0. rész – Előszó helyett
Az „Élet a Földön kívül” cikkecskék után most egy másik nagy témakörbe vágom a fejszémet. Ennek a témának azonban nem lehet csak úgy nekifutni, mert már önmagában a témaválasztás is olyan, hogy beszélni kell a kiválasztás okáról. Miért pont ez a téma? Miért pont most? Bizonyára felmerül az a kérdés is, hogy miért is kell egy férfiaknak szánt közéleti, kulturális és életmód magazinban éppen az abortusszal foglalkozni? Főleg úgy, hogy már a csapból is ez folyik, bárki utána tud járni a neten. Biztos, hogy jó ötlet egy ilyen megosztó témának nekifogni?
Véleményem szerint igen, s ebben a bevezetőben meg is magyarázom, hogy miért!
Ahogy a cikkeknek nekiláttam, egyre jobban elbizonytalanodtam. Vajon tényleg ez kell nekem? Már az első 1-2 abortusz fotó látványa megterhelő volt számomra. Falun nőttem fel, vettem részt olyan disznóvágásban, tyúkhúsleves készítésben, ahol reggel 5-kor még a saját lábain sétálgatott az ebéd. Dolgoztam kórházban is, ott is sokat láttam, megéltem. De az abortusz valahogy mégis felkavart. Nem csak a képek, hanem a beszámolók is. Olyanok is, amelyek évekkel később készültek. Saját magamnak is feltettem a kérdést, hogy kell-e ez nekem. Biztos, hogy jó ötlet-e? Ahogy azonban folytattam a munkát, rájöttem, hogy ez nem egy ember ingereiről, vagy akarom – nem akarom kérdéséről szól. Maga a téma ugyanis, bár valóban ezer meg ezer helyen közölve vagyon az internet csudálatos világában, de sok esetben nem pontos, vagy legalábbis nem hiteles a leközölt adat.
A soron következő cikkek egymásutánjában azt a célt tűztem ki magam elé tehát, hogy amennyire csak lehet, pontos és hiteles adatokat adjak közre a Tisztelt Olvasóim számára a témában.
Jogos a kérdés, hogy miért?
A tisztánlátásért és hogy segítsem döntések meghozatalát. De félreértés ne essék. Ha az abortusz bejön a képbe, mint látni fogjuk, nem lesz egyértelmű, hogy mi a jó döntés…
Úgy vélem, hogy egy gyermek születéséhez az alapvető biológiai feltételeket feltétlenül teljesíteni kell. Minden emberi mesterkedés ellenére a Természet még mindig megköveteli az apai és anyai ivarsejtek jelenlétét az utódnemzéshez. Éppen ezért egyáltalán nem elhanyagolható, hogy egy gyermek érkezésekor mit tesz, és hogyan viselkedik az apa. Hát még ha nem is lesz gyermek, mert képbe kerül egy abortusz!
A fősodrú médiában rendszerint az az álláspont nyer újra, meg újra megerősítést, hogy az apa szerepe a gyermekvállalásban a fogantatás pillanatában véget is ér. Mint az imádkozó sáskáknál (Mantis religiosa), ahogy a nőstény ezt követően felfalja a hímet, ugyanolyan vehemenciával támadják az apák későbbi szerepét. Ezt vitatni sem érdemes, hiszen számos konkrét bizonyíték van erre. Csak felvillantásképpen: váláskor szinte kizárólag az anya kapja a gyerekeket; egy gyermek születésekor nem automatikus az apasági teszt elvégzése és ha nem az anya kéri ezt, akkor jogilag a lehetőségek is beszűkültek; és a mostani témánk, az abortusz esetén a nő döntése elég, az apát meg se kell kérdezni, hogy szeretné-e saját gyermekét felnevelni…
Az egész apaság jóindulatú legyintéssel le is van tudva. Az apa sündörög az anya körül, akinek a „pocakjában” (nem szeretem ezt a kifejezést) nevelkedik valami, ami néha rúg-vág, aztán meg fájdalmasan tör-zúz, amikor világra jön. De már közben is elcsúfítja az anyja testét, aki elhízik, megdagadnak az emlői, stb. Az apa tehát semmit nem tesz hozzá a gyermek fejlődéséhez, meg az amúgy is a nő testének része, mi köze van hozzá… Az ő szerepe annyi csak, hogy az anyának elviselhetővé tegye a várandósság extrém nehéz terheit, amibe ő férfiként minden bizonnyal negyed órán belül bele is halna, de ha mégse, akkor a szülésbe biztosan, ami minden fájdalom közül a legszörnyűbb.
Hogy ez a fájdalom miért alakult így az evolúció során, az megérne egy külön misét is!
A férfiaknak a gyermekekkel és a következő generációkkal évtizedről évtizedre egyre kevesebb a kapcsolata. Az óvodákban, iskolákban egyre kizárólagosabb a női nevelők-oktatók jelenléte. A férfi példa lassanként kihal. A gyerekek váláskor (ami egyre általánosabb) az anyjukkal maradnak. Őt ismerik jobban, hiszen vele vannak kapcsolatban. A láthatatlan munkák közül az anyáét megemlítik ugyan (amitől nem lesz könnyebb), az apáé meg még addig se jut, tehát nem létezik? A férfiak már-már a családon belül is kívülállókká válnak, a mostani őrületben csak idő kérdése, hogy egy apát mikor perelnek be családon belüli erőszakért és vérfertőzésért, mert megöleli és megpuszilja a saját kislányát-kisfiát. Ha az anya teszi ugyanezt, az úgy természetes? Meddig marad ez így? Ahol a szülők mindketten dolgozni járnak, a gyerekek magukra vannak hagyva az okos telefonnal, amely neveli őket egy homályos tekintetű amerikai pénzember akaratának megfelelően (aki ráadásul még csak nem is egy hozzáértő, agyontanult ember sajnos). Ez a jövő pedig tovább erősíti és gyorsítja a már meglévő családrombolást. Hiába nevezik elavultnak a család fogalmát, jobbat ennél még nem találtak ki. Azok az emberek, akik messzemenőkig egoisták és nem bírják elviselni a többi ember jelenlétét, még ők is igénylik, hogy néha emberek közelében legyenek, és bensőséges kapcsolatba kerüljenek másokkal. Mert az ember biológiailag ilyen. Ez ellen tenni nem tudunk, a génszabászat ott még nem tart. De kell-e tenni ez ellen? A család, mint egység önmagában határozza meg azt a legkisebb, de szilárd (talán a legszilárdabb) társadalmi egységet, amelyre egy nemzet, egy kontinens, de akár egy egész világ is felépülhetne, ha a szemhéjunknál tovább látnánk. De család-e az, ahol csak apa van és anya?
A gyermekáldás lehet áldás, de átok is, attól függően, hogy a szülők felkészültek-e rá, vagy sem. Voltaképpen ez az igazi családtervezés. Amikor a szülők tudják, sőt nem csak akarják, hanem már előre szeretik azt a gyermeket, aki még csak épp megfogant, vagy még azt sem. Ezt papírral és ceruzával, szögmérővel, vonalzóval és számológéppel nem lehet megtervezni. Éppen ezért a szeretet és a felelősségtudat első kell, hogy legyen, amikor egy gyermek a képbe kerül. Persze előfordul, hogy a „szülők” számára egy vad éjszakai „mulatozás” gyümölcse a gyermek, egy nem kívánt gyümölcs. Vannak ugyanis olyanok, akik szeretik leszakítani a gyümölcsöt, bele is esznek, de a magoktól elhányják magukat, azokat kiköpik. Attól még éppen a mag a lényeg, a gyümölcs csak a körítés hozzá. Almafa is magból lesz, nem magából az alma húsos kísérő szövethalmazából, amit olyan jóízűen fogyasztunk…
Azok számára, akik felelőtlenségből, vagy éppen gyermeket várva, de valami egészen mást kapva, vagy ide számítva a ritkább, de sajnos előforduló eseteket, az erőszaktevéseket, vérfertőzéseket, sajnos nem marad más választás, mint az abortálás. Mint egy villám, ahogy hirtelen belehasít a sötét nyári éjbe, úgy születik meg a döntés a halálról is. Mert kétségeink ne legyenek, akár van lelke, akár nincs, akár érez fájdalmat, akár nem, akár csak sejthalmaz, akár nem, egy élőről van szó. És az abortusz ezt az életet, ezt a lehetőséget oltja ki, hogy olyan helyre ne érkezzen, ahol nem látják szívesen, ahol nem kapna szeretetet, vagy ahol éppenséggel csak szenvedés lenne az osztályrésze és alig néhány hónap, más esetben néhány év után súlyos genetikai betegség végezne vele. Ezek a szomorú sorsok elpusztítják maguk körül a családot, egész emberi életeket tesznek tönkre. Ha az abortusszal megölik a babát, akkor annak tudata okoz hasadást az elmékben, de ha hagyják megszületni és hagyják, hogy néhány hónapot eltöltsön itt az árnyékvilágban úgy, hogy csak fájdalmai lesznek, szenvedni fog, akkor azért hasadnak meg. A szívek és elmék mindenképpen sérülnek, amikor az a szó egyáltalán elhangzik, hogy abortusz.
Aki mindebből csak annyit fog fel, hogy „egy kis beavatkozás”, meg hogy „ez csak a nők dolga”, az elfelejti, hogy a nők, gyermekek, férfiak, de az aggastyánok is mind-mind a Természet részei, ahol soha semmi sem önálló, egyedüli entitás, hanem összefügg minden mással. A természeti törvények kiegészítik egymást. A tápláléklánc érzékenyen függ a résztvevőktől. A bolygók meghatározott gravitációs kölcsönhatásban vannak egymással és központi csillagjukkal, ami körül keringenek. A DNS-ben a gének egymásra is hatnak, stb, stb, stb. a lényeg az, hogy a férfi és a nő sincs meg egymás nélkül, a Természet egymás mellé taszigálja őket; ha akarják, ha nem.
Az élet és a halál mindannyiunkban közös. Mind megszülettünk és mind meg is halunk egyszer. Ezek a kérdések tehát mindig és mindenkor aktuálisak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a mai világban, ahol egyre fogy a levegő az emberek körül, mi férfiak beszéljünk a családról, beszéljünk a gyerekekről. És beszéljünk az abortuszról is. Mert más nem fog nekünk beszélni, helyettünk. Ez az alapja annak, hogy ezt a témát a továbbiakban itt részletesebben is megpróbálom kifejteni. Vállalva azt, hogy minden igyekezetem ellenére az objektivitásom néha megsérülhet és ez támadási felületet nyújt mindenki számára, aki vagy velem nem ért egyet, vagy eleve a téma felvetésével. De ez már csak így megy. A férfiak ilyenek, belemennek akkor is, ha tudják, hogy nehéz harc lesz. Mert az élet egy nagy csata a nehézségekkel. És ha ebben az ütközetben földre is vetnek minket, mi nem maradunk ott a porban siránkozva és felnézve a csillogó páncélú lovagokra, hanem megrázzuk magunkat! Leporoljuk magunkat és megkeressük kardunkat, hogy tovább küzdjünk. Felállunk és visszavágunk. Bár megsebesültünk, vérünk hull, bár erőnk a csata előre haladtával egyre fogy, mi az utolsó csepp vérünkig küzdünk. Létünk a küzdelem. De nem önmagunkért harcolunk. Küzdünk az igazságért, a jogért, a hazáért. Konkrétan kimondva küzdünk a családunkért: a gyermekeinkért és az asszonyunkért. Ezt jelenti férfinak lenni. Ez a létjogosultsága ennek a soron következő cikksorozatnak! Amennyire tőlem telik, bemutatni az abortuszt, ahogy Tacitus mondta, „Sine ira et studio.” vagyis „Harag és részrehajlás nélkül.”.
Minden érdeklődőt várok sok szeretettel, minél többen szóljunk hozzá, beszéljük ki alaposan a témát!
Abortusz – Adam Bogomolov, 2021.03.30.
A borítóképen Martin Hudacek 2010-ben készített munkáját látjuk, melynek címe: “A meg nem született gyermek szobra”.
Bár lehetne ítélkezni és nagy a kísértés e tekintetben, mégsem teszem. A felelősség a legtöbb esetben nem elvitatható. Minden ember, amikor fél és bizonytalanná válik, gyors megoldásokat keres, hogy visszanyerje azt az érzést/állapotot, hogy az életét ő irányítja, ő döntheti el, mikor mi történik vele (ellenkező esetben szorongani kezd). Vannak, akiknek ez az érzés esszenciális és nélkülözhetetlen. Így ők minden esetben olyan megoldásokat keresnek, melyek ezt a szorongást oldják, legyen e döntés akár racionális, akár érzelmi alapú.
Jó kérdés, vajon melyikkel könnyebb együtt élni: bűntudattal vagy szorongással? És melyiket könnyebb „csillapítani/felülírni”?
Ugyanakkor vannak (jóval kevesebben), akik nyitottabbak / elfogadóbban viselik azt, ha az akaratukon/szándékukon/ elképzeléseiken bizonyos élethelyzetekben változtatni kell, el tudnak fogadni más életutat is, mint amit maguknak megálmodtak. Mert nem feltétlenül a jó/rossz megítélés mentén értékelnek, ezért elfogadóbbak „rossz” helyett a „más és nehezebb” értelmezéssel. Ez erősen „beállítottság” és családi háttér kérdése.
A legkülönfélébb indokokkal kezdeményeznek abortuszt: valamelyiknek mondjuk úgy, van jogosultsága, ám nem egy esetben a felhozott indok inkább csak ürügy („munkahelyváltás”, „nem mostanra terveztük” „még tanulok” vagy a másik véglet a fogamzásgátlás ismereteinek (teljes) hiánya).
Úgy gondolom, a szülés és nemzés képessége, ezáltal a magzat/gyermek is lehetőség és ajándék. Sokan nem tudják ezt igazán „értékelni” és a „helyén” kezelni akár megszületik a gyermek, akár nem.
(Az érték jelentősége pedig mindig a hiányban mutatkozik meg igazán).
Ha a gyermek megszületik, akkor kapjon őszinte, korának/igényeinek/állapotának megfelelő gondoskodást és nevelést. Ennek felelőssége a szülőké, akiknek nehézségek esetén legyen lehetőségük segítséget/útmutatást kérni és kapni (de nem felelősséget és kötelezettségeket hárítani).
Nagyon gyakran hangzik el érvként, amit a cikk is említ: “Ez a nők dolga, férfiak ne szóljanak bele”. Az ő dolga, az ő teste, stb…
Volt szerencsém látni képet abortuszpárti tüntetésről, ahol a kedves nőstények olyat táblákat lóbáltak, hogy “parazitáknak nincsenek jogaik”.
“Megfigyeltem, hogy azok, akik abortuszpártiak, már mind megszülettek.” Ronald Reagan
:-]
Az a helyzet, hogy az abortusz kérdésében az a legálságosabb hazugság, amikor a feminista nők azt mondogatják, hogy: ez az ő testük, az ő döntésük…
Csakhogy abortusz esetén a döntés NEM a nő testének a sorsáról szól, hanem a születendő gyermek testének a sorsáról döntenek!!!
Ugyanis az abortusz során NEM a nő testét pusztítják el, hanem a születendő gyermekét!!! Abortusz során NEM a nőt ölik meg, hanem a születendő gyermeket!!!
Miért, milyen alapon dönthet egy nő úgy, hogy megöli a születendő gyermekemet??? Miért engedi meg a nőnek a társadalom azt, hogy büntetlenül megölhesse a születendő gyermekemet???
Az abortusz része a férfiak feminista alapú, totális jogfosztásának, másodrendű polgárrá való minősítésének. Jelenleg az abortusz kérdése a férfiak reprodukciós jogainak megszüntetéséről, elvételéről szól.
Nagyon beelőzted a cikksorozatot! :-]
Az utolsó részben épp azt fogom kifejteni, hogy biológiailag megállja-e a helyét a magzat női testtel való azonosítása. Lesz ott egy kis genetikai gyorstalpaló hozzá. Meg fogjuk nézni, hogy a nő és a magzat hogyan lépnek kölcsönhatásra egymással.
A cikkekben igyekeztem magamhoz mérten annyira objektív lenni, amennyire csak tudtam, de itt leírhatom a saját véleményemet is, miszerint az abortusz emberölés, méghozzá előre eltervezett. Komolyan mondom, a szívem szakadt meg, amíg összeálltak a témák… :-[
Elhiszem, hogy tudnak olyan esetet mutatni, amikor indokoltnak tűnik, de akkor is nagyon-nagyon elszomorító és depresszív az egész.
Az abortuszért meg azért lobbiznak, mert onnan egy lépés az eutanázia, onnan egy lépés a halálbüntetés, onnan meg egy lépés az, hogy mindezt politikai alapon hajtsák végre a másként gondolkodókon……………….
Ugye ha valóban igaz az (nyilván nem igaz), hogy a magzat is “a nő teste”, akkor miért van az, hogy a magzat némán sikít, míg darabolják, a nő meg nem…?
Láttam egy ésszerű javaslatot, miszerint abortusznál sorsolják ki, hogy kit abortálnak: a magzatot, a nőt, vagy az orvost! :D
A nőt teste ellátja, de nem annak része a magzat. Olyan kábé ez az eset, mint az űrrakéta. Kilövés előtt ugyan még össze van kötve kábelekkel a kilövőállással, de nem része annak. A kábeleken csak töltést kap, meg ellenőrzik, de a kilövőállás nem megy fel az űrbe. Szép is lenne! :-D
Én azon az állásponton vagyok, hogy aki egészségesnek indul, azt semmiképpen se öljék meg! A mostani helyzethez képest ez már nagy előrelépés lenne. Sok család szeretne örökbe fogadni, mert nem lehet saját gyermekük.
Nyilván tisztelet a kivételnek, de azok az “orvosok”, akik szinte csak abortuszból élnek, inkább hentesek, hóhérok, mint orvosok. Lehet velem vitatkozni erről, de minek nevezzük azokat a személyeket, akik napi 8-12 órában magzatokat gyilkolásznak? :-[
Szia Adam Bogomolov,
érdekes volna tudni, hogyan viszonyulnak ehhez az orvosok, mikor-hogyan következik be, amikor az érvek feloldják a fenntartásaikat és elidegeníti őket a tettüktől… és “beletanulnak”.
Azonban vannak még, akik nem közvetlenül, de szintén kárvallottjai a történetnek: azok a nők, akik ténylegesen kórházi segítségre szorulnának, de az abortusztrend által az orvosi figyelem csökken/elterelődik róluk, és mivel a kórházi kapacitás is véges… nem jut elég idő rájuk (A hibákat pedig nem mindig lehet javítani.)
Még ősszel találtam egy cikket arról, mi történik a magzatokkal a későbbiekben.
https://jogaszvilag.hu/vilagjogasz/magzatvizzel-a-gyereket/
A kutatási célokat még el tudja fogadni az ember magyarázatképpen (bár a szívhang alatt végzett szervkiemelés sehogy sem befogadható számomra), ám élelmiszeripari és kozmetikai készítményekben embriószöveteket fejlesztésként felhasználni/illetve e szöveteken tesztelni…
Az ombudsman szerint okkal feltételezhető, hogy az embriószöveteket egyes üdítők, leves- és tejporok, édességek gyártásánál alkalmazzák. Sőt Szabó Marcel úgy véli, némely kozmetikai cégnél nem csupán a gyártási folyamatban jelenik meg az embrióból kitenyésztett szövet, hanem, például egyes ránctalanító krémek esetében, része a készterméknek is. Ezt a gyakorlatot az EU betiltotta ugyan, viszont a világkereskedelem révén a földrészen kívüli országokból érkezhetnek ilyen termékek.”
Erős témaválasztás, Adam, becsülöm, hogy vállaltad és körbejárod. Várom a folytatást…
Köszönöm!
Az orvosi hozzáállással külön is akarok foglalkozni majd, mert itt az egyetemen vannak nőgyógyászok, meg tudom kérdezni őket a dolgok orvosi oldaláról. Az egész lelki oldaláról is lesz szó (az utolsó rész konkrétan ennek lesz szentelve), mert elképesztő lelki teher ez minden résztvevőnek (leszámítva azokat, akik maguk videózzák le, meg botmixerhez hasonlítják…).
A spoiler, amit idetettél, egészen megdöbbentő… :-[
Néha azt gondolom, Adam Bogomolov, hogy a ma a fehér nők által tömegesen és lelkesen követelt, abortuszhoz való jog, melybe a leendő apáknak nem lehet beleszólása, az a társadalom tudatalatti szintjén valójában arról szól a nők számára, hogy ha a feminizmus shit-tesztje által bétának bizonyult fehér férfiak ejtik őket teherbe, akkor ne kelljen kihordaniuk a gyermekeiket… A mi gyermekeinket… Ez ismételten a szándékos, pszichológiai alapú, kultúrmarxista társadalom-mérnökösködés eredménye… Az abortusz lehetősége a fogamzásgátló tablettával párosítva totális női kontrollt jelent afelett, hogy egy férfinak lesz-e gyereke vagy sem, továbbadhatja-e a génjeit vagy sem… Gyakorlatilag a korábban az Istennél lévő hatalmat adtuk a nők kezébe ezzel a két eszközzel az emberi reprodukció fölött.
Szerintem jól látod. Ha annyira odáig lennének a gyermekük apjáért, biztos, hogy kevesebben akarnának abortuszra menni. Másrészről ebben már kódolva vannak az egyéjszakás mulatozások “gyümölcsei” is, akik mind erre a szégyenteljes orvosi vérpadra kerülnek.
A nagy jogi szabadosság odáig juttatja a nők egy részét, hogy nyugodtan kiélhetik minden szexuális aberrációjukat és frusztráltságukat, az ebből a felelőtlenségből származó gyermeket meg majd őhelyette úgy is a pokolra küldik (átmenetileg). Ezzel szemben az apáknak egyre fogy a lehetősége minden téren. Már ha egyáltalán lehet tudni, hogy ki az apa, ugye…
Tisztelet a kivételeknek, mert vannak azért szerencsére!
Annyit még hozzátennék, hogy engem nem is maga az dühít igazán, hogy létezik az abortusz, hanem az a köré összehalmozott nagyon vad és égbekiáltóan igazságtalan retorika, amivel a feministák és egyes abortuszpárti nők képesek kiállni az emberek elé.
Rák, parazita, sejtömledék… ilyeneket mondanak. Mintha ők nem lennének azok még felnőttként is a társadalom testén. Ez gyakorlatilag magzat-holokauszt:
– A magzatnak nincsenek jogai (így az élethez sem).
– A magzatot stigmatizálják (parazita, rák, stb.).
– Különböző módszerekkel kiirtják őket (vannak nők, akiknek több abortusza is volt már).
– Kampányolnak érte, hogy még több magzatot megölhessenek.
– Vannak olyan politikai pártok (nálunk is), amelyek a megszületendő magzatokat kvázi ellenségként látják.
– Kialakítottak ellenük egy érvrendszert (klímaváltozás, túlnépesedés, stb. lózungok).
Ahogy utaltam rá korábban is, ez csak a bevezető lépés. Ha ezt le tudják nyomni a torkunkon, akkor csak idő kérdése, hogy a mi életünk és jogaink is ugyanúgy elsüllyedjenek a sárban és mehessünk a vágóhídra.
Sajnos a fehér nők nagy része nem látja át, hogy ez az egész ellenük is irányul, hiszen csak eszközként használják fel őket a népességcseréhez (maga a népességcsere talán nem is tudatos, de nyilvánvaló, hogy ez lesz a folyamatok végkimenetele, ebben az abortuszok csak egy kis szegletet tesznek ki).
Az első részben hozni fogok statisztikákat, megdöbbentően sok magyar magzatot hánytak a gyehennára ’56 óta.
:-[
A népességcsere a Kalergi-terv alapján bizony, hogy tudatos.
A kevert, “faj nélküli” , irányítható lakosság létrehozása felé túl sok minden mutat a támogatott abortusztól az lmbt-n át a nemzeti hagyományok szétveréséig.
Attól tartok, hogy a covid is ide tartozik…
Persze ez csak elmélet.
A covid egy érdekes kérdés, nem lennék meglepve, ha kiderülne róla, hogy harci módosításokon esett át. De ha nincs is így, akkor is nagyon rejtélyes az egész…
A Kalergi-terv teljesen nyilvános volt egy időben, nem is értem, most miért tagadják. Egyébként a népességcsere lezajlik “természetes” úton is, a sok fejlettnyugati magától is elfogy záros határidőn belül…
Ahhoz, hogy természetessé váljon, kellett pár évtizedes agymosás. Lásd a cikked témájának támogatása…
Sajnos ebben igazad van… :-[
A Kalergi-terv, mint olyan, az a 2010-es években lett nyilvános az interneten, Adam Bogomolov, előtte a kutya se hallott róla. Szerintem ez lehet a vele kapcsolatos kételkedés oka.
Cigányoztak meg zsidóztak? Helyes!
Kezdem azzal , hogy én abortuszellenes vagyok. Értelmes kereteken belül. Én csak erőszakból , illetve egészségügyi okokból ( persze lehetne vitatkozni, hogy milyen magzati károsodás az, amitől már engedélyezve lenne) és természetesen az anya egészségét veszélyeztető esetben engedélyezném.
Sajnos a 2. vh után következő időszak vallásellenes propagandája tökéletesen megalapozta azt a hozzáállást , hogy a magzat nem élet, csak egy kis sejtburjánzás. Ezt sikerült sokak fejébe elültetni, hogy a fogantatást adott esetben megoldandó problémának lássák. Amiről bárhogyan dönthet az anya. Megszabadul a “gondtól”, hisz nem látja, nem érzi őt, egy arctalan kis “ izé” , akit, ha nem kívánatos el lehet tűntetni.
Ezért is tartom a szívhang meghallgatásának törvénybe iktatását remek ötletnek. Ahol bevezették , 30 %-al csökkent az abortuszok száma. Azért senki ne gondolja azt , hogy a nők zömének nem jelent hatalmas lelki terhet egy abortusz és állítom, hogy többségük szívesebben tartaná meg, mint nem. Ők menthetők lennének legalább részben. ( tényleg lényegesen kevesebb az ádáz feminista, aki parazitának titulálja a saját gyermekét )
Magam is elítélem és súlyos jogi hátrányos megkülönböztetésnek tartom, hogy egy édesapának nincs semmi joga abortusz kérdésben. Ez valóban akkora igazságtalanság , ami orvoslásra szorul. Viszont úgy vélem sajnos kevesen élnének ezzel a joggal. Kicsit úgy érzem, hogy egyoldalúan kizárólag a nőket tesszük felelőssé abortusz ügyben. Persze felelősek is, ők teszik minden esetben a pontot a mondat végére, de hány gyermek lenne menthető , ha az édesapa támogatná a gyermek megszületését , ha ő nem megoldandó problémaként tekintene a magzatra. Bőven lennének gyermekek akik így megszületnének.
Itt az a nagy gond , hogy társadalmilag jelenleg a többség támogatja az abortuszt szinte minden esetben. Ez Magyarországon nőknél 73, férfiaknál 67 % . Borzalmasan sok. Európában és USA-ban az abortusz támogatottsága legtöbb esetben meghaladja az 50% -ot , közel azonos a nők és férfiak aránya, sőt vannak országok, ahol a férfiak aránya nagyobb. A többször linkelt felmérés:
https://www.pewresearch.org/fact-tank/2018/12/14/in-the-u-s-and-europe-women-are-about-as-likely-as-men-to-favor-legal-abortion/
Tehát a fejekben kéne rendet tenni , a nőkében is, de a férfiakéban is egyaránt. Hogy ne egy gondként, hanem életként tekintsenek a magzatokra. Ez csak nagyon komoly propagandával lehetne elérni. Oktatásban, szívhang törvény, propaganda filmekkel, vallási -családi programokkal stb. Már ezzel meg lehetne menteni minimum 20-30 %-ot.
Magyarországon van némi javulás, az abortuszok száma évek óta évről évre csökken. ( most olyan 27 ezer éves szinten ) Ez kb 6000 életet jelenthetne!
És az elrettentő példa USA-ból ( Planned Parenthood-a bérmészárszék , akik még businesst is csinálnak az abortuszból). Na ennek nálunk sohasem szabad megtörténnie , ez tényleg maga a gonosz :
https://mandiner.hu/cikk/20190708_planned_parenthood
Köszönöm a véleményedet és a hozzászólásodat!
Gyakorlatilag teljesen egyetértünk, annyi különbséggel, hogy én a szívhang előtt se engedélyezném az abortuszt, ha a magzatnak semmi baja nincs és nem vérfertőzés, erőszaktevés következménye. Ilyenkor inkább örökbe adás. Inkább fizessenek az anyának, hogy kihordja és megmentsen egy életet (maximum 2 alkalommal, ahol a másodikat már alaposan indokolni kelljen, nehogy ebből is biznisz legyen).
Egyébként, ha én hoznám a döntéseket, akkor akinek 3, vagy több abortusza volt (sajnos tudok ilyenről), már büntetőjogi felelősséggel tartozna érte, hogy ilyen sokszor hogy lehetett ennyire felelőtlen. Ha egészségügyi a dolog természete, akkor nyilván más lenne az elbírálás, de ez jóval ritkább lenne.
A teljes hozzászólásod lényegével fogunk az utolsó előtti, vagy az utolsó részben foglalkozni (még a hivatkozásokkal vacakolok). A lelki oldala nagyon súlyos az egész “történetnek”.
A bizniszről meg annyit, hogy lelketlen, mocskos emberek mindig is lesznek. Ahogy Cézár elszólta magát a Majmok bolygója 4-ben: “Aljas, emberi mocskok!” :-[
Én sem engedélyezném szívhang meghallgatás esetében sem egészséges magzatoknál az abortuszt , írtam milyen esetekben maximum , ami megegyezik a tieddel, a szívhangos dolgot azért említettem, hogy már csak ezzel az egy dologgal ( tehát mennyire jó lenne már egy ilyen törvény is ) milyen sok élet lenne menthető !
Egyetértünk! :-]
Sokszor előkerült már ez a téma, úgyhogy sok újdonság nem lesz a mondandómban.
Jobbára egyet is értünk a kérdésben. Egy kivételt azért mindenképpen fontos hangsúlyozni.
Hamis alternatíva az, hogy vagy abortálás vagy támogató apuka. Nem a férfiak felelősségét akarom kisebbíteni, hanem jelezni, hogy létezik a megszülni és örökbe adni alternatívája is. Mindezt úgy, hogy ezerszám várakoznak reménybeli szülők örökbefogadásra és alap a 6-8 év várakozás. Egy nem cigány és egészséges gyerekért szó szerint százak állnának sorba és végtelen örömmel fogadnák magukhoz.
A minap olvastam, hogy a németeknél a csirkék (kakasok) abortálására született törvény, amely szerint a hatodik naptól tilalmas. Ez egy házicsirke kb 21 napos keltetési idejével számolva jóval kevesebb, mint egyharmada a teljes időnek. A legtöbb országban (így Németországban is) az első trimeszterben (azaz első harmadban) elviekben szabad az abortálás (néhol tovább is), ha emberi magzatról van szó. Jelen állás szerint tehát egy csirke embriónak több joga van, mint egy emberinek.
A történelmi tapasztalat az, hogy az a kultúra amely nem tiszteli az emberi életet elbukik. Jelen állás szerint az európai kultúra is a halál kultúrája és láthatóan a szakadék felé tart.
“Hamis alternatíva az, hogy vagy abortálás vagy támogató apuka. Nem a férfiak felelősségét akarom kisebbíteni, hanem jelezni, hogy létezik a megszülni és örökbe adni alternatívája is. “
Sajnos az alternatíva létezik. Ez férfi gondolkodásmód, de a nők legtöbbje nem így gondolkodik. Ezen persze lehet ítélkezni , de attól még az élet nem így működik.
Egy nő elsősorban akkor szül, ha van kinek. Ha van támogató férfi, apa akire számíthat. Jóval kevesebben szülnek azért, hogy csak legyen, kifutok az időből, egyedül is felnevelem, mert annyira vágyok gyerekre. Van ilyen is de jóval kevesebb.
Egy nő, ha férfi részről érzi van támogatottsága jóval hamarabb meg fogja szülni a nem tetvezett gyereket is , mint hogy örökbe adja. Akkor inkább a kisebb testi-lelki traumát fogja választani. A természetben minden és mindenki a kisebb ellenállás felé halad. Az abortusz jóval kisebb ( sajnálom de így van, nem a saját , hanem az általános véleményt írom le) testi , lelki, anyagi megpróbáltatás, mint megszülni és örökbe adni ( persze én is az örökbe adást támogatom, csak ez a többséget nem érdekli). Egy nőnek a megszült gyereket odaadni, megválni tőle nagyobb lelki trauma , mint még “ sejtburjánzás” korában elabortálni. Fizikailag is “ könnyebb út”. Szóval, ha férfi oldalról tenni szeretnének a kevesebb abortuszért valamit, az a támogatás, nem az abortusszal egyetértés, hallgatólagos belenyugvás, hanem annak biztosítása, hogy nem marad a nő magára a gyerekkel, bizony ellenállni ha a nő abortuszra hajlik, rábeszélni , hogy tartsa meg stb. Ennyi, ami férfi oldalról tehető.
Az örökbe adás most is, régen is opció volt. A nők nem fogják többen örökbe adni abortusz helyett a gyereküket csak úgy, akkor is ha erkölcsileg ez lenne a legüdvösebb. Miért tennék, mi változtatna a véleményükön ? A férfiak viszont tudnának változtatni bizonyos esetben a végkifejleten. Azzal hogy vállalják, várják a gyermeket. Hogy nem rá, hanem lebeszélik az abortuszról. ( és én sem a nők felelősségét akarom ezzel kisebbíteni)
Messze a legtöbb abortusz a nők 19-21 éves korában történik. Az apák is általában huszonévesek. Itt kéne rendet tenni a fejekben elsősorban női és férfi oldalról is.
Az örökbe adás sajnos elenyésző esetben működik az abortuszok számához képest.
A legtöbb esetben, amikor a nő döntését befolyásolni lehet ( most a reálisan menthető babákról beszélek) az a szívhang törvény által lehetne ( ott már van adat ugye, ahol bevezették 30 %!) és az apukák ellenállása, férfi oldalról az abortusz jóval kisebb támogatása. Én így látom.
A becsúszott babákról írtam, azokat kellene megszülni abortálás helyett. Nincsen szó semmilyen támogatásról, csak hogy a nő viselje annak a következményeit, hogy széttette a lábát. És legalább valami jó dolgot hoz a világra.
Persze, ez így van, csak a nők nem így gondolkodnak többségében (73%!). Véleményem szerint minden teherbe esés két emberen múlik és mindkettő felelőssége. ( leszámítva a spermalopás esetét- de ott ugye pont nem az abortusz a cél, szóval ide nem igazán tartozik és az igen ritka nemi erőszakból származó terhességet ) . A nők többségének nem indok , hogy “ jó dolgot hozzon a világra “, neki az kell, hogy kinek szül, hogy ne maradjon magára a gyerekkel, ez változtathat a döntésén becsúszott babák esetében. Meg ha meghallja a kisbabája szívhangját , akkor “ élővé, valóságossá “ válik a dolog.
És igen, nem lehet eléggé hangsúlyozni a prevenció , a védekezés fontosságát.
Tehát ha az övé nem lehet, akkor inkább megöli, mintsem hogy másé legyen. Ha a nők ilyenek, én nem kérek ebből a 73%-ból, ezekből az önző (vég)lényekből.
Nem ez a fő indok, egyszerűen ez a legegyszerűbb, legkevésbé ( függetlenül attól , hogy az abortusz igenis a legtöbb nőnek hatalmas lelki megrázkódtatás ) gyötrelmes megoldás fizikailag, lelkileg. Sajnos ebben igaza van BlackPillnek, a férfiak többsége sem döntene másképp. Ez a legkisebb ellenállás, legkevesebb probléma felé haladás, meglehetősen tipikus emberi tulajdonság. Az élet számos területén megfigyelhető ugyanez a hozzáállás. Ha meghúz, karcol egy másik autót valaki, ha munkahelyen meg lehet úszni valami elszúrt dolgot stb, az emberek többsége az egyszerűbb, számára legkevesebb gondot okozó utat választja. Egy nőnél az abortusz ki sem kell, hogy derüljön a szülei, barátai , munkatársai felé ( legrosszabb esetben az apuka felé sem) . Egy örökbeadás viszont ki fog , mindenki ítélkezik , kibeszélik, egy időre mindenképp kiesik a melóból, ha komplikációk adódnak a terhességből pláne. Mint mondtam, én ezzel nem értek egyet, de ez van.
De a fő indok, ma Magyarország férfi-női lakosságának 70 %-a nem tartja gyilkosságnak az abortuszt! Na ez ellen kell és lehet küzdeni a már korábban leírt módokon.
Egyébként ez az arány tőlünk nyugatabbra még borzalmasabb. A mára retardàlttá váló svédeknél ez az arány 93%-os! De rengeteg nyugati országnál ( de cseheknél, szlovákoknál is !) 80 % fölötti azok száma akik megkötések nélkül támogatják az abortuszt. Azaz nem tekintik gyilkosságnak. Borzalmas!
Szerintem nem csak azért kell támogatni a nőt, hogy abortuszra ne menjen, hanem azért is, hogy ha meg is szüli, ne a kukában, vagy a kerti pottyantósban végezze szerencsétlen gyerek, illetve ha hagyják is felnőni, ne csak rúgott-vágott bokszzsák legyen, hanem motiválva legyen az “anyja”, hogy kihordás után örökbe is adja…
Majd látni fogjátok, a nyelvezettel is próbáltam játszani. Szerintem ugyanis aki abortuszra megy, az nő, aki felneveli a gyereket, az anya. Ez így kemény, tudom és el is ismerem…
Természetesen, de nem azon nők gyerekei végzik kukában, vagy kerti pottyantósban akik úgy döntenek mégis megtartják a babát, mégsem mennek abortuszra. Ezeknél a nőknél az abortusz nem is igazán opció…majd lesz valahogy, későn veszi észre, titkolja -még magát is tagadásban tartja, primitív mint az állat stb. A szülés után közvetlenül megölt picik száma évente 15-20 , de akár a duplája is lehetséges, mert van látencia. Persze, nagyon fontos lenne , hogy egy se legyen , de sajnos ez mindig volt és mindig lesz. Én továbbra is azt gondolom , hogy a legtöbb elabortált babát a 20 éves kor körül teherbe esettek és a harmincas már kapcsolatban élő nőknél lehetne megmenteni. Erős propaganda, ami a női-férfi gondolkodásmódra hat, szívhang meghallgatásának kötelezővé tétele, férfiaknak is abortuszhoz való hozzáállásának megváltoztatása, az örökbefogadást propagáló filmek, plakátok, reklámok, műsorok-ahol örökbefogadó szülők szerepelnek stb.
Egyébként igen, teljesen igazad van! :-]
Már nem emlékszem, hogy melyik részbe került, de lesz majd még szó az örökbe adásról….
Én is abortuszellenes vagyok. Egyetlen esetben tudom megérteni: ha a gyermek olyan súlyos betegséggel születne, amitől az életminősége nem érné el a normális emberi létezés szintjét. Magatehetetlen, súlyos, testi és szellemi fogyatékos, stb…
Ami viszont az esetleges nemi erőszakból születendő gyermekek abortuszának jogosságát illeti, nos, ezt viszont már meg kell kérdőjeleznem… Tegyük fel, hogy van egy férfi, aki ebben a mai, modern, nőközpontú világban már nem tudja kielégíteni a feminizmus által kimaxolt női hipergámia irreális igényeit, ezért incelként tengeti le az egész kibaszott életét… Ha az élet egyik fő célja a gének továbbadása, akkor az összes ilyen férfi a feminista rendszer által automatikusan gátolva van az életnek értelmet adó egyik igen fontos emberi célnak az elérésében… Ha ebben a gyönyörű, nőközpontú, feminista szép új világban már csak ez az egyetlen módja maradt számára annak, hogy továbbadhassa a génjeit, akkor rendben, ha megteszi csukják be a börtönbe, de ne vegyék már el tőle még ezt is… Az egyetlenegy megmaradt lehetőséget arra hogy továbbadhassa a génjeit és utódja lehessen…
A másik meg az, hogy a fiatal nőknek szerintem teljesen téves elképzeléseik vannak az abortuszról. Úgy van nekik beállítva, mint egy egyszerű kis orvosi rutin beavatkozás, ami kb. egy foghúzással lehetne párhuzamba állítható. Pik-pakk megvan, aztán holnapra már el is lehet felejteni az egészet, sem testi sem lelki következmények nincsenek. Holott ez nagyon nem így van…
Az is egy fajta szelekció, hogy az incelek nem szaporodnak, ahogy az is, hogy a sok beteg, terhelt, fogyatékos gyerekeket éltben tartják, sokszáz milliókat gyűjtenek hogy vegetáljanak.
Az “incelek” nem szaporodása nem szelekció, hanem következmény, vagy kényszer.
A beteg, fogyatékos gyerekek vegetációjával azért csak vigyázzunk. Emberekről beszélünk. Lehet élni, sőt a társadalom számára hasznosan lehet ezt tenni fogyatékkal is. Ki állapítja meg, hogy milyen fogyatékossági szint felett lehet megölni egy embert?Mi az, ami még “belefér”, amit még érdemes megtartani?
Vegetáció: aki 30 évig alkoholista , az is vegetál valamilyen szinten. Aki huszonéves hülye picsaként a kutya-műköröm-pilla háromszögön kívül nem érzékeli a világot, az is csak vegetál (gyakran kárt is okoz…).
Öljük meg őket is?
A végeredmény szempontjából indifferens, nem tettem hozzá erkölcsi vagy morális ítéletet, tényeket közöltem.
1)
A nemi erőszak okán elvégzett abortuszok száma “elenyésző”, az egyéb okokból kifolyólag végrehajtottakéhoz képest. Persze az elenyésző szó relatív, ebben az értelemben, mert egy is több, mint amennyi kellene…
Az erőszaktevésről éppen a megfogant magzat tehet a legkevésbé, de ő indul a legrosszabb esélyekkel is. A probléma ott van, hogy ezeket a gyerekeket senki se akarná felnevelni, mert ott mocorog az átlag ember fejében, hogy “mi van, ha ez is erőszakoló/erőszakos lesz?”. Árvaházba kényszerülnének, ahol nem kapnának sokkal több szeretetet, életük végéig stigmatizálva lennének és még a tulajdon biológiai szüleik se lennének rá kíváncsiak. Még az “apák” se nagyon.
Véleményem szerint az, ha egy férfi erőszakot követ el egy nőn (közös megegyezés nélkül), akkor ott a probléma már jóval korábban elkezdődött, ez csak a jéghegy csúcsa lesz. Lehet mondani, hogy miniszoknya, meg seggriszálás, ez maximum az adott áldozat kijelölésében játszik szerepet. Ha ma nem ezt, akkor holnap amazt. Az egész ott kezdődik, hogy a társadalom ezt nagyon helyesen beteges viselkedésnek tekinti (mármint az erőszakolást), ezért bünteti is. Hogy egy férfiember hogy jut el oda, mi vezetett el az életében odáig, hogy ezt tegye, viszont már másodrangú kérdés. És ez igen nagy baj! És akkor a női erőszakolókról még nem is beszéltünk, bár az ugyanez pepitában.
Az ilyen emberek életét tanulmányozni kellene, hogy megérthessük, mi vezet oda, hogy erőszakot hajt végre valaki egy másik embertársán. Meg kellene határozni, hogy volt-e olyan pont, ahonnan még visszafordulhatott volna, csak a körülmények miatt már nem volt rá lehetőség.
Szerintem egy másik emberi lény bántalmazására nem adhat felmentést, hogy az anyja verte, megalázta, vagy nem jutott neki barátnő, mert olyan közegben kellett élnie, ahol a nők sajnos túlzottan szabadosak voltak és neki pont nem ajánlkoztak fel sohasem… A férfi azért férfi, mert irányítani tudja a környezetét és a saját sorsát. Onnantól, hogy a biológiája felülkerekedik az elméjén, már nem annyira férfias férfi. És tudat alatt ezért is bünteti őket a társadalom. Mert nem tud velük mit kezdeni. Megerőszakolt se akar lenni senki, bár ezzel a kijelentésemmel tudom, hogy lesz, aki vitába száll… :-]
Talán itt is a prevenció lenne a legjobb, de be kell látnunk, hogy ezen a fronton vesztésre állunk, mert mindig lesznek erőszakolók.
Súlyos etikai kérdés, hogy mi legyen a magzatokkal. Ma, a fentiekre hivatkozva az abortálást tartják a legjobb megoldásnak. Még akkor is, ha emiatt később nem lehet saját, szeretett gyereke az adott nőnek.
Nagyon nehéz a kérdés, meg is mondom őszintén, hogy nem tudom a választ arra a kérdésre, hogy az így megfogant magzatokkal mi lenne a legjobb megoldás.
2)
Szörnyű dolognak tartom azt, hogy olyan közösségek létezhetnek Magyarországon… pardon… a csonkított Magyarországon, amelyeken belül egymás kirekesztése a módi. Emiatt rengeteg fiatal sérül meg mentálisan, fizikailag és erkölcsileg is.
Akit folyton megaláznak, lenéznek, vagy kutyába se vesznek, egy idő után vagy teljesen összetörik, vagy bosszúért fog kiáltani. Először csak kiált, de később ezt tettek is követik. Rengeteg ilyen példa van a fiatalok körében is, nem csak felnőtteknél. Ott vannak a Columbine High School-ban ámokfutó diákok, akiket állítólag osztálytársaik kiközösítettek és bántottak (bár eleve agresszívek is lehettek). De sok ilyen eset van, amikor valakinél betelik a pohár, mint az a csávó, akinek nem jut eszembe hirtelen a neve, de az ámokfutása előtt még videót is tett fel a Youtube-ra, hogy mire is készül…
Azt akarom kihozni ebből, hogy szégyenletesnek tartom azt, hogy egy közösségen belül embereket tesznek tönkre pusztán szórakozásból, vagy kiajaniságból. Ebben fiúk és lányok is vastagon benne vannak.
A bántalmazott részéről – véleményem szerint – az egyetlen lehetséges és helyes megoldás, ha felülkerekedik ezen az egészen és vagy arányosan vág vissza, vagy ha ez nem lehetséges, akkor minden létező módon elszigetelődik az ellenségeitől (kétségeink ne legyenek, a fiatalok körében a kiközösítés néha bőven kimeríti az ellenséges fogalmát). Ahogy idővel a csapat szétröppen a ballagáskor, új életet lehet kezdeni.
Tudom, hogy miről beszélek, mert voltam magam is ilyen helyzetben. Gyerekkoromban sokat költöztünk apám munkája miatt, volt olyan iskola, ahol emiatt eleve utálattal kellett szembenéznem (sőt, még néhány tanár részéről is megkockáztatom ezt). De túléltem valahogy. Ha megütöttek, visszaütöttem. Ha ezért később elkaptak, hát jól megkaptam a magamét, de aztán egyesével én is levadásztam őket és akkor adtam nekik. De ez arányos volt. Eszembe nem jutott volna késelni, meg lövöldözni… Bár az én helyzetem nem is volt talán annyira durva (nem mentem haza minden nap vérző orral).
Visszatérve oda, ahonnan elindultam, szerintem minden további probléma alapja gyermekkorban gyökerezik. Ami kár akkor és ott keletkezik, azt egy életre elviszi magával az ember. Nekem is van olyan “ismerősöm”, aki anno a bántalmazók között volt, most meg nem vitte semmire az életben. Nem foglalkozom vele. Most ő a láthatatlan. Aki nem ilyen szerencsés, az talán drogokhoz nyúl, vagy iszik, vagy később, ha nem jut neki nő, erőszakol.
Egy közösség vezetőjének, gyerekeknél-fiataloknál a nevelők kutya kötelessége, hogy működő társaságot hozzanak össze, ahol a kiközösítés maximum néha-néha csipkelődést jelent, de semmi többet és semmi komolyat. Ha erre egy vezető/tanár nem képes, akkor alkalmatlan a pályára. Sajnos a törvények és az internet beteg világa mára hivatalból is alkalmatlanná teszi ezeket az embereket a vezetési pályára, mert nincsenek eszközeik a fegyelem fenntartására (ugye-ugye, az átkos néphadserege…). Mivel nincs fegyelem, rend sincs. A káosz pedig erőszakot szül, aminek nem csak az az áldozata, akin elkövetik, hanem akinek később tovább is adják.
Én azt látom, hogy ha idejekorán 1-2 pofont le lehetne keverni pár gyereknek (fiúknak-lányoknak), akkor időben elgondolkodnának rajta, hogy mit is követnek el éppen. De lehet, hogy tévedek, ez esetben elnézést kérek! Mondom ezt a pofon dolgot úgy, hogy nagyon-nagyon szeretem a gyerekeket és kedvelem a fiatalokat is (mivel én is fiatal vagyok)! :-D
3)
Azok a személyek, akik segítségre szorulnak, sajnos nem mernek segítséget kérni, mert az csak fokozza a kirekesztettséget. Pl. a leteszemacigit kampány is azért fulladozik, mert sokan nem merik felvenni velük a kapcsolatot, mert ha híre megy, puhap*csnek tartják utána. Azok a személyek, akik más okból vannak segítségre szorulva, pl. női érintés nélkül kell leélniük egy életet, másfajta segítségre szorulnak, de ilyet se nagyon lehet találni. A társadalom szelekciónak nevezi ezt, de szerintem ennél többről van szó. Ezek az emberek nem maguktól keveredtek ilyen helyzetbe. Ezen talán a felvilágosítás se segít.
A magam részéről annyit tudok mondani, hogy pl. én is elmúltam 20, mire akadt egyáltalán olyan nő, aki csak szóba akart volna állni velem (részemről se kellett ennél több, már ennek is örültem). Nem gondoltam volna, hogy egy nap lesz feleségem és gyermekeket tervezünk majd. Kilátástalan volt a helyzet, hogy egy nagyvárosban egyetemen mindenféle suttyó elvitte a jobbnál-jobb nőket, bár tény, hogy a nem jó nők is másfelé tekintgettek :D
Aztán jött a fordulat. Saját magam rájöttem, hogy az egyetemen tanulni kellene, mert elvégre ezért vagyok ott. Szüleim sokat fektettek bele lelkileg és anyagilag is, hogy ott lehessek. Hiába voltam államis, azért sokba kerül egy gyerek. Szóval nekiálltam azon dolgozni, amiért ott voltam. Mindez pedig megváltoztatta az egész gondolkodásmódomat. És be is jött. Később még tovább tudtam tanulni, hogy PhD-t is szerezzek, ezzel pedig, mivel nem hamburgerkészítésből szereztem meg, már elég magasra tudtam jutni. Olyan magasra, hogy onnan a legtöbb “alfa” csak kis hangyának tűnik. Miért? Mert egyszerűen célba értem.
A célba érés legfontosabbja, hogy el tudjuk fogadni azt, akik jelenleg vagyunk és meg tudjuk tervezni azt a személyt, aki lenni akarunk. De nem irreális tervekre gondolok, hanem egyszerűbb célokra: lesz munkám, leteszem a doktorit, szerzek magamnak jogsit, beállok sakkozni/focizni/úszni, ilyenek. És ezt vigyük is végig. Mire eljutunk az út végére, látni fogjuk, hogy mennyire megváltoztunk út közben. Ahogy Hunn szokta mondogatni, önmagunk legjobb verziójává válunk. És ez a legfontosabb! Ha magunkat tesszük jobbá, azáltal a saját hitványságainkat is hátra hagyjuk. Mert lehet, hogy nem is minden volt hitványság, amit annak idején annak láttunk, csak a depresszió miatt nem vettük észre. Lehet, hogy éppen az egy lehetőség arra, hogy előre jusson valaki. Ha egy fiatal férfi nem bunyózni, hanem olvasni szeret, akkor lehet, hogy nem lesz kigyúrt állat és akkor még nem kell a nőknek, de ha idővel ezt a maga javára fordítja (pl. tanul), akkor többre viheti, mint a suttyók. Mire eléri a 35-öt, már mindent összerakott magának és onnantól övé a világ… Erről itt is volt már sok-sok cikk.
Összességében zárásként:
Ne csak merjünk önmagunk legjobb verziói lenni, hanem kötelező érvényként vonatkoztassuk ezt magunkra!
Ha ezt mindenki megtenné, sokkal jobb hely lenne a világ, mint amilyen (pl. nem lennének feministák és hímsoviniszták se…)!
Üzenethalmaz vége…
:-D
Ezzel kapcsolatban van egy film (valós események alapján):
Az osztály
https://www.youtube.com/watch?v=IyLvyoDI0aE
Azt nem tudom, hogy a valóságban a felnőttek probléma-ignorálása ennyire összeér-e, az viszont biztos, hogy bőven van mit tanulni minden félnek a konfliktusok kezeléséről (ezt például igazán taníthatnák az alapképzéseken is).
Láttam a filmet, elég durva…
El tudnék képzelni egy olyan verziót is ,hogy abortusz előtt kötelező beszélgetés és nyilatkozat az apa és anya részvételével arról ,hogy akarják -e felnevelik -e meg ilyesmi.
Az abortusz jogilag megengedett és jobb, mint bármelyik alternatíva. Azért mert egy nő teherbe esik, nem hülye, hogy ne a legegyszerűbb és legkevésbé problémás megoldást válassza.
A férfi sem döntene másként, ha az ő bőrére menne a játék.
Éppen ezért lesz majd egy külön rész, ami pontosan ezt a kérdést boncolgatja. Attól, hogy pl. nekem van egy véleményem a dologról, még szeretném bemutatni a többi oldalt és véleményt is. Még nem tudom, hogy hány felé fogom felosztani a “cikket”, de 3-4 biztosan lesz.
Ahogy eddig számomra kitűnt, valóban előfordulhat olyan eshetőség, hogy egyszerűen nem létezik jobb alternatíva. Szerintem ez szomorú, de a tényt nem változtatja meg.
Annyit engedj meg még, hogy megjegyezzem, szerintem az abortusz-kérdésben a prevenció a legjobb és legkevésbé problémás megoldás.
Az örökbe adással, mint alternatívával mi a gond szerinted?
Előre is köszönöm a választ! :-]
Semmi, csak sokkal nagyobb az alternatív költsége, mint egy abortusznak.
Ezen, megfelelő politikai akarattal lehetne változtatni, elvégre az egyik “csak” adminisztratív és segélyezési kifizetés lenne, míg abortusz esetén orvost, vagy orvosokat, nővéreket fizetnek, meg egy kórházi osztály működését is fenn kell tartani közben. De el tudom hinni és fogadni, hogy jelenleg még így is az abortusz az olcsóbb.
Annyi marhaságra költünk nemzeti szinten, tök érthetetlen, hogy az abortusz-örökbefogadás kombót miért nem közelítik meg jobban. Ha csak öt gyereket szerető családban helyeznének el, már nyertünk.
Egyébként abban is biztos vagyok, hogy azok a nők, akik abortuszt vállalnak, túlnyomó többségükben elég komoly traumán mennek keresztül fizikailag-lelkileg. Könnyű megbélyegezni őket kívülről. Ezért is hangsúlyoztam ki, hogy a prevenció milyen nagyon fontos! :-]
A többit majd a folytatásban. Köszönöm az észrevételedet!
Nem értetted, a nő számára egyszerűbb. Hülye lenne egy sokkal nagyobb tortúrán és még gyakran az azzal járó köpdödéses elítélést is magára venni, a kockázatokat és plusz traumákat, ha megszüli és örökbe adja. Ennél sokkal egyszerűbb, ha altatásba, pár nap kényelmetlenség és kis fájdalom árán megszabadul a problémától.
Miért lenne jó neki, ha eszkalálná?
Ha férfiak szülnének, azok se lennének hülyék, hogy ne abortáljanak.
Érteni vélem, hogy ha már a jog az apát kényszerhelyzetbe hozza, ha akarja a becsúszott gyereket , ha nem és kikényszeríti akár bemondásra is az annak eltartásának ki nem kerülhető igáját, de ennek nem az az ellentételezése, hogy akkor ha akarod, ha nem, de ha bekaptad a legyet , akkor biza szülni fogsz, mert élet, szívhang, nemzet, fogyunk, gyilkosság és hasonló érvek sorakoznak azzal szemben, hogy ha megszüli akkor tuti elbassza az életét.
Nem fogja érdekelni egyetlen érv sem ha van lehetősége ilyen kis áron megszabadulni a nyűgjétől.
Mondjuk abba ne menjünk bele, hogy “pár nap kényelmetlenség és kis fájdalom”, mert tudnék mesélni azok alapján, amiket a kórházban láttam, meg amiket olvastam is, miközben a cikksorozat alapjait írogattam.
Az viszont biztosan igaz, hogy nagyobb lenne a csinnadratta körülötte, hogy ha örökbe adná. Itt a társadalmi szerepvállalás is benne van, hogy miként áll hozzá nép. Ha elítéli, mert lemond a gyerekéről, vagy ha körül ünnepli, hogy átadja olyanoknak, akik helyette is szeretik, akkor is lesznek, akiknek nem fog tetszeni a megoldás. Ahogy most is vannak, akik örökbe adják (csak kevesen) és olyanok is, akik 1-2-3 abortuszra is elmennek.
Pont ez a rohadékság a dologban, hogy ha megtartja, azzal is szív, de ha megöli, azzal is. Sokan nem is tudják feldolgozni. A legnagyobb baj, hogy ahogy írod is a végén, nyűg nekik a gyerek. Amúgy szerintem (de csak magánvéleményem szerint) ha szexelni tudott és bekapta a legyet, akkor ott és akkor b*szta el az életét, mert akkor és ott nem gondolta át, hogy tetteinek következményei vannak. Egyébként a kötelező apasági teszttel elejét lehetne venni annak is, hogy az ilyenkor szokásosan lelépő “apák” ne tudjanak lelépni, hanem álljanak ott a kedves “anya” mellett a nehézségben is, ha már felcsinálni fel tudták…
Az egésszel talán az a legnagyobb baj, hogy mindig csak a nő, vagy csak a magzat szempontjából közelítjük meg a dolgot, de valójában egy ilyen esemény során igen sokan sérülnek még rajtuk kívül is.
Egyébként az utolsó mondatodra csak annyi jutott eszembe, hogy lehet, hogy ott és akkor kis árnak tűnik, amit letesz az asztalra, aki abortuszra megy, de utána, akár évekkel később, vagy amikor már gyereke is lesz, ez nagyon súlyosan be fogja hajtani a lelki kamatot. Ha meg nem, akkor talán jobb is, ha az ilyennek nem lesz gyereke, mert önmagán kívül mást úgy se fog szeretni.
Egyébként tényleg jó lenne megtudni egyszer, hogy ha a férfiak hordanák ki a babát, vajon ők ugyanakkora arányban mennének-e abortuszra? Talán igen. De ezt nem tudjuk meg, remélem… :-]
Továbbra is az lenne a legjobb, ha össznépileg lennénk felkészítve rá, hogy abortusz helyett örökbe adások legyenek és azt támogatni, ráadásul úgy, hogy az ne lealacsonyító legyen. Sok gond van a népek fejében még, amit valahogy el kell kergetni.
Egyébként nem tudom, hogy melyik nehezebb kérdés: az abortusz, vagy a vallásosság-ateizmus kérdése. Mindkettő politikai akna, ha belelépsz…
Még mindig ott van, hogy ha szül, akkor erodálódik az értéke, és ha még örökbe is adja, akkor szó szerint kibaszik magával minden téren.
Ez az erózió, amiről itt most szó van és a többi csak mind azért lehetséges, mert a sok “nagytudású” mind bekiabálnak a pálya széléről. Sajnos nagyon sokan vannak, akik más nyűgjén élősködnek, más kárára bizonygatják, hogy ők maguk milyen frankó emberek. Hiszen nincsenek abban a helyzetben… Ha ezzel a mentalitással le lehetne számolni, akkor sok minden megváltozhatna. Akkor talán nem is lenne annyira szívás önmagával szemben az örökbe adás. De ki tudja? Lehet, hogy tévedek, bár is hogy, hogy nem. Azt az egyet viszont tudom, hogy a sok kibic ezt a kérdés-megválaszolást is ugyanúgy hátráltatja, mint minden mást is. Sajnos ezt nem mi ketten és nem itt fogjuk tudni megoldani, de köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet úgy is, hogy – ahogy nézem – nem teljesen értünk egyet! :-]
Nem a bekiabálás erodál, hanem a teste erodálódik, ami elvileg egy nő legfőbb értéke, ha véletlenül nem a szerencsés kevesek közé tartozik, arról nem is beszélve hogy mindig is egy megesett, megbélyegzett pária lesz, aki lemondott, vagy eltaszította magától a gyerekét, még akkor is, ha titokban teszi, mert saját maga elöl nem menekülhet el.
Miért tenné ki magát bárki a terhesség kínjainak, a szülés kockázatainak, és annak az érzelmi traumának, hogy végül is egy szar ember, mert lemondott a gyerekről.
Ismerek ilyen nőt. Ha lett volna rá lehetősége, akkor abortálta volna, most is így döntene, gyakorlatilag tönkretette az életét.
Azért ez kemény dolog, akárhonnan nézzük! És nagyon szomorú is! :-[
Az örökbefogadás lehetősége pusztán arról szól, BlackPill, hogy így vagy úgy, de találjunk már valami elfogadható menekülőutat ahhoz, hogy ne nyírja már ki az a hülye picsa azt a szerencsétlen meg nem született gyermeket…
Eleve az a nő már attól szar emberé vált, hogy egyáltalán fontolóra vette az abortuszt mint olyat. Igen, ha helyette örökbe adja, attól még továbbra is szar ember marad. De úgy legalább egy kicsivel kevésbé szarabb ember, mintha abortálta volna…
Azt viszont ne mondjuk, hogy az abortusznak nincsenek testi következményei a nőkben, hogy “nem erodálódik” tőle a testük. Mert igen gyakran van az abortusznak testi következménye is a nőknél. Sokan pl. meddővé is válnak miatta.
Egyébként – mivel nőkről van szó – nem is a törvényi tiltás lenne a leghatékonyabb megakadályozása az abortuszoknak. Hanem az össztársadalmi megvetés és kiközösítés. Az, ha mindenki szar embernek tekintené őket, és ezt kíméletlenül a szemükbe is mondanánk. És ebben nincs helye irántuk semmiféle sajnálatnak vagy kegyelemnek, hiszen bennük sem volt meg egyik sem az ártatlan születendő gyermek iránt…
Az abortusz a menekülő út, az összes többi csak lehetőség és egyúttal rosszabb és legrosszabb alternatíva egy nem kívánt terhesség esetén.
Az örökbefogadás lehetősége nem tiltott, sőt, ennek ellenére nem élnek vele a nők, vajon miért? Mert önző dögök, vagy buták? Valószínű azért, mert nem hülyék.
Ha számodra a nő mindenképpen szar ember, akkor még hülye is legyen?
A meddőség kívülről nem látszik.
Túlságosan elvakult vagy és engem zavar a csőlátásod, ha ilyen stílusban folytatod, akkor én nem nagyon leszek ebben partner.
Az abortusz mondjuk úgy, hogy egy szakmai „rutineljárás”, mely a lehető legkisebb egészségügyi kockázattal (és viszonylag gyors felépüléssel) jár, ha azt vesszük tekintetbe, mi minden tűnhet „megoldásnak” egy magzatától megszabadulni kívánó nő számára. Azért, hogy elejét lehessen venni a nagyobb bajt okozó – nem csak magában de ezáltal közvetett módon környezetében is -magatartás visszaszorítására, akkor orvosi szempontból is ez a legkézenfekvőbb (inkább „megéri” egy orvosnak ez, mint más „elhajtó” módszerek után „kármentesíteni” fizikailag-lelkileg).
Szerintem nagy szerepe van itt a családnak is (fiatalok esetében), mind a női, mind a férfi oldalon.
Ha a család elfogadó/támogató e tekintetben, akkor jó eséllyel megmarad a gyermek. Bár nem ez a jellemző, én mégis nem egy ilyen esetről tudok. Vegyes történetek. Valamikor a gyermekeket a „nagymamák” nevelik, míg a lányok iskolába jártak és párt nem találtak. Van, hogy végül a teljes család elfogadta a gyerekeket.
Sokat tudnak segíteni a gyermekvédő szervezetek is, csak időben fel kell velük venni a kapcsolatot.
De, mint említetted, pro-kontra, nem ez az általános gyakorlat.
Én meg abba a táborba tartozok aki még több abortuszt szeretne.
Akit nem szeretnének a világra hozni az ne is jöjjön a világra. Nem az anya, hanem a gyerek érdekében.
Természetesen teljes költségtérítést jelentene a beavatkozás. Persze lenne kivétel, mint a nem egészséges magzat, erőszak áldozata (ebben az esetben az erőszakolóval téríttetném meg). Továbbá térítésmentesen is igénybe lehetne venni, de ez összekapcsolódna a sterilizálással.
És még tovább megyek, 2 milliót adnék annak a nőnek amelyik sterilizáltatja magát, ellenben minden gyerekért kapott támogatást adóvisszatérítésből juttatnék, de gyerekenként egységesen, mondjuk havi 40 ezer visszatérítés/gyerek. Viszont minden más családtámogatást megszüntetnék.
Ez persze nem jelenti azt hogy nem vagyok abortuszellenes. Az abortusz egy borzasztó dolog, de sokszor a kisebbik rossz hosszútávon.
Minél több az észrevétel, annál több oldalról lehet megközelíteni ugyanazt. És minden nézőpont hoz be valami újat, amivel egyet lehet érteni. Van igazság abban, amit írsz, a nagyjával kénytelen vagyok egyetérteni, bár a családtámogatásos részt én átdolgoznám!
Valóban jobb egy abortusz és egy sterilizálás, mint kettő abortusz egymás után…
Én azt szeretném ha minél inkább kiegyensúlyozott, normális emberek szaporodnának. A nyomor újratermeli magát amit a szociális rendszer tett lehetővé. Ha képtelen egy gyereket is finanszírozni (adóvisszatérítéssel), akkor ne szüljön, ha egyet tud akkor ne vállaljon hármat. Ha nem akar gyereket inkább ne szüljön, mindenkinek jobb lesz. Akinek megér két milliót hogy sterilizálják az se szüljön. Ha egy buliban részegen felcsináltatta magát az hiba volt és fizesse meg az árát (abortusz lelki és anyagi oldala), de ne kényszerítsünk egy gyermeket olyan életbe amibe nem volt kívánatos.
Férfiként valóban nem sok beleszólásom van hogy akivel szexuális kapcsolatot létesítettem elveteti-e a gyereket. Nyilván itt lehet feszegetni a morális kérdéseket. De megfordítanám a kérdést, férfiként akarok-e olyan nőtől gyereket aki abortuszig megy hogy megszabaduljon tőle. Hát én nem. Mégha egyedül fel is nevelhetném ha elveszem, szerintem egy gyermeknek ugyanúgy, ha még nem kicsit jobban is fontos az anya mint gondoskodó.
Normális nőnek az abortusz egy borzasztó súlyos választást jelent még egy beteg gyermekkel is. Akinek meg nem jelent komoly problémát az ne is szaporodjon, nincs szükség ebbe a társadalomba mégtöbb lelkileg megnyomorított emberre.
Olyan rendszert vázoltam ami társadalmilag kedvező, ugyanakkor mindig van opció. Mindig ott van a döntés és ott vannak a következmények, de senkinek a joga nem sérül. A magzat élethez való joga igen, de én jobban szeretném ha a magzatnak normális élethez való joga lenne, nem csupán élethez való. Az önmagában nagyon kevés.
Ott a lényeg abban, amit mondasz, a második tagolat elején a “normális nőnek…”. Ezzel résszel teljesen egyetértek!
Meg tulajdonképpen azzal a résszel is, hogy olyan nő nem is kéne, aki ennyire szabadulna egy közös gyerekünktől…
Én továbbra is problémának látom a magzatok gyehennára hányását, de kétségtelen, hogy sok igazság van a mondanivalódban! Felhívja a figyelmet rá, hogy nem szabad csőlátással nekimenni egy ilyen horderejű kérdésnek.!
Vannak események, melyeket úgy általában az emberi morál, norma nem tudna elviselni vagy etikusnak tartani, ám mivel olyan időszakban és körülmények között történtek, legalább annyi legyen a kín haszna, hogy a gyűjtött információkból levont következtetések az utókort segítik a megértésben és a bölcsebb döntések meghozatalában.
Ceauşescu arra vágyott, hogy egy minél népesebb nemzet vezetője legyen: így hozta meg az abortuszt tiltó törvényt.
„Ha a dekrét-gyerek szónak egy mindenki által elfogadott, biztos meghatározását keressük, nagyon eltérő véleményekkel találkozunk. Ugyanennyire különbözik az is, ahogyan valaki felvállalja dekrét-gyerek-identitását, vagy e csoporthoz való tartozását. Nem beszélek életkorról, korcsoportokról, mert egyesek mindenkit idesorolnak, akik a 770-es abortusz- és fogamzásgátlás-tiltó rendelet 1966-os törvénybelépésétől ennek 1990-es megszüntetéséig tartó években születtek.” (Aurora Liiceanu, pszichológus).
Azonban a dekrét –gyerekek meghatározáson belül van egy nagyon sötét éra:
Kb. 170 000 árvaházban nevelkedett gyerekről van ez esetben szó.
https://www.teol.hu/orszagvilag/selejtes-gyerekek-877019/
“Beteg, fogyatékos és elhagyott gyermekek tízezrei töltötték meg az árvaházakat. A román állam három kategóriába osztotta a gondozására szoruló gyermekeket: menthetők, részben menthetők és menthetetlenek. A besorolás fő szempontja az volt, hogy lehet-e majd termelőmunkára használni őket, azaz megéri-e költeni rájuk, és mennyit. A szülők nélküli, fogyatékos vagy beteg gyerekek ellátásáról nem szólt jogszabály, és nem szerepelt tételként a szociális büdzsé kiadás rovatában sem. A kommunista ideológiában csak az egészséges embereknek volt helye, a selejtes gyerekekre nem volt szükség. Rájuk az állam nem kívánt költeni, így tudomást sem vett a létezésükről. Elrejtette őket, s amint lehetett, megszabadult tőlük.
A gyerekek otthonokba való elosztása automatikusan, futószalagon folyt, igen gyakran egészségeseket vagy gyógyítható állapotban lévőket dugtak az elfekvőkbe. Így egyszerűbb volt. Főképp az árvákra vagy nagyon szegényekre várt ez a sors, hiszen nem volt család vagy szülő, aki belepótolt volna az ellátásukba. A menthetetlennek címkézett gyerekeket hermetikusan elzárták a külvilágtól, és az ilyen intézményeknek még a környékéről is elkergették a kíváncsiskodókat. Hiszen a szocializmus fellegvárában nem léteztek sem árvák, sem betegek, sem fogyatékosok.”
‘A rendszerváltáskor az intézetek titkára is fény derült, és összesen több ezer gyereket fogadtak örökbe a kilencvenes években nyugat-európai családok, Nagy-Britanniában, Írországban, Kanadában. A gyerekek rossz kondícióban érkeztek új hazájukba, fejlődési mutatóikkal a korosztály alsó 3 százalékába tartoztak a fogadó országban. A tömegesen érkező rossz állapotú gyerekek lehetőséget adtak annak felmérésére, hogy a korai elhanyagolást a későbbi szerető, gondoskodó környezet felül tudja-e írni. Az ERA (English Romanian Adoptee) kutatásban Edmund Sonuga-Barke és Michael Ritter vezetésével olyan gyerekeket vizsgáltak, akiket romániai intézetekből fogadtak örökbe brit családok. 58 gyerek még féléves kora előtt, 53 fél- és kétéves kora között, 54 pedig kettő és három és fél éves kora között érkezett az új hazába. A kontrollcsoportnak olyan brit gyerekeket választottak, akiket féléves koruk előtt fogadtak örökbe, és előtte sem szenvedtek el elhanyagolást.”
A kutatást etikai, morális szempontból kifogásolható ugyan, ám minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy melyek azok a fontos kritériumok, melyek nélkülözhetetlenek az ember egészséges fejlődéséhez.
A kutatás célja tehát az volt, hogy rávilágítsanak a hospitalizáció-depriváció / gondoskodás milyen mértékben játszik szerepet a gyerek fizikai – szellemi – érzelmi – szociális készségeinek fejlődése során.
A kutatás eredményeit vizsgálva bebizonyosodott, hogy:
a kisgyereknek szüksége van egy olyan biztonságos kötődést nyújtó személy állandó jelenlétére, aki a gyermek igényeire érzékeny és arra megfelelően reagál. Ellenkező esetben, ha a gyermek hosszabb időn keresztül (6 hónaptól) nem kapja meg azokat az ingereket, melyek az agy érzelmi -kognitív valamint fizikai (test fizikai) fejlődéséhez szükségesek, fejlődésében visszamaradást fog mutatni: mindez a hospitalizmus, depriváció eredménye.
„A szakemberek megfigyeltek egy depriváció-specifikus pszichológiai mintázatot, ami elmaradott értelmi képességeket, kvázi-autizmust, gátlástalan kötődést és figyelemzavart, hiperaktivitást foglalt magába. A kvázi-autizmus annyit jelent, hogy ezeknek a gyerekeknek nehézségeik voltak a társas jelzések értelmezésében, a kommunikációban, jellemző volt rájuk egy beszűkült kényszeres érdeklődés. A gátlástalan kötődési zavar abban nyilvánult meg, hogy a gyerek bármely más felnőtthöz is úgy kötődött, mint a szülőhöz, akár idegenekkel is elment volna, és veszélyes helyzetben sem kereste a szülőt.
A fél évnél hosszabb elhanyagolást elszenvedő gyerekek értelmi fejlődése is elmaradt társaikétól. A átlagos IQ-juk 45 volt, a későbbi években nevelőszülői közreműködéssel ez 90-re nőtt, azaz rengeteget fejlődtek, de az átlagos intelligenciahányadost nem érték el.”
Ebből könnyen ki lehet következtetni, milyen életkilátásai lehettek az intézményekben rekedt gyermekeknek.
https://www.sos.hu/gyereksorsok/megmarado-hatranyok/
Szomorú példája ez annak, hogy az „élethez” és „a jó élethez” való jog a valóságban olykor mennyire nem tud érvényesülni.