Adam Bogomolov
5 megosztás

Abortusz – Bevezetés

0. rész – Előszó helyett

 

Az „Élet a Földön kívül” cikkecskék után most egy másik nagy témakörbe vágom a fejszémet. Ennek a témának azonban nem lehet csak úgy nekifutni, mert már önmagában a témaválasztás is olyan, hogy beszélni kell a kiválasztás okáról. Miért pont ez a téma? Miért pont most? Bizonyára felmerül az a kérdés is, hogy miért is kell egy férfiaknak szánt közéleti, kulturális és életmód magazinban éppen az abortusszal foglalkozni? Főleg úgy, hogy már a csapból is ez folyik, bárki utána tud járni a neten. Biztos, hogy jó ötlet egy ilyen megosztó témának nekifogni?

 

Véleményem szerint igen, s ebben a bevezetőben meg is magyarázom, hogy miért!

 

Ahogy a cikkeknek nekiláttam, egyre jobban elbizonytalanodtam. Vajon tényleg ez kell nekem? Már az első 1-2 abortusz fotó látványa megterhelő volt számomra. Falun nőttem fel, vettem részt olyan disznóvágásban, tyúkhúsleves készítésben, ahol reggel 5-kor még a saját lábain sétálgatott az ebéd. Dolgoztam kórházban is, ott is sokat láttam, megéltem. De az abortusz valahogy mégis felkavart. Nem csak a képek, hanem a beszámolók is. Olyanok is, amelyek évekkel később készültek. Saját magamnak is feltettem a kérdést, hogy kell-e ez nekem. Biztos, hogy jó ötlet-e? Ahogy azonban folytattam a munkát, rájöttem, hogy ez nem egy ember ingereiről, vagy akarom – nem akarom kérdéséről szól. Maga a téma ugyanis, bár valóban ezer meg ezer helyen közölve vagyon az internet csudálatos világában, de sok esetben nem pontos, vagy legalábbis nem hiteles a leközölt adat.

 

A soron következő cikkek egymásutánjában azt a célt tűztem ki magam elé tehát, hogy amennyire csak lehet, pontos és hiteles adatokat adjak közre a Tisztelt Olvasóim számára a témában.

 

Jogos a kérdés, hogy miért?

 

A tisztánlátásért és hogy segítsem döntések meghozatalát. De félreértés ne essék. Ha az abortusz bejön a képbe, mint látni fogjuk, nem lesz egyértelmű, hogy mi a jó döntés…

 

Úgy vélem, hogy egy gyermek születéséhez az alapvető biológiai feltételeket feltétlenül teljesíteni kell. Minden emberi mesterkedés ellenére a Természet még mindig megköveteli az apai és anyai ivarsejtek jelenlétét az utódnemzéshez. Éppen ezért egyáltalán nem elhanyagolható, hogy egy gyermek érkezésekor mit tesz, és hogyan viselkedik az apa. Hát még ha nem is lesz gyermek, mert képbe kerül egy abortusz!

 

A fősodrú médiában rendszerint az az álláspont nyer újra, meg újra megerősítést, hogy az apa szerepe a gyermekvállalásban a fogantatás pillanatában véget is ér. Mint az imádkozó sáskáknál (Mantis religiosa), ahogy a nőstény ezt követően felfalja a hímet, ugyanolyan vehemenciával támadják az apák későbbi szerepét. Ezt vitatni sem érdemes, hiszen számos konkrét bizonyíték van erre. Csak felvillantásképpen: váláskor szinte kizárólag az anya kapja a gyerekeket; egy gyermek születésekor nem automatikus az apasági teszt elvégzése és ha nem az anya kéri ezt, akkor jogilag a lehetőségek is beszűkültek; és a mostani témánk, az abortusz esetén a nő döntése elég, az apát meg se kell kérdezni, hogy szeretné-e saját gyermekét felnevelni…

 

Az egész apaság jóindulatú legyintéssel le is van tudva. Az apa sündörög az anya körül, akinek a „pocakjában” (nem szeretem ezt a kifejezést) nevelkedik valami, ami néha rúg-vág, aztán meg fájdalmasan tör-zúz, amikor világra jön. De már közben is elcsúfítja az anyja testét, aki elhízik, megdagadnak az emlői, stb. Az apa tehát semmit nem tesz hozzá a gyermek fejlődéséhez, meg az amúgy is a nő testének része, mi köze van hozzá… Az ő szerepe annyi csak, hogy az anyának elviselhetővé tegye a várandósság extrém nehéz terheit, amibe ő férfiként minden bizonnyal negyed órán belül bele is halna, de ha mégse, akkor a szülésbe biztosan, ami minden fájdalom közül a legszörnyűbb.

 

Hogy ez a fájdalom miért alakult így az evolúció során, az megérne egy külön misét is!

