódott férfiak (a nőkről alkotott álmaikban csalódott férfiak) oldala.
És rajtuk ez képes változtatni.
Köszönöm Deansdale, jó az írás.
Remélhetőleg ha valaki itt jár belepörget a régebbi cikkekbe is. Elég szomorú lenne, ha folyamatosan címoldalon kellene tartani egyes cikkeket.
Kb. itt a lényeg https://youtu.be/2c39M-J3yLU?t=16
Ma ha azt akarod hogy egy nő felnézzen rád akkor legyél legalább 190 centi magas, mert ők magassarkúban mennek az ágyba is. Igazából ez a legfontosabb, minden más lesz van szarva. Bár amelyik már tököt is növesztett az igazán ráhúzhatná a magassarkúját, hátha legalább orgazmusa lesz tőle
:-]
Van igazság benne.
Inkább maradok egyedül, minthogy megprobáljam átmenetileg eljátszani ezeknek a terminátort. 186 cm magas vagyok de így is átnéztek rajtam mindig mint az ablak üvegen. Elég ha átlagos vagy átlag alatti az arcod onnantól kezdve jó leszel arra, hogy rajtad röhögjenek egy jót ha épp olyan kedvük van, + olyan hátrányból indulsz ismerkedésnél hogy akkor lehetsz sikeres ha legalább mészáros lörinc intellektusával (pénzével) rendelkezel.
Szerepet kell játszanod és nem a feministáknak, hanem a társadalomnak, rohadt szánalmas az egész.
Somogyi József,
érdekesnek találom ezt a „játszani a szerepet” kifejezést. Mert, ha nem illik az emberhez a „szerep”, ám elvárásként megjelenik, akkor ugye kényszerré/kötelezettséggé válik… vagy ahogy hallani lehet még: „nem belülről fakad”.
Egy szerep képmutatássá is válhat (amellett, hogy idővel belefárad/belefásul az ember).
Ám ez nem “törvényszerű”.
Volna itt még valami…
Utána néztem, mi is a szerep (itt röviden), nehogy elbeszéljünk egymás mellett (meg… ugyebár Csepeli György után a szociális szerepek is jóval mélyebb/kibonthatóbb tartalommal bírnak számodra):
A szerep egy adott szociális térhez és státushoz kialakított, szabályszerűségeken alapuló viselkedés, amely adott körülmények között nagyrészt bejósolhatóvá teszi a személy reakcióit.
A szerepviselkedés azonban nem egyszerűen következik a személyiségből, hanem vissza is hat arra, azt formálja is. Így a szerepelemek rögzülhetnek, sztereotippá, jellemvonásokká alakulhatnak, beépülhetnek a személyiségbe.
Nyilván egyáltalán nem mindegy, ki milyen szemszögből közelíti meg Deansdale által leírtakat (mondjuk ő megadta az alap-szituációt és kontextust). És lehetséges/korrekt irányt is felvázolt. Én ezt helyesnek tartom.
Ami érdekes még ebből a szempontból és korábban is szóba kerül már Kassai Lajos és Bedő Imre kapcsán, itt is érezni ezt a kettősséget.
Nem mindegy, hogy:
arról van szó, a férfi hogyan “játssza el”/játssza a „férfi” /családfő stb. szerepet, hogy ezért a „szerepért” mit kell tenni, hogy elérje és megtartsa, mit kell bizonyítania (mert ebben az esetben a szerepen kívül helyezkedik el, a szerep a cél ).
( Kérdés: Mit kell tenni ahhoz, hogy pl.: családfővé váljak/abban a szerepben maradjak?)
vagy arról van szó, hogy mindez a szerep nem áll külön a férfitól, a férfi (természetes) része, mi által tud „játszani”. Tehát nem a „szerepen” van a hangsúly, hanem a „szerep” által megvalósítható „játékon”
(Kérdés: Mit és hogyan tesz a családfő?)
Vagyis pl.: nem arra törekszem, hogy úgy viselkedjek, mint egy családfő és akkor azzá válok, hanem családfőként viselkedem és azt teszem… és idővel a viselkedés és a tettek “kiérlelik” bennem a Családfőt (belenövök(?) Nem én “hirdetem” meg a szerepemet, hanem a “játékom” során a körülöttem lévők fogják ezt visszaigazolni/felismerni (Mondjuk ehhez fontos az is, hogy a közeg “ne legyen teljesen (el)vak(ult)”.
Szerinted melyik célravezetőbb: ha a hangsúly először a szerepen van és utána a “játékon” vagy inkább fordítva, minek következtében a “játék” során bontakozik ki a megnevezett “szerep”?
Ez egyáltalán nem könnyű út: nehezebb mint gondolnád… de nem annyira, mint hinnéd :)
Vagy esetleg arra gondoltál, hogy a férfiaknak is vannak „szerepeik”, melyek közül manapság sok nem átélhető/ kivitelezhető/ nem lehet vele azonosulni/ nem érdemes vele azonosulni?
Ez a “Szerepet kell játszanod” fontos téma, érdekelne a véleményed. Kifejtenéd, ha megkérlek?
Mert az egész egy rohadt nagy képmutatás. Már kiderült régen is mentek a félre kurások, születtek a zabi gyerekek. Itt már csak régen jobb volt kánon megy de mégsem volt jobb. Az emberi gyarlóságot érdekes módon mind a két banda kiveszi a képletből. Ebben a polarizált világban nem könnyű létezni. A rendszer elárulta a polgárait a társadalom már csak ítélkezni tud.
Ha már Csepeli György szóba került.
“A reciprocitás, a kölcsönösség a társas élet egyetemes normája, mely az aktuális személyközi bizalom alapjaként minden sikeres tárgyalás, alku és csere előmozdítója. Hosszabb távon a társadalmi működés egésze kerül veszélybe, ha a reciprocitás felrúgása normává válik. Ez esetben ellehetetlenednek a viszonosság jegyében szerveződött intézmények, megszűnik a segíteni akarás és megrendül a társadalmi szolidaritás.”
Senki nem mondta, hogy “régen minden jobb volt”, nem ennyire fekete-fehér ez sem.
Amennyiben tudsz példát hozni arra, hogy az utóbbi évtizedekben a házasságok, a családok, a hosszú távú párkapcsolatok tekintetében bármilyen pozitív változás történt, akkor hajrá, tedd közzé!
Menthetetlen vagy csak a régebben minden jobb volt dumàt tolod. A Csepeli György idézetet probàld meg értelmezni. Hun legalább jól làtja a helyzetet.
Figyelj, Jóska, legyél szíves nem minősítgetni, köszi!
Mellesleg ugyanarra célzok, mint Hunn.
A Csepeli idézet helyénvaló, a társadalmi szolidaritás is megrendült, a “rendszer” elárulta polgárait. Mármint a társadalommérnökök rendszere.
Ezek után válaszolhatsz is a fenti kérdésemre, várom a példáidat!
Régen jobb volt.
Régen sem volt minden jobb, a szex régen is ugyanaz volt, mint ma… De régen legalább volt egy általánosan elfogadott NORMA, és mindenki képben volt, hogy hogyan is kéne lennie ideális esetben a dolgoknak… Ma ez a norma az, ami már nem létezik, csak a hiánya érezhető.
Régen nem voltak incelek.
Voltak csak màs volt a nevük. Alkoholistàk.
Azok most is vannak, a kettő nem ugyanaz.
Somogyi József,
jobb volt-e régen vagy sem… Te is megfigyelted már, hogy jellemző az emberekre a nosztalgikus attitűd, megjelenik ez minden „korban”. Talán azért, mert a múltra már van rálátás, míg a jelenben legfeljebb csak a körbetekintés lehetséges.
Amikor a múlt a jelennel összehasonlításra kerül, nem is az a fontos, hogy jobb volt-e vagy sem, (szerintem nem jobb/rosszabb, hanem más) talán inkább az, hogy a változások mellett az állandót felismerjük és meg tudjuk nevezni. Az állandóságban és a változásban pedig azokat az értékeket/törvényszerűségeket/jelenségeket észre tudjuk venni, aminek tudása/birtoklása esszenciális jelentőségű akár a jelenre, vagy a jövőre nézve.
Úgy gondolom az emberek, mint egyének tudnak változni, azonban az emberek – általánosságban – ugyanazokat az élethelyzeteket teremtik meg csak koronként/helyenként más körülmények között, más eszközökkel, díszletekkel.
Emellett minden „kornak” van egy arculata, ami valamilyen emberi vonásnak (esetleg pszichológiai – patologikus- karakter kifejlődésének) kedvez/vagy azt eredményezi. Ez a férfi és nő esetében egyaránt megjelenik, legfeljebb más módon mutatkozik meg.
Gyarlóság mindig volt, csak régebben nehezebb volt kibújni a tettek következményei alól…
Ebben a világban ritkán adatott meg a „könnyű létezés”, akkor is csak nagyon rövid ideig és csak bizonyos helyeken. Most ezzel van dolgunk. Ha ezzel kapcsolatban jó kérdéseket teszünk fel, akkor előfordulhat, hogy a válaszok keresése közben egyéni (közösségi) szinten valamilyen változási lehetőség iránya is megmutatkozik. Ki tudja…
Az idézetedben megőrzendő érték szoros összefüggésben áll a gondoskodással. Az ilyen értékekre fel kell hívni a figyelmet (mint ahogy ennek hiányát-szükségét te is érezted), ugyanakkor ezt az értéket leginkább tettekkel (példamutatással) lehet továbbadni/ örökíteni/védeni.
Nem egyszerű, mert a gyarlóság mellett végtelenül bonyolulttá és haszonelvűvé tesznek nem csak morális folyamatokat, de a társas kapcsolatok bio/pszicho/szoció tartalmait is.
Nekem van elképzelésem, de inkább megkérdezem: Mit értesz ez esetben „árulás” alatt?
A rendszer azt hazudja, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indul az életben de ez nem igaz. Màr màr csak egymás maràsa maradt a màsik eltaposàsa. Harc a multi koncàért amiből nem jutt mindenkinek. Aztàn csodàlkoznak amikor a rendszer melléktermék ként kitermeli a bűnözők új generációàt.
A töknövesztés helyett inkább ideje lenne az agynövesztésen dolgozniuk ennyire. Úgy bárki lehetne “intelligens” mint a lölö, csak is közpénzből persze.
Azt megkérdezhetem tőled, Incelvagyok, hogy hány éves vagy, és hogy mióta vagy beleragadva ebbe az élethelyzetbe? Hátha tudunk olyat mondani, ami segíthet kitörni belőle neked is…
Két dolgot férfiként feltétlenül tudnod kell. Az egyik az, hogy az egész kibaszott világnak, az embereknek – rajtad kívül – mindenkinek tökéletesen megfelel az is, ha vesztesz… Az, ha nem önkéntes cölibátusban élsz, és nincs szexuális életed… Ezt tapasztalatból mondom.
A másik az, hogy ki lehet jönni belőle, de a gondolatoknak teremtő ereje van. Nagyon nem mindegy, hogy te mit gondolsz saját magadról. És tudnod kell, hogy a legtöbb ember nem azt látja benned, amit te látsz saját magadban, és nem azt gondolja rólad, amit te gondolsz saját magadról. És ez a nőkre fokozottan igaz.
Ez akkor reális, ha a férfinak sikerül egy olyan lányt találnia, aki ilyen családi környezetben cseperedett fel. Hatalmas mázli! Sajnos a többség nem ilyenből érkezik. Eleve “bolond lakik” a zavaros fejükben, átnevelésük reménytelen, 30éves kor körül s után lehetetlen küldetés!! (A hat vagy hatvanhat expartner már nem is lényeges szempont… Az anyja is kétszeresen elvált, ő is váltani fog, ha beviszket a szütyőkéje…)
Kísérletezgetni éppen lehet de az életed a tét, ha meg már gyerek is van… nem is sorolom. Elég volt ezt a közvetlen példámból megismernem. Meg vagy 100 ismerőséből.
Igen, erre fiatalon még van esély de később már az ingoványos terepre érkezünk. Bakancsot kell húznunk.
Nagyon fontos pontra tapintottál rá, schwarzwald.
A mai világban a tömegmédia azt sugallja, hogy – mindkét nem számára! – az egyetlen helyes és elfogadható párválasztási stratégia, az kizárólag az érzelmeken alapuló párválasztás. A média azt sugallja, hogy a párválasztás alapjául szolgáló két érzelem: 1. a mindent elsöprő szexuális vágy érzése, és 2. a mindent elsöprő szerelem érzése…
Akinek viszont voltak öreg, bölcs nagyszülei, az biztos hallotta tőlük, hogy ne csak a lány külsejét nézze, “ne csak a farka után menjen”! Nézze meg azt is, hogy milyen családból származik a lány, hogy milyen neveltetést kapott, és hogy mit csinál, mivel foglalkozik, hogyan viselkedik, stb… Hogy “nézd meg az anyját, vedd el a lányát”, hiszen a lány olyan lesz, mint az anyja, pontosan ugyanúgy fog viselkedni majd a férjével, ahogy az anyja viselkedik az apjával…
És nagyon igazuk volt ebben a jó öregeknek!
Ha a tömegmédiára hallgatunk, akkor gyakorlatilag mindent a nők kezébe teszünk le, hiszen mindig a nő választ… Akkor a női lakosság 80%-át kitevő, suttyó prolipicsák is szétszopathatnak minket, hiszen a markukba adjuk a tökünket és az érzéseinket…
De ha a régi öregekre hallgatunk, és nem hagyjuk, hogy pusztán csak az érzések befolyásoljanak minket, és nem csak a farkunk után megyünk, hanem szépen igenis megfogalmazzuk mindazokat a párkapcsolati elvárásainkat is a nők felé, amik a farkunk felállításán és a szexuális kielégülésünkön túlmutatnak, akkor mindjárt a helyiértékén fogjuk tudni kezelni az összes buta ringyót… Akkor mindjárt egy olyan csomó megalázó dolog, viselkedés és helyzet, amit a pina reményében korábban elviseltünk, automatikusan elviselhetetlenné válik, és hangot is adunk ennek…
Mert szerintem a többségünknek ez fáj igazán. Hogy a szexualitásunk egy csomó olyan buta, sötét ringyónak van kiszolgáltatva, akik valójában a cipőnket sem fűzhetik be… Azzal a hozzáállással, hogy nem baszni akarunk hanem feleséget keresünk, és az erre alkalmatlan nőket helyből értéktelennek kezeljük, a női psziché ismeretében faramuci módon közelebb kerülünk ahhoz is, hogy adott esetben ezeket az értéktelen ringyókat is megkapjuk szexre…
Valahogy úgy tudnám összefoglalni a lényeget, hogy ha csakis és kizárólag a szexualitás irányából közelítjük meg a nőket, akkor eleve vesztes helyzetből indulunk, mert kezükbe adjuk a hatalmat felettünk és önként kiszolgáltatjuk magunkat nekik kényükre-kedvükre. De ha az eszünket is használjuk, akkor fejben megmattolhatjuk őket és elcsavarhatjuk a fejüket.
Az én helyzetemre nagyon igaz, amit írsz. A párom önmagában mérsékelt szexuális érdeklődést vált ki belőlem, de minél jobban megismerem annál jobban csodálkozom, hogy mennyire összeillünk. 100%-ig támogatja pl a férfimozgalmi karrieremet és ő is hívő. A szexet majd megoldjuk valahogy. Bár tudtam volna ezt huszonévesen! Kibaszottul mellé választottam. Már mindegy. De van mit átadnom a fiaimnak, mert ők is szenvednek a saját anyjuktól.
Rusnya, de okos, gyereket csinálnál neki?
A rusnyát te írtad, nem én, amúgy meg ha fiatalabbak lennénk, igen. De mindkettőnknek van gyereke, mindketten a terveinkre szeretnénk koncentrálni. Egymást segítve, támogatva. Ő üzletasszony lesz, én közszereplő. Ezt akarjuk. Bocs az off – ért, de kicsit dicsekedni akartam.
Érdekes, bennem sosem az a kérdés merült fel, hogy miért kellene manapság továbbra is a férfinak vezetnie a családot, ha egyszer a nő is dolgozik…
Bennem mindig is az a kérdés merült fel, hogy egyáltalán miért gondolják ma azt a nők, hogy ezen a téren bármi is változott volna csupán azért, mert a nő is dolgozik???
A férfinak a házasságban továbbra is egy feleségre van szüksége! A jó feleség szükséges paraméterei, a feleség iránti elvárások pedig nem változnak meg pusztán attól, hogy manapság a nő is dolgozik… És hogy a feminista nők véleménye erről mi, az teljesen lényegtelen. Hiszen a nő nem a feminista nőkhöz megy feleségül, hanem egy férfihoz, tehát nem a feminista nők modern feleségről alkotott elképzeléseinek kell megfelelnie, hanem a férje elvárásainak. És pont.
Mi több, azzal, hogy manapság a feleség is dolgozik, napi 8 órával kevesebbet áll a saját férje és a saját családja rendelkezésére… Vagyis napi 8 óra lemaradásban van helyből, tehát ennyi pluszt kellene még valahogy a nőnek a házasságba beletennie ahhoz, hogy egyáltalán egálban legyünk…
“Ez nem az ok, ez nem a dolog miértje.”
Miért is kellene nekem családfőnek lennem? Miután erre a kérdésre megvan a válasz a többi már “csak” technikai lebonyolítás.
Tovább nehezíti a helyzetet, h az “első tiszt” bármikor átszállhat egy másik hajóra, v kirúghat a hajóról úgy, h a rakomány és haszon tetemes része továbbra is őt illeti. Innen válik a “mutatvány” igazán keménnyé. Szóval lehet, h a “kapitány” vagy a/egy hajón, de a társaság, akié a hajó(k) a nőé!
Miután jópár hajón “első tiszt” volt hajótársaságot alapított, melynek jövedelméből búsásan megélt élete végéig.
The End
Meg viszi magával a legénységet is aztán a kapitány a legénység nélkül panaszkodik a hajón.
“Régen minden jobb volt”
És igaza is lenne. Ideje restaurálni a társadalmat.
A cikk felvàzolta mit jelent csalàdfőnek lenni, mi tartozik ebbe ès mièrt èrdeke ez az egèsz csalàdnak, ha a fèrfi a kapitàny. Ezt ha egy fèrfi önkènt felvàllalja ès kèpes is elbìrni a terhèt szuper. Kèt kèrdès merült fel bennem:
1. A csalàdfősègnek ez az èrtelmezèse mennyire elterjedt a gyakorlatban? Ebben egysègesek a fèrfiak, vagy van köztük szòràs akàr kor, tàrsadalmi osztàly, lakòhely (vidèki/vàrosi) szerint?
2. Mi van akkor, ha ezt a szerepet nem akarja egy fèrfi vàllalni ès/vagy nem kèpes rà?
Havi 113 ezer forintból nem is fog neki sikerülni max arra jó, hogy az ember vegetáljon belőle. Mert Magyarországon annyi jelenleg a minimálbér.
Persze, csak a femcsi mítosz szerint ez a probléma csak a nőket érinti, meg a szegénység úgy általában, legfőképpen az egyedülálló anyákat. A férfiak mind oligarchák, amelyik nem az az nem is számít férfinak. Megy a terelés rendesen. Tegnap például egy érdekes rádióadást hallgattam a családon belüli erőszakról, nem magyar adón. Érdekes volt, ugyanis betelefonálós műsor volt. Egy betelefonáló meg is jegyezte, hogy a többi témához képest most milyen kevés hívás érkezik. Erre a riporter rögtön visszavágott hogy rengeteg hívást kapnak, de a betelefonálók nagy része szeretne anonim maradni, és nem szeretne az élő műsorba bekerülni. Ezt persze kötelező elhinni is. Többnyire pedagógusok telefonáltak be megtörtént esetekkel, ahol a bántalmazott túlnyomórészt egy fiúgyermek volt. Az hogy az apa vagy az anya által az nem derült ki minden esetben pontosan. Összesen egy nő volt aki beszámolt arról, hogy őt a házasságában érte erőszak. Erre is megvolt a szokásos magyarázat, miszerint az érintettek szégyellik elmondani esetüket, ezért hát az egy órás műsor alatt csak valakit tudtak szóra bírni…
A kedvencem, hogy azzal jönnek hogy már pedig házat tudni kell venni, csak hát ugye minimálbérből rohadtul nem fog menni ilyenkor jön az a opció, hogy külföld de akkor meg jön a hazaárulás a fotel ramboktól.
Ki keres ennyi minimálbért? Akinek nyolc általánosa van, vagy kevesebb.
Bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy pár hónapig-évig ilyen munkára kényszerül, de azért ne vegyük általános jelenségnek.
Egy férfinak illik magát felépíteni legalább annyira, hogy ne segédmunkás legyen egész életében. Nem a társadalom, vagy a nők elvárásai miatt, hanem saját magáért.
Szakmunkás bizonyítványt ma könnyebb szerezni, mint valaha… Hiány van műszaki, építőipari területen, be lehet tölteni jól fizető állásokat. Ehhez csak tanulni kell hétvégén a sör-meccs kombó helyett.
Ezzel nem azt mondom, hogy hú de minden fasza, de “nézd meg jobban, hogy éltek anyádék”…
Már nincsenek szakik akik oktatnák az embereket, nem is indulnak el egyes szakok. Egy normális bérre lenne szüksége az embereknek, hogy ne vegetáljanak. Régen rossz volt neked is legyen az hozzá állás nem működik. Azért ennyire ne nézünk mer le az embereket.
Általános jelenség néz csak körül a munkaerő piacon megfogsz lepődni.
Körülnéztem, azért írtam. Összeszerelő munkával, cafeteriával ész nélkül is meg lehet keresni 180 ezret. Már azért is fizetnek, ha pontos időben jelensz meg! Áldozat kell hozzá, költözést bevállalni, világos, hogy nem egyszerű.
Olyan szakot kell választani, ami indul, van bőven.
Az annyi pedig azért ennyi, mert az EU csatlakozás “feltétele” volt a bérek alacsonyan tartása. Senki sem menne Németországba dolgozni, ha itthon megkeresné az ottani bér mondjuk 70%-át. Soha nem lesz európai minimálbér sem itt, sem Szlovákiában, vagy bárhol a régióban.
Három műszakban azt is tedd hozzá és az állandó baszogatás tapasztaltam pár helyen. De az már nagyon jó a 180 abból már futja egy házra, jah nem. De tényleg erőlébb van az ember nem kell vegetálni :)
Szeretik ide hozni a gyáraikat, hogy lófasz pénzért dolgoztassanak minket, jah egy kis érdekesség a környékbeli multi cégek az egyik részlegénél csőkéntétek a béreket a vírus miatt szegény részvényesek nehogy veszteségesek legyenek fel is mondtak egy páran már aki megtehette.
Ahogy véget ér ez a vírus bullshit az emberek sorban mondanak fel és huzznak el innen de előbb még a főnök irodájába szarnak.
Látom te következetesen a hülyeséget nyomod mindenhol. Afrika segglyukában is lehet családfőnek lenni, ahol három pepsi-kupak a minimálbér. Azt, hogy milyen ember vagy, nem a körülményeid határozzák meg. Te is azért vagy olyan, amilyen, mert olyan vagy, és nem pedig a minimálbér miatt.
2: – ez bizony benne van a pakliban, számtalan esetben a környékemen az ismeretségi körödben is gondolom, nem is értem a kérdésedet… mert mi lenne a nemleges válasz esetén?
Ugyanezt fel lehetne tenni minden szülés előtt álló nőnek is, oszt mégsem teszik… mert mi lenne a nemleges válasz esetén?
Balton, èpp ezt kèrdezem. :) Ha a fèrfi nem kapitànya a hajònak, akkor vagy a nő lèp elő kapitànynak, vagy nem lesz kapitàny a hajòn ès az hànykòdik a külső viszonyoktòl függően. Melyik a jobb alternatìva, ill. van-e màs alternatìva?
Ha szerinted ez tömeges jelensèg (nekem is ez a tapasztalatom), akkor egy nőnek fontos kèrdès, hogy egyàltalàn van-e esèlye olyan hajòra felszàllni, aminek van kapitànya. Ha nincs, akkor a cikkben felvàzolt csalàdfősèg csupàn egy idillisztikus eszmènykèp, ami szàmàra nem elèrhető. Kicsit ùgy èrzem egy àtlag nő szemèvel nèzve a kèrdèst, hogy keressük a fèrfi unikornist, akinek èpp mi kellünk. (Hìvhatjuk ezt a kategòriàt erős keretekkel rendelkező bètànak, vagy csalàdot akarò alfànak is. Juhuu megint visszatèrtünk az RP-hez, azon belül is az LTR-hez.)
Sajnos ezek jogos kérdések. Egyre kevesebben hajlandóak, sőt képesek azt a bizonyos kapitányi pozíciót betölteni és ez a helyzet generációról generációra csak romlik. Tisztelet a kivételnek. Ki tehet ez ellen ? Kinek a hibája ? ( mert, hogy nem az átlag férfié, nőé az biztos )
Nem jogos kérdések ezek, tomgal, és nem az unikornist keresitek… Szimplán csak megtagadjátok a férfiaktól ezt a dolgot. Minden férfi a neméből fakadóan alkalmas családfőnek. Ezt ti kérdőjelezitek meg, nem más. Mert a feminizmus azt mondja nektek, hogy ma nemi egyenlőség van, mert annak kell legyen, mert a tévében is azt mondták, mert Krisztus 21 évszázaddal ezelőtt született (mert ez a 21. század)… Hiszen nőközpontú, feminista társadalomban élünk. Tehát, nemi egyenlőség van, de melyik férfival is álltok nemi egyenlőségben? Hát a párotokkal, a férjetekkel, azzal mindenképpen és feltétlenül. Viszont ha egyenlő, akkor hogyan is lehetne, mitől lenne ő a családfő, nem igaz? Hát mit képzelne már magáról, nem igaz? Na, itt van a kutya elásva és ez a válasz a kérdéseitekre…
Ami Zoom pedig kérdéseit illeti:
1. Meggyőződésem, hogy ha megkérdeznénk őket, akkor abban a kérdésben 100%-ig egységesek lennének a férfiak, hogy a férfinak kellene a családfőnek lennie.
2. Abban az esetben, ha egy férfi ezt a szerepet nem akarja vállalni, akkor az azt jelenti, hogy az illető nő bizony rossz férfikorosztályból próbált párt választani magának.
Hunn, ma jogegyenlősèg van, a nemi specifikumok ugyanùgy megmaradtak. Balton màr egyszer ìrt neked hosszan erről, hogyan követi a a nő önkènt a fèrfit, a kapitànyt. A fèrfi ès női dinamikàban megmaradt egyfajta kimondott, kimondatlan hierarchia. A nő követi ösztönösen a fèrfit, ha ùgy èrzi az kompetens ès a kezèben tartja a dolgokat.
Az 1.-nèl a kèrdès az, hogy mit èrt egy fèrfi csalàdfősèg alatt. Pl Deansdale pèldàit gyakran a nő felelőssègi köre (pl kihìvja/kivàlasztja a szerelőt, intèzi/utàna jàr a hivatalos dolgoknak) ès kicsit alul van becsülve mit jelent a nő munkavègzèse. Gyakorlatilag itt megosztja a fèrfival a csalàdfenntartàs terheit, a nőnek is harcolnia kell a külső vilàgban, olyan szerep is ràhàrul, ami alapvetően a kapitàny dolga.
2. Mit èrtesz rossz fèrfikorosztàlyon?
Csakhogy, Zoom, nemi specifikumok és ösztönök ide vagy oda, a jelenlegi társadalmi rendszerben a nemek kapcsolatát leginkább befolyásoló feminista ideológia, amire a nőket nevelik, az azt tanítja, hogy nőként nehogy már önként kövesd a gonosz, nőelnyomó férfit, és ha mégis megteszed, akkor internalizáltad a nőelnyomást, és magad is a probléma részévé váltál.
Arról panaszt, vagy arra való hivatkozást, hogy ma “a nőnek is harcolnia kell a külső világban, és ezzel megosztja a férfival a családfenntartás terheit”, hallani sem akarok. Ezt a feminista nők harcolták ki, ezt ti akartátok, mármint a nők tömeges munkába állását. Erről minket férfiakat senki nem kérdezett, ezt nem mi kértük tőletek, ez ránk lett erőltetve. Úgyhogy a mi szemszögünkből nézve ez nem lehet hivatkozási alap semmire.
Az pedig, hogy ha egy nőnek a férje mondja meg családfőként, hogy mit szeretne, az miért nőelnyomás, ha meg a munkahelyén egy vadidegen férfi főnök mondja meg neki, hogy mit csináljon, az pedig miért a szabadság netovábbja, számomra mindig is örök rejtély volt…
De persze ma már ez is egy túlhaladott dolog. A női vezetői kvóta követeléséből látszik, hogy merre halad a történet. Először otthon herélte ki a feminista társadalom férfiakat, majd most még egyszer jönnek a herélőkéssel, de ezúttal már a munkahelyeken is… Gondolom minden kvótával vezető pozícióba kerülő nő alapból elvárja majd, hogy otthon erre hivatkozva ne kelljen feleségként viselkednie.
A rossz férfikorosztályon pedig azt értettem, hogy egy krisztusi kornál fiatalabb srác esetében 99,9%-os eséllyel garantálom, hogy az illető még nem családalapításon fogja törni a fejét… De ez pont jó is így, hiszen egy nő a huszas éveiben van a topon, egy férfi pedig a harmincas éveiben. Ennek a két, női és férfi korosztálynak kell egymásra találniuk. De hát ezt a nők is pontosan tudják. Legalábbis tudniuk kéne. Mert ha nem tudják, akkor viszont a szüleiknek vagy a társadalomnak kötelessége lenne elmagyaráznia nekik.
“ Ezt a feminista nők harcolták ki, ezt ti akartátok, mármint a nők tömeges munkába állását. Erről minket férfiakat senki nem kérdezett, ezt nem mi kértük tőletek, ez ránk lett erőltetve. Úgyhogy a mi szemszögünkből nézve ez nem lehet hivatkozási alap semmire.”
Hunn , ha legalább 10x nem linkeltem dokumentumokat, történelmi elemzéseket akkor egyszer sem. Ne hamisítsuk meg a történelmet ! Fogd már fel végre és ne szajkózd azt a hazugságot, mert az ! , hogy itt a nagy feminista mozgalom hatására a nök tömegesen akartak munkába állni ! Értsd már meg , hogy Magyarországon a 2. vh után olyan mint feminista mozgalom NEM LÉTEZETT! Olyan elenyészö és jelentéktelen pár tucat nöröl van szó akinek semmi beleszólása nem volt semmibe! Szovjet PARANCSRA meg volt adva évente folyamatosan hány százezer nöt kell munkába állítani ! Minket sem kérdezett senki ! A nök nagyobb részének ez úgy hiányzott , mint a pup a hátára . A kétkeresös modellt a kommunista vezetés dolgozta ki és kényszerítette rá a családok százezreire. Ez egy történelmi tény , bármilyen oldalon álló és pártállású történészt megkérdezhetsz róla.
https://archivnet.hu/politika/politika_es_noi_egyenjogusag.html
“ 1945-ben kiemelt problémát jelentett az ország újjáépítése. Mindehhez új munkaerőforrásokra volt szükség. A megoldást a mezőgazdaságban dolgozók áttelepítése az iparba, illetve a háztartásbeli nők bevonása a termelőmunkába jelentette.
Az 1948 után a gyors iparosítás lett a gazdaságfejlesztés központi célja, ezen belül is kiemelt fontosságot tulajdonítottak a nehéziparnak és a hadiiparnak. Ennek érdekében további munkaerő bevonására volt szükség. Ebben a folyamatban a nők életének átalakulását alapvetően befolyásolták a nemzetközi erőviszonyok változásai, a szovjet modell követése, a tervgazdálkodás bevezetése, a külföldi és a magyarországi munkásmozgalmi irányzatok, illetve a pártpolitika alakulása.“
Az , hogy a nök ma dolgoznak és dolgozni kényszerülnek, nem a nök kérése és hibája.( megint más kérdés, hogy a hosszú évtizedek alatt, ez már természetessé vált és sok férfi sem rajong az ötletért, föleg a fiatalabbak, hogy ök legyenek az egyedüli kenyérkeresök) A férfiaké sem, ez egy történelmi örökség. És itt Deansdale kijelentésével is vitába szállok, miszerint egy nö elgondolkozhat azon htb lesz -e, vagy dolgozik. ( “ Egy nő tűnődhet azon, hogy akar-e dolgozni vagy inkább háztartásbeli lenne,“)
Egy nagy frászt ! A nök 90 %- ezen nem gondolkodhat , mert nincs más választása, vagy dolgozik, vagy éhendöglik, ö is, meg a családja is, állítom, a legtöbb ( nem minden) nönek teher család mellett a munka és szívesen lenne legalább csak részmunkaidös alkalmazott.
A kijelentésem általánosabb érvényű volt, nem feltétlenül a -maidátum- magyar viszonyokra kell érteni, bár még itt is nyilvánvaló, hogy sokkal több nő lehetne HTB, mint férfi. Igazából a társadalmi megítélésre vonatkozott a dolog, hogy ha egy nő HTB akar lenni azt (a feministákon kívül) mindenki megérti és elfogadja, de a férfi jóformán még el sem gondolkodhat ilyesmin. Egy nő női mivoltából semmit nem von le a dolog, de egy férfi megítélését igen durván lerontja.
Amúgy én teljesen megértem a nőket akik nem akarnak dolgozni, és ha rajtam múlna nem is kellene nekik, mert én már csak ilyen nőgyűlölő antifeminista vagyok :D
“ Igazából a társadalmi megítélésre vonatkozott a dolog, hogy ha egy nő HTB akar lenni azt (a feministákon kívül) mindenki megérti és elfogadja, de a férfi jóformán még el sem gondolkodhat ilyesmin.”
Ilyen szempontból vizsgálva igazat adok neked. Ez valóban így van.
Viszont 31,5 éve dolgozó nöként állítom ( és Bokros csomagnak köszönhetöen -tudom uncsi – ebböl csak 1,5 év esett ki ) hogy a nök túlnyomó többségének tényleg nincs igazán választása akar-e, vagy nem dolgozni. Nekem soha senki nem ajánotta fel ezt a lehetöséget. És sokunknak nem. De ez nem a férfiak hibája. Ez egy történelmi batyu.
Mégis ismerek nem egy nőt, aki bár megtehetné, de elmegy dolgozni, mert “unatkozik otthon.” Beül valami kényelmes helyre, és elveszi más elől a munkahelyet.
Persze, vannak ilyenek , de lényegesen kevesebb az otthoni unatkozás miatt dolgozó nö , mint a kényszerböl , vagy ha nem is kényszerböl , de létfenntartás , családi jövedelem szükséges kiegészítése miatt munkába állók. Feltételezem te is dolgozol és nem unalomból. Ezzel így van a dolgozó nök 80-90 %-a.
Alapitvànynàl fönökösködés? :)
Tina, “az unatkozik otthon” fràzissal dobàlozò nőknèl kevès szànalmasabb kategòria lètezik. Az egy dolog, hogy az ilyen nők nem kèpesek ùgy alakìtani az èletüket, hogy abban jòl èrezzèk magukat, ìgy àltalàban megkeserednek. Azonban, az hogy màst is pròbàlnak lehùzni a szintjükre, vagy ha nem megy legalàbb kibeszèlik, rosszabb esetben nyìltan konfrontàlòdnak vele (ritka, ahhoz nyuszik, inkàbb hàtulròl fùrnak) azzal csak a sajàt rosszindalatù, kicsinyes ènüknek adnak teret. Èrtem èn a fusztràciòjuk forràsàt, de vannak dimenziòk Maslow magasabb szintjein is.
Honnan a bánatból tudnák ezt Hunn? Nézd meg femcsi nyomású “korkülönbségekről” szóló cikkek hegyeit, mindegyik kihangsúlyozza hogy a mai világban ha a nő mondjuk tíz évvel idősebb a férfinál, hát abban nincsen semmi kérem szépen. Ugyanez fordított esetben: hát ez nem egészséges, apa szindróma, minden apjuk fasza előjön. Persze aláírom hogy esetben a pénz számít ilyenkor, de nem mindig. Volt már velem is hogy megtetszettem egy akkor 17 éves lánynak, mikor elbeszélgettünk akkor derült ki hogy ő engem olyan 25-nek nézett. Hát a helyzet az hogy 32 voltam akkor, amit közöltem is vele. Meg volt lepődve ami azt illeti láttam rajta akkor hogy ő maga azon kezdett el gondolkodni, hogy nem-e beteg :D Természetesen nem, teljesen normális részéről hogy nem a 20 éves srácok jönnek be neki. Ellenben a szocializáció már bonyolítja a helyzetet, ahhoz már én alig tudtam hozzászólni amit ők ott a barátnőikkel összehordtak hülyeségeket. Másik ami szintén befolyásoló tényező a kapcsolódási pontok hiánya. Amíg ők egyetemre járnak meg bulikázni, addig te mész gürizni, bulizni is ritkábban van kedved már. Persze ott vannak a Dating plattformok, de azt tudjuk hogy pont ez a korosztály mire használja. Felregelnek szép háttérrel, bikinis fotóval az összes ilyen App-ra, beírják az insta ID-t, aztán többet az életbe ezeket nem használják. Az instán szerzett lájkok meg nyáladzó kommentek jelentik nekik az orgazmust, nem egy kiadós hétvégi szex. Ha esetleg kapnak valami kőgazdag white knighttól egy pár százezres ajánlatot akkor annak aláfekszenek, de amúgy semmi komoly céljuk nincsen. Aztán jön a mágikus 30, kéne gyerek, meg egy barom aki megcsinálja nekik, természetesen kész házzal és autóval, mindennel. Vagy bejön vagy nem, a válás szinte garantált. 40 felett meg a megvilágosodás, mikor újra akarják kezdeni az egészet, de már nem megy. 50 felett meg már mindegyik tökéletesen megérti a férfiakat, ők lesznek a legnagyobb párkapcsolati szakértők. Na röviden össze is foglaltam a modern nő evolúcióját.
Azt mondom, Horvath Anton, hogy ma mi, férfiak is teljesen tévesen állunk hozzá a női szexualitáshoz. Ennek oka három összetevőből áll: a nemi egyenlőségről szóló feminista ideológiából, a szexuális forradalom ideológiájából, és az ezt közvetítő (kondicionáló) tömegmédia hatásából.
Jelenleg az ebből a három tényező együttes hatásából kialakult elképzelés az, hogy a női szexualitás lényege a kölcsönös fizikai, testi vonzalmon alapuló szexualitás, ami csak a legvonzóbb arcú és testű férfiakkal lehetséges a nők számára, és az összes többi csóka ennek csak a felvizezett, netán megjátszott, hamis verzióját kapja. Hogy elvileg vannak valahol tökéletes (alfahím) srácok, akikkel a nők nagyon élvezik ezt a – jobb híján fogalmazok így – “nemileg egyenjogú” szexet (ezek nem mi vagyunk), mindenki mást pedig átbasznak…
Csakhogy ez tévedés, hamis tanítás. Nem véletlenül mondták a régiek, hogy elég, ha a férfi egy fokkal ha szebb az ördögnél. Régen, amikor még háborúkban raboltak a férfiak maguknak asszonyt, nem volt rá biztosíték hogy a legjobb harcos/főnök egyben a legjóképűbb dalia is legyen… Tehát a nők evolúciós okokból simán képesek bármelyik férfival kielégítő szexuális életet élni, ha az illető férfinak farka van, és a megfelelő férfias viselkedést tanúsítja… (Az önmagunk legjobb verziójává válást nem lehet megkerülni, nyilván ha jól nézünk ki és pénz van a zsebünkben az előny, de nem az az alapkövetelmény.)
A való világban a lényeg a nő meghódítása, a nő meghódításán alapuló szexualitás. A hódítás lényege annak elérése, hogy a meghódított, behódoló nő önként és dalolva feküdjön le vele – hogy azért akarjon örömet és gyönyört adni a férfinak, mert az adott férfi meghódította őt, mert: férfi – mégpedig minden más tényezőtől függetlenül. A férfi pedig a férfias viselkedéstől férfi, minden más csak esetleges plusz.
Gyakorlatilag – női szempontból – mindannyian alfahímek vagyunk, akiket jelenleg a feminista társadalom a tömegmédia segítségével, a nemi egyenlőség és a szexuális forradalom hazugságaival mesterséges béta állapotban tart… Ha elfogadjuk a média sugalmazásait, akkor teljes és mesterségesen, szándékosan megkonstruált tévúton járunk az emberi szexualitással kapcsolatban. Vagyis minden férfinak az lesz a nője, akit meghódított, tehát nem agyalni kell, hanem cselekedni.
Aláírom Hunn, hogy mi is elvesztettük a fonalat, de ugyanakkor állítom hogy ma már a nőknek is kellene egy kisebb szeminár a férfiak működéséről, mert ugyanazon propaganda hatására teljes álomvilágban élnek. Azért küzdik fel magukat a főnöki székre mert elhiszik hogy akkor majd ugyanolyan kaliberű férfiakkal fognak tudni ismerkedni. Aztán mikor harminc akárhány évesen eljutnak odáig akkor meg csak lesnek hogy a hasonló kaliberű férfiak huszonéves csajokkal kavarnak. Folyamatosan lefejeli őket a valóság mint kezdő szöcske a harangvirágot, de olyan sikeres a propaganda hogy már nem is hajlandóak elfogadni a valóságot.
“A nő követi ösztönösen a fèrfit, ha ùgy èrzi az kompetens ès a kezèben tartja a dolgokat.”
Ez igaz és tökjó, csak az ösztönszint mellé mindig bekavar több más szint működése is, amik manapság szanaszét vannak cseszve. Ahogy a fentebbi válaszomban leírtam,
https://www.ferfihang.hu/2021/03/29/csaladfosegrol-ma/#comment-137466
manapság sok nő teljesen mást akar tudatosan mint ösztönösen. Hiába kompetens egy pasi világi dolgokban, ha a párja beemelte a személyiségébe az ideológiai egyenlőségesdit, akkor ott úgyis minden nap veszekedés lesz, mert soha semmi nem lesz annyira jó, hogy a nő egymással ellentétes elvárásainak megfeleljen. A férfi ne próbáljon meg vezetni, mert az elnyomás, és végezze el a dolgok ráeső részét, de hogy mi a ráeső rész az általában folyamatos vita tárgya, s mellesleg ha a férfi ebbe belemegy akkor már alapból elveszítette a nő tiszteletét, hát még ha a viták elől lemegy papucsba és inkább többet végez mint a saját 50%-a.
Persze te ezt a gordiuszi csomót kettévághatod azzal, hogy egy unikornis a feminizmussal fertőzött nőt is gond nélkül lekezeli, csakhát igen, ez valóban az unikornis kategória. Olyan férfi, aki egy normális nő mellett simán lehozza a családfői szerepet azért elég sok van. Ha a nő a maga módján segít neki ebben, akkor a férfiak többsége képes rá. Csak az a “maga módján” ne a jól ismert passzív-agresszív nyavalygás legyen :)
A nők ennèl kevèsbè tudatosan működnek pàrkapcsolatban. A szex àltal kialakìtott kötődès erősebb, mint a külső femi hatàs. A femi hatàs akkor kezd àltalàban teret nyerni ès hatàssal lenni egy pàrkapcsolatra, ha elkezd kihülni a hitvesi àgy. A folyamat pedig öngerjesztő ès nehèz visszafordìtani. Ha a feminizmus pedig màr a kapcsolat elejèn is jelen volt, nàlam az egyèrtelmű jele egy maradèkelvű kapcsolatnak, amit a mai nők többsège gazdasàgi/szociàlis kènyszer/nyomàs nèlkül nem fog fenntartani. (Maradèkelvű kapcsolatokròl kicsit sarkos, negatìv vèlemènyem van, külső kènyszer nèlkül szerintem nincs közèp/hosszù tàvon jövőjük.)
“Minded férfi a neméből fakadóan alkalmas családfőnek.“
Sajnos ez egyszerüen szimplán nem igaz. Ha így lenne, akkor a férfiak 80 %-a harmonikus családban élne. Ezt az élet , a mindennapok igazolják , hogy ez nem így van. Az más kérdés, hogy mióta és milyen folyamatok vezettek idáig, hogy bizony a nök a férfiak családföségét automatikusan szimplán nemi születésük miatt nem ismerik el. Én sem. A tetteik, az emberi tulajdonságaik, a határozottságuk, szeretetük, odaadásuk , képességeik számítanak a szemükben. Az, hogy egy ember férfinak, vagy nönek születik még nem teszi semmire alkalmassá ( sem családfönek, sem feleségnek, sem apának, sem anyának). Ezen lehet sopánkodni, de sajnos ez így van.
Én nem keresek semmilyen unikornist már, igazából sosem kerestem , nekem az egyenlösdi 10 éve müködik , elfogadtuk és tudjuk szeretni egymást ebben a formában , ki merem jelenteni, hogy boldogok vagyunk.
A nő ösztönszinten alkalmas anyának, legalábbis alapszinten el tud látni egy csecsemőt, a gyerek túlélése szempontjából mindenképpen, annak ellenére is, hogy még ő is csak gyerek, elég megnézni a tini cigány anyukákat.
Cigány az nem gyerek, az csak valami csúszómászó.
Kedves Tomgal, engedelmével beleszólnék a párbeszédbe.
Abban egyetértek, hogy nem minden férfi alkalmas a családvezetésre, de a családvezetésre a férfi az alkalmas. Amióta ember létezik ez így is volt, a férfi mint családfő, de persze a megfelelő képességekkel kellett rendelkeznie, és különböző nehézségekkel kellett szembenéznie. Ezért kockázatvállalóbbak a férfiak, jobb a térbeli tájékozódó képességük, nagyobb a fájdalomtűrésük, és imádnak logikai feladatokat megoldani, kialakítani, satöbbi. Ez egy több tízezer éves örökség, de ha úgy nézzük, akkor még távolabb helyezkednek el a gyökerek, ugyanis a magasabb rendű emlősöknél, illetve a primatológiában is a hím állatok a dominánsak, aktívak, nagyon hasonló folyamatok történnek ott, mint az emberi világban.
Véleményem szerint egyáltalán nem releváns, hogy a nők elismerik-e a családfőséget vagy sem, semmilyen mértékben nem befolyásolja a dolgok menetét. Itt több okot is lehetne említeni, de az egyik, legnyomósabb a nők által hangoztatott elnyomás, ami alapjában érvényteleníti a véleményüket. Ugyanis tisztába kéne lenniük azzal, hogy mit jelent maga az elnyomás. Nem könnyű út, ingyen a többletjogokhoz, vezetői pozícióhoz, töredék büntetéshez, hanem ennek ellentettje.
Ha valaki azt se tudja, hogy hogyan kell elnyomva lenni, mit számít itt az egyéb véleménye? A másik ok pedig, hogy attól, hogy a világ fejlődik, lehetőségeket ad az embereknek olyanokra, amikre korábban nem volt lehetősége, képességeinek korlátai miatt. Attól, hogy egy repülőgépet könnyebb ma elvezetni, mint régebben lehetett, illetve a központból is el tudják irányítani, nem jelenti azt, hogy minden nő automatikusan pilóta kell, hogy legyen, mert ha nem, az elnyomás.
Alulról kell a gödröt feltölteni, nem csak lefedni a lyukat. Semmiben sem akadályozzuk a nőket, hogy kiteljesedjenek, “önerőből” de ha lehet, akkor a saját szemétdombon kukorékoljon mindenki, ne a másikét szólja le, aki nem mellesleg egy egész civilizációt felépített, ami történetesen működik is (még). A nő, amelyik nem ismeri ezt el, az nem találkozott még nagyobb hallal, vagy a többletjogok és könnyítések miatt talán nincs az a férfi, amelyikre rábízná magát. De hangsúlyozom, ezek a többletjogok és könnyítések is a férfiaktól jönnek. A férfiak állandó alázása, tekintélyük alapjaiban való megrendítése nem jelenti azt, hogy nem alkalmasak családfőnek, hanem arra, hogy a jóakaratuk miatt hagyják, hogy ezt tegyék velük, de egy pillanat alatt Hunni indulatok szabadulhatnának el, ha így akarnák. Továbbá, az igazmondó bemocskolása nem teszi hazugot igazmondóvá.
“A tetteik, az emberi tulajdonságaik, a határozottságuk, szeretetük, odaadásuk , képességeik számítanak a szemükben.” Igen, ebben biztos vagyok, de tulajdonképpen erre húzták fel a feminizmust a férfiak, akik látták ebben a globális gazdasági potenciált. És itt is lenne arra a kérdésre a válasz, hogy
milyen úton vezettek idáig a folyamatok. Egyszerű, gazdasági ok. A nővel mindent el lehet adni, a férfi fogékony a nőre, jót akar neki, és megadni mindent. Kész. Ezek a férfiak olyat alkottak, ami a kereszténységnél is nagyobb vallás. A kereszténység a félelmet lovagolta meg, és megváltást árult, a feminizmus pedig a szaporodási ösztönt lovagolja meg, és pusztulást árul. A feminizmus csak a futtatott nők karámja, az eszmetulajdonos férfiak pedig a stricik. Utcán is működik, ősi dologról van szó, majd pont nagyba ne működne?
“Az, hogy egy ember férfinak, vagy nönek születik még nem teszi semmire alkalmassá ( sem családfönek, sem feleségnek, sem apának, sem anyának). Ezen lehet sopánkodni, de sajnos ez így van.”
Egyetértek, de hozzátéve, hogy azért nagymértékben meg lehet saccolni a dolgok alakulását. Nagy vonalakban, de elég erős irányokat lehet megállapítani belőle. Egy nő sosem lesz férfi, akárhogy média, meg görlpówer, mert egy kasztrált, hormonkezelt transzvesztita is férfiasabb egy átlagos nőnél. Ugyanígy fordítva is igaz.
Üdvözlettel, Miklós
Végül is az élettársi és “látogató” kapcsolatok, meg egyéb bizonytalan viszonyulást feltételező nem hivatalos kapcsolatok ilyenek.
Meske, a kèt külön hajò is lehet egy alternatìva. Èn inkàbb azon gondolkodtam, van-e valami màs alternativa arra az esetre, ha a egy hajòn van a fèrfi ès a nő. Az èlettàrsi kapcsolat az kicsit lehet mindkettő, attòl függ mennyi mindent osztanak meg a felek.
Természetesen egy idill-kép, viszont törekedni kell/lehet rá, legalább is ha akarsz lehet, ezt vagy ennek lehetséges módjait vázolta fel Dean.
Delin-Viv: tudjátok az ismeretségi körömben, vannak jelenős számban 20x és 40x -es férfiak, elég szép számban többé kevésbé a párkapcsolat előtt állva, és azt tapasztalják hogy a hajóra felszálló nők, azok csak utasok szeretnének lenni. Elvárják a kiszolgálást, ha valami nem 100%-ban a kedvükre-való akkor csak finnyognak, majd gond nlkül továbblépnek. Egy másik valaki 20-40x-es barátikörébe próbálkozni újra.
Lehet hogy nektek stabil kapcsolattal, nincs a látómezőtökben a probléma, sőt ez biztos így van, különben nem írtad volna az unikornisos gondolatodat. Saját magadat definiálod átlagként, de ennek semmi köze nincs az átlagnőhöz, sem pedig azok hozzállásához. Azokról itt “nyígnak” hunnék meg a többiek, meg néha én is.
Azért nem valid az unikornisos hasonlatod, mert a “húspiacon” magukat kinálgató átlagféfiak (akiket te bétaként definiálsz, bizonytalan keretekkel ugyan) de ott vannak, aztán találkoznak ezek szerinted az unikornist kereső nőkkel. Na te magad írod le az egészet valójában, ami a problémát kitermeli. Átlag-férfiak vs. unikornist (alfát) kereső (hipergám) nők.
Sajnos jelenleg a nőknek, minél fiatalabbak annál nagyobb, csekk-listájuk van amin pipálgatnak. Ha több pipa mint kihúzás, akkor kapcsolatra ok, de hátha jön több pipás csávó. Ha már egyel több a piros-kerszt a listádon, akkor férfiként kuka vagy. bezzeg ha alfa-piros-bmw-rolex, akkor aztán még a sorba is beálltok, hátha…ha már csekklist…
Hol van ez attól az alap (nem unikornis) férfi elvárástól: hogy mond akarsz e társamnak lenni? Hol van az a női szándék a mondnadódban, így kikristályosodva, hogy te fogod a társadat majd alakítani, mármint az elpapucsításon kívül? Unikornis meg a fa…om…
Nem léptek elő női kapitánynak, hanem irány a lián. Főleg akkor ha már előtte is fasza volt a mentalítás.
Az unikornisok nőket nem kell félnetek az átlag férfiak, halálig megbecsülik.
Igen, ez tény Balton, hogy mi a stabil , müködö párkapcsolatunkból indulunk ki . Sokszor érzem azt , hogy mintha más dimenzióban élnék, tapasztalnék, mint amit itt többen felvázolnak.
Én is stabil párkapcsolatban élek, és korban sem vagyok távol Tőletek. Késői elköteleződőként (én is incel voltam, és nagyon későre értettem meg hogy valójában mit akarnak a nők) azonban már tapasztaltam a mai fiatal átlagfiúk életérzést. Amikor iszonyat de közepes nők, rákapva a vérszagra játszottak dívákat, a balfaszul próbálkozó vagy csak nettóban vak-süket főhősnek.
Tudod, Balton, az én fiatalkori, kábé húsz éven át tartó, a teljes fiatalságomat (a 13 és 33 éves korom közötti összes évemet) kitöltő incelségem fő oka az alábbi cikkben leírt jelenség volt:
https://she.life.hu/stilusszunet/20190905-orulet-a-pasik-55-szazaleka-szegyelli-hogy-szoros-balogh-orsolya.html
Érdekes, hogy a cikkíró csaj ilyen meglepődve – vagy a meglepetést megjátszva – írja le ezt az egészet…. Mintha nem tudná pontosan, hogy a fiatal lányok/nők alázzák porba és gúnyolják emiatt a srácokat… Ahogy anno engem is…
Persze az is igaz, hogy pl. a szüleim korosztálya, de még az egyel fölöttem járó korosztály is (vagyis akik akkor jártak középsuliba/egyetemre, amikor én általánosba/középsuliba) csak nézne rám, mint a borjú az új kapura, hogy miről is beszélek…
Már ha elmesélném nekik. Mert erről nem beszélek. Senkinek, soha.
A durva az, hogy a mai racionális eszemmel már tudom, hogy az egész butaság volt… Hogy ma, felnőtt férfiként a nők már másképp látnak, másképp látják ezt a testi tulajdonságomat is… De ez az egész anno annyira az akkor kialakuló nemi/szexuális/testi identitásom mindent meghatározó alapja lett, hogy a szorongás és önbizalomhiány emiatt még ma is ott van a lelkem mélyén, hiába tudom hogy hülyeség…
Viszont ha arra gondolok, hogy gyakorlatilag a SEMMIRE voltam incel… Hogy a SEMMIRE vesztek el az eszelős magányban és szexuális nyomorban a fiatal éveim… Hogy emiatt a SEMMIRE volt az, hogy nem volt egyetlen olyan percem sem fiatalon, hogy jól éreztem volna magamat a testemben… Akkor legszívesebben összegyűjteném teljes a 30+os női lakosságot egy szögesdróttal körbezárt területre, és repülőgépről napalmot basznék rájuk…
Ikuddal nics baj legfeljebb nem jól használod…Azon gondolkodtál-e már,hogy akik nem voltak incelek a hozzád hasonló srácok közül azok miért nem voltak azok?
Biztos nagy volt a pofájuk, a nők buknak a nagypofájú szélhámosokra. Ebből is látszik dedó szinten vannak.
Lehet hogy a zsömle volt kicsi.
Vagy a làngos.
Cserébe viszont nem kell most gyerektartást fizetned, meg úgy általában semmilyen kötelezettséged sincsen egy agyhalott felé sem. Ha családon gondolkozol azt amúgy is inkább messzebbre lehetne megvalósítani, Thaiföld, Fülöp-Szigetek például. Arrafelé még találhatsz épkézláb nőket a hazai femcsi hulladékok helyett. Ezeknek a magassarkú való meg a kutya-macska, azokban talán nem tudnak komolyabb kárt okozni.
Igen Thaiföldön meg a Fülöp-Szigeteken megbízhatóbb aranyások vannak. Manapság már nehéz megbízható szolgáltatót találni.
Ott még 190cm és 10 milliós vagyon alatt is lehet velük ismerkedni, ne adj Isten egy kávét meginni, itt kezdődik a különbség. A családért meg az ágyban is jobban odateszik magukat, szemben egy magyar ribanccal.
Horvath Anton,Somogyi Jòzsef
Akkor ti most itt a kevert fajú társadalmat burkolt reklámozzátok?
Hát ha valaki családot akar, engem ez része pont hidegen hagy mondjuk. Amúgy se lenne a jövőben az utódokból értelmes ember, hanem csak valamilyen genderizált faszomöccse. A genderfemcsi szarság később eléri majd ezeket a földrészeket is. A jelenlegi megállapításom olyan mint egy negatív Covid-teszt, csak egy pillanatnyi felvétel, ami akár fél óra múlva már változhat is.
Nem kell olyan borúsan látni a dolgokat. Lehet még normális magyar nőt találni igaz nem könnyű.
Én nem reklámozok semmit. Állatokról meg nem volt szó.
A vagyoni aspektusba nem szólok bele, minél több – annál jobb (ha már cinizmus), ez a feltételezett “190+ fétis” viszont elég távol áll a valóságtól.
Szal jó hírem van számodra: a felmérések szerint a legtöbb nő a 180-185 közötti magasságot tartja ideálisnak a férfiaknál :)
Ja igen, ilyen “árengedményeket” is adnak? Ej de kurva rendesek lettek újabban
Tom Cruise-nak meg Mark Wahlberg-nak még nagyobbat is.
Szerintem nem kell olyan messzire menni. Kaukázusi rasszba tartozót is találni tőlünk valamennyire keletre, olyanokat, akik (ahogy a társadalmuk is) látták már az élet kevésbé napos oldalát, tudják a dolgok értékét és megvannak a megfelelő minták.
Viszont az ilyen típusú nőhöz neked is helyén kell hogy legyen a tököd. Sokan elfelejtkeznek róla, hogy egy lúzert mindenhol és minden nő csak kihasználni fog, mindegy milyen kultúráról beszélek.
Nem támogatom ezt a megoldást. Ez ugyanaz, mint mikor a nyugatiak szétbarmolják a saját országaikat, és jönnek ide nyugdíjasnak, persze ugyanúgy vérlibsi beállítottsággal. Ha minden gond elől külföldre menekülünk ilyen, vagy olyan módon (pl. a külföldet hozzuk be), csak exportáljuk saját problémáinkat, és gondot okozunk azokon a helyeken, ahonnan elszívjuk az embereket. Ezt a sz*rt nekünk kell megoldani, vagy kivárni, amíg ránk szakad.
Balton, potyautasokkal nem tervez az ember hosszù tàvon. Ha emlèkszel a pokèmon hasonlatra règebbről ez ugyanaz az eset. Jàtszani jàtszhat egy ilyen nővel, de ha àllandòra kell csak akkor vàllald be, ha elbìrod a nevelèsènek/tartàsànak a terhèt. A problèma amit fejtegetsz, ettől függetlenül valòs. (Àtlag nőnèl àltalàban nem magambòl indulok ki. Előfordul, de èn àltalàban egy statisztikai outlier vagyok. – van erre magyar szò?)
Zoom
..kivétel?
Az a baj, hogy az átlag-férfiakat, pont a bétaságuk miatt elsősorban az elköteleződés és a családépítás érdeli jobban nem feltétlenül a játék “a game”. Az már a modernebb idők terméke, segítség a nők jobb eléréséhez. Aki egy kicsit több alfás vonást tudott felsorakoztatni magában, barátként ha adott tanácsot, közben mindíg olyan furán nézett az emberre, azzal a “mivanteeztnemtudod???” nézéssel… amit maximum a “mivantenemérted??” nézéssel tudott az ember viszonozni.
A nőknél nem így van, személyiségükből-genetikájukból női valójukból sokkal természetsebben jönnek ki ezek a játszadozós dolgok. Úgyhogy ez a tanács hogy játsz a nőkkel, az nem segít sajna azokon a férfiakon, akik alapban nem játszadoznak a nőkkel.
Engem sem érdekel a game. Persze világos, hogy kb. milyen határokat szabok meg a saját életemben, de játszadozni sem időm, sem kedvem nincs. Így is van elég nyűg az ember életében, aki még ezen felül is fáraszt, azzal semmilyen távra sem tervezünk. Ha ezen múlik, én örök agglegény is hajlandó vagyok lenni.
Jàtszanin “èrezd jòl magad”-ot èrtettem nem jàtszmàzàst. Ha komoly kapcsolatot keres valaki, nem ez a tìpus a cèlcsoport. Nyilvàn, ha valaki minèl kèsőbb àllapodik meg, annàl gyèrebb lesz a felhozatal a korosztàlyàban, vagy felette. Bàr ez inkàbb nőknèl problèma, mint fèrfiaknàl.
Ezt egy életen kell játszani…
De ez most vajon mekkora részét fedi le az egésznek?Lehet ,hogy ez csak a te szűk köreidben érvényes?
“a cikkben felvàzolt csalàdfősèg csupàn egy idillisztikus eszmènykèp”
Nem, a cikkben felvázoltak segítség azoknak akik alapból nem domináns természetűek, de képesek és hajlandóak fejlődni. Sajnos senki nem foglalkozik azzal, hogy a felnövekvő fiú-nemzedékeket megtanítsa ilyen dolgokra, mert otthon (már) nem nagyon kapják meg ezt a tudást, máshol – pl. az oktatásban – szóba sem kerül a téma, a sajtóban pedig az esetek 99%-ában pont az ellenkezőjét nyomják, a progreszsív korszellemnek megfelelőn. A legtöbb férfi csak a saját kárán tud tanulni – a szerencsésebbek megtalálnak ilyen netes anyagokat, mint ez is, és ezzel talán megspórolhatnak maguknak (és a partnereiknek) egy kis szenvedést.
Ha már így szóba került a női szemszög, én a nők helyében megpróbálnám a partnereiket finoman arra terelni, hogy olvassanak ilyen anyagokat. Persze adott esetben a nyílt, közvetlen megbeszélés is működhet, de nem minden férfinál. Ja, és persze a fiúgyermekeket megfelelően kell nevelni…
Én a cikk mondanivalójával egyet is értek, szerintem is jó ötlet a fiúk , fiatal férfiak kezébe adni az ilyesmit mint útmutatás, nálam mindig az csak a nagy kérdés , hogy az alapból nem domináns természetüek mennyire képesek megváltozni, mennyire lehet az alaptermészetet ilyen irányba befolyásolni , mitöl lesz valaki VALÓBAN családfö, ha nincs minta, a média , társadalom nem erre ösztönzi , mitöl lesz valóban férfi? Lehet valakiböl elhatározás, önfejlesztés útján az ? Én drukkolok , hogy lehessen , tényleg .
Fejlődni mindenképpen lehet, akkor is ha gyökeresen nem tud megváltozni az ember. Nem szeretem azt a fatalista mentalitást, hogy mindenkinek abból kell gazdálkodnia amivel született, és tanulni vagy fejlődni “csalás”, vagy egyenesen tilos, mer’ csak. Nem is igazán értem ezt az elképzelést, pedig nagyon sokan így gondolkodnak. Ennek egy kuzinja a “minek változzak meg másokért”, mintha képtelenek lennének felfogni, egy jobb párkapcsolat nekik is jobb, mint egy rossz :\
Deansdale, èpp ez az, a cikkben felvàzolt csalàdfői szerep, maga a kapitànyi lèt igènyel dominanciàt, hatàrozottsàgot ès mèg sok egyèb dolgot a fèrfitòl. Amìg nem jut el erre a szintre (vagy termèszetèből fakadòan vagy önfejlesztès àltal), addig ő nem tudja betölteni a kapitànyi funkciòt. Ergo a nő hiàba keresi a kapitànyt (az idilli csalàdfőt), ha nincs ilyen elèrhető fèrfi a környezetèben. A legjobb, amit tehet, hogy keresi a potenciàlt, ami kicsit nehèz fiatal nőkènt, hiszen honnan tudnà előre mi szüksèges ahhoz, hogy valaki kapitàny legyen.
(A cikk maga tetszik ès az üzenetèvel egyet is èrtek. Àtjött, hogy a cèlcsoport a fèrfiak ès a nők csak közvetve lettek megemlìtve.)
Kedves Deansdale!
Az ellenállást csírájában fojtják el, azért ez a legposhadtabb vallás mind közül, mert a modern korban így eladható, és senki észre e veszi, nem érdekli, vagy tudatosan szerez hasznot belőle. Ha valakitől ilyet olvasok, mint Önnél, hogy a nők tereljék a partnereiket finoman olyan irányba, hogy ilyen tartalmakat olvassanak… elcsodálkozom az őszinteségén és jóságán, de sajnos ez kizárt dolog. Senki se fog odamenni a főnökéhez, hogy túl sokat keresek, vagy csökkentse a fizetésemet, vagy adjon több munkát. A női médiában állandó a férfiak mocskolása, női hibák férfiakra húzása, férfi erények női karakterekbe történő megjelenítése. Nem egy netflixes nőknek szánt kultúrbaromságba futottam már, kasszasikerekbe, persze csak egy-egy részüket kaptam el, ahol a nyílt sértegetéstől meg hazudozástól (férfiak irányába nőktől természetesen) csak annyi választja el a férfiak nyílt legyilkolását, hogy ez a hatalom még nem szilárdult meg eléggé, illetve a férfi ellenállás akkor biztosan elkezdődne. Ez a fajta segítség, hogy a férfiakat ilyen irányba tereljék, sose volt, és sose lesz. Lehetetlen.
Üdvözlettel, Miklós
Tisztában vagyok azzal, hogy kevés embernek adatik meg a tudatos élet, de én azért ismerek pár ilyet. Egy ponton az embernek fel kell ébrednie abból az állapotból hogy külső (szülői, kortársi, média, stb.) hatások irányítják az életét és gondolkodását, különben csak biorobotként vegetál. Tualjdonképpen ez lenne az alap, amire lehet építkezni, ezért nagyon szomorú hogy már ide is viszonylag kevesen jutnak el. Ettől függetlenül én nem írhatok azoknak ill. azokról, akik még mindig az agymosott NPC fázisban járnak, ugyanis annak semmi értelme nem lenne. Ha olyan társat találsz aki már felébredt, vagy neked sikerül felébreszteni, akkor megfogtad az Isten lábát. Persze, nem könnyű, de nem is lehetetlen.
ui. A netflixre remélem nem fizetsz elő, ne támogasd a pénzeddel azt a mocskot.
1. Nyilván a társadalom alján értelmezhetik máshogyan a témát, de szerintem ne azt tekintsük mérvadónak. Az írásaim zöme a civilizált emberekről szól, részben azért mert úgy gondolom az olvasóink is ebből a közegből kerülnek ki.
2. Szívás. A nők többsége hosszú távon nem bírja, ha neki kell hordani a nadrágot, akkor sem ha eleinte esetleg csiklanodzza az egóját a dolog. Elkezdődik az elégedetlenkedés, a panaszkodás, illetve ha a nő nem tud felnézni a párjára akkor a szexuális vonzalom is gyengülhet, az meg egyenes út a lecsóba. És sajnos nem csak egy fekete pontról beszélünk, hanem egy ismétlődő, felhalmozódó problémáról, amit ha képes is vagy valami mással kompenzálni, magát a kompenzálást is folyamatosan nyomnod kell.
Esetleg ha olyan nővel élsz kapcsolatban, akinek olyan a személyisége, hogy tényleg szereti a nadrágot hordani, akkor oké, de egyrészt ezek a nők ritkák, másrészt lehetnek a dolognak mellékhatásai :)
Az 1. pontnàl èn èrzek egy generàciòs szakadèkot. Nekem az a tapasztalatom, hogy 35-40 èv alatt a fèrfiak egyre inkàbb szeretik megosztani a kapitànysàg terhèt az asszonnyal, kiszerveznek olyan feladatokat is, amit nem biztos, hogy kellene. Egyrèszt mert ahogy nő a csalàd egyre több minden van, màsrèszt a cikkben is emlìtett kènyelmessèg miatt. Ìgy okè, hogy közösen születnek a döntèsek (a gyakorlatban kèt kapitàny, vagy inkàbb kèt elsőtiszt van egy kapitàny nèlküli hajòn). Lètrejön egy megosztott felelőssèg, aminèl gyakran előàll a 2. pontodban felvàzolt helyzet női rèszről.
A màsik jelensèg, hogy ma sokszor egy kèsőbbi èletszakaszban alapìtanak az emberek csalàdot, 30 körül, vagy felette. Ergo amikor összekerül a kèt ember, kèt kapitàny kerül össze, kèt külön hajòval, amit sokszor a gyerek èrkezèsèig nagyobb problèmàk nèlkül fenn lehet tartani, ha a pàr összeillik. A gyerek itt vìzvàlasztò, mert innentől az esetek többsègèben egy hajòn folytatjàk az ùtjukat, de a szerepleosztàs nem teljesen egyèrtelmű. A szitu mindenkinek ùj, nincsennek rà koràbbi sèmàk. Règen ebből a szempontbòl sokkal egyszerűbb volt a kèplet: a gyakran 10+ èvvel fiatalabb nő (làny) felszàllt egy hajòra, amit egy gyakorlott kapitàny vezetett. A hierarchia egyèrtelmű a kezdetektől, a làny sosem volt kapitàny, sosem volt sajàt hajòja, a szerepek egyèrtelműek, nincs alternatìva.
Ja, én az 1. pontnál kissé máshogy értelmeztem a kérdést, nekem az ugrott be válaszként, hogy mondjuk a cigóknál szokás a családfőséget úgy értelmezni, hogy a nőnek kuss a neve, stb. Az a másik véglet :)
Az igaz, hogy a fiatalabb generációknál egyre inkább divat a lustaság, és a családfőség csak púp a férfiak hátán, de ebbe így nem lehet belenyugodni, meg kell próbálni tenni ellene. Egy tudatos modern nő ha ilyen pasival találkozik, akkor a kapcsolat legelején szerintem van lehetőség ezt abszolút nyíltan, kard-ki-kard megbeszélni, hogy neked márpedig hagyományos férfimodell kell, és az illető kösse fel a gatyát, vagy lehet elpárologni. Persze cserébe adni is kell a hagyományos női modell előnyeit :) Ha ez nem opció, akkor kell finoman eljuttatni hozzá az ilyen cikkeket mint ez itt fentebb, akár burkoltan, pl. “az egyik kolléganő olvasta ezt az írást és a munkahelyen nagy vita lett belőle, szerinted…?”
Emellett egy tudatos nő szerintem észben tartja, hogy bár a szingli életben kialakulnak bizonyos elvárásai, ha stabil családot akar akkor azokból muszáj engedni, és a saját boldogsága (is) függ attól hogy ezt az elvárás-csökkentést önént és dalolva, vagy pedig kényszerből és fogcsikorgatva teszi meg.
Nem akarok itt oldalakon át a kórusnak prédikálni, szerintem ti látjátok a lényeget.
Deansdale, kicsit tùl sokat feltètelezel egy tudatos modern nőről. Èn ebben az esetben 2 eshetősèget làtok:
1. Vaktòl vàrod el, hogy vezesse a vilàgtalant (többsèg)
2. A nő kèpes arra, amit ìrsz, de akkor az első tiszt definiàlja milyennek kellene lennie a kapitànynak, ezt keresztül is viszi a kapitànyjelöltnèl, folyamatosan elemzi ès terelgeti, hogy ne tèrjen le az ùtròl. Mindezt persze ùgy, hogy maradjon nőies ès vegyen fel egy alàrendelt szerepet (legalàbbis jàtsza el). Na ez az, ami nem ìgy működik. Ha egy fèrfi ilyen szintű “terelgetèst” igènyel a kapitànnyà vàlàshoz, ott nagy valòszìnűsèggel sosem lesz egy szemèlyben kapitànya a hajònak. Ezen a hajòn itt kèt egyenrangù kapitàny lesz, gyakorlatilag az a model jön lètre, amit tomgal ès a nèvtelen női olvasòi levèlben pedzeget a hölgy.
Ez valóban egy nehéz kerdés… én saját életem tapasztalatából tudok meríteni. Ösztönösen mindig is vágytam egy domináns, határozott férfira , ez lenne valóban az ideális . Volt domináns férjem, csak pont hogy a terheimet nem levette, hanem duplán a vállamra rakta. Mindent nekem kellett intézni , csinálni, mert rájött, hogy képes vagyok rá és ez neki k . kényelmes volt. De rám ezerrel szakadt a munkahelyi, az otthoni teendök és még a kapitányi feladatok és felelösségek mázsás súlya is. Úgy hogy a domináns kapitány dirigált, elvárt, de nem segített, sokszor magamra hagyott a problémák megoldásában. Nehéz volt és nagyon magányos megbírkózni mindennel ( tény, hogy megerösített , ami nem öl meg, az ugye megerösít).
Válás után találkoztam egy nem annyira domináns férfival. Én racionálisabb és határozottabb vagyok, ezt kár lenne tagadni. Mégis sokkal kiegyensúlyozattabb , boldogabb vagyok. Nem vagyok magamra hagyva, van segítségem, érzem , hogy mellettem állnak , megbeszélünk mindent , arra nagyon vigyázok, hogy ne domináljam le ( állandóan:)), hogy ne érezze férfiatlannak magát. És ez müködik, tényleg remekül megvagyunk ebben az egyenlösdiben. Lehet ez valami kivétel, a mi kapcsolatunk , tényleg nem tudom. Az is tény, hogy nem igazán vannak tipikus nöi allürjeim , szeretem a logikus , racionális döntéseket , ezért nincs is sok vita közöttünk.
Aki a vezető pozícióban élvezi a hatalmat de visszautasítja a munkát és a felelősséget az nem jó kapitány. Természetesen számtalan ilyen van, de azért lehet találni normálisabbat is.
Hát nem véletlenül használom a “tudatos” szót, és nem az “öntudatost” értem alatta, hanem olyasmit, hogy valós tudásra építve tudatosan alakítja a saját életét. Mondjuk erre se tanítják meg manapság a fiatalokat, sajnos, így a legtöbben csak sodródnak tudattalanul amerre az egójuk éppen viszi őket.
Talán mindenkivel kapcsolatban túl nagyok az elvárásaim… Kiábrándító rájönni, hogy mennyire kevés a fejlődőképes ember, és milyen sokan vannak a begyepesedett hülyék. Mindegy, a remény hal meg utoljára, és ahogy jeleztem én azokhoz próbálok szólni akikhez érdemes, akkor is ha kevesen vannak.
“de akkor az első tiszt definiàlja milyennek kellene lennie a kapitànynak” ill. “folyamatosan elemzi ès terelgeti”
Ha egy férfi hagyja ezt, az nem alkalmas a kapitányi szerepre :) Viszont egy-egy jó időben érkező jelzés segíthet, hogy a férfi ne lustuljon el, ne térjen le a helyes útról. Ennyi türelmednek lennie kell, ennyinek bele kell férni egy kapcsolatban, hiszen mindannyian emberek vagyunk.
Persze mindez csak elmélet, filozofálgatunk a világ dolgairól, aztán hogy a magánéletében ki mivel találkozik, az más kérdés. Aki kemény kapcsolatokban küszködik azt megértem ha engem túl naívnak talál. Én szerencsés vagyok, jó kapcsolatban élek, látom milyen az amikor működnek a dolgok.
Deansdale, èn egyetèrtek veled, csak szerintem ebből a nő ès fèrfitìpusbòl nagyon kevès van ès nem is mindig talàlnak egymàsra. Az iràny jò, az elvàràsok reàlisak, tènyleg ez kell egy működő kapcsolathoz.
Az elmèlet jò, a gyakorlatot mutaja az egyedülàllòk arànya ès a vàlàsi stat. (A valòs helyzet ennèl is rosszabb, mivel ezek a statok nem mutatjàk a meglèvő kapcsolatok minősègèt.)
Kicsit szèl-malom harc ez, de a legjobbakat hozzà!
Üdv a hazai pályán, Deansdale!
Úgy vélem, ezen cikk alatt épp jó alkalom előhozakodnom egy nem is olyan régi (többnyire megválaszolatlan) kérdésemmel, amit egy Kassai Lajos – Bedő Imre párhuzam kapcsán tettem fel a fórumtagoknak. Néhányan fenntartással voltak Bedő személye iránt, a férfiasság “hiteles képviselete” tekintetében. Kassairól ellenben az elhangzott vélemények egyneműen pozitívak voltak. Nem ástam bele mélyen magam egyik személy múltjába-tevékenységébe sem, de számomra Bedő Imre (is) hitelesnek és jó példaképnek tűnik a mai tévelygő, talajtalan fiúk-fiatal férfiak számára.
Neked mi a véleményed?
YouTube videó: https://www.youtube.com/watch?v=E9avllsSn1Y
Az a gond, hogy számomra mindkét illető személyiségében van valami ami miatt nem tudok megbarátkozni velük, így a videóikat is elég nehéz néznem, kivéve amikor Kassai “terepen” magyaráz valami konkrétumot mondjuk az állattartásról.
Kassai elképzeléseit pedig megértem, de van benne egy olyan rugalmatlan konokság, ami miatt a világaink teljesen inkompatibilisek. Ő amúgy nem egy “férfiügyi” guru, sőt, egyáltalán nem guru – ő csak él egy életmódot, amit hajlandó megosztani az érdeklődőkkel. Az majdhogynem mellékes, hogy az az életmód a férfiaknak ad valamiféle tartást, nem az a központi eleme, nem arról szól elsősorban. Kassai azért hiteles, mert ő egyszerűen csak éli saját magát, és nem tetszeleg egy életmód-szakértői szerepben.
Bedő más tészta, ő önjelölt megmondóember férfiügyben, ami önmagában nem baj, csak sokaknak nem tetszik amit mond. A fő gond az, hogy nehéz manapság eladni a hagyományos férfiszeperepeket úgy, hogy egyfelől már nem járnak értük azok a “jutalmak” mint régen (mondjuk stabil család és társadalmi megbecsülés), másfelől a hagyományos női szerepeket rég szétverték, sőt, kikiáltották elnyomásnak és a férfiakat tették érte felelőssé. Szóval ja, a társadalomnak jó az ha a férfi felelősségteljesen húzza az igát, csak nem biztos, hogy a férfinak is jó. Az a paradox helyzet, hogy Bedő is érthető, meg az ellenzői is, és mindenki ízlés szerint választ, hogy melyik szimpibb. Magától értetődik, hogy az MRA, a MGTOW, a PUA, de még az incel vonalon is sokan utálják őt, mert mindenkivel szembemegy amikor arra buzdít, hogy dugjuk a fejünket az igába mindenféle jutalom igénye vagy reménye nélkül, csak azért mert az a “helyes”. Persze lehet úgy nézni, hogy az az életmód a saját maga jutalma egyben, de azért ehhez vagy marhára szerencsésnek kell lenni, amit magában az életmód nyilván nem garantál, vagy pedig olyan kőkemény jellem kell hozzá ami szerintem keveseknek van. Amúgy Jordan Peterson is mondogatja, hogy kell(ene) a felelősségvállalás a fiatal férfiaknak, csak ez ugye mindig kétélű fegyver, mert a felelősségért cserébe általában vár is valamit az ember, és a modern világ már semmit nem akar adni a fiatal férfiaknak.
Így általánosságban ez a véleményem róluk, ha valami konkrétabb érdekel kérdezz.
Kösz, csak így kötetlenül kérdeztem. Más is beszállhat a párbeszédbe.
Kassai szerintem is túl merev közszereplőnek és talán kicsit csalódott is, magánéleti területen. Abban jó, amit csinál, ezért példakép. Másfelől nekem úgy jött le, hogy Bedő is elvár egyet-mást, sőt, mai mércével “elég sokat”: nőiességet. Ezt meg nem lehet megkapni csak a férfias viselkedés és szerepvállalás által, idővel. Hogy ezt csak én tettem hozzá, öntudatlanul, a saját filozófiámból-meggyőződésemből, nem tudom. De én ilyennek látom. Nehéz vizualizálnom, hogy buzgón gürcölne egy hálátlan, tiszteletlen nőnek, puszta old school kötelességtudatból. Max annyit tudok elképzelni, hogy az (esetleges) naívsága kihasználható és hosszú távon át lesz verve. De ez már a cinizmus-nihilizmus (avagy csaxi&co) dimenziója, pl én is megvagyok a magam “naívságával”, eszemben nincs eszmények és valódi virtusok nélküli emberek pragmatizmusához igazodni.
Ilyen a férfiasság kérdése is: nem a legjobb túlélő az igazi férfi, ahhoz gerinctelennek kell lenni. Van olyan élethelyzet is, hogy vállalod a (külső) veszteséget, mert csak így őrzöd meg a belső integritást (már akinek van).
Szerintem – már amennyit ismerek belőlük – Bedő elképzelései abszolút elfogadhatóak és követhetőek… lennének egy Patriarchátusban.
A belső konfliktust, az ellentmondást az okozza, hogy nem Patriarchátusban élünk. És ugyanaz – az egyébként abszolút tiszteletre méltó és férfias – gondolkodás és viselkedés, ami egy Patriarchátusban teljesen normálisnak számítana, az egy nőközpontú, feminista rendszerben egy férfi számára sok esetben szinte öngyilkossággal ér fel…
Arról viszont aztán meg tényleg nem Bedő tehet – pláne így egy személyben – hogy nem patriarchátusban élünk…
Szia Jinjangologus.
Jó forgatni ezt a témát, időnként magam is megteszem, újra gondolom (ám mindig alakul, ahogy egyre több ismeret kapcsolódik be) és egyáltalán nem egyszerű megfogalmazni, mi is az, amiről beszéltünk e kettősség kapcsán (fentebbről lehoztam, így egy helyen lesznek a gondolatok – téma: játszani a szerepet):
„Nem mindegy, hogy:
arról van szó, a férfi hogyan “játssza”/teljesíti a „férfi” /családfő stb. szerepet, hogy ezért a „szerepért” mit kell tenni, hogy elérje és megtartsa, mit kell bizonyítania (mert ebben az esetben a szerepen kívül helyezkedik el, a szerep a cél – elérés, megtartás).
(Kérdés: Mit kell tenni ahhoz, hogy pl.: családfővé váljak/abban a szerepben maradjak?)
vagy arról van szó, hogy mindez a szerep nem áll külön a férfitól, a férfi (természetes) része, mi által tud „játszani”. Tehát nem a „szerepen” van a hangsúly, hanem a „szerep” által megvalósítható „játékon”.
(Kérdés: Mit és hogyan tesz pl.: a családfő?)
Vagyis pl.: nem arra törekszem, hogy úgy viselkedjek, mint egy családfő és akkor azzá válok, hanem családfőként viselkedem és azt teszem… és idővel a viselkedés és a tettek “kiérlelik” bennem a Családfőt (belenövök(?) Nem én “hirdetem” meg a szerepemet, hanem a “játékom” során a körülöttem lévők fogják ezt visszaigazolni/felismerni (Mondjuk ehhez fontos az is, hogy a közeg “ne legyen teljesen (el)vak(ult)”.
Szerinted melyik célravezetőbb: ha a hangsúly először a szerepen van és utána a “játékon” vagy inkább fordítva, minek következtében a “játék” során bontakozik ki a megnevezett “szerep”?”
Aztán átgondoltam és rájöttem, hogy ez nem „célravezetés” kérdése. Inkább arról van szó, hogy az első esetben nem volt korábban követendő/élhető azonosulási minta (gyerekkorból), ezért kívülről igyekszik az ezzel kapcsolatos információkat, élményeket, mások tapasztalatait lehívni és kipróbálni/saját tapasztalatot szerezni, ezáltal aztán „kitölteni, betölteni” a szerepet.
Míg a másik esetben, mikor „belenőtt” a szerepbe, feltételezhető, hogy korábban egy jól követhető/életteli apa/férfiképpel tudott azonosulni a gyermek. Ez az emlék, amivel azonosult (s vele együtt minden tett/szó/gondolat/szemlélet/látásmód/gyakorlatiasság, stb.) ami fel/megelevenedik egy (élet)helyzetben és a férfi személyiségén keresztül „érlelődik” tovább.
A másik kettősség:
a kívül és belül elhelyezkedéshez kapcsolódva: mikor az ember talál magának „valamit” és azzal indul el, e mentén szemléli a világot és tesz fel kérdéseket/keres-talál válaszokat és ebben a „valamiben” kitartó. Ez a „valami” belül van, ettől „megérkezettség” állapotában van az még akkor is, amikor „úton” van (ilyesmi az összpontosítás is, melynek kiindulópontja mindig az ember, miközben kifelé hat és ural).
(Kassai ezt a “valamit” úgy fogalmazta meg, hogy “Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek”.)
A másik esetben ez a „valami” még cél és minden törekvés/ keresés/ kérdés és válasz ebbe az (egy) irányba tart (ez volna a koncentráció). „Úton” van, halad ám még nem „érkezett” meg.
(Ez Bedő Imre a “hogyan legyünk férfiak a XXI. századi városi létben, mi szükséges a férfi léthez” gondolatokon keresztül fejti ki).
Kassainak egy másik interjúja kapcsán az körvonalazódott még (számomra), hogy ő nem akarja finomítani/elnyomni a női „önérvényesítést” vagy „megmutatkozást”, hanem működni hagyja, ám mindeközben mederbe tereli és ott tartja. Ehhez megteremti a körülményeket, ahol ezeket érvényesíteni is tudja. Ez egy keret, olyan keret, amin BELÜL a nő szabadon mozoghat. És a célok mindig befelé, az egység felé tartanak, melybe ő kívülről teszi bele a tartalmat (hogy a nő megtarthassa a mozgásterét és hatékony legyen, a nő meg belülről tölti meg értékkel, hogy a férjét támogassa az előbbiben. Ez nem egyenlő, nem alá-fölé rendelő, hanem mellérendelő kapcsolat, mely kölcsönösen kiegészíti/támogatja egymást/ szerepeiket/tevékenységeiket (így teljes). Egymást segítik, miáltal az a segítség visszahat saját magukra is (mindezt korábbi kapcsolataiból okulva tanulta meg).
Bedő Imrétől mostanában számos Társkereséssel kapcsolatos útmutatás jelent meg a youtubon, melyek – ahogy néztem- egy sorozat részét képezik.
Elvitathatatlan a segítő szándék. Sok az építő gondolat benne. Pl.:
https://www.youtube.com/watch?v=gqDxOzZBezM
7:21-nél mondja, hogy „nincs családra kész férfi… és nő sem. Ebbe, lehet, külön érdemes lenne belemenni.”
Én örülök, hogy kimondásra került: a nőnek is van „tennivalója”.
Bedő sokszor beszél úgy, mintha férfiakhoz beszélne, ám időnként vált férfi és női nézőpontok között. Ettől kicsit nehezebb követni, mert úgy hangzik, mintha a női igényeket tolmácsolna. Holott azon dolgozik, hogy a férfi önmagával szemben támasszon elvárásokat, és ezen elvárások mi módon találkoznak és kerülnek szinkronba a női elvárásokkal. Ennek működéséhez viszont kell(ene) a másik oldal is: a nő önmagával szemben támasztott elvárásait is összhangba kéne hozni a férfi nő felé támasztott igényeivel. Na, ez a női oldal is megérne ilyen gondolatmenetet! És gyakorlati szemléletmódot. Mert enélkül a bölcsességek szerintem nehezen adaptálhatók a való világba, már ami a párkapcsolatokat illeti.
Ami személyes tapasztalatomat illeti, nyílván a már meglévő, “belső iránytűre” utaltam, ezért is hoztam fel a szélsőséges példát, hogy néha az teljesen inkompatibilis lehet a külső világ nyújtotta praktikus lehetőségekkel. Ilyenkor nem megoldás a kompromisszum (bármennyire is “logikusnak” tűnjön), mivel a lényed mélyrétegeit károsítaná a felszínesebb előnyök el-befogadása. A gyengébb önismerettel rendelkező embereknek viszont nincs megfelelően aktivált receptor-készlete ennek a helyes felméréséhez és jellemzően engednek a felszínesebb igényeik nyomásának. Ezt követi a racionalizálás folyamata, mikor megindokolja magának az önellentmondásos, ámbár pragmatikus-materialista szemmel nézve “józan” döntését. A végeredmény viszont az lesz, hogy mindinkább elveszíti a kapcsolatot a “kormányfülkével” (tudatosság) és az ösztönei, valamint csapongó érzelmei rabjává válik (igen, paradox módon). Na épp ez az, ami nem férfias, legyen bármiről is szó (főképpen nőkről). A Kassai “kövessétek AMIT az ősök követtek” kijelentése minden bizonnyal ezt az eredeti belső hangot jelenti, ami az önazonosság alapja. Az, hogy “ne az ősöKET kövessétek…” meg a dogmatikus komponens kizárását célozza.
A Kassai világnézetével kapcsolatosan nekem az a fő fenntartásom, hogy ő valójában nem hisz a modern életkörülmények közötti férfias létezés ideájában. Talán ez a fő konfliktusuk Bedővel, aki meg úgy gondolja, hogy a bizonyos ős-attitűd integrálható a technikailag előrehaladottabb világba is. Amúgy szerintem is, egy piacközpontúbb, önállóbb létezésre kényszerítő társadalmi modellben ez mindenképpen pozitív változást hozna. A kockázatvállalás szükségessége az érvényesülés területén (ami a régieket természetes módon maszkulinná tette) kiváltaná, felépítené ugyanazokat a viselkedésmintákat, mivel ez (a rizikó) nem korlátozódik kizárólag a kardfogú tigris vagy az ellenséges törzs támadására. A haladás egyik alapzáloga mindig is a kockázatvállalás volt, s ez a modern korban sem változott. A gond az, hogy ez a többséget “nem érdekli” (a minoritásnak meg épp ez az érdeke), a polgárokat vegetáló, passzív, behódoló fogyasztókká degenerálják (szándékosan). S akkor itt vagyunk a második fejezetnél: a mai fiatalok esetében nemigen lehet a “belső iránytűre” alapozni startból, mivel az már nagyon mélyen el van fedve. Helyette inkább Bedő “naív optimizmusa” szükségeltetik, ahol a (látszólag) dogmatikusan betanult férfi viselkedésmód folyamatosan gyakorolva lesz. Hogy miért? Hát, hogy a hosszú inaktivitás következtében nano-méretre zsugorodott (de még létező!) belső szikra lángra tudjon lobbanni.