 

A férfiaknak a gyermekekkel és a következő generációkkal évtizedről évtizedre egyre kevesebb a kapcsolata. Az óvodákban, iskolákban egyre kizárólagosabb a női nevelők-oktatók jelenléte. A férfi példa lassanként kihal. A gyerekek váláskor (ami egyre általánosabb) az anyjukkal maradnak. Őt ismerik jobban, hiszen vele vannak kapcsolatban. A láthatatlan munkák közül az anyáét megemlítik ugyan (amitől nem lesz könnyebb), az apáé meg még addig se jut, tehát nem létezik? A férfiak már-már a családon belül is kívülállókká válnak, a mostani őrületben csak idő kérdése, hogy egy apát mikor perelnek be családon belüli erőszakért és vérfertőzésért, mert megöleli és megpuszilja a saját kislányát-kisfiát. Ha az anya teszi ugyanezt, az úgy természetes? Meddig marad ez így? Ahol a szülők mindketten dolgozni járnak, a gyerekek magukra vannak hagyva az okos telefonnal, amely neveli őket egy homályos tekintetű amerikai pénzember akaratának megfelelően (aki ráadásul még csak nem is egy hozzáértő, agyontanult ember sajnos). Ez a jövő pedig tovább erősíti és gyorsítja a már meglévő családrombolást. Hiába nevezik elavultnak a család fogalmát, jobbat ennél még nem találtak ki. Azok az emberek, akik messzemenőkig egoisták és nem bírják elviselni a többi ember jelenlétét, még ők is igénylik, hogy néha emberek közelében legyenek, és bensőséges kapcsolatba kerüljenek másokkal. Mert az ember biológiailag ilyen. Ez ellen tenni nem tudunk, a génszabászat ott még nem tart. De kell-e tenni ez ellen? A család, mint egység önmagában határozza meg azt a legkisebb, de szilárd (talán a legszilárdabb) társadalmi egységet, amelyre egy nemzet, egy kontinens, de akár egy egész világ is felépülhetne, ha a szemhéjunknál tovább látnánk. De család-e az, ahol csak apa van és anya?

 

A gyermekáldás lehet áldás, de átok is, attól függően, hogy a szülők felkészültek-e rá, vagy sem. Voltaképpen ez az igazi családtervezés. Amikor a szülők tudják, sőt nem csak akarják, hanem már előre szeretik azt a gyermeket, aki még csak épp megfogant, vagy még azt sem. Ezt papírral és ceruzával, szögmérővel, vonalzóval és számológéppel nem lehet megtervezni. Éppen ezért a szeretet és a felelősségtudat első kell, hogy legyen, amikor egy gyermek a képbe kerül. Persze előfordul, hogy a „szülők” számára egy vad éjszakai „mulatozás” gyümölcse a gyermek, egy nem kívánt gyümölcs. Vannak ugyanis olyanok, akik szeretik leszakítani a gyümölcsöt, bele is esznek, de a magoktól elhányják magukat, azokat kiköpik. Attól még éppen a mag a lényeg, a gyümölcs csak a körítés hozzá. Almafa is magból lesz, nem magából az alma húsos kísérő szövethalmazából, amit olyan jóízűen fogyasztunk…

 

Azok számára, akik felelőtlenségből, vagy éppen gyermeket várva, de valami egészen mást kapva, vagy ide számítva a ritkább, de sajnos előforduló eseteket, az erőszaktevéseket, vérfertőzéseket, sajnos nem marad más választás, mint az abortálás. Mint egy villám, ahogy hirtelen belehasít a sötét nyári éjbe, úgy születik meg a döntés a halálról is. Mert kétségeink ne legyenek, akár van lelke, akár nincs, akár érez fájdalmat, akár nem, akár csak sejthalmaz, akár nem, egy élőről van szó. És az abortusz ezt az életet, ezt a lehetőséget oltja ki, hogy olyan helyre ne érkezzen, ahol nem látják szívesen, ahol nem kapna szeretetet, vagy ahol éppenséggel csak szenvedés lenne az osztályrésze és alig néhány hónap, más esetben néhány év után súlyos genetikai betegség végezne vele. Ezek a szomorú sorsok elpusztítják maguk körül a családot, egész emberi életeket tesznek tönkre. Ha az abortusszal megölik a babát, akkor annak tudata okoz hasadást az elmékben, de ha hagyják megszületni és hagyják, hogy néhány hónapot eltöltsön itt az árnyékvilágban úgy, hogy csak fájdalmai lesznek, szenvedni fog, akkor azért hasadnak meg. A szívek és elmék mindenképpen sérülnek, amikor az a szó egyáltalán elhangzik, hogy abortusz.

 

Aki mindebből csak annyit fog fel, hogy „egy kis beavatkozás”, meg hogy „ez csak a nők dolga”, az elfelejti, hogy a nők, gyermekek, férfiak, de az aggastyánok is mind-mind a Természet részei, ahol soha semmi sem önálló, egyedüli entitás, hanem összefügg minden mással. A természeti törvények kiegészítik egymást. A tápláléklánc érzékenyen függ a résztvevőktől. A bolygók meghatározott gravitációs kölcsönhatásban vannak egymással és központi csillagjukkal, ami körül keringenek. A DNS-ben a gének egymásra is hatnak, stb, stb, stb. a lényeg az, hogy a férfi és a nő sincs meg egymás nélkül, a Természet egymás mellé taszigálja őket; ha akarják, ha nem.

 

Az élet és a halál mindannyiunkban közös. Mind megszülettünk és mind meg is halunk egyszer. Ezek a kérdések tehát mindig és mindenkor aktuálisak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a mai világban, ahol egyre fogy a levegő az emberek körül, mi férfiak beszéljünk a családról, beszéljünk a gyerekekről. És beszéljünk az abortuszról is. Mert más nem fog nekünk beszélni, helyettünk. Ez az alapja annak, hogy ezt a témát a továbbiakban itt részletesebben is megpróbálom kifejteni. Vállalva azt, hogy minden igyekezetem ellenére az objektivitásom néha megsérülhet és ez támadási felületet nyújt mindenki számára, aki vagy velem nem ért egyet, vagy eleve a téma felvetésével. De ez már csak így megy. A férfiak ilyenek, belemennek akkor is, ha tudják, hogy nehéz harc lesz. Mert az élet egy nagy csata a nehézségekkel. És ha ebben az ütközetben földre is vetnek minket, mi nem maradunk ott a porban siránkozva és felnézve a csillogó páncélú lovagokra, hanem megrázzuk magunkat! Leporoljuk magunkat és megkeressük kardunkat, hogy tovább küzdjünk. Felállunk és visszavágunk. Bár megsebesültünk, vérünk hull, bár erőnk a csata előre haladtával egyre fogy, mi az utolsó csepp vérünkig küzdünk. Létünk a küzdelem. De nem önmagunkért harcolunk. Küzdünk az igazságért, a jogért, a hazáért. Konkrétan kimondva küzdünk a családunkért: a gyermekeinkért és az asszonyunkért. Ezt jelenti férfinak lenni. Ez a létjogosultsága ennek a soron következő cikksorozatnak! Amennyire tőlem telik, bemutatni az abortuszt, ahogy Tacitus mondta, „Sine ira et studio.” vagyis „Harag és részrehajlás nélkül.”.

 

Minden érdeklődőt várok sok szeretettel, minél többen szóljunk hozzá, beszéljük ki alaposan a témát!

 

Abortusz – Adam Bogomolov, 2021.03.30.

A borítóképen Martin Hudacek 2010-ben készített munkáját látjuk, melynek címe: “A meg nem született gyermek szobra”.

Post Author: Adam Bogomolov

Adam Bogomolov
Adam Bogomolov - biológus, naggyon amatőr író, kőművessegéd, meg amire éppen szükség van! :-]
f Facebook
5 megosztás


59
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
54 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
11 Hozzászólások szerzői
common manIjkMeskeBlackPillReszet Elek Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Meske
Olvasó
Meske

Bár lehetne ítélkezni és nagy a kísértés e tekintetben, mégsem teszem. A felelősség a legtöbb esetben nem elvitatható. Minden ember, amikor fél és bizonytalanná válik, gyors megoldásokat keres, hogy visszanyerje azt az érzést/állapotot, hogy az életét ő irányítja, ő döntheti el, mikor mi történik vele (ellenkező esetben szorongani kezd). Vannak, akiknek ez az érzés esszenciális és nélkülözhetetlen. Így ők minden esetben olyan megoldásokat keresnek, melyek ezt a szorongást oldják, legyen e döntés akár racionális, akár érzelmi alapú.

Jó kérdés, vajon melyikkel könnyebb együtt élni: bűntudattal vagy szorongással? És melyiket könnyebb „csillapítani/felülírni”?

Ugyanakkor vannak (jóval kevesebben), akik nyitottabbak / elfogadóbban viselik azt, ha az akaratukon/szándékukon/ elképzeléseiken bizonyos élethelyzetekben változtatni kell, el tudnak fogadni más életutat is, mint amit maguknak megálmodtak. Mert nem feltétlenül a jó/rossz megítélés mentén értékelnek, ezért elfogadóbbak „rossz” helyett a „más és nehezebb” értelmezéssel. Ez erősen „beállítottság” és családi háttér kérdése.

A legkülönfélébb indokokkal kezdeményeznek abortuszt: valamelyiknek mondjuk úgy, van jogosultsága, ám nem egy esetben a felhozott indok inkább csak ürügy („munkahelyváltás”, „nem mostanra terveztük” „még tanulok” vagy a másik véglet a fogamzásgátlás ismereteinek (teljes) hiánya).

Úgy gondolom, a szülés és nemzés képessége, ezáltal a magzat/gyermek is lehetőség és ajándék. Sokan nem tudják ezt igazán „értékelni” és a „helyén” kezelni akár megszületik a gyermek, akár nem.
(Az érték jelentősége pedig mindig a hiányban mutatkozik meg igazán).

Ha a gyermek megszületik, akkor kapjon őszinte, korának/igényeinek/állapotának megfelelő gondoskodást és nevelést. Ennek felelőssége a szülőké, akiknek nehézségek esetén legyen lehetőségük segítséget/útmutatást kérni és kapni (de nem felelősséget és kötelezettségeket hárítani).

ulomenen
Szerkesztő

Nagyon gyakran hangzik el érvként, amit a cikk is említ: “Ez a nők dolga, férfiak ne szóljanak bele”. Az ő dolga, az ő teste, stb…
Volt szerencsém látni képet abortuszpárti tüntetésről, ahol a kedves nőstények olyat táblákat lóbáltak, hogy “parazitáknak nincsenek jogaik”.

Hunn
Olvasó
Hunn

Az a helyzet, hogy az abortusz kérdésében az a legálságosabb hazugság, amikor a feminista nők azt mondogatják, hogy: ez az ő testük, az ő döntésük…

Csakhogy abortusz esetén a döntés NEM a nő testének a sorsáról szól, hanem a születendő gyermek testének a sorsáról döntenek!!!

Ugyanis az abortusz során NEM a nő testét pusztítják el, hanem a születendő gyermekét!!! Abortusz során NEM a nőt ölik meg, hanem a születendő gyermeket!!!

Miért, milyen alapon dönthet egy nő úgy, hogy megöli a születendő gyermekemet??? Miért engedi meg a nőnek a társadalom azt, hogy büntetlenül megölhesse a születendő gyermekemet???

Az abortusz része a férfiak feminista alapú, totális jogfosztásának, másodrendű polgárrá való minősítésének. Jelenleg az abortusz kérdése a férfiak reprodukciós jogainak megszüntetéséről, elvételéről szól.

Naooo
Olvasó
Naooo

Cigányoztak meg zsidóztak? Helyes!

tomgal
Olvasó
tomgal

Kezdem azzal , hogy én abortuszellenes vagyok. Értelmes kereteken belül. Én csak erőszakból , illetve egészségügyi okokból ( persze lehetne vitatkozni, hogy milyen magzati károsodás az, amitől már engedélyezve lenne) és természetesen az anya egészségét veszélyeztető esetben engedélyezném.
Sajnos a 2. vh után következő időszak vallásellenes propagandája tökéletesen megalapozta azt a hozzáállást , hogy a magzat nem élet, csak egy kis sejtburjánzás. Ezt sikerült sokak fejébe elültetni, hogy a fogantatást adott esetben megoldandó problémának lássák. Amiről bárhogyan dönthet az anya. Megszabadul a “gondtól”, hisz nem látja, nem érzi őt, egy arctalan kis “ izé” , akit, ha nem kívánatos el lehet tűntetni.
Ezért is tartom a szívhang meghallgatásának törvénybe iktatását remek ötletnek. Ahol bevezették , 30 %-al csökkent az abortuszok száma. Azért senki ne gondolja azt , hogy a nők zömének nem jelent hatalmas lelki terhet egy abortusz és állítom, hogy többségük szívesebben tartaná meg, mint nem. Ők menthetők lennének legalább részben. ( tényleg lényegesen kevesebb az ádáz feminista, aki parazitának titulálja a saját gyermekét )

Magam is elítélem és súlyos jogi hátrányos megkülönböztetésnek tartom, hogy egy édesapának nincs semmi joga abortusz kérdésben. Ez valóban akkora igazságtalanság , ami orvoslásra szorul. Viszont úgy vélem sajnos kevesen élnének ezzel a joggal. Kicsit úgy érzem, hogy egyoldalúan kizárólag a nőket tesszük felelőssé abortusz ügyben. Persze felelősek is, ők teszik minden esetben a pontot a mondat végére, de hány gyermek lenne menthető , ha az édesapa támogatná a gyermek megszületését , ha ő nem megoldandó problémaként tekintene a magzatra. Bőven lennének gyermekek akik így megszületnének.

Itt az a nagy gond , hogy társadalmilag jelenleg a többség támogatja az abortuszt szinte minden esetben. Ez Magyarországon nőknél 73, férfiaknál 67 % . Borzalmasan sok. Európában és USA-ban az abortusz támogatottsága legtöbb esetben meghaladja az 50% -ot , közel azonos a nők és férfiak aránya, sőt vannak országok, ahol a férfiak aránya nagyobb. A többször linkelt felmérés:

https://www.pewresearch.org/fact-tank/2018/12/14/in-the-u-s-and-europe-women-are-about-as-likely-as-men-to-favor-legal-abortion/

Tehát a fejekben kéne rendet tenni , a nőkében is, de a férfiakéban is egyaránt. Hogy ne egy gondként, hanem életként tekintsenek a magzatokra. Ez csak nagyon komoly propagandával lehetne elérni. Oktatásban, szívhang törvény, propaganda filmekkel, vallási -családi programokkal stb. Már ezzel meg lehetne menteni minimum 20-30 %-ot.
Magyarországon van némi javulás, az abortuszok száma évek óta évről évre csökken. ( most olyan 27 ezer éves szinten ) Ez kb 6000 életet jelenthetne!

És az elrettentő példa USA-ból ( Planned Parenthood-a bérmészárszék , akik még businesst is csinálnak az abortuszból). Na ennek nálunk sohasem szabad megtörténnie , ez tényleg maga a gonosz :

https://mandiner.hu/cikk/20190708_planned_parenthood

Reszet Elek
Szerkesztő

Sokszor előkerült már ez a téma, úgyhogy sok újdonság nem lesz a mondandómban.
Jobbára egyet is értünk a kérdésben. Egy kivételt azért mindenképpen fontos hangsúlyozni.
Hamis alternatíva az, hogy vagy abortálás vagy támogató apuka. Nem a férfiak felelősségét akarom kisebbíteni, hanem jelezni, hogy létezik a megszülni és örökbe adni alternatívája is. Mindezt úgy, hogy ezerszám várakoznak reménybeli szülők örökbefogadásra és alap a 6-8 év várakozás. Egy nem cigány és egészséges gyerekért szó szerint százak állnának sorba és végtelen örömmel fogadnák magukhoz.

A minap olvastam, hogy a németeknél a csirkék (kakasok) abortálására született törvény, amely szerint a hatodik naptól tilalmas. Ez egy házicsirke kb 21 napos keltetési idejével számolva jóval kevesebb, mint egyharmada a teljes időnek. A legtöbb országban (így Németországban is) az első trimeszterben (azaz első harmadban) elviekben szabad az abortálás (néhol tovább is), ha emberi magzatról van szó. Jelen állás szerint tehát egy csirke embriónak több joga van, mint egy emberinek.

A történelmi tapasztalat az, hogy az a kultúra amely nem tiszteli az emberi életet elbukik. Jelen állás szerint az európai kultúra is a halál kultúrája és láthatóan a szakadék felé tart.

tomgal
Olvasó
tomgal

“Hamis alternatíva az, hogy vagy abortálás vagy támogató apuka. Nem a férfiak felelősségét akarom kisebbíteni, hanem jelezni, hogy létezik a megszülni és örökbe adni alternatívája is. “

Sajnos az alternatíva létezik. Ez férfi gondolkodásmód, de a nők legtöbbje nem így gondolkodik. Ezen persze lehet ítélkezni , de attól még az élet nem így működik.

Egy nő elsősorban akkor szül, ha van kinek. Ha van támogató férfi, apa akire számíthat. Jóval kevesebben szülnek azért, hogy csak legyen, kifutok az időből, egyedül is felnevelem, mert annyira vágyok gyerekre. Van ilyen is de jóval kevesebb.

Egy nő, ha férfi részről érzi van támogatottsága jóval hamarabb meg fogja szülni a nem tetvezett gyereket is , mint hogy örökbe adja. Akkor inkább a kisebb testi-lelki traumát fogja választani. A természetben minden és mindenki a kisebb ellenállás felé halad. Az abortusz jóval kisebb ( sajnálom de így van, nem a saját , hanem az általános véleményt írom le) testi , lelki, anyagi megpróbáltatás, mint megszülni és örökbe adni ( persze én is az örökbe adást támogatom, csak ez a többséget nem érdekli). Egy nőnek a megszült gyereket odaadni, megválni tőle nagyobb lelki trauma , mint még “ sejtburjánzás” korában elabortálni. Fizikailag is “ könnyebb út”. Szóval, ha férfi oldalról tenni szeretnének a kevesebb abortuszért valamit, az a támogatás, nem az abortusszal egyetértés, hallgatólagos belenyugvás, hanem annak biztosítása, hogy nem marad a nő magára a gyerekkel, bizony ellenállni ha a nő abortuszra hajlik, rábeszélni , hogy tartsa meg stb. Ennyi, ami férfi oldalról tehető.
Az örökbe adás most is, régen is opció volt. A nők nem fogják többen örökbe adni abortusz helyett a gyereküket csak úgy, akkor is ha erkölcsileg ez lenne a legüdvösebb. Miért tennék, mi változtatna a véleményükön ? A férfiak viszont tudnának változtatni bizonyos esetben a végkifejleten. Azzal hogy vállalják, várják a gyermeket. Hogy nem rá, hanem lebeszélik az abortuszról. ( és én sem a nők felelősségét akarom ezzel kisebbíteni)

Messze a legtöbb abortusz a nők 19-21 éves korában történik. Az apák is általában huszonévesek. Itt kéne rendet tenni a fejekben elsősorban női és férfi oldalról is.

Az örökbe adás sajnos elenyésző esetben működik az abortuszok számához képest.
A legtöbb esetben, amikor a nő döntését befolyásolni lehet ( most a reálisan menthető babákról beszélek) az a szívhang törvény által lehetne ( ott már van adat ugye, ahol bevezették 30 %!) és az apukák ellenállása, férfi oldalról az abortusz jóval kisebb támogatása. Én így látom.

Reszet Elek
Szerkesztő

A becsúszott babákról írtam, azokat kellene megszülni abortálás helyett. Nincsen szó semmilyen támogatásról, csak hogy a nő viselje annak a következményeit, hogy széttette a lábát. És legalább valami jó dolgot hoz a világra.

tomgal
Olvasó
tomgal

Persze, ez így van, csak a nők nem így gondolkodnak többségében (73%!). Véleményem szerint minden teherbe esés két emberen múlik és mindkettő felelőssége. ( leszámítva a spermalopás esetét- de ott ugye pont nem az abortusz a cél, szóval ide nem igazán tartozik és az igen ritka nemi erőszakból származó terhességet ) . A nők többségének nem indok , hogy “ jó dolgot hozzon a világra “, neki az kell, hogy kinek szül, hogy ne maradjon magára a gyerekkel, ez változtathat a döntésén becsúszott babák esetében. Meg ha meghallja a kisbabája szívhangját , akkor “ élővé, valóságossá “ válik a dolog.

És igen, nem lehet eléggé hangsúlyozni a prevenció , a védekezés fontosságát.

Reszet Elek
Szerkesztő

Tehát ha az övé nem lehet, akkor inkább megöli, mintsem hogy másé legyen. Ha a nők ilyenek, én nem kérek ebből a 73%-ból, ezekből az önző (vég)lényekből.

tomgal
Olvasó
tomgal

Nem ez a fő indok, egyszerűen ez a legegyszerűbb, legkevésbé ( függetlenül attól , hogy az abortusz igenis a legtöbb nőnek hatalmas lelki megrázkódtatás ) gyötrelmes megoldás fizikailag, lelkileg. Sajnos ebben igaza van BlackPillnek, a férfiak többsége sem döntene másképp. Ez a legkisebb ellenállás, legkevesebb probléma felé haladás, meglehetősen tipikus emberi tulajdonság. Az élet számos területén megfigyelhető ugyanez a hozzáállás. Ha meghúz, karcol egy másik autót valaki, ha munkahelyen meg lehet úszni valami elszúrt dolgot stb, az emberek többsége az egyszerűbb, számára legkevesebb gondot okozó utat választja. Egy nőnél az abortusz ki sem kell, hogy derüljön a szülei, barátai , munkatársai felé ( legrosszabb esetben az apuka felé sem) . Egy örökbeadás viszont ki fog , mindenki ítélkezik , kibeszélik, egy időre mindenképp kiesik a melóból, ha komplikációk adódnak a terhességből pláne. Mint mondtam, én ezzel nem értek egyet, de ez van.

De a fő indok, ma Magyarország férfi-női lakosságának 70 %-a nem tartja gyilkosságnak az abortuszt! Na ez ellen kell és lehet küzdeni a már korábban leírt módokon.

Egyébként ez az arány tőlünk nyugatabbra még borzalmasabb. A mára retardàlttá váló svédeknél ez az arány 93%-os! De rengeteg nyugati országnál ( de cseheknél, szlovákoknál is !) 80 % fölötti azok száma akik megkötések nélkül támogatják az abortuszt. Azaz nem tekintik gyilkosságnak. Borzalmas!

Hunn
Olvasó
Hunn

Én is abortuszellenes vagyok. Egyetlen esetben tudom megérteni: ha a gyermek olyan súlyos betegséggel születne, amitől az életminősége nem érné el a normális emberi létezés szintjét. Magatehetetlen, súlyos, testi és szellemi fogyatékos, stb…

Ami viszont az esetleges nemi erőszakból születendő gyermekek abortuszának jogosságát illeti, nos, ezt viszont már meg kell kérdőjeleznem… Tegyük fel, hogy van egy férfi, aki ebben a mai, modern, nőközpontú világban már nem tudja kielégíteni a feminizmus által kimaxolt női hipergámia irreális igényeit, ezért incelként tengeti le az egész kibaszott életét… Ha az élet egyik fő célja a gének továbbadása, akkor az összes ilyen férfi a feminista rendszer által automatikusan gátolva van az életnek értelmet adó egyik igen fontos emberi célnak az elérésében… Ha ebben a gyönyörű, nőközpontú, feminista szép új világban már csak ez az egyetlen módja maradt számára annak, hogy továbbadhassa a génjeit, akkor rendben, ha megteszi csukják be a börtönbe, de ne vegyék már el tőle még ezt is… Az egyetlenegy megmaradt lehetőséget arra hogy továbbadhassa a génjeit és utódja lehessen…

A másik meg az, hogy a fiatal nőknek szerintem teljesen téves elképzeléseik vannak az abortuszról. Úgy van nekik beállítva, mint egy egyszerű kis orvosi rutin beavatkozás, ami kb. egy foghúzással lehetne párhuzamba állítható. Pik-pakk megvan, aztán holnapra már el is lehet felejteni az egészet, sem testi sem lelki következmények nincsenek. Holott ez nagyon nem így van…

BlackPill
Olvasó
BlackPill

Az is egy fajta szelekció, hogy az incelek nem szaporodnak, ahogy az is, hogy a sok beteg, terhelt, fogyatékos gyerekeket éltben tartják, sokszáz milliókat gyűjtenek hogy vegetáljanak.

Bela
Olvasó
Bela

Az “incelek” nem szaporodása nem szelekció, hanem következmény, vagy kényszer.
A beteg, fogyatékos gyerekek vegetációjával azért csak vigyázzunk. Emberekről beszélünk. Lehet élni, sőt a társadalom számára hasznosan lehet ezt tenni fogyatékkal is. Ki állapítja meg, hogy milyen fogyatékossági szint felett lehet megölni egy embert?Mi az, ami még “belefér”, amit még érdemes megtartani?
Vegetáció: aki 30 évig alkoholista , az is vegetál valamilyen szinten. Aki huszonéves hülye picsaként a kutya-műköröm-pilla háromszögön kívül nem érzékeli a világot, az is csak vegetál (gyakran kárt is okoz…).
Öljük meg őket is?

BlackPill
Olvasó
BlackPill

A végeredmény szempontjából indifferens, nem tettem hozzá erkölcsi vagy morális ítéletet, tényeket közöltem.

common man
Olvasó
common man

Magam is elítélem és súlyos jogi hátrányos megkülönböztetésnek tartom, hogy egy édesapának nincs semmi joga abortusz kérdésben. Ez valóban akkora igazságtalanság , ami orvoslásra szorul. Viszont úgy vélem sajnos kevesen élnének ezzel a joggal.

El tudnék képzelni egy olyan verziót is ,hogy abortusz előtt kötelező beszélgetés és nyilatkozat az apa és anya részvételével arról ,hogy akarják -e felnevelik -e meg ilyesmi.

BlackPill
Olvasó
BlackPill

Az abortusz jogilag megengedett és jobb, mint bármelyik alternatíva. Azért mert egy nő teherbe esik, nem hülye, hogy ne a legegyszerűbb és legkevésbé problémás megoldást válassza.
A férfi sem döntene másként, ha az ő bőrére menne a játék.

Ijk
Olvasó
Ijk

Én meg abba a táborba tartozok aki még több abortuszt szeretne.
Akit nem szeretnének a világra hozni az ne is jöjjön a világra. Nem az anya, hanem a gyerek érdekében.
Természetesen teljes költségtérítést jelentene a beavatkozás. Persze lenne kivétel, mint a nem egészséges magzat, erőszak áldozata (ebben az esetben az erőszakolóval téríttetném meg). Továbbá térítésmentesen is igénybe lehetne venni, de ez összekapcsolódna a sterilizálással.
És még tovább megyek, 2 milliót adnék annak a nőnek amelyik sterilizáltatja magát, ellenben minden gyerekért kapott támogatást adóvisszatérítésből juttatnék, de gyerekenként egységesen, mondjuk havi 40 ezer visszatérítés/gyerek. Viszont minden más családtámogatást megszüntetnék.
Ez persze nem jelenti azt hogy nem vagyok abortuszellenes. Az abortusz egy borzasztó dolog, de sokszor a kisebbik rossz hosszútávon.

Ijk
Olvasó
Ijk

Én azt szeretném ha minél inkább kiegyensúlyozott, normális emberek szaporodnának. A nyomor újratermeli magát amit a szociális rendszer tett lehetővé. Ha képtelen egy gyereket is finanszírozni (adóvisszatérítéssel), akkor ne szüljön, ha egyet tud akkor ne vállaljon hármat. Ha nem akar gyereket inkább ne szüljön, mindenkinek jobb lesz. Akinek megér két milliót hogy sterilizálják az se szüljön. Ha egy buliban részegen felcsináltatta magát az hiba volt és fizesse meg az árát (abortusz lelki és anyagi oldala), de ne kényszerítsünk egy gyermeket olyan életbe amibe nem volt kívánatos.
Férfiként valóban nem sok beleszólásom van hogy akivel szexuális kapcsolatot létesítettem elveteti-e a gyereket. Nyilván itt lehet feszegetni a morális kérdéseket. De megfordítanám a kérdést, férfiként akarok-e olyan nőtől gyereket aki abortuszig megy hogy megszabaduljon tőle. Hát én nem. Mégha egyedül fel is nevelhetném ha elveszem, szerintem egy gyermeknek ugyanúgy, ha még nem kicsit jobban is fontos az anya mint gondoskodó.

Normális nőnek az abortusz egy borzasztó súlyos választást jelent még egy beteg gyermekkel is. Akinek meg nem jelent komoly problémát az ne is szaporodjon, nincs szükség ebbe a társadalomba mégtöbb lelkileg megnyomorított emberre.
Olyan rendszert vázoltam ami társadalmilag kedvező, ugyanakkor mindig van opció. Mindig ott van a döntés és ott vannak a következmények, de senkinek a joga nem sérül. A magzat élethez való joga igen, de én jobban szeretném ha a magzatnak normális élethez való joga lenne, nem csupán élethez való. Az önmagában nagyon kevés.

Meske
Olvasó
Meske

Vannak események, melyeket úgy általában az emberi morál, norma nem tudna elviselni vagy etikusnak tartani, ám mivel olyan időszakban és körülmények között történtek, legalább annyi legyen a kín haszna, hogy a gyűjtött információkból levont következtetések az utókort segítik a megértésben és a bölcsebb döntések meghozatalában.

Ceauşescu arra vágyott, hogy egy minél népesebb nemzet vezetője legyen: így hozta meg az abortuszt tiltó törvényt.

„Ha a dekrét-gyerek szónak egy mindenki által elfogadott, biztos meghatározását keressük, nagyon eltérő véleményekkel találkozunk. Ugyanennyire különbözik az is, ahogyan valaki felvállalja dekrét-gyerek-identitását, vagy e csoporthoz való tartozását. Nem beszélek életkorról, korcsoportokról, mert egyesek mindenkit idesorolnak, akik a 770-es abortusz- és fogamzásgátlás-tiltó rendelet 1966-os törvénybelépésétől ennek 1990-es megszüntetéséig tartó években születtek.” (Aurora Liiceanu, pszichológus).

Azonban a dekrét –gyerekek meghatározáson belül van egy nagyon sötét éra:
Kb. 170 000 árvaházban nevelkedett gyerekről van ez esetben szó.
https://www.teol.hu/orszagvilag/selejtes-gyerekek-877019/

“Beteg, fogyatékos és elhagyott gyermekek tízezrei töltötték meg az árvaházakat. A román állam három kategóriába osztotta a gondozására szoruló gyermekeket: menthetők, részben menthetők és menthetetlenek. A besorolás fő szempontja az volt, hogy lehet-e majd termelőmunkára használni őket, azaz megéri-e költeni rájuk, és mennyit. A szülők nélküli, fogyatékos vagy beteg gyerekek ellátásáról nem szólt jogszabály, és nem szerepelt tételként a szociális büdzsé kiadás rovatában sem. A kommunista ideológiában csak az egészséges embereknek volt helye, a selejtes gyerekekre nem volt szükség. Rájuk az állam nem kívánt költeni, így tudomást sem vett a létezésükről. Elrejtette őket, s amint lehetett, megszabadult tőlük.
A gyerekek otthonokba való elosztása automatikusan, futószalagon folyt, igen gyakran egészségeseket vagy gyógyítható állapotban lévőket dugtak az elfekvőkbe. Így egyszerűbb volt. Főképp az árvákra vagy nagyon szegényekre várt ez a sors, hiszen nem volt család vagy szülő, aki belepótolt volna az ellátásukba. A menthetetlennek címkézett gyerekeket hermetikusan elzárták a külvilágtól, és az ilyen intézményeknek még a környékéről is elkergették a kíváncsiskodókat. Hiszen a szocializmus fellegvárában nem léteztek sem árvák, sem betegek, sem fogyatékosok.”

‘A rendszerváltáskor az intézetek titkára is fény derült, és összesen több ezer gyereket fogadtak örökbe a kilencvenes években nyugat-európai családok, Nagy-Britanniában, Írországban, Kanadában. A gyerekek rossz kondícióban érkeztek új hazájukba, fejlődési mutatóikkal a korosztály alsó 3 százalékába tartoztak a fogadó országban. A tömegesen érkező rossz állapotú gyerekek lehetőséget adtak annak felmérésére, hogy a korai elhanyagolást a későbbi szerető, gondoskodó környezet felül tudja-e írni. Az ERA (English Romanian Adoptee) kutatásban Edmund Sonuga-Barke és Michael Ritter vezetésével olyan gyerekeket vizsgáltak, akiket romániai intézetekből fogadtak örökbe brit családok. 58 gyerek még féléves kora előtt, 53 fél- és kétéves kora között, 54 pedig kettő és három és fél éves kora között érkezett az új hazába. A kontrollcsoportnak olyan brit gyerekeket választottak, akiket féléves koruk előtt fogadtak örökbe, és előtte sem szenvedtek el elhanyagolást.”

A kutatást etikai, morális szempontból kifogásolható ugyan, ám minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy melyek azok a fontos kritériumok, melyek nélkülözhetetlenek az ember egészséges fejlődéséhez.
A kutatás célja tehát az volt, hogy rávilágítsanak a hospitalizáció-depriváció / gondoskodás milyen mértékben játszik szerepet a gyerek fizikai – szellemi – érzelmi – szociális készségeinek fejlődése során.

A kutatás eredményeit vizsgálva bebizonyosodott, hogy:
a kisgyereknek szüksége van egy olyan biztonságos kötődést nyújtó személy állandó jelenlétére, aki a gyermek igényeire érzékeny és arra megfelelően reagál. Ellenkező esetben, ha a gyermek hosszabb időn keresztül (6 hónaptól) nem kapja meg azokat az ingereket, melyek az agy érzelmi -kognitív valamint fizikai (test fizikai) fejlődéséhez szükségesek, fejlődésében visszamaradást fog mutatni: mindez a hospitalizmus, depriváció eredménye.

„A szakemberek megfigyeltek egy depriváció-specifikus pszichológiai mintázatot, ami elmaradott értelmi képességeket, kvázi-autizmust, gátlástalan kötődést és figyelemzavart, hiperaktivitást foglalt magába. A kvázi-autizmus annyit jelent, hogy ezeknek a gyerekeknek nehézségeik voltak a társas jelzések értelmezésében, a kommunikációban, jellemző volt rájuk egy beszűkült kényszeres érdeklődés. A gátlástalan kötődési zavar abban nyilvánult meg, hogy a gyerek bármely más felnőtthöz is úgy kötődött, mint a szülőhöz, akár idegenekkel is elment volna, és veszélyes helyzetben sem kereste a szülőt.
A fél évnél hosszabb elhanyagolást elszenvedő gyerekek értelmi fejlődése is elmaradt társaikétól. A átlagos IQ-juk 45 volt, a későbbi években nevelőszülői közreműködéssel ez 90-re nőtt, azaz rengeteget fejlődtek, de az átlagos intelligenciahányadost nem érték el.”
Ebből könnyen ki lehet következtetni, milyen életkilátásai lehettek az intézményekben rekedt gyermekeknek.
https://www.sos.hu/gyereksorsok/megmarado-hatranyok/

Szomorú példája ez annak, hogy az „élethez” és „a jó élethez” való jog a valóságban olykor mennyire nem tud érvényesülni